Bella Ellis: Ördögi csontok (A Brontë nővérek nyomoznak 2.)

"Charlotte el sem tudott volna képzelni szebb helyet a tavaszi pompájában viruló Haworthnél és a környező tájnál."

*

„Emlékezz ​a halálra!” – Zerubabbel Barraclough órásmester ars poeticája 

A Brontë nővéreknek két szenvedélyük van: az írás és a nyomozás. Mivel az alkotói karrierjük háttérbe szorult, elérkezettnek látják az időt, hogy a való világban játszódó bűnügyi történetek helyett inkább a regényeikre összpontosítsanak, ám ekkor egy megdöbbentő felfedezésről hallanak. 

Az otthonukhoz közeli és meglehetősen rossz hírű Top Withens-farmház kéményében egy gyermek csontjaira bukkantak. A nővérek azonnal az ügy nyomába erednek, és ahogy többet megtudnak a ház lakóinak előéletéről, rémisztő megállapításra jutnak: talán nem is csak egy áldozat halálát kell felderíteniük. 

A szálak egy árvaházba és a boszorkányság okkult szertartásainak világába vezetnek. Bármennyire is elborzasztják őket a nyomozás fejleményei, nem hátrálhatnak meg, hiszen nem sokkal a sötét hold előtt újabb fiatal fiú tűnik el a kisvárosból. 

Bella Ellis ezúttal is fantasztikus időutazásra csábítja az olvasóit, amelyben a Brontë család valós életrajzi vonatkozásai mellett a romantika gótikus jellemzőit vegyíti a klasszikus bűnügyi történetek elemeivel úgy, hogy az nem csak a krimi kedvelőinek nyújt kikapcsolódást.

Nem bírtam sokáig, hiszen már bele is vetettem magam A Brontë nővérek nyomoznak második részébe, pedig nem olyan rég olvastam az elsőt, és általában várni szoktam két rész között, de úgy látszik, hogy Bella Ellis könyvei nagyon addiktívak és addig nem hagynak nyugodni, amíg az összes létező részt fel nem faltad. Ha az első résznél, Az eltűnt hitvesnél azt mondtam, hogy imádtam, akkor az Ördögi csontokat még ennél is jobban szerettem. Gótikusabb, sötétebb és veszélyesebb világot kapunk, ahol az ördög lesben áll, és nem tétlenkedik. Éles váltás ez az első részhez képest, mégis lenyűgözött. Végre találtam egy olyan sorozatot, aminek a kötetei nem hosszúak, kielégítik a kíváncsiságomat, és közben még szórakoztatnak is.

Az Ördögi csontok egy babonákkal és boszorkánysággal teli kötet, ahol rituálék és emberi áldozatok jelennek meg. Sötét a maga nemében, és pont emiatt olyan szerethető. Emellett tele van titkokkal és egy megoldásra váró rejtéllyel. Hasonló a felépítése, mint Az eltűnt hitvesé annyi különbséggel, hogy ebben a második részben hellyel-közzel tudják a Brontë nővérek, hogy mit is csinálnak. Egy kicsivel még jobban kinyílnak előttünk, és megmutatják a bravúros elméjüket, azt hogy milyen okosak is a kor normáihoz képest, és hogy micsoda egyéniségek. Míg az első rész alatt simán összekevertem őket, addig ezalatt a rész alatt ez lehetetlenség volt, hiszen belém ívódtak, és képtelenség nem megkülönböztetni őket. Emily és Anne az erő, míg Charlotte a finomra hangolt eszköz, ami segít nekik előrébb jutni. Branwell a szilárd szikla, a férfi, aki nem hagyja hogy a világ rabigába hajtsa túlontúl okos és a normáknak ellentmondó húgait, akik nem hátrálnak meg a veszély első jelénél sem, és a végsőkig képesek elmenni, hogy pontot tegyenek egy-egy ügy végére. Nemcsak ők, hanem a kor is precízen van ábrázolva. Látszik a kutatómunka, és az igényesség benne, hiszen akár igaz is lehetne mindaz, amit az írónő papírra vetett. Végig az az érzés járt át, hogy talán más emberekkel, de meg is történhetett az Ördögi csontok cselekménye.

Ez a második rész amellett, hogy komorabb és sötétebb, ami a hangulatot illeti, egyben hátborzongatóbb is. Fő elemei a boszorkányság és egy titok, ami éveken át kísért. Emiatt sokkal mélyebb és számomra élvezhetőbb volt, mint Az eltűnt hitves. Ha kellett megborzongtam, de az biztos, hogy egy percig sem vágytam arra, hogy legyen vége, sőt úgy érzem, hogy túlságosan is hamar ért véget, és hiába volt a szövevényes nyomozás, hiába tettünk pontot a végére, még nagyon is olvastam volna tovább.

Ahogy Az eltűnt hitvesben, úgy az Ördögi csontokban is lényegretörő, információkkal gazdagított és ugyancsak furfangos történetet kaptunk tele baljóslatú jelenetekkel, és olyan eseményekkel, amik alapjaiban rengetik meg a kötetet. Már nemcsak az a kérdés, hogy megtaláljuk e a keresett személyt, hanem az, hogy életben lesz e még. Továbbá a múlt is végig ott lebeg felettünk, és várja, hogy megkapja a méltó lezárást.

Minden a csontokkal kezdődik, és azzal is ér véget, de nem úgy ahogy azt gondolnánk. Az írónő elvetve hozza felszínre az újabb és újabb bizonyítékokat, majd aztán szépen tévútra is vezet minket. Viszont egy bizonyos résztől lehet sejtetni, hogy ki is áll a csontok hátterében, így ebből a szempontból kikövetkeztethető, ugyanakkor rejtélyes is marad, mert hiába találjuk ki a csattanót, ha nem tudjuk a teljes képes és hézagok maradnak a tudásunkban.

A kötet az elejétől a végéig izgalmas és kalandos. Hozza a már megszokott formáját, és még annál is többet. Nemcsak a  Brontë nővérek fejlődnek, nőnek fel a feladathoz, hanem maga a cselekmény is. Látszik a fejlődés, és nemcsak a karaktereket illetően, hanem a történetben is. Kiforrottabb és valamivel összetettebb, mint Az eltűnt hitves. Sokkal több a sötét folt, a megoldásra váró titok, és végig ott lebeg a fejünk felett egy sötét légkör, ami bármikor beszippanthat.

Azt mondtam, hogy nem olvasok krimit, de számomra a történelmi ihletésű, Angliában játszódó krimik kivételek, mivel szeretek a 19. századról olvasni, és van egy bizonyos hangulata, légköre az ilyen köteteknek, amire nem tudok, és nem is akarok nemet mondani. Aki egyszer kezébe vesz egy ilyen regényt biztos vagyok benne, hogy ugyanúgy a rabja lesz, mint én. Bella Ellis történelmi krimijei isteniek, élvezet elveszni bennük és a nyomozós szál is szórakoztató, nem ülepszik le a közepén, hanem végig pörög, és viszi előre a cselekményt.

Összességében én nagyon szerettem ezt a részt is, és alig várom, hogy még több Brontë nővérek kalandban legyen részem. Bella Ellis szépen ír, és a karaktereit is hűen alakítja. Nem hagy senkit egymaga garázdálkodni, ha kell elengedi a kezüket, de a kellő helyen a helyes irányba tereli őket. Az Ördögi csontok eddig a sorozat legjobb eleme számomra, és a sötétebb hangulat ellenére is élvezetes a cselekmény, ami amellett, hogy olvasmányos, eléggé megborzongató és a szellemi aktivitást sem veti meg. Emiatt hol komorabb a hangulat, vagy éppen sejtelmes, de az biztos, hogy nagyon is jól áll A Brontë nővérek nyomoznak sorozatnak. Charlotte, Anne és Emily is olyan karakterek, akik egyetlen egy nyom alapján képesek felgöngyölíteni egy ügyet legyen az akármilyen kusza és ördögi. Szerettem bennük, hogy képesek megállni a helyüket egy férfiak uralta világban, és attól sem rettennek vissza, hogy kezükbe vegyék a dolgok alakulását, és elébe menjenek az eseményeknek. Nemcsak eszesek, de a morális értékük is a helyén van, legyen akármilyen embert próbáló is a helyzet. Ha szereted a 19. századi Angliában játszódó, gondolkodós/nyomozós regényeket, akkor az Ördögi csontok neked való. Minden egyes oldallal egyre izgalmasabb és izgalmasabb, ha kell elhalmoz talányokkal és titkokkal, de ha arra van szükség, akkor tálcán kínálja az újabb rejtélyeket, hogy azért se legyen olyan egyszerű megoldani az aktuális esetet. :)

" - Egy cseppet sem vagyok jól - felelte Tabby. - Mert találtak valamit... méghozzá ördögi holmit. Egy holttest került elő, és attól félek, hogy ha senki nem tesz semmit ebben az ügyben, akkor mindent, amit csak ismerünk és szeretünk, el fog nyelni a gonosz!"

