Gáspár András Gáspár: Héjnélküli & Kathryn Evans: Több mint én

"Apa! Apa! Az őrzők elfogták anyát!"

*

Csak a sötétség teheti boldoggá az embert – aki lát, iriggyé, elégedetlenné válik, és háborúba keveredik másokkal. E szerint az ősi tanítás szerint élik életüket egy bennszülött törzs tagjai egy eldugott szigeten. Minden csecsemő arcára a szemet elfedő bőrhéjat varr a sámán. A héj a biztonság, a héjat egy életen át óvni kell – nem szabad, hogy végzetesen megsérüljön. Amikor a törzsfőnök házasságra készülő lányát, Dyamit ez a szerencsétlenség éri, megdöbbentő dolgokat tapasztal. Hogyan titkolja el a törzs vezetői elől, hogy lát? Hogyan adja szerelme és barátai tudtára, mekkora vakságban élnek? Vajon elkerülheti-e, hogy ő is arra a szörnyű sorsra jusson, ami a szigetre tévedő idegenekre és a héjsérült bennszülöttekre vár? 

A Föld 2 záróvizsga szerzőjének új, fordulatos kalandregénye.

Véleményem:

Gáspár András Gáspár neve a Héjnélküli előtt eddig elkerült, de nem tudom, hogy miért, mert nagyon érdekes dolgokat vet fel regényében, és az biztos, hogy nagyon ért ahhoz, hogyan is szólítsa meg a közönségét, és sarkallja őket arra, hogy egy ültő helyben kiolvassák a Héjnélküli c. regényét. A kötetet leginkább úgy tudnám a legpontosabban leírni, mint egy igazán kalandos, gyors lefolyású, összeszedett ifjúsági regény, ami gondolkodóba ejt. Néhol igaz, hogy durva vagy éppen meghökkentő, viszont végig őszinte én nem hazudtolja meg önmagát. 

Maga a megálmodott világ felettébb érdekes, és látszik, hogy volt benne munka rendesen, hiszen nemcsak karakterileg erős ez a történet, hanem a vázát és a cselekményét nézve is. Igazi kalandregény a javából, ami odaszegez az oldalakhoz és nem ereszt. Nem gondoltam volna, hogy majd ennyire tetszeni fog, mivel elsőre eléggé furcsának tűnt a történet fülszöveg alapján, viszont miután belekezd az ember nem tudja elengedni, és muszáj beleesni a "csak még egy fejezetet" csapdájába.

A kötet arra helyezi leginkább a hangsúlyt, hogy mi történik akkor, ha kitörve a megszokásokból mi magunk fedezzük fel a világot, és nem engedjük, hogy mások irányítsanak. Főszereplőnk, Dyami egy igencsak bátor, de annál inkább makacsabb narrátor, aki mellett nem lehet unatkozni, s aki gondoskodik arról, hogy ez a kötet feledhetetlen élmény maradjon. Mindemellett izgalmas, feszültséggel teli és felettébb különc kötet ez, ami hol elborzaszt, hol pedig tovább növeli a már így is szokatlan és érdekes hangulatot.

Én szerettem ezt a kötetet, viszont a durvább részek miatt nem biztos, hogy egy érzékenyebb lelkű is annyira el tud veszni a történetben, mert nem egy helyen meghökkentő vagy éppen kegyetlen a Héjnélküli. A legnagyobb erénye a történet kidolgozottsága és újszerű hatása mellett az, hogy nagyon gyorsan lehet vele haladni, és repít minket előre a cselekmény. A fordulatokról nem is beszélve, ami miatt csak úgy kapkodod a fejed. Összességében tetszett ez a kicsit sem szokványos disztópikus világ, ami nagyon is időtálló, és ami nem egy helyen elgondolkodtat. Ugyanúgy megkapjuk a szokványos kapcsolatokat, viszont egy olyan tálalásban, amivel eddig még nem találkoztam. 

Meghökkentő, elgondolkodtató, de annál inkább fontosabb regény a Héjnélküli. Néhol ugyan kusza, de ez hozzátartozik ahhoz a világhoz, amit a szerző megalkotott és elénk tárt. Nincs benne cicoma, és olyan fontos dolgokra világít rá, mint a látás képessége és ennek a megbecsülése. Ha egy elgondolkodtató, de könnyen olvasható kötetre vágytok,, legyen a Héjnélküli, amit levesztek a polcról. Sokkal több figyelmet érdemelne, mint amit eddig kapott. Olvassátok és fogadjátok be a mondanivalóját!! 

*

Lehet, hogy mind szörnyszülöttek vagyunk? Teva élete látszólag normális: suli, haverok, pasi. Otthon azonban félelmetes titkot rejteget. Tizenegy másik Tevát. A lélegzetelállító történet tizenhat éves főszereplője egyszerre küzd a felnőtté válással és családja nyomasztó örökségével. Miféle kísértetekkel osztozunk a múltunkon? Hányféle szerepet játszunk? Lehetünk-e önmagunk? Evans egy egészen különleges lány sorsán keresztül teszi fel a mindannyiunk életének mélyén ott feszülő kérdéseket.

Véleményem:

Egy kötet, amivel a többség tud azonosulni. Általános tini problémákat sorakoztat fel, ugyanakkor az élet sötétebb oldalát is megmutatja mindezt egy igencsak érdekes felvetésben. Bevallom eleinte nagyon zavaros volt minden, és nem is biztos, hogy a kötet végére minden a helyére került, de semmire nem cserélném el azt az élményt, amit a Több mint én adott. Szerintem nem olvastam még ehhez foghatót, és nem is biztos, hogy ezek után szeretnék. Maga az alap érdekes, ugyanakkor kusza, nagyon oda kell figyelni, és könnyen el lehet veszni a sorok között. Nem egyszer kellett visszaolvasnom, hogy megértsem mi is történik, ki is van a középpontban.

A felnőtté válást mutatja meg egy egészen szokatlan perspektíván keresztül. Minden egyes lépcsőfokot alaposan kielemez, a sajátosságokat hűen ábrázolja, és próbál minél pontosabb képet adni arról, hogy mi is történik egy tinilány fejében, miközben kislányból nővé érik. Érdekes megközelítés, még érdekesebb tálalásban. Úgy látszik ma ilyen különleges könyvekről írok, mert a Héjnélküli, és a Több mint én is különleges a maga szokatlan, de kifejező valójában.

A felnőtté válás mellett önmagunk megtalálásáról is szól a kötet, minden gyötredelmével együtt. Nem egy felemelő, szórakoztató kötet, annál inkább egy elgondolkodtató, tényeket megközelítő segítség önmagunk elfogadása, és arra, hogy nemcsak a testünk és a lelkünk változik, hanem mi magunk is a vágyainkkal együtt. Amit néhány éve nagyon szerettünk volna azt nem biztos, hogy most is szeretnénk. Gondoljunk itt csak a könyvekre, kinek ne lenne olyan áhított sorozata, amit nagyon akart olvasni, aztán amikor évekkel később odajutott, hogy elkezdi elveszett a lelkesedés és már más érdekelte. A változás természetes, és így is van rendjén.

A szerző nemcsak az énre figyel, hanem a környezetére, és ugyanúgy előtérbe helyezi a baráti és a szülői kapcsolatokat is. A mi lesz velünk ha nagyok leszünk vagy épp a társ megtalálása is előkerül, és úgy érzem, hogy a legfontosabb támpontokat, mozzanatokat megeleveníti a kötet és bővebben körbejárja az adott "problémát". Ahogy halad előre úgy hozakodik elő ezekkel, és minden egyes szakaszhoz próbál társítani valamit, ami miatt még kézzelfoghatóbb a változás.

Összességében ez is egy megosztó kötet, valakinek vagy bejön vagy nem. Nekem személy szerint érdekes olvasmány volt, igaz nem minden részt vett be a gyomrom, és a lezárás sem olyan lett, mint amire én számította, de kalandos, kicsit elvont, ugyanakkor izgalmas olvasmány a Több mint én. Erős 4 csillagot adnék rá, mert lefoglalt, és egyedi volt, de nem tartozik azok közé a könyvek közé, amiket magamtól levennék a polcról. Kicsit ki is léptem vele a komfortzónámból, aminek örülök, mert 2022-ben célom több olyan könyvet olvasni, ami a nem megszokott fantasy, romantikus történet.

"Ha ez a helyzet, kizárt, hogy én legyek az egyetlen ember a Földön, aki ilyesmivel küzd, nem igaz? Biztosan van más is, és ha van, ha léteznek hozzám hasonlók, akkor fönn vannak a neten. Minden fönn van a neten."

"Érdekes, hogy a trollok akkor is megtalálnak, ha senki más nem."

"Eljött az idő, hogy életre keljek."

"Milyen érzés volna úgy menni reggel suliba, hogy nem az jár a fejemben, ő vajon merre mehet, nem azt nézem, hol vár rám?"

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Az alábbi linkekre kattintva megrendelhetőek a kötetek! :)

Héjnélküli

Több mint én

Loretta Chase: Fényes páncélú herceg (Mihaszna hercegek 1.)

"Ashmont hercege nem volt túl jó herceg... valójában inkább szörnyűnek mondhatnánk."

