Amber Smith: Amilyen akkor voltam (Amilyen akkor voltam 1.)

" Sok mindent nem tudok."

*

Eden ​legszívesebben visszamenne az időben. Arra a bizonyos napra. Hogy mindent másképp csináljon: ne nevessen a srác poénjain, kerülje a pillantásait az este folyamán, és mindenképpen zárja be a hálószobája ajtaját. 

A szóban forgó éjszakán ugyanis Edent a bátyja legjobb barátja megerőszakolta, a lány világa pedig összeomlott. Ami egykor egyszerű volt, most komplikálttá válik. Amit Eden egykor szeretett – akit egykor szeretett –, most gyűlöli. Amit egykor igaznak vélt, abból most hazugság lett. Már semminek sincs értelme, és bár Eden tudja, hogy el kellene mondania valakinek a történteket, nem képes rá. Ezért inkább eltemeti. Azzal az emberrel együtt, aki valaha volt. 

Amber Smith provokatív bemutatkozó regénye feltárja a trauma által ejtett mély sebeket, és megmutatja egy fiatal lány erejét, aki megküzd a kamaszkor csalódásaival és elviselhetetlen fájdalmaival, az első szerelemmel és az első szívfájdalommal, a megszakadt és újraélesztett barátságokkal, miközben megtanulja elfogadni a túlélés erejét, amelyről nem is tudta, hogy ott rejtőzik a szívében.

"Nekem nem ilyennek kellett volna lennem. Régen olyan kedves voltam. Egy kedves és aranyos lány, jó ember. És most csak…csak…gyűlölet van bennem."

Egy könyv, ami darabokra törte a szívem, és ami nem hagyott utána napokig aludni. Nagyon ritkán olvasok komolyabb hangvételű írásokat, de úgy éreztem, hogy meg kell ismernem Eden történetét, és esélyt kell adjak az Amilyen akkor voltam c. kötetnek. Egy percig nem bánom, hogy kézbe vettem, de nem voltam felkészülve arra a fájdalomra, amit a kötet olvasása jelentett számomra. Szétcincálta a lelkem, és apró darabokban hagyta a szívem. Kitépte, jól megszorongatta, majd visszalökte azzal az érzéssel, hogy fáj és gyötrelmes a létezés.

Ennél valódibb nem is lehetne az Amilyen akkor voltam. Zsepit készítsetek elő, mert garantálom, hogy szem nem marad szárazon a kötet után. Nagyon ritkán fordul elő olyan, hogy hajnalig olvasok, de az a helyzet, hogy elkezdtem és nem tudtam elszaladni a kötettől. Tudnom kellett, hogy mi lesz, hogyan tovább, egyszerűen a kezemhez tapadt, és nem tudtam letenni, nem tudtam a bizonytalanságban lenni addig, amíg újra a kezembe nem vehettem, így első körben befaltam a kötet háromnegyedét, majd szépen megemésztettem a többi oldalt, ami maradt belőle. Baromi erősnek kellett lennie az írónőnek ahhoz, hogy Edent így bemutassa. Már a regény elején tudjuk, hogy mi történt, már a fülszöveg is sejteti, de az első fejezet az, ami nem hagy kétségek között, ami bedob a mélyvízbe, és felőle akár meg is fulladhatsz. Nem köntörfalazik, viszont sok idő kell a gyógyuláshoz, ahhoz, hogy Eden képes legyen feldolgozni azokat a perceket, amik gyökerestől megváltoztatták az életét. Egy kislányt indít el a züllés és az érzelmi sterilitás útján. Nemcsak tombol, hanem küzd is. Küzd önmagával, az érzelmeivel, a mindennapokban és azzal, hogy újra megtalálja önmagát. Talán a kötet egyik legnagyobb üzenete az, hogy nem a traumák határozzák meg azt, hogy ki vagy, hanem az, ahogy éled az életed. Ha hagyod, hogy a traumák irányítsanak, akkor te magad is elhiszed, hogy ennyi vagy, de ha erős vagy, küzdesz és a végén meglátod a fényt az alagút végén, akkor nem győzött a sötétség, nem estél a trauma csapdájába, és nem hagytad, hogy az irányítson téged, a cselekedeteidet, az érzelmeidet vagy éppen azok hiányát.

Mindenképp érett olvasóknak ajánlanám ezt a kötetet, azoknak akik érdeklődnek egy életszerű, ugyanakkor kemény témához nyúló történethez, ami itt csak történet, de kint több száz, ha nem ezer nőnek a valósága. Egy olyan pont az életükben, ami gyökeresen megváltoztatta őket. A szexuális erőszak, mint téma kemény, mélyen üt, és megrázó.