" - Úgy beszélsz, mintha mi lennénk Shakespeare boszorkányai - jegyezte meg Charlotte halvány mosollyal, amely arra utalt, hogy nem volt teljesen ellenére a hasonlat."

" - Nehéz megtalálni az egyensúlyt a gonosz távoltartása és megfelelő fűszerezés között - mormolta Emily Marthának."

" - Amikor a szabadkőműveseknél voltam, hallottam pár szóbeszédet - jegyezte meg Branwell, ferdén megrángatva a szemöldökét. - Nem a páhollyal kapcsolatban, az teljesen tisztességesen működött, de volt egy csapat úr, akik megalkották a Pokol Tüze Klubot, és kifejezetten hedonista tevékenységnek hódolnak."

" - (...) Az igazi nyomozók minden követ megmozgatnak."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Bella Ellis: Az eltűnt hitves (A Brontë nővérek nyomoznak 1.)

"Charlotte összébb húzta magán a kendőt, ismét megigazította az íródobozt, majd belemártotta a tolla hegyét a tintába."

*

Amikor Mrs. Elizabeth Chester, egy jómódú földesúr felesége eltűnik a szeles yorkshire-i lápon álló kastélyból, két kisgyermeket, illetve egy vérben úszó szobát hagy maga után. És megannyi megválaszolatlan kérdést. 

Mi történt vele? 

Elrabolták volna, vagy a legrosszabbtól kell tartani? 

Ha egy betörő járt a házban, hogyhogy nem vették észre a férje vérebei? 

És miért lett a ház urának első felesége öngyilkos? 

A bűntett helyszínétől nem messze lakó Brontë nővérek értesülnek az esetről, és a rejtély felkelti Charlotte, Emily és Anne érdeklődését. A hatóságok tehetetlenségét látva elhatározzák, hogy ők maguk járnak a talányos bűntény végére. Nyomozás közben azonban válaszok helyett egyre több kérdésre bukkannak, és egyre nagyobb rosszallással találkoznak, amiért három jól nevelt hölgy a vidéket járva detektívesdit játszik. 

Ám őket semmi sem tarthatja vissza feltett szándékuktól, hogy megtalálják az eltűnt hitvest – még az sem, ha ezzel a saját életüket is veszélybe sodorják…

Ősszel valamiért mindig jobban csúsznak a historical mystery regények, és pont emiatt tartogattam Bella Ellis könyvét, mivel éreztem, hogy tökéletes lesz erre az időszakra. Az az igazság, hogy nagyon ráéreztem, mert felettébb tetszett, és tudom, hogy minden kötetet a Stalking Jack the Ripper sorozathoz hasonlítok, de ha szerettétek, akkor A Brontë nővérek nyomoznak sorozat is jó eséllyel nektek szól.

Maga a kötet nem a leghosszabb, viszont rejtélyes, szövevényes és furfangos. Már az első fejezet meggyőzött, és nem bírtam kivárni, hogy legyen egy kis időm olvasni. A könyv címe elég beszédes, hiszen az egész történet az eltűnt hitvesre épül. Arra, hogy vajon mi történt vele, és mik vezettek el ahhoz az ominózus eseményhez. Van benne minden, ami szem szájnak ingere, logika és olyan főhősnők, akiket képtelenség nem megkedvelni. Emellett ígéretes sorozatkezdés is, ami kellően izgalmas és végig fenn tudja tartani a figyelmet. Csak úgy faltam a sorokat, és a rövidebb fejezetek sokat segítenek abban, hogy még többet és többet akarjunk megtudni. Bella Ellis egy olyan kalandra invitál, ami addiktív és függőséget okoz. A Brontë nővérek addig nem nyugszanak, amíg pontot nem tesznek az ügy végére, és amíg arra nem késztetnek, hogy vedd kézbe a sorozat többi részét is. A történetet egyik legnagyobb erőssége az a könnyed és sziporkázó stílus, van a kötetben adok-kapok, érdekes karakterek és egy bonyodalom, ami alapos utánajárást igényel. Soha nem voltam Brontë nővérek fanatikus, viszont az kétség kívül igaz, hogy remek detektívek lettek volna. Maga az alapötlet csodás, és az írónő olyan jól megvalósította ezt, hogy csak jókat tudok írni róla.

A történet egyáltalán nem volt kiszámítható, vagy csak én vagyok nagyon béna, de fogalmam sem volt, hogy mi is áll a háttérben, vagy hogy egyáltalán mi lesz a vége. Sodródtam az árral, de nem bánom, mert egy olyan élményben lehetett részem, ami nagyon tetszett, és ami a kemény hétköznapok után teljes mértékben kikapcsolt. Csavart kaptam csavar hátán, és nem tudhattuk mi lesz a vége, hova fog vezetni a nyomozás és azok az információk, bizonyítékok, amik a nővérek útjába sodródtak. 

Három nővér, három különböző személyiség, mégis egy közös bennük, hogy fűti őket a kaland ígérete, hogy többek akarnak lenni, mint a kor normái, és igazi fejlődő személyiségek, akiket nem könnyű átejteni, mégis megvan bennük az esendőség is. Emellett ha kell szimpátiával, odaadással jutnak előre, de az összeesküvéselméletekben sem piskóták. Mindig akad egy épkézláb ötletük vagy teóriájuk, aminek utána lehet nézni. 

Ami nekem szívem csücske a regénnyel kapcsolatban az a kor. Imádom a viktoriánus kort, a 19. századi Angliát, és ha murder mystery, akkor ezt a korszakot preferálom a legjobban. Ha ti is szeretitek, vagy érdekel, hogy vajon a Brontë nővérek milyen nyomozók, bocsánat detektívek lettek volna, akkor szívből ajánlom Az eltűnt hitvest. Nemcsak feledhetetlen kikapcsolódást nyújt, de mi is részesei lehetünk a nyomozásnak, amiben kiderül mi lett Elizabeth Chester sorsa, és nemcsak a jelenben nyomozunk, hanem a múlt ingoványos területén is. 

Ami magát a hangulatot illeti, hol sötét, már-már kísérteties, de az biztos, hogy végig uralja a regényt, és nem hagyja, hogy akár egy percre is elkalandozzunk. Az írónő stílusa engem megvett kilóra, és alig várom, hogy olvashassak még tőle. Ebben a szeles, őszies időben pont erre a kötetre volt szükségem. Bekuckozós olvasmány a javából, ami garantáltan kikapcsol, és a sorozat rabjává tesz. Nagyon szerettem, és ha lehetne már most újból kezdenem. Kellett ez a nyomozás az életembe, és cseppet sem bánom, hogy a kezembe akadt Bella Ellis könyve. 

A rejtélyek mellett humoros és szórakoztató is Az eltűnt hitves. A nővérek végig a hátukon viszik a cselekményt, és egy percre sem engedik el a kezünket. Ha ingoványos talajon is járunk, abban biztosak lehetünk, hogy Anne, Emily és Charlotte végig ott lesz velünk, és ha kell együtt süllyedünk el, de az hogy ott hagynának minket, fel sem merül, mert addig nem nyugszanak, amíg a dolgok végére nem járnak. Ha kell veszélybe kerülnek, ha kell mindenbe beleütik az orrukat, de aztán minden a helyére kerül.

