Tate James: Hate - Gyűlölet (Madison Kate 1.)

" Nem kellene itt lennem."

*

„Madison Kate Danverst meggyilkolták az éjjel.” – Ez a mondat megváltoztatta az életemet, de nem a jó értelemben véve. 

Tévedtek persze, mert nem haltam meg. Ellenben rászedtek. Miután megvádoltak egy sor bűncselekménnyel (és a politikai érdekeit néző apám példát statuált belőlem), ismét visszatérhetek Shadow Grove-ba. Engem pedig csupán egyetlen dolog foglalkoztat: a gyűlölet. Valaki megfizet majd a gondosan kitervelt jövőm tönkretételéért. Valaki szembe találja majd magát a gyűlöletem teljes erejével. Milyen kézenfekvő, hogy az a valaki épp most költözött be a szomszéd szobába! 

Archer D’Ath és a haverjai nem a megfelelő lánnyal húztak ujjat, és hamarosan megtudják, mire képes Madison Kate haragja. 

A HATE egy főiskolai/new adult romantikus, fordított hárem történet, melyben az ellenségekből lett szeretők, és a szeretlek-gyűlöllek tematika dominál.

"Ez egy háború, és kurvára nincsenek szabályok, nincs udvariassági etikett. Csak a kegyetlen és a vérszomjas él túl."

Őszintén megmondom, nem tudtam, hogy mire is számítsak a Gyűlölettől. Nem mondanám, hogy sok fordított hárem kötetet olvastam volna, vagy hogy a kedvencem lenne, viszont ennek a kötetnek baromi jól áll. Egészen megkapó az írónő stílusa, emiatt fel sem tűnt, hogy csak úgy falom a sorokat, és már alig van hátra 50 oldal, és vége. Meglepetésként ért, ugyanakkor már az elején jókat mosolyogtam rajta, úgyhogy bíztam benne, hogy szeretni fogom. Szerencsére ez így is lett, én meg örülök, mert van egy szuper új sorozat, aminek várhatom a részeit.

A történet Madison Kate életének egy részét öleli fel. Már az elején megismerteti velünk az ominózus eseményt, ami romba dönti az álmait, és ami miatt MK kénytelen együttélni Steele-lel, Archerrel és Kodyval. Madison Kate egy szabadszájú, kemény csajszi, akit nem kell félteni, és aki miatt még élvezhetőbb a kötet. Persze ehhez nagyban hozzájárul a három srác is, akik külön is megérnének egy misét, hiszen mind a hárman igazi egyéniségek, akik közül nem is lehet választani, de az a jó a Hate-ben, hogy nem is kell. Persze, ha kellene, akkor a szívem Steele felé húz, bocsi srácok. Mind a hárman igazi alfahímek, akik uralják a teret, ahova belépnek. Kicsit parancsolgatósak, de annyira szexik, hogy még ezt is képes vagy megbocsátani nekik. Ahol ők feltűnnek ott garantált a szexuális feszültség és a testiség. Magamat is meglepve, de imádtam, ahogy az írónő a maga könnyed stílusával bemutatta őket, és megmutatta, hogy a bandaháborúk, ketrecharc és hatalmi játszmák mellett az egyetemi élet, az újrakezdés, illetve MK újbóli megjelenése is ugyanolyan fontos, mint a pikánsabb, szexibb részek. Az a helyzet, hogy már a kötet elején nagyon megkedveltem a karaktereket, mert a srácok és Madison Kate is elég hamar levett a lábamról, sokkal hamarabb mint amire számítottam, és megmutatták, hogy hiába a kemény külső, hiába az adok-kapok helyzetek attól még ugyanúgy gyengéd lélek lapul a külső mögött, és ha nem is mutatják ki, akkor is képesek érzelmekre és képesek reálisan látni az események láncolatát.

A történet egyik legerősebb eleme az nem a ketrecharc vagy éppen a bandák világa, hanem a karakterek. Madison Kate egy nagyon belevaló csaj, aki egyben baromi erős is, és élvezet volt az ő szemszögéből látni az eseményeket. Élveztem szívatni vele a srácokat, és élveztem azt is, hogy nem adta magát olyan könnyen, hogy próbált ellenállni a lehetetlennek és küzdeni ellene, ami persze nem sikerült, de ez már tényleg csak részletkérdés.

Nem titok, hogy a szívem Steele-ért dobog, amin nem lepődtem meg, mert ő a hármas művésze, ha lehet így fogalmazni, míg Kody maga a baj megtestesülése, illetve Archer a megközelíthetetlen, undok sztereotípiát testesíti meg. Ehhez jön a szexi, tetovált külső és a hatalmi harcok. Hármójuk közül Steele úgymond a legnormálisabb, bár az tuti, hogy őt sem kell félteni, ha bajról, illetve bajkeverésről van szó.

Kody baromi közvetlen, és akárcsak Steele és Archer ő is egy rosszfiú, senkit se tévesszen meg az, hogy Archer úgymond a leggonoszabb közülük, mind a hárman jócskán beleférnek a rosszfiú kategóriába. Lehet a fordított hárem miatt, de lehet, hogy a rosszfiú vonal miatt, de annyira élveztem ezt az egész helyzetet, hogy olyan volt olvasni a Gyűlöletet, mintha együtt éltem át volna Madison Kate-tel az eseményeket.

Egy zseni az írónő, hozta az elvárt dark romance vonalat, a veszélyt, a testiséget, az elengedhetetlen birtoklási vágyat, amit úgy szeretek az ilyen jellegű könyvekben, de végig közvetlen és szinte baráti volt a hangulat. Nem éreztem azt, hogy túl sok lenne. Mindenből csak annyit adott, mint amennyi szükséges volt. Nincs benne több vágy, mint amit elbírna, és a fiúkat sem akarja a kötet közben megváltoztatni, amit nagyra értékelek.

A szexuális kontent is teljes méretekben beleillik a kötet alakulásába, és én szó szerint alig vártam a pikánsabb részeket, bár azt muszáj kiemelnem, hogy a lelkem egy sötét darabja azt hitte, hogy már ebben az első részben fejest ugrunk az édes négyesben, de végül is nem bánom, hogy nem, mert így legalább lesz mit várni a továbbiakban, ha lesz egyáltalán ilyen benne. Ami magát a cselekményt illeti végig izgalmas, egy percre nem ülepedett le, szóval végig pörgős és szórakoztató. Már amikor azt hittem, hogy nem tud meglepni, akkor mutatta meg, hogy de.

Mind a cselekmény, s mind a karakterek tökéletes összhangban mozognak. Míg a cselekmény jól átgondolt és jól felépített, addig a karakterek kiforrottak és egy percig nem kell félteni őket. Az biztos, hogy végig nagyon izgultam és együtt nevetgéltem Madison Kate-tel, de az is tuti, hogy a legjobb részek azok a szurkálódások voltak. Még több ilyet kérek a következő részekben, mert egyszerűen megunhatatlan, ahogy MK szívja a srácok vérét, illetve ez fordítva is nagyon igaz. Hihetetlenül jól éreztem magam emiatt olvasás közben, s habár spicy a kötet egyik címkéje, azért nem volt annyira forró. Persze van jó pár rész benne, ami tele van vágyakkal és szexuális igényekkel, ugyanakkor én valahogy ezen a fronton többre számítottam, bár azt is értem, hogy miért nem erre fókuszál az első részben az írónő. Többek között emiatt csak még inkább felcsigázott a folytatásra, és tűkön ülve várom azt a pillanatot, amikor a következő részt kézbe vehetem, és újra együtt lehetek Steele-lel, Archerrel, Kodyval és Madison Kate-tel. A brutális függővég teljesen kicsinált, és tövig fogom rágni a körmöm, mire megtudhatom, hogyan is tovább. Ha olvasnál egy könyvet, ami fordított hárem, dark romance, de közben szórakoztató és szexi is, akkor ne hagyd ki a Madison Kate sorozatot. A fergeteges hangulat és a szexi, tetovált, kigyúrt pasik garantált!!

