Carley Fortune: Várlak a tónál

" Észrevétlenül jutok el a néptelen recepciós pultig."

*

Találkozzunk ​egy év múlva… És ezúttal ne hagyj cserben! 

Fern Brookbanks felnőtt életének túl nagy részét pazarolta arra, hogy Will Baxteren agyaljon. A húszas évei elején mindössze egy napot töltött együtt a bosszantóan szívdöglesztő és idealista művésszel egy véletlen találkozásnak köszönhetően. Az időzítés rossz volt, a kémia viszont tagadhatatlan: minden titkukat és álmukat megosztották egymással, és megfogadták, egy év múlva újra találkoznak. Fern elment a megbeszélt helyre. Will nem. 

Évekkel később, harminckét évesen Fern élete kicsit sem hasonlít arra, amit egykor elképzelt magának. Ahelyett, hogy meghódítaná a nagyvárost, édesanyja tóparti panzióját vezeti, hiába fogadta meg hajdanán, hogy erre soha nem kerülhet sor. Az egész hely egy káosz, ráadásul az ex-pasija a menedzser. 

Fernnek szüksége van egy tervre – egy mentőövre. Meglepetésére ez épp Will képében érkezik, aki kilenc év késéssel, kezében bőrönddel toppan be, készen arra, hogy segítsen. Talán a férfi az egyetlen, aki megérti, min megy keresztül. De hogyan is bízhatna ebben a drága öltönyös látomásban, aki cseppet sem hasonlít arra a fiatal srácra, akit annyi évvel ezelőtt megismert? Will titkol valamit, és Fern már abban sem biztos, hogy tudni akarja, mit. De tíz évvel ezelőtt Will Baxter megmentette Fern Brookbankset. Vajon képes lesz most a nő viszonozni a szívességet?

" - Te meg én, egy év múlva, Fern Brookbanks - mondta. - Ne hagyj cserben!"

Egy újabb csoda Carley Fortune tollából. Tavaly hatalmas kedvencem lett a Minden elmúlt nyár, ezért nem is volt kérdés, hogy el fogom e olvasni a második regényét. Hatalmas elvárásaim voltak a Várlak a tónál felé, és szerencsére nem kellett csalódjak benne, hiszen egy erős, értelmes és baklövésekkel teli második esély történetet kaptam szerethető karakterekkel és right person, wrong time felállással, ami kicsit kitépte a szívem a helyéről.

Habár a helyszín nem Barry's Bay, mégis azt idézi fel bennünk. A kötet főszereplője Fern, aki egy üdülőszállóban nőtt fel, közel a vízhez, mégsem érzi azt, hogy neki azt az utat kellene folytatnia, mint amire az édesanyja is lépett. Tele van kérdésekkel, keresi az útját, próbálgatja a szárnyait, kicsit visszafogott, de aztán találkozik Willel, aki az ő rossz időben rátaláló megfelelő embere (right person, wrong time). Az ő kettejük szerelmének, és egy bizonyos pontig szenvedésének a története a Várlak a tónál. Az írónő két idősíkon mutatja be a jelen és a múlt történéseit, megosztva a fejezeteket egymás között. Hol a 10 évvel ezelőtti események kerülnek napvilágra, majd az az ominózus pont, ami összetört álmokat, hol a jelen kérdései bukkannak fel, és gondolkoztatnak el. Fern egy talpraesett, ugyanakkor kicsit bátortalan lány, akinek kell a megerősítés, az, hogy valaki ott legyen mellette és támogassa. Ezzel szemben habár Will elsőre bohókásnak tűnik, jóval több van benne, mint amit elsőre gondolnánk róla. Az írónő szépen, aprólékosan rántja le a leplet, és mutatja meg, hogy miért is telt el 10 év 1 helyett. Valahol szomorú is a meghiúsult találkozó, másfelől viszont megadja a kötet alaphangulatát. Megmutatja milyen volt Fern fiatalként, milyen baklövéseket követett el, milyen volt bizonytalanul a nagyvilágban az útját keresve, és megmutatja Willt is, akinek még nem volt hatalmas súly és felelősség a vállán. Ezek a fejezetek egyre jobban közelítenek a jelen konfliktusához, és ébresztenek szimpátiát a férfi, és tettei iránt.

A kötet elsősorban a hangsúlyt a második esélyre helyezi, arra, hogy ha két embernek együtt kell lennie, akkor a sors össze fogja őket hozni, és addig fogja noszogatja a másik felé, amíg ezt el nem fogadják, és be nem látják, hogy a sors is egymásnak teremtette őket. S habár nem a legvidámabb ok miatt fut újra össze Fern és Will, én mégis alig vártam a múlt fejezeteit olvasva, hogy ne csak itt legyen érezhető a vonzás és a másik iránti szeretet, hanem a kötet jelenében is.

A Várlak a tónál kérdések hadát teszi fel fejezetről-fejezetre. A problémákat és megoldandó helyzeteket csak úgy pakolja egymásra, míg már nem bírja el a súlyt, és alig várjuk, hogy megtudjuk, mégis mi vezetett el odáig, hogy Will nem jelent meg a megbeszélt találkozón, és mi miatt hiúsult meg a kibontakozóban lévő szerelem. Nem mondom, hogy nem ültem tűkön, hogy végre megtudjam, de az biztos, hogy az írónő nem adja könnyen a válaszokat.

Azt éreztem olvasás közben, hogy habár hasonló a tó közelsége miatt a kötet hangulata, mint a Minden elmúlt nyárnál, valahogy a Várlak a tónál komolyabb, magasabb a tét, és még a második esélynek is van alapja. Nem igazán szeretem ezt a zsánert, mert a való életben sem hiszek a második esélyben. Ha valaki egyszer csalódást okozott, akkor nincs garancia arra, hogy nem fog még egyszer. Az írónő ezt nagyon szépen be is építette a regénybe, és a legvégéig húzza úgymond az időt, csak ott tudjuk meg, hogy beteljesül e Fern és Will szerelme, vagy hiábavaló volt minden igyekezet.

A kötet egyik, ha nem a legerősebb része azok az érzelmekkel teli leírások, annyira sok érzelem van benne, és olyan szépen adja át Carley Fortune őket, hogy néhol te is megkönnyezed őket, és túlcsordulsz. Én végig azt éreztem, hogy az írónő a lelkemet tapossa, és szándékosan arra játszik, hogy amikor már azt hinném nem lehet több érzelmet beletenni, akkor megmutatja, hogy lehet, és még inkább a szívedbe markol.

Az érzelmek mellett a szorongás kerül elő, mint fontos téma. Habár Will szemszögéből nem olvashatjuk a regényt, mégis láthatjuk, hogy milyen az, ha az ember nem hisz magában, ha szándékosan szabotálja a boldog pillanatait, és bebeszéli magának, hogy nem fontos a saját boldogsága, sokkal inkább a körülötte lévőké, és ez számára teljesen rendben is van. Aztán ott van Fern úgymond vívódása, önmaga keresése és az, hogy megtalálja a helyét, ahol otthon és teljesnek érzi magát.

Az biztos, hogy mind a ketten küzdenek a saját démonaikkal, és nem egyszerű együtt élni sem a szorongással, sem pedig azzal a tudattal, hogy nem vagyunk elegek, mert Fern hiába mutatja magát erősnek, azért neki sincs jégből a szíve, és igazán csak akkor értjük meg, hogy mi is volt igazán a legfontosabb számunkra, ha elveszítjük azt. Fern jelene, a tény, hogy találkozik újból Willel az anyukája miatt valósulhat meg, de ő már nem érte meg ezt a pillanatot, és ez engem rettenetesen megviselt. Nemcsak a tény, hogy elvesztette, hanem az, hogy későn döbbent rá arra, hogy mit is akar. 

