Christelle Dabos: A tél jegyesei (A tükörjáró 1.)

"Azt mondják, a régi házaknak lelkük van. Animán, a világnak azon a részén, ahol a tárgyak életre kelnek, a régi házak leginkább dacos természetükkel vonják magukra a figyelmet."

*

Anima ​lakói szerint a tárgyaknak lelkük van, különös adottságaik révén pedig kommunikálni is tudnak velük. Ujjaik alatt összeforr minden, ami szakadt vagy törött, érintésük nyomán feltárul a tárgyak és használóik múltja is. Ophélie azonban nem csak ezért különleges: briliáns ügyességgel közlekedik a tükrökön keresztül. Békés hétköznapjainak azonban a Matrónák döntése vet véget: el kell hagynia otthonát, férjéül pedig a megmaradt világ legrosszabb hírű Sarkáról származó, gyűlölt és rettegett kincstárnokot, Thornt szánják. De vajon miért éppen őt? 

Új otthonában a Délibábosok trükkjeinek köszönhetően semmi sem az, aminek látszik. A lánynak az állandó káprázattal és a Sárkányokkal is meg kell küzdenie: a Légvár az a hely, ahol az ember a saját gondolataiban sem lelhet biztonságra. Ophélie ráébred, hogy a Légvár nemzetségei hatalmi harcának közepébe csöppent. 

Hogy megmeneküljön, álruhát ölt… Történet egy felejthetetlen hősnőről egy részletgazdag és izgalmas világban, tele cselszövéssel és meglepetéssel. Christelle Dabos trilógiájának első kötete számos irodalmi díjat nyert, és a legnagyobb francia kiadó, a Gallimard első könyveseknek járó elismerését is magáénak Christelle Dabos trilógiájának első kötete számos irodalmi díjat nyert, és a legnagyobb francia kiadó, a Gallimard első könyveseknek járó elismerését is magáénak tudhatja.

Néhány évvel ezelőtt még karácsonyra kaptam ezt a kötetet egy nagyon kedves barátomtól, aki hatalmas rajongója a sorozatnak és úgy gondolta, hogy nekem is tetszeni fog. Igaza is lett, meg nem is. Nem ez az első olvasásom, ami azt illeti, mivel tavaly december környékén már egyszer elkezdtem, de félbehagytam, mert nem fogott meg, de úgy éreztem, hogy adnom kell neki még egy esélyt, mivel maga a történet érdekesen hangzik és szerintem az volt előzőleg a problémám, hogy nem jókor olvastam, mert most nagyon megfogott és bánom, hogy csak most vettem újra rá magam.

Maga a történet nagyon eredeti, régen olvastam ennyire kiforrott, részletekben gazdag és érdekes világról, ahol szinte minden megtörténhet, és ahol nemcsak különleges emberek élnek, hanem az élőhelyük is hol káprázatos, s hol éppen félelmetes. A tél jegyesei Ophélie történetét mesélik el, végig az ő szemszögéből láthatjuk az eseményeket és ő is vezet végig minket a köteten. Ez egyrészről jó, mert eléggé szimpatikus karakter, másrészről pedig szívesen olvastam volna Thorn gondolatait is, hiszen így javarészt arra kell hagyatkoznia az olvasóknak, amit Ophélie gondol, és ahogy ő érzi magát a már emlegetett Thorn társaságában. Azt olvastam a kötetről, hogy a Harry Potter sorozat után a legjobb fantasy, viszont magától az alaptól nagyon távol áll. Igen, azt elismerem, hogy Thorn és Ophélie kicsit olyan, mintha Draco és Hermione lenne, amivel nincs bajom, mert egy jó kis Dramione fanfic bármikor jöhet, de ennél azért jóval több is a kötet. Az írónő egy egészen különleges és nem megszokott világot hozott létre, ami oldalról oldalra egyre érdekesebb és egyre izgalmasabb, ahol illúzió illúziót követ, ahol nem szabad senkiben sem bízni, még a saját szemünknek sem, s ahol minden mozgásban és változásban van. A kötet elején először megismerhetjük Ophélie karakterét, Animát, Ophélie családját, a munkáját és azt, hogy milyen személyiség is ő. 

Aztán ahogy haladunk előre úgy kerül jobban előtérbe a Sark és a Holdvilág, aminek különösen örültem, hiszen az írónő nagyon izgalmasan, s már-már fondorlatosan mutatja be a Légvár nemzetséget, a veszélyeit és a felépítését. Maga az alapsztori annyiból áll, hogy adott egy animista lány, akit hozzáadnak egy rosszhírű férfihoz, s emiatt el kell hagynia a hazáját, és a férfi otthonában kell berendezkednie. Ez, mindent egybevetve már eleve egy olyan eleme a kötetnek, ami felhívja az olvasók figyelmét, mégis a leírások, a világ megismerése az, ami meg is tartja őket. 

Szerettem volna szeretni a kötetet és sikerült is. Úgy a kötet felétől lesz csak úgy igazán izgalmas, és nagyon örülök, hogy kitartottam, mert utána alig bírtam letenni. Legszívesebben csak olvastam és olvastam volna, amíg a végére nem érek, mivel Ophélie és Thorn már önmagukban megérnek egy misét és nagyon felkeltették az érdeklődésemet és alig várom, hogy még többet és többet tudjak meg róluk. 

