Tricia Levenseller: Daughter of the Pirate King - A kalózkirály lánya (A kalózkirály lánya 1.)

"Utálom, ha férfinak kell öltöznöm."

*

Bőven lesz még idő, hogy jó alaposan elagyabugyáljam, miután megszereztem, amiért jöttem.

A tizenhét éves Alosa kapitány titkos küldetésre indul, hogy megszerezze a legendás kincshez vezető ősi térképet. Szándékosan elfogatja magát az ellenséggel, ugyanis át akarja kutatni a hajójukat. Alosa könnyedén kifogna a könyörtelen kalózlegénységen, ha nem állna az útjába a fiú, aki elfogta – a meglepően agyafúrtnak bizonyuló és aljas mód jóképű elsőtiszt, Riden. Persze nincs mitől tartani, ugyanis Alosának van néhány trükk a tarsolyában, és egyetlen magányos kalózhajó nem állhat a kalózkirály lányának útjába.

Tricia Levenseller első regénye, A kalózkirály lánya, bővelkedik akcióban, kalandban, romantikában, sőt, még némi varázslat is keveredik a nyílt tengeren játszódó, magával ragadó történetbe.

Ez a kötet az egyik olyan, ami már a magyar megjelenése előtt felhívta magára a figyelmemet. Eddig csupa jót hallottam róla és minden dicshimnusz igaznak bizonyult, hiszen nemcsak élvezetes olvasmány, de elképesztő kaland is. Tenger, kalózok, szirének. Mi kell még? Egy jól megtermett és kellőképp badass főhősnő, aki minden képzeletet felülmúl.

Maga a kötet elég vékonyka. Én személy szerint néhány óra alatt ki is végeztem, s ezalatt a néhány óra alatt temérdek kalandban, humorban, szócsatában, érdekes információban és veszélyekben volt részem. Teljes egészében kikapcsolt és csak úgy faltam a sorokat. Nem érdekelt semmi más csak az, hogy minél többet és többet olvashassak el belőle. Igaz, hogy az eleje nem szippantott be, még nagyon kezdetleges volt a kapcsolatunk, de ahogy kezdett felpörögni a sztori és ahogy egyre érdekesebbé és feszültebbé vált a cselekmény úgy kerültem bele abba az örvénybe, ami nem eresztett el, még az utolsó oldalakon is szinte fogva tartott. Ahhoz képest, hogy teljesen másra számítottam a történettől, jóval többet kaptam. Van benne romantika is, adok-kapok helyzetek, rejtélyek, becsapások és sok-sok éles helyzet. Olyan volt az egész, mintha a tengeren hánykódtam volna és sose lehettem biztos abban, hogy mikor kerülök viharba vagy mikor futok zátonyra. Maga a cselekmény jórészt a tengeren játszódik, de a szárazföldi jelenetek is megérne egy misét. Mindegy, hogy víz vagy föld egy biztos, hogy magabiztosabb és keményebb hősnőt el sem tudnék képzelni. Alosa úgy tökéletes a szerepre, ahogy van. Teljességgel átadja a kalózlét mivoltát, de közben megmarad nőiesnek is, nem hazudtolja meg magát, s olyan trükkökre és lépésekre képes, hogy hűha. 

A leírások és a belső monológok is csak tovább építik a cselekmény összetettségét, ami egyébként iszonyatosan gyors kimenetelű, titokzatos, zárt, de egyben káprázatos és új keletű is. Imádtam ahogy az írónő szőtte a szálakat, ahogy nem elégedett meg a nyilvánvalóval és még több belső jelentést, illetve utalást rejtett el a sorok között, amik a megfelelő pillanatban lepleződtek le és adtak egyfajta meglepetés érzetet az egész regénynek. Eddig a kalózokról annyi volt a tudásom, mint amennyit A karib tenger kalózai filmből leszűrhettem, de ezt a tudást mesterien bővítette Tricia Levenseller. 

Ahol kellett információk tömkelegével látott el, de ahol az kellett ott megvonta és megvárta a kellő pillanatot, hogy a tudást a birtokomba helyezze és úgy alakítsa, csavarja azt, hogy megfelelően illeszkedjen a történet mondanivalójához.

Különösen szeretem azokat a történeteket, ahol erős hősnővel van dolgunk, ezt meg is kaptam, de egy olyan gyengédség is társul hozzá, ami megkülönbözteti Alosát a többiektől. Mindenféle mocsok, kegyetlenség, illetve sötét oldal, ami fellelhető a kalózok oldaláról helyet kap, cseppet sem szépít rajta, úgy ahogy van úgy tárja elénk és löki a szemünk elé a kegyetlen valóságot. 

S e mellé még egy egészen hajszálvékony, de annál érzelmesebb szerelem kezdetleges formáját is kibontakoztatja, ami teljesen más irányba tereli a történetet, ad neki egy súlyosabb fennhangot, amit csak a későbbiekben szándékozik kibontakoztatni. Nagyon jól szórakoztam olvasás közben, a szemem előtt peregtek le az események. Az arcomon éreztem a víz erejét és a vérét is.

Együtt fedeztem fel a kalózhajó minden egyes zugát Alosával és együtt éltem át vele a borzalmakat is. Hol repültem, s hol a mélybe taszított. Hol drukkoltam, hol pedig reménykedtem, hogy még többet és többet tudhatok meg. Az írónő nagyon szépen fonogatta a történet szálát, s arra is ügyelt, hogy ne kerüljön minden információ a birtokomba, rendesen megdolgoztatott azért, hogy megtudjak ezt-azt a szirénekről, magáról a tengerről és az általa felépített világról.

Fantasy a javából, de a mi világunkból is belevett mondákat, régi történeteket, amiket már oly sokan feldolgoztak és átformáltak, mégis különlegeset alkotott Tricia. Nem elégedett meg simán a szirének és kalózok mivoltával, kellett hozzá az izgalom, egy titkos küldetés és a mesés kincs ígérete, hogy elindítson minket az úton. 

Annyi mindenre körültekintően odafigyelt, annyi mindennek engedett teret, hogy azon csodálkozom, hogy fért ez így mind el, hiszen maga a kötet nincs 300 oldal, mégis temérdek kaland, akció, izgalom és tudás vár azokra, akik felszállnak a kalózhajóra és végig hánykolódják az utat a rögös tengeren, ahol a képzelet csak úgy szárnyal, ahol a megalkuvás és a könyörgés, a gyengeség nem játszik és ahol egy lépésre vagy attól, hogy a tengerbe vessenek a vérangolnák közé. Egyetlen egy dolgot sajnálok csak, hogy ha már a kötet mozgatórugója egy térkép, akkor igazán lehetett volna is benne egy, legalább nekünk olvasóknak. De még ez ellenére is csak azt tudom mondani, hogy akik egy vérbeli, pezsdítő kalandra vágynak, s nem riadnak vissza a fájdalomtól, a mámortól és a tudástól, akkor megtalálták a számukra kedvező kötetet. S mindehhez még enyhe romantika is társul, ami személy szerint a kedvencem lett és alig várom már, hogy többet tudjak meg a történetről, arról hogy mi lesz ezután, hogy mi lesz Ridennel és hogy merre is tart a történet. Az viszont biztos, hogy akármerre is evezünk csalódni nem fogunk. Felőlem már most jöhetne a folytatás.

