Christina Baehr: Kígyók városa (Ormdale titkai 4.)

"A tudomány nem mendemondákon alapul."

*

Edith felkészült a félőrült tudósra és a kígyókkal teli laboratóriumára, de vajon készen áll arra is, hogy beismerje: néha szüksége van a barátaira? 

Edith biztos benne, hogy Janushek egykori munkaadója, a titokzatos Farley doktor rejti a sárkányméreg ellenszerének kulcsát és ezzel az egyetlen reményt, hogy megmentse a férfit, akit szeret. Álruhában indul el London alvilági negyedébe, ahol azonban hamar olyan fondorlatos összeesküvésre bukkan, amely akár saját detektívregényeinek lapjairól is származhatna. 

Ahogy Edith egyre jobban elmélyül a város sokkal tekergőzőbb és veszedelmesebb részébe, mint valaha képzelte, rá kell döbbennie: Farley talán egészen mást keres, és Simon megmentésének ára jóval nagyobb lehet, mint amennyit képes megfizetni. 

Az Ormdale titkai-sorozat negyedik kötetében Edith útját követhetjük a londoni társasági élet csillogó magaslataitól a város legsötétebb nyomornegyedeinek mélyéig, ahol a sárkányok a legváratlanabb helyeken bukkannak fel, és ahol Edith sorsa végül nem a saját, hanem barátai kezében nyugszik.

"Mindig lesznek ragadozók, ahogy prédák is."

Elérkeztünk az Ormdale titkai sorozat negyedik részéhez, ami sokkal veszélyesebb, mint az előző kötetek. Ezúttal a helyszínünk London, és egy bizonyos doktor után járjuk London ködös utcáit, kétes ügyletekbe botlunk, és nem egyszer van veszélyben Edith élete, amit annak köszönhet, hogy merszi és immunis a sárkányok mérgére. A Szelek Vára után iszonyatosan vártam a Kígyók városa megjelenését, de ha tudom, hogy nincs ebben a részben benne Simon, és nagyon keveset mozdul előre a kiszabadítása, akkor még vártam volna egy kicsit a befejező kötet megjelenéséig, mert muszáj megtudnom hogy és mikor fogja Edith kiszabadítani őt Wales fogságából.

Még mindig nagyon imádom ezt a sárkányos gótikus fantasyt, és Edith egyszerűen nem tud nem bajba keveredni, és én annyira szeretem őt ezért. Kicsit becsapott a kötet, de úgy hiszem, hogy megéri várni Simonra, és a kiszabadítására, még akkor is, ha ebben a negyedik részben végig ezt vártam, hogy mikor indulunk el utána. A Kígyók városában megismerhetjük az írónő által lefestett Londont, Janusek volt munkaadóját Farley doktort, Hannát, és azt is, hogy miért Kígyók városa a kötet címe. Nagyon jól éreztem magam olvasás közben, és habár másra számítottam, így is nagyon örülök, hogy nemcsak a Wormwood-apátság és Wales kapja meg a szereplési lehetőséget, hanem London is, és végre Edith szembesülhet azzal, mennyit is érnek a detektívregényei, és milyen élet várna rá, ha a sárkányok helyett kibújik az írói álnév alól, és megmutatja, hogy ki az az ifjú tehetség, aki ezeket a regényeket lapra vetette. Nagyon szerettem azt ebben a kötetben, hogy végig fenn tudta tartani a figyelmemet, a kellő helyeken volt titokzatos és néhol bizony veszélyes is. Edith sokkal vakmerőbb, mint eddig, és megmutatja, hogy ugyanúgy tud lenni egy bajba jutott hölgy, mint a saját sorsa kovácsa, és ez a kettősség teszi őt igazán kedvelhetővé.

Annyira könnyed és cozy a stílusa, a viktoriánus kor továbbra is levesz a lábamról, és így, hogy még nem jelent meg a befejező kötet is azt tudom mondani, hogy nagyon megérte elkezdeni, mert egy olyan kalandot ad, amire nagy szükségem volt. Londonnak köszönhetően ez a rész valamivel borúsabb, mint az előzőek, és kevesebb szerepet is kap benne Ormdale és lakói, de az a helyzet, hogy a Kígyók városának ez is jól áll. A végén persze visszatérünk az apátságba, ahol egy utolsó veszedelmes kaland vár ránk Simon kiszabadítása előtt, vagyis remélem, hogy az ötödikben már ez következik.