"Ki az az idióta, aki egy elvarázsolt kastélybab bújik el, amikor fél az apró, sötét terektől?"

"A felmentés szart sem ér, amikor nyilvánosan bűnösnek bélyegeznek meg!"

"Megvadított valami a kemény viselkedésében. Egy erősen sérült alak történetéről árulkodott, ami mágnesként vonzott engem."

"Amikor jól érezzük magunkat a bőrünkben, az egyfajta páncélként működik."

"Emlékeztetem magamat, hogy nem számít, mennyire vágyik a testem az övére… a múlt attól még nem változott meg."

"Olyan kurvára dögös volt, hogy tényleg úgy éreztem magam, mintha a tűzzel játszanék."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Makiia Lucier: A pusztulás kora

" Órákon keresztül lovagoltak, keresztül az éjszakán, bele a hajnalba, és még annyi időre sem álltak meg, hogy pihenhessenek egy kicsit a lovak."

*

A ​mérnöknek tanuló Lord Cassia épp a vízvezetékek állapotát ellenőrzi a királya megbízásából, amikor ellenséges katonák ütnek rajta, és rangja ellenére bebörtönzik embertelen körülmények közé. Az országot ráadásul hamarosan kegyetlen pestisjárvány sújtja megszámlálhatatlan áldozatot szedve, kétségbeejtő állapotba taszítva a királyságot. 

Cassia betölti a tizennyolcat, mire sikerül kiszabadulnia a rabságból, és miután a borzalmas betegséget is túléli, az a leghőbb vágya, hogy hazatérhessen a hegyek közé és elfelejthesse a múlt rémségeit. De az otthona időközben megváltozott. A királyi udvar beköltözött a palmerini várba, és az ellenségeit is magával hozta. 

Amikor a királyné legközelebbi barátai egy merénylő célpontjává válnak, Cassia nyomozni kezd a gyilkos után, és közben váratlan barátságot köt Lenával, egy éles eszű, fiatal történésszel. Ketten hamarosan rájönnek arra, hogy a merénylő kiléténél sokkal fontosabb, hogy miért követi el a gyilkosságokat. A nyomok a múltba vezetnek, és egy borzalmas titokra derítenek fényt, mely nemcsak fenyegetést jelent a frissen megkötött békére, de újra háborúba sodorhatja a királyságot.

"Lefejezés, kiherélés, dárdák. Cas csak reménykedni tudott abban, hogy több szerencséje lesz."

Végre egy standalone fantasy, ami mentes a drámáktól, ugyanakkor kalandos és tele van veszéllyel. Nagyon kellett a lelkemnek ez a férfi nézőpontú regény, ami nemcsak beszippantott, hanem meg is mutatta, hogy miért jó néha olyan könyveket is kézbe venni, amik nem egy sorozat részei. Makiia Lucier megmutatja A pusztulás korában, hogy lehet mindenféle klisétől mentes, gyorsan pörgő történetet írni, amiben tényleg csak a lényegre törekszik a cselekmény, és csupán annyit ad, amennyi szükséges.

Néhol véres, vagy éppen kegyetlen, de pont ez A pusztulás kora varázsa. Kicsit újszerű, kicsit nagyszerű, de az biztos, hogy letehetetlen és ütős. Szerintem már évek óta nem olvastam ennyire izgalmas és gyorsan pörgő regényt. Már az elején bedob minket a mélyvízbe, hagyja, hogy mi magunk kecmeregjünk ki belőle, ismerjük meg a karakterek, a jellemüket, a kötetben elfoglalt helyüket, illetve szerepüket. Nem egy hosszú olvasmány, viszont annál velősebb. Egy járványt tesz meg a mozgatórugójának, ami már az elejétől kezdve alakítja a cselekményt, és olyan útra tereli, ami a későbbiekben nagyon is fontos lesz. A pusztulás kora maga a tökéletes ifjúsági fantasy, amiben ugyan nem tengenek túl az érzelmek, mégis van benne egy cseppnyi romantika, jó sok harc, titkok, megoldásra, illetve kibogozásra váró helyzetek, és két érdekes karakter, akiknek lehet drukkolni. Az egyik Cas, a kötet főszereplője, akinek a szemszögéből olvashatjuk a regényt, míg a másik Lena, aki már az első találkozás alkalmával megmutatja, hogy nem az a tipikus hősnő. Az ő kettejük kalandja A pusztulás kora, illetve Cas útja. Úgy érzem, hogy habár egy remek történettel van dolgunk, mégsem kapja meg a kellő figyelmet. Sokkal több elismerést érdemelne ez a kötet, mint amit kap. Fantasztikus a történet, végre nem női karakter a főszereplő, és tényleg egyedi a mai könyves berkekben, hiszen nem jellemző, hogy ifjúsági fronton egyedülálló kötetként napvilágot lássanak az ilyen jellegű írások, és előbb-utóbb sorozattá növik ki magukat, de örülök, hogy A pusztulás kora szilárdan áll a standalone világában.

Talán az egyik legnagyobb erénye az pont ez, hogy nem sorozat része. Van eleje, vége, nem kell várni a folytatásra. Kapunk bőven akciót, vért, brutalitást, udvari politikát, uralkodói titkokat és kalandot. Persze tele van veszéllyel és meglepő fordulatokkal, viszont pont ezek adják a kötet alapját. Ezek miatt képtelenség letenni, és ezek miatt érzed azt többek között, hogy mennyire is zseniális Makiia Lucier regénye.

A másik dolog, ami miatt szerettem az Cas karaktere. Jó volt, na jó kit akarok áltatni, igazi felüdülés volt egy E/3-ban íródott férfi főszereplős könyvet olvasni. Lényegre törően csak a fontos részletekre szorítkoztunk, és az a helyzet, hogy nem is hiányzott az, hogy jobban ki legyen dolgozva, mert így is megadta azt, ami miatt megírta az írónő. Persze jó lett volna benne több romantika, de így sem panaszkodhatok. Nem, mert levett a lábamról, és nagyon szerettem elmerülni a történetben.

Fantasy, emiatt egy teljesen új világot ismerhetünk meg, amiben egy járvány- pestis -, hatalmas szerepet játszik. Alapjaiban határozta meg a történet alakulását, és ennek a betegségnek köszönhettük a kötet legnagyobb meglepetését is. Már az elején sejteti, hogy figyelni kell a részletekre, de úgy csak a végén teljesíti be a hozzá fűzött reményeket. Emellett persze kapunk fantasy specifikus sajátosságokat is, amik emelnek a kötet színvonalán.

Egyedül talán azt tudnám kiemelni gyengeségként, hogy a vége kicsit összecsapott volt, és túl gyorsan akart pontot tenni az utolsó mondat végére az írónő. Viszont még ennek ellenére is azt érzem, hogy teljesen rendben van a kötet, ahol kellett ott összeszedett volt, és egy pillanatra sem akart tévútra vezetni minket. Jó kikapcsolódást nyújtott, tipikusan olyan kötet, amit együltő helyben be lehet fejezni, és ami után nem bánod, hogy nincs folytatás, mert amire szükség volt arra válaszolt, és csak néhány apróság maradt nyitott.

