Sarah Penner: A Londoni Szeánsz Társaság

"Párizs külvárosában, hajnali fél egy után két perccel sötét szeánszra készültek egy elhagyatott kastélyépületben."

*

A ​méregkeverő patikárius bestsellerszerzőjének lebilincselő új alkotása az igazságról, a szemfényvesztésről és a bátor nőkről, akik bármire képesek, hogy elégtételt vegyenek szeretteikért. Mentsen meg az ég minden bosszúszomjas közvetítőtől! 1873. Egy elhagyatott párizsi kastélyban szeánszra készülnek az elismert spiritualista, Vaudeline D’Allaire vezetésével. A világszerte híres tehetség képes megidézni a gyilkosság áldozatainak szellemét, ami által fény derül az elkövető személyére. Nem véletlen, hogy sok özvegy és nyomozó kéri a segítségét. Lenna Wickes Párizsba utazik, hogy megtudja, ki ölte meg a húgát. Ehhez viszont el kell fogadnia, hogy léteznek természetfeletti jelenségek, amelyekre nincs logikus magyarázat. Amikor Vaudeline-t Angliába hívják, hogy segítsen kideríteni egy nagy horderejű gyilkosság körülményeit, Lenna tanítványként vele tart. A két nő találkozik a Londoni Szeánsz Társaság magas rangú tagjaival, hogy közösen oldják meg az ügyet. Már ekkor gyanús nekik, hogy a férfiak nem közreműködőként vannak jelen, hanem ők maguk is érintettek a bűntény elkövetésében…

"Vajon az utolsó néhány hónapból mi volt igaz, és mi illúzió?"

Ez az első regényem az írónőtől, de biztos, hogy nem az utolsó. Magyarul ez a második megjelent műve, A méregkeverő patikárius az első, amit nemsokára tervezek is olvasni. A Londoni Szeánsz Társaság egy viktoriánus krimi. Már ekkor éreztem, hogy ez bizony nekem íródott, mivel szeretek olyan könyveket olvasni, amik a viktoriánus korban játszódnak, illetve mostanában sokkal jobban nyitott vagyok a krimik felé is. A spiritualitás és szellemidézés pedig már csak hab a tortán.

Maga a történet nem ölel fel két napnál többet, mégis az első oldalaktól a végéig megfog. Szeánszról korábban még nem olvastam, így ez mindenféleképpen újdonság volt számomra, és eléggé tetszett. Tetszett, ahogy a baljós gondolatok, a titkok és a múlt eseményei szépen előtérbe kerültek, és megváltoztatták a kötet irányát. A Londoni Szeánsz Társaság egy igencsak magának való regény, továbbá tökéletes a borús, őszi estékre. Halloween környékén lenne az igazi olvasni, amikor akár "szellemek" is járhatnak közöttünk, ha hiszünk a Halloween legendájában. De így sem volt rossz, sőt... Felkészít az őszre, a borúsabb időre és megmutatja, hogy rövid idő alatt is fel lehet göngyölíteni gyilkosságokat. Habár rövid, nem éreztem azt, hogy sietnénk, mert amit kellett azt kifejtette, és tényleg csak a legfontosabb tényekre szorítkozik. Nincs túlírva, illetve pont annyit ad, mint amennyire szükségünk van. Legelőször talán a címe keltette fel a figyelmemet, mivel nagyon szeretem a különlegesebb címeket, és hát ki ne szeretne belecsöppenni egy szeánsz közepébe? Eleinte két helyszínen játszódik, majd az első fejezetek után áttérünk angol földre. A főszereplőnk, Lenna a húga gyilkossága miatt szegődik a híres Vaudeline tanítványának, hogy többet tudjon meg a húga haláláról, és esetlegesen kapcsolatba lépjen vele.

A párizsi részek nem annyira hangsúlyosak, inkább csak kiegészítői a történetnek. Megadják a kezdő löketet, de nagy jelentőségük nem igen van. Anglia és a Londoni Szeánsz Társaság az, ami jobban előkerül, és a társaság munkássága, illetve bizonyos pletykák, amik végig ott motoszkálnak a fejünkben, és próbálnak a helyes útra vezetni. Mindehhez jön a szellemek világa, a szeánszok és az ehhez kapcsolódó vizuális világ.

Lenna, mint főszereplő nekem annyira nem volt erős. Kicsit naiv, könnyű félrevezetni, illetve általa az írónő behoz egy tiltott szerelmet is. A kor normáit nézve tiltott szerelmet. Személy szerint nekem tetszett ez a vonal, és örülök, hogy belekerült, már csak azért is, mert még nem olvastam olyan LMBTQ történetet, amiben két nő lenne a szerelem középpontjában, és nem pedig férfiak. Újdonság, ugyanakkor egyáltalán nem zavarja a nyomozást.

