Natasha Bowen: A mély lelke (A mély dala 2.)

 "A csontokat mélyre temették, és fehéren izzanak a bársonyos, fekete vízben."

*

Egy élet. 

Egy döntés. 

Egy áldozat. 

Egyetlen hableány döntéséért az egész világnak súlyos árat kell fizetnie, ahogy egy sötét erő végigsöpör a világokon… 

Hogy megmentse azokat, akik a legközelebb állnak a szívéhez, Simi mindent feladott: a szabadságát, a családját, és a fiút is, akit szeret. Majd esküt tett, hogy egy új istent szolgál, és gondozza a Holtak Földjét az óceán mélyén. Azonban amikor démoni jelenlét jelei kezdenek felbukkanni, egyértelművé válik, hogy a Simi által kötött egyezségnek súlyosabb következményei is lettek, mint amire számított. Ezek a démonok elhozhatják a világ végét… és Simi miatt most utat találhatnak az emberek birodalmába is. 

Mivel az egész világ sorsa forog kockán, Simi kénytelen megszegni ígéretét és összeállni egy aljas, csínytevő istennel. Ha sikerrel járnak, út közben Simi nemcsak a világot mentheti meg a pusztulástól, de talán az összetört szívét is összeforraszthatja, és ismét rálelhet önmagára.

" - Olodumare szólít téged, és ezzel az imával megkönnyítjük az utadat hazafelé, vissza az alkotódhoz, a kezdethez és a véghez."

Tavaly olvastam a duológia első részét, amit nagyon szerettem, emiatt baromi kíváncsi voltam arra, hogy mégis mi újat tud majd mutatni az írónő, és elöljáróban annyit elmondhatok, hogy sokkal szebben felépített, sokkal izgalmasabb és jóval pörgősebb ez a rész, mint az első volt. Árad egyfajta különleges hangulat ezekből a könyvekből, amiért nem lehet ellenállni nekik, és ez a folytatásra is maximálisan igaz. Ha téged is érdekel egy afrikai mitológia inspirálta sellős történet, akkor ne hagyd ki Natasha Bowen duológiáját!!

A mély dala az egyik legkiemelkedőbb olvasmányom volt tavaly, és nagyjából egy időben olvastam, mint ahogy most, egy évvel később belekezdtem a folytatásba. Az erős kezdés miatt nagyok voltak az elvárásaim A mély lelkével kapcsolatban, hiszen ami egyszer jó, annak csak még jobbnak kell lennie. Szerencsére nem csalódtam ebben a részben, és egy igazán ütős és kalandokban duskáló folytatást kaptam. Már az elején teljesen magába szippantott, és addig nem eresztett el, amíg a végére nem értem. Van benne minden, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy élvezhető és szerethető legyen: egy küldetés, a jó és a rossz örökös harca, vérontás, küzdelmek, vízi és szárazföldi elemek, bizalom, árulás és titkok. Már ekkor érezteti a kötet, hogy a java még csak most következik. Tetszett, ahogy az elején már egyből fejest ugrottunk a vízben, és addig nem eresztett, amíg a végére nem jártunk annak, ami az első rész végén ért. Nem mondom, hogy váratlan húzás volt, de valahol reménykedtem és bíztam benne, hogy az írónő elrendezi Simi sorsát, és nem vár rá évtizedes gyötrelem, ha nem több egy balul elsült alku miatt. Már az első fejezetek alatt kérdések százai cikázik a fejünkben, amire várjuk a választ, és tudom, hogy duológiának szánta Natasha Bowen ezeket a könyveket, de én még nagyon szívesen olvastam volna a Mami Watákról, Simiről, Koláról és Esuról is, aki a maga kapzsiságával és bajkeverő énjével szórakoztatott végig.

Ami már az elején szembetűnt az az, rengeteg az akció, dráma és árulásban sincs hiány. Őszintén olyan érzésem volt, hogy senkiben sem bízhatok és nagyon kell vigyáznom. Abban sem, akiben esetleg az elsőben igen, mert úton-útfélen titkokba és hazugságokba futottam. Emellett nemcsak Simi útját kísérjük figyelemmel, hanem a többiekét is, néha elvesztem a sorok között, és kellett egy kis idő, amíg újra felvettem a fonalat. Ez leginkább akkor történt meg, amikor le kellett tegyem a kötetet.

Próbáltam tényleg csak a fő karakterekre fókuszálni, és rajtuk keresztül megélni a cselekményt. Fejezetről-fejezetre silabizáltam ki, hogy vajon bízhatunk e Esuban, vagy mindenféle bizalom az irányába teljesen felesleges? Egy nagyon kicsit Lokira emlékeztet, már csak azért is, mert úgy pozícionálta magát, hogy az éppen jó legyen neki, és míg az első részben utált karakter lett, addig a másodikban rá kellett jöjjek, hogy bizony neki is ugyanúgy megvan a helye, mint a többieknek, és semmi sem fekete-fehér, hanem jóval árnyaltabb ennél.

Ara teljesen meglepett, amit őszintén nem vártam volna tőle. Mások darabokra törik a szíved. Simi és Kola még mindig kedvenc, és vérzik a szívem, mert többször is hiteget az írónő a boldog befejezés képével, de úgy igazán csak akkor biztos, ha már ott vagy a finishben és a saját szemeddel látod leírva, hogy lehet e ennek a történetnek HEA a vége vagy nem ez volt megírva a csillagokban. A mély lelke megmozgat, kételyeket ébreszt benned, teljes erővel robog előre, és az sem baj, ha útközben lemaradsz, mert addig noszogat, amit fel nem veszed a tempót, és be nem éred a cselekményt.

Ha röviden kellene összefoglalnom a regényt, akkor azt mondanám, hogy nagyon egyben van, szépen használja a kolonizáció és a mitológia elemeit az írónő, viszont emellett eltörpül a kivitelezés, és az a wow faktor, ami már az első részben is megvolt, és ami miatt megszerettem a duológiát. Nagyon érdekes, az utazások tele vannak izgalmakkal, van íve a cselekménynek, és a végéig kitart. Egyszerre ér fel A mély dalához, és mutatja meg, hogy miben is rejlik a varázsa.

