Leigh Bardugo: Ninth House - A kilencedik ház (Alex Stern 1.)

 "Mire Alexnek sikerült kiszednie a vért jó gyapjúkabátjából, már túl meleg volt ahhoz, hogy viselje."

*

Miért épp ő? Mi a csapda? 

Galaxy „Alex” Stern a Yale Egyetem legfurcsább elsőévese. Hippi anyja nevelte fel Los Angelesben, a középiskolát sem fejezte be, drogdíler haverok között és alkalmi munkákból élt, húszévesen pedig egy rejtélyes gyilkossági ügy egyetlen túlélője lett. A kórházi ágyán kínálják fel neki a második esélyt, a felvételt a világ egyik legrangosabb egyetemére. De miért neki? És ki mozgatja a szálakat? 

Alex hamarosan különleges képessége miatt és a titokzatos jótevői megbízásából a Yale titkos társaságainak okkult tevékenységét felügyeli. A tiltott mágia alkalmazása viszont baljósabb és veszélyesebb, mint ahogy azt akár a legparanoiásabb elme is elképzelheti. 

FELÉLESZTIK A HOLTAKAT, ÉS NÉHA AZ ÉLŐK A PRÉDÁK…

A kilencedik ház egy nagyon megosztó regény, ami vagy tetszik valakinek vagy nem. Sokan az első néhány fejezeteken sem tudtak túljutni, viszont én egyáltalán nem éreztem azt, hogy nehezen emészthető, sőt... Imádtam, szerintem Bardugo egyik legjobb, legkiforrottabb története ez, ami a maga különlegességével, és sötét hangulatával varázsol el minket a rituálék, iskolai társaságok és a Yale életébe. Függőséget okoz, és az a veszély fenyeget olvasás közben, hogy nem bírsz semmi másra koncentrálni. Eddig is szerettem az írónő munkásságát, de úgy érzem, hogy a Ninth House alatt engedi el igazán magát, és mutatja meg, hogy mit is tud. Lenyűgöző, letehetetlen utazás, ami a maga dark academia stílusjegyeivel hamar kedvenccé avanzsálja magát.

Mielőtt elkezdtem volna olvasni, elég sokan mondták, hogy vigyázni kell ezzel a regénnyel, nem mindegy, hogy mikor kezdjük el, mivel kell hozzá egy bizonyos hangulat, kell hogy rád találjon a kötet, és ne csak random vedd le a polcról, hogy akkor ez lesz a következő olvasmányod. Nem gondoltam volna, hogy majd a Grishaverse után lesz még olyan Leigh Bardugo kötet, ami felér a Hat varjúhoz, de megmutatja az írónő, hogy az urban fantasy műfajában is képes egyedit alkotni. Imádtam, hogy már az első oldalakon lehetett érezni az írónő stílusát, azt ahogy egymás után szővi a betűket szavakká, majd a szavakat mondatokká. Megvan a maga sötétebb hangulata, de közben nem annyira borús. Leginkább úgy tudnám jellemezni, mint egy jó erős kávét, ami már az első korty után jól fejbe kólint, és felébreszt a reggeli kómából. Sötét, varázslattal teli, titokzatos, baromira izgalmas, nem egyszer olvasós kötet A kilencedik ház, s elsőre lehet, hogy megrémiszt a terjedelme, de pánikra semmi ok, aki egyszer belép a Yale Egyetem területére, és megtapasztalja a Leigh Bardugo varázst, az biztos, hogy nem akar szabadulni onnan. Nemcsak a világ felépítése, hanem a karakterek és a cselekmény is különleges. Nincs még egy olyan regény, mint a Ninth House. Nagyon örülök, hogy elolvashattam, mivel ezzel új kedvencem lett az írónőtől, és biztos vagyok benne, hogy nem fogom egyhamar elfelejteni a kötet tartalmát.

Ahogy elkezdtem egyből elfogott egy sötétebb hangulat, és imádtam, ahogy a mi világunkba szőtte bele a túlvilágot, a lelkeket, és eköré építette a kötet cselekményét is. Felettébb érdekes módon, szépen eloszlatva vezet be minket A kilencedik ház világába, ahol bármit el lehet érni a megfelelő módszerekkel, és ami tele van meglepetésekkel és titkokkal. Alex tökéletes narrátora a kötetnek, s rajta keresztül lehetünk részesei ennek a világnak, de az írónő emellett Alexre is nagyobb hangsúlyt helyez, és nemcsak a jelenben betöltött szerepét tárja elénk, hanem a múltat, és azt az utat is, ami a Yale-re vezette. 

Nem sokszor mondok ilyet, de A kilencedik ház egy olyan történet, ami levesz a lábadról, ami álmaidban is kísért, és ami ha kell, ha nem, ott motoszkál a fejedben, és hagyja, hogy te magad rakd ki a kirakós apró darabjait, és illeszd a részleteket a helyére. Bevallom, nem tudtam mire is számítsak, aztán egyre csak faltam az oldalakat, és vártam, hogy milyen újabb meghökkentő eseménnyel, információval fog meglepni az írónő. Hiszen azt hozzá kell tennem, hogy ez a kötet minden, csak nem kiszámítható. Izgalmas, sötét, néhol hátborzongató, s igaz, hogy a fantasy műfajába sorolható, azért horror elemek is érződnek rajta. Nem egy tündérmese, ami aztán boldog véggel zárul.

Maga a kötet lefolyása lassú, hagyja hogy a részletek kibontakozzanak, és csak azután indulnak be úgy igazán az események, de a lassabb fejezetek sem unalmasak, hiszen olyan információkkal látnak el, amik majd a későbbiekben jól fognak jönni. Ehhez képest egyszer sem éreztem azt, hogy hiányozna a gyorsaság, sőt... Örültem, hogy kaptam időt, hogy nem akart száguldani, és maga alá temetni a történet, hogy nem akarta azt, hogy már az első pillanattól kezdve összeálljon a kép, hiszen akkor tényleg unalmas lett volna.

Nem sok olyan kötet van, ami ennyire kidolgozott lenne, mint a Ninth House, de vannak olyan részek, amiket még mindig nem látok tisztán, és várom azt a pillanatot, hogy megjelenjen a második kötet, és rohanhassak rendelni, mert tudnom kell, mi lesz ezután, mi lesz azokkal a hézagokkal és a függővéggel, ami a kötet végére teljesen kicsinált. Válaszokra van szükségem, nemcsak kérdésekre. Azt szeretném, hogy újra legyen libabőrös a karom olvasás közben, és újra akarom élni a rettegést, a bizonytalanságot, és azokat a paranormális eseményeket, amiket Alex lát, hall és tapasztal.

S ha már szóba került, akkor ez az értékelés sem lenne teljes Galaxy "Alex" Stern nélkül, aki miatt olyan különleges ez a kötet. Imádtam, hogy az ő szemszögéből tárta elénk a történetet az írónő, azt ahogy nem fedte fel elsőre a lapjait, hanem hagyta, hogy jobban megismerjük, megszeressük, és csak utána borította ránk a bilit, és tárta fel az okot, ami miatt Alex a Yale-re került, s amiért bekerült a társaságba, Darlington pártfogása alá. Alex egy igazi kívülálló, aki gyerekkora óta látja a szellemeket, lelkeket vagy ahogy az írónő nevezi őket a regényben, a Szürkéket. Miatta lett igazán komor, már-már kilátástalan a kötet helyzete, mégis a nyomozás, a gyilkos szál, és a haláleset nemcsak a kötetet dobta fel, hanem a lány karakterét is.