Összességében egy nagyon szórakoztató, felettébb érdekes és élvezhető könyvet kaptam tele rejtéllyel, csavarokkal, és egy lenyűgöző talányt, ami az utolsó sorokkal nyert csak értelmet. Végig fenntartotta a figyelmemet, és a szövevényes nyomozás arra sarkalt, hogy én is együtt agyaljak, és detektívkedjek a Brontë nővérekkel. Igazán kellemes olvasmány, még az olyanok számára is, akik annyira nincsenek oda a krimikért, ugyanakkor kedvet kaptak arra, hogy elmerüljenek egy ilyen történetben. Nincsenek benne megbotránkoztató események, leginkább az élvezhetőség miatt olvasunk Az eltűnt hitveshez hasonló regényeket, és ehhez tökéletes választás. Nem túl komoly, ami az egyik erénye is, továbbá a cselekmény nem laposodik el, nem érzed azt, hogy kifújt a történet és ennyi volt. Maga a kötet eleinte lassan indul be, de ez senkit se riasszon el, mert fokozatosan kapcsol az írónő a tempón, és a végére már a körmünket rágjuk az izgalmaktól, csak derüljön ki végre a megoldás és nyerjenek értelmet az összefüggések. Az eltűnt hitves jó példa arra, amikor nemcsak a borító lesz szerelem, hanem maga a kötet is. Olvassátok, szeressétek és ne felejtsétek vinni a kötet hírét, mert nagyon megérdemli, hogy több olvasóhoz jusson el.

" - Sosem fogsz úgy ismerni, mint a tenyeredet - közölte Emily aprócska mosollyal a szája szegletében. - Titokzatos vagyok, akár egy szfinx.
- Nos bár egyetértek, szfinxem - felelte Charlotte -, most mégis mihez kezdjünk?"

" -  Közted és Robert Chester között nincs semmilyen hasonlóság. Te gyengéd szívű vagy, Branwell, túlságosan is. A tetteiddel legfeljebb saját magadnak volnál képes ártani, meg azoknak, akik a legjobban szeretnek."

" - Miért írják elő a szabályok, hogy az ágyunkban, a kosarunkban raboskodjunk, csak mert éppen nincs fent a nap?"

" - Adj egy percet, Emily! - felelte Branwell. - Csak amíg ismét megismerkedem a gravitációval.
- Mindig mondtam, bátyuskám - jelentette ki Emily -, hogy nem fecsérlem az időm a férfiak gyengeségeire."

"A szerelem olyan betegség, amely különös és természetellenes tettekre sarkallja az áldozatait. Ha valóban szerette Chestert, akkor a feleség eltávolítása bizony kapóra jött neki.

"De az értékünket akkor sem az szabja meg, hogy szeret-e vagy kíván-e bennünket egy férfi. Még csak nem is az anyaság örömei. Mi saját magunk vagyunk az érték, és te, Matilda, ezerszer többet érsz, mint egy ilyen Chester-féle férfi, akár gyilkos, akár nem."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

J. R. R. Tolkien: J. R. R. Tolkien meséi

"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kiskutya, a neve Kóbor."

*

J. R. R. Tolkien csodálatos világába kalauzol bennünket e kötet, arra a varázslatos, képzelet szülte vidékre, ahol minden bizonnyal valamennyien feledhetetlen órákat, napokat töltöttünk már el. 

A nagy mesélő most újabb kalandokra hívja olvasóit négy meséjén keresztül. A sonkádi Egyed gazda – Göncz Árpád ma már klasszikus fordításában – történet egy távoli és csodálatos múltból, amelyben megismerhetjük a bátor Egyed gazdát, aki megfutamít egy óriást, majd a gyáva lovagok megszégyenülése után, az országra törő sárkányt is. A Tom Bombadil kalandjai, A Gyűrűk Urából már ismert gazda verses meséje, először jelenik meg magyarul, Tótfalusi István értő tolmácsolásában. A könyvben található két további történet, A levél és A woottoni kovácsmester ugyancsak ékes bizonyítékai a világhírű író eleven előadásmódjának, finom humorának és kimeríthetetlen fantáziájának.

Nem vagyok rá büszke, de a J. R. R. Tolkien meséi előtt semmit sem olvastam a szerzőtől. A Gyűrűk Ura és A hobbit is kimaradt nekem, viszont ebbe a 4 novellát tartalmazó kötetben mindenféle félsz nélkül tudtam belekezdeni, és már értem miért is imádják annyira az emberek azt, amit Tolkien letett az asztalra. A kötet számomra egy kezdőlöket volt, ami után mindenféleképpen pótolni fogom a hiányosságaimat, és mélyebben el fogok merülni a tündék és hobbitok világában is. Ismerkedésnek szerint nagyon jó volt a Tolkien meséi, az pedig külön öröm számomra, hogy érdekes történeteket vetett lapra és válogatott be ebben a kötetbe. Nemcsak szerethetőek, de bizonyos fokig tanulságosak is ezek a kis szösszenetek.

Meglehetősen könnyen lehet velük haladni, és ahogy haladunk előre a mesékben, úgy lesz egyre rövidebb és rövidebb a részek hosszúsága. A legelső egy kiskutyáról szól, viszont eleinte nem értettem, hogy miért is Kóbor a főszereplő. Valamiért az élt bennem, hogy majd Középfölde népéről fog szólni ez a kötet, de nem, és ennek örülök is meg nem is. Örülök, mert egy másik oldalát mutatta meg Tolkien, és nem örülök, mert készültem az utazásra. Ugyanakkor emiatt cseppet sem vagyok elégedetlen, mert így is egy igazi ingoványos utazás és nagybetűs kaland a J. R. R. Tolkien meséi.

Míg az első részben egy kutyus a főszereplőnk, addig a többiben hús-vér emberek. Legjobban A sonkádi egyed gazda tetszett, és nemcsak azért, mert ebben a részben találkozhatunk sárkánnyal, hanem azért is, mert úgy érzem, hogy az lett a legjobban megírva. Nemcsak izgalmas, de olvastatja is magát, és egyszerűen csak öröm elmerülni benne. Kicsit olyan, mint a magyar népmesék, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megszeressem ezt a mesétt. A főszereplő egy igencsak hétköznapi ember, mégis megjutalmazza a sors és nagy dolgokat ér el, még akkor is, ha ehhez csak jó helyen volt, jó időben.

Tolkien meséi tényleg egy mese, és úgy is kell olvasni. Nincs tétjük, mégis kikapcsol addig a pár óráig, amíg végig nem olvassuk őket. Felépítésükben nem annyira kiforrottak, mint a szerző ismertebb művei, mégis ez az egyik szépsége. Egy új oldalát mutatja meg, és végig olyan érzésem volt olvasás közben, mint régen, amikor kicsi voltam, és anyu esti mesét olvasott nekem. Abban voltak sárkányok, kalandok, lovagok, sőt még talán kutyák is (bár hajlok rá, hogy inkább cicák, mert a család cicás, de ez már tényleg csak részletkérdés). Mind a 4 mese, kisregény más és más. Az egyikben egy kutya és a Hold szerepel, míg a másikban mágikus lények, de a tündérek is tiszteletüket teszik, és egy igencsak varázslatos történetet köszönhetünk nekik. Az első három nagyon izgalmas, van bennük mondanivaló, érti az ember, hogy mit olvas, hogy miről szól, na de az utolsó... Ha elolvasom még ötször szerintem akkor sem leszek előrébb. Ez az egyetlen, amire nem tudtam kellőképpen ráhangolódni, és aminél fogalmam sem volt, hogy mit is olvasok. Viszont nagy pozitívum, hogy ez volt a legrövidebb is, és annak ellenére, hogy igazi talány ez a történet, talán emiatt is annyira különleges, mert tényleg csak azok értik meg, akik eléggé nyitottak, és akiknek nem okoz nehézséget olvasni a sorok között, és megtalálni a történet értelmét. Míg a Kóbor kutyusról szóló történet a legvelősebb, addig A levél a legtitokzatosabb, és talán a legszokatlanabb.

Összességében örülök, hogy kézbe vettem és elolvastam ezeket a meséket. Nagyrészt tetszettek, tudtam azonosulni velük, továbbá megnyitottak előttem egy új világot. Ha hozzám hasonlóan még te sem olvastad Tolkien híres műveit, és csak a filmeket láttad sok-sok éve, ha egyáltalán megnézted, akkor ez a kötet remek bevezető lehet, ismerkedés azzal, hogy hogyan is ír a szerző, és milyen eszközöket használ, mik azok a fűszerek, amik alapkellékek nála egy jó történethez.