Mivel eléggé rövid a kötet, így a világ még mindig nem teljes képét mutatja, viszont az a szeglet, amit eddig láttam belőle teljesen megállja a helyét, és az sem igazán zavaró, hogy viszonylag kevés ideje is van, mind a cselekménynek, s mind a karaktereknek emiatt kibontakoznia. Natasha Bowen feszes tempót diktál, nem enged elkalandozni olvasás közben, és megmutatja, hogy néha a kevesebb több. A mély dala és A mély lelke alatt mindenképp ezt az elvet követi, ami miatt javarészt csak a tényekre és azokra az információkra hagyatkozik, amik feltétlenül szükségesek a kötet megértéséhez.

Az egyik legkiemelkedőbb része a történetnek az az, ahogy a történelmi tényeket, illetve szálat keveri a Mami Watákkal. Aki ismer azok tudják, hogy élek-halok a sellőkért, és imádok újabbnál újabb mitológiai megközelítéseket találni velük kapcsolatban. Az írónő maximálisan kielégítette a kíváncsiságomat, illetve nagyon is jól áll a kötetnek az, hogy a keményebb, valóságosabb tényeket és történelmi sajátosságokat keverte a fantasy elemeit a vérontás, a rabszolgaság és a kegyetlen valóság képével. Nagyon sokat tett hozzá a cselekményhez, és emiatt is sikerült két olvasásra befejezni. Elkezdtem és szinte a semmiből lecsúszott 150 oldal. Egy igazán különleges, és szépen felépített kötetet kaptam. Különleges, mert kevés ehhez hasonló szellős-mitológiai regény van a piacon, ha van egyáltalán és különleges, mert nem áll be a tucat fantasyk mögé, hanem kitörve közülük mutatja az utat. Összességében nagyon szerettem és örülök, hogy elolvastam ezt a duológiát. Ha te is szeretnél elmerülni az afrikai mitológia világában, és nem rémisztenek meg a véresebb, harcokban gazdag jelenetek sem, illetve az árulás és a titkok megléte, akkor olvasd el Natasha Bowen A mély lelke c. kötetét!!

"Oda akarok lépni hozzá, két kezembe venni az arcát, és megmondani neki, hogy amióta csak elmentem, másra sem tudtam gondolni, csakis őrá. Hogy lenn a mélyben, a sötét és hideg vízben az ő gondolata tartott melegen."

"Márpedig ha nem tudom, hogy milyen hatalommal bírok, akkor mégis hogy használjam?"

"Mást sem próbáltam… mást sem próbálok tenni, mint mindenkit biztonságban tudni."

"A halál. 

Úgy is ismerik, mint a végső tartozás behajtója, ami nem maradhat kifizetetlen, az az ajogun, akivel végül mindannyiunknak szembe kell néznie, akár áldozunk, akár nem."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Tóth Emese (szerk.): Távol - Keleti mesék

A tigrissé vált mandarin és más történetek

*

Igazságosan ítélő mandarin, selyemtolvaj, várban lakó démonsereg és kapzsi császár kel életre a kínai, tibeti, mongol, ujgur, koreai, japán és vietnámi népi fantázia szülte elbeszélésekben. A kelet- és belső-ázsiai történetek furfang, lelemény, szorgalom és igazságosság uralta világot tárnak elénk. Egészen úgy, mint a magyar népmesék, mint általában a népmesék… És mégis máshogyan. 

A Távol-Keleten tudják, hogy a mesék szellemei nem zárhatók be, nem titkolhatók el, és a történeteket újra meg újra, új és új hallgatóknak tovább kell mesélni: a bambuszrejtekhelyről, a narancsfáit kitartóan locsoló sárkányról, az őszibarackban talált fiúról vagy a tigrissé vált mandarinról.

" - Kár, bizony, nagy kár! De üres kézzel mégsem ereszthetünk el. Várj már egy kicsit, míg behozok neked valamit!"

Nagyon ritkán olvasok meséket, de amikor megláttam ezt a gyűjteményt éreztem, hogy nekem ezt olvasni kell. Csodálkozom egyébként, hogy csak most jött szembe velem, hiszen egy ideje már a magyar könyves piacon lézeng, viszont ahogy láttam annyira nem lett felkapott, legalábbis én nagyon nem láttam sem social media felületen, sem pedig hirdetésekben, ami szomorú, mert akik kedvelik a különböző népek meséit, azoknak ez a válogatás igazi kincs lesz.

Úgy ugrottam bele a kötetbe, hogy nem olvastam el a fülszöveget, mert tipikusan olyan könyv a Távol-Keleti mesék, amit meglátsz, megszeretsz, aztán majd órák alatt befalsz. Velem pontosan ez történt és nagyon örülök, hogy a kezembe került ez a kötet. Ha csak egy kicsit is érdekelnek ezeknek a népeknek a meséi, akkor ne hagyd ki a gyűjteményt: Japán, Kína, Korea, Mongólia, Tibet, Vietnám, csak hogy párat említsek azok közül, amik bekerültek ebbe a csodaszép és gazdagon illusztrált kiadásba.

Minden mesében, ahogy az lenni szokott van tanulság. A legtöbb a szerénységre és kapzsiságra hívja fel a figyelmet, de van olyan is, amiben a kedvesség, illetve a szeretet kap nagyobb teret. Minden egyes mese, legyen az rövidebb, vagy hosszabb fontos mondanivalóval rendelkezik, ami nemcsak a kicsiknek lehet fontos, hanem a nagyoknak is.

Egy-két mese ezen felül elgondolkodtató, és arra késztet, hogy magadba nézz, és meglásd az élet apró örömeit. Nem mondom azt, hogy nem daráltam be a kötetet, mert de, viszont így is azt érzem, hogy jókor talált rám, mert hiába szól elsődlegesen a fiatalabb korosztálynak, nem hiszem, hogy csak ők tudnák élvezni a Távol-Keleti meséket. Én leginkább azért vettem kézbe, mert újabban nagyom érdekelnek az ázsiai mitológiai történeteket feldolgozó fantasy könyvek, amiknek gyakran egy-egy ilyen mese az alapja.

Nem egy, és nem két érdekes gondolat van a kötetben, továbbá ad egyfajta betekintést is a Távol-Keleti népek kultúrájába, és abba, hogy ők hogyan is látják a világot, mik azok az értékek, amik fontosak a számukra, és mik azok a hasznos tanácsok, amit át szeretnének adni a következő generációnak. S habár sok mese került bele ebbe a gyűjteménybe, én azért remélem, hogy egyszer lesz második rész, mert nagyon szívesen olvastam volna még tovább.

