Baráth Katalin: Aki gróf úr akar lenni

" - No, és a cselédekkel tud-e bánni a kisasszony?"

*

Mialatt Angliában Jane Austen a legújabb regényét körmöli, addig Magyarországon egy balsorsú grófkisasszonyt csak a házasság menthet ki szorult helyzetéből. 

Ám a kisasszony legalább olyan makrancos, mint amilyen ágrólszakadt. A szomszéd kastély urának jobbkezét, egy fortélyos, közrendű férfit szintén csak a házasság segítheti hozzá, hogy följebb kapaszkodjon a ranglétrán. Ám a férfi legalább olyan csapodár, mint amilyen becsvágyó. 

Ők ketten talán megakadályozhatják a merényletet, amely végveszélybe sodorná az országot. Nincs visszaút: együtt kell menekülniük kémek, titkos társaságok és egyéb ármányok – no meg az esküvő fenyegetése elől. 

Baráth Katalin nyolcadik regényében kaland, intrika és csipkelődő főhősök várnak minden olvasót, aki szívesen elmerülne egy színes és derűs történelmi mesében.

" - Le szeretném lőni - közölte Helén olyan magától értetődően, mintha csak egy tyúkászó rókáról volna szó a damaróczi birtokon."

Ez volt az első Baráth Katalin regényem, viszont biztos vagyok benne, hogy nem az utolsó. Számomra a történelmi romantikusok igazi guilty pleasure-ök. Imádok elmerülni egy-egy jól megírt történetben, és Baráth Kataliné ilyen. Nagyon szórakoztatóak a karakterek, szépen átgondolt a cselekmény, és igazi felüdülés volt olvasni, hiszen olyan természetesen szőtte a szálakat az írónő, és alig várom, hogy visszacsöppenjünk ebbe a korba a következő kötettel.

Nagyon szerettem volna szeretni az Aki gróf úr akar lenni, és én vagyok a legboldogabb, hogy jó volt a megérzésem, és hagytam, hogy az írónő elkápráztasson. Mivel a történet műfaja nem a legolvasottabb műfajom, ezért is szoktam nagyon megválogatni, hogy mely könyveknek adok esélyt, de az Aki gróf úr akar lenni igazi telitalálat lett. Az elején még voltak kételyeim, úgy 8 fejezet erejéig, de utána szó szerint nem lehetett kivenni a kezemből Vince és Helén kalandos történetét. Faltam a sorokat, igazi függővé váltam, és egyszerűen nem akartam, hogy vége legyen ennek a nagyszerű regénynek. Nem akartam gyorsan a végére érni, mégis sikerült napok alatt befalni. Van egyfajta varázsa, ami ha megfog magának onnantól nincs megállás, és te is a történet részese leszel. A humoros, kalandosabb részekért éltem-haltam, és ez az alternatív történelmi vonal is nagyon tetszett. A romantika nem a szokványos módon jelenik meg, mégis van belőle egy kevés, és ami leginkább viszi előre a cselekményt az Vince és Helén párosa, az adok-kapok helyzetek, de az ármányok és a cselszövések is nagyban hozzájárultak a kötet sikeréhez. Nemcsak a borító illusztris, hanem maga a történet is. Ha szereted a történelmet, viszont nem a száraz tényekre vagy kíváncsi, és úgy érzed, hogy kell az életedbe a romantika is, akkor Baráth Katalin Aki gróf úr akar lenni regénye jó választás lehet. Szórakoztató, csavaros és nem utolsó sorban elkápráztat az az írói stílus, ami az írónő munkásságát is jellemzi. Engem megvett kilóra, és alig várom, hogy olvashassak még tőle.