Ezelőtt nem olvastam ehhez hasonló könyvet, ami ennyire közelről mutatná be a lejtőt, a tombolást, és a megmásíthatatlan eseményt. Azt, hogy elég egy szempillantás ahhoz, hogy egy élet gyökeresen megváltozzon. Egyszerűen fájt olvasni, és nem igazán tartom magam érzékeny olvasónak, de Eden teljesen a földbe döngölt.

Egy fiatal lányról van szó, aki a poklok poklát élte meg közel 14 évesen. Innen indul az a tombolás, az a kicsapongás, ami utána végig igaz lesz a cselekményre. Szex, pia, drogok. Egyik buli a másik után. Kifordulás önmagából. A bizonytalanság, hogy senki sem hinne neki, hiába mondaná el bárkinek, hiába szólna a testvérének, vagy éppen a legjobb barátnőjének.

Fejezetről fejezetre vártam, hogy mikor jön el az a pont, amikor olyan személy kerül Eden közelébe, akinek képes lesz megnyílni, akiben képes lesz annyira megbízni, hogy elmondja mi történet azon a napon. A végéig nem is voltam biztos benne, hogy ez meg fog valaha történni. Aztán jön az ominózus hír, ami először sokkolja Edent, majd cselekvésre készteti, és megmutatja, hogy a felszín alatt még mindig az a rémült kislány, aki azon az éjszakán volt, és aki azt várja, hogy valaki figyeljen rá eléggé ahhoz, hogy megbízhasson benne.

Eden a cselekmény nagy részében egy álarc. Egy olyan álarc, ami keménynek, nem törődömnek, és vakmerőnek tűnik, de ez csak a felszín. Az igazi Eden a sorok között szenved, újra és újra átéli a fájdalmát, és ahogy a visszaemlékezés pillanatai feltűnnek mi is darabokra esünk. Darabokra esünk, aztán órákig szedegetjük azokat, de utána is azt érezzük, hogy meghasadt a szívünk, és nincs, ami meggyógyítsa.

A történet a maga valóságában egyszerre kegyetlen és valahol hihetetlen is, hiszen nem volt senki, de tényleg senki, aki figyelt volna Edy-re, akinek látnia kellett volna, hogy valami nincs rendben? Kérdések milliói merültek fel bennem olvasás közben, amikre nem kaptam választ. Hogy hogy nem volt legalább egy olyan ember, akit érdekelt Eden? Miért nem látták a szülei, hogy valami baj van? Egy anyának nem kellene az első furcsaságra ugrania, nem kellene megéreznie, hogy valami nem oké a gyerekével? Tényleg nem volt senki? Számomra hihetetlen, hogy Eden annyi időn át képes volt eltitkolni az eseményeket, és senki nem tett semmit. Emiatt fáj a legjobban számomra az Amilyen akkor voltam. Iciri-piciri darabokban van a lelkem, a szívemről nem is beszélve. És lehet, hogy ez egy könyv, de sokaknak ez nemcsak egy történet. Van, akinek ez a múltja, van akinek ugyanolyan nehézségei vannak, mint Edennek. Az Amilyen akkor voltam egy valóságos, romlott, kegyetlen és a végsőkig lehangoló olvasmány. Érzelmeket vált ki, leginkább dühöt. Nem egyszer dobnád a falhoz a regényt, és üvöltenéd bele a nagyvilágba azt a fájdalmat, amit a kötet olvasása okoz. Érzelmileg nagyon megterhelő, viszont úgy gondolom, hogy kortól függetlenül minden nőnek, és férfinak is el kellene olvasnia!! S akármennyire is darabokban hagyott Amber Smith és Eden egy percig sem bánom, hogy kiléptem a komfortzónámból és beengedtem a valóságot.

"Nehéz nem így látni, ha az ember belegondol a dolgok állásába. Mármint, hogy mennyire elcseszett a világ."

"Kedvelem őt. Nagyon, nagyon kedvelem. Mondhatni, szeretem. A metaforikus szívemmel. Ha röntgenfelvételt készítenének rólam, egy nyílvesszőt mutatna a mellkasom vöröslő, vérben ázó izomtömegének közepébe fúródva. És valahogy tudom, hogy a dolgok megváltoztak közöttünk."

"A testem egy kínzókamra. Egy kibaszott bűnügyi helyszín."

"Kinyomom és kikapcsolom a telefont, mert nem akarom tudni, ha hív, de még ennél is inkább nem akarom tudni, ha nem hív."

"Hagyták, hogy megtörténjen, azzal, hogy hagyták, hogy itt legyen, és elhitették velem, hogy az egész világon mindenki más jobban tudja nálam, mi a jó nekem."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)