Anna L. Green: Törött szárnyakkal (Biztos menedék 2.)

 "A jó büdös francba! Hogy a fenébe hagyhattam, hogy Erica visszatérjen ahhoz a patkány Hylandhez?"

*

Erica és Jack sorsa elválaszthatatlanul egybefonódott. A közös titkuk és az egymás iránt érzett vágyódásuk lehetetlenné teszi a felejtést. Erica csodálatos világot fedez fel a börtönén túl, a szabadság, amit Jack mellett érez, megrészegíti, ugyanakkor halálra rémíti. 

Jack számára az élet azonban még tartogat meglepetéseket. Teljesen tanácstalanná válik, amikor kiderül, hogy a húga halálos beteg, és hogy az Ericával egyre elmélyülő kapcsolata mekkora felháborodást, lázongó indulatokat gerjeszt a családtagjai, barátai körében. 

Az izgalom és az érzelmek is a tetőfokára hágnak, amikor Jacknek választania kell a bosszú és szerettei élete között. 

A Törött szárnyakkal a Biztos menedék-sorozat második, befejező része, amelyben Anne L. Green rávilágít arra, hogy nem minden történet jó vagy rossz, ahogy nem is fekete vagy fehér.

A Baljós szitakötő után egy percig sem gondolkodtam azon, szeretném e folytatni a Biztos menedéket, mert kétség sem fért hozzá, hogy igen. Azt hittem az első rész izgalmait már nem tudja tovább fokozni az írónő, de bebizonyította, hogy most kezdődik el úgy igazán, és alig vártam, hogy megtudhassam mit tartogat még Jack és Erica számára. Elöljáróban annyit, hogy izgalmakban és titkokban most sem szűkölködik a kötet. Hihetetlenül veszélyes, ugyanakkor igazi energiabomba is, ami már az első oldalak után tarol, és leveszi az olvasóit a lábáról.

Az első kötet pont úgy ért véget, hogy utána egyből akarja a folytatást az ember, s azt kell, hogy mondjam egy cseppet sem csalódtam. Függtem minden egyes szaván, együtt izgultam a karakterekkel, és roham tempóban vetettem bele magam a cselekmény sűrűjébe. Nemcsak Erica és Jack küzdelme folytatódik, hanem a mienk is, hiszen Anne L. Green a két főhősön keresztül szól hozzánk is. Azt sulykolja belénk, hogy ne féljünk az ismeretlentől, tegyünk meg mindent a saját boldogságunk érdekében, és ne hagyjuk, hogy mástól függjünk, ne hagyjuk, hogy a szabadságunk és a függetlenségünk kulcsa más kezében legyen. Vegyük a kezünkbe a sorsunkat, és ne felejtsük el, hogy semmi sem lehetetlen. Még az sem, amire azt gondolnánk, hogy soha nem fog megtörténni. Tennünk kell a változásért, ki kell lépnünk a szépen felépített komfortzónánkból, és engedni, hogy utat törjön magának a boldogság. Hihetetlenül nehéz volt számomra olvasni a kötetet, s nemcsak azért, mert fájdalmas, néhol elborzasztó vagy épp megrázó, hanem azért is, mert sokszor éreztem azt, hogy ezt az én gyomrom nem veszi be, mégis folytattam és végig fogtam Erica kezét a hosszú úton, mert lehet, hogy a Biztos menedék Jack és Erica története, de Erica gyógyulásának útját kísérhetjük figyelemmel. 

Jack a maga erős jellemével igazi tartóoszlop, aki nem hagyja, hogy Erica elmerüljön az önsajnálatban és feladja a harcot. Ketten együtt nagyon erős párost alkotnak, s ezt az írónő is szépen kiemelve bolygatta meg a cselekményt, s a leglehetetlenebb pillanatokban is reménnyel töltött el minket. Viszont fejezetről-fejezetre egyre inkább eloltotta a remény lángját, s pislákoló fénnyel kellett beérnünk, de a kötet minden sötétsége és kilátástalansága ellenére is sikerült méltó lezárást adnia a Jack és Erica történetének. 

Anne L. Green nem egyszer, s nem kétszer bizonyította már be, hogy miért is imádok annyira olvasni tőle, s a Törött szárnyakkal is csak hozzáadott ehhez. Eszméletlenül kidolgozott, cselekményben gazdag, szorult helyzetekben bővelkedő, igazi adrenalinbomba, ami alig várja, hogy robbanhasson és elkápráztathasson mindenkit. Igen, emellett baromira fájdalmas is, az ember szíve szakad meg, de minden egyes oldallal egyre inkább azt érezteti, hogy habár messze még a vég, megéri felülni erre az érzelmi hullámvasútra, mert a java még csak most kezdődik. 

A kötet emellett baromi őszinte is, ami a szívén az a száján, nem riad vissza sem a brutalitástól, sem pedig a tettlegességtől, s állítom ez az eddigi legsötétebb ALG regény, amihez szerencsém volt, ugyanakkor ebben van a legtöbb mögöttes tartalom is. Erős, ádáz, lehengerel és nem egyszer eltipor, de a végén segít felállni és megmutatja a helyes utat. A cselekmény mellett a karakterek jelenléte lendít hatalmasat a történeten. Nemcsak szenvednek, hanem fejlődnek is, megtalálják önmagukat, és készek kiállni az mellett, ami fontos nekik, s emiatt áldozatokat is képesek hozni. 

Erica hiába tűnik elsőre gyengének, korántsem az. Nagyon is erős, eszes, furfangos, igazi harcos, aki még a leglehetetlenebb helyzetekben sem adja fel, akit veszteség ér veszteség hátán, mégis megtalálja a kiutat a sötétségből, és a kezébe veszi a saját sorsát. Jacknek is végre benő a feje lágya, megmutatja, hogy jóval több annál, mint amit elsőre gondoltunk róla, s ha meg is marad vakmerőnek, ott van mellette Will, aki a helyes irányba terelgeti, és nem hagyja, hogy kapkodjon és a saját feje után menjen. Imádom a párosukat, és remélem nem ez lesz az utolsó kalandom velük. 

Mellettük Curtisnek van baromi nagy szerepe, igaz végig utáltam, és nem egyszer kívántam a halálát, mégis miatta az a regény, ami. Nagyon érdekelne egy előzmény novella vele kapcsolatban, hogy mégis mi vezetett el oda, ahova és ki is igazán a felelős azért, hogy egy igazi szörny lett belőle. Hiszem, hogy senki sem született rossznak/gonosznak, hanem az élet formálta olyanná, amilyen lett az évek alatt. Ami magát a cselekményt illeti, nemcsak pörgős, gyorsan olvasható és akciódús, hanem meglepetéseket és váratlan fordulatokat is tartalmaz. Amikor már azt hinné az ember, hogy semmi sem lepheti meg, akkor csavar egyet a történeten az írónő és újfent bedob minket a mélyvízbe, s nem engedi, hogy mentőövet keressünk, hanem a meglepetés erejével lesúlyt ránk, s a víz alatt tart, amíg meg nem látjuk magunk előtt a teljes képet. Hihetetlenül addiktív és könyörtelen kötet egy szitakötőről, aki szabadulni akar, de nem tud. Továbbá újfent rávilágít a bántalmazásra, arra hogy, hogyan is gondolkodnak az áldozatok, mit kell nap mint nap átélniük, s mi is az ok, ami miatt nem mernek, vagy épp nem tudnak segítséget kérni. Brutális mintával szemlélteti mindezt az írónő, s le a kalappal előtte, hogy ezt így ebben a formában volt gyomra megírni, mert az az igazság, hogy nem egyszer éreztem magam rosszul, amíg olvastam a sorokat. A rasszizmus és a kényszerbetegségek is újra előtérbe kerülnek, amik által Anne L. Green lehengerel, legyőz és megmutatja az élet nem olyan szép, olykor mocskos és elkeserítő oldalát is.

"Anyám hálót szőtt, amibe egy szitakötő akadt bele. Csakhogy én nem feketeözvegynek születtem, így képtelen voltam szembeszállni Curtis kegyetlenkedésével. Nem Curtis, hanem én lettem a feláldozható."

" - De én nem csupán a pasija vagyok. Az én kötelességem megóvni őt - hajoltam előre, hogy nyomatékot adjak a szavaimnak."