Mellette Darlington fogott meg igazán, s habár nem sokat van jelen, én mégis úgy érzem, hogy nélküle Alex sem lenne az az Alex, aki. Darlington is különc a maga módján, neki is megvannak a maga hibái, és múltja, viszont cseppet sem éreztem azt, hogy unalmas lenne a karaktere. Igazi üde színfoltja A kilencedik háznak, és végig izgalommal követtem végig, hogy vajon mi lesz vele, vajon lesz még nagyobb szerepe, vagy csak elhúzta előttünk az írónő a mézesmadzagot, és ennyi volt? Az biztos, hogy kikövetkezhetetlen, hogy egyes fejezetek után mi fog történni. Bardugo mesterien szőtte a szálakat, és olyan csavarral oldotta meg a lezárást, hogy csak pislogtam. 

Ami a leginkább tetszett a kötetben az az volt, hogy mindig történt valami, még ha valami apróság is, akkor sem maradtam magamra, nem hagyta a történet, hogy elkalandozzon a figyelmem, és vártam, hogy mikor dob be egy újabb csavart, vártam, hogy mikor ejt újra és újra ámulatba. Mint azt már sejthetitek, tényleg nagyon megszerettem Alex Stern regényét, s nemcsak a szimbólumok, és különféle szertartások varázsoltak el, hanem az is, ahogy egy ma is létező, egyetemi városba helyezte el az eseményeket az írónő, és kétségem sem volt afelől, hogy igen, ez a sok furcsaság simán megtörténhet New Havenben, mert miért is ne?

Miért is ne létezhetne a Túlvilág, a Fátyol és maguk a Szürkék is? Miért ne létezhetne a kilenc ház? Annyi misztikum, és különlegesség szorult ebbe a kötetbe, ami minden létező és nem létező akadályt lerombol, és megmutatja, hogy a szellemek még mindig érdekesek, nem lerágott csont, és lehet velük karöltve olyan regényt írni, ami egyszerre megosztó, ugyanakkor azoknak, akiknek bejön, azoknak igazi csemege lesz. Összességében úgy érzem hogy nem kap elég figyelmet ez a YA regény, ami néhol inkább NA, viszont az biztos, hogy fantasy a javából, és megérdemelten lett zafír pöttyös. Tökéletesen beleillik ebbe a profilba, és igazából csak azt sajnálom, hogy nem olvastam hamarabb. Bardugo az egyik kedvenc írónőm, és A kilencedik házzal ismét bebizonyította milyen zseniális elme is. Ami pedig a kötet lezárását illeti, azt kell hogy mondjam, rendesen elképedtem, és nem tudom mit is kezdjek magammal. Nem semmi függővéggel zárul, rendesen űrt hagy maga után, amit egy ütős második résszel lehetne csak überelni. Nem tudom mi lesz most velem így második rész híján, de az biztos, hogy napokig nem fogok tudni új kötethez nyúlni. A kilencedik ház beeszi magát a bőröd alá, és addig nem hagy nyugton, amíg el nem mondja a történetét, és amíg ki nem szabadítja azt a bizonyos szellemet a palackból. Zseniális, igazi mestermű, ami a kötet végére adja ki a teljes képet, ami több szálon is fut egyszerre, s amit több embernek kéne olvasnia. Elfogultság nélkül Leigh Bardugo legjobb alkotása. Igazi kuriózum ez a kötet a maga sötét, veszedelmes, néhol véres mivoltával. Ha szeretitek a borzongást, a bizonytalanságot, és nem riadtok vissza az urban fantasy világától sem, akkor nagyon ajánlom ezt a történetet, hiszen tele van csavarokkal, kedvelhető karakterekkel, egy remek cselekménnyel, és olyan információkkal, amik alapjaiban határozzák meg a kötetet. Nem egy szokványos szellemes történet, hanem annál jóval több.

"A férfi, meglátva a csillogását, gondolkodás nélkül érte nyúlt. Ez részben udvarias, részben tanult viselkedés: ha ajándékot adnak, fogadd el. De benne volt a szarka ösztöne is: ami fényes, az csábító. Alex egy kicsit úgy érezte, mintha ő lenne a troll egy mesében."

"Los Angelesben a ruhádnak, a kocsidnak és a belőle lüktető zenének is tudatnia kellett a világgal, hogy ki vagy, itt viszont mintha valaki kireszelte volna az összes sorozatszámot, és letörölte volna az ujjlenyomatokat. Ki vagy te? - gondolta néha Alex, amikor ránézett egy újabb lányra, akinek a kabátja sötétkék volt, a sapkája gyapjú, az arca sápadt, mint a fogyó hold és a lófarka döglött állatként lógott a vállán. Ki vagy te?"

"Hagyd a holtakat a halottakra! Fordítsd a szemedet az élők felé! Alexnek azonban szövetségesekre volt szüksége, és Dawes kevésnek bizonyult."

" - Maguk gyerekek, a tűzzel játszanak, és meglepődnek, amikor leég a ház."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Colleen Hoover: Maybe Now - Talán most (Egy nap talán 2.)

"Leteszem a tollat a papírra. A kezem túlságosan remeg, hogy befejezzem az űrlap kitöltését, ezért néhány mély lélegzetvétellel próbálom megnyugtatni az idegeimet."

*

Mi a fontosabb: a barátság, a hűség vagy a szerelem? 

Colleen Hoover és Griffin Peterson együtt visszarepítik az Egy nap talán rajongóit Ridge Lawson és Sydney Blake zenés világába. Maggie is ott lesz. 

És Warren és Bridgette. 

A regény a New York Times bestseller Egy nap talán folytatása. Tedd teljessé az élményt!

Imádom Colleen Hoover munkásságát, s habár régen olvastam tőle, a Maybe Someday különleges helyet foglal el a szívemben. Emiatt kérdés sem volt, hogy amilyen gyorsan csak lehet a Maybe Nowt is kézbe veszem, és visszacsöppenek a már megszeretett világba a kedvenc karaktereim közé. S habár a fülszöveg nem sok mindent mond el, éreztem, hogy ezt a részt is szeretni fogom, és igazam lett, mert majdnem ugyanannyira különleges, mint az első rész. Ridge és Sydney örök kedvenceim, és örültem, hogy nemcsak Maggie-re fókuszál ez a rész, hanem a többiekre is, és őket sem hagyja veszni hagyni. De bevallom azért féltem is Maggie miatt, hogy esetleg elmarad a happy end, és könnyekkel küszködve kell bezárjam a kötetet.

Van egy varázsa a CoHo könyveknek, ahol már az első sorok után tudni fogod, hogy neked írták e vagy sem. A Maybe Now első fejezete után azt éreztem, hogy többet kell tudnom, nemcsak az érdekel, hogy a már kerek történetet hogyan folytatja az írónő, hanem az is, hogy mi lesz Maggie-vel, aki habár az első részben nem lett kedvelt karakter, itt gyökeresen megváltozott róla a véleményem, és egy teljesen más megközelítésben láthattam azt, hogy ki is ő. S igaz, hogy a kötet pont rá épül, de a jelen ugyanúgy fontos szerepet játszik, mint a múlt és az elfogadás. A kötet különlegessége, hogy pontosan a Maybe Someday után kezdődik, és már az első fejezettel bevezet minket az írónő a kötet sűrűjébe, szépen, egyenletesen adagolva a különböző szemszögeket, s ezáltal a különböző nézeteket. Maggie SF beteg, akinek megvannak számlálva az évei, de ettől függetlenül nem éreztem azt, hogy akkora hangsúly lenne a betegségen. Az írónő leginkább a szellemi fejlődésre, a csigaházból való kibújásra, a tapasztalatokra, és magára az életre helyezi a hangsúlyt. Megmutatja, hogy sosem késő elkezdeni úgy igazán élni, és új dolgokat kipróbálni. Maggie a tökéletes szemléltetőeszköz ehhez, hiszen általa hozza előtérbe azt az írónő, hogy inkább bánjuk meg a tetteinket, mint hogy azon tépelődjünk, hogy miért nem tettük meg, miért nem próbáltunk ki valamit, amire amúgy nagyon vágytunk. Nem az elmúlást erősíti, hanem az élményeket és a boldogsággal teli pillanatokat.

