Maya Motayne: Oculta (Varázshamisítás 2.)

"Alfie mély lélegzetet vett, és bekopogott az ajtón."

*

Tolvajból ​nagyúr. 

Hercegből ellenség. 

Halálos játszma a hatalomért. 

A Nocturna folytatódik! 

Alfie és Finn, miután összefogtak, hogy megmentsék Castallant az ősi, gonosz varázslattól, elbúcsúztak, és hosszú hónapokig nem is hallottak egymás felől. Alfie trónörökösként most a nemzetközi béketárgyalásokat készíti elő, miközben Finn járja a világot, végre szabadon, hiszen megszabadult Ignaciótól. 

Csakhogy váratlanul minden a feje tetejére áll, és ő lesz Castallan hírhedt bűnszövetkezetének új vezetője. 

Finn épp akkor találja magát újra San Cristóbalban, amikor Alfie igyekezete napról napra nagyobb ellenállásba ütközik. A bátyja meggyilkolásáért felelős rejtélyes szervezet ismét felbukkant – és legújabb célpontjuk a béketárgyalás. Amikor Finn és Alfie útja ismét keresztezi egymást, kénytelenek együttműködni, hogy mihamarabb megtalálják a merénylőket, és Castallan aláírhassa a hőn áhított megegyezést Englasszal. 

Vajon sikerül nekik megállítani a fenyegető ellenséget, mielőtt újra háború tör ki a két királyság között?

Az Oculta bebizonyítja, hogy sokkal nagyobb figyelmet érdemelne a Varázshamisítás sorozat. Nemcsak izgalmasabb, mint az első rész, hanem sokkal kiforrottabb és megmutatja, milyen is egy ütős második rész. Túlzások nélkül állítom, hogy emiatt a rész miatt új kedvenc könyvsorozatot avattam, és nagyon sajnálom, hogy nem kapja meg azt a figyelmet ez a történet, mint amit megérdemelne. Nemcsak varázslatban gazdag, hanem kiváló alapötletekben, és a megvalósítás is pazar.

Magia para todos!

Az Oculta egy olyan különleges utazásra invitál, ahol a politika ugyanakkora szerephez jut, mint maga a kitalált világ, s ahol az érzelmek a maga lassú folyamán bukkannak elő, és annál keserédesebb, minél többet kell várni rá. Nem egy szokványos kötet, mert a legnagyobb hangsúlyt a világfelépítésre helyezi, s csak utána jönnek a karakterek és a bonyodalom, ami odaszegezi az olvasókat a lapokhoz. Nem egy helyen éreztem azt olvasás közben, hogy oké, szerettem az első részt, de ez a második adta meg azt a löketet, ami ahhoz vezetett, hogy ne tudjam letenni, és emiatt is lett akkora kedvenc. Már a Nocturna befejezése után akartam ezt a részt, és azt kell, hogy mondjam, minden egyes várakozással töltött percet megért, mert egy olyan második résszel kápráztat el az írónő, amire a legmerészebb álmaidban sem gondolnál. Tele van meglepő fordulatokkal, ármánnyal, végig izgalmas és titokzatos. A karakterek szerethetőek, megvan a magukhoz való eszük, és nem utolsósorban érdekesek. Érdekesek, mert megmutatják, hogy hiába skatulyázza be őket az ember, ők ennél jóval többek, és az Oculta alatt meg is mutatják, hogy milyen fából is faragták őket. Leginkább Alfie, Finn és Luka azok, akik a hátukon viszik a cselekményt, de rajtuk kívül érdemes odafigyelni a mellékkarakterekre is, mert látszólag igaz, hogy két szemszögön keresztül fut a cselekmény, ugyanakkor maga a kötet több szálból áll össze teljes egésszé.

Elképesztő, hogy mennyire sokat fejlődött az írónő, mind írásmódban, s mind a karakterei ábrázolásában. Úgy érzem, hogy kellett a Nocturna ahhoz, hogy az Oculta ki tudja bontani a szárnyait, és meg tudja mutatni, hogy igenis tud repülni, és nem fog a mélybe zuhanni. Már az első részt is szerettem, de ez a második mindent visz. Nemcsak izgalmasabb, de könnyebben is halad vele az ember, és minden egyes oldallal egyre többet és többet akar belőle.

A cselekmény nem indul valami gyorsan, viszont utána pörög, nincs megállás, még akkor sem, ha látszólag nem történik semmi. Minden egyes leütött sornak később fontos szerepe lesz, és megmutatja, hogy mennyire is fontosak a részletek, mert az Oculta alatt ezek adják a történet nagyját. A háttérben szépen szövi a szálakat az írónő, s az apró utalások mind-mind hozzásegítenek a kötet nagy fináléjához. Erős kezdéssel, de még annál is meghökkentőbb lezárással tarol az Oculta, és ejt ámulatba. 

Amit különösen szeretek ebben a sorozatban az a kiforrottsága, a mágia hálózata és az a kapcsolati rendszer, ami a történet egyes szálait összeköti egymással. Nemcsak Finn tesz hozzá sokat a cselekmény alakulásához, hanem Alfie is, aki ebben a részben nekem nem annyira erőteljes, határozott, mégis Finn és Luka képes kárpótolni érte. Főleg Luka, aki nagyon közel került a szívemhez, és örültem volna, ha nemcsak mellékszál, hanem annál nagyobb szerep is jut neki.

A politika, a népek közötti ellentét és a Varázshamisítás világának felépítése fokozatosan tereli a medrében a cselekményt, és fejezetről-fejezetre ad egyre több és több támpontot. Nem egy helyen veti el a megoldás magjait, és nem egy helyen vár, hogy mi magunk jöjjünk rá az összefüggésekre, és rakjuk ki a kirakós darabkáit. S amikor az a bizonyos kirakós összeáll, ott kész vége, eldobod az agyad, és csak nézel magad elé, hogy hűha, erre nem számítottam, de zseniális húzás volt.

Az ellentétek, a fennálló viszály/háború képe csak még keményebb hangot ad a már amúgy sem túl fényes kötetnek, s a megválaszolatlan kérdések is egy nehézkesebb, veszteségekkel teli megoldás felé taszítanak. Nem mondom azt, hogy az érzelmek nem játszanak szerepet a cselekmény alakulását tekintve, viszont még mindig úgy gondolom, hogy elsősorban nem ezen van a hangsúly. De határozottan ott van a háttérben, és várja, hogy teljes valójában kibontakozhasson. Remélem a harmadik részben ezt is megkapjuk, és a kenyérmorzsákon kívül mással is "táplál" majd az írónő.

A társadalmi osztályok közötti különbséget, a népek eltérő nézőpontját, a kasztrendszert, az elnyomást is éppolyan részletességgel mutatja be, mint az ármány lassan folyó folyamát, ami percek alatt maga alá temethet. Emellett a hiszékenység, a vasszigor és a kegyetlenség sem ismeretlen az Oculta előtt. Előbb állítja beléd a tőrt, minthogy kérdezne. Brutális erővel súlyt le, és nem finomkodik. Végig őszinte, és nem fél pellengérre állítani a társadalom különböző rétegét.

Maya Motayne nagyon ért a meséléshez, és ezt már többször be is bizonyította. Szeretem, hogy mindig elrejt valamilyen tanulságot a köteteiben, s ez most sincs másképp. Finn és Alfie karakterén keresztül szembesít minket azzal, hogy attól még, hogy valaki elkönyvel minket egy adott személyiségtípusnak, nem kell annak lennünk. Rajtunk áll vagy bukik, hogy kik vagyunk, a döntéseinken és nem azon, hogy mások mit gondolnak. Ugyanakkor Lukán keresztül azt is megmutatja, hogy minden okkal történik, még akkor is, ha azt mi nem úgy gondoljuk. 

Amellett, hogy nagyon tetszett a történet azt is meg kell említsem, hogy a közepe felé kezdtem azt érezni, hogy hiába kapjuk az újabb és újabb akadályokat, nem látjuk, hogy merre megyünk előre. Aztán, amikor úgy éreztem, hogy már nem tud meglepetést okozni a kötet, akkor az írónő bedobta a nagyágyút, és egy olyan csavarral zárta le a cselekményt (nem Vesper, igazából ez a csavar valamilyen szinten várható volt), hogy az utolsó mondat mindent vitt, és még annál is többet. Összességében szerettem, és nagyon várom már a harmadik részt, ami ha jól tudom az utolsó is. Hatalmas elvárásaim vannak, ami azt illeti, de nagyon remélem, hogy a kecsegtető második rész után egy olyan lezárást kapunk, ami méltó San Cristóbal, Alfie és Finn karakteréhez is. Ha egy olyan kötetre vágysz, ahol erős a világfelépítés, kevés a dráma, de közben információk tömkelege fogad, és a karaktereknek is van mit a tejbe aprítaniuk, ha nem egy szokványos fantasyt szeretnél olvasni, és nyitott vagy a kevésbé hypolt könyvekre, akkor a Varázshamisítás sorozatot nagyon ajánlom. Kalandos, izgalmas, a mágia egy új formáját mutatja meg. Vannak benne szokványos fantasy elemek is, de nem az a tucat történet. Van benne kellő mennyiségű varázslat is, ami az oldalakhoz szegez, és nem ereszt. 

"Alfie a családja szeretetébe burkolva akaratlanul is azt érezte, még akkor is, ha minden balul sül el a csúcstalálkozóval, még akkor is, ha a népe továbbra is gyűlölni fogja, akkor is, ha sosem lesz belőle király, mint amilyet megérdemelnek - legalább a szerettei mindig itt lesznek neki."

" - Oye, flaco! Ki dobta be ezt a cukorrépaszárat a ringbe?"

" - Egy szívecskét is rajzolhatnál az üzenet mellé - kuncogott Luka. - Csak egy vagy két picuri corazónt. Esetleg lerajzolhatod magadat meztelenül, késsel a fogad között. Tetszene neki."

"Minek is kellene neki pont Finn? Hiszen ő csak elveszítette a láthatatlanná tévő köpönyeget, és állandóan bajba keveredik. Most, hogy a herceg megkaphatja a lánghajú, könyvmoly hercegnőt, valószínűleg el is felejtette már azt a majdnem csókot a bruxo-háromszögben. Nem mintha Finnt érdekelné..."

" - Azért bünteti magát, mert úgy érzi, ezt érdemli. Azért keresi a bajt, mert nem érti, miért maradhatott életben ilyen sokáig. Megértem. Néha önmagunk megbüntetése tűnik az egyetlen megoldásnak, hogy visszaszerezzük az irányítást."

" - Te vagy a kivételem, herceg. Sosem jöttem volna vissza ide, ha nem az lennél."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Cassandra Clare: Chain of Gold - Aranylánc (Az utolsó órák 1.)

"Lucie Herondale tízéves volt, amikor először találkozott a fiúval az erdőben."

*

Az ​árnyvadászok élete az Edward korabeli Londonban! 

Üdv itt, az elektromos lámpák és a hosszúra nyúlt árnyékok idejében! Vannak, akik a művészetek szépségét ünneplik, vannak, akik az örömöket hajszolják vadul, és persze vannak, akik démonokkal küzdenek. Éveken át béke honolt az árnyvadászvilágban, James és Lucie Herondale, Will és Tessa gyermekei idillben nőttek fel, szerető családjuk és barátaik körében, történeteket hallgatva a jó diadaláról a rossz fölött, s arról, hogy a szerelem mindent legyőz. De minden megváltozik, amikor a Blackthorn és a Carstairs család megérkezik Londonba… és velük együtt egy ismeretlen démon is. 

James Herondale a nagy szerelemre vár, s úgy véli, hogy megtalálta a gyönyörű és titokzatos Grace Blackthorn személyében. Cordelia Carstairs nagyon szeretne hős lenni, megmenteni a családját a romlástól, titokban tartva a James iránti szerelmét. Ám amikor katasztrófa sújtja az árnyvadászokat, James, Cordelia és a barátaik vad kalandokba keverednek, hihetetlenül sötét erőkkel találkoznak, és kiderül számukra a hősi lét valódi, kegyetlen ára… mint ahogy a szerelemé is.

Cassandra Clare az urban fantasy koronázatlan királynője újból megmutatta, hogy lehet újat alkotni egy már megszokott világfelépítéssel is. Azt hittem, hogy a Gonosz fortélyokkal semmi sem veheti fel a versenyt, de Az utolsó órák sorozat ott liheg a nyomában, és minden egyes fejezettel ámulatba ejt. Sejtettem, hogy szeretni fogom az Aranyláncot, de azt nem, hogy ennyire. Igazi kedvenc lett, és erősen hajlok arra, hogy elkezdjem angolul a második részt. Függővé tett, és alig várom a következő adagomat!! Cassie egy zseni, aki nem tud rosszat írni!!

Oh, drága Cordeliám, hol is kezdjem? Nehéz szavakba önteni azt, amit érzek a kötettel kapcsolatban. Tudjátok van a szívecske szemű emoji, na valahogy én is így nézhettem ki olvasás közben. Egyszerre volt öröm kézbe venni egy újabb CC kötetet, és egyszerre töltött el rajongással. Ez a trilógia egy teljesen új időszámítást nyit meg az Árnyvadász könyvek történelmében, és lehetetlenség nem szerelembe esni vele. Igen, teljesen szerelmes lettem a történetbe, a karakterekbe, és az Edwardkori Londonba. Egy igazán sötét, érzelmekben és kalandokban gazdag kötetet kaptam, ahol minden egyes oldalon történik valami, ahol minden egyes fejezet maga a művészet, és ahol minden egyes oldallal egyre inkább azt érezteti veled a kötet, hogy a java még hátravan, és nem ajánlatos hátra dőlni. Hihetetlenül megszerettem, napokig nem voltam képes mást csinálni, mint olvasni és olvasni. Függővé tett, és az utolsó sorok után úgy éreztem, hogy ez nekem bizony nem volt elég, és még többet akarok. Nemcsak rég nem látott szereplők bukkannak fel, hanem új arcok is, akik legalább annyira szerethetőek és erősek, mint a szüleik. Nemcsak a Herondale ház, hanem a Lightwood, a Fairchild és a Carstairs ház is megmutatja magát, és a fiatal tagjai kiteljesednek az Aranylánc alatt. Megmutatják milyen fából is faragták őket, a végsőkig kitartóak és leleményesek.

Nemcsak a leírások, és a korabeli sajátosságok miatt szerethető ez a kötet, hanem az érzelmek sokasága miatt is. Élettel tölti meg a történetet, és nem fél egyre sötétebb és sötétebb lenni. Igazi mestermű, ami minden képzeletedet felülmúlja. Egy olyan kalandra invitál, amit sosem fogsz elfelejteni, és ami örökre veled marad. Frappáns, lenyűgöző, hozza a szokott formáját, lehengerlő és az utolsó sorokig lebilincselő. Kevés rá az 5 csillag, mert az Aranylánc ennél jóval többet érdemel.

Testvériség, bajtársiasság, szerelmek és titkok. Egy érzelmileg igencsak megterhelő olvasmány, mégis van a fájdalomban is valami szépség. Nem egyszer üvöltöttem volna a karakterekkel (főleg Grace miatt), és nem egyszer akartam belépni a cselekménybe, és a részesévé válni. Nagyon addiktív, és egy percig nem érezteti azt veled, hogy te ne lennél a része. Igazi hullámvasút, ami után már nem lesz semmi sem ugyanolyan. Igaz, hogy történetileg közelebb áll a Pokoli szerkezetek trilógiához, én mégis azt mondanám, hogy annál erősebb, és nagyon látszik, mennyit is fejlődött az írónő a két sorozat megírása között.

A karakterek majdnem egytől-egyig a szívem csücskei, főleg Cordelia, James, Lucie, Matthew, Anna és Jesse is. Cordelia azért, mert erős, nagyon is együtt tudtam vele érezni, igazi példakép, aki sohasem adja fel, és alig várom, hogy többet tudjak meg róla. James ezennel a kedvenc Herondale pasim, akibe akarva-akaratlanul is beleszerettem, de azért jó néhányszor veszekedtem volna vele. A Suttogószobás jelenet pedig csak hab a tortán. Nagyon drukkolok neki és Cordeliának, s nekik hála új kedvenc OTP-m is lett. 

Emellett nem tudok szó nélkül maradni, ami Jamest és az adottságát illeti, és tudom, hogy ez még csak a kezdet, de nem lehetne, hogy a következő rész mellé megkapjuk egy saját Jamest is??? Lucie egy igazi tünemény, s habár kevesebb szerep jut neki, mint a bátyjának, azt kell, hogy mondjam, nem marad észrevétlen. Ő is különleges a maga módján, és ő is a hátán hordozza a történetet. A Jesse-hez fűződő szála baromi érdekes, és kíváncsian várom, mit talál ki nekik az írónő, mert akármilyen furán is hangzik szerintem ütős páros lennének.

Úgy érzem, hogy Matthew és Anna kapcsán nem kaptunk sokat, ami remélem a jövőben változni fog, mert nincs még egy olyan Cassie karakter, mint Anna. Nemcsak szabályszegő, de valamilyen szinten vadóc is, aki felrúgja a kor normáit, és azt csinál, amit akar. Emellett ő is erős, és van benne valami, ami nem hagy nyugodni, de nem tudom, hogy pontosan mi. Ott motoszkál a felszínen, de még nem jött elő. Matthew-n hatalmas a nyomás, s általa keserédes is a történet. Mindenféle spoiler nélkül írom, hogy kicsit megszakadt a szívem, de nem csak miatta, hanem a többiek miatt is. Darabokban hever, s mégsem érzem azt, hogy mindez hiábavaló lett volna. Cassie megtépázta a szívem, de remélem, hogy össze is illeszti a darabokat a trilógia végére.

Ami magát a cselekményt illeti, letehetetlen és ámulatba ejtő. Gyönyörű, de egyben fájdalmas is. 700 oldalon keresztül vannak velünk a karakterek, de ez nem elég, mert még többet és többet akarok. Imádtam, és igaz, hogy jól jött volna egy családfa, hogy be tudjak mindenkit illeszteni a megfelelő helyre, a megfelelő családba, a megfelelő pozícióba, de ezt leszámítva sokkal többet adott, mint amire számítottam. Nagyon elfogult vagyok a Gonosz fortélyokkal kapcsolatban, de az tény, hogy az Aranylánc Cassie egyik legerősebb kezdése, és ha ilyen a kezdés, milyen lehet a többi rész?

A démonok jelenléte, a sötétség és a szellemvilág mind-mind megfűszerezik a sorokat, és nemcsak a történetet teszik még izgalmasabbá, hanem a bonyodalmat és a megoldást is. Cassie nem szórakozik, és egyből belevág a közepébe, közben nosztalgikus állapotba taszít, és hiába olvasol annyit belőle, amennyit csak tudsz, függővé tesz. Az Aranylánc egy olyan drog, amelyről nem akarsz leszokni, ami nemcsak boldogsággal tölt el, hanem önfeledt pillanatokkal is. Otthonra találsz általa, és azt az érzést kelti, hogy tartozol valahova. Az Árnyvadász világ tárt karokkal vár, és a legnehezebb időszakon is átsegít.

Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy ódákat zengek Cassandra Clare munkásságáról, de az az igazság, hogy ahhoz, hogy valaki igazán jó legyen fejlődni kell, és az írónő minden egyes új regényével felül szárnyallja az elődeit, és megmutatja mennyi minden lakozik még benne. Emellett nehéz spoilerek nélkül bármit is írni, nehéz nem átélni az eseményeket, és nehéz végig pártatlannak maradni. Az Aranylánc nemcsak mesél, hanem el is varázsol. Nemcsak a külseje fog meg, hanem a belseje is. A sorozat egyre bonyolultabb és bonyolultabb lesz, mégsem átláthatatlan a történeti háló, mégsem érezteti azt az emberrel, hogy innen már nincs tovább, mert igenis van, és ezt az írónő be is bizonyítja. Bárki is volt eddig az urban fantasy királya/királynője; Cassandra Clare Az utolsó órák sorozatával letaszította a trónról, mert ez az az Árnyvadász történet, amit mindenkinek olvasnia kell! Annyira összetett, szépen kidolgozott és lehengerlő, hogy vétek lenne kihagyni. S ha nem is rajongtok annyira a sorozatért, ha nem akartok minden egyes könyvet elolvasni ebből a világból, viszont érdekel, hogy miért is van ekkora rajongás körülötte, akkor ezzel kezdjétek, és igen, van benne minimális spoiler, de ez nem vesz el az élményből. (Azért a Pokoli szerkezeteket illik előtte elolvasni.) Nemcsak érzelmileg ad sokat, hanem lelkileg is. Mestermű, ami egyre csak jobb és jobb lesz. Már most hiányzik Codelia, James, Lucie, Matthew, Anna és Jesse is, és alig várom, hogy megtudjam, hogy is folytatódik a történet és SPOILER!!!!!! James levegye azt a rohadt karkötőt!!!!! SPOILER VÉGE

"Rádöbbent: örül, hogy Cordelia Londonban van. Nemcsak Lucie kedvéért, hanem saját maga miatt is. Milyen különös - gondolta. Szinte megfeledkezett róla, milyen biztos fényt tud adni a jelenléte, amikor elsötétül a világ."

" - Mennem kell. Van egy üvegház a Kensington Gardensben, ami szétverésre vár. Hölgyeim, zárják kulcsra a melléképületeiket! Megjött James Herondale, akit semmibe vettek a szerelemben!"

" - Kell nekik egy múzsa - jelentette ki Anna. - Valaki, aki inspirálja őket. Valaki, aki tudja a titkaikat. Szeretnél múzsa lenni?

  - Nem - mondta Cordelia. - Én hős akarok lenni!"

" - Hadd áruljak el neked valamit, Jesse Blackthorn. Az anyádnak talán megvan rá az oka, hogy nehezteljen az árnyvadászokra, de ha a röhejes démonjai kárt tesznek a bátyámban, nem fogok neki irgalmazni. A saját hülye kalapjával fogom halálra verni."

"Világosbarna bőre ragyogott a boszorkányfényben, a kulcscsontján és a nyakán pedig verejték csillogott. Tincsei kiszabadultak a hajtűk fogságából, s úgy omlottak a hátára, akár az őszi levelek. A Cortanával együtt mintha egy tűzzel és vérrel írt verset alkottak volna."

" - Az vagy, akivé a döntéseid és a cselekedeteid tesznek. Nem egy teáskanálnyi démonvér."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

K. A. Tucker: The Simple Wild - Az egyszerű vadon (Az egyszerű vadon 1.)

"Wren leteszi a két tengerészkék bőröndöt a babakocsi mellé, majd a cigarettáért nyúl, ami lazán pihen az ajkai közt, és hosszan, lassan beleszív."

*

A ​sors ismétli önmagát? 

Calla Fletcher kétéves volt, amikor az édesanyja vele együtt elmenekült az alaszkai vadon és az elszigetelt vidéki életmód kihívásai elől, és elhagyta Calla apját, Wren Fletchert. Calla sosem nézett vissza, és huszonhat évesen a mozgalmas torontói életen kívül nem ismer mást. Amikor azonban az apja felveszi vele a kapcsolatot, és tudatja, hogy súlyos beteg, a lány tudja, hogy ideje megtennie a hosszú utat a határmenti elhagyatott kisvárosba, ahol született. 

Calla szembenéz a mászkáló vadakkal, a különös nappali órákkal, az elképesztő bolti árakkal, és időnként még – szent ég! – a kinti pottyantós vécével is, cserébe, hogy megismerhesse az apját: a férfit, akivel a rengeteg hibája ellenére is újra törődni kezd. Ám miközben nagy küzdelmek árán igyekszik hozzászokni a sarkközeli éghajlathoz és az otthonitól teljesen eltérő életritmushoz, Jonah – egy csendes, cinikus és büszke alaszkai pilóta, aki Calla apjának repülős vállalatát, a Vadont működteti – alig várja az elkényeztetett városi lány bukását. Meggyőződése ugyanis, hogy Calla túlságosan kényes ahhoz, hogy megbirkózzon a vadonnal. Jonahnak feltehetőleg igaza van, de Calla eltökéli, hogy bebizonyítja a tévedését. 

Aztán váratlanul azon kapja magát, hogy elmélyül a kapcsolata a robosztus pilótával. Ahogy a férfi rejtett megvetése egyre halványul, barátság veszi át a helyét – vagy talán valami mélyebb is? 

De Calla nem azért jött Alaszkába, hogy maradjon, Jonah pedig sosem fogja otthagyni a helyet, ami az élete. Ostobaság lenne mindkettejük részéről románcba kezdeni, és ugyanarra az útra lépni, amivel Calla szülei is megpróbálkoztak – és kudarcot vallottak – évekkel korábban. Egy egyszerű igazság, amiről kiderül, hogy nem is olyan egyszerű.

K. A. Tucker azon írónők közé tartozik, akiktől mindig is akartam olvasni, így Az egyszerű vadon megjelenése pont kapóra is jött. Nagyon sokszor jött velem szembe instán, hogy mennyire jó ez a kötet, sokan új kedvencet is avattak általa,  nekem mégis az volt az érzésem, hogy túl sokat vártam el tőle. Felültem a hype vonatra, és kevésbé feldobva szálltam le róla. A történet alapján, már ami az érzelmeket illeti, nem biztos, hogy azt mondanám, hogy romantikus regény. Hiányzott a szikra, a varázs, és a tettek. Az írónő szépen ír, ez tény, mégis hiányzik valami, ami miatt nem lettem szerelmes a történetbe. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy rossz élmény volt az olvasása, sőt... Sokszor megmosolyogtatott, vagy éppen felbosszantott, és kíváncsian vetettem bele magam a történet sűrűjébe, és vártam, hogy mikor lesz igazán fergeteges a cselekmény. Egy viszonylag lassabb lefolyású, a tényekre szorítkozó kötet ez, ami nem a romantikára épít, hanem a múltra, a családra és végső soron a komfortzónából való kilépésre.

Kezdjük azzal, ami tetszett a kötetben. Maga az alapötlet és a helyszín egyből levett a lábamról. Alaszka mindig is érdekelt, ezért már érdemes volt kézbe vennem. K. A. Tuckernek van egy egyedi stílusa, ami végig érződik a cselekményen, és ami fejezetről-fejezetre egyre erősebben előtűnik, és a maga természetességével tereli a cselekményt. A kezdés kicsit csalóka, de ahogy belelendül az ember, ahogy megnyílik a kötet előttünk, azt érezzük, hogy nem szabad elsőre elítélni, mert érdekes, és akár jó is kisülhet belőle. Calla, mint karakter már az elején azt éreztette velem, hogy nagyon is érdemes lesz rá odafigyelni, mert nemcsak egy szokványos városi lány, hanem annál jóval több. Az írónő úgy állítja be, mint egy nyafogó, hisztis lányt, de én nem éreztem azt, hogy bármelyik tette, vagy megszólalása ne lett volna helyénvaló. Emberi, igazi szomszédlány típus, aki ad magára, és elvárja azokat az alapvető dolgokat és igényeket, amik egy mai 21. századi nőt illetnek, illetve amihez hozzá van szokva. Emiatt nem lehet neheztelni rá. Ha jobban belegondolsz te sem igazán örülnél annak, ha a modern környezetből visszacsöppennél a történelem egy olyan szegletébe, ahol nem lehet normálisan közlekedni, és ahol be van osztva mennyi vizet használhatsz, illetve a városból való kijutás sem egyszerű. Az internetelérésről nem is beszélve. És pont amiatt, hogy ennyire emberi Calla, lesz szerethető a karaktere, emiatt is drukkolunk neki végig, hogy jól alakuljon az élete, és meghozza azokat a döntéseket, amitől boldog és kiegyensúlyozott lesz.

Az egyszerű vadon kiugrás a mókuskerékből, és a szürke hétköznapok sivárságából. Igazán felüdülő és szívhez szóló olvasmány, ahol  a kimondott szónak súlya van. Ahol minden egyes perc számít, s ahol életek forognak kockán. A kötet eleje még csak kapargatja a felszínt, s Callával együtt nyílik meg előttünk, s mutatja meg az igazi valóját. Nem egy olyan történetről van szó, amit hamar elfelejtene az ember, hanem egy olyanról, ami életbölcsességeket és emberi sorsokat rejt magába, ami megmutatja az élet egy olyan rétegét, ami sokak elől el van rejtve.

Alaszka, a vadon és az emberek egyből levettek a lábamról. Imádtam, hogy szabad, igazi alaszkai hangulat árad a sorokból, és minden egyes fejezettel hozzátett az írónő az élményhez. Tetszett, hogy végig őszinte maradt, és nem akarta elfedni az igazságot. A maga csupasz valójában tárta ki előttünk a szívét, és hagyta, hogy a maga lassabb tempójával fogadjuk be.

Ami a történet egészét illeti, voltak benne számomra hullámvölgyek, mély repülések, de önfeledt és vidám pillanatok is. Úgy érzem, hogy érzelmileg nem olyan erős, sokszor elrévedtem olvasás közben, s ez részben amiatt történt, mert maga a cselekmény és annak kibontakozása hosszabb folyamat, több időt vesz igénybe, mint amit megszoktam a Rubin Pöttyösöknél, de emellett temérdek idő van megszokni a környezetet, Callát, aki a kötet narratívája. Itt zárójelesen megjegyezném, hogy örültem volna Jonah szemszögének is, de ne legyek telhetetlen, igaz?

S ha már szóba került Jonah. Tartozom egy vallomással: az elején nagyon unszimpatikus volt, sőt igazán a kötet utolsó 100 oldala alatt kedveltem meg. Számomra a 300 oldal után kezdődött el igazán az élmény, addig csak sodródtam az árral, és türelmesen vártam, hogy mi fog mindebből kisülni. Rég elfeledett, ki nem mondott szavak kerülnek elő, a múlt sérelmei, ugyanakkor egy mindent megváltoztató tény is, ami elindítja Callát az útján az alaszkai vadonba. 

Nagyon régen olvastam olyan történetet, amiben ennyire pimasz, bunkó pasi lett volna a főszereplő, mint a már említett Jonah. Nagyon sokszor úgy helyretettem volna, és megmondtam volna neki a magamét. Eleinte teljesen kiállhatatlan, igazi tuskó, akinek semmi sem jó, és aki mindent jobban tud mindenkinél, aztán az írónő bebizonyította, hogy ő bizony ennél jóval több. Nem mondom, hogy elájultam tőle, de a kötet végére már nem volt annyira ellenszenves.

Ami magát a cselekményt illeti, bevallom bajban vagyok. K. A. Tucker biztos alapokra helyezte regényét, de nem sikerült végig fenntartania a figyelmem. Szó szerint kikészített, hogy hiába voltam már túl a felén, érdemleges nem igen történt, és hiába vártam a nagy durranást, sajnos elmaradt. Szépen haladunk előre, de sem érzelmi szinten, sem pedig az események tekintetében nincs előrelépés. Calla és Wren kapcsolata alakul, de az sem döccenőmentes. Az egyszerű vadonban nemcsak Calla küzd, hanem te is, hogy ne kapard a falat, és ne üvöltözz a karakterekkel, hogy halló, történjen már valami!!

Ami a képi világot és a tájat illeti, lenyűgöző, az írónő gyönyörűen átadta Alaszka varázsát, és végig éreztem a hideg szelet az arcomon, na meg Bandita neszezését. Ami miatt kiemelkedik a többi Rubin Pöttyös kötet közül az a mondanivalója, az hogy nem felszínes, és nemcsak a látszatra ad, hanem a fontos belső értékekre is. És akkor, ami miatt mégsem fogott meg annyira az az, hogy habár slow burn romance, amit imádok, a cselekmény kissé lapos, hiányzik a tűz belőle, ahol előre kellene vinnie a cselekménynek, ott éppen hogy visszalök, és sokszor éreztem azt, hogy olvasom, olvasom, de nem haladunk. Vesztegelünk, és csak gyűlnek az oldalak, de nem látom a fényt, nem látom azt, hogy történne is valami. Emiatt nem lett számomra akkora élmény, és emiatt érzem azt, hogy habár az alapgondolat ötletes, sokkal jobban is meg lehetett volna írni, mert van benne fantázia, van benne potenciál. Emellett az sem igazán volt szimpatikus, hogy a lényeges részeket elrejtette előlünk az írónő, és végig morzsákkal próbált életben tartani a zord vidéken. Összességében mégis azt mondom, hogy ezek ellenére is örülök, hogy kézbe vettem, és a kötet végére sikerült megszeretni nemcsak a történetet, hanem Jonah-t is, aki már nem is akkora bunkó, mint eleinte. Várom a folytatást, és remélem, hogy én is legalább annyira meg tudom szeretni ezt a sorozatot, mint a többség, mert nem egy sablon sztori, értékes gondolatokat sugároz, és egy teljesen más életvitelt mutat be, mint amihez hozzá vagyunk szokva. 

" - Te jó ég! - szakad fel belőlem a nevetés. - Olyan lánynak nézek ki, aki belezúg egy alaszkai égi cowboyba? - Alig bírom kipréselni a szavakat."

"Azt kérdi apám ezen a körülményes módon, hogy megnéznék-e vele egy filmet? Csak nem próbálja Wren Fletcher újra megismerni a lányát?"

" - Nem. A hipszter egy stílus. A rockabilly egy stílus. A jeti nem egy stílus. - Keresem, hogy mi rejtőzhet a gubancos, drótszerű hajtömeg alatt. Kemény áll, éles járomcsont, de lehetetlen rájuk találni. - Fogalmam sincs, hogy nézel ki mindezek alatt."

" Jonah-nak szüksége lett volna egy Simonra az életében.

Mindenkinek szüksége lenne egy Simonra az életében."

" - És az jó, hogy látják az arcát?

  - Kisebb eséllyel zárják ketrecbe, és helyezik el egy állatkertben. - Van egyáltalán állatkert Alaszkában? Kétlem."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

L. J. Shen: Vagány (Vágyak iskolája 2.)

"Ököllel a tölgyfába bokszoltam, és ahogy felhasadt a bőröm, mindenemet átjárta a friss sérülést kísérő ismerős fájdalom."

*

A legszebb szerelmi történetek tragikus véget érnek? 

Luna Rexroth mindenki kedvenc szürke kisegere. Aranyos. Gondoskodó.Jótékony lélek. Csöndes. Kamu. A szelíd, fiús külső mögött, amit mindenki szeret (és sajnál), egy olyan lány rejtőzik, aki pontosan tudja, mit és kit akar – nevezetesen azt a fiút a faházból, aki megtanította neki, hogyan kell jelnyelven káromkodni. Aki megtanította nevetni. Élni. Szeretni. 

Knight Cole mindenki kedvenc focihőse. Gyönyörű. Sportos. Kigyúrt. Népszerű. Hazug. Ez a fenegyerek már a tekintetével is képes hanyatt vágni bárkit, de ő csak egy lányt lát: az utca szemközti oldalán lakó Lunát. 

Luna azonban már nem olyan, mint volt. Már nincs szüksége a srác védelmére. Egy váratlan fordulat hatására a Mindenszentek Gimnázium szépfiúja kénytelen belátni, hogy nem minden főszereplőből lesz hős. 

Az Amazon, USA Today és Washington Post bestsellerszerző, L. J. Shen egy garantáltan felejthetetlen, önállóan olvasható történettel folytatja a Vágyak iskolája-sorozatot.

A Vagány egy megtört herceg története, aki hiába várja, hogy Aranyhaj leengedje a haját, mivel ez nem fog megtörténni. Aranyhaj egy olyan hercegnő, akinek meg kell találnia a saját hangját, és kiszabadítani magát abból a toronyból, amibe az eddigi életét élte. A hercegnek pedig türelmesnek kell lennie, még akkor is, ha millió darabokban hever a szíve. A Broken Knight nem az a boldog szerelmes regény, amiben minden hamar összejön, hanem egy olyan történet, ahol küzdeni kell, nemcsak az áhítat tárgyáért, hanem az elképzelésekkel és a vasakarattal is, ami nem hagyja, hogy a pillangó kibontsa a szárnyát, és útra keljen az ismeretlenbe.

Már a Vakmerő alatt nagyon megkedveltem Knight karakterét, és nemcsak a szülei miatt, hanem azért is, mert nagyon kíváncsi voltam, hogy mit fog kezdeni vele és Lunával az írónő. Érdekelt, hogy miben lesz más ez a kötet, mint a többi, és nem is kellett sokat várnom arra, hogy erre választ kapjak, mivel a Vagány az eddigi legérzelmesebb, lelkileg legmegterhelőbb regény a sorozat kötetei közül. Ha ismeritek a Sinners of Saint köteteket, akkor nem lesz ismeretlen előttetek Knight helyzete, ő Dean és Rosie örökbefogadott gyereke, aki habár nem Dean vérszerinti fia, mégis olyan, mint kicsi Dean. Tudja mit akar, és nem fél a végsőkig elmenni érte. Nem fél várni, és attól sem fél, hogy újból és újból összetörjék a szívét. Luna Trent lánya, aki egy gyermekkori trauma miatt nem beszél, s aki emiatt igazi kis különc, kakukktojás, aki ezek ellenére is képes szeretni másokat, és a maga különleges módján mutatja ki az érzelmeit. Erős kezdést kaptam, még erősebb karakterekkel, és úgy érzem, hogy ez az L. J. Shen regény valami egészen más. Hiába fiatalok a karakterek, sokkal felnőttesebb és komolyabb, mint az eddig olvasottak. Nemcsak Luna miatt, de Knight is alaposan kiveszi a részét abban, hogy ez a történet más legyen, mint egy egyszerű szerelmes regény. Harcok, belső vívódások, félelem az ismeretlentől és érzelmek hada várja, hogy elvarázsoljon, és mutasson valami egészen újat. Nevettem, sírtam és örültem a karakterekkel együtt, ugyanakkor millió darabokra is törte a szívem. 

Knight és Luna, a lovag és a körülötte forgó Hold. Két barát, két szerelmes, érzelmek tömkelege és egy kis szenvedés, ezt jelenti a Vagány. Nem egy tipikus tündérmese, a lovag nem kapja meg egyből a hercegnőt, nem baj, hogy küzd érte, nem baj, hogy közben teljesen tönkremegy, a hercegnőnek kell megtalálnia a saját útját, ami kivezeti a fényre. Neki kell megmentenie a saját életét, nem pedig Knightnak.

Nagyon vártam a kötetet, ugyanakkor nagyon sokat is szenvedtem alatta. Érzelmileg teljesen taccsra vágott. Sírtam. Ritkán fordul elő ilyen (szökőévente egyszer), de a Vagány megsiratott és még jobban összetörte a már így is romokban heverő szívemet. Érzelmileg egy nagyon megterhelő kötet ez tele kilátástalan pillanatokkal, sötét gondolatokkal, ugyanakkor a fény is egyre közelebb és közelebb kerül, ahogy haladunk előre.

Knighttal kapcsolatban éreztem, hogy imádni fogom, mint karaktert, hiszen ha csak egy kicsit is olyan, mint az apja, akkor már nyert ügye van. Deant és Rosie-t nagyon szeretem, és a kötet alatt a fiuk is bebizonyította, hogy megérdemelten kapott saját történetet. Egy szexi, mocskos, érzelmekkel teli srácról van szó, aki nem fél és tud is küzdeni, aki mindent belead, és még ha úgy látszik, hogy ki is csúszik a lába alól a talaj, tudja mikor kell újult erővel, még nagyobb gőzerővel küzdeni.

Lunát nagyon sajnáltam, aztán utáltam, majd megint sajnáltam, és igazán örömteli volt az a pillanat, amikor azt tudtam mondani, hogy most már értem, miért volt olyan, amilyen. Habár Holdfény külsőleg igazi különc, belül egy csupaszív teremtés, akinek először el kell engednie a démonjait, ahhoz hogy igazán élni tudja az életét. Kemény sorsot szánt neki az írónő, de nem adta fel, és talpra állt, megmutatva ezzel, hogy milyen fából is faragták.

A cselekmény olyan, mint egy száguldó hullámvasút. Nemcsak az érzelmekkel száguldunk, hanem a traumákkal, a ki nem mondott szavakkal és magával a szerelemmel is, ami ott van, akkor is, ha nem kívánatos vendég. A Vagány nemcsak a megfelelő pillanatokról szól, hanem a várakozásról és a másik iránti szeretetről is. Nemcsak a jelen a fontos, hanem a múlt, és annak a kísértetei is.

Jelen pillanatban azt érzem, hogy ez a kedvenc L. J. Shen regényem, és nemcsak Knight miatt, hanem amiatt is, hogy különleges, szívszorító, de mégis hű önmagához, és a megalkotott világhoz. Bebizonyítja, hogy az erős is lehet gyenge, és a gyenge is lehet erős. Nincsenek skatulyák, csak érzelmek és meghozott döntések, amiknek súlya van, amiket cipelni kell, és a megfelelő pillanatban előhozakodni velük.

Imádtam, hogy nemcsak Knight mutatta meg a kötet alatt az érzelmesebb, gyengédebb oldalát (mindenki sejtette már, hogy bizony mocskos oldala is van, ami néha nem tűr nyomdafestéket), de Luna is kilépett a szürke kisegér jelmezéből, s ha hosszú is volt az út odáig, minden egyes pillanatot megért, mert az írónő megmutatta, hogy sosem késő, mindig lehet változni, és az élet pont erről szól, a változásokról és a döntésekről. A döntésekről, amik formálják a személyiségünket, s amik nélkül nem lennénk, azok akik.

A kötet vége felé, az utolsó néhány fejezet elhozza a megmásíthatatlant, azt az eseményt, amit már a Ruckus vége után sejtet. Valahol reménykedtem benne, hogy nem fog bekövetkezni, hogy tényleg happy end lesz a vége, de azokat a bizonyos fejezeteket bizony végigbőgtem. Sírtam, mert fájt, és azt éreztem, hogy túl korai. Azt éreztem, hogy kínoz a kötet, és darabokra cincál. Nemcsak engem, hanem a karaktereket, és bizony elég sokszor le kellett tegyem közben, hogy letöröljem a könnyeimet, és tudjam ott folytatni, ahol abbahagytam. Összetört, és még most is keresem a szívem darabkáit.

Ha szeretnéd, hogy millió darabokra törjön a szíved, akkor el kell olvasnod a Vagányt. Érzelmileg megterhelő utazás vár rád, de hidd el, hogy megéri. Megéri, mert megmutatja a kötet, hogy semmi sincs veszve. Lehetsz sportoló, nagymenő, vagy akár egy csendes, visszahúzódó lány. A szerelem ott van és csak arra vár, hogy igent mondj neki, és végre elfogadd azt. Emellett Shen a függőségek és a múlt csapdájába taszítja főhőseit, akik nemcsak szenvednek a kötet alatt, hanem meg is kérdőjelezik önmagukat, és azt, hogy mit is akarnak az élettől. Az erotikusabb részek mocskosak, piszok szexik és tagadhatatlanul fülledtek. Nem titkolnak semmit, és hűek maradnak a felépített világhoz. S habár ez a legérzelmesebb regénye az írónőnek, nemcsak érzelmileg erős, hanem a cselekmény váza is. Végig gyönyörű, fájdalmas és a lelkembe tiport, de megérte. Szerettem, és hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem. Knight és Luna párosa új kedvenceim lettek, biztos vagyok benne, hogy még vissza fogok térni hozzájuk, amikor majd úgy érzem, hogy elég erős vagyok, és készen állok újból összetörni a szívem, és készenállok arra a macska-egér játékra, ami Knightot és Lunát is az őrületbe kergette a kötet alatt. Nem tudom, mit fogok csinálni magammal, mert úgy érzem, hogy teljesen üres vagyok, annyira megrázott, meghatott és romba döntött ez a kötet, hogy levegőt venni is fáj. De közben meg is melengette a szívemet, és nem cserélném el semmivel sem azt az élményt, amit adott.

" - Holdfény vagy - suttogta. - Kitöltöd az üres, sötét teret, mintha a holdé lenne az egész égbolt. Csendes. De fényes. Nem kell lángoló gömbnek lennie ahhoz, hogy észrevegyék. Egyszerűen csak létezik. És izzik, örökké."

"Dühös voltam, amiért Luna, az egyetlen lány, akit valaha szerettem, csak barátként kezel engem, és nem azért, mert valami kurva nagy lelki probléma miatt nem tudott kefélni senkivel, hanem azért, mert kurvára félreértettem mindent, és még csak nem is jöttem be neki."

"Tökéletlen volt, de csak akkor, ha nagyon közelről nézte az ember. Túlságosan, kényelmetlenül közelről. Túl közel ahhoz, hogy azt csak úgy bárkinek megengedje. Soha nem tudnék beleszeretni egy százszázalékosba... de Knight egy nagyon erő 99,99 százalékos volt."

"Úgy éreztem magam, mint egy megtört Hamupipőke. A hintóm hamarosan tökké változik, csakhogy ez nem tündérmese volt - inkább egy halloweeni rémálom. Utáltam, hogy Knight láthatta, miket mondok, ha akarta. Még a szoba másik végéből is."

" - Téged mindig is jobban szerettelek egy kicsivel. Az én nemes, lázadó fiam. Az én legendás rosszcsontom, az én szomorú hercegem, az én hihetetlen megmentőm, az én gyönyörű, megtört lovagom."

"El akartam őt venni feleségül. Ezt minden porcikámmal tudtam már azelőtt is, hogy teljesen szobatiszta lettem volna, a kurva életbe. Csak akkor még nem tudtam, hogy fogalmazzam meg."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

L. J. Shen: Vakmerő ( Vágyak iskolája 1.)

 "Megremeg a lábam alatt a járólap, ahogy egy rakás balerina rohan el mellettem, a lépteik úgy dübörögnek a távolban, akár egy hadseregnek."

*

Azt mondják, a bosszú hidegen tálalva a legjobb. 

Penn 

Négy évem volt arra, hogy feldolgozzam, mit tett velem Daria Followhill, és a szívem mára jéggé vált. Az enyém lett az első csókja. Az övé pedig az, amit a legjobban szeretek. Én szegény voltam. Ő gazdag. Hogy mi a jó a körülményekben? Hogy változnak. Gyorsan. Most én vagyok a szülei legújabb kis projektje. A lakótársa. A kínzója. És a kapitánya annak a rivális focicsapatnak, amit annyira gyűlöl. Én lettem a mostohatestvére! Annak, aki tönkreteszi a legjobb dolgot az életemben, fizetnie kell, ő pedig a könnyeivel fog. Daria Followhill azt hiszi, ő A királynő. Én viszont be fogom bizonyítani neki, hogy nem több egy elkényeztetett kis hercegnőnél. 

Daria 

A klasszikus, lázadó punkok senkit sem izgatnak. De ha egy szemét ribi vagy? Ó, akkor beszólnak minden csípős megjegyzésért, gúnyos szemforgatásért és azért, ha az ellenségeid útjába állsz. Tudom, mert az vagyok. Magas sarkúval baromi nagyot lehet döfni, amikor átsétálsz benne valakin, akit bántani akarsz. Penn Scullynak teljesen kivéreztettem a szívét, majd otthagytam egy szemeteskukában egy verőfényes nyári napon. Négy évvel ezelőtt azt kérte tőlem, hogy őrizzem meg neki az összes első alkalmamat. Most a folyosó túloldalán lakik, és egyedül arra vágyom, hogy én legyek neki mindenben az utolsó.Amikor nekem adta a szívét, az utolsó szavai azok voltak: „semmi nincs ingyen”. És most? Most ő fizet nekem. 

Az Amazon, USA Today és Washington Post bestsellerszerző L. J. Shen egy szenvedélyes és csavaros romantikus regénnyel jelentkezik, amellyel a szerző új szintre emeli a gimis románcot.

L. J. Shen spin-off sorozata az idei év talán egyik legjobban várt könyvei közé tartozik. Alig vártam, hogy újra elmerüljek Todos Santos mocskában. Akik azt hittáék, hogy majd a Sinners of Saint lesz a nagyágyú, azoknak szuper hírem van, az All Saints High annál is mocskosabb, sötétebb és minden képzeletet felülmúló igazi csemege! Az írónő rajongóinak egyenesen kötelező! Ha szerettétek a már említett Sinners of Saint eddigi megjelent részeit, a Vágyak iskoláját se hagyjátok ki. Daria és Penn tarolnak, és kő kövön nem marad utánuk szárazon. Nemcsak a 'hate to love' kapcsolat erős ebben a történetben, hanem az ellentétek is kiéleződnek.

A történet, mint minden valamire való szerelmes regény az első pillanatok egyikével kezdődik, igen ám, de az L. J. Shen regényekben ezek az első pillanatok sem az önfeledt örömről szólnak, hanem az első megpróbáltatásokról, az első harcokról. Ez Penn és Daria esetében sincs másképp. Betekintést nyerhetünk a 14 éves énjük mindennapjaiba, s már az első oldalakon elveti az írónő a cselekmény bonyodalmát, azt az egyetlen mozdulatot, eseményt, ami aztán végig mozgatni fogja a szálakat, s ami a későbbiekben is ugyanolyan fontos lesz. Elveti a vágyakozás, és a 'nem kaphatom meg' érzés magját, hogy aztán ezt tovább öntözve a végére igazi érzelmi ronccsá tegye az olvasóját. Eleinte Daria karaktere nagyon ellenszenves, nehéz megbirkózni vele, s nem is érezteti azt, hogy igenis szeressük, ő az a karakter, aki mindent és mindenkit maga ellen hergel, aki kívül kemény és érinthetetlen, de belülről az összeomlás szélén áll, s várja, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor már nincs tovább, amikor végleg lerombolta a körülötte állókat, és megsemmisítette őket érzelmileg, és lelkileg is. Az írónő általa mutatja meg, hogy hiába a külső máz, ami tökéletesnek tűnik, belül mindenkinek vannak problémái, senkinek sem csak csillogás és kacagás az élete. A gazdagságról lerántja a leplet, és feltárja a hátulütőit, és megmutatja hogy a tökéletesnek tűnő család sem tökéletes, hiszen mindenhol vannak repedések, amiket be kell foltozni.

Daria Mel és Jamie lánya, akik már ismerősek lehetnek az eddigi Sinners of Saint kötetekből, magyarul még nem jelent meg a könyvük, viszont általuk Daria nemcsak nyomás alatt van, hanem vezekelnie is kell a szülei "bűnei" miatt. Egészen a kötet közepéig sanyargat az írónő, addig nem engedi közel hozzánk Dariát, aztán szépen lassan elkezdi beengedni, lazít a hurkon, és megmutatja ki is ő. Egy sérült szív, ami lassan annyira darabos lesz, hogy már nem lehet befoltozni. 

Igen ám, de jön a fiú, aki mindent és mindenkit meglep, és olyan irányba tereli a cselekményt, ahol már nem állítható meg a katasztrófa, s nem az a kérdés, hogy be fog e következni, hanem az, hogy mikor. Penn élete sem fenékig tejfel, ahogy mondani szokás. Neki is megvannak a maga keresztjei, a hibái, és ő is ugyanolyan esendő, mint te vagy én, viszont emellett mocskos, kegyetlen és hihetetlenül szemtelen is.

Tipikusan az a rosszfiú, akitől az apás lányok tartanak, mégis az írónő bedobja a közösbe ezt a szenvtelen, bosszúszomjas, szexi focistát, és az összetört, mindenkin átgázoló lányt, hogy legyenek a kötet főszereplői, és rakjanak össze egy olyan történetet, amit érdemes elolvasni, és ami felér az eredeti sorozattal.

Nem kételkedtem a kötetben, hogy ez sikerülni fog, hiszen egyrészt nagyon jókat hallottam már a kötetről, másrészt az első oldalak után megfogott, és szó szerint függtem minden egyes szaván. S igaz, hogy trágár, szókimondó, ugyanakkor Pennhez és Dariához ez passzol. Szenvedélyesek, szeretik, de közben utálják is a másikat, mégis ott vannak az érzelmek és a vágyak, amitől igazán szórakoztató és letehetetlen lesz a regény. 

A váltott szemszög nagyon jót tett a cselekménynek, sokkal pörgősebb és fájdalmasabb miatta a történet. A Vakmerő egy olyan kötet, ami semmihez sem hasonlítható, mégis megvan benne az a sötétség, ami jellemző az írónő írásaira (legalábbis azokra, amiket én olvastam tőle), és a végsőkig küzd és harcol. Nem egy szívbajos történet, mégis a kemény külső alatt érzelmek hadakoznak egymással, és minden egyes oldallal egyre csak nő és nő a feszültség. 

Emellett a tinédzserek problémáit is bevezette, a konokságot, a 'nem akarom, hogy bárki is segítsen' magatartást, és a szeretetre éhezést, a valahova tartozás érzését is. Szerettem ezt a történetet, mert habár darabokra tört, közben le is hengerelt. Megrázó, semmihez sem hasonlítható olvasmány ez, ami a maga valóságával rombol, és adja át az érzelmek sokaságát. Kellően erotikus, és nem esik át a ló túloldalára. Ha kell gyűlölettel tölti meg az oldalakat, rivalizálással, de azt is megmutatja, hogy mindenki tartozik valahova, csak meg kell találni azt a bizonyos helyett.

A történet kémiai része pazar, szinte már füstölt az oldal az érzelmektől, a vágyakozástól, és a be nem teljesült szerelemtől. Kicsit tabut is dönget, főleg azzal, hogy az írónő bevezet egy amolyan kicsavart mostohatesós szerelmet, de ha jobban belegondolok itt nem is igazán az történik. Gyűlöletből lesz szerelem, majd szerelemből elengedés, s ki tudja mit tartogat a jövő? 

Kérdések hadát veti fel, erőszakos, minden egyes fejezettel egyre sötétebb, a múlt titkai rombolnak, szétszednek embereket, és egy teljesen új megközelítésbe helyezi a már ismert információkat. Arról nem is beszélve, hogy a féltékenység, a másik sikere utáni sóvárgás alapjaiban rengeti meg a kötet kezdését, s a legváratlanabb fordulatokban bújik elő újból, hogy aztán a végsőkig rombolja a már felépített egységet.

Nem az az L. J. Shen regény, amire vártam, mégis jóval többet kaptam, s ha nem is véresen komoly, de attól még szívszaggató, érzelmes, és minden egyes leütött sorral egyre kegyetlenebb és kegyetlenebb. Nemcsak a lelkemet tépázta meg ez a kötet, hanem a szívemet is. Megmarkolta, és nagyon közel volt ahhoz, hogy kitépje, és odavesse Penn elé, hogy tegyen azt vele, amit csak akar. Fájdalmasan gyönyörű az utolsó sorokig.

A Vakmerő egy igazi energiabomba, ahol mindig a legrosszabbra kell számítani, ahol nincsenek hamis érzetek, ahol a legrosszabb rémálom is lehet sokkal durvább, mint azt képzeltük. Egy percig sincs megállás, folyton történik valami, s habár tinédzserek a főszereplők, a kötet maga a mocsok és a sötétség mezsgyéjén egyensúlyoz, s alig várja, hogy lehúzza olvasóját a mélybe. Nincsenek szivárványok, egyszarvúak, csak a valóság, a mocskos igazság, és a kegyetlen élet, ami nem ismer határokat, ha szenvedésről van szó. Úgy érzem, hogy eddig ez a legerősebb regénye az írónőnek, itt bontja ki igazán a szárnyait, nem kertel, és minden egyes lökéssel még mélyebbre és mélyebbre sodor minket a kötet örvényes cselekményében. Habár Mel és Jamie történetét még nem ismerem, számomra Mel ebben a kötetben hihetetlenül unszimpatikus lett, és sírnék, ha ilyen anyám lenne. Kicsit sem tudtam megérteni, és borzalmas, amit a lányával művelt. Szülőként nem tudom értékelni. Összességében egy velejéig romlott kötetet kaptam, ami ennek ellenére is tetszett, s hiába olyan érzés, mintha Todos Santos maga lenne Lucifer bugyrainak egyike, mégis imádom olvasni az újabb és újabb generáció mocskos titkait, és alig várom, hogy a többi fiú (Knight, Vaughn) történetét is megismerhessem. Ha szereted a sötét romantikát, nem akadsz fenn a csúnya és trágár kifejezéseken, és kíváncsi vagy arra, hogy ki is Penn Scully, és miért akkora az arca, akkor a Vakmerő bevetésre készen várja, hogy téged is bevezessen Todos Santos egy újabb sötét szegletébe. 

"Azt hiszem, jó nagy szarba kevertem magam azzal, hogy nem tudom, mit csinálok. Penn Scully nem költözhet hozzánk, mert kinyírjuk egymást még azelőtt, hogy betenné ide a lábát."

" - Mi emészti, Daria Followhillt, a méhkirálynőt, a pomponkapitányt, a megye legnépszerűbb csaját?
A családom.

A barátaim.

A titkaim.

A bizonytalanságaim.

A hibáim, tévedéseim, a múltam."

"A szerelem olyan, mint a fertőzés. Minden szép dolgot beszennyez, és tönkreteszi a lelket. A szerelem sokkal undorítóbb dolog a gyűlöletnél, mert ha valakit gyűlölsz, nem vagy összezavarodva. De ha az ember szerelmes lesz, meglágyul az agya."

"A bádogember nem kért szívet magának - hanem megszerezte."

" - Te sosem szemerkéltél, Penn Scully! Amikor beléd estem, lecsaptál rám, és mindenhol éreztelek. Mintha jégeső volnál."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Ilsa Madden-Mills: Filthy English - Mocskos angol (Azok a csodálatos angolok 2.)

"Nincs ezen mit szépíteni: az az este katasztrófa volt."

*

Egy ​iszonyú dögös brit csajozógép… Egy faképnél hagyott lány… Egy éjszaka, ahol nem ismerik fel egymást… 

Két héttel az esküvő előtt Remi Montague-t dobja a vőlegénye, ő pedig nagyobbat zuhan, mint egy részeg egyetemista csaj a magas sarkújában. 

A legjobb barátnőjével és egy üveg tequilával repülőre pattan, hogy Londonban heverje ki a bánatát, mielőtt elkezdődik az új szemeszter az amerikai Whitman Egyetemen. Nem tervezte, hogy egy álarcos buliban köt ki. Azt pedig pláne nem tervezte, hogy egy brit rosszfiú mellett ébred majd, aki három évvel korábban összetörte a szívét – a pusztítóan jóképű és meztelen Dax Blay mellett. 

Ráadásul fogalma sincs, hogyan jutottak odáig, hogy egymáshoz passzoló tetoválásokat csináltattak. Miután visszatértek a Whitmanre, úgy tesznek, mintha a féktelen londoni éjszaka meg sem történt volna. De ez rohadt nehéz, ha ugyanabban a házban laktok… 

Egy modern szerelmi történet, amit a Rómeó és Júlia inspirált. 

A regény írása közben senki nem halt meg. 

A Wall Street Journal bestsellerszerző, Ilsa Madden-Mills új, önállóan is olvasható regénye dögös brit alfákról.

Szeretitek Rómeó és Júlia történetét? Érdekel titeket egy modernebb, kézzelfoghatóbb verzió? Szeretitek, ha egy pasi szexi és tetovált? Szeretitek az erős hősnőket, akik néha nem is annyira erősek? Ha ezekre a kérdésekre igennel válaszoltál, akkor Azok a csodálatos angolok sorozat második része is tetszeni fog. Dögös pasi, szexi csaj, egyetemi házak közötti ellentét, egy kis brit sajátosság, és máris kész a Mocskos angol. 

Az első részt, a Dirty Englisht nagyon szerettem, emiatt kétségem sem volt afelől, hogy a második részt is el fogom olvasni. A sorozat rajongóinak már nem ismeretlen Dax karaktere, hiszen ő Declan (róla szól az első rész) ikertestvére, és ő is legalább annyira érdekes, mint a testvére. Azt előre le szeretném szögezni, hogy ez a kötet egy leheletnyivel gyengédebb, mint a Balhés brit, de ebben a részben is vannak keményebb témák. Kezdjük is az elején: egy olyan kötetre vágytam, amit egy hétvége alatt ki tudok olvasni, kikapcsol és ellazít. Ez a történet pont ilyen volt, emiatt is érzem azt, hogy pont jókor talált meg. A maga nemében egy igencsak olvasmányos, érzelmekkel túlfűtött kötet, ahol nemcsak a lány engedi el a görcsösen kialakított életét, hanem a fiú is enged a hurkon, és megtanulnak élni. Nem mondom, hogy minden szenvedés nélkül ment, mert nem, de a kötet végére Dax és Remi is hatalmasat fejlődik. Remi már nem az a kontrollmániás, aki előre eltervezi az élete minden egyes lépését, hanem végre kimozdul a maga által felállított kis buborékból, és elkezd spontán lenni, kötöttségek nélkül élni, és végre kiereszteni a szárnyait. Öröm volt vele együtt megtapasztalni a szabadság és a titkoktól mentes élet első lépcsőjét. Dax pedig érzelmileg fejlődik sokat. Mindenki ismeri a tipikus könyves macsókat, akik több nőt visznek ágyba, mint ahányszor alsót cserélnek, de egy bizonyos lányért képesek megváltozni. Na a Mocskos angol pont egy ilyen kötet, Dax pedig pont egy ilyen pasi.

Ilsa Madden-Mills-nek megvan az a sajátosága, hogy mindegy milyen nagy klisékről ír a végére akkor is azt mondja az olvasó, hogy igen, ezt már láttam másnál is, mégis volt benne valami szerethető, ami miatt mégsem lehet csak úgy elmenni mellette szótlanul. Ízig-vérig NA regény, jó sok szexuális töltettel, és erotikus jelenetekkel. 

Már az elején éreztem, hogy szeretni fogom, és nem is tévedtem, hiszen imádom az olyan történeteket, amik nagyrészt egyetemi közegben játszódnak, amikben tetovált srácok a főszereplők, és ahol a hősnők nem is olyan ártatlanok, mint amilyennek elsőre tűnnek. Sem Dax, sem pedig Remi nem azok a könnyű esetek, de éppen emiatt volt olyan szórakoztató és lehengerlő a Mocskos angol. Ahol kellett ott keményebb vizekre eveztünk, de gyengéd és finom is tudott lenni, ha éppen arra volt szükség.

Tipikus szerelmi történet, nem tipikus témákkal. A gyász, az elvesztés és a felnőtté válás fontos elemei a kötetnek, ugyanúgy, mint a testvérek közötti kapcsolat és a normális, egészséges kapcsolatok kialakítása is. Mindezt humorral megfűszerezve, nagyszerű karakterekkel karöltve, hol angol tájon, s hol pedig amerikai egyetemi közegben tálalva ezt. Ha egy szóval kellene jellemeznem azt mondanám, hogy szórakoztató olvasmány, ami a maga érzelmi vívódásával megragad és nem ereszt.

Mint Rómeó és Júlia, úgy Dax és Remi is tépelődnek, bizonytalanok, és félnek megnyílni a másik előtt. Félnek lépni, viszont ezzel a regényével azt is megmutatja az írónő, mint tanulságot, hogy sosem késő lépni, sosem késő azt tenni, amire a szívünk vágyik, és sosem késő kiönteni a másiknak a lelkünket, végre elfogadni az érzéseinket és tenni a boldogságunkért. Számomra az a legnagyobb tanulság ebből a kötetből, hogy mindegy ki vagy, mit tettél, mit éltél át, a boldogság úgyis utat fog törni magának, ha akarod, ha nem.

Amit a legjobban szerettem a Mocskos angolban, az az hogy hiteles, hiszen úgy ábrázolja a karaktereit, a cselekményét, és ezt az egész baráti hálózatot, hogy az emberben fel sem merül, hogy ne lehetne valahol két szerelmes, akik tépelődnek és nem tudnak tűlőre jutni a saját érzelmeikkel szemben. Igazi érzelmi hullámvasút, ami valakinek nagyon bejön, s van aki inkább fejvesztve menekül az ilyen írások elől, de nekem az írónő stílusa is nagyon bejön, és az általa ábrázolt karakterek és világ is. 

A Mocskos angol is egy kellemes kikapcsolódást nyújtó, szerethető történet, ami nagyon szoros versenyben van a Balhés brittel. Mindkettő jól megírt szerelmi történet, ahol nemcsak a női hang szólal meg, hanem a férfi is. A váltott szemszögért mindenképp jár a plusz pont. Összességében úgy érzem, hogy Dax, illetve a Mocskos angol is egy szórakoztatóan szenvedélyes olvasmány, egy kis határozatlansággal és mocsokkal fűszerezve. Érzelmekben gazdag, szexiségben úszó történet ez, ahol nem lesz tragédia a Rómeó és Júlia történet. Az írónő megmutatja, hogy a veronai szerelmesek után, a brit/amerikai párosnak is lehet esélye a boldogságra, és a feltétel nélküli szeretetre. A főszereplők mellett a mellékkarakterekre is kellő hangsúlyt fektetett, ezt különösen Pókra értem, aki már az elején nagyon szimpatikussá vált számomra, Luluval egyetemben. Remélem a magyar olvasók is olvashatják Pók történetét, mert úgy érzem, hogy Dax és Remi mellett ő vitte a prímet. Ha szeretitek a részletekben gazdag, erotikus jelenetekben bővelkedő New Adult könyveket, akkor a Mocskos angolt se hagyjátok ki! Dax és Remi párosa humorral, érzelmekkel és könnyekkel vezet végig a köteten, s minden egyes részlettel egyre jobban megnyílnak előttünk, és a végére megmutatják, mit is akarnak a másiktól.

" - Hiányozni fogok, ha elmentem, igaz-e? Egész nyáron teát főzök neked, szűröm az exeidtől bejövő hívásokat, kitakarítom a pecódat, lemosom a Mercedesedet, és még kísérgetlek is. Gyakorlatilag nélkülözhetetlen vagyok. Mihez kezdesz majd nélkülem?"

" - Igazad van. Olyan vagyok, mint egy nyálas kiscsaj, aki belezúgott a suli rossz fiújába. Ó, várjunk csak! Pont ez történt."

" - (...) A szeretet fájdalommal jár, de ha elveszítesz valakit... az tönkretesz. Megváltoztat."

"Jaj, ne már, Remi! Nem kéne ennyire meglepődnöd. Ő a választott drogod. Mindig is az volt."

"A film pedig ment, egyik jelenet a másik után, két szerelmes, akik rossz csillagzat alatt születtek - egymásnak teremtették őket, a világ mégis közéjük állt."

" - Ó, a picsába! Itt jön az angol veszedelem. Basszus, milyen dögös még izzadtan is! Szerinted veszélyes? Maradjak vagy menjek, mit akarsz?"

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)