James D. Jenkins (szerk.) & Ryan Cagle (szerk.): A ​sötétség szavai – Rémtörténetek a világ minden tájáról (A sötétség szavai – Rémtörténetek a világ minden tájáról 1.)

 "Úgy nézett ki, mint egy koldus, de nem a szegénység, hanem a legnagyobb nyomorúság, vagyis a fösvénység miatt."

*

A ​World Fantasy- és Shirley Jackson-díjakra jelölt antológia, mely bemutatta a világnak Veres Attilát. Egy olasz falu, mely egyetlen térképen sem szerepel; egy spanyol boszorkánynövendék, aki szellemekkel és vámpírokkal tölti az idejét; egy törekvő francia nyomozó, aki nem rest okkult tudást latba vetni a sikerért, vagy épp egy perui író, aki bármit megtenne a hírnévért. 

Csupán néhány momentum a horror műfajának egyik leggrandiózusabb irodalmi válogatásából, melyhez a Valancourt Books szerkesztői több tucat nemzet majdnem húsz különböző nyelven írt horrorirodalmából válogattak, hogy elhozzák a legkiválóbb történeteket. 

A könyv összes idegen nyelvű novellája ebben a kötetben jelent meg először angolul, az eleve angol nyelven írt művek pedig – olyan országokból, mint például a Fülöp-szigetek – ekkor kerültek először kiadásra az Egyesült Államokban. 

Ráadásul ebben a gyűjteményben debütált a tengerentúlon Veres Attila, az Odakint sötétebb, az Éjféli iskolák és A valóság helyreállítása szerzője, aki azóta már lehetőséget kapott egy önálló novelláskötet megjelentetésére is The Black Maybe címmel. A sötétség szavai – Rémtörténetek a világ minden tájáról címe nem túloz: példa nélküli vállalkozás, igazi ínyencség a horror műfaj szerelmeseinek.

A horrort, mint műfajt filmekben nagyon szeretem, azonban könyvben nem igazán olvastam még ilyet. A weird irodalomról nem is beszélve, hiszen még csak a létezéséről sem tudtam, de a kötet alapján azt hiszem nagyon jó barátságot fogunk mi ápolni ezzel a két műfajjal. Egy újonc lelkesedésével kezdtem bele A sötétség szavai - Rémtörténetek a világ minden tájáról c. kötetbe, és ez a lelkesedés a végéig kitartott. 

Már az elején a szerzőpáros előszavánál érezni lehet azt az alázatot, amivel összerakták ezt a kötetet, és amiért őszinte elismerésem, hiszen nemcsak találomra beválogattak novellákat, hanem elsődleges céljukat nézve a világ minden tájáról horror és weird irodalom szerzőket, tehetséges és egyedi szerzőket ajánlanak a figyelmünkbe. Az egyikük Veres Attila, akiről csupa jókat hallottam, nem véletlenül. Ha ti is szerettek kilépni a komfortzónátokból, és valami sötétre vágytok, ne keressetek tovább, mert A sötétség szavai a ti könyveket.

Összessen 19 novella kapott helyet ebben a válogatásban, amik különböző terjedelműek, más-más a témájuk, és a szerzői tár, amiből építkeznek, de közös bennük, hogy egytől egyig tökéletesen beleillenek a rémtörténet fogalmába. Vannak hátborzongató írások, kevésbé félelmetesek, nagyon furcsák és igazi kincsek is, amik csak úgy tündökölnek a sötétség kietlenségében. Talán a halál, és az elmúlás az, ami sokszor előkerül a novellákban. A szöveget illusztrációk teszik még különlegesebbé, és még félelmetesebbé, hiszen egy percig se felejtsük el, hogy ezek az írások nem vidám történetek, így senki se várjon virágokat meg szívecskéket.

Ha még nem olvastál horrort vagy weird irodalmat, és akárcsak én, kíváncsi vagy, úgy hiszem, hogy A sötétség szavai tökéletes kezdés ahhoz, hogy megtudd, mit is várhatsz egy-egy ilyen alkotástól. A novellák terjedelműket tekintve rövidek, ugyanakkor ebben a rövid intervallumban is képesek a frászt hozni rád, és nem egyszer borsódzott a karodon a szőr miattuk. Én speciel libabőrös lettem. De egy cseppet sem bánom, mert azok a novellák, amik ezt váltották ki belőlem sokkal nagyobb hatással is voltak rám.

A kötet megjelenése már önmagában is egy mestermű. Sötét alap, egy lilás-citromsárga csavarral, néhol szürke beütéssel. Külön-külön nem vagyok oda sem a liláért, sem a citromsárgáért, de ebben a felállásban nagyon tetszik az összhatás, és mennyire beszédesek már a borítón szereplő motívumok!! Mindegyik egy-egy kiragadás a novellákból. Utalnak arra, hogy mi is vár ránk, a plüssmedve miatt mondhatnánk azt, hogy mégsem az, hogy lehetne horror elem, de higgyetek nekem, ha azt mondom, hogy Veres Attila megtesz mindent azért, hogy az legyen. Az ő írása az egyik kedvencem, és biztos vagyok benne, hogy akarok még olvasni tőle. Az i-re igazán csak a fekete élfestés teszi fel a pontot.

Nem tervezek mindegyik novelláról részletesebben írni, de azért megemlítenék párat, amik nagy hatással voltak rám. A novella válogatás Luigi Musolino, olasz szerző művével az Uironda cíművel kezdődik. Itt nyert először értelmet nálam a weird irodalom fogalma, és talán a harmadik (!) novellánál forrott ki igazán, hogy nekem ez a stílus nagyon bejön. Elég hamar beszippantott az Uironda, és az az igazság, hogy tökéletes kezdés. Megalapozza a további hangulatot, és semmi jóra nem számít utána az ember. Tudja, hogy itt bizony a világ legtehetségesebb szerzői teszik tiszteletüket, és nem lesz leányálom az utazás, de minden egyes percet megér.

Ezután Veres Attila írásánál éreztem azt, hogy beszippantott, és csak nagy nehézségek árán tudtam elszakadni. Tetszett az írói stílus, az ahogy a szavakkal bánt, és ahogy lényegében megrontotta a gyerekkoromat. Kicsit sokkolt ez a plüssös vonal, hiszen gyerekként, és most is rengeteg plüssöm van, és rossz belegondolni az idő múlásába, abba, hogy ezzel a novellával egyfajta temetést is rendezünk, persze horrorisztikusan a gyerekkori játékainknak.

A gyűjtő nagyon rövid, de nagyon para. Őszintén nem gondoltam volna, hogy alig pár oldalban lehet ennyire félelmeteset alkotni. Sorozatgyilkos feelingje van anélkül, hogy megölne bárkit is. Wow!! Mellette már csak a Csontok a tekintetében és a Fakó lábujjak különlegesebb. Kezdem azt érezni, hogy a horror és a weird irodalom műfajában igazi kis kincsek rejtőznek. A román írás is valami egészen elképesztő. Keveredik benne a népi hiedelemvilág, ami eleve a szívem csücske. S hogy a többi novella milyen? Olvassátok el, és kiderül. 

Igazi ínyenc darab, és hiánypótló is a kötet, hiszen nem sűrűn találkozik az ember A sötétség szavaihoz hasonló magas színvonalú gyűjteménnyel. A zsáner kedvelőinek kötelező darab, de azoknak is jó kezdés lehet, akik szeretnének ismerkedni a horror és a weird irodalom műfajában. A legérdekesebb és legfurcsább novellák kötete ez, amiknél szinte már kötelező jelleggel kell, hogy legyen valami extra. És ez a 19 novellából mindre igaz. Nem tudnám azt mondani, hogy nem egyediek, mert azok, és emellett figyelemfelkeltőek, elborzasztanak és megmutatja, hogy a világ minden táján élnek tehetséges emberek, akik arra várnak, hogy mások is felfedezzék őket. 