A kötet egyik legjobb része az az, hogy nagyon könnyen olvasható, könnyen értelmezhető és még a legrövidebb szöveg is tanulsággal végződik. Nem tudnék csak egyet kiemelni, ami tetszett volna, mert számos olyan mesét tartalmaz a Távol-Keleti mesék, amik az olvasásuk után is velem maradtak. Vagy azért, mert megkedveltem a karaktereket, vagy azért, mert olyan üzenetet közvetítenek, amiket fontosnak tartok.

Tökéletes kikapcsolódást nyújthat ez a gyűjtemény azoknak, akiknek nincs mindennap idejük olvasni, viszont este lefekvés előtt azért szeretnének pár oldalt elolvasni. Esti mesének is tökéletes, ha van kistesód, vagy éppen neked van gyermeked, akinek szívesen olvasnál lefekvés előtt. Bízom benne, hogy még több embert fog megtalálni a gyűjtemény, és még többen fogják elolvasni ezt a színvonalas, és szemet gyönyörködtetően szép kiadást.

Egy igazán kellemes olvasási élményt adott számomra a Távol-Keleti mesék, amiben olyan kötelező elemek is feltűntek, mint sárkányok, macska, teknős, rizs, bambusz, szellemek vagy éppen a királylány, szegény ember, gazdag ember motívumai. A végére kiderül, hogy nem is állnak olyan messze a mi meséinktől a Távol-Keleti népek meséi, hiszen akármilyen színesek, számunkra egzotikusak lehetnek, ha a mondanivalójuk hasonló, és hasonlóképpen is bontakoznak ki. Nagyon élveztem elmerülni bennük, és Láng Anna illusztrációi teljesen levettek a lábamról. Nem egy kedvencet avattam miatta. Legszívesebben egy-két illusztrációját kiraknám a falra, annyira jók lettek. 

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Krystal Marquis: Davenport család (Davenport család 1.)

"Olivia Elise Davenport egy tekercs élénksárga selymet húzott elő a polcról, és sötét arcbőréhez emelte."

*

Romantikus ​történelmi fikció a Bridgerton és az Emily Párizsban rajongóinak! 

A Davenport család lány tagjai, szolgálójuk és legjobb barátnőjük egy forrongó időszakban próbálják megtalálni az útjukat az életben és a szerelemben. 1910-ben járunk, Chicagóban. A vagyonos és tekintélyes Davenport család rangját William Davenport, az egykori rabszolga harcolta ki. Fényűző körülmények között élnek, szolgákkal, ezüst étkészlettel és ragyogó partikkal, a szerelmet keresve – még ott is, ahol nem kellene. 

A gyönyörű Olivia az alkalmas férjjelöltet keresi, míg meg nem ismerkedik a karizmatikus emberi jogi harcos Washington DeWhight-tal, és fel nem szikrázik köztük a levegő. A fiatalabb lányt, Helent sokkal inkább az automobilok érdeklik, mint a szerelem – csakhogy rövidesen nővére udvarlójához kezd vonzódni. Amy-Rose, a szolgálójuk saját üzletről álmodozik, és egy olyan férfiról, aki sosem lehet az övé: Olivia és Helen bátyjáról, Johnról. A férfira Olivia legjobb barátnője, Ruby is szemet vetett, bár úgy tűnik, kevés sikerrel, míg családja nyomására flörtbe nem kezd, egy másik férfi érdeklődését felkeltve. 

A Davenport család-sorozat első kötete az amerikai történelem és a fekete polgárjogi harcok egy kevéssé ismert korszakába vezet el, C. R. Patterson és családjának igaz történetére alapozva. A fordulatos, magával sodró könyvben négy elszánt fiatal nő küzd azért, hogy a saját útját járhassa és a szerelemre is rátaláljon.

"Az élet túl rövid, a választás pedig túl fontos."

Szereted a történelmi romantikusokat? Szereted a Bridgertont, esetleg a The Buccaneerst? Érdekel egy Chicagóban játszódó, fekete központú, arisztokrata történelmi fikció? Akkor ne hagyd ki ezt a szórakoztató és romantikus történetet, aminek a középpontjában 4 fiatal lány áll különböző háttérrel maguk mögött, illetve terhekkel a vállukon. A felnőtté válás, első szerelmek és szívfájdalmak jelennek meg a kötetben, amit ahogy a regény végén is olvashatunk, valós személyek inspirálták. 

Már egy ideje kinéztem magamnak a Davenport családot, mert pont olyan könyvnek tűnt fülszöveg alapján, amiket nagyon szeretek. Könnyed, ugyanakkor szívmelengető is, szórakoztat, de újat is mutat. Eddig ha történelmi romantikusokról volt szó csak olyan könyvek kerültek a kezeim közé amik többségében Angliában játszódtak, így élvezet volt elveszni az 1910-es évek Chicagójában. Szabadabb, szókimondóbb, kevésbé korlátolt a Davenport család, mint egy Bridgerton, viszont itt is ugyanúgy fontos a másik megítélése, a társadalomban elfoglalt hely, illetve nehezíti körülmény, hogy a karaktereink feketék, és ahogy már ismerhetjük Amerikát, nem volt valami egyszerű az élet afroamerikaiként az Egyesült Államokban a 20. században, emiatt van egyfajta komolyabb felütése, de megmarad a YA, azaz ifjúsági vonalon, így azok is bátran olvashatják, akiket ugyan érdekel a műfaj, de nem szeretnének részletekbe hagyatkozni a szexualitás, illetve a romantika terén. A kötet 4 női karakter útját kíséri végig. Kezdésnek ott van a Davenport család két tagja, Olivia és Helen, akik ugyan testvérek, de ennél különbözőbbek már nem is lehetnének. Mellettük a szobalány, gyerekkori játszótárs, Amy-Rose, illetve Olivia barátnője, Ruby is szerepet kap. Négy személyiség, négy életút, négy döntés és négy élet elevenedik meg a sorok között.

Míg Olivia a legidősebb Davenport lány, akin hatalmas a nyomás, akinek tudnia kell illedelmesen és udvariasan viselkedni, addig Helen a feketebárány. Olivia vállát nyomja a felelősség, az hogy jól válasszon magának férjet, ne okozzon csalódást a szüleinek, és megmaradjon abba a buborékba, amit teremtettek számára. Ahogy haladunk előre a cselekményben úgy kezd egyre jobban töredezni ez a buborék, és úgy szivárog be az életébe a valóság képe, és a tenni akarás.

Helen más korabeli lányokkal ellentétben nem a bálokra szenteli a figyelmét, hanem a mobilautókra, és arra, hogy megmutassa egy nő is tud koszos, zsíros és kemény kétkezi munkát végezni. Az az igazság, hogy nekem ő sokkal szimpatikusabb lett a végére, mint Olivia. Van egy kis Eloise Bridgerton beütése, ugyanakkor egy felettébb szeleburdi karakter, akit nem lehet nem megkedvelni.