Ophélie a maga szelíd természetével először nem volt szimpatikus, de aztán egyre inkább megkedveltem és vele együtt izgultam, hogy ne legyen semmi baja és ne lepleződjön le. Ahogy annak lennie kell, természetesen Thorn egyből szimpatikus lett, viszont az első kötet alatt nem mutat belőle annyit az írónő, viszont annyit pont szerepel a kötetben, hogy az érdeklődés fennmaradjon az irányába. 

Szerettem A tél jegyeseiben azt, hogy egy mesét vetett a lapokra, egy olyan világba kalauzolt el, amilyenről még nem olvastam és ami meglepetések sokaságát halmozta fejezetről fejezetre. Akik szeretik a lassabb felépítésű regényeket és nem riadnak vissza egy jó kis YA fantasytól, azoknak igazi csemege lehet A tükörjáró sorozat. Nemcsak a kötet borítója veszi le az embert a lábáról, hanem a történet is, ami nem véletlen lett Franciaország legjobb ifjúsági regénye 2016-ban. Minden várakozást felülmúl és odaszegez a lapokhoz. 

Megmutatja milyen nagyszerű fantáziával is van megáldva az írónő és egy cseppet sem riad vissza a kihívásoktól és minden egyes oldallal azt erősíti meg bennünk, hogy igen, megérte elkezdeni, mert egy varázslatos történetet kap az, aki a kezébe veszi A tél jegyeseit és minden hype, ami a könyv körül van/volt, teljesen megérdemelt, mégis úgy gondolom, hogy jóval több embernek kellene olvasnia ezt a kötetet, hiszen fantasy a javából, méghozzá a különleges fajtából és nem elcsépelt, hiszen egészen egyedi a sztorija. 

Ami a legjobban tetszett a kötetben a világ felépítése mellett természetesen, az Ophélie karakter fejlődése, eleinte egy ártatlan lány. akit a könyvek és a múzeum vezetése foglal le, de ahogy haladunk előre úgy mutatja meg, hogy ő ennél jóval több, szépen lassan a kötet végére mutatja meg, mekkora utat is tesz meg, s igazi karakterfejlődésen megy át, ami csak a javára válik, hiszen végre kiáll önmagáért, s még ha csak a kezdetén is vagyunk az önállóságának, az írónő már elvetette a magokat és csak várni kell, hogy a további kötetekben kibontakozzon. Emellett nemcsak ő és Thorn az érdekes, hanem a többi karakter is, legyenek ezek negatív, vagy épp pozitív karakterek, az írónő hangsúlyt fektet rájuk és próbálja a legtöbbet kihozni belőlük. Rosaline néni is üde színfoltja a regénynek, úgy ahogy Berenilde is, aki habár eleinte egy igazi hárpia, a kötet végére csak megmutatja, hogy tud ő ennél jobb is lenni. Aztán ott van Róka, akit már az első pillanattól a szívembe zártam és Hildegarde anyóról sem szabad megfeledkezni. Karaktergazdag, egyedi világgal megáldott izgalmas regény A tél jegyesei tele ármánnyal, cselszövésekkel és hatalmi harcokkal. S mindezt egy gyönyörűen megfogalmazott keretben találja az írónő sok-sok egyedi vonással és egy cseppnyi mágiával. Összességében nagyon imádtam és iszonyatosan várom, hogy elkezdhessem a következő részt, ami a Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban címet viseli.

" - Alig hallom a hangodat, Thorn! - jegyezte meg a szépséges Berenilde, miközben borospohara után nyúlt. - Pedig reméltem, hogy ha belép egy nő az életedbe, az megoldja kicsit a nyelvedet."

" - Nem ez a gond, kedvesem. Egy nap, amikor már az unokaöcsém felesége lesz, és kicsit megmelegszik nálunk, az udvarban is meg kell állnia a helyét. És odafent nem igazán fogadják tárt karokkal az olyanokat, akik nem érik el a megfelelő szellemi szintet."

"Tekintete melankólikusan a semmibe tévedt, arcáról hiányzott a megszokott huncut mosoly. Ophélie arra gondolt, hogy ha valakiben, hát ebben a férfiban soha nem tudna megbízni. Ki másnak jutna eszébe orgiát rendezni egy terhes nő tiszteletére?!"

" - Nem vagyok gazdag, nincs hatalmam, nem vagyok szép, és még az unokaöccse sem szeret - sorolta Ophélie. - Akkor miért akarja mindenáron, hogy mégis elvegyen, éppen engem, miközben a puszta jelenlétem is annyi bajjal és bonyodalommal jár?"

" - A tükörjáró képességének hála rendszeresen beszámolhatna, mi a helyzet a Holdvilágban. Nem mellesleg - tette hozzá valamivel halkabban, és hirtelen élénk érdeklődést mutatott a cipője orra iránt -, azt hiszem, meg tudnám szokni a társaságát."

"A Holdvilágban tartott legutóbbi bálon Archibald egyik idős nagynénje, Frida asszony addig erőltette a táncot, hogy egy hirtelen szívroham elvitte. Aznap helyezték örök nyugalomra a családi kriptában."

 🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)