A. G. Slatter: A csonthárfa dala

"Látod azt a házat ott, nem messze Hob's Head gránit szirtfalától?"

*

Miren O’Malley családja valamikor régen alkut kötött a tengerrel: minden nemzedékből egy gyereket megkap a tenger királynője, cserébe a hajóik minden útjukról sértetlenül térnek vissza a kikötőbe, és ők jólétben élhetnek. 

De immár hosszú évek óta nem tudják teljesíteni az alku rájuk eső részét, s a család lassan elszegényedik. Miren nagyanyja elszánta magát, hogy helyreállítja a régi dicsőséget, akár unokája szabadságának árán is. 

Sötét családi titkokról, varázslatról, boszorkányságról, a tengerben élő mitikus lényekről, valamint erős nőkről és rajtuk uralkodni vágyó férfiakról szól ez a lenyűgöző, félelmetességében is gyönyörű történet.

Ahogy megláttam a borítót és elolvastam a fülszöveget, egyből landolt is a kívánságlistámon A csonthárfa dala. Nagyon szeretem a különlegesebb, gótikusabb, darkosabb történeteket és A. G. Slatter regénye ilyen. Nem pontosan azt kaptam, mint amire számítottam, de így is szerettem. A borító valami eszméletlenül gyönyörű, nagyon tetszik, ahogy megelevenedik a gyötrelem és a nehézségek a vér szinonimája által. Nagyon találó lett. Sokkal jobban bejön, mint az eredeti angol borító. És nem utolsó sorban hatalmas szerepet játszott abban, hogy el akarjam olvasni ezt a történetet.

" - Egyet a háznak, egyet az egyháznak, és egyet a tengernek - felelem, mint valami varázsigét. Azt hittem, ennek már vége. Azt hittem, ez régen volt, majdnem elmúlt, már csak Aoife halála kell hozzá, hogy ennek is végképp vége legyen."

A kötet eleje nem indul valami izgalmasan, sőt... Idő kell neki, hogy beinduljon, de már az elején érződik az írónő különleges hangja és az, hogy érdemes várni. Érdemes, mert aztán megmutatja, hogy mit is tud, és még ha nem is pontosan azt adja, mint amit a fülszöveg sejtet, akkor is megéri kézbe venni. Mint ahogy a lassú víz, úgy A csonthárfa dala is megvárja, hogy elérje a partot és csak utána húzódik vissza, megmutatva milyen erő is rejlik benne. Nagyon sejtelmes, sötét történet ez tele legendákkal, boszorkánysággal és egy család történetével, ami elsőre nem igazán vett le a lábamról, de ahogy megismertem a miérteket és a család gyökereit, egyre jobban elmerültem ebben a sodró lendületű, nem mindennapi történetben. Nincs benne semmi tündérmese, sokkal inkább a legendákra és mítoszokra fókuszál. Adott egy lány, akinek a vére már felhígult az évtizedek alatt, ugyanakkor ugyanúgy a család része, s rajta keresztül ismerhetjük meg A csonthárfa dalát. Ő szólaltatja meg és játssza el nekünk a dallamát. Nehéz sorsokat mutat be, de végig őszinte és titokzatos. Titokzatos, mert a markában tart és nem ereszt, ugyanakkor fel is kelti az érdeklődésedet. Akik szeretik a nem szokványos megközelítéseket és a drámai belépőket, azoknak nagyon tudom ajánlani ezt a sötét mesét.

Ez a kötet nemcsak Mirenről szól, hanem a hatalomról és a pénzről is. A becsvágyról, az irányításról és arról, hogy bábként rángassa Aoife Miren karakterét, de ő megmutatja, hogy mennyire erős, okos és független is valójában. Megmutatja, hogy vele nem lehet játszadozni, és az élete az ő kezében van, nem máséban. Ez az erős személyiség már elég korán meggyőzött, és végig nagyon szimpatikus volt, ahogy nem adta fel és végig kitartott az elképzelései mellett.

A kötet különlegessége, hogy nemcsak egy szálon fut, hanem különböző mesékkel beékelve borongós sorsokat mutat be, elkalauzol egy teljesen új világba és minden egyes mesével egyre inkább levesz a lábunkról. Nagyon szerettem, hogy végig kiszámíthatatlan, és nem ereszt könnyen. Több, mint amit vártam tőle, mégis kevesebb. Kevesebb, mert a sellős/szirénes részből többet akartam kapni, ugyanakkor a felelevenített mesék meggyőztek, hogy ez így van jól. A boldogságnak ára van, és ezt A csonthárfa dala sem felejti el.

Akármennyire is óvatos és sejtelmes maga a kötet végig fenn tudja tartani a figyelmet, és ha arra van szükség, akkor begyorsul és megmutatja, milyen is az, ha nemcsak téblábolunk, hanem bizony haladunk is valamerre. Ha arra vársz, hogy majd egy újabb tucat történetet kapsz, akkor ne is kezdj bele A csonthárfa dalába, mert az írónő gondoskodik róla, hogy igazán kiemelkedő és feledhetetlen élmény maradjon a kötet olvasása.

Összességében egy szörnyekkel teli, mesékkel tarkított dark fantasyt kaptam, amit nagyon megszerettem a végére, és ami a boszorkányság mellett a halállal is foglalkozik. Néhol úgy éreztem, hogy pont emiatt a téma miatt annyira sötét, mégis a természetfeletti részek teljesen levettek a lábamról. Idén már olvastam pár dark fantasyt, de A csonthárfa dala az egyik legerősebb közülük. Engem már elsőre sikerült megnyerni az írónőnek, így biztos, hogy fogok még tőle olvasni, remélem a kiadó hoz még nekünk tőle, mert én nagyon örülnék neki. Amit fontosnak tartok még megemlíteni, hogy habár párbeszéd is van bőven, a történet java része belső monológ, illetve leírás. Olyan leírások és gondolatok, amik elsőre nem biztos, hogy elnyerik a tetszésed, mert akármilyen szépen is van megírva, néhol nyomasztóak és borúsak. Egy viharos, őszi délután tökéletes regénye, egy kis horrorral és a halál jelenlétével megspékelve. Azoknak ajánlom, akik nyitottak az újdonságokra és nem félnek elmerülni a sötétségben. A csonthárfa dala igazi gótikus regény a javából.

"Más családok történetei talán rideg férfiakról és ártatlan, tiszta nőkről szólnak, de nekünk isteneink, tengeri lényeink és szörnyeink vannak."

"Egyesek a világért sem akarnak fájdalmat okozni azoknak, akikkel ilyesmit tesznek, de a legtöbben úgy gondolkoznak, hogy a saját fájdalmuk feljogosítja őket arra, hogy valamennyit másra is ráterheljenek belőle."

"Egyszer mondta nekem, hogy így van, amikor az ember megöregszik: a csontjaid aludni vágynak, de az elméd nem hajlik rá, kivéve a legalkalmatlanabb időpontokban, mert tudja, mindennap közelebb lépsz a halálodhoz."

"Olyan, mintha eltűnne a látóhatár. Mi történne, ha nincs többé ez a vonal? A vonal, amely felé mindnyájan tartunk, tudva, hogy sohasem érhetjük el, mégis mennünk kell felé, ahogy egy költözőmadár követi évről évre, egyik életről a másikra a vándorlás útvonalát."

"Emlékszem, a nagyapám ijedt gyerekké változott, egész kicsire húzta össze magát a hatalmas matracon, amelyen a matriarcháink és patriarcháink születtek, aludtak és meghaltak. Emlékszem, sírt, hogy senki nem fog bánkódni a halála miatt; hirtelen támadt benne ez a vágy, hogy szeressék, miközben ő maga nem sok szeretetet mutatott mások iránt. Eltűnődtem azon, hogy nem a bűnei megbocsátására vágyott, amelyekből pedig számosat jegyezhettek fel egy hatalmas könyvben, hanem szeretetre."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Natalie Haynes: Ezer hajó

"Dalolj, Múzsa! - szól, és feszült hangja világosan jelzi, hogy ez nem puszta kívánság."

*

Az ​Akhilleusz dala rajongóinak 

Ez nem egy vagy két nő története. Ez mindannyiuk története. Az éjszaka közepén Aineiasz felesége, Kreúsza arra ébred, hogy szeretett városa, Trója lángokban áll. A tíz éve tartó háborúnak vége, a görögök győztek. Az asszony kétségbeesetten próbál menekülni a tűz elől, hogy elérje a városkaput, és reményei szerint találkozzon kedves férjével és kicsi fiával. Az utcákat azonban már ellepték a görög katonák. Vajon sikerül Kreúszának elkerülnie őket… és a végzetét? Mindenki hallott már a trójai háborúról. Azt azonban jóval kevesebben tudják, mi lett a sorsuk azoknak a lányoknak, nőknek és asszonyoknak, akikre általában az események mellékszereplőiként gondolunk. Mi várt rájuk a háború után? Miért küzdött meg az amazon hercegnő Akhilleusszal? Hogyan cselezte ki Pénelopeia a férje trónjára áhítozó kérőit? 

Az Ezer hajó az ő szemszögükből meséli el a nyugati világ egyik legnagyszerűbb és legmeghatóbb történetét. 

Natalie Haynes író és rádiós műsorvezető. Íróként több műfajban is kipróbálta már magát: krimi és ismeretterjesztő könyvek is fűződnek a nevéhez. Regényeiben, valamint saját rádióműsorában előszeretettel foglalkozik az antik szerzőkkel és műveikkel. 

