Lynn Painter: Véletlenül Amy

 "- Amy?"

*

MINDEN ​EGY KÁVÉVAL KEZDŐDÖTT… 

Isabella Shay alapvetően egy őszinte ember. Ám amikor késésben van az első napján álmai munkahelyéről, és a barista már háromszor elkiáltotta, hogy „Amy”, mindhiába, Izzy olyat tesz, ami különben sosem jutna eszébe. Izzy elveszi azt a Pumpkin Spice Lattét… Pontosan ilyet rendelt, ki is fizette, csakhogy jóval később kerülne sorra, ezért azt motyogja, „én vagyok Amy”, és felkapja a poharat. Amikor azonban megfordul, egyenesen belerohan a legvonzóbb pasasba, akit valaha látott, italát a férfi divatmagazinba illő ingére és nyakkendőjére loccsantva, ami egy igazi véletlen találkozáshoz vezet. 

Szikrázik a levegő, és minden nagyon ígéretesnek tűnik, mígnem a pasi ezzel búcsúzik: „Holnap találkozunk, Amy.” Atyaég! Másnap feltétlenül ki kell majd igazítania a férfit. Csakhogy amikor az új munkahelyén bemutatják neki a részlege alelnökét, az nem más, mint Blake Phillips – a dögös pasi a Starbucksból. 

És lehet, hogy a férfi elbűvölő volt „Amy”-vel, de Izzyvel arrogánsan és mogorván viselkedik, a magyarázatát pedig egy cseppet sem találja viccesnek. VÉLETLEN TALÁLKOZÁS + MOGORVA/ÉDES + BARÁTOKBÓL SZERELMESEK = MIÉRT PONT AMY? 

Lynn Painter, a fergeteges Mr. Téves Szám szerzője ismét mesterművet alkotott.

A lelkemnek pont egy ilyen bájos történetre volt szüksége. A napokban fejeztem be az Outer Banks 3. évadát, ami teljesen a padlóra küldött, a fejemben csak úgy záporoznak az újabb és újabb kérdések, emiatt úgy gondoltam, hogy egy vidámabb, lazább regény kell most nekem ahhoz, hogy kizökkentsen ebből az állapotból, és ehhez a Véletlenül Amy tökéletes volt. Imádom a cicákat, és a történetben akad 3 is, így már nálam ekkor biztos volt, hogy kedvenc lesz.

A Véletlenül Amy egy felettébb szórakoztató és légies történet, amit pillanatok alatt ki lehet olvasni. Könnyed, romantikus és hozza a már jól ismert Lynn Painter hangulatot. Előtte csak a Mr. Téves Számot olvastam Paintertől, de basszus, én imádom azt, amit csinál. Biztos vagyok benne, hogy nemsokára a többi regényére is sort kerítek, mert valami eszméletlen cukik, és nagyon jól bánik a szavakkal az írónő. A Véletlenül Amy gyógyír a léleknek, és hatalmas boldogsághormont szabadít fel benned. Rosszkedv ellen tökéletes orvosság, ami nem okoz mellékhatásokat, talán csak annyit, hogy a kötet után neked is be kell minimum egy cicát szerezned. Konkrétan éltem-haltam a cicás jelenetekért, arról nem is beszélve, hogy Izzy cicáját Éjúrnak hívják. Hát menten elolvadok. A beszólogatások és cicás infók hatalmas mosolyt csaltak az arcomra. Ha meg kellene írni a tökéletes romkomot, ami tuti tetszene nekem, és ami biztos favorit lesz, az konkrétan a Véletlenül Amy. Végig olyan érzésem volt, mintha Lynn Painter célzottan nekem alkotta volna meg Izzy és Blake párosát. Imádtam őket együtt, és végig izgultam, hogy vajon mi lesz a sorsuk. Van benne szerelem első látásra, beosztott-főnök viszony, egy kis tabu és megannyi macskaszőrrel átitatott oldal.

Blake már az elején szimpatikus volt, arról nem is beszélve, hogy így leírva szexi is, az meg már tényleg csak ráadás, hogy cat daddy. Lynn Painter mindenből adott neki egy kicsit, így bebiztosítva magát, hogy kétség se férjen ahhoz, hogy bizony kedvenc karakter lesz belőle. Ha nagyon őszinte akarok lenni, az a helyzet, hogy a Véletlenül Amy és Blake simán lepipálták Mr. Téves Számot. Ez van, de Colin labdába sem rúghatott Blake mellett. Szőrös szívű vagyok, tudom. :)

Amy, azaz Izzy egy igazi forgószél, aki mindent és mindenkit elsodor. Igazi meet cute találkozás az övék, és nemcsak arra játszik rá az írónő, hogy bárhol megtalálhat a szerelem, hanem arra is, hogy sosem tudhatod mikor jön el. Igaz nekem kicsit gyors Izzy és Blake tempója (vagy mondjam inkább azt, hogy ijesztő?). De Izzy minden gyors pillanatért, és hamar kimondott érzelemért kárpótolt. Vicces, kicsit szerencsétlen, szeleburdi, de nagyon szerethető karakter.

A regény felét szerintem miatta nevettem végig, vagy ha nem nevettem, akkor mosolyogtam és sokat fogtam, illetve csóváltam a fejem. Nem egy nagy 'was ist das', mégis annyira jó volt. Számomra 5 csillagos élmény, és hiszem, hogy a legmorcosabb szíveket is fel tudja olvasztani Lynn Painter regénye. Arról nem is beszélve, hogy olyan jó hangulatot áraszt magából, ami miatt nem tudsz nem feldobódni, és max fokozaton átélni az eseményeket.

Izzy-n konkrétan nem lehet nem jókat nevetni. Ő egy olyan karakter, aki miatt a legmelankólikusabb buli is egyik pillanatról a másikra megtelik nevetéssel. Arról nem is beszélve, hogy az unokatesói őrültek. A Plakátseggfej Kihívás egyszerűen zseniális és valahol gonosz is. De még ez is illik a történethez, és a mi dilinyós főhősnőnkhöz. Az üzenetek és párbeszédek pedig már tényleg csak hab a tortán. Lynn Painter nagyon ért ahhoz, hogy egy látszólag egyszerű történettel kikapcsoljon, és megmutassa, hogy nem kell világmegváltó dolgokat írnunk azért, hogy felfigyeljenek az emberek arra, amit mondunk.

A romkomok a gyengéim, akármilyen elcsépelten is hangzik, de bizony így van. Nemcsak nézni (itt főleg Chris Evans "régi" romantikus komédiáira gondolok, amiket imádtam, és nem tudtam megunni, igazából még most is szívesen nézem őket), hanem olvasni is jó őket (szintén nagy kedvenceim, főleg ha szerethetőek). Lynn Painter az egyik legszórakoztatóbb romkom író, akitől eddig olvastam. A Véletlenül Amy egy PSL-lel kezdődik (Pumpkin Spice Latte), de annál jóval többel ér véget. Összességében én nagyon nagyon élveztem, és még munka mellett is villámgyorsan kiolvastam. A karakterek végig mellettem voltak, a szexuális feszültség csak úgy áradt belőlük, de pont ettől olyan élvezhető a Véletlenül Amy, hogy vannak benne érzelmek, de közben el is vannak egy ideig nyomva. Piszkálódással és beszólogatásokkal enyhítenek ezen a feszültségen, és bizony az a bizonyos tűzijáték sem maradhat el a végéről. Egy szó, mint száz. Olvassátok és szeressétek ti is ezt a könnyed romantikát, ami nem mellesleg aranyos, és tele van cuki szőrmókokkal, azaz cicákkal. Macskabarátoknak egyenesen kötelező olvasmány!!

" - Esküszöm, ha nem lenne már macskám, könyörögnék neked, hogy menjünk el a menhelyre, és válasszunk ki egy nyuszit - mormolta rekedt hangon a férfi."

" - Mondd meg neki, hogy Éjúr ma lehányta az ágyamat, úgyhogy behajtom rajta." 

" - Éjúr az öledben ül.
- Miért idézi ez azt a kellemetlen képet, mintha Ben Barnes a combomon heverészne?"

"Megjegyzés: Minden alkalommal, amikor a férfi "Iz"-nek szólította, egy szexangyal megkapta a szárnyát."

" - Miért érzem úgy, hogy ez a telefonszex "macskás hölgyes" változata?
Izzy harsányan felnevetett, és azt mondta:
- Ó, ez nagyon is az, Blake! Mondd el, mi van rajtad, amikor a kanalat fogod. Gyorsan vagy lassan nyalja? - búgja kéjes hangon."

" - Tudtad hogy a puccos öltönyöd alatt egy macskás hölgy rejtőzik?"

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

L. J. Shen: A szélhámos (Bostoni bikák 4.)

"Nem sokkal a fogantatásom előtt eljegyeztek valakivel."

*

Emmabelle Penrose úgy élte az életét, hogy soha nem volt szüksége férfira. Ez a terve csodásan is működött egészen öt perccel ezelőttig, amikor rájött, hogy gyereket akar. 