Amy-Rose sorsa kicsit Hamupipőkés, minden alsóbbrendű, alsóbb osztályú álma. Van benne egy csipet 'mi lenne ha', amit nagyon tudtam értékelni. Az biztos, hogy John Davenport fenekestül felforgatja az életét, az elképzeléseit és az álmait. Amy-Rose megmutatja, hogy merj nagyot álmodni, mert kemény munkával minden elérhető, csak akarnunk kell azt. Plusz pont jár azért az írónőnek, mert sikerült egy nagyon szimpatikus karaktert megalkotnia, akinek drukkoltunk, és alig vártuk, hogy kiderüljön hova is vezet a kialakult helyzet.

Ruby, Olivia barátnője eleinte nem volt kedves számomra, aztán ahogy haladunk előre úgy látjuk meg a taktikázás mögött az érző szívet, és sokkal jobban megfog az a Ruby, aki őszinte, és nem a szülei bábja. Azt érzem vele kapcsolatban, hogy habár ambiciózus, kell neki az iránymutatás és az, hogy saját, szabad döntéseket hozzon.

Ezt a négy női karaktert a szerelem köti össze, de nem akárhogyan, mivel teljesen kusza, csavarokban gazdag, és egyik hölgyemény sem az iránt táplál gyengéd érzelmeket, akivel a társadalom és az elvárások alapján kellene. A szerelmi szálat borzalmasan élveztem, már csak azért is, mert kialakult egy olyan helyzet, ami megmutatta azt, hogy mennyire jól is tudja szőni a szálakat Krystal Marquis. Zseniális volt!!

Maga a cselekmény könnyed, nagyon gyorsan lehet vele haladni, és kifejezetten jól áll a történetnek a négyféle nézőpont, és az, hogy egy pillanatig sem ülepszik le. Ha nem a valóság kegyetlen szele csap meg, akkor egy újabb megoldandó helyzet, amihez fogható még nem történt előtte a kötetben. S habár YA regény minden bája megvan, ami ahhoz kell, hogy új kedvenc történelmi romantikus sorozatom legyen. Imádtam, hogy a karakterek nem tökéletesek, de nem is akarnak azok lenni, elesnek, de felállnak utána és nem hagyják, hogy mások határozzák meg azt, hogy mire is lehetnek képesek, ha hagyják őket kibontakozni. Négy erős női karakter, akiben még csak most bontakozik ki az elhatározás, az hogy mindegy, hogy milyen skatulyába szorítják, igenis a saját fejük után mennek, és ha nem is az elvárt férfi felé táplálnak gyengéd érzéseket, akkor is kiállnak az elhatározásaik és meglátásaik mellett. Ha szeretnél egy olyan könyvet olvasni, ami más, mint a többi történelmi romantikus, akkor ne hagyd ki ezt a lebilincselő és szórakoztató Krystal Marquis kötetet sem! Nekem nagyon tetszett, és alig várom, hogy még több rész jelenjen meg a sorozatból!!

" - Drágám, nem tudunk mindent irányítani. Néha elragadnak minket az érzések, és nem engednek el."

"Szerintem a legnehezebb, amit tehetünk, hogy eldöntjük, mi mit akarunk, és elindulunk a felé."

" - Megtanultam, hogy nemigen tehet az ember az ellen, hogyan néznek rá mások."

"Az élet túl rövid, és tele van szívfájdalommal."

"A férfi nyitott tenyerét bámulta, a belépőt egy látszatvilágba, amelyben mindössze két táncos lennének. Egy olyan világba, ahol ő nem szobalány, John pedig nem a munkaadójának a fia. Színjáték volt az egész."

" - Nem olyan vagyok, amilyennek lefest. Nem kell bizonyítanom sem önnek, sem senki másnak. 

A férfi mosolygott. 

- Valóban. De önmagának nem akar bizonyítani?"

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Jane Austen: Büszkeség és balítélet

 "Egyetemesen elismert igazság, hogy egy dúsgazdag, nőtlen férfinak okvetlenül szüksége van feleségre."

*

Szerelmek ​és félreértések klasszikus meséje a XVIII. századvégi Angliából. Az öt Bennet nővér élete a férjkeresés jegyében zajlik: anyjuk megszállottan próbálja biztosítani számukra a megnyugtató jövőt valami pénzes – és lehetőleg rangos – férfiú mellett. Csakhogy a jó eszű és éles nyelvű Elizabeth szélesebb perspektívákban gondolkozik, és ebben apja is támogatja őt. Amikor Mr. Bingley, a módos agglegény beköltözik az egyik szomszédos birtokra, felbolydul a Bennet-ház élete. A férfi előkelő londoni barátai és a vidékre vezényelt nyalka, ifjú katonatisztek közt bizonyára számos udvarlója akad majd a lányoknak. A legidősebb lány, a derűs és gyönyörű Jane úgy tűnik, meghódítja Mr. Bingley szívét. Ami Lizzie-t illeti, ő megismerkedik a jóképű, és látszólag igencsak dölyfös Mr. Darcyval, és máris kezdődik a nemek ádáz csatája. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Elizabeth nem várt házassági ajánlatot kap a Bennet-vagyont öröklő unokatestvértől, és amikor Mr. Bingely váratlanul Londonba távozik, magára hagyva a kétségbeesett Jane-t, Lizzie Mr. Darcyt teszi felelőssé a szakításért. Ám egy Lydiával kapcsolatos családi válsághelyzet hamarosan ráébreszti hősnőnket arra, hogy mindvégig balul ítélte meg ezt a büszke férfit… Eredeti hangú, máig modern, magával ragadó történet, melyben magunkra ismerhetünk.

" - Ne előkelő hölgynek tekintsen, kinek feltett szándéka meggyötörni önt, hanem értelmes lénynek, akinek ami a szívén, az a száján."

Szerintem azon kevesek közé tartozok, akiknek nem volt középiskolában kötelező olvasmány a Büszkeség és balítélet, így nem is olvastam akkor, viszont mindenképp sort szerettem volna keríteni erre a klasszikusra, mert egyfelől nagyon jókat hallottam róla, másfelől meg baromi kíváncsi is voltam. Jane Austen tollából már olvastam, úgy vágtam bele az olvasásba, hogy magasak az elvárásaim, és szerencsére be is igazolódott a kötethez fűzött reményem, mert nagyon szerettem és már értem, hogy miért lett ez a klasszikus oly sokak kedvence.