" - Hát igen. Nem tudhatjuk, milyen vonatra váltottunk jegyet, gyorsra vagy személyre. Retúrjegyet pedig nem osztanak - értettem egyet."

" - Erica! Te vagy a gyengém. Az Achilles-inam és ezt az apám is nagyon jól tudja, ezért támad ott, ahol a legmélyebb ütést viheti be."

"Megtanultam, hogy nem az az igaz szerelem, amikor szárnyakat kapsz, hogy aztán lenyesegessék rólad, hanem az, amikor valaki önzetlenül odaadja a sajátját, hogy megmentsen, és újra megtanít repülni, amikor már nem emlékszel, hogyan kell. Nem az a nagy Ó, akibe belehalsz, hanem az, aki meghalni is képes érted. Nekem Jack volt a nagy Ő."

  🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Liz Braswell: Egy új élmény (Sorsfordító történetek)

 "A magasan járó, fehér hold oly ragyogón vetette fényét az alatta elterülő városra, mint az északi országok felett fényesen ragyogó nap."

*

Mi lett volna, ha nem Aladdin lesz a dzsinn gazdája? 

Aladdin egy csavargó. Megannyi sorstársához hasonlóan, mindig csupán még egy újabb napot próbál túlélni az elszegényedett Agrabah-ban. Jázmin egy hercegnő, aki épp házasságra készül lépni kijelölt vőlegényével. 

Semmit sem akar jobban, mint elkerülni a rá kiszabott sorsot, hogy megláthassa, mi rejlik a palota falain kívül. Amint azonban a Szultán legbizalmasabb tanácsadója, Jafar hirtelen hatalomra tör, minden megváltozik. 

Egy ősi lámpa segítségével Jafar a varázslat törvényeit megtörve képessé válik a szerelmet és halál uralására. Hamarosan nagy feladat vár Aladdinra és a hercegnői címtől megfosztott Jázminra: ők vezetik majd Agrabah népét a királyság szétszakításával fenyegetőző, hataloméhes uralkodó elleni lázadásban. Ez nem az a történet, amit már oly jól ismersz. 

Ez a történet a hatalomról, a forradalmárokról, és a szerelemről szól. És arról, hogyan képes mindent megváltoztatni egyetlen pillanat.

Nagyon vártam már az újabb Sorsfordító történetek sorozat kötetének megjelenését, már csak azért is, mert igazi szerelem lett ez a sorozat, és mindig igazi élmény kézbevenni és elveszni a sorok között. Ez az Aladdinnál sem volt másképp. Nemcsak a borító lett gyönyörű, a lila élfestésről nem is beszélve, hanem a történet is hihetetlenül izgalmas és eseménydús. Ennél a kötetnél éreztem először azt, hogy sötétebb, baljósabb fordulatokat vettek az események, és emiatt is imádtam annyira.

A kötet első néhány fejezete a megszokott mederben halad. Megismerhetjük a karaktereket, a világot és Agrabah városát, hogy milyen is ott az élet és ki is valójában Aladdin. Aztán, ahogy kilépünk a megszokott mederből egy igazán borús, fantáziadús cselekményt kapunk tele érdekesebbnél érdekesebb fordulatokkal, egy sokkal sötétebb világképpel, mint amit megszokhattunk, ugyanakkor végig megmarad a már ismert és kedvelt hangulat. Ahol kell ott teljesen lenyűgöz a kötet, de ahol arra van szükség, ott gondolkodóba ejt. Amiatt is vártam nagyon ezt a részt, mivel mindig is nagyon érdekelt, hogy mi lett volna akkor, ha nem Aladdinnál marad a lámpa, hanem végül Jafar kezében köt ki. Iszonyatosan örültem, hogy ezt a szálat ragadta ki az írónő, és vázolta fel nekünk. Nemcsak azért, mert egy gonosztevő a kötet mozgatórugója, hanem azért is, mert nagyon sok lehetőség rejlik benne, és Liz Braswell kétségtelenül ki is aknázta ezeket. Akik hozzám hasonlóan szeretik az eredeti sztorit, lehet hogy elsőre fura lesz nekik ez a kötet, de én személy szerint imádtam. Nemcsak olvastatja magát, de könnyed is, és szinte pillanatok alatt befalja az ember. Nagyon régen volt utoljára olyan, hogy 350 oldalt elolvastam egy nap alatt, de az Egy új élmény miatt ez is sikerült. 

Nagyon addiktív és végig azon kattog az agyad, hogy mi lesz a történet vége, milyen újabb fordulatok és csavarok keresztezik majd az utadat és képtelenség akár csak egy percig nem odafigyelni arra, ami éppen zajlik, hiszen a kötet tempója nagyon gyors, nem sok időt hagy a gondolkodásra, viszont cserébe szépen kidolgozott és fejezetről-fejezetre egyre izgalmasabb. Nincs egy olyan rész, amire ne tudnám ráaggatni a lebilincselő címkét, mert számomra ez a kötet megtestesített minden olyan gondolatot, amikre már én is gondoltam, amikor először láttam a mesét vagy éppen a filmet, ugyanakkor nem egy-két helyen meg is döbbentett. 

Mindenféle spoiler nélkül állíthatom, hogy a dzsinn mellett más "lények" is feltűnnek, s még ha először furcsa is volt, utána hozzászokik az ember és eltűnik minden furcsasága. Emellett, ahogy egyre jobban haladunk a kötet vége felé, magyarázatot is kapunk Jafar viselkedésére, és nemcsak a hataloméhes oldalát láthatjuk, hanem azt is, hogy ő is ember, és őt is ért már veszteség. De visszatérve a történetre: nagyon tetszett benne, hogy kreatívan oldotta meg a feladatot az írónő és el is hittem neki azt, hogy akár így is történhettek volna az események. 

Vizuális típus vagyok, és olvasás közben végig a szemem előtt pörgött a cselekmény, és teljesen olyan volt, mintha újranéztem volna a mesét, csak ezúttal másképp alakultak az események és egy teljesen más történetet kaptam ezáltal. Az is tetszett, hogy ahol kellett, ott kegyetlen volt a kötet, nem félt sem a vértől, sem a haláltól, és emiatt ezt a részt csak 16 éven felülieknek ajánlom. Teljesen más vonalat képez, mint az előző megjelent kötetek, ugyanakkor így felnőtt fejjel nézve, pont ezt is vártam el tőle, hogy más legyen, mint a többi, hogy ne féljen kimondani dolgokat és ne féljen kegyetlen lenni.

 Mindezek mellett sajnos a szerelmi szál eltörpült és nem jött át Jázmin és Aladdin szerelme, túl gyors, összeszedetlen és megalapozatlan lett. Nem éreztem a vibrálást közöttük, és igen, az elején érezhető, de aztán teljesen eltűnik és ez az instant love vonal nem jött át. Viszont a karakterek jelleme így is megmaradt, és nem változtatta meg drasztikusan az írónő, hogy ne ismertem volna rájuk. Jázminnak különösen jót tesz a kötet, hiszen egy igazi badass hősnővé válik, aki a kezébe veszi a sorsát, és nem engedi, hogy mások mondják meg neki, hogy mit tegyen, kivel töltse az idejét és kibe szeressen bele. 

Emiatt hatalmas piros pont jár az írónőnek, mert itt éreztem először azt, hogy kiaknázta Jázmin karakterét és olyan jellemvonásokkal ruházta fel, amik tökéletesen illettek hozzá, ugyanakkor megmaradt az is benne, akit a mese alatt már egyszer megszerettük. A többi karakter is jócskán hozzátesz a történethez, és a döntéseikkel befolyásolják azt, ugyanakkor jó néhányat ki is írt Liz Braswell, ami miatt kicsit szomorú vagyok, de így is megmaradtak a kedvenceim, akiket imádok és akik ebben a kötetben is tiszteletüket tették. Aki szerintem nem kapott még elég hangsúlyt, az a dzsinn volt, amit iszonyatosan sajnáltam, mert imádtam a közte és Aladdin között kialakult kapcsot. Emiatt Aladdin jelleméből is kevesebbet kapunk és a már megszeretett vicces, humorosabb oldaluk is elveszett. De kárpótolt érte a badass Jázmin. Összességében nagyon tetszett, egy gyorsan olvasós, pörgős regényt kaptam, sötét világképpel, Aladdin szokásos laza oldalával, Jázmin erős jellemével és Jafar beteg elméjével, ami megkoronázza a kötetet. Ha ti is kíváncsiak vagytok arra, mi történt volna, ha Jafar szerzi meg a lámpást, akkor ez a kötet csak arra vár, hogy a kezedbe vedd és elmerülj a történetben.