A fantasy vonal mellett kapunk egy kis paranormális felütést is, ami habár nincs konkrétan megindokolva, hogy miért, mégis jól illik Cas karakteréhez, és ahhoz, hogy különlegesebb legyen a történet. Ad egyfajta szomorúságot neki, ugyanakkor szépen keretbe is foglalja Cas és a szellemek világát. Annak viszont örültem volna, ha az írónő kifejti, hogy miért is képes a férfi főhősünk arra, hogy lássa az elhunytak szellemét, és mi vezetett el odáig, hogy erre képes legyen.

Maga az írásmód nagyon könnyed, a fejezetek maguk rövidek, de tömörek. A részletekre annyira nem tér ki, inkább arra fókuszál a regény, hogy a nagyobb pontokat összeszedje, és közel 300 oldalban egy teljes képet adjon az írónő által megálmodott fantasy világról. A főszereplő, Cas nekem kicsit olyan volt, mintha Rivíai Geralt egy sokkal emészthetőbb, illetve emberségesebb változata lett volna. Hozza az erős férfi sztereotípiát, ugyanakkor a gyengédebb, vagy éppen viccesebb oldalát is megmutatja. A pusztulás kora alatt nem egyszer kapott el az a jóleső érzés, amit akkor szoktam érezni, ha olyan fantasyket olvasok elsősorban, amik valamiért kiemelkednek a többi közül. Cas egy olyan karaktere a kötetnek, akit nehéz lehetett megírni, ugyanakkor végig hű önmagához, és végig nemes cél vezérli. Hol a testvére, hol pedig Lena miatt dönt úgy, ahogy. Összességében nagyon ajánlom ezt a regényt az olyan fantasy rajongóknak, akik nem bánják, ha nem kapnak mindenre választ, ha nem riadnak vissza a véresebb, illetve brutálisabb képi világtól, és akik szeretik, ha a paranormális világ is tiszteletét teszi.

" - Azt hiszem, maga egy báránybőrbe bújt farkas, Lord Cassiapeus, függetlenül attól, hogy igyekszik eltitkolni – jegyezte meg Jehan királyné."

"Ki gyónná meg a bűneit egy tizennyolc éves papnak?"

" - Úgy festesz, mintha a bitófa alatt állnál - jegyezte meg, miután végigmérte Cast. 

- Úgy is érzem magam - felelte Cas."

" - Óvakodj az okos lányoktól! - figyelmeztette a fiút."

" - A pokolra kerülök, igaz? - Cas alig ismert rá a saját hangjára. - Titeket is magammal viszlek."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Hannah Nicole Maehrer: A Gonosz Asszisztense (A Gonosz Asszisztense 1.)

"Egy átlagos nap volt, amikor Evie találkozott a Gonosszal."

*

ASSZISZTENS ​KERESTETIK: Hírhedt, magas rangú gonosztevő hűséges, megfontolt munkaerőt keres meghatározatlan irodai feladatokra, illetve az alkalmazottak támogatására zűrzavar, megfélemlítés és egyéb Általános Sötét Teendők elvégzésében. A diszkréció elengedhetetlen. Kiváló juttatások. 

Evie Sage-nek el kell tartania gyengélkedő családját, ezért elengedhetetlen, hogy munkát találjon. Amikor a balsors összehozza Rennedawn leghírhedtebb gonosztevőjével, aki ráadásul állást is kínál neki, azonnal elfogadja. Persze egyetlen munka sem tökéletes, de nehezíti a helyzetet, ha az ember egy hangyányit belezúg a félelmetes, temperamentumos és tagadhatatlanul dögös főnökébe. Ne találd ennyire vonzónak a gonoszságot, Evie! 

Amikor már kezdene hozzászokni a mennyezetről lelógó, levágott fejekhez és a talpa alá keveredő kóbor szemgolyók nyálkás cuppanásához, Evie gyanút fog, hogy a főhadiszállásukon egy hatalmas patkány bujkál… és nem csak a szó szerinti fajta. Mert Rennedawn királyságában burjánzik a rothadás, és úgy tűnik, hogy valaki képes még a nagybetűs Gonoszt is célba venni, hogy kiiktassa aljas birodalmával együtt. 

Így hát Evie-nek már nemcsak főnöke iránti nyálcsorgatását kell visszafognia, hanem azt is ki kell derítenie, ki szabotálja a működésüket… valamint gondoskodni róla, hogy az illető garantáltan megfizessen érte. Elvégre jó állást nehéz találni.

"Evangelina Celia Sage, ha ezt a pillanatot választod a nyálcsorgatásra, soha többé nem fogsz mocskos regényeket olvasni."

Hogy én ezt a könyvet mennyire élveztem!! Imádom a gonoszokat, nem véletlenül mindig nekik drukkolok, amint feltűnnek a színen. Hannah Nicole Maehrer kötete egy villain lovernek igazi csemege. Nemcsak sziporkázó, de humoros és a dinamika a karakterek között valami eszméletlenül jó. Nagyon nehezen szakadtam el tőle, és végig azt éreztem, hogy ez a könyv bizony nekem íródott.

Adott egy lány, Evie, aki munkát keres, kicsit szeleburdi, mindig történik vele valami, és szó szerint olyan, mintha az írónő rólam mintázta volna a jellemét, na meg a szerencsétlenkedéseit. Aztán ott a Gonosz, aki munkát ad neki, és így lesz a Gonosz asszisztense. Ez a felállás nagyon tetszett, főleg amiatt, hogy mindezt egy fantasy közegbe helyezi, aminek a középpontjában a király és a Gonosz közötti konfliktus áll. Hol szakadunk a nevetéstől olvasás közben, hol pedig tűkön ülve várjuk, hogy mi lesz még itt. Trystan, vagyis a Gonosz egy velejéig morally grey karakter, aki hozza a mogorva, sohasem mosolygó kemény férfit, de amint színre lép Evie, úgy ő is egyre jobban felenged, és megmutatja ki is az a Trystan Maverine a Gonosz álcája alatt. Bevallom, amikor kézbe vettem, na meg amikor még az eredeti megjelenéskor felkeltette az érdeklődésemet egy teljesen más történetre számítottam, viszont nagyon örülök, hogy az írónő humort és mágiát is csempészett a lapok közé. Evie és Trystan egy tipikusan grumpy x sunshine páros, akikért élek-halok. Annyira jók együtt, annyira jó köztük a kémia, a dinamika és ez az egész slow burn romance, hogy az valami hihetetlen. Nemcsak érdekesek külön-külön is, hanem együtt egy még bombább csapatot alkotnak. Nem egyszer mosolyodtam el, vagy éppen nevettem fel olvasás közben, és nem egyszer éreztem azt, hogy megtelik a szívem boldogsággal. Van, akinek nem lesz majd elég ez a történet, mert semmi komolyság nincs benne, de ha megtalálja a megfelelő olvasókat, akkor garantálom, hogy szeretni fogjátok. Ami engem illet, én nagyon imádtam, jó volt, hogy nem véresen komoly, ugyanakkor nem is unalmas, és végig szórakoztat, nem hagyja, hogy lankadjon a figyelmed, és úgy alapvetően meghatározza a hangulatodat.

Ami a leginkább elnyerte a tetszésemet az a kialakuló romantika. Titkon reméltem, hogy a Gonosz megkapja a lányt, és nemcsak egy olyan fantasy regény lesz, amiben a Gonosz asszisztense segíti a Gonosz mindennapi munkáját. Persze ebből is van benne, de közben szépen lassan az érzelmek is kialakulnak, és megmutatják magukat. Nemcsak Evie részéről, hanem bizony a Gonoszéról is. Egyfelől emiatt volt jó választás a váltott szemszög, másfelől meg azért, mert így nemcsak a Gonoszt láthattuk Evie szemszögén keresztül, hanem fordítva is.