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Christina Lauren: Kalandtúra Wilder-módra

"Lily Wilder csizmája alatt recsegett a sima kavicsokkal beszórt út, míg a pajtától a ház felé haladt, és közben szemügyre vette a helyet, amelyet a világon a legjobban szeretett."

*

A ​Nem mézes hetek és A lelkitárs-egyenlet szerzőitől 

Lily Wilder mű-kincsvadászatokra viszi a turistákat Utah állam vörössziklás kanyonjaiba. Ebből éppenséggel megél, de esélye sincs visszavásárolni a szeretett ranchot, amit apja sok évvel ezelőtt eladott. 

A pénzszűke miatt nem mondhat nemet, amikor szedett-vedett baráti társaságával az a férfi bukkan fel, hogy részt vegyen egy kincsvadásztúrán, akibe régen szerelmes volt. 

Lilynek voltaképp nincs is ellenére, hogy kivigye a fickót a semmi közepére – és aztán ott hagyja a francban. Leo Grady viszont mást sem akar, csak újra felvenni a fonalat első és egyetlen szerelmével. Lily ebben sajnos nem partner: egyértelműen értésére adja, hogy Leo csak mint túravezetőre számíthat rá. 

Ahhoz, hogy a szerelmük még egy esélyt kapjon, a túrán egy csomó mindennek balul kell kiütnie. Vajon mégis igaz a kincset övező legenda? 

Lilynek és Leónak össze kell fognia, hogy kihúzzák a bajból a társaságot – és eközben Lily nemtörődöm apjának múltjával és a kettejük közös múltjával is szembe kell nézniük.

Szereted a kincskeresést? A kalandokat? A veszélyt? Mindig is érdekelt a vadnyugat, a préri és a cowboyok élete? Nem rettensz meg a kihívásoktól sem? Szereted, ha érzelmek, sőt szerelem bontakozik ki a sorok között? Olvastál már Christina Laurentől, és tetszett? Akkor a Kalandtúra Wilder-módra a neked való regény!! Nemcsak izgalmas, letehetetlen, hanem egy olyan szegletbe is betekintést ad, amit eddig csak a filmekben láthattál.

Bevallom, amikor elolvastam a fülszöveget, egyből az Outer Banks sorozat jutott eszembe, főleg a kincskeresés miatt, és ha ennek a sorozatnak szereted a hangulatát, akkor úgy hiszem, hogy a Kalandtúra Wilder-módra is tetszene. Az első fejezet egy amolyan bevezető, minden kezdete, ahol megismerheted a fiatal Lilyt és Leót, de nem ennyiből áll a regény. Ez csak egy kis ízelítő, mert a Kalandtúra Wilder-módra akkor indul be igazán, amikor a túra helyét átveszi a kincskeresés izgalma, és az ezzel társuló veszély. Már az első fejezetek után érezni lehet azt a légkört, ami végig a markában tart, és az utolsó sorokkal sem fog elereszteni. A szerzőpáros nagyon ért ahhoz, hogy megmutassa, tudnak újat mutatni. Eddig mind a 3 már magyarul megjelent regényüket szerettem, de a Kalandtúra Wilder-módra alatt éreztem azt, hogy igen, ez nekem maga a szerelem. Imádom a kincskeresést, és ha jobban belegondolok, még nem igazán olvastam olyan könyvet, amiben a karakterek egy vagy létező, vagy nem létező kincs után kutattak volna. Egyszerűen imádtam! Imádtam a farmot, azt az életet, amit Lily élt, és a kalandtúra minden egyes mozzanatát. Néhol kicsit veszélyes, de a karakterek kárpótolnak mindenért.

Utah, a túraútvonalak, a festői táj, a vörös sziklás táj bakancslistás, így nagyon megörültem, hogy habár képzeletben, de én is ott lépkedhettem a szereplőkkel, főleg Lilyvel és Leóval. Az ő szerelmük korán ért véget, de esélyt kapnak a folytatásra, avagy újrakezdésre. Alapjáraton nem vagyok a second chance romance kedvelője, de a szerzőpáros megmutatja, hogy lehet maradandót alkotni az enemies to lovers buborékon túl is.

Christina Lauren most sem packázik velünk, és ott ahol tud meglep, bedob egy csavart, vagy ha az kell, akkor felnyomja a fűtést. Nemcsak azért forró a Kalandtúra Wilder-módra, mert tűz a nap, hanem Lily és Leo miatt is. Annyira, de annyira drukkoltam nekik. Mind a kettejükben kialakult egyfajta gát a múltjuk miatt, de ahogy haladunk előre úgy bizonyítja be a két írónő, hogy semmilyen gát nem szabhat határt az érzelmeknek és a beteljesületlen szerelemnek.

A lelkitárs-egyenlet és a Nem mézes hetek is különleges, de a Kalandtúra Wilder-módra alatt éreztem azt igazán, hogy ez a kötet valami egészen más. Kezdetben egy nyugis, komolytalannak látszó történetet kapunk, de ahogy haladunk előre úgy válik egyre feszültebbé, egyre komolyabbá. Már nemcsak egy kaland a cél, hanem a túlélés, és a kincs megtalálása. Indiana Jonesi precízitással vágunk bele a veszélybe, és az utolsó sorokig kiélezett helyzetben találjuk magunkat.

Ami a legjobban tetszett a kötetben az a karakterek mellett a táj, a kincskeresésben rejlő veszélyek, és az, hogy mindig tudott a két írónő csavarni egyet a sztorin, ami miatt azt éreztem, hogy habár közel a cél, nem biztos, hogy olyan könnyű lesz elérni azt. Viszont kétség kívül egy izgalmakban gazdag, western feelingű adrenalimbombát kaptam. Az elejétől a végéig imádtam, és azt kívántam bárcsak sose érne véget. Együtt éltem át Lilyvel a viszonytlátás sokkját, vele együtt nyitottam ki a szívem és zártam bele Leót.

Az említett karakterek nem mindig viselkednek felnőtt módjára, de ezt annak a javára írom fel, hogy ők maguk sem tudták, hogy is kéne viselkedniük. A kisvárosi lány újra találkozik a nagyvárosi fiúval, aki addigra kocka zseni, és akinek több mindent is tartogat az élet, míg Lilynek csak úgy osztogatja a pofonokat. Nem könnyű, mégis Lily egy erős női karakter, aki állja a sarat, és nem riad vissza a valóságtól, és annak lehetetlen feladataitól sem. Összességében ez lett az eddigi kedvenc Christina Lauren kötetem. A külsője megfog, míg a tartalma elvarázsol. Olyan érzés olvasni a Kalandtúra Wilder-módrát, mintha én is ott lennék Lily és Leó mellett a vörös sziklás tájon, együtt élnénk át az életveszélyes, hajmeresztő helyzeteket, és együtt hoznánk meg a mindent eldöntő kérdéseket. Barátság, árulás, első szerelmek, múltbéli sérelmek, a kincs ígérete és a hegyvidékes táj veszélyei leselkednek azokra, akik kézbe veszik és elmerülnek a történetben. A rejtvények, a térképek és a kirakós kis darabjai egymásra épülve adják ki a teljes képet, ami elvezet a Kalandtúra Wilder-módra igazi kincséhez. Ha szereted a nem szokványos történeteket, de szükséged van érzelmekre és a természeti értékeket sem veted meg, olvasd el a legújabb magyarul megjelent Christina Lauren regényt. Ígérem nem fogod megbánni!