A döntések mellett arra is rávilágít a Várlak a tónál, hogy a változás nem feltétlenül rossz. Nem baj, ha huszonévesen más álmaink vannak, mint harmincévesen, és teljesen rendben van az is, ha az idő múlásával még mindig elbizonytalanodunk, és többször átrágjuk a dolgokat. Összességében engem ez a kötete is nagyon megnyert az írónőnek, s míg a Minden elmúlt nyár másképp volt szép, addig a Várlak a tónál egy jóval érzelmesebb, fájdalmasabb és komolyabb írása. Olvashatunk a sorsról benne, új esélyekről, a gyász feldolgozásáról, szorongásról, megfelelési kényszerről, elvárásokról és meg nem élt pillanatokról. Nagyon jól állt az is a kötetnek, hogy két idősíkon játszódik, az hogy nem siette el az újbóli találkozást, és hagyta kicsit szenvedni a karaktereket, még akkor is, ha mi magunk is megsínylettük ezt egy kicsit. Kellett az, hogy ne egyből lobbanjanak lángra a másik iránt, hanem először rendezzék a problémákat, és csak utána térjenek vissza a másik életébe. Fern nagy kedvencem lett, de igazság szerint Will az, aki levett a lábamról. Hiába, gyengéim a tetovált, művész lelkek, akik hatalmas felelősséget vesznek a nyakukba, és mindent megtesznek a szeretteikért. Ha olvasnál egy jó második esély szerelmet ne hagyd ki Carley Fortune második regényét, a Várlak a tónál c. regényét.

" - Az a jó abban, ha találkozol valakivel, akit valószínűleg soha többé nem látsz az életben, hogy következmények nélkül elmondhatsz magadról bármit."

" - Te egy citromtorta vagy, Fernie. Kicsit fanyar, de a jó értelemben. Amitől az édesnek is jobb íze lesz."

"Érzem, ahogy a szívem hevesen kalapál, mintha át akarná törni a bordáimat, hogy az övéhez siessen."

"Tudom, hogy még nem állsz készen, de szerintem egy nap majd rájössz: a szíved túl nagy ahhoz, hogy megtartsd magadnak…"

" - Azt akarom, hogy te is annyira akard ezt, mint én - mormolja. - Hogy olyan veszettül vágyj rá, mint én mindvégig."

" - Nem akarok eszköz lenni, aki segít elmenekülni a valóságból. Én akarok lenni a valóság."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

T. Kingfisher: Varázslókalauz önvédelmi sütéshez

 " Találtam egy halott lányt a nénikém pékségében."

*

A tizennégy éves Mona más, mint a város védelmével megbízott mágusok: nem tudja uralni a villámlást, nem tud beszélni a vízhez. Familiárisa egy kovászkeltető, mágiája pedig kizárólag kenyéren működik. Kényelmes életet él a nénikéje pékségében, ahol mézeskalács embereket bír táncra. 

Élete azonban fenekestül felfordul, amikor egy holttestet talál a pékségben. Egy orgyilkos járja a város utcáit, varázsnépekre vadászik, és úgy tűnik, Mona a következő célpontja. Ráadásul a hirtelen mágusok nélkül maradt, káoszba zuhant városban talán még az orgyilkos lesz Mona legkisebb problémája…

"Én csak a tésztához meg a süteményekhez értek."

Nagyon szeretek sütni, emiatt baromi kíváncsi voltam erre a könyvre. Egy cuki ifjúsági regényre számítottam, de emellett kaptam egy jó nagy adag sötétséget, harcot és egy erős 14 éves lányt, aki nemcsak a kemence mellett állja meg a helyét, hanem akkor is, ha harcolni kell. Egy nagyon talpraesett, ügyes kislány, aki már az első oldalon olyan kalamajkába keveredik, ami aztán végig elkíséri a történet alatt.

Eléggé erős a regény kezdése, hiszen nem mással kezdődik, mint egy halott lánnyal, akit Mona talál meg, az ifjú péktanonc. Innen indul el a lavina, és itt pecsételődik meg a lány sorsa. Ifjúsági fantasyhez képest egy kávéskanállal több benne a veszély, mint amire számítottam, ugyanakkor 10 dkg-mal több a bátorság és a város megvédésére irányuló erőfeszítés. Mindenképp egy olyan kötetnek mondanám a Varázslókalauz önvédelmi sütéshezt, amihez kell egy jó nagy adag szerencse, barátok, és az olyan hasznos képességek, amik jóval túlmutatnak a sütésen és azon, hogy Mona egész nap a kemence mellett legyen. Ebben a fantasy kötetben nagyon kevés embernek van képessége, de akiknek van azoknak sem ugyanolyan. Van, aki halott lovakat tud feléleszteni, és van aki mágiával tudja felruházni a süteményeit, illetve célt adni nekik azon kívül, hogy finomak, ropogósak és ehetőek legyenek. Mona, habár csak egy kislány, mégis jóval több rejlik benne, mint azt hinnénk. S hiába veszélyes egyes helyeken a kötet, megmarad annak az aranyos történeteknek, mint amit elsőre várnál tőle. Persze van benne vakmerőség, árulás és szeretet is. Na meg egy kovász, ami képes mindent is bekebelezni, és attól sem riad vissza, hogy egész hadseregekkel szálljon szembe. A Varázslókalauz önvédelmi sütéshez egy igazán szórakoztató, kikapcsolódást nyújtó, könnyen olvasható és szerethető kötet. Nemcsak fiatalabb olvasóknak ajánlom, hanem azoknak is, akik szeretik a könnyedebb cozy fantasyket és nem riadnak meg a fiatalabb főhősöktől sem.

A cselekmény fokozatosan épül fel. Mindig csak annyi újdonságot csepegtet, amit még könnyű megemészteni, és ami később szépen összeáll és megmutatja, hogy miben is rejlik a Varázslókalauz önvédelmi sütéshez varázsa, mert abban biztos lehetsz, hogy ez a kötet tele van varázslattal, uralkodással, egy harccal, ami eldönti Mona és a többiek sorsát, illetve életre kelt mézeskalács figurával, aki az egyik kedvenc karakterem lett.

S ha már szóba kerültek a karakterek. Mind (főleg a jó karakterek) tele vannak szeretettel, törődéssel, ugyanakkor a sebezhető oldalukat is megmutatják, és nem restek az érzelmeiket is kifejezni. Mona, Orsó és maga a hercegnő is erős pillérei a kötetnek. Mona a mesélőnk, aki által átélhetjük a Varázslókalauz önvédelmi sütéshezt, míg Orsó Mona kalandjának az egyik járulékos adalékanyaga, s a hercegnő is fontos összetevője az egésznek.

Olyan olvasni a történetet, mintha egy habos tortát ennél. Míg az első falatok édesek, addig a vége már tele van küzdelemmel és harcolni akarással. Finom, és a maga nemében édes is, de ha kell előkerül a keserű csoki igazi íze, és megmutatja, hogy nem minden falat habos, sőt vannak egész kemény részek, amikre még ráfért volna a sütés. Úgy érzem, hogy az eleje nagyon ifjúsági, majd utána fokozatosan nő fel lélekben Mona a történet világához és ahhoz a képhez, amit az írónő lefest.

