Joe Hill: Lidérc

 

*

A bestsellerek sorát jegyző, többek között Eisner-díjjal kitüntetett Joe Hill a NOS4A2 című regényében bemutatta Karácsonyország vérfagyasztó világát és az ott uralkodó kortalan eszelőst, Charlie Manxet. A szerző ezúttal a rajzoló Charlie „Talent” Wilson III segítségével elmeséli nekünk Manx lidércnyomásba illő eredettörténetét, bemutatnak egy rakás züllött figurát, és elviszik az olvasókat egy körre a rémálmok útján egy olyan járgányban, amelyen nincsen fék.

Kezeket fel, akinek nem ismerős a NOS4A2! Ugye, hogy nincs ilyen?! Nemcsak sorozatként, hanem most már képregényként is megismerhetjük Charlie Manx és Karácsonyország történetét. Én a sorozatból csak az első évadot láttam, de annyira nyomasztó volt, hogy a másodikkal már meg sem próbálkoztam, viszont nagyon érdekelt, hogy azt adja e vissza a képregény hangulatban, mint amit várok tőle, és azt kell, hogy mondjam sikeresen hozta a tőle elvártakat.

Joe Hill története maga a lidércnyomás, ami a bőröd alá kúszik, ami egy olyan baljós és hátborzongató érzést ad, amitől nehéz elszakadni. Végig érződik a képregényen egy horrorisztikus vonal, egy szürrealista elképzelés, amit tényekkel alátámasztva mutat be nekünk. Nemcsak a képi világa sötét, hanem az illusztrációk, a véres jelenetek és a gyerekek ábrázolása ebben az álomvilágban, ahol nem érheti semmi baj őket.

A történet maga nagyon jól követhető, ugyanakkor eleinte annyira zsúfoltak és olyan kicsik a betűk, hogy őszintén azt éreztem, hogy baromi közel kell hajoljak, hogy egyáltalán el tudjam olvasni, és emiatt olyan érzés kerített hatalmába, mintha bele akartam volna mászni a képregénybe. Ha gyerek lennék talán még jó helyem is lenne ott, bár ezt erősen kétlem, viszont felnőtt fejjel tuti, hogy pillanatok alatt szétszedett volna a szörnyeteg gyerekek hordája. 

Nagyon erősen kezdett a képregény. Szépen felépítette a cselekményt, azokat a pontokat, amik létfontosságúak a történet szempontjából, és jól kiegészítette a már ismert világot, a vérszomjas gyerekekkel és azokkal a karakterekkel, akiket arra kárhoztatott, hogy megismerjék Karácsonyországot a maga brutális és kegyetlen valójában. Nem egy vidám történet az biztos, viszont a sötét hangulat és a szürreális elképzelések tökéletesen kiegészítik egymást.

Az ártatlan gyerekek szörnnyé válása egy érdekes pontja a történetnek. Míg Charlie jót akar tenni velük, és mindentől megvédeni őket, nem biztos, hogy olyan módszerekhez nyúl, ami a lehető legjobb nekik. A szörnyes vonal baromira szürreális és véres, mégis jól beleillik ebbe az elképzelt világba. Habár a gyerekeket nem bánthatja semmi, ez nem igaz azokra, akik szembekerülnek ezekkel a szörny gyerekekkel, és csak a szerencsén és a fantázián múlik, hogy túlélik e a velük való találkozást.

Úgy gondolom, hogy ez a képregény szépen kiegészíti a sorozatot, azt a világot és atmoszférát, amit már ismerünk, és Joe Hill Charlie „Talent” Wilson III jól adaptálta át a történetet ebbe a közegbe. A képkockák érthetőek, leginkább a sötétebb és borúsabb színek dominálnak, sok a szöveg, de a kellő helyeken ezek lelassulnak, és megmutatják, hogy a képkockák is érthetőek mindenféle magyarázat nélkül. Míg az elején túlzsúfoltak, addig a végére sokkal kevesebb a befogadnivaló és több a magyarázat nélküli illusztráció.

Karácsonyország mindenképp para, de számomra a képregény sokkal jobban meg tudta ragadni ezt a para hangulatot, és sokkal inkább éreztem azt, hogy bekerültem egy sötét fellegbe, ami kész elrabolni, és ledobni a szörnyeteg gyerekek közé. Nem éreztem magam biztonságban olvasás közben, de nem is az a célja a képregénynek, hogy ezt érezd.

Ahhoz képest, hogy egyes helyeken zsúfolt a szöveg elég szépen lehet haladni a történettel. Ahogy bekerülünk Karácsonyországba pedig csak úgy pörögnek az oldalak a kezeink között, és mire felocsudhatnánk már vége is van. A bónusz fejezetek szép keretet adnak a történethez, az egész Karácsonyország képéhez, és megmutatja az alapokat, aminek köszönhetően kialakulhatott ez az anomália.

Összességében nekem nagyon bejött ez a képregény a baljós világával, és a groteszk képeivel. Mindenképp azoknak az olvasóknak ajánlanám, akik nyitottak a sötétebb és durvább ábrázolásokra, illetve azoknak, akik valamilyen módon már megismerkedtek a NOS4A2 világával, és érdeklődnek a képregények világa iránt. Joe Hill rajongóinak meg azt hiszem igazi kötelező olvasmány!

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Maxym M. Martineau: A romlás háza (Egy fonáljavító krónikái 1.)

"Amikor a csillagok fiatalok voltak, és a Nap új volt, egy makacs és hatalmas erővel rendelkező nő találkozott a Halállal egy keresztúton, pontosan délben."

*

Ha elrejti a mágiáját mások elől, megőrizheti az életét. 

Ha elkezdi használni, talán megmentheti vele a világot. 

Edira Brillwyn fonáljavító: ritka, életmentő hatalom birtokosa, aki szempillantás alatt képes betegségeket elmulasztani és sebeket begyógyítani. Csakhogy a mágiájának ára van, minden egyes használattal elveszít valamennyi időt a saját életéből. Edira rejtegeti ezt a képességét mások elől: szeretett nagynénje, Rowena, aki maga is fonáljavító volt, tanította meg rá, ugyanis vannak, akik bármit megtennének azért, hogy kihasználják. 