" - Ne engedd, hogy az élet igazságtalansága és a szegénység határozza meg, hogy ki vagy! Te döntöd el, ki akarsz lenni, Aladdin. Egy hős leszel, aki törődik a gyenge és kiszolgáltatott emberekkel? Vagy talán tolvaj leszel? Koldus, vagy még rosszabb? Rajtad áll, nem pedig a körülötted lévő dolgokon vagy embereken. Dönthetsz úgy is, hogy valami több leszel."

" - Megígérem: ha ez fontos neked, visszajövök érte. De egy tolvaj, egy hercegnő, egy tigris, egy majom és egy varázsszőnyeg most csak ennyit tehet."

" - Vigyétek! Engem már nem érdekel. Elvesztettem az apámat, a tigrisemet... a birodalmamat. Minek nekem egy korona?"

" - Hát akkor, Hercegnő! - mondta Morgiana. - Van egy Csavargókból álló sereged. Megosztanád velünk a tervedet?"

" - Dzsinnek? Tigrisek? Varázslatról szóló könyvek? Szóval most már erről szól az életem?"

  🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

 

Karády Anna: A füredi lány (A füredi lány 1.)

"A huszonnyolcadik születésnapom után két nappal tűntem el Balatonfüredről."

*

Szerelem ​téren és időn át… 

Almássy Anna, a XXI. századi jogászlány akaratán kívül az Úr 1763. esztendejében találja magát. Kénytelen beilleszkedni a közösségbe, míg rá nem jön, miként juthat egyszer haza. 

Hamar megérti, a szabályok itt pofonegyszerűek: a vérhatalom jogán a földesúr élet és halál ura. A lány számára úgy tűnik, mintha a sötét középkorba zuhant volna vissza: pestis, máglya, pellengér, éhínség… 

Ám a rémisztőnek tűnő világban is létezik az az időtlen érzés, amelyet úgy hívunk, hogy szerelem. Anna egy napon találkozik nemes Oroszy Mihállyal – a fiatal földesúrral. Mindenben különböznek, mégis szenvedélyes vonzalom alakul ki közöttük. 

A mai értékek szerint nevelkedett lány és az előjogokkal született férfi eltérő világlátása drámai helyzeteket szül. Vajon a két világot összekötheti a szerelem? 

Karády Anna elsőkönyves szerző, balatonfüredi jogász, aki a város múltját és természeti kincseit kisiskolás kora óta kutatja. Az évek során szerzett ismereteinek a lenyomata ez a történelmi, romantikus debütregény, amely megmutatja, hogy a szerelmet sem az idő, sem a tér, sem a társadalmi különbségek nem képesek eltiporni.

Mit tennék, ha váratlanul 1763-ban találnám magam? Kiakadnék, nem is kicsit és mindenáron vissza akarnék menni a saját időmbe. Ugyanakkor próbálnék beolvadni az emberek közé, kerülni a feltűnést, s amilyen gyorsan csak lehet megtalálni a hazafelé vezető utat, és úgy tekinteni erre a kis kitérőre, mint egy érdekes kalandra. Ez volt az első gondolatom, amikor kézbe fogtam ezt a csoda kötetet, majd ahogy elkezdtem olvasni, úgy ragadott magához minden egyes elolvasott oldallal. Nemcsak a külső szemet kápráztató, hanem a belső is, hiszen értékkel ruházza fel a külcsínt.

Amikor először hallottam a kötetről egyből felkerült a kívánságlistámra, hiszen nagyon szeretem az egyedi történeteket, az Álomgyár kiadó pedig különösen ért a tehetségek felkutatásához. Az már csak plusz volt, hogy A füredi lány magyar gyökerekkel rendelkező történelmi romantikus regény. Nemcsak azért varázsolt el teljesen, mert megelevenítette előttem a történelem könyvekből ismert kort, hanem azért is, mert végig olyan érzésem volt, mintha az írónő ezt átélte volna, és úgy mesélné el a történetét. Nem volt egy percig sem száraz, a kellő mennyiségű információkat időben tálalta, ahol kellett mélyebben belement a cselekmény sűrűjébe, s ahol éppen arra volt szükség ott megmaradt a felszínen. Maga a kötet igazán különlegesen kezdődik, és nem véletlenül hasonlítják az Outlanderhez, hiszen itt is egy természeti képződmény segítségével jut el a hősnőnk a múltba, és itt is az időutazás kellékeit használja az írónő. Nagyon büszke vagyok, hogy végre nekünk magyaroknak is lett egy Diana Gabaldonunk, aki legalább annyira tehetséges, mint a sokak által ismert Outlander szerzője. Ugyanakkor megvan Karády Annának a saját hangja is, a saját kis kelléktára, amivel igazán elvarázsol minket olvasás közben. 

A kötet egyből beleugrik a sűrűjébe, és úgy kalauzol el minket a régmúlt időkbe. Nincsenek felesleges motívumok, felesleges szócséplés, mindent a maga idejében hoz elő, s tudása szerint hasznosítja az információkat és vezeti az eseményeket. Nagyon tetszett ez az egész menjünk vissza a múltba és alakítsunk ki ott egy életet szál, s még, ha nem is értek teljes mértékben egyet a főszereplő, Anna döntéseivel, akkor is tudok azonosulni vele, és meg tudom érteni mit miért tett, illetve mi vezet el a kötet végéhez. 

De nem szaladjunk ennyire előre. Mint azt már említettem, egyből belevágunk a közepébe, s ahogy haladunk egyre előrébb, úgy változik a regény cselekménye és hangulata is. Eleinte nagyon furcsa az alaphelyzet, de ahogy Anna is megszokja, úgy nekünk is természetessé válik a közeg, és csak úgy pörögnek az oldalak a kezeink között. Emiatt is érzem azt, hogy teljesen megfogott magának, rabul ejtett és az utolsó sorokig én is 1763-ban éltem Annával együtt. 

Nagyon addiktív és hihetetlenül cselekmény gazdag. Mindig történik valami, új dolgokat, új információmorzsákat és szokásokat csípünk el. Teljesen átértékelődik a mostani helyzetünk, és megdöbbenünk. A kötet nagy részében tágra nyílt szemmel, szinte faltam a sorokat, és csak nagyon nehezen tettem le. Nemcsak maga a cselekmény nyert meg magának a pörgőssége és olvasmányossága miatt, hanem a karakterek is, hiszen az írónő igazi egyéniségeket keltett életre, akik a kötettel együtt éreznek és lélegeznek. 

Emellett a szerelem, mint fogalom is hatalmas szerepet kap, s ahogy azt hirdeti is a regény, lerombol mindenféle akadályt, és megmutatja, hogy a szerelem előtt nem akadály sem az idő, sem pedig a társadalmi helyzet. Nagyon sokszor éreztem azt olvasás közben, hogy valódi érzéseket ad át az írónő, amit lehetett azt alaposan alátámasztott, s még a szárazabb részek is izgalmasak, van bennük egy plusz, ami arra sarkall, hogy ássd bele magad és hagyd, hogy elvessz 1763-ban. 

Ami a kötet felépítését illeti, hol gyorsabban, s hol lassabban épül a regény, de az biztos, hogy minden tartóelem és oszlop a helyén van, szilárd lábakon áll, s nem csoda, ha hetek alatt elkapkodták az emberek Karády Anna debütáló regényét, mivel ezt minden jóravaló magyar embernek olvasnia kéne. Nemcsak ámulatba ejtő, de el is gondolkodtat. Romantikus, de ugyanakkor feltárja előttünk a régmúltat, és segít jobban megismerni az akkor élt emberek életét, mindennapjait és azokat a megpróbáltatásokat, amiken keresztül kellett menniük. 