Devon Whitehall 190 centi magas, prémium DNS-sel, biztos anyagi háttérrel és brit nemesi címmel rendelkezik. És ami a legjobb, az egyetlen dolog, amit a férfi elkerülne és amitől Emmabelle a leginkább tart: a házasság. Egyértelműnek tűnik tehát, mit kell tennie, amikor Devon felajánlja a szolgálatait, azaz a spermáját, és a gyermek jövőjéről való gondoskodást. 

Ám ami egy ártatlan, modern családi egyezségnek indul, az hamarosan átvált hazugságok szövedékévé, kibontakozik a sötét múlt, és feltárulnak a titkok. 

L. J. Shen Amazon, USA Today és Washington Post bestsellerszerző regényében Boston hírhedt femme fatale-ja végre emberére akad a finom modorú angol képében. Méltó befejezése a Bostoni bikák-sorozatnak.

El sem hiszem, hogy egy újabb L. J. Shen sorozatot fejeztem be, aminek egytől egyig imádtam az összes kötetét. Nagyon sokat vártam A szélhámostól és Devontól, de még annál is többet adott, mint amire fel voltam készülve. Az a helyzet, hogy Shen nem tud rosszat írni. Imádom azt a dinamikát és erős vonalat, amit diktál. Azt meg főleg, hogy egyre inkább azt érezteti, hogy hiába hasonlóak a regényeinek a váza, az eleje és a vége közötti tartalom az, ami miatt mindegyik története más. Devon és Emmabelle pedig bemutatja, hogy hiába ismered a Boston Belles világát, semmit sem tudsz, és a durva részek csak ezután következnek. A szélhámos összetört, a padlóról kellett felkaparnom magam, de nem bánom, mert méltó lezárása a Bostoni bikák sorozatnak.

Devon és Emmabelle megmutatja mi is az a trauma, mi az elzárkózás, és milyen az, ha a múlt árnya a jelenben is gátol, és nem hagyja, hogy teljes életet élj. Légy te is részese Devon és Belle elsöprő szerelmének, és hagyd, hogy ez a szexi brit férfi téged is megolvasszon, és megmutassa mi is a szerelem, és ezzel együtt azt is, milyen az, ha valaki küzd és tesz azért, hogy kiszabaduljon a múlt börtönéből. Az eddigi L. J. Shen kötetek közül ez az egyik legfájdalmasabb. Nagyon mélyen érintett, és így, hogy befejeztem is még erősen a hatása alatt állok. Egy percig nem kételkedtem abban, hogy vajon ez a negyedik rész is olyan megkapó lesz e, mint a többi, mert tudtam, hogy igen, de arra nem számítottam, hogy ennyire fájdalmas, mégis valahol gyönyörű lezárást kapok. A szélhámos tele van bűnnel, sötétséggel, de az érzelmek mindvégig futótűzként perzselik fel előttünk a sötétséget, még akkor is, ha néha úgy tűnik, hogy teljesen kialszik a láng, és elnyel a múlt árnya. Két megtört és megsanyargatott lélek története ez, amiben semmi sem móka és kacagás, mégis sikerül a sötétből kilépve valami maradót alkotni.

Bevallom már Cillian kötete alatt is nagyon érdekelt Devon, és nemcsak azért, mert szexi brit akcentusa van, és áradt belőle egy fellengős aura, amit meg kellett törni és rákényszeríti arra, hogy igenis lépjen ki a komfortzónájából, és ne az az unalmas fakabát maradjon, mint aki eddig. Hatalmas pozitív csalódás is a karaktere, mivel jóval több van benne, mint amit mutat magából, és nem egyszer zuhantam meg miatta és a gyerekkora miatt. Fel nem foghatom emberek, hogy viselkedhetnek így. Devon múltja fájt, és kitépte a szívemet, összetörte a lelkemet. 

A nemesi vonal és az ezzel járó kalamajka mindenképp jót tett A szélhámosnak már csak azért is, mert végre nem egy bűnös lélek kapott feloldozást, hanem egy megtört kisfiú, akire a múlt még mindig fenyegetve néz, de esélyt ad a feloldozásra Emmabelle és az ő hatalmas szája által. Imádtam a párosukat, az egyik kedvenc Boston Belles párom lettek, akik végig küzdöttek és vért izzadtak a boldogságért. Le a kalappal az írónő előtt, hogy ezt így ebben a formában képes volt megalkotni. El sem tudom képzelni, hogy ha olvasni nehéz volt, milyen lehetett papírra vetni. 

S ha már Belle. Nem titkolom, de imádtam őt, mint női karakter. Erős, független nő, de ez csak a látszat. Ami a mélyben lapul az az, ami igazán megmutatja, hogy van szíve és jóval több mindenen ment keresztül, mint ami normális lenne. Neki sem valami fényes a múltja, és basszus L. J. Shen nagyon erős témához nyúlt vele kapcsolatban, fájt olvasni róla, és vele együtt valahol én is összetörtem. Nemcsak Devon miatt, de Belle miatt is fáj a szívem. Az írónő apránként adagolja Belle múltját, hagyja, hogy valamilyen szinten leülepedjen az, ami történt vele, és csak utána ad még több információt, aminek a segítségével könnyűszerrel kikövetkeztethetjük, hogy mi is az a múltbeli cselekmény, ami örökre nyomott hagyott benne.

A karakterek mellett úgy érzem a történet és a cselekmény vonala viszi a prímet. A cselekmény egyszerre veszélyes, pörgős, hadakozós, szenvedélyes, ugyanakkor szexi, szabadszájú, bosszantó (főleg Belle viselkedése miatt), és gyomorforgató is egyes részeknél. A zaklatás, a bántalmazás, az erőszak és megfélemlítés eszközeivel navigál végig minket Shen a köteten. Lesokkolt, és hitetlenkedve olvastam ezeket a sorokat. Emellett bevezet minket a brit arisztokrácia életébe, abba a látszatba, amit fenntartanak ezek az emberek a rang és a vagyon érdekében.

Nem egy fejezet kapcsán voltam rosszul a képmutatástól és attól a rettegéstől és fájdalomtól, amit ezek a jelenetek kísérnek. Devon egy igazi "angol úriember", aki ugyanúgy magán viseli a múlt sebeit, mint a jelen kétségbeejtő helyzeteit. De ennek ellenére is képes harcolni és a végsőkig elmenni azért, amit igazán szeret, és ami vagy ebben az esetben aki a legfontosabb neki. A macska-egér játéktól kapartam a falat, és azt éreztem, hogy cicázik velünk az írónő. Ugyanakkor teljesen elolvadtam Devontól, és bárcsak sose lenne vége ennek a kötetnek, sorozatnak és világnak.

A terhességes téma nem a kedvencem, mégis ez a kötet alapja. Belle-nek ketyeg a biológiai órája, és igazából ezzel indul be úgy igazán a cselekmény. Innen kezd bonyolódni, és innentől jönnek szembe velünk az újabb és újabb pofonok, na meg a problémák, amiket még kell oldani. A kihívások, a fenyegetések és a veszély is felüti a fejét. Egyes részeknél kapkodtam a fejem, és próbáltam rendezni magamban a gondolataimat, és a dühömet. De az az igazság, hogy néha túl fájdalmas volt befogadni mindazt, amit A szélhámos adott. 

Nem annyira durván, de ez a kötet age gape romance is, nem a leggázosabb, de attól még az, viszont én imádtam. Devon látszólag már lenyugodott, Belle pedig jó úton halad efelé vagy mégsem?! Nála sosem lehet tudni. Igazi vadóc nőszemély, aki nem fél semmitől, és aki mindent a kezében tart, ugyanakkor olykor ő is esendő, és kell az erős kéz, ami megtartja a legnagyobb viharban és felfordulásban is. Ez a kéz A szélhámos esetében Devon, aki végig tisztességes, és igazi úriember, még akkor is, ha Belle lehetetlenül viselkedik, és szabotálja saját magát is.

A Boston Belles egyik legkiemelkedőbb és legkíméletlenebb alkotása lett ez a negyedik kötet. Az egyik legkeményebb és legsötétebb része a sorozatnak. Ádáz, szenvedéssel és ármánnyal teli. Két olyan karakter szerelméről szól, akik nem hisznek sem a szerelemben, sem pedig a házasság egyházában. Látszólag különböznek egymástól, mégis összekulcsolja őket a múlt szenvedése, és az ezekkel járó traumák és bizalmatlanság. Őket rakja egy dobozba L. J. Shen és hagyja, hogy a saját ütemükben, a saját megvilágosodásuk által keveredjenek ki belőle, és mutassák meg a másiknak, hogy még nem késő feladni és elfutni. Devon akár egy bástya végig kitart, még akkor is, ha elfut a királynő és minden gyalogot eltaszít az útjából. Belle menekül, majd amikor megtalálja Devont rájön, hogy a kitartás a legnagyobb erény, és nem minden férfi szemét, és lehet alapozni a szerelemre, az érzelmek valóságára. Itt annyit muszáj megjegyeznem, hogy lehetett volna benne kevesebb szenvedés, és nem ártott volna, ha valaki a helyes irányba taszigálja Belle-t, főleg akkor, amikor a rossz sarkon fordult be, és fejjel előre szalad bele abba a bizonyos erdőbe. A szélhámos feléleszti a legjegesebb szíveket is, és bebizonyítja, hogy érzelmekkel és a múlt leküzdésével bárkire várhat kecsegtető jövő, mindegy milyen az előélete és milyen borzalmakat kellett átélnie.

