Makiia Lucier: A pusztulás kora

" Órákon keresztül lovagoltak, keresztül az éjszakán, bele a hajnalba, és még annyi időre sem álltak meg, hogy pihenhessenek egy kicsit a lovak."

*

A ​mérnöknek tanuló Lord Cassia épp a vízvezetékek állapotát ellenőrzi a királya megbízásából, amikor ellenséges katonák ütnek rajta, és rangja ellenére bebörtönzik embertelen körülmények közé. Az országot ráadásul hamarosan kegyetlen pestisjárvány sújtja megszámlálhatatlan áldozatot szedve, kétségbeejtő állapotba taszítva a királyságot. 

Cassia betölti a tizennyolcat, mire sikerül kiszabadulnia a rabságból, és miután a borzalmas betegséget is túléli, az a leghőbb vágya, hogy hazatérhessen a hegyek közé és elfelejthesse a múlt rémségeit. De az otthona időközben megváltozott. A királyi udvar beköltözött a palmerini várba, és az ellenségeit is magával hozta. 

Amikor a királyné legközelebbi barátai egy merénylő célpontjává válnak, Cassia nyomozni kezd a gyilkos után, és közben váratlan barátságot köt Lenával, egy éles eszű, fiatal történésszel. Ketten hamarosan rájönnek arra, hogy a merénylő kiléténél sokkal fontosabb, hogy miért követi el a gyilkosságokat. A nyomok a múltba vezetnek, és egy borzalmas titokra derítenek fényt, mely nemcsak fenyegetést jelent a frissen megkötött békére, de újra háborúba sodorhatja a királyságot.

"Lefejezés, kiherélés, dárdák. Cas csak reménykedni tudott abban, hogy több szerencséje lesz."

Végre egy standalone fantasy, ami mentes a drámáktól, ugyanakkor kalandos és tele van veszéllyel. Nagyon kellett a lelkemnek ez a férfi nézőpontú regény, ami nemcsak beszippantott, hanem meg is mutatta, hogy miért jó néha olyan könyveket is kézbe venni, amik nem egy sorozat részei. Makiia Lucier megmutatja A pusztulás korában, hogy lehet mindenféle klisétől mentes, gyorsan pörgő történetet írni, amiben tényleg csak a lényegre törekszik a cselekmény, és csupán annyit ad, amennyi szükséges.

Néhol véres, vagy éppen kegyetlen, de pont ez A pusztulás kora varázsa. Kicsit újszerű, kicsit nagyszerű, de az biztos, hogy letehetetlen és ütős. Szerintem már évek óta nem olvastam ennyire izgalmas és gyorsan pörgő regényt. Már az elején bedob minket a mélyvízbe, hagyja, hogy mi magunk kecmeregjünk ki belőle, ismerjük meg a karakterek, a jellemüket, a kötetben elfoglalt helyüket, illetve szerepüket. Nem egy hosszú olvasmány, viszont annál velősebb. Egy járványt tesz meg a mozgatórugójának, ami már az elejétől kezdve alakítja a cselekményt, és olyan útra tereli, ami a későbbiekben nagyon is fontos lesz. A pusztulás kora maga a tökéletes ifjúsági fantasy, amiben ugyan nem tengenek túl az érzelmek, mégis van benne egy cseppnyi romantika, jó sok harc, titkok, megoldásra, illetve kibogozásra váró helyzetek, és két érdekes karakter, akiknek lehet drukkolni. Az egyik Cas, a kötet főszereplője, akinek a szemszögéből olvashatjuk a regényt, míg a másik Lena, aki már az első találkozás alkalmával megmutatja, hogy nem az a tipikus hősnő. Az ő kettejük kalandja A pusztulás kora, illetve Cas útja. Úgy érzem, hogy habár egy remek történettel van dolgunk, mégsem kapja meg a kellő figyelmet. Sokkal több elismerést érdemelne ez a kötet, mint amit kap. Fantasztikus a történet, végre nem női karakter a főszereplő, és tényleg egyedi a mai könyves berkekben, hiszen nem jellemző, hogy ifjúsági fronton egyedülálló kötetként napvilágot lássanak az ilyen jellegű írások, és előbb-utóbb sorozattá növik ki magukat, de örülök, hogy A pusztulás kora szilárdan áll a standalone világában.

Talán az egyik legnagyobb erénye az pont ez, hogy nem sorozat része. Van eleje, vége, nem kell várni a folytatásra. Kapunk bőven akciót, vért, brutalitást, udvari politikát, uralkodói titkokat és kalandot. Persze tele van veszéllyel és meglepő fordulatokkal, viszont pont ezek adják a kötet alapját. Ezek miatt képtelenség letenni, és ezek miatt érzed azt többek között, hogy mennyire is zseniális Makiia Lucier regénye.