Muszáj pár szót szólnom magáról a kiadásról és az illusztrációkról is. Maga a borító nagyon tetszik, átadja a kötet hangulatát és a kedvenc mesém szerepel rajta, emiatt talán még annál is jobban tetszik, mint amikor elsőnek megláttam. Az illusztrációk fekete-fehérek, elvétve vannak benne a kötetben, mégis ékei annak.. Nem mondom, hogy nem örültem volna, ha színesek, de úgy gondolom, hogy így is szépek és tökéletesen passzolnak az adott részekhez. A Tolkien rajongók semmiképp se hagyják ki, mert merőben új, és sokkal emészthetőbb, mint a Gyűrűk Ura trilógia.

"Akkoriban senki se sietett, és senki se törte magát. Ez utóbbinak a dologhoz édeskevés köze van. Az emberek végezték a dolgukat, de nem törték magukat; munkára is, szóra is telt az idejükből."

"Abban a fiolában egy sötét varázslatot tartott, amely úgy nézett ki, mintha kátrány és méz kocsonyásított keveréke lenne (a szaga olyan volt, mintha November Ötödike és a túlfőzött káposzta bűze keveredne össze)."

"Az óceánban már jó ideje nincs bentlakó varázsló. Proteusz, Poszeidon, Triton, Neptun meg a többiek mind már réges-régen ellustultak, semmit sem csinálnak. Legalábbis a Földközi-tengeren kívül."

"A sötét oldalon fekete pókok élnek, mérges teremtmények, bár közel sem olyan nagyok, mint a világos oldalon lakó szörnyek. Gyűlölnek mindent, ami fehér vagy világos, különösképpen a sápatag pókokat utálják. Annyira gyűlölik őket, mint egyes emberek azokat a gazdag rokonaikat, akik csak ritkán látogatnak el hozzájuk."

"Így hát nem lett belőle harcos, mindörökre felfedező, kutató maradt; s bár idővel kovácsolhatott volna olyan fegyvereket, melyek saját világában hősi történetek szereplőivé és királyok díszeivé válhattak volna, tudta, hogy Tündérországban nem sok hasznukat vehetné. Úgyhogy a keze alól kikerült számtalan csodálatos dolog között sohasem akadt kard, lándzsa vagy nyílhegy."

" - Ezt az a hínárfajzat varázsló csinálta, legyen tyúkszemes valamennyi lábujja! - átkozódott a homoki varázsló. - Ez annak a perzsa szilvaszüretelőnek a műve! Ej, szétcincálni, fellógatni, végezni vele!

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Ayana Gray: Beasts of Prey - Indul a vadászat (Indul a vadászat 1.)

"Baba szerint éjfél után csak rossz történhet, de én nem így látom."

*

A sors veszélyes szövetségbe forraszt két tinédzsert, akik az otthonukat fenyegető halálos szörny levadászására készülnek - ám közben még a bestiánál is halálosabb titkokat fednek fel.

Azt a mindenit! Ez volt az első pánafrikai fantasy, amit olvastam és nagyon szerettem. Az első meglepetés akkor ért, amikor kinyitottam a könyvet, mivel egy csodaszép térkép tárul a szemünk elé, ami nemcsak szépen van kidolgozva, és minden egyes apró részletre odafigyel. Olyan jó gyönyörködni benne. A kötet felépítése, illetve tagolása is szépen lett megoldva, és a különböző részeket elválasztó oldalak is ékei a Beasts of Preynek. Külön tetszik, hogy a kiadó meghagyta az eredeti címet és ezáltal nekem sokkal hangsúlyosabb és szembetűnőbb, mintha csak annyi lenne, hogy Indul a vadászat. Nem tudom, hogy trilógia vagy sorozat lesz e belőle, viszont az biztos, hogy én még akarok olvasni az írónőtől, mert nagyon megszerettem ezt a regényét, és alig várom, hogy még többet tudjak meg a megálmodott világról.

A varázslat mindenhol ott van csak hinni kell benne. Akár ez is lehetne a kötet jelszava. Egy olyan YA fantasy történetet kaptam, ahol a kultúrának, a mítoszoknak és a mágiának nagy szerep jut. Emiatt már az elejétől kezdve egészen varázslatos a történet, és issza az ember minden szavát. Én személy szerint nagyon szeretek különböző kultúrákról, illetve ezek hiedelmeiről és babonáiról olvasni. A Beasts of Prey alatt meg is kaptam azt, amire vágytam. Nagyon különleges, és nemcsak azért, mert egy olyan kultúrára építi fel az írónő a cselekményét, ami egy létezőnek az alapja, hanem azért is, mert gördülékeny és könnyen befogadható a szöveg. Egyfelől a mágia, másfelől a dzsungel titokzatossága viszi előre a cselekményt. Még nem olvastam ehhez foghatót sem, így nem is csoda, hogy teljesen megnyert magának. Azért azt be kell vallanom, hogy az elején szkeptikus voltam, de konkrétan daráltam a szöveget, tudnom kellett, hogy mi történik. Isteni volt, ahogy a különböző szálak összeértek, és kiadták a nagyobb egészet. Nem elég, hogy két szálon fut a cselekmény, de ehhez jön még egy harmadik is, ami megkoronázza az egészet. Nemcsak Adiah, hanem Koffi és Ekon is mind hozzájárul, illetve építi a Beasts of Prey cselekményét.

Az első néhány fejezet igazi bevezetőként szolgál, megmutatja a fő karaktereket és azt, hogy kik ők, honnan jöttek, és Adiah kivételével figyelemmel kísérhetjük az életükben bekövetkező változásokat és próbatételeket. A fülszöveg sem árul el sok mindent Adiah karakteréről, így én sem fogok, viszont nagyon érdemes odafigyelni rá. Nemcsak egy múltbéli lány árnya, hanem annál jóval több, és miatta jön el a kötet legfontosabb fordulópontja is. Ő az, aki a háttérben meglapulva várja, hogy elkápráztasson, és megmutathassa, hogy bizony még nincs minden veszve.

Ekon, a Hatok Fiai leendő tagja, akin nemcsak hatalmas a nyomás, hanem aki kicsit más is, mint a többiek. Egy fekete fiú, aki jót akar cselekedni, és aki kész változást hozni a rend életébe, vagy éppen felforgatni azt. Eleinte kis esetlen, de aztán szépen kibontakozik, és az erkölcsi, vagy éppen morális akadályok sem térítik le annyira az útjáról, végig ott lebeg előtte a cél, még akkor is, ha a régi vágyak és a dicsőség bekopogtat, hogy felbolygassa az így sem könnyű életét.

Koffi az Éjszakai Cirkusz egyik alkalmazottja, aki minden lehetőséget megragad, és aki emiatt nagyon szimpatikus. Helyén van a szíve, és még a kemény, dolgos évek sem vesznek el a fényéből. Végig kitart a legzordabb pillanatokban is, és a végsőkig hűséges. Néhol ő is esetlen, de mindenképp illik az Indul a vadászat cselekményéhez. Miatta biztos nem lesz lapos a történet, mert gondoskodik róla, hogy ne legyen az, ugyanakkor egy igazán erős, talpraesett karakter is. 

Maga a kötet cselekménye szépen építkezik egymásra, a karakterek viszik előre a történetet, minden egyes fejezettel hozzáadnak valamit és lényegében egy kalandos, néhol veszélyes, mágiával átitatott regényt kaptam. Vannak benne lények, mitológiából származó jelenések és egy cseppnyi romantika is. Várom, hogy ez jobban kiteljesedjen, mert a szikra megvolt, már csak a tűzre van szükség, hogy max fokon éghessen az is a veszély és az adrenalindús események mellett.

A történet szerint két fekete fiatal megy a dzsungelbe különböző okok miatt, de mire kiérnek belőle már egészen más hajtja őket. A mozgatórúgó maga a mágia és a múlt megismerése. Egy olyan esemény, ami alapjaiban rengette meg a kötet világát, és ami a kötet jelenére is hatással van. Annyira nem megy bele az írónő a miértekbe, viszont én reménykedem abban, hogy a második részben jobban kifejti ezt, mert a Beasts of Prey alatt még csak a felszínt kapargatjuk. 