Orin Fernglove halhatatlan – egy Ever –, és a hatalmas Fernglove-ház feje. A Fernglove-ok birtokolják a közeli bányákat, ráadásul mágiájukkal képesek elmozdítani a csillagokat is, így nem ismerik a visszautasítást. Amikor Edira testvérei megfertőződnek a Métellyel, a gyógyíthatatlan betegséggel, amely tizedeli a várost, Orin meglepő ajánlattal áll elő. Ha Edira beköltözik a Fernglove-birtokra, hogy segítsen a járvány elleni gyógymód kutatásában, ő addig lelassítja testvérei betegségének előrehaladását, amennyire csak lehet. 

A Fernglove család többi tagja azonban korántsem olyan biztos Edira képességeiben, és talán veszélyesebbek is, mint maga a terjedő kór. Miközben Edira és Orin az idővel versenyt futva küzdenek testvérei életéért, a család kifogástalan felszíne repedezni kezd. A romló falak mögül pedig előbukkan a valódi ok, amiért Edirát a birtokra hívták… azzal a sötét erővel együtt, amely egyetlen mozdulattal porig rombolhatja a Fernglove-házat.

"Zeverin Ignatus Embergrave"

A romlás háza egy nagyon egyedi, különleges és sötét atmoszférával rendelkező fantasy történet, amiben a cselekmény gyors lefolyású, különleges és végig áraszt magából egy baljós hangulatot. Egy olyan történet, ahol nem szabad senkiben sem bízni, és ami az újdonság varázsával terít le. Egy duológia első része, ám ha nem lenne az utolsó pár sor, simán elmehetne standalone kötetnek is, annyira egyben van az egész történet, és a karaktereknek is megadja a kellő lezárást. Ugyanakkor annyira megszerettem, hogy nem bánom a második rész tényét, és alig várom, hogy elmerülhessek benne.

Maxym M. Martineau gyarapítja a fehér hajú hősnők sorát, amit cseppet sem bánok, hiszen eddig ezek a karakterek mindig megmutatták, hogy nem kell félteni őket, és ezt Edira is erősíti. Eleinte bujkálunk, el kell rejtenie a képességét, de ahogy teret enged neki az írónő úgy lesz egyre izgalmasabb, és egyre szórakoztatóbb a történet. Az írónő egy igazán különleges világot alkotott meg, ahol a Métely tizedeli az embereket, na meg a nagy hatalommal bíró, halhatatlannak tituált karaktereket is. Edira ebbe csöppen bele, és mint fonáljavító kész feláldozni önmagát a szerettei megmentése érdekében. A történet maga nem hosszú, csupán 300 oldal, viszont ezalatt a 300 oldal alatt nagyon sok minden történik. Szemtanúi lehetünk a látszatnak, bizalmatlanságnak, kibontakozó érzelmeknek, árulásnak, eltitkolt információknak és sorsdöntő döntéseknek. A fő fókusz a hatalmon van, és annak megtartásán. Ehhez kapcsolódik Edira és az ő képessége, az eltitkolt információk és mindaz, ami miatt A romlás háza különleges lesz. Ahogy azt a cím is mutatja nem egy vidám történet, sokkal inkább baljós, de azért a fantasyre jellemző elemek is szerepet kapnak benne. Gondolok itt a küldetésre, vagy éppen a megrendezett bálra, ahol Edira is jelenletét teszi. Az különösen tetszett, hogy végig izgalomban tartott, és nem tudhattam, hogy mikor derül ki valami olyan, ami megváltoztatja a véleményemet, és más színben látom a történetet.

Az elképzelés nagyon tetszik, és úgy érzem, hogy az írónő szépen meg is valósította azt, amit megálmodott. A világ jól követhető, logikusan van felépítve, ám a történet rövidsége miatt néhány helyen érezhető az, hogy túl gyorsan haladunk. A cselekmény közepe volt nekem gyors lefolyású, és nem egy olyan rész volt, ahol azt éreztem, hogy ki lehetett volna jobban fejteni, illetve több információra lett volna szükségem.

Edira, mint hősnő nagyon szimpatikus. Kész lenne feláldozni az életét, hogy megmentse a fivéreit. Ezt nagyon tisztelem benne, de az eszességét még jobban. Nagyon kedvelhető karakter ő, akinek a szemszögéből ismerhetjük meg a világot és A romlás házát. Vele együtt tapasztalhatjuk meg a furcsaságokat, és a rejtett információkat, amik csak a végén kerülnek elő, és addig hagyja, hogy a sötétben tapogatózzunk, illetve tévútra vezessen.

Edira mellett Orin kap nagyobb hangsúlyt. Az írónő eleinte úgy festi le őt, mint a hőst, a szőke herceget fehér lovon, de ahogy egyre inkább belemásztam a kötet sűrűjébe azt éreztem, hogy valami nem okés vele, sorra bukkannak fel a vele kapcsolatos red flagek, rossz érzés kerített nem egyszer hatalmába, amikor felbukkant a színen, és az én ízlésemnek nagyon gyorsan alakulnak ki közte és Edira között a dolgok.

Orin pont emiatt nem okozott akkora meglepetést a végére, ugyanakkor örültem, hogy nem csaltak a megérzéseim, mert hajlamos vagyok egyes red flageket zöldnek látni. Többek között ezért sem volt kiszámítható A romlás háza. Mint fantasy jól megállja a helyét a piacon, ugyanakkor valamivel különlegesebb, mint egy sima fantasy történet. A Métely és annak kialakulása végig foglalkoztatott olvasás közben, és kifejezetten örülök, hogy nemcsak azt mutatja meg az írónő, hogy milyen gyorsan képes legyőzni a test fizikai valóját, hanem azt is, hogy nem olyan egyszerű a helyzet, mint azt elsőre gondolnánk. A gótikus kastély és a környező vidék már az első pillanatokban levett a lábamról, és szerencsére ez a végéig kitartott. Nem a legerősebb fantasy azonban, amit valaha olvastam, de nagyon jó kikapcsolódást nyújtott, és a hibái ellenére is nagyon élvezetes a cselekménye. Remélem megkapja a kötet a figyelmet, mert nagyon szeretném olvasni a második részt, és aki szereti a gótikusabb, rothadással kapcsolatos fantasyket, azoknak jó választás lehet Maxym M. Martineau A romlás háza c. kötetet, ami Egy fonáljavító krónikái első izgalmas és fontos döntésekben teli része. 