S ha már szóba hoztam a nyomozást. Aprólékosan, majdnem a végéig csepegteti az információkat, és a kirakós apró darabkáit. Lehet én vagyok a béna, de sokáig nem jöttem rá a gyilkos kilétére, vagy éppen arra, hogy mi volt a motiváció, indíték. Lenna a főszereplő, de mellette Evie, az elhunyt húg is fontos, akárcsak Mr. Morley, akire érdemes lesz nagyon odafigyelni. Eleinte egy semmitmondó karakter, majd megmutatja, hogy mi minden lakozik benne, és mi mindenre képes.

Maga a cselekmény könnyen olvasható, a fejezetek rövidek, ugyanakkor tartalmazzák a kellő információkat. Lenna illetve Mr. Morley szemszögéből láthatjuk az eseményeket, ők azok, akik feltárják előttünk A Londoni Szeánsz Társaságot. Nem unalmas, de van egy bizonyos hangulata, ami szerintem nem mindenkinek lesz nyerő. Nekem tetszett ez a sötétebb, borúsabb atmoszféra, és a szeánszhoz kapcsolódó rituálék, illetve a jelenetek is jók voltak. A szertartás, illetve az indíték végig fogják a kezünket, és nem hagyják, hogy letérjünk a kijelölt útról.

A paranormális része néhol tényleg para, de nem az a nagyon durva, hogy ne tudnál utána éjszaka aludni. Inkább azt mondanám, hogy cozy paranormal, vagyis kellően átnyúlunk a fátyolon ahhoz, hogy hihető legyen, de nem ragadtatja drasztikusan el magát. Megmarad a relativitás és a racionális érvek talaján, és a szellemek világát csak a kellő közegbe, és a kellő felkészültséggel hozzá be.

A kötet egyik buktatója a címadó szeánszok, akik hisznek benne vagy épp fogékonyak rá azoknak tetszeni fog Sarah Penner regénye, de akik szkeptikusak, azok szerintem ne is kezdjenek bele. Én szeretnék hinni a szellemekben, és abban, hogy van élet a halál után, így számomra kellemes élmény volt A Londoni Szeánsz Társaság olvasása, már csak azért is, mert még nem olvastam hasonlót, de mindig is érdekelt. Ha szeretted a Paranormális activityt, akkor szerintem tetszene ez a regény is. Összességében egy lebilincselő, ugyanakkor izgalmas regényt kaptam. A karakterek érdekesek, bár nem kifejezetten vannak kiforrva. Esendőek, könnyen csapdába eshetnek, de talán ez az egyik szépsége is a kötetnek, hogy megmutatja, halandók a szereplői, lehetnének akár, vagyis lehettek volna akár hús-vér emberek is, akik a viktoriánus korban a szeánszokkal és a szellemek világával foglalkoztak. Ha szereted a rejtvényeket, ugyanakkor vonz a természetfeletti világa is, remélem, hogy A Londoni Szeánsz Társaság elnyeri a tetszésedet, és ha eddig nem olvastad el Sarah Penner másik regényét, A méregkeverő patikáriust, akkor megjön hozzá a kedved. Borzongásra felkészülni, gyertyákat elfújni és kezdődhet a kísértés!!

" - Kár lenne kihagyni a lehetőséget. Egy tanítvány ne üljön otthon malmozva, miközben a mestere bűnügyeket tár fel. Gyanítom, hogy sokat tanulhatunk ebből a szeánszból."

"Evie nem tudta, hogy Lennát nagyon is érdekli a romantika, csak nem Stephennel képzeli el a jövőjét."

" - A csábítás célja, hogy a férfi ne tudjon ellenállni a vágynak, ezáltal képtelen legyen racionálisan cselekedni. Ilyenkor közelíthetik meg leginkább az ártó szellemek, és ekkor a legsebezhetőbb."

"Tollért cserébe borostyánkő. Innen oda, onnan ide. Ebből tudta Lenna, hogy a húga megbocsátott, és szereti."

"Eszébe jutott, hogy nem követheti el még egyszer ugyanazt a hibát, mint annak idején. Nem várhat a vallomással. Hangosan, érthetően és határozottan kell kimondania, amit akar. Pontosabban, akit akar."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Agatha Christie: Eljöttek Bagdadba

" Crosbie százados elégedetten jött ki a bankból, mint aki beváltott egy csekket, és felfedezte, hogy kicsivel több van a számláján, mint gondolta."