"Ez a kis seggfej volt a legjóképűbb pasi, akit valaha láttam, a Marvel-filmeken kívül."

" - A remény olyan, mint a lufi. Minél jobban kapaszkodsz bele, annál rosszabb lesz, amikor elrepül."

"Ő volt a legfinomabb bűn szinonimája, én pedig közismerten esendő vagyok, aki nem tud ellenállni a kísértésnek."

" - (...) Az az igazság, hogy egy nőbe kétszer szeretsz bele. Először, amikor azt akarod, hogy gyereket szüljön neked, és másodszor, amikor ez megtörténik, és rájössz, hogy nem tudsz nélküle élni."

" - Szerintem... - játszott szeretetteljesen a hajammal - dögösebb, mint az ördög, úgy beszél, mint egy netflixes herceg, és bolondul érted. Jóváhagyom a megállapodást."

"Amikor majd nekilátok megkeresni a gerincemet és Belle jó modorát, a férfiasságomra is szánnom kellene néhány percet."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Szabó Krisztina: Az ellopott kívánság

"A lámpások fénye megcsillant a torkomhoz nyomott dzsambia pengéjén."

*

A ​kívánságoknak ára van… 

Aliya a birodalom legügyesebb tolvaja. Egyetlen cél vezérli, hogy összegyűjtsön annyi aranyat, amennyivel végre maga mögött hagyhatja a vízhiány sújtotta Ardahant. Az álma karnyújtásnyira kerül, amikor a gyűlölt szultán legkisebb fia visszautasíthatatlan ajánlatot tesz számára. 

Aliyának el kell lopnia egy lámpást a palotából, cserébe pedig szabadon, gazdag emberként távozhat a birodalomból. Hogyan lehet elviselni a vonzó, de öntelt herceget? Ez a feladat még a lámpás elemelésénél is nagyobb kihívásnak tűnik. Aliya kénytelen az ellenérzéseit félretéve összedolgozni a szultán fiával. Szép lassan ráébred Asmar herceg igazi természetére, és minél több időt töltenek együtt, annál nehezebb figyelmen kívül hagynia a herceg iránt érzett vonzalmát. 

Mégsem bízhat meg benne: ha Asmar rájön a féltve őrzött titkára, egyetlen szavával véget vethet az életének. De Asmarnak is megvannak a maga titkai. Olyan súlyos és sötét titkok, amelyek szorosan összefonódnak Aliya múltjával, és ha nem vigyáznak, nem csak a saját jövőjükre nézve lehetnek pusztító hatással – Ardahan vesztét is jelenthetik. Lépj be Ardahan homokkal, szenvedéllyel és mágiával teli világába!

Nagyon szeretem Szabó Krisztina fordításait, ezért biztos voltam benne, hogy az első megjelenő könyvének is fogok egy esélyt adni. Az Aladdin nem a kedvenc mesém, ugyanakkor nyitott vagyok erre a világra és szeretem a csavarokkal teli retellingeket, ahol nem kell attól félni, hogy túl nyakatekert lesz a történet és elveszti a varázsát. Határozattan nem ez történt Az ellopott kívánsággal, mert nagyon élveztem, és igazi felüdülés volt végre egy értékelhető Aladdin újramesélést a kezembe fogni. Nem volt elcsépelt, a világ nagyon jól felépített, logikus és kellően meg van alapozva. Látszik rajta, hogy Krisztina csak minőségi munkát ad ki a kezei közül, és ez alól a saját regénye sem kivétel.

Az ellopott kívánság egy misztikummal, varázslattal és szenvedéllyel teli kötet, ami elrepít minket a kelet világába. Árad belőle a keleti kultúra iránti tisztelet, és ha nem tudnám, hogy magyar az írónő simán hihetném azt, hogy egy nemzetközi sikerszerző. Igaz a történet eleje még lassan indul be, de aztán ahogy szépen megismerjük a helyszínt, az alapállást, a karaktereket és a világot minden megváltozik. Nem egyszerűen egy tolvaj és egy herceg története ez, hanem a világosság és a sötétség harca is. Van benne minden, ami szem szájnak ingere: lopás, erős hősnő, szerethető férfi karakter, érzelmek, a világ sorsa, titkok és a már jól ismert keleti motívumok. Nem mondom azt, hogy hatalmas rajongója lettem az eredeti mesének, de Az ellopott kívánság mindenképp kedvenc lett. Ritkán olvasok ennyire erős debütáló regényt, ami fantasy elemekkel kísérve visz végig minket a cselekményen, és nem egyszer idézte fel bennem a Hat varjú, illetve az Árnyék és csont világát. Két teljesen különböző világ, mégis összeköti őket a zsenialitás. Az meg már csak hab a tortán, hogy YA kötetről van szó, és mindenből annyit ad, hogy ne legyen se nem túl sok, se nem túl kevés, de közben végig ott lebegteti előttünk a célt, valamint a jutalmat. Az már más kérdés, hogy közben nem egyszer kaptam a szívemhez, hogy nem, nem lehet ennyire kegyetlen az írónő, és biztos vagyok benne, hogy a legszorultabb helyzetből is van kiút, mert lennie kell, olyan nincs, hogy nem, és nem kapom meg a hőn áhított happily ever afteremet.

A történetet egy lopás, illetve egy lámpás, vagyis inkább a lámpás megszerzésére irányuló erőfeszítés lendíti előre. Ez viszi a hátán a cselekményt, ez is indítja be, és emiatt jöhetett létre Az ellopott kívánság. Amikor elkezdtem bevallom nem erre számítottam. Aliya eleinte azt hittem olyan lesz, mint Aelin az Üvegtrónból, de ő nála gyengédebb, több benne az érzelem, mégis megvan az a titokzatosság is, ami miatt tudni akarod mi lesz a sorsa. Ahogy bekerül a szultáni palotába válik csak igazán érdekessé a kötet, és úgy igazán innen indulnak be az események láncolata is. 

Látszólag belecsöppenünk a sűrűjébe, viszont később kiderül, hogy bizony minden okkal történik, főleg Az ellopott kívánság alatt. Nincs egyetlen olyan mozzanat sem, ami ne lenne jól átgondolva, és ne lenne alaposan körüljárva. Bár bevallom nekem túl rövid volt a kötet hosszúsága, annyira megszerettem, hogy szívesen olvastam volna még tovább, és azt sem bánnám, ha soha nem lenne vége. Aliya az elejétől kezdve bebizonyítja, hogy miért is ő a legtalpraesettebb ahhoz, hogy elmesélje Ardahan történetét!! 

Nemcsak a karakterek nyertek meg maguknak, hanem a világ is. Nagyon jól felépítette az írónő Ardahan homokos, vízben szegény földjét, ami mégis képes kiállni az idő próbáját, és megmutatja, hogy nem adja fel. Mindig van miért küzdeni, és van miért kockáztatni. Nemcsak varázslatos, de akciódús és árulásokkal teli is a kötet. Akit egyszer rabul ejt, nehezen tud majd szabadulni tőle. Az a szenvedély és mágia, ami fejezetről fejezetre ledönt a lábadról az utolsó utáni pillanatban sem ereszt, és vágysz a folytatás után, még akkor is, ha látszólag egy kerek egész, lezárt történetet ad.

Maga a szöveg és a kivitelezés nagyon színvonalasra sikeredett. A mondatok is olyan dinamikusan jönnek egymás után, olyan jól van megfogalmazva az egész, hogy szinte észre sem lehet venni, hogy telik az idő olvasás közben, mert a rabjává válsz, és addig nincs nyugtod, amíg a végére nem érsz Aliya és Asmar herceg történetének, és nem tudod meg, hogy mi lesz a birodalom sorsa. Az meg már csak tényleg a jéghegy csúcsa, hogy egy kicsit beleszeretsz Asmar hercegbe.

Idén eddig nem egy és nem két fantasy történetet olvastam, mégis úgy érzem, hogy sikerült valami újat létrehoznia Szabó Krisztinának, és csak remélni tudom, hogy nem ez lesz az egyetlen regénye, és a fordításai mellett új történettel is megörvendeztet minket a jövőben. Szükségem van az olyan veszélyes, de izgalmas történetekre, mint Az ellopott kívánság, ahol a szerelem és a nagyobb jó sorsa forog kockán. Nem gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz ez a kötet, de abszolút kellemes élményt nyújtott.