"Hirtelen olyan sebezhetőnek látszottak, mintha emberek lettek volna. A fivéreimre emlékeztettek, és megborzongtam."

"Végre megértettem, hogy a város lakói miért igyekeztek az Everek kegyeibe férkőzni. Még sohasem láttam ennyi szépséget egy helyen, és meg akartam mártózni benne."

" - Az eskühöz közös megegyezés kell, és a varázslat sajnos nem veszi figyelembe a mögöttes szándékot. Beleegyeztél abba, hogy eleget teszel a kérésüknek, és ez éppen elég volt."

"Orin rendkívül meggyőző tudott lenni. 

A régi énem kirántotta volna a kezéből a kezét, és grimaszokkal reagált volna a kedvességére."

"Amikor beléptem a kétszárnyú ajtón, olyan érzésem volt, mintha egy másik világba csöppentem volna."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Rachel Gillig: One Dark Window - Egy sötét ablak (A pásztor király 1.)

"A Lidérc ereje ég az izmaimban. Brutális erővel ütöm mellkason az útonállót, mire elejti a tőrt, és az útra vágódik."

*

HA SZABADON ENGEDI A BENNE ÉLŐ SZÖRNYET, MEGMENTHETI A KIRÁLYSÁGÁT? 

Elspeth Spindle biztonságra vágyik a kísérteties, ködös királyságban, ahol él. Ám ehhez a puszta szerencsénél többre van szüksége… A Lidérc – ahogyan Elspeth hívja – egy szeszélyes, ősi szellem, aki a fejében lakozik. Védelmezi a lányt, és megőrzi a titkait. Azonban mindennek megvan az ára, a varázserőnek különösen. Amikor Elspeth az erdőben összetalálkozik egy rejtélyes útonállóval, az élete drámai fordulatot vesz. Csatlakozik egy csoporthoz, amelynek célja, hogy megtisztítsák Blundert a sötét mágiától, amihez össze kell gyűjteniük a Gondviselés tizenkét kártyáját. És hogy ki az útonálló? A király unokaöccse, Blunder legveszélyesebb embereinek parancsnoka, a magas, sötét hajú és piszkosul jóképű Ravyn Yew, a felségáruló. A tét egyre nő, akárcsak Elspeth és Ravyn egymás iránt érzett vonzalma. A lánynak pedig lassan szembe kell néznie a legsötétebb titkával: a Lidérc egyre nagyobb befolyást szerez az elméje felett, és talán nem is lesz képes megállítani őt…

"Könnyebb volt utálni őt azért, amiért titkolózott és nem volt őszinte, mintsem beismerni, hogy magamat is utálom ugyanezért."

Rachel Gillig regénye egy időben minden közösségi média felületen ott volt, emiatt természetesen én is kíváncsi lettem rá, de féltem, hogy a nagy hype miatt nem lesz akkora élmény, viszont azt kell, hogy mondjam, hogy a One Dark Window minden figyelmet megérdemel, mert egyszerűen zseniális ez a kötet. Sötét, titokzatos és magával ragadó. Végig hátborzongató a légköre, és ha féltél gyerekként, hogy szörny lakozik az ágyad alatt, akkor a víz ki fog verni attól a gondolattól, hogy a szörny az ágyad helyett benned lakozik.

Nagyon szeretem a különlegesebb fantasyket, és Rachel Gillig One Dark Window c. regénye ilyen. A maga sötét és karakteres atmoszférájával vesz le a lábadról, mutatja meg azt a sötétséget, ami benne rejlik, és mire kettőt pislogsz már körülötted is ott pislákol a sötétség fellege. Egy olyan gótikus fantasy történet ez, amiben a kártyák, illetve az elfajzottság kap hangsúlyos szerepet, és az írónő erre is építi fel a történet egészét. Bevallom, eleinte nem volt zökkenőmentes az utunk, mert hozzá kellett szokjak a kötet hangulatához, az ódon kastélyhoz, a köddel átitatott erdőhöz, de utána, ahogy ez megtörtént nem tudtam elszakadni a történettől. Imádtam Elspeth és Ravyn történetének a részese lenni, és úgy éreztem, hogy én is ott vagyok velük, a Pásztor király az én gondolataimat is maximálisan kitöltötte, és együtt éltem meg Elspeth-tel a veszélyes jeleneteket, a kártyák utáni hajszát, és mindazt, amit az Egy sötét ablak kínál. Nemcsak ez a gótikus világ vett le a lábamról, az ódon épületeivel, és a nem szokványos hangulatával, hanem a karakterek is. Műfaját tekintve gótikus romantasy horror elemekkel megspékelve, na meg egy jó nagy adag mágiával, ami hol bolyongó, hol sötét fellegként lebeg a fejünk felett. Egyszerre ejt ámulatba, és vesz le a lábadról ez a világklasszis történet, ami képes a bőröd alá kúszni, és addig nem ereszt, amíg le nem emeled a második részt is a polcról.

Ahogy haladunk előre a történetben úgy lesz egyre izgalmasabb a cselekmény, úgy érezzük azt, hogy nem akarunk másra gondolni csak a One Dark Windowra. Régen voltam ennyire függő egy történet miatt, de Rachel Gillig elérte azt, hogy ne tudjak másra gondolni, és minden ébren töltött pillanatomat az Egy sötét ablak töltse ki. Eszméletlenül jó volt, és a romantikus szál keveredése a gótikával valami olyan kombináció, amiről nem tudtam, hogy mekkora szükségem is van rá.