Szívem szerint az első 8 fejezetet törölném, mert úgy igazán csak ezután indul be a kötet, innentől mondhatjuk azt, hogy elkezd felfelé ívelni a cselekmény, és innentől kezd egyre érdekesebb, szórakoztatóbb és szerethetőbb lenni. Megismerhetjük Helént, majd Vincét... A helyzetüket, a társadalmi helyüket, a mindennapi életüket, a kalandjaikat, és eközben két szív egymásra találását is. Lassú tűzön ég ez a szerelem, javarészt a veszélyes helyzeteknek és annak köszönheti a jelenlétét, hogy jókor jó időben kezdte el bontogatni a szárnya.

A karakterek nagyon szerethetőek, és nemcsak Helén, hanem Vince is. Helén egy merész, szókimondó vénkisasszony, aki habár hozománnyal nem rendelkezik grófi címet mégis tud "adni" a jövendőbelijének. Ezzel szemben Vince egy felkapaszkodott jobbágy, akit nem néznek jó szemmel a nemesek, és aki igazi nőcsábász hírében áll, mégis ahogy ennek a két karakternek keresztezik egymást az útjaik számítani lehet arra, hogy ott kő kövön nem marad.

A szóváltásaik, vagy éppen az apró nézeteltéréseik viszik a prímet. Nagyon jól szórakoztam miattuk. Az adok-kapok helyzetek csak még inkább perzselik a sorokat, de valahol a makacsság és a sorsszerűség mellett az igazi érzések is felszínre törnek. Itt tartanék egy apró kitérőt, és megemlíteném, hogy még mindig nem hiszek a történelmi romantikusokra jellemző a semmiből kialakuló vonzalmaknak, de az Aki gróf úr akar lenninek nagyon jól áll, hogy a veszélyes helyzetek mellett a szerelem is felüti a fejét.

Baráth Katalin egy igazi csillag a történelmi romantikusok egén. Van egy sajátos stílusa, ami elkápráztat, ami arra késztet, hogy csak olvass és olvass. Olyan gyermeki könnyedséggel szőtte a szálakat, a karakterei jellemét, illetve a cselekményt, hogy képtelen voltam sokáig távol lenni tőle. Ahogy felütöttem a kötetet egyből elöntött egyfajta vidámság, és ez csakis az írónő érdeme, na jó meg talán egy kicsit Vincéé is, de javarészt Baráth Kataliné. Miatta humoros, könnyen olvasható, ármányokkal és cselszövésekkel teli a kötet.

Ritka, hogy olyan könyvet veszek a kezembe, ami Magyarországon, főleg az 1800-as években játszódik, viszont az Aki gróf úr akar lenni kapcsán volt egy megérzésem, hogy ez bizony jó lesz. És az lett. Nemcsak a történet, vagy éppen a karakterek, hanem az egészet nézve egy nagyon jól megírt, üde felüdülés a léleknek Katalin regénye. Elkalauzol egy olyan történelmi korba, ahol már érződik az új, a változás, a reformkor előszele, de közben a társadalom maradisága is megmarad, körítve indulatokkal és vágyakkal.

A kötet talán egyik legpozitívabb eleme a váltott szemszögből való mesélés, maga a narráció. Szerettem mind Helén, s mind Vince fejében lenni. Szerettem, hogy mindig történt valami, sosem volt az, hogy leülepedett a cselekmény, és most felejtsük el az első 8 fejezetet, hiszen nem az a lényeg, hogy számomra nehezen indult ez a kapcsolat, hanem az, hogy mennyire megszerettem a végére, és mennyire a magaménak érzem a történetet. Akár egy csepp hungarikum, amit mindig magammal vihetek, bárhova sodorjon a szél. Helén és Vince közül egyértelműen Helén lett a nagy kedvenc. Igazi belevaló vénkisasszony, aki megéri a pénzét, minden egyes helyzetbe gondolkodás nélkül belerohan, megvan a magának való esze, továbbá, ha megismeri az ember rájön, hogy több, mint egy grófkisasszony, és merően eltér a kortársaitól, vagy az adott kor normáitól. Na meg egy kicsit magamat is látom benne. Vince pedig mit is mondhatnék? Ő kellett az Aki gróf úr akar lennibe, mert akárcsak Helén, neki is helyén van az esze, követi a veszély, ugyanakkor egy igazán jól megalkotott és szerethető karakter. A kedvenc jelenetem, és egyben talán a "legromantikusabb" része a kötetnek az a Duna vizén játszódik, és bizony hangosan felnevettem, amikor megtörtént. Összességében örülök, hogy elolvastam, és alig várom, hogy megjelenjen a következő rész, illetve, hogy még olvashassak Baráth Katalin tollából! Ha szereted a történelmi romantikusokat, akkor az Aki gróf úr akar lennit se hagyd ki, hiszen igazi csemege a műfaj kedvelőinek!!