Mindazonáltal bájos is a kötet, hiszen Anna által mi is felfedezők vagyunk, számunkra is minden újdonság, s nekünk is hozzá kell szokni a közeghez, a helyszínhez, s a világ akkori helyzetéhez. Egy olyan korba repít minket az írónő, ahol a férfi az úr, ahol nemesek és jobbágyok vannak, ahol télen farkasok tizedelik a ház állatait, s ahol nem jó dolog másnak, vagy éppen furcsának lenni. Egy olyan korba röppent vissza, ahol mindent 2x meg kell gondolni, mielőtt kimondjuk, s ahol még csak gyerekcipőben sem jár a világ, a mai állapotokhoz képest. 

A kötet erőssége emellett nemcsak a teljesség és a részletekben gazdag cselekmény, hanem maguk a karakterek is, leginkább Anna, aki egy okos, művelt nő, aki két lábbal áll a földön, és aki elég okos ahhoz, hogy felismerje mikor kell hallgatni és alkalmazkodni az adott helyzethez. Bevallom az elején nem volt szimpatikus, de aztán egyre inkább megkedveltem, és le a kalappal előtte, hiszen én biztos nem fogadtam volna annyira jól, hogy visszamentem az időbe, mint ő. Szerettem olvasni, ahogy egyre inkább helytáll, és nem riad vissza sem a munkától, sem pedig attól, hogy feltalálja magát, és ne keltsen feltűnést. Aztán ott van Katica is, akiről szívesen olvasnék még. Majd megérkezünk a férfi főszereplőhöz, Oroszy Mihályhoz, aki nagyon sok meglepetést tartogat önmagában is. A szerelmük és egymásra találásuk nemcsak gyönyörű, de valahol végzetes is, hiszen ki tudja lesz e befolyása a jelenre, s ki tudja, hogy fog változni miattuk a jelen világ állása. Nagy fába vágta ezzel a fejszéjét az írónő, de úgy gondolom, hogy maximálisan kihozta a regényből a 100%-ot, és ahol kellett ott elkápráztatott és rabul ejtett. Anna és Mihály párosa teszi igazán felejthetetlen élménnyé a regényt, s az ő kitartásuk és alkalmazkodásuk miatt várom annyira A füredi földesurat. Ősz, mondd csak, hol vagy már?

" - Te valamit rejtegetsz! A parasztlányok nem tudnak úszni, pláne nem ilyen gyorsan. Ilyen mozgást még nem is láttam. A karjaidat a víz felett nyújtottad előre, majdnem gyorsabban úsztál, mint én!"

" - Nem mind arany, ami fénylik. Attól, hogy sárga, még lehet szar is - hangzott Zsuzsi személyre szabott jótanácsa."

" - Lehet, hogy elkerülte a figyelmét, de én egy nincstelen, földönfutó nő vagyok - mondtam gúnyosan mosolyogva. - Mire számított, nagyságos uram? Netán egy könyvtárra?"

"Vannak az életben pillanatok, amik jobban számítanak, mert mások, mint a többi: fordítanak a sorsunkon, és valami elkezdődik, vagy éppenséggel lezárul. Az a legkülönösebb bennük, hogy az ember pontosan tudja, mikor érkezett el egy ilyen ponthoz."

  🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Vi Keeland: Vonzó hagyaték

"A reptéri személyzet tagja elhúzta a nejlonkordont az egyik oszloptól a másikig, majd a helyére pattintotta, elzárva a kapuhoz vezető utat."

*

Szenvedélyes vágy és örökölt gyűlölet. A küzdelem Weston Lockwood és köztem évtizedekkel a születésünk előtt kezdődött. A nagyszüleink a legjobb barátok és üzlettársak voltak, legalábbis a nagyapám esküvője napjáig – ekkor a menyasszony kibökte, hogy képtelen hozzámenni feleségül, mert Weston nagyapjába is szerelmes. A két férfi éveken át nagy harcot vívott Grace Copelandért, aki egyébként szintén az üzlettársuk volt, azonban egyikük sem tudta teljesen megszerezni a nő szívét. Végül hárman háromfelé mentek. A nagyapáink mást vettek feleségül, és a két férfi ádáz ellenfelekké vált az üzleti életben is. Apáink is folytatták az idővel megszokott küzdelmet. Majd Weston és én is. Igyekeztünk a lehető legnagyobb távolságot tartani egymástól. Az a nő azonban, aki miatt egykor kirobbant a háború, meghalt, és a világ egyik legértékesebb szállodáját váratlanul a nagyapáinkra hagyta, hogy osztozzanak meg rajta. Úgyhogy most itt vagyok egy szállodában azzal az emberrel együtt, akit születésemtől fogva gyűlölnöm kellene, és próbálom megoldani ezt az örökül kapott, bonyolult helyzetet. Szokás szerint hamar egymás torkának estünk. Szívből gyűlöltem Weston Lockwoodot: magas volt, okos, fennhéjázó és túlságosan is jóképű. Tűz és víz voltunk. A családunk már megszokta a háborúskodást. Azonban volt egy apró kis gond. Valahányszor összevesztünk Westonnal, végül valahogy mindig az ágyban kötöttünk ki. A New York Times bestsellerszerző, Vi Keeland az év legszenvedélyesebb romantikus történetét hozza el az olvasóknak.

Végre egy új Vi Keeland regény. Hogy én mennyire imádom az írónőt. Alig vártam már, hogy új regénye jelenjen meg magyarul és olvashassam. Amikor a kezembe veszem egy-egy írását teljesen kikapcsolom a külvilágot és csak arra koncentrálok, ami előttem van. Az írónő nagyon ért ahhoz, hogy már az első oldalak után a könyvhöz tapasszon és ez a Vonzó hagyatéknál sem volt másképp. Tudtam, hogy fogom szeretni, de arra nem számítottam, hogy ekkora kedvenc lesz. Weston és Sophia párosa felkerült a kedvenc OTP-m (One True Pair) közé.

Maga a regény kezdése már az első pillanattól kezdve levett a lábamról és éreztem, hogy egy igencsak tartalmas, szórakoztató és nagyon szexi regénnyel lesz dolgom, és egyáltalán nem csalódtam, mert megkaptam tőle mindent, amire szükségem volt. Egy kicsit más, mint az eddigi Vi regények, de ugyanúgy szerethető, mint az eddigiek. Nemcsak szórakoztató, de olvasmányos és felettébb szórakoztató is. A kötet alapja két család viszálya egy jó kis enemies to lovers vonallal megspékelve, ami hatalmas kedvencem és a Vonzó hagyatéknak is csak jót tett. Megfűszerezte az oldalakat és izgalommal látta el a sorokat. Tipikusan az a kötet, amit nagyon gyorsan kiolvasol és közben végig jól érzed magad, és ami arra ösztönöz, hogy még többet olvass az írónőtől. Ízig-vérig romantikus-erotikus regény, sok-sok vággyal és érzelmek sokaságával. Nem egy eget rengető, nagy változásokat ígérő regény, viszont cserébe levesz a lábadról és végig úgy érzed magad, mint aki a kötet bűvkörébe került. Elkezded és addig nincs megállás, amíg az utolsó sorig el nem értél, és nem tudod meg, hogy mi lett Weston és Sophia sorsa. Imádtam, ahogy Vi szőtte a szálakat, ahogy nemcsak Sophia, de Weston szemszöge, tipródása is előtérbe került, és ahogy átadta magát nekünk. Könnyed, felettébb humoros olvasmány, ugyanakkor komoly részek is vannak benne. 

Szóba kerül a mások általi elfogadás, a megfelelési kényszer, az alkoholfüggőség és egy szerettünk elvesztése utáni űr feldolgozása is. Emiatt is imádom annyira az írónőt, hiszen az érzelmek mellett fontos és komoly dolgokat is belecsempészik a mondanivalójába és végig azt érzed, hogy nincs benne semmi olyan, ami erőltetett lenne, mert Vi mesterien forgatja a tollat és igazi dívaként szövi a cselekményt. 

Emellett szexi, pajzán, ha kell erotikus, de érzelmes is tud lenni. Az enemies to lovers szál volt benne a kedvencem, hiszen a főszereplők között szinte sistereg a levegő, s nemcsak a szexuális feszültség miatt, hanem az elfojtott érzelmek miatt is. Imádtam, és azt hiszem megvan az új kedvencem az írónőtől. Ha egy humoros, ugyanakkor szórakoztató regényre vágytok, ne habozzatok kézbe venni a Vonzó hagyatékot. 

