Veronica Roth: A vég és más kezdetek (Árnyak és jelek)

Történetek a jövőből

*

A beavatott és A kiválasztottak nagy sikerű szerzőjétől. Veronica Roth novelláskötetének minden egyes novellája különös és csodálatos világba vezet, amelyben szokatlan technológiák és lények találhatók. Legyen azonban bármilyen fejlett a jövő, a történetek szereplői mélyen emberi gondokkal küzdenek. Az ismeretlenbe vezető út ismerős dilemmák és döntések között vezet.

Veronica Roth munkásságával a Kiválasztottak kapcsán ismerkedtem meg, és már akkor elhatároztam, hogy fogok még olvasni tőle. A Beavatott könyvek eddig kimaradt nekem, pedig a filmeket szeretem. Az Árnyak és jelek duológiával régebben már szemeztem, ugyanakkor nem voltam biztos benne, hogy tetszene e, de jó hír, hogy van ebben a novelláskötetben egy novella, ami a világhoz kapcsolódik, így ha ti is bizonytalanok vagytok, akkor a Páncélosok novella segíthet eldönteni, hogy bele merjétek e vágni a fejszéteket. Többnyire a novellák a halálra és az elmúlásra épülnek, de egytől-egyig különleges közegben játszódnak, és emiatt lesznek csak igazán szerethetőek. Az írónő 6 novelláját tartalmazza ez a kötet és gyönyörű illusztrációkkal színesíti (igazából fekete-fehérek) a kiadványt. Nemcsak a szöveghez illenek ezek a rajzok, hanem a kötetnek is adnak egyfajta pluszt. Imádtam bennük, hogy habár látszólag csak kiegészítői a történeteknek, mégis megmutatják a novellák lényegét.

Tehetetlenség

Egy novella a második esélyről és az életről. Szívhez szóló, lelket megborzongató rövid írás, ami tartalmilag nemcsak erős, de le is hengerel. A novella középpontjában egy lány és egy fiú áll, akik valaha barátok, majd szerelmesek voltak. Ott kezdődik el, ahol általában véget szokott érni egy-egy történet. Megmutatja a szív valós játékát és attól sem riad vissza, hogy őszinte legyen. Erős kezdése ez a novella gyűjteménynek, a rajzokról nem is beszélve. Emellett a mentális egészségre is felhívja a figyelmet, és megmutatja, hogy nemcsak az a fontos, hogy testben, hanem lélekben is egybe legyünk. Lehetünk különcek, érezhetünk másképp, de a legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, és ragadjuk meg az utolsó utáni esélyt is, ha ez kell ahhoz, hogy boldogak legyünk. A novella középpontjában a halál is áll, ami lesben állva várja az újabb áldozatát, és a statisztika is, ami megmutatja, hogy lehetünk mi az az egy 1%, akire rámosolyog a szerencse és kap egy második esélyt az élettől. Érdekes alap, egy igazán szívhez szóló megközelítésben. Nagy horderejű érzelmekkel indít, és végig tartja a színvonalat. Az értetlenségtől kezdve a szereteten át a barátságig kitárja előttünk a szívét, és az illusztrációknak hála különleges élménnyel fejezzük be. Ebben a pár oldalban nemcsak egy új oldalát mutatja meg az írónő, hanem azt is, hogy milyen mély érzések kavarognak benne egy-egy témát illetőleg. 

Párkák 

A Párkák olyan, mintha a Supergirl és A burok szerelemgyereke lenne. Egy olyan világban játszódik, ahol a földönkívüliek az emberek között élnek, és mint a már említett sorozatban álcával embernek tettetik magukat. Maga az alapötlet tetszik, érdekes kis történet, amiben szintén a halál kapja a mozgatórúgó szerepét illetve a bosszú és a család, hiszen a főszereplőink, Atleigh és Lacey az édesanyjuk halála után teljesíti az utolsó kívánságát, ugyanakkor két teljesen különböző életutat is bemutat. A kitörő lányét, és a szülei nyomdokában lépkedőét. Míg Lacey szelídebb és átfontoltabb, addig Atleigh vakmerőbb és nem fel bepiszkítani a kezét. Azt éreztem olvasás közben, hogy ez nemcsak egy novellányi történet, hanem jóval több van benne. Izgalmas, már-már futurisztikus a világ felépítése, a karakterek érdekesek és egyediek. Az alapfelállás ötletes, akár rossz csillagzat alatt született szerelem (star crossed lovers) is lehetne belőle, vagy két faj tiltott szerelme. Látok benne potenciált, és eddig ez a kedvencem. Sajnáltam, hogy ilyen rövid, ugyanakkor ízelítőnek tökéletes volt.

Halljátok hát!

Habár egy kitalált történet, mégis van benne valami nagyon ismerős, hiszen akár a 2020-as éveket is jellemezhetné, holott az írónő eredetileg 2019-ben publikálta a kötetet. A maszkviselés úgy gondolom mindenkinek ismerős és nem kell bemutatni. A félelem, hogy mi is megfertőződhetünk is ott lebeg, mivel egy fertőzés és a zene, mint fontos tényező áll a novella középpontjába. Egy olyan fertőzés, ami biobombával terjed és gyorsan öl. Ez a harmadik rövid történet, ugyanakkor ebben is a halál és maga az élet kap nagyobb hangsúlyt. Az élet, mely ott bimbózik, és alig várja, hogy rátaláljunk a rezgésére és megismerjük a dallamát. A novella főszereplője, Darya tehetséges, választhat hogy a halál vagy az élet dallamát hallja e. Emiatt mégsem lehangoló vagy éppen lerágott csont, hiszen új alapokra helyezte Veronica Roth a mondanivalóját, és a karakterei is eltérnek a már ismertektől. Emellett az írónő nagyon ért ahhoz, hogy apokaliptikus világokat alkosson meg, és alig 50 oldal alatt is sikerült neki egy újabb ilyen világot létrehoznia. 

Fitt és Forte

Egy futurisztikus világban játszódó tini problémákkal foglalkozó novella, amely egy kicsit keserédes is. A barátok, a hétköznapi döntések és a kapcsolatok kerülnek előtérbe. Kap ehhez egy képregény iránti szenvedélyt, és egy nagy adag konfliktust is. Barátok közötti elidegenülést és döntésképtelenséget. Az illusztrációk itt is gyönyörűek, és sokat segítenek a történet megértésén, viszont úgy érzem, hogy magukban is képes megállni a helyét. Kicsit szeleburdi, kicsit önző, de szerethető történet. Igazi felüdülést jelentett számomra, mivel igaz, hogy ebbe is előkerül a halál, de végre nem annyira hangsúlyosan és nem annyira komoran. Itt a döntések visznek előre és a kimondott szavak sarkalnak meghátrálásra. Emellett egy megemlékezés is a maga szomorúságával és a megbocsátás hatalmával. 

Páncélosok

A kötet talán leghosszabb és legjobban összeszedett rövid története, ami két szálon fut. Először megismerhetjük Tekát, aki a múlt sérelmei miatt bosszút forral. Nemcsak a karakteréből kapunk egy kis ízelítőt, de a megálmodott világból is. Akik már olvasták az írónő Árnyak és jelek duológiáját azoknak ismerős lehet mind a bonyodalom, s mind a történet mozgatórúgója, de azok akik még csak most ismerkednek az írónő munkásságával tökéletes bemutatót tart abból, hogy mire is számíthatunk, ha belevetjük magunkat a már említett Árnyak és jelekbe. Az az igazság, hogy engem ez a kis ízelítő nagyon meggyőzött, így biztos vagyok benne, hogy el fogom kezdeni a könyveket is, hogy megtudjam mi is lesz a vége (már van sejtésem róla, remélem be is igazolódik), ugyanakkor már most elég erősnek érzem ahhoz ezt a világot, hogy tudjon és akarjon is újat mutatni. Ahogy a könyvek úgy ez a novella is Teka mellett Akos oldalát is bemutatja, ami habár rövid volt, de annál inkább érdekesebb és annál inkább azt sugallta, hogy olvassam el a teljes történetet és érjek én magam a végére. Az erős világfelépítés mellett egyedi karaktereket és különleges hangulatot is kaptam. A Párkák mellett igazi kedvenc lett!

A transzformáció - hívők

Elérkeztünk a kötet utolsó novellájához, ami kicsit szomorú is, hiszen nagyon szerettem olvasni ezeket a rövid történeteket, ugyanakkor örülök, hogy részese lehettem ennek a kalandnak, és a kötet hatására jobban bele fogok mélyedni Veronica Roth munkásságába. Szóval, ez az utolsó novella akárcsak az elődei izgalmas és felettébb érdekes. Teljes mértékben lekötött, és végig azt éreztette velem, hogy még többet akarok belőle. A történetet tekintve megint csak különleges történetet kapunk a szabadságról és az újrakezdésről. Megmelengette a szívemet. Tökéletes lezárása a novella gyűjteménynek. 

"Nem féltem és nem aggódtam. Üres voltam. Lebegve jöttem idáig, súlytalanul, mint a filmekben a kísértetek."

"Még mindig jobb élőhalottnak lenni, mint azt érezni, hogy haldoklik a szívünk."

"A párkákat ábrázolta. Az anyjuk úgy hívta őket, a sors fonói, mert a három alak közül az egyik orsóval fonalat sodort, a második kimérte, a harmadik pedig elvágta. Születés, élet, halál."

" - A düh segít, hogy arra koncentráljak, amit meg kell tenni."