*

Nem minden herceg egyenlő. A legtöbbjük a társadalom megbecsült tagja. Aztán ott van az a trió, akiket úgy ismernek, mint a Főmél-tatlan-ságúak. 

Hugh Philemon Ancaster, Ripley hetedik hercege sosem fog erényességéért díjat nyerni. De még ő is meghúzza a határt ott, hogy elszökjön a legjobb barátja menyasszonyával. Mindössze annyit próbál tenni, hogy elkapja a kissé ittas Lady Olympia Hightowert, és visszavigye a kiszemelt vőlegényéhez. A könyvmoly, szemüveges Olympiának – számára ismeretlen okokból – egy pompás hercegi korhelyhez kellene hozzámennie. 

A felső tízezer megdöbben. A családja el van ragadtatva. És Olympia? Kimászik az ablakon, és szökni akar. De a magas, sötét és bosszantó Ripley a nyomában van, eltökélten, hogy visszaviszi a barátjához. Az egész világon hírhedt pokolfajzat most az egyszer megpróbál tisztességesen cselekedni. 

De miért kell Olympiának ilyen kellemesen megnehezítenie a dolgát…?

Loretta Chase neve sokszor szembejött már velem, amikor történelmi romantikusokat kerestem, viszont a Fényes páncélú herceg az első, ami annyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy egyből kívánságlistára is került. A fülszöveg egyből levett a lábamról, és ha tudom, hogy ennyire imádni fogom, akkor már évekkel ezelőtt belevetettem volna magam az írónő munkásságába, hiszen nagyon szórakoztatóan ír, és imádnivaló történetek kerülnek ki a kezei közül. Első, de nem utolsó Loretta Chase regényem lesz a Fényes páncélú herceg.

Amikor elkezdtem a regényt nem tudtam, hogy mire is számítsak, viszont már az első pár sor után biztos voltam benne, hogy imádni fogom. Egy igencsak szórakoztató, könnyed olvasmány, ami hol nagyon cuki, hol pedig megnevetett. Biztos vagyok benne, hogy aki a kezébe veszi a Fényes páncélú herceget az egyből szerelembe is fog esni vele. Imádtam azt a könnyed stílust, ami végig áradt belőle. Azt, hogy nem akart túl komoly lenni, és olyan természetességgel van megírva, ami miatt az írónő felkerült a képzeletbeli kedvenc történelmi romantikusokat író szerzőim közé. Mostanában megint sok ilyen témájú kötetet olvasok, viszont Loretta Chase írása kiemelkedik közülük. Mutat valami újat, amit eddig nem láttam. Persze a feszültség, és a megbotránkoztató jelenetek sem maradhatnak el, viszont emellett végig szerethető, imádnivaló és egy igazán édes történet ez. A műfaj szellemesebb rétege közül való, ugyanakkor követi a kor normáit is egy kis csavarral megspékelve. A karakterei egyediek, szókimondóak, és nagyon szerethetőek. A fülszöveget elolvasva nem sok minden marad titok, viszont nagyon jól tálalja az írónő a különböző eseményeket, megoldásokat és az egész kalandot, amit e regény rejt magában. A Fényes páncélú herceggel az írónő egy új függőséget indított el nálam, amiért nem lehetek elég hálás.

Ripley (imádom a nevét) már az elején levett a lábamról, és minden egyes fejezettel megmutatta, hogy nem véletlenül figyeltem fel rá. Annyira szórakoztató, és hihetetlen, hogy milyen helyzetekbe került Olympiával, hogy képtelen voltam nem megszeretni a karakterét. Kívülálló, rossz hírében álló herceg, ugyanakkor megmutatja az írónő azt is, amit nem látnak vele kapcsolatban, hogy habár nem mindig jól dönt, nem mindig a helyes dolgot cselekszi, a szíve a helyén van, és ez a legfontosabb.

Olympia egy nagyon belevaló hősnő, aki felbolygatja a cselekményt, és megszínesíti a sorokat. Élveztem, hogy ennyire félénk, ugyanakkor erős lány, aki habár bizonytalan, tudja hogy mi lenne a helyes lépés. Az írónő nagyon szépen felépíti vele az ész és a szív játékát, és tökéletesen vegyíti a kettő közötti harcot. Ezzel együtt arra is felhívja a figyelmet, hogy nem elég az, ha az eszünkre hallgatunk, mert olykor bizony a szívünket kell követnünk.

A szerelmi szál nagyon aranyos, sokszor megmosolyogtatott, s igaz az a célja, hogy kikapcsoljon, engem ennél jóval mélyebben érintett. Mind Ripley, s mind Olympia megkapják az esélyt a boldogságra, csak ki kell lépniük a maguk által felállított kifogások bűvköréből, és meglépni azt, ami miatt boldogok és kiegyensúlyozottak lesznek. Ez lehetne a történet tanulsága is, hogy merj kockáztatni és megtenni mindent a saját boldogságod érdekében.

Ami magát a cselekményt illeti végig pörögnek az események. Egy percre nem állunk meg, száguldunk. Hihetetlenebbnél hihetetlenebb szituációkba botlunk, és végig körüllengi egy természetes légkör a kötetet, egy bizonyos báj, ami nem enged el. Nemcsak szerethető, de szirupos történet is ez tele egy jó nagy adag szerelemmel és bájossággal. Nemcsak a szerelmesek egymásra találásáról olvashatunk, hanem arról is, hogy megtalálják önmagukat is, és az életük értelmét. Imádtam, és alig várom a következő részt.

Mindemellett a becsület, a testvériség és a baráti összetartozás is felmerül, mint kérdéskör. Kicsit sajnáltam Ashmont herceget, ugyanakkor örültem is a végkifejletnek, mert így Ashmont kap még egy esélyt, amit remélhetőleg nem szúr el. Ha egy korhű, de lehengerlő és szórakoztató történelmi romantikusra fáj a fogad, Ripley és Olympia története nem fog csalódást okozni. Édesek, viccesek és nagyon kedvelhetőek.

Kétség kívül az egyik legszerethetőbb regény, amit mostanában olvastam. Loretta Chase stílusa egyszerre kifejező és lehengerlő. Nagyon is tudja, hogy mit csinál, és nem lehet nem szeretni a Mihaszna hercegek sorozat első részét. Könnyed, dallamos, felettébb kikapcsolja az embert, és megmutatja a történelmi romantikusok kevésbé komoly oldalát. Amit nagyon szerettem a kötetben az a humor, a történet vezetése és az írói stílus. Nemcsak lefoglalta magának az időnket, hanem adott is cserébe valamit. A kötet sorai alatt szemtanúi lehetünk Olympia felnövésének, és Ripley megkomolyodásának. Mindketten új dolgokat tapasztalnak meg, mindketten fejlődnek karakterileg, és ha az adott kornak megfelelően kicsit botrányos is a cselekmény és maga a történet, nekik kettejüknek sikerül kiköszörülni a csorbát, és megmutatni, hogy semmi sincs veszve, és minden azon múlik, hogy az érzelmek mennyire kavarnak be az amúgy sem szokványos cselekménybe. Összességében nagyon szerettem, üdítő újdonság volt a maga friss és letisztult valójában. Megmosolyogtat és megmelengeti az olvasók szívét. Csak ajánlani tudom a műfaj kedvelőinek a Fényes páncélú herceget, ami a Mihaszna sorozat első felettébb szórakoztató része. 

" - Több mint két méter magas - mondta a lány a fejét hátrahajtva. - Itt áll közvetlenül előttem. Rövidlátó vagyok, nem vak. Még a szemüvegem nélkül is aligha tudnám eltéveszteni önt, sőt távolabbról... még távolabbról sem. Nem is bánnám, ha távolabb lenne... Menjen innen! - intett a lány. - Csak egy kis levegőt akarok szívni. A... ööö... Kensington Gardensben."

"Azt mondta magának, hogy huszonhat éves, és sok-sok éve... hét hosszú éve nem iskolás lány már... és... és mi késztette arra, hogy berobbanjon ide?"

" - A felnőtt férfiak rosszabbak, mint a fiúk, ha fájdalomról van szó - jelentette ki Olympia. - És ha az a boka olyan rossz, mint ahogy gyanítom, nálunk pedig nincs erős szeszes ital vagy akár repülősó, akkor..."

"Milyen ironikus, gondolta Olympia. Másssága és nehéz természete miatt száműzték a Petrezselymet árulók, Gardedámok és Idősek Osztályára. Bárcsak tudta volna, hogy ezek a tulajdonságok vonzzák a korhelyeket! De nem, ez semmit sem változtatott volna, mert a jó lányok távol tartották magukat az olyan férfiaktól, mint a Főmél-tatlan-ságúak."

"A fényes páncélú lovagok a romantika világába tartoznak, egy mesevilágba. Lady Olympia Hightowernek a jelenben kell élnie."

Köszönöm szépen a Gabo Kiadónak a recenziós példányt!

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Bridget Collins: Árulások

 "Ezen az estén játéktáblává varázsolja a nagycsarnok padlóját a holdfény."