Ami a kötet felépítését illeti, már az elején belecsap a közepébe és szépen, fejezetről fejezetre egyre többet és többet ad magából, egyre jobban kibontakoztatja az alapot és minden egyes sorral csak ad és ad. Nemcsak az írásmódja és stílusa miatt olyan letehetetlen ez a regény, hanem amiatt is, ahogy alakítja az írónő a szálakat. Hol egyre több érzelmet ad hozzá, hol elvesz belőle és felváltja vágyakkal, vagy ha épp arra van szükség, csavar rajta egyet és megbonyolítja a szálakat. 

Egy percig nem éreztem azt, hogy túl sok lenne, mindenből pont annyit kaptam, mint amire szükségem volt. Ha az kellett, akkor gyorsabb tempóban haladt, de ha arra volt szükségem, akkor lassított és több háttérinformációt csöpögtetett el és ahol kellett, ott bizony bővebben ki is fejtette a jelenetet, vagy épp olyan oldalát mutatta meg, ami igazi meglepetésként hatott. 

Sokszor mondják, hogy csak egy hajszál választja el a gyűlöletet és a szerelmet, s ez a Vonzó hagyatékra is nagyon igaz. Sosem lehettem biztos abban, hogy a következő oldalon melyikből kapott többet, mi fog dominálni, vajon az ész kerekedig felül, vagy a szív fog diadalmaskodni? Ha a kötet egységét nehéz azt tudom mondani, hogy az elejétől kezdve egészen a végéig végig keretbe fogja az eseményeket és a karaktereken keresztül navigál minket az érzelmek viharában. 

Mind Sophia, s mind Weston megérnek külön-külön is egy misét, de az biztos, hogy nagyon könnyen megkedveltetik magukat velünk. Soph már az első pillanattól kezdve szimpatikus volt, nemcsak az ereje és a kiállása miatt, hanem azért is, mert megmutatta, hogy legtöbbször nem minden a kiállás, lehet hogy elsőre erősnek tűnünk, de belül lehet, hogy igazi érzelmi tornádó tombol, ami alig várja, hogy lecsillapodjon és állást foglaljon. Aztán ott van Wes, aki levett a lábamról, ugyanakkor sokáig nem tudtam megfejteni a jellemét, ekkor jött az írónő és újabb információkkal látott el, megengedte, hogy belással a megnyerő külső mögé és megláthassam ki is az igazi Weston Lockwood. Nemcsak egy szép pofi, egy megnyerő karizmájú férfi, hanem annál jóval több. Egy olyan férfi, akinek az egész élete mások kezében van, s épp itt az ideje kilépni ebből a biztonságból és végre elkezdeni élni. Vi Keeland regényei nem azért különlegesek, mert érdekes témákhoz nyúl, hanem azért, mert szíve-lelke benne van a regényeiben, a karakterei által fejezi ki önmagát, s általuk mutatja meg, hogy semmi sincs eldöntve születésünknél kezdve, mi magunk terelgetjük a saját utunkat, s csak rajtunk múlik mit teszünk vele. Összességében nagyon szerettem és a kicsavart Shakespeare idézetek miatt is nagyon sokat nevettem és sokszor éreztem úgy, hogy a dominancia mellett ezekre a humoros pillanatokra is nagy szükség volt. Ha szereted az enemies to lovers történeteket és mindig is érdekelt a szállodák világa, akkor a Vonzó hagyaték neked való.

" - Ide hallgass! A tegnap éjszaka hiba volt. Akkora hiba, mint ide Texas. Nem lett volna szabad megtörténnie! Eltekintve attól, hogy nem kedvellek, és a családunk gyűlöli egymást, én azért jöttem ide, hogy dolgozzak. És ez a munka nagyon fontos számomra, úgyhogy nem engedhetem meg magamnak, hogy itt őgyelegj, és a személyzet meghallja az illetlen megjegyzéseidet!"

" - Vonzódtál már olyasvalakihez, akiről tudtad, hogy nem neked való?"

"Bár az ostobaság tulajdonképpen relatív. Egyesek szerint ostobaság lefeküdni az ellenséggel, de szerintem az, ami Sophia és köztem történt, egyenesen fenomenális volt."

"Egészen eddig azt hittem, hogy a veszekedésünk miatt annyira ellenállhatatlan számomra. A dühe volt a szikra az én kovakövemhez, én voltam a kisfiú, aki szeret a tűzzel játszani. Azonban ebben a pillanatban rádöbbentem, hogy egyáltalán nem a dühe vonzott, hanem az ereje. Amikor belépett a terembe, tagadhatatlan volt a szépsége. Amikor elmosolyodott, elgyengült a térdem. De amikor kihúzta magát, és elszántság villogott a szemében, akkor nem szikra volt az én kovakövemhez. Ő maga volt a tűz; a tagadhatatlanul gyönyörű bozóttűz."

  🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

 

Leigh Bardugo: Crooked Kingdom - Bűnös birodalom (Hat varjú 2.)

"Retvenko a bárpultnak támaszkodott, és a koszos pohárba dugta az orrát."

*

Kaz Brekker és csapata rendkívül merész küldetést hajtott végre, még maguk sem hitték, hogy épségben megúszhatják. Ám a busa jutalom felmarkolása helyett most ismét az életükért kell megküzdeniük. Árulást szenvedtek és meggyengültek, erőforrásaik kimerültek, így a csapat elveszítette minden szövetségesét, sőt reményét is. 

A világ minden szegletéből hatalmas erők csapnak le Ketterdamra, hogy megszerezzék a jurdaparem nevű veszedelmes szer titkát. Régi riválisok és új ellenségek bukkannak fel, hogy próbára tegyék Kaz csavaros eszét és a csapat törékeny hűségét. Háborúra kerül sor a város sötét, kanyargós utcáin – bosszúért és megváltásért vívott harc, amely eldönti a Grisa-világ sorsát.

Már nagyon vártam ezt a kötetet, és igaz, hogy az első részt is csak idén olvastam el, de az Árnyék és csont sorozat után még többet akartam tudni a drága varjaimról, és amint megérkezett a kötet el is kezdtem, hiszen a Hat varjú, a duológia első kötete függővéggel ért véget, s még ha nem is falat kaparós függővéggel, akkor is függővég a lezárása, s tudjuk, hogy mi olvasók nagyon nem szeretjük azt. El sem tudom képzelni, hogy akik a magyar megjelenés után olvasták a Hat varjút, hogy bírták ki az évekig tartó várakozást. Én biztos nem bírtam volna magammal, és beszereztem volna angolul.

Leigh Bardugo stílusa és írásmódja már évekkel ezelőtt levett a lábamról, de a Crooked Kingdomnál éreztem azt először, hogy ez a regénye igazi kedvenc lesz. Teljesen más, mint az Árnyék és csont, nem is csoda, ha ennek a duológiának nagyobb a rajongótábora, mint a trilógiának, amit végre én is megértek, hogy miért, hiszen az írónő ezzel a kötetével igen magasra helyezi a lécet. Nemcsak izgalmasan indul, de végig fenntartja a figyelmet, egyik meglepetésből vezet át a másikba. Ahol kell teljesen elkápráztat, maga a történet kacifántos, agyafúrt, de emellett letehetetlen, cselekményben gazdag és részletekben duskáló kötet. A varjak nemcsak jöttek és győztek, hanem teljesen le is igáztak és megnyertek maguknak. Szerettem olvasni ezt a második részt, mert egy percig sem unatkoztam, a több szemszög miatt mindig volt valami, ami miatt oda kellett figyeljek és, ami arra késztetett, hogy csak még egy fejezetet olvassak el, s ennek az lett a vége, hogy ezt a majd 700 oldalas könyvet néhány nap alatt befejeztem. Amikor időm engedte elcsábított a kötet és nehezen eresztett el. Minden egyes oldallal azt sulykolta belém, hogy igen, erre volt szükségem és újfent levett az írónő a lábamról. Kaz Brekker és a bandája bizonyított és megmutatták mitől is lesz egy regény igazán kiemelkedő és nem szokványos. 