Arról nem is beszélve, hogy a tention Asmar és Aliya között valami eszméletlen. Imádtam, hogy eleinte kvázi utálták egymást, na jó csak Aliya, de akkor is, aztán szépen lassan megismerték a másikat, szárba szökkentek az érzelmek és kibontakozott közöttük egyfajta egység, kapcsolat. A slow burn romantika mindig is a gyengén volt, nem tehetek ellene. Az írónő pedig nagyon jól játszott ezzel az elemmel és tökélyre fejlesztette a lassúságát. Élek-halok Aliya és Asmar párosáért, de komolyan. Nagyon szerettem, ahogy leperegtek róluk a szerepek, és már nemcsak a tolvajjal és a herceggel volt dolgunk, hiszen Az ellopott kívánság is jóval több, mint egy tolvaj lány és egy herceg története. Van benne testvériség, hatalom iránti vágy, egy kis őrültség, mágia, létfontosságú kérdések, egy nagyszabású bűntett, csavarok, temérdek érzelem, bizonytalanság, a múlt árnyéka, a hatalom súlya és egy csipetnyi magából az írónőből is. Összességében egy olyan debütáló regényt kaptam, amire nagyon szükségem volt. Sokkal de sokkal jobb, mint eddig bármelyik keleti kultúrában játszódó történet, amit olvastam és végig azt éreztem Az ellopott kívánságnál, hogy egy erős és szépen megálmodott történettel van dolgom, ami igaz, hogy Aladdin retelling, mégsem érződik annyira rajta, sokkal inkább egy egyedi önálló történet egy Agrabah-hoz hasonló világban. De azért egy epilógusért odaadnám a soha meg nem születendő gyermekemet. :)

" - Mert egy lány életének egyetlen célja van, feleségül menni valakihez, és gyereket szülni, igaz?

- Mert mind vágyunk a szeretetre - felelte nagyon komolyan."

"Asmar ujjai ismét munkához láttak, és ezúttal mintha óvatosabban, gyengédebben mozogtak volna, már-már cirógatták a bőrömet. Egyre feljebb és feljebb csúsztak a gerincem mentén, libabőrt hagyva maguk után."

"Bár nekem kellett volna ellopnom valamit a számára, végül ő volt az, aki szép lassan, észrevétlenül belopta magát a szívembe."

"Összegömbölyödve lefeküdtem a díványra, és Asmar ölébe hajtottam a fejemet. Azonnal elkezdte simogatni a hajamat, egy pillanatig sem tétovázott. Mintha a lehető legtermészetesebb dolog lett volna, hogy egy senkiházi tolvaj Ardahan hercegéhez menekül vigaszért."

"Fogalmam sem volt, hogyan mondhatnám el neki, hogy ő az egyetlen, akinek az illata otthont és biztonságot jelent, akinek az érintése lángra lobbant, fékezhetetlen vággyal borítva minden egyes porcikámat. Az egyetlen, akinek a fénye képes megtölteni a bennem tátongó sötét űrt."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Kiersten White: Now I Rise - Felemelkedés (A hódító legendája 2.)

"A pokol egy ünnepség."

*

A ​sorozat, ami olyan, mintha az HBO Trónok harca az Oszmán Birodalomban játszódna. 

EGY DÜHÖS NŐVÉR 

Lada Draculnak nincsenek szövetségesei. Nincs koronája. Csak az az övé, ami mindig is az volt: önmaga. Miután nem sikerült megszereznie a havasalföldi trónt, Lada mindenkit megbüntet, aki keresztbe mer tenni neki. Megrohamozza embereivel a vidéket, de a nyers erő nem hozza meg számára azt, amit akar, és ha Mehmedre, a dacos török szultánra gondol, az is kevés vigaszt nyújt tüskés szívének. Nincs ideje azon töprengeni, vajon gondol-e még rá a férfi, pláne, hogy szereti-e még. Lada elhagyta őt, mielőtt a férfi tette volna meg vele. 

EGY CÉLKERESZTBEN LEVŐ FIVÉR Ladának szüksége van diplomatikus öccse, Radu támogatására. Csakhogy őt Mehmed Konstantinápolyba küldte – és ez nem egy diplomáciai küldetés. Amikor Lada életében először segítséget kér tőle, ő visszautasítja… ami a nővérét a legsötétebb döntés meghozatala elé állítja. 

A VÉGSŐ HATALMI JÁTSZMA A hithez, a törökökhöz és a Mehmedhez való hűség között őrlődve Radu tudja, hogy semmivel sem tartozik Ladának. Ha a nővére meghal, azt sohasem bocsátaná meg magának – de ha kudarcot vall Konstantinápolyban, megbocsátana-e neki valaha is Mehmed? Miközben nemzetek dőlnek össze körülöttük, a Dracul testvéreknek dönteniük kell: mit áldoznak fel, hogy beteljesítsék a sorsukat? Birodalmak dőlnek majd össze, trónokat nyernek meg… és lelkek vesznek el. 

A Teen Choice Book Awardra jelölt kötet. Ne hagyd ki ezt a lebilincselő és fantasztikusan megírt regényt!

Már el is felejtettem mennyire szeretem ezt a sorozatot. Először a Paranormalcy trilógiát olvastam az írónőtől, ami nagy kedvencem. Nem kell sokat várni tőle, viszont kikapcsol, és én szeretem. Igazi guilty pleasure. Aztán néhány éve, amikor olvastam A hódító legendája első részét éreztem, hogy nekem ez a sorozat must have. Nem is lőttem mellé, mert a különleges hangulatával egyből meggyőzött. A folytatást pedig nagyon vártam, és nem csalódtam. Radu és Lada újból megmutatják, mi fán is terem a bátorság két különböző nézőponton keresztül.

Ha jól emlékszem az első részben, az And I Darkenben Radu kevésbé vált szimpatikussá, mint Lada, aki már kicsiként is erős volt és vasakaratú, aki tudta mi a célja és tett is azért, hogy megvalósítsa azt, míg Radu egy csenevész, jelentéktelen, de annál inkább szép kisfiú volt. Igen ám, de a Now I Rise már nem az And I Darken. Mind a ketten megerősödnek, és látszanak rajtuk a múlt eseményei, illetve a mindent megváltoztató történések. Lada még mindig egy kemény, igazi badass hősnő, akit szinte lehetetlenség kizökkenteni, és aki akkor is harcol, amikor alig egy maréknyian hisznek benne. Igazi példakép, aki megmutatja, hogy a célok azért vannak, hogy elérjük őket. Elég nagy fába vágja a fejszéjét, mégsem érzem életidegennek tőle a cselekvéseit. Az írónő úgy alkotta meg a karakterét, hogy csupa határozottság és tenni akarás uralja az egész lényét. Talán az egyik legádázabb, legerősebb női főszereplő, akivel eddigi olvasmányaim alatt találkoztam. Ezzel szemben Radu csak az évek múlásával keményedik meg, talál rá igazi önmagára, aki már nem az a sóvárgó kisfiú, aki eleinte volt. Ő is erős, de másképp, mint Lada. Míg Lada az erő, addig Radu az ész és a szépség megtestesítője.

Tökéletesen kiegészítik egymást, és még ha látszólag nem is mindig értenek egyet, az biztos, hogy fontos nekik a másik, és ez a testvéri kapcsolat mutatja meg igazán, hogy attól, hogy nem vagytok 0-24-ben egymás nyakán szerethetitek a másikat. Nem kell azonos célokkal rendelkezni, hiszen a szeretet nem szab határokat. A kettejük kapcsolata szorosan összefügg Mehmeddel is, aki ennek az egész érzelmi kavalkádnak a közepe.

Így a második kötet végére nem tudom, hogy mit gondoljak róla. Kétoldalú karakter, aki a saját érdekeit nézi, nem törődik más érzelmeivel, vagy ha érdekli is, nem mutatja ki, sokkal inkább kihasználja azokat, és emiatt kicsit ellenszenvessé is válik. Ugyanakkor irányítja az embereket, és ez kéz a kézben jár a vérrel, a kiontott életekkel és a pusztítással, ami nélkül háború nem lehet háború. És, ami nélkül nem érheti el a céljait. Van, amikor az eszköz nem szentesíti az eszközt, és ez Mehmednél ütközik ki nagyon.

Az érzelmi része nem annyira erős, leginkább a Mehmed körüli érzelmek diadalmaskodnak. Sokszor éreztem azt, hogy nem érdemli meg Radu szeretetét, és fölösleges használja ki azt. Érzelmi manipulációtól és közönyösségtől terhes ez a rész, és ez rá is nyomja a hangulatra a bélyegét. Emiatt valahol keserédes is, és nem tudod nem sajnálni Radut, amikor lehetne esélye a boldogságra, ha nem ragaszkodna annyira egy olyan ember érzéseihez, amik nem kölcsönösek.

Szerelmi háromszög, de a rosszabbik fajtából. Mindig az kell, ami nem lehet a tied, és emiatt nem egyszer kapartam volna legszívesebben a falat, hogy 'halló, kérlek legyetek őszinték, mert ez így kikészít'. Lada egy átláthatatlan pajzs, Mehmed szívek zsarnoka, és Radu egy törékeny pillangó, aki szép lassan erős férfivé érik. Emiatt nagyon tisztelem, és hivatalosan is ő lett a kedvencem, természetesen Cyprian mellett, aki az első pillanattól kezdve hordozza magában a potenciált.

Történelmileg a törökök hódító hadjáratának idején járunk. Magyarország is említésre kerül, de ez a kötet inkább Havasalföld fejedelemségére, és az oszmán törökök hódításainak állít egyfajta emléket. Nem vagyok nagy történelmi fantasy rajongó, viszont Kiersten White elérte, hogy szeressek egy ilyen sorozatot. A Lada Dracul: Egy sötét lélek is nagyon különleges volt, de a Felemelkedésnél érzem azt igazán, hogy beérett a gyümölcs, és kész learatni a babérokat. 