2015-ben a klasszikus irodalom szélesebb körben való megismertetéséért a Classical Association Prize díjjal jutalmazták. Az Ezer hajó a harmadik regénye, amely szerepelt a Women's Prize for Fiction 2020-as rövid listáján.

A kiadó Kirké és Akhilleusz dala regényeit nagyon szerettem, ezért már az elején bizalmat szavaztam az Ezer hajónak is. Tudtam, hogy nekem ezt olvasnom kell, s habár nem vagyok teljesen megelégedve vele, hiszen egy nyomasztó, súlyos regényről van szó, úgy érzem a kötet szerteágazósága az egyik legnagyobb hibája. Ugrálunk az időben, emiatt zavartak leszünk, és hiába a nők kerülnek előtérbe, ők uralják a cselekményt, néhol zavaró volt, hogy ennyi hang szólal meg, de ezen felülkerekedve is átadta a hangulatot, a mondanivalóját és egy eddig nem látott oldalról mutatta be a Trójai háború történetét. 

Iskolai tanulmányaink során nem egyszer hallottuk és tanultunk már a Trójai háborúról. Nemcsak a kiváltó okról, hanem a következményekről és a köré szőtt mondákról is, viszont mindezt a férfiak oldaláról megközelítve. A filmek és a különböző feldolgozások azt mutatják meg, hogy mennyire megterhelte a férfiak népét. A hősöket és áldozatokat is az ő oldalukról láthattuk, viszont nem ők azok, akik a következményeket viselik, hanem a nők. Az anyák, a gyermekek és a szerelmek, feleségek. Ők élnek azzal a tudattal, hogy a szerettük már nincs, ők azok, akik rabszolgák, netalántán ágyasok lesznek a veszteségek következtében. Az írónő női sorsokat mutat be. Kemény, erős szavakkal támasztva alá, és egy percig sem fél feltárni a történelem sötétebb oldalát. Az Ezer hajó azokat a nőket mutatja be, akik a háború áldozatai, illetve akik valamilyen szinten elindították azt. Nemcsak az istennők kapnak szerepet, hanem a halandók is, akik egyik pillanatról a másikra lesznek földönfutók és az ellenség kegyeire bízva. Nem mondom, hogy felemelő olvasmány, mert nem. Nagyon is nyomasztó, sokszor elborzaszt, ugyanakkor néha szükség van arra is, hogy ne csak a szépet és a csillogást lássuk, hanem azt is, ami mögötte van. Az Ezer hajó nem véletlenül nyert díjakat, és az írónő sem véletlen írta meg ezt a regényt.

Natalie Haynes stílusa sokat segít a könnyebb haladás érdekében. Látszik, hogy nemcsak a kész tényeket tárja elénk, hanem azokat összeszedetten, érzelmekkel és racionális gondolatokkal is megtoldja. Nem szépít, hanem az általa vélt igazságot írja le. Mindenféle cicoma és máz nélkül mutatja be a kötet nőit. Nem fél keményebb eszközökhöz sem nyúlni vagy éppen rávilágítani arra, hogy a nők helyzete sosem volt könnyű, főleg nem a Trójai háború alatt. Egy háború mindig azokat sújtja, akik ténylegesen nem vesznek részt benne, mégis ők isszák meg a levét. Ez az Ezer hajóra is tökéletesen igaz.

A történet főszereplői hús-vér karakterek, akikről vagy hallott már az ember a történelmi tanulmányai alatt, vagy az írónő által most megismerkedhet velük. Mint már említettem több szálon is fut a cselekmény. Minden egyes szál előtt feltűntetve, hogy éppen kin van a sor. Továbbá levelek segítségével teszi még személyesebbé és érzelmesebbé a sorokat. Az Ezer hajó a várakozás leggyötrőbb pillanatait örökíti meg a hiúsággal karöltve. Megmutatja, hogy ami kőbe van vésve azon nem lehet változtatni. Ezt legjobban Kasszandra tudhatja csak igazán, aki a legrövidebbet húzta, és minden szörnyűséget lát, de tenni nem tud ellene.

A cselekmény hol gyorsabb lefolyású, hol lassabb, de az igaz rá, hogy ugrál, nemcsak az időben, hanem a megszólaló hangok között is. Ez néhol nagyon zavaró volt, mert az időrendi sorrendet felbontotta, illetve olyan érzést keltett, mintha lemaradtál volna valami lényegesről, de úgy hiszem, hogy kell egy hangulat ehhez a regényhez, mert ha nem jókor talál meg, akkor nem lesz annyira olvasmányos és szerethető, mintha akkor olvasnád, amikor lelkileg is fel vagy készülve rá. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy rossz volt az Ezer hajó, mert nem. Tetszett, ugyanakkor látom a hibáit is, és azt, hogy hogyan lehetett volna teljesebb az élmény.

A nők a történelem során megszenvedik a változásokat, és ez a kötet alatt sincs másképp. A férfiak eszeveszett vagdalkozása, a kiontott vér és az ambiciózusa mindig a nőkre csapódik vissza. Az Ezer hajó alatt olyan sorsoknak lehetünk szem- és fültanúi, akik a férfiak áldozatává estek, és nekik kell vállalni a következményeket. Megrendítő, elgondolkodtató és cselekvésre ösztönző gondolatok szökkennek szárba, mégis egyfajta fájdalommal olvassuk a sorokat. Több helyen is belém gázolt a kötet, és gyomorszájon vágott. Az írónő cseppet sem finomkodott, és ez az egyik dolog, amit szerettem a történetben.

Ha szeretitek a görög mitológiát és egy teljesen új megközelítésre is nyitottak vagytok, akkor szívből ajánlom Natalie Haynes Ezer hajó regényét. Összességében úgy érzem, hogy az összeszedett gondolatok és a megelevenített görög mitológiai alakok, történések szép köntöst kaptak az írónő által, de az időbeli bukfenceket én jobban átnéztem volna, és a megfelelő időpontba illesztettem volna bele. Odüsszeusz utazása, és Pénelopeia levelei kicsit kilógnak a történetből, de értem, hogy miért kaptak szerepet az Ezer hajóban. Rabszolgák, uralkodók, istennők, feleségek, anyák, leány gyermekek, ismert női alakok és erős nők által Natalie Haynes egy olyan utazásra invitál, ami lelkileg megterhelő, ugyanakkor nagyon sokat is tud adni. Akik szeretik a fikciókat és egy már ismert történet újradolgozását, azok nem fognak csalódni az írónő regényében sem. Eleinte Madeline Miller két kötete miatt akartam elolvasni ezt a regényt, mert miatta újra előtört a szenvedélyem a görög mitológia iránt, és azt hiszem Natalie Haynes méltó vetélytársa lehet az írónőnek. Mindegyik kötet (Akhilluesz dala, Kirké, Ezer hajó) más, mégis van bennük közös pont, ami összekapcsolhatja őket. Miller humánusabb oldalról közelíti meg a történelmet, míg Haynes a kegyetlenebb, véresebb és könyörtelenebb tényeket helyezi a regényének a középpontjába. Ha titeket is érdekel a történelem és történetesen szeretitek a görög mitológiát az Ezer hajó érdekes újdonság lehet.

"Meglátott egy madarat, ahogy megfordul a szélben, és visszarepül a part felé. Ez vajon jel? A madarak repüléséről tudni, hogy istenek üzeneteit hordozzák, de csak hozzáértő papok tudják a szárnyak nyelvét olvasni. Mégis biztosra vette, hogy ez egyszerű üzenet, amely arra emlékezteti őt, hogy még van egy fia - egy a csodaszép fiai közül, aki magas, erős -, az egyetlen, aki életben maradt."

"Ostoba egy költő! Ez nem Theanó vagy Kreúsza története. Ez a trójai nők története. Legalábbis az lesz, ha befejezu a sopánkodást, és nekilát alkotni."

" - Végignéztem, amint a te szeretett barátod lemészárolta az én legnagyobb boldogságomat - mondta az asszony. - Láttam, ahogy a vérük elfolyik a homokban. Hogyan kérdezheted, vajon mindig szomorú voltam-e?"

"És valahogy mind elfeledkeztek arról, hogy Kasszandra megmondta, ez fog történni, inkább meggyőzték magukat, hogy a lány valami egészen mást állított. Valamit, ami hamisnak bizonyult, mint mindig."

"Ha kevesebb férfi, kevesebb nő, kevesebb gyerek lenne, Gaia gyászolná ugyan az eltávozottakat, de tudta, hogy ez az egyedül lehetséges megoldás. Annyira fáradt volt, hogy úgy érezte, a mélybe süllyed a súlyuktól. Bocsássatok meg, de nem bírlak el benneteket tovább!"

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Shelby Mahurin: Kígyó & Galamb (Kígyó & Galamb 1.)

"Van valami kísérteties abban, amikor varázslat érint meg egy testet."

*

Louise ​le Blanc két évvel ezelőtt tagadta meg a mágiát, és menekült el boszorkánytársai közül Cesarine városába, ahol abból él, amit el tud emelni. A boszorkányokra vadásznak, és ha az Egyház sikerrel jár, akkor máglyán végzik. Reid Diggory az Egyház vadászaként egyetlen szent elvnek rendeli alá életét: Boszorkányt ne hagyj életben. 