" - Te tényleg nem érted, mi? Az emberek mindig is vágyni fognak arra, ami elpusztíthat minket, Cyra. Ez nem jelenti azt, hogy hagyjuk nekik elérni, amit akarnak."

"Az anyja azt mondogatta neki, tűrjön, attól majd olyan lesz, mint a kalamiták: kemény, mint a szikla, éles, mint a kés, ádáz, mint a vihar. De nem így történt. Nem így."

Köszönöm szépen a Gabo Kiadónak a recenziós példányt!

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Sarah Perry: Az essexi kígyó

"Fiatalember baktat a Blackwater partján a telihold hűvös fényében."

*

1893, London. Amikor Cora Seaborne és Francis nevű fia megérkezik Essexbe, ott az a szóbeszéd járja, hogy az egykor a lápvidéken garázdálkodó s emberéleteket követelő mitikus szörny, az Essexi Kígyó újra feltűnt Aldwinter egyházközségének partjainál. Lelkes természetbúvárként Corát tűzbe hozza a hír, hisz talán egy eleddig ismeretlen állatfaj példányáról van szó. A lény nyomait követve ismerkedik meg Aldwinter plébánosával, William Ransome-mal, akivel ellentmondásos érzelmeket táplálnak egymás iránt, míg végül a legváratlanabb módon alakítják át a másik életét. 

Az Essexi kígyó több irodalmi díjat kapott, megjelenése óta több mint egy éve az eladási listák elején szerepel a könyv az Egyesült Királyságban.

Már egy ideje szemezgettem Az essexi kígyóval, aztán megtudtam, hogy sorozat készül belőle, méghozzá Tom Hidleston főszereplésével, és nem volt kérdés, hogy bizony nekem ezt olvasni kell. Bíztam Tom ízlésében, és nem is csalódtam, mert Az essexi kígyó egy igazán különleges történet, amiben jóval több minden történik, mint amire számítana az ember. A 21. század kiadó KULT könyvek sorozata a szívem csücske, gyönyörű kötetek jelennek meg, és eddig egyik sem keltett hiú reményeket bennem. Az essexi kígyó tökéletesen illik a sorozatba, és valami eszméletlenül gyönyörű is, nemcsak a borító, hanem a belbecs is.

A fülszöveg alapján egy horror történetre számítottam misztikummal és különleges atmoszférával. Az utóbbi kettőt meg is kaptam, de nem mondanám kifejezetten hátborzongatónak a kötetet. Persze van egy sejtelmes hangulata, tele van titkokkal, mégsem riaszt meg, sokkal inkább a markában tart és nem ereszt. Mindig is szerettem azokat a regényeket, amik egy legendát, szóbeszédet vagy hiedelmet karolnak fel, és azt helyezik a történet középpontjába. Az essexi kígyó legendája végig ott lapul a sorok között, és alig várja, hogy kiteljesedhessen, és megmutathassa mi is rejtőzik a történet mögött. A kötet vagy megnyer magának vagy nem érted mi történik, és hiába olvasod azt érzed, hogy nem neked való. Nagy elvárásokkal kezdtem neki, és örülök, hogy az első táborba tartozom, mert nagyon tetszett. Nemcsak a karakterek érdekesek, hanem a cselekmény és maga a történet vezetése is. Sarah Perry olyat tett le az asztalra, ami már most maradandó, és a maga különcségével szerethető, de egyben különleges is. Bevallom az elején kicsit el voltam veszve, de ahogy haladunk, úgy nyílik meg előttünk a történet, és hónapról-hónapra (nem fejezetekre van bontva, hanem az idő múlását mutatja) egyre többet és többet mutat meg magából. A legnagyobb erőssége talán a légkör, ami körülöleli a kötetet, hiszen ritkán olvasni ennyire kifejező és aprólékos misztikus regényt. 

Tom Hiddleston miatt kezdtem el, de az írónő zsenialitása miatt maradtam. Kétség kívül az egyik legkülönlegesebb történet, amit idén olvastam, és azt hiszem, ha kimaradtam volna ebből az élményből, akkor azt nagyon sajnálnám. Nem mondom, hogy könnyű volt olvasni, mert néhol nyomasztó, és a hangulata is ehhez igazodott, ugyanakkor a karakterek és a vidék visz előre, és nem hagyja, hogy lemaradj az úton. Végig fogja a kezed, és társadul szegődik az út során.

Nehéz lenne pontosan megfogalmazni, hogy tulajdonképpen miről is szólt a kötet. Viszonylag egy közepes hosszúságú regény, viszont annyi mindenre kitér, hogy akár 1000 oldalas is lehetett volna. Van benne minden: házasság, özvegység, magány, borús gondolatok, szerelem, fájdalom, vágyak és gyerekkori élmények is. Az essexi kígyó emellett egy elnyomott nő története is, aki végre kitalál a fényre és rádöbben, milyen értékes is az élet.

Maga a cselekmény igazán erőteljes és nem egy rész alatt mutatta meg az erejét. A legjobban az tetszett benne, hogy mindig történt valami, és nem kellett arra várni, hogy beinduljon a kerék, hanem szépen forgott és adagolta misztikummal és talánnyal a sorokat. Továbbá elgondolkodtatott, és meg is mutatta, hogy mennyire csak azt látjuk, amit látni akarunk, nem pedig azt, ami ténylegesen a szemünk előtt van. Elgondolkodtatott, és biztos vagyok benne, hogy sokáig velem lesz Essex és az essexi kígyó története, na meg William Ransome is.

A kötet legnagyobbrészt Coráról, illetve az ő sorsáról szól. Általa vezet be minket az írónő a cselekménybe, és mutat be egy sorsot a sok közül. Cora nem olyan, mint a többi vele egykorú nő, egy igazi különc, aki legszívesebben férfiruhákba járna, és fosszíliákat kutatna álló nap. Természetesen egyből megkedveltem, és tűkön ülve vártam, hogy még többet tudjak meg a sorsáról, és arról, hogy kiszabadulva Londonból mi is vár rá Essexben.

A történet nemcsak őszinte, de szinte már-már valóságos is. Nem csomagolja selyemfóliába a mondanivalóját, az érzelmeket is a maguk valós formájában adja át, és úgy en bloc a valódi arcát mutatja. Nem fél könyörtelen vagy épp titokzatos lenni, és a levelek, illetve naplóbejegyzések csak még inkább hozzáadnak Az essexi kígyó sikeréhez. Nemcsak különleges, de misztikus is.

Sokáig nem tudtam hova tenni ezt az egész essexi kígyó metaforát, aztán rájöttem, hogy nem is kell. A félelmeket hívatott megjeleníteni, míg mi olvasók valóban arra számítunk, hogy megjelenik a szörny és megmutatja magát. De Sarah Perry regénye nem erről szól, hanem a valóságról és a saját magunk elé vetett akadályokról. Szerettem, s nemcsak a karakterek miatt, hanem amiatt is, hogy odaszegezett a lapokhoz, és minden egyes sora igazi kincs. Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire is szükségem volt erre a kötetre. Igaz, hogy a megszokottnál lassabban indul be a cselekmény, viszont cserébe elkápráztat az írónő a leírásaival és a stílusával. Biztos vagyok benne, hogy fogok még olvasni Sarah Perry-től, és a kötet után már be van készítve a sorozat is. Remélem az is akkora kedvenc lesz (Tom Hiddleston miatt biztos), mint az alapjául szolgáló mű. Ha szeretitek a sejtelmes, ugyanakkor titkokkal teli történeteket, ahol nemcsak a karakterek dominálnak, hanem a helyszín és a mögöttes tartalom, akkor Az essexi kígyó tökéletes választás. Egy igazi gyöngyszem, ami arra vár, hogy minél több ember felfedezze magának és megmutassa a lápi falu történetét, benne egy misztikus szörnnyel, ami vagy létezik, vagy csak a falu lakóinak félelme teremtette meg. Sarah Perry egy nem mindennapi írónő, akinek a könyve sem evilági.

" - Nem is beszél másról mostanában, a Manónak nem írta meg? Kering egy mendemonda a falu tökfilkói között valami szárnyas kígyóról, ami kimászott a tengerből, és most a parthoz közeli falvakat fenyegeti. Cora a fejébe vette, hogy azok közül a dinoszauruszok közül lehet egy, amelyek állítólag túlélték a kihalást, hallott már ilyet?"

" - Úgy beszél, mintha még mindig a sötét középkorban élnénk, amikor Essexben boszorkányokat égettek! Nem, a mi hitünk megvilágosodott, tiszta hit; én nem botladozom, hanem a számomra kijelölt küzdőtéren futok türelemmel az én ösvényem világosságánál!"

" - Igen. Sajnálatos, hogy modern korunkban valaki képes legyen oly mértékben elfojtani az intellektusát, hogy mítoszokkal és legendákkal is beérje. Hogy a világnak hátat fordítva afféle elképzelésekbe temetkezzék, amelyeket vélhetően már az apja is meghaladottnak tekintett! Semmi sem lehet fontosabb, mint hogy éljünk az elménk adottságaival!"

" - Na és, s ezt most komolyan kérdezem, Cora, még mindig úgy hiszi, hogy egy élő foszíliát találhat (Ichthyosaurusnak nevezte, jól emlékszem?) pont egy ilyen unalmas és szürke helyen, mint a Blackwater torkolata?"