"Lehet, hogy Duke Wilder született kalandor volt, de az a régi Lily hamarabb hagyta volna, hogy élve eltemessék a Wilder-farm pajtájának talaja alá, mint hogy másnak engedje át az irányítást. Soha az életben nem távozott volna onnan önszántából."

" - Ez a kilátás a Labirintusra. Csak óvatosan! - figyelmeztette Lily kinyújtott karral. - Ha lezuhansz, itt biztos halál vár."

" - Nem hinném, hogy az idő hátralevő részében nagy szikraesőre lehetne számítani kettőnk között. 

- Miről beszélsz? Pár napja is ott ültetek kettesben. Csillagok, tábortűz, sátrak. Magát írja meg a sztori."

"Olyan hirtelen érte a megvilágosodás, hogy egy pofon erejével ért fel, és ott, a semmi közepén, egy névtelen, lepukkant kocsma rozzant zenegépe előtt elhatározta, hogy ezúttal nem fogja olyan könnyen elengedni Lilyt. Ha csak egyetlen százalék esély van is rá, hogy vissza tudja szerezni, meg fogja próbálni."

" - Egyszer hagytalak elveszni - mondta aztán halkan. - Szerinted vagyok olyan hülye, hogy másodjára is elkövetem ezt a hibát?"

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Agatha Christie: Balhüvelykem bizsereg (Tommy és Tuppence 4.)

 "Mr. és Mrs. Beresford a reggelizőasztalnál ült."

*

Tommy nagynénje, Ada néni nem sokkal Tommy és Tuppence látogatása után meghal az idősek otthonában. Hagyatéka között van egy festmény is, amely egy rejtélyes vidéki házat ábrázol. 

Tuppence-nek ismerős ez a ház, de nem tudja, honnan – talán a vonat ablakából látta? –, és míg a férje néhány napra elutazik az államvédelmi szövetség éves megbeszélésére, ő elhatározza, hogy megkeresi a különös házat. 

Az ártatlannak induló nyomozás váratlan fordulatot vesz, melynek szenvedő alanya Tuppence. Időközben Tommy is visszatér, és a felesége nyomába ered, hogy együtt fejtsék meg, ki mozgatja az idősek otthonában történt különös események szálait, melyek egyelőre megmagyarázhatatlan kapcsolatban állnak a festményen megörökített házzal.

Folytatom az Agatha Christie tanulmányaimat, és egy eddigi ismeretlen páros nyomában én is belevágok a rejtély kibogozásába. Az biztos, hogy nem ez lesz az első és utolsó találkozásom Tommy-val és Tuppence-szel, mivel nagyon megkedveltem őket ebben a kötetben. Merőben eltérnek Poirot és Miss Marple karakterétől, de pont ez a szép bennük. Más tapasztalataik vannak, másképp állnak hozzá a rejtélyekhez, s amíg Tuppence a vakmerő, addig Tommy szépen kiegészíti őt. Agyafúrt, kapcsolati hálóval rendelkező kedvelhető karakter. Nem tudom, hogy az előző Tommy és Tuppence regényben, hogy volt, de itt jóformán Tuppence indítja be a cselekményt, és javarészt az ő kalandjainak lehetünk szemtanúi.

Ahogy A Halloween és halál alatt, így itt sem jöttem rá a gyilkos kilétére, és talán a krimis szál itt egy hangyányival összetettebb, kicsit kaotikus, de szépen követhető. Azon viszont senki ne lepődjön meg, ha a végére nem az lesz a megoldás, mint amit elképzelt. Agatha Christie mesterien szövi a szálakat, és addig nem is ad igazi rejtélyt, amíg kellőképp be nem melegedünk.

A történet egy idősek otthonában kezdődik, de egy csendes vidéki faluban ér véget, mégis ez a két helyszín tökéletes összhangban van, és úgy alakítják a cselekményt, hogy az megfeleljen az AC regényeknek. Minden egy festménnyel kezdődik, de a mögötte lévő sztori jóval nagyobb ennél. Egy kerek egész történetet ad, amit egy véletlen egybeesés, vagy leginkább kíváncsiskodás eredménye.

Viszonylag egy gyorsan haladós sztorival van dolgunk. Azt vettem észre, hogy AC könyveit mindig rekordidő elolvasni, hiszen bőven elég rájuk egy nap, ha van ideje az embernek rászánni egy-egy órácskát. Arra az időszakra tökéletes kikapcsolódást nyújtanak. Tommy és Tuppence adok-kapjai, illetve a gyors észjárásuk mindenképp pozitív, építik a cselekményt, és közben a kalandoknak hála egy tágabb képet ad nekünk. Az ő kalandjaik talán kissé veszélyesebbek, de ugyanúgy könnyű elveszni bennük.

A Balhüvelykem bizsereg egy érdekes, csattanóban gazdag ízig-vérig krimi, már-már detektívregény, amit a hóbortos öreglányok mentalitása övez. Tuppence egy haláli asszony, aki mellett nem lehet unatkozni, de azért Tommy is megéri a pénzét. Tetszett a párosuk, és remélem, hogy a többi regény is fog tetszeni, amikben ők nyomoznak.

Természetesen, mert hát miért is oldottam volna meg egyedül az esetet, most sem tudtam rájönni a "tettesre", pedig végig ott volt a szemem előtt, csak én nem vettem észre a fától az erdőt. Agatha Christie szépen elrejtette a nyomokat, és ahogy haladunk a történetben, úgy ad hozzá egyre többet, úgy építi fel lépésről lépésre az ügyet, és a megoldást, ami vészesen közeleg egy nagy csattanó ígéretével. Az utolsó fejezet alatt csak úgy libabőrőzött a karom.

Összességében elmondhatom, hogy első ismerkedésem a két ikonikus AC karakter párossal sikerrel zárult, s habár nem lettünk társak a rejtély, a titok felderítésében külső szemlélőként így is élveztem minden egyes részletet. Azt külön ki kell emelnem, hogy nagyon jót tesz Agatha Christie regényeinek az, hogy nincsenek túlírva, túlbonyolítva, és a fejezetekkel is lehet haladni. Pörgős, nem ülepszik le, emellett izgalmakban és veszélyben sincs hiány.

" - Mégis mi történne vele?
- Ebbe nem szeretek belegondolni. De nyomon vagyok. Prudence Beresford, magándetektív leszek. Emlékszel, amikor Blunt Nyertes Nyomozói voltunk?"

" - Nem madár az - mondta Tuppence. - Valami más is beleeshetett a kéménybe. Nahát - mondta elámulva. - Egy baba. Egy gyerek játék babája."

" - Szükségünk van önre, uram - mondta Tommy.
- Remélem is - helyeselt a vezérőrnagy. - Fogatlan bulldog vagyok, de ugatni azért még tudok. Hogy van Mrs. Tommy? Rég nem láttam."

" - Anyádra lehetetlen vigyázni - mondta Tommy. - Legalábbis eddig még senkinek sem sikerült. Még neked sem, Deborah, ha már itt tartunk. Pont úgy, mint a háború alatt, amikor a nyakába vette a világot, és mindenfélébe beleütötte az orrát, amihez semmi köze sem volt."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Laura Thalassa: A Strange Hymn - A Szirén Éneke (Az Alkusz 2.)

"Szárnyak. Szárnyaim vannak."