Nemcsak egy különleges kötettel van dolgunk, hanem egy jól összerakott mesterművel is, hiszen ezzel az írónő olyat alkotott, amit nehéz lesz majd a későbbiekben megugrani és ami nemcsak részenként, de a teljes egészet tekintve is mesteri. A szálak ott érnek össze, ahol arra szükség van, ha kell egy-egy részletet kibont az írónő, de ha éppen arra van szükség, akkor hagyja, hogy mi jöjjünk rá, vagy éppen addig-addig érleli, amíg nem robban a kötet megfelelő részénél. 

A Crooked Kingdom az a regény, ahol nemcsak elmerülsz az események forgatagában, hanem ahol te is részesévé válsz, és együtt éled át az izgalmakat és a szorult helyzeteket a kötet karaktereivel. Nemcsak Kaz, Inej, Jesper, Nina, Matthias és Wylan kap szerepet, hanem olyanok is, akik meglepetésszerűen tűnnek elő a semmiből, s akik fenekestül felforgatják a cselekményt. Különösen tetszett a regényben, hogy a főszereplők mellett, másokat is kicsit jobban megismerhettünk, s a 6 varjú múltja is a lelki szemeink elé tárult, s ezáltal nemcsak a jelent láthattuk, hanem azt is, mi tette őket azzá, akik és milyen áldozatokat, milyen szörnyűségeket kellett átélniük. 

Nem titok, hogy mind a 3 szerelmi szálat shippelem és nagyon örültem, hogy egy kicsit több szerepet is kapott a kötetben. Fontosnak tartom, hogy ne csak izgalom, ármány, cselszövés legyen a könyvekben, hanem érzelmek és tettek is. Maga a kötet 6 részegységből épül fel, mind a 6 egység megállja külön is a helyét, de teljes egészükben robbannak csak igazán. A kötet legnagyobb pozitívuma az a kidolgozottsága és következetessége, viszont a 39.fejezetben van egy jelenet, ami ennek ellentmond, ami darabokra tör és, ami miatt lezáratlannak/indokolatlannak és szívszaggatónak érzem a kötetet.

 Megszakadt a szívem, még egy könnycseppet is elejtettem, és abba akartam hagyni, mert összetört és a földbe tiporta a reményeimet. Olyan szinten megrázott, hogy legszívesebben a sarokba vágnám a kötetet és kérdőre vonnám az írónőt, hogy ezt mégis miért kellett? Miért kellett így elzárni a szálat? Miért kellett ezzel beszennyezni a kötetet? Miért? Sok érzés kavarog bennem a kötettel kapcsolatban, de jelenleg a szomorúság dominál keveredve a dühvel. Dühös vagyok, mert ennek nem így kellett volna lennie és dühös vagyok, mert így megfosztott az első részben elvetett reménnyel. 

Ugyanakkor ebből is látszik, hogy mennyire tehetséges is az írónő, mert nem tudom utálni érte, nem tudom azt mondani, hogy mindent tönkre tett, mert nem és igen, várom a további Grisha könyveket és talán egyszer egy Hat varjú 3-t is kapunk, ami megmagyarázza miért úgy történtek az események, ahogy. Összességében úgy érzem, leszámítva a 39. fejezetet, hogy sokkal többet kaptam annál, mint amire számítottam, megint sikerült alaposan meglepnie és imádtam, ahogy a kötet szereplői egyre jobban és jobban megszeretették magukat velem és ahogy egyre inkább azt éreztették, hogy nem minden a megfelelő alap, hiszen ha nincsenek egyedi és megkapó karakterek, hiába van érdekes világfelépítés és csavaros cselekmény. Ami magukat a karaktereket illeti, nemcsak egy teljesen új oldalukat mutatják meg, hanem azt is, hogy igenis képesek arra, hogy változzanak és fejlődjenek, hogy képesek legyenek arra, hogy kilépjenek a maguk kis világából és megmutassák azt, ami sokáig elrejtve maradt. Minden elismerésem Kazé, és nemcsak azért, mert új kedvenc moraly grey karakterem lett, hanem azért is, mert sokat fejlődött az első rész óta. Mellette Nina az, aki még nagyon érdekes fordulatot vetett és alig várom, hogy többet tudjak meg róla, hiszen az írónő egy olyan fonalat vetett el, amit érdemes lenne kibogozni. Nem sok kötetre igaz, de a Crooked Kingdom a tökéletes folytatás. Az, ami már az elején rabul ejt és a kötet lezárásával sem enged el.

" - Én mindig kedves voltam hozzád. Nem vagyok szörnyeteg.

 - Nem, csak egy olyan alak, aki tétlenül ücsörög, gratulálva magának saját tisztességéért, míg a szörnyeteg degeszre tömi magát. A szörnynek legalább van foga és gerince!"

" - Én még Ravka uralkodójának kedvéért sem vetném le magam egy hídról."

" - Bármikor elmennék érted - felelte Kaz, majd amikor észrevette Inej kétkedő tekintetét, megismételte: - Elmennék érted. Ha nem tudnék járni, kúszva mennék odáig. Akármennyire összetörtünk is, megtalálnánk együtt a kiutat... Kivont késsel és tüzelő pisztollyal. Mert ahhoz értünk. Soha nem adjuk fel a harcot."

" - De minden egyes nap hálás vagyok ezért a katasztrófáért. Kataklizmára volt szükségem, hogy felrázza az életemet. Te földrengésként, földcsuszamlásként robbantál be."

  🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Anne L. Green: Baljós szitakötő (Biztos menedék 1.)

"Egy hatalmas tükör előtt ácsorogtam, és a nőt bámultam, aki visszanézett rám."

*

Jack Doyle a chicagói rendőrség egyik elszántabb nyomozója, aki eltökélten küzd, hogy megtisztítsa a várost a rosszfiúktól. Egy nagy lehetőség küszöbén áll, amikor a városban felbukkan a kegyetlen és nagy befolyással bíró régi ellensége Jack élete kudarcának érzi, hogy a múltban elbukott, és emiatt Hyland az elkövetett vétkei ellenére még mindig szabadlábon garázdálkodhat. 

Bosszúhadjáratot indít, és csak későn veszi észre, hogy kicsúszott a talaj a lába alól. Ekkor találkozik a szép és csinos Ericával, akinek az élete szintén zátonyra futott. Képtelen menekülni az évek óta tartó bántalmazó kapcsolatából. 

A két megkeseredett ember között már a megismerkedésük pillanatában magas hőfokon lángol a szenvedély, de a körülmények nem kedveznek ahhoz, hogy felvállalják a köztük kialakult vonzalmat. 

A Baljós szitakötő a Biztos menedék-sorozat első része, amelyben Anne L. Green bebizonyítja, hogy az élet viharaival szemben csak a szerelem az egyetlen biztos menedék.

Az Anne L. Green olvasók körében már nem ismeretlen Jack neve, bizony ő Will társa, akiről már egy keveset olvashattunk a Bűnös viszonyok kötetekben. Amikor meghallottam, hogy jön Jack története, nagyon izgatott lettem, de egyben féltem is. Nagyon sok mindenre rá lehet világítani Jack karakterén keresztül, és hatalmas elvárásokkal indítottam az olvasást. Ahogy szépen haladtam előre úgy szembesültem azzal, hogy minden félelmem hiábavaló volt, hiszen az írónő most is megugrotta azt a bizonyos lécet. és minden egyes leütött mondattal egyre többet és többet adott nekünk.

Már maga a borító is beszédes, hiszen Jack színesbőrű és az írónő szépen ki is bontakoztatja nekünk ezt a szálat. Rámutat az emberek kegyetlenségére és arra, mennyire is előítéletesek vagyunk. Mennyire nem az számít, hogy mennyi mindent ért el az ember, hanem a bőrszíne és a hovatartozása. De emellett komoly és még mélyebb problémákra is felhívja a figyelmünket, nemcsak Jacken keresztül láthatjuk a társadalmunk nehézségeit, hanem Ericán keresztül is részesei lehetünk olyan témáknak, mint a családon belüli erőszak, az érzelmi zsarolás, a tettlegesség, a bántalmazás és a mókuskerékből való szabadulni akarás, azaz kitörés a bántalmazó kapcsolatból. Ezek miatt érzem azt, hogy ez a kötet az eddigi ALG kötetektől valamivel komolyabb, mélyebb és sokkal több mondanivalója van, mint eddig bármelyik kötetnek, amit az írónő megírt nekünk. Hol veszélyes vizekre evezve, hol a vágyakat elevenítve fel vezet minket végig a cselekményen és tárja elénk az újabb és újabb információkat, csavarokat és hagyja, hogy teljesen odaláncoljon magához a kötet. Emellett arra is rávilágít, hogy senki sem érdemli meg azt, hogy nap nap után félnie kelljen a másiktól, hogy emiatt rettegésben teljenek a mindennapjai és szépen lassan, de teljesen elveszítse önmagát és egy üres porhüvely maradjon a helyén.

