Natasha Bowen: A mély lelke (A mély dala 2.)

 "A csontokat mélyre temették, és fehéren izzanak a bársonyos, fekete vízben."

*

Egy élet. 

Egy döntés. 

Egy áldozat. 

Egyetlen hableány döntéséért az egész világnak súlyos árat kell fizetnie, ahogy egy sötét erő végigsöpör a világokon… 

Hogy megmentse azokat, akik a legközelebb állnak a szívéhez, Simi mindent feladott: a szabadságát, a családját, és a fiút is, akit szeret. Majd esküt tett, hogy egy új istent szolgál, és gondozza a Holtak Földjét az óceán mélyén. Azonban amikor démoni jelenlét jelei kezdenek felbukkanni, egyértelművé válik, hogy a Simi által kötött egyezségnek súlyosabb következményei is lettek, mint amire számított. Ezek a démonok elhozhatják a világ végét… és Simi miatt most utat találhatnak az emberek birodalmába is. 

Mivel az egész világ sorsa forog kockán, Simi kénytelen megszegni ígéretét és összeállni egy aljas, csínytevő istennel. Ha sikerrel járnak, út közben Simi nemcsak a világot mentheti meg a pusztulástól, de talán az összetört szívét is összeforraszthatja, és ismét rálelhet önmagára.

" - Olodumare szólít téged, és ezzel az imával megkönnyítjük az utadat hazafelé, vissza az alkotódhoz, a kezdethez és a véghez."

Tavaly olvastam a duológia első részét, amit nagyon szerettem, emiatt baromi kíváncsi voltam arra, hogy mégis mi újat tud majd mutatni az írónő, és elöljáróban annyit elmondhatok, hogy sokkal szebben felépített, sokkal izgalmasabb és jóval pörgősebb ez a rész, mint az első volt. Árad egyfajta különleges hangulat ezekből a könyvekből, amiért nem lehet ellenállni nekik, és ez a folytatásra is maximálisan igaz. Ha téged is érdekel egy afrikai mitológia inspirálta sellős történet, akkor ne hagyd ki Natasha Bowen duológiáját!!

A mély dala az egyik legkiemelkedőbb olvasmányom volt tavaly, és nagyjából egy időben olvastam, mint ahogy most, egy évvel később belekezdtem a folytatásba. Az erős kezdés miatt nagyok voltak az elvárásaim A mély lelkével kapcsolatban, hiszen ami egyszer jó, annak csak még jobbnak kell lennie. Szerencsére nem csalódtam ebben a részben, és egy igazán ütős és kalandokban duskáló folytatást kaptam. Már az elején teljesen magába szippantott, és addig nem eresztett el, amíg a végére nem értem. Van benne minden, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy élvezhető és szerethető legyen: egy küldetés, a jó és a rossz örökös harca, vérontás, küzdelmek, vízi és szárazföldi elemek, bizalom, árulás és titkok. Már ekkor érezteti a kötet, hogy a java még csak most következik. Tetszett, ahogy az elején már egyből fejest ugrottunk a vízben, és addig nem eresztett, amíg a végére nem jártunk annak, ami az első rész végén ért. Nem mondom, hogy váratlan húzás volt, de valahol reménykedtem és bíztam benne, hogy az írónő elrendezi Simi sorsát, és nem vár rá évtizedes gyötrelem, ha nem több egy balul elsült alku miatt. Már az első fejezetek alatt kérdések százai cikázik a fejünkben, amire várjuk a választ, és tudom, hogy duológiának szánta Natasha Bowen ezeket a könyveket, de én még nagyon szívesen olvastam volna a Mami Watákról, Simiről, Koláról és Esuról is, aki a maga kapzsiságával és bajkeverő énjével szórakoztatott végig.

Ami már az elején szembetűnt az az, rengeteg az akció, dráma és árulásban sincs hiány. Őszintén olyan érzésem volt, hogy senkiben sem bízhatok és nagyon kell vigyáznom. Abban sem, akiben esetleg az elsőben igen, mert úton-útfélen titkokba és hazugságokba futottam. Emellett nemcsak Simi útját kísérjük figyelemmel, hanem a többiekét is, néha elvesztem a sorok között, és kellett egy kis idő, amíg újra felvettem a fonalat. Ez leginkább akkor történt meg, amikor le kellett tegyem a kötetet.