Emellett a kötet két idősíkon játszódik, három karakter szemszögén keresztül. Nem elég, hogy Lkossa népe kerül előtérbe, de arra is rávilágít az írónő, hogy milyen különbségek vannak a szerencsések és a kevésbé szerencsések között. Megmutatja a sziget szegényebb rétegét, és azokat is, akik a béke őrei, akiknek az a feladata, hogy rend legyen, hogy semmi se tudja tizedelni a lakosságot, legyen az dzsungelbéli lény, vagy maguk az emberek. Úgy érzem, hogy már most az első rész alatt elég sok mindent kaptam a könyvtől, és még több minden vár rám a folytatásban. Kezdő kötetnek szerintem pont jó volt ahhoz, hogy felkeltse a figyelmet, nagy vonalakban megismerje az ember a cselekményt és még többet akarjon belőle. A pánafrikai kultúra miatt mindenféleképpen különleges és érdekes a kötet, már csak azért is, mert az írónő egy olyan világot alkotott meg, ami izgalmas, fantasztikus és káprázatos. Ha szeretitek az erős karaktereket, a grumpy x sunshine, illetve ellenségekből szövetségesek zsánert és szívesen megismernétek egy veszélyes, de annál inkább gyönyörűbb világot, akkor olvassátok el Ayana Gray első könyvét, amivel berobbant a könyves piacra, és éljétek át ti is a csodát, még a Netflix sorozat előtt.

"Meghozta a döntést: az értelmet választotta az érzelem helyett. Összeszorult a gyomra, ahogy levetette magát a falról a csillagok közé, s közben azért imádkozott, hogy fogják fel zuhanását."

" - A vadászatba - bólintott a fiú. - Veled akarok menni, hogy segítsek megölni a shetanit. - A fiú még egyszer végigmérte. - Mert ezt tervezed, nem?"

" - Az emberek csak azt felejtik el - folytatta Ugo testvér -, hogy a mongúz sokkal bölcsebb, mint bárki gondolná. Szívós, ellenáll a mamba mérgének, és... - Még egyszer bólintott. - Fürgébb."

" - A Hatok Fiai minden fél órában, minden harminc percben őrjáratot indítanak a Nagy Dzsungelnél. Ehhez kell időzítenünk, hogy közvetlenül a járőrök elhaladása után érjük el a határvidéket, ami azt jelenti, hogy két perc harminckilenc másodperces lemaradásban vagyunk."

"Nem kell a legnagyobb vagy a legveszélyesebb harcosnak lenni, mondta egyszer a vén mester, amíg te vagy a fürgébb."

" - Azért a sebhelyeknek is megvan a maguk szépsége - kockáztatta meg. - Emlékeztetnek rá, milyen próbákat álltunk ki és vészeltünk át."

"A rémálmok prédára lesnek, mint a vérengző fenevadak, de szétfoszlanak a nap fénye alatt."

" - Olyan vagyok, mint te. Sokkal inkább, mint gondolnád. Én... tudom, milyen, amikor félreértenek, és legszívesebben elbujdokolnál. Néha az a legegyszerűbb, ha elmenekülünk az ijesztő dolgok elől, igaz?"

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Lorraine Brown: A párizsi csatlakozás

 "A velencei Santa Lucia állomás lépcsőjén rohantam felfelé, pár perccel azelőtt, hogy a vonat elindult volna nélkülünk."

*

Ebben ​a romantikus komédiában egy Párizsban rekedt lány ráébred, hogy a téves út időnként épp a megfelelő irányba terel bennünket. Hannah és a pasija, Simon Amszterdamba tartanak vonattal, és biztosak benne, hogy időben oda fognak érni a fiú húgának az esküvőjére. 

Arról azonban egyikük sem tud, hogy a szerelvény az éjszaka közepén kettéválik: egyik fele tovább halad Amszterdamba, a másik pedig, amelyiken Hannah ül, Párizs felé robog. Hannah magára marad a holmijai és a remény nélkül, hogy újra Simonnal legyen, így nincs más lehetősége, mint a napot Párizsban tölteni a következő vonat indulásáig. 

Mi lehet rosszabb annál, mint hogy az ember egyedül vesztegel egy idegen városban? Mindezt Léóval, a jóképű, de idegesítő franciával kell tennie, aki Hannah-t okolja a saját késése miatt. A balszerencsés események sorozatának köszönhetően a Fény Városában bolyongva Hannah még inkább megbizonyosodik róla, hogy ez a nap egyre csak rosszabb lehet. 

Ám ahogy magába szívja a város gyönyörű látnivalóit, és egyre több időt tölt Léóval, Hannah ráébred, hogy talán pont ez a váratlan kerülőút tereli őt a felé az élet felé, amit mindig is élni akart…

Amióta megláttam, hogy jön magyarul is ez a kötet, azóta el akartam olvasni. Újabban nagyon megszerettem a contemporary romance műfaját, ami lényegében kortárs szerelmi történeteket jelent, amik akár veled is megtörténhetnek. Közös jellemzőjük, hogy bohókásak, humorosak és egyáltalán nem komolyak. Tipikusan olyan regények, amiket jó érzés levenni a polcról, és teljes mértékben ellazítanak, amíg olvasod.

A párizsi csatlakozás is egy ilyen könnyed történet, ahol bármi megtörténhet. A szerelem városában, azaz Párizsban játszódik, és kicsit bohókás, szerelmes, de nagyon kedvelhető. Maga az alaptörténet azzal kezdődik, hogy Hannah Párizsban reked, mert éjszaka kettéválik a vonat, amin utazik, persze ő erről semmit nem tud és így kerül a Franciaország fővárosba. Szerintem akik vonatoznak, azok legalább már egyszer szálltak rossz vonatra, vagy tovább mentek, mint kellett volna. Velem is megtörtént már ez, így teljes mértékben át tudtam érezni a pánik hangulatát és a kétségbeesettséget, amit Hannah e kalamajka miatt érzett. Azt hiszem nála pechesebb és szerencsétlenebb karakter is ritkán van. Hihetetlen helyzetek keresztezik útját, minden elképzelhető balszerencsétlenség megtalálja. Ehhez hozzáadódik a nem túl magabiztos, szeleburdi énje is, és már garantálható, hogy jól fogunk szórakozni A párizsi csatlakozás alatt. Én legalábbis így tettem. Nem egy megerőltető regény, annál inkább tényleg egy szórakoztató kalandra invitál, és pont azt adja, amire szükséged van, nem többet és nem kevesebbet. Néhol kiszámítható ugyan, de ez nem vesz el az értékéből. Sőt... Pont emiatt éreztem azt, hogy én is a szereplője vagyok a regénynek, és alakíthatom a karakterek sorsát. Emellett egy jó nagy adag szerelem is fűszerezi a sorokat, természetesen slow burn romance, szóval várnunk kell a kiteljesedésig a végéig, de A párizsi csatlakozás pont emiatt kedvelhető, mert először tárja elénk a bonyodalmat, és csak utána adja meg a megérdemelt jutalmat.

Még nem jártam Párizsban, vagy ha már itt tartunk, akkor Franciaországban sem, viszont hála a kötetnek olyan érzésem volt, mintha én is ott lennék. Éreztem a számban a finomabbnál finomabb falatokat, magam előtt láttam az épületeket és a látnivalókat. Együtt száguldottam Léoval a motoron, és együtt sopánkodtam Hannah-val. Éreztem az esőcseppeket az arcomon, és alig vártam, hogy a kis városnéző túránk újabb helyszínére érjünk.

Végig Hannah a narratívánk, ugyanakkor nemcsak róla, hanem Léo-ról is szól A párizsi csatlakozás. Léo ugyanúgy, ahogy Hannah a kettéváló vonat áldozata, aki szintén Amszterdamba tart, de míg Hannah egy esküvőre, addig Léo küldetése egy ideig titok. Az viszont nem, hogy eleinte nagyon unszimpatikus karakter volt, már csak azért is, mert bunkó és arrogáns. De aztán szépen megmutatja magát, és mi is kicsit beleszeretünk ebbe a francia pasiba, aki mindig tudja hol kell megállni, ha finomakat akarunk enni és inni.