A kifürkészhetetlen végzet azonban úgy látja jónak, hogy Lou, a renegát boszorkány és Reid, a könyörtelen boszorkányvadász a házasság szent kötelékében egyesüljön. Kényszerházasságuk lassan valódi szerelemmé érik, de jövőjük egyre bizonytalanabb. Az Egyház és a boszorkányok között dúló ősi háború új erőre kap, és Lounak nem pusztán férjétől kell megóvnia halálos titkát – saját fajtája is rá vadászik. A szerelem azonban vakká tesz, és könnyen lehet, hogy közös sorsuk a máglyán teljesedik be… 

Shelby Mahurin Kígyó & Galamb-trilógiája az elmúlt évek egyik legnagyobb Young Adult sikere, ami olvasók millióinak szívét ejtette rabul világszerte, és mind az Amazon, mind a Goodreads olvasói 2019 egyik legjobb könyvének választották.

Nagyon vártam ezt a kötet, és imádtam. Nagy elvárásokkal kezdtem neki, de éreztem, hogy én ezt nagyon fogom szeretni. Shelby Mahurin villámként robbant be a fantasyk világába, és nagyon remélem, hogy még jó sokat olvashatunk tőle, mert a Serpent & Dove trilógiája valami eszméletlen. Megelőlegezem azt, hogy a további két rész is fergeteges lesz, mert a Kígyó & Galamb egy igencsak zseniális, kiforrott regény, izgalmas cselekménnyel és feledhetetlen karakterekkel. Ha nem tudnám, hogy ez az írónő első regénye, igencsak meglepődnék, hogy már elsőre egy ennyire sikeres és jogosan hype-olt könyvet írt. Még több Shelby Mahurin könyvet a magyar olvasóknak!

"Mi írhatjuk meg a saját befejezésünket, a pokolba azzal, hogy én boszorkány vagyok, ő pedig boszorkányvadász. Attól még lehetünk együtt boldogok."

Elkezdtem és teljesen magába szippantott. Eleinte még nem tudtam, hogy mire is számítsak, mert igaz, hogy csupa jókat olvastam erről a könyvről, viszont mindig megvan az emberben az, hogy oké, de mi van ha én vagyok az az egy, akinek nem tetszik? Na, ez a Kígyó & Galamb alatt nem játszik. Teljesen elveszel a cselekményben, falod az oldalakat, kapkodod a fejed az izgalmak láttán, és jó néhány helyen magadban mosolyogsz. A kötet alapja nem új eredetű, mégis megoldotta úgy az írónő, hogy szerethető legyen. Adott két faj, az emberek és a boszorkányok, akik már ősidők óta ellenségek, szerepet kap a vallás is, a boszorkányégetés, szóval az ismertebb boszorkányos kellékek, ha szabad így fogalmaznom, mégis ahogy színreszlép Lou megszűnik minden, és csak ő létezik. Régen olvastam ennyire vagány, badass, belevaló hősnőről, akinek helyén van a szíve, mocskos a szája és mindig kész bajt keverni. Egyszerűen imádtam, s általa új kedvenc könyves hősnőm is lett. Louise Le-Blanc letepert, és végig izgultam miatta. Nemcsak azért, mert eleinte titokzatos a származása, veszély leselkedik rá minden sarkon, hanem azért is, mert egy pillanatra sem lehet unatkozni mellette, és minden egyes megszólalása aranyat ér. Kiemelkedő hősnő, akiben van valami plusz, ami miatt az olvasók kedvence lesz.

A kötet fülszövege elspoilerezi a történet csattanóját, de talán nem is baj. Van benne minden ami szem szájnak ingere. Olyan zsánereket elevenít meg, mint az enemies to lovers (ellenségekből szeretők), arrange marriage (elrendelt házasság), forbidden love (tiltott szerelem), one bed (egy ágy ---> itt elég hangosan felvisítottam) és no one touches her, but me (senki nem érhet hozzá csak én). Az írónő nagyon tudja mi kell az olvasóknak, mert külön-külön is szeretem ezeket a zsánereket, na de együtt... Isteni volt, akárcsak a fahájas csiga, amit Lou előszeretettel eszik.

A történet szerint a boszorkányok évtizedek óta "háborúban" állnak az emberekkel és a Vadászokkal, akik arra esküdtek fel, hogy kiirtják őket és megszabadítják a világot a létezésüktől. De mi van, akkor ha a boszorkányok beolvadnak, mi van akkor ha az egyikőjük feleségül megy egy Vadászhoz, és kénytelen köztük élni a toronyban? Mi van, akkor ha ennél jóval árnyaltabb a regény, és az eleje csak a felszínt kapargatja, hogy aztán megmutassa az igazi, titkoktól terhes oldalát? Mi van, ha az olvasó belesétál egy olyan csapdába, amiből nem tud és nem is akar szabadulni?

A Kígyó & Galamb egy ígéretes első könyv, ami izgalmakban, titkokban, vérben, halálban és egy olyan próféciában gazdag, ami képes lenne mindent megváltoztatni, és eldönteni a mérleg egyik oldalát. Hiánypótló mű a boszorkányos könyvek terén, mert nemcsak eredeti, hanem szerethető is. Akciódús, furfangos, szókimondó, és nem egy helyen tart a markában, és addig nem is enged el, amíg el nem érsz az utolsó oldalakig, és nem kéred már most a következő könyvet. Vigyázat, mert erősen függőséget okoz, és a kötet után már egyik boszis regény sem lesz elég jó.

Nemcsak a cselekmény, hanem a megálmodott világ is eredeti. Kicsit középkori a hangulat, ugyanakkor ahol kell ott humoros, szexi (az a jelenet, omg, még több ilyet), kellőképpen felkelti a figyelmet, és minden egyes oldallal egyre többet akarsz. Ha valaki megkérdezi, hogy miért olvasok fantasyt, akkor a Kígyó & Galamb az egyik legjobb példa rá, hogy miért is érdemes. A képzeletnek csak az írónő szab határt, és nem érzi azt az ember közben, hogy túl sok lenne. Egyszerűen csak jó érzés kézbevenni, és nem figyelni másra. Az pedig már csak plusz, hogy közben akármilyen veszélyes is lenne, de te is részese akarsz lenni a kötetnek.

Míg Lou már az elején kedvenc lett, addig Reiddel kapcsolatban voltak fenntartásaim, már csak azért is, mert eleinte ilyen kis semmilyen karakternek tűnt, aki nagyon is szabálykövető, aki egyenesen megy előre, nem ismeri a kanyarokat, a zsákutcákat meg főleg nem. Vártam az áttörést, és úgy nagyjából a kötet felénél ez meg is történt. A végére már egészen megkedveltem, de az tagadhatatlan, hogy benne is van valami, ami miatt az elején sem tudtam utálni, mert ott van a szikra, ami arra vár, hogy lobbanjon, és megmutassa, hogy jóval több annál, mint egy egyszerű Vadász.

Akárcsak Lou, úgy Reid múltja is tele van titokkal, és az most mellékes, hogy Reid is velünk együtt tudja meg, mert nem ezen van a hangsúly, hanem a bonyodalmakon, amit a múlt ismerete okoz. Egy percig bevallom kételkedtem a fiúban, de örülök, hogy az írónő észt vert belé, és megmutatta, hogy néha jobb a szívünkre hallgatni, mint az eszünkre. Reid erre a tökéletes példa, aki a regény alatt hatalmasat nőtt a szememben, és alig várom, hogy többet tudjak meg róla a második kötetben. 

A kötet érzelmi része viszonylag lassan bontakozik ki, de addig is íncselkedős és pimaszkodós. Lou és Reid egymásnak lettek teremtve, még akkor is, ha egy világ választja el őket egymástól. Mindig is imádtam az enemies to lovers történeteket, de az arrange marriage mindig ilyen is-is kategória volt nálam, de nem a Serpent & Dove-nál. Ennek a történetnek hihetetlenül jól állt, igazi pikantériát adott neki, és nem egy helyen éreztem azt, hogy benyúlok a kötetbe és egymásnak lököm Lou-t és Reid-et, mert az a szenvedés, amit letoltak, már nekem volt kellemetlen.

Ha szeretitek a csavaros, de szerethető történeteket, ahol a két fő karakter eleinte nem kedvelik egymást, de aztán mégis összemelegednek, és bármit megtennének a másikért, akkor a Kígyó & Galambot el kell olvasnotok! A borító senkit se riasszon el, mert ennyire érdekes és fantasztikus történetet a FBAA óta nem olvastam. A világ elképesztő, a mellékkarakterek imádnivalóak, különleges atmoszféra öleli körül a kötetet, és minden egyes fejezettel egyre jobb és jobb lesz. Összességében nagyon szerettem, tényleg csak ajánlani tudom. Vannak azok a könyvek, amik már első sugallatra azt éreztetik veled, hogy imádni fogod, és Shelby Mahurin első könyve ilyen. Minden fantasy rajongónak tiszta szívből tudom ajánlani! Nemcsak a karakterek elbűvölőek, hanem az írónő stílusa is. Kevés benne a rizsa, leginkább a lényegre fókuszál, képes minden második oldalon meglepni, és igazi fangirl üzemmódba kapcsolsz miatta. Ha esetleg megrémít a vallás és az egyházközpontúság, akkor is érdemes elkezdeni, mert nem akar rád erőltetni semmit, nem akarja ledugni a torkodon a hitet, hanem egyszerűen a boszorkányokra és arra helyezi a hangsúlyt, hogy milyen rosszak is ők, de minden éremnek két oldala van, és semmi sem fekete-fehér, főleg, ha Shelby Mahurin írja a játékszabályokat. Számomra ez egy csillagos ötös olvasmány volt, ami sokkal többet adott annál, mint amire valaha is számítottam, hogy adni fog.