A cselekmény egészet tekintve izgalmas, akciódús, ugyanakkor kegyetlen és egy szempillantás alatt kész gyilkolni vagy éppen vért ontani. Komolyabb, mint az eddig olvasott Vörös Pöttyös könyveim, mégis illik ebbe a kiadói sorozatba. A regényt párhuzamosan, két szemszögből olvashatjuk, míg Lada Havasalföldért küzd, addig Radu próbálja bebizonyítani Mehmednek, hogy nemcsak a nővére fontos, hanem ő is, és tehet az "országáért" és Mehmedért áldozatokat. 

A pörgőssége mellett hatalmas plusz, hogy a fejezetek olvastatják magukat, és amikor valami izgalmas történne vált a másik szemszögre, ami miatt képtelenség csak pár fejezetet olvasni egyszerre. Mindemellett egyfajta jellemfejlődés is végbemegy a karakterekben. Leginkább Lada és Radu kapcsán. Lada a céljai mellett megkérdőjelezi önmagát, és a világban elfoglalt helyét, ami lássuk be jót tesz neki. Elülteti a fejében a többet akarás gondolatát. A célok szépek, és jók ha elérsz hozzájuk, de mi történik utána? Lada is belekerül ebbe az örvénybe, és rá kell döbbennie, hogy nem minden az uralkodás. Hiányozhatnak emberek, és érzések az életedből. A célok elérésével nem biztos, hogy teljes és elégedett leszel, ha közben pont az nincs melletted, akiért feláldoznád az életed. Az uralkodni akarás és az egyén csapnak össze egymással. Radu kapcsán pedig a megkérdőjelezés és a tettek helyessége száll harcba egymással. Szépen lassan kiválik Mehmed árnyékából, és megmutatja ki is az igazi Radu, aki nem gázol át másokon, és aki az utolsó utáni pillanatokban is, de jól dönt, és elereszti a fantáziaképeit, a megfelelési kényszerét, ami Mehmedhez és ahhoz kapcsolódik, hogy felérjen hozzá és méltó legyen a szerelmére. 

" - Ha az ördögnek dolgozol, szólnál neki, hogy fizessen meg minket? Üres az erszényünk."

" - Na tessék, már megint azt feltételezed, hogy magam miatt aggódom! Soha nem számolsz azzal, hogy mások önmagadért szeretnek téged, Radu. Nem amiatt, amit értük tehetsz. A leghőbb imám azért szól, hogy egy napon majd tudj eleget a szeretetről ahhoz, hogy felismerd, amikor azt szabadon adják."

" - Nincs mit visszafizetned. Az életed azzal a jósággal van tele, amit a saját jóságod vonz hozzád."

" - (...) Amióta csak beszélni tudsz, Bogdan hozzád tartozik. Akkor is bármit megtett volna érted, és most is bármit meg fog tenni érted."

" - Légy óvatos, kis sárkány! Te meg én a csatamezőkre születtünk, nem királyi udvarokba. Ne kezdj olyan harcba, amihez nincs fegyvered!"

" - Büszke leszel rám. Senki sem lesz kíméletlenebb, mint én. Senki sem lesz kegyetlenebb. És soha nem fogom abbahagyni a harcot."

" - Különleges lány vagy - mondta Mátyás szeretetteljesen.
   - Sárkány vagyok - felelte a lány, aztán sarkon fordult, és elhagyta a mérges légkörű kastélyt."

" - Nem. Igazad van. Azt hiszem, ha fiúnak születtél volna, akkor talán megelégedtél volna azzal, amit a világ felkínál neked. Ebben hasonlítunk. Mindent megláttunk, ami nem a miénk, és éheztünk rá. Ne veszítsd el ezt az éhséget! Mindig harcolnod kell majd mindenért, és még ha már meg is szerezted, akkor is tovább kell harcolnod, hogy megtartsd. Kíméletlenebbnek kell lenned, és kegyetlenebbnek. Mindenben. Bármiféle gyengeség tönkreteszi, amit addig elértél. Minden repedést az igazuk bizonyítékaként fognak látni, hogy egy nő nem képes arra, amit te véghez viszel."

" - Tévedésben élsz. A mi Ladánk nem hölgy. Ő egy sárkány."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Kerri Maniscalco: Kingdom of the Wicked - Gonoszok királysága (Gonoszok királysága 1.)

"Odakint a szél figyelmeztetően megzörgette a fából készült szélcsengőt."

*

Két nővér. Egy brutális gyilkosság. Egy bosszúhadjárat… És egy mámorító szerelem. 

Emilia és az ikertestvére, Vittoria strega – olyan boszorkányok, akik az emberek között élnek, meghúzzák magukat, nehogy felfigyeljenek rájuk és üldözni kezdjék őket. Egyik este Vittoria nem ér oda időben a család híres-neves szicíliai éttermébe. Emilia hamarosan rábukkan szeretett ikertestvére holttestére… amit felfoghatatlan módon megcsonkítottak. 

Emilia összeroppan, és úgy dönt, bármi áron megkeresi a testvére gyilkosát, hogy bosszút álljon – még akkor is, ha réges-rég tiltott fekete mágiát kell használnia hozzá. Később Emilia megismerkedik Haraggal, a pokol egyik bűnhercegével, akitől már gyerekkora óta óva intik. 

Harag azt állítja, hogy Emilia oldalán áll, és megbízást kapott arra, hogy derítse ki, ki gyilkolja a szigeten a nőket. De amikor a Gonoszokról van szó, soha semmi nem az, aminek tűnik… Hagyd, hogy elvarázsoljon!

Hölgyeim és Uraim hadd mutassam be a legújabb kedvenc történetemet, a Gonoszok királyságát. Kerri Maniscalco Stalking Jack the Ripper sorozata is nagy kedvencem, de úgy érzem, hogy a Kingdom of the Wicked az első számú szerelmem lett. Nagyon kíváncsi voltam rá, és örömöm határtalan, hogy a Gonoszok királysága beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Nemcsak szó szerint elvesztem a regényben, de a kötet elején még az éhség is rámtört, és legszívesebben megettem volna mindent, amit Emilia készített. Vevő lennék egy szakácskönyvre belőle, és azt hiszem ezzel nem vagyok egyedül. 

Palermo. Boszorkányok. Démon hercegek. Varázslat. Fekete mágia. Cselszövések. Gyilkosság. Nyomozás. Minden, amit szeretek egy fantasy regényben, különösen akkor, ha enemies to lovers és romantasy. A Gonoszok királysága pedig megadta azt, amire vágytam. Sok romantikus fantasyt olvastam már, de Kerri Maniscalco regénye erősen vezeti a mezőnyt. Bár nem tudom, hogy ezen miért is lepődök meg, hiszen már rutinos olvasónak számítok, ami az írónő munkásságát illeti, és tudom, hogy mennyire zseniális, és milyen jól ír. Örülök, hogy a magyar olvasók is megtapasztalhatják a munkája gyümölcsét, és már mi is részesülhetünk abban a kegyben, hogy Wrath, azaz Harag herceg nem idegen a számunkra. Wrath egy olyan karakter, akit elvileg utálnunk kellene, viszont ez szinte lehetetlenség. Hiába a kemény külső, az elegáns és rideg aura, nem megy. Imádom azokat a karaktereket, akik kívülről kemények és zordak, belülről meg vajra kenhetőek, és olyan gesztusokat mutatnak a másik felé, amik miatt egyből levesznek a lábadról. Harag herceg, ha nem is az első találkozás alkalmával, de talán a harmadiknál érte el nálam ezt a hatást. Hatalmas szerelem lett. Arról nem is beszélve, hogy gyengéim azok a könyvek, ahol a férfi karakter érez többet először a másik iránt (he falls first). Kerri Maniscalco mindent elkövetett, hogy megszeressem a Harag rideg hercegét. Ha nem kulináris élvezetekkel kényeztetett, akkor Wrath jelenlétével. Kell ennél több?

A boszorkányos történetek szintén a gyengéim. Ha jól van megírva, ha tele van zseniális fordulatokkal, cselszövésekkel és izgalmas részletekkel akkor gyanús, hogy ódákat fogok zengeni a kötetről. A Gonoszok királysága alatt azt éreztem, hogy hiába olvastam már jó pár könyvet boszorkányokról, semmit sem tudok. Emilia igazi boszi, abból a fajtából, akik tisztelik a természetet, a jó egyensúlyára törekednek, de közben olyan prófécia lebeg a fejük felett, ami pillanatok alatt képes mindent a feje tetejére állítani.

Nagyon nagyon élveztem olvasni, és bánom, hogy nem kezdtem el előbb. Függőséget okoz, és alig várod a következőt adagodat. Megérdemli a Kingdom of the Wicked, hogy ennyire sikeres legyen, és ennyi olvasó szívét nyerje el. Nemcsak Wrath, de Emilia is megérdemli, hogy megismerjük őket. Emilia egy igazán talpraesett lány, egy ikerpár egyik fele, aki valamiért akkor idézi meg a pokol egyik hercegét, amikor akarja, és emiatt nem vár rá balsors. Ugyanakkor kicsit befelé forduló is, aki kerüli a bajt, de mi van akkor, ha a baj találja meg őt?