*

A ​könyvkötő című #1 nemzetközi bestseller szerzőjétől 

Ha az életed hazugságon alapul, lenne bátorságod kimondani az igazságot? Montverrében, a réges-régi elitakadémián, amely magas hegyek közt búvik meg, a legjobbakat és legélesebb eszűeket képzik arra, hogy tökéletesen helytálljanak a grand jeu-ben – a nagy játszmában –, ebben a rejtelmes, misztikus vetélkedésben, amely a zenét, a művészetet, a matematikát, a költészetet és a filozófiát egyaránt ötvözi. Léo Martin egykor Montverre kiválósága volt, de azóta egy véres tragédia nyomán elveszítette a lendületét, már nem foglalkoztatja a tudományos pálya. Ehelyett a politika vonzásába került, a kormánypárt feltörekvő csillaga lett, hogy aztán egy apró botlás a karrierjébe kerüljön. 

Most száműzöttként kerül vissza Montverrébe, és maga sem tudja, milyen sors vár rá. De az akadémia világa már nem is olyan, mint amilyenre Léo abból az időből emlékszik, amikor még rajongott az intézményért. Annak idején férfiak vezetése alatt állt – Montverre első számú embere most nő: bizonyos Claire Dryden. Ő tölti be a Magister Ludi tisztét, vagyis ő a nagy játszma feje. Léo rögtön szokatlan vonzalmat érez a magiszter iránt – mintha rejtélyes kötelék fűzné őket egymáshoz – noha biztos abban, hogy még soha nem találkoztak. 

A legendás Nyárközépi Játszma közeledtével – amely az akadémia tanévének legnagyobb szabású rendezvénye – régóta eltemetett titkok kerülnek a felszínre, és évszázados hagyományokat rúgnak fel. Bridget Collins ezzel az élénk képzelőerőre valló, mívesen megmunkált irodalmi alkotással bizonyítja, hogy nem véletlenül tartják a fantasztikus regények világának egyik legjelentősebb, markáns új hangjának.

Az írónő magasra tette a lécet A könyvkötő c. regényével, de úgy hiszem, hogy az Árulások is van olyan csodálatos, mint az első megjelenő kötete. Persze kicsit féltem, hogy nem fogja megugrani azt a bizonyos szintet, de bátran kijelenthetem, hogy az Árulások is kívül-belül gyönyörű és tanulságos. Egy olyan kötet, ami garantáltan nyomot fog hagyni maga után, s amely ennél különlegesebb nem is lehetne. Szeretem az írónő stílusában azt, hogy sosem hazudtolja meg önmagát, és öröm kézbe venni az alkotásait, mert nemcsak tanítanak, hanem rá is ébresztenek dolgokra. Jelen esetben arra, hogy minden tettnek, kimondott és leírt szónak súlya van.

A történet két idősíkon keresztül fut, nemcsak a jelen, hanem a múlt is látogatást tesz. Ahogy elkezdtem az Árulásokat éreztem, hogy megint különleges élményben lesz részem, és így is lett. Végig az motoszkált a fejemben, hogy ahelyett, hogy minél inkább megérteném a történet cselekményét, egyre jobban és jobban összezavart, ahogy haladtam. Tipikusan egy olyan kötet, ami a legvégéig bontakozik, és minden egyes fejezettel egyre jobban megnyílik előttünk, és felfedi a lapjait. Az alap egy kitalált játék, eköré épül a cselekmény, ez lesz a mozgatórúgó, és az a jelenség visz végig minket a történet egészén. Ami a világot és az elképzeléseket illeti sokáig homályos volt előttem, hogy miről is lesz szó, mit is akar pontosan a kötet, de ahogy kezdtem megérteni úgy lett egyre kedvesebb és kedvesebb a szívemnek. Az írónő stílusa még mindig lehengerlő, van benne egy különleges hang, amit ezer közül is felismerne az ember, ami miatt olyan könnyen olvasható, varázslatos és lehengerlő a kötet. Erősen dark academia hangulatot áraszt magából, akadémiai jelenetekkel és a múlt megismerésével. A főszereplőnk Léo egy kegyvesztett politikus, aki visszatér a gyökerekhez, és újból elmerül az önmarcangolás, és a múlt árnyai között. Nem az a tipikus karakter, akit könnyen ki lehetne ismerni, de pont ez benne a felemelő, hiszen akármelyik oldalon előbukkanhat egy újabb csontváz a szekrényéből, ami magyarázatra szorul.

Emellett Léo újra elmerül a döntései következtében és általa erősen rávilágít arra az írónő, hogy megmutassa mekkora ereje is van az embernek a másik felett. Gondolkodóba ejt, és megmutatja mi történik akkor, ha nem gondolunk a következményekre, és hibát hibára halmozva futunk neki a vakvilágnak, hátha ezúttal minden jól fog elsülni. Nagyon sokszor éreztem azt, hogy Léo nincs tisztában a tettei következményével, nem gondolta át őket, és nem érett meg fejben ahhoz, hogy a kezében tudja tartani az irányítást.

Mindamellett, hogy ez a kötet az írónő által kitalált játékról, a grand jeu-ről és a tetteinkről szól, szerelmi történet is, ami a maga váratlan fordulatával csap le. Nagyon szépen kibontakoztatja, ha kell magyaráz, de mesésen tárja elénk két lélek egymásra találását, és megmutatja a gyűlölet alatt rejlő igaz érzelmeket is. Szeretem az írónő regényeiben azt, hogy semmit sem vesz természetesnek, és a főhőseit megdolgoztatja, ezzel is azt mutatva nekünk olvasóknak, hogy semmi sem fog az ölünkbe hullani, ha nem teszünk érte.

Lenyűgöző, csodálatos és valahol fájdalmas is, ahogy e szerelem történetét papírra vetette, hiszen nagyon sokáig félhomályban tart minket, ha kell teljesen átver és a legmeglepőbb pillanatban csavar egyet a történeten, és helyezi új meglátásba a helyzetet. Eleinte azt hittem, hogy majd ez is egy férfi-férfi szerelmet elmesélő történet lesz, de ahogy haladtam előre és váltakozott a jelen és a múlt, már semmiben sem voltam biztos. Az viszont biztos, hogy váratlan fordulatokban gazdag, felettébb olvasmányos kötet az Árulások. 

Komolyabb vizekre evezve, az érzelmek mellett a politika is szerepet játszik, még ha nincs is mindig jelen, akkor is érezteti, hogy alig várja, hogy kiereszthesse a karmait, és átvegye a cselekmény felett az irányítást. Nekem azok a részek nyerték el nagyon a tetszésemet, amik a múltban játszódtak, hiszen ezek rengeteget hozzátettek a jelenhez is, és habár végig az orromnál vezetett az írónő, így is csak azt tudom mondani, hogy bámulatos, és minden egyes szava kincs. Kincs, mert valamit nagyon tud Collins, imádom a kifejezésmódját, a világszemléletét, és azt a kecsességet és kifinomultságot, ahogy felépítette a történetet, és minden egyes hézagot kitöltött.

Nagyon érdekes a Patkány szerepe is, akit bevallom először egyáltalán nem tudtam, hogy hova tegyek. Érdekes volt, meg kicsit fura is. Először tényleg azt hittem, hogy magáról az állatról van szó, de aztán kiderült, hogy nem, majd amikor már azt hittem, hogy nem lesz fontosabb szerepe, akkor bebizonyította az írónő, hogy mekkorát is tévedtem, mert a Patkány igenis fontos jelentőséggel bír, és ha megfogadtok egy tanácsot, akkor nagyon figyelmesen olvassátok a fejezeteket, amiben szerepel, mert bizony fog egy pár meglepetést okozni.

Ami magát a hangulatot illeti egyszerre különleges és sötét. Az akadémiai helyszín néhol olyan volt, mintha én is ott járkáltam volna a karakterekkel, viszont nagyon is emlékeztetett egy nagyon népszerű, sokak által kedvelt iskolához, de ezt leszámítva a sötétebb hangulat mindent vitt. Nem volt kifejezetten hátborzongató, mert a kötet nem erről szól, hanem a szerelemről, a következményekről és magáról az életről, amely bármelyik percben véget érhet. A grand jeu, mint játék nagyon érdekesen hangzik, ugyanakkor elvontnak és nagyon művészinek is tűnik, ami miatt a kötet csak még különlegesebb.

A tragédiák és a félréértések vezetik végig a karaktereket, ezek által bontakoznak ki előttünk, és tárják ki a szívüket. Mind Leó, s mind Aimé, illetve Claire hozzátesznek, és miattuk nemcsak egy regény lesz a többi közül, hanem érző-lélegző kötet, ami alig várja, hogy bekuckózz, és elvessz a sorok között. Aimé már az elején szimpatikus volt a különcségével, miatta az iskolai bántalmazás jelensége is felüti a fejét, illetve a magány és az elszigeteltség. Ezzel szemben Claire auráját végig egy titokzatos fátyol borította, s amikor ez a fátyol végre lekerült teljesen ledöbbentem, és meghökkentem, hiszen sok mindenre számítottam, csak éppen arra nem, mint amit kaptam.