" - Emiatt itt... e miatt a pillanat miatt... majdnem megéri hozzád mennem, Vadász. Ezt sohasem fogom elfelejteni."

"Tényleg feleségül fogom venni ezt a nőt. Ezt... ezt a teremtést. Ezt a pogány nőt, aki háztetőkre mászik, arisztokratákat rabol ki, úgy verekszik és öltözködik, mint egy férfi, és még a neve is illik hozzá, mert olyan, akár egy férfié."

"Az én drága férjem állandó jellemzője a karót nyelt merevség."

" - Mit csinálsz vele? - kérdeztem félve.

 - Ez egy boszorkány. - Elindult az utcán, hátra sem nézett, nem törődött a járókelők riadt pillantásaival. - Égni fog a földön, aztán a pokolban is."

"Évek óta bujkáltam a Boszorkányok Főpapnője elől. Az anyám elől. Borzalmas dolgokat tett, hogy megvédjem magam, hogy biztosítsam a túlélésemet. Mert mindenekelőtt ezt tettem: túléltem."

"Végül lenyelte a falatot. Olyan áhítattal nyalta le az ujjait, amit csak a templomban lát az ember. Nem... ez az áhítat határozottan nem templomba való volt. Mindenfelé néztem, csak a nyelvére nem."

" - Nem tudom, mi a jó francról beszél, de jó lenne, ha tükörbe nézne. Külön helyet tartanak fenn a pokolban a hazugoknak és a képmutatóknak, eminenciás uram. Talán majd ott találkozunk."

"A játszadozásnak vége. Ő itt a férjem, én pedig a felesége vagyok. Ostobaság úgy tenni, mintha már nem akarnám ezt a kapcsolatot. Úgy tenni, mintha nem vágynék a figyelmére, a nevetésére, az... érintésére."

"Ha szeret, nem fog számítani, hogy boszorkány vagyok. Akkor is szeretni fog. Meg fogja érteni. Tényleg meg fog védeni."

"Már sehol sem volt az a férfi, aki mellém térdelt, és gyengéden letörölte a könnyeimet. Eltűnt a férfi, aki átölelt a tetőn, aki nevetett a vicceimen, megvédte a becsületemet és megcsókolt a csillagok alatt."

"A feleségem pedig - életem kibaszott szerelme - a Boszorkányok Főpapnőjének a lánya. A Le Blanc-kastély örökösnője. A boszorkányok átkozott hercegnője."

"Három nap múlva örökre elszakítanak Reidtől. Abban a pillanatban, hogy a lelkem elhagyja a testemet, örökre szétválunk... Mert ahova én megyek, Reid biztosan nem követhet. Legjobban pedig ez rémített meg."

"Egy vadász, egy újonc, egy Lyon-herceg és egy vérboszorkány vakon sétál be a Le Blanc-kastélyba. Ha a dolgok rosszul alakulnak ma este, nem Lou lesz az egyetlen, aki meghal."

" - Mi a faszért akarja mindenki meggyilkolni a feleségemet ebben a királyságban?"

" - Szeretlek, Lou. - A szemébe újabb könnyek gyűltek. - Még sohasem láttam senkit, aki így szeretett volna valamit, ahogy te szeretsz mindent. Melletted úgy érzem, igazán élek. A közeledben lenni... függőséget okoz. Te magad okozol függőséget. Nem számít, hogy boszorkány vagy. Ahogy a világot látod... azt akarom, hogy én is úgy lássam. Mindig melletted akarok lenni, Lou. Sohasem akarok különválni tőled."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Rachel Winters: Szerelem sokadik látásra

"A barista komótosan készítette a rendelésemet, én pedig magamban hálát adtam a gondosságért, amellyel a narancsot kifacsarta."

*

Evie Summersnek a munkája az élete. Épp ezért igencsak felzaklatja, amikor kiderül, hogy egyhamar búcsút mondhat az állásának, hacsak nem sikerül rávennie az ügynökség legfontosabb és legnehezebben kezelhető ügyfelét, Ezra Chestert, hogy fejezze be egy hollywoodi romantikus vígjáték forgatókönyvét. 

A gond csak az, hogy Ezra még el sem kezdett rajta dolgozni… 

Az alkotói válságba került férfi csak akkor hajlandó nekilátni az írásnak, ha az egyedülálló Evie bebizonyítja, hogy szerelembe lehet esni úgy, ahogy a filmekben. 

Az online társkeresést elfelejtheti; Evie csak úgy ismerkedhet össze valakivel, ahogy Harry megismerkedett Sallyvel, vagy Hugh Grant… sokakkal. 

Evie elszántan lát neki a feladatnak, és egyik vicces romkomjelenetből a másikba kerül. De vajon lehet olyan az élet, mint a mozikban?

Régóta szemezgettem már a Szerelem sokadik látásra c. könyvvel, mivel szeretem a rom-comokat, viszont nem olvasok eleget belőlük, és néha olyan jól tud esni a lelkemnek egy-egy ilyen történet. Nemcsak azért, mert mindenféle elvárás nélkül bele lehet kezdeni, hanem azért is, mert nem vársz tőle világmegváltó gondolatokat, és egyszerűen csak jólesik nevetni egyet. Rachel Winters regénye pont azt nyújtotta, amire szükségem volt. Kikapcsolt, és nem akart mást csak azt, hogy jól szórakozzam. Sikerült is neki! Ha szeretitek a chick lit, csajos regényeket, akkor a Szerelem sokadik látásra tökéletes választás lehet.

" - Vöröske - mondta EKF -, ha be tudod bizonyítani, hogy lehetséges úgy szerelembe esni, mint a filmekben, megírom azt az átkozott forgatókönyvet."

Te mit tennél meg az álmaidért? Mit tennél meg azért, hogy végre azt az életet éld, azt a munkát végezd, amit mindig is szerettél volna? Evie Summers bármit megtenne a céljai elérése érdekében, ha kell "meet cute" találkozásokat, randikat szervez, amik sose érnek jó véget, de nem adja fel, mert ott lebeg előtte a cél, de vajon megéri? Megéri eladnunk magunkat az ördögnek csak azért, hogy hamarabb a siker útjára lépjünk? Evie egy kicsit szerencsétlen, ügyetlen de annál inkább szerethető karakter, akinek az élet kemény és küzdelmes lapokat osztott, makacs férfiakkal a főszerepben, de ő ennek ellenére is megmutatja, hogy mire is képes. Megmutatja ki az igazi Evie Summers, aki arra született, hogy édesapja nyomdokaiba lépjen és megmutassa a filmipar nagykutyáinak, hogy mit is tud. A kötet eleje nagyon szórakoztatóan indul, több helyen is felnevettem, vagy épp elmosolyodtam olvasás közben, és nem egyszer kapkodtam a fejem, hogy ez hihetetlen, a való életben ilyen biztos nem történhet. A kötet alapját Evie "találkozásai" adják, és az ehhez fűződő beszámolói. Képzeljetek el egy nagyon romantikus filmet, egy kétbalkezes hősnővel, és akkor egész közel jártok ahhoz, hogy hogyan is alakulnak Evie meet cute-jai. Vannak kevésbé kínosak, de az biztos, hogy szem nem marad szárazon a sok nevetés miatt.

A Szerelem sokadik látásra egy hűsítő limonádé, ami nemcsak ontja a szomjadat, hanem a különleges ízvilágával a rabjává tesz. Nemcsak egy a sok romantikus kötet közül. Fontosabb témák is szerepet kapnak, de nem annyira, hogy elvegyék a történet édes és szórakoztató mivoltát. A gyász, a félelmek elengedése, a szív kitárása és az élet beengedése ugyanolyan fontosak a történet szempontjából, mint Evie elrendezett, esetlen "találkozásai".

Felettébb élvezetes, néhol már-már komédiába illő cselekményt kapunk, ami néhol komoly, de az esetek nagyobb részében inkább arra helyezi a hangsúlyt, hogy megmutassa a romantika még nem veszett ki a mai világból, és ha elég figyelmesek vagyunk, és nem esünk bele a 'nem látja a fától az erdőt' csapdájába, akkor ránk is ránk találhat a szerelem. Édes, szeleburdi, tipikusan Evie Summers kötet, ami egyben laza és kötöttségek nélküli is.

A karakterek érdekesek, néha felszínesek, vagy éppen egy tucat, de ahol kell ott megmutatják az igazi arcukat és a szerepüket az írónő által elképzelt díszletben. A kötet úgy van megírva, mintha egy forgatókönyv első néhány sora elevenedne meg előttünk minden egyes fejezet kezdésénél, ami nekem személy szerint nagyon tetszett, már csak azért is, mert emiatt adott egyfajta pluszt is a történet. Nem a szokványos megoldásban tálalta, és ez jót tett neki.

Evie mellett Ben és Ezra hangsúlyosabb. Ben az özvegy, aki feladta az életet és a szenvedélyét a felesége halála után, de hála Evie-nek újra megtanul élni, és értékelni a fontos dolgokat az életben. Őt és Anette-t a szívembe zártam, ha akartam ha nem. A kötet egyik legkedvesebb szereplői, jelzőfényként világítanak a humor és a szerencsétlenkedés ködén át. Emellett nagyon szerethetőek és nélkülük nem lenne az a Szerelem sokadik látásra az, ami. Egy humoros, de bájos történet.