" - Most már nem számít. Minek újra előhozni? - Nevetve tette hozzá: - Mindig is élveztem magával csatározni, de nem a lényegi kérdésekben."

"Ha a szerelem nyilas, akkor valaki kinyomta a szemét, s most vakon botorkálva lődöz, és egyszer sem találja el a célt."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Elena Armas: Spanyol szerelmi átverés

"Majd én elkísérlek arra az esküvőre."

*

New ​York Times Bestseller 

Szerelmet tettetni még soha nem esett ilyen jól 

Goodreads Choice-díj – nyertes 

Az esküvő Spanyolországban lesz. A pasi kiállhatatlan. Három napon át úgy kell tenned az összes rokon előtt, mintha szerelmes lennél belé. 

Catalina Martín szingli, de nem akar egyedül menni a nővére esküvőjére. Korábban elejtett egy megjegyzést, hogy van valami amerikai pasija, és mostanra mindenki készpénznek veszi a dolgot a családban és az ismeretségi körben. A volt pasija – és annak jelenlegi menyasszonya – például alig várják, hogy megismerkedjenek Catalina jövendőbelijével. Négy hete van, hogy találjon valakit, aki hajlandó átrepülni vele Európába, és végig úgy tesz, mintha együtt lennének. 

A New York–Spanyolország repülőút hosszú, és Catalina érdes modorú családját nem lesz könnyű átverni. Színre lép Aaron Blackford – Catalina magas, jóképű, tenyérbemászó stílusú kollégája –, aki meglepő módon felajánlja, hogy beugrik a szerepbe. Catalina legszívesebben közölné, hogy nem kér belőle – életében nem látott még ilyen idegesítő, bicskanyitogató, kiállhatatlan alakot. 

De kiszolgáltatott helyzetben van, az esküvő közeleg, és mégiscsak Aaron a legmegfelelőbb megoldás. Catalina lassanként rájön, a férfi talán nem is olyan szörnyű, mint amilyennek a munkahelyén elkönyvelte.

Év elején összeállítottam egy listát azon könyvekből, amiket idén mindenféleképpen szerettem volna elolvasni. A Spanyol szerelmi átverés az elsők között volt, amit feljegyeztem, ugyan ekkor még nem tudtam, hogy jön magyarul is, de olyan jókat hallottam és olvastam róla, hogy meg kellett tudnom tényleg megéri e az a hype, ami körülötte van, vagy csak egy közepes regény, amit valamiért felkaptak? Remélem nem fogok senkit sem meglepni azzal, hogy imádtam és nem véletlenül ennyire népszerű ez a kötet. Tökéletes olvasmány egy forróbb nyári napra. Nem akarok elhamarkodottan ítélni, hiszen még csak most kezdődött, de azt hiszem megtaláltam az egyik kedvenc nyári olvasmányomat.

" - Neked adom a világot - suttogta a számba. - A Holdat. A kurva csillagokat. Bármi, amit akarsz, a tiéd. A tiéd vagyok."

A Spanyol szerelmi átverés egy igazán szórakoztató, idilli olvasmány. Tökéletesen kikapcsol, és rabul ejt. Nemcsak egy a sok könyv közül, hanem Elena Armas első kis csodája, ami után alig várom, hogy olvashassak még tőle. Amint kézhez kaptam a kötetet, alig vártam, hogy belevethessem magam a kalandba, mert egyszerűen nem bírtam várni. Az eredeti megjelenés óta piszkálgatta a fantáziámat, és annyira örülök, hogy nem kellett csalódnom. Bevallom egy kicsit pont emiatt tartottam a kötettől, de minden elvárásomat felülmúlta, és még egy új könyves álompasim is lett a végére. Már csak Aaron Blackford miatt is érdemes kézbe venni a Spanyol szerelmi átverést, mert az biztos, hogy le fog venni a lábadról, és utána őt fogod keresni a pasikban. Hihetetlenül olvasmányos, részletgazdag, szerethető, eseményekkel teli szórakoztató kötet az írónő első, debütáló regénye. Amellett, hogy már az elején megmutatja mit is tud, a végére sem hagy cserben, és azt hiszem ilyen egy tökéletes kezdet. Néhol kicsit bohókás, de közben felülmúlja az elvárásokat és megmutatja, hogy miért is érdemes kézbe venni Catalina és Aaron történetét. Szavak nincsenek arra, hogy mennyire oda meg vissza voltam érte. Tökéletes volt a maga nemében, és nem egyszer kezdtem el fangirl üzemmódba kapcsolni olvasás közben. Teljesen a rabja lettem.

A történet szerint Catalina hazudik a családjának, ami már önmagában is képes vicces szituációkat szülni, de mi van ha a munkahelyi "ősellenség" vállalja magára a kamu pasi szerepet? Vajon mi lehet a moticáviója, mi sarkallja arra, hogy ezt tegye? A kötet ott kezdődik el, ahol Aaron önként felajánlja a segítségét, és ott ér véget, ahol minden a helyére kerül, és ahol minden indíték újabb adag rajongást vált ki. A kettő közötti idő az, ami rabul ejt és nem ereszt. Nemcsak Aaron vesz le a lábadról, hanem maga a kötet is. Ne keresgélj tovább, mert a nyár olvasmányát tartod a kezedben.

Műfaját tekintve egy romcom, egy jó öreg enemies to lovers szállal, amiben még fake dating és slow burn romance is szerepet kap. Továbbá egy jó kis irodai románc is. Külön külön is imádom ezeket a zsánereket, na de egyben... Olyan volt számomra olvasni a Spanyol szerelmi átverést, mintha a fellegekben jártam volna. Az izzó romantika, az elfojtott érzelmek és 'nem látom a fától az erdőt' szituációk teljesen tönkretettek a szó pozitív értelmében. Idióta vigyorral az arcomon olvastam végig Catalina és Aaron történetét, ahol kellett összeszorult a szívem, vagy sajnálatot éreztem, de imádtam. 

Nemcsak azt szerettem benne, hogy spanyol gyökerekkel dolgozott az írónő, hanem azt az őszinte csodálatot is, ami árad a kötetből. Ahhoz képest, hogy ez az írónő első regénye elég erősre sikerült, és nem hiába ennyire népszerű. Ami a legjobban megfogott benne az az, hogy gördülékeny, dinamikus és nincsenek benne holtjáratok. Mindig történik valami, ha nem a történet szempontjából, akkor Catalina életében, gondolkodásában és érzelmeiben. A szerelem tényleg nagyon lassan alakul ki, és valahol felüdülés is, amikor végre már nemcsak ellenségek, hanem annál jóval többek Aaronnal.

Aaron teljesen levett a lábamról, és tényleg túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Nem tudom elhinni, hogy a való életben is van ennyire türelmes, ennyire megkapó és ennyire figyelmes pasi, aki ha kell inkább vár és nem zúdít mindent a nyakadba, hanem hagyja, hogy magadtól jöjj rá a dolgokra és magadtól lásd azt, ami végig ott volt előtted. Aaron Blackford egy teljesen más faj, hiszen nemcsak Catalinát sikerül levennie lábáról, hanem bizony engem is. Minden egyes mozdulatával és kedvességével egyre inkább rabul ejtett, és nehéz lesz nélküle az élet. 

Nagyon megkedveltem, és nemcsak az írónő leírásának köszönhetően, hanem azoknak az értékeknek, amit ő képvisel. Catalina, a mesélőnk, a narratívánk már az első fejezetek alatt megmutatja, hogy bizony mellette nem fogunk unatkozni, és nem is unatkoztam. Ugyanakkor kellett pár fejezet ahhoz, hogy beinduljon a cselekmény, de miután beindul nincs megállás, szinte lélegzethez sem jutunk, csak faljuk és faljuk a sorokat. Imádtam, hogy ennyire szeleburdi, hogy ennyire túlgondol mindent és a felesleges fecsegése is mulattatott olvasás közben. 

Ugyanakkor amikor az írónő elénk tárta, hogy hogyan és miért is került Amerikába, azon belül is New Yorkba, hogy mit is keres távol az otthonától, Spanyolországtól kicsit összeszorult a szívem. Nemcsak Catalina, hanem Aaron múltjában is vannak olyan események, amik hatással vannak a jelenre. Talán az a kötet legnagyobb különlegessége, hogy amellett, hogy vidám, a mélyebb érzelmek és a traumák is fontos szerepet kapnak. 

Nemcsak elbagatellizálja ezeket, hanem ki is fejti és őszintén meséli el. Nem teketóriázik, hanem tényleg amikor eljön a megfelelő idő, akkor megnyílik és kiönti nekünk a szívét. Őszinte, összetett, jól átgondolt és a végletekig hű önmagához. Kevés kötetről mondható el, hogy a szomorúbb, mélyebb tartalmakat hitelesen adná át, de a Spanyol szerelmi átverés pont ilyen. Amíg kell a sötétben tart, de amikor megnyílik, akkor nagyon betalál, és még jobban  megszeretjük.