Engem személy szerint nagyon mélyen érintettek a felhozott témák, még akkor is, ha egyiket sem éltem át, de az írónő olyan szemléletesen és olyan mesterien szövi és csűri a szálakat, hogy minden szenvedést, könnycseppet és kétségbeesett kiáltást én is hallottam, és a szívem szakadt meg. Részben emiatt is nehézkes olvasni, hiszen annyira szívhez szól, annyira eltalálja az embert, közben meg teljesen le is vesz a lábadról, hiszen a maga kegyetlen valóságával dögöl a földbe. 

Igazi mestermű egy igazán tehetséges írónő tollából. Megvan a már megszokott 'annelgreen' hangulat, mégsem unalmas, végig fenntartja a figyelmet és arra ösztönöz, hogy egy percre se lankadjon a figyelmünk. Hihetetlenül megrendítő és szívet szaggató történet ez két szív találkozásáról. Két olyan szív találkozásáról, ahol mindkettőnek sötét a múltja, vannak benne szenvedések és elfojtott könnyek, fájdalmak és közben a jelen valósága is ott lebeg a fejük felett, s alig várja, hogy lecsaphasson és újra a földbe dögölje a főhőseinket. 

A Baljós szitakötő nemcsak azért emelkedik ki az írónő eddigi kötetei közül, mert erős a hangja vagy éppen lehengerel a mondanivalójával, hanem azért is, mert szívhez szól és addig nem hagy nyugtot, amíg meg nem érted mit akar közölni veled. Imádtam, hogy a sötét oldalát is felfedte az írónő, és ahogy haladunk előre úgy lesz egyre baljóslatúbb, és úgy lesz egyre kétségbeesett és ezzel együtt elszántabb.

A kötet karakterei emiatt is bitang erősek, még akkor is, ha nem mindig tűnnek annak. Erica ez igazi ikon, aki még a leglehetetlenebb pillanatokban sem adja fel, aki sokkal többet érdemel annál, mint amit az élet szánt neki és, aki jóval több annál, mint amit elsőre látunk belőle. Aztán ott van Jack, akit kísért a múltja, akit megingat a jelene, és akinek választania kell a múlt üldözése és a jelen valósága között, de mi van, akkor ha a múlt és a jelen összefonódik, és már semmi sem olyan fekete és fehér, mint előtte volt? 

Mi van, akkor ha a múltat csak úgy tudja elengedni, ha enged a jelen csábításának? Mi van, akkor ha minden esemény arra a pontra vezet, ahol úgy igazán elkezdődik a regény cselekménye? Egy biztos, váratlan fordulatokban gazdag cselekménynek és feszültséggel teli olvasmánynak nézünk elébe, ami minden egyes oldallal egyre többet és többet ad magából és egyre inkább kibontakoztatja a szárnyait. A Biztos menedék első részével nemcsak Erica és Jack történetének lehetünk részesei, hanem annak is, hogy ebbe az egészbe hogy illik bele a szitakötő motívum és ennek mi köze van Jack és Will nyomozásának. 

Garantáltan izgalmas ugyanakkor veszélyes kalandban lehet része annak, aki beleveti magát a kötetbe, s nem véletlen, hogy Chicagót sokan csak úgy ismerik, mint a bűn és a veszély forrását. Összességében úgy érzem, hogy amit lehetett kihozott az írónő a kötetből, a lezárás kellőképp kegyetlen és függővéges ahhoz, hogy most azonnal akarja az ember a folytatást, kaparja miatta a falat és addig nem nyugszik, amíg a kezei között nem tudhatja a Biztos menedék második részét. Amit úgy igazán megszerettem a kötetben az az, hogy teljesen kiszámíthatatlan volt, sose engedte hogy hátra dőljek és csak élvezzem a cselekményt, elvárta, hogy megpróbáljam magamtól összerakni a kirakós darabkáit és ha a sötét oldal el is uralkodott a fejezeteken, elvárta hogy megtaláljam a fényt és kapaszkodjak bele, ne engedjen, hogy lehúzzon, ugyanakkor végig fogta is a kezem és végig kísért az úton. Ami magát a cselekményt illeti, végig tetőfokára hágott az izgalom, veszélyes volt, ugyanakkor amikor arra volt szükség tudott romantikus és vágytól túlfűtött is lenni. Ami különösen szíven ütött, és ami miatt hihetetlenül büszke vagyok az írónőre, az a karakterek fejlődése. Már sem Erica, sem pedig Jack nem az, aki a kötet elején volt, hanem annál sokkal erősebbek és készen állnak harcolni a boldogságért és a szabadulásért. A kötet lezárása, pedig ó, te jó ég. Tökéletes volt, ugyanakkor számítottam is rá, hogy nem fogja könnyen elengedni a kezem és még egyszer utoljára ámulatba ejt.

" - Erica, nem az a bátor ember, aki nem fél. Aki nem fél, az hülye. Le kell győznöd a félelmeid."

"De nem tudtam, kit gyűlölök jobban. Őt, mert így bánik velem, vagy magamat, mert hagyom neki, hogy újra és újra felmossa velem a padlót. Csapdában éreztem magam."

" - Nem vagy Superman, Jack! Vannak korlátaid. Mégis, hogy akarod csinálni? Egyik nap csontvelőt adsz, másnap pedig kivont karddal rontasz Hylandre?"

" - Én már megbékéltem a ténnyel, hogy olykor azon az úton várnak a legnagyobb csodák, amelyekre nem önszántunkból lépünk. Élvezzünk ki minden percet, ami megadatott, és most ne törődjünk a holnappal - von szorosan a karjába."

 🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Christelle Dabos: A tél jegyesei (A tükörjáró 1.)

"Azt mondják, a régi házaknak lelkük van. Animán, a világnak azon a részén, ahol a tárgyak életre kelnek, a régi házak leginkább dacos természetükkel vonják magukra a figyelmet."

*

Anima ​lakói szerint a tárgyaknak lelkük van, különös adottságaik révén pedig kommunikálni is tudnak velük. Ujjaik alatt összeforr minden, ami szakadt vagy törött, érintésük nyomán feltárul a tárgyak és használóik múltja is. Ophélie azonban nem csak ezért különleges: briliáns ügyességgel közlekedik a tükrökön keresztül. Békés hétköznapjainak azonban a Matrónák döntése vet véget: el kell hagynia otthonát, férjéül pedig a megmaradt világ legrosszabb hírű Sarkáról származó, gyűlölt és rettegett kincstárnokot, Thornt szánják. De vajon miért éppen őt? 

Új otthonában a Délibábosok trükkjeinek köszönhetően semmi sem az, aminek látszik. A lánynak az állandó káprázattal és a Sárkányokkal is meg kell küzdenie: a Légvár az a hely, ahol az ember a saját gondolataiban sem lelhet biztonságra. Ophélie ráébred, hogy a Légvár nemzetségei hatalmi harcának közepébe csöppent. 

Hogy megmeneküljön, álruhát ölt… Történet egy felejthetetlen hősnőről egy részletgazdag és izgalmas világban, tele cselszövéssel és meglepetéssel. Christelle Dabos trilógiájának első kötete számos irodalmi díjat nyert, és a legnagyobb francia kiadó, a Gallimard első könyveseknek járó elismerését is magáénak Christelle Dabos trilógiájának első kötete számos irodalmi díjat nyert, és a legnagyobb francia kiadó, a Gallimard első könyveseknek járó elismerését is magáénak tudhatja.