Aztán ott van Ezra, aki egy igazi seggfej, aki az elején még talán mutat valamiféle reményt, de aztán egyre inkább azt éreztem vele kapcsolatban, hogy kár a gőzért. A szerelmi része kicsit szerelmi háromszöges, tele van gyötrődéssel, elhallgatott és ki nem mondott szavakkal. Természetesen nem okoz nagy fejtörést a történet vége, mivel simán kikövetkeztethető, és eléggé nyilvánvaló merre is tart a kötet, de ennek ellenére sem unalmas. Az összes klisével és rom-comos utalással együtt is pörgős, kedvelhető történet.

Szakítás után vagy csak egy laza délután alkalmával előkapva az ember rádöbbenhet arra, hogy minden rossz után jön valami jó, mert olyan nincs hogy ne lenne az. Evie Summers a legjobb példa rá. Nem felhőtlen az élete, őrültek a barátai, a főnöke nem hisz a sikerében, a nagy egyfilmes csoda kiállhatatlan, mégis megy előre és nem hagyja, hogy bárki is az útjába álljon. Dögös, kemény és igazi példakép, aki megmutatja, hogy fel lehet állni a padlóról, és ha kell rom-comok ezreit éli át, csak hogy megtalálja a számításait, és végre kiálljon önmagáért és az álmaiért.

Mire számíts, ha kézbe veszed a Szerelem sokadik látásra könyvet? Szerencsétlen, kínos helyzetekre, klisés pillanatokra, szeretetre, boldog és keserű eseményekre, vicces szituációkra, sok sok nevetésre, néha könnyekre a sok nevetés miatt, kitűnő hangulatra és egy tünemény főszereplőre, aki lerombolja a férfiak világát, és megmutatja, hogy ő is tud érvényesülni. Jó néhány alkalommal annyira hihetetlen, annyira szürreális az, amit papírra vetett az írónő, mégsem tudsz elszakadni tőle, mert tudni akarod, hogy elkészül e a forgatókönyv, illetve van e haszna a sok balul elsült meet cute-oknak, vagy hiába volt az egész. A szerelem mellett a családra és a barátok szeretetére támaszkodik a kötet. Megmutatja, hogy ők bármikor ott lesznek, még akkor is, ha oltári nagy hülyeséget csináltál, mert ők azok az emberek, akiknek nem számít, akik úgy szeretnek ahogy vagy, és akik a hibáiddal együtt fogadnak el. Ha szeretitek a romantikus filmeket és mindig is kíváncsiak voltatok, milyen lenne átélni egyet, akkor vegyétek a kezetekbe Rachel Winters Szerelem sokadik látásra kötetét, és hagyjátok, hogy Evie Summers megmutassa nektek! Ha jól tudom ez az írónő első regénye, remélem ír még nekünk, mert szívesen olvasnék még tőle. Friss, új hang a rom comok világában, akire érdemes lesz még odafigyelni.

"Néha aggasztott, hogy a barátaim azt hiszik, megrekedtem a fejlődésben. Mintha a felnőtté válásomhoz vezető úton kimaradt volna néhány rublika, amit nem sikerült kipipálnom, például jelzáloghitelek, megtakarítási számlák és józan döntések, amik nekik mind megvoltak."

" - Három hónapig úgy fogok élni, mintha egy romkomban szerepelnék."

" - Szóval a hányástól a sárkánydákóig terjedő randiskálán ez hol helyezkedik el?"

" - Evie - csóválta a fejét Jeremy. - Elloptad Sarah leánybúcsúját, hogy kelepcét állíts Jude Law-nak. Ha a következő két nap nem lesz minden ízében tökéletes, akkor viszlát, örülök, hogy ismertelek!"

"Nagy levegőt vett. - Nem tévedtél a romkomokat illetően, Vöröske. Mert ha tévedtél volna, akkor nem estem volna beléd."

"Úgy döntöttem, a legjobb, ha Belindát nem említem meg neki. Hátha a vécékefe már kimozdította a helyéről..."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Könyvajánló a Móra Könyvkiadó kínálatából

Nem olyan rég érkezett egy csomagom a Móra Könyvkiadótól. Tudni kell róluk, hogy egytől egyig magyar szerzők által írt könyvekről van szó, vannak benne régebbi és új megjelenések is. Műfajukat tekintve is színes a felhozatal, vannak köztük 20.századi életrajzi regény a felnőtté válás témájára fókuszálva, ifjúsági krimi sorozatgyilkosság szállal, kortárs sci-fi egy már ismert és szeretett író tollából, illetve természet és klímavédelemmel foglalkozó rövid ifjúsági regény is. Továbbá egy 20. században játszódó híres szerző műve, akit sokan A Pál utcai fiúk miatt ismernek. Ezek közül ebben a bejegyzésben háromról fogok bővebben írni, ezek pedig a következők: Regős Mátyás - Lóri és a kihalt állatok, Janikovszky Éva naplóm 1938-1944 és Molnár Ferenc - Az éhes város.

*

Fülszöveg:

A tizenkét éves Lóri rajong a biológiáért. Álmában időnként kihalt állatok jelennek meg: a fiú a Holdkarmúval, Gyomorköltővel, Óriásalkával, Kardfogúval és Bozótpatkánnyal folytatott párbeszédek segítségével próbálja értelmezni élete eseményeit. Hogyan dolgozza fel anyja és az iskolaudvaron élő kisegér, Edmondantesz halálát, saját elhúzódó betegségét, klímaszorongását, teste zavarba ejtő változásait? S legfőképpen: mit kezdjen az osztálytársa, Panni iránti titkos érzéseivel? A finom érzékenységgel megírt regény – a Regényes természet irodalmi pályázat nyertes műve – a szerző első kötete a Móra Kiadónál.

Véleményem:

Regős Mátyás regényét egy unalmas délután alkalmával vettem a kezembe, tartalmas kikapcsolódásra vágytam, és azt is kaptam. Maga a kötet nem hosszú, könnyen és gyorsan lehet vele haladni, hiszen csupán 144 oldal, ugyanakkor nagyon fontos témával foglalkozik. Elsősorban a fiatalabb korosztályt szólítja meg, hiszen ifjúsági regényről van szó, s az erre a műfajra jellemző sajátosságok is fellelhetők a regény soraiban. Maga a hangulat közvetlen, tanító, de közben olvasmányos is. A kiadó kötetei közül úgy érzem, hogy kicsit kilóg, viszont jó értelemben. Nemcsak információkkal lát el a kötet, hanem a természet és klímavédelemre is felhívja a figyelmet, sőt kész tényekkel tárja elénk a valós helyzetet. A hangulat és a kötet sajátossága arra sarkalt, hogy együltő helyben végezzem ki a történetet, és legyen részese Lóri álmainak. Ez a fajta megoldás felettébb érdekes és újszerű volt, teljesen le is vett a lábamról, ugyanakkor nagyon komoly is. Tudom, hogy ifjúsági regény, de nem biztos, hogy egy 12 éves felfogja a világ súlyát és azt, ami benne történik, ugyanakkor érdekes volt és Lóri személyisége is közel került hozzám.

Mint már említettem, meg a címből is kiderül, a főszereplőnk Lóri, aki álmában kihalt állatokkal "találkozik". Ő maga egy csonka család gyermeke, és emiatt össze is szorult a szívem. Ugyanakkor Lóri egy nagyon okos és nyílt fiú, aki odafigyel a környezetére és a változásokra. Van benne egyfajta báj is, továbbá hangulatos és aranyos is egy bizonyos szál miatt, ami a gyermeki tisztaságával teljesen levett a lábamról.

A kötet szerkezetét tekintve elmondhatom, hogy jól tagolt, könnyen érthető és nincs túlírva. Igaz, hogy rövidke, de a Lóri és a kihalt állatoknak erre a rövidségre volt szüksége ahhoz, hogy megfelelően kibontakozhasson. Nincs hiányérzetem, és teljesen meg vagyok elégedve azzal, amit kaptam. Az orvosos részek bevallom néhol kiakasztottak, mert ha lehet mindenféle orvost kerülök, de egy bizonyos ponton ki is terítette a lapjait és rámutatott arra, hogy miért is van ez így. 

Fülszöveg:

„Ha ​valami rém okos bácsi, mondjuk egy pszichoanalitikus megfigyelné az életem, egész biztos rém unalmasnak és egész hétköznapinak találna, és nem pocsékolná rám az idejét, hanem visszatérne háromszemű és kétorrú hercegnőjéhez, akinek lelki problémáit biztos sikerrel oldaná meg. De én mégis olyan beképzelt alak vagyok, és azt hiszem, hogy velem annyi érdekes dolog történik, hogy azt föltétlenül szükséges megörökíteni az utókor számára.” Ezt a naplót tizenkét és tizennyolc éves kora között Kucses Éva vezette, aki később Janikovszky Éva néven vált híres íróvá. A korabeli bejegyzésekből kibomlik egy különlegesen érzékeny lány története, aki a világháború éveiben lett felnőtt, ekkor volt először igazán szerelmes, és miközben életre szóló barátságokat kötött, szembesült a vészkorszak legdurvább, saját családját is érintő intézkedéseivel. A leendő írónő hol kacagtató, hol szívszorító iróniával mesél osztálytársairól, barátairól, saját magáról és tágabb otthonáról, Szegedről. A vidám gyermeki hang folyamatosan komolyodik, a késői – 1943-as és 1944-es – bejegyzések már egy olyan fiatal nőt mutatnak, aki érettségivel, intelligenciájával, műveltségével kitűnik kortársai közül, és a nála idősebbek barátságát keresi. A kötet gazdag képanyaga a hagyatékban maradt fotókból, valamint korabeli dokumentumok felhasználásával készült.