*

Callypso ​Lillis, a szirén és az Éjszaka Királyának lelki társa kiszabadult Karnon, az őrült király karmaiból és bizarr börtönéből. Ám a rémálom itt nem ért véget. Callie magán viseli a fogságban töltött idő fizikai nyomait, és egyre több bizonyíték utal arra, hogy a Lélektolvaj még mindig szabadon kószál. 

Amikor egy árnyünnep a Flóra Királyságába szólítja Callie-t és társát, Desmond Flynnt, a nyomozásukat ott folytatják. Ám a birodalom ragyogó fényei és káprázatos virágai között sokkal sürgetőbb problémákkal találják szembe magukat. 

A hatalmas árnycsarnokoknál nem létezik könyörtelenebb hely a világon, és nincs annyi alku, ami megmenthetné Callie-t a királyi intrikától. A tündérek veszélyes játékot játszanak. Egyesek szerelemre vágynak, mások bosszúra vagy szexre, de akadnak olyanok is, akik kimondhatatlan szörnyűségekre. Egy dolog azonban biztos: senki nem az, aminek látszik. Még Des sem, aki minden egyes újabb titokkal egyre sejtelmesebbé válik. 

Ám a Flóra Királyságának is megvannak a maga titkai, a vérző fáktól a megbélyegzett rabszolgákon át a felszívódó katonákig. Valami készülődik a növények földjén, és ha Callie nem vigyáz, ez a veszedelem elpusztít mindent és mindenkit, akit Callie szeret. Sőt, talán őt magát is…

Mit is mondhatnék ezután a második rész után? Fenomenális volt!! Desmond Flynn vegyél feleségül!! Készen állok az Éjszaka Királyságába költözni. Ha kell 5 perc, összepakolok és mehetünk. Komolyra fordítva a szót, már az első részt, A Rhapsodicot is szerettem, na de ez a második rész mindent vitt. Nagyobb a tét, nagyobb a jutalom is, és sokkal kiforrottabb, mint az első kötet. Azt éreztem, hogy egyszerre két könyvet is olvasok, hiszen hiába közepes terjedelmű, így is nagyon sok minden történik. 

Történetünk ott folytatódik, ahol az első rész véget ért. Az elején segít nekünk visszaemlékezni arra, hogy mi is történt a Rhapsodic alatt, majd bedob minket a mély vízbe, azaz Des markába. Nem panaszkodom, ne értsetek félre. Imádtam volna Callypso lenni, még a veszély ellenére is, ha mellettem a férfi Des. Azt érzem, hogy Az Alkusz sorozat az új ACOTAR számomra. Egyszerűen a függője lettem, és nincsenek szavak arra, hogy mennyire a hatása alá vont. A Szirén Éneke él, és minden egyes levegővétellel egyre jobban kitárja magát előttünk. Nemcsak izgalmakban, veszélyben, cselszövésben, titkokban és talányokban gazdag, hanem pikáns és szexi jelenetekben is, arról nem is beszélve, hogy árad belőle egy olyan hangulat, ami végig azt mantrázza, hogy engedd, hogy elbűvöljön. Nemcsak Callie képes a bűvöletre, hanem A Szirén Éneke is. Az első oldaltól az utolsóig érdekes, hiszen mindig történik valami. Ha kell, akkor az írónő a megalkotott világot fejti ki jobban, bemutatja a királyságokat (Éjszaka, Flóra), a működésüket, az Éjszaka Királyságának különböző szigeteit, közben formálja Callie karakterét, és nem hagyja, hogy megrekedjen egy szinten. Megmutatja, hogy nemcsak egy szirén, vagy rabszolga, attól függ, hogy kinek a nézőpontját nézzük. Innen is üdvözlöm a cseppet sem kedves Flóra Királynőt, aki tehet egy szívességet. Emellett olyan helyzetekbe is sodorja Az Alkusz párját, amik nemcsak embert próbálóak, hanem sorsdöntőek is.

A kötet az elején már hozta a Rhapsodic alatt megszokott hangulatot, azt a varázst, amit Laura Thalassa oly mesterien beleszőtt a regényébe. Hol varázslatos, hol fordulatos, hol pedig egetrengetően édes vagy éppen forró. Nem egyszer féltem attól. hogy lángra kapnak az oldalak. Akárcsak Des, úgy A Szirén Éneke is sokoldalú, és többféle megközelítésben láthatjuk. Láthatjuk a gyengébb oldalát, és a durvább, rendesen odavágósat is.

Ilyen egy folytatás, ami nem ülepszik le az első soroknál. És ilyen egy folytatás, ami megérdemli a szeretetet és a rajongás legelvetemültebb formáját is. Talán az évem egyik legnagyobb kedvence lett. A Divine Rivalst nem előzte meg, de nagyon szorosan ott áll mögötte a képzeletbeli ranglétrán. A spicy részek egyszerűen isteniek, és a 'vegyél el Desmond' rész nagyban ezeknek a jeleneteknek köszönhetőek, na meg annak, hogy igazi védelmező, aki nem fél kiállni a társa mellett, és eget-földet megmozgatni miatta.

Míg az első részben inkább az urban fantasy vonal érvényesült, addig itt inkább a Másvilág, és ennek a felépítése. Nem mondanám, hogy ez meglepett, hiszen az első kötet után sejteni lehetett, hogy az írónő váltani fog, és úgy igazán belefog abba, hogy megmutassa nekünk azt a világot, amit elképzelt és megálmodott. Egyedül egy térkép hiányzott nekem ebből a csodából, ami még jobban megkoronázhatta volna az élményt. De így sem panaszkodom, mert Laura Thalassa egy istennő, aki előtt nem létezik lehetetlen.

Ha már szóba került a világ felépítése muszáj pár szót ejtenem róla. Egy teljesen új világot épített fel kvázi a semmiből az írónő, amit a saját stílusa és ízlése szerint alakított addig, amíg meg nem kapta a tökéletes egyveleget. Van benne egy jó nagy adag sötétség, a Flóra Királysága miatt Shadowhunters tv sorozatos tündér feelingem volt, amit imádtam. A csavarok miatt fogtam a fejem, és nem tudtam hova nézzek.

Szó szerint az orromnál fogva vezetett, de az a helyzet, hogy ez a sorozat bármit csinálhat velem, én tuti, hogy engedni fogom. Des és Callie újból megmutatták, hogy igazi könyves álompár, akikért lehet izgulni, és akik kitűnnek a többi könyves karakter közül. Callypso egy igazi badass csaj, aki megy a saját feje után, aki makacs, mint egy öszvér, de ez Desmondra is igaz, aki emellett túlféltő, védi a területét, és egy cseppet sem finomkodó erőteljes alak. 

Tökéletes boyfriend material, már ha bejön nektek a fehér haj, és a temperamentumosabb természet. Nekem igen, szóval innen is köszönöm szépen az írónőnek, hogy megalkotta Desmond Flynn karakterét. Nem lehetek elég hálás érte. Ő és Callie együtt mindent letarolnak, ahova lépnek ott botrány, és veszély egymás után követi a másikat, de pont miattuk annyira eseménydús és letehetetlen olvasmány. 