Ridge és Sydney párosa még mindig hatalmas kedvencem. Imádom őket együtt, eszméletlenül édesek, és Ridge-n keresztül a siketség egy teljesen új megközelítésben kerül elő. Megmutatja az írónő, hogy a testi fogyatékosság nem hátrány, nem lesz ettől kevesebb valaki, sőt úgy gondolom, hogy ha CoHo nem úgy alkotta volna meg Ridge karakterét, ahogy, akkor nem is lenne ekkora kedvenc. Egyedi, s nemcsak a személye, hanem a kifejezésmódja, és az a nyíltság, amivel Sydney felé közelít, ahogy fejezetről-fejezetre megmutatja, mennyit is ér, s miért tökéletesek együtt. 

Miatta a zene is alapeleme a kötetnek, s biztos vagyok benne, hogy aki egyszer is meghallgatja a kötethez írt dalokat, nem tud másra gondolni, csak azokra az érzésekre, amiket kiváltott belőle, s amivel egy hatalmas pluszt adott a Maybe Now-nak, s ezzel egy újabb szintre emeli a Maybe Someday rajongók elköteleződöttségét, és szeretetét a sorozat iránt.

Ridge és Sydney mellett Warren és Bridgette is fontosak. Számomra még mindig a legkülöncebb CoHo karakterek, mégis passzolnak egymáshoz, és ha nem is teljesen normálisak, akkor is szereti őket az ember, mert felemelik a kötet hangulatát, és nem egyszer mosolyt csalnak az ember arcára, vagy éppen elképedümk tőlük, hiszen velük aztán igazán érdekes az élet, és sosem unalmasak. Spontának, kicsit dilisek, de nagyon szerethetőek. A jégpáncél és a falak mögött Bridgette is egy csupaszív lány, akire érdemes odafigyelni.

Aztán ott van Maggie, aki miatt megszületett ez a rész, az a karakter, aki a Maybe Now cselekménye épül, akinek még megannyi érzés, kaland és élmény lapul az életében, csak el kell engednie magát, és hagyni, hogy mások rátaláljanak a személyére. Nem könnyű a helyzete, mégis úgy érzem, hogy az írónő a lehető legtöbbet kihozta belőle. Megmutatta a Maybe Someday-ben a felszínt, a második rész alatt pedig a felszín alá is betekintést engedett. Igazi érzelmi életvasúton élhetjük át a kötetet, s nem egy helyen el is szorítja az ember szívét az írónő, s tövig rágjuk a körmünket, ugyanakkor egy olyan utazásra is invitál, amit garantáltan nem fogunk egyhamar megbánni.

A Maybe Now egy érzelmektől és fontos döntésektől túlfűtött szórakoztató olvasmány, ami nem hagyja, hogy a CF rányomja a kötet hangulatára a bélyegét, és ami azt is megmutatja, hogy egy betegséggel küzdve is lehet majdnem normális életet élni barátokkal, szerelmekkel és kalandokkal karöltve. Ami magukat az érzelmeket illeti hol bonyolult, hol világos, mint a nap, de az biztos, hogy rendesen megdolgoztat, és nem hagyja, hogy lankadjon a figyelmünk. Erről az írónő, és Jake is teljes mértékben gondoskodik, aki amúgy egy új kedvenc CoHo karakter lett.

Ha olvastad már a Maybe Somedayt, akkor a Maybe Nowt se hagyd ki, mert így lesz teljes egész, lezárt a történet. Úgy érzem, hogy kellett nekem ez a kötet, mivel így az érzelmek is valóságosabbak, sokkal szerethetőbbek a karakterek, és jó újra visszatérni egy olyan közegbe, ami egyszer már támaszt nyújtott a szürke hétköznapok ellen. CoHo rajongóként nagyok voltak az elvárásaim, de a történet sikeresen megugrotta azt. Újból megmutatta, miért is olyan különleges Ridge, Sydney, Maggie, Jake, Warren és Bridgette világa, és olyan olvasni, mintha maga a művészet szólalna meg, és mesélné el neked ezt a páratlan történetet. Magával ragad, rabul ejt, és érzelmek hadával bombázza meg a szíved. Nincs is jobb, mint egy borús napon kézbe venni, kikapcsolni a külvilágot, és elmerülni ebben a zenei utazásban, ahol a lelked is dalolva fogja bezárni a kötetet. Colleen Hoever egy zseni, akinek imádom a munkásságát, és amikor azt hinném, hogy már nem tud újat mutatni, akkor bebizonyítja, hogy mégis, és teljesen ámulatba ejt. Ajánlom mindenkinek, aki újdonságra vágyik, és nem riad vissza az érzelmektől és a különlegesség sem riasztja el. Éld át te is újra Ridge, Sydney és a többiek történetét, és hagyd, hogy elvarázsoljon a Maybe Now. Éld át, ahogy megváltozik Maggie gondolkodásmódja, és már nem az lebeg előtte, hogy mennyi ideje van hátra, hanem az, hogy mennyi mindent átélhet még addig, mennyi mindent kipróbálhat, amire eddig nem volt alkalma. Nyisd ki a szíved, és engedd, hogy beáramoljon rajta a dal, és elmesélje neked mi is történik a csapattal a Maybe Someday után.

" - Talán azért, mert haldoklom. Hosszú bakancslistám van azokról a dolgokról, amiket mindig is meg akartam csinálni."

"Életem minden napjának minden órájában, sőt minden percében eszembe jut a halál. Szinte biztos vagyok benne, hogy többet gondolok rá, mint mások."

"Ő egy teljesen külön állatfaj. Vannak a kétéltűek, a hüllők, az emlősök, a madarak, a halak... és van Bridgette."

"Ha egy magányos emberen eluralkodik az öngyűlölet, akkor nincs mellette senki, hogy emlékeztesse a jó tulajdonságaira, és csak még jobban gyűlölni kezdi magát, amivel végül minden pozitívumot kiirt magából és az életéből."

" - Ha a dolgok esetleg rosszul végződnének ezzel a Jake-kel, gondolom, a vele töltött időt sem törölnéd ki. Nem szabad mindent a lehetséges vég függvényében megítélni. Sokkal fontosabb az út, ami a véghez vezet."

" - Azta! Te aztán jó vágású legény vagy - jelenti ki, majd Maggie-re sandít. - Szép munka, Maggot! Behúztad Amerika Kapitányt."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Kylie Scott: Dirty - Húzós (A csehó 1.)

 "Bassza meg! Elszörnyedve, leesett állal meredtem a mobilomra. A francba, ezek ketten aztán nem fogták vissza magukat!"

*

Végre ​egy romantikus könyv, aminek egy átlagos külsejű, duci nő a főszereplője! 

Vaughan Hewsonnak álmában sem jutna eszébe, hogy amikor hazatér gyermekkori otthonába, egy összetört szívű menyasszonyt talál majd a kádjában. Arra pedig végképp nem számít, micsoda drámát és káoszt hoz magával a fiatal nő. Lydia Green azt sem tudja, hogy üvöltsön a dühtől vagy inkább kétségbeesetten bőgjön a sarokban. 