Farley doktor megjelenése nagyon hajaz Dr. Jekyll és Mr. Hyde-ra, már csak az őrült orvos titulus miatt is. Farley doktornak hála Edith kétes ügyletekbe botlik az ellenszer megszerzése közben, ami miatt kicsit sötétebb a kötet hangulata, és ami miatt sokkal veszélyesebb, mint egy sárkány harapás. Előkerülnek morális kérdések, olyan párhuzamok, amiket Edith a maga tempójában fejt meg, és ami segít neki eldönteni a dilemmáját, miszerint melyik út járható Simon kiszabadításával kapcsolatban. Ahogy a legtöbben úgy Edith is elbizonytalanodik egy-egy döntés előtt, de örülök, hogy sikerült a morális zónáján belül maradnia, és nem lépte át a határait.

A sárkányok továbbra is jelen vannak, ugyanakkor a vége felé kerülnek úgy igazán elő. Persze Edith kiskedvence majdnem végig velünk van, de jó volt látni, ahogy a Wormwood-apátságbeli sárkányok is újra előkerültek, és a kincsesláda rejtélye is megoldódni látszott. Sok mindent lezárt ebben a részben az írónő, hogy majd a fináléban teljes erővel tudjon Simonra koncentrálni, legalábbis én remélem. :D Kérlek mondjátok, hogy így lesz!!

Megdöbbentő szituációkban ez a kötet sem szűkölködik, és ha azt nézzük, hogy mennyivel borúsabb és mennyivel mélyebb érzelmek jelennek meg benne, akkor ez nem is csoda. Egy nagyon izgalmas és veszélyes kalandban gazdag negyedik részt kaptam, ami tele van a sorozatra oly jellemző szerethető jegyekkel, ugyanakkor úgy érzem, hogy a Kígyók városában nagyobb a tét, mint eddig. Edith sikeresen megmutatja, hogy minden helyzetben kész helytállni, és nem riad meg a komplikációktól, illetve a felelőtlenül szükségtelen helyzetektől sem. Imádtam ezt a ködös Londont, a mélyebb elmerülést a bűnben, illetve a morális kérdéseket, a bűntudat vezérelte döntéseket, és mindazt, amit a Kígyók városa adott. Egy igazán lebilincselő folytatás ez, ami tele van Edith merészségével, és ami megmutatja, hogy a sárkányok Ormdale-n kívül mekkora veszélynek is vannak kitéve, ha rossz kezekbe kerülnek. Összességében én ezt a részt is nagyon szerettem, és alig várom, hogy újra visszacsöppenhessek a Christina Baehr által megálmodott misztikus világba az Ormdale titkai sorozat ötödik, lezáró részében. Emiatt az egyik szemem sír, mert hamarosan vége a kalandnak, a másik meg nevet, hiszen részese lehettem ennek a csodának, ami megmutatta, hogy a sárkányos cozy fantasyk az én vesszőparipám, ami nélkül lehet, de nem érdemes élni. 

"Az az elképzelés, hogy egy kapzsi képviselő az én szerény jövedelmemből tömje a hasát, elképesztően ízléstelen volt számomra."

" - Ha az elesettek védelmezése gyengeség, akkor én a gyengeséget választom."

" - Ha az ember mindent egyedül csinál, az nem azt jelenti, hogy erős. Valójában az egyfajta gyengeség. Amikor bízol annyira másokban, hogy a segítségüket kérd, mert képes vagy beismerni a saját gyengeségedet előttük, abban van az igazi erő."

"Különösen kellemetlen lenne, ha arról kellene meggyőznöm egy idegen úriembert, hogy engedje meg, hogy ráköpjek a londoni forgatag kellős közepén."

