Maya Motayne: Oculta (Varázshamisítás 2.)

"Alfie mély lélegzetet vett, és bekopogott az ajtón."

*

Tolvajból ​nagyúr. 

Hercegből ellenség. 

Halálos játszma a hatalomért. 

A Nocturna folytatódik! 

Alfie és Finn, miután összefogtak, hogy megmentsék Castallant az ősi, gonosz varázslattól, elbúcsúztak, és hosszú hónapokig nem is hallottak egymás felől. Alfie trónörökösként most a nemzetközi béketárgyalásokat készíti elő, miközben Finn járja a világot, végre szabadon, hiszen megszabadult Ignaciótól. 

Csakhogy váratlanul minden a feje tetejére áll, és ő lesz Castallan hírhedt bűnszövetkezetének új vezetője. 

Finn épp akkor találja magát újra San Cristóbalban, amikor Alfie igyekezete napról napra nagyobb ellenállásba ütközik. A bátyja meggyilkolásáért felelős rejtélyes szervezet ismét felbukkant – és legújabb célpontjuk a béketárgyalás. Amikor Finn és Alfie útja ismét keresztezi egymást, kénytelenek együttműködni, hogy mihamarabb megtalálják a merénylőket, és Castallan aláírhassa a hőn áhított megegyezést Englasszal. 

Vajon sikerül nekik megállítani a fenyegető ellenséget, mielőtt újra háború tör ki a két királyság között?

Az Oculta bebizonyítja, hogy sokkal nagyobb figyelmet érdemelne a Varázshamisítás sorozat. Nemcsak izgalmasabb, mint az első rész, hanem sokkal kiforrottabb és megmutatja, milyen is egy ütős második rész. Túlzások nélkül állítom, hogy emiatt a rész miatt új kedvenc könyvsorozatot avattam, és nagyon sajnálom, hogy nem kapja meg azt a figyelmet ez a történet, mint amit megérdemelne. Nemcsak varázslatban gazdag, hanem kiváló alapötletekben, és a megvalósítás is pazar.

Magia para todos!

Az Oculta egy olyan különleges utazásra invitál, ahol a politika ugyanakkora szerephez jut, mint maga a kitalált világ, s ahol az érzelmek a maga lassú folyamán bukkannak elő, és annál keserédesebb, minél többet kell várni rá. Nem egy szokványos kötet, mert a legnagyobb hangsúlyt a világfelépítésre helyezi, s csak utána jönnek a karakterek és a bonyodalom, ami odaszegezi az olvasókat a lapokhoz. Nem egy helyen éreztem azt olvasás közben, hogy oké, szerettem az első részt, de ez a második adta meg azt a löketet, ami ahhoz vezetett, hogy ne tudjam letenni, és emiatt is lett akkora kedvenc. Már a Nocturna befejezése után akartam ezt a részt, és azt kell, hogy mondjam, minden egyes várakozással töltött percet megért, mert egy olyan második résszel kápráztat el az írónő, amire a legmerészebb álmaidban sem gondolnál. Tele van meglepő fordulatokkal, ármánnyal, végig izgalmas és titokzatos. A karakterek szerethetőek, megvan a magukhoz való eszük, és nem utolsósorban érdekesek. Érdekesek, mert megmutatják, hogy hiába skatulyázza be őket az ember, ők ennél jóval többek, és az Oculta alatt meg is mutatják, hogy milyen fából is faragták őket. Leginkább Alfie, Finn és Luka azok, akik a hátukon viszik a cselekményt, de rajtuk kívül érdemes odafigyelni a mellékkarakterekre is, mert látszólag igaz, hogy két szemszögön keresztül fut a cselekmény, ugyanakkor maga a kötet több szálból áll össze teljes egésszé.

Elképesztő, hogy mennyire sokat fejlődött az írónő, mind írásmódban, s mind a karakterei ábrázolásában. Úgy érzem, hogy kellett a Nocturna ahhoz, hogy az Oculta ki tudja bontani a szárnyait, és meg tudja mutatni, hogy igenis tud repülni, és nem fog a mélybe zuhanni. Már az első részt is szerettem, de ez a második mindent visz. Nemcsak izgalmasabb, de könnyebben is halad vele az ember, és minden egyes oldallal egyre többet és többet akar belőle.

A cselekmény nem indul valami gyorsan, viszont utána pörög, nincs megállás, még akkor sem, ha látszólag nem történik semmi. Minden egyes leütött sornak később fontos szerepe lesz, és megmutatja, hogy mennyire is fontosak a részletek, mert az Oculta alatt ezek adják a történet nagyját. A háttérben szépen szövi a szálakat az írónő, s az apró utalások mind-mind hozzásegítenek a kötet nagy fináléjához. Erős kezdéssel, de még annál is meghökkentőbb lezárással tarol az Oculta, és ejt ámulatba. 

Amit különösen szeretek ebben a sorozatban az a kiforrottsága, a mágia hálózata és az a kapcsolati rendszer, ami a történet egyes szálait összeköti egymással. Nemcsak Finn tesz hozzá sokat a cselekmény alakulásához, hanem Alfie is, aki ebben a részben nekem nem annyira erőteljes, határozott, mégis Finn és Luka képes kárpótolni érte. Főleg Luka, aki nagyon közel került a szívemhez, és örültem volna, ha nemcsak mellékszál, hanem annál nagyobb szerep is jut neki.

A politika, a népek közötti ellentét és a Varázshamisítás világának felépítése fokozatosan tereli a medrében a cselekményt, és fejezetről-fejezetre ad egyre több és több támpontot. Nem egy helyen veti el a megoldás magjait, és nem egy helyen vár, hogy mi magunk jöjjünk rá az összefüggésekre, és rakjuk ki a kirakós darabkáit. S amikor az a bizonyos kirakós összeáll, ott kész vége, eldobod az agyad, és csak nézel magad elé, hogy hűha, erre nem számítottam, de zseniális húzás volt.

Az ellentétek, a fennálló viszály/háború képe csak még keményebb hangot ad a már amúgy sem túl fényes kötetnek, s a megválaszolatlan kérdések is egy nehézkesebb, veszteségekkel teli megoldás felé taszítanak. Nem mondom azt, hogy az érzelmek nem játszanak szerepet a cselekmény alakulását tekintve, viszont még mindig úgy gondolom, hogy elsősorban nem ezen van a hangsúly. De határozottan ott van a háttérben, és várja, hogy teljes valójában kibontakozhasson. Remélem a harmadik részben ezt is megkapjuk, és a kenyérmorzsákon kívül mással is "táplál" majd az írónő.

A társadalmi osztályok közötti különbséget, a népek eltérő nézőpontját, a kasztrendszert, az elnyomást is éppolyan részletességgel mutatja be, mint az ármány lassan folyó folyamát, ami percek alatt maga alá temethet. Emellett a hiszékenység, a vasszigor és a kegyetlenség sem ismeretlen az Oculta előtt. Előbb állítja beléd a tőrt, minthogy kérdezne. Brutális erővel súlyt le, és nem finomkodik. Végig őszinte, és nem fél pellengérre állítani a társadalom különböző rétegét.

Maya Motayne nagyon ért a meséléshez, és ezt már többször be is bizonyította. Szeretem, hogy mindig elrejt valamilyen tanulságot a köteteiben, s ez most sincs másképp. Finn és Alfie karakterén keresztül szembesít minket azzal, hogy attól még, hogy valaki elkönyvel minket egy adott személyiségtípusnak, nem kell annak lennünk. Rajtunk áll vagy bukik, hogy kik vagyunk, a döntéseinken és nem azon, hogy mások mit gondolnak. Ugyanakkor Lukán keresztül azt is megmutatja, hogy minden okkal történik, még akkor is, ha azt mi nem úgy gondoljuk. 

Amellett, hogy nagyon tetszett a történet azt is meg kell említsem, hogy a közepe felé kezdtem azt érezni, hogy hiába kapjuk az újabb és újabb akadályokat, nem látjuk, hogy merre megyünk előre. Aztán, amikor úgy éreztem, hogy már nem tud meglepetést okozni a kötet, akkor az írónő bedobta a nagyágyút, és egy olyan csavarral zárta le a cselekményt (nem Vesper, igazából ez a csavar valamilyen szinten várható volt), hogy az utolsó mondat mindent vitt, és még annál is többet. Összességében szerettem, és nagyon várom már a harmadik részt, ami ha jól tudom az utolsó is. Hatalmas elvárásaim vannak, ami azt illeti, de nagyon remélem, hogy a kecsegtető második rész után egy olyan lezárást kapunk, ami méltó San Cristóbal, Alfie és Finn karakteréhez is. Ha egy olyan kötetre vágysz, ahol erős a világfelépítés, kevés a dráma, de közben információk tömkelege fogad, és a karaktereknek is van mit a tejbe aprítaniuk, ha nem egy szokványos fantasyt szeretnél olvasni, és nyitott vagy a kevésbé hypolt könyvekre, akkor a Varázshamisítás sorozatot nagyon ajánlom. Kalandos, izgalmas, a mágia egy új formáját mutatja meg. Vannak benne szokványos fantasy elemek is, de nem az a tucat történet. Van benne kellő mennyiségű varázslat is, ami az oldalakhoz szegez, és nem ereszt. 

"Alfie a családja szeretetébe burkolva akaratlanul is azt érezte, még akkor is, ha minden balul sül el a csúcstalálkozóval, még akkor is, ha a népe továbbra is gyűlölni fogja, akkor is, ha sosem lesz belőle király, mint amilyet megérdemelnek - legalább a szerettei mindig itt lesznek neki."

" - Oye, flaco! Ki dobta be ezt a cukorrépaszárat a ringbe?"

" - Egy szívecskét is rajzolhatnál az üzenet mellé - kuncogott Luka. - Csak egy vagy két picuri corazónt. Esetleg lerajzolhatod magadat meztelenül, késsel a fogad között. Tetszene neki."

"Minek is kellene neki pont Finn? Hiszen ő csak elveszítette a láthatatlanná tévő köpönyeget, és állandóan bajba keveredik. Most, hogy a herceg megkaphatja a lánghajú, könyvmoly hercegnőt, valószínűleg el is felejtette már azt a majdnem csókot a bruxo-háromszögben. Nem mintha Finnt érdekelné..."

" - Azért bünteti magát, mert úgy érzi, ezt érdemli. Azért keresi a bajt, mert nem érti, miért maradhatott életben ilyen sokáig. Megértem. Néha önmagunk megbüntetése tűnik az egyetlen megoldásnak, hogy visszaszerezzük az irányítást."

" - Te vagy a kivételem, herceg. Sosem jöttem volna vissza ide, ha nem az lennél."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)