Próbáltam tényleg csak a fő karakterekre fókuszálni, és rajtuk keresztül megélni a cselekményt. Fejezetről-fejezetre silabizáltam ki, hogy vajon bízhatunk e Esuban, vagy mindenféle bizalom az irányába teljesen felesleges? Egy nagyon kicsit Lokira emlékeztet, már csak azért is, mert úgy pozícionálta magát, hogy az éppen jó legyen neki, és míg az első részben utált karakter lett, addig a másodikban rá kellett jöjjek, hogy bizony neki is ugyanúgy megvan a helye, mint a többieknek, és semmi sem fekete-fehér, hanem jóval árnyaltabb ennél.

Ara teljesen meglepett, amit őszintén nem vártam volna tőle. Mások darabokra törik a szíved. Simi és Kola még mindig kedvenc, és vérzik a szívem, mert többször is hiteget az írónő a boldog befejezés képével, de úgy igazán csak akkor biztos, ha már ott vagy a finishben és a saját szemeddel látod leírva, hogy lehet e ennek a történetnek HEA a vége vagy nem ez volt megírva a csillagokban. A mély lelke megmozgat, kételyeket ébreszt benned, teljes erővel robog előre, és az sem baj, ha útközben lemaradsz, mert addig noszogat, amit fel nem veszed a tempót, és be nem éred a cselekményt.

Ha röviden kellene összefoglalnom a regényt, akkor azt mondanám, hogy nagyon egyben van, szépen használja a kolonizáció és a mitológia elemeit az írónő, viszont emellett eltörpül a kivitelezés, és az a wow faktor, ami már az első részben is megvolt, és ami miatt megszerettem a duológiát. Nagyon érdekes, az utazások tele vannak izgalmakkal, van íve a cselekménynek, és a végéig kitart. Egyszerre ér fel A mély dalához, és mutatja meg, hogy miben is rejlik a varázsa.

Mivel eléggé rövid a kötet, így a világ még mindig nem teljes képét mutatja, viszont az a szeglet, amit eddig láttam belőle teljesen megállja a helyét, és az sem igazán zavaró, hogy viszonylag kevés ideje is van, mind a cselekménynek, s mind a karaktereknek emiatt kibontakoznia. Natasha Bowen feszes tempót diktál, nem enged elkalandozni olvasás közben, és megmutatja, hogy néha a kevesebb több. A mély dala és A mély lelke alatt mindenképp ezt az elvet követi, ami miatt javarészt csak a tényekre és azokra az információkra hagyatkozik, amik feltétlenül szükségesek a kötet megértéséhez.

Az egyik legkiemelkedőbb része a történetnek az az, ahogy a történelmi tényeket, illetve szálat keveri a Mami Watákkal. Aki ismer azok tudják, hogy élek-halok a sellőkért, és imádok újabbnál újabb mitológiai megközelítéseket találni velük kapcsolatban. Az írónő maximálisan kielégítette a kíváncsiságomat, illetve nagyon is jól áll a kötetnek az, hogy a keményebb, valóságosabb tényeket és történelmi sajátosságokat keverte a fantasy elemeit a vérontás, a rabszolgaság és a kegyetlen valóság képével. Nagyon sokat tett hozzá a cselekményhez, és emiatt is sikerült két olvasásra befejezni. Elkezdtem és szinte a semmiből lecsúszott 150 oldal. Egy igazán különleges, és szépen felépített kötetet kaptam. Különleges, mert kevés ehhez hasonló szellős-mitológiai regény van a piacon, ha van egyáltalán és különleges, mert nem áll be a tucat fantasyk mögé, hanem kitörve közülük mutatja az utat. Összességében nagyon szerettem és örülök, hogy elolvastam ezt a duológiát. Ha te is szeretnél elmerülni az afrikai mitológia világában, és nem rémisztenek meg a véresebb, harcokban gazdag jelenetek sem, illetve az árulás és a titkok megléte, akkor olvasd el Natasha Bowen A mély lelke c. kötetét!!

"Oda akarok lépni hozzá, két kezembe venni az arcát, és megmondani neki, hogy amióta csak elmentem, másra sem tudtam gondolni, csakis őrá. Hogy lenn a mélyben, a sötét és hideg vízben az ő gondolata tartott melegen."

"Márpedig ha nem tudom, hogy milyen hatalommal bírok, akkor mégis hogy használjam?"

"Mást sem próbáltam… mást sem próbálok tenni, mint mindenkit biztonságban tudni."

"A halál. 

Úgy is ismerik, mint a végső tartozás behajtója, ami nem maradhat kifizetetlen, az az ajogun, akivel végül mindannyiunknak szembe kell néznie, akár áldozunk, akár nem."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)