Rachel Gillig a One Dark Window regényével újat mutat. A slow burn romantikát egy olyan mágikus világba helyezte el, ahol üldözik az elfajzottakat, és ahol a kártyáknak fontos szerepük van. Hatalommal ruházza fel a használóit, de mint mindennek így a hatalomnak és a mágiának is ára van. Nemcsak Elspeth fizeti meg ezt az árat, hanem a kötet valamennyi karaktere. Kit előbb ér utol a végzete, kit később, de az biztos, hogy menekülni előle nem lehet.

Maga a történet fokozatosan épül, és ahogy egyre inkább benne vagyunk a sűrűjében úgy lesz egyre érthetőbb az a világ, amit az írónő megálmodott. Nemcsak a karaktereket ismerhetjük meg, hanem a kártyák jelentését, azt hogy mit is jelent elfajzottnak lenni, és Elspeth esetében ez miben nyilvánul meg. Nekem személy szerint baromira bejött az, hogy a női karakterben él a szörnyeteg, és ő küzd vele a kötet végéig, ami annyira izgalmasan zárult, hogy szívem szerint már most nyúlnék a folytatásért.

Az Elspeth és Ravyn közötti érzelmek kialakulását nem láttam jönni. Derült égből villámcsapásként tarolt le, de örülök neki. Ugyanakkor Ravynt nehéz kiismerni, ha egyáltalán sikerül, de emiatt csak még inkább kedvelhető lesz. Elspeth már az elejétől kezdve nagyon szimpatikus volt számomra, és mint főszereplő baromi erős. Erős, mert ott él Lidérc a fejében, és minden egyes nap egyre inkább gyengül a lány tudata, mégsem adja fel, és küzd azért, hogy a felszínen maradhasson, és az ő kezében legyen az irányítás.

Egy sötét, misztikus és fullasztó hangulatú történet a One Dark Window. Nagyon különleges, mégis hátborzongató világot mutat be, ahol nemcsak egy érdekes világ felépítést ismerhetsz meg, hanem egy olyan kapcsolatot is, amit Elspeth alakított ki Lidérccel, a fejében élő szörnnyel. Emellett kapunk megfelelő mennyiségű veszélyt, szadista karaktert és üldözést. Az írónő nagyon szépen alkalmazta a regényben a fantasy műfajára jellemző kellékeket, de közben sikerült valami újat is belecsempésznie. A hangulata nekem a Belladonnát idézte, ami miatt még jobban szerettem az Egy sötét ablakot. Összességében úgy gondolom, hogy Rachel Gillig duológiája minden elismerést megérdemel, kellőképp izgalmas és képes fenntartani a figyelmet. Elspeth egy igazi badass csaj, aki megmutatja, hogy nem egy sablonos hősnő, hanem annál jóval több. Ravyn igazi meglepetés, hiszen a kötet elején még nem tudjuk, hogy mi lesz a szerepe a történetre nézve, és bevallom én azt hittem, hogy Elspeth Lidérccel fog romantikus szálra lépni. Oops, azt hiszem nagyon akartam, hogy ez a gótikus fantasy egy kicsit monster romance is legyen. Ha szereted az olyan romantasyket, amik ódon kastélyban játszódnak, köddel körülvett erdőkben csatangolunk, és nem szabadulhatunk a fejünkben élő "hangtól", akkor ne hagyd ki Rachel Gillig népszerű duológiájának első részét, a One Dark Windowt!

"A mágia a legrégebbi ellentmondás. Minél erősebbé tesz, annál gyengébb leszel."

" - Az árnyak pásztora, a félelem fantomja, az álmok démonja, a lidérc, amely éjszaka meglátogat."

" - Volt egyszer egy lány - mormolta -, okos és jó, aki az erdő mélyén, az árnyak között járt. Volt egyszer egy király, a botja nyomán Pásztornak nevezték, aki uralta a mágiát, s megírta az ősi könyvet. Ketten együtt voltak, így e kettő ugyanaz volt: a lány, a király… s a szörny, amivé e kettő vált."

"Körbefont minket a titok és a féligazságok hálója."

" - Az ősi könyv szerint a mágia változékony, mint a sós vizű tenger dagálykor. Azt hiszem, a Szellem a hold, ő irányítja az árapályt. Fogva tart, de miatta vagyunk szabadok. Nem jó és nem is rossz. Ő maga a mágia, az egyensúly. Örökkévaló."

" - Hívj Elspethnek - kértem. - Végül is most készülünk együtt elkövetni egy bűncselekményt."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Kat Singleton: Bright Lights & Summer Nights - Szikrázó fények (Fekete nyakkendők 3.)

" - A csajos esték lényege, hogy vagy nagyban csinálod, vagy sehogy."

*

A nyári éjszakák rengeteg meglepetést tartogathatnak 

Huszonöt éves, egyedülálló, munkanélküli és menthetetlenül zűrös nőként egyetlen céllal érkeztem nyárra Hamptonsba: hogy önmagamra koncentráljak, és kilábaljak a kapunyitási krízisemből. Nem terveztem, hogy találkozom egy jóképű idegennel, hogy ez az idegen a milliárdos Preston Rhodes lesz, aki a Manhattani Mambák szupersztár irányítója. És ez még csak nem is a legőrültebb része a sztorinak. 

Megkért, hogy egy héten át játsszam el a barátnője szerepét. Neki kellett egy partner a húga esküvőjére, én pedig sosem mondanék nemet egy olyan ritka lehetőségre, hogy egy gazdag férfi kényeztessen. 

Csakhogy Prestonnak nem nagyon megy a tettetés. 

Így ahelyett, hogy felfedezném önmagam, azzal töltöm a hetet, hogy megtapasztalom, milyen lenne vele az élet. És ahelyett, hogy magamra figyelnék, azzal foglalkozom, ahogy rám néz, ahogy megérint, és hogy mennyire vágyik rám. 