" - Kalózok nevelte kalózlány vagyok, a lehető legundorítóbb, legállhatatosabb férfiaktól kellett megszabadulnom. Azért nem aggódom olyan nagyon."

" - Mert a kalózok nem szoktak úgy kinézni, mint te, nem beszélnek úgy, mint te, és nem csinálják azt, mint te. Érthetetlen vagy, és teljesen összezavarsz."

" - Tegnap azért nyavalyogtál, mert nem álltam ki melletted. Mindkettő egyszerre nem megy, úgyhogy döntsd el, mit akarsz!"

"Most nem igazán van rá mentségem. Ami azt illeti, rengeteg oka van annak, hogy miért rossz ötlet megcsókolni Rident. Csak épp egyetlenegy sem jut eszembe."

Köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 18%-os kedvezménnyel!

R. Kelényi Angelika: A párizsi nő (Az ártatlan 3.)

"A lenyugvó nap megvilágított egy vékony sávot az apró szobában."

*

Nincs veszélyesebb egy féltékeny asszonynál… 1610 áprilisában Fabricius Flóra és szerelme, a jóképű, de cseppet sem makulátlan múltú Lorenzo Mariani Párizsba érkezik. Nem jószántukból utaznak, a biztos halál elől menekülnek a francia fővárosba. Egy gyönyörű, nagyvilági hölgy segíti őket, akinek gyökerei a velencei Mariani házhoz kötődnek. Flóra hamarosan megismeri a féltékenység, és az asszonyi cselszövés legmélyebb bugyrait.Gyilkosság, vágy és gyűlölet kíséri minden léptét, és rájön, hogy még a Tuileriák palotájában sincs biztonságban.

R. Kelényi Angelika, Terézanyu-díjas írónő 17. század elején játszódó regénye kalandos, izgalmas, és vérfagyasztó történetet mesél el, mely szokás szerint nem nélkülözi a romantikát, a cselszövést és a korhű történelmi hátteret sem.

Miután befejeztem a második részt több olyan komment is érkezett különböző social media felületeken, hogy a harmadik, egyben befejező részt még jobban fogom szeretni és ezeknek az embereknek nagyon is igazuk lett, mert A párizsi nő immáron az egyik kedvenc regényemmé vált az írónő tollából. Megvan benne minden, amit szeretek. Intrika, szenvedély, kaland, veszély, izgalom, ármány, cselszövés, árulás és egy megoldandó rejtély.

Kérdés sem volt előttem, hogy záros határidőn belül, de el fogom olvasni a trilógia befejező kötetét is, mivel eszméletlen, ami a sorok között történik. Ahogy haladunk előre az időben úgy lesz egyre izgalmasabb, egyre veszélyesebb, s ezáltal egyre titokzatosabb is. Nincs egy olyan oldal benne, ahol ne csüngtem volna minden egyes elejtett szón, vagy ne gondolkodtam volna azon, hogy ezt még vajon, hogy lehet überelni, de R. Kelényi Angelika nemcsak megmutatta, de be is bizonyította, hogy nála furfangosabb és kreatívabb magyar írónő aligha akad. Nagyon imádtam, ahogy újra egy új helyszínre vezetett, ahogy bemutatta azt; egy teljesen más világ tárulhatott a szemem elé, s még emellett temérdek valós, hátérrel rendelkező információt is belecsempészett, ami a jobban érthetőség miatt csak még több pluszt adott a regénynek. Ahogy belevágtam az első fejezetbe bevallom déjá vu érzésem támadt, de A párizsi nő kezdése sokkal szenvedélyesebbre és érzelmesebbre sikeredett, mint az érzést kiváltó Bűnös örömök városáé. Már ezután a kezdés után éreztem, hogy bizony anyai-apai bele lesz adva és mindent fog vinni ez a kötet, s milyen igazam is lett. Maga a párizsi udvar, a politikai helyzet, a zavargások egy olyan baljós alapot kölcsönöznek a regénynek, ami miatt könnyen kikövetkeztethető, hogy ezúttal Flóra és Mariani hatalmas fába vágják a fejszéjüket. 

A kötet valamivel veszélyesebb és titokzatosabb is, mint társai, de végre olyan dolgok is megtörténnek benne, amire már elég régóta vártunk. Végre kapunk Mariani fejezeteket, végre nemcsak Flóra helyzetét, gondolatait, érzéseit és kételyeit kapjuk kézhez, hanem a mi drága jó emberünkét is, s meg kell hogy mondjam, hogy bizony Lorenzo fejezetei abszolute kiemelkednek a többi közül, s már-már a kötet ékeivé válnak. Sokan nem tudják, de mindig is volt egyféle vonzalmam a párizsi udvar iránt, s ezt az éhségemet és vonzalmamat teljes mértékben kielégítette az írónő. 

De nemcsak a párizsi udvar érdekel, hanem úgy maga az egész korszak és igazi felüdülés volt olvasnom, ahogy mindenféle szépítés nélkül tárta elém Angelika a kemény valóságot és azt, hogy milyen is lehetett az élet 1610-ben Franciaországban. Tökéletes képet ad a vallásháborúról, a politikai helyzetről, arról hogy hiába a férfi hatalom, ha titkon a nők kezében van a gyeplő, s ez a mai napig így van, még akkor is, ha ezt sokan nem ismerik el. De mindenki tudja, hogy minden férfi mögött egy erős nő áll. De visszatérve a cselekményre. Pörgős, néhol megdöbbentő vagy éppen sokkoló, szemléletes, érzékletes, nagyon is hű a történelmi szokásokhoz, kemény és a rideg valóságit sem fél megmutatni. 

Maguk a szereplők, s itt nemcsak a két főhősünkre gondolok igazi egyéniségek, van mondanivalójuk, megfejthetetlenek, önzőek, ármánykodóak, reménykedőek, de ezekkel a tulajdonságokkal együtt olyan szórakoztatóak vagy olykor elborzasztóak. Angelika néhány szívszaggató jelenettel is gazdagítja a kötetet, s ezek a részek nemcsak a lelkemig hatoltak, de alapjaiban rengették meg az érzelmi világomat. Nem félt kegyetlennek lenni és attól sem riadt vissza, hogy vajon egy-egy elszánt, megrengető lépés után mit is fognak gondolni az olvasók, mert ahol kellett ott csavart egyet a szívünkön, vagy éppen elvetette a remény magjait, hogy azok kicsírázzanak és új talajra építve burjánzanak. Maga a kötet nagyon is méltó folytatása és lezárása a trilógiának. S már bánom, hogy ennyit várattam magamra, hogy elolvassam. 