Véres, néhol gonosz, de mindemellett izgalmas és sötét is a Gonoszok királysága. Varázslatos tele érzelmekkel, szikrákkal, adok-kapok szituációkkal, ahol nemcsak a veszteség és a bosszú játszik szerepet, hanem bizony az érzelmek is, nem véletlenül romantikus fantasy. Wrath és Emilia között csak úgy sistereg a levegő, nem egyszer csaltak mosolyt az arcomra, és végig azt éreztem, hogy 'igen, erre vártam'. A rejtélyek mellett az érzelmek viszik a pálmát, és hiába tagadja Wrath, igenis vannak érzései.

Vannak azok a könyvek, amik neked íródtak. A Gonoszok királysága is ilyen. Éreztem, hogy szeretni fogom, de arra nem számítottam, hogy ennyire sokat fog jelenteni nekem. Nemcsak a párbeszédek humorosak és szenvedélyesek, hanem az érzelmek is elszabadulnak. Hol pikánsabb (azért annyira nem, de ha jól tudom a második részben lesz minden mi jó), hol pedig érzelmekben gazdag jeleneteket kapunk. Nincs egy unalmas mozzanat vagy karakter benne. Mindennek megvan a maga helye, és ideje.

A főzős részek eleinte egyfajta pluszként szolgálnak, aztán rájövünk, hogy bizony szerves részei a cselekménynek. Olyan érzésem volt, mintha én is Palermo utcáit járnám, és éreztem a számban az ízeket. Arról nem is beszélve, hogy kedvet kaptam olasz ételekkel kísérletezgetni. Persze jól arcul csapott a valóság, hogy nem ott vagyok, hanem a való világban. Ha tehetném beülnék a Tenger & szőlőbe ebédre. :) Aztán megidéznénk Emiliával Harag herceget remélve, hogy valamelyik kevésbé ártó szándékú testvére is vele tart. 

Amit a legjobban szerettem a Gonoszok királyságában a karakterek mellett az az, hogy minden esemény és fordulat érdekes. Emellett kicsit kegyetlen, sötét elemekkel tarkított történet ez, de ugyanakkor tanulságos is. Harag herceg nemcsak azt mutatja meg Emiliának, hogy mekkora erő lakozik benne, hanem azt is, hogy a bosszú nem mindig a legjobb mozgatórúgó. Bevallom kicsit féltem, hogy egy ponton majd ellaposodik a cselekmény, de félelemre semmi ok, mert végig pörög és a megváratlanabb pillanatokban lep meg. 

A részletes leírások és lassabb történtvezetés csak még inkább megadja a hangulatot, hagyja hogy elvessz a részletekben, de végig uralja a XIX. századi Palermót, ahol a boszorkányok mellett bizony más lények, démonok, zsarátfarkasok és a Pokol hercegei közül is néhányan tiszteletüket teszik. Nem véletlenül gonoszok és a kötet neve sem véletlenül az, hogy Gonoszok királysága. Ki itt belép, hagyjon fel minden reménnyel. Hangulatában a Serpent & Dove könyvet idézte fel bennem, ami szintén nagy kedvencem, így ha azt szerettétek, akkor nagy rá az esély, hogy a Kingdom of the Wicked is szerelem lesz. A fő mozgatórúgój a történetnek kezdetekben egy gyilkosság, aztán ahogy kitisztul a nagyobb kép, úgy változik meg az irány is és már nemcsak Vittoriára fókuszál, Emilia ikertestvérére, hanem arra, hogy mindez hová is vezet. Innentől válik igazán izgalmassá, és innentől pörögnek fel az események. Az áldozatok, a vér és a brutalitás kéz a kézben járnak. A befejezés pedig olyan váratlanul ér, hogy azt érzed ez valami vicc, rossz példányt kaptál, és a te könyvedből hiányzik pár oldal, de nem. Nem engedi, hogy befejezd a cannolidat, hiába futott össze a nyál a szádban már csak a látványára is. Az írónő ilyen brutális függővéggel zárja a trilógia első részét. Ha elfogadtok egy jó tanácsot, készüljetek fel, hogy a Gonoszok királysága után erősen könyvmásnaposságban fogtok szenvedni, és nem fogjátok kibírni a következő kötetig. Szó szerint szomjazom a folytatást, és alig várom, hogy a kezeim közé kaparintsam.

"Bárhol jártak is a Gonoszok, tartósnak tűnt a távollétük. Nagyjából annyira féltem tőlük, mint attól, hogy váratlanul visszatérnek a dinoszauruszok, és átveszik az uralmat Palermo felett."

" - Biztos vagy benne, hogy a Harag házához tartozol? Nem inkább az Önimádó ház bárgyú, félmeztelen seregének tábornoka vagy?"

"Harag háttal állt nekem, mintha nem akarna zavarba hozni. Napbarnított felsőtestén víz csorgott. Az istennő szerelmére, vegyen már fel egy inget! Méghozzá most azonnal!"

" - Nem te vagy a legédesebb vipera a fészekben, mi? Az én világomban, ha valaki megmenti az életedet, nem azzal szokás megköszönni, hogy bezárod az illetőt. Lenne mit tanulnod a jó modorról."

"Olyan volt, akár egy kígyó, ami kifeküdt napozni."

" - Te libero. Felszabadítalak a kettőnket összekötő egyezség alól. Ha egyszer férjhez megyek, azt szerelemből fogom tenni. Nem hatalomvágyból, vagy bármi egyéb szánalmas dologra áhítozol is. A szerelem olyasmi, amiről egy hozzád hasonló lelketlen, hitvány teremtmény mit sem tud!"

" - Vannak győztesek, és vannak áldozatok. Találd ki, melyik akarsz lenni, különben mások fogják meghozni helyetted ezt a döntést, boszorkány! És kétlem, hogy tetszeni fog a végeredmény."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Agatha Christie - 12 új Miss Marple-sztori

A művek szerzői: Naomi Alderman, Leigh Bardugo, Alyssa Cole, Lucy Foley, Elly Griffiths, Natalie Haynes, Jean Kwok, Val McDermid, Karen M. McManus, Dreda Say Mitchell, Kate Mosse, Ruth Ware

*

Bizonyára ​nem feltétlenül szükséges gyönyörű helyre utaznunk ahhoz, hogy gyilkosságot kövessünk el, de néha igenis segít." Miss Jane Marple, a zseniális amatőr nyomozó – Agatha Christie felejthetetlen karaktere – először 1927 decemberében jelent meg nyomtatásban, A kedd esti klub című novellában. Az első Marple-regény, a Gyilkosság a paplakban 1930-ban látott napvilágot, melyet további tizenegy követett, míg a legutolsó – posztumusz – regény, a Szunnyadó gyilkosság 1976-ban, Christie halálának évében jelent meg. Jane Marple alakjában Christie a sokszor alábecsült, idős falusi vénkisasszonyt testesítette meg, aki éleslátásával, az emberi természet mély ismeretével még a Scotland Yard legkiválóbb nyomozóit is túlszárnyalta. Ebben a kötetben 12 új Marpe-novella kapott helyet, melyek szerzői elismert bestseller-írók, céljuk pedig az, hogy saját, egyedi nézőpontjukon keresztül mutassák be az új generációknak Christie briliáns elméjű nyomozóját, a látszólag ártalmatlan, szelíd, kissé kotnyeles Miss Marple-t.

Még mindig nagyon az elején járok a tanulmányaimmal Agatha Christie munkásságát illetően, és még nem találkoztam Miss Marple karakterével sem, hiszen csak a Halloween és a halált olvastam a krimi királynőjétől, ott pedig Hercule Poirot nyomoz, ugyanakkor nagyon érdekelt, hogy már ismert szerzők hogyan is látják ezt az ikonikus női karaktert. Az biztos, hogy a kötet után csak még jobban megjött a kedvem ahhoz, hogy megismerjem ezt a furfangos idős hölgyet, akinek semmi sem tereli el a figyelmét, és minden apróságra odafigyel.

Egy 12 novellából álló kötettel tisztelegnek a szerzők AC előtt, és érződik is a köteten, hogy nem akarták felülmúlni a munkásságát, csupán a saját ízük és stílusuk szerint a lehető legprecízebben alkotni abban a légkörben, és abban a hangulatban, amik jellemzőek Miss Marple történeteire. Vannak benne erősebb, és gyengébb színvonalú novellák is. Úgy érzem, hogy az eleje, vagyis a legelső novella egy erős kezdést ad, aztán végig hullámvölgyben vagyunk. Azok a novellák, amik tetszettek nagyon jók voltak, de sajnos akadt egy-kettő, aminél nem jött át a hangulat, és érződött, hogy gyengébb, mint a többi. 

Lássuk mit is gondolok a 12 novelláról.