Néhány évvel ezelőtt még karácsonyra kaptam ezt a kötetet egy nagyon kedves barátomtól, aki hatalmas rajongója a sorozatnak és úgy gondolta, hogy nekem is tetszeni fog. Igaza is lett, meg nem is. Nem ez az első olvasásom, ami azt illeti, mivel tavaly december környékén már egyszer elkezdtem, de félbehagytam, mert nem fogott meg, de úgy éreztem, hogy adnom kell neki még egy esélyt, mivel maga a történet érdekesen hangzik és szerintem az volt előzőleg a problémám, hogy nem jókor olvastam, mert most nagyon megfogott és bánom, hogy csak most vettem újra rá magam.

Maga a történet nagyon eredeti, régen olvastam ennyire kiforrott, részletekben gazdag és érdekes világról, ahol szinte minden megtörténhet, és ahol nemcsak különleges emberek élnek, hanem az élőhelyük is hol káprázatos, s hol éppen félelmetes. A tél jegyesei Ophélie történetét mesélik el, végig az ő szemszögéből láthatjuk az eseményeket és ő is vezet végig minket a köteten. Ez egyrészről jó, mert eléggé szimpatikus karakter, másrészről pedig szívesen olvastam volna Thorn gondolatait is, hiszen így javarészt arra kell hagyatkoznia az olvasóknak, amit Ophélie gondol, és ahogy ő érzi magát a már emlegetett Thorn társaságában. Azt olvastam a kötetről, hogy a Harry Potter sorozat után a legjobb fantasy, viszont magától az alaptól nagyon távol áll. Igen, azt elismerem, hogy Thorn és Ophélie kicsit olyan, mintha Draco és Hermione lenne, amivel nincs bajom, mert egy jó kis Dramione fanfic bármikor jöhet, de ennél azért jóval több is a kötet. Az írónő egy egészen különleges és nem megszokott világot hozott létre, ami oldalról oldalra egyre érdekesebb és egyre izgalmasabb, ahol illúzió illúziót követ, ahol nem szabad senkiben sem bízni, még a saját szemünknek sem, s ahol minden mozgásban és változásban van. A kötet elején először megismerhetjük Ophélie karakterét, Animát, Ophélie családját, a munkáját és azt, hogy milyen személyiség is ő. 

Aztán ahogy haladunk előre úgy kerül jobban előtérbe a Sark és a Holdvilág, aminek különösen örültem, hiszen az írónő nagyon izgalmasan, s már-már fondorlatosan mutatja be a Légvár nemzetséget, a veszélyeit és a felépítését. Maga az alapsztori annyiból áll, hogy adott egy animista lány, akit hozzáadnak egy rosszhírű férfihoz, s emiatt el kell hagynia a hazáját, és a férfi otthonában kell berendezkednie. Ez, mindent egybevetve már eleve egy olyan eleme a kötetnek, ami felhívja az olvasók figyelmét, mégis a leírások, a világ megismerése az, ami meg is tartja őket. 

Szerettem volna szeretni a kötetet és sikerült is. Úgy a kötet felétől lesz csak úgy igazán izgalmas, és nagyon örülök, hogy kitartottam, mert utána alig bírtam letenni. Legszívesebben csak olvastam és olvastam volna, amíg a végére nem érek, mivel Ophélie és Thorn már önmagukban megérnek egy misét és nagyon felkeltették az érdeklődésemet és alig várom, hogy még többet és többet tudjak meg róluk. 

Ophélie a maga szelíd természetével először nem volt szimpatikus, de aztán egyre inkább megkedveltem és vele együtt izgultam, hogy ne legyen semmi baja és ne lepleződjön le. Ahogy annak lennie kell, természetesen Thorn egyből szimpatikus lett, viszont az első kötet alatt nem mutat belőle annyit az írónő, viszont annyit pont szerepel a kötetben, hogy az érdeklődés fennmaradjon az irányába. 

Szerettem A tél jegyeseiben azt, hogy egy mesét vetett a lapokra, egy olyan világba kalauzolt el, amilyenről még nem olvastam és ami meglepetések sokaságát halmozta fejezetről fejezetre. Akik szeretik a lassabb felépítésű regényeket és nem riadnak vissza egy jó kis YA fantasytól, azoknak igazi csemege lehet A tükörjáró sorozat. Nemcsak a kötet borítója veszi le az embert a lábáról, hanem a történet is, ami nem véletlen lett Franciaország legjobb ifjúsági regénye 2016-ban. Minden várakozást felülmúl és odaszegez a lapokhoz. 

Megmutatja milyen nagyszerű fantáziával is van megáldva az írónő és egy cseppet sem riad vissza a kihívásoktól és minden egyes oldallal azt erősíti meg bennünk, hogy igen, megérte elkezdeni, mert egy varázslatos történetet kap az, aki a kezébe veszi A tél jegyeseit és minden hype, ami a könyv körül van/volt, teljesen megérdemelt, mégis úgy gondolom, hogy jóval több embernek kellene olvasnia ezt a kötetet, hiszen fantasy a javából, méghozzá a különleges fajtából és nem elcsépelt, hiszen egészen egyedi a sztorija. 

Ami a legjobban tetszett a kötetben a világ felépítése mellett természetesen, az Ophélie karakter fejlődése, eleinte egy ártatlan lány. akit a könyvek és a múzeum vezetése foglal le, de ahogy haladunk előre úgy mutatja meg, hogy ő ennél jóval több, szépen lassan a kötet végére mutatja meg, mekkora utat is tesz meg, s igazi karakterfejlődésen megy át, ami csak a javára válik, hiszen végre kiáll önmagáért, s még ha csak a kezdetén is vagyunk az önállóságának, az írónő már elvetette a magokat és csak várni kell, hogy a további kötetekben kibontakozzon. Emellett nemcsak ő és Thorn az érdekes, hanem a többi karakter is, legyenek ezek negatív, vagy épp pozitív karakterek, az írónő hangsúlyt fektet rájuk és próbálja a legtöbbet kihozni belőlük. Rosaline néni is üde színfoltja a regénynek, úgy ahogy Berenilde is, aki habár eleinte egy igazi hárpia, a kötet végére csak megmutatja, hogy tud ő ennél jobb is lenni. Aztán ott van Róka, akit már az első pillanattól a szívembe zártam és Hildegarde anyóról sem szabad megfeledkezni. Karaktergazdag, egyedi világgal megáldott izgalmas regény A tél jegyesei tele ármánnyal, cselszövésekkel és hatalmi harcokkal. S mindezt egy gyönyörűen megfogalmazott keretben találja az írónő sok-sok egyedi vonással és egy cseppnyi mágiával. Összességében nagyon imádtam és iszonyatosan várom, hogy elkezdhessem a következő részt, ami a Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban címet viseli.

" - Alig hallom a hangodat, Thorn! - jegyezte meg a szépséges Berenilde, miközben borospohara után nyúlt. - Pedig reméltem, hogy ha belép egy nő az életedbe, az megoldja kicsit a nyelvedet."

" - Nem ez a gond, kedvesem. Egy nap, amikor már az unokaöcsém felesége lesz, és kicsit megmelegszik nálunk, az udvarban is meg kell állnia a helyét. És odafent nem igazán fogadják tárt karokkal az olyanokat, akik nem érik el a megfelelő szellemi szintet."

"Tekintete melankólikusan a semmibe tévedt, arcáról hiányzott a megszokott huncut mosoly. Ophélie arra gondolt, hogy ha valakiben, hát ebben a férfiban soha nem tudna megbízni. Ki másnak jutna eszébe orgiát rendezni egy terhes nő tiszteletére?!"

" - Nem vagyok gazdag, nincs hatalmam, nem vagyok szép, és még az unokaöccse sem szeret - sorolta Ophélie. - Akkor miért akarja mindenáron, hogy mégis elvegyen, éppen engem, miközben a puszta jelenlétem is annyi bajjal és bonyodalommal jár?"

" - A tükörjáró képességének hála rendszeresen beszámolhatna, mi a helyzet a Holdvilágban. Nem mellesleg - tette hozzá valamivel halkabban, és hirtelen élénk érdeklődést mutatott a cipője orra iránt -, azt hiszem, meg tudnám szokni a társaságát."

"A Holdvilágban tartott legutóbbi bálon Archibald egyik idős nagynénje, Frida asszony addig erőltette a táncot, hogy egy hirtelen szívroham elvitte. Aznap helyezték örök nyugalomra a családi kriptában."

 🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)