Leginkább azért történt ez meg, mert nem akartam elengedni és úgy igazából nem is akartam elengedni Flóra kezét, hiszen olyan kis ártatlan virágszál volt a sorozat kezdete előtt, de A párizsi nő alatt már nem azzal a lánnyal van dolgunk, hanem egy sokkal határozottabb, sok mindent átélő, felnőttebb és gondoskodóbb leánnyal, aki levetett magáról mindenféle gyermeki bájt és megmutatta, hogy milyen fából is faragták őt. 

Összességében akik tehetik merüljenek el Angelika bármelyik regényében, mert az időutazás, a szórakozva tanulás és egy-egy unalmasnak tűnő történelmi esemény is izgalmassá válik a kezei alatt és, amit alkot az biztos, hogy maradandó és átlagon felüli lesz. Megkapjuk az adott kor, az adott időszak feelingjét, megtudhatjuk, hogy milyen is volt akkoriban az élet, hogy milyen veszélyek és ármánykodások is leselkedhettek és megmutatja azt is, hogy egy jól megírt szöveg mennyi mindenre képes, nemcsak tanít, okít, de meg is szerettetheti másokkal az olvasást. Még annyit muszáj elmondanom, hogy ahhoz képest,ahogy felépült A párizsi nő, fokozatosan, lépésről-lépésre haladva, majd a közepétől beledobva a mély vízbe igazi lírai befejezést és lezárást sikerült adni a cselekménynek és úgy magának az egész regényfolyamnak is. Felettébb büszke vagyok arra, hogy olvashattam ezt a kötetet is és arra, hogy még dedikáltatni is sikerült Angelikával. Tehát ne féljetek belépni a múlt kapuján, mert legtöbbször igazi kincs lapul a kapu mögött, s Az ártatlan trilógia talán az egyik leginkább féltve őrzött kincs mind közül.

" - Tudod, hogy mit gondolok a szerelemről. Soha, senkibe nem leszek szerelmes, mert nem akarok. A szerelem döntés kérdése, és én úgy döntöttem, nem adom meg az esélyt arra, hogy elveszítsem a józan eszemet. Ugyanakkor arra törekszem, hogy boldoggá tegyem. Ebben senki és semmi nem fog megakadályozni. Megértetted?"

" - Ne aggódj, Lorenzo, nem fogok petrezselymet árulni, az nem szokásom - rázta meg duzzogva a fejét. - Maga a király fog táncra kérni, meglátjátok - vont be végül engem is a beszélgetésbe, hisz Marianival nem ment semmire, akár tudomást is vehetett rólam."

" - Nocsak, cincog a kisegér. Attól, hogy egyszer kinyitottad a szádat, még nem lettél farkas, Flóra. De nincs is miért nekem esned, nem bántottalak. Lorenzóra pedig nálam jobban senki nem tud vigyázni, míg távol vagy. Nyugodj meg, nem tudom elcsábítani tőled, amíg eszméletlen..."

"Nem akarta a szerelmet. Eldöntötte, és én bármit is tettem, ezt a döntését nem tudtam megváltoztatni. Csupán a remény élt bennem, hogy egyszer rádöbben, a szerelmet nem lehet eldönteni. Az vagy van, vagy nincs. Az ember agya tehetetlen, ha a szív mást akar."

"A kígyók akkor is kígyók maradnak, ha egy időre angyalszárnyakat képzelnek magukra, és megpróbálnak annak megfelelően élni. A valódi természet kiütközik, örökké nem lehet másnak látszani, mint akik vagyunk."



Köszönöm az Álomgyár Kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 15%-os kedvezménnyel!

Sienna Cole: Reményszimfónia

"A bécsi Razumovszkij-szalonban valódi csoda történt."

*

Zene ​és szerelem Bécs szívében. Patrick Byrne, a nagyreményű zongorista-zeneszerző sötét múltja elől menekülve Bécsben próbál új életet kezdeni. Egyetlen dolog hajtja: hogy befejezze és színpadra állítsa élete fő művét, ám eközben nemcsak a lehetetlen feltételekkel, de saját démonaival is meg kell küzdenie. Carla Kimmel tehetős üzletember férjével érkezik Bécsbe. Egy művészeti alapítvány vezetőjeként felajánlja Patricknek a támogatását, de cserébe ő is kér valamit: zongoraleckéket szeretne venni a zseniális művésztől. Közös munkájuk során nemcsak Patrick küzdelmei állítanak eléjük akadályokat, de Carla rég eltemetett titkai is felszínre kerülnek. Vajon a zene képes rá, hogy begyógyítsa a sebeket? Van-e remény két összetört szív számára, hogy újra megtalálják a boldogságot?

Sienna Cole, az Aranykönyv-díjra jelölt Négyszáz nap szabadság és a páratlanul izgalmas Lefelé a folyón szerzője új, drámai, romantikus regényében is az emberi lélek legsötétebb mélységeibe tesz lebilincselő utazást.

Sienna legújabb regénye minden várakozásomat felülmúlta. Egyszerre kápráztatott el és vezetett új vizekre. Főhősünket, Patricket már a Négyszáz nap szabadság alatt megismerhettünk, így akik ezt a remekművet még nem olvasták feltétlenül kezdjék el, nemcsak azért, mert igazi utazásra invitál minket, hanem azért is, mert spoilerekkel találkozhatunk a Reményszimfónia sorai között.

Nemcsak azért vártam annyira Sienna új regényét, mert érdekelt, hogy mit is tud kihozni Patrickből, hanem azért is, hogy végre újból válthassak néhány szót vele, hiszen mindegy, hogy dedikáláson vagy bemutatón vesz részt az ember az írónőnek mindenkihez van egy pár kedves szava. Bevallom őszintén Patrick sose tartozott a kedvenceim mögé, leginkább azért, mert nem tudtam kiismerni, egy hatalmas kérdőjel volt a számomra, s most mégis eljött az a pillanat, amikor azt mondhatom, hogy tisztán látom már az ő lényét és nagyon is szükség volt arra, hogy belelássunk a legmélyebb gondolataiba, a lelkébe és abba, hogy milyen is egy elvont művész élete. A Reményszimfónia a maga valóságával szedett darabokra, cincálta meg a lelkem, de eközben építette és szépítgette is azt. Úgy érzem, hogy nem volt hiábavaló a munka és meg is hozta szépen a gyümölcsét, hiszen Sienna lelke, varázsa és a teljes lényéből áradó kecsesség és magabiztosság is csak úgy árad a lapokból. Bármennyire is elvont, bármennyire is különc a Reményszimfónia, mégis ez az írónő eddigi legfinomabb, legszebben megfogalmazott regénye, aminek méltó helye van a könyvesboltokban és az olvasók polcain. Maga a mű olyan szépen és kecsesen felépített, a helyszín már eleve magával ragad, megadja a kellő hangulatot és az alapmotívum is csak még magasabbra emeli.