Már önmagában az is elég baj lenne, hogy az esküvője napján szembesült a ténnyel, hogy élete szerelmének viszonya van. De a tetejébe a vőlegénye a legjobb haverjával, a saját esküvői tanújával csalja meg Lydiát. Éppen akkor, amikor úgy tűnik, hogy a szökevény menyasszonynak már nincs kihez fordulnia, egy jóképű idegen felajánlja széles, izmos vállát, hogy azon sírhassa ki magát. Vaughan minden szempontból az ellentéte a látszólag tökéletes, tiszteletre méltó üzletember típusnak, amihez Lydia általában vonzódik. 

A csaposnak szegődött egykori zenész maga is válaszút előtt áll, és nem éppen könnyű eset. De Lydia már próbálta megtalálni álmai férfiját, és csak rémálom lett belőle – úgyhogy talán ideje megpróbálkoznia erotikus álmai férfijával. Elvégre mi baj lehet egy futó kalandból? Hiszen mindketten ugyanarra szomjaznak: valami jó húzósra.

Nagyon szeretem az írónő Stage Dive sorozatát, emiatt is vártam már annyira, hogy elkezdjenek a Dive Bar sorozat részei megjelenni magyarul. Kylie Scott az egyik olyan írónő, aki bármit írhat, én biztos, hogy el fogom olvasni. Szeretem, ahogy egyre jobban és jobban kinyílik előttünk, emiatt is voltak hatalmas elvárásaim a kötettel szemben. Már a fülszövegből kiderül, hogy ez bizony nem egy szokványos regény lesz, nemcsak a karakterek miatt, hanem a kötet kezdése miatt sem. Ha azt mondom, hogy meglepett, de közben szórakozatott is, akkor ez így is volt. Annyira egyedi, már-már parádés a kezdés, hogy a Húzós nem lehet rossz, és nem is volt az. Végig olvastatta magát, és a pikánsabb részeknél sem laposodott el. Igazi Kylie Scott regény a javából!!

Ritkán olvasok olyan regényeket, ahol az átlagtól eltérő, teltebb nők vannak a középpontban, viszont Lydia megmutatja, hogy a plusz kilói ellenére is éppen ugyanolyan nő, mint bárki más. Az írónő vele kapcsolatban nem bocsátkozik féligazságokba, nem könnyíti meg a dolgát, ugyanakkor leírja azokat az érzéseket, amiket ezek a nők átélnek, többek között én is. Nagyon szívhez szóló, közvetlen módon hatolt be Lydia a szívembe, és biztos vagyok benne, hogy még egy jó ideig ott is fog maradni. Nemcsak igazi egyéniség, de szórakoztató, és egy kicsit esetlen is. Tökéletes alapja a történetnek, és megmutatja, hogy milyen fából is faragták. Nem mondom, hogy nem nevettem kínomban a kötet kezdésén, és az is biztos, hogy még ilyen regény indítással nem volt dolgom, de amilyen szokatlan volt az elején, olyan természetes lett a végére, hogy a Húzós így kezdődik. Nemcsak az alaphangulatot adja meg, hanem az érzéseket is az alapoktól építi fel. Az újdonság varázsával hatott, és vett is le a lábamról. Könnyesre nevettem magam, s nem feltétlenül azért, mert olyan vicces volt a szituáció, hanem azért, mert néhol már nekem fájt. Lydia a maga közvetlenségével képes minden egyes érzelmet kiváltani az olvasójából, és a legmegdöbbentőbb helyeken teljesedett ki. Az nem kifejezés, hogy mennyire kell a Lydiákhoz hasonló emberek a mindennapokban, mert ők azok, akik félnek adni, mégis jóval gazdagabb lesz általuk a másik. Erős, szenvedélyes és a végsőkig őszinte, akkor is, ha az őszinteség néha fáj, és sebet hagy maga után.

A Stage Dive után csak remélni mertem, hogy ez a sorozat is kedvenc lesz, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire levesz majd a lábamról. Erotikus, néhol meggondolatlan, szeleburdi, döntésekkel és kérdésekkel teli regény a Húzós, ahol nem áll meg az élet, s ahol a döntéseknek sorsdöntő jelentőségük van. Egy regény, ahol lehet hibázni, s ahol a hibákból tanulva áll fel az ember, és hozza meg az újabb baklövését, ami újabb bonyodalmat sző, de a Dirty alatt mindennek és mindenkinek szerepe van.

Az írónő stílusa ismét jól érezhető, nemcsak a sajátos bájával hengerel le, hanem a humorával és a szexi, tetovált karaktereivel is. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincsenek hatással rám a tetovált szexistenei, s nemcsak a kinézetükre épít, hanem a belsőre, a múltra és a kecsegtető jövőre is. Kylie Scott regényeiben van második esély, a hibákból tanulni lehet, s ha elsőre nem is tűnik komolynak a cselekmény, a végére kiderül, hogy az volt, csak a sajátos ütemében és medrében folyt.

Lydia mellett Vaughan a másik főszereplőnk, aki az élete elől menekülve tért vissza régen elfeledett szülővárosába, ahol nemcsak a múlt fájdalmaival kell megküzdenie, hanem a jelen próbatételeivel is. Emellett egy igazán szimpatikus, kemény karakter, aki már az első oldalakon elvarázsolt, és tudtam, hogy érdemes lesz nagyon odafigyelni rá, s nemcsak azért, mert mélység lakozik az űrben, hanem azért is, mert jóval több annál, mint amit elsőre láthattunk belőle. 

Maga a cselekmény a karakterekhez hűen parádés, szórakoztató, szexi és vágyaktól teli. De érzelmekben sincs hiány, sőt... Olyan természetesen ábrázolja az írónő a nő és a férfi egymásra találását, az érzelmek fokozatos kitárulkozását, a vágyak felszínre törését, hogy sokszor elfelejtettem, hogy olvasok, mivel vizuálisan, a lelki szemeim előtt történtek az események, és nagyon nehéz volt bármi másra koncentrálnom, mint Lydia és Vaughan. De emellett igazán humorosak is egyes részek, a mellékkarakterek megfűszerezik és tovább viszik a történetet. Nem éreztem azt, hogy lettek volna vakvágányok, mert ahogy elkezdtem teljesen beszippantott, és alig vártam, hogy még többet tudjak meg.

Szerencsére a nagy elvárásaim beigazolódtak, és Kylie Scott újfent egy csodát alkotott. Ha kellett együtt nevettem a szereplőkkel, de nem egy helyen törte darabokra a szívem és segített aztán újra összeilleszteni a darabokat. Szerettem, és úgy érzem, hogy ezzel a kötettel egy már megszokott vonalat követve varázsolja el az olvasókat az írónő. S hogy mi ez a recept? Egy szexi, tetovált férfi karakter, egy nagyon kedvelhető női karakter, egy kis rock zene, erotika, érzelmek sokasága és a már elengedhetetlen Kylie Scott varázs.

Maga a Dive Bar sorozat valamennyire kötődik a Stage Dive-hoz, én úgy vettem észre, s ha a megérzéseim nem csalnak, akkor Mal Ericson talán a további kötetekben is tiszteletét teszi. Nagyon örültem a felbukkanásának, egy kicsit fel is ültem miatta a nosztalgia vonatra, de nem bánom. Mal a kedvenc dobosom, és már csak miatta is megéri kézbe venni a Húzóst. De mellette egy igazán kalandos, jól átgondolt, hihetetlen kötetet is felfedezhet az olvasó, ha eléggé odafigyel, és tökéletes kikapcsolódást nyújthat egy stresszes nap után. 