Nem véletlenül lett már az első kötetével népszerű az írónő, hiszen olyan új hanggal rendelkezik, ami kiemeli őt a tömegből, és az Árulásokkal csak még inkább bebizonyította, hogy igenis helye van a szépirodalmi szerzők között. Ha egy olyan kötetre vágytok, ami levesz a lábatokról, misztikus, van benne fantázia, fontos témákkal foglalkozik, ugyanakkor erősen karakterközpontú, akkor az Árulásoknál jobb történetet nem is találhatsz. Összességében azt érzem, hogy minél többet olvasok Bridget Collins tollából minden egyes új regényével egyre különlegesebb és különlegesebb lesz. Nehéz A könyvkötő után ilyet mondani, de egy újabb kedvencet avattam. Ármányokkal, féligazságokkal és titkokkal teli történet ez, középpontjában Léóval, aki életeket tehet tönkre, illetve változtathatja meg azokat, akár egyetlen rossz mozdulattal, hiszen a kötet legnagyobb tanulsága az, hogy hiába vezérel jó szándék, sosem tudhatod, hogy milyen következménye lesz, sosem lehetsz biztos benne, hogy helyesen cselekedtél, és a jó szándékoddal nem ártottál e valamilyen módon a másiknak, illetve nem pecsételted e meg a sorsát. Igaz a mondás, hogy előbb gondolkodj, mielőtt megszólalnál, és az Árulások minden egyes döntésre reagál, és elhozza egy olyan szerelem történetét, amiben a szavak és a tettek lesznek a kötet bástyái, s általuk bontakoztatja ki a kötet egészét. Briliáns, tanulságos, nem egy helyen lenyűgöző és felettébb érdekes olvasmány. Az írónő rajongóinak kötelező olvasmány!

"Ekkor döbbentem rá, hogy a világ összes játéka közül miért éppen a Königsbergi hidak ragadtak meg a fejében. Nem pusztán a tudatalattija aljas műve, hogy épp egy általa utált játékkal lepi meg. A játék témáján van a hangsúly: egy lehetetlen probléma, ahogy mindig ugyanazokhoz a hidakhoz vezet vissza, és nincs menekvés."

"A kis melódiád, Carfax, metaforikus merevedést vált ki nálam, és azon tűnődtem, hogy vajon ez volt-e a szándékod? Nem? Ó, nos, akkor feltehetően csak az én esetemben van így. Én vagyok a perverz. Mint mindig."

"A férfira ez olyan hatást gyakorol, mint egy jó pohár víz, amikor észre sem vette, hogy szomjas, mint az első szippantás egy cigarettából, mint egy első korty martini."

"Mintha helyrebillent volna a világ. Mindenem, a hímtagomtól kezdve a szívemen át az agyamig. Hiszen a testünkkel is gyakoroljuk a grand jeu-t, vagy nem?"

"Ó, igen, boldog lenne itt. Most már Montverre az egyetlen hely a földön, ahol boldog tudna lenni. Milyen nevetséges, újszerű szó."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Emily Hart: A zabolátlan (A korona lovagjai 3.)

"Edward Craven, Redcliff gróf másodszülött fia sohasem szerette az egyenes utat."

*

Edward Craven különleges megbízatással tér vissza a napóleoni háborúkból, amelyet közvetlenül a miniszterelnöktől kapott. Rövid úton annak az embernek az alkalmazásában találja magát, aki eget-földet megmozgatott azért, hogy előkerítse őt. Csakhogy Redcliff grófjának zabolátlan öccse nem szokott megfutamodni a kihívások elől. 

Sophie Valentine, Ashford grófjának rejtegetett lánya egyedül éli az életét vidéki birtokukon, és közben fényűző bálokról álmodozik. Egy nap egy titokzatos idegen jelenik meg az otthonában, akiről azonnal tudja, hogy nem az, akinek mondja magát. Mégis, ahelyett, hogy felfedné a férfit apja előtt, egymaga szeretné kideríteni, ki ő valójában. 

Vajon Edward le tudja leplezni Ashford ténykedését, mielőtt kiderülne a titka? És Sophie képes lesz szembeszállni az édesapjával egy olyan férfiért, akinek a kiléte is hazugság?

Emily Hart az egyik kedvenc történelmi romantikus történeteket papírra vető írónőm. Nemcsak izgalmasak és kalandokban gazdagok a kötetei, hanem légiesek, jól összeszedettek, és igazi élmény beléjük veszni. Már az első két részt is szerettem, de ezt a harmadikat, A zabolátlant egyenesen imádtam. Innen is köszönöm szépen az írónőnek a lehetőséget, hogy olvashattam Edward és Sophie történetét. Minden várakozásomat felülmúlta, és sokkal többet adott ez a rész, mint amit vártam tőle. Nem véletlenül szeretem annyira A korona lovagjai sorozatot, és ezalatt a rész alatt is sikerült újra bebizonyítania az írónőnek azt, hogy van mit a tejbe aprítania. 

Már az előző részekben is találkozhattunk Edward karakterével, és már akkor megfogott benne valami, emiatt is vártam annyira, hogy megírja az írónő a történetét, és megmutassa, hogy mit is eszelt ki a számára. Egy percig nem csalódtam, hiszen minden megvan a kötetben, ami Edward Craven karakterére oly jellemző. Veszély, vérontás, erkölcsi kérdések, és újabb tények és titkok feltárása. Párhuzamosan játszódik az első két résszel, így mindenképp azt javaslom, hogy ha elkezditek A korona lovagjai sorozatot, akkor csakis sorrendbe haladjatok, mert itt minden apró utalásnak hatalmas jelentősége van, és nem tudhatod, hogy mikor fog ez a kis apróság valami hatalmassá kinőni magát. Nem egy jelenet lehet ismerős, ugyanakkor ez mosolyt is csal az arcokra, hiszen régi ismerősként, bizalmasként fogad, és egy óriási pluszt is ad ezáltal. Az összefüggések és a kronológiai sorrend is páratlan, és pont emiatt az összeszedettség miatt lesz annyira lenyűgöző ez a kötet. Minden részletre emlékszik, és amik az előző részekben nem kerültek kibontakozásra, azok most újra napvilágot látnak, és megmutatják az eseményeket Edward szemszögén keresztül, hogy mi is történt valójában. Már az elején tudtam, hogy érdemes volt kézbe vennem, mert hihetetlenül kikapcsol, és a kis "easter egg"-ek mosolyt csalnak az arcokra. Emellett tökéletesen illik Edwardhoz ez a nem éppen szokványos, de annál inkább izgalmasabb történet.

Maga a kötet karakter és cselekmény központú, a legnagyobb hangsúlyt a különböző szálak összeérése, és a nagyobb kép kialakítása adja. A kalandok és a váratlan események visznek előre, és ezek is rázzák fel a kötetet. Amellett, hogy történelmi romantikus, kalandregény is, egy nagyobb céllal a háttérben, ami minden egyes résszel egyre jobban kikristályosodik előttünk. Edward egy igencsak szórakoztató, ugyanakkor erkölcsileg megkérdőjelezhető karakter, aki miatt olyan kérdéseket vet el az írónő, mint vajon meddig érdemes elmenni a céljaink érdekében? 

Mikor elég, vagy éppen mikor túl sok, amit teszünk? Meddig lehet elmenni a vérontással? Mikor térünk le a kijelölt útról, és mikor jövünk rá arra, hogy mi is az, amit tennünk kell amiatt, hogy ne csak elhamarkodott döntéseket hozzunk, hanem racionálisan is átgondoljuk a helyzetet? Vajon mikor lesz a jóból egyszer csak rossz? És mi az az esemény, mozdulat, ami levitt minket a helyes útról? Amellett, hogy kikapcsolódást nyújt, komolyabb vizekre is evez A zabolátlan.

Sophie ennek pont az ellentétje. Ő a fény az alagút végén. A jelzőfény, aki segít megtalálni a helyes utat, és aki mindig erős, még akkor is, ha kilátástalan a helyzete. Szeretném azt mondani, hogy én is hasonlóképp cselekedtem volna, mint Sophie, de ő még nálam is kiegyensúlyozottabb és kedvesebb, ami nem feltétlen mindig jó. Kicsit Hamupipőkés is a történet szála, ugyanakkor van benne egy adag Merida is. Habár nem a legideálisabbak a körülményei, próbál mindenből a maximumot kihozni, és még így is a boldogságra törekszik. Minden tiszteletem az övé. Erős, ugyanakkor ártatlan lélek, aki tökéletes ellentéte a zabolátlan Edwardnak. 

Az ellentétek vonzzák egymást, és Emily Hart azt is megmutatja, hogy mennyire. Nem a romantikára helyezi a hangsúlyt ebben a részben, de jelen van, és  nem marad észrevétlen. Sejtelmes, lassan folyó patakként kebelez be, és megmutatja, hogy nem mindig arra van szükség, hogy tele legyen romantikusabbnál romantikusabb jelenetekkel, hiszen néha a tettek jóval többet mondanak, mint egy-egy kimondott szó. Imádtam, hogy nem volt túl sok, és az a kevés, amit kaptam pont elég volt ahhoz, hogy csillapítsa az étvágyamat. Az írónő megmutatta, hogy minimálisan is meglehet jól oldani a romantika kérdését. S ha őszinte akarok lenni, Edwardhoz pont ez illet. Tökéletes volt!!