" - Én vagyok a kegyed megmentője – jegyezte meg sértődötten és továbbra is fojtott hangon az álarcos. - Az még egy grófnőtől is illetlenség, hogy golyóval hálálja meg!"

"Vince nem tudta kivenni a sötétben, hogy a szürke szempár könnytől, haragtól vagy lelkesedéstől csillog. Persze egy nőnél csilloghat egyszerre akár mindháromtól."

" - Kiválóan áll neked ez a hervadtlila - fogta föl Helén Vanderwoek bárónő újabb közlését. - Az élénk színek oly hivalkodók!

- Húsz éven fölül vörösbe öltözni kész erkölcstelenség! - emelte a tétet Bureck bárónő. - Az én legkisebb leányomnak szerencsére még rengeteg ideje lesz viselni."

" - A legmélyebb hódolatomat szeretném kifejezni kegyednek - mondta magabiztos mosollyal az ajkán.  - Valamint határtalan boldogságomat, hogy ilyen hamar viszontláthatom - lengette meg a csokor gyöngyvirágot, amely eddig a kőkorláton hevert."

" - Éjt nappallá téve vágtattam Pestről idáig, mert nem bírtam elviselni a gondolatot, hogy a grófnő talán neheztel rám.

- „Talán”? - vágott vissza Helén csípősen. - Akkor „talán” megbocsátok, „talán” nem.

- Nekem ez is elég - derült föl a férfi, és ismét kezet csókolt.

- Egyelőre.

- Fejezze be - rántotta ki Helén ujjait a férfi szorításából. - Ne csókolgassa. Még elkopik."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Alexis Hall: Boyfriend Material - Pasialapanyag (London Calling 1.)

" Egyszerűen nem vágom, mire jó egy beöltözős buli."

*

(Ál)pasi ​kerestetik! Olyan, aki gyakorlatilag minden szempontból tökéletes. 

Luc O’Donnell érintőlegesen – és legnagyobb bánatára – híres. Még gyerek volt, amikor rocksztár szülei elváltak. Apja, akivel soha nem találkozott, a következő húsz évet hellyel-közzel az elvonón töltötte. Most visszatért, és Luc a nyilvánosság kereszttüzében találja magát. Egyetlen kompromittáló fotó elég ahhoz, hogy tönkretegye az életét. Luc csak úgy tudja rendbe hozni a hírnevét, ha talál magának egy rendes fiatalembert, akivel párkapcsolatra léphet… Oliver Blackwood pontosan ilyen rendes fiatalember. Ügyvéd, etikai megfontolásokból vegetáriánus, és soha életében nem keveredett botrányba. Szóval: tökéletes pasialapanyag. 

Lucben és Oliverben sajnos semmi közös nincs azon kívül, hogy melegek, szinglik, és mindkettőjüknek égető szüksége van egy párra, akivel megjelenhetnek egy számukra fontos eseményen. Alkut kötnek tehát, hogy eljátsszák egymás (ál)pasiját, amíg el nem csitul a vihar, utána pedig mindegyikük mehet a maga útjára, és mintha mi sem történt volna, élheti tovább az életét. Vesd bele magad!

"Helló, mélypont! Jó újra látni! Leszel te a pasim?"

