L. J. Shen: Gyönyör és fájdalom

"Nem ilyennek képzeltem el, ahogy egyszer majd belépek ebbe a templomba."

*

Úgy ​tartják, az első szerelem gyakran az ártatlanság végét jelenti. Ez a megállapítás nem is lehetne igazabb Everlynne Lawsonra, akinek a szerelemmel való első találkozása szívfájdalommal járt… és olyasvalamivel, ami látszólag mindenhová követi őt: halállal. 

Egy óriási tragédiát követően Everlynne elveszít mindent, ami fontos számára: az álmait, a családját és a lelki társát, Joe-t. 

A bűntudattól vezérelve úgy dönt, elvonul a világ elől a massachusettsi Salembe. Néhai énjének árnyékaként egyik napról a másikra él. Megtagad magától mindent, amitől boldog lehetne. 

Ám amikor a titokzatos és jóképű Dominic berobban az életébe, egyre nehezebb magányba burkolóznia. A férfi kalandvágyó, vidám, szereti az életet, és eltökélte, hogy megszerzi őt. A lány már majdnem készen áll rá, hogy újra önmaga lehessen, amikor még egy férfi érkezik az életébe, és a múltbéli sebek ismét felszakadnak, ráadásul még fájdalmasabban, mint valaha. 

Őrjítő egyszerre két férfiba szerelmesnek lenni. Különösen úgy, hogy az egyikük gyűlöl. 

Az Amazon, USA Today és Washington Post bestsellerszerző L. J. Shen regénye szenvedéllyel és izgalommal teli. Vajon mit választ Everlynne: a biztonságot vagy a fellángolást?

Rutinos L. J. Shen olvasóként azt hittem már mindent láttam az írónőtől. Megszoktam a mocskot, a dark romance vonalat, de a Gyönyör és fájdalom valami egészen más. Mélyebb, érzelmesebb, fájdalmasabb és gyönyörűbb, mint az eddigi írásai Shennek. Őszintén egy tiltott románcra számítottam, why choose trope-pal, de egyáltalán nem ezt kaptam. A szívem mélyéig hatolt Ever története, és nem hiszem, hogy képes lesz valaha kimászni onnan. A Gyönyör és fájdalom egy vad, mindent elemésztő szerelem története, ahol a halál és a bizonytalanság kéz a kézben járnak, és letarolnak mindent, ami az útjukba kerül.

A kötet eredeti címe Beautiful Graves, ami nem is lehetne tökéletesebb. Mindent elmond, és leírja két szóval mi is fogja közre a kötetet. Maga a regény két részre oszlik, van az előtte és az utána rész. Az előtte résznél nem igazán tudtam, hogy mit is olvasok. Elkezdte a múlttal, majd visszacsöppentünk a jelenbe, és sok mindennek nem volt értelme. Aztán szépen lassan kibontakozik, megmutatja az összefüggéseket, a kapcsot, ami mégis összefűzi a múltat a jelennel, a véletlent a sorsszerűséggel, és az élet kemény oldalával. Letaglozó, elgondolkodtató és mélyen érintő történet a Gyönyör és fájdalom. Ha a szokásos L. J. Shent várjátok csalódni fogtok, mert ez sokkal de sokkal több annál. Megmutatja az írónő egy új oldalát, ami legalább annyira fájdalmas, mint amennyire az eddigi regényei darkok. Szó szerint összetörte a szívem, és nem tudom, hogy képes leszek e összerakni a darabjait. Mély érzéseket váltott ki belőlem, felelevenítette a legsötétebb pillanataimat, együtt sírtam és estem kétségbe Everrel, és együtt próbáltunk meg kiúszni a mélyből. Lehet, sőt biztos, hogy mást nem érint ennyire mélyen, de végig azt éreztem, hogy Shen kitárja a lelkét, és egy olyan utazásra invitál, aminek már rég itt volt az ideje. Megmutatja, hogy nem baj, ha önmagadra koncentrálsz, és engeded, hogy belépjen az élet az ajtódon.

Mint említettem két részre oszlik a kötet. Az első, azaz az előtt egy mélyen szántó, önsajnálatban gazdag segélykiáltás, ami darabokra tör. Érzelmekben dúskál, tele van fájó pillanatokkal, önmarcangolással, meneküléssel, és fájdalmas az olvasása is. Depresszív gondolatokat ébreszt benned, és csak a legerősebbek tartanak ki a végéig. Loki, a cica hatalmas segítség, hogy ne vessz el a negatív gondolatok hálójában, és lásd a fényt az alagút végén, mert bizony ott pislákol. 

Úgy tudnám a legjobban jellemezni, mint maga az élet. Kicsit igazságtalan, de nagyon is igazi. Kezdődik egy nagy szerelemi fellángolással, majd folytatódik a magány és kétségbeesés érzésével. Ha úgy érzed nem állsz stabil lábakon, ami az érzelmeket illeti, ne most olvasd a Gyönyör és fájdalmat, mert Ever érzései betemetnek, szinte megfulladsz bennük, és gondoskodik arról, hogy ne tudj kikerülni ebből a forgásból. Letaglózó még annak ellenére is, vagy talán épp ezért, mert Ever egyedül van Salem városában.

Aztán egy nap találkozik Dommal, aki képes valamennyire kiszedni őt ebből a depresszív állapotból. De minden túl szép, hogy igaz legyen, és már az elején azért izgulsz, hogy ne romoljon el semmi. Spoiler alert: elfog és ezzel együtt teljesen a padlóra küld. Két fivér, egy lány és megannyi érzelem, titok, csalódás, elfojtott vágyak, megsemmisítő gondolatok, halál és az élet kegyetlen valósága. Shen ebben a regényében senkit sem kímél, sem a karaktereit, sem pedig az olvasóit.

A kötet első része egy igazi nyílt seb, ami mindig fáj, lüktet és nincs, ami gyógyírt hozzon. Még a boldog pillanatokban is van valami keserédes, valami keserű, ami bepiszkítja az amúgy tökéletes eget. Aztán jön az első pofon, és darabokra hullasz, hogy nem, ez nem történhet meg. Túl kegyetlen lenne, de vajon tényleg az? L. J. Shen nem ismer tréfát, ha arról van szó, hogy gyötörje a karaktereit. Majd jön egy újabb váratlan fordulat, ami fenekestül felforgat mindent. Szó szerint a feje tetejére állítja a világot.

Kitör a káosz, érzelmek hada szabadul el, kiderülnek a titkok, és akárcsak Ever képtelen vagy elhinni, hogy igenis megtörtént. Basszus, sok mindenre számítottam, csak éppen arra nem, amit végül Shen a képembe vágott. Az élet rövid, sosem tudhatod mikor és hogyan lesz vége. A legkeményebb ütések a legváratlanabb pillanatokban kapnak el, és tépnek darabokra. A Gyönyör és fájdalom is ugyanezt teszi. Belerondít a boldog pillanatokban, és a végsőkig beszennyezi azokat.

Egyfelől imádtam olvasni, másfelől pedig utáltam. Vártam a szerelmi háromszöget, azt hogy lehet happy end a vége mindenki számára, erre az írónő nemcsak szíven szúrt, de jól meg is forgatta bennem a kést. Kiölte a lelkem egy darabját, és nem tudom, hogy képes lesz e visszaadni. Nem vagyok sok esetben odáig a magyar cím választásokért, de ez esetben nagyon találó, hiszen a Beautiful Graves maga a gyönyör és a fájdalom. Belefájdult a szívem, amíg olvastam, és annak ellenére is, hogy néha bosszantott megérte kézbe venni. Különleges élményt adott, de az biztos, hogy ezután sokkal, de sokkal óvatosabb leszek, ami az írónő többi könyvét illeti.

Ez volt az első része, most lássuk a másodikat. Ez is fájt. Kevésbé, de fájt. Az első két arcul csapás után nehéz lett volna még egyszer kibillentenie az egyensúlyomból. A második része, azaz az után valamivel rövidebb, mint az első, ugyanakkor itt már háború dúl. Háború a megbocsátással és a szembesüléssel, hogy bizony a menekülőket is utoléri a végzete. Nem elég tudni a történet elejét, a rossz és jó lépéseket, látni kell a köztük lévő utat is, és a kötet utolsó cirka 150-200 oldala ezt adja meg. Feloldozást, szembesítést a múlttal, és talán reményt a jövőre nézve, ha elég erősek vagyunk. Ever egy szeleburdi tinilányként mutatkozik be, majd egy igazán szerencsétlen, minden elől menekülő lány képében tetszeleg, de a kötet végére megmutatja, hogy erős, és szembe mer nézni az élet nehézségeivel. Míg az első részben Dom és Ever kapcsolatán van a hangsúly, addig a második egységben Joe-n és Everén. Nem tudom eldönteni, melyik fájt jobban. Mindkettő valamilyen szinten vesén rúgott, és hagyta, hogy a földön fetrengjek fájdalmamban. Valahol dühös vagyok és szomorú, mert a sok szenvedés és gyötrelem kivett belőlem mindent. De közben örülök is, hogy elolvastam, mert sokkal többet ad, mint az eddigi Shen regények. Nem egy dark romance, mégis van benne sötétség és romantika is, de ami igazán tönkretett az ez az idézet: "I loved you, Ever Lawson. But I want you to know, you're the worst thing that's ever fucking happened to me." Valahogy én is így érzek a kötettel kapcsolatban.