Nem egyszerűen egy újabb regénnyel van dolgunk, hanem A regénnyel, ami megmutatja az ember legsötétebb gondolatait, rámutat az ok-okozati tényezőkre és darabjaira cincálja az olvasóit még az előtt, hogy a végére érhetnének és azt mondhatnák, hogy igen, erre a regényre volt szükségem. S valóban nekem erre volt szükségem. Begyógyította a sebeimet, egy teljesen új perspektívát helyezett előtérbe és úgy csavarta a szálakat, hogy azok a kellő helyeken érjenek össze, bontakozzanak ki és hozzák be a cselekménybe az újabb bonyodalmakat és megoldásra váró alaphelyzeteket. A legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyire mélyen fog érinteni és, hogy ennyire át fogom érezni a kötet hangulatát. 

Minél többet olvasok Sienna Coletól, annál inkább azt érzem, hogy nagyon is jól tettem annak idején, hogy felülkerekedve a kíváncsiságomon megismerhettem a munkásságát, mert könyvről-könyvre egyre érzelmesebb, egyre finomabb és egyre sötétebb történeteket tár az olvasók elé és minél inkább beleélem magam a történeteibe annál inkább érzem azt, hogy nagyon jól döntöttem. A lelkem mélyéig, s talán még annál is mélyebbre hatolt a Reményszimfóniájával. Nem egyszerűen elmesélte Patrick nem mindennapi történetét, de egy olyan környezetbe helyezte azt, ami még inkább rásegített arra, hogy minden a lelki szemeink előtt játszódjon le. Ha akarjuk akár el is látogathatunk az ikonikus helyszínekre, s beülve a Musikvereinba képzelhetjük azt is, hogy Patrick Byrne szimfóniáját hallgatjuk, s mi magunk vagyunk a könyvben a hallgatóság. Amikor elkezdtem egy könnyed történetre számítottam, de nem ezt kaptam. Adott egy sérült lélek, egy mindenre elszállt feleség és két fájdalmas múlt. 

Amit lehetett ezekből az alapokból kihozni azt Sienna maximálisan kihozta. A zeneiség mellett az érzékiség és a vágyak is fontos szerepet kapnak, s ez a hármasság teszi letehetetlenné. Magát a kötetet nem könnyű megemészteni, de minden egyes átvirrasztott éjszaka megéri, mert igazi eufóriás érzéssel tölti el az olvasókat. Maguk a karakterek sebezhetőek, lelkileg összetörtek, de emellett erősek és ádázak is, Carla mindenféleképpen, hiszen Patrickhez hasonlóan ő is döntések elé van állítva, neki is megvan a maga keresztje és múltja, amit cipelnie kell, de ha két hasonlóan fájdalmas múltú sors találkozik ott nem születhet olyan végeredmény, ami ne venné le a lábáról az olvasókat és ne késztetné őket arra, hogy sorba falják fel az összes Sienna Cole kötetet. 

Maga a cselekmény annyira erőteljes és muzikális, hogy ha nem figyelünk oda könnyedén beszippanthat és belekerülhetünk abba az örvénybe, ami a Reményszimfónia teremtett. Szakszavakkal és szakkifejezésekkel is bőven találkozhatunk, de ez senkit se ijesszen el, mivel még a legbotfülűbb is érteni fogja az utalásokat és a célzásokat. Az utolsó néhány oldal igazi csemege lehet azok számára, akik nemcsak értik, de szeretik is a tipikusan zenészeknek kitalált nyelvezetet, hiszen leginkább itt mutatja meg az írónő, hogy bizony ő is mélyen átérzi, sőt benne él a zenében és a sajátos kis világában. Még annyit szeretnék kiemelni, hogy a szerelmi szál kibontakozása és az ehhez fűződő akadályok teszik fel az i-re a pontot és, ha nem lenne ez így erősen hiányérzet gyötörne. Minden egyes leütött hanggal és minden egyes megszólaltatott hangszerrel együtt vont be engem is a történet a bűvkörébe és addig nem engedett, amíg ki nem bontakoztatta előttem Patrick történetét, a személye mögött rejlő kételyeket, a belső világát és az egyediségét. Ahogy Sienna elkezdett zenélni a szívem úgy követte az útját, hol erősebben és hangosabban dobogott, s volt hogy már a megszűnéshez közel állt, mégis ott volt a reménysugár, ami nem hagyta, hogy megszűnjön dobogni és addig éltette, amíg ki nem teljesedett és amíg vissza nem állt minden a megérdemelt helyére, s amíg teljesen magával nem szippantotta a dobbanásokat. Összességében nemcsak szívet dobogtató, de lelket simogató alkotás a Reményszimfónia minden egyes megszólalásával és hallgatásával együtt.

" - Tudja, szerintem az bújik ilyen ostoba sztereotípiák mögé, aki retteg az emberektől. Mi történt magával, Patrick, hogy ilyen kemény és tüskés lett?"

" - A Libertangóra gondol, kedves? - A férfi érezte, hogy csak nagyon kevés tartja vissza attól, hogy kifakadjon megint, aztán ez a kevés gát is leomlott, mikor a cukormázba mártott pöfeteggombára emlékeztető szipirtyó megkérdezte tőle, neki hogy tetszett a repertoár."

" - (...) Fogalmam sincs, mi tudná kirángatni ebből a gödörből, de ha rám hallgatsz, Carlita, akkor annyiban hagyod ezt a dolgot. Vannak olyan emberek, akiket egyszerűen nem lehet megmenteni saját maguktól."

" - Dehogynem - jelentette ki a nő, és beletúrt a férfi dús hajába. - Emlékszel, mit mondtam a legelső alkalommal, amikor találkoztunk? Téged akarlak, senki mást. Azóta ez a bizonyosság minden nappal csak tisztábbá és erősebbé vált bennem."

" - Nagyon leegyszerűsítve valahogy így történt - hagyta rá a férfi. - De ez már a múlt. Senki sem halhatatlan, a szerelem meg végképp nem az. Nagyon is múlandó, sőt kérészéletű."

" - A szenvedés egy döntés - válaszolta Carla. - És a boldogság is az. Én az utóbbit választom, bármi történjen is."

Köszönöm az Álomgyár Kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 15%-os kedvezménnyel!