Alapvetően nagyon szeretem a 19. századi irodalmat, főleg az olyan műremekeket, mint a Büszkeség és balítélet. Közel áll hozzám a kor, és úgy érzem, hogy nem lehet megunni. Jane Austen nem véletlenül lett sikeres, és nem véletlenül maradtak fenn az írásai sem az utókor számára. A Büszkeség és balítélet egy örök klasszikus, amit sosem késő kézbe venni, és elmerülni a 19. századi társadalom normáiban, illetve magában Angliában. Ad egyfajta képet, hogy milyen is volt ekkor az élet, és milyen problémákkal küzdöttek az akkori nők, gondolok itt elsősorban a házasságra, mint szentélyre és az erkölcsösségre. Hiába 19. századi az írás, mégis úgy gondolom, hogy megállja a helyét a mai világban is, és képes minden életszakaszban egy új oldalát mutatni a történetnek. Más, amikor az ember még csak keresi önmagát és úgy olvassa, ugyanakkor más érzést ad akkor is, amikor már benőtt a feje lágya, megkomolyodik és más köntösben látja a világot, mint addig. A Büszkeség és balítélet valóban egy örök szerelmes-romantikus történet, mindennek az alapja, hiszen ha alaposan megnézzük akkor az enemies to lovers zsáner egyik legrégebbi alkotása. 

Itt elindult valami egészen különleges, ami sok írót és írónőt megihletett, s mára az egyik legkedveltebb zsánerré nőtte ki magát, de nem szabad elfelejteni, hogy az egyik legelső írás a Büszkeség és balítélet volt. Talán emiatt, talán az írónő stílusa miatt, de az biztos, hogy nagyon megkedveltem a kötetet, a karaktereket, illetve a cselekmény egészét, és örülök, hogy egy olyan időszakban talált meg magának a történet, amikor tudtam értékelni azt, és amikor azt éreztem, hogy pont erre van szükségem.

Már az első fejezetekben megismerhetjük Elizabeth Bennetet, aki egy nagyon okos, kedves lány. Imádtam azt, ahogy gondolkodott, s még ha néha túlságosan is kedves volt, akkor is azt éreztem, hogy minden helyzetből képes lesz jól kijönni. Bátor, olyan női hősnő, aki nem fél kiállni az igaza mellett, és bármikor képes a makacsságával bárkit meggyőzni az igazáról. A műveltségével kevés karakter vetekedhet, és az érzelmi megnyilvánulásai is csak azt mutatták, hogy mennyire is helyén van az esze. A Bennett család talán egyik legkiemelkedőbb tagja.

Nagyon közel került a szívemhez a karaktere, és a kötet alatt végig a szívemen hordoztam a sorsát. Izgultam érte rendesen, s habár nagyvonalakban megvolt, hogy miről is szól a Büszkeség és balítélet, illetve, hogy mi és ki lesz a vége, mégis teljesen más élményt adott az, hogy láthattam a lelki szemeim előtt ergo felnőni Elizabeth-et, és meglátni azt a pillanatot, amikor az ő és Mr. Darcy sorsa is örökre megpecsételődött.

S ha már szóba került Mr. Darcy muszáj elmondanom, hogy alapesetben odáig vagyok az ilyen jellegű morcos karakterekért, ugyanakkor kellett egy kis idő, mire megnyert magának a történetünk főhőse. Láttam benne a fantáziát, viszont nem jött el egyből a katarzis, és nem mondtam azt, hogy igen, mindent értek, de persze a végére az összes kis darab a helyére került, és valóban van alapja a Darcy körüli rajongásnak.

Talán a Büszkeség és balítélet az egyik legjobb példa arra, hogy ha nem is elsőre, de a szerelem bizony utat tör magának, még akkor is, ha te nem akarod és nem vagy felkészülve rá. A szerelmet nem érdekli a pökkhendi stílus, sem pedig azt, hogy te mit akarsz. Jane Austen bebizonyította, hogy ha két embernek egymásra kell találnia, akkor egymásra is fognak, és mindenki életébe be fog toppanni az a bizonyos Mr. Darcy!! Úgyhogy csajok, ne adjátok fel!!

Magát a történetet nagyon élveztem, és rettenetesen bánom, hogy csak most került a kezeim közé a kötet, mert az a helyzet, hogy ha előbb megismerem Elizabeth és Darcy párosát, akkor sokkal magasabb lenne a mércém, már ami a könyves párosokat illeti. A történet egésze felettébb szórakoztató, vannak viccesebb pillanatai is, ugyanúgy mint komolyabbak, de az biztos, hogy szuper kikapcsolódást nyújt, és elindít egy olyan úton, ami elvezet oda, hogy még több klasszikust akarj olvasni, és ne elégedj meg azzal, hogy ha valami kötelező, akkor az biztos rossz és unalmas. A Büszkeség és balítélet az egyik legjobb ellenpélda, hogy bizony ez nem így van.

A karakterek, illetve a cselekmény mellett, ami engem teljesen levett a lábamról az az írásmód. Már szerencsém volt az Értelem és érzelemhez, s ott is a stílus volt az, ami először levett a lábamról. Nagyon bíztam benne, hogy a Büszkeség és balítélet is hasonlóképp fog tetszeni, de az a helyzet, hogy még az Értelem és érzelmet is felülmúlta számomra. Jane Austen nagyon magasra tette a lécet, de örülök, hogy megugrotta és bebizonyította számomra, hogy az egyik, ha nem a legjobb, legkedvelhetőbb és legszórakoztatóbb klasszikus az a Büszkeség és balítélet. Nem mondom, hogy nem fogadnék el egy dölyfös Mr. Darcyt, de az is biztos, hogy jól meg kellene nevelnem ahhoz, hogy ne akarjam az első pillanatban kitekerni a nyakát, mert akármennyire is megkedveltem a végére, azért azt nem tudom elnézni neki, hogy az elején nagyon bicskanyitogató volt a stílusa. Már abból is látszik, hogy kiemelkedő a Büszkeség és balítélet, hogy valódi érzéseket vált ki az olvasóiból. Egyfelől hatalmas szeretetet Elizabeth iránt, majd Mr. Darcy jól elbizonytalanít, utána meg jön a villanykörte érzés, hogy igen, most már mindent értek. Teljesen megérte elolvasni Jane Austen regényét, és örülök, hogy ezt egy ennyire szemmel is látható, gyönyörű kötettel tehettem meg. Ha még nem olvastad a Büszkeség és balítéletet, de szereted az enemies to lovers típusú szerelmeket, akkor itt az idő, hogy megismerd a zsáner anyját. Ígérem, nem fogsz csalódni benne!!

