H. D. Carlton: Hunting Adeline - Levadászni Adeline-t (Macska-egér duológia 2.)

 "A szaglás. Az első érzékszervem, amely fokozatosan újra működésbe lépett."

*

A Gyémánt 

Együtt jár velem a Halál, de a kaszás nem ér fel velem. Férfiaknak öltözött szörnyekkel és olyanokkal teli világban ragadtam, akik nem azok, akiknek látszanak. Nem tartanak itt örökké. Már nem ismerem meg azt, akivé váltam. És igyekszem visszaverekedni magamat a vadállathoz, aki éjszakánként ered a nyomomba. Gyémántnak neveznek. De csak egy halál angyalát teremtették meg. 

 

A Vadász 

Ragadozónak születtem, véremben van a könyörtelenség. Amikor éjszaka ellopják, ami az enyém, mint egy erődben elrejtett gyémántot, szembesülnöm kell azzal, hogy képtelen vagyok visszatartani a vadállatot. Vér áztatja a földet, amikor cafatokra tépem a világot, hogy megtaláljam. És visszahozzam oda, ahova tartozik. Senki sem menekül a haragom elől. Főként nem azok, akik elárultak. 

A macska-egér duológia második, befejező része

"A valóságos szörnyek helyett adott nekem egy szörnyet, amelyet nem éreztem valóságosnak."

Miután véget ért a Haunting Adeline szerintem nem voltam egyedül azzal, hogy legszívesebben már nyúltam is volna a folytatásért, mert úgy ért véget, hogy szó szerint a falat kapartam miatta. Valahol mélyen számítottam rá, hogy sokkoló lesz a Hunting Adeline, de arra nem, hogy a kötet első fele a padlóra küld és olyan témákat fog boncolgatni, mint az emberkereskedelem, nemi erőszak és a nők áruba bocsátása. Tényleg csak erős idegzetűeknek ajánlom, akik nem félnek a világ csúnyábbik felébe betekintést nyerni, és nem riadnak meg a gőzölgő mocsoktól sem. Ha nem vagy 18, akkor semmiképp sem ajánlom, hogy kézbe vedd ezt a részt, mert sokkal brutálisabb, megsemmisítőbb, mint a Haunting Adeline!!

Ha két szóval jellemezném a Hunting Adeline-t, akkor azt mondanám, hogy torokszorítóan fájdalmas. Tökéletesen leírja azt, hogy mire is számíts a kötettől. Lelkileg fel kellett alaposan készüljek a megrázkódtatásra, amit adott a Macska-egér duológia második része, viszont úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy el tudjuk fogadni Zade módszereit, és azt az életvitelt amit folytat, ahhoz nagyon is kell az, hogy testközelből lássuk mi is történik a mocsok és a felszín kapargatása alatt. Az írónő eléggé kemény témákhoz nyúlt, úgy mint a nemi erőszak, pedofília, halál, okkultizmus, horror és a mentális egészséget is a második egységben előtérbe helyezte. A történet cselekménye két részre tagolható: van az első rész, ami maga a szenvedés, a küzdelem és az életben maradás lassan folyó medre, míg a második rész az utána való gyógyulásé, illetve bosszúé. Mind a két résznek megvannak azok az elemei, amik felcsigáznak, és nem engedik, hogy letedd a könyvet, mert egyszerűen szükséged van arra, hogy tudd mi lesz Adeline sorsa, és addig nem nyugszol te sem, akárcsak Zade, amíg Addie biztonságba nem kerül. Érzelmi téren rendesen megdolgoztat, elborzaszt, ugyanakkor a kemény témák miatt valahol csodálod is az írónőt, hogy nem roppant bele a történet alakulásába, és képes volt mindezt ilyen formában tálalni. Nem mondom, hogy úgymond nem "csúnya", és a végletekig borzalmas az eleje, mégis ezek a részek nagyon sokat hozzáadnak a Haunting Adeline "élményhez", és ahhoz, hogy Zade Meadows más színben is feltűnjön, mint egy őrült zaklató.

Míg a Haunting Adeline-ban csak vele kellett Addie-nek megküzdenie, addig a Hunting Adeline-ban a túlélésen, és azon van a hangsúly, hogy Addie ne adja fel, ne roppanjon bele a szörnyűségekbe és élve jusson ki az elrablói karmai közül. Az írónő darabokra szaggatta, és ezt értsétek szó szerint, Addie karakterét, hogy aztán még tovább cincálja a lelkét. Minden lehető módon megsanyargatta, és még akkor is rátett egy lapáttal, amikor már azt hitted, hogy ennél durvább, erkölcstelenebb és gusztustalanabb nem lehet. Pont ekkor mutatta meg H. D. Carlton, hogy de.

A történet nagyjából fele szól a szenvedésről, míg a másik fele a gyógyulásról. Először a végletekig romba dönt, majd aztán szépen aprólékosan összeszedi a darabjaidat, és hagyja, hogy elindulj a gyógyulás felé vezető úton. Akik azt gondolják, hogy a Haunting Adeline könyvek brutálisak, azok nagyon jól gondolják. A Hunting Adeline-hoz képest az első rész rózsaszín tündérmese egy nemet nem ismerő királyfival, aki azért is megszerzi a hercegnőt, míg a Hunting Adeline megsebzi, és elveszi a döntés jogát a hercegnő kezéből.