Maga a cselekmény, mint már említettem akcióban gazdag, kicsit véres, ugyanakkor halad szépen előre és nem fél brutálisnak lenni sem. Edward részei kicsit sejtelmesebbek voltak, mint Sophie-éi, ugyanakkor ez a kettősség hozza meg csak igazán a kötet sikerét. Végig azt érezteti, hogy érdemes kivárni, mert a végén lesz a nagy bumm, és tényleg így van. Az elejétől építkezik, tégláról téglára épül fel, az alapot már az első két részben lefektette, és ahogy haladunk úgy ad egyre többet és többet hozzá. Ami kérdés felmerülhet arra megadja a kellő választ, és nem hagy parlagon minket. 

Úgy érzem, hogy minél többet olvasok erről a világról, annál inkább a rabja leszek és igaz, hogy nem az a tipikus történelmi romantikus regény, mégis megfog és nem ereszt. A kalandos cselekmény és a merész, illetve húzós szituációk csak még inkább az oldalakhoz tapasztanak, és így a kötet befejezte után csak azt tudom mondani, hogy A korona lovagjai sorozat minden egyes új résszel egyre jobb és jobb lesz. Jelenleg ez a kedvencem, aztán ki tudja mi lesz, ha megjelenik a negyedik rész, és kapok egy újabb dózist.

Imádtam, viszont kicsit csalódott is vagyok, mert még nem jelent meg a következő rész, és nem tudom folytatni. Másrészt, ha valami ennyire jó, miért kell várni? Vannak azok a sorozatok, ahol igazi szenvedés megvárni a soron következő kötetet, mert kicsinál a várakozás, A korona lovagjai sorozat is pont ilyen. Akik egyszer elkezdték, azoknak addig nincs megállás, amíg meg nem kapja mindenki a maga történetét, és amíg a nagyobb kép is kap egy szép lezárást, és minden kérdésünkre, még azokra is, amiket nem tettünk fel, megkapjuk a választ. 

Ha egy olyan sorozatot kerestek, ami függőséget okoz, akkor ez az!! Hihetetlenül izgalmas, a karakterek érdekesek és a maguk nemében egyedülállóak, míg a történet vezetése pazar és szórakoztató. Ami a karaktereket illeti, ennél a résznél jobban belemélyülünk a belső vívódásokba, és a morális kérdésekbe. Azt érzem, hogy sokkal nagyobb hangsúly került arra, hogy ne csak a történet szempontjából állják meg a helyüket, hanem önmagukban is. Nemcsak a jót, hanem a rosszat is papírra vetette, és a kettő közötti átmenetet is. Jobban belemélyedt a lélek tanulmányozásába, és abba, hogy sokkal többrétű és sokkal összetettebbek legyenek a karakterek. Sophie a jin és a jang egyik oldala, míg Edward a másik, amik egyedül is megállják a helyüket, viszont kétség kívül összetartoznak, és együtt az igazán erősek. A sejtelmes, csipetnyi romantika megfűszerezi és felemeli a szerelmüket, és megmutatja, hogy áldozatok árán is, de a szerelem utat tör magának. A legerősebb embert is képes megtörni, és arra ösztönözni, hogy jobb legyen. Összességében nagyon szerettem ezt a részt, naphosszat el tudnék beszélgetni róla, annyira imádtam olvasni. Izgalmas, lassú lefolyású, átgondolt, élvezetes történet ez, amiben az érzelmek és a romantika is szerepet kap.

"Hogy mi volt a másik ok? Nos igen, egyetlen férfi sem hagyhatja szó nélkül, ha meg akarják ölni. Edward mindig az a fajta volt, aki elébe ment a dolgoknak, mert nem szeretett várni. Ha jönni akar a megváltó halál, Edward Craven készen állt rá. És ha már be kell következnie, legalább egy nemes ügyért történjen."

"Újabb rejtéllyel találta magát szembe. Egy fehércseléddel, aki utasít egy komornyikot, fényes nappal teázgat a szalonban, és aki kerüli a személyével kapcsolatos kérdéseket."

"A kedves tekintete sokkal inkább barátságos volt, és oly zabolátlanság áradt belőle, mint a lovakból, amelyeket még nem törtek be. Egy pimasz csirkefogó. Mint a kovács kisfia, aki mindig süteményt csen a piacon. Egyszerűen nem lehetett rá haragudni."

" - Sophie - suttogta Mr. Grady a lány nyakhajlatába. - Mondd meg nekem, hogy lehetséges az, hogy egyszerre a mennybe emelsz, miközben bűnre csábítasz? Holott még rád gondolnom is vétek."

"De nem teheti. Nem ránthatja őt magával a pokol legmélyebb bugyraiba. Ezt az ártatlan teremtést soha. Arra nem lenne képes."

" - Te vagy az életemben a reményt adó gyertyaláng, amely kivezet a sötétségből - mondta halkan, miközben tekintetét a lány arcán vándoroltatta."

Köszönöm szépen az írónőnek a bizalmat és a lehetőséget!! 🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Lewis Carroll: Aliz Csodaországban és a Tükör másik oldalán (Alice 1-2.)

"Aliz kezdett nagyon unatkozni, ahogy a nővére mellett ült a folyóparton, és nem volt semmi dolga: néha belelesett a könyvbe, amit a nővére olvasott, de nem voltak benne se képek, se párbeszédek."

*

A ​kötet Lewis Carroll töretlen népszerűségnek örvendő, időtlen klasszikusnak számító két Aliz-regényét tartalmazza Varró Zsuzsa és Varró Dániel modern fordításában. 

Aliz egy nyúlüregen át különös világba zuhan. Itt minden szokatlan, váratlan, kiszámíthatatlan. Az eleven eszű, bájos kislány hol apróra zsugorodik, hol óriásira nő, és miközben a kiutat keresi ebből a képtelen világból, különféle hóbortos állatokkal és alakokkal találkozik, akikkel abszurd beszélgetéseket folytat, eszement játékokat játszik. 

Itt az idő is másképp múlik, itt nem működik a valódi világ megszokott logikája, az itteni teremtmények máshogy használják a nyelvet, más szabályok szerint játsszák a társasjátékokat, és könnyen lehet, hogy a királyné, akivel Aliz többször összetalálkozik, és aki mindenkit le akar fejeztetni, csak egy kártyapakli egyik lapja. Ahogy kiderülhet az is, amikor Aliz a kandalló feletti tükrön át másodszor is ebbe a meghökkentő világba jut, hogy az útjába akadó alakok eleven bábuk egy óriási sakktáblán, amelynek mezői között vonat közlekedik… 

Aliz bizarr, humoros kalandok egész sorát éli át, míg lassan rájön, milyen képtelen logika szerint működik ez a másik világ – ami talán nem más, mint az álmok világa.

Ki ne ismerné Alizt és az ő Csodaországbeli kalandját? Megannyi feldolgozás, film és sorozat kapott ihletet belőle, én mégsem olvastam a kötetet, egészen idáig. Egyik nagy vágyam volt, hogy ne csak a filmek rabja legyek, hanem elmerülhessek Lewis Carroll bámulatos világában olvasás szempontjából is. A Móra kiadó Móra Klassz sorozatában jelent meg a kötet, amely nemcsak Csodaországot, hanem Tükörországot is tartalmazza. Már most tudom, hogy mi nagyon jóba leszünk ezzel a sorozattal, mert jobbnál jobb kötetek jelentek meg eddig, és már kíváncsian várom, hogy mi lesz a következő.

Az Aliz Csodaországban és a Tükör másik oldalán egy igazán meghökkentő történet, ahol csak a képzelet szab határt. Bármi megtörténhet, nincsenek lehetetlenek, és a maga furcsaságával varázsol el milliókat. Nem véletlenül maradt fenn Lewis Carroll műve, hiszen a gyerekek mellett a felnőtteknek is szól, őket is meg tudja érinteni, és bevezetni Csodaország, illetve Tükörország világába. Mint az a címből is kivehető a két részt egy kötetben jelentette meg a kiadó, ami azért is szerencsés, mert az első után egyből akarja a másodikat is az ember, és így megspóroltak nekünk egy utat, mivel egyből belevethetjük magunkat a kalandba. S habár az Alice könyvek két részből állnak, sokan csak az elsőt ismerik, az a mozgatórúgója a történetnek, és ott kezdődik el minden. Számomra mindkét rész ugyanannyira fontos, hiszen más és mást tár elénk. Érdekesek, a maguk nemében különcök, de nagyon is élvezetesek és felettébb varázslatosak. Nemcsak tele vannak hajmeresztő ötletekkel, de olvasás közben úgy érzi magát az ember, mintha a fellegekben járna, és annyira színes, annyira kedvelhető, mégis baromi furcsa és mindemellett zseniális is. Ha középiskolai pályafutásom alatt olvasom is biztos vagyok benne, hogy hatást gyakorolt volna rám, de így évekkel később is meglepett, és új kedvenc klasszikust avattam általa.

Az Aliz Csodaországban nemcsak Aliz esett bele a nyúl üregbe, hanem én is, tárt karokkal vártam Kacort, a Szívkirálynőt és a Bolond Kalapost is. Együtt fedeztük fel a világot, és együtt vesztünk el a kuszaságába. Ha valaki megkérdezné, hogy mi is a kötet lényege, nem tudnám megmondani, mert nyilván szól valamiről, viszont semminek sincs értelme. Kicsit kaotikus, de nagyon is élvezhető olvasmány.