Nehéz megugrani egy első könyv sikerét, de én úgy gondolom, hogy az írónőnek sikerült, sőt... Végig azt éreztem, hogy ahogy haladunk előre úgy kerül egyre több minden a felszínre, és a szép kis téglák végül kiadták az egész képet, amitől konkrétan leesett az állam. Az utolsó kb. 60 oldal olyan sebességgel robog, hogy nem tudtam mibe kapaszkodjak. Az utalások végre célt és értelmet nyertek, én meg itt ülök és kapkodom az állam a földről, mert nem egyszer leesett, és időm sem volt észhez térni, jött a következő nagy meglepetés, ami miatt újból keresgélhettem. S habár egy esemény körül forognak a szálak, a Napforduló jó ürügyként szolgált arra, hogy elvonja a figyelmünket, és a legváratlanabb pillanatokban csapjon le ránk. Minden oldalról fenyegetés és veszély leselkedett Callie-re, és általa ránk is, s amikor azt hittem volna, hogy már nem tud meglepni az írónő, akkor bebizonyította, hogy hiába tud romantikus, vagy pikáns részeket írni, ugyanúgy ért ahhoz is, hogy brutális és kegyetlen legyen. Ha már unjátok a tömeg fantasyt, olvassátok el Az Alkusz sorozatot, mert ez garantáltan nem az. Az meg csak hab a tortán, hogy mennyire csodásak is a magyar borítók, és milyen tökéletesen megmutatják a Callie testén végbemenő változásokat. Eleinte nem rajongtam értük, de beláttam, hogy mennyire is passzolnak! Olvassátok és szeressétek ti is Az Alkusz sorozatot!

"Előrerepül, majd elegáns ívben bedől jobbra; hatalmas szárnyai vészjóslón csillognak a holdfényben. Ha eddig azt hittem, hogy káprázatos férfi, az meg sem közelíti ezt. Des maga a varázslat, és valahogy, a sors furcsa fintora folytán én is részese lehetek ennek a csodának."

"Ha Des egy város lenne, ő lenne Barbos. A fények, a káosz, a bűnözés, a szex, az izgalom. Mindez a természete része."

"Lehet, hogy ő maga a szárnyas halál, de engem megmentett."

"Én vagyok a sötétség, üzeni a tekintete, és te vagy az én szépséges rémálmom. És ezt senki nem fogja elvenni tőlünk."

" - Parázstól a hamuig, hajnaltól alkonyatig, most és mindörökké, légy az enyém, Desmond Flynn - suttogom az ajkának ugyanazokat a szavakat, amelyek először elszakították tőlem."

"Én vagyok valaki más rémálma, ismételgetem magamnak.
Oké, az a valami más valószínűleg a következő macaron, ami szembejön velem, de hé, valahol el kell kezdeni."

"Napfordulós elképzelés: erre a hétre mindenki félreteszi a civódásait, kézen fogva sétálgatunk, és befonjuk egymás haját.
Napfordulós valóság: mindenki legalább egyszer közel kerül ahhoz, hogy kinyiffantsák."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Vi Keeland: A kemény főnök

" - Öö, csak ettem egy kis cseresznyét - pillantottam le bocsánatkérő mosollyal a foltos blúzomra."

*

Egy állás, ami örökre megváltoztatta az életem. Merrick Crawfordot az állásinterjúmon ismertem meg. Pontosabban húsz perccel korábban, amikor berontott a próbafülkémbe, pár háztömbnyire az interjú helyszínétől. 

Egy szál melltartóban veszekedtem a jóképű szemétládával, ezért amikor rájöttem, hogy ő lehet a jövendőbeli főnököm, nagyon megrémültem. Ő azonban láthatóan nem ismert meg. Vagyis csak azt hittem… 

Fel sem merült bennem, hogy megkapom az állást, mégis kaptam egy e-mailt, melyben behívtak egy második fordulóra. Elmentem, mert tudnom kellett, hogy a katasztrofális kezdés után miért tekintenek még potenciális jelöltnek. Kiderült, hogy Merrick csak azért akart alkalmazni, hogy lássa, ahogy kudarcot vallok. Csakhogy én nem adom meg neki ezt az örömet. 

Arra azonban nem gondoltam, hogy lesz olyan, amit majd élvezetesnek találok Crawforddal való kapcsolatomban… 

Vi Keeland, a New York Times, a Wall Street Journal és a USA Today bestsellerszerző könyvei több millió példányban keltek el világszerte. Az írónő most egy olyan munkahelyet mutat be nekünk, ahol izzik a levegő, és vágytól elfúló sóhajok szűrődnek ki az irodákból.

Ha egy igazán szexi és forró szerelemre vágysz, vedd kézbe A kemény főnököt, és hagyd, hogy Evie és Merrick felperzseljék az oldalakat. Hatalmas Vi Keeland fan vagyok, így nem is volt kérdés, hogy kell nekem ez a kötet. Az eddig magyarul megjelent könyveinek a 98%-át már olvastam, de mindig le tud venni a lábamról az írónő. A kemény főnök is így tett, és felkerült a képzeletbeli dobogó második fokára. Imádtam Evie és Merrick párosát, arról nem is beszélve, hogy úgy kellett nekem ez a kötet, mint egy kemény tél után a napsütés.

Vi Keeland regényei hasonló felépítésűek. Adott két karakter, traumákkal, szexi megjelenéssel és kisugárzással, mégsem tudom megunni az írónő munkásságát. Mielőtt kézbe vettem volna A kemény főnököt eldöntöttem, hogy nem fogom hagyni magam, és megdolgoztatom a főszereplőket azért, hogy megkedveljem őket, de az az igazság, hogy Evie már az első oldalon belopta magát a szívembe. Kicsit olyan, mint doktor Harleen Quinzel, még a Harley Quinn korszak előtt, és lehetetlenség nem megkedvelni ezt a szeleburdi, de csupaszív lányt, aki hiába maga a napsugár, a múltja tele van felhőkkel és viharokkal. Nem szán egy könnyű utat neki az írónő, mégis végig azon van, hogy megmutassa nem az határoz meg minket, hogy mások hogy bánnak velünk, hanem az, mi hogyan viszonyulunk az élethez, és az élet adta lehetőségekhez. Nemcsak egy megtört szívet ismerhetünk meg a személyében, hanem egy erős jellemet is, aki képes mindenkit megnyerni magának, mellette azt érezheti az ember, hogy figyelnek rá, annak ellenére is, hogy nem volt könnyű élete. Ez közös Vi karaktereiben, hogy akarva-akaratlanul, de rendesen megdolgoztatja őket az áhított boldogságért.

Evie-vel szemben Merrick a grumpy x sunshine páros morcosabb oldala, akit nem könnyű lenyűgözni, ne adj isten megismerni a zord külső mögött rejlő embert. Már az elején nagyon jól mulattam a kínos szitukon hála Merricknek. A környezetünk vállalati, méghozzá New York szívében, igy természetesen jön az is, hogy A kemény főnök egyben work place romance is, amit cseppet sem bánok, mert ennek a zsánernek is megvan a maga szépsége.

Ehhez mérten a cselekmény is hol hidegebb, hol melegebb, de ahogy haladunk úgy olvad fel, és mutatja meg, hogy semmi sem fekete-fehér. Tetszett, hogy Vi ezúttal is egy humoros, könnyed romantikus történetet tár elénk, amit a maga ellenállhatatlan stílusában közöl. A párbeszédek szellemesek, piszkálódósak, de van bennük egyfajta többlet jelentés is, ami felkészít a romantikára. S habár elsősorban a múltbeli traumákon van a hangsúly, azért a kötet jelene is tartogat megoldandó problémákat.

A cselekmény számomra, vagyis inkább a romantikusabb része lassabban indult be, de ez nem von le az értékéből, hiszen addig is élvezhetjük a ki nem mondott szavakat, és Kitty társaságát. Na meg a lassan égő szerelmekben is van valami szép, főleg ha hozzáadjuk az elkerülhetetlen szexuális feszültséget. Kittyről nem is beszélve, egyszerűen imádtam ezt a hóbortos öregasszonyt. Minimum minden romantikus történetbe kellene egy ilyen néni, aki segít egyengetni az emberek útját, és rámutat a nyilvánvalóra, ami végig ott van az orrunk előtt.