Összességében imádtam és nagyon örülök, hogy olvashattam. Tökéletes volt. A slow burn része annyira kínzó, annyira bizsergető, hogy arra nincsenek szavak, ugyanakkor emiatt végig fülledt a hangulat a szexuális feszültségről nem is beszélve. Imádom azokat a történeteket, amikor a pasi esik először szerelembe, de kivárja, hogy a lány is rájöjjön, hogy hiába akarja utálni, nem megy. Van az a határ, ahol a gyűlölet már inkább szeretet, csak arra vár, hogy meglássuk azt. A Spanyol szerelmi átverés pont egy ilyen történet. Először lassan ég, de aztán ahogy rákapcsol végigperzseli a lapokat, és alig várja, hogy megmutassa, mit is tud. Maga a cselekmény valami eszméletlen volt, és nemcsak azért, mert végig fenn tudta tartani az érdeklődésemet, hanem azért is, mert kíváncsi voltam Catalina spanyol családjára, arra hogy Aaron vajon el tudja e játszani, hogy szerelmesek Linával, vagy befuccsol az egész már az elején. Arról nem is beszélve, hogy egy igazán édes történet, ami nincs felesleges mázba csomagolva, ami önmagát adva varázsol el, és nem akar több lenni annál, mint ami. Egy könnyed kikapcsolódás, ami elrepít Spanyolországba és megmutatja milyen is egy ízig-vérig spanyol család, milyen ha az embernek csak olyan rokonai vannak, akik mindenbe is beleütik az orrukat, és akik előtt nincs titok. Élvezetes, romantikus, szerethető, kalandos olvasmány tele érzelmekkel és az sem elhanyagolandó, hogy megvett magának az írónő és Ali Hazelwood mellett Elena Armas lett 2022 nagy felfedezettje számomra. 

" - Annak az esélye - magyaráztam Rosie-nak -, hogy tényleg komolyan beszél, kábé akkora, mint annak, hogy Chris Evans felbukkanjon a semmiből, és szerelmet valljon nekem."

" - Inkább viszel egy férfi prostituáltat a nővéred esküvőjére, mint engem?"

" - Elhiszem, de nem kell. Nem értem, honnan ez a hirtelen jött késztetés, hogy berepülj ide a vörös köpenyedben, mint egy nagyokos Clark Kent, és a megmentésemre siess. Erre semmi szükség, kösz szépen. Lehet, hogy egy kicsit hasonlítasz rá, de attól még nem szorulok megmentésre."

" - Thor vagy Amerika kapitány? Azt nevezem én bóknak. De te nem vagy egy Chris Evans. Supermant már különben sem szereti senki, Mr. Kent."

" - Ja, Lucifer kedvenc fiát? Nem értem, miért kéne bárhová magammal vinnem."

" - Hagyd abba! - lihegte a fülembe. - Ezzel nem segítesz a helyzeten.

Egyből abbahagytam a ficánkolást, és elengedtem magam.

Jól van, menni fog ez. Tekintsük széknek! Sőt, trónszéknek! Nem is Aaronon ülök. Hanem egy kemény, férfi méretű trónon."

" - Ha a húgocskám járni kezd valakivel, teljes körű helyzetjelentést várok el tőle. Részletes leírással, fényképes bizonyítékkal, videóval, olajfestménnyel... nem számít. Ja, és azokkal a farokfotókkal, amiket sosem küldtél el."

"Hallod ezt, te buta, önámító szív? Elég a hülyeségből!

Ha Aaron Blackfordról van szó, minden csak színjáték."

" - Ha megbotlasz egy akadályban és elesel, én is veled együtt esem. És együtt állunk talpra."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Erin A. Craig: House of Salt and Sorrow - Só és bánat háza

 "Gyertyafény csillogott a nővérem nyakláncára metszett ezüsthorgonyon."

*

Gondold ​meg, kivel táncolsz… 

Ahogy gyönyörű testvérei titokzatos körülmények közepette életüket vesztik a szigeten, ahol magányos birtokuk áll, Annaleigh kénytelen fényt deríteni a családját kísértő átokra. Annaleigh burokban éli az életét Highmoorban a nővéreivel, az apjával és a mostohaanyjával. Egykor tizenketten voltak, de most, hogy négy lány élete hirtelen véget ért, magány kísérti a pompás termeket. Egyik haláleset tragikusabb a másiknál – egy járvány, egy esés, egy fulladás, egy zuhanás –, és a környező falvakban azt pletykálják, hogy a családot megátkozták az istenek. 

Annaleigh-t kísérteties látomások kínozzák, és egyre erősebben él benne a gyanú, hogy a nővérei nem balesetet szenvedtek. A lányok minden éjjel kiszöknek otthonról, hogy fényűző bálokra látogassanak el, hajnalig táncoljanak selyemruhájukban és csillogó cipellőjükben, és Annaleigh nehezen jut dűlőre, megakadályozza-e őket ebben, vagy csatlakozzon hozzájuk a tiltott találkozókon. Kivel – vagy inkább mivel – táncolnak valójában? 

Amikor Annaleigh közelebb kerül egy titokzatos idegenhez, aki maga is titkokat őriz, versenyt kell futnia az idővel, hogy eloszlassa a családjára boruló sötétséget, még mielőtt őt magát ragadja el legközelebb. 

Lebilincselő regény tele mágiával, fátyolselyem szoknyákkal és hosszú, sötét folyosókkal. Hagyd, hogy magával ragadjon!

A Só és bánat háza egy nagyon különleges retelling, ami A széttáncolt cipellőket dolgozza fel. Sok helyen olvastam, hogy ijesztő, kicsit creepy, de én imádtam, és nagyon gyorsan befaltam az oldalakat. Számomra egy fantasztikus utazás volt, igazi gótikus fantasy, ami a rejtélyessége mellett sötét és lebilincselő is. Már bánom, hogy ennyit vártam a kötet olvasásával, mivel ez a sötétebb vonal nagyon bejött és sajnálom hogy standalone kötet. Nagyon szívesen olvastam volna még tovább.

A Só és bánat házára már korábban felfigyeltem, ugyanakkor nem tudtam, hogy fog jönni magyarul is. A Grimm meséket már gyerekként is nagyon szerettem, viszont A széttáncolt cipellők (The Twelve Dancing Princesses) újdonság számomra. Érdekes volt utána olvasni, hogy mit is tartalmaz a mese, és aztán megnézni, hogy hogyan is ültette át az írónő a könyvébe. Azt kell, hogy mondjam, nagyon jól sikerült. Csak úgy ontja magából a különlegességet ez a kötet, és azt hiszem egy új kedvencet is avattam. A kötet főszereplője, Annaleigh  már az elején szimpatikus volt, de az első néhány fejezet annyira fura volt, hogy nem tudtam, mire is számítsak. Az biztos, hogy arra még a legvadabb álmaimban sem mertem volna fogadni, hogy majd ennyire szeretni fogom. Nem az a tipikus fantasy, amiket eddig olvastam. Sötét, tele van megoldandó rejtélyekkel, kellő mennyiségű fantáziával, egy jó nagy adag sötét hangulattal és nem utolsó sorban érdekes karakterekkel és egy lenyűgöző cselekménnyel. Az írónő megvett magának, és kicsivel több mint 24 óra alatt a Só és bánat házának a rabja lettem. Utoljára talán a Wicked Deep tetszett ennyire. A gyász, a halál és a tragikus balesetek mindennaposak a történetben, emiatt borongós, nem éppen vidám a kötet, ugyanakkor annyira élvezetes olvasni, hogy szinte el is felejted, hogy a House of Salt and Sorrow nem horror, hanem egy mese átdolgozás, amit az írónő egy sötétebb köntösbe csomagolt, és milyen jól is tette.

A hangulata végig hátborzongató, sosem lehet tudni, hogy mikor fog újra lecsapni, mikor történik újra haláleset, és úgy nagyjából a kötet kétharmada érthető is, míg az utolsó harmada mindent összekuszál, és amit eddig értettél azt nemcsak megkérdőjelezi, hanem a feje tetejére is állítja. Nemcsak játszadozik veled, de arra is rá akar venni, hogy a kuszaságból kibogozd a cselekményt, és megtaláld a választ a kérdésre, hogy miért is halnak meg a Thaumas testvérek. Itt zárójelben megjegyezném, hogy emiatt tényleg ijesztő volt a regény, de nem annyira, hogy a horror műfajába soroljam.

A kötet felépítése nemcsak bravúros, hanem káprázatos is. Nemcsak egy sziget lakóinak életébe enged betekintést, hanem egy teljesen új világéba is, amit jó lett volna térképen látni. Ezt egy kicsit hiányolom, de ami a többit illeti nagyon is elégedett vagyok. Nemcsak összhangban vannak a fejezetek egymással, hanem ahogy haladunk előre úgy lesz egyre sötétebb és sötétebb. Halálesetek, tragikus balesetek és megmagyarázhatatlan események vezetnek végig minket a Só és bánat házán. Ezek az események legtöbbször még sötétebb hangulatot árasztanak, de azért egy-egy fejezet erejéig a boldogság és a szerelem is tiszteletét teszi.

Maga a cselekmény 100%-on pörög, nincs megállás, mindig történik valami, ami vagy hozzáad a történethez, vagy teljesen elbizonytalanít, és már semmit sem látsz világosan. Egy bizonyos pontig azt hittem, hogy mindent értek, aztán hozott egy olyan csavart az írónő, ami miatt már azt is megkérdőjeleztem, amit biztosnak véltem. Nemcsak Annaleigh-vel játszik ez a történet, hanem velünk is. Kicsit tébolydás, megbolondulsz tőle, de közbe meg nem bánod, mert kísértetiesen remek, és ha be is paráztat a végére, akkor sem lesznek álmatlan éjszakáid tőle.