Olvasás közben nagyon sokféle kalandot élhetünk át. Van benne menekülés a gonosz elől, bujkálás, egy kis rettegés, kételkedés, aztán jönnek a humorosabb, ötletekkel teli részek, és a kötet vége tele van megannyi abszurditással, mozgó óriás kenyéremberekkel, komisz mézeskalács figurákkal és egy tettel, ami nemcsak a halott lovak seregét hozza el, hanem egy őrült megnyugvását is.

Hiába van tele olyan részletekkel a regény, amik teljesen elrugaszkodnak a valóságtól, nekem mégis ezek voltak a kedvenceim. Az életre kelt mézeskalács figurák miatt egyből Mézi jutott eszembe a Shrekből, amiben van egy hasonló jelenet, mint amit T. Kingfisher lefestett, így biztos vagyok benne, hogy valamilyen szinten az a jelenet inspirálta a Varázslókalauz önvédelmi sütéshez egyes részeit, ami nem baj, mert ezek lettek a kedvenceim.

Az írónő stílusa csak úgy tör előre a sorok között. Miatta nagyon szépen és gyorsan lehet haladni az olvasással, és látszik, hogy mekkora szeretet is lapul ebben a történetben. Igen, egyes helyeken sötét, viszont a való élet sem mindig csak mosolygás és színes cukorfelhők találkozása. Varázslatos, humoros, igazán egyedi történet, ami tele van erős karakterekkel, viszont azt muszáj leszögezni, hogy nem véletlenül ifjúsági a címkéje. Aki nagy dolgokat vár a kötettől, az valószínűleg csalódni fog, viszont aki úgy olvassa, hogy csak jól akar szórakozni, néha elképedni az abszurd jeleneteken, azoknak nagyon fog tetszeni. Míg a kötet eleje és vége megjósolható, addig a köztes rész az, amiben vannak csavarok, izgalmas pillanatok, harc, üldözés, egy kis sebnyalogatás, jó sok adrenalin, egy csipet szeretet és varázslat. Emellett a hangulat komoly, érződik a történet súlya, az hogy egy város sorsa forog kockán. Minden Monán áll vagy bukik, mellette Orsó csak mellékes és az igazi hangsúly a varázslaton és a sütésen van. Persze van mondanivalója is, és nem egyszer gondolkodtat el olvasás közben. Megmutatja a jó és a rossz örökös harcát, a hőssé válás útját. Azt, hogy azok az igazi hősök, akik nem akartak azok lenni, mégis oda vezetett az útjuk, hogy a végére azokká váltak. A kisembertől kezdve a tanácsoson át az uralkodóig mutatja be az emberek igazi valóját, azt, hogy lehetsz bárki, ha a helyén van a szíved a végén megkapod a jutalmat, akkor is, ha csak a családodat, barátaidat vagy éppen a hőn szeretett pékségedet akartad megmenteni. Összességében egy nagyon szerethető cozy fantasyt kaptam, ami ennél varázslatosabb és sötétebb nem is lehetne.

"Néha a közönséges mézeskalács emberek is csintalankodnak kicsit…"

"Bedobtam a bucit Bob vödrébe. Boldogan rátortyolt. Gondolom, ezt nevezhetjük kannibalizmusnak."

"Az ember nem lesz hős csak azért, mert mindenki más elmulasztotta elvégezni a feladatát."

"Nem tudom, hogy felnőttként lehet-e valaha igazad egy vitában, de ha gyerekként egy felnőttel vitázol, automatikusan nincs igazad. Soha. Ez valami természeti törvény."

"A mézeskalács emberemen úrrá lett a féltékenység. Egyszer lementem, és láttam, hogy parancsokat osztogat az alsóbbrendű mézesbáboknak. Egymás után másztak fel egy polcra, és ugrottak fejest Bob vödrébe."

"Amikor más vagy, akár csak egy kicsit, akár csak abban, ahogyan mások látnak téged, szeretnéd tudni, hogy a hatalommal rendelkezők nem ítélnek el téged miatta."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Alix E. Harrow: A Starling-ház

" - A Starling-ház egy alultáplált állatra vagy törött babára emlékeztet, melyet pont az nem szeret, aki megígérte, hogy mindennél jobban szeretni fogja."

*

Néha ​egy olyan házról álmodom, amit még soha nem láttam… Opalról sok mindent el lehet mondani – árván maradt, kibukott a középiskolából, főállásban űzi a cinizmust, részmunkaidőben pénztáros –, de az számára a legfontosabb, hogy jobb életet teremtsen az öccsének, Jaspernek. Egy olyat, ami mindkettejüket kijuttatja Edenből. Ez a Kentucky államban található kisváros két dologról híres: a balszerencséjéről és E. Starlingról, Az Alvidék tizenkilencedik századi írójáról, akinek több mint száz éve nyoma veszett. 

A remeteként élt író semmi mást nem hagyott maga után, csak baljós pletykákat és az otthonát. Mindenki úgy gondolja, legjobb tudomást sem venni a hátborzongató házról és annak emberkerülő örököséről, Arthurról. Vagy majdnem mindenki. 

Félnem kellene, de álmomban nem tétovázom. 

Opal gyerekkora óta Az Alvidék megszállottja. Amikor esélye nyílik belépni a Starling-házba – és pénzt szerezni az öccse jövőjének megalapozásához –, nem tud ellenállni a kísértésnek. Ám gonosz erők egyre mélyebbre ásnak a Starling-ház eltemetett titkaiban, és Arthur rémálmai túlságosan valóságossá válnak. Miközben Eden a saját szellemei között fulladozik, Opal rádöbben arra, hogy végre talán lesz oka a városban maradni. Álmomban otthon vagyok. És most harcolnia kell. Üdv a Starling-házban: belépés csak saját felelősségre.

"Nem hiszek a szellemekben, démonokban, megszállásokban, földönkívüliekben, a horoszkópban, a boszorkányságban vagy a vámpírokban, de tudom, hogy mindig azt kaszabolják le elsőként, aki egy kísértetházba belépve azt állítja, hogy nem hisz a szellemekben."

A Tízezer ajtót nem olvastam az írónőtől, viszont ha az is annyira különleges és zseniális, mint A Starling-ház, akkor tuti sort fogok keríteni rá. Imádom azokat a regényeket, amik kicsit gótikusabbak, kicsit sötétebbek, mint az átlag és A Starling-ház ilyen. Olyan mintha a Rém Rom, a Stranger Things és a Gallant lenne ötvözve egy lebilincselő kötetben. Ha ezek közül szereted valamelyiket, nem érdemes kihagyni A Starling-házat sem, mert valami fenomenális!!