1. Bűnök kis helyeken

Valamiért azt hittem, hogy hosszabb lesz az első novella, de nagyon kis rövid, viszont annál inkább velősebb és átfogóbb. Furfangos csavarral vet bele minket az első ügybe, és elég hamar meg is oldja a gyilkosságot, az információkat tényekként tálalja, és nem sok időt hagy arra, hogy megoldjuk az esetet. Tökéletesen megalapozza a hangulatot, és nekem, aki ezelőtt nem találkozott Miss Marple-lel, nagyon tetszett a gondolkodásmód és az ügy felderítése. Miss Marple pedig már most szimpatikusabb, mint Hercule Poirot. Lucy Foley neve nem ismeretlen előttem, így nagy reményeket fűztem ehhez a kis történethez, és sikeresen be is váltotta őket. Így kell elkezdeni egy novellás kötetet. 

2. A második gyilkosság a paplakban

Mint a címe is elárulja ez a novella a Gyilkosság a paplakban regény folytatása, de javítsatok ki ha tévedek. Itt kezdődött el a hullámvölgy, mert ez a novella egyáltalán nem jött át, és nem tudom azt mondani rá, hogy tetszett. Nem ismerem Val McDermid regényeit, ezért mindenféle elvárás nélkül kezdtem bele, de végig azt éreztem, hogy valamiből kimaradtam, és csak lavírozok a cselekményen, nem klappolt, és tele van olyam utalásokkal, amiket nem tudtam értelmezni. Mindenképp a Gyilkosság a paplakban után érdemes olvasni, mert így önmagában fura, és kicsit kusza.

3. Miss Marple beveszi Manhattant

Itt már a cím választás is nagyon érdekes, de sajnos csak az. Úgy él bennem Miss Marple, mint egy angliai kisvárosi karakter, ezért is volt elgondolkodtató egy nagyobb város közegében látni. Tetszett is, meg nem is, de inkább a nem felé hajlok. Nem feltétlenül érzem azt, hogy illett ebbe a nagyvárosi milliőbe, és ugyancsak azt tudom mondani, hogy utalásokkal van tele már megírt Agatha Christie kötetekre vonatkozóan. Kicsit elbizonytalanított ez a novella. Arról nem is beszélve, hogy viszonylag ez az egyik leghosszabb is, és sajnos ezt élveztem a legkevésbé. 

4. Visszafejtés

Natalie Haynes nagyon különlegesen tud írni!! Imádom a munkásságát. Mindig elő tud rukkolni egy olyan szócsavarral, ami lenyűgöz, és ez a Visszafejtésnél sincs másképp. A kötésre vonatkozó hasonlat pedig zseniális cím, nagyon illik a novellához. Hozza a már szokott formáját és hangulatát, de közben árad belőle AC iránti szeretete és Miss Marple fondorlatossága is, de azért Natalie Haynes mitológia iránti szeretete is érződik. Újfent bebizonyította ez a kedves öreg hölgy, hogy a nyomozók semmit nem tudnak és nem látnak tovább a fától, nem látják az egész erdőt, és főképp nem látják a nyilvánvaló tényeket, azt ami az orruk előtt van. Ezalól persze Dover őrmester sem kivétel. 

5. Miss Marple karácsonya

Mielőtt elkezdtem volna ezt a történetet olvasni, elkezdett havazni. Szerintem ez egy jel volt, hogy itt az idő újraélni a karácsonyt Miss Marple-lel. Az egyik legjobban sikeredett novella a Miss Marple karácsonya. De ezúttal nem egy gyilkossági ügyben nyomozunk, hanem egy eltűnt gyöngysort keresünk. Felüdülés volt a halál esetek mellett egy ilyen piszlicsáré esetről olvasni, ahol nem halt meg senki, szimplán eltűnt egy értékes tárgy. Ami a hangulatot illeti, itt éreztem először AC-t teljes mértékben. Olyan ez a novella, mintha ő maga írta volna, nagyon beleillik abba a látásmódba, amit a Halloween és a halál kötet kapcsán megismertem tőle. Ha ilyenek a Miss Marple regények, akkor nagy rajongójuk leszek, az biztos. 

6. A nyitottság kora

Hát ehhez a novellához tényleg nyitottnak kell lenni. Sajnos nekem annyira nem jött át, sőt szerintem a Manhattanes mellett ez a legvontatottabb. Jobban kedvelem a tipikus, kisvárosi, családias Miss Marple történeteket. A helyszín akadémiai, ami jó is lehetne, de nem ebben a felállásban. 

7. A Jáde Császárnő

Ennél a novellánál újra előjön az, hogy miért is volt érdemes kézbevenni ezt a gyűjteményt. Szinte tökéletes volt, kicsit a Halál a Níluson hangulatot árasztott, belekeverte a kínai orvoslást, és egy családi tragédiát is. Mr. Pang nagyon szimpatikus volt, és sajnáltam, hogy ennyire keveset szerepelt, és nem lett happy end a történet vége. Kicsit gondolkozósabb AC "utánzat", de mindenképp érdemes elolvasni. Eddig nem ismertem az írónőt, de ezen változtatnom kell, mert zseniális volt. Nagyon szerettem, és szívesen olvasnám hosszabb verzióban is, még több részlettel és még több körítéssel. Miss Marple ezúttal is bebizonyítja, hogy nem szabad hinni a szemnek, és mélyre kell ásni, akkor is, ha a bizonyítékok mást mondanak. Jó lett volna kideríteni, hogy ki a gyilkos, de meg sem lepődök, hogy ezúttal sem sikerült. Újfent bebizonyosodott, hogy Miss Marple nagyon okos és bölcs asszony, akinek nehéz túljárni az eszén. 

8. Halálos esküvő

Bocsánat a szófordukatért, de haláli volt ez a novella. Nem vagyok odáig az esküvőkért, és szerintem Dreda Say Mitchell sem, viszont ez volt az egyik legizgalmasabb történet. Bájos a helyszín, a kis vidéki fogadó, az esküvő, na de ami igazán vitte a pálmát az a haláleset, és ennek a felderítése. Furfangos volt, és nemcsak a megálmodott eset, hanem annak levezetése és okfejtése is. Van benne titok, kapzsiság, balul elsült gyilkossági kísérlet és Miss Marple, aki ahol felbukkan ott biztos, hogy nem marad mindenki életben. Na nem azért, mert végez velük, hanem azért, mert követi őt a halál és az újabbnál újabb esetek. Emellett előkerülnek társadalmi kérdések, etnikai vonatkozások, a nők helyzete és az arisztokrácia kérdésköre is.

9. Gyilkosság a Villa Rosában

Számomra sajnos ez a novella nagyon gyengécske és bénácska volt. Gondolkodtam is, hogy írjak e róla vagy ne, de mivel úgy kezdtem el, hogy az összesről írtam pár sort, úgy a tisztességes, ha erről is említést teszek. Őszintén nekem fura volt ez a történet. Már az eleje sem tetszett, és hiába van benne Miss Marple nagyon nem lett AC-s, sokkal inkább kapott egy lírai felütést krimivel fűszerezve. 

10. Gyilkos hajlam

Ez volt az egyik olyan történet, amit nagyon vártam, mert Karen M. McManus egy istennő. Imádom a regényeit, és most sem csalódtam benne. Nagyon jól eltalálta, és a felépítése is eszméletlen. Ez az egyik legerősebb eleme ennek a novella válogatásnak. Látszik nagyon, hogy maga az írónő is a krimi műfajában érzi otthon magát, és ez áll neki a legjobban. Bizton állíthatom, hogy Agatha Christie is imádná a Gyilkos hajlamot, sőt követelné, hogy McManus fejtse ki részletesebben, és írjon belőle egy közepes hosszúságú regényt. Pontosan az ilyen részek miatt éri meg kézbe venni a 12 új Miss Marple-sztorit. Csavaros, rejtélyekkel teli, ugyanakkor modernebb is, mint a megszokott Miss Marple történetek. De pont ez a szép benne, hogy Karen M. McManus nem akart Agatha Christie lenni, de közben hozta a krimis vonalat is, és még Miss Marple is szerepet kapott. 

11. A savas talaj rejtélye

Az utolsó novellák egyre erősebbek és erősebbek. Ez a történet is nagyon tetszett, és habár nem voltunk szemtanúi gyilkosságnak, mégis sikerült felgöngyölíteni kettőt is. A helyszín egy angliai kisváros, itt is érződik már az új világ szele, de úgy éreztem, hogy ettől függetlenül megmaradt az AC hangulat. Az eset felderítése ezúttal könnyebb volt, mint az eddigi történeteknél, ugyanakkor itt leginkább a leírás és a következtetés nyeri el az olvasók szívét. Nem egy túl komplikált rész, de szükségszerűen egy ilyen írás is helyet kapott a 12 új Miss Marple-sztori gyűjteményben. Nekem ettől függetlenül, vagy pont épp azért, mert egyszerű és könnyű volt az eset tetszett, és végre sikerélményt tudhatok magaménak. Nem hittem, hogy egyhamar be fog következni. De örülök, hogy így történt. 