A történet egészét tekintve gyönyörű, ugyanakkor tragikus is. Azt hiszem, én még ennyi fordulattal és talánnyal nem találkoztam egyetlen olvasmányom alatt sem. Tele van mágikus elemekkel, továbbá paranormálisnak tűnő eseményekkel is. Highmoor nemcsak egy kastély, ahol a lányok élnek, annál jóval több. Itt történik a varázslat, az álom és e hely falain belül bontakozik ki A széttáncolt cipellők Erin A. Craig változata is, amit mellesleg imádtam, és ez a nyakatekert verzió valami ZSENIÁLIS!!

A karakterek, Annaleigh-en kívül is érdekesek és értékesek, nemcsak egy idegen kap nagyobb falatot a történetből, hanem a jóképű Cassius is. Annaleigh testvérei fűszerezik meg igazán a történetet, hiszen mindegyikük egyedi, miattuk lesz csak igazán szerethető a kötet, és miattuk is szorul össze a szívünk, hiszen nem tudhatjuk, hogy ki lesz a következő, aki meghal. A halál fogalomköre többször is előkerül, kérdéseket vet fel, és még egy átok eshetőségét is elveti. Ebből következik az, hogy vajon tényleg megvannak átkozva a testvérek vagy valami más van a háttérben, ami miatt egyre kevesebben és kevesebben vannak?

A Só és bánat háza nemcsak az olvasóit babonázza meg, hanem a karaktereit is. A kötet utolsó harmada mindent a feje tetejére állít, és olyan szinten megbolygatja az eseményeket, hogy csak pislogtam. Az egy dolog, hogy az istenek is megjelennek, de a kötet igazi mozgatórúgója az a sötétben tapogatózás, és az, hogy bármi megtörténhet. Az utolsó fejezeteknél nem győztem felszedni az államat a padlóról, és nem akartam elhinni, amit olvastam. Hátborzongató és félelmetes. Ez igaz, de inkább volt meghökkentő, mint nagyon para. A végére minden a helyére került, és az egész cselekményre más szemmel tekinthetünk. 

A szerelmi szál, mert bizony ez is van benne, nagyon édes volt, ugyanakkor kicsit fájdalmas is. Úgy érzem, hogy a semmiből tört elő, levett a lábamról, de azért jól a földbe is döngölt, és megmutatta, hogy az nem is úgy van, ahogy mi azt gondoljuk. Megvan a boldog befejezésre az esély, de az írónő inkább arra helyezte a hangsúlyt, hogy minél sötétebb és titokzatosabb legyen a kötet. A szerelmesek léte pedig egy amolyan kiengesztelés, ha éppen valaki emiatt a könyv miatt nem fog tudni majd éjszaka aludni, és emiatt lesznek álmatlan éjszakái.

Összességében én nagyon szerettem, még a nyomasztóbb részeket is, és azt érzem, hogy Erin A. Craigre még nagyon érdemes lesz odafigyelni, mert a Só és bánat háza egy igazán egyedülálló retelling történet. A kötet előtt nem tudtam, hogy van olyan zsáner a fantasyn belül, hogy gótikus fantasy, de emiatt a kötet miatt még többet akarok olvasni ebben a műfajban. Nemcsak a borítója gyönyörű, ami nagyban hozzájátszik ahhoz, hogy megakadjon rajta az embernek a szeme és el akarja olvasni, hanem a belseje is lenyűgöző. Egyetlen egy negatívumot tudok csak kiemelni, ami nem is igazán a történethez, vagy az írónő munkásságához köthető, hanem ahhoz, hogy hiányzik belőle a térkép, ami nélkül én úgy gondolom, hogy egy fantasy történetet vétek így kiadni. De mindezt leszámítva imádtam, és még a szörnyűségek sem tudtak eltántorítani. Ami magát a kötet lezárását illeti kicsit gyors volt, a szerelmi szálat is hamar elzárta, és emiatt érzem azt, hogy még többet akarok, mert végig fenntartotta a figyelmemet, ugyanakkor a végén kialakult bennem egy hiányérzet is, ami annak köszönhető, hogy az írónő 10 oldalba sűrítette a cselekményt, és nem adta meg neki a megérdemelt lezárást. Viszont azt is el tudom képzelni, hogy ez szándékos volt az írónő részéről, tekintve, hogy meddig is húzta a történet kibontakozását, és azt, hogy minden a helyére kerüljön, így talán érthető, hogy miért lett rövidebb a lezárás, mint azt szerettem volna. Ha szeretitek a mese átdolgozásokat, és attól sem riadtok meg, ha kicsit sötétebb, titokzatosabb és őrültebb köntösben kapjátok ezt meg, akkor ajánlom olvasásra a Só és bánat házát. Különlegességben és varázslatban sem szűkölködik a kötet. Egyes részeknél Caraval hangulatom volt, ha olvastátok már Stephanie Garber sorozatát, akkor ezt se hagyjátok ki.

" - Tizenkilenc éves vagyok, és kincskereső útra indulok egy varázsajtó reményében! - Felpillantott rám. - Legalább a gráciák izgalmasnak találják majd."

" - Különös ilyesmit hallani tőlem? Hát, kimondani is furcsa. Egész életemben testvérként tekintettem rád... egy néha idegesítő, de mindig is hőn szeretett húgként. De amikor visszajöttem Saltenre, és láttam, hogy felnőttél, és ilyen gyönyörű lettél... Többé már nem akartam testvérként gondolni rád."

"Mindkét irányban végignéztem a folyosón, elképzeltem, ahogy Cassius végigsétál rajta. Cassius a highmoori birtokon. Cassius és én az üvegházban, lopott csókok és óriás páfránylevél rejtekében..."

" - Pont megfelelő árnyalatú, olyan vagy benne, mint egy sellő. Mi lehetne tökéletesebb a Tajtékra?"

" - Mi, a só népe azért gyűltünk össze ezen a különleges estén, hogy megemlékezzünk mindazokról, akiket túl korán ragadtak el tőlünk, akik most a hullámok heves ölelésében nyugszanak."

" - Ha csak egy baráttal beszélgetnék, akkor azt mondanám neki,, hogy ha vágyik valamire, akkor adjon bele mindent, és szerezze meg!"

" - Éveken át ábrándoztam rólad - mormolta, végigcsókolva az arcomat -, mégis annyival több vagy, mint amiről valaha is álmodhattam... Napfényillatod van - suttogta a számra."

" - Te jelented számomra az egész világot - jelentette ki Cassius nagy komolyan, egy pillanatig sem habozott."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

L. J. Shen: A ​szívtipró (Bostoni bikák 1.)

"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy varázslatos kastély, ahol minden elhervadt, egy kisfiú lelkét kivéve."

*

Hunter 

Nem terveztem, hogy egy szexvideó főszereplője legyek, okés? Egyszerűen csak megtörtént. Erre az én utálatos apám fél év cölibátusra, piamentességre és totális unalomra ítél a legstréberebb, szűzike, Sailor Brennan társaságában. 

Sailor 

Nem vágytam erre a melóra, oké? De annyira jó ajánlat volt, hogy nem mondhattam nemet. Amúgy sem kell félni attól, hogy belezúgnék ebbe a gyönyörű, karizmatikus, csilliárdos agglegénybe. Nem. Ellenállok Hunter Fitzpatrick vonzerejének. Még akkor is, ha elveszítem mindenemet. Még akkor is, ha odavész a birodalma. 

Az Amazon, USA Today és Washington Post bestsellerszerző L. J. Shen új, Bostoni bikák-sorozata nem okoz csalódást a szenvedélyre és érzékiségre vágyó olvasóknak.

Év elején már olvastam ezt a könyvet angolul, viszont annyira imádtam, hogy magyarul is el kellett olvassam. Most másodszori olvasásra talán még jobban is tetszett, mint elsőre. L. J. Shen neve garancia a sikerre, és ez A szívtipró alatt sincs másképp. Két világot ötvözött ebben a kötetében az írónő, egyfelől a Vágyak iskoláját, másfelől a Sparrowt. Mindkettő nagy kedvencem, a Bostoni bikák első részét pedig még ezeknél is jobban szerettem. Hunter már párszor felbukkant az All Saints High részei alatt, míg Sailor Sparrow és Troy lánya. Őket vegyítve egy igazán ütős és szórakoztató regényt kapunk. Talán az eddigi legszexibb, amit az írónőtől olvastam.

A szívtipró nemcsak a playboy, és a magába húzódó, íjászatnak élő lány történetét meséli el, hanem a vadász és a préda találkozását is, de hogy ki is igazából a vadász és ki a préda? Sokáig nem világos, de ezzel a hasonlattal az írónő végig fogságban tart és egyre inkább táplálja a kíváncsiságunkat, és alig várjuk, hogy kiderítsük. Már a kezdés parádés és nem mindennapi, ami arra enged következtetni, hogy a történet sem evilági lesz, és nem is lett az. Ennyit könyvön még nem nevettem, ugyanakkor egyes részeknél össze is szorult a szívem. Az első néhány fejezet hozza Hunter formáját, semmi meglepő nincs benne, kialakul bennünk egy kép erről a srácról, de az írónő bebizonyítja, hogy jóval több ő, mint egy üres, de helyes pofi. Sokkal, de sokkal több van benne. Eleinte bohókás, nemtörődöm, de aztán szépen megmutatja, hogy ez csak a felszín, a páncél, amit a múltbéli sérelmek miatt hordoz magán. Hunter valójában nem is annyira ledér, nem is annyira botrányos. Hunter Fitzpatrick titkai képesek felbolygatni a világodat, és addig nem ereszt, amíg ki nem teríti a lapjait, és meg nem kapja azt, ami végig ott volt az orra előtt, már egészen kiskora óta. Ha azt mondom, hogy teljesen beleestem ebbe a pimasz, mocskosszájú srácba, akkor az így is van. Hihetetlen, hogy mennyire a hatása alá vont és A szívtipró után drága írónő kérem a saját bejárású Hunteröm, aki bármikor levadászhat, ha úgy tartja kedve.