Igaz, hogy egy sorozat része ez a kötet, mégis teljes mértékben megállja a helyét önmagában is. Úgy érzem, hogy pont egy ilyen löketre volt szükségem ahhoz, hogy most már még inkább várjam a további két kötet megjelenését is, mert bárki mondjon bármit, Kylie Scott a tetovált, szexi pasik kánaánjának a koronázatlan királynője. Lydia és Vaughan önmagukban is érdekesek, de együtt letarolnak mindent. Édes, kötöttségektől mentes, érzelmek sokaságát felsorakoztató regény ez, ami megmutatja, hogy egyrészt nem a kilóid határoznak meg, hanem a belső szépséged, az hogy milyen ember vagy. Másrészt sokszor ott van a boldogság az orrunk előtt, csak ki kell nyújtani érte a kezünket, és hagyni, hogy az idő begyógyítsa a sebeket. Harmadrészt, sosem késő elengedni a múltat, új dolgokat kipróbálni, és végre valahára élni. Sosem késő kitalálni, mit szeretnénk az életünkkel, mit szeretnénk elérni, és sosem késő változtatni a fontossági sorrenden, sosem késő elengedni dolgokat, és olyanba belekezdeni, ami boldogsággal tölt el, ami által nemcsak anyagilag állunk stabilan, hanem érzelmileg is. Negyedrészt a múltunk az, ami meghatároz minket, s ami által nem lehetnénk ma, azok akik. Élettel, igazságokkal és szerelmekkel teli regény ez, ahol nemcsak a duci lány találja meg azt, ami boldoggá teszi, hanem a tetovált, tékozló fiú is hazatér, és végre elkezdi élni azt az életet, ami boldogsággal és felemelő pillanatokkal tölti el. Ha egy igazán szórakoztató, könnyed hangnemben megírt, szívmelengető, de kalandos regényre vágysz A csehó sorozat első része tárt karokkal vár, és alig várja, hogy elmerülj a kötet sorai között.

"Irtóra szerettem volna tudni, milyen lehet, amikor épp nem holtfáradtan kell megbirkóznia a házába betört, szökevény menyasszonnyal. Vajon az a típus, aki sokat mosolyog vagy épp ellenkezőleg? Nem bírtam megállapítani. Pedig abból éltem, hogy már a legelső benyomások alapján ügyesen felmértem a vadidegen kuncsaftjaim, és fondorlatosan rábeszéltem őket a szükségesnél jóval nagyobb házak megvásárlására; ehhez képest erről a pasasról most valamiért egyszerűen szart se bírtam megállapítani."

"Egyikünk sem tervezte, hogy a városban marad, én pedig épp most léptem ki egy dugába dőlt eljegyzésből. De egek, ez a pasi akkor is egy észak-igahói szexisten!"

" - Szerintem neked valamiféle beteges, kényszeres mellmániád van. Nem gondoltál még arra, hogy szakértőhöz fordulj a függőségeddel?"

"Talán lehetséges volt, hogy egyszer majd eljön a nap - úgy sacc per kábé ezer év múlva -, amikor a látványa nem indít be. Habár az igazat megvallva erősen kételkedtem ebben. Elkábult miatta az agyam, és az egész testem bizsergett tőle. Hogy a szívemre milyen hatással volt, abba bele sem akartam gondolni."

"Ha tényleg szereted a csajodat, vegyél neki könyveket!"

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Tomor Anita: Imádlak, Los Angeles!

 "Kétkedve, kábán igyekszem a kocsim felé."

*

Lora ​egy szerfelett visszahúzódó lány, nem szereti a kamerákat és utál szerepelni. Mégis úgy hozza az élet, hogy beiratkozik egy műsorvezető-riporter képzésre. 

Úgy gondolja, ez a legjobb módja annak, hogy végre legyőzze a félelmeit, ezért belevág a kalandba. Arra viszont nem számít, hogy egyszer Hollywoodba is elutazhat, ahol lehetősége nyílik arra, hogy megnézze, hogyan készítik a nagy stábok az élő interjúkat a legnépszerűbb hollywoodi sztárokkal. 

Arra pedig végképp nem számít, hogy mindössze negyedórával a várva várt interjú előtt az ismert riporternő, Rétey Sára lebetegszik, és ezért Lorának kell lebonyolítania a világ leghírhedtebb nőcsábászával, a híres Oliver Jenkinsszel az interjút, aki ráadásul az első perctől fogva úgy néz rá, mint aki azonnal, ott és akkor meg akarja szerezni magának. 

Lora legszívesebben fejvesztve menekülne el a helyszínről, és felszállna az első gépre, hogy még csak a pasi emlékét is kitörölje a fejéből, de már késő. Az interjú elkezdődik, Oliver Jenkins pedig az első kérdés után közli vele, örömmel válaszol a kérdéseire egy feltétellel: ha elmegy vele randizni még aznap este. 

Vajon akarhat-e többet egy egyéjszakás kalandnál egy hollywoodi sztár egy hétköznapi lánytól? Vajon van választása Lorának? Mondhat nemet egy hollywoodi sztárnak?

Tomor Anita az egyik olyan írónő, akinek mindig nagyon várom az újabbnál-újabb történeteit, hiszen nemcsak romantikus könyveket ír, hanem azt is átadja, milyen egy-egy olyan város, ország, ahol már járt a családjával. Egyszerre igazi kikapcsolódás a TA regények, és utazás is az ismeretlenbe. Amikor először olvastam az Imádlak, Los Angeles fülszövegét, tudtam hogy nekem való lesz. Imádom a várost, egyik legnagyobb bakancslistás álmom, hogy eljussak LA-be, és most, hála az írónőnek és Lorának, ha csak képzeletben is, de sétálhatok a város utcáin, és felfedezhetem a látnivalóit. Két dolog tud nagyon megfogni egy történetben. Az egyik az érdekes karakterek, a másik pedig az írói stílus. Anita regényeiben mindkettő ott van, és nem győzöm ajánlani a köteteit másoknak, hiszen, aki egyszer kézbe veszi, az garantáltan lélekben egy teljesen más földrészen lesz, és azt kívánja, bárcsak ott élhetne.

Tomor Anita általában önálló köteteket szokott írni, ezért örültem nagyon, amikor a már ismert Oliver Jenkins lett az egyik főszereplője az Imádlak, Los Angelesnek. Először az Irány Hollywood!-ban találkozhattunk vele, és maradjunk annyiban, hogy már ott mély nyomokat hagyott az emberben. Igen ám, de az ILA alatt mutatja meg igazán kicsoda is ő valójában. Mindenki csak a botrányhős, nőcsábászt látja benne, aki nem képes megállapodni, aki nem tud komoly maradni, és igazi agglegény életet él. De vajon tényleg ennyi lenne benne? Egy szívtipró, aki milliók szívét töri össze? Vagy ennél jóval több, és csak a felszínt kapargattuk eddig? Az Imádlak, Los Angeles! alatt kiderül. Elöljáróban annyit elmondanék, hogy a kötet végére garantáltan le fog venni a lábadról/el fog csábítani ez a szexi pasi, aki már az első fejezetek alatt bemutatkozik, és minden egyes megszólalásával lerombolja a róla felállított képet, és megmutatja, hogy a sztárok is ugyanolyan emberek, mint mi, csak sokkal többen ismerik őket, és valamivel nehezebb is az életük. Nincsenek nyugodt pillanatok, nincsen privátszféra, de az írónő olyannyira jól mutatja be azt a közeget, ami Olivert jellemzi, hogy egy pillanatig sem kételkedtem az igazságtartalmán. Ha kiskorodban mindig is arról álmodoztál, hogy majd ha felnősz egy híres ember barátnője leszel, akkor ez a neked való kötet. Hihetetlenül szerethető, őszinte, és az utolsó oldalakig izgalmas.