A gótikus dark fantasyk a szívem csücskei. Olyan különleges hangulatot tudnak varázsolni, mint amilyen A Starling-ház. Tele van veszedelemmel, szörnyekkel, a sötétben megbújó vadakkal, amik alig várják, hogy beléd mélyesszék a körmüket, és még mélyebbre húzzanak a sötétségben. A kötet elején úgy jó 50 oldal kellett, hogy megfogjon magának a történet, de ahogy ez megtörtént nem volt menekvés és minden szabad percemet rá fordítottam. Beette magát a bőröm alá, éreztem, hogy ott figyel a sarokban és alig várja, hogy újra a könyvhöz nyúljak és elmerüljek Opal, Arthur és a Starling-ház történetében. Egy sötét mesét kaptam a mélyben lakozó szörnyekről, emberekről, sorsokról, szerelemről, balszerencséről és a képzelet birodalmáról. Egyes helyeken hol borzongató, hol sejtelmes, de az biztos, hogy végig libabőrözik tőle a karod, és érzed az éteri vonzást, ahogy egyre jobban elmerülsz benne. A sötét hangulat nagyban hozzájárult ahhoz, hogy könnyen magaménak érezzem Opalt és Arthurt. Nem egy szokványos regény, mert tele van iszonyattal, bűnnel, felelősséggel és önfeláldozással, de pont az a szép benne, hogy nem is akar egy vidám olvasmány lenni. Komor, sötét, szarkasztikus, ugyanakkor ad egy cseppnyi kisvárosi hangulatot is jó sok balsejtelemmel és horror elemekkel, amiket meglehetősen kedveltem annak ellenére is, hogy alapvetően nem szoktam/szeretek horrort olvasni, inkább nézem őket, de A Starling-háznak baromi jól állt az, hogy ha kellett ott rejtőzött a sötétség és a zavaró gondolatok a kötet lapjai között.

A főszereplő, Opal egy igencsak sanyarú sorsú lány, aki egy olyan kis településen él, mint Eden, ahol mindenki ismer mindenkit és mindenki tudja, hogy jobb távol maradni a Starling-háztól, és jobb messziről elkerülni azt. De mi történik akkor, ha Opalt vonzza ez a ház és egy nap arra lesz figyelmes, hogy már ott van előtte, és legszívesebben bekopogtatna? A Starling-ház ezután a gondolat után kezdődik el és mutatja meg, hogy mi is rejlik benne.

A hangulata nagyon sejtelmes, az írásmód egyedi és kicsit elvont. Ha nem a jó időben talál meg a kötet, akkor csekély rá az esély, hogy élvezni fogod, viszont ha jókor talál meg, akkor hatalmas élmény lesz az olvasása, és a borús gondolatok, illetve a Starling-ház története sem fog álmatlan éjszakákat okozni. Ez a kötet nem a gyengédlelkűeknek íródott, hanem azoknak, akik nem félnek lemenni a sötét és titokzatos, árnyakkal teli pincébe akkor sem, ha nincs világítás.

A kötet hangulata emellett nagyon hasonló a Creel házhoz (Stranger Things fanok előnyben) és a Rém Romhoz amiatt, hogy szinte olyan, mintha a ház maga is élne. Kicsit hátborzongató, kicsit öncélú, viszont tele van titkokkal és ajtókkal, amik egyik emeletről vezethetnek egy másik szobába vagy egy másik oldalára a háznak. Nekem személy szerint ez az egész 'él a ház és szinte veled együtt lélegzik' dolog nagyon bejövős, és imádtam azokat a részeket, amikor Opál felfedezte a Starling-házat, és szépen lassan megismerte a titkait.

Maga a cselekmény lassan bontakozik ki, nem vág egyből bele a közepébe, viszont cserébe minden fontos pillanatnál ott lehetsz, és a dolgok mélyére leásva adja át az élményt, és azt a vizuális effektet, amit te is átélhetsz, ha kezedbe veszed a kötetet. Tele van emellett a történet csavarokkal, fordulatokkal, és a múlt rejtélyeivel. Egy mesével, ami lehet, hogy nem is mese, hanem maga a valóság, vagy legalábbis a valóság egy szeglete.

Ami még igazán különlegessé teszi a regényt a hangulata és a lebilincselő írásmódja mellett azok a lábjegyzetek, illetve a többféle elmesélése a Starling-háznak. Ahány ember meséli annyiképp változik a története, és imádtam újabb és újabb szemszögeket felfedezni, újabb és újabb jelentést adni a már így is szerteágazó Starling-háznak. Viszont a ház valós története a végén nagyot üt, és mikor már azt éreztem, hogy több meglepetést nem tud okozni Alix E. Harrow megmutatta, hogy a játék még csak most kezdődik.

Összességében nekem nagyon tetszett A Starling-ház a komor, néhol bús hangulatával, és a karakterek közötti dinamikával. Habár nem a romantikán van a hangsúly és nem is érdeme, hogy Opal és Arthur történetét mesélje el, mégis kapunk egy apró szerelmi szálat, és ha nem is mindig éreztem érzelmileg stabilnak ezt a szálat, az kétségtelen, hogy a dinamika közöttük baromi jó. Az eleje kicsit döcög, de aztán szépen lassan ahogy egyre többet látunk úgy lesz egyre jobb. Opal is megnyílik, na meg Arthur is. A Starling-ház története mellett pluszban őket is megkapjuk, amiért őszintén repes a szívem, hiszem nincs is jobb egy horror elemekkel tűzdelt, gótikus dark fantasyben érzelmekre és a szerelemre bukkanni. Engem nagyon meggyőzött, és ha nem is mindig fogtam fel ép ésszel, hogy mi történik, mert voltak olyan fejezetek, amik a homályba vesztek, mégis azt tudom mondani, egyszerűen kellett nekem A Starling-ház, és kellett az is, hogy megismerjem Opal Starlingot. Opal nem az a tipikus hősnő, aki a szépségével beragyogja mások napját, nem ő az élet keményebbik felét ismeri. Azt, amikor éjt-nappallá téve gürizel, azt amiben a lojalitás és a makacsság kéz a kézben jár, és amiben a sötétség találkozik a gótikus horrorral. Amiben árnyak és szörnyek szabadulnak el, amiben seregélyek tanyáznak a fákon, és amiben egy különös, hórihorgas fiú megdobogtatja a szíved. Míg Opal a lojalitás mintaképe, addig Arthur az önfeláldozásé. Mind a kettejüket nemes cél vezérel, és pont ezért egészítik ki oly jól egymást. Miattuk egyedi és különleges A Starling-ház. Miattuk lebilincselő és sötétségben gazdag. Miattuk él és lélegzik a történet, és ők azok, akik életben tartják a házat, Eden lakóit és őrzik a világot a szörnyek ellen.

" - Munkaidő van. Hogyhogy nem Sweeney Toddnál takarítasz?"

"Arthur sok minden számomra - rejtély, vámpír, lovag, árva, igazi faszfej -, de most pont olyannak látom, amilyen: egy férfinak, akinek hozzám hasonlóan szintén van egy listája, és azon a listán csupán egyetlen tétel szerepel."

" - Azt hiszem, hogy ha valaki kicsit is különbözik a többiektől, akkor mindenféle hülyeséget kitalálnak róla."

"Ideje a saját álmaidat álmodni."

" - Emlékszel, Arthur? Azért jöttél le ide, hogy megments, mert egy átkozott bolond vagy, én pedig követtelek, mert még nagyobb bolond vagyok."

"Tudom, hogy ő az a valami, amit kergettem és kerestem, amire vágytam és vártam, és amiben egész életemben reménykedtem: az otthon."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Budai Lotti: A márkinő titka (A borostyánszemű 3.)

"Fontainebleau kastélya 1681 márciusának első tavaszi vasárnapján nyomasztó csöndbe burkolódzott."

*

Fény ​derül az igazságra… 

Louise végre valódi elhivatottságra talál a királyi udvarban, ahol szívvel-lélekkel a fiatal és boldogtalan trónörökösné, Mária Viktória szolgálatának szenteli magát, akinek egyre ingatagabb a helyzete az udvarnál. Ezzel együtt a lányra a szerelem is rátalál a jóképű, kifürkészhetetlen és szemtelen William Harvey személyében. 