Alapja egy erdő, melyben nemcsak az állatok beszélnek, hanem a kártyalapok is életre kelnek, és igazi kalandra invitálnak. A világban emellett helyett kap egy kicsavart Viktória korabeli világ is, ami hűen e korszakhoz hol meghökkentő, hol pedig egészen bámulatos. Humorban gazdag, szabályokkal teli álomvilág ez, ahol Aliz mellett mi magunk is ámulva nézelődünk, és isszuk a mese minden egyes szavát, hiszen mese ez, mely a legmerészebb képzeletet is túlszárnyalja.

Aliz egy kislány, mégis értelmesebb, mint a vele egykorúak, néhol talán túlságosan is, hiszen tudálékos, és imádja hallatni a hangját. Tetszett, ahogy mesélt, viszont a verseknél néha elvesztem, ugyanakkor tökéletesen rásegítenek a furcsa faktorra, mert akárhogy nézzük az a világ, amit Carroll lefest furcsa, bizarr és valahol hihetetlen is. Hihetetlen, mert végig az volt az érzésem, hogy ezt józan ember nem írhatta meg, kellett hogy tudatmódosító szer alatt álljon, mert ha nem, akkor én nem tudom, hogy mi volt ez az egész.

Félreértés ne essék, imádtam. Imádtam minden egyes furcsaságával, és minden egyes kalandjával együtt. Különösen tetszett, ahogy ugráltunk a helyszínek között, és ahogy behozta az új karaktereket. Ha kellett elmesélte a történetüket, vagy épp szavalásra fogta őket, de az biztos, hogy mindent beleadott ahhoz, hogy ne legyen még egy olyan történet a világon, mint az Aliz Csodaországban. Varázsgombák, délutáni tea, királyi szórakoztatás és furcsábbnál furcsább jelenségek. Ezek alkotják a kötet magját.

Míg az első rész inkább volt elvarázsolt és bódulattal teli, addig a második, a Tükör másik oldalán új köntösben mutatja meg, hogy amit Csodaországban láttunk azt még lehet fokozni. Itt már a cselekmény sem annyira összefüggő, mint az első résznél, nehezebb is tartani a lépést, és nem egy-két helyen vesztem el, mégis vitt előre a történet, mert az első oldalaktól tudni akartam mi lesz, milyen elmebaj kerül előtérbe, és hova lehet még fokozni az élményt.

Mindez a rövidségének és az olvasmányosságának köszönhető, hiszen nehéz leállni vele, és minden egyes fejezet után többet akarunk tudni. Már nem elég, hogy ismerjük a világot, meg kell tudnunk, hogy a kuszaság hova is vezet. Gondolkodni egyenesen veszélyes, mivel ahelyett, hogy megértenénk mi történik, csak még jobban összezavarodunk. Ürítsétek ki az elméteket, és készüljetek fel a zavarra, amely nemsokára megszáll titeket és kéz a kézben végig vezet ezen a kiismerhetetlen történeten, ahol minden más, és semmi sem a dolgok rendje szerint működik.

Olyan olvasni a kötetet, mintha jómagam is tudatmódosítószer hatása alatt állnék, mert amíg az első részből úgy, ahogy megértettem a lényeget, a másodiknál teljesen elvesztem, és kész káosz uralkodik a fejemben. Nem hittem volna, hogy az elsőnél is lehet kuszábbat és cifrábbat írni, de Carroll megmutatta, hogy igen. Ha ilyen egy matematikus képzeletvilága, én is az akarok lenni. Hihetetlenül szórakoztató, néhol vicces, ugyanakkor társadalomkritikával is átitatott történetekről van szó. Tükörországban minden a dolgok ellentettje, még szövevényesebb, mint Csodaország. Nagyon azt éreztem az olvasása közben, hogy ha akarnám sem tudnám pár mondatban összefoglalni, miről is szólt. Furcsább és nyakatekertebb, mint Csodaország, viszont annyi bizonyos, hogy a sakknak és a játékszabályoknak döntő szerepük van ennél a résznél. Az alapja ez a játék, de aki eleve nem tud játszani az ne is várja, hogy majd megérti Carroll gondolkodását, és rájön a kötet értelmére és miértjére. Ugyanakkor ez a rész is szórakoztató volt, és hiába nehéz felfogni, a maga nemében szerethető is. Ha szürreális élményre vágytok, és el akarjátok veszíteni a fejeteket (szó szerint), akkor ajánlom Aliz Csodaországban és a Tükör másik oldalán regényeket. 

" - Ó, ez ellen nem tehetsz semmit - mondta a Macska -, mi itt mind bolondok vagyunk. Én is bolond vagyok. Te is bolond vagy."

" - Hol vannak a tüskéi? - kérdezte Aliz némi kíváncsisággal.

 - Hát a feje körül, természetesen - felelte a Rózsa. - Nem is értem, neked miért nincsenek. Azt hittem, ez általános szabály."

" - Tudom, hogy a barátom vagy - folytatta a hangocska -, kedves barátom, régi barátom. És nem fogsz bántani engem, noha csak egy rovar vagyok."

" - Ez az ifjú hölgy szeret téged T-vel - mutatta be a Király Alizt abban a reményben, hogy eltereli magáról a Futár figyelmét, de hiába: az csak vadul forgatta nagy szemét, miközben az ősi kelta viselkedés egyre zabolátlanabbá vált."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Georgette Heyer: A híres Sophy

"A főkomornyik első pillantásra megismerte méltóságos asszonya egyetlen élő fivérét, mint arról később kevésbé jó megfigyelő hírében álló beosztottjait tájékoztatta."

*

A ​BRIDGERTON CSALÁD RAJONGÓI NE HAGYJÁK KI! 

Amikor a rettenthetetlen Sir Horace Stanton-Lacyt üzleti ügyei Dél-Amerikába szólítják, leányát, Sophiát testvérére, a Berkeley Square-en élő Elizabeth Rivenhallra bízza. Sophy a kontinensen tett körutazás után mindjárt meginvitáltatja magát rokonai körébe. Lady Ombersley beleegyezik, hogy befogadja Sophyt, de senki sem számít arra, hogy a leány viharként csap le a városra és foglalja el azt. 

A gyönyörű, vidám, impulzív, megdöbbentően szókimondó Sophy berobban az elegáns londoni társaságba, szétzilálja a konvenciókat és a hagyományokat, akár a szélvész egy marék szalmát. Talpraesett, kalandvágyó és teljességgel fáradhatatlan – aligha az a szelíd leány, akire Rivenhallék számítottak. A jószívű Lizzy néni megbotránkozik, Sophy arrogáns és zord unokabátyja, Charles Rivenhall, az Ombersley-vagyon örököse pedig megfogadja, hogy megszabadítja a családját a minden lében kanál rokontól: kiházasítja. 

Azonban az élettel teli és el nem nyomható Sophy máskor is került már kényes helyzetbe. Végtére is évek óta távol tartja az opportunista nőszemélyeket özvegy édesapjától. Ennek ellenére a rokonainál töltött idő akár élete legnagyobb kihívása is lehet. A leányban utánozhatatlan módon elegyedik a bőbeszédűség és a kecsesség. Eltökéli, hogy rá jellemző, szabados módszereivel mindnyájuk problémáit megoldja. 

Georgette Heyer, az egyik legismertebb és legkedveltebb történelmiregény-szerző több mint ötven könyvet írt, 1974-ben, hetvenegy évesen hunyt el.

Amióta megnéztem a Bridgerton sorozat második évadát újra történelmi romantikus lázban égek. Emiatt természetes volt, hogy el fogom olvasni azt a könyvet, aminek már a fülszövegében is benne van, hogy a sorozat rajongói ne hagyják ki, és tényleg ne, mert Sophy személye felbolygatja a világot és romokat hagy maga után. Eloise biztosan rajongana és felnézne rá, s már emiatt is különleges A híres Sophy, hiszen Eloise Beidgerton csak kevés nőre néz fel igazán. Úgy éreztem olvasás közben, hogy belecsöppentem egy olyan történetbe, ahol a káosz és a szeleburdiság kéz a kézben együtt jár, de minden egyes sorát imádtam. Sophy hihetetlen egy karakter, és alapjaiban határozza meg a kötet cselekményét a jelenléte. Nem az a szokványos történelmi romantikus, amihez szokva vagyunk, de minden egyes sorával szerethető.

A híres Sophy egy felettébb szórakoztató, romantikus, vicces jelenetekben gazdag karakter vezette történet. Ez az első Heyer regényem, de már itt átjött az a stílus és könnyedség, amivel a szerző megörvendeztetett minket. Tökéletes kikapcsolódást nyújtó, bekuckózós olvasmány, aminél megszűnik körülöttünk a külvilág zaja, és mi is visszacsöppenünk 1950-be, amikor is a történet íródott. Heyer a maga komikus, briliáns stílusával igazi régimódi történetet tár elénk, ahol a nőies vonalak, a habos-babos máz, és a világ eszméi csapnak össze. Már az első fejezet után tudtam, hogy szeretni fogom, s habár nem olyan légies a stílusa, mint egy Julia Quinn regénynek, a történelmi romantikusok kedvelői nagyon fogják szeretni. Sophy egy igazi üde színfoltja a műfajnak a maga könnyed, és drámai személyiségével. Nemcsak kedvelhető, vagy éppen bosszantóbbnál bosszantóbb karakterek tűnnek fel, hanem a szerző azt is megmutatja, hogy milyen az, ha valami nem a forgatókönyv, az elvárások. és az akkori normák szerint történik. Sophy minden szabályt felrúg, nem az az engedékeny hölgy, akit irányítani lehet, hanem egy igazi úttörő, akinek megvan mindenről és mindenkiről a véleménye, és nem fél bepiszkítani a kezét sem. Erős, ugyanakkor cserfes és cselszövésekkel teli élete az utolsó sorokig szórakoztat és elragad.