Az elejétől kezdve együtt izgultam végig a cselekményt Zade-del, a kudarcok és folytonos zsákutcák engem is ugyanúgy megviseltek, mint őt, és a torkomban dobogott a szívem. Nem akartam egy pillanatra sem magára hagyni Addie-t, hiszen végig fogni akartam a kezét és támaszt nyújtani addig, amíg Zade rá nem talál és ki nem szabadítja a szörnyűséges fogságból. De Adeline nem egy törékeny virágszál, és megmutatja, hogy a legsötétebb, legkilátástalanabb helyzetekből is megtalálja a kiutat, és ha kell a kezét sem rest bemocskolni. Egy igazán erős, badass hősnő, aki a poklok poklát járja meg a Hunting Adeline alatt, mégsem hagyja, hogy ez bélyegezze meg a sorsát.

Addie és Zade párosa úgy igazán itt ebben a kötetben nyer értelmet. Zade már nemcsak egy őrült zaklató, és Addie sem egy védtelen nő. Ó, nem, korántsem!! Zade megmutatja az igazi valóját, azt aki Z és egy egész hálózat tartozik alá, azt az embert, aki a bosszú miatt mindenre képes. Halál és pusztítás jár a nyomában. Nem egy, és nem két helyen kerül elő a sötét oldala. Nem egyszer fordult elő, hogy nemcsak az erkölcsi vonal határa mosódik el, hanem maga az emberség határa is, amikor piros köd nehezedik a szemre és nem jár más az ember fejében csak a bosszú. Az írónő valahol meg is indokolja Zade tetteit, illetve kontrasztot alkotva azokkal a szörnyűségekkel, amiket Adeline és a többi szerencsétlen lány is átélt elégtételt és célt ad Zade karakterének.

Maga a cselekmény tele van szívszorító, fájdalmas illetve embertelen jelenetekkel, amik durván arcul csapnak, fel sem ocsúdsz és már jön is a következő pofon. Engem személy szerint a kötet első fele rettenetesen megviselt, és napokig a könyv felé sem tudtam nézni azután, hogy Addie kiszabadult, mert annyira tönkretett a Hunting Adeline, hogy abban sem voltam biztos a végére érek e, de nem akartam cserben hagyni sem Addie-t, sem pedig Zade-et, és őszintén látnom kellett a mocsok bukását, így a lelki megpróbáltatás után a gyógyulás fejezeteibe új erővel vágtam neki. 

Ha megfogadsz egy jó tanácsot, akkor te is hagyj magadnak szünetet olvasás közben, mert fel fog emészteni, és olyan reading slumpba fog rakni, amiből nehéz lesz majd kikecmeregni. Azt eddig is tudtam, hogy nem véletlenül népszerű H. D. Carlton, viszont csak most láttam azt igazán, hogy miért is. Nagyon jól ír a kemény témák ellenére is, és úgy hiszem, hogy ő maga a dark romance műfaj koronázatlan királynője. Nem hiszem, hogy lesz még egy sorozat, ami ennyire sötét, markáns és szívszaggató lesz, mint a Macska-egér duológia!! Carlton egy egyéniség a dark romance egén, és alig várom, hogy olvashassak még tőle. Brutális erővel csap le, arról nem is beszélve, hogy megalkotta nekünk Zade Meadowst, akinél brutálisabb férfi főhőst keresve se találhatna az ember. Egy igazi érzelmi hullámvasút a kötet olvasása, s hol azt érzed, hogy teljesen letarolt, közel a pokol tüze, hol pedig azt, hála Zade-nek, hogy pikáns és a maga csavaros módján romantikus is. S habár Zade nem a legjobb pasialapanyag, mégis megmutatja, hogy a sötétség szülötte is érezhet és neki is lehetnek gyengéd érzelmei. A Hunting Adeline egy felkavaró olvasmány tele emberi hitványsággal, szexrabszolgasággal, halállal, vérrel és temérdek traumával. Csak erős idegzetűeknek ajánlom, és nekik is csak akkor, ha szeretik a tényleg sötét dark romance történeteket!! Készülj fel, mert brutális erővel fog lecsapni, és mire feleszmélnél, már rég a mocsokban dagonyázol, és nem látod a kiutat belőle!!

"Könyörtelenül odavetett a farkasok elé, és végignézte, hogy ismeretlen férfiak újra meg újra összetörtek. Utána viszont összeszedte a darabjaimat. Összegyűjtötte, a tenyerébe tette, és a szobámba hozta, ahol aprólékos gonddal visszaillesztette a helyükre - bármilyen leharcoltak voltak is."

"Üres vagyok belül – semmi más, fehér zaj vert bennem tanyát, de hozzászoktam, hogy ugyanolyan könnyedén varázsoljak kifejezéseket az arcomra, mint amilyen gyorsan képes vagyok letörölni őket onnan."

"Istenem, ilyen érzés életben lenni? Ez nem lehet a halál. Ha az lenne, akkor békében lennék. Na jó, beleszerettem egy zaklatóba, de átkozott legyek, ha emiatt nem léphetek be a mennyország kapuján. Rohadtul kiérdemeltem azt a szart."

"Zade-nek igaza volt. A boldogság mulandó, viszont az elmúlt pár hétben minden tőle telhetőt megtett, hogy segítsen valami békéhez hasonló állapotba juttatni."

"Talán nem lépett közbe minden alkalommal, de megtette, amit tudott egy olyan helyzetben, amikor csapdában érezte magát."

"Még egy krematórium sem olvaszthat meg, csak ha Addie-ről van szó. Akkor viszont iszonyat érzelgős leszek."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)