*

A fiatal, csinos és igen sokat füllentő Victoria Jonest éppen most rúgták ki rém unalmas gyors- és gépírói állásából, amikor egy parkban a véletlen összehozza egy jóképű fiatalemberrel. A lány egyből beleszeret Edwardba, akiről csak annyit tud meg, hogy főnökével, a kultúráért élő-haló dr. Rathbone-nal egy különös misszió miatt hamarosan Bagdadba utazik. Victoria gondol egy merészet, és elhatározza, hogy ő is Bagdadba megy Edward után – csak hát egy vasa sincs az útra. A szerencse azonban a nyomába szegődik, és egy gazdag amerikai hölgy kísérőjeként végül sikerül Bagdadba érkeznie, ahol a nagyhatalmak képviselői pont ebben az időszakban fogják megrendezni a konferenciájukat. Az egyik éjjel Henry Carmichael, aki a konferenciát meghiúsítani akaró titkos szervezet után nyomoz, szúrt sebbel esik be Victoria szobájába. A lány ezáltal a nagypolitikát befolyásolni akaró nemzetközi összeesküvés elleni harc kellős közepébe csöppen…

" - A múlt mindig unalmas – mondta Edward. – A jövő sokkal fontosabb."

Hamarosan hűl le a levegő, nekem meg már nagyon szükségem volt egy AC regényre. Elkezdtem hangolódni az őszre, amihez nincs is jobb társ, mint a krimi királynőjének egy kötete. Az Eljöttek Bagdadba egy kalandosabb történet, amiben egyik ikonokus alak sem tűnik fel, viszont ennek ellenére is élvezetes olvasmány. Másra számítottam, és kicsit bánom, hogy nem azt kaptam, mint amit szerettem volna. Hozza a már megszokott hangulatot, vannak benne saját élmények és végig olvasmányos, könnyen értelmezhető.

Egy függetlenebb regény, ami mentes az ikonikus karaktereitől, nekem mégis hiányoztak. Maga a helyszín érdekes, a karakterek szerteágazóak, és különösen jól áll az Eljöttek Bagdadba történetének, hogy nem egyvalaki mesél, hanem több szemszögből láthatjuk a cselekményt. Amennyi karakter, annyi életút, nekem mégis a legjobban Victoria Jones szála tetszett. Nem egy szokványos karakter, kicsit olyan bajkeverős, aki mindig mindent megúszik, vagy ha nem is, akkor is egy jobb út felé vezet a sorsa. Hirtelen felindulással éli az életét, cserfes, okos, nem kenyere a behódolás, ugyanakkor pont ez az, ami megfogott benne. Éli az életét, és nem hagyja, hogy olyan gátak szabjanak neki határt, mint meglévő papírok, vagy éppen valós ajánlások. A közte és az Edward közötti szóváltás indítja el az útján, ami Bagdadba viszi. Hiába nincs egy fontja sem, cselesen megoldja, hogy bizony eljusson oda. Az biztos, hogy mindig talpra esik, és ott folytatja az útját, ahol abbahagyta. Emiatt is örülök, hogy ő az egyik főszereplő, akinek a fejébe betekintést nyerhetünk. Látszólag csak egy gépíró, viszont ennél jóval több rejlik benne.

A mesés Kelet, a szerencsés véletlenek és a lehetőséget tárháza végig elkísér minket az utazás során. Ugyanakkor sokszor éreztem azt, hogy hiába AC regény valahol útközben elveszett a varázsa, és hiányzik az a közeg, amit már megszoktam tőle, de ne érts félre, mert összességében tetszett az Eljöttek Bagdadba, csak teljesen másra vágytam, illetve másra számítottam tőle. Jó volt, de olvastam már jobbat is Christie nénitől.

Bagdad mellett, ami nekem különösen tetszett a regényben, azok a régészeti részek. Mindig is vonzott ez a terület, így természetesen élveztem, hogy beleszőtte az írónő a férje régészeti ismereteit, és meglátásait. Ez a része különösen élvezhető volt, maga a cselekmény helyenként számomra ellaposodott, illetve nem tudott kellőképpen ösztönözni, és a végére el is vesztettem a lelkesedést.

Csak azért nem bánom, hogy elolvastam, mert így legalább rájöttem arra, hogy kell nekem az angol kisváros képe, az egyik ikonokus alak megléte és az, hogy át tudjam élni az eseményeket. A Kelet annyira nem áll közel hozzám, de ez nem a történet hibája, mert ennek ellenére is kalandos és a maga nemében pörgős, csak nem éppen Miss Marple vagy éppen Poirot szinten.