Nem is tudom mióta szerettem volna elolvasni a Boyfriend Materialt, aztán megjelent magyarul és repesett a szívem egészen addig, amíg el nem kezdtem, és azt nem éreztem az elején, hogy teljesen el vagyok veszve, nem tudom, hogy hol vagyok, miért vagyok itt, majd az írónő szépen lassan megmutatta, hogy miért is olyan az eleje, amilyen. Akárcsak Luc, úgy a kötet javarészt arra mutat rá, hogy milyen érzés elveszve lenni a nagyvilágban, és milyen nehéz is kilépni a szülői árnyékból.

Teljesen másra számítottam, de alapvetően nem vagyok csalódott, amiatt amit kaptam, mert egy szellemes, szórakoztató és érzelmekben gazdag, kedvelhető történetet kaptam két olyan karakterről, akik hatalmas batyut hordanak a hátukon, és jócskán rájuk férne a szórakozás, az őszinteség és az, hogy meglássák magukban azt, amit mások is látnak. Azt, hogy értékesek, fontosak és nem számít, hogy ki mit vár el tőlük, az a fontos, hogy nekik mi az, ami örömet és boldogságot hoz az életben. Alexis Hall bevezet egy olyan szerelem történetébe, ami egy kamu randizással kezdődik, de a végére jóval több lesz, mint egy álkapcsolat. Lehet, hogy pont amiatt, hogy annyira vártam a kötetet elveszett a varázsa, de úgy érzem, hogy nagyjából a történet felénél kezdtem érezni azt, ami miatt annyian szeretik ezt a szívmelengető kötetet. A legnagyobb varázsa nem az, hogy erősek a karakterek, hanem az, hogy esetlenek, olyanok, mint te. Hétköznapiak, még akkor is, ha egy legendás zenész az apuka, és akkor is, ha olyan elvárásokkal néz szembe a másik, ami tönkreteszi és hatalmas nyomás alá helyezi. Egy vidám történetre vágytam, de cserébe kaptam egy őszinte és valós MM románcot, amit cseppet sem bánok, mert szerettem, és Luc & Oliver párosát a a szívembe zártam. Aranyosak együtt, néhol nagyon esetlenek, de akárcsak az első szerelmek, úgy a Boyfriend Material is csetlik-botlik, mielőtt révbe érne és elérkezne az a pont, amikor tudod, hogy ez már több, mint egy egyszerű fellángolás, és tudod, hogy te ennél többet akarsz, és mersz is tenni érte.

A főszereplő Luc, aki egy ganajtúró alapítványnál dolgozik, napról napra a hírportálok címlapján szerepel a botrányaival, azzal hogy alapvető kommunikációs készségek hiányoznak belőle, és mindig sikerül kínos helyzetbe hoznia magát. De olyan súlyt cipel a hátán, amit minden híresség gyereke, hiszen arra van kiélezve a média, illetve a sajtó, hogy mikor fog elbukni, mikor jön el az a pillanat, amikor besokall, és minél durvább sztori kerekedik belőle annál jobb. Hatalmas rajta a nyomás, az hogy ha akarna sem tudna normális, hétköznapi életet élni, mert nem engedik neki.

Mellette ott van Oliver, akinek szintén a családja helyezi rá a súlyt. Akarva-akaratlanul is arra késztetik a megnyilvánulásaikkal, hogy Oliver kevesebbnek érezze magát, ne legyen büszke arra, amit eddig elérte, és hiába jogász, ha a szülei szerint ennél többre is képesnek kellene lennie, és ez nem elég. Őszintén egyik szemem sírt miatta, mert hiába tűnik egy szórakoztató olvasmánynak, bizony vannak mélységei, és az egyik ilyen Oliver.

Az álpasis dolog talán az egyik legjobb dolog, ami történhetett a kötettel, már csak azért is, mert az elején feszengős, cikis, de aztán szép lassan lehull a lepel, megkedvelik egymást a karakterek, elkezdenek bízni a másikban, és szép lassan az érzelmek is kialakulnak, és megmutatják, hogy lehet egy kamu kapcsolatból valami egészen mélyet és mélyen szántót létrehozni. A legfontosabb kulcs ehhez a kommunikáció, ami sajnos nem mindig volt meg Luc és Oliver között, viszont ahol kellett ott megadta az írónő a kiteljesedés jogát.