" - Mert már régóta keresem magát, Fairweather kisasszony."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Morisita szuu: A szerelem jelei 5. (A szerelem jelei 5.)

*

Juki élete a barátai, a divat és az egyetem körül forgott, amíg valami meg nem szakította megszokott rutint: egy véletlen találkozás Icuomival, egy felsőbb éves fiúval, akinek szenvedélye a nyelvtanulás, az utazás és a filmnézés. Miután összejöttek, Juki lassacskán kezdi megszokni a gondolatot, hogy barátja van – de vajon mit is jelent ez pontosan, és hogy változik meg az élete ettől? Morisita szuu különleges szerelmes története tele van hiteles részletekkel a japán jelnyelvvel és a hallássérültek életével kapcsolatban, és szerte a világon meghódította a romantikus mangák rajongóit.

"Ez a világ csak a miénk. Mintha csak a kettőnk titkos kódja volna."

Lehet, hogy már unalmas, hogy mindig azt mondom, hogy az éppen aktuális rész, amit olvastam a legcukibb, de az a helyzet, hogy A szerelem jelei 5. számomra, és most már tényleg a legcukibb kötete a mangának. Annyira édes volt, annyira nagy szüksége volt a lelkemnek rá, hogy azt nem tudom szavakkal kifejezni. Juki és Icuomi kapcsolata részről-részre egyre többet változik, egyre inkább megismerik a másikat, és ezáltal megmutatja az esetlen első szerelem minden apró mozzanatát.

Nagyon szerettem ebben a részben azt, hogy habár nem történtek hatalmas dolgok a történet szempontjából, mégis fontos eleme a sorozatnak, hiszen az érzelmek elmélyüléséé ez a kötet, és azé, hogy Juki és Icuomi kapcsolata még mélyebb, még természetesebb és még édesebb legyen.

Ugye a negyedik rész Ósi és Icuomival ért véget, és az a helyzet, hogy nagyon vártam mi lesz velük. Ósi most mutatta meg igazán magát, kicsit közelebb is kerülhetett ezáltal hozzánk, és végre nem kell találgatni azzal kapcsolatban, hogy mit is érez Jukival kapcsolatban. Nem éppen felhőtlen a két fiú kapcsolata, de jól jött ez a rész ahhoz, hogy valamennyire rendeződjenek a dolgok, és meglássuk azt, hogy hol is állunk tulajdonképpen. 

Ósi valamennyire kitárulkozott előttünk, amihez nagyban hozzájárult Icuomi természete is. Egyáltalán nem éreztem azt, hogy ez az erőfitogtatás hiábavaló lett volna, mivel kicsit felrázta a történetet, és adott egyfajta felemelkedő hangulatot a mangának. Ósi miatt továbbá azt is látjuk, hogy Icuomi tényleg törődik Jukival, és nemcsak azért van vele, mert érdekes, újdonság és Juki által egy teljesen új világot ismerhet meg a jelnyelvnek hála.

Juki élete napról-napra egyre szélesebb körű, kitágul a látóköre, a perspektívája, és új lehetőségeket sodor az útjába. Tetszett, hogy Morisita szuu úgy ábrázolja őt, mint egy tipikus egyetemistát, aki szerelembe esik, aki diákmunkát vállal, és aki izgul egy randi előtt, egy közös programon, vagy csak esetlennek érzi magát, és emiatt aranyos helyzetekbe kerül. Még mindig azt mondom, hogy Icuomi és Juki nagyon is összeillő páros, és jól kiegészítik a másik világát.

Maga a hangulat végig könnyed, és van egyfajta meghittsége is. Érzelmileg sokkal mélyebb, mint eddig, és itt tudatosul úgy igazán Jukiban az, hogy van valakije, akivel tud közös programokat szervezni, akivel tud randizni, és aki nem ragaszkodik ahhoz, hogy felfedezzék a világot már most az elején, hanem idomul a másikhoz, és fontosabbnak tartja az együtt töltött időt, mint a kalandokat. Ugyanakkor minden randi, minden új helyzet egy kaland, amit Juki és Icuomi közösen élhetnek át.

Számomra hihetetlenül aranyos az, ahogy egymásra