Anne L. Green: Arcátlan csábító (Csábító 1.)

"Olivia Clark vagyok. Követeléskezelő. Közismertebb néven behajtó."

*

Minden ​történetnek több oldala van, ahogy minden embernek több arca. Olivia Clark évek óta behajtóként éli mindennapjait. Tartozások behajtása az élete, ami olykor magánnyomozással jár. Szereti a munkáját, de idővel kezd belefásulni, míg egy napon a barátnője a segítségét nem kéri. Valaki titokzatos módon visszaél a férje személyazonosságával. Olivia elszánt kutatásai egy rejtélyes férfihoz vezetnek, aki nagylelkűen felajánlja a segítségét. Thomas, Carl vagy Niko? A valódi nevét senki nem ismeri, egy vérbeli kaméleon. Nem más ő, mint egy hivatásos csaló, aki a „munkája” során különböző személyiségeket vesz fel, mindig más-más figura bőrébe bújva. Igazi átváltozóművész, de az örökös szerepjátéknak köszönhetően már ő maga sem biztos abban, hogy ki is ő valójában. A szálak egymásba futnak, a titkokról lehull a lepel, Olivia és Niko pedig zűrös csalási ügyek kellős közepén találják magukat. De hogy ki melyik oldalon áll, abban már egyikőjük sem lehet biztos. Az Arcátlan csábító a Csábító-sorozat első része. Olivia és Niko története az Érzéki csábító és a Végzetes csábító című kötetben folytatódik.

A többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt Anne L. Green a 2015-ös év elsőkönyves felfedezettje. Regényeiben szereti az egyedi fűszerezést, a pikáns párbeszédeket, a fülledt vagy izgalmas jeleneteket. Legújabb, fordulatokkal teli írását valós események ihlették. Ebben a szenvedélyes és váratlan bonyodalmakban bővelkedő, modern kori romantikus történetben semmi nem az, aminek látszik.

Ó, te jó ég. Mi volt ez az Arcátlan csábító? Elevenen felfalt és nem eresztett. Minden egyes sora még jobban magához láncolt és úgy kötött gúzsba, hogy észre sem vettem. Imádom ALG stílusát, de ez a személyesebb hangvételű írása eddig a kedvencem. A többi kötetét is nagyon szeretem, de a lelkemnek erre a csemegére volt szüksége ahhoz, hogy valami újat éljek át könyv által.

Tudom, hogy mennyire izgult és félt Anne, hiszen szívét-lelkét kitárta ebben a történetben. A legféltettebb belső gondolatait osztotta meg velünk egy olyan köntösben, ami nem köntörfalazott és úgy tárta elénk az igazságot, ahogyan azt kell. Mindig is csodáltam az írónőt, hogy hogyan képes ilyen érzékletesen és ilyen kiforrt stílusban írni, de az Arcátlan csábítóval jóval felülmúlta önmagát is. Nem egyszerűen követték az események egymást, hanem mozgóképek sokaságával pörögtek le a szemeink előtt. A cselekmény egyszerre volt tüzes, tanulságos, őszinte és titokzatos. Már a fülszöveg elolvasása után éreztem, hogy más lesz, mint az eddigi ALG regények, mégis nagyon illik az írónőhöz. Hordozza magában azt a sajátos stílust, amit annyira megkedveltem az évek során és én, mint egy olyan olvasó, aki már a kezdetektől figyelemmel kíséri Anne munkásságát rettentően büszke vagyok, hogy sikerült eljutnia odáig, hogy kiöntse a szívét nekünk és olyanról írjon, amiről nagyon szeretett volna. Sokan nem tudják, de a polgári foglalkozása valóban az adósság behajtás volt, és az, hogy egy számára kedves hivatást állít a középpontba csak még jobban növeli a kötet értékét, hiszen nemcsak Anne-t ismerhetjük meg közelebbről, de ezáltal egy teljesen új sorozat első elemébe is betekintést nyerhettünk. 

Magát a cselekményt a már jól megszokott módon kezdi. Egyből felkelti az érdeklődést, nagyon sokáig nem ad egyértelmű választ és ott lebeg előttünk a titokzatos John Doe, amerikai bűnügyi, esetleg orvosos sorozatokból lehet ismerős ez a kifejezés, s lényegében annyit jelent, hogy ismeretlen, nem tudjuk a nevét és ez a férfi karakterünkre nagyon is igaz. Adott egy sármos, egoista csaló, aki nem fedi fel magát, vagy mégis? Nagyon érdekes kérdésekre ad választ az írónő. Mi van, akkor ha ezt a titokzatos John Doe-t eltalálja Ámor-nyila és már nem elégszik meg a tolvajlással, a lopással, az egyéjszakás kalandokkal és a felszínes kapcsolatokkal? 

Itt jön a mi drága írónőnk és úgy állítja a feje tetejére az eseményeket. Csak úgy dobálja a bonyodalmakat, a felvetéseket és a megoldandó kérdéseket, legyenek azok racionálisak vagy emocionálisak. Nem egy helyen vet be olyan csavart, ahol még pislogni is elfelejtünk vagy éppen leesik az állunk, hogy hűha erre a fordulatra nem számítottunk és wow. Rutinos ALG olvasónak számítok, de még így is tudott meglepetést okozni az Arcátlan csábító. Hol nevettem, hol hitetlenkedtem, hol pedig bosszankodtam, mivel az érzelmi vonalon nagy előrelépés sokáig nem történik, na de amikor úgy igazán bevetette magát az írónő megmutatta, hogy anélkül is lehet pikáns, szexi és libidót okozó jelenetet írni, hogy közben tulajdonképpen aktus, együttlét nem történik. A részletekbe csak annyira megy bele, amennyire kell, de a kötet többi része maximálisan ki van dolgozva. 

Szinte minden apróságra odafigyelt, hogy ne maradjon bennünk elvarratlan szál (ez a szófordulat, tudom...), vagy éppen kétely. Egyszerűen imádtam és nem csak azért, mert az írónőt is imádom, hanem azért is, mert maradandót alkotott, megmozgatott olvasás közben, megmutatta mind a két oldalt. Mind Oliviáét, ami a törvény és a behajtás, s mind Nikoét, éppen ez az a név, amit használ, de senkit se tévesszen meg, mivel a legnagyobb kérdésre az Arcátlan csábító nem ad választ. Ki az a John Doe? Mikor tudjuk meg a nevét és a történetét, a hátterét, a láncreakciókat, ami elindította a lejtőn? Ez és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatnak most, hogy befejeztem és, hogy még nem lehet a kezemben a következő és az azutáni rész.