Valahol a Pasialapanyag rámutat az alapvető emberi gyarlóságra, arra, hogy habár nehéz megnyílni és sebezhetőnek mutatni magunkat, sokkal fontosabb, hogy őszinték legyünk, nyíltak és ne üldözzük el magunk mellől azt, aki ott van, ha baj van, és meghallgatna, ha mernénk lépni, és a fájdalmon átlépve kitárni a szívünket. Alexis Hall semmi olyanról nem ír, ami ne lenne szokványos, mégis van ebben a kötetben az őszinteségen kívül valami, ami annyira emberivé teszi a Boyfriend Materialt.

Szerethetőek a karakterek, ha nem is robog 180 fokon a történet, mindig történik valami. Legyen az egy megkezdett érzelmi lecke, vagy a gyengeségek és félelmek megmutatása. A Pasialapanyag nemcsak egy férfi-férfi szerelmet mutat be, hanem a társadalom elvárásait is lerombolja, és megmutatja, hogy férfi is lehet gyenge, lehetnek félelmei, harcai, amiket magában is rendbe kell tennie és nem baj, ha rosszul lépünk, vagy későn kapcsolunk, hiszen emberek vagyunk, akik hibáznak, és jó esetben ezekből a hibákból tanulunk.

Maga a cselekmény nem gyors lefolyású. Sokszor éreztem azt olvasás közben, hogy nem haladunk, viszont még így sem tudom azt mondani, hogy emiatt kevesebb lenne számomra a kötet, mert nem. A szívemhez szólt, és megmutatta, hogy nem baj, ha különbözőek vagyunk, vagy éppen más szakaszban tartunk az életben, mert a nehézségek, a fájdalmak és az elvárások mindig ott lesznek, csak rajtunk múlik, hogy ezek erősítenek vagy rombolják a személyiségünket. Luc és Oliver két teljesen különböző karakter, mégis annyira jók együtt. Imádtam a kis álrandikat, az apró kedvességeket, azt ahogyan az érzelmek a felszínre törtek, azt hogy sok romantikus regénnyel ellentétben nem volt leíró, mégis ahol kellett ott sejtette, hogy mi történt, és alapvetően olyan édes volt, mint egy első szerelem. Lágy, puha és a maga gyengédségével simogatta meg a lelkemet. A történet elgondolkodtató, fontos üzeneteket hordoz magában, és remélem, hogy itthon is legalább akkora sikere lesz Luc és Oliver kötetének, mint külföldön. Ha egy igazán kiváló, ugyanakkor gondolkodós, őszinte és mindenféle cukormáz nélküli történetet szeretnél olvasni, akkor ne hagyd ki Alexis Hall Boyfriend Material azaz Pasialapanyag c. kötetét!!

"Még a csokornyakkendőmet is újrakötötte. Ráadásul szemben állva meg minden. Egy ilyen koordinációval megáldott embert csak csodálni lehet."

"Felemeltem a kezem, és bemutattam egy „határozottan nem vagyok rabul ejtve attól, mennyire dögös vagy” integetést."

" - A felém irányuló szarkazmusodat furcsa módon vigasztalónak találom, mert azt jelenti, már egész jól vagy."

"Baszki!! Komolyan, ne legyen ilyen kedves velem! Vagy most leáll vele, vagy soha ne álljon le."

" - Szerintem elég felnőttek vagyunk ahhoz, hogy incidens nélkül osztozzunk egy ágyon."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Hiron Ennes: Pióca

"Ennek a régi vasúti kocsinak a látványa elszomorít, bár nem tudom megmondani, miért."

*

Az ​emberi civilizáció északi peremén, egy világtól elzárt kastélyban váratlanul meghal a báró orvosa. Utódjának kell megfejtenie a rejtélyt: hogyan tudta az Intézet elveszíteni sok teste közül az egyiket. 