Most is csak azt tudom mondani, amit eddig is. Vi zseniális, és A kemény főnök is az. Szerethető, könnyen és gyorsan olvasható. Tele van romantikus pillanatokkal, döntésekkel, belső küzdelmekkek és a jól megérdemelt jutalommal. Viszonylag mélyről indul, ami az érzelmeket illeti, de a felhő felett eggyel fejezi be. Egy percig nem vontam kétségbe, hogy fogom e szeretni, mert tudtam, hogy igen. Aki egyszer elkezdi az írónő könyveit olvasni nem fog tudni leállni, mert függőséget okoznak.

Slow burn romance-nak is tekinthető, de a kötet terjedelme miatt (már úgy megszoktam, hogy 5-600 oldalas könyveknél, kb. az utolsó 50 oldalon esnek egymásnak a karakterek) nem annyira fájdalmasan lassú. Még a pont elfogadható kategória, és ha őszinte akarok lenni, sokkal jobban tetszett, mintha egyből egymáséi lettek volna. Így kaptunk intimitást, sejtelmességet, egy kis bosszúságot és megszámlálhatatlanul sok cuki kis gesztust, amikért repes a szívem.

Ami az érzelmi részét illeti, úgy gondolom, hogy az írónő szépen felépítette, majd a kötet előrehaladtával szépen sorban le is döntötte a gátakat. Míg Evie a megcsalás, és gyerekkori traumák börtönébeb tengődik, addig Merrick a kötődéssel és az árulással küzd. Valahol közös bennük a lelki vívódás, de ahogy Kitty, úgy mi is tudjuk, hogy sokáig nem bírnak ellenállni a másiknak. Evie egy sziporkázó személyiség, akit elég korán megkedvel az ember (én már az első oldalon, hihetetlen ez a nőszemély), és ha akarod, ha nem drukkolsz neki, hogy bízzon, és ne vesszen ki belőle a traumái ellenére sem az, hogy bizony vele is történhet még jó dolog. Az a helyzet, hogy Merrick a kezdetek kezdetén távolságtartó, zárkózott, igazi munkamániás, aki sosem mozdul ki, és aki a munkája mellett semmit sem csinál. Aztán jön Evie, és ez a páncél szépen leolvad, és hagyja hogy a napsütés betöltse a mindennapjait. Arról nem is beszélve, hogy milyen édes tud lenni, ha nagyon akar valamit. A pimaszságát pedig meg sem említettem még. Miatta nem egyszer mosolyogtam olvasás közben, és pásztáztam a környezetemet, hogy vajon felém is bujkál valahol egy Merrick Crawford? Összetörte a szívemet az, amit a múltban kellett átélnie, de boldogsággal töltött el, hogy ennek ellenére is megtalálta azt, amiért vagy inkább akiért érdemes újra bíznia szerelemben. Olvassátok, és szeressétek ti is A kemény főnököt, ami a cím ellenére nem egy 18+-os olvasmány. Megmaradt a cuki Vi Keeland szinten, amit annyira imádok.

" - Baromság! Az élet citromot adott neked, ne kóstolgasd tovább, hanem készíts belőle limonádét! Aztán keress egy lányt, aki szereti a vodkát!" 

" - Hé, Superman!
Merrick visszanézett.
- Mit gondol, a Wonder Woman-póz is megteszi?
Merrick végigmért, majd csibészes mosoly ült ki az arcára.
- Gyerekkoromban teljesen odavoltam Wonder Womanért. Bárki is tervezte a ruháját, zseni volt!"

" - A kis dokinő a te huskyd. Azt hiszem, örülnöm kéne, hogy a férfimosdóból nem látunk rá, mert ha melletted állnék a piszoárnál, lehugyoznád a cipőmet."

" - Merrick, a seggfej, dögös főnököd? Akivel két percet találkoztam, és észrevettem, hogy nem egyszerűen csak nézett téged, hanem jól megnézett magának?"

- (...) Gyakran az ijeszt meg minket a legjobban, ami képes változást hozni az életünkbe. De ha megnyitod a szívedet, és elhiszed, hogy a boldogság megtörténhet veled, akkor meg is fog történni."

" - Azt hiszem, a szerelemben mindig van kockázat. De ha megérkezik a megfelelő ember, akkor úgy érezzük, megéri."

" - El kell döntened, hogy boldog leszel, és hagynod kell, hogy ez irányítsa a jövődet. Aztán fordulj balra jobb helyett, és haladj srégen, ne pedig egyenesen. Néha csak így lehet új ösvényekre lelni."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Tom Felton: Túl a varázslaton - Egy mardekáros vallomásai

"Kiterítem a lapjaimat: nem ez életem legbüszkébb pillanata. Sőt, anyám nem is tud erről. Nagyon sajnálom, anyu."

*

Az esetlen kis „csenő manóból” karizmatikus varázslóvá váló Tom Felton gyerekkora minden volt, csak hétköznapi nem. 

Korán hírnevet szerzett, és mindössze tizenkét évesen hirtelen a rivaldafényben találta magát, amikor megkapta a Harry Potter-filmek Draco Malfoyának ikonikus szerepét. Tom őszintén és a védjegyévé vált humorral most először vall arról, milyen is volt a mozivásznon, a varázslóvilág tagjaként felnőni. 

Mindent elmesél a nagy áttörésről, magáról a forgatásról, a tíz év alatt szerzett tartós barátságokról, de olvashatunk a hírnév előnyeiről és hátrányairól, és arról is, hogyan boldogult felnőttként a forgatás befejezése után. 

Készüljünk fel, mert egy hús-vér varázslóval fogunk találkozni!

Mielőtt elkezdeném ezt az értékelést, jó ha tudsz néhány dolgot rólam, ami segít megérteni, miért is volt akkora hatással rám ez a kötet. Gyerekkorom óta rituálé nálunk, hogy apuval karácsonykor Harry Potter filmeket nézünk. Már kiskoromban is Draco volt a kedvencem. Ez az érdekes, hányavetett sorsú fiú, aki mindenkivel szemétkedik, fennhordja az orrát, és úgy alapjáraton arra játszik, hogy megutáld. Aztán, ahogy felnőttem, már nemcsak Draco Malfoy volt kedvenc, hanem Tom Felton is. Hihetetlenül tehetséges színész, önzetlen és nemcsak a HP filmek miatt. 

Ezért számomra nemcsak egy önéletrajz egy híres színészről, hanem jóval több is ennél. Újra felébredt a rajongásom, amit mostanában parkolópályára állítottam, hiszem néha az ember lányának is pihennie kell, de hála a kötetnek bebizonyosodott az, amit eddig is tudtam: Tom egy nagyszerű ember, nem lehet nem imádni, és a sajátos humorával vezet végig minket ezen a memoáron. Lépjetek be ti is a mágia világába, és engedjétek, hogy Tom megmutassa ő hogyan is élte át ezeket az éveket. Hogy lett a kis Tomból Draco Malfoy. Továbbá jó, ha tudjátok, hogy nemcsak potterhead vagyok, de Mardekáros is, ami miatt biztos elfogultnak fogok tűnni, de nem tudom úgy olvasni ezt a kötetet, mint egy kívülálló. Mint egy mugli, ha úgy tetszik, akinek semmi tudása nincs a varázsvilágról. Tom javarészt a Harry Potter világával kapcsolatos élményeit meséli el, de nem tényszerűen, hanem a szíve-lelke benne van. Az elejéről kezdődik a történetünk a kicsi Tommal, aki még csak próbálgatja szárnyait, és aki több mindenbe is belekezd. Ismerős, ugye? Szemtanúi lehetünk az első szerepének, az élményeinek, annak, hogy egy kisfiú hogyan is látja a filmek, a forgatás és híres színészek világát. 