A kötet legnagyobb mondanivalója, hogy ne ítéljünk első látásra, illetve nem minden a látszat. Legyünk azok, akik vagyunk, ne csak a felszínt kapargassuk, és igenis álljunk ki saját magunkért, ne hagyjuk, hogy mások oldják meg a problémáinkat, és ne felejtsük el, hogy végső soron rajtunk múlik, hogyan is alakul az életünk. Nem minden az első benyomás, van hogy nehezebben nyílik meg az ember, de érdemes mindenkinek esélyt adni, hiszen sosem tudhatjuk, mit is hagyunk ki, ha nem látjuk meg azt, ami a másikban ott lakozik, csak arra vár, hogy a megfelelő ember megtalálja.

Hannah szórakoztató személyisége és Léo határozottsága tökéletesen kiegészítik egymást. Főhősnőnk a vonat miatt nem teljesen egy napot tölt Párizs városában, mégis annyi mindent felfedez, s közben cseppet sem érezzük azt, hogy rohanunk. Az írónő minden egyes helynek jelentést ad, és arra ösztönöz minket, hogy mi is látogassuk meg a szerelem fővárosát. Nemcsak az iszonyat finom forrócsoki miatt, hanem a hangulata és az élmények miatt is megéri.

Te mit tennél, ha Párizsban találnád magad teljesen egyedül, de egy vonzó idegen felajánlja, hogy elszórakoztat (no smut), amíg indul a vonatod? Persze, hogy igent mondasz neki, és új ingerekkel vértezed fel magad. Mit tennél, ha telefon és minden egyéb elektronikai eszköz nélkül magadra maradnál, és még több óra, mire elhagyhatod a várost? Persze, hogy felfedezed. Hannah is ezt teszi, és közben nemcsak önmagát ismeri meg jobban, hanem azt is, hogy tulajdonképpen mire is vágyik az élettől.

A párizsi csatlakozás egy olyan könnyed kötet, ami önmagunk megtalálásáról szól, ami az első sortól az utolsóig formálja a karaktereit, és megmutatja, hogy mi minden lakozik a mélyben. Ami elsőre tökéletesnek tűnik nem biztos, hogy az. Lehet az csak egy álca, ami repedezik, de annyira elvagyunk a saját kis buborékunkban, hogy nem látjuk az intő jeleket. Hannah párja, Simon, avagy Si, ahogy az írónő hívta a kötetben egy látszólag minden lány álma pasi, akinek jó munkája van, akinek tehetős a családja és emellett jóképű is, de biztos, hogy ez a valóság? Hannah szépen lassan rájön, hogy túl szép, ahhoz hogy igaz legyen. Eleinte nem volt problémám Si-jal, viszont a végére eléggé idegesítő karakter lett. Viszont miatta végre Hannah meglátja, hogy mit is akar, és úgy alakítja a sorsát, amerre a szíve húzza. Szerettem ezt a könnyed történetet, és az sem zavart, hogy kiszámítható volt a befejezése. Kellett ez a párizsi kaland a lelkemnek. Az alap és maga a konfliktus is szépen épül, a karakterek jól ki vannak dolgozva és összességében úgy érzem, hogy az írónő kihozta a maximumot A párizsi csatlakozásból. Ha ti is elvesznétek, és felfedeznétek a francia fővárost, akkor olvassátok el Lorraine Brown debütáló regényét.

"Emlékszem, próbáltam lazának tűnni, mintha rendszeresen előfordult volna, hogy randizni hívnak a metrón. Nemcsak úgy nézett ki, mintha egy filmforgatásról lépett volna ki, hanem egyenesen egy Richard Curtis romkom egyik jelenetét teremtette maga köré."

" - Mi jót csináltál? - kérdezte barátságosan, sisakját a hónalja alá fogva.

- Az elmúlt harminc percben, mióta utoljára találkoztunk? Vicces, de nem sok mindent - vetettem oda. Mégis mit gondol, mit csináltam?"

" - Szeretném megmutatni neked a városomat, Hannah. És bebizonyítani, hogy pont olyan gyönyörű, amilyennek mondják."

" - Megleptél, Hannah! - kiáltotta. - Lehet, hogy nem is félsz annyira mindentől, mint gondoltam."

" - Attól miért lesz belőled valami, ha összeköltözöl a barátoddal? - kérdezte őszinte értetlenséggel.

Hát nem nyilvánvaló?

- Nos, ez a felnőtté válás egyik lépése, nem? Találsz valakit, szerelmes leszel, és tervezgetni kezded a jövőt. Ezt várják el az emberek, nem igaz?

Léo láthatólag kételkedett ebben."

" - Tudod, általában nagyon zárkózott tud lenni. Eleinte senkit nem szokott közel engedni magához - magyarázta, és megnyitotta a csapot, majd vizet fröcskölt az arcára."

" - Hiányoztál - szólaltam meg. Elég furcsa volt kimondani, de úgy döntöttem, ha mar ott vagyok, teljesen őszinte leszek vele az érzéseimet illetően. Minden egyes gondolatomat megosztom vele."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Courtney Summers: Sadie

"Üdvözlet a coloradói Cold Creek városából! Lakossága: nyolcszáz fő."

*

Sadie-nek ​nem egyszerű élet jutott. Egymaga nevelte a húgát egy elszigetelt kisvárosban – holott ő is szinte egyedül nőtt fel –, és próbált normális életet biztosítani neki, miközben mindent megtett azért, hogy talpon tudjanak maradni. 

Ám amikor Mattie-t holtan találják, Sadie egész világa romba dől. A felszínes és félresiklott rendőri nyomozást követően Sadie elhatározza, hogy maga keríti kézre a húga gyilkosát, így néhány bizonytalan nyomra támaszkodva nekivág az országútnak, hogy megtalálja a tettest. 

Amikor West McCray – egy rádiós újságíró, aki Amerika elfeledett kisvárosairól vezet műsort – véletlenül fültanúja lesz Sadie történetének egy helyi benzinkúton, megszállott kutatásba kezd, hogy a nyomára bukkanjon. Podcastet indít arról, ahogy lépésről lépésre felgöngyölíti Sadie történetének mozzanatait, és próbálja kideríteni, mi történt, reménykedve, hogy még azelőtt talál rá a lányra, hogy túl késő lenne. 

Izgalmas szerkezetű, megrázó történet testvérekről, erőszakról, igazságkeresésről. 

Ha tetszett a 13 okom volt, neked való. Ha még megrázóbbat is elbírsz, mindenképp vidd magaddal!

Basszus, nagyon nehéz megszólalni a Sadie után. Felkavaró, megborzongató kötet. Olvastam már az írónő This is Not a Test zombis könyvét, de ez ahhoz képest fényévekkel másabb. Ég és föld a kettő. Sokkal komolyabb, valósabb és megrázóbb. Egy olyan bűncselekményt helyez a középpontba, amiről úgy gondolom nem beszélünk eleget. Lelkileg nagyon megterhelt, és hiába írja azt a kötet, hogy 14 éves kortól, én biztos nem adnám oda egy 14 évesnek, hogy olvassa el. Felnőttként is felkavaró élmény volt olvasni, nemhogy tini fejjel. Szerintem nincs az az életkor, amikor ne lenne az.

Meg vagyok hökkenve, el vagyok borzadva, és darabokban a lelkem. Nehéz írni a kötetről, mert olvasni sem volt könnyű. Többször borzongtam meg alatta, mint egy fagyos éjszakán. Több érzelmet váltott ki belőlem, és olyan szinten mélyre vágott, hogy az nem igaz. Ritkán olvasok ennyire kísérteties és gyomorforgató történetet, nem azért, mert csak a jót és a szépet akarom látni, hanem azért, mert nehéz. Viszont úgy gondolom, hogy aki kézbe veszi Courtney Summers regényét, azokban örök nyomot fog hagyni. Sadie-t nem lehet elfelejteni, elnyomni, mert az igazság ígyis úgyis felszínre fog kerülni, ha nem előbb, akkor utóbb. Maga a kötet felépítése is sokat segít, hiszen nemcsak Sadie a narratívánk, hanem egy podcast beszélgetésnek is szemtanúi lehetünk, ahol az érintettek szólalnak fel, és próbálják összerakni a képet, azt hogy mi is történt valójában, és Sadie miért szökött el, miért tűnt el a föld színéről. Végig versenyt futunk az idővel, és ahogy haladunk előre úgy kerülnek elő a gyomorforgató részletek, a bűntettek, és az elborult elme gusztustalansága. Nem egy helyen lettem rosszul olvasás közben, és kivett belőlem mindent ez a kötet. Teljesen leszívott lelkileg, és összezuhantam miatta.