La Reynie, a királyi rendőrség főfelügyelője közben tovább folytatja a mérgezési botránnyal kapcsolatos nyomozását, melynek ügyeit a Chambre d’Ardent, a baljós elnevezésű Izzasztó tárgyalja, melynek gyanúsítottjai immár az uralkodó közvetlen környezetéből kerülnek ki. 

Mindemellett Louise új barátokra és támogatókra is talál az udvarban, csakhogy sem Lady Hamilton, sem Sauvage nem tétlenkedik, és a lány hamarosan maga is az Izzasztó előtt találja magát. Kénytelen újra megtanulni a keserű leckét, hogy gyakran éppen az ártatlan az, akire a gyanú legsötétebb árnyéka vetül, és olykor éppen azok a bűnösök, akikben az ember a legjobban megbízott. 

Budai Lotti A borostyánszemű-sorozat zárókötetében nemcsak a régi királyi házasságok boldogtalanságába nyújt bepillantást, de megoldást kínál a mérgezési botrány megoldatlan rejtélyeire is. Hisz ki tudja? Talán éppen így történt…

"Ostoba dolog a női szív. Ha úgy akarja, a leghalványabb reménybe is olyan erővel tud kapaszkodni, mint a vadszőlő a fa törzsébe."

El sem hiszem, hogy már a befejező kötetet foghatom a kezembe. Annyira jó lett ez a trilógia, hogy nehéz szívvel búcsúzom tőle. Budai Lotti nekem ír, és imádom érte. Nagyon jók a történelmi regényei, s habár A borostyánszeműben kevesebb a szerelem, és több az intrika, cselszövés és politika, mégis szerethetőek ezek a könyvek, és teljes mértékben ki tudnak kapcsolni. Azért szeretem Budai Lotti írásait, mert a történelem egy szegletét adja át olyan formában, ami bárki számára befogadható, és nemcsak a száraz tényekre szorítkozik, hanem arra is, hogy közben azért szórakoztasson.

Amilyen nagyon vártam ezt a harmadik részt, olyan gyorsan be is faltam. Ahogy elkezdtem szinte a kezemhez nőtt, és alig vártam, hogy legyen egy kis időm olvasni. Megvan benne minden, ami egy jó történelmi regényhez kell, és jó volt látni benne, ahogy a szálak összeérnek, ahogy az elején megkezdett gondolatok végre learatják a babérokat, és megmutatják, hogy A borostyánszemű trilógiában mindennek fontos szerepe van, nemcsak a látszat kedvéért vannak. Az udvari intrika, valamilyen szinten a politika és bizony a cselszövések kötete is A márkinő titka c. regény. Tele van érdekesebbnél érdekesebb gondolatokkal, árulással, csalódással, a múlt sötét árnyaival, bosszúval, mérgezéssel, barátságokkal, féltékenységgel, a szebb jövő képével, a kilátástalan jelennel és egy olyan titokkal, amire senki sem volt felkészülve. Szinte a kötet végéig kihúzza az írónő az izgalom faktorát, és megmutatja, hogy képes az utolsó utáni pillanatban is bedobni egy csavart, ami aztán mindent fenekestül felforgat, és a már ismert tényeket egy teljesen új megközelítésben tálalja. Nem egyszer esett le az állam, és jött el a déjá vu pillanata, amikor megvilágosodtam, és minden értelmet nyert. Valahol számítottam rá, hogy ez a harmadik rész is tele lesz métellyel és meglepő fordulatokkal, de még annál is jobb, mint amit vártam tőle. Úgy érzem, hogy a három kötet közül ez a legerősebb, és ebben a legnagyobb is a tét. Már nemcsak a másik megítélése a fontos, hanem az igazság napvilágra kerülése.

De kezdjük is szépen az elején. Maga a kötet pontosan ott folytatódik, ahol a második véget ért. Szépen felveszi a fonalat és olyan, mintha abba se hagytuk volna a sorozatot, és szépen egymás után olvastuk volna a köteteket. Az írónő mesterien szőtte most is a szálakat, és nem győzök ámuldozni azon, hogy mennyire is profin van összerakva A borostyánszemű, már ami a történelmi részét illeti.

A valóságos események, helyszínek, illetve történelmi személyek tökéletesen kiegészítik Louise napjait, azt a sorsot, amit az írónő szánt neki, és mindenféle kérdés nélkül el tudom képzelni, hogy a történelem egy pontján volt egy Louise, aki társalkodónő, majd bizalmas lett a francia udvarban. Olyan hitelesen és megkérdőjelezhetetlenül adja át Lotti az információkat, hogy azt iskolában kellene tanítani.

Emellett hol könnyedebb, hol eseménydúsabb, hol pedig a végsőkig izgalmas A márkinő titka. Tele van apró információkkal, amik majd a hajrában fontosak lesznek, vagy olyan karakterekkel, akiknek az árulása elindít egy lavinát, ami képes lenne maga alá gyűrni és betemetni. Hol az udvarbeli élet, hol pedig Louise sorsa alakulásának lehetünk a szemtanúi. Pletykák, rosszindulatú megjegyzések, a jól ismert zöldszemű szörny és összeesküvés tarkítja a sorokat.

A hangulat még mindig egészen elképesztő. Alapvetően történelmi tényeket nem szeretek szórakoztató irodalomban olvasni, viszont Budai Lotti egy teljesen más tészta. Könnyed stílusával már egészen hamar levett a lábamról, emiatt mindig annyira várom, hogy mikor olvashatok újra tőle. A márkinő titka is egy remek, alaposan átgondolt, szépen felépített történelmi regény, amiben épp annyi érzelem, romantika és testiség került, amit még elbírt a történet.

A karakterek baromi sokszínűek, a hűségük megkérdőjelezhető, és pont emiatt nem bizhatunk senkiben, és nem tudhatjuk, hogy ki fog a következő oldalon hátba szúrni, illetve, hogy mikor fog újra kopogtatni az ajtón Louise múltja, illetve azok a múltbeli események, amik elvezettek A márkinő titka cselekményéhez. S habár nem annyira durva ez a rész, mint pl. az első, A királyné ékszerei, azért ez is tud meglepetéseket okozni, ha éppen úgy tartja kedve.

Mindemellett, ha nem is a leghangsúlyosabb, azért a szerelem is fontos központi szereplő. Megmutatja az írónő, hogy semmit sem adnak ingyen, és minden egyes boldog pillanatért meg kell küzdeni, illetve meg kell élni, mert sosem lehet tudni, hogy a következő nap mi lesz az a sarkalatos esemény, ami romba dönti az addigi terveket és számításokat. Nemcsak kalandban, de veszélyben is jócskán részese lehet annak, aki a kezébe veszi a trilógia befejező részét. Míg a kötet eleje az udvart hivatott még közelebbről bemutatni, addig a vége már Louise sorsát állítja pellengérre, és bizonytalanít el minket, hogy vajon megéri e a sok szenvedés, vagy még több szenvedésben lesz része Louise-nak (Ágyas és úrnő olvasók előnyben). Összességében A márkinő titka egy nagyon kalandos, ugyanakkor veszélyes és szenvedélyes történet egy erős hősnőről, aki sosem adja fel, és még akkor is csak az igazat mondja, ha nincs senki, aki meghallgassa, és a végsőkig őszinte önmagához. Emellett tele van meglepő fordulatokkal, csavarokkal és egy életúttal, ami már a születés előtt eldöntetett. Ha egy olyan regényre vágysz, ami elkalauzol a 17. századi francia udvarba, és érdekel, hogy mi lesz Louise sorsa, akkor ne hagyd ki A márkinő titka c. kötetet sem!