Ha azt mondom, hogy imádtam olvasni, akkor az nem fejezi ki eléggé, hogy mekkora kedvenc is lett. Bevallom az első fejezet annyira nem ragadott meg, de miután Sophy feltűnt a színen nem tudtam ellenállni, és eltűntem a történelmi romantikus aknamező végtelenjében. Már maga a fülszöveg is sejteti, hogy bizony egy nem mindennapi történettel van dolgunk, és ennél nem is lehetne jobban jellemezni, minthogy A híres Sophy nemcsak a társadalmi normákat vágja sutba, hanem a kor ideáljait is megtagadja. Nemcsak szórakoztat, de nevetésre is késztet. Nem győztem mosolyogni, és alig vártam, hogy egyre többet és többet tudjak meg a történetből.

A karakterek sokszínűsége mellett, a gondolkodásmód, a cselszövések és a pártalálás, mások életébe való beavatkozás kerül előtérbe, s éppen emiatt lesz oly komikus, s oly szerethető ez a regény. Lehetne polgár pukkasztónak is tituálni a regényt, és a maga korában az is lenne, de nem a mai világban. Előre haladást, szellemességet és fejlődőképességet mutat. Megmutatja, hogy nem minden a báj, s sokszor elég a megfelelő szavakat elérni, hogy célba érjünk. Nem titok, hogy Sophy nem a szépségéről híres, ugyanakkor a szellemessége és az a természetesség, ami körüllengi palástolja a gyengeségeit.

Heyer egy olyan történetet tár elénk, ahol a hősnő erős, szembe megy a normákkal, és nem fél férfiak által elvárt feladatokkal kikapcsolni magát. Ha őszinte akarok lenni, sokkal közelebb tudtam érezni magamhoz, mint pl. Miss Wraxtont, aki hiába követi az elvárt viselkedést, mégis szörnyen unalmas karakternek találtam. Valahol családregény is, hiszen Sophy mellett Rivenhallék is hatalmas szerepet kapnak, és az ő életükbe is betekintést nyerhetünk.

Maga a cselekmény hamisíthatatlanul élénk és szórakoztató, ugyanakkor néhol melankólikus is, és nagyon angol. Lefesti mindazt, amitől egy történelmi romantikus azzá válik, ami, miközben sorra hozza a szórakoztatóbbnál szórakoztatóbb jeleneteket. Örültem, hogy nem egy újabb regency romance került a kezeim közé, amiben nincs egyediség, mert elég sok minden elmondható A híres Sophy-ról, de az nem, hogy követné a szabályokat, és kiszámítható lenne. Sophy egy igazán intelligens, kicsit őrült nőszemély, akinek mindig van valami a tarsolyában.

Mindemellett úszik a problémákban, a megoldandó helyzeteben, s nem egy helyen szövevényes, mégis kalandos, és felettébb gáláns regény. Egy percre sem unalmas, de igaz, hogy helyenként lassú, így ha még nem olvastál az írótól és érdekel, hogy egyáltalán neked való e a stílusa, akkor mindenképp ezzel kezd, mert ad egy átfogóbb képet arról, hogy mit is várj el Heyertől, és a munkásságától. Örülök, hogy ez lett az első regényem tőle, hiszen Sophy különleges, ami kiemeli a kor hölgyei közül. Úgy gondolom, hogy veszíteni semmiképp sem veszíthet az ember, ha megismeri A híres Sophy történetét, hiszen épít, gondolkodóba ejt, és nem utolsó sorban minden elvárásodat ledönti.

Ha érdekel titeket, hogyan is veszi Sophy kezébe a sorsát, fittyet hányva a szabályokra, akkor ne hagyjátok ki ezt a kötetet. Nemcsak okos, pillanatok alatt átlátja más emberek helyzetét és érzelmeit, hanem figyelmes is, és mindent elkövet annak érdekében, hogy boldogság és szeretet vegye körül. A regény ennek ellenére a saját boldogságára épül, arra hogy férjet találjon magának, de vajon mások segítése mellett önmagára is lesz ideje? Teljesen másra számítottam, mégsem tudom azt mondani, hogy nem vagyok elégedett, mert sokkal viccesebb, sokkal szerethetőbb ez a kötet, mint azt gondolná az ember. Egy sablon sztorira számítunk, de amit kapunk az minden csak nem sablonos. Felüdülő változatosság egy cseppnyi szarkazmussal, és egy jó nagy adag talpraesettséggel. Viszont van egy szál a kötetben, ami annyira érzékeny témát boncolgat, hogy én ezt átírtam volna, és lehetőség szerint körültekintőbb lettem volna, főleg 1950-ben, amikor minden más volt, és az életben is teljesen más számított normálisnak, mások voltak az értékrendek, és a sztereotípiák nagyobb mértékben romboltak. Ajánlom azoknak, akiknek már elege van az engedelmes, báli ruháktól hemzsegő, estélyekre járó kisasszonyokból, és kíváncsiak milyen is az, ha a báli ruhát lovaglóruhára és lovaskocsira cseréli a szóban forgó hősnő. Ha a Bridgertonban Eloise a kedvenc karaktered, akkor imádni fogod Sophy Stanton-Lacyt!!

" - (...) Kérem szépen, keressen számomra megfelelő férjet! Egyáltalán nincsenek nagy elvárásaim, és megelégszem, ha a partnerem akár a legcsekélyebb mértékben is erényes."

" - Ez érdekes kijelentés, hölgyem. Ismerős a mondás: Embert barátjáról. Lehetséges, hogy az ember arról is megismerhető, milyen táncokban hajlandó részt venni?"

"Sophy szokásához híven nyílt tekintettel mérte végig a beszélőt. Tetszett neki, amit látott. A férfi a harmincas évei elején járt, nem lehetett éppenséggel jóképűnek mondani, ám kellemes arcát nevető, szürke szeme az átlag fölé emelte. Elég magas volt, széles vállú, és kitűnően lovaglócsizmába illő lába volt."

" - Így talán jobb is, hogy Eugenia nem merte szóba hozni ön előtt a dolgot, ugyanis egészen megbotránkozott volna, ha ön a pokolba küldi. Mindig úgy beszél, mint az apja, ha kijön a sodrából, Sophy?"

" - Sophy - szólt Mr. Rivenhall, aki az autokratikus hang után fenyegetőt ütött meg -, ha fel meri nyergelni az én Mennydörgőmet, megfojtom, a testét pedig a Serpentine vizébe hajítom!"

Köszönöm szépen a Gabo Kiadónak a recenziós példányt!

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Neal Schusterman: Kaszás (Kaszások kora 1.)

"A kaszás későn érkezett - hideg, novemberi délután volt."

*

Egy ​tökéletes világban nincs mitől félni. Vagy mégis? Sodró és gondolatébresztő regény Neal Shustermantól, a New York Times bestsellerszerzőjétől. 

A nem túl távoli jövőben megszűnt az éhezés, a betegség, a háború és a szenvedés. Az emberiség mindezt maga mögött hagyta, sőt a halál felett is győzelmet aratott, és az emberek újra meg újra megválaszthatják saját életkorukat. 

De a népesség száma mégsem növekedhet a végtelenségig, ezért a hivatásos kaszásoknak időnként kötelességük véletlenszerűen „begyűjteni” az embereket. Nagytiszteletű Faraday kaszás egy tizenhat éves lányt és fiút választ maga mellé inasnak, habár sem Citra, sem Rowan nem vágyik erre a szerepre. 

A két fiatalnak nemcsak a mesterség fortélyait és a legkülönfélébb harcművészeteket kell elsajátítania, hanem legalább ennyire fontos, hogy megértsék ennek a különleges hivatásnak a fontosságát és a vele járó erkölcsi dilemmákat. Kaszás azonban csak az egyikükből lehet, és a kiválasztott első feladata épp a vesztes begyűjtése lesz. A Kaszások kora-trilógia első része. Már több mint húsz országban megjelent!

Mindig örömmel tölt el, ha egy régóta kívánságlistás kötet jelenik meg magyarul. Amióta csatlakoztam a bookstagram közösségéhez, azóta el szerettem volna olvasni Neal Schusterman Kaszások kora c. sorozatát. Már első olvasásra nagyon felkeltette az érdeklődésemet a fülszöveg, és nem győztem kivárni a megjelenést. Sokszor megérzem előre, hogy fogok e szeretni egy történetet (ez az én szuperképességem) és azt kell, hogy mondjam most sem csalódtam, mert IMÁDTAM!! Annyira friss, annyira egyedi, és káprázatos a világ felépítése, hogy az első kötetnek hála új kedvencet is avattam. Úgy látszik idén nagyon sok új kedvencem lesz, de a Kaszás megérdemli, hogy felkerüljön erre a listára, mivel ZSENIÁLIS. Első Neal Schusterman kötetem, de az biztos, hogy nem az utolsó.