Visszatérve Oliviára. Már megszoktam, hogy erős karakterekkel, igazi egyéniségekkel dolgozik Anne, de Olivia még így is más, mint a többiek. Kicsit magát Erzsót látom benne. Ambiciózus, mindig eléri amit akar és nem futamodik meg, ha falba ütközik, addig küzd amíg át nem töri és nem győzedelmeskedik. Addig amíg meg nem született az Arcátlan csábító számos ALG regényt foghattunk a kezünkbe, de a Csábító-sorozat első része az, ami teljesen megbolygatott és újat mutatott. 

Már a cselekménye is igazi hullámvasút. Egyszer a magasságokig emelkedünk, míg van, hogy teljesen mindennek az alján érezzük magunkat úgy játszadozik az írónő az érzéseinkkel. Végig izgalmas, a lélegzetem elállt, imádtam, ahogy a szálakat fonta, ahogy a karakterek szájába adta a szavakat és ahogy elvarázsolt. Sikeresen kiütötte Alex Crosst a nyeregből, hiszen számomra ő volt eddig A férfi ALG megfelelője. Niko és Olivia között igazi macska-egér játék játszódik le, hol az egyik, hol a másik csíp, szúr és tűr, de az biztos, hogy szenvedélyben, forróságban és izgalmakban nem lesz hiánya annak, aki megpróbálja kideríteni, hogy mi lesz mindennek a vége és, hogy ez milyen következmények fog járni arra a világra és világnézetre vonatkozóan, amit az első részben elénk tár a cselekmény. Az utolsó fejezetről meg csak annyit, hogy nem győztem kapkodni a tekintetem és újfent csak annyit írhatok, hogy wow. Gratulálok. Így kell lezárni egy regényt, hogy az olvasók teljesen meghökkenjenek, összetörjön a szívük, sírjanak és még jobban vágyjanak arra a második kötetre. Rendesen lesokkolt. Izgalmakban, megoldandó ügyek tömkelegében lesz részünk az Érzéki csábítóban, azt garantálhatom.

"Félrenyeltem a kólám. Átlagos? Sok mindennek neveztek már a nők de átlagosnak még soha. Ezzel visszavonhatatlanul a figyelmem központjába lépett a pimasz kis szöszi. A férfiúi hiúságom szenvedett csorbát."

"Csodás volt. A fölényes büszkeségéről a vadlovak jutottak eszembe. Megfékezhetetlen, betörhetetlen. Vágyat éreztem, hogy szenvedélyességében leigázzam."

"- Valóban nem vagy egy Quasimodo - gúnyolódott -, de valljuk be, jobbat vártam. A Fantomról valóságos ódákat zengenek, te pedig... nem vagy valami nagy szám."

" - Csak egy esélyt szeretnék - jelent meg a képernyőmön. Az ajkamba haraptam. Vártam a folytatást, de nem érkezett.
   - Esélyt mire? - döbbentem meg.
   - Hogy jobb emberré váljak. Naponta egy órát kérek az életedből, hogy bebizonyítsam, nem vagyok az a gazember, akinek most gondolsz."

" - Ne csináld már! Ez olyan gyerekes. Mikor rólam van szó, tűrjem el, hogy sértegetsz, lenézel, becsmérelsz, ellenben én nem tehetek még célzatos megjegyzéseket sem - emeltem fel a hangom. Kiborított a nő."



Köszönöm az Álomgyár Kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 15%-os kedvezménnyel!

Meghan March: Vágy és kétség & Vágy és szerelem (Vágy trilógia 2-3.)

"Hát megcsináltam. Hozzámentem egy milliomoshoz."

*

Sikerült. Feleségül mentem egy milliárdoshoz. Megvolt rá az okom, de arra nem számítottam, hogy azt fogom érezni, a tulajdona vagyok. Házassági fogadalom ide vagy oda, akkor is önmagam akarok lenni. A szabályai vasmarokkal szorítanak, de nem olyan lány vagyok, aki hagyja magát. Viszont van egy kis gond: azt hiszem, kezdek beleszeretni… Fogalmam sincs, mi lesz ebből a házasságból, de életem legnagyobb kalandja, hogy megmaradjak olyannak, amilyen lenni akarok, miközben átadom magam a mocskos kis élvezeteknek, ahogy ő akarja.

A Vágy és kétség a Vágy-trilógia második része.

Meghan March erős, érzéki nőkről ír és mocskos szájú alfahímekről, akiket térdre kényszerítenek. Impulzív és kedélyes, és senkitől nem kér bocsánatot, amiért imád pikáns dolgokat írni. Erotikus regényei Amerikában hatalmas sikert aratnak, és minden bizonnyal a hazai olvasók kedvence is lesz.

Rendhagyó bejegyzés lesz ez az eddigiekhez képest, főleg azért, mert ahogy elkezdtem olvasni a második részt nem tudtam abbahagyni és miután befejeztem már cuppantam is a másikra, azaz a harmadik befejező részre, ezért úgy gondoltam, hogy egy nagy értékelés fog születni a kettőből, mivel így volt a legintenzívebb számomra az olvasás és titeket is csak biztatni tudlak, hogy egymás után olvassátok a három részt, mert valami elképesztő energiákat szabadít fel.

A Vágy és kétség maga a tömény erotika countryval keverve. Robbanó elegye teszi olyan olvasmányossá és szórakoztató olvasmánnyá. Trágár szavak és merész kijelentések, szavak is pezsdítenek a regény folyamán, ami a maga alig néhány száz oldalával rövidkének számít, mégis olyan energialöketet ad, aminek nehéz ellenállni és nehéz már az első fejezet után nem beleesni. Magának az írónőnek imádom a munkásságát, eddig csak csupa jót olvastam tőle és minden egyes újdonságával és sorozatával egyre jobban meglep, mivel olyannal még nem találkoztam, hogy egy írónőnek minden egyes regénye kiemelkedő és maradandó legyen. A Vágy és kétség perzsel, felemészt és magához láncol. Egy olyan bilincset képez az olvasó és a könyv között, amit nem lehet csak úgy megtörni, nincs az a zár, ami ellent tudna állni neki. A kötet hangulata erősen túlfűtött, szexi mégis van cselekménye és ez a cselekmény nemcsak hogy kétségekkel van tele, mint azt a cím is sejteti, de megalkuvások és a jövő kérdései is felmerülnek. Maga a kezdés és a lezárás egy igazi keretet ad a mondanivalónak. A szerelmi vonal is sokkal kifinomultabb és merészebb, mint az első részben, ahol inkább a testiségen volt a hangsúly, ennek a műfajnak a kedvelői sem fognak csalódni a kötetben, mivel az erotikus romantika egyik kiemelkedő alkotásával van dolgunk. 