A másik dolog, ami miatt szerettem az Cas karaktere. Jó volt, na jó kit akarok áltatni, igazi felüdülés volt egy E/3-ban íródott férfi főszereplős könyvet olvasni. Lényegre törően csak a fontos részletekre szorítkoztunk, és az a helyzet, hogy nem is hiányzott az, hogy jobban ki legyen dolgozva, mert így is megadta azt, ami miatt megírta az írónő. Persze jó lett volna benne több romantika, de így sem panaszkodhatok. Nem, mert levett a lábamról, és nagyon szerettem elmerülni a történetben.

Fantasy, emiatt egy teljesen új világot ismerhetünk meg, amiben egy járvány- pestis -, hatalmas szerepet játszik. Alapjaiban határozta meg a történet alakulását, és ennek a betegségnek köszönhettük a kötet legnagyobb meglepetését is. Már az elején sejteti, hogy figyelni kell a részletekre, de úgy csak a végén teljesíti be a hozzá fűzött reményeket. Emellett persze kapunk fantasy specifikus sajátosságokat is, amik emelnek a kötet színvonalán.

Egyedül talán azt tudnám kiemelni gyengeségként, hogy a vége kicsit összecsapott volt, és túl gyorsan akart pontot tenni az utolsó mondat végére az írónő. Viszont még ennek ellenére is azt érzem, hogy teljesen rendben van a kötet, ahol kellett ott összeszedett volt, és egy pillanatra sem akart tévútra vezetni minket. Jó kikapcsolódást nyújtott, tipikusan olyan kötet, amit együltő helyben be lehet fejezni, és ami után nem bánod, hogy nincs folytatás, mert amire szükség volt arra válaszolt, és csak néhány apróság maradt nyitott.

A fantasy vonal mellett kapunk egy kis paranormális felütést is, ami habár nincs konkrétan megindokolva, hogy miért, mégis jól illik Cas karakteréhez, és ahhoz, hogy különlegesebb legyen a történet. Ad egyfajta szomorúságot neki, ugyanakkor szépen keretbe is foglalja Cas és a szellemek világát. Annak viszont örültem volna, ha az írónő kifejti, hogy miért is képes a férfi főhősünk arra, hogy lássa az elhunytak szellemét, és mi vezetett el odáig, hogy erre képes legyen.

Maga az írásmód nagyon könnyed, a fejezetek maguk rövidek, de tömörek. A részletekre annyira nem tér ki, inkább arra fókuszál a regény, hogy a nagyobb pontokat összeszedje, és közel 300 oldalban egy teljes képet adjon az írónő által megálmodott fantasy világról. A főszereplő, Cas nekem kicsit olyan volt, mintha Rivíai Geralt egy sokkal emészthetőbb, illetve emberségesebb változata lett volna. Hozza az erős férfi sztereotípiát, ugyanakkor a gyengédebb, vagy éppen viccesebb oldalát is megmutatja. A pusztulás kora alatt nem egyszer kapott el az a jóleső érzés, amit akkor szoktam érezni, ha olyan fantasyket olvasok elsősorban, amik valamiért kiemelkednek a többi közül. Cas egy olyan karaktere a kötetnek, akit nehéz lehetett megírni, ugyanakkor végig hű önmagához, és végig nemes cél vezérli. Hol a testvére, hol pedig Lena miatt dönt úgy, ahogy. Összességében nagyon ajánlom ezt a regényt az olyan fantasy rajongóknak, akik nem bánják, ha nem kapnak mindenre választ, ha nem riadnak vissza a véresebb, illetve brutálisabb képi világtól, és akik szeretik, ha a paranormális világ is tiszteletét teszi.

" - Azt hiszem, maga egy báránybőrbe bújt farkas, Lord Cassiapeus, függetlenül attól, hogy igyekszik eltitkolni – jegyezte meg Jehan királyné."

"Ki gyónná meg a bűneit egy tizennyolc éves papnak?"

" - Úgy festesz, mintha a bitófa alatt állnál - jegyezte meg, miután végigmérte Cast. 

- Úgy is érzem magam - felelte Cas."

" - Óvakodj az okos lányoktól! - figyelmeztette a fiút."

" - A pokolra kerülök, igaz? - Cas alig ismert rá a saját hangjára. - Titeket is magammal viszlek."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)