Ahogy elkezdtem be is szippantott, s habár lassan indul be a cselekmény egy percig sem unalmas. Leginkább azt éreztem olvasás közben, hogy felőlem lehet 1000 oldalas is, csak ne érjen véget, mert mindent tudnom kell. A kötet minden várakozásomat felülmúlta. Lesodort a lábamról, és elvette az eszemet. Kell a folytatás!! Teljesen a rabjává tett. Elég volt neki néhány fejezet, és miután beindul a cselekmény odaszegezett a lapokhoz, és arra sarkalt, hogy még többet és többet olvassak belőle. Teljesen elvesztem, a szó legnemesebb értelmében. Neal Schusterman stílusa egyszerre megkapó és zseniális. Az a világ, amit felépített több, mint érdekes. Több, mint mestermű. Nincsenek rá szavak mennyire különleges is. Nemcsak a karakterei kerültek közel hozzám, hanem a társadalom, a kaszások, és bizony minden egyes apró részlet is. Ha még nem olvastátok, vagy új szerzőt kerestek, akkor ne habozzatok esélyt adni Neal bácsinak, mert az biztos, hogy tud újat mutatni a disztópia világában. Ha egy mélyebb, de annál inkább tartalmas olvasmányra vágytok, a Kaszás a ti "emberetek". Az elején nem gondoltam volna, hogy ekkora kedvenc lesz, de az lett.

Maga a cselekmény lassú lefolyású, ugyanakkor kitér a részletekre, és nem hagy a sötétben bolyongani. Először még a félhomályban tart minket, aztán ahogy haladunk előre úgy nyílik meg előttünk, és mutatja be a szerző által megálmodott világot. Nemcsak elmeséli a történetet, hanem kérdéseket is felvet bennünk. Vajon milyen lenne egy olyan világban élni, ahol nem létezik a halál, ugyanakkor bármikor begyűjthet egy kaszás, és akkor vége mindennek? Vajon milyen lehet abban a tudatban élni, hogy habár minden korláttól mentes vagy, már-már szabad, de elég a rossz helyen lenned a rossz időben és mindennek vége?

Ugyanakkor milyen lehet a kaszások és a kaszásinasok élete? Neal Schusterman erre keresi a választ, és mind a két oldalt be is mutatja. Nemcsak annak lehetünk szemtanúi, ahogy a kaszások társadalma felépül, hanem annak is, hogy hogyan is végzik a munkájukat, és annak, hogy bizony ők sem egyformák. Ők is lehetnek jólelkűek vagy éppen romlottak. Vallhatnak teljesen más nézetet, mint társaik, lehetnek radikálisak, igazi úttörők vagy járhatnak rossz úton is. Tévedhetnek és lehetnek kegyetlenek, emberségesek vagy épp megértőek. Választhatják a nehezebb vagy a keményebb utat.

A kötet két szemszögön keresztül vezet minket, nemcsak Citra, hanem Rowan is hatalmas szerepet kap benne. Néhol azt éreztem, hogy nem lesz jó vége, ugyanakkor nagyon drukkoltam nekik. Mindenképp érdekesek, s Citra talán egy kicsivel közelebb került hozzám, mivel emberséges, nem fél kérdezni és a maga módján merész.  Nagy hatással volt rám, és alig várom, hogy többet tudjak meg róla a sorozat további részeiben.

Aztán ott van Rowan, aki elsőre jelentéktelennek tűnt, aztán a kötet végére bebizonyította, hogy minden csak átlagos és felejthető nem. Két erős karakter, akik alapjaiban rengetik meg a kaszások társadalmát. Kétség kívül erős kötet még erősebb karakterekkel, és hiába próbálod lassan olvasni pillanatok alatt kipörög a kezeid közül, és nem elég az, amit az első rész ad, sem Citrából, sem Rowanból, sem pedig a történetből.

A Kaszás műfaját tekintve YA disztópia, de vannak benne sci-fi és fantasy elemek is. Tökéletes kötet e három műfaj rajongóinak, viszont nem való mindenkinek. Hasonlóan a Ninth House-hoz, rá kell érezni, rá kell hangolódni a kötet hangulatára, és engedni kell, hogy a cselekmény magával repítsen. Ami a tartalmát illeti nem az a sebesen folyó patak, hanem inkább a szépen csordogáló csermely, amely a kellő helyeken kiszélesedik, és információval lát el. Nem mondom, hogy minden világos előttem, de nagyon jó úton haladok, hogy az legyen. 

A cselekményt, a karaktereket, a megálmodott világot és ennek a felépítését nagyon szerettem. Minden egyes új fejezettel, vagy éppen naplóbejegyzéssel egyre izgatottabb és izgatottabb lettem, viszont a történet érzelmi részével nem vagyok megelégedve. Elsiettetnek érzem, nincs meg a kellő talpazat hozzá, kicsit sokkolt is a vége, mert nem éreztem azt, hogy ebbe a történetbe annyira erős lenne a szerelem. Vannak jelek, de nem ezen van a hangsúly, és emiatt kicsit hiányérzetem van, vagyis inkább úgy mondanám, hogy nem kaptam eleget ahhoz, hogy megalapozott legyen, és emiatt ezt a szálat kicsit kibontakozatlannak ítélem meg.

Az viszont kétség kívül igaz, hogy Neal Schusterman ezzel a kötettel valami olyat alkotott meg, ami hiányzott a könyves piacról. Az egyedi stílusával, és gondolataival olyan szintekre emelte ezt a kötetet, hogy majd nehéz lesz megugrani a folytatásokban. Izgalmas, újszerű és baromira érdekes. Szerethetőek a karakterei, izgalmas a világfelépítése, és minden egyes oldallal egyre inkább a kötethez láncol a történet és a kialakult helyzet.

A kötet és a fejezetei is egyediek, és emellett meglepő, fordulatos, lehengerlő. Erősen függőséget okoz. Bevezet egy olyan világba, ami az újdonság varázsával levesz a lábadról, és addig nem ereszt, amíg meg nem tudod, hogyan is folytatódik Cintra, Rowan és a kaszások társadalmának története. Hangulatkeltésből csillagos ötös. Végig fenntartja az érdeklődést, és a lassabb kibontakozás ellenére sem unalmas. Csak ajánlani tudom.

Ha azt kérdezitek, hogy megéri e elolvasni ezt a kötetet, akkor a válasz: mi az hogy. Nagyon megszerettem azt, amit Neal bácsi felépített, és lehet, hogy már egy párszor kihangsúlyoztam, de a Kaszás egy olyan történet, ami egyszerre cselekményben gazdag és karakterekben erős. Megvan az egyensúly, és mind a képzelt jó és rossz oldalát megmutatja. Továbbá nemcsak két karakterre teszi a hangsúlyt, hanem általuk fenekestül fel is forgatja a történet egészét. A Kaszás tipikusan az a kötet, amíg hajnalig olvasol, aztán egész nap fáradt vagy, de nem bánod és alig várod, hogy aztán miután hazaértél újra belevesd magad a világba, és megtudd, hogyan is folytatódik Citra és Rowan megpróbáltatása, illetve próbái. Összességében azt érzem, hogy ha nem olvastam volna el, akkor egy hatalmas kalandból maradtam volna ki. Páratlan precizitással, mindennemű cicoma nélkül tárja elénk a szerző a világot, a kaszások feladatát, nézeteit és mindennapját. Érdekes, hogy a fő hangsúly azon van, hogy egy olyan világban élnek az emberek, ahol a természetes halál nem opció, hiszen ezt a feladatot a kaszások látják el, ugyanakkor végig körüllengi a gyilkolás, a különféle harcnemek, gyilkolási módszerek és a romlottság, a mészárlásban való élvezet, és egy elborult elme ámokfutása, de addig nem ereszt, amíg az utolsó sorokat el nem olvastad, és nem merül fel benned kapásból 10 kérdés. Ennyire jó ez a kötet, hiszen olvasás után sem hagy magadra, végig ott motoszkál egy hang a fejedben, hogy ezek után miket találhat még ki Schusterman, és merre vezetheti a főhőseit. Nagyon várom a folytatást, remélem hamar olvashatjuk!

"A félelem árnyékában a remény a világ legerősebb mozgatórugója."

"És rájött, kaszásnak lenni pont olyan, mint élőhalottnak lenni. A világban fog élni, de mégis azon kívül. Pusztán a szemtanúja lesz mások jövés-menésének."

" - Hallod, te már nem is vagy saláta! Halálos nadragulya lettél. A mérgező zöldségek közé tartozol!"

" - Sok írás fennmaradt a halandóság kori gyilkosokról. Az olyan szörnyetegekről, mint Hasfelmetsző Jack, Charles Manson, Cyber Sally... Az egyetlen különbség köztük és Goddard között, hogy Goddardot az emberek futni hagyják. A halandók tudták, hogy a gyilkosokat el kell zárni, mi viszont valamiért elfelejtettük."

" - Nem, egyáltalán nem kell ilyennek lennünk. Goddard nem kaszás. Megvan a gyűrűje, meg engedélye a begyűjtéshez, de akkor sem kaszás. Ő egy gyilkos, és meg kell állítani. Majd mi ketten kitaláljuk, hogyan."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)