Minden egyes fejezet egy-egy élményt eleveníti fel, amik szinte minden egyes új sorral mosolyt csalnak az ember arcára, és az biztos, hogy képtelenség nem kikapcsolódni olvasás közben. Olyan érzésem volt, mintha én is ott lettem volna Tom mellett, és együtt éltük volna át az eseményeket. Igazi kis rosszcsont fiú volt, aki mindig valami rosszban sántikált, közben meg csak normalitást szeretett volna csempészni az életébe. Talán kicsit csalódott is lettem volna, ha kiderül, hogy Tom túl jófiú, és nem hasonlít egy cseppet sem Dracora. 

De, fontos, hogy el tudjuk különíteni a karaktert a színésztől, és Tom is erre próbál rávezetni minket. Hiába alakítja ő a híres Mardekáros Draco Malfoyt, a való világban egy igencsak kedves és önzetlen férfivá érett. Draco Malfoy nem Tom Felton és Tom Felton sem Draco Malfoy. Hanem egy csupaszív ember, akit vétek nem ismerni. Eddig is rajongtam érte, de a Túl a varázslaton segített egy magasabb szintre emelni ezt a természetes rajongást. 

Remélem senki nem fog meglepődni, de az elvárásoknak megfelelően imádtam, és örülök, hogy lehetőségem volt elolvasni. A kezdetek óta figyelemmel kísértem a kötet sorsát, és örülök, hogy mi magyar olvasók is részesei lehetünk a varázslatnak. Tom végig őszintén, a maga fanyar humorával, kendőzetlenül mesél. Szinte olyan, mintha leültünk volna teázni, és felidézte volna nekem a kezdeteket, az első nagyobb szerepeket, na meg a nem olyan fényes és felemelő részleteket is. Végig őszinte, és egy percig sem próbál ferdíteni a valóságon. Talán pont épp ezért annyira kedvelhető és szívet melengető a Túl a varázslaton.

Ez a memoár nemcsak Tomról szól, hanem a családjáról, a filmes világról, a barátairól, a munkatársairól. Arról, hogy miket kellett átélnie azért, hogy ő lehessen Draco Malfoy (gondolok itt a hidrogénezett hajra, és a különös iskolás éveire). Nemcsak a színészekkel közös emlékek elevenednek meg, hanem Tom mugli élete is. A testvérei, az anyukája, sőt még a nagypapája is. (Nagyban emlékezetet az én nagypapámra, ami miatt szívbe markolt ennek a bölcs embernek a jelenléte.) 

Ahogy haladunk az időben úgy változik meg Tom szemszöge és élményei is. Egy kisfiú lelkesedésével kezdünk, majd egy kamasz bohókás énjével folytatódik a megemlékezés, de aztán egyre inkább sodródunk egy olyan irányba, ami darabokra töri a szívünket. Az utolsó fejezetek nem a felhőtlen boldogságé, mégis őszintén beszél a függőségről és a mentális egészségről. Minden hivatás stresszes valamennyire, de talán mi közemberek nem látjuk eléggé a valóságot a színészvilággal kapcsolatban, hiszen mindennek szépnek és jónak kell lennie, nem igaz? Hát Tom lerántja a leplet, és megmutatja a rideg valóságot. 

A vidámabb részeket szépen felváltja a valóság zord arca, és bizony összetör minket Tom életének alakulása. Ezek a sorok keményebbek, mélyebben érintenek, de ott a fény az alagút végén, és tudjuk, hogy végül minden jóra fordul. Érzelmekben gazdag, erős kötetet kaptam egy felettébb szerethető színésztől, kulisszák kis csokrát a HP filmek forgatásáról és örömteli pillanatokat. Érzelmek milliói cikáznak a sorok között. Hol meglepődünk, hol tágra nyílik a szemünk, megtelik szeretettel a szívünk, és újra felcsillan a rég elfeledett gyerekkorunk, s ha elég szerencsések vagyunk együtt nőttünk fel a Harry Potter filmekkel. Habár fiatalabb vagyok, mint a szereplőgárda, de azért az én életemben is fontos szerep jutott a könyveknek, illetve a filmeknek. A lelkem egy darabkája, amit senki sem vehet el tőlem.  Ha szerettétek a filmeket, netalántán ti is rajongtatok Draco Malfoy karakteréért, vagy éppen a Mardekár házat erősítik, ne hagyjátok ki Tom Felton önéletrajzi regényét sem. Igazi kuriózum a varázsvilág rajongóinak. Légy részese te is Tom karrierjének beindulásának, és éld át vele az emberpróbáló, döntésre sarkalló helyzeteket is.

"És bár az ifjú Tom Felton nem volt egy Draco Malfoy, azért éppen szentnek sem nevezném. Lehet, hogy ennek köszönhettem magát a szerepet is. De ennek megítélését az olvasóra bízom."

"A jelenethez minden gyerek kapott egy állatot. Nekem egy kis ágon gubbasztó gekkó jutott. Az állatgondozók egy darab horgászzsinórral tekerték körül a testét, hogy ne tudjon elszaladni, és világosan megmondták, hogy ne fogjam meg a farkát."

" - És tényleg megcsináljuk? - kérdeztem, kezemben a tangával, miközben vagy száz tinédzserkorú statiszta figyelt.

- Ezt tényleg megcsináljuk.

- Most?

- Most."

"Emmától rengeteg érdekes leckét tanultam az évek során. A legfontosabbak ezek voltak: ne kövessem mindig a nyájat, soha ne becsüljem alá egy nő erejét, és bármi történjék, továbbra is hápogjak."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Sylvia Day: Túl közel (Fekete liliom 1.)

"Még a parti mozgalmas káoszában is érzem egy kiemelkedően fontos személy jelenlétét - a munkaadóm feleségéét, aki már sok-sok éve halott."

*

Nem ​hihetsz mindegyiknek, de bízhatsz egyáltalán bármelyikben? A megözvegyült Kane Black még mindig nem tud elszakadni néhai feleségétől, Lilytől. Kiüresedett a gyászban… mígnem Manhattan utcáin meg nem lát egy nőt a felesége utánozhatatlan szépségével. Kane beköltözteti őt luxuslakásába, a sötét és pazar gazdagságba, ahol a széltől is óvja. 

A fojtogató légkört áthatja Lily emléke. Aliyah, Kane anyja nem bízik fia új párjában. „Lily” befolyása a férfira veszedelmes méreteket ölt, márpedig ezen a trónon csak egy királynő ülhet. Amy, Kane sógornője csalás és árulás áldozata, ezért egyre mélyebbre merül gyilkos haragjába. 

Túl nagy árat fizetett, de most kiköveteli, ami neki jár. Három nő, akiket az eltemetett titkok kapcsolnak össze és egy férfi láncol le. Egy férfi, aki fenntartások nélkül elfogadja, hogy rég halott és hőn szeretett felesége visszatért hozzá. Kane boldogabb, mint valaha, és bármit kész megtenni, hogy ez így is maradjon. Túl sok a kérdés, túl kevés a válasz, és túl nagy a tét. 

A New York Times és Sunday Times bestsellerszerző Sylvia Day egy olyan regénnyel tér vissza a magyar olvasóközönséghez, ahol a történetet a váratlan fordulatok határozzák meg. Buja gótikus regény, perzselő érzékiséggel megfűszerezve.