Nagyon élveztem a kötet olvasását, végig tök jó kedvem volt, és igaz, hogy a történet eleje kicsit lassabb, kellett neki azért egy kis idő mire bemelegedett, de a második fele rendesen beindult, és csak úgy követik egymást az események. Hol a veszély kopogtat az ajtón, hol a mágia, s hol pedig mágikus lények. Az biztos, hogy egy percig sem unalmas, na meg hogyan is lehetne az, ha a Gonoszról szól?!

Ami a romantikus szálat illeti, habár nem történik sok minden, így sem vagyok elégedetlen, mert aranyos volt, és nem is számítottam arra, hogy nagyon részletes lesz. A Gonosz Asszisztensének ez a lassan kibontakozó érzelem része áll jól, az hogy ne a romantikán legyen a hangsúly, mégis ott legyen azért, és hagyja, hogy a cselekmény, illetve a karakterek legyenek hangsúlyosak. Legyen szó Evie-ről, Trystanról, Kingsleyről, a békáról vagy éppen a Gonosz alkalmazottjairól.

Nem titok, de az egyik kedvencem Kingsley lett. Imádom ezt a koronás békát, valami haláli figura, akit csak szeretni lehet. Evie, már csak a neve miatt is szimpatikus, a történet javarészt az ő szemszögéből mutatja be A Gonosz Asszisztensét, ugyanakkor ő az, aki a szeleburdi személyiségével nem hagyja, hogy unatkozzunk. Megmutatja, hogy nem kell feltétlen badass karakternek lenni ahhoz, hogy szerethető legyen, és érdekesen teljenek a munkával töltött órái.

Trystan, avagy a Gonosz már azelőtt megkedveltette magát velem, hogy egyáltalán elkezdtem volna olvasni a kötetet. Hatalmas villain lover vagyok, de tényleg. Szerintem nincs olyan gonosz/morally grey karakter, aki helyett inkább a hőst választanám. Trystan helyett sem választanék egyetlen hőst sem. Tetszett, hogy a morális értékei megkérdőjelezhetőek voltak, hogy habár temperamentumos, azért igazságos is, és következetes. Jól van összerakva a karaktere, és végig hű maradt a gonosz címkéhez.

A kötet egésze gyors lefolyású, nagyon könnyen olvasható, és előhozza a belső fangirlt. Kicsit olyan érzésem volt olvasás közben, mintha egy fanfictiont olvastam volna, lehet emiatt is tetszett annyira, mert előhozta belőlem azokat a jóleső érzéseket, amiket akkor érzek, ha egy jól összerakott történetet olvasok. Nem mondom, hogy egyes helyeken nem banális, vagy éppen egyszerű a cselekménye, viszont A Gonosz Asszisztensének nagyon jól áll a YA vonal. Jól áll neki az, hogy egy adott megoldandó problémára fókuszál, és addig megy előre, amíg haladást nem ér el az ügyben. Összességében egy jól összerakott, szórakoztató fantasyt kaptam, amiben a Gonosz nem is annyira gonosz, de a világért sem ismerné el. Igazságos, kicsit kegyetlen azért, de jóval több annál, mint amit a mesékben sugallnak róluk. Ez az egész black cat x golden retriever energia, ami árad a kötetből zseniális!! Pontosan egy ilyen szórakoztató és csavarokkal teli regényre volt szüksége a lelkemnek. A végét pedig ne is említsük, ide a következő részt! Ha egy olyan könyvre vágysz, ami könnyed, mégis új, akkor olvasd el Hannah Nicole Maehrer A Gonosz Asszisztense c. regényét! A fordítás hihetetlenül jól sikerült, így a szöveg még élvezetesebb, és még könnyedebb. Gonosztevők rajongóinak pedig egyenesen kötelező olvasmány!! Ne hagyjátok ki, merüljetek el ti is Evie és Trystan történetében!

"Általában azért hagyta nyitva ki az ajtaját, hogy jelezze, senki sem fog megölni, amiért távozni készül a nap végén."

" - Ó, és mit csináltatok a főnökkel ebben az álomban, te pajkos kis asszisztens?"

" - Egyszerűen nem lehet embereket ölni, és szépnek lenni közben."

"A férfi jól csókolt, de hát ez természetes. A vonzó gyilkosok mindig jól csókolnak."

"Gonosznak lenni nem egy derűs feladat, amit a migrénje is bizonyított."

"Egy romlott világot is képes lennél helyrehozni egyetlen mosolyoddal."



🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Amber Smith: Amilyen akkor voltam (Amilyen akkor voltam 1.)

" Sok mindent nem tudok."

*

Eden ​legszívesebben visszamenne az időben. Arra a bizonyos napra. Hogy mindent másképp csináljon: ne nevessen a srác poénjain, kerülje a pillantásait az este folyamán, és mindenképpen zárja be a hálószobája ajtaját. 

A szóban forgó éjszakán ugyanis Edent a bátyja legjobb barátja megerőszakolta, a lány világa pedig összeomlott. Ami egykor egyszerű volt, most komplikálttá válik. Amit Eden egykor szeretett – akit egykor szeretett –, most gyűlöli. Amit egykor igaznak vélt, abból most hazugság lett. Már semminek sincs értelme, és bár Eden tudja, hogy el kellene mondania valakinek a történteket, nem képes rá. Ezért inkább eltemeti. Azzal az emberrel együtt, aki valaha volt. 

Amber Smith provokatív bemutatkozó regénye feltárja a trauma által ejtett mély sebeket, és megmutatja egy fiatal lány erejét, aki megküzd a kamaszkor csalódásaival és elviselhetetlen fájdalmaival, az első szerelemmel és az első szívfájdalommal, a megszakadt és újraélesztett barátságokkal, miközben megtanulja elfogadni a túlélés erejét, amelyről nem is tudta, hogy ott rejtőzik a szívében.

"Nekem nem ilyennek kellett volna lennem. Régen olyan kedves voltam. Egy kedves és aranyos lány, jó ember. És most csak…csak…gyűlölet van bennem."

Egy könyv, ami darabokra törte a szívem, és ami nem hagyott utána napokig aludni. Nagyon ritkán olvasok komolyabb hangvételű írásokat, de úgy éreztem, hogy meg kell ismernem Eden történetét, és esélyt kell adjak az Amilyen akkor voltam c. kötetnek. Egy percig nem bánom, hogy kézbe vettem, de nem voltam felkészülve arra a fájdalomra, amit a kötet olvasása jelentett számomra. Szétcincálta a lelkem, és apró darabokban hagyta a szívem. Kitépte, jól megszorongatta, majd visszalökte azzal az érzéssel, hogy fáj és gyötrelmes a létezés.