Oliver mellett Lora a másik főszereplőnk, aki a maga kis esetlenségével, és megkérdőjelező képességével egyből szimpatikussá vált, és vele együtt izgultam végig a kötet cselekményét. Könnyed, érzelmekkel átitatott, olvasmányos, szerethető, de ugyanakkor kalandos regényt kaptam. Nemcsak Los Angeles vesz le a lábadról, hanem a karakterek és a jelenetek is. Nagyon sokszor mosolyogtam, és ábrándoztam olvasás közben. Nem egyszer került bárgyú vigyor a képemre, és merült fel bennem, hogy mi lenne, ha én lennék Lora helyében? Mit mondanék, hogyan cselekednék? 

Látszólag nem újdonság a kötet alapja: a híres színész beleszeret egy hétköznapi lányba. Sok film és könyv dolgozta már fel, mégis Tomor Anita tud olyat mutatni, amit eddig nem láthattunk. A klisék mellett egy kis valóságot is csempészett a sorok közé, és a saját meglátásai, élményei alapján tárta elénk a karaktereket, a helyszínt, és az élményeket is. Igazi felüdülés volt kézbe venni, és képes volt végig fenntartani a figyelmemet, nem hagyott elkalandozni, és hagyta, hogy szépen lassan Los Angeles bűvkörébe kerüljek. Nagyon addiktív, és hihetetlenül szórakoztató olvasmány. A romantikus történetek közül a lendületesebb kategóriába tartozik, ahol bármi megtörténhet, és az Imádlak, Los Angeles alatt a lehetetlen is lehetségessé válik!

Amellett, hogy kikapcsol tanít is. Megmutatja, hogy legyél bárki, a szerelem valahol ott vár rád a nagyvilágban. Megmutatja, hogy habár különbözőek vagyunk, a problémáink hasonlóak, és sohasem vagyunk egyedül. Nemcsak Olivert bontja le molekuláira az írónő, hanem Lorát is. Oliver, a nagy sztár sokkal emberibb, sokkal kézzel foghatóbb távolságba kerül, és nemcsak a hírnév szép és csillogó oldalát láthatjuk, hanem a rosszat is, ahol semmi és senki sem szent, ahol elég egy rossz mozdulat, és minden a feje tetejére áll. Lorán keresztül pedig azt láthatjuk, hogy igenis megéri kilépni a komfortzónánkból, és olyan dolgokba vágni a fejszénket, ami kihívás, mert a végén a jutalom minden fáradtságot képes felülmúlni.

Maga a cselekmény amellett, hogy már az első fejezetek után magához láncolt, képes volt valami újat is mutatni. 384 oldalon keresztül kápráztatott el, közben kulcsfontosságú információkat is elejtett, amik majd a második részben lesznek igazán érdekesek, de látszik, hogy mennyire összeszedett, mennyire alapos, és a szerelmet, a romantikát is fejezetenként adagolja, nem siet vele. Ha úgy vesszük, akkor a slow burn romance elemei keverednek az első látásra szerelemmel. 

Sokrétű, érzelmekben gazdag, vágyakkal teli utazást kaptam a hírességek és Los Angeles világába. Ami nem tetszett benne az az, hogy túl gyorsan véget ért, és még nincs nálam a második rész. Úgy érzem, hogy nagyon nem voltam felkészülve a befejezésre, és sokkal több kell nekem Lorából és Oliverből ahhoz, hogy el tudjam engedni őket. Arról nem is beszélve, hogy úristen, mi volt az az utolsó néhány fejezet?? Agyam eldobtam, de tényleg. Sokkolt? Igen! Várható volt? Nem erre számítottam, de arra, hogy Anita ledobja a végén a bombát, arra határozottan!

Ha olvastatok már az írónőtől, akkor az Imádlak, Los Angeles!-t se hagyjátok ki. Ha pedig csak még most ismerkedtek a munkásságával, akkor ez egy tökéletes kötet, hiszen pazarul megmutatja, milyen is egy hamisíthatatlan Tomor Anita regény: lendületes, kalandos, érdekfeszítő, utazásra invitáló, romantikus és nem utolsó sorban saját élményre alapul, már ami a helyszíni leírásokat, programokat és élményeket illeti. Egyszerűen imádtam, és alig várom, hogy indulhassunk Hawaii-ra! Oliver és Lora már most a szívem csücskei, iszonyatosan drukkoltam nekik, és várom, hogy mit tartogat még a számukra az írónő. Vajon Oliver kap egy új esélyt, vagy a kötet lezárása mindent tönkretett? Vajon Lora hisz a vádaknak, vagy hagyja, hogy Oliver tisztára mossa magát? Megannyi izgalom vár még ránk, és én tűkön ülve, boldogságtól repesve várom a pillanatot, amikor a kezembe foghatom majd a Szeretlek, Hawaii!-t is. Az biztos, hogy aki elkezdi, az nem tudja abbahagyni az olvasást, és pillanatokon belül azon kapja magát, hogy már a kötet felét befalta, és érzelmek sokasága kavarog a fejében a kötettel kapcsolatban. Imádtam, hogy mindig meglepett valamivel az Imádlak, Los Angeles, és a váratlan, vagy olykor épp meghökkentő fordulatoktól sem riadt vissza. Emellett humorban, csipkelődésben és vicces pillanatokban gazdag. Egyszerűen imádtam! Köszönöm az élményt!!

" - Az igazit? - horkanok fel. - Öregem, neked Magyarországig kellett menned, mire megtaláltad! Én hol keressem? Oroszországban?"

" - Pedig rád fért volna egy kis affér. Mikor is randiztál utoljára? Az ókorban vagy a kőkorszakban, esetleg a triász vagy a jura idején?"

" - Tudod, mit? Úgy bírnám, ha egy celebecske elcsavarná a fejed és rávenne, hogy végre normális nőként öltözködj!"

" - Oliver Jenkins szerintem nem az a pasi, aki, ha megtetszik neki egy nő, csak úgy hagyná, hogy kisétáljon az életéből."

" - Majd meglátod. Addig leszel csak immunis rám, amíg meg nem csókollak újra. A tested nem hazudik, nem irányíthatod a fejeddel. Nem az eszeddel döntöd el, hogy kihez vonzódsz, mint ahogy azt sem választhatod meg, kibe szeretsz bele. Az csak úgy megtörténik. Hiába harcolsz ellene tíz körömmel. Attól, aminek meg kell történnie, úgyis megtörténik."

"Nem bízik bennem. És ezt - ha belegondolok - bölcsen teszi. Ne is bízzon bennem! Nem én vagyok az ő fehér lovon érkező hercege. Senkinek nem vagyok a hercege. És soha nem is leszek herceg."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Sarah Winman: Csendélet

"Valahol a toszkánai dombvidéken két angol hajadon, Evelyn Skinner és Margaret hogy-is-hívják késői ebédjét fogyasztotta egy szerény albergo teraszán."

*

1944, hullanak a bombák Toszkánában, és egy borospince romjai között találkozik két idegen. 

Különleges estét töltenek együtt. Ulysses Temper fiatal brit katona, Evelyn Skinner hatvanas művészettörténész. Talán kém is? 

Evelyn azért utazott Olaszországba, hogy festményeket mentsen meg a pusztulástól, és felidézze, milyen volt, amikor találkozott E. M. Forsterrel, és belehabarodott egy olasz szobalányba Firenzében, egy kilátással rendelkező szobában. 