Fájt olvasni, ugyanakkor nem akartam abbahagyni, végig ott kellett, hogy legyek Sadie-vel és azokkal a lányokkal, akiknek már fiatalon meg kellett tapasztalnia az élet árnyoldalát. Nem vagyok nagy thriller rajongó, a nemi erőszak témája is viszolygást vált ki belőlem, egyszerűen csak rosszul leszek tőle, de az a helyzet, hogy tudnom kellett, hogy a bűnös elnyeri e a méltó büntetését, és szenvedni fog e azért, amit tett.

A Sadie egy olyan thriller, ahol a részletek kiforrottak, minden egyes oldallal egyre jobban gyűlnek és gyűlnek, de időt hagy nekünk ahhoz, hogy kirakjuk a kirakós darabjait, és a helyére kerüljenek a dolgok. Ugyanakkor ahogy előkerülnek a bizonyítékok, úgy hasad meg egyre inkább a szívünk, és borzadunk el. Egyáltalán nem könnyű olvasmány, mégis úgy hiszem, hogy megéri elolvasni. Ha másért nem, akkor azért, hogy lássuk milyen szerencsések is vagyunk valójában, és milyen borzalmas dolgok történnek az életben.

Darabokra cincál, és nem akar hazugságokkal traktálni. Egy percig sem akarja elhitetni veled, hogy ennek a történetnek lehet boldog befejezése, hiszen az élet sem mindig boldogság és csupa öröm. A Sadie egy brutálisan kegyetlen, mégis elgondolkodtató írás, ami könnyeket facsar ki belőled, és ami végig fogja a kezed, hogy aztán elengedhesse és azt mondhassa, ő elmondta, amit akart, már csak rajtad áll, hogy mit kezdesz vele. 

Nagyon megrázott, sokkolt és egyértelmű, hogy 2022-ben ez a kötet viszi nálam a pálmát. Sadie egy olyan karakter, aki sokáig tűr, aztán amikor már úgy érzi, hogy mindent elvesztett elindul egy olyan utazásra, aminek nem lehet jó vége. Vadászatot indít a bűnök ellen, és nem fél akár az életét is feláldozni a kishúga üdvéért, aki a szeme fénye és akiért bármit megtenne, akiért elmenne a végsőkig, akkor is, ha ezzel együtt az ő élete is véget ér. 

A kötet nyitott, nem mondja ki a végén sem, hogy mi Sadie sorsa, mégis tudjuk. Vagy azt reméljük, hogy életben van és tiszta lappal újrakezdi, vagy azt, hogy végre a húgával lehet, és már senki sem tudja bántani őket. A podcast beszélgetések szépen kielemzik, feltárják előttünk az események lehetséges láncolatát, és segítenek pontot tenni egy szörnyűséges ügy végére. Egy olyan ügy végére, aminek soha nem lett volna szabad megtörténnie. 

Az írónő az élet, a fiatal élet árnyoldalát mutatja be, ahol mindennap küzdeni kell, ahol fel kell áldozni magunkat a másikért, mégis teljes mértékben átjön a testvéri szeretet, és a kötet igazi mozgatórúgója, ami nem a bosszú, hanem az, hogy ne csak Sadie, de Mattie is végre megnyugodhasson, és békére leljen magában, legyen ez a földön vagy a földön túli életen. Kegyetlen, igazi mestermű, amit kézbe kell venni!! A Sadie egy igazán megrázó, és páratlan történet, de nem egyedülálló, mert a kiskorúak ellen elkövetett nemi erőszak ugyanúgy jelen van a való világban is, mint a kötet lapjain, és pont emiatt szívszorító olvasmány. Az írónő nyersen, tényekkel tárja elénk a kötet cselekményét, és attól sem riad vissza, hogy durva és túlontúl valóságos legyen. Úgy éreztem végig magam, amíg a Sadie-t olvastam, mint egy függő, aki tudja, hogy nem tesz jót neki az anyag, mégsem tud nemet mondani és leállni vele. A Sadie amellett, hogy elborzaszt dühöt is kivált az emberből, és az alábbi idézet is a porba tiport: "Annyit szerettem volna csak, hogy számítsak valakinek.” Kedves Sadie, igenis számítasz, egy percig se hidd azt, hogy nem.

"Az interneten akarom élni az életemet. Ott minden tökéletes."

"Belenézek a tükörbe, és látom, hogy az orrom oldalt a szemem alatt egy kicsit jobban fel van dagadva, mint eddig. A fáradtságtól a szemem alá kiülő sötét karikák még jobban kiemelik a sérülést."

"Nem nagyon lehet összeszedni magadat egy olyan pillanat után, amikor sikerült egy másik embert porig aláznod. Csak reménykedhetsz, hogy az a másik valamennyire megbocsát neked, még ha nem is érdemled meg."

"Fáradtnak lenni sokkal rosszabb, mint részegnek. Olyan dolgok jönnek ki a szádon, amiket soha nem akartál volna hangosan kimondani, és megálljt sem tudsz parancsolni magadnak, mert mire rájössz, hogy nem kellett volna kimondani, már túl késő."

" - Az emberek nem változnak. Csak ügyesebben rejtik el a világ elől, milyenek is valójában."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

L. J. Shen: A szégyentelen (Bostoni bikák 2.)

"Az én szerelmi történetem egy halálesettel kezdődött."

*

Cillian Fitzpatrick kegyetlen és hidegvérű. Hadész, Brioni öltönyben. A média szerint ő A Szégyentelen. 

Számomra viszont az a férfi, aki (vonakodva) megmentette az életem. Most pedig egy újabb, „aprócska” szívességre lenne szükségem tőle. 

Csakhogy Cillian csak úgy nem osztogatja a szívességeket. A szabadságom kell neki. Én lettem a legidősebb Fitzpatrick testvér játékszere. 

Amivel játszhat, amit meggyötörhet, amit tönkretehet. 

Azt hiszi, megrogyok a kis pszichológiai hadviselése súlyától. 

Azonban hamarosan megtudja, hogy a leghalálosabb méreg egyben a legédesebb is. 

L. J. Shen Amazon, USA Today és Washington Post bestsellerszerző. A Bostoni bikák-sorozatának második részében egy új Fitzpatrick testvérrel ismerkedhetünk meg, aki lehengerlően szexi és kétségkívül hataloméhes.

Perszephoné és Hádész története, ahol Hádész meghajol Perszephoné akarata előtt, és megmutatja, hogy még az alvilág sötét urának is lehetnek érzései a kemény és rideg páncél alatt, amit magán visel. Nem számít milyen kemény és nyomorúságos a múltja, a vérző szívvirág utat talál magának, hogy megmérgezze és örökre belevésődjön a szívébe.

"Hivatalosan is padlót fogtam. Semmi nem példázta annál jobban, mekkora egy lúzer vagy, minthogy Hunter átkozott Fitzpatrick azt mondja neked, hogy nyugodj le."

Oh, Cillian Fitzpatrick, hol is kezdjem? Amióta elolvastam Hunter kötetét azóta furdal a kíváncsiság, hogy megtudjam mi Kill története. Nem létezik, hogy csak egy rideg külső, aki mentes mindenféle érzelemtől, és nem lehet megtörni. A Bostoni bikák sorozatból ezt a részt vártam a legjobban. Éreztem, hogy jó lesz, de arra nem számítottam, hogy ennyire a földbe fog döngölni és szétmarcangolja a lelkem. Ahogy elolvastam az előszót, tudtam, hogy kő kövön nem marad szárazon, és már ez magában hordozott egy olyan pikantériát, aminek képtelenség ellenállni. Cillian Fitzpatrick az első oldaltól kezdve rabul ejt a nemtörődömségével és a jéghideg tekintetével. A szívtipró alatt még csak reméltem, hogy Persephone méltó társa lesz, vagy éppen ellenfele, de A szégyentelen alatt biztosan tudtam, hogy ez bizony így van. Úgy érzem, hogy L. J. Shen könyveiről csak jókat írok, de az az igazság, hogy akármilyen sötét is egy-egy könyve, vagy éppen mocskos, engem teljesen levesz a lábamról. A szégyentelen alatt is hihetetlenül jól szórakoztam, ha kellett teljesen zavarba jöttem, de alig vártam, hogy megnyíljon Kill, és megmutassa azt, hogy ki is ő valójában. Amellett, hogy sötét témákat boncolgat az írónő, valamilyen szinten egy betegségre is felhívja a figyelmet, és megmutatja, hogy lehet vele teljes életet élni.