Miután végül egyikünk sem színlel, csak remélhetem, hogy képesek leszünk megőrizni, amit a szikrázó fények és a nyári éjszakák adtak nekünk.

" -  Emma, ha már összetöröd a szívem, legalább hadd kísérjelek ki."

Kat Singleton Bright Lights & Summer Nights c. regénye egy könnyed, olvasmányos romantikus történet, ami olyan trope-kból áll össze, mint age gap, billionaire romance, fake dating, grumpy x sunshine, forced proximity és sport románc. Egy nagyon gyorsan olvasható, nyári történet, aminek köszönhetően te is Hamptonsba érezheted magad. Hűs tengeri szellő éri az arcod, a nap végig süt és olyan nyári programoknak lehetsz a részese, mint tenisz vagy spa nap, ahol a hangsúly a kényeztetésen van.

Úgy érzem, hogy Kat Singleton nagyon is tudja, hogy milyen férfi karakterekre van szükségünk, és őket írja meg a romantikus regényeiben. A sorozat első részét a Fekete nyakkendőket nagyon szerettem, és őszintén ez a sorozat az egyik kedvencem. Könnyed, fülledt, romantikus, tele érzelmekkel és döntésekkel. A Szikrázó fények alatt a hangsúly önmagunk megismerésén van, a döntéseinken és azon, hogy mindenféle elvárások nélkül boldoguljunk az életben. Emma egy hihetetlenül kedves és szerethető karakter, akinek öröm volt olvasni a szemszögét, mellette Preston pedig egy nagyon is szexi és kicsit idősebb férfi, aki nem tervez megállapodni, mégis belecsöppen az életébe Emma, és egy olyan fergeteges hétnek lehetünk a szemtanúi, ahol nemcsak kap egy álbarátnőt Preston, hanem megismerheti azt az érzést is, amit az ad, ha valaki nem tudja ki ő, vagy éppen nem érdekli, hogy híres focista. Maga a történet könnyed, szórakoztató, ahol kell ott perzselően szexi, és nem veti meg a spicy jeleneteket sem, amiből szerencsére van jó pár a Bright Lights & Summer Nights - Szikrázó fények alatt. Nekem eddig ez a kedvenc Kat Singleton regényem, és szívesen eltöltenék egy hetet Prestonnal Hamptonsba. 

A kötet hangulata hozza a tőle elvártakat, a nyár meleg levegőjét, a lehetőségek tárházát, és mindazt amit egy fake dating kapcsolat hozni tud. Tetszett a kötetben az, hogy habár age gap nem rugaszkodott el a valóságtól, és megmutatta, hogy milyen jól kiegészíti a másikat Emma és Preston. Nagyon szórakoztató és egyedi az ő kettejük egymásra találása, és emiatt nem egyszer hangosan nevettem olvasás közben.

Emma karaktere nagyon valósághű, könnyen át lehet érezni a helyzetét, azt hogy keresi önmagát, az útját és azt, hogy mit is szeretne kezdeni az életével. A kötetnek köszönhetően azt érzem, hogy ha néha zűrösek is a napjaim, a történet megnyugvással tudott szolgálni, hogy nem szabad elkeseredni vagy éppen feladni, mert ez teljesen normális. Emiatt Emma az egyik kedvenc szabadszájú hősnőm lett, aki ugyanolyan mint te vagy én. Hibázik, de feláll és folytatja tovább.

Mellette Preston egy visszavonulni készülő amerikai focisztár, aki emellett milliomos is, és nem mellesleg piszok jóképű. Hozza a tipikus grumpy karakterre jellemző jegyeket, amit én személy szerint nem tudok megunni, és ez a habitus tökéletesen illet Emma karakteréhez. Preston miatt a spicy jelenetek igazán tüzesek, és imádnivaló ahogy a fake dating valami egészen valóságossá alakul. 

A történet maga nem hosszú, ugyanakkor igazán jól lehet haladni vele. Hol Emma, hol pedig Preston szemszögéből láthatjuk az eseményeket, és lehetünk a szemtanúi az esküvői készülődésnek. Ha kell teniszezni megyünk, ha kell spa nap van, de yachtos nap is van. A tenger közelsége, illetve a nyár nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy igazán letehetetlen legyen a regény, és ne tudjunk másra gondolni olvasás közben. Igazi nyári felüdülés a Szikrázó fények, amit csak imádni tudok!

A főszereplők életében egy olyan időszakban lépünk be, ami átmeneti. Kilépnek a mindennapok körforgásából, és újraértékelik a vágyaikat, illetve azt, hogy mit szeretnének az élettől. Emmának és Prestonnak is lehetősége nyílik arra, hogy a mindennapi rutint elhagyva szabadon éljenek, szabadon döntsenek és a döntéseik következményével nem foglalkozva vessék bele magukat ebbe a fake dating kapcsolatba. A történet utolsó negyede az igazi fordulópont a kötetre nézve, hiszen itt érik be igazán a két főszereplő között kialakult kapcsolat. Áldozatokat hoznak, megpróbálnak arra koncentrálni, ami előttük áll, és ha ehhez az kell, hogy előtte elengedjék a másikat, hogy aztán újra együtt legyenek, akkor ezt teszik. Nagyon szerettem azt a Szikrázó fényekben, hogy végig őszinte volt, mentes a bonyodalmaktól, és hogy olyan természetesen alakultak ki az érzelmek Emma és Preston között. Ha együtt kell lenniük, együtt lesznek, nem számít, hogy először saját magukat kell megtalálniuk, hogy aztán beérjen a happily ever afterjük. Ha szereted az írónő munkásságát, illetve a romantikus regényeket, egy kis age gappel megfűszerezve (14 év a korkülönbség), akkor ne hagyd ki a Bright Lights  Summer Nights - Szikrázó fények c. regényt, ami igazi napsütést ígér!

"Tudtam, hogy ha nem dolgozom magamon, végül tönkre fogom tenni a kapcsolatunkat, mert szerintem nehéz igazán szeretni valakit, ha közben magadat nem szereted. Képes lettem volna elveszni benned, és még jobban elveszíteni saját magam."