Ahogy Evelyn az igazságról és a szépségről beszél, Ulysses fejében szárba szökken egy gondolat, amely évtizedekre megváltoztatja életpályáját, sőt a szeretteiét is.

Ismeritek azt az érzést, amikor megszólít titeket egy-egy kötet, és addig nem hagy nyugodni, amíg kézbe nem vetted, és el nem merültél a történetében? Velem pontosan ez történt a Csendélet alatt. Szerelem volt első látásra, nem győztem ámulni rajta, fel nem foghattam, hogy lehet egy kötet ennyire szép, ennyire igényes, és nemcsak a külcsín sugározza ezt, hanem a belbecs is. A Csendélet egy olyan kötet, ami kimozdít a komfortzónádból, új vizekre evez, és ami a maga különlegességével vesz le a lábadról. 

Kívül-belül csodaszép, és értékkel ruház fel minden egyes sort. Viszont azért voltak kétségeim, hiszen nem az a tipikus kötet, amit olvasni szoktam, ugyanakkor egyáltalán nem bánom, hogy rám talált ez a történet. Az elején kellett idő, mire hozzászoktam az írónő stílusához, és ahhoz a milliőhöz, amit már az első oldalak alatt éreztem, de határozottan erre volt most szükségem. Műfaját tekintve egy LMBTQ regényről van szó, de nem MM, hanem WW (nő-nő), ami már csak azért is volt érdekes számomra, mert még sosem olvastam olyan történetet, ahol két nő szerelmének a kibontakozásának lehettem a szemtanúja. Már emiatt nagyon különleges, és érdemes elolvasni, mert nem fél nyitni új dolgok iránt, nem fél tabukat döntögetni, és nem fél feltétel nélkül írni a szerelemről.

A Csendélethez fel kell nőni, ki kell tárni a szívünket, és engedni, hogy a szavak megtaláljanak minket, és levegyenek a lábunkról. Hagynunk kell, hogy az írónő beássa magát a szívünkbe, és minden egyes fejezettel egyre több érzelemmel és művészettel töltse meg azt, hiszen a Csendéletet olyan olvasni, mintha maga a művészet elevenedne meg a lelki szemeink előtt, és tárná ki nekünk a szívét. Néhol ugyan elvont a cselekmény, és figyelni kell nagyon a sorokra, de a kezdeti nehézségek hamar a háttérbe szorulnak, és átveszi az a különleges hangulat az uralmat, ami aztán végigkísér minket a kötet egészén.

20. századi regény, viszont mindig meglepődök, hogy mennyi mindent nem tudok még, mennyi mindent nem láttam és tapasztaltam, s habár úgy érzem, hogy nem nőttem fel eléggé a Csendélet cselekményéhez, nem vagyok elég érett hozzá, az biztos, hogy maradandó élménnyé vált. Varázsa van a kötetnek, egy olyan hangulata, ami fejezetről-fejezetre erősödik, és teljesedik ki egyre inkább. Nemcsak arra helyezi a hangsúlyt, hogy megmutassa egy-egy találkozás, összepillantás vagy akár egy együtt töltött óra mekkora hatással is lehet az emberre, hanem azt is, hogy ez hogyan formálja az egyént, nemcsak a gondolkodásmódját, hanem a lelkét is.

A Csendélet nemcsak barátságokról, szerelmekről és lelki utazásról szól, hanem annál jóval több lapul a sorok között. Mélysége van, az elfogadás fontossága és az útkeresés az, ami legnagyobbrészt meghatározza a cselekményt, és a leütött szavakat. Nem egyszerre olvastam ki a kötetet, ugyanakkor úgy érzem, hogy nekem, jelenleg arra volt szükségem, hogy fejezetenként fogadjam be az információkat, az érzéseket, úgy éljem át a történetet, és mindazt, amit mondani akar vele. Hosszú utat jártam be alatta, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne pár nap alatt kiolvasni, sőt... annyira olvastatja magát, hogy azon se csodálkoznék, ha valaki egy nap leforgása alatt képes lenne befogadni, és megemészteni mindazt, amit a Csendélet takar, amitől azt mondhatjuk, hogy ez az, aminek látszik, és nem több.

A cselekmény mellett a karakterek igazi gyöngyszemek, nemcsak érdekesek, de mondanivalójuk is van. Készek teljes egészükben felfedni magukat, és minden érzelmet átadni azok közül, amiket ők is éreznek, s amik miatt azt érezhetjük, hogy hiába nem a társadalom által megszokott figurákról van szó, attól még képesek elvinni a hátukon a történetet, és megnyílni előttünk. Imádtam bennük, hogy semmilyen skatulyába nem lehet zárni őket, Evelyn és Ulysses is a maguk nemében egyedülállóak, és felejthetetlenek. Személyiségükkel megfűszerezik a sorokat, és a különleges humorukkal és életfelfogásukkal színesítik azt.

Ami az érzelmeket illeti hol vidám, humoros, de borús, és már-már búskomor is. Nehéz szavakba önteni, amit képvisel, és amit sugároz magából, hiszen annyira különleges, hogy nem is akarja mihez hasonlítani az ember. Sarah Winman nemcsak a karakterekkel, és az érzelmek átadásával bánt jól, hanem a szavakkal is. Egészen egyedi módon veti elénk a cselekményt, a mondatai és a stílusa is páratlan, s igaz, hogy az elején nagyon szokatlan olvasni, a közepe tájától ez a furcsaság már fel sem tűnik. Winman igazi csodabogár, aki megérdemelten sikeres, és a tehetségével képes bárkit meggyőzni. Engem sikerült, és habár csak 4 csillagos olvasmány lett, örülök, hogy részese lehettem a Csendéletnek, és egy ennyire elkápráztató kötettel indíthattam az évemet.

"Majd' negyvenöt éve beleszeretett a Livia nevű szolgálóba. A távoli ágyúdörej égzengésnek hatott. Torkolattűz villanásai hasították az eget. Hát persze hogy megőrizte azt az istenverte ibolyát."

"Dehogy! Dante. Meggyőződés, hogy az értelem és a szépség együtt jobbá teszik a világot. Látja már az orvlövészét?"

"Ő signora Mimmi. Ő azonnal rád ismert. Ő meg a férje nyitottak neked ajtót a háború alatt. Az ő konyhájukon keresztül jutottál ki a tetőre."

"Nem is Atlasz, mondta reszketve Evelyn. Ő...

... a katonád, ugye?

Evelyn bólintott. Hát megtaláltam őt, Dotty."

"Fuss szabadon, édesem!"

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Melanie Blake: Könyörtelen nők

 "A hatos terem világos volt, tiszta időben olyan erővel árasztotta el a napfény az üvegfalon át, hogy egy-egy hosszabb ülés alatt a jegyzetek és gépelt szövegek szinte egy ember szeme láttára fakultak ki az asztalon."

*

AZ AMBÍCIÓ OLYKOR HALÁLOS 

Egy gyönyörű privát szigeten, nem messze a brit partoktól, éppen válságba került a Hajótörött szívek című szappanopera forgatása – és a stáb is készül ledobni a fedőt. 

A nézettségi adatok esnek, az új főnök egyre drámaibb – és egyre valószínűtlenebb – történetszálakkal áll elő, hogy visszarepítse a műsort a sikerlista élére. 

Farrah, a rendező, Catherine, a főszereplő, és Amanda, a producer, egytől egyig szenvedélyes, ambiciózus nők – ők tartják egyben a produkciót. 

A tét óriási: semmi nem állítja meg őket, hogy megtartsák az állásaikat, amiket imádnak, és ott maradhassanak a szigeten, amely az otthonuk. 