A Tartományközi Orvosi Intézet évszázadokon keresztül úgy biztosította növekedését, hogy megtelepedett az ifjú elmékben és doktorokat faragott belőlük, idővel lecserélve minden emberi gyógyítót. Az Intézet azért létezik, hogy segítse az emberiséget: gyógyít és vág, egyengeti és megóvja a fajt az apokaliptikus borzalmaktól, amelyeket őseik a világra szabadítottak. 

Most azonban a fagyott északon az Intézet gazdateste riválisra bukkan az evolúciós lépcső legtetején. Egy parazita terjed a báró kastélyában, mely eleve egy titkokkal, hazugságokkal, erőszakkal és félelemmel teli, sötét verem. Találkozásuk pedig szörnyű háború kitörésével fenyeget, melyben akármelyikük is győz, az emberiség veszíteni fog. 

Hiron Ennes bemutatkozó regénye őrült gótikus horror, melyben China Miéville szürreális stílusa találkozik Gerald Brom hátborzongató képi világával.

"Olyan hanggal, ami még az edzett gyomrúakat is émelygésre késztetné, kipattintom a tetem bal szemét. Nem adja meg könnyen magát, és ahogy kiráncigálom a makacs szemkörnyéki izmok közül, az elszíneződött szaruhártyáról csíkban csöpög valami sötét folyadék."

A horror és a sci-fi műfajok nem állnak annyira közel hozzám, a fantasy és a disztópia annál inkább, viszont ahogy elolvastam a Pióca fülszövegét éreztem, hogy nekem ezt bizony olvasni kell, és nem is tévedtem nagyot, mert egyszerűen imádtam. Ennyire eredeti, gótikus és horror elemekkel tűzdelt regényt sem olvastam még, viszont a Pióca hatalmasra tette a lécet. És biztos vagyok benne, hogy nehezen fogok kilábalni a reading slumpból, amibe tett!!

Ennyire különleges és hátborzongató könyvet is ritkán olvas az ember. Kell hozzá egy bizonyos hangulat az biztos, de ha jókor, jó hangulatban kap el, akkor minden megvan ahhoz, hogy belevágj a borzongásba, és hagyd, hogy rabul ejtsen a Pióca. Talán az olyan könyvekre, mint Hiron Ennesé illik igazán a creepy jelző, hiszen a Pióca tényleg az. Kezdjük ott, hogy a Tartományközi Orvosi Intézet megléte is beleillik ebbe a kategóriába, de ami igazán felteszi az i-re a pontot az az író stílusa, ahogy szövi a sorokat, a zseniális fordítás és úgy egészében a történet maga.

A Pióca, mint a nevében is benne van egy szimbióta, ami csak az emberrel összhangban tud élni és létezni, különben meghal. Gondolom a többségnek megvan a Venom, na valami hasonló Hiron Ennes piócája, csak nem éppen az a bájos, kedves fajta, hanem egy furfangos, minden hájjal megkent élőlény. Okosabb, mint az emberek többsége, továbbá nemcsak egy testet és elmét tud irányítani, mint Venom Eddie Brockot, hanem akár több százat is. Ez a szimbióta, vagy parazita hozta létre az intézmény orvosokból álló csapatát. Egy csapatot, amit a Pióca kollektív tudata irányít. Creepy, ugye? A borongósabb, ködösebb napokon a leghangulatosabb olvasni, illetve ilyenkor a legideálisabb is, hiszen megadja a kezdőlöketet ahhoz, hogy egy nem mindennapi borzongásban legyen részed. Maga a kötet eleje nem a leggyorsabb, és kellett is jócskán idő, hogy belerázódjak, és ne akarjam minden egyes ijesztő oldalnál becsukni, de amint ez az érzés elmúlik, kezdődhet a borzongás és a gótika. Maga az alapkoncepció nagyon érdekes, nemcsak a Pióca miatt, hanem emiatt az egész apokaliptikus, disztópikus, kastélyos, bárós vonal miatt is. Egyes helyeken fogod a fejed, máshol nem hiszel a szemednek, de végig a markában tart a kötet és azt érezteti, hogy nem akar elengedni, és te is az intézet lakója leszel.