"Általában, ha találkozom valakivel, számolom a perceket, hogy mikor búcsúzhatok már el tőle. Nem arról van szó, hogy utálnám az embereket. Vannak, akiket még szeretek is. De jobban szeretem az időmet a gondosan kiválasztott könyveimmel, zenémmel és állataimmal tölteni. Ez a három ritkán okoz csalódást."

"Szeretném, ha tudnák, hogy Loki nem csupán egy macska. A kiskedvencek soha nem csak állatok. Családtagok."

"Hogy a férfi, aki az orrát a nyakamba fúrja, úgy néz ki, mint egy Disney-herceg. És nem Kristoffról vagy Hófehérke hercegéről beszélek. Dom olyan dögös, mint Erik vagy Naveen herceg."

" - Megtisztelnél azzal, hogy megteszed, amiről 99,99 százalékban azt állítottad, hogy nem fog megtörténni, és hozzám jössz? Csak mert mindig is hittem a csodákban, édes, és te vagy a kedvenc 0,01 százalékom."

" - Szerettelek, Ever Lawson. De azt akarom, hogy tudd, kurvára te vagy a legrosszabb dolog, ami valaha is történt velem."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Interjú Szabó Krisztina íróval és műfordítóval

Év elején olvastam Szabó Krisztina első megjelent regényét, amit nagyon szerettem, igazi felüdülés volt, így amikor adódott egy lehetőség éltem vele, és ennek a gyermekeként olvashatjátok ezt az interjút Krisztával, akinek a személyében egy nagyon kedves és közvetlen embert ismertem meg. Beszélgettünk írásról, és fordításról egyaránt, remélem sikerül ezzel az írással egy nagyobb képet megmutatnunk az írás és a fordítás folyamatáról is. Köszönöm szépen Kriszta, hogy vállaltad az interjút! Ha érdekel mit gondolok Az ellopott kívánságról, az értékelésem ide kattintva olvasható.

1. Van vagy volt valamilyen rituálé, ami segítségével könnyebben ment az írás?

Kifejezetten írós rituáléim nincsenek, de egy kellemes illat, a történethez illő zene és képek mindig segítenek hangulatba kerülni. :) Minden regényhez készítek Spotify-listát és Pinterest-táblát is, Az ellopott kívánsághoz ezek tartoznak:

Spotify: https://open.spotify.com/playlist/59xlNg7LfgwHPkCX4Z2T1A

Pinterest: https://hu.pinterest.com/szkriszta23/az-ellopott-kívánság-ardahan-végzete/ 

2. Miért pont Aladdin retelling?

Talán nem lesz nagyon meglepő, ha elárulom, hogy az élőszereplős Disney-film inspirált. :) Novellának indult, de végül rájöttem, hogy egy egész regényre (ha nem többre) való téma van a történetben. Persze, azért is volt könnyű kötődni az Aladdinhoz, mert gyerekként az animációs film és a rajzfilmsorozat is a kedvenceim közé tartozott, nagyon szerettem őket, így jó volt elmerülni egy ilyen világban.

3. Mi ihlette a történet vázát, illetve a karaktereket?

A retellingekben az az izgalmas, hogy csavarnak egyet a már jól ismerten, és azonnal beugrott, hogy megcserélhetném a nemeket, így lett a tolvajból lány, a hercegnőből pedig fiú. Az eredeti novellában Asmar hercegnek csak egy testvére volt, de aztán újabb izgalmas karakterek bukkantak elő, és ahogy alakult a történet, végül jó néhányuk összetettebbé vált, mint terveztem. A cselekmény is adta magát a lámpással. A novellában még Zaidaniból kellett ellopni a lámpást, de aztán arra gondoltam, hogy mennyivel izgalmasabb felállás lenne, ha Asmar a saját apja kincstárából szeretné megszerezni valamiért azt a bizonyos lámpást. Az is egyértelmű volt, hogy egy ilyen sivatagos birodalomban a víz nagy kincs, és szép lassan, mondhatni kirakósszerűen elkezdett összeállni a történet.

4. Tervezel folytatást, vagy egészen másba vágod a fejszéd?

Nagyon örülök, hogy feltetted ezt a kérdést, mert láttam, hogy sokan örömmel olvastak volna epilógust Az ellopott kívánság végén, és már régóta szerettem volna elmesélni, hogy miért nincs: azért, mert szívesen írnék még történeteket ebben a világban. Aliyáról és Asmarról is, de egyszer, valamilyen formában mindenképpen mesélnék még Zaidról és Naziráról. Azt még nem tudom pontosan, hogy milyen terjedelemben írnám meg a történetüket, de elképzelhető, hogy azok is regények lennének. Erről persze előbb egyeztetnem kell majd a kiadóval, meglátjuk, nekik mennyire tetszik az ötlet.

Addig is egy másik történeten dolgozom. Ez is fantasy, csak modern környezetben, tele titkokkal, előítéletekkel – és persze romantikával.

5. Mennyiben befolyásolta a könyvedet az általad fordított művek?

Minden történet hatással van ránk, de míg olvasás közben sokszor faljuk az oldalakat, és végigrepülünk a könyvön, addig ezt fordítás közben nem lehet megtenni; ott lassan, mondatról mondatra kell haladni, és sokkal bensőségesebb a kapcsolat minden művel. Ez sokszor jó élmény, mert remek történetekről van szó, néha kevésbé, mert nem minden könyv áll közel a fordítóhoz. Nekem szerencsém van, mert rengeteg szuper regényt fordíthattam, és mindig igyekszem megfigyelni, mi az, ami jó másoknál, próbálok rájönni, hogy mitől működik vagy nem működik egy történet. Biztos, hogy mindez alakította a történetet és az írói stílusomat is, de azt hiszem, ugyanez a folyamat zajlik minden írónál, valahányszor könyvet olvasnak, filmet vagy sorozatot néznek, vagy bármilyen egyéb formában találkoznak egy történettel.

6. Nehéz volt kettéválasztani azt, hogy most nem más fejébe kell belelátnod, hanem a tiedben rendet rakni és kiírni magadból Az ellopott kívánságot?

Régebb óta írok, mint fordítok, ezért a fordításhoz képest nem jelentett nehézséget, sőt, jó volt szabadjára engedni a fantáziámat. De persze a regényírásnak is megvannak a maga nehézségei, és beletelt némi időbe, mire minden részlet a helyére került.

7. Mint már szóba került az első megjelent regényed egy retelling. Tervezel új műfajba belevágni vagy maradsz ezen a vonalon?

Bár vannak egyéb, nem retellinges ötleteim is, most szívesen maradnék ezen a vonalon, aztán meglátjuk, hogy alakul. Úgy érzem, ez egy soktényezős dolog, amiben azon túl, hogy engem mi ihlet meg, nagy szerepet játszik az is, hogy az olvasók mire kíváncsiak és hogy a kiadó mire bólint rá.

8. Az ellopott kívánság az első regény, amit írtál vagy porosodik még egy-két történet a fiókodban?

Nem ez az első befejezett történetem, több regényt megírtam már (sőt, volt olyan, amit az első szótól az utolsóig újra is írtam). Kezdő, kiadót kereső íróként sokszor az az érzése az embernek, hogy mások kisujjból kiráznak egy működőképes regényt, pedig egy debütáló kötet megjelenését legtöbbször sok-sok évnyi munka és gyakorlás előzi meg, még a külföldi bestsellerszerzők esetében is. Az írás is olyasmi, amit tanulni kell, és mindig van miben fejlődni.

9. Körülbelül mennyi idő volt megírni, illetve utána az utómunka mennyiben befolyásolta a regény megjelenési időpontját? 

 A novellát még 2019-ben írtam, így volt ideje érlelődni a történetnek, mire 2020 szeptemberében elkezdtem regényt írni belőle. 2021 áprilisára fejeztem be. Aztán jött egy hosszú időszak, amíg a lektori véleményre vártam, ha jól tudom, ez még a covid utóhatása volt, nagyon feltorlódott a kiadóban a munka. 2022 elején szólt a vezető szerkesztő, Varga Bea, hogy szeretnék megjelentetni a regényt, de magára a szerkesztésre csak később, augusztus-szeptemberben került sor. Tehát igazából maga az utómunka nem befolyásolta a megjelenési időpontot, mert a kiadó kezdettől fogva a karácsonyi előtti időszakban szerette volna megjelentetni a könyvet, inkább az egyéb tényezők miatt tolódott a megjelenés.

10. Mennyire szólhattál bele a borító tervezésébe? Mik voltak az elképzeléseid? Mit szerettél volna viszontlátni a történetből a borítón?

A Könyvmolyképzőnél a magyar szerzők általában borítótervező pályázatot írnak ki, ez jó lehetőség arra, hogy bevonjuk az olvasókat egy könyv születésébe. A kiírásban persze igyekeztem elmesélni a fontosabb tudnivalókat a regényről, és ez valamennyire megalapozta a tervek hangulatát, látványvilágát, de aztán mindenki szabadjára engedhette a fantáziáját. Nekem többfajta borítótípus is tetszik, nagyon szeretem azokat is, amiken rajzolt formában megjelennek a szereplők, de ugyanúgy el tud varázsolni egy olyan is, amin csak a történetre jellemző motívumok vagy tárgyak vannak. Épp ezért válogattam többféle borítót is a szűkített listára, amit aztán megmutattam a kiadónak. Nagyjából ennyi beleszólásom volt, mert ezután már a kiadóvezető, Katona Ildikó, illetve maguk az olvasók döntöttek, amikor megszavazták Vörös Zsófia tervét. Szerintem egy kicsit minden szerző aggódik a megjelenés előtt, de Az ellopott kívánság esetében végül minden jól alakult, nekem és az olvasóknak is nagyon tetszik a borító.

11. Mi az, ami szerinted első könyves szerzőknél buktató?

Úgy érzem, a legnagyobb kihívás megtalálni azokat az olvasókat, akiknek az adott regény szól. Egy befutott írónál már lehet mire alapozni, de egy elsőkönyves szerzőnél még sok a kérdőjel és a bizonytalanság. Az ellopott kívánságnál első pillantásra egyértelműnek tűnik a helyzet, és mégsem teljesen az, hiszen a young adult egy rendkívül változatos kategória, rengeteg különféle témájú és fókuszú történetet foglal magába, és persze az olvasók is különfélék, mind mást szeretünk olvasni. Sok múlik azon, hogy a kiadó hogyan pozícionálja a regényt, ebbe íróként kevés beleszólásunk van, de vannak dolgok, amiket a szerző is meg tud tenni: például egy jó cím vagy egy ügyes fülszöveg sokat tud segíteni abban, hogy jelezzük az olvasóknak, nagyjából mire számíthatnak.

12. Mik a terveid a jövőre nézve?

Egyelőre az új regény befejezésére koncentrálok. Hogy aztán mi lesz, azt még nem tudom, sok-sok ötletem van, és nehéz választani közülük… :)

(Kriszta volt olyan kedves, és az első regényének megszületése mellett a fordítással kapcsolatos és egyéb könyves kérdéseimre is válaszolt. Ezek következnek most. Remélem segítettünk egy kicsit jobban belelátni a kulisszák mögé, mert az az igazság, hogy én imádtam készíteni ezt az interjút!!)

13. Milyen műfajú könyveket könnyebb számodra fordítani?

Olyan könyveket könnyű fordítani, amiket én magam is szívesen olvasok, így hatalmas előnnyel indulnak nálam a young adult történetek, ezeken szeretek a legjobban dolgozni. Mostanában főleg fantasyket fordítottam, de örülnék young adulton belül sci-finek és realista könyveknek is. Meglátjuk, mivel bíz meg a kiadó. :)

14. Melyik az eddigi kedvenc fordításod? Legyen az szerző, vagy történet szempontjából.

Ez egy nagyon nehéz kérdés! Úgyhogy egy kicsit csalok, és két sorozatot is mondok: hatalmas kedvenceim Marissa Meyertől a Holdbéli krónikák és Holly Blacktől A levegő népe sorozat. Hálás vagyok, hogy én fordíthattam őket.

15. A sci-fi és fantasy mellett mely műfajokban mozogsz otthonosan?

Bár elég régen fordítottam realista regényeket, azokat is nagyon szeretem. Remélem, lesz még lehetőségem rá a jövőben, mert amellett, hogy érdekesek, sokszor nagyon fontos témákat boncolgatnak. Egyébként szeretem a rejtélyközpontú történeteket is, az utóbbi időben egész sok ilyesmit olvastam, pl. Karen McManus, Jennifer Lynn Barnes és Holly Jackson könyveit, és fordítottam már egy-két krimit is, Danielle Girard Dr. Schwartzman sorozata például jó élményként maradt meg.

16. Az eddigi fordításaid közül melyik a kedvenced, illetve melyikkel volt a legtöbb munka?

Ha nagyon-nagyon muszáj kedvencet választani, akkor Marissa Meyertől a Cresst mondanám. Olvasóként is az egyik, ha nem a legnagyobb kedvencem a sorozat, és azon belül is borzasztóan szeretem Cress és Thorne könyvét. A legnagyobb munka a Bohém rapszódia volt, rengeteg mindennek utána kellett nézni. Összességében nem bánom, hogy olvashattam Freddie Mercury életéről, nagyon inspiráló volt, de talán a jövőben inkább maradnék a fikciónál. :)

17. Min dolgozol mostanában? Persze csak ha nem titok. 

Mivel a kiadó is mesélt már erről, szerintem nem lehet gond, ha elárulom, hogy mostanában A levegő népe trilógia kiegészítő köteteit, a The Lost Sisterst és a How the King of Elfhame Learned to Hate Storiest fordítottam. Utóbbi egy gyönyörűen illusztrált kötet, biztos vagyok benne, hogy nagyon fogják szeretni a sorozat rajongói.

18. Milyen műfajban próbálnád ki magad szívesen?

Még sosem fordítottam sima romantikus regényt, mint amilyen pl. A szerelem képlete. (És most itt tényleg kifejezetten sima romantikusra gondolok, nem erotikus-romantikusra, utóbbihoz volt már szerencsém.) Szóval egy aranyos, szívmelengető, magával ragadó romantikus történetet örömmel fordítanék. :)

19. - Milyen tanácsot adnál azoknak, akik műfordítók, illetve írók szeretnének lenni?

Azoknak, akik műfordítók szeretnének lenni, azt tanácsolom, hogy mindenképpen fordítsanak figyelmet a nyelvhelyességre és a helyesírásra is, ne csak az idegennyelv-tudásukon dolgozzanak. Nagyon hasznos lesz. :) Az íróknak pedig azt, hogy olvassanak sokat a saját zsánerükben, és próbáljanak történetről történetre fejlődni valamiben.

Egy közös tanács pedig az, hogy ne adják fel. Sajnos mind kezdő műfordítóként, mind kezdő íróként rengeteg visszautasításban van része az embernek. Addig kell próbálkozni, amíg valaki lehetőséget nem ad arra, hogy bizonyítsunk.

20. Hogy néz ki nálad egy nap? Legyen az regényírós vagy fordítós nap.

A fordítást mindig reggel kezdem, van egy előre meghatározott szövegmennyiség, amit aznapra tervezek, de igyekszem nem elkeseredni, ha mégsem jön össze. A fordítás nem egy könnyen kiszámítható tevékenység, néha sok kutatómunkát kell végezni, máskor egész egyszerűen lassabban forog az ember agya, de persze olyan is előfordul, hogy könnyen jönnek a mondatok. Írni általában délután/este szoktam, olyankor valahogy jobban megy, de ebben nincs rutin, akkor írok, amikor úgy érzem, írnom kell.

21. Mennyire volt másabb, nehezebb könyvet írni, mint fordítani?

Talán mert mindkettőt nagyon régóta csinálom, egyiket sem érzem nehezebbnek a másiknál. Mindkettőben megvannak az örömök és a nehézségek. Fordításnál könnyű, hogy csak haladni kell az író által kijelölt úton, az írásban pedig pont az az izgalmas, hogy szabadon kalandozhatok az általam kitalált világban arra, amerre csak szeretnék. :)

22. Van író/fordító társad? Egy szőrös kis cukorfalat, akiért lehet olvadozni?

Igen, van egy 11 éves cicám, Léna, aki előszeretettel fekszik rá a billentyűzetre, hogy ő is részese lehessen az alkotói folyamatnak… :)

Köszönöm szépen még egyszer a lehetőséget Krisztának, és a Könyvmolyképző csapatának! Ha sikerült meghoznunk a kedved Az ellopott kívánsághoz, az alábbi linkre kattintva meg is tudod rendelni a kiadótól: Az ellopott kívánság

Neal Shusterman: Viharszem (Kaszások kora 2.)

 

"Barackszínű bársony babakék hímzett szegéllyel. Nagytiszteletű Brahms kaszás imádta a köpenyét."

*

A Kaszás című bestseller folytatása! 

„Az emberek tanulnak a hibáikból. Én képtelen vagyok. Soha nem hibázom.” A Viharszem a világ összes gondját képes megoldani. Szeretettel és megvesztegethetetlenül uralkodik az emberiség felett, de a Kaszáskör ügyeibe nem avatkozhat bele. A Kaszás című bestseller izgalmas folytatásában Rowan és Citra ellentétes utakon keresik a megoldást a Kaszáskör erkölcsi válságára. 

Rowan már egy éve magányos igazságosztóként, kívülről tisztogatja a Kaszáskört, tűzzel irtja a korrupt kaszásokat. Rettegett hőssé vált, legendáját mindenütt borzongva suttogják. 

Citrából Anasztaszija kaszás lett. Könyörületesen végzi a begyűjtéseket, és belülről küzd a rendszer romlottsága ellen, de minden igyekezetét meghiúsítják az új rendhez tartozó kaszások. Rowannek és Citrának egyetlen reménye maradt csak: a Viharszem. De vajon segít-e? 

Megszegi a saját törvényeit, és beavatkozik a kaszások dolgaiba? Vagy tétlenül végignézi, ahogy a tökéletes rend összeomlik?

A tavalyi évem egyik nagy kedvence lett a Kaszás, ezért nagyon nagyon vártam már, hogy a Viharszem is megjelenjen magyarul. Ha a Kaszásnál azt mondtam, hogy eldobtam az agyam, akkor a Viharszem alatt újra kellett éleszteni, mert egyszerűen zseniális lett. Ki merem jelenteni, hogy valamivel erősebb, mint a sorozat első része, és nem volt olyan fejezet, amin ne fogtam volna a fejem, és ne csapott volna keményen Neal Shusterman világa. A mesterséges intelligencia egy olyan téma lesz, ami vagy elkápráztatja az embert, vagy pedig elborzasztja. A Viharszem kapcsán sincs ez másképp. Vagy nagyon imádja az ember, vagy nem. Én ahhoz a csoporthoz tartozom, akiknek iszonyatosan bejött ez a második rész, és alig várom, hogy a kezeim közé kaparinthassam a harmadik kötetet. 

Órákig tudnék beszélni erről a világról, a felépítéséről, a kaszásokról, az általuk végzett munkáról, a Viharszemről, a becsvágyról és a hatalomról. Ezt a bejegyzést napokkal később írom, mint ahogy befejeztem volna a kötetet, de még így is élénken élnek bennem az események, az érzések, amiket kiváltott belőlem, és az az elképesztő fantázia, ami csak úgy árad a regényből. Pontosan azt kaptam, amire vágytam. Imádtam a Kaszást, de a Viharszem mutatja meg igazán mit is várhatunk Neal Shustermantól. A kemény kezdés után újra belecsöppenünk ebbe a nagyszerű YA kötetbe. Azt hittem az első résznél semmi sem lehet jobb, de a szerző igenis bebizonyítja, hogy pedig de. A Viharszem a disztópiák disztópiája. A tökéletesek tökéletese. A KÖNYV, így nagybetűkkel. Hihetetlen élményt nyújt, fenekestül felforgatja az oly jól megalapozott információkat, és megmutatja, hogy olyankor a tökéletesnek titulált dolgok is képesek elromlani, és képesek másként funkcionálni. Maga a kaszások jelenléte eddig is nagyon izgatta a fantáziámat, még többet akartam róluk tudni, így az első rész után, és Neal Shusterman meg is adta nekem azt, amire vágytam. Sőt, annál jóval többet adott. Egyszerűen lehengerlően zseniális ez a kötet, és még ha nem kezdted el, itt az ideje, tekintsd ezt egy jelnek, hogy bizony olvasnod kell. Nem érzem azt, hogy kellő figyelmet kap ez a sorozat, pedig minden rátapadó, kíváncsi tekintetet megérdemelne.

Míg a Kaszás megalapozta a cselekményt, addig a Viharszem bekeményít, és elmélyíti azt. Nemcsak egy oldalról közelíti meg a cselekményt, hanem valamivel nagyobb képet ad a világról, annak a működéséről, és a benne élő emberekről. A kaszások mellett a kihágók, a Viharszem és mindenek kezdete is jobban előtérbe kerül, mint a kezdőkötet alatt. Az eddigi információink csak a felszínt kaparták, a Viharszem adja meg az igazi csemegét, a brutalitást és a gyarló vágyakat. 

Már nemcsak Citra és Rowan fontos, hanem a többiek is. A világ, a Kaszáskör működése, és valamilyen szinten a bosszú, hatalomvágy, a nagyobb jó és a igazságosság is megjelenik. Hol egyenesen, hol pedig ráutalásokkal, vagy éppen tettekben nyilvánul meg. Emellett a törvények, a szabályok betartása és a kiskapuk felbolygatják a hangyabolyt, és szabadjára engedik az emberek (kaszások) valódi arcát. 

Új arcok jelennek meg. Vannak, akiket hamar a szívünkbe zártunk, van akiket kevésbé, de mindez eltörpül a kegyetlenség és a magatehetetlenség érzése mellett. Van, akit iszonyatosan sajnáltam, és van, akinek alig vártam, hogy beköszönjön a begyűjtése, még ha látszólag lehetetlent is kívánok. Aztán vannak régi ismerősök, akik meglepnek, csavart hoznak az amúgy is pörgős cselekménybe, és olyan szinten felrúgják a szabályokat, ami miatt kegyetlen és pokolian erős a kötet lezárása. 

Ahogy belekezdtem a Viharszembe, azt vettem észre magamon, hogy teljes egészében átélem, már-már beleveszek a szövegbe, és képtelen vagyok abbahagyni. Munka mellett néhány órányi szabadidővel is hihetetlen gyorsan a végére értem, és szívem szerint már nyúltam is volna a folytatásért, mert ez a vég teljesen kicsinált. Válaszokat kérek, és nem tudom, hogy mennyire sokat kell várni rájuk, de remélem, hogy megéri majd, mert ezt nevezem én folytatásnak!!

A Viharszem kiütötte a Kaszást a dobogó első helyéről, és megmutatta neki hol a helye. Ahogy nekem is megmutatta, hogy lehet, hogy én vagyok az olvasó, de a tempót ő diktálja. Ha akarja képes érzelmek hadával bombázni, de arra is, hogy a legváratlanabb pillanatban ledobja a bombát, és várja, hogy teljesen megsemmisítsen. Ha akarnék sem tudnék rosszat írni erről a második részről. Az meg már tényleg csak hab a tortán, hogy miközben haladunk előre, úgy kérdőjelezzük meg az egyes döntéseket, elgondolkodtat és morális kérdéseket vet fel. 

Ami a kaszásokat, és a többi karaktert illeti végig azt éreztem, hogy sosem lehetünk elég figyelmesek, hiszen mindig képesek voltak valamivel meglepni. Vagy azzal, hogy felnőttek a rájuk szabott feladathoz, vagy elfogadták a sorsukat, vagy éppen azért, mert nem úgy cselekedtek, ahogy az elvárható lett volna. Faraday kaszás jelenléte nekem emeli a kötet pompáját. Nagyon megkedveltem az első részben, és örülök, hogy nem kellett megválni tőle.

Citra végre az a kaszás, akinek lennie kell. Furfangos, más, mint a többiek, kegyesebb, de ha kell határozott és nagyon is jól tudja, hogy mi forog kockán. A Viharszemben a Kaszásban megismert világ sorsa forog kockán hajmeresztő jelentekkel, és nem kevés erőszakkal megspékelve. Nemcsak Citra, de Rowan is jócskán kiveszi a részét a munkából, és részben miatta, részben az új iskola követői miatt vet fel a kötet morális kérdéseket, és miattuk vagy kénytelen te magad is oldalt foglalni. A Kaszáskör felépítése még mindig lenyűgöz, és valamilyen szinten el is borzaszt, félelemmel tölt el, de imádtam, hogy hagy a sötétben lépkedni, egészen addig, amíg úgy nem gondolja a kötet, itt az idő kilépni a világosságra, és tisztán látni a képet. Az apró elvetések, bujkálás és önbíráskodás bebizonyítják, hogy megéri várni, amíg beér az a bizonyos gyümölcs, mert onnantól kezdve nincs megállás. Olyan fordulatokban és csavarokban gazdag, hogy leesel a székről, és enyhén (nagyon is) függővé válsz, és nem hiszed el, hogy Neal Shusterman ennyire kegyetlen a karaktereivel, főleg Greysonnal, aki a Viharszem egyik kulcsszereplője. Nagyon várom már, hogy kiderüljön mi is a Viharszem igazi célja vele, mert kétség kívül igaz, hogy neki szánta a legkegyetlenebb, és legátláthatatlanabb sorsot.

"Lucifer kaszás! Kevés nyomorúságosabb van ezen a világon, mint egy bukott kaszásjelölt, de még közülük is Rowan Damisch a leghitványabb."

" - A mi közösségünk nem hisz a büntetésben - mondta. - Csak a javításban.

- Én is - felelte Rowan. - A halandóság korában, amikor még nem tudták gyógyítani a rákos betegeket, kivágták a rákos daganatot. Én is pontosan ezt teszem."

" - Tudom, hogy a hangolók nevetséges dolgokban hisznek - mondta Citra -, mégis vannak, akik ezt az egészet ellenállhatatlanul vonzónak találják."

"Az elmúlt két évben Rowant fizikailag bántalmazták, lelkileg sanyargatták, érzelmileg megsebezték. De túlélte. Ami nem ölte meg, csak erősebbé tette - még nagyobb eltökéltséggel látott neki, hogy helyrehozza azt, ami elromlott. De most összetört. És nem volt a világon annyi nanobot, ami ezt helyrehozhatná."

" - Fején találtad a szöget, Anasztaszija! A Kaszáskör pontosan ez: gimi, sok gyilkossággal."

" A dagályt nem fordíthatjuk meg azzal, ha a tengerbe köpüni. Nem tudsz kigyomlálni egy egész rétet, ha előtte hagytad, hogy az összes haszontalan mag szárba szökkenjen."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Carley Fortune: Minden elmúlt nyár

"A negyedik koktél jó ötletnek tűnt. És a frufru is, ha már itt tartunk."

*

Hat ​nyár, hogy egymásba szeressenek. Egy pillanat, ami mindent elronthat. Egyetlen hétvége, hogy helyrehozzák a dolgokat. 

Azt mondják, ha egyszer felnősz, sosem mehetsz igazán haza többé. Persephone Fraser számára ez túlságosan is igaznak bizonyul, mivel egy évtizeddel ezelőtt elkövette élete legnagyobb hibáját. Gyermekkora ragyogó tóparti nyarait egy stílusos lakásra cserélte a nagyvárosban, ahol bár társasági életet él, és rendszeresen találkozgat az új barátaival, mégis mindenkit biztos távolságban tart a szívétől. Egészen addig a telefonhívásig, ami hirtelen visszarepíti őt Barry’s Bay-be és Sam Florek bűvkörébe. 

Ő az a férfi, akiről gyerekként sosem gondolta volna, hogy nélküle kell leélnie az életét. Hat nyáron át, a vízparton töltött lusta délutánokon, a forró nyári éjszakákon, amikor a fiú családjának éttermében güriztek, és a közös olvasgatások alkalmával – a fiú kezében orvosi tankönyvekkel, a lányéban pedig félkész horror novellákkal – Percy és Sam elválaszthatatlanok voltak egymástól. Barátságukból pedig valami csodálatos született, mielőtt az egész látványosan a darabjaira hullott volna. 

Amikor Percy visszatér a tóhoz Sam édesanyjának temetésére, a vonzalmuk épp olyan tagadhatatlan, mint egykor volt. Ám amíg Percy nem képes szembenézni a döntéseivel és a hosszú évekkel, amiket azzal töltött, hogy önmagát büntette értük, addig sosem tudhatják meg, hogy a szerelmük talán a múltban elkövetett hibáiknál is nagyobb. A hat évet és egy hétvégét felölelő Minden elmúlt nyár elsöprő erejű történet a szerelemről, valamint az emberekről és döntésekről, amik örökre megváltoztatják az életünket.

A tökéletes nyári olvasmány nem léte... Carley Fortune megmutatja, hogy pedig de, és megírta a Minden elmúlt nyarat. Ennyire erős és érzelmekben gazdag debütáló regényt szerintem régen nem olvastam. Balzsam volt a lelkemnek, és minden egyes pillanatot maximálisan kiélveztem. Együtt éltem át Percy-vel és Sammel az első szerelem csodáit, velük együtt tört darabokra a szívem, és aztán velük együtt telt meg újra reménnyel, és egy kecsegtető jövő képével. Ha a nyáron mást nem is, de a Minden elmúlt nyarat olvassátok el, és szeressétek, mert Carley Fortune elbűvöl, és te is arra vágysz, hogy újra tini legyél és megtaláld a saját Sam Floreked.

Olyan érzéseket váltott ki belőlem a Minden elmúlt nyár, aminek a létezéséről még csak nem is tudtam, hogy bennem is megvan. Ezzel egyfajta nosztalgikus hangulatot is kialakít magának, és óhatatlanul is, de sikerül a gyerekkor báját becsempésznie a lapok közé. Viszonylag egy közepes terjedelmű olvasmányról van szó, de jóval többnek érződik. Szívesen elmerülünk a fejezetekben. A múlt és a jelen történéseiben, és alig várjuk, hogy megtudjuk mi vezetett a múltban oda, ahol a jelen tart. A cselekmény két idősíkon fut. Egyrészt Sam és Percy múltjában, megismerhetjük a kezdeteket, és azokat az éveket, amikor a kezdeti ismerkedés barátságba, majd szerelembe csap át. Erős érzelmekkel, gesztusokkal, és mindenféle máz nélkül tárja elénk az írónő az érzelmeket, nem köntörfalaz, ha kell esetlen, kicsit bénácska, de az övék. Aztán a jelen párhuzama utal a múltra, és szó szerint várjuk, hogy összetörje a szívünket, és megmutassa, mi is lett a két főszereplő sorsa. Nem egy helyen kellett megállnom, és kivárnom, hogy leülepedjenek az érzések, hiszen olyan erővel sújtanak le, hogy szó szerint ledöntenek a lábadról, és nem engednek felállni. Megvárják, hogy a legapróbb részleteket is elraktározd magadban, és hagyják, hogy aztán te magad rakd ki a kirakós apró darabkáit. Percy és Sam egy olyan utazásra invitál, ami magával hordozza a nyár varázsát, és az első szerelmek csodáját.

Emellett útkeresésről, hibákról és magáról az életről ír Carley Fortune. Ahogy az édesebb részeket, úgy a keményebb, valóságosakat is tiszta szívből, a maguk valójában mutatja be. Végig őszinte és összeszedett marad. Nincsenek szélsőséges kilengések, csak érzelmek és keserédes pillanatok. A friends to lovers, second chance romance, és a pánik betegség ugyanúgy szerves részeivé válnak a Minden elmúlt nyárnak, mint A Florek testvérek és Barry's Bay.

Nagyon ritkán, vagy inkább szinte soha nem olvasok second chance regényeket, egyszerűen azért, mert nem hiszek a második esélyben, de az írónő megmutatja, ha elég erősek az érzések, elég erős a kapocs, akkor lehet második esély, egy hiba nem okozhat örökké szívfájdalmat, és minden botlást meg lehet beszélni. Talán a legjobban az fájt ezzel kapcsolatban, hogy az írónő úgy építi a cselekményt, hogy mi magunk is arra a részre hajoljunk, amikor igenis megéri kockáztatni, és kimondani a kimondhatatlant is.

A történet nagyon szépen, az elejétől indul. Egészen a karakterek gyerekkoráig megyünk vissza, ahol adott egy szégyenlős fiú és egy önbizalomban hiányos lány. Ők ketten kiegészítik egymást, és ahogy telnek a nyarak, úgy lesz egyre szorosabb és szorosabb közöttük a kapocs. Úgy lesz egyre édesebb és valóságosabb a kötet. Elbűvölt, és imádtam minden egyes pillanatát. Volt, hogy fent voltunk a fellegekben, de a völgy aljában is  ugyanúgy látogatást tettünk. Néhol majd szétrepedt a szívem a boldogságtól, néhol meg úgy kellett összekaparjam a darabkáit. 

Carley Fortune egy őstehetség, akitől szeretnék még olvasni, és akiből nem lehet eleget kapni. Tudom, hogy ez a debütáló regénye, de ha továbbra is így fog írni, nem akarok felébredni ebből az álomból. Nem akartam, hogy véget érjen a Minden elmúlt nyár, ezért addig halasztottam, és olyan sokáig olvastam, ameddig csak bírtam, de muszáj volt megtudnom, hogy a gyerekszerelemnek induló, hibákkal és döntésekkel teli jelenetek végül elhozzák e az oly jól megérdemelt happily ever aftert, vagy keserédesen zárja az írónő a mondanivalóját.

Ahogy a cselekmény, úgy a regény is minden egyes fejezettel más lesz, a súlya és a jövőre gyakorolt hatása is. Sam és Percy a sorok között nőnek fel, együtt kacagunk, és bolondozunk velük. Aztán, ahogy egyre közeleg a felnőttkor küszöbe, az első nagy döntésekkel, úgy változik a kötet hangulata is. Komolyabb, valóságosabb és szívszorítóbb lesz. Nő a tét, és lépni kell. Lépni kell, felnőni és megnézni, hogy ebbe az új világba, hogy fér el a másik.

Végig fogtam Sam és Percy kezét, de egy ponton el kellett engedjem őket, és hagyni, hogy elkövessék a saját baklövéseiket, és tanuljanak a hibáikból. Időben elég nagy közeget fed le a történet, emiatt is érzi azt az ember, hogy a szemünk előtt nőttek fel a karakterek, és villámgyorsan halad az idő. 6 nyár, 6 csodaszép év, ami alatt Percy és Sam megtalálják az igaz szerelmet, de kb. ugyanennyi idő, amíg be is tudják váltani ezt a szerelmet, és bebizonyítani a másiknak, hogy ő az igazi, mindig is ő volt az.

A rossz döntések, a másik fél kizárása és az emiatt bekövetkező események láncsorozata végig jelen van. Megmutatja, hogy senki sem tökéletes, mindenkinek vannak hibái, hiszen mi is emberek vagyunk, akikben ott van a hiba lehetősége, de Carley Fortune nem arra mutat rá a Minden elmúlt nyárral, hogy egyszer úgyis elromlik minden, hanem arra, hogy ha teszünk érte a lehető legrosszabb szituációból is ki lehet jönni nyertesen, és nem szabad hagyni, hogy a szomorú, mindent megváltoztató pillanatok örökre nyomot hagyjanak a jelenünkben. Az írónő adott egy második esélyt, és csak rajtunk, illetve Percy-n és Samen múlik, mit is kezdünk vele. Az alkalom nem a legfelemelőbb, hiszen a gyerekkori szerelem után egy temetésen találkoznak újra, de ahol az érzelmek mindig is jelen voltak, ott várható, hogy újra lobbanni fog, és akkor aztán nincs megállás. A Minden elmúlt nyár maga a nyári hangulat, a varázs és valami édes keveréke, ami tökéletes a fülledt nyári estékhez. Ha szeretnéd újra átélni az első szerelmek izgalmas világát, olvasd el a Minden elmúlt nyarat. Adj egy esélyt ennek az igazán tehetséges írónőnek, hogy elkalauzolhasson Barry's Baybe, és bemutathassa neked a Florek fiúkat. 

"Azon a nyáron bármilyen barátért hálás lettem volna, viszont rátalálni Samre annyit jelentett, mint megütni a barátságlottó főnyereményét."

"Megkaptam életem első csókját, de nem tudtam másra gondolni, csak hogy Sam viszont nem akart megcsókolni. Még egy buta játékban sem."

" - Barry's Bayben élsz. Pick-uppal jársz. Megváltoztál, Sam Florek - közlöm gyászos hangon.

- Meglepne, ha tudnád, hogy valójában milyen keveset változtam, Persephone Fraser - feleli féloldalas mosollyal, amitől ott áraszt el a forróság, ahol nem kellene."

"Tizenhat éves voltam, és tudtam, hogy nekem Sam az igazi. Tudtam akkor, és azt hiszem, tudtam három évvel azelőtt is, amikor Sammel a hálószobám padlóján ücsörögve Oreót eszegettünk, és megkért, hogy készítsek neki egy karkötőt."

" - Remélem, hogy ezúttal kitartóbban küzd majd érted - mondta, aztán beindította a motort. - Különben valaki más fog."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Adrienne Young: Fable - Ékkő a tolvajok között (Fable 1.)

 "Az a szemét már megint itt akar hagyni."

*

Öt ​szabály volt. Csak ez az öt. Mindig tartsd a késed elérhető helyen. Sose tartozz senkinek semmivel. Semmi sincs ingyen. Kovácsolj hazugságokat az igazságból. Soha, semmilyen körülmények között ne fedd fel, hogy ki vagy mi számít neked. 

A 17 éves Fable-nek egyetlen vágya van: kijutni Jeval szigetéről, ahol egy hajótörést követően az apja négy évvel korábban magára hagyta. Ehhez azonban rengeteg pénzt kell gyűjtenie a tolvajoktól hemzsegő szigeten, akik sokkal kevesebbért is ölni szoktak. Ám a valódi nehézségek csak akkor kezdődnek, amikor végül sikerül elhajóznia. 

A kotróként dolgozó lány, aki a tenger fenekéről, a korallzátonyok rejtett mélyéről hoz fel drágaköveket, mindennap harcot vív az ételért és az életben maradásért. 

Ki kell vívnia a helyét egy kegyetlen, férfiak által uralt világban, ahol senki nem az, akinek mondja magát. Fable hamar rádöbben, hogy a szeszélyes tengernél csak saját társai veszélyesebbek, és számot kell vetnie: mit és kit áldoz fel a túlélésért? 

Adrienne Young óriási sikert aratott regénye kalandokkal teli, magával ragadó történet a felnőtté válásról és a szolidaritás erejéről.

Kedves olvasó! Fable vagyok, az új kedvenc. Még nem ismersz, de remélem nemsokára esélyt adsz nekem. Sorsom hányavetett, Jevalon töltöttem 4 kemény évet, ahol megerősödtem, megtanultam életben maradni, és egészen egy bizonyos napig a túlélésért küzdöttem. Egészen addig, amíg West, a Marigold kormányosa valóra nem váltotta az álmomat, és elvitt Saint-hez, az apámhoz. Ígérem megéri velem tartani a Marigold fedélzetén, mert arról gondoskodom, hogy semmi se legyen egyszerű, küzdeni kelljen és kalandos út várjon ránk. Ha szereted a kalózos történeteket, a viharoktól sem rémülsz meg, na meg érdekel kicsodák a Marigold kalózai, tarts velem, és hagyd, hogy a mogorva West megmutassa miben is rejlik a kalóz élet.

Köszi Fable, innentől átveszem. Imádom a kalózos regényeket, bár nem sokszor olvasok ilyen köteteket, mivel nagyon kevés igazán jó van. A kalózkirály lánya duológia óta szerintem nem is olvastam, mert egyszerűen nem találtam olyat, ami érdekes lenne, és ne lenne száraz. A Fable - Ékkő a tolvajok között szerencsére nem ilyen, hanem egy veszélyes, kalandos, jól megírt, részletgazdag fantasy. Minden várakozásomat felülmúlta, bár az elején azt éreztem, hogy jajj, mibe keveredtem, mibe vágtam bele a fejszémet. Fable-nek nem jutott egyszerű sors. Kemény évek vannak a háta mögött, élet-halál harcott vívott a fennmaradásért, és azért, hogy ne legyen csali a víz fenekén. Együttéreztem vele, közben meg vártam, hogy mikor lesz a hányavetett sorsú lány csillagzata szerencsés, és mikor jelenik meg a már oly jól beharangozott jutalom. A Fable, mint könyv nem ismeretlen előttem, hiszen már évek óta nézegettem, viszont a vásárlásig nem jutottam el. A fanartoknak hála pontosan tudtam, hogy ki Fable, és ki West. Nagyon nagyon vártam a felbukkanását, és iskolás lány lelkesedéssel vetettem bele magam a cselekménybe. Adrienne Young egy részletes világot teremtett meg, ahol minden részletre figyelt, és arra sem volt rest, hogy egy gyönyörű világfelépítést adjon nekünk. Vette a fáradságot, és a legapróbb részletekig kidolgozta azt. Imádtam azt a milliőt, amibe belecsöppenünk, és az egész atmoszférát, a hangulatot és természetesen a karaktereket.

Teljesen magába szippantott, és nem akartam, hogy vége legyen. Tele van kalanddal, veszélyes helyzetekkel, ármánnyal, árulással, ígéretekkel, fordulatokkal és nem kis meglepetéssel. Egyes részeknél csak kapkodtam a fejem, és nem akartam elhinni, hogy ilyen fordulatot vett a cselekmény. Fable egy olyan erős karakter, aki nem adja fel, még akkor sem ha kilátástalan a helyzet, és minden ellene van. Egy igazi példakép, akire érdemes odafigyelni.

Szerintem nem fog senkit sem meglepni, de nagyon kedves lett a szívemnek a karaktere. Okos, furfangos, talpraesett, és a végsőkig bátor. Nem egy pofont kap az élettől, de feláll belőle, és még erősebb lesz, mint valaha. Minden egyes elutasítással egyre keményebb és ádázabb. Sokszor megsajnáltam, és azt éreztem, hogy szándékosan babrál ki vele Adrienne Young, de így teszi őt igazán badass karakterré.

Mellette nem meglepő módon West lett nagy kedvenc. Egy szőke férfi karakter elvitelre rendel. Imádtam, de tényleg imádtam. Ez az egész, 'nem érdekel mi van veled, de ha kell itt vagyok, még akkor is, ha nem tudsz róla', teljesen kikészített. Slow burn romance alakul ki közöttük, ami még nagyon kezdetleges cipőben jár, de omg, egy bizonyos ponton azt hittem megáll a szívem. Nem viccelek, tényleg ezt éreztem. Mindenféle túlzás nélkül. A hab a tortán pedig már csak az, hogy közben jól is éreztem magam, és vigyorogtam, mint a vadalma. 

A Marigold legénységét is elég hamar a szívembe zártam, hiszen mindannyian egyéniségek. Found family, akik egymásra találtak, és a lehetetlent is megtennék a másikért. Ami magát a cselekményt illeti, annyira sok minden nem történik, de kezdő kötetnek több, mint tökéletes. Lefekteti az alapokat, és meg is teremti a tökéletes hangulatot hozzá. Megmutatja, hogy mire is számíthatunk a folytatásban, és nemcsak a szárazföldön, a tengeren, hanem a víz alatt is tevékenykedünk. A tenger alatti jelenetek nagy kedvenceim, bár nincs belőlük sok, de azok minden kívánságomat teljesítették.

Ahogy a romantika, úgy a történet is lassabban bontakozik ki. Nem siet sehova, amit kell bővebben kifejt, és mindenből csak annyit ad, hogy épp elég legyen. Javarészt a traumákra, az élet okozta nehézségekre fókuszál. A megtört lélek száll harcba a továbblépéssel. A Fable egy második esély, ami mindenkinek megadatik, s csak rajtad áll, hogy megragadod az esélyt, vagy a múltban ragadsz, és hagyod, hogy az irányítson téged és a tetteid.

A kalózos vonal hozzá a jól ismert formát. A cselszövéseket, a keresztbe tevéseket, és a félelmet is. Kereskednek, lopnak, elvesznek, hazudnak, de a Marigold legénysége más, mint a többi. Ők is kalózok, de jobban megkedveled őket. Egy igazi család, akiket a szeretet és a mindennapos nehézségek tartanak össze. Fable kapcsolata velük még sok bonyodalmat fog hozni, úgy érzem, de állok elébe. Nem érzem azt, hogy eleget kaptam volna belőlük, mivel még jóval többet akarok. Aztán ott van az enyhén szólva is sokkoló lezárás, ha egyáltalán nevezhetem annak, amitől teljesen eldobtam az agyam. Nem fogok köntörfalazni, mert valóban váratlanul ért, és egyáltalán nem voltam felkészülve rá. Annyi, de annyi kérdésem maradt. Igazából csak kérdésem van, és a Fable- Ékkő a tolvajok között kapcsán nyer igazán értelmet a könyvmásnaposság kifejezés!! Olyan kérdések fogalmazódtak meg bennem, mint hogy mi van Westtel? És a többiekkel? És Fable? Mikor jön a folytatás? Ugye még idén? Ugye nem kell sokat várni? Ugye nem?? A függővég teljesen kicsinált, eddig sem voltam odáig értük, de a Fable kapcsán azt érzem, hogy kegyetlenség volt függővéggel zárni az első kötetet!!

"Az apám mindig azt mondta, hogy a tengeri madarak a halott kereskedők szellemei. Balszerencsés volt elkergetni őket, és megtagadni tőlük a helyet és az ételt. Azoknak, akik elég bátrak voltak, hogy a Szoros-öbölbe hajózzanak, szükségük volt a szerencsére."

"West tényleg szörnyeteg volt. Ahogy mi is. És ez a vihar gondoskodik róla, hogy megfizessünk érte."

" - Azért hoztalak el Jevalról, mert nem akartalak ott hagyni - lehelte. - Nem tudtalak ott hagyni. - Ez volt az első olyan nekem szóló mondata, amin éreztem az igazság mázsás súlyát."

"Amikor a vízbe ugrottam, kockázatot vállaltam. Megmutattam a lapjaimat. Nem csak arról volt szó, hogy fontos volt nekem a Pacsirta, vagy az, hogy egy legénység tagja lehessek. Nekem West volt fontos. És egyre kevésbé érdekelt, mit fog tenni, ha rájön."

" - Kedvellek, Fable. Az én ötletem volt, hogy bevegyünk a csapatba, és örülök, hogy itt vagy. - A hangja egyszer csak elhalkult. - Nem mondom, hogy nem akarom, hogy szeresd őt. Csak azt mondom, ha miattad megölik Westet, akkor nem tudom, képes leszek-e megállni, hogy elvágjam a torkodat"

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Axie Oh: XoXo

 

"A Jay Karaokebárja a koreai negyed egyik plázájában található, a Boba Land 2 és a Sookie Fodrászszalonja között."

*

Mi ​van akkor, ha rálelsz életed szerelmére, de kockára kell tenned miatta az életet, amit szerettél? 

Jenny élete szinte minden percét annak szánja, hogy valóra váltsa az álmát, és világklasszis csellistává váljon. Egyfolytában gyakorol, különórákat vesz, a szórakozásra nem marad ideje. 

Egy este azonban összefut egy titokzatos idegennel, aki a feje tetejére állítja megszokott rutinját. Cseu, a rejtélyes, jóképű és kissé meggyötört fiú pont olyan veszélyforrás, amit Jenny messziről elkerülne, mégis egész éjszaka együtt járják Los Angeles utcáit, mielőtt Cseu hazamenne Dél-Koreába. Nincs értelme azon töprengeni, „mi lett volna, ha”, hiszen egy óceán választja el őket egymástól. 

Ám Jennynek és anyukájának egy időre Szöulba kell költözniük, hogy gondját viseljék Jenny nagymamájának. És vajon kivel találkozik az elit művészeti akadémián, ahova beiratkozott a félévre? Cseuval. 

De Cseu nem csak egy átlagos álompasi, akivel egy osztályba kerülnek – hanem az egyik legnagyobb k-pop-banda tagja, egy idol, akinek tilos randiznia…

K-drama és k-pop terén nem vagyok szakértő, sőt a XoXo-ig nem is igazán tudtam, hogy mit takarnak ezek a kifejezések. Arról nem is beszélve, hogy teljesen el voltam veszve, és néztem nagy szemekkel, hogy oké idolok, de kik ők, mik ők. Számomra a XoXo egy komfortzónán kívüli kirándulás, amit imádtam. Egy szerethető ifjúsági regény, amit tiszta szívből tudok ajánlani a fiatalabb, de akár az idősebb korosztály számára is. Egy kicsit bohókás, megvan benne az első szerelmek varázsa, és eközben az idolok, k-pop sztárok és Dél-Korea életébe is betekintést nyerhetünk.

Ritkán olvasok ifjúsági regényeket, de erre most nagy szükségem volt. Mivel nem ismerem a világot, amiben játszódik, így mindenféle elvárás nélkül kezdtem bele. Hagytam, hogy a saját tempójában megnyíljon előttem, és rávegyen arra, hogy a szívembe zárjam. Ennyire aranyos történetet is régen olvastam, de úgy hiszem, hogy néha szükségünk van erre is. Teljes mértékben tudtam szeretni, és már az elején felkeltette a figyelmemet. Alig vártam, hogy elhagyjuk Los Angelest, és elrepüljünk Dél-Koreába. Nemcsak a kultúrát ismerhetjük meg jobban, hanem az iskolai rendszert, a k-pop énekesek életét, és abba is belátást enged, hogy bizony az ő életük sem fenékig tejfel. Tele van lemondásokkal, felelősséggel és egy olyan zárt világ struktúrájával, ahova nehéz, szinte lehetetlen bekerülni. Bevallom nem gondoltam volna, hogy majd ennyire fog tetszeni. De nincs is jobb érzés annál, mint amikor alig várod, hogy letedd a munkát, és beletemetkezhess egy csodás kötetbe. Nekem a XoXo olyat adott, amire kevés történet képes. Szórakoztatott, de emellett tágította is az ismereteimet. Persze, valamilyen szinten nemcsak boldogság Axie Oh regénye, hiszen van benne bőven lemondás, kompromisszum, a magány érzése, mégis a boldog, vidám pillanatok minden nehéz döntést megérnek.

Annak ellenére is, hogy nem mozgok otthonosan az animék, koreai kultúra világában, szerettem olvasni a XoXo-t. Kedves kis történet, amit lehet nagyon szeretni, és lehet azt érezni vele kapcsolatban, hogy valami hiányzik. Mivel én elvárások nélkül kezdtem bele, nem hiányzott belőle semmi, és tökéletes beugró volt a The Girl Who Fell Beneath the Sea előtt, ami az írónő sikeres fantasy kötete, és már nagyon várom, hogy olvashassam.

Néhány helyen olyan, mintha egy tinidráma elevenedett volna fel előttünk. Van itt minden, ami hozza az iskolás lány feelinget. Új iskola, egy szobatárs, akit meg kell nyerned magadnak, szabályok amiket követned kell, egy ismeretlen kultúra, a családi gyökér megismerése, felelősség, anyai szigor, valami új kezdete, kecsegtető barátságok, az élet és az első szerelem édes szirupa. Az élet árnyoldalával és a nehézségek által nem laposodik el a XoXo, és ezért nem mondható az, hogy csak egy klisés tinidráma.

A koreai kultúra nem annyira hangsúlyos, mint az ételek. Szinte minden fejezetben esznek a karakterek valamit, ami miatt kedvem támadt nekem is megkóstolni az említett ételeket. Ezt mindezt úgy írom, hogy alapvetően nem állnak közel hozzám az ázsiai ételek, inkább a mexikói és olasz konyhakultúra iránt vagyok oda, de ha lehetőségem lesz, mindenképp megkóstolok egy-két fogást.

A kötetet körbelengő hangulat a végéig kitart. Hol a mennyben vagyunk, hol pedig úgy érezzük, hogy igazságtalan az élet. Teljesen át tudtam élni Jenny és Csu szerelemét, ami az első perctől kezdve szikrázó, valamilyen szinten tiltott, de pont ettől olyan édes. Kétség kívül tagadhatatlan milyen aranyosak együtt, és míg a kötet elején hiányzott Jennyből a szikra, addig a végére csak úgy lobog benne a láng, és sokkal több önbizalma is lett. Ezzel szemben Csu kicsit kilép a korlátok közül, és él. 

Ha a zsánereket nézem, akkor high school romance egy kis átlagos/hétköznapi lány x sztár párosítással. A középiskolai hangulat már magában hordozza, de leírom, hogy mindenkinek átjöjjön a lényeg: nem kell sokat várni tőle, csak hagyni, hogy annyit adjon, amennyit az elejétől kezdve sejtet. Az ifjúsági regényekre jellemző sajátosságokat is tökéletesen hozza, nem érezteti azt, hogy világmegváltó akar lenni, szimplán csak kikapcsol és bevezet a k-pop világába.

A XoXo által sokat tanultam a koreai emberekről, arról, hogy igaz, hogy más kultúra, de a szerelemnek mindegy, hogy milyen nemzetiségű vagy, ugyanúgy megtalálhat és akadályokat görgethet eléd. Nekem nagyon sokat adott, és pont ezért élveztem annyira. Információ hadával lát el, és arra sem rest, hogy ezeket az információkat kifejtse, hogy egy hétköznapi, "tudatlan" ember számára is kézzelfoghatóvá váljanak. Emellett a művészetre is nagy hangsúlyt fektet, hiszen Jenny egy los angelesi csellista, aki előtt hatalmas jövő áll, ugyanakkor pont a csellistává válás indítja el ezen a kalandon Jennyt, mivel megkérdőjelezi önmagát, és a zene iránti szeretetét egy kritika miatt. Korea és Csu segítenek neki talpra állni, illetve újra hinni a zenében, és a csellózásba fektetett energiába. Csu pedig Jenny miatt tanul meg szabadabban élni egy szigorú világban, ami bármikor összeroppanthatja és tönkre teheti a karrierjét. Egy kis veszély és szívmelengető pillanatok is segítenek eligazodni a XoXo világában. Ha érdeklődsz más kultúrák iránt, netalántán szereted a k-drámákat, k-popot, akkor ne hagyd ki a XoXo-t, ami egy felettébb szívmelengető, aranyos történet, tele szerelmes pillanatokkal egy kis zenei vénával megspékelve. Viszont ha csak ismerkednél a világgal, akkor is remek kezdés lehet. Arról nem is beszélve, milyen csodaszép a borító, és tökéletesen illik a történethez! 

" - Ha ez számít valamit - szólalok meg -, szerintem fontos, hogy az ember szakítson időt magára, még a felelősségei mellet is nem lehetsz ott másoknak, ha előtte nem vagy ott saját magadnak."

"Titkos barátok, akik majdnem csókolóztak. És azt sem tudom, megfelel-e ez nekem. Aztán rájövök, hogy nem számít. Egyszerűen csak örülök a jelenlétének, és ez egy szép nap."

" - Úgyhogy, igen, Cseu miatt szólítottalak meg az üzletben, de önmagad miatt maradtam melletted. És tényleg sajnálom. Hogy nem mondtam el hamarabb."

" - Ha a csellistáknak van fanklubjuk, Jenny, én csatlakozni akarok a tiédhez."

"A koreaiak imádják a tragikus szerelmi történeteket, de amit még ennél is jobban szeretünk, az a reménnyel teli szerelem."

" - Nem azért kérdeztem, hogy leszel-e a barátnőm, mert arra számítottam, hogy pár hónap után úgyis szakítunk. Az emberek nem úgy kezdenek kapcsolatba, hogy közben máris a végén gondolkodnak.

- Nem, az emberek akkor vetnek véget a kapcsolatuknak, amikor rájönnek, hogy eleve bele sem lett volna szabad kezdeniük."

"Hol találhat meg az ember egy elkóborolt k-pop-idolt tíz - most már kilenc - perccel a fellépése előtt?"

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Agatha Christie: Éjféltájt (Battle főfelügyelő 5.)

"A kandalló körül egybegyűltek csaknem valamennyien jogászok vagy jogi kérdések iránt érdeklődők voltak."

*

Érdekes társaság gyűlik össze a kellemes szeptemberi napokra Lady Tressilian saltcreeki házában. Nevile Strange, Lady Tressilian unokaöccse, a kiválóan teniszező, megnyerő modorú, gazdag fiatalember második feleségével, a vörös hajú, feltűnően csinos Kay-jel érkezik. 

Nevile azonban – nagynénje kifejezett rosszallása ellenére – meghívja korábbi feleségét, a visszahúzódó, szürke kismacskára emlékeztető, megfoghatatlan jelenség Audrey-t is, hogy a két nő barátságot kössön egymással. 

A különös szerelmi háromszög légköre belengi a házat, és folyamatos feszültséget vált ki a vendégekből és a személyzetből egyaránt – mígnem a feszültség egy gyilkosságban sül ki. 

A szabadsága alatt is hivatásának élő Battle főfelügyelőre vár a feladat, hogy feltárja ezt az első látásra egyértelműnek tűnő bűntényt.

Minden egy csendes vakációnak ígérkezett, de mi történik akkor ha ezen a csendes vakáción gyilkosság történik, és a gyilkos maga is épp a nyaralását tölti? A nyár közeledtével tökéletesebb időpontban nem is lehetett volna olvasni az Éjféltájt. Hozza a megszokott AC formáját, az elején még csak megismerteti velünk az alapot, a karaktereket és a konfliktus nyitját, majd onnan szépen bontakoztatja ki, és hozza be a gyilkosság eszközét. Azt hinné az ember, hogy ha zsinórban elolvas 3 Agatha Christie regényt, akkor semmi sem lepheti meg, és fel van készülve mindenre, de nem az Éjféltájt alatt. 

Újfent egy tökéletes krimit kaptam. Érdekes karakterekkel. Megnyerő helyszínnel, és egy egyértelműnek tűnő, de mégsem az gyilkossággal, ahol a tények és bizonyítékok képesek vakvágányra vezetni, és megmutatni, hogy kevesek vagyunk mi a drága AC-hez képest. Tetszett, hogy valamivel szokatlanabb a kezdés, hogy kicsit olyan filozofálgatós, de a sok váltás a karakterek szemszögei között néha rendesen összezavart. 

Battle főfelügyelővel ez az első ismerkedésem, de nem az utolsó. Akárcsak Poirot ő is furfangos, nem lehet csak úgy rászedni, figyel a részletekre és gondolkodik, nem hagyja, hogy átverjék az egyértelműnek tűnő tények. Megmutatja, hogy sokszor ami az orrunk előtt van, az nem feltétlen jelenti a teljes képet, és csak rajtunk áll, hogy átlátunk e az illúzión vagy bedőlünk a hamis információknak. Spoiler alert: nem valószínű, de azért a próbálkozásba még senki sem halt bele. Vagy mégis? 

A történet a maga valójában egy igazi gyöngyszem. Szépen van megírva, logikailag is teljesen rendben van, és látszik, hogy nem csak úgy összecsapta Agatha Christie, hanem valóban beletette saját magát is. Maga a felvetés miszerint a gyilkosság csak valami vége, jól megkavarja a vizet, és a kötet azt hivatott megmutatni, hogy a gyilkosság csak valaminek az utóhatása, nem pedig a kezdet. Minden tettnek és kimondott szónak következménye van, és ez nem is lehetne jobban igaz az Éjféltájra. Mindennek és mindenkinek súlya van.

A kötetben a bosszú keveredik a sérelmekkel, a megbocsáthatatlan bűnökkel, és ezek egymásra rakódásával gyűlik egyre inkább a pillanat, ami egy végzetes estéhez vezet, ahol ezek az érzelmek kiteljesednek, és elérik a tetőpontot. Mint egy jól megkomponált színdarab, ami addig őrli az idegeket, amíg az ember át nem éli a végső megnyugvást, a katarzist, és nem áll fel a helyéről, hogy állva tapsoljon. Leginkább ilyen érzés volt olvasni Battle főfelügyelő kalandját, nyomozását, illetve legújabb esetét. Megint csak azt tudom mondani, hogy ez az Agatha Christie regény is izgalmas, nyakatekert, tele van csavarokkal és olyan okfejtéssel, ami egyrészt helytálló, másrészt pedig számítanunk kellett volna rá. És nem, most sem találtam el a tettes kilétét, de őszintén az lenne a csoda, ha mégis sikerült volna. Annyira, de annyira közel voltam. Két ember között vacilláltam, de végül egyik tipp sem jött be, pedig majdnem elhittem, hogy sikerrel járhatok. Amin egyébként meg sem lepődök már. *kínos nevetés* Míg az elején engedi a cselekmény, hogy felvegyük a nyomozás fonalát, addig a továbbiakban olyan, mintha azon munkálkodna, hogy azért se értsük, és veszítsük el a fonalat. Egy idő után konkrétan azt sem tudtam merre van előre, kinek hihetek, és kinek nem. Kin kell nagyon rajta tartanom a szemem, és ki az, aki a nyomozás szempontjából nem lényeges, csak tölteléke a cselekménynek, és a nyomozás lefolyásának. Többször is felkaptam a fejem olvasás közben, hogy aha tudom ki a tettes, aztán a következő oldalon úgy elbizonytalanított, hogy már abban sem voltam biztos milyen nap van.

Egyszerűen zseniális lett az Éjféltájt, még akkor is, ha sokáig hagy a sötétben tapogatózni, és szándékosan tréfál meg. Kezdem azt érezni, hogy ahhoz hogy legalább egyszer is rájöjjek a tettes kilétére, el kellene végeznem egy direkt Agatha Christie-re specializálódott detektív tanfolyamot. Eszméletlenül jól ír, minden elismerésem az övé, és nem véletlenül hívják a krimi királynőjének, ezt már többször is bebizonyította. Mindezt mondom úgy, hogy ez az ötödik regényem tőle.

Különösen tetszett a kötetben, hogy nagyobb hangsúlyt kap az emberi életút, a filozófikus és a lélektani megközelítés is. Valamivel több romantikát is kapunk, ami nagyon jól áll a kötetnek, viszont vannak olyan mozzanatai a történetnek, amit legszívesebben kitörölnék, vagy legalábbis elfelejtenék. De mindenképp szép, ahogy a romantikát, a döntések követelményeit és az esélyt taglalja ez a cseppet sem vidám vakációról szóló fergeteges nyomozás. 

Összességében egy nagyon jól átgondolt, már-már agyafúrt regényt kaptam. Tele konfliktussal, indulatokkal, érzésekkel és a már megszokott gyilkossággal. Azt hozzátenném, hogy maga a tett csak a történet fele után következik be, de már azelőtt is lehet sejtetni, hogy bizony nem lesz felhőtlen a vakáció. A szerelmi háromszögért én személy szerint nem vagyok odáig, és soha nem is leszek, de feszültségkeltésnek egyszerűen zseniális volt. Kellőképpen félrevezet minket ahhoz, hogy csak erre koncentráljunk, és az intő jelek elkerüljék a figyelmünket. Egyszerűen zseniális, de tényleg. Felkerült a kedvenceim közé!! 

" - A hűség az a tulajdonság, amelyet mindenki nagyra tud értékelni, aki Audrey helyzetét átélte... - mondta az öreg hölgy. - Egy életen át tartó kutyahűség, Thomas, olykor elnyeri jutalmát."

" - Ne beszéljen már úgy, mint Guy Fawkes, inkább azt mondja meg, mitévő legyek - szólt rá Lady Tressilian."

" - (...) Előre nézz... ne hátra! Még nagyon fiatal vagy. Le kell élned az életed, és a java még előtted áll. A holnapra gondolj, ne a tegnapra!"

" - Olyan ez, mint egy lidérces álom. Semmit sem tudok mondani, és semmit sem tehetek. Mint... mint amikor csapdába esik az ember, és nem tud kiszabadulni belőle."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)