Véleményem:

Janikovszky Éva Kossuth-díjas és József Attila-díjas író és költő, de ha őszinte akarok lenni középiskolában nem sokat foglalkoztunk vele, ha egyáltalán szóba került. Emiatt eléggé hiányosak az ismereteim vele kapcsolatban, de ez nem tántorított el attól, hogy beleássam magam a naplójába. Régebben, a tini éveim fénykorában én is vezettem naplót, és a kötetet olvasva rá kellett jöjjek, hogy hiába más korban voltunk fiatalok, bizony problémák és az érdeklődési kör nem változik, vagy ha igen, akkor sem akkora mértékben, hogy ne lehessen párhuzamot vonni. Vannak azok az univerzális témák, amik sosem szűnnek meg, és Janikovszky Éva, akkor még Kucses Éva is éppoly gondokkal küzdött, mint a mai fiatalok többsége. Nemcsak az iskolai életét és a szerelmi kötődéseket, vagy épp a baráti viszonyokat írta le, hanem azt is miként zajlott az élet Szegeden, milyen volt szórakozni, kikapcsolni és bizony a háború előszele is érezhető.

Akik jobban beleásták már magukat a magyar irodalomba, azok előtt nem ismeretlen a név. Biztos vagyok benne, hogy sokat fog adni az olvasóinak ez a napló, és a megfelelő közönség értékelni is fogja. Ez a kötet sem hosszú, akárcsak a Lóri, hiszen 208 oldalas, amit egy délután alatt simán be lehet falni, viszont nekem több idő kellett hozzá, mert talán ez volt az első eset, hogy valakinek a naplóját a kezembe vettem, és nem akartam nagyon kíváncsi lenni, és egyből belevetni magam a szaftos részletekbe. Ha érdekel az irodalom, és többet akarsz megtudni a női vonalról, akkor ez a kötet jó kezdésnek tűnik hozzá.

Fülszöveg:

Orsovai ​úr fiatal, pénztelen pesti zsidó. Kisebb gyógykúrára Abbáziába utalják, ahol megismeri egy amerikai milliárdos lányát, fondorlatos módon magába bolondítja, és elveszi, megszerezve ezzel apósa hihetetlen vagyonát. 

Az Abbáziából hazatért urak klubjaitól a feleségek szalonjain át a kávéházakig és irodákig mindenhol végigsöpör a hír: friss pénz érkezik Pestre. És a pályaudvaron százak, ezrek tolonganak, persze „minden érdek nélkül"”, hogy fogadják az újdonsült dollármilliárdost. Eladósodott miniszter, korrupt újságíró, a lipótvárosi zsidó kereskedők maffiája, politikusok, üzletemberek és kis slemilek hada tör rá Orsovai úrra, aki ezt mérhetetlenül élvezi, használja és kihasználja. Hogy közben mi lesz a naiv, kedves feleséggel? 

Az életnyi küzdelem után már csak szórakozásra vágyó apóssal? A néppel? Az országgal? Kit érdekel! Molnár Ferenc, a magyar regény aranykorának egyik legragyogóbb csillaga első bestsellerében a pénzéhes Pest megannyi figurája fosztogatja és kóstolgatja egymást, anyagilag és szexuálisan is. Maró gúnnyal, letehetetlen izgalmakkal fűszerezett, filmszerűen pergő regényét egy éjszaka alatt behabzsolja az ember, és aztán belelapoz a napisajtóba, elolvas pár hírt, majd visszatér 

Az éhes városhoz, megnézi a megírás évszámát (1912), és nem tudja eldönteni, hogy vajon Molnár Ferenc mégis él, és a mai, friss pénzre vágyó, korrupt és önző Pestről írta-e első bestsellerét, vagy mégis ennyire nem változott volna semmi Magyarországon közel száz év alatt sem?

Véleményem:

Molnár Ferenc neve sokaknak egybecseng a Pál utcai fiúkkal. Anno nekem is kellett olvasni általános iskolában (nagyon szenvedtem vele, és inkább megnéztem a filmet, de az se nyerte el a tetszésemet), de úgy gondoltam itt az idő, hogy kapjon Molnár Ferenc még egy esélyt. Az elmúlt 10+ évben sokat fejlődtem, változott az ízlésem, de az sajnos nem, hogy nekem valóak e a szerző írásai, mert nem. Valami miatt nem tud lekötni, unalmasnak és vontatottnak érződött a cselekmény, a karaktereket nem tudtam megszeretni, hiába szerettem volna. Egyszerűen azt érzem, hogy nem én vagyok a megcélzott szegmens, akit el akar érni, mert túl klisés és nagyot akart szólni, de nem sikerült neki. Néhány oldalon keresztül éreztem azt, hogy talán lehet ebből valami jó, de aztán ugyanúgy folytatódott minden, többször elkalandoztam közben és arra lettem figyelmes, hogy bármit csinálnék, csak olvasni ne kelljen. Nem sok híja volt annak, hogy végül nem taszított olvasási válságba Az éhes város. Nem véletlenül nem foglalkoztam tovább az irodalommal és a magyar régi szerzőkkel a középiskola után. Úgy érzem, hogy vannak dolgok, amit nem kell és nem is szabad erőltetni. Számomra Molnár Ferenc ilyen. Biztos vagyok benne, hogy vannak olyanok, akiknek bejön a stílusa és tudnak azonosulni a regényeivel, de az nem én vagyok. 

🛒 A kötetek elérhetőek a Móra Kiadó oldalán ide kattintva! Jó böngészést!

Genevieve Gornichec: A boszorkány szíve

"Egyszer régen, amikor az istenek még ifjak voltak, Asgard pedig egészen új, felbukkant egy boszorkány a világ pereméről."

*

Egy ​száműzött boszorkány beleszeret Lokiba, és ezzel az istenek haragját vívja ki ebben a megindító, elsöprő erejű történetben, ami újragondolja az északi mitológiát. 

Angurboda története ott kezdődik, ahol a legtöbb boszorkányé véget ér: egy égetésnél. Ezt kapja ugyanis büntetésül Ódintól, amiért megtagadja tőle a jövő ismeretét. A tűztől sebzett és erejétől megfosztott Angurboda egy távoli erdő rejtett zugába menekül – itt talál rá egy férfi, aki Lokiként mutatkozik be, és a nő kezdeti bizalmatlansága ellenére hamarosan őszinte és igaz szerelem szövődik közöttük. 

Hamarosan három különleges gyermekük születik, különleges sorsokkal. Angurboda a világ végén, Ódin mindent látó szeme elől rejtve neveli őket, ám, ahogy lassan visszanyeri látnoki képességét, úgy ébred rá, hogy boldog élete – és vélhetően mindenki másé – nagy veszélyben van. Hamarosan el kell döntenie, hogy elfogadja saját és családja végzetét, vagy fellázad és megváltoztatja a jövőt. 

Genevieve Gornichec regénye az egyik legősibb mitológiából táplálkozik, és a modern világ emberének mesél el egy felejthetetlen történetet szerelemről, veszteségről és reményről.

Akik ismernek azok tudják, hogy nagyon szeretem az északi mitológiát és Lokit. Egy kedves ismerősöm ajánlotta először nekem ezt a könyvet, hogy olvassam el, mert biztos benne, hogy tetszeni fog. Olyan nagyot nem tévedett, mert végül 4,5 csillagos élmény lett. A fordítással volt néhány helyen problémám, ezért vontam le azt a fél csillagot, mert nem egyszer tikkelt már a szemem, és emiatt nehezen rázódtam bele a történetbe. Viszont maga a kötet nagyon szerethető, de egyben fájdalmasan gyönyörű is. Nemcsak Angurboda, hanem a már sokak által ismert és szeretett Loki is feltűnik benne. Felejtsétek el, amit a Marveles Lokiról tudtok, mert A boszorkány szíve alatt a hamisíthatatlan északi mitológiai alak mutatkozik meg, és felelevenít jó pár történetet vele kapcsolatban.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy boszorkány. Angurboda volt a neve, és elkövette élete nagy hibáját, és beleszeretett a csibész, mókamester Lokiba. Akár ez is lehetne a kötet fülszövege, mivel tele van fájdalmakkal, árulással, összetört szívekkel és magánnyal. Angurboda úgy, ahogy mi is belecsöppen a történet közepébe, szépen felfedezi magának a világot, ahogy mi is, továbbá nemcsak őt ismerhetjük meg, hanem az északi (skandináv) mitológia egyik neves alakját is. Bevallom először azt hittem, hogy majd milyen szórakoztató lesz a kötet, de nagyon kell vigyázni vele, mert seperc alatt fordít a kockán, és akár a következő sorban képes meglepetést okozni. Angurboda az elején nem nagyon volt szimpatikus, különösnek találtam a karakterét, majd ahogy haladtam előre úgy lett egyre kedvesebb a szívemnek, és drukkoltam, hogy ne váljon be a jóslat, ne következzen be a Ragnarök. A kötet különlegessége, hogy nemcsak a mitológia alapjait vezeti be a kötetbe, hanem olyan mítoszokat és eseményeket is, amikről már halhattunk, így ezekről olvasva még jobban megismerhetjük Lokit, a csínytevéseit, és a karakterét is, hiszen A boszorkány szíve nemcsak Angurboda története, hanem jóval több annál. Az ő szemén keresztül éljük át az eseményeket, ez igaz, de minden egyes kimondott szónak, apró tettnek hatalmas súlya van.