" - Hát… anyám mindig azt mondja, inkább lássa az ellenségünk közelről a fél szemünk, mint messziről a hátunk."

" - William! Tudom, hogy van valami, amit nem mondasz el nekem. Valami, ami miatt folyton témát váltasz, ha az elmúlt néhány évedről kérdezlek..."

"A bejárati ajtót nyitva találta, és egyenesen az emeletre vezető, szűk lépcsősor felé vette az irányt, mielőtt még a kíváncsi tulajdonosnő megtalálta volna..."

" - Ez azt jelenti, hogy jelenlétemre állandó jelleggel számíthat az Udvarnál. Beláthatja tehát, kedves, hogy mindhármunknak jobb lenne, ha békét kötnénk. Magának, nekem és a kis Henrynak is... Megígérem, hogy fiamként fogom szeretni."

" - Madame de Lavardin... - kezdte végül fáradt, de meglepően kedves hangon. - Jobb, ha tudja, hogy az ön ellen szóló bizonyítékok, melyeket az ügyész úr ma elénk tárt, igencsak meggyőzőek voltak."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Laini Taylor: Füst és csont leánya (Füst és csont leánya 1.)

 "Ahogy iskolába tartott a hóvattába süppedt macskakövön, Karounak nem volt semmiféle baljós előérzete a nappal kapcsolatban."

*

„Egyszer ​volt, hol nem volt, történt egyszer, hogy egy angyal meg egy ördög egymásba szeretett. Nem lett jó vége.” 

Így kezdődik a 17 éves Karou története. A valódi kék hajú lány Prágában él és rajzolni tanul, ám gyakran hiányzik az iskolából, mert időről időre távoli és veszélyes küldetéseket teljesít titokzatos és végtelenül rút nevelője, Kénkő parancsára. Kénkő boltjából kilépve ugyanis a világ legkülönbözőbb pontjain találja magát, és mindenhonnan fogakat kell vinnie Kénkőnek, aki kívánságteljesítő gyöngyökkel fizet. 

Karou egy ilyen küldetésen méri össze először az erejét Akivával, az emberfeletti szépségű szeráffal. Az első találkozást több is követi a mai Prágában és más korokban, más világokban – mert tér és idő nem szab korlátot a kimérák és a szeráfok időtlen idők óta tartó könyörtelen küzdelmének. 

Hogy kik a kimérák, és kik a szeráfok? Kik az ördögök, és kik az angyalok? Jó-e a szép, és szép-e a jó? Kicsoda valójában Karou, akinek a neve azt jelenti: „Remény”? 

Laini Taylor fantáziában, egészen eredeti ötletekben, kiszámíthatatlan fordulatokban és érzelmekben gazdag regényéből kiderül. 

Laini Taylor, a sikeres fantasy szerző új vizekre evez legújabb trilógiájával, és ha hinni lehet a neves amerikai újságok recenzorainak, ez lehet az írónő eddigi legnagyobb sikere. Úgy tűnik, beigazolódnak e feltevések, hiszen a könyvet a New York Times beválasztotta 2011 legfontosabb könyvei közé a gyerek/ifjúsági kategóriában (összesen 5 könyv szerepelt a listán), a megfilmesítési jogokat, pedig a Universal Stúdió vásárolta meg. A folytatás már készül!

"A fájdalom olyan, mint a lencse, amelytől élesebb lesz minden, az érzékek, az ösztönök."

2017-ben már egyszer olvastam a regényt, akkor nagyon szerettem is, és emlékszem, hogy alig vártam, hogy olvashassam a folytatásokat, majd a második kötet után a kiadó úgy döntött, hogy nem hozza el a befejező részt, viszont most elérkezett a pillanat és újra megjelent ennek a szuper és lebilincselő trilógiának az első része. Nagyon élveztem újra elveszni ebben a világban, és még mindig úgy gondolom, hogy az egyik legkülönlegesebb fantasy, amit valaha olvastam. Igaz érződik rajta, hogy nem mostanában íródott, viszont nagyon kellett a lelkemnek, és baromi jó érzés volt feleleveníteni  a Füst és csont leányában történteket.

Ennyi év után is azt tudom mondani, hogy a Füst és csont leánya egy igazi gyöngyszem, amit olvasni kell, ha szereted a különlegesebb regényeket. A szívem egyik csücske Laini Taylor munkássága, hiszen nagyon egyedi a hangja, kell hozzá egyfajta nyitottság, mert aki annyira különlegesen ír, mint Laini az nem lesz mindenkinél kedvenc. A regényei csak úgy ontják magukból a mágiát, a nem megszokott hangulatot, és ez a Füst és csont leányára is nagyon igaz. Ez a kötete az első, amit olvastam tőle és nem novella volt. A novelláiban egytől-egyig érezhető, hogy kevés a szószám és még órákig, ha nem napokig ellennél a világában. Nemcsak az egyedi stílus teszi letehetetlenné a kötetet, hanem maga a cselekmény folyama és sokszínűsége is, ami miatt képtelen voltam bármi másra gondolni, és egyszerűen csak olvasni akartam, hogy újra átélhessem a varázst és barangolhassak Prága utcáin. Igaz, hogy a fülszöveg nem mond sokat, mégis képes felcsigázni az embert, hogy tudni akard a teljes történetet, és ne elégedj meg azzal a sejtelmességgel, amit első körben ad. Nagyon sok mindent ki lehetne emelni, amik egyediek, különlegesek a regényben, mégis nekem leginkább a japán nevek, a helyszín és a sokszínűség azok, amik megragadták a figyelmemet, és ezek végig elkísértek olvasás közben. Maga a főszereplő, Karou is különleges, hiszen "természetes" kék színű haja van, nemcsak egy egyszerű diák, hanem a diák léttől teljesen eltérő élete is van, amit tüzetesebben is megismerhetünk a Füst és csont leányában.

Volt egy pár olyan jelenet, amikor csak kapkodtam a fejem, hiszen "itt egy csavar, ott egy csavar" elven mindig történik valami érdekes, megdöbbentő vagy éppen meghökkentő. Nagyon tetszett, hogy nemcsak Karou szemszögén keresztül láthattuk az eseményeket, hanem mások is megkapták a szereplési lehetőséget, a belső monológot, és gondolatok áramlását. Magát a történetet tekintve nagyon színes a felhozatal, hiszen az általános fantasy kliséket elhagyva történtek okszerűen és következetesen az események és a szálak találkozása.

Már maga a kezdet is annyira ütős, hogy ha valaki elkezdi, akkor nem tudja abbahagyni, mert az ár beszippant, magával sodor és addig nem ereszt, amíg az utolsó oldal utolsó mondatának a végére nem értél. A szereplők egytől-egyig igazi egyéniségek, színesek, akik nemcsak, hogy különlegesek, hanem megismételhetetlenek és varázslatosak is egyben.

A világ felépítése valami eszméletlenül bámulatos, őszintén csodálom érte az írónőt, hogy nem félt papírra vetni a gondolatait, és ha bizonyos részek vagy információk elsőre furcsának is tűnnek, később rájön az ember, hogy pont amiatt a nem szokványos információhalmaz miatt is olyan letehetetlen, olyan egyedi és szeretnivaló a Füst és csont leánya, ami akár a férfi olvasók szívét is képes elnyerni. Nemcsak egy újabb fantasy, hanem egy izgalmas, pörgős, eredeti és káprázatba ejtő történet is!