Az a kapcsolat, ami a két főszereplő között, Holly és Creighton között van felégeti a lapukat és mi magunk is úgy érezhetjük, mintha ott lennénk. Az erotikusabb jelenetek olykor perverzséggel indítanak vagy így érnek véget, de az biztos, hogy erősen ráfektetik a hangsúly a hangulat kialakulásáért. Fejezetről fejezetre olvasva jön velünk szembe az, hogy bármennyire is egy sémára épül és bőven találunk benne kliséket ezek mind eltörpülnek amellett, hogy mennyire is szórakoztató és hogy mennyire ki tud kapcsolni minket. Engem személy szerint megnyugvással és egyfajta szabadság érzettel töltött el, hogy végre meló után elővehettem a táskámból és ha csak pár fejezetet is, de olvashattam.

Imádom ezeket a szavakat.

Ő az enyém, és ha azt hiszi, hagyni fogom, hogy elszaladjon, és nem találom meg, hogy visszahozzam oda, ahová tartozik – hozzám – akkor bizony nagyon téved.

Mert én övön alul is ütök, ha arról van szó, hogy boldogan éljünk, amíg meg nem halunk.

A Vágy és szerelem a Vágy-trilógia befejező része, a Vágy és hatalom és a Vágy és kétség után érdemes olvasni.

Meghan March erős, érzéki nőkről ír és mocskos szájú alfahímekről, akiket térdre kényszerítenek. Impulzív és kedélyes, és senkitől nem kér bocsánatot, amiért imád pikáns dolgokat írni. Erotikus regényei Amerikában hatalmas sikert aratnak, és minden bizonnyal a hazai olvasók kedvence is lesz.

A trilógia befejező részét érdemes egyből a második után olvasni, sőt merem állítani, hogy úgy az igazi, ha mind a három kötetet egymás után olvassuk, hiszen nem olyan hosszúak, emészthetőek és nagyon is könnyen el lehet veszni bennük. A harmadik rész, a Vágy és szerelem első néhány fejezete nagyon hajaz a második részére, de ez szimplán annak a metaforának, annak a szimbólumnak tudható be, ami elindítja a cselekményt, ami ezúttal nem annyira erotikus, mint ahogy azt már megszokhattuk, hanem sokkal inkább érzelmesebb és gyengédebb, persze az ikonikusnak számító vágyak még mindig hatalmas szerepet játszanak csak már nem ez van erőtérben. 

A helyét átvette a jövő kérdésköre, az egymásra csiszolódás és az, hogy egy olyan befejezést tudjon adni az írónő, ami méltó lezárást ad a trilógiának. A cselekmény ismét pörgős, néhol meglepő és csak úgy száguldozunk a lapok között. Hol felemel, s hol földhöz vág, de az biztos, hogy meghökkent és maximális élményt ad. Unatkozásnak helye nincs. Egy kis kísértés is lapul az oldalak között, szintúgy, mint régi titkok felfedése, megoldásra váró problémák és a már oly jól működő kémia és szexualitás. Mind Crey és mind Holly hatalmas fejlődésen mennek keresztül az első részhez képest és már nem az összecsiszolódás a kérdéses, hanem az, hogy megtalálják és úgy alakítsák az utat a másikhoz, hogy közben kompromisszumképesek és figyelembe veszik, hogy mi is lenne a jó a másiknak. A három kötet közül számomra ez a kedvenc, mivel nemcsak hogy ennek tetszik a legjobban a borítója, hanem lírikus is, kicsit drámai, de ott van benne a beteljesülés és az oly jól megérdemelt boldogság, amit kalandos út során, de sikerült elérni és emiatt nagyon szívhez szól és emiatt az apró momentum miatt annyira szerethető. Nemcsaj reményt ad, de inspirál is, hogy kellő áldozathozatallal bármi elérhető, még a leglehetetlenebb dolgok is. Összességében odáig vagyok Meghan stílusáért, szókimondóságáért és nagyon boldog vagyok, hogy elhozta ezt az élményt nekünk az Álomgyár Kiadó és csak remélni tudom, hogy egy szép napon Greer, Creighton húgának a történetét is olvashatjuk.

" - Már eleget beszéltünk. Most meg akarom mutatni, hogy érzek, amikor a feleségem csak úgy kisétál, nem veszi fel a telefonját, és arra kényszerít, hogy több államon keresztülutazzak, hogy végre megtaláljam."

" - Te nem véletlenül vagy. Én mégis itt vagyok melletted. Mert úgy akarlak, ahogy vagy. Mindenestül. Szerintem ezt világossá tettem."

" - Életem legjobb döntése volt, Holly. Életem legjobb döntése volt, hogy nem hagytalak elmenni."

" - Már megint? Mi a frász bajod van a Zeppelinnel?

  - Mind férfi. Ez elég ok."

"Crey hazajön. Nem kell nagy tehetség ahhoz, hogy lássam, valami nagy baj van."

Köszönöm az Álomgyár Kiadónak a könyvpéldányokat! Ha te is elolvasnád őket itt megrendelhetőek:

- Vágy és kétség 15% -os kedvezménnyel,

- Vágy és szerelem 15% -os kedvezménnyel!

R. Kelényi Angelika: Bűnös örömök városa (Az ártatlan 2.)

"Azt mondják, ha az ember folyton a holnapot várja, nem tesz mást, mint sietteti a halála érkezését."

*

1610-ben, ​egy borzalmas évet maga mögött hagyva, Fabricius Flóra kénytelen Velencébe utazni. A bűnös örömök városába érve egy ismert és az urak által gyakran látogatott házban találja magát. Vendéglátója nem más, mint a híres kurtizán, megmentőjének édesanyja. Velence urai hamarosan versengeni kezdenek az ártatlan lány kegyeiért, ám ő csupán egyetlen férfi után vágyakozik, Lorenzo Marianit azonban nem könnyű örökre rabul ejteni. Flóra úgy dönt, segít neki egy gyilkosság leleplezésében, noha az áldozatot egy cseppet sem szívlelte. A szálak a legmagasabb körökbe, a Collegió tagjai közé vezetnek, akik közül a legfiatalabb consiglieri bármit megadna, hogy a szép magyar lányt a magáénak tudhassa. Képes lesz-e Flóra ellenállni a gazdagság és a hatalom csábításának?

R. Kelényi Angelika, Az ártatlan című könyve második részében, egy izgalmas, kalandos és romantikus utazásra invitálja az olvasókat a 17. század Velencéjébe. Ahogy azt már megszokhattuk, a regény története a hatalom, a vágy, a bűn és a szerelem gyilkos kombinációja, történelmi korba ágyazva.

Az ártatlan sorozat első része egy nagyon izgalmas véggel fejeződött be és igaz, hogy már tűkön ülve vártam, hogy megtudjam mi lesz ezután Flóra sorsa, mégis csak most jutottam odáig, hogy meg is tudjam. És igen, tudom, hogy már a befejező rész is megjelent, és igen, nagy valószínűséggel az is szűkös határidőn belül sorra fog kerülni. Hiszen ki ne akarna egy fergeteges történelmi utazásban részt venni, ami merően eltér az első résztől.