"Régen halálra rémített az örökkévalóság. Az ismeretlen még annál is jobban. Most azonban izgalmasnak látom."

"Benne minden megvan, amit egy társban és pasiban kerestem. Csak én nem vagyok még az, aki lenni akarok, és nem akarom később amiatt elveszíteni a tökéletes férfit, mert nem szántam elég időt arra, hogy szeressem és megtaláljam önmagam."

" - Én már tudom, hogy egymásnak vagyunk teremtve, Emma. Meg akarom adni neked az időt, hogy ne csak megtaláld önmagad, de szeresd is azt, aki vagy. Várok, amíg készen nem állsz."

"Életembe először félek hogy elveszítek valamit."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

S.T. Abby: Paint It All Red - Vérrel festve (Mindf*ck 5.)

"Hadley összerezzen, amikor benyitok a szobájába. Kikapja a füléből a fülhallgatót, a szabad kezét pedig a szívére szorítja."

*

Csitt, kicsi bébi, figyeld a szót… 

Vajon Logan őket választja? 

Vagy együtt nézzük végig, ahogy elégnek? 

Ideje összezavarni a fejüket. 

Ideje befejezni mindent. 

Ideje vérrel festeni… 

A szörnyetegek általában nem remélik, hogy boldogan élnek, amíg meg nem halnak.

"A jó dolgok kevesebb ideig tartanak, mint a rosszak."

Hajnalig fenn maradtam, hogy befejezzem a Paint It All Redet, mert addig nem tudtam aludni, amíg ki nem derítem, hogy mi lesz Lana sorsa, mi lesz Logannal és tulajdonképpen, hogyan is fog végződni a történetük. Tudnom kellett, hogy vajon Logan feladja e Lanát, vagy eldobva az erkölcseit elfogadja annak a szörnyetegnek, aki? Tudnom kellett, hogy vajon minden bűnös megbűnhődött e, és ha igen, akkor kellőképpen e?

Lezárult az eddig olvasókarrierem legaddiktívabb sorozata, ami a bőröm alá mászott, és ami nem hagyott nyugodni, addig amíg a végére nem értem. Ez az ötödik rész eddig a legkiforrottabb, és legizgalmasabb része a sorozatnak. Tele van végső leszámolásokkal, vérrel, öldökléssel, minden titok kiderül, Lana az eddigi legveszélyesebb és legmeggondolatlanabb tervébe vág bele, ami nemcsak életeket vesz el, de saját magát is veszélybe sodorja. Végig libabőrözött a karom olvasás közben, és nem tudtam elszakadni a történettől. Nagyon hidegrázós, egyúttal zseniális a Paint It All Red, ami pontot tesz Lana bosszújának a végére, és megmutatja, hogy amit eddig olvastunk róla és a bosszújáról semmi ahhoz képest, ami a Vérrel festve alatt történik. Nem hittem volna, hogy lehet még hova fokozni, de S.T. Abby megmutatta, hogy lehet. Kegyetlen, véres, feléget maga után mindent, de az biztos, hogy ezt a finálét nem fogom egykönnyen elfelejteni. Lana, mint egy főnix újjászületik a hamvaiból, és megmutatja, hogy az élete csak most kezdődik el igazán. Kegyelmet nem ismerve tarolja le Delaney Grove városát, és borít lángba mindent, ami az útjába kerül.

Egy nagyon alapos és látványos bosszúval megspékelt lezárást kapunk. Mindenre választ ad, még azokra a kérdéseinkre is, amire nem számítunk. Lana a legádázabb küzdelem során sem veszti el önmagát, és végig megmarad annak a bosszúálló angyalnak, akit már a sorozat nyitókötetében megismerhettünk. Az írónő zseniálisan megalkotta a karakterét, és végig hű maradt ahhoz a képhez, amit kialakított Lanáról.

Ebben az ötödik részben elértük a végső szakaszt. A múlt titkai mind felszínre kerülnek, és olyan összefüggésekre is fény derül, amit eddig nem feltétlenül kötöttünk össze. A romantikus szál sem kevésbé erős, mint az eddigiekben, sőt a vége felé jönnek az igazi mindent megváltoztató döntések, amit már Logan sem tud megmásíttatni. A drámai feszültséget az a pont teszi még feszültebbé, miszerint Logan azt a gyilkost üldözi, aki maga Lana.

Összességében úgy gondolom, hogy a Paint It All Red - Vérrel festve egy erőteljes lezárása a Mindf*ck sorozatnak. A vége már-már idilli, és őszintén megmondom, hogy nem hittem volna, hogy ennyire šzép" lehet a sorozat utolsó fejezetei. Egy bosszú a történet mozgatórúgója, de jóval több lesz a sorozat végére. Kegyetlen, véres, tele leszámolással és mindazzal, amit ez a gyilkossággal teli kötet hordoz magában.

"A szerelemnek nem kell gyönyörűnek lennie. Sokkal inkább nyers, kemény harcnak, ami rákényszeríti az embert, hogy szembenézzen a lénye legsebezhetőbb részeivel, hogy amikor eljön a jó időszak, képes legyen élvezni és értékelni azt, és maximálisan átérezni, hogy milyen értékes. Máskülönben magától értetődőnek veszi."

"Horrorrománc. Az is egy műfaj, nem?"

"Az élet átkozottul jó tud lenni, ha az ember időt szakít arra, hogy megélje."

"Ahogy már mondtam, alábecsültem a sötét elmék igazi zsenialitását."

"Sosem gondoltam úgy a gyilkosságra, mint vágyra. Még soha nem mosódott el bennem ennyire a határ. Most viszont eljött ez a pillanat."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Jukimura Makoto: Vinland ​Saga 4. (Vinland Saga 4.)