A krimis szál nem annyira hangsúlyos, így aki erre vágyik annak nem az Eljöttek Bagdadba lesz a nyerő. Viszont ha egy új oldalát ismernéd meg a krimi királynőjének, akkor ahhoz tökéletes kezdés lehet. Kicsit összetettebb, mint a megszokottak, valamivel veszélyesebb is és nem utolsó sorban összeesküvések, és harci helyzet is tetézi a vizuális élményt. Emellett a romantika kedvelőinek is kedvez, de azért ezzel sem esünk túlzásokba. Mindenből ad egy picit, de azért a hangsúly nem ezen van.

Ha szeretitek az írónő munkásságát, és kipróbálnátok valami újat tőle, és érdekel a Kelet világa is, akkor az Eljöttek Bagdadba a te könyved!

"Egy pillanatig arra vágyott, hogy ereiben keleti vér folyjon a nyugati helyett. Akkor nem aggódna, hogy sikerrel jár-e vagy elbukik, nem gondolná át újra és újra a kockázatokat, nem kérdezgetné magától állandóan, hogy elég bölcsen és előrelátóan megtervezett-e mindent."

" - Egész egyszerűen kezdődött - mondta Victoria. - Bejött a szobámba egy férfi, akit leszúrtak."

"Minél jobban törekszik arra, hogy összehozza egymással az embereket, annál inkább gyanakszanak egymásra."

"Az ember nem bizalmatlan, nem kételkedik csak úgy- mindig kell hogy legyen valami oka rá."

"Úgy tűnik, maga értelmes, fiatal nő, szóval, nem gondolom, hogy túl sokat foglalkozott volna a világpolitikával…"

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

J. M. Miro: Hétköznapi szörnyetegek

" Eliza Grey alkonyatkor pillantotta meg a csecsemőt egy tehervagonban, amely lassan döcögött az esőben, öt kilométernyire nyugatra Bury St. Edmundstól, az angliai Suffolkban."

*

1882-t írunk. Edinburgh-tól északra, egy elszigetelt tó szélén található a Cairndale Intézet magányos kőépületeivel, ahol egy különös doktor természetfeletti képességekkel rendelkező árváknak nyújt otthont. Hamarosan két új gyerek érkezésére számít Londonból, azonban egy veszedelmes figura vadászni kezd rájuk – egy férfi, akiből korom és sötétség árad. 

A tizenhat éves Charlie Ovid kegyetlen és erőszakkal teli gyermekkora során fedezte fel, hogy a teste magától meggyógyul, ha akarja, ha nem, míg Marlowe-ra egy tehervagonban találtak rá, és furcsa, kék színű fénnyel ragyog, ráadásul képes megolvasztani az eleven húst. 

Két tapasztalt nyomozó feladata lesz biztonságos helyre vinni a fiúkat, ám hamarosan mindannyian a legszörnyűbb borzalmakkal kénytelenek szembenézni. Élők és holtak világa kerül összeütközésbe egymással, és miközben mélyen eltemetett titkokra derül fény, Charlie, Marlowe és a többi árva megismeri képességük valódi természetét – ráadásul nem csak arra jönnek rá, hogy mi fenyegeti őket, hanem, hogy a legádázabb szörnyetegek olykor a legkáprázatosabb ajándékokkal érkeznek.

"Alice-t meglehetősen összezavarta ez az egész. Megpróbálta elképzelni, hogy beutazza a világot, és egyesével elragadja a gyerekeket, mint egy mesebeli szörnyeteg."

Olvastad a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeit, de azóta sem találtál hasonlót? Van egy jó hírem a számodra, ha szeretted Ransom Riggs sorozatát, akkor a Hétköznapi szörnyetegek neked való! Nekem anno nem lett akkora kedvenc a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei, viszont J. M. Miro könyve nagyon tetszett. Szeretek konkrétan mindent is, ami viktoriánus korban játszódik, és nem tudok ellenállni azoknak a történeteknek sem, amikben különleges képességek, illetve rendellenességek vannak.