Évekkel ezelőtt már olvastam az írónőtől az Idegen a férjem c. regényét, amit szerettem, s habár történelmi romantikus regényről van szó, kíváncsian vártam, hogy egy számomra teljesen másik közegben mit tud alkotni Sylvia Day. Nem számítok rutinos olvasónak, ami a munkásságát illeti, viszont így is el tudom mondani, hogy egy igazán különleges élményben lehetett részem a Túl közelt olvasva. Duológiákat mindig szívesen veszek a kezembe, hiszen haladósak, nem kell sokat várni 2 rész között, és mindig sikerül lezárniuk úgy a cselekményt, hogy ne kívánjon az ember folytatást. Az is hatalmas érv mellettük, hogy hajlamos vagyok félbehagyni hosszabb sorozatokat, de a Fekete liliom meggyőzött, hogy lehet tömören és velősen is fogalmazni ahhoz, hogy fenntartsa az ember figyelmét. Ezekután biztos vagyok abban, hogy fogok még olvasni az írónő tollából.

Több dolog is felhívta a figyelmemet a Túl közelre. Először is meg kell említenem, hogy ha valamihez odacsapják a gótikus címkét, akkor én tuti, hogy elolvasom. Borzalmasan érdekelt, hogy mégis a gótika hogyan is párosul az erotikus regényekhez. Sok mindenre számítottam igazából, hogy hogyan is fog megjelenni a kötetben, csak épp az nem jutott eszembe, ahogy az írónő megoldotta. Nagyon rejtélyes, femme fatale lett, azt kell hogy mondjam. Nem voltak nagy elvárásaim, de azokat szépen megugrotta a történet. A gótika mellett a borító és a Goodreaden "értékelések" tették fel az i-re a pontot, miszerint kell az életembe Sylvia Day történet. Alapjáraton nem szoktam véleményeket olvasni, de ha valamire sokat kell várni, akkor az a legkevesebb, hogy meg is érje, és az írónő rajongói, illetve olvasói nem panaszkodhatnak. Mindenből kapunk egy kicsit, ad bele vágyakat, terveket, érdekes nézőpontokat, egy ismeretlen világot, csillogást, a csillogás mögött rejlő igazi arcot, ambíciót, titkokat és egy jó nagy adag talányt, mert az a helyzet, hogy a kötet első 100 oldalát nem értettem. Kusza volt, egyik szemszögből ugrottunk a másikba, és nem hagyott időt arra, hogy otthonosan tudjak mozogni Kane világában, ugyanakkor a kezdeti nehézség után csak úgy szárnyalunk. Azt érzem, hogy Sylvia Day beledobott a mélyvízbe, és hagyta, hogy egyedül érjek partot.

Emellett a sajátos, szabados, üde és nyílt írásmódjával meggyőzött, hogy néha ki kell lépni a komfortzónámból és NA erotikus regényeket is célszerű beiktatnom a mindennapjaimba. Hol buja, hol közönséges, de tele van fülledt hangulattal és arcpirító részletekkel. Nem mondom azt, hogy első regénynek tökéletes választás, de pontosan megmutatja azt a színvonalat, amit elvárhatunk az írónőtől.

A helyszín Manhattan, a színvilág már-már fekete-fehér egy kis színnel keverve. A lilom szimbólum nemcsak az egyik karakteren köszön vissza, hanem a regény legváratlanabb pillanataiban bukkan fel. Szó szerint virágba borítva ezáltal a cselekményt, és felvirágoztatva a komorabb hangulatot. Zseniális, ahogy bele lett szőve a liliom, mint motívum, és ahogy végig érezteti a jelenlétét.

Nem vagyok valami gyors olvasó, de azt érzem, hogy pillanatok alatt sikerült befalnom, amit nem bánok, mert kifejezetten jólesett a lelkemnek. Kimozdított a sok fantasy világából, és újat mutatott. Tudom, hogy említettem, hogy az ismerkedésünk nem indult felhőtlenül, de a karakterek százszázalékosan kárpótoltak. Ennyi hátbaszúrós, ármánykodós karakterrel is rég volt dolgom. 

Kane az elején kész talány, aztán ez a végére sem változik, de legalább tudom, hogy mit várhatok tőle. Egyszer azt éreztem, hogy bízhatok benne, aztán a következő oldalon felütötte a fejét a kétely, és már nem mertem se benne, se másban megbízni. Csak olvastam és olvastam, várva a következő fejezeteket, amik újabb és újabb részleteket tártak fel előttem a Fekete liliomból.

A szerelmi szálak, illetve a titkok viszik igazán előre a cselekményt, ami hol hagyja, hogy a homályban tapogatózzunk, hol pedig világos, mint a nap. Egyszerre elképesztő és hihetetlen, de az biztos, hogy nem fog unatkozni az ember, ha a kezébe veszi a Túl közelt. Én nem tettem, és van egy olyan érzésem, hogy ha szereted a különlegesebb regényeket, akkor te sem fogsz.

Emellett muszáj megemlíteni, hogy mennyire szókimondó is Sylvia Day regénye. Szókimondó, és feszültségben tart. Nemcsak a romantikára helyezi a hangsúlyt, hanem egyfajta homályban is tart. Mindenki gyanús, mindenki titkol valamit, és alig várod, hogy lehulljon az a bizonyos lepel. Az biztos, hogy ez a feszültség fog a sírba tenni. Tövig rágtam a körmöm, és alig vártam, hogy újra meglepjen az írónő.

A karakterekről nem akarok sok mindent elárulni, hiszen az a kötet egyik szépsége, hogy te magad tapasztalod ki, alkotsz véleményt, és hagyod, hogy befolyásoljanak a Kane családjához tartozók. Talán annyit elárulhatok, hogy a legtöbbjük nem lett kedvenc, de hálisten nem is erre épít SD, hanem arra, hogy egyfajta mozgásban tartson, és ösztönöz, hogy figyelj, ne lankadjon a figyelmed. Bevallom nem erre számítottam ettől a kötettől. Azt vártam, hogy majd egy erotikus regényt kapok, ami részben meg is valósult, másik részben meg jóval többet ad ennél. Nemcsak Lilly a hangsúlyos, hanem a család, a vállalkozás és a magánélet egysége is. Kérdéseket vet fel, s nemhogy megválaszolná ezeket, a kérdések egyre inkább gyarapodnak. Összességében egy erős, nőktől hemzsegő kötet a Túl közel, akiknek mind-mind megvan a maga véleménye, a célja, és nem félnek tenni is érte. Emellett Kane, a férfi áll mindezek középpontjában, és az ő titokzatos aurája ösztönzi cselekvésre a hölgyeket. Biztos vagyok benne, hogy fogom folytatni, már csak azért is, mert tudnom kell, hogy zárul a Fekete liliom duológia.

"A szerelem és a szépség elhalványul. A fogadalmak értéktelenek. A vér az élet. A gyermekeim még fiatalok, de hamarosan meg kell tanulniuk ezeket a leckéket."

"Mély, rekedtes nevetésed visszhangzik a lelkemben és megérinti azt a sötét, csendes helyet, aminek létezéséről előtted nem is tudtam. Bármit mondasz vagy teszel, mindennél hevesebb lángra lobbant az érzés, hogy megérintetted a lényem velejét."

"Már te sem vívsz belső harcot. Ez a szerelem varázsa, nem igaz? Az engedély, hogy önmagunk lehessünk, tudva, hogy a másik szemet huny a hibáink felett."

"– Te vagy nekem a levegő, mely éltet. Senki sem mondhat vagy tehet semmit – még te sem –, ami megváltoztathatná, amit irántad érzek."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)