" - Maradt volna inkább otthon! - kiáltotta Elizabeth. - A szándéka talán jó volt, de ilyen bajban az ember nem kíváncsi a szomszédokra. Segíteni nem tudnak, a részvétükből meg nem kérünk. Üljenek csak diadalt otthon, és legyenek boldogok!"

"Elhanyagolni egy ilyen leányt, és majomszeretetből mindent elnézni neki - milyen fájdalmasan érezte most Elizabeth a nevelés hibáit!"

"A legutolsó estét is ott töltötték, s őladysége ismét aprólékosan kérdezősködött utazásuk iránt, tanácsokat adott, hogyan kell csomagolni, s oly erőszakosan fejtette ki a női ruhák összehajtásának egyetlen helyes módját, hogy hazatérésük után Maria jobbnak látta, ha újból elvégzi egész délelőtti munkáját, és elölről kezdi a csomagolást."

"Kellemesnek találni egy olyan embert, akit gyűlölni akarunk! Ilyen rosszat ne kívánj nekem!"

" - Az ön hibája tehát az a hajlam, hogy mindenkit gyűlöljön. 

- Az öné viszont az - felelte Darcy mosolyogva -, hogy szándékosan félreérti az embereket."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Mhairi McFarlene: Mad About You - Megőrülök érted

 " - Szia, te vagy a tanú?"

*

Két idegen. 

Egy sorsszerű véletlen. 

Az csak a kezdet, hogy egymás agyára mennek… 

Harriet Hatley menekül, mindent maga mögött akar hagyni. 

A házasodást. 

A pasija családját. 

A múltját.

 

Úgy tűnik, megvan a tökéletes búvóhely: másodmagával beköltözhet egy álomszép házba. Azonban újdonsült lakótársa, Cal sem megy a szomszédba a menekülésért. És ő is titkokat rejteget. 

Képesek lesznek ezek ketten vállalni az őrült kockázatot, szembenézni a múlttal és okot találni rá, hogy miért maradjanak ott, ahol vannak?

"Tudod, mi történik a legnagyobb valószínűséggel? Abszolút semmi."

A kötetet elolvasva csak annyi kérdésem lenne, hogy Mhairi McFarlene miért nem lett felkapott? Annyira jól ír, komoly témákat boncolgat és nem fél leásni a dolgok mélyére. Nagy szükségem volt egy ennyire olvasmányos, ugyanakkor a mentális egészséget, a bántalmazó kapcsolatokat középpontba helyező olvasmányra. Ha olyan romantikusra vágysz, amiben a romantikának csak másodlagos szerep jut, akkor ne hagyd ki Mhairi McFarlene regényét.

Teljesen mást kaptam a kötettől, mint amit vártam tőle, de emiatt egyáltalán nem érzem azt, hogy félre lettem volna vezetve, sőt. Még jobban is örülök, hogy sikerült meglepnie és egy teljesen új megközelítést adnia. A Megőrülök érted inkább egy nő mentális egészségének az utazása, mint romantikus regény. Maga a romantika, illetve a romantikához kapcsolódó erotikusabb, spicybb jelenetek csak elenyészően fordulnak elő, leginkább a kötet végén, s addig Harriet sorsa az, ami úgy igazán hangsúlyos. Már az elején éreztem, hogy ez bizony más lesz, mint az eddigi olvasmányaim, viszont arra nem számítottam, hogy ennyire el fog térni tőlük. Egy igazán elgondolkodtató, mélyebb kötetet kaptam, amiért nem lehetek eléggé hálás. Adott Hariett, aki egy esküvői fotós, így a cselekmény nagy részét ez a tevékenység teszi ki, valamint az, hogy milyen rosszul is választott eddig magának párt. Már az elején ott van az aktuális barátja, akivel nem azért van együtt, mert annyira szeretné, hanem azért, mert a normalitás és racionalitás talaján tartja őt, na meg az sem elhanyagolandó tény, hogy a kötet főszereplője egy nem túl fényes, mentálisan bántalmazó kapcsolatból menekült. A történet 90%-a erre a tényre épül fel, és ahogy haladunk előre úgy oszt meg velünk egyre több információt és úgy bontakozik ki előttünk a cselekmény magja. Persze vannak benne lazább, szórakoztatóbb részek is, de a mélyebbek azok, amik úgy igazán dominálnak.

S habár nagyon cuki a borító, ez pont egy olyan történet, ami számomra nem tükrözte igazán azt, ami a Megőrülök érted. Emiatt kicsit félrevezetett, viszont nagyon jókor talált meg a kötet, így nem zavart. Viszont akik majd arra számítanak, hogy hamar kialakulnak Harriet és a kötet love interestje között az érzelmek azok nagyon tévednek. Igazi slow burn romantika a javából, és ha nagyon őszinte vagyok, én nagyon kételkedtem benne, hogy vajon a végére lesz e benne nagy egymásra találás, vagy sem.

Voltak kétségeim, de az írónő meggyőzött, hogy bizony érdemes kivárni, és mennyire igaza volt. Olyan felüdülés volt végre egy olyan könyvet olvasni, amiben a slow burn tényleg azt jelenti, hogy lassan alakulnak ki az érzelmek, és annyira élveztem, hogy végig kétségek között tartott. Sosem lehettem biztos abban, hogy a következő fejezet mit fog hozni, illetve, hogy a megkezdett szerelmi szál vezet e valahova. Nem szoktam hozzá az olyan könyvekhez, amikben ne tombolna ezerrel az érzelmek kavalkádja, illetve a vágyak sistergő hangulata.

Mhairi McFarlene egy üde színfolt a romantikus regényét égiszén, és személy szerint én alig várom, hogy olvashassak még tőle. Nagyon jó volt a Megőrülök érted, és ha nem is mindig, de a kellő helyeken szórakoztató, vagy éppen bevezet egy új problémát, ami arra vár, hogy Harriet megoldást találjon rá. A mentális egészség, a bántalmazó kapcsolat, és a bullying, mint jelenség sem ismeretlen a kötet előtt. Ezeket a komolyabb témákat szépen felépítette az írónő, és úgy érzem, hogy amit lehetett azt ki is hozta belőlük.