Amellett, hogy sok helyen komolytalan, a lényeges részeknél igenis komoly ez a kötet, és teljes mértékben oda is teszi magát. Érzelmekből is kapunk bőven, de a komolytalanság és a cselekmény az, ami igazán meghatározza a Bostoni bikák első részét. Hunter tipikusan egy elkényeztetett, mindent megkapok srácnak tűnik, akit látszólag semmi sem érdekel, egészen addig, amíg ki nem fordul a lába alól a talaj, és rá nem döbben arra, hogy minden tettnek következménye van.

Ezzel szemben Sailor lassabban nyílik meg előttünk, sokáig kell várni arra, hogy kibújjon a csigaházából, és ne a múltban éljen. Egy felettébb kedves és szerethető karakter, aki baromira erős, kitartó és bármit képes lenne megtenni a céljai elérése érdekében. Nem egy kimondottan lányos lány, leginkább lezsernek, kényelmesnek mondanám a stílusát, de ahogy haladunk előre úgy ő is változik, és a végén csak úgy ragyog. Egy igazi gyémánt, ami arra vár, hogy felfedezzék és megmutassák neki a világot.

Nagyon megszerettem a kettejük történetét, már csak azért is, mert képtelenség nem ráfüggni a sztorira, konkrétan ittam minden szavát, és úgy érzem, hogy nem volt elég az, amit kaptam. Többet és többet akarok. Új karaktereket ismertem meg, akiket vagy a szívembe zártam, vagy potenciált mutattak, és az az igazság, hogy a történet mellett a karakterek viszik a prímet. Egyediek, összetettek, kedvelhetőek és nem utolsó sorban érdekesek. Mindenkiben van valami, ami kibontakozásra vár, és alig várom, hogy még többet tudjak meg róluk.

A karakterek mellett maga a cselekmény eléggé ütős, szabad, a nyelvezete is inkább könnyed, fiatalos és baromira mocskos. Hunter száját nem egyszer kellett volna szappannal kimosni, de nem baj, mert így szeretjük őt. Emellett hatalmas karakterfejlődésen is átmegy, s a kötet végére már nem az a nemtörődöm playboy, aki bárkit, bárhol, bármikor, hanem megmutatja, hogy mit is rejt igazából a külső máz és kicsoda is Hunter Fitzpatrick.

Ha szeretitek az írónő írásait, akkor A szívtipró is tetszeni fog, hiszen tipikus L. J. Shen jegyeket visel magán a kötet és hozza azt a fülledt és erotikus légkört, amit már megszokhattunk tőle. Néhol titokzatos, de az kétségkívül igaz, hogy szexi és érzelmekkel teli történet. Nemcsak az álarcot dobja le ez a kötet, hanem a külsőségeket is. Hunter és Sailor szópárbajai, és erotikus jelenetei felperzselik az oldalakat, és megmutatják milyen az, amikor a préda üldözi a vadászt, és nem fordítva. Igazi bravúros olvasmány!

Sailor kapcsán még meg szeretném említeni, hogy az írónő sokak által átélt, illetve tapasztalt jelenséget tár elénk, miszerint nem vagyunk elég jók, elég szépek, nem ütjük meg a mércét. Nagyon együtt tudtam érezni vele, és sokszor láttam magamat benne. Többek között emiatt is kedveltem meg annyira, na meg az sem elhanyagolandó, hogy egy bűnös világban próbál a saját talpán megmaradni, segítség és a bűn kísértése nélkül. De mi van, akkor ha a bűn házhoz jön, és nem is akárhogyan néz ki? Mi van ha a bűn maga Hunter és az ő kisfiús mosolya?

Maga a cselekmény káprázatos, gyors ütemben haladó, két szálon futó erotikával és érzelmekkel fűszerezett folyam. Az elejétől a végéig szikrázik a levegő, a szex jeleneteknél eldobod az agyad (nem vagyok nagy smut olvasó, viszont egy jól megírt jelenetet tudok értékelni, és Shen tudja mit csinál). Ha azt hitted, hogy Hunter a mocskos, akkor még nem ismered igazán, mert amit csinál, az még az első gondolatodat is túlszárnyalja. Úgy érzem, hogy ebben a regényben olvastam eddig a legszabadabb, ugyanakkor a legjobb erotikus jelenetet, amit egy ilyen kaliberű regényben lehet.

A felépítését tekintve az írónő már az elején belevág a közepébe, nem köntörfalaz és még a mélyebb, szomorúbb részeknél is végig érezteti a hatását. Nincsenek rá szavak, hogy mennyire imádtam A szívtiprót, s nemcsak amiatt, mert kicsomagolta a gondosan összeállított imidzsből Huntert és Sailort, hanem mert meg is mutatta, milyen az, ha fontos valakinek az ember, és még egy veszekedés után is harcba menne érte. A kötet megmutatja, hogy a szerelem mindenkit tárt karokkal vár, csak meg kell találni hozzá a megfelelő embert, és a megfelelő időt. Shen nem időz sokat, és már az elején arra enged következtetni, hogy habár hosszadalmas, és néhol fájó lesz az út, de a végére megéri, mert a szerelem képes mindent legyőzni. De vajon tényleg így van? Hunter és Sailor mindent megtesznek, hogy ez ne így legyen, ugyanakkor az érzéseknek nem lehet parancsolni, és akkor is utat tőrnek, ha mi azt épp nem akarjuk, vagy nem vagyunk felkészülve rá. Ha szeretnétek egy playboy románcot olvasni tele elnyomott érzelmekkel, titkokkal és érdekesebbnél érdekesebb karakterekkel, de nosztalgiázni, vagy éppen régi ismerősöket is szívesen látnátok viszont, akkor a Bostoni bikák első része, A szívtipró nagy eséllyel nem fog csalódást okozni. Ha szerettétek a Sparrowt, és érdekel Troy Brennan lányának a története, illetve ha a Vágyak Iskolájában felkeltette a figyelmeteket a szexmániás Hunter Fitzpatrick, akkor ne hagyjátok ki ezt a kötetet.

" - Pontosabban semmi olyanom nincs. Csak tekints rám úgy, mint mondjuk Bambira: bazira cuki, de állati hülye, és teljes felügyeletre szorul."

"Igazából majdnem agyvérzést kaptam. Hunternek pontosan tíz másodperc alatt sikerült felbosszantania."

"Vicces volt, hogy Hunter butának hitte magát, én pedig csúnyának gondoltam magam, ezek a különböző eredetű bizonytalanságok pedig ellenségekké tettek minket."

" - Disney-mese - tátogta, ahogy felegyenesedett. - Bolondítsd magadba a herceget! Foglald el a kastélyt! Legyél te a királynő!"

" - Mi nem a szüleink vagyunk. Például, a te apád Amerika egyik legnagyobb vállalatát vezeti, te viszont egy amatőr pornósztár vagy."

" - Soha nem találkoztam még olyan lánnyal, aki egyszerre volt tüzes és jéghideg. Egyik percben azt hiszem, elájulsz az érintésemtől, a következőben meg biztosra veszem, hogy álmomban megölsz. Őrület vagy, RF."

"Én vagyok itt a vadász, édesem. Te pedig? Te a kibaszott préda vagy."

"Legszívesebben szétzúztam volna mindegyiküket Thor pörölyével. Még a "nincs súlyemelés" szabályt is megszegtem volna ezért."

" - A herceg nem fog megmenteni téged, aingeal dian. Bent rekedt a kastélyában, és a saját csatáját vívja. Készen állsz rá, hogy kilépj a komfortzónádból, és élj? - kérdezte, szinte megtörten. Soha nem láttam még ennyire őszintének, ennyire nyersnek. - Hagynod kell, hogy az élet megérintsen. Merülj el benne velem egy kicsit, bébi!"

" - Ha befagyasztalak a barátságzóna telébe, vajon megcélzod a szívemet, vagy megelégszel a használhatatlan kis szárnyaiddal?"

"Sailor Brennan sikeresen átevickélt az életen anélkül, hogy randikra járt volna, szerelmes lett volna, bulizott volna, továbbtanult volna, vagy élt volna, mivel minden veszélyeztette az íjászatot. A szerelem, a barátság, az iskola."

" - Az lehet, de a hűség előbbre való, mint a vérrokonság - felelte Aisling. - Egy csapat vagyunk. Egy falka. Boston szépségei."

"Találkozni fogok Lanával, és megvívom vele a csatát, még akkor is, ha Hádésznál végzem."

"Felejtsd el a csillogó páncélba bújtatott herceget! Én egy alufóliába tekert idióta vagyok."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Neal Shusterman: Az óceán mélyén

"Két dolgot tudsz. Egy: ott voltál. Kettő: nem lehettél ott."