Történetileg az 1880-as évekbe repít minket vissza Miro, mégpedig javarészt Angliába, de a kontinensen is járunk. A Hétköznapi szörnyetegek egy dark fantasy gyilkossággal megspékelve. Emiatt nem mondom azt, hogy könnyed olvasmány, de akik szeretik keverni a műfajokat, és a dark fantasy a szívük egyik csücske, azoknak igen érdekes lehet a kötet. Ehhez mérten az atmoszférája is sötétebb, ugyanakkor pont ebben rejlik a különlegessége is. Nem egy szokványos történet, kiemelkedik a többi közül, és biztos, hogy valamilyen szinten a bőröd alá mászik. Arról nem is beszélve, hogy a gonosz jelenléte végig érződik, hol libabőrös leszel olvasás közben, hol pedig azt érzed, hogy valaki figyel, és nem lehetsz biztonságban. A feszültség a tetőfokára hág, ugyanakkor nem célja, hogy a frászt hozza rád. Egy jóleső borzongást ad, amit azzal koronáz meg, hogy az érzelmekre fókuszál, és ezekre teszi a hangsúlyt. Sokak szerint van a kötetben Stranger Things vibe is, viszont én ennek a hatását nem éreztem. Sötétnek sötét, de inkább a komor és baljósabb hangulat az, ami elviszi a cselekményt, és megmutatja, hogy mennyi minden is rejlik a Hétköznapi szörnyetegekben.

A sötétség jelenléte mellett a gyilkosságok azok a tényezők, amik alakítanak a cselekményen. Ezek a jelenetek nem mindig volt olvasóbarát, de talán pont ezért, vagy ennek ellenére éreztem azt, hogy igen, jó lesz ez, még akkor is, ha néha már sok volt. Egy ponton éreztem azt, hogy kezd vakvágányra vezetni a történet, de aztán Miro szépen korrigált, és megmutatta, hogy mennyi minden rejtőzik még benne.

Semmiképp sem mondanám egy tucat dark fantasy történetnek, hiszen olyan sötét erők áramolnak a sorok között, hogy az valami hihetetlen. Egyszerre ragadja meg a viktoriánus kor sajátosságait és közben kebelez be. Tipikusan az a regény, ami ha elkap nagyon gyorsan bedarálod, de ha nem fekszik, akkor csak szenvedsz rajta. Nekem már az első oldalak után tetszett a képi világa és a író stílusa, így elég hamar a végére is értem.

Viszonylag egy vaskosabb kötet, amihez kell bizony az erő, mivel nem valami könnyű tartani, ugyanakkor azt éreztem, hogy hiába jó a történet, hiába érdekes lehetett volna valamivel rövidebb. Van egy pár olyan rész, amit én kiszerkesztettem volna belőle, de ezen kívül nem igazán találok hibát benne (nem is akarok, de ez már más kérdés).

Maguk a karakterek komplexek, szinte mindenkiben van valami egyedi, ami megfog és nem ereszt. Az elején még csak építgeti őket J. M. Miro, megmutatja, hogy kik ők, mik ők és honnan is jöttek. Borús a kezdés, egyenesen szomorú, mégsem érzed azt, hogy másra vágysz. A Hétköznapi szörnyetegek egy karakterközpontú, sok mellékszállal futó, bonyodalmakban gazdag történet, egy trilógia első része, valami új kezdete.

Összességében tetszett, és örülök, hogy egy olyan könyvet sikerült találnom a Hétköznapi szörnyetegek személyében, ami egyfelől Skóciában játszódik, másfelől tehetséggel rendelkező fiatalokról szól. Marlowe és társai akár a viktoriánus X-Men csapata is lehetne, akiket üldöz a brutalitás és a vér. Az emberi kapcsolatok mellett jelen van az emberi sors, a megbélyegzés és a társadalmi normáktól való eltérés. A másnak lenni, és a félelem, ami ezt a másságot övezi. A Cairndale Intézet nemcsak egy menedék, hanem egy lehetőség is a kiteljesedéshez. Egy hely, ahol önmagad legjobb formája lehetsz. Ha érdekel egy összetett, ugyanakkor egyedi történet, ne hagyd ki a Hétköznapi szörnyetegeket! A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei rajongóinak kötelező olvasmány!!

" - Hé, hadd áruljak el magának még egy titkot! Egyszarvú sem vagyok. Coulton felsóhajtott, s azon töprengett, hogy a lövés zaja felkeltené-e a tokiói rendőrség figyelmét, és ha igen, akkor a gyerek hullája is láthatatlanná tud-e válni."

"A föld tele van csodákkal, csak az emberek többsége fél attól, hogy meglássa őket."

"Van, aki úgy gondolja, ha az ember elég messzire menekül, bármit maga mögött tud hagyni. Még a hibákat is, amiket elkövetett."

"A félelem azt jelenti, hogy a fejed óvatosságra inti a szívedet. Nem rossz dolog. Az a fontos, hogy mit teszel, amikor félsz."

"Azt is közölte: tudja, hogy ijesztő látványt nyújt, de Elizának és a csecsemőnek nem kell félnie tőle, mert mindannyian különbözőek vagyunk, még ha a különbségek olykor nem is látványosak – ebben is megmutatkozik az isteni teremtés csodája."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)