Talán a kötet egyik legnagyobb tanulsága, hogy a bántalmazás nemcsak testi lehet, hanem lelki is, ami még jobban rányomhatja az ember további életére, kapcsolataira és arra a bélyegét, hogy adott szituációkban hogyan és miként viselkedik, illetve reagál. Megmutatja az írónő, hogy sosem késő felszólalni, és szembeszállni a másikkal. Igenis ki kell állnunk önmagunkért, mert más aligha fog. Mhairi McFarlene egy erős, girl powertől nyüzsgő regényt adott ezáltal.

Maga a cselekmény 90%-ban a mélyebb témákat dolgozza fel a maga könnyed és sajátos stílusában, és abban a csekély 10%-ban megismerteti velünk Harriet lakhatási helyzetét, illetve Calt, aki Harriet lakótársa lesz. Úgy érzem, hogy kicsit rögösen indult a kapcsolatuk, főleg a kötet kezdése miatt, de nagyon jól szórakoztam ezen az apró tényen, és az sem elhanyagolandó, hogy baromi sokat dobott a regényen. Adott a történetnek egyfajta felütést, amihez aztán a történet többi része igazodni tudott.

Ha azt nézem, hogy hol is kezdődött Harriet kalandja, s hol ért véget, akkor azt tudom mondani, hogy valahol a sorok között magára talált, felnőtt és komoly jellemfejlődésen esett át. Míg a kezdeti Harriet egy sérült, bizonytalan személyiség, addig a kötet végefeli Harriet egy erős, kiforrott személyiség, aki már nem esik bele a hülyeség csapdájába, és nem hagyja, hogy a múltja árnyékot vessen a jelenére, és gyökeresen megváltoztassa azt. Hosszú volt az út idáig, de azt hiszem megérte. Ahhoz képest, hogy Cal úgymond a történet másik főszereplője, már csak ha abból indulok ki, hogy ő a párosunk másik fele, akkor eléggé keveset szerepelt. Nem bántam volna, ha több teret hagy neki az írónő, mert így nem igazán tudtuk megismerni, viszont még így is sikerült megkedvelnem. A slow burn romantika valahol teljesen kikészített, mindemellett nagyon imádtam. A bizonytalanság és az apró csavarok a cselekményben baromi jót tettek a kötetnek. S habár a mélyebb hangulatok elvisznek egy bizonyos irányba, a nyelvezete megmarad a könnyedség vonalán, és az írónő stílusa is sziporkázó. Nagyon gyorsan lehet haladni a kötettel, nem érezteti azt veled, hogy sürgetne, viszont azért a kellő helyeken jól megtol, hogy minél hamarabb a végére érj. Ha szeretnél egy romantikus köntösbe bújtatott mélyebb témákat boncolgató könyvet olvasni, akkor ne hagyd ki Mhairi McFarlene Megőrülök érted c. regényét!!

"A kapcsolatok arról szólnak, hogy megfelelünk egymásnak, hogy boldogok legyünk."

"Az ember nem lehet annyira meggyötörve, ha épp tükörtojásos hurkát lapátol magába."

" - Melyik században él? Úgy beszélt, mintha valami kosztümös drámában lenne. Most, hogy megsértette a fiamat, soha nem fog előnyös házasságot kötni! 

Ugye tudja, hogy ez itt Leeds külvárosa és nem a Bridgerton?"

" - Ismered azt az érzést, amikor valami akkora hülyeséget mondasz, hogy utána valósággal összerándul a tested, ha visszaemlékszel rá?"

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

S. T. Gibson: Véres hozomány

" Nem hittem volna, hogy így fog végződni, uram: a véred forró cseppekben fröccsen a hálóruhámra, és patakokban ömlik a hálószobánk padlójára."

*

Ez a nagyszerű regény Drakula első feleségének, Constantának a sötét és lebilincselő történetét meséli el. 

Ez az utolsó szerelmeslevél, amit neked írok, habár néhányan inkább vallomásnak neveznék… 

Miután egy idegen megmenti Constantát a biztos haláltól, egy középkori parasztlányból átváltozik egy halhatatlan királyhoz illő menyasszonnyá. De amikor Drakula becsalogat egy ravasz és bájos arisztokratát és egy éhező színészt a szenvedélyből és megtévesztésből szőtt hálójába, Constanta rájön, hogy az általa szeretett férfi borzalmas dolgokra képes. 

Miután menedékre lel a vetélytársai karjában, elhatározza, hogy leleplezi a férjük sötét titkait. Miközben a szerettei élete forog kockán, Constantának választania kell a szabadsága és a férje iránt táplált szerelme között. De a vérrel megpecsételt köteléket csak a halál tudja elszakítani.

"Még mindig el akartam hinni, hogy egy tündérmesében élek, és minden éjjel egy herceggel szeretkezem, nem pedig egy farkassal."

Vámpírok? Jöhetnek minden mennyiségben! S. T. Gibson Véres hozomány c. regénye új, friss és tele van borzadalommal, de úgy imádtam. Sötét, de van benne valami romantikus is, hiszen Drakula hitveséről szól, és ő meséli el, milyen is volt az élet hőn szeretett vérszívó férje mellett, s mi vezetett el odáig, hogy az elnyomásból kiszabadulva Constanta a kezébe vette a sorsa irányítását. Egy haldokló ifjú leányból érett a szemünk előtt nővé, aki szédítő erővel dönt le a lábadról, és mutatja meg, hogy Drakula és a körülötte kialakult kultusz nem lejárt lemez, lehet még újat mutatni. S. T. Gibson pontosan ezt tette. Egy jól ismert alakot vett elő, hogy egy még sötétebb, még komorabb köntösbe mutassa be.

A történet alapvetően három részből áll. Mindegyik rész egyre közelebb viszi Drakulát a végzetéhez, és az elkerülhetetlen sorsához. Az első részben megismerhetjük Constanta karakterét, aki végig a mesélőnk, és olyan, mintha egy csésze vér... akarom mondani tea mellett mesélné el nekünk, milyen is volt Drakulával az élet, vagy ha ez túl félelmetes a számodra nézhetjük úgy is, mintha Constanta "szerelmes levelét" olvasnád, amit Drakulának írt, amiben bevallja mit miért tett. Habár fikció, mégis oly könnyen lehet hinni neki, mivel már az elején megfog Constanta, a hangja, a látásmódja és az az őszinteség, ahogy beszél. Ez az első taktus tele van élettel, egy kemény és zord külső mögött lakozó szörny finom és gyengéd pillanataival, amik még ott hordozzák magukban a reményt, ugyanakkor előrevetíti azt, hogy miért is kellett Drakulának pusztulnia ahhoz, hogy ez a kötet megszülethessen. Van benne egyfajta bizsergető érzés, ami végig elkísér, és ami az első oldalakkal már magával ragad. Ha azt mondom, hogy szeretem a gótikus regényeket, akkor pontosan olyan csodákra gondolok, mint a Véres hozomány. Durva, tele van figyelmeztető jelekkel, mégsem tudod letenni, mert a végére kell járnod, és látnod kell, hogy hogyan lett Constanta az az erős nő, aki végül megsemmisítő csapást mér Drakulára. 