*

Mindig ​az a legfélelmetesebb, amiről a legkevesebbet tudunk 

Az óceán legmélyebb pontja a Marianna-árok fenekén lévő Challenger Deep. A skizofrénia egy mentális betegség, amely több tízmillió embert érint a világon. A Challenger Deep 10 916 méter mélyen van. A skizofrénia a betegek jelentős részénél serdülőkor táján jelentkezik. Az óceán legmélyebb pontján mindezidáig összesen három ember járt. A skizofrénia leggyakoribb megnyilvánulási formái a hallucinációk és a paranoid téveszmék. Mit tehet egy szülő, amikor a fia azzal fordul hozzá, hogy valaki meg akarja ölni? Kihez fordulhatsz, amikor úgy érzed, hogy az apád és az anyád helyét álruhás szörnyek vették át? 

Az óceán mélyén 2015-ben összesen tíz különböző díjat nyert Egyesült Államokban, köztük a legrangosabb irodalmi elismerést, a Nemzeti Könyvdíjat is. A fantasyk (Everlost), tudományos-fantasztikus történetek (Akcelerátus-trilógia) és disztópiák (Unwind) szerzőjeként ismert Shusterman új regénye viszont távolról sem a képzelet szüleménye. Egy fiúról szól, aki alámerül a világ legmélyebb pontjára. Tengeralattjáró és védőfelszerelés nélkül. A Publishers’ Weekly magazin, amely az év könyvének választotta, kritikájában a regény hitelességét emeli ki, de a története és hangulata is örökre belevésődik az olvasók agyába.

Egy kötet, amit nem lehet bedarálni, amit meg kell emészteni, és ami komoly témát dolgoz fel. Bevallom egyáltalán nem volt könnyű olvasmány, megviselt, hatással volt a hangulatomra, ugyanakkor egy percig sem bánom, hogy Az óceán mélyénnek hála új vizekre eveztem, mert néha igenis ki kell törni a komfortzónánkból, és azon kívül olvasni. Neal Shusterman neve nekem már elég volt ahhoz, hogy bizalmat szavazzak ennek a kötetnek. Eddig sem csalódtam benne, és azt hiszem ezek után sem fogok. Minden amihez hozzáér arannyá változik. 

Először kicsit szokatlan, fura volt olvasni, de aztán ahogy egyre mélyebben beleástam magam történt valami, ami miatt kezdett kirajzolódni előttem a kép. Tagadhatatlan, hogy nem egy mindennapi történettel van dolgunk. Nemcsak komoly írás, de rendkívül mély is. Gondolatok ezrei cikkázott át a fejemben, amíg olvastam és azon töprengtem közbe, hogy hogyan fogom átadni az élményt, azt a hangulatot az értékelésemmel, amit ad, de rá kellett jöjjek, hogy nincsenek tökéletes szavak rá, mert ahhoz, hogy tudjuk miről is van szó, el kell olvasnia az embernek. Mindenesetre az kétség kívül igaz, hogy nehéz írni róla, már csak a témája miatt is, ugyanakkor a szavak nem adják át a teljes Az óceán mélyén élményt. Érzelmileg nagyon megviseli az embert, nem is olvastam el egyszerre, hanem hagytam magamnak időt a leülepedésre, és három részre bontottam szét, hogy ne gyakoroljon rám akkora nyomást, és ne kergessen az őrületbe. Mániákus, rögeszmés, továbbá olyan profi szinten írja le és mutatja be a skizofréniát, hogy az valami hihetetlen. Egy újabb mestermű került ki Shusterman kezei közül, s nem véletlenül nyert ez a kötet nívós díjakat. Megvan benne a potenciál, már-már tökéletes. De mi is az a skizofrénia, amiről a kötet szól?

Az idegen szavak gyűjteménye szerint a skizofrénia egy "olyan hasadásos elmezavar, melyben a gondolatok, érzések és csele­kedetek közötti összhang felbomlik. Nem azonos a többszörös személyiséggel. Tünetei pl. összefüggésükben értelmetlen szavak használata, üldöztetési téveszmék, koncentrációs zavarok, hallucinációk. A szó a görög szkhidzó (hasítani) és phrén (lélek) szavakból származik." *

Ugyanakkor tudományos oldalról megközelítve: "A szkizofrénia ún. spektrumbetegség, azaz különböző súlyosságú, változatos tünetekkel járó betegségek csoportját foglalja magában. A leggyakrabban észlelt tünetek érintik a gondolkodást, érzékelést, figyelmet, az érzelmi-akarati életet, a viselkedést ; ezekhez gyakran társulnak jelentős szociális és foglalkozási zavarok is.

A szkizofrénia rendszerint fázisokban kialakuló betegség, tünetei leggyakrabban a fiatal felnőttkorban jelentkeznek (férfiak esetén 15-25 éves korban, nők esetében 25-35 éves korban jellemző), a betegek 20-40%-ánál a serdülőkor táján jelentkezhet, de kiala­kulhat későbbi életkorban is. Nők esetében kritikus a gyermekszülés és a változás kora, 40-45 éves korban ismét gyakoribb.

A szkizofrénia kialakulásában genetikai és környezeti tényezők egyaránt szerepet játszanak. A világon minden társadalomban, kultúrától függetlenül a népesség mintegy 1%-át érinti. A rokonságban előforduló megbetegedés esetén a veszélyeztetettség a rokonsági fokkal arányosan nő. A szkizofrénia kialakulásával összefüggésbe hozható környezeti tényezők közé tartozik pl. a lakókörnyezet, a droghasználat és születés előtti stressz hatása. Kábítószerek közül elsősorban a kannabiszt (marihuána, fű stb) hozzák  összefüggésbe a szkizofrénia kialakulásával." **

Mindenképp csak akkor olvassátok el a kötetet, ha lelkileg erősek vagytok, nem történt mostanában rossz veletek, mert nem éppen egy leányálom. Brutál erősnek kell lenni hozzá, hogy ne döntsön letargiába, és ne érezzétek azt közben, hogy süllyedtek és nincs, amibe kapaszkodhatnátok. Tudom, hogy nekem az időzítés nem volt a legmegfelelőbb, ezért még a szokottnál is nagyobb hatást gyakorolt rám, ugyanakkor ha érdekel a pszichológia, vagy csak tesztelnéd, hogy kibírsz e egy ilyen volumenű, érzelmileg megterhelő regényt, akkor is csak körültekintően, ne egy szuszra olvassátok el Az óceán mélyént.

A kötet főszereplője, Caden, akin keresztül részesei lehetünk a tüneteknek, az elméjében zajló kuszaságnak és annak, hogy hogyan is alakul napról napra a betegsége. Sokan nem veszik komolyan, mégis égető szükség lenne rá. Minden betegség, legyen az testi vagy lelki, éppen ugyanolyan fontos, mint az, amit látsz, amit kézzelfoghatóbbnak érzel. Neal Shusterman egy zseni, akinek inni kell a szavait, mert a Challenger Deep is egy igazi remekmű. Nemcsak a kritikusok szerint, de azok szerint is, akik már olvasták. Szerintem negatív értékelést még nem is olvastam róla. Nem véletlenül!!

A kötet különlegessége, hogy nemcsak a levegőbe beszél, hanem alá is támasztja a mondanivalóját. Cadenen keresztül nemcsak foglalkozik az elméjével, a betegségével, hanem ki is tárja előttünk azt. A rajzok, és a firkák is csak még különlegesebbé teszik a kötetet. Maguk a fejezetek sem a megszokottak szerint váltakoznak, hiszen hol a jelenben járunk, hol a képzeletbeli helyszínen, s a fejezetek kesze-kúsza mivolta is ehhez igazodik. Ha csak pár szóval kellene jellemeznem Az óceán mélyént, ezeket emelném ki:

- mestermű

- mentális betegség ---> skizofrénia

- erős idegzetűeknek

Ugyanakkor minden egyes szavával egyre többet és többet ad, érzelmileg túltelit és nem egy helyen érezteti azt, hogy ez már túl sok, szünet kell, vagy legalábbis egy vidámabb olvasmány, mert engem személy szerint depresszív, sötét gondolatokkal látott el, és az életről is lehozott, de egy percig nem bánom, hogy elolvastam, mert vannak azok a kötetek, amik örökre velünk maradnak, és Az óceán mélyén pont ilyen. Nem szégyen segítséget kérni, ugyanakkor megértetni a másikkal, hogy mi is a baj, sokkal nehezebb, mint bevallani, ha valami nem okés. Az elején elég sokszor voltam dühös Caden szüleire, mert hiába mondta el, mit érez nem figyeltek rá, vagy a szőnyeg alá söpörték a paranoiáját, ami valljuk be a mai napig így működik. Ha valami nem tökéletes, tettessük, hogy az, pedig épp az lenne a lényeg, hogy segítsünk és merjünk is segítséget kérni.

" - Bizony, a völgyek és az árkok. Azok közül is főleg egy. A Mariana-árok... és annak is a legmélyebb, legfagyosabb, legsötétebb pontja, a Challenger Deep."

"Nem emlékszem, mikor kezdődött az utazás. Olyan, mintha mindig itt lettem volna, pedig az nem lehetséges, elvégre volt egy azelőtt, ahogy volt múlt hét, múlt hónap vagy tavalyi év is."

" - A kapitány azt gondolja rólad, hogy szerencsét hozol - mondom. - Hogy a tekinteteddel megszelídíted a tengeri szörnyeket."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Források: 

* https://idegen-szavak.hu/skizofr%C3%A9nia

** https://semmelweis.hu/pszichiatria/betegellatas/a-szkizofrenia-tunetei-es-kezelese/

K. M. Holmes: Dario - A veszteség ára

"Kuba. Sok-sok éve, amikor talajt ért itt a lábam, és ráléptem a poros útra, a világ mocskának hittem ezt a helyet."