Vajon össze tudnak fogni, hogy szembeszálljanak riválisaikkal? Vagy végleg éket ver közéjük az ármány, a botrány, a széthúzás?

Először akkor akadt meg a szemem ezen a köteten, amikor megláttam milyen csodaszép piros élfestést kapott, aztán elolvastam a fülszöveget, és nagyon érdekesnek tűnt, viszont nem voltam biztos benne, hogy nekem való e ez a regény. De győzött a kíváncsiságom, és egyáltalán nem bántam meg, hogy kézbe vettem. Igaz, hogy nem sok pozitív jellegű értékeléssel találkoztam magyar berkekben, de ez senkit se tántorítson el. Ha érdekelnek a kulisszák, és nem riadsz vissza az őszinteségtől, akkor a Könyörtelen nők sem fog váratlanul érni. Egy igazán szókimondó, ami a szívén, az a száján típusú kötetről van szó, jó nagy adag erotikával, és megannyi ármánnyal, és alakoskodással fűszerezve.

Mint, ahogy azt a borító is hirdeti, 'az ambíció olykor halálos', s ez nem is lehetne igazabb erre a kötetre. Már az elején, mindenféle köntörfalazás nélkül tárja elénk a szereplőket, azt hogy kik is ők, és milyen emberek. Ad egy kezdőlöketet, ami végigkísér minket olvasás közben. Az elején nekem kicsit zavaros volt, hogy éppen ki milyen kapcsolatot ápol a másikkal, de elég hamar fel lehet venni a cselekmény fonalát, és elég szép képet is ad az alaphelyzetről, és arról a világról, amiról Melanie Blake ír. Sokak számára megbotránkoztató lehet a kötet, vagy éppen romlott, de szerintem olykor a másik oldalt is látni kell. Imádok filmeket és sorozatokat nézni, és tudom, hogy nem minden csili-vili, de azért nem számítottam ennyire mocskos részletekre, néhány helyen szó szerint tátva maradt a szám, és csak néztem magam elé csodálkozva. Persze az írónő a legdurvább eseteket hozza fel példának, akkor is ezt akarom hinni, ha nem így van, de a Könyörtelen nők tele van klisékkel, törtető, mindenkin áttaposó, csak a "nyereség érdekli" karakterekkel, akikből a legrosszabbat hozza ki a siker, és a siker utáni vágyakozás. Letűnt sztárok, megcsillanó tehetségek, elnyomott munkatársak, és pályájukat kezdő amatőrök is tiszteletüket teszik a kötet lapjai között. Nem egy helyen pörkölik meg a sorokat, vagy adnak pikáns fennhangot nekik. Az írónő a lehető legtöbb sztereotípiát pakolja egymásra, és szépen a székében ülve várja, mikor is fog robbanni az a bizonyos bomba.

Mindemellett maga a cselekmény nagyon olvasmányos, gyorsan kipörögnek az oldalak, és minden egyes fejezettel, és résszel új problémát közelít meg, új "veszélyre" hívja fel a figyelmet. Nem a széplelkűeknek való olvasmány, de ez senkit se riasszon vissza. Igen, kegyetlen, harcias, eltökélt, ha kell mindenen és mindenkin átgázol, de erotikus, egyes részeknél véres, ádáz és veszélyes is. A női kegyetlenséget ötvözi a férfiak uralmával, és felsőbbség érzetükkel.

A karakterek a maguk valójában mutatják meg az igazi énjüket, s meglepetést meglepetésre halmoznak. Nincs egy olyan szereplő, akinek ne lenne valami mocsok a múltjában, ne lennének olyan ügyei, amik kihatással lennének a jelenre, és a kötet egészére nézve. Egy igazán fordulatos leleplező regény ez, ami a csillogás mögötti igazságra döbbent rá, és húz le a mélybe. Nők, drog, szex, megcsalás, elárulás, becsapás, és megannyi pikáns részlet. Ezek alkotják a Könyörtelen nők magját, ezek a jelzők adják a cselekmény forráspontját, és ezek is mozgatják a szálakat.

Ami leginkább meglepő volt számomra olvasás közben, az az írónő könnyed stílusa, ami miatt nagyon gyorsan haladtam a történettel, és ami miatt vártam, hogy milyen befejezést szán mind a karaktereknek, s mind a forgatásnak, ami az események és a bonyodalmak okozója. Nincs egy olyan apró részlet, ami ne lenne visszavezethető a Falcon Bays sorozatra. Nemcsak az embereket határozza meg, hanem a sorsukat is. A stressz, a megfelelni akarás, és a csillogás utáni vágy teljes mértékben felkavarja az állóvizet, és az ambíciókat állítja szembe egymással. Egyes részeknél durva, erősen 18 karikás, viszont hihetetlenül őszinte is.

Ami nem tetszett a kötetben az az, hogy néha túl őszinte volt, és olyan információkat tárt elém, amiket nem feltétlenül akartam tudni. De ez eltörpül az izgalmak, ármányok és rivalizálások mellett. Nemcsak a női-férfi harc erős, hanem a nők közötti áskálódás, és keresztbe tevés is. Nem egy helyen hangzanak el kemény szavak, s még annál is keményebb tettek, viszont mint minden tettnek, úgy a Könyörtelen nőkben is súlya van, és következménye. Megértem azokat is, akiknek túl sok ez a kötet, viszont számomra egy érdekes kitérő volt, egy komfortzónán kívüli olvasmány, amit nem fogok egyhamar elfelejteni. Amire még szeretnék kitérni az az aprólékosság, és az összefüggések, amelyek építik, néhol pedig rombolják a cselekményt. Egy igazi érzelmi hullámvasút, ami nagyon megosztó, és amit valaki vagy szeret, vagy nagyon nem. Nem az a szokványos erotikus regény, amivel eddig dolgom volt, de az biztos, hogy a gyönyörű lapélek miatt kiemelkedő helye lesz a polcomon. A Könyörtelen nők felért a hírnevéhez és egy igazán csillogó, elbűvölően könyörtelen regénnyé nőtte ki magát. Minden egyes mondatával megbotránkoztat, és nem fél attól sem, hogy bűnnel és mocsokkal töltse meg az oldalakat. Ha a hollywoodi csillogást, és a minden tök jó és szuper érzést keresitek, ne ezt a könyvet vegyétek kézbe, mert itt inkább a botrányok, a másik hátbatámadása, és a másik ellen fordulás kerül előtérbe. Összességében meglepő élmény volt a kötet olvasása, lekötött, és a kellő helyeken fel is csigázott. Vártam, hogy mi lesz a vége, és végig érdekelt a szereplők sorsa, az hogy hogyan fog legközelebb kitolni velük az írónő.

" - Olyan inspiráló vagy, Farrah! - áradozott. - Te vagy a példaképem. Egy erős nő a férfiak világában, aki utat tör az új generációnak."

"Igazi habos torta volt, és most, hogy tudta, hogy csak a mellette ülő, egérszürke zombit kell érte legyőznie, nos, megszerzi azt a habos tortát, és az utolsó morzsáig behabzsolja. Egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy Stacey-nek befellegzett, és a szerep már gyakorlatilag az övé volt."

" - Mi értelme holnapig várni? - kérdezte. - Már megtörtént a kár. Ami engem illet, remélem, lesittelik Aident, és úgy adják körbe egymás közt a nehézfiúk, mint játék mackót az árvaházban."

"S noha a szíve mélyén szeretett volna ott lenni, ötletekkel előállni az élő epizódra, valójában örült, hogy kilométerek választották el a jégkirálynő Madeline-től és a talpnyaló Jake-től."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)