*

Askeladd merész csellel kiszabadítja Knutot, a dán herceget, akivel komoly tervei vannak. Thorkell és csapatai azonban a nyomukban vannak, és csak Wales hegyei között lehet reményük lerázni őket. Meg kell egyezniük az ottani királyságokkal a biztonságos átjutásért, ám hamarosan még nagyobb fenyegetéssel kerülnek szembe: beköszönt a halálos tél…

A Vinland Saga negyedik eseménydús része tele van izgalmakkal, és a vikingek portyázó életmódjába is mélyebb betekintést kapunk. Kezd egyre véresebb, durvább és kegyetlenebb lenni a cselekmény, ami hűen tükrözi azokat az ismereteinket, amik fenn maradtak a vikingekről. A dánok, illetve az angol vidék is több teret kap, ami miatt nemcsak szerteágazóbb ez a negyedik rész, hanem sokkal izgalmasabb is.

A kötet cselekménye Askeladd tervére épül, és ezt a tervet követhetjük nyomon. Hol akadályokba ütközünk közbe, hol pedig Thorfinn kerül hajmeresztő helyzetekbe. Ezen már meg sem lepődtem, hiszen ha valaki, akkor ő az első, akit odavetnek az ellenséges sereg elé.

Thorfinn az, aki feláldozható, mégis fűti a bosszú, és ahogy haladunk előre a történetben úgy lesz egyre érettebb, és egyre jobban magának való. Már sehol nincs az a kisfiú, aki az apján csüngött, még mindig bosszúszomjas, de ahogy halad az idő, úgy lesz ő is megfontolt, és csak a megfelelő pillanatokban használja a tettei helyett a szavakat.

A történet egyik fordulópontja ez a negyedik rész, már csak azért is, mert sokkal megfontoltabb és kezdi levetni magáról azt a kezdeti csőlátást, ami eddig jellemző volt rá. Sokkal "vikingesebb" ez a rész, a portyázások, a véres harcjelenetek és az álmodozások miatt. 

Jobban beleillik a korba, és már nemcsak a történet magvas részét képezik, hanem hagyja, hogy a politikai vagy éppen a filozófiai oldala jobban megmutassa magát. Történelmileg korhű, és tele van a vikingekre jellemző sajátosságokkal. Erkölcsileg és politikailag kiforrottabb, de a fő hangsúlyt ezúttal a karakterek fejlődésére helyezi.

A történelmi fontossága mellett az erőszak is kézzel foghatón jelenik meg. A manga java része eköré is épül, ami miatt sokkal durvább jeleneteket kapunk, főleg a vége felé. Oké, hogy a Vikingek sorozatnak köszönhetően volt elképzelésem arról, hogy mennyire kegyetlen volt ez a nép, ám az utolsó pár képkocka mutatja meg igazán a vikingek gondolkodásmódját, és mindazt, ami portyázó gyilkossá tette őket.

A negyedik kötet az Askeladd iránti bosszúvágyat háttérbe szorítva a hatalmi játszmákra fordítja a figyelmet. Persze Thorfinn bosszúvágya ugyanúgy fennáll még, de nem kap akkora figyelmet, mint eddig. A dánok hercege, aki ebben a kötetben új karakter határozza meg a manga utolsó taktusait. Elindul azon az úton, ami a félénk hercegből előhozza a későbbi királlyá váláshoz szükséges elhatározásokat. Nekem kicsit semleges a karaktere eddig, de remélem, hogy ez még változni fog.

Amit nagyon szeretek ebben a mangában az az, hogy Jukimura Makoto nem próbálja meg idealizálni a vikingek életmódját, hanem hűen ábrázolja őket, és a kegyetlen jelenetektől sem riad vissza. Végig hiteles képet ad arról, hogy milyenek voltak a vikingek, hogy hogyan is kerültek Anglia partjaira, és hogyan próbálták meg meghódítani a kontinenst. 

A dánok elleni ellenszenv végig jelen van, kapunk egy kis meglepetést is ezzel kapcsolatban, illetve megmutatja, hogy a vikingek sem feltétlenül egyformák, hiába azonos a gondolkodásmódjuk. Többféle életvonalat tár elénk, és legnagyobb örömömre Thorkell is újra szerephez jut, aki még mindig egy őrült karakter, de nem tudom megunni az őrültségeit.

Összességében ezt a részt is élveztem olvasni. Az illusztrációk még mindig nagyon jól kidolgozottak, zseniális a történet vezetése, és a legvéresebb részek is éppen annyit mutatnak, ami még elfér egy mangában. néhol ugyan kegyetlen, de ilyen a vikingek élete, és a kötet sem finomkodik. Ha szereted az erős és harcias mangákat, akkor nem érdemes kihagyni a Vinland Sagát.

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Vanessa Len: Never a Hero - Sohasem hős (Szörnyek 2.)

 

" - Szedjétek a lábatokat! - kiáltotta az edző."

*

Joan véghez vitte a lehetetlent: visszaállította az idővonalat, megmentette a családját, és elpusztította a hőst, Nicket. 

Csakhogy mindezért súlyos árat fizetett. 

Ő emlékszik egyedül arra, hogy mi történt. 

Aaron, akit nehezen, de barátjává – vagy talán még többé – tett, most az ellensége, és meg akarja ölni. Nick, akit szeretett, idegenné vált, még a nevét sem ismeri. 

És csak Joan tudja, hogy egy könyörtelen, veszedelmes ellenség továbbra is ólálkodik körülöttük. Nem telik el sok idő, és egy halálos támadás után ismét menekülni kényszerül a szörnyek világában. Ráadásul közben rábukkan egy titokra is, ami mindenkit veszélybe sodorhat, akit szeret. Szerelem és család, áldozatok és szörnyű döntések közt őrlődve Joan kénytelen összegyűjteni régi szövetségeseit, hogy szembeszálljanak minden idők legveszélyesebb ellenségével, és újra megmentsék az idővonalat.

"Ha az egyik fél oldalán harcolunk, akkor a másik ellen küzdünk. A döntéseink nem is világosak, nem is egyszerűek."