A kötet egyszerre szól a szeretet erejéről, a sorsról és a feláldozásról. Az írónő gyönyörűen összeszedte a gondolatait és profi szinten adaptálta egy már sokak által ismert világba. A skandináv mitológia nemcsak azok számára lehet érdekes, akik nyitottak az ismeretekre, hanem azoknak is, akik készen állnak belépni egy új világba, és nemcsak Asgardot, de Midgard népét és Óriáshont (Jotunheim) is felfedezni. Nekem különösen tetszett az a kötetben, hogy végig hű maradt az alapokhoz, az életfa gyökereihez.

Maga a cselekmény habár egy szálon fut, mégis szerteágazó. Angurboda újból felfedezi a világot, a szeretetet, a családot, a barátokat, a szerelmet, ugyanakkor sokat szenved is a kötet alatt. Nem egyszer szakadt meg érte a szívem, mert az írónő sanyargatta, ha kellett ha nem, és ezáltal még közelebb hozta hozzánk olvasókhoz. Emellett egy lendületes, érzelmekben és tettekben gazdag történetet kaptam, amit még biztos újra fogok olvasni.

A karakterek színesek, nincs két egyforma. Míg Angurboda a józanság hangja, addig Loki a bolondságé, aki semmit sem tud komolyan venni, s többek között ezért sem illik a többi isten közé. Kilóg közülük, mert másképp szemléli a világot, kilóg, mert nincsenek magasztos céljai és kilóg, mert többre tartja az élvezeteket, mint a szerelmet. Hol dühös voltam rá, hol pedig bolondoztam volna vele. Az biztos, hogy nehezen kiismerhető, és képes megdöbbenteni, vagy éppen darabokra zúzni a szíved.

A kötet elsőszámú mozgatórúgója az érzelmek mellett a Ragnarök. Már a kötet elején efelé a pusztító megsemmisülés felé halad a történet. Minden egyes mozzanat, szó ide vezet, és elkerülhetetlen, hogy bekövetkezzen a legrosszabb. Nemcsak Loki és Angurboda kapcsolata indítja be a gépezetet, hanem Odin is, a látomások, majd az élet. Akik nem tudnák a Ragnarök a végső csata az ászok és az emberek között. Az írónő nagyon szépen felvezeti, és végig tartja a színvonalat. Nemcsak a gyerekek jelenléte, hanem az érzelmek is ide lyukadnak ki.

A cselekmény mellett A boszorkány szíve erősen karakter központú. Az északi mitológia több neves alakját sorakoztatja fel, és szövi bele a történetbe. Ugyanúgy szerepet kap benne Odin, Thor, Frey, Baldr vagy Skadi, az óriásnő is, aki miatt nem egyszer éreztem azt, hogy még van remény és nem halt meg a szerelem, nem haltak meg az érzelmek és akárcsak mindenki más, Boda is kap egy újabb esélyt a boldogságra. DE ez nem az a kötet, amiben aztán elvágtatnak a naplementében. A boszorkány szíve ripityára tör, és addig nem nyugszik, amíg azt nem érzed, hogy egy igazi érzelmi hullámvasútra váltottál jegyet.

Fájdalmas, mégis van a történetben valami szép is. Kicsit úgy érzem, hogy amellett, hogy az írónő jól tud írni nem kölcsönzött elég figyelmet annak, hogy tagoltabb, jobban átláthatóbb legyen a kötet. Igazság szerint hiányoltam a fejezeteket, azt hogy lássam mikor ér véget egy-egy gondolatmenet, és igaz, hogy részekre van osztva, de ez most ide kevés volt. Több figyelmet érdemelt volna, mert a tömbösítés sose jó ötlet. Továbbá a fordítással is volt néhány helyen problémám, és nem tudok szó nélkül elmenni mellette. Emiatt kénytelen voltam egy fél csillagot levonni, amit sajnálok, mert alapvetően szerettem ezt a szomorú, de annál inkább érdekesebb történetet.

A főszereplők mellett Loki és Boda gyerekei kerülnek előtérbe, de én már ismertem őket, így nem volt akkora meglepetés, hogy ki miért az lett, ami de ennek ellenére is nagyon élvezetes és szövevényes az az út, amit megtesznek a kötetben. Nem szeretnék spoilerezni, de azt hiszem, hogy ez a szál jó néhány embernek meglepetést fog okozni. Összességében egy nagyon szerethető, érzelmekben gazdag kötetet kaptam, ami egyszerre volt gyönyörű és fájdalmas. Megmutatta a kötet az északi mitológia igazi arcát, mindenféle tabu nélkül. Ahol kellett, ott kegyetlen volt, de ha arra volt szükség akkor megmutatta a gyengédebb oldalát is. Az biztos, hogy nem egy szokványos történet, és nagyon is látszik mögötte a kutatómunka és az odafigyelés. Nemcsak gondozva van a szöveg, hanem alaposan alá is van támasztva az írónő oldaláról. A gyengédebb érzelmekkel és az erős vonásokkal egyből leveszi az olvasóját a lábáról, és alig várja, hogy megmutassa mit is tud. Senkit se tévesszen meg a lassabb kezdet, mert a végére tarolni fog a kötet. Ha ti is szeretitek a mitológiai alapokkal tűzdelt regényeket, és nem féltek megismerni az eredeti Lokit, akkor nagyon ajánlom A boszorkány szívét, ami nemcsak a veszteségekre fókuszál, hanem a családra és a szerelemre is. Egy olyan szerelmére, ami elhozza az istenek korának a végét.

" - Mi az? Te is fontos vagy nekem - ismerte be a férfi. - Bármennyire is utálom bevallani. Ha valakinek fontos valami, az megbonyolítja az életét, nem igaz? Véleményem szerint jobb, ha semmi sem fontos. De aztán jöttél te. És ezt tényleg roppant kellemetlennek találom."

"A boszorkány abban a pillanatban tudta, hogy aminek most tanúja, az szerelem első látásra."

" - Nem. A farkasok érdekes lények, és az emberek félnek tőlük. Izgalmas lesz egy farkas apjának lenni. Talán megtaníthatnánk arra, hogy felfalja az ellenségeinket."

" - Te más vagy - jelentette ki az isten, bár inkább csak magában beszélt. - Más, mint a többi óriásfeleség, akiket agyoncsaptam, ezért nem tudom, helyes-e téged is megölnöm. De apám azt mondta, nincs más választás. Túl nagy veszélyt jelentesz élve."

" - Megígérem. Csak bátornak kell lenned. Légy bátor, és járj emelt fővel! Ha így teszel, soha nem fogod elfelejteni azt, hogy ki vagy. Mint ahogy mások sem."

" - Lehet, hogy Loki szeretett téged, már ha képes volt ilyesmire, de folyton csak fájdalmat okozott neked. Ezt te is tudod. Mindketten tudjuk. Szerettem volna több lenni számodra, Angurboda. Sokkal több. Szerettelek. Még most is szeretlek. Halálom napjáig szeretni foglak. És még utána is, akármi jön azután, akkor is szeretni foglak, holott bolond vagy, és éppúgy kihasználtál engem, mint Loki téged. De azt hiszem, akkor én is bolond vagyok."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Naomi Novik: Az utolsó tanítvány (Solomancia 2.)

"Óvakodj Orion Lake-től!"

*

A Solomanciában El, Orion és a többi diák a végzős évbe kezd bele, amelynek végén baljós árnyként lebeg a záróvizsga réme. Ezt a halálos hagyományt csak kevés diák éli túl, ám El eltökélten hisz benne, hogy az ő csapata sikerrel jár. Ahogy azonban az iskola egyre vérszomjasabbá válik, úgy fogy a remény, és El kénytelen felismerni: néha csak úgy lehet megnyerni a játékot, ha az ember felrúgja a játékasztalt… A végzet iskolájának sziporkázó folytatásában Naomi Novik hősnője, a sötét varázslónő, aki nem akarja használni félelmetes hatalmát, még többet felfed az iskola – és az azon kívüli mágikus világ – titkaiból.

Amióta márciusban elolvastam az első részt (te jó ég, milyen rég volt) azóta érdekel, hogy hogyan is folytatódik ez a dark academia kötet. A függővéget én sem szeretem, emiatt nem kicsit téptem a hajam, de a második rész alatt sem lehetünk nyugodtak, mivel nagyon úgy néz ki, hogy az írónő élvezi, ha gyötörheti az olvasóit. Újfent egy igencsak érdekes, összetett, valamivel barátságosabb kötetet kaptunk tőle, ami nem egy helyen melengeti meg a szíveket, de a leírásoknak és a belső monológnak köszönhetően sokkal jobban megszólít, mint az első rész tette. Nemcsak El további próbatételei érdekeltek, hanem az is, hogy miként változik az iskola, vártam a különböző szörnyek felbukkanását, és az első kötet utolsó mondatai miatt Orion felbukkanását is. Kétség kívül az egyik legfurcsább könyves páros az övéké (El & Orion), viszont van ebben a furcsaságban valami, amitől szerethetőek is lesznek, és drukkolsz, hogy a mogorva lány és a szörnyölő fiú még jobban egymásra találjanak.

Ez a második kötet még jobban tükrözi az írónő stílusát, mint az elődje. Nemcsak hosszabb is, de több időnk is van arra, hogy megismerjük a kötet dinamikáját. Az eleje lassan indul, inkább a belső küzdelmekre, az ellentmondásra és a változtatni akarásra helyezi a hangsúlyt. Végig El mesél nekünk, aki a kötettel együtt változik, és egy csodálatos karakterfejlődésen megy keresztül. Kevésbé mogorva, jobban mer nyitni a többiek felé, ugyanakkor még mindig bizonytalan és nem érzi magát otthonosan az iskolában, bár az is igaz, hogy ez bárkire elmondható lenne, hiszen ki érezné magát otthonosan egy olyan helyen, ami a világűrben lebeg és tele van szörnyekkel, amik bármikor lecsaphatnak rád? Mellesleg a szörnyes vonal és a dark academia jegyek miatt áll igazán közel hozzám ez a kötet. Naomi Novik mesterien szövi egymás után a mondatokat, és nem kis erőfeszítéssel varázsol igazi fergeteges hangulatot a kötet lapjai közé. Újfent levesz a lábadról, és még ha nehéz is a kezdet, nekem különösen az volt, hiszen lassabb mederben, lassabb tempóban zajlik, mint amit már megszoktam, ugyanakkor ez cseppet sem hátránya a kötetnek, a végére igazán kedvelhetővé válik. Elég időt ad nekünk ahhoz, hogy újra a részeseivé váljunk az eseményeknek, és a szívünkön viseljük a karakterek sorsát.

A Solomancia második leckéje El negyedik évét mutatja be. Sikeresen túlélt már hármat, és már csak ez az egy év választja el attól, hogy újra a külvilágban élhessen. Belecsöppenünk az utolsó nagy próbatételébe, de az írónő egy kisebb csavarral felkavarja az állóvizet, és olyan mederbe tereli az eseményeket, ahol már nemcsak a negyedikesek számítanak, hanem az egész iskola. Új információkkal lát el bennünket, táplálja a tudásszomjunkat, és nem egyszer dob be olyan információkat, amik mindent megváltoztatnak. Ezért is szerettem olvasni, mert teljesen kiszámíthatatlan, és nem tudhatod mi fog várni a következő oldalon.

Ha valaki megkérdezte volna, hogy mit várok a második résztől, biztos vagyok benne, hogy nem azt mondtam volna, mint amit kaptam. Még mindig egy halálos iskola a helyszín, aminek a legfőbb célja, hogy minél több tanulót öljön meg, de ennél jóval több is a kötet. Megmutatja, hogy mire megyünk az összefogással, és azzal, ha nemcsak magunkra gondolunk, hanem másokra is. Igazi game changer ez a rész, és nemcsak azért, mert kiforrottabb, mint a Solomancia első leckéje, hanem azért is, mert elhagyja az önzőséget és felkarolja az elesetteket, a védteleneket és azokat, akiknek esélyük sem lenne a túlélésre.

Bevallom, amikor elkezdtem álmodni sem mertem volna arról, hogy több lesz ez a második rész, mint egy jó folytatás, de bizony ennél több Az utolsó tanítvány. Alapjaiban rengeti meg a már megalkotott világot, és minden egyes változással egyre inkább a katasztrófa és az ismeretlen felé tereli az eseményeket. Ennek ellenére imádtam olvasni? Igen! Bármikor újrakezdeném? Mi az hogy! Járnék e ebben az iskolába? Biztos, hogy nem. A Solomancia a halál megtestesítője, ahonnan csak szerencsével és összefogással van kiút.

A kötet legnagyobb részében (a belső monológon és a tipródáson kívül) a harc, a vérengzés és a pusztítás dominál. Nemcsak Orion Lake a megszállott szörnyölő gépezet, hanem El is. A tanulmányai mellett, már nemcsak ki akar jutni, hanem meg is akarja változtatni a dolgok menetét. Nem gondoltam volna, hogy majd ebben a második részben azon kívül lesz szerepe, hogy ő az a tipikus karakter, akit kiközösítenek, mert nem értékes, nincs cserealapja, és a maga nemében egy különc. Ugyanakkor El megmutatja, hogy ennél jóval több. Végig drukkoltam neki, hogy sikerüljön a terve, és ne legyen kudarc a vége.

Maga a cselekmény izgalmas, még a lassú kezdet ellenére is, mindemellett sötét, borzongatós olvasmány, ami a sötétben várja a gyanútlan olvasóját, hogy lesből támadva döntse le a lábáról, és mutassa meg, hogy bizony tud meglepetéseket okozni, nem is akármilyen meglepetéseket. Csak úgy kapkodtam a fejem olvasás közben, és nem győztem lapozni. Úgy nagyjából a kötet közepétől egészen felgyorsulnak az események, és minden egyes fejezettel egyre közelebb és közelebb visznek a FÜGGŐVÉGES befejezéshez.

A kötet felépítését tekintve elmondható, hogy habár csak 14 fejezet, minden egyes fejezet hosszú és tömör, információgazdag, ugyanakkor közben szépen halad is a saját medrében. Amit kicsit hiányolok belőle az a dialógus, nem volt valami sok benne, és azok is inkább beékelések voltak. Szerintem kevesebb monológgal és több párbeszéddel élvezetesebb és gördülékenyebb lehetett volna a kötet. El néha a szarkazmusával már ölt, és nem egy helyen okozott agybajt. Persze szerethető karakter, de a legtöbbször inkább csak kipasszíroztam volna belőle a szavakat, hogy mások is értsék épp mire gondol, és mit akar elérni.

Azt hiszem a szerelmi szál ebben a trilógiában a vesszőparipám, mert nem akarom elhinni, hogy ennyivel akarta kiszúrni a szemünket Naomi Novik. Mégis mi volt ez? Bemelegítő? Nem érzem azt, hogy érzelmekben erős lenne ez a kötet. Valamilyen szinten jelen van, de minden olyan hihetetlen benne. Sem El, sem pedig Orion részéről nem érzem azt a nagy szerelmet, sőt az esetek 90%-ában el se tudtam dönteni, hogy akkor most mi is van köztük!? Teljesen összezavart az írónő, és elérte, hogy ennek ellenére is drukkoljak nekik. A mániákus szörnyölő, adrenalinfüggő és a mogorva, de valahol a mély felszín alatt szerethető lány elérte, hogy bizakodjak, aztán persze a függővéggel jól gyomorszájon vágott az írónő, de azt hiszem erre számíthattam volna.

Összességében nagyon szerettem, a hibái ellenére is, és nem tudom, hogy mi lesz velem a folytatásig. Angolul szeptember végén várható, és a kötet végén a függővég teljesen kicsinált. Nem érhet így véget. Egyszerűen képtelen vagyok elfogadni. Az utolsó tanítvány függővége az egyik legmélyebbre tapintó, amit valaha olvastam, és nemcsak azért, mert úgy ért véget ahogy, hanem azért is, mert éreztem, hogy nem szabad túlságosan beleélnem magam egy happy endes lezárásba, mégis reménykedtem, és ezt a reményt vette el tőlem a kötet. Jó néhány tekintetben ez a regény változtat az írónő által megálmodott világ felépítésén, és azon ahogy a dolgok működnek, de... és ez itt egy nagy de, ez nem jelenti azt, hogy át kell venni a már az első részből ismert szépen 'felturbózom az utolsó fejezetet, hogy aztán idegeskedhessenek az olvasók, hogy mi lesz ezután' hozzáállást. Jobban belegondolva az első rész lezárása nem ütött akkorát, mint Az utolsó tanítványé. De mindezek ellenére is nagyon ajánlom ezt a kötetet azoknak, akik nem félnek új fába vágni a fejszéjüket, akik nem riadnak meg a szörnyektől, és akiknek nem esik nehezére kivárni azt, hogy beinduljon a cselekmény. Ha olvastál már az írónőtől, akkor a Solomancia trilógiát se hagyd ki, és hidd el megéri elkezdeni ezeket a könyveket, mert fenomenálisak és igazán egyediek könyves berkeken belül is. Az meg már csak hab a tortán, hogy El és Orion még mindig Dramione feelinget áraszt, és képtelenség nem megkedvelni őket. Egyedi történet egy igazán tehetséges írónő tollából.

" - Őszintén szólva rajtad kívül senki sem viselkedne durván és ellenségesen egy olyan sráccal, aki vagy hússzor megmentette az életét - közölte Aadhya."

"A jelek szerint mégis látványosabb szörny vagyok, mint egy gonosz varázsló. Hurrá!"

" - És akkor most mit akarsz csinálni? Ha megfordulsz a kapunál és visszajössz hozzám, csak egy újabb célpont leszel, akit fedeznem kell. Nem fogom tétlenül végignézni más emberek halálát, de ettől még nem fogom helyetted megmenteni őket. Azt már nem!"

" - Lenne... kedved... velem reggelizni? - Amint kimondta, rájött, hogy nem lett elég elborzasztó a meghívás, ezért vércseszerű rikoltással hozzátette: - Egy randin?"

"Nem akarok úgy dönteni, mint anya, nem fogok hülyeséget csinálni egy fiú miatt, aki odajön hozzám a könyvtárba, és leül a közvetlen közelembe, vagy, mondjuk, kettesben maradunk egy fénykörben a szanaszét nyúló sötétség közepén - egy fiú miatt, aki érthetetlen módon kivételes és vonzó teremtménynek tart, és akitől a gyomrom kis kockákba rendeződik, valahányszor a közelemben van."

" - El, tudom, hogy nem akarsz róla beszélni... hogy kijutunk-e innen, de muszáj... - Elcsuklott a hangja, mintha sírás fojtogatná, nem csöpögős érzelgősség, hanem valami átható érzés miatt, ami zokogásra akarja kényszeríteni. Nem tudtam elhallgattatni, ezért felbátorodva folytatta: - Csak téged akartalak mindig."

Köszönöm szépen a Gabo Kiadónak a recenziós példányt!

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)