Ennél valódibb nem is lehetne az Amilyen akkor voltam. Zsepit készítsetek elő, mert garantálom, hogy szem nem marad szárazon a kötet után. Nagyon ritkán fordul elő olyan, hogy hajnalig olvasok, de az a helyzet, hogy elkezdtem és nem tudtam elszaladni a kötettől. Tudnom kellett, hogy mi lesz, hogyan tovább, egyszerűen a kezemhez tapadt, és nem tudtam letenni, nem tudtam a bizonytalanságban lenni addig, amíg újra a kezembe nem vehettem, így első körben befaltam a kötet háromnegyedét, majd szépen megemésztettem a többi oldalt, ami maradt belőle. Baromi erősnek kellett lennie az írónőnek ahhoz, hogy Edent így bemutassa. Már a regény elején tudjuk, hogy mi történt, már a fülszöveg is sejteti, de az első fejezet az, ami nem hagy kétségek között, ami bedob a mélyvízbe, és felőle akár meg is fulladhatsz. Nem köntörfalazik, viszont sok idő kell a gyógyuláshoz, ahhoz, hogy Eden képes legyen feldolgozni azokat a perceket, amik gyökerestől megváltoztatták az életét. Egy kislányt indít el a züllés és az érzelmi sterilitás útján. Nemcsak tombol, hanem küzd is. Küzd önmagával, az érzelmeivel, a mindennapokban és azzal, hogy újra megtalálja önmagát. Talán a kötet egyik legnagyobb üzenete az, hogy nem a traumák határozzák meg azt, hogy ki vagy, hanem az, ahogy éled az életed. Ha hagyod, hogy a traumák irányítsanak, akkor te magad is elhiszed, hogy ennyi vagy, de ha erős vagy, küzdesz és a végén meglátod a fényt az alagút végén, akkor nem győzött a sötétség, nem estél a trauma csapdájába, és nem hagytad, hogy az irányítson téged, a cselekedeteidet, az érzelmeidet vagy éppen azok hiányát.

Mindenképp érett olvasóknak ajánlanám ezt a kötetet, azoknak akik érdeklődnek egy életszerű, ugyanakkor kemény témához nyúló történethez, ami itt csak történet, de kint több száz, ha nem ezer nőnek a valósága. Egy olyan pont az életükben, ami gyökeresen megváltoztatta őket. A szexuális erőszak, mint téma kemény, mélyen üt, és megrázó.

Ezelőtt nem olvastam ehhez hasonló könyvet, ami ennyire közelről mutatná be a lejtőt, a tombolást, és a megmásíthatatlan eseményt. Azt, hogy elég egy szempillantás ahhoz, hogy egy élet gyökeresen megváltozzon. Egyszerűen fájt olvasni, és nem igazán tartom magam érzékeny olvasónak, de Eden teljesen a földbe döngölt.

Egy fiatal lányról van szó, aki a poklok poklát élte meg közel 14 évesen. Innen indul az a tombolás, az a kicsapongás, ami utána végig igaz lesz a cselekményre. Szex, pia, drogok. Egyik buli a másik után. Kifordulás önmagából. A bizonytalanság, hogy senki sem hinne neki, hiába mondaná el bárkinek, hiába szólna a testvérének, vagy éppen a legjobb barátnőjének.

Fejezetről fejezetre vártam, hogy mikor jön el az a pont, amikor olyan személy kerül Eden közelébe, akinek képes lesz megnyílni, akiben képes lesz annyira megbízni, hogy elmondja mi történet azon a napon. A végéig nem is voltam biztos benne, hogy ez meg fog valaha történni. Aztán jön az ominózus hír, ami először sokkolja Edent, majd cselekvésre készteti, és megmutatja, hogy a felszín alatt még mindig az a rémült kislány, aki azon az éjszakán volt, és aki azt várja, hogy valaki figyeljen rá eléggé ahhoz, hogy megbízhasson benne.

Eden a cselekmény nagy részében egy álarc. Egy olyan álarc, ami keménynek, nem törődömnek, és vakmerőnek tűnik, de ez csak a felszín. Az igazi Eden a sorok között szenved, újra és újra átéli a fájdalmát, és ahogy a visszaemlékezés pillanatai feltűnnek mi is darabokra esünk. Darabokra esünk, aztán órákig szedegetjük azokat, de utána is azt érezzük, hogy meghasadt a szívünk, és nincs, ami meggyógyítsa.

A történet a maga valóságában egyszerre kegyetlen és valahol hihetetlen is, hiszen nem volt senki, de tényleg senki, aki figyelt volna Edy-re, akinek látnia kellett volna, hogy valami nincs rendben? Kérdések milliói merültek fel bennem olvasás közben, amikre nem kaptam választ. Hogy hogy nem volt legalább egy olyan ember, akit érdekelt Eden? Miért nem látták a szülei, hogy valami baj van? Egy anyának nem kellene az első furcsaságra ugrania, nem kellene megéreznie, hogy valami nem oké a gyerekével? Tényleg nem volt senki? Számomra hihetetlen, hogy Eden annyi időn át képes volt eltitkolni az eseményeket, és senki nem tett semmit. Emiatt fáj a legjobban számomra az Amilyen akkor voltam. Iciri-piciri darabokban van a lelkem, a szívemről nem is beszélve. És lehet, hogy ez egy könyv, de sokaknak ez nemcsak egy történet. Van, akinek ez a múltja, van akinek ugyanolyan nehézségei vannak, mint Edennek. Az Amilyen akkor voltam egy valóságos, romlott, kegyetlen és a végsőkig lehangoló olvasmány. Érzelmeket vált ki, leginkább dühöt. Nem egyszer dobnád a falhoz a regényt, és üvöltenéd bele a nagyvilágba azt a fájdalmat, amit a kötet olvasása okoz. Érzelmileg nagyon megterhelő, viszont úgy gondolom, hogy kortól függetlenül minden nőnek, és férfinak is el kellene olvasnia!! S akármennyire is darabokban hagyott Amber Smith és Eden egy percig sem bánom, hogy kiléptem a komfortzónámból és beengedtem a valóságot.

"Nehéz nem így látni, ha az ember belegondol a dolgok állásába. Mármint, hogy mennyire elcseszett a világ."

"Kedvelem őt. Nagyon, nagyon kedvelem. Mondhatni, szeretem. A metaforikus szívemmel. Ha röntgenfelvételt készítenének rólam, egy nyílvesszőt mutatna a mellkasom vöröslő, vérben ázó izomtömegének közepébe fúródva. És valahogy tudom, hogy a dolgok megváltoztak közöttünk."

"A testem egy kínzókamra. Egy kibaszott bűnügyi helyszín."

"Kinyomom és kikapcsolom a telefont, mert nem akarom tudni, ha hív, de még ennél is inkább nem akarom tudni, ha nem hív."

"Hagyták, hogy megtörténjen, azzal, hogy hagyták, hogy itt legyen, és elhitették velem, hogy az egész világon mindenki más jobban tudja nálam, mi a jó nekem."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Ana Huang: Twisted Lies - Stella & Christian (Twisted 4.)

" - Stella!"

*

Nem ​a hazugság a legszörnyűbb dolog, amit megtenne ezért a nőért! 

A szívdöglesztő és kőkemény Christian Harper valójában egy úriembernek álcázott szörnyeteg. Az erkölcsöt nem tartja sokra, a szerelmet még annyira se, ugyanakkor nem tagadhatja a vonzalmat, amelyet a szomszédjában lakó fiatal nő iránt érez. Idővel ez a nő lesz legsötétebb vágyainak tárgya, az egyetlen hatalmas talány, amin képtelen kiigazodni. És amikor lehetősége nyílik rá, hogy a közelébe férkőzzön, saját szabályait megszegve olyan ajánlattal áll elő, amit nem utasíthat vissza. Minden szörnyetegnek van gyenge pontja. Az övé ez a lány. A megszállottja lett. Ő a szenvedélye. És ő a kivétel az összes szabálya alól. 

A kedves, félénk és a közösségi médiában szerzett hírneve ellenére introvertált Stella Alonso igazi romantikus lélek, aki évek óta fegyelmezetten tartja kordában a szívét. Két munkája mellett nincs ideje párkapcsolatra, és nem is igazán vágyik rá. De amikor a múltjából érkező fenyegetés elől annak a férfinak a karjaiba – és lakásába – menekül, akinél veszélyesebbel még életében nem találkozott, óriási a kísértés, hogy hosszú idő után ismét a szívére hallgasson. Mert bármilyen rideg is Christian, ha vele van, olyasmiket érez, amit azelőtt soha. Szenvedélyt. Biztonságot. Igazi vágyat. Szerelmüket titkok és hazugságok szövik át… és amikor az igazságra végre fény derül, lerombolhat mindent.