Amit már eddig is tudtam az még egyszer beigazolódott, miszerint Laini Taylor egy zseni, és amihez hozzányúl az arannyá változik a kezei között. Olvasás közben egy percre sem éreztem azt, hogy lelassulnának az események, sőt... végig adagolja a világ sajátosságait, izgalom követ izgalmat, ha kell egyik fordulat követi a másikat, és az biztos, hogy nincs még egy olyan regény, mint a Füst és csont leánya. Laini Taylor egy igazi mesemondó, akinek aranyból vannak a szavai, és aki sokkal több figyelmet érdemelne a magyar olvasóktól, mint eddig kapott.

Úgy érzem, hogy kicsiny hazánkban nem becsüljük meg eléggé az írónő munkásságát, pedig az egyik, ha nem a legkülöncebb, legkülönlegesebb világa neki van, és legalább akkora hype-ot érdemelne, mint az Üvegtrón sorozat, ha nem nagyobbat. A Füst és csont leánya a nagybetűs fantasy, amit tanítani kellene az iskolákban. Nemcsak együtt éled át a történetet Karouval, hanem vele együtt vagy dühös az elején, és együtt ismeritek meg a teljes képet, ami kiadja a történetet.

Ez még csak az első rész, viszont már itt elkezd izgalmas és utánozhatatlan lenni a történet. Varázslatos a megálmodott világ, a karakterek is baromi egyediek, és tipikusan egy olyan regény, amit egy szusszanásra befalsz, mert olyan jó. Számomra rendesen függőséget okozott, és alig vártam, hogy megkaphassam belőle az újabb adagomat. Az írónő stílusa teljesen levett a lábamról, és olyan intenzív élményt adott, amire nagyon sok könyv nem képes. Mentes a kliséktől, és érződik rajta az az igazi fantasy vonal, ami eltávolodik a megszokottól, és mégis valami újat ad.

Akik úgy érzik, hogy az urban fantasy világában már nem lehet újat alkotni, mert minden meg lett már írva, azok még nem olvasták a Füst és csont leánya trilógiát. Nagyon sok kedvenc fantasy szerzőm van, viszont Laini Taylor toronymagasan az egyik legkülönlegesebb csillaga. A történet maga roppant eredeti és szinte eldobod tőle az agyad annyira jó, a lezárása meg valami észveszejtő. Az angyalok és a kimérák háborúját állítja be a középpontba, és innen futnak ki, illetve ide érkeznek a szálak. Viszont ezúttal az angyalok nem a jófiúk, hanem a leigázók, azok, akik a történet negatív szereplői, akik szolgasorba taszították a kimérák népét. Külön öröm számomra, hogy fordított az írónő a szokásos meneten, és egy teljesen más nézőpontban mutatja be az angyalok és az ördögök (kimérák) kapcsolatát. Ha nem olvastam már volna a második részt, és nem emlékeznék halványan az eseményekre, akkor tuti, hogy megőrülnék a második rész megjelenéséig, viszont így sem kell sokat várni, mert jön nyáron a folytatás!! Ha téged is érdekel, hogy mi lesz Karouval, Akivával, a kimérákkal és a szeráfokkal, akik ugye az Angyalok megfelelői, akkor vésd be a naptárba július 1-jét, ami a Vér és csillagfény napjai tervezett megjelenése. Ha pedig olvasnál egy brutál egyedi, függőséget okozó fantasyt, ne hagyd ki Laini Taylor Füst és csont leánya c. lenyűgözően egyedi történetét.

" - Helyes. Nincs szükség holmi idióta nevére a testeden. Komolyan azt képzeli, ha meglóbálja az orrod előtt a csingilingijét, utána fogsz rohanni?"

" - Nem, nem mint a baktériumok. Az egyes emberek pillangói reagálnak más emberek pillangóira, mint a feromonok, így a megfelelő ember jön a közeledbe, a te pillangóid táncolni kezdenek. Nem tehetsz róla - ez kémia."

" - Hé! Lehet, hogy a testem kicsi, de a lelkem nagy. Ezért hordok magas talpú cipőt. Hogy felérjek a lelkem csúcsáig."

"Az ő kimérája. Azon kapta magát, hogy így gondol rá, és ez nem is tűnik furcsának."

"Ha Madrigal rózsasziromajka és meztelen háta nem lett volna eléggé csábító Thiagónak, gondolta Madrigal, ez biztosan az. Árulkodó csillogása mintha csak felszólítás lett volna: NYALJ MEG!"

" - Nem vagy ostoba, Madrigal - mondta Kénkő. - Ha akarsz valamit, törekedj rá. A reménynek ereje van. Ne vesztegesd butaságokra."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Szabó Krisztina: Ezüsterdő

 "Farkas jár az erdőmben."

*

Egymásba ​szerethet a farkas és a vadász? 

A mágikus képességekkel bíró Grosvenor-ház a kezdetektől fogva védelmezi az Ezüstvidéket és a környező országokat a farkas alakváltóktól. Ám az egykor nagy hatalmú családból napjainkra csupán ketten maradtak: Calluna és a nagymamája. Nem sokat tehetnek az ifjú Faelan király ellen, aki a trónra kerülését követően merész hódító hadjáratba kezdett. A farkasok jelentette fenyegetés nőttön-nő. 

Amikor a farkaskirály házassági szövetséget ajánl, Calluna az otthona és a szerettei védelmében kénytelen igent mondani. Előítéletekkel felvértezve száll le a repülőről a Lykon Birodalomban. Csakhogy Faelan egészen másnak bizonyul, mint hitte, és egyre nehezebb összeegyeztetni a kegyetlen uralkodó képét azzal a férfival, akit megismer. 

Ráadásul nem elég, hogy vonzalom ébred benne az ellensége iránt, megdöbbentő családi titokra is bukkan Lykaiában. Mégis mi köze az ősének a farkasokhoz? És mi az a különös mágia, ami összeköti őt Faelannel? 

Calluna kénytelen helytállni a veszedelmekkel teli, ellenséges udvarban, és fényt deríteni az igazságra, mielőtt minden, amit szeret, menthetetlenül odavész. Merülj el ebben a szerelemmel, titkokkal és mágiával teli modern mesében!

"Ott, ahonnan én származom, a kegyelem nem gyengeség, hanem erény."

Nagyon szeretem Szabó Krisztina fordításait, na meg Az ellopott kívánsággal is magasra tette a lécet. Viszont az Ezüsterdő egy csoda. Nagymamám kiskoromban a Piroska és a farkas történetét mesélte el a legtöbbször, hiszen mindig ezt kértem, így amikor megláttam, hogy az Ezüsterdő egy ilyen retelling lesz, tudtam, hogy nekem ez a kötet kell!! Hatalmas elvárásaim voltak, de még ezeket is képes volt felülmúlni a történet. Varázslatos, alakváltós, természetközeli az Ezüsterdő tele mágiával és ellentétekkel. Igazi enemies to lovers regény egy kis politikai házassággal megspékelve.