Míg az első részben csak ők ketten hangsúlyosak, addig a másodikban már Magdalena is szerepet kap, a harmadikban pedig Alexi. Mindegyikőjük más és más személyiség, de közös bennük, hogy a kezdeti idillt és szórakozást felváltja a zsarnokoskodó, kegyetlen és félelemmel teli közeg, ami csak úgy fojtogatja őket, és nem engedi, hogy levegőhöz jussanak. Elvesztik a szabad akaratot, a szabadságukat, és ez vezet el ahhoz a halálos csapáshoz.

Habár nem egy hosszú kötettel van dolgunk, mégis előkerülnek benne olyan jelenetek, amik csak úgy tocsognak a vértől és a mocsoktól. Ezekre és sokkal durvább témákra már az elején felhívja a figyelmet az írónő, és előrevetíti, hogy mit is várhatsz a Véres hozománytól, mégis én úgy érzem, hogy nem voltak ezek a témák annyira durván kidolgozva, és nem kifejezetten a trigger warningon van a hangsúly, hanem az egészen, a teljes képen, ami végül kiadja a Véres hozomány igazi énjét.

Nem is én lennék, ha nem említeném meg legalább néhány szó erejéig a borítót, mert az a helyzet, hogy valami eszméletlenül csodálatos lett. Tökéletes illik a történethez, sokkal jobban, mint az eredeti, emiatt nagyon örülök, hogy végül az Anassa Könyvek nem tartotta meg, és mertek újítani. Részletgazdag, odatapasztja a tekintetet, és szavak nélkül mondja el, mi is a Véres hozomány titka. Egyszerűen imádom, és biztos vagyok benne, hogy a polcom éke lesz!!

Visszatérve a kötethez, ami nekem nagyon bejött az a hangulat, ami végig baljós volt, nem engedett levegőhöz jutni, akárcsak Drakula nem engedte sem Constantát, sem Magdalenát, sem pedig Alexit, aki valamivel erősebb, ugyanakkor sérülékenyebb személyiség is, mint a történet narratívája, azaz Constanta. A Véres hozomány tökéletes példa az érzelmi manipuláció és zsarolás kiteljesedésére, és arra, hogy sokszor a legmélyebb érzések, ha felszínre kerülnek, akkor szabadul el igazán a pokol.

Szinte minden megvan a kötetben, ami ahhoz kell, hogy lebilincselő és új legyen. Olyan friss, olyan új ez a fajta megközelítés, amit S. T. Gibson alkalmazott, hogy emiatt csak még különlegesebb, és még inkább szerethető a Véres hozomány. Van benne horror elem is, több liter vér, feszültség, komor hangulat, gótikus jegyek és romantika is, ami szívfájdítóan fájdalmas, de egyben a maga brutális módján gyönyörű is.

A legsötétebb pillanatokból teremt valami szépet, a legkomorabb pillanatokban mutatja meg, hogy még manipulatívabb és még kegyetlenebb is tud lenni, mint eddig. Egy igazi mestermű, ami elkápráztat, és ami miatt még többre vágysz. Úgy érzem, hogy nem volt elég sem Constantából, sem pedig Magdalenából, de legfőképp Alexiből nem, akiből oly keveset kapunk, hiába a hosszú epilógus. Igaz, hogy ő izzítja be a bombát, de Constanta az, aki pontot tesz a zsarnokság és érzelmi megfélemlítés végére.

Ezen felül van egyfajta lírai felütése is a kötetnek. Az egész élmény olyan, mintha visszacsöppentél volna az időben, és ott lihegne a nyakadban Drakula. Végig érződik a lénye, és a sötétség, ami áthatja a mítoszát a lapokból, és mondjon bárki bármit, Constanta volt Drakula felesége és pont. Rövid ideje van megmutatnia önmagát, ugyanakkor még így is egy remekül kidolgozott karaktert kaptunk, aki tényleg a lelki szemeink előtt érett meg, és döntötte el, hogy igenis a sorsa a saját kezében van, és nem engedi, hogy egy percnél is tovább más irányítsa azt. S habár csak a kötet vége felé láthatjuk azt a Constantát, aki Drakula árnyéka nélkül létezik, mégis felüdülés volt, és iszonyatosan jól áll a Véres hozománynak az, hogy már az elején tudjuk a végkimenetelt, mégis hajt minket a kíváncsiság és a köztes időt is tudni akarjuk. Antihősök, avagy gonoszok a kötet szereplői, mégsem tudnám azt mondani minden egyes karakterre, hogy velejéig romlottak, mert nem. Vannak mélységeik, és persze ott a sötét és vérszomjas oldaluk is, de ennél jóval több a Véres hozomány. A szerelmet vegyíti a haraggal, és a félelemmel, megmutatja, hogy mi mindenre képes az "ember", ha úgy érzi sarokba van szorítva és ergo rá van kényszerítve, hogy lépjen. Ha nagyon szeretném hasonlítani a hangulatát valamihez, akkor azt mondanám, hogy a régi Gary Oldmanes Drakula filmjének, és a Hugh Jackmanes Van Helsingjének hangulata keveredik benne. Ha egy igazán jó vámpíros könyvre vágysz, akkor olvasd el a Véres hozományt, és ismerd meg te is Constantát, Drakula első feleségét!

" - Constantának foglak nevezni. Te leszel az én állhatatos Constantám."

"Ezen a világon nem az angyalok szegődnek a haldokló mellé az utolsó pillanatokban, hanem a tolvajok és a dögevő madarak."

" - A szerelem szörnyeteget csinál belőlünk, Constanta, és nem mindenki alkalmas rá."

"De ha a kétely magvai megfelelő táptalajba hullanak, mély és makacs gyökereket eresztenek."

"Ha hallasz engem ott, ahol most vagy, szerelmem és kínzóm, akkor halld meg ezt: Nem állt szándékomban meggyilkolni téged. 

Legalábbis eleinte."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)