Maga a kötet tele van sötétebbnél sötétebb titkokkal, hate to love kapcsolattal, elnyomott érzésekkel, ki nem mondott ígéretekkel, és olyan vágyakkal, amik teljesen felperzselik a történetet, és alapjaiban rengetik meg a cselekmény szálát. L. J. Shen regény a javából a maga romlottságával és szenvedésével együtt. Dark romance, ami nem fél kegyetlen és durva lenni. Csak erős idegzetűeknek ajánlom, akik nem bánják, ha a férfi karakter kihúzza alólad a talajt, és addig zuhansz miatta, amíg nagy kegyesen érted nem nyúl.

Az írónő regényeiben mindig nagy szerepe van az érzelmeknek és a szerelemnek. A szégyentelen alatt egy teljesen új megközelítésben közelíti meg az érintett témákat. A vágyakat elnyomja, undorral vagy éppen bunkó stílussal kompenzálja, és a végsőkig elmegy azért, hogy mindent is megkérdőjelezzünk. Többször is felmerült bennem a kérdés, hogy tényleg létezik a szerelem? Nemcsak egy fogalom, ami ott lebeg a fejünk felett? Ha Cillian Fitzpatrick képes a fogalmat valóssá, tapinthatóvá tenni, akkor bizony létezik és nemcsak egy metafora, egy elérhetetlen vágy.

Persephone a sorozat első részében is szimpatikus volt, éreztem, hogy a szelíd és csendes külső egy vagány belsőt takar, de úgy igazán csak a The Villain alatt mutatja meg, hogy mekkora erő is lakozik benne. Ha kell furfangos, nem adja fel, de azt is jól tudja, mikor nem érdemes elfojtani és a szív hátsó zugába száműzni az érzéseket és a vágyakat. Eleinte nem erős, de aztán egyre inkább kinyílik, és megmutatja, hogy miért is ő az, aki nemcsak a mitológiában, hanem A szégyentelen sorai alatt is képes megszelídíteni az alvilág kegyetlen urát.

Mocskos, néhol durva, fenyegetéssel teli, célokkal teli, ugyanakkor egy nagyobb folyamat apró része, amit nem lehet csak úgy elkapkodni. Az írónő szépen, a maga tempójában változtatja meg Killt, az elején még egy igazi paraszt, aki mindenen és mindenkin átgázol, aki az útjába kerül. Nem érdekli senki, de tényleg nem. Aztán lassan, nagyon lassan ez a jégpáncél lekerül róla, és ott áll előttünk egy kisfiú, aki retteg, akinek titkoktól terhes a múltja, és aki csak azt szeretné, ha valaki a tiszta szívéből szeretné. Vajon ez a valaki Persephone lesz, vagy Cillian annyira elbaltázott mindent, hogy már túl késő?

Hatalmas jellemfejlődésnek lehetünk szemtanúi, és nemcsak Kill kapcsán. Már sem ő, sem pedig Persephone nem az, mint akik a kötet elején voltak. Persy már nem az az esetlen kislány, aki egy értelmes mondatot nem tud kinyögni Kill jelenlétében, hanem egy nő, aki tudja mikor elég, és mikor jött el az idő ahhoz, hogy a sarkára álljon és a saját boldogságát helyezze előtérbe, ne a másik igényeit. Kill sem az a szörnyeteg, hanem önmaga feljavított változata, aki akar és képes is a változásra.

Maga a történet, ahogy a cselekmény is néhol bonyolult, érzelmekkel dúsított, se veled se nélküled kapcsolat, ahol a szenvedés és a kielégülés kéz a kézben jár, ahol szabályok és követelmények vannak. Ahol hibázni nem szabad, de ha mégis hibázol darabokra törik a szíved. Emellett nagyon erős, olvasmányos, addiktív és nem utolsó sorban letehetetlen. Elkezded és olyan érzésed van, mintha lekerültél volna a pokolba, és csak akkor jöhetsz fel a felszínre, ha elvégezted a dolgod, és megtudtad, hogy a sok szenvedés és semmibe nézés után van e jövője Persephone és Cillian párosának.

Kétség kívül L. J. Shen egyik, ha nem a legjobban sikerült regénye. Van benne erő, kitartás, gátak, akadályok, megoldandó problémák, árulás, érzelmi kirekesztettség, szívfájdalom, elnyomott vágyak és ami a legfontosabb, hogy érződik rajta az írónő keze munkája. Már az első sorból megállapítható, hogy egy ízig-vérig Shen regénnyel van dolgunk, és borítékolható, hogy a végére kész érzelmi roncsok leszünk. Nem egy szokványos retelling, de a maga módján az, hiszen az írónő is többször utal Hádész és Perszephoné párosára, szerelmére és emiatt lesz a mitológiai történet modern, kicsavart újramesélése A szégyentelen. Nem hiszem, hogy egyhamar el fogom felejteni, annyira belém égtek a szavak és annyira szenzációs volt. Ezzel a regényével nagyon magasra tette azt a bizonyos lécet az írónő, kérdés, hogy meg tudja e ugrani a Bostoni bikák következő részével. Összességében imádtam, nagyon sötét volt az igaz, mégis ha szereted az írónő munkásságát, akkor A szégyentelen sem fog csalódást okozni, sőt... Készülj fel egy fergeteges kalandra, de vigyázz a szívedre, mert Cillian Fitzpatrick darabokra fogja törni, és aztán nevetve a képedbe fogja vágni a darabokat, amikor a legkevésbé számítanál rá.

"Cillian olyan volt, mint egy sötét altatódal, ami arra hív, hogy merüljek el a karmai közt, és befészkeljem magam a sötétségébe."

" - Utállak? - A kézfejével törölte le a könnyeket. - Nekem nincsenek érzéseim, Persephone. Sem irántad, sem úgy egyáltalán. Képtelen vagyok utálni téged. Viszont soha, de soha nem foglak szeretni sem."

" - Neked egy ölelésre van szükséged - húztam össze a szemöldököm. - És egy agykurkászra. Nem ebben a sorrendben."

" - Elég keményen alkudozol. Isten hozott a sötét oldalon, Persephone. A szívedet tedd le az ajtóban!"

" - A szerelem egy olyan luxuscikk, amit nem mindenki engedhet meg magának."

" - (...) De tudd: ha Kill valaha is Hádészt akar játszani, én magam szállok le az alvilágba, hogy leszakítsam a tökét."

" - (...) Csomagold be jól buborékfóliába azt a fekete szívedet, mert rövidesen komolyra fordulnak a dolgok, én pedig az első sorból fogom végignézni, ahogy rájössz, mégsem az a lelketlen gazember vagy, akinek hiszed magad."

"Sok tekintetben úgy éreztem, mintha egy impotens sugar daddym lenne: minden klassz dolgot megkaptam, a farkát kivéve."

"Az elhatározásom gyorsabban foszlott semmivé, mint egy cukorkatanga egy vegasi legénybúcsún."

" - Hagyd békén! Szerintem cuki - húzott egyet a söréből Hunter. - Kill elkapta az érzelmeket, és nincs ellene oltás, ami kigyógyíthatná."

" - Kill soha nem néz egyenesen arra, amit akar - szorította meg a kezem Ash. - Úgy tartja, a vágy gyengeség. Ha Belle-t akarta volna, nem nézett volna rá."

"Ha mást nem is, azt megtanultam az élettől, hogy rossz ötlet mindenedet odaadni olyasvalakinek, aki önmagának csak egy kis részletét adta cserébe."

"Perszephoné egyszerre volt a tavasz istennője és az alvilág királynéja."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)