Calluna és Faelan szerelmének lehetünk szemtanúi az Ezüsterdőben. Calluna egy régi vadászcsalád, a Grosvenor család sarja, akiknek az elsődleges feladata a farkasok kívül tartása az Ezüsterdőből, a béke fenntartása és az ezüst védelme. Míg Faelan egy ősrégi alakváltó család, az Athelwulf család egyetlen fiúgyermeke, akit túl korán ért utol a végzete, és akinek már nagyon korán meg kellett tanulnia felelősséget vállalnia és parancsokat követnie. Az ő kettejük nem mindennapi egymásra találásáról és lassan kialakuló szerelméről szól a kötet. Ők adják az erős magot, ami aztán kicsírázik és megmutatja, hogy mi mindenre is képes. Már a kötet legelején teljesen megnyert magának a világ, és alig bírtam elszakadni ettől a kalandban és veszélyben gazdag Piroska és a farkas retellingtől. Az ilyen adaptációkat, illetve újrameséléseket kedvelem a legjobban, mivel hiába ismerjük az alapot a kötet többi része az mind az írónő saját fantáziájának a gyümölcse. A világa valami elképesztő, a térkép hatalmas segítség, és őszintén minden fantasy kötetben következővé tenném, hogy legyen térkép, mert nagyban segíti a navigálást, továbbá ad egyfajta pluszt is. Szabó Krisztina kötetében az a plusz, hogy eszméletlen jó a dinamika mind a karakterek, s mind a cselekmény egyes részei között.

Ha kell begyorsít, de ha arra van szükség, akkor áthelyezi a hangsúlyt az érzelmekre, vagy éppen a világ képére. Van benne politika, viszály, árulás, ellenségek más színben való megismerése, illetve titkok, amik végig jelen vannak, és rányomják a bélyegét a történet alakulására. Az elején bevallom én azt hittem, hogy végig egy kitalált fantasy világban maradunk, ami igaz is, viszont ez a világ modern és kicsit olyan Lykaia, mint egy farkasok uralta Crescent city. Az Ezüstvidék lenyűgöző az erdőivel, illetve a varázslatával, és szinte éreztem a fák illatát, miközben elvesztem a sorok között.

Már az első fejezetekben egyből fejest ugrunk a cselekmény sűrűjében, és megismerjük az alapszituációt, amit aztán az írónő megtűzdel gyűlölettel és veszélyekkel. Egy perc nyugtom nem volt olvasás közben, mert tudnom kellett, hogy mi lesz a vége. Mikor lesz a slow burn rész végre kézzel fogható, viszont nagyon jól áll az Ezüsterdőnek az, hogy szépen a maga tempójában alakulnak ki az érzelmek, és a he falls first-ért repes a szívem.

Miután túlléptünk a kötelező bemutató körökön jön az igazi kaland, amiben nemcsak gyönyörű leírások szerepelnek, hanem bizony merényletek és véres jelenetek is. A farkasok jelenléte miatt egy cseppet sem finomkodik az írónő, és az a helyzet, hogy ezeket a leírásokat is épp oly lelkesedéssel olvastam, mint azokat, amikben a tájat írja le, vagy éppen jelzőkkel illeti a karaktereket. Van egyfajta szépérzéke az írónőnek, amit már Az ellopott kívánságban is megmutatott, viszont az Ezüsterdőben úgy hiszem, hogy valamivel szembetűnőbb.

Imádtam olvasni a sorokat, és csak úgy elveszni bennük. A mondatok és az egész szöveg egy kész csoda. Olyan természetességgel és gördülékenységgel vannak a szavak papírra vetve, hogy igazi élmény elmerülni a történetben, és egyszerűen csak úgy átadni magunkat az érzelmeknek és érzéseknek. Ami magát a cselekményt illeti végig pörög, mindig történik valami, ha nem érzelmi síkon, akkor a veszély kopogtat az ajtón, de az biztos, hogy egy unalmas része sincs.

Nagyon kevés olyan könyvet lehet olvasni, amiben az alakváltók, jelen esetben farkasok kapnak szereper, így már csak ezért is érdemes kézben venni, hiszen az Ezüsterdő egy jóféle alakváltós történet, ami tele van fantasy elemekkel, mágiával és mögöttes tartalommal. Ugyanúgy szól a másik megismeréséről, a családról, a barátságról, mint a kötelességekről és a szerelemről. És igen, tudom, hogy önálló kötet, viszont úgy érzem, hogy még van ebben a világban kiaknázatlan rész, amiket fel lehetne egy következő részhez használni.

Túl jó ahhoz ez a világ, hogy ne mélyedjünk még jobban el benne és túlságosan megszerettem Callunát és Faelant ahhoz, hogy el tudjam vagy épp el akarjam engedni a kezüket. Imádtam az Ezüsterdő védelmezője/vadásza és a farkaskirály történetét. Lenyűgöző a megalkotott világ, tele van izgalmas pillanatokkal, és az Ezüsterdő azon kevés könyvek egyike, aminek jól áll a kényszer házasság, mert azért valljuk be elég kevés jól megírt és megalapozott regényt lehet olvasni ezzel a trope-val.

Szabó Krisztina nemcsak egy újabb remekművet tett le az asztalra, hanem egy olyan csodát, ami akár a nemzetközi piacon is simán megállná a helyét. Az alakváltók világa keveredik az udvari intrikákkal, a látszat és a valóság közötti kontraszttal, a megtörhetetlen szerelemmel és az ősi ellenségek közötti szövetséggel. Könnyen meg lehet győzni, és az Ezüsterdő világa már az első percben győzött. Nemcsak Calluna érdekes karakter, hanem Faelan is, akit azért szívesen megismernék közelebbről. Imádtam, ahogy osztották egymást, na meg a perzselő pillanatokat is, amikor már elkezdett pislákolni a szenvedély tüze, viszont lelkileg még nem állt készen arra Calluna, hogy lépjen és felrúgja mindazt, amit a családja generációk óta tényként kezelt, miszerint a farkasok ádáz ellenség, de mi van, ha nem is annyira fekete-fehér a történetük és jóval több rejlik benne, mint ami fennmaradt az utókor számára? Többek között erre is keresi Szabó Krisztina a választ az Ezüsterdőben, ami bárcsak sorozat lenne, mert jóval több van ebben a világban, mint amit kaptunk. Viszont így is teljesen elégedett vagyok, mert nagyon szerettem olvasni, és azt sem bánom, hogy nincs benne annyi fordulat és csavar, mint amennyire szerintem szükség lett volna. Ha szereted az újramesélt történeteket, és mindig is érdekelt, hogy mi lett volna, ha Piroska összejön a csúf és gonosz farkassal, akkor olvasd el az Ezüsterdőt és ismerd meg Calluna és Faelan történetét!!

" - És ha meg akarlak védeni? - kérdezi halkan, már-már suttogva. Másképp cseng a hangja, mint az előbb, már nem viccelődik. Mámorítóak a szavai, van bennük valami, ami rabul ejt, és veszedelmes tempót diktál a szívemnek."

"Faelan hirtelen oldalra fordul, felemeli a kezét. Megdermedek, de hagyom, hogy megérintse a hajamat. Az ujjai köré csavarja a tincseket. 

- Elképesztő, micsoda tűz lobog benned."

"Máskor élettől zeng az erdő, szarvasok futkároznak, vaddisznók csörtetnek, madárdal száll a levegőben, most viszont csend honol. A levegő rettegéstől terhes."

" - Nem harapok. 

- Ebben az alakban legalábbis - motyogom."

"A sors kegyetlen fintora: ahhoz, hogy megvédjem az Ezüsterdőt, el kell hagynom."

" - Megfenyegettelek, hogy lelőlek, ha nem kotródsz el innen. 

- Abban a pillanatban indult virágzásnak a szerelmünk."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)