*

Uralkodni ​csak úgy lehet, ha nincs mit vesztened. 

A Moran név kötelez. Főleg, ha mögé nézünk, és megtudjuk, milyen a „hatalmasok leszármazottjának” lenni. Dario nem választotta a maffialétet, hanem örökölte. Idejekorán fel kellett nőnie, és már gyerekként szembesült a kegyetlen világgal, ami körülvette, és ami egyre inkább a saját rémálmává vált. 

Mindent elvett, amire szüksége volt. Mások félelméből táplálkozott, hogy csillapítsa a lelke fájdalmát. Hogy pótolja a veszteségeit. Aztán, amikor már elhitte, hogy nincs számára megváltás, megjelent Hazel. Az egyetlen ember volt, aki eljutott a sötét alagúton át Dario szívéhez. Az egyetlen nő, aki iránt felelősséget érzett, és az egyetlen személy, akit védeni akart. De egyre inkább úgy tűnt, hogy Hazel nem lehet része az életének. „Az elengedésnél nincs kínzóbb és fájóbb folyamat. Mégis meg kellett tanulnom elengedni azt, akit mindennél jobban akartam.” 

Vajon képes a szerelem ekkora szakadékot áthidalni? Képes arra, hogy tomboló tűzként felégesse a múltat? Vagy elveszi még azt is, ami a romokból maradt? 

K. M. Holmes visszaviszi olvasóit a Neked megadom magam c. regényben megismert Moran család történetébe, és feltárja múltjuk szenvedélyes és sötét titkait.

Nagyon szeretem az írónő munkásságát, s immár az ötödik regényét tarthatjuk a kezünkben, s azt kell, hogy mondjam most sem csalódtam benne. Nagyon vártam a Dario megjelenését, nem hiába. Újra bebizonyította, hogy miért is szavaztam neki bizalmat 2 évvel ezelőtt, és azt érzem, hogy minden egyes új regényével egyre többet és többet mutat meg magából. A Dario nem az a regény, amit várnánk K. M. Holmestól, ugyanakkor jól esett az, hogy más témákban is kipróbálta magát, és nemcsak a csillogás, a sztárság és a filmek világába kalauzol el.

Akik olvasták már az írónő Neked megadom magad c. regényét, azoknak nem ismeretlen Dario neve. A már említett kötet főszereplőjének, Coltonnak az apjáról van szó, és azt hiszem családi vonás, hogy ahol ők felbukkannak ott elszabadul a pokol, és nem lehet megállítani őket. A veszteség ára az idősebb Moran életét meséli el, s nem kis meglepetésemre ezt a könyvet is imádtam. Eleinte féltem tőle, de aztán ez a félelem elmúlt, és nem tudtam elszakadni a lapoktól. Addiktív, izgalmas, kegyetlen, két idősíkon játszódó csoda, ami elrepít minket Kubába, és nemcsak a maffia életét mutatja be, hanem a kubaiakat és valamennyire az ő kultúrájukat is. Nemcsak a jelen eseményei tárulnak elénk, hanem a múlté is, e kettő váltakozása fűszerezi meg a sorokat, és mutatja meg, hogy lett Dario az, aki. Már egészen gyerekkorától kezdve megismerteti velünk őt az írónő, és már itt szenvedés és bosszú uralja az életét, nem csoda hát, ha ő sem ismer félelmet, és fél nyitni az érzelmek felé. Nagyon szerettem ezt a két idősíkon futó megoldást, mert hála ennek egy sokkalta átláthatóbb képet ad a karakterről, és arról az útról, amit bejárt. Nem egyszer szorult össze a szívem miatta, és nem egyszer akartam közbelépni, hogy ne, drága írónő ne gyötörd ennyire. 

Az írónő előző regényeivel ellentétben ebben a részben nem a romantika kap nagyobb szeletet, hanem maga az élet, és a döntéseink. Titkoktól terhes, kegyetlenül őszinte kötet ez, ami tönkretesz, és nem engedi, hogy felkelj a padlóról. Van benne ennek ellenére szerelmi szál, de nincs benne semmi köszönet, hiszen megsanyargat, és nem kecsegtet semmi jóval, csak összeomlással, és összetört szívekkel. 

Tragédiáktól és kétes helyzetektől sem kímélte az írónő ezt a regényét, arról nem is beszélve, hogy igazán titokzatos, ha kell brutális, de azért nemcsak a rosszra épít, hanem valamennyire az emberségre és a megértésre is. Dario élete nem volt könnyű, ez tény, már gyerekként kénytelen volt megtapasztalni, milyen a kegyetlenség, milyen a maffia, és mi mindent kell ahhoz megtennie, hogy életben maradjon. 

A múlt és a jelen látszólag csak kiegészítik egymást, holott szorosabb kapcsolat nem is lehetne közöttük. Egyik sem létezhet a másik nélkül, s még, ha meg is ismétli önmagát a múlt valamilyen szinten, akkor sem lehet mit tenni ellene. Rövid kötet, mégis annyi minden van benne, hogy az hihetetlen. Lesokkol, ha kell megborzongat, de az biztos, hogy nem akar tévútra vezetni.

Dario mellett Luna és Hazel kapnak nagyobb szeletet a regényből, mindketten más-más személyiségek, s rajtuk keresztül mutatja be az írónő azt, hogy mi történik akkor, ha rosszkor vagy rossz helyen, vagy épp a rossz emberbe szeretsz bele, bízol meg. Nemcsak az első szerelmek fájdalma jelenik meg, hanem az elengedésé, és a jól akarok döntenié is. Érzelmileg megterhelő, leküld a padlóra, ha kell bánt és attól sem fél, hogy az út felénél elengedje a kezed.

Ha néhány szóval kellene jellemeznem a Dariot, akkor azt tudnám mondani, hogy a végsőkig kitart az elvei mellett, nem enged az akaratából, macsós, ugyanakkor fájdalmasan szép is. Van ebben a világban valami, ami már első olvasásra megfog és megragad, s addig nem ereszt, amíg meg nem tudod, hogy mi is lesz Dario és Luna, illetve Dario és Hazel sorsa. Spoiler alert: nem a romantikus lelkeknek való ez a kötet.

Mindemellett a vágyak, a testi kielégülés és Kuba bemutatása is szorosan közrejátszik a kötet sikerében. Annyira részletes, annyira figyelmes és pontos információkkal lát el, hogy jómagam is Kuba utcáin lépkedtem, és  magam elé tudtam képzelni az utcákat, épületeket, a hangulatot és azt a vibrálást, ami e város jelent. Kuba színes, és az írónő ezt meg is ragadta és elvarázsolt minket erre a messzi tájra. A leírások nagy kedvenceim lettek, és egy újabb bakancslistás helyet írhatok fel a listámra.

Újfent csak azt tudom mondani, hogy olvassatok az írónőtől, mert nagyon is megéri. A maffia életébe vezet be, de olyan emberi közelségbe hozza magát a szervezetet, a maffiavezért és a feladatait, kötelességeit, hogy akik nem szeretnek ilyen jellegű történeteket olvasni, azok is fognak találni ebben a kötetben valamit, ami miatt mégis végig olvassák és úgy csukják be a kötetet, hogy igen, ez kellett nekem. Imádom az írónőt, és megint csak megmutatta, hogy mennyire is tehetséges. Nagyon örülök, hogy megismerhettem az írásait, és a Dario is felkerült a kedvenceim közé, sőt ha jobban belegondolok, akkor még nem írt olyan regényt, amit ne szerettem volna. Ha egy izgalmas, de annál inkább őszintébb, fájdalmas véggel befejeződő, kötetre vágytok, és még a maffia világa is érdekel, netalántán közelebbről is megismerkednél a maffia vezérek életével, és nemcsak a kegyetlen oldalra vagy kíváncsi, hanem egy emberibb oldalra is, akkor ne hagyd ki K. M. Holmes újdonságát, a Dariot, hiszen az írónő az elejétől mutatja be, hogy is lett Dario az, aki, s közben még a meseszép és hangulatos Kubába is elvarázsol bennünket. Ha pedig egy tehetséges magyar írónő tollából olvasnál, akkor K. M. Holmes az egyik legjobb választás. Hihetetlenül tehetséges, és ezt minden egyes regényével újra és újra megmutatja. Nem véletlenül lett kedvencem már az első regényével. A Darioval pedig csak még inkább táplálja a megszállottságomat.

"Egy átkozott alkuval úsztam meg. Mert bizony alkut kötöttem az ördöggel, és a pokol ajtaja most tárult ki előttem..., és a látszat ellenére itt semmi sem hófehér."

"Csak egyszer volt ilyen. Az a nő viszont az egyetlen csillag volt a lelkem éjsötét égboltján."

" - Az élet csak egy sírásó - szólt keményen. - És az én gödröm már készen áll."

"Mindenki azt hiszi, tudja, miként működik a maffiahálózat. De hiába forgatnak le akár száz filmet is róla, valójában csak a felszínt kapargatják."

"Tudom, hogy az élet mindenki számára kihívásokkal teli. Nem vagyok ez alól kivétel én sem, és nem is bánom, mert ezek a kihívások fejlődésre kényszerítettek. Megtanítottak küzdeni, talpra állni akkor is, ha semmi erőt nem éreztem magamban a folytatáshoz. Ez tett ilyen emberré."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)