"Próbáltam távol maradni tőle, de nagyjából olyan értelmetlen kihívásnak tűnt, mintha a tenger próbált volna távol maradni a parttól. Lehetetlen."

A sorozat végéhez közeledve most már kijelenthetem, hogy ahogy haladtunk előre úgy lett egyre jobb és ezzel együtt egyre hosszabb a sorozat kötetei. A Twisted Lies tökéletes lezárás, a legvaskosabb, illetve a legsötétebb része a Twisted világának. Nemcsak Stellát ismerhettük meg közelebbről, hanem Christiant is, aki tökéletes beleillik a morally grey antihősök skálájába. Ez a negyedik rész erős, ugyanakkor baromi közel járt ahhoz, hogy letaszítsa Josh Chent a trónról, de erre még Christian Harper sem volt képes. Egy igazán lebilincselő, szórakoztató és elgondolkodtató részt kaptam, amiben olyan alapvető dolgok merülnek fel, mint az önbecsülés vagy éppen a szerelem kérdésköre.

Tudom, hogy sokaknak vagy nagyon tetszik ez a rész, vagy pont nem, de nekem a szívem egyik csücske lett. Ana Huang sorozata nagyon sokat jelent számomra, és az egyik szemem valahol sír, hogy ennyi volt, a másik viszont örül, hogy részese lehettem ennek a négy elképesztően erős nőnek és négy kemény pasinak a történetének, és végig ott lehettem velük, amíg megtalálták a boldogságot, és a másik felüket. Úgy igazán Juleséknál lettem kíváncsi Christianre és Stellára, addig Stella mint karakter elenyésző volt, kevésszer szólalt meg, és ha meg is szólalt valahogy sosem keltette fel eléggé a figyelmemet, aztán jött a Twisted Lies, és minden megváltozott. Nagyon közel került hozzám, mint karakter és ez a rész is egy teljesen új színben mutatta meg. Megismerhetjük az olykor csendes, de nagyon is kedvelhető Stellát, akinek az élete a social media, illetve a különböző partneri együttműködések körül forog, közbe meg tele van bizonytalansággal, és az élete sem mondható veszélytelennek. Ebbe a közegbe csöppen bele Christian Harper, akinek a jelenlétét az írónő már az előző részekben szépen elcsepegtette. Bevallom voltak kétségeim, de mire eljutottam a Twisted Liesig, addig minden elpárolgott, és átvette a helyét a nyugalom. Megérkeztem egy olyan világba, amiről oly szívesen olvasok, és olyan karakterek közé csöppenhettem megint, akiket imádok. 

A Twisted sorozat minden egyes kötete megállja egyedül is a helyét, viszont így az utolsó részt is befejezve tűnik csak fel igazán, hogy mennyire is szükség volt arra, hogy mindenki megkapja a maga döcögős, de boldog befejezését. A Twisted Lies pedig a lehető legjobb záró kötet, amit kaphatott a sorozat. Befejezve már értem, hogy miért Stella és Christian kapták a legtöbb teret, már ami a terjedelmét illeti a kötetnek, és egyáltalán nem bánom, hogy ők maradtak utoljára. Kellett ez a nagy durranás a végére, hogy miatta még többet akarjunk mind az írónőből, s mind ebből a világból.

S habár voltak elvárásaim, már ami a történetet illeti, sikeresen kijelenthetem, hogy mindent sikerült megugrani, sőt sokkal jobban tetszett, mint amire számítottam tőle. Valahol éreztem, hogy jó lesz, és szeretni fogom, viszont biztos csak akkor lehettem, amikor már javában benne voltam a cselekményben, és alig vártam, hogy új részleteket tudhassak meg. Nemcsak Stella élete, hanem Mr. Harperé is érdekelt, és minden egyes morzsára csak úgy ugrottam.

Stella oldaláról a zaklatás, a közösségi média jelenlét, illetve a szorongás, és önmagunk marcangolása, önbecsülés hiánya az, amire az írónő fókuszál. Megmutatja az influencerek világát, a jót, a rosszat és a lehetőségeket is, ami ebben a világban rejlik. Stella a kihívásokkal fejlődik együtt, és a végére már nem az a lány, mint aki az elején volt. Hatalmas fejlődésen megy keresztül, és ezért nem is lehetnék büszkébb rá.

Ezzel szemben Christian egy percre sem hazudtolja meg önmagát, és hozza azt a titokzatos, kicsit sötét, nagyon morally grey, azaz erkölcsileg megkérdőjelezhető magatartást, amit úgy vártam tőle. Ha kellett veszélyes volt, ádáz, és egy percig nem hagyott kétségek között. Nem köntörfalazott, és végig önmagát adta. A szexuális feszültség, illetve a be nem teljesült vágyak teljesen kikészítettek, s úgy mint Christian én is pengeélen táncoltam.

Az érzelmek, illetve a vágyak már a kezdetektől jelen vannak, mégis a beteljesülésre várni kell, nem is keveset. Egy bizonyos ponton kezdtem azt érezni, hogy soha nem fog semmi történni, és mindegy mennyit olvasok egyik fél sem szándékszik megtenni a kezdő lépést. Igazán idegörlő volt, viszont kellett az a Twisted Liesnak, hogy ne essenek egyből egymásnak a karakterek, hanem szépen érlelődjenek azok a bizonyos érzelmek, az indulatok, hogy aztán robbanva ledöntsenek a lábunkról.

A történet maga hosszú, a sorozat leghosszabb eleme, viszont így sem unalmas. Végig történik valami, ha nem a zaklatóval kapcsolatban, akkor Christian cégével, és végig tűkön ülve vártam, hogy újabb részlet rajzolódjon ki, és végre megtudhassuk ki áll mindezek mögött. Nagyon izgalmas, de egyben lassan kibontakozó cselekményt ad a Twisted Lies. A kellő helyeken pörgeti be az események fonalát az írónő, és a végsőkig játszadozik a türelmünkkel.

Nem titok, hogy egyszerűen le lehet venni a lábamról a fake dating és grumpy x sunshine történetekkel. Az írónő ezekkel a trope-kal játszva lavíroz végig a cselekményen, és mutatja meg, hogy a negyedik rész végére sem fulladt ki. Kicsit talán hosszabb volt, mint ami szükségesnek tűnik, viszont még így is örültem volna, ha nagyobb hangsúlyt fektet az Olaszországban játszódó jelenetekre. Persze a családi háttér, a jelenben felleledző problémák, és az érzelmek bimbózó kialakulása kárpótolt, ugyanakkor annyira imádtam Stella mindig vidám természetét és Christian morcos, ugyanakkor védelmező oldalát, hogy még ezt a kis hiányosságot is elnézem a Twisted Liesnak. Összességében úgy gondolom, hogy egy igencsak erős, érzelmekben gazdag, izgalmas és az utolsó oldalakig érdekes cselekményt kaptam. Van benne egy kis erkölcsileg megkérdőjelezhetőség is, de imádom a morally grey karaktereket, szóval számomra ez csak pluszt jelentett. A divatblogos, illetve influenszerkedős részek is a kellő helyeken jönnek elő, nincs akkora hangsúly rajta, mint amire számítottam, de ez így van jól. Pont nem vonja el a figyelmet, és arra fókuszál, ami igazán fontos: Stella és Christian párosára. Végezetül pedig örülök, hogy részese lehettem a sorozatnak, és annak is, hogy ilyen gyorsan elhozta nekünk a részeket a Maxim kiadó. Az biztos, hogy hiányozni fognak a karakterek, de azért remélem még fogunk velük találkozni. :)

" - És rád milyen benyomást tettem? 