A kötet hangulatát jellemzi egy alap hűvösség, sötétség, ami az első perctől kezdve jelen van. Ahogy haladunk úgy lesz egyre borzongatóbb, egyre jobban azt érzed, hogy habár csak egy könyv, mégis a bőröd alá mászik, és nem hagy legevőhöz jutni. Nem hagy, mert érdekes gondolatokat vet fel, nem tudsz szabadulni tőle, és végig ott tart a markában és azt várja, hogy mikor sokallsz be, és mikor mondod azt, hogy nem bírod tovább.

Kiemelkedik az idei olvasmányaim közül. Nem egy helyen sokkol le, vagy éppen rémiszt meg. Az organizmusok gondolatmenete egyszerre lenyűgöző és tölt el félelemmel, vagy éppenséggel undorral. Volt, hogy néhol azt éreztem, hogy kell egy kis levegő, mert fullasztó, és akik egy szimpla gótikus regényre vágynak, azok nem biztos, hogy fogják bírni. Nekem alapvetően nagyon tetszett, és nemcsak azért, mert különleges, hanem azért is, mert az újdonság varázsával hatott, és adott valami újat, amire egyáltalán nem számítottam.

A kötet legerősebb eleme az maga az írói zseniális, az ahogy még így a fordítás által is átjön Hiron Ennes stílusa, lenyűgöző eszköztára és a karakterek erős mivolta. Nem volt egy olyan karakter sem ebbe a regényben, aki ne fogott volna meg valamilyen szinten. Legyen az a báró vagy az arisztokrata családja. Azt érzem a Pióca kapcsán, hogy minden egyes eleme a helyén van, nincsenek kilengései, végig tartja az ütemet, ahol kell erősebb fokozatra kapcsol, de ahol az szükséges ott megvárja, hogy leülepedjen a történet. Nem mondom azt, hogy megbékéltem a szimbióta, mint jelenség jelenlétével, viszont tagadhatatlan, hogy a legerősebb eleme a cselekménynek az az emberiségen segíteni akaró Pióca.

Emellett adott a titkok, rejtélyek és a misztikum szent háromsága. Nemcsak megborzongat, de titkokkal is még jobban megfűszerezi a sorokat, és megmutatja, hogy nem akármilyen író írta. Hiron Ennes egy született zseni, akinek az a sorsa, hogy írjon, ő erre született, hiszen olyan természetességgel tárta élénk a Pióca cselekményét, hogy kérdésként sem merült fel bennünk, hogy valóban jól tette e, hogy megírta. Ha Hiron Ennes kiad valamit a kezei közül, én biztos vagyok benne, hogy el fogom olvasni. Ha te is szeretnél egy különleges, de annál inkább hátborzongatóbb és gótikus történet részese lenni, akkor ne hagyd ki a Piócát! Hiron Ennes egy zseni, és ezt meg is mutatja regényében.

"Minden kincse közül a panaszkodás jogát tartja a legtöbbre."

"Tudom, nem kéne ilyen gondolatokat megidéznem, de a fóbiákra, akár csak az immunvédettségre, korán szert tesz az ember, és nehezen szabadul meg tőlük. A tudat logikája ellenére a test a maga félelmeitől retteg."

"  Nos hát   fordul felém Didier.   Felteszem, berendezkedett. Kedvére van a lakosztálya?
- Nagyon kielégítő - felelem.
A báró a szájához emel egy nagy kanál ragut.
- Ha mégsem lenne az - kezdi -, senki nem cipelné át a szemetét egy új szobába. A rohadt szolgák túl lusták. Még az ebédlőbe sem képesek anélkül levinni, hogy el ne ejtenék egyik-másik szervemet."

"A hajnal nem tud elég korán eljönni."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)