Először is szeretnék köszönetet mondani az Anassa Könyveknek, hogy elhozták nekünk a második részt. Amikor olvastam a Csak egy szörnyeteget kedvencet avattam, aztán szomorúan tapasztaltam, hogy a magyar olvasóközönség számára nem lett akkora favorit ez a történet, mint nekem, és kétessé vált a sorozat sorsa. Nem lehetek eléggé hálás a kiadónak, hogy Joan, Aaron, Nick és az időutazás kapott még egy esélyt, hogy megmutathassa mekkora erő is lakozik benne.

Azt mondtam, hogy a Csak egy szörnyeteg kedvenc lett, a Sohasem hős meg sem közelíti az első részt, mert fényévekkel jobb annál, és te jó ég, hogy én mennyire vártam, hogy végre jöhessen magyarul is, és nagyon megérte a várakozást, mert IMÁDTAM! Minden várakozásomat maximálisan felülmúlta, és ittam minden egyes szavát. A már megismert izgalmas világot mélyíti el az írónő ebben a részben. A szörny és embervilág kettőse tovább bővül, jobban kifejti az írónő a világok közötti különbséget, azt hogy mit is jelent időutazónak, szörnyetegnek lenni, és ehhez mit kell elvenniük az emberektől. Nemcsak a világot ismerhetjük meg jobban, hanem Joan háttere is kezd kivilágosodni előttünk, azt hogy mi is ő valójában, és miért tűnik ki a többi szörnyeteg közül, miért üldözik, és miért akarják eltüntetni az idővonalakról. Egy nagyon izgalmas, cselekményben gazdag második részt kapunk, ami tele van veszélyes pillanatokkal, bujkálással, üldözéssel és titkokkal, amik szépen lassan kiderülnek, amik alapjaiban változtatják meg a világról alkotott képet. Nemcsak izgalmas, hanem szórakoztató is. A szerelmi háromszög az első kötet lezárása miatt nem hangsúlyos, ugyanakkor nem is tudjuk igazán elengedni ezt a szálat. Az idővonal akarva-akaratlanul is, de befoltozza a hibáit, és akiknek együtt kell lennie, azokat egymás útjába sodorja.

Már nemcsak a konfliktusokon van a hangsúly, hanem a belső vívódáson, azon, hogy mit is jelent jól cselekedni, hogy mi is az, amit a hőseink próbálnak megakadályozni, és mi az, amit Joan a Csak egy szörnyeteg alatt megakadályozott, és mi az, ami miatt tágult, illetve mélyült egy olyan fekete lyukká, ami képes beszippantani és eltörölni mindent. 

Egy sokkal komplexebb olvasásélményt kaptam a Sohasem hőstől, amiben újra megismerhettünk Nick és Aaron karakterét. Látszólag Joan az egyetlen, aki emlékszik az előző idővonalra, arra amit megváltoztatott, ugyanakkor ahogy haladunk előre megmutatja az írónő, hogy ez nem teljesen van így. Nemcsak Nicket és Aaront sodorja újra Joan útjába, hanem az Udvar embereit is, akik nem hagyják, hogy Joan létezzen. 

Úgy érzem, hogy még sok mindenre kell választ kapnunk, de szépen haladunk afelé, hogy ne csak az időutazás ténye vegyen le minket a lábunkról, hanem mindaz, amit közben Vanessa Lennek köszönhetően megismerhetünk. Szerettem a különböző korokba menekülni, szerettem, hogy élményeket adott, és nem egy helyen mutatta meg azt az írónő, hogy nemcsak a világot nem ismerjük, hanem azt az utat sem amerre tereli a karaktereit.

A cselekmény nagyon izgalmas, alig bírtam letenni a kötetet, és minden ébren töltött pillanatomba beleásta magát megmutatva ezzel, hogy nemcsak egy fantasztikus sorozattal van dolgom, hanem egy olyannal, amit nem becsülnek meg eléggé az olvasók, és nem kapja meg a megérdemelt figyelmet. Zseniális ahogy az írónő felépítette a világot, ahogy beleszőtte a szörnyetegeket és az időutazás tényét. Lenyűgözött, és megmutatta, hogy egy második rész is lehet erős, csak úgy mint egy sorozat első része.

A történet ott folytatódik, ahol a Csak egy szörnyeteg lezárult. Joan kénytelen szembenézni a tettei következményével, és azzal, hogy habár visszaállította az idővonalat, és megmentette a szeretteit, de ezáltal elvesztette Nicket és Aaront. Nick nem emlékszik rá, Aaron pedig az ellensége, aki le akarja vadászni őt. Emiatt olyan témák ütik fel a fejüket, mint a hűség kérdése, a jó és a rossz közötti vékony határvonal, és mindaz, ami a szörnyeteg léttel jár. Titkok, elfeledett igazságok és olyan legendák elevenednek meg, amiket a szörnyetegek csak meséknek gondoltak, de ahogy haladunk előre a cselekményben úgy mutatja meg az írónő, hogy minden legendának és mesének van alapja, és ez az alap végig körbelengi a Sohasem hős egészét. Összességében azt érzem az utolsó sorokat olvasva, hogy egy nagyon erős második részt kaptam, amiben rengeteg minden történik, ami sokat segít abban, hogy jobban megismerhessük ezt az időutazós, szörnyeteges világot, és ami megmutatja, hogy akiknek egymás útjába kell sodródni, azok egymás útjába fognak sodródni. A végzetet nem lehet elkerülni, akkor sem ha Joan végzete megismerni Nicket és Aaront. Ha szereted a különleges fantasy regényeket, ne hagyd ki Vanessa Len Sohasem hős c. regényét!

"A fiú, akit szerettem, szörnyvadász volt. Megölte Nagyit és a család többi tagját. De én visszaformáltam őt. Szétbontottam az életét. És a Huntok most újra élnek. 

De nem emlékeznek. 

Ő pedig nem emlékszik rám."

"Az a Nick már nem létezett, és neki nem lenne szabad visszakívánnia őt. 

Nicknek ilyennek kellett volna lennie. 

Egy hétköznapi életet élő fiúnak."

" - Szerintem azért neveztek így el az emberek titeket, mert félnek a hatalmatoktól - motyogta Nick. - Végül minden a félelemről szól."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)