Amikor elkezdtem olvasni az eleje még teljesen azt a hangulatot hordozta magával, mint Az ártatlan, de ahogy aztán egyre több minden történt és ahogy egyre előrébb jutottam a cselekményben úgy vált számomra is világossá, hogy az a természetes báj és ártatlanság, ami körül ölelte azt már rég átalakult egy veszedelmesebb, cselszövésekkel és szabadabb vágyakat megmutató regényfolyammá. S ez a változtatás nagyon jót tett magának a kötetnek, hiszen ezáltal egy felszabadultabb és több mindent megmutató atmoszféra lengi körül. Maga a nyelvezete és a tálalási módszere, ahogy beleépíti az írónő a tényeket és információkat a cselekménybe még mindig ámulatba ejt, hiszen úgy adagolja az olvasóknak a nélkülözhetetlen és érdekes információkat, mintha természetes lenne, hogy ott vannak és nekünk csak észre kell vennünk őket. A Bűnös örömök városával egy igazi kalandra invitál minket, ahol az eddigi tabuk és elrejtett érzelmek a felszínre kerülnek, de emellett izgalmakban, kalandban és megoldandó rejtélyben is gazdagodik. A műfaj kiemelkedő kötetével ajándékoz meg minket Angelika, minden egyes oldallal egyre jobban fokozva a feszültséget és a tudásvágyunkat is lapról-lapra egyre inkább kiszolgálja. 

A Bűnös örömök városa olyan, mint egy jó bor. A korral, vagyis itt inkább az elolvasott oldalszámoktól függően egyre lebilincselőbb és egyre ádázabb lesz. Nincs egy olyan oldal benne, ami nem töltené el az olvasókat örömmel, s ne váltana ki belőlük érzelmeket. Személy szerint én alig bírtam letenni és mélységes fájdalmat éreztem, amikor le kellett tennem és a munkára kellett koncentrálnom. Minden egyes munkanap után alig vártam, hogy újra kézbe foghassam és megtudhassam, hogy mi lesz Flórával és Marianival. 

Ó, igen ez a derék férfi még mindig vonz magához. Imádtam minden egyes szarkasztikus vagy éppen vággyal tűzdelt megszólalását és nem hiszem el, hogy nem váltott szemszöggel lett megírva a történet. A kötet egészét tekintve korhű, valamivel szabadabb, mint az első kötet, rengeteg információt tartalmaz, cselekményes, mozgalmas, fondorlatos és meghökkentő. Bevezet a velenceiek életébe, a karneváli időszakba, a szokásokba, kegyetlenkedésekbe, ármánykodásba, cselszövésbe és magába a vágyakozással teli szerelembe is, aminél szebb érzelem aligha létezik és remélem nem árulok el nagy spoilert, de az a vonzalom és egymásra találás, ami Az ártatlanba elkezdődött egy újabb szintre lépett és megannyi boldog, mulatságos vagy épen vággyal túlfűtött jelenetet okozott. Az ártatlan és szende Flóra képe szépen lepereg előttünk és átveszi a helyét egy felnőttesebb, józanul gondolkodó, szerelmes lány képe. 

Az, hogy Velencét tette meg főhelyszínné szívet kecsegtető, mivel meglátásom szerint kevesen vannak azok, akik ne akarnának legalább egyszer eljutni a szív városába, gondolázni egyet és vélekedni az élet értelmén. Igaz, hogy 1610-ben játszódnak az események, s ehhez mérten korhű is, mégis olyan érzésem volt, mintha én is a szereplőkkel együtt járnám az utcákat, gondoláznék velük, belopóznék palotákba és olyan dolgokba ártanám az orromat, amihez sok közöm nincs, mégis a szeretett férfiért bármit megtennék. A maga vizualitásával és a kifejezésmódjával nekem R. Kelényi Angelika a történelmi romantikusok koronázatlan királynője. 

Minden egyes sorozatával újabb és újabb ámulatba ejt és megmutatja azt amire sokan nem voltak eddig képesek, hogy a történelmet lehet érdekesen és részletgazdagon is tálalni úgy, hogy egy percig se unatkozzak és ne érezzem azt, hogy egy történelem órán ülök. Az információk tömkelege, az új helyszín és az érzelmek sokasága igazi bombaként értek, leterítettek a lábamról.

Csak akkor engedtek felállni, amikor az utolsó oldal befejeztével becsuktam a kötetet és felraktam a polcra a jól megérdemelt helyére, mert abban akik Angelikától olvasnak biztosak lehetnek, hogy a történelmi romantikusai a könyvespolcok ékei lesznek. Összességében talán még egy fokkal jobban is tetszett, mint a kezdő kötet, de az biztos, hogy sokkal több érzelmet váltott ki belőlem. Az is igaz, hogy nem egyszer elborzasztott, de ez már csak ilyen, mivel a történelem sem éppen arról híres, hogy minden szép és jó, hanem vannak benne vakvágányok és borzalmak is, csakúgy mint Az ártatlan sorozat második kötetében. Mariani a magabiztosságával és érzelmi válságaival, hogy nem mondja meg, hogy mit is érez, de azért az első adandó alkalommal kimutatja azt, teljesen kicsinált. És Flóra fejlődése nemcsak varázslatos, de azáltal, hogy felnőttesebb és már nem olyan gyengéd kis virágszál sokkal közelebb került a lelkemhez, s ha már szóba került. Nemcsak szellemi, de lelki csemege is a Bűnös örömök városa. Általa elrugaszkodunk a valóságtól és egy olyan világba csöppenünk, ahol semmi sem az, mint aminek látszik, s éppen ezért ennyire élvezetes és tanulságos is.

" - Nahát, látom már, a férfiaknak folyton a szerelmeskedésen jár az eszük - pillantottam fel a nagydarab emberre.

   - Mi máson járjon, kisasszony? Hisz a világot a szerelem és a kéj mozgatja. Hát nem vette még észre?"

" - Soha nem leszel Favrettié. Érted? Az enyém vagy, csak én ölelhetlek, én csókolhatlak. Nem engedem, hogy Favretti vagy bárki birtokolja a testedet, mert a tested is az enyém. Ha nem akarod, akkor is."

" - Nekünk? - nevettem fel. A bor, úgy tűnt, még mindig munkált bennem valamelyest. - Kegyelmed is be akar öltözni zárdaszűznek?"

" - Itt áll előttem egy apáca, tiszta, mint a frissen hullott hó, és azt mondja, pucéron nézegette magát a tükörben... Bizonyára megőrültem."

Köszönöm az Álomgyár Kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 15%-os kedvezménnyel!