- Ne tégy fel olyan kérdéseket, amelyekre nem akarod hallani a választ. 

- Te jó ég! Ennyire szörnyű? 

- Nem. Ennyire jó."

"Tudom, hogy nem juthatok el a mennyországba, de mit számít, ha ő uralkodik velem együtt a pokolban?"

"Ne ölj… kivéve, ha a kamupasidat azon kapod, hogy részt akar venni egy vacsorán a fennhéjazó családoddal."

"Én csak a véres kezemmel érinthetem őt, én csak egy csaló hazug szájával csókolhatom őt. Egy szörnyeteggel bújna ágyba, és még csak nem is sejtené…"

"Biztos volt itt valahol a mélyben egy történet, de az is tuti, hogy könnyebb lenne egy sziklából vért fakasztani, mint ma este kiszedni belőle azt a bizonyos történetet."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Christina Lauren: Szerelem és egyéb szavak

"Az apám sokkal magasabb volt az anyámnál - amit úgy kell érteni, hogy sokkal magasabb. "

*

Ami a szívben megtörténik, azt soha nem lehet kiradírozni. 

Macy beleszokik a hajtós, de élményszegény menetrendbe: gyakornok lett a gyermekklinikán, tervbe vette, hogy összeházasodik egy idősebb, jómódú férfival. Lehajtott fejjel halad előre, nem törődik azzal, mit súg a szíve. 

De amikor véletlenül összefut Elliottal – élete első és egyetlen szerelmével –, a nagy odafigyeléssel létrehozott buborék kipukkad. Elliot a világot jelentette Macynek – együtt nőttek fel, a nyurga fiúból, aki állandóan a könyveket bújta, az évek során férfivá serdült, aki elrabolta Macy szívét. Mellette állt, amikor a lány elvesztette az édesanyját. 

Annak idején Elliot szerelmet vallott Macynek, de rögtön aznap össze is törte a szívét. Az emlék sok évvel később is ugyanolyan fájó – vajon képesek lesznek feldolgozni? Lehetnek még együtt boldogok?

"Te vagy a legjobb mindenem."

A szerzőpáros eddig nem okozott csalódást, és a sokadik könyvük után kétlem, hogy bármikor is fog. A Szerelem és egyéb szavak nem olyan könnyed, vidám vagy éppen szórakoztató, mint az eddigi általam olvasott kötetek, hanem egy igencsak fájdalmas szerelmi történet. Készítsétek elő a 100-as zsepit, mert kelleni fog! Viszont így is imádtam, hogy más volt, és egy percig nem bánom, hogy ezt a kötetet is elolvastam tőlük.

A Szerelem és egyéb szavak egy lassan felépülő, a jelenben és a múltban is játszódó történet tele botlásokkal, gyermeki esetlenséggel, önmagunk felfedezésével, első szerelmekkel, első tapasztalatokkal és egy mindent elsöprő kapocsról, ami két ember között kialakulhat. A kötet főszereplője Macy és Elliot. Macy életét egészen attól a pillanattól figyelemmel kísérhetjük, ahogy belép az életébe Elliot. Szinte a szemünk előtt nő fel, tapasztalja meg a világot, és ismeri meg a szerelem erejét. Egy igencsak szép, de baromi fájdalmas történet ez, ahol a slow burn romantika új értelmet nyer. Egy kicsit olyan a hangulata, mint a Minden elmúlt nyárnak, így ha azt szeretted, biztos vagyok benne, hogy a Szerelem és egyéb szavak is tetszene. Friends to lovers, azaz barátokból szerelmesek, de ebből is az a lassan égő, lassan kialakuló, már-már fájdalmasan hosszú, ami után tudjuk, hogy semmi sem lesz a régi, még akkor sem, ha az élet közbeszól. Emellett second chance, azaz második esély történet is, amikkel általában hadilábon állok, viszont ennek a kötetnek még ez is jól állt. Jól állt, mert ahogy váltogatja magát a múlt és a jelen képei, úgy te is drukkolsz Macynek és Elliotnak, és alig várod, hogy megismerd a múlt összes darabkáját, és eljuss odáig, amikor a jelen értelmet nyer, és megtudod miért sincsenek együtt a jelenben.

Azt éreztem olvasás közben, hogy a szerzőpáros egy sokkal érzelmesebb oldalát engedte kivirágozni, aminek egyrészt nagyon örülök, másrészt jó volt látni, hogy erre is képesek. Egyáltalán nem csalódtam a kötetben, sőt még azt is szerettem benne, hogy olyan fájdalmas és megható volt. Szó szerint a lelki szemeink előtt játszódik, a kötettel együtt nőnek fel a karakterek, és többek között emiatt érzed oly közel őket magadhoz

Macy, mint kislány, majd tinédzser nagyon közel került hozzám. Tudtam azonosulni vele, és nemcsak abban a tekintetben, hogy könyvmoly, hanem abban is, hogy habár kevés embert enged közel magához, mégis akiket közel enged, azokért a maratont is képes lenne lefutni. Egy nagyon szimpatikus, ártatlan lány, akit hajt a kíváncsiság, akit kételyek gyötörnek, és akivel nagyon könnyen együtt lehet érezni. Ezzel szemben a felnőtt Macyt egyáltalán nem kedveltem, úgy éreztem, hogy valahol félúton kirabolt, és csak a vége felé sikerült belopnia magát újra a szívembe.

Aztán ott van Elliot, akit már fiúként, majd kamaszként is nagyon kedveltem, és szerintem nem árulok el azzal nagy titkot, ha azt mondom, hogy a Szerelem és egyéb szavak alatt végig drukkoltam neki. Teljesen beleéltem magam a történetbe, imádtam, hogy már kisfiúként is tudta, hogy mit akar, és olyan volt, amilyen. Okos, megkapó és az apró szárnypróbálgatásai, illetve az érzelmi kitörései is sokban hozzájárultak a kötet sikeréhez.

S ha már szóba kerültek az érzelmek; van benne minden: fájdalom, öröm, féltékenység, kíváncsiság, de valahol útközben ezek az érzelmek átalakulnak, majd kiteljesednek és nem marad más, mint a szerelem, a lecsupaszított szív, és az őszinteség. Fájdalmas, mégis gyönyörű. A Szerelem és egyéb szavak egyik Christina Lauren regényhez sem hasonlítható. A maga nemében egyedülálló, és a lassú történetvezetés is javára vált, és ha nem tudnám, hogy ez egy korai írásuk azt hihetnénk, hogy a könnyed romantika helyett átnyargaltak az érzelmesebb romantika irányába.

Végig izgultam olvasás közben, és nemcsak azért, mert vártam, hogy mikor lesz a barátságból több, hanem azért is, mert Elliot annyira cuki volt, annyira édes ahogy közte és Macy között kialakulnak az érzelmek, hogy egyszerűen csak velük kellett legyek, nem tudtam elszakadni a kötettől, viszont a múltban játszódó részeket sokkal jobban szerettem, mint a jelent. A jelen fájt, tele voltam kérdésekkel miatta, míg a múlt megnyugtatott, de el is bizonytalanított a boldog befejezést illetően.

Tudom, valószínűleg már unalmas ezt olvasni, de Christina Lauren zseniális, és amit a Szerelem és egyéb szavakban művelt ahhoz szavak nem érhetnek fel. Ez a két nő igazi zseni. Úgy játszottak az érzéseimmel, ahogy az nekik jó volt. Újfent bebizonyították számomra, hogy a szerelem igenis létezik, lehet időtálló, lehet fájdalmas, de akkor is ott van és várja, hogy megtaláld azt az embert, akit meg kell, akit a csillagok is neked kívántak. Macy és Elliot párosa nem indul egyszerűen, mégis úgy hiszem, hogy nagyon megéri megismerni a történetüket. A Szerelem és egyéb szavak tökéletes példa arra, hogy a barátokból szerelmesek trope is lehet izgalmas, lehet jó, és nem feltétlenül szükséges mindig az, hogy enemies to lovers, azaz ellenségekből szerelmesek legyen, mert van egyfajta bája a barátok között kialakuló érzelmeknek is. Emiatt és a történet időbeli ugrásai miatt engem teljesen megnyert magának, s ha nem is tudta kiütni az első helyről a Kalandtúra Wilder-módra c. kötetet, ami számomra a No.1 Christina Lauren kötet, a Szerelem és egyéb szavak is kedvenc lett. Remélem sokatokat meg fogja találni ez az érzelmekben gazdag kötet, és ti is legalább annyira fogjátok szeretni, mint én.

" - Soha ne engedd senkinek, hogy kétségbe vonja: igazi szent vagy. 

- Az hát. Te meg rávettél, hogy elhagyjam a kis buborékomat!"

"Azt sem jósolhattuk meg, hogy az én világom a szomszéd házig terjed majd, egy cingár kis majompofa tenyerében, akit Elliot Lewis Petropoulosnak hívnak."

" - Mindennap történnek apró csodák, nem igaz, kismókus?"

"Mindenhol ott van, minden pillanatban, miközben egyikben sem. Minden pillanatomról lemarad, és nem tudom, melyikre rosszabb gondolnom, arra, hogy itt maradtam nélküle, vagy arra, hogy ő nélkülem létezik valahol."

"Ahelyett, hogy azon aggódom, nehogy elveszítsem, arra kellett koncentrálnom, hogyan tartsam meg."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Evelyn Skye: A hercegnő és a sárkány

 "Inophe az a fajta hely volt, ahol mintha visszafelé haladt volna a világ."

*

Életet ​az életért. Vért a tűzért. 

Elodie Brayford élete nem épp tündérmesébe illő. Egy aprócska, éhínséggel küzdő fejedelemség örökösnőjeként a fiatal lány napjait ügyes-bajos dolgok töltik ki: gondoskodni országa, Inophe népének élelméről, lakhelyéről – avagy épp latrináiról. Élete azonban mesébe illő fordulatot vesz, amikor Aurea titokzatos királyságának trónörököse, Henry királyfi feleségül kéri. A királyi frigy révén Inophe nélkülöző népe részesülhet Aurea bőséges javaiból, Elodie pedig egy csodálatos, varázslattal átitatott földön élhet boldogan, míg meg nem hal jóvágású és kedves hitvese oldalán. Azonban a tündérmesék nem mindig érnek jó véget. Aurea aranyló búzában bővelkedő mezőinek és gyógyító gyümölcsökkel teli erdőségeinek ára van, amit minden egyes nemzedék vérrel vált meg – mégpedig fiatal lányok vérével. Elodie-nak rá kell döbbennie, hogy számára nem adatik meg a boldog élet; ehelyett áldozatként kell szolgálnia új népét, ahogy azt az őt megelőző hercegnők sora tette. Ő viszont nem holmi tehetetlen hercegnő, hanem Inophe szikár, kemény földjének szülöttje, aki nem adja fel harc nélkül. Sorstársai vérbe zárt emlékei segítségével szembeszáll az Aureát rettegésben tartó sárkánnyal. Ám lehet-e bármi esélye egyetlen lánynak a világ legpusztítóbb szörnyetegével és az egész királyság szörnyűséges hagyományaival szemben?

A hercegnő és a sárkány azon ritka könyvek közé tartozik, amit később olvastam, minthogy láttam volna a filmet. Tudom, tudom, a könyv mindig jobb, de Evelyn Skye regénye számomra a filmmel együtt lett igazán kerek. Természetesen a könyv sokkal többet ad, főleg, ami az új nyelvet illeti, és a motivációk is jobban el lettek magyarázva benne, mint a filmben.

A hercegnő és a sárkány egy könnyen olvasható, YA fantasy, tele tipikus fantasy elemekkel, sárkányokkal, emellett high fantasy is, ami a szívem egyik csücske, és talán emiatt, na meg Elodie karaktere miatt kedveltem meg annyira a történetet.

Gondolom senkinek sem kell bemutatnom a szokásos felállást, miszerint a herceg megmenti a hercegnőt a sárkány karmai közül, igen ám, de mi van akkor, ha pont a herceg az, aki a sárkány karmai közé löki a hercegnőt, és neki kell megbirkóznia a sárkánnyal, neki kell élet-halál harcot vívnia? Az írónő erre keresi a választ regényében. Nemcsak egy erős női karaktert ad, Elodie személyében, hanem azt is megmutatja, hogy semmi sem fekete-fehér, és ahhoz, hogy lássuk a teljes képet szépen le kell ásni a dolgok mélyére, és addig kaparni azt, amíg elő nem tör az igazság, hiszen a gonosz sem eredendően gonosz, minden éremnek két oldala van, úgy ahogy az igazságnak is.

Úgy gondolom, hogy akik szeretik a könnyedebb fantasyket azoknak tetszeni fog a kötet. A szokásos motívumok mellett (herceg, hercegnő, család, uralkodók) megjelenik a hősiesség, és önfeláldozás is, mint kellék. Eleinte nagyon lassan haladnak az események, majd miután megismertük az alapot kezd tempósabb lenni, és miután átveszi a taktika a központi szerepet lesz igazán lebilincselő és izgalmas a regény.

Elodie a szemünk előtt nő fel, hercegnőből lesz harcos, aki nem fél megismerni az igazságot, és aki kész áldozatot hozni. A hercegnő és a sárkány egy mese, amely egyszerre szól a családról, a szeretetről, a hatalomról, a túlélésről és a kapzsiságról. Uralkodók buknak meg, illetve új világ van születőben. Egy ifjú hercegnő története ez, ugyanúgy, mint a sárkányé, akit az évek alatt végig a sötétben tartottak.

Ami magát a cselekményt illeti, úgy érzem, hogy habár kiszámítható volt, mégis jó volt elmerülni benne, hiszen az írónő stílusa hozza azt a megszokott cozy vibe-ot, azt az ifjúsági regényekre jellemző hangulatot, ami A hercegnő és a sárkány alatt is végig érezhető. A több szemszög hatalmas segítség ahhoz, hogy ne csak Elodie szemszögéből lássuk a történetet, hanem a többiekéből is, illetve a múlt is megelevenedik előttünk, így adva meg a teljes képet.

Sokkal jobban kidolgozott, mint a film, viszont Millie Bobby Brown tökéletesen hozta Elodie-t, így olvasás közben is ő elevenedett meg előttem. Ha választani kellene egy kedvenc karaktert, akkor az tuti Elodie lenne. Már csak azért is, mert erős, igazi badass női karakter, akit nem lehet csak úgy bedobni a sárkányhoz következmények nélkül. Ha kell felperzseli a barlangot, de akkor is kiszabadul élve.

Ha szereted a sárkányos regényeket, illetve tervben van a Damsel megnézése, előtte mindenképp olvasd el a könyvet is.

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)