12. Az eltűnés

Leigh Bardugo regényeit, főleg a Hat varjú duológiát nagyon szeretem, és bíztam benne, hogy jó lesz ez a novella. Az írónő ezúttal sem hagyott cserben, és ezért nagyon hálás vagyok neki. Tudtam, hogy otthonosan mozog meghatározott közegben, hiszen azért a Wonder Woman eléggé behatárolja, hogy mit is várnak egy DC hősnőtől. A Ninth House-szal pedig megmutatta, hogy a dark academia, illetve a baljósabb kötetek is jól állnak neki. Azt érzem az AC történet kapcsán, hogy pontosan úgy fejezte be ezt a novella gyűjteményt, ahogy azt kell. Nem véletlenül hagyták őt utoljára. Talán Az eltűnés hasonlítható a leginkább AC regényeihez. Tökéletesen hozta az elvártakat, ezenfelül volt benne kellő mennyiségű rejtély, viszont humánusabb volt, mint az eddigi novellák. Egyik kedvencemmé vált, és örülök, hogy így fejeződött be ez a gyűjtemény. Ezekután készen állok belevetni magam Agatha Christie regényeibe. Ízelítőnek nagyon jó volt, és szívesen olvastam volna még tovább.

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Anne Eekhout: Mary

"Ez az az óra."

*

Az ​érzékeny és intelligens Mary Shelley 1816 nyarát szerelmével, a költő Percy Shelley-vel és mostohahúgával, Claire-rel tölti Lord Byron és John Polidori házában a Genfi-tónál. A társaság tagjai között rivalizálás, féltékenység és szexuális vágy teremt különös feszültséget. 

Egyik este zivatar tombol odakint, a barátok laudánummal fűszerezett bort isznak a tűz mellett, és kísértethistóriákkal szórakoztatják egymást. Lord Byron azt javasolja, mindegyikük írjon egy szellemtörténetet, Mary pedig elszántan lát munkához: felidéz egy néhány évvel azelőtti skóciai nyarat, amit barátnőjével, Isabellával töltött. A két vakmerő lány különleges fantáziavilágot teremtett, és annyira beleélték magukat a játékba, hogy néha már maguk sem tudták megkülönböztetni, mi a képzelet, és mi a valóság, és szentül hitték, hogy szörnyetegek leselkednek rájuk. 

A nők számára nem sok lehetőséget tartogat a 19. század elejének szigorú szabályokkal teli világa. Mary szeretőként, anyaként és alkotóként is próbál helytállni, és miközben újra elmerül emlékeinek és látomásainak világába, megalkotja a világirodalom egyik legkülönösebb és leglenyűgözőbb horrormeséjét, Frankenstein szörnyének történetét. Anne Eekhout romantikus gótikus regénye az alkotás és a fantázia mindent elsöprő erejét hirdeti, és méltó utódja a korai romantika legszebb darabjainak: az Üvöltő szeleknek Emily Brontëtól, vagy a Jane Eyre-nek Charlotte Brontëtól.

Tavaly olvastam a Frankensteint, ezért amikor megláttam, hogy jön ez a kötet magyarul, muszáj volt a polcomon tudnom. Nemcsak a csodaszép borító győzött meg, hanem a fülszöveg is. A Mary egy melankolikus, de gyönyörűen megírt kötet, amit élvezet volt olvasni. Már-már filozófiai felütésű történet, amihez eddig még nem volt szerencsém. Tökéletes a borús és esős napokra.

Habár a Frankensteint már olvastam és szerettem, magáról Mary Shelley-ről nem sok mindent tudok. Nagyjából semmit. De mindig is érdekelt a háttere, és habár nem ez a hónap legkiemelkedőbb, legfelemelőbb olvasmánya, úgy hiszem, hogy sikerült keretbe foglalnia a januáromat. Már a kötet eleje is hordoz magában egyfajta egyéniséget, egyfajta gótikus hangulatot, ami végig jelen van, és ami alapjaiban határozta meg Anne Eekhout regényét. 

Több részletben fejeztem be a Maryt, hiszen borús gondolatok, nyomottság érzése telepedett rám, és emiatt azt éreztem, hogy pihennem kell közben, nem szabad egybe befalni, mert rohamosan rontana a hangulatomon és a kedélyállapotomon. A Frankenstein az egyik kedvenc klasszikusommá vált, de nem számítottam arra, hogy egy ennyire elrugaszkodott, a valóság keveredik a képzetekkel regényt kapok. 

Mary élete nem volt könnyű, és az a helyzet, hogy ez a kötet sem egy könnyű olvasmány, legalábbis aki leginkább romantikusokat és fantasyket fal, mint én, annak nem. Mary Shelley nemcsak az életével és az írással küszködött, hanem a helyével is, mint nő a korai 19. században. Az ezzel járó nehézségeket jeleníti meg az írónő a kötet alatt. Ez az az időszak a történelemben, amikor nehéz nőként érvényesülni, de Mary nem adja fel, és megalkotja a Frankensteint, ami később igazi klasszikussá válik. 

Nem vagyok hozzászokva az ennyire nyomasztó alkotásokhoz, de Anne Eekhout elérte, hogy minél többet és többet akarjak megtudni. A mámoros, ópium és alkohol gőzös állapot miatt nem tudom azt mondani, hogy sokkal okosabb lettem, de legalább így már értem mi is vezetett a Frankenstein megalkotásához. Rejtélyes, álmokkal teli és szexuális töltettel feltunningolt kötet. Mary emlékei és narrációja ugyanolyan homályos és letaglozó, mint maga a személy, akinek a szemszögéből olvashatjuk a történéseket.

Egyrészt Genfben, másrészt Skóciában játszódik. Ez a kettős helyszín végig váltogatja magát, s hol az egyik helyen vagyunk, hol pedig a másikon. Bevallom először furcsa volt ez a megközelítési mód, de aztán elég gyorsan belerázódtam, és onnantól kezdve nehéz volt megállni, hogy szépen, lassan, a magam tempójában haladjak. Mindenképp azt ajánlom, hogy iktassatok be párhuzamosan egy vidámabb olvasmányt is a Mary mellé, mert le fog húzni.

Érzelmileg erős, ugyanakkor sokszor összezavart. Ez lehet azért volt, mert arra számítottam, hogy egyfajta életrajzot kapok majd, de a Mary ennél jóval több, és nem is szabad életrajzként olvasni, mert nem az. Anne Eekhout bújik bele Mary Shelley bőrébe, ami nagyon bejött. Lehet több ilyet kéne olvassak. A kötet történelmi fikció egy csipet gótikus felütéssel. El kell határolódni ettől a képzettől, hogy életrajz, és úgy kell nekiállni, mintha egy sima regényt olvasna az ember.

Különleges élmény, amit nehezen felejt el az ember, de ha azt a hangulatot várod vissza, mint a Frankensteinben akkor csalódni fogsz. Míg az említett mű tele van borzongással és morális kérdésekkel, addig a Mary elhatárolódik ettől, és egy egészen szürreális élményt ad. A két idősík nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ne kalandozzunk el, és egész szépen fenn is tartja a figyelmet. Elkezd Genfről mesélni, majd áttér Skóciára. Igazán cseles megoldás, de iszonyatosan jót tett a Marynek.

Különösen tetszett a kötetben az írónő stílusa, az a gördülékenység, aminek a segítségével végigvezet minket Mary Shelley életén, és bemutatja a Frankenstein születésének körülményeit, illetve azt az utat, ami elvezetett a Frankensteinhez. Összességében tetszett, ugyanakkor olyan letargikus állapotba taszított, hogy az nem igaz. Ez a bejegyzés is napokkal a kötet olvasása után született meg, annyira a hatása alá vont. Vannak azok a könyvek, amik után nem tudod, hogy olvass vagy csendben szenvedj a sarokban. A Mary az utóbbi kategória. 

"Ha beteg lenne, ha a halálos ágyán feküdne, akkor sem bírna hatnál tovább aludni."

"Apám azt mondta volna erre, hogy a vallásosság és a magas fokú intelligencia nem járhat kéz a kézben, de szerintem ez meglehetős leegyszerűsítés. Én úgy vélem, a vallás mindenekelőtt félelem és remény kérdése, és az intelligens emberek is félnek. Sőt talán ők igazán."

"És Maryben van harag. Nem új harag. Ősrégi harag, olyan régi, akár a sziklák. Olyan régi, mint a tűz és a tenger. A boszorkányok haragja, minden anya haragja, aki karján gyermekével vacsorát főz a konyhában a férfinak, míg az a kocsmában vedel, a nőké, akik felemelik a szoknyájukat, ha egy férfi eleget fizet nekik érte, az összes nőé, aki a testének köszönheti a helyét a házban. Ez a harag magától értetődőségek ellen agitál, az elvárások ellen, a meghunyászkodás, a meghunyászkodás, a meghunyászkodás ellen."

"Az élet az egyetlen, ami van, ami a miénk, és ezért mindennél fontosabbá válik. Az élet a legfontosabb dolog, mi pedig szenvedünk. Ha nem a test szenved, akkor a lélek. Az ember akarattal jön a világra. Ez élete mozgatórugója. De megkaphatja valaha is, amire vágyik? Ritkán, igen. És akkor? Akkor még többet akar belőle. Vagy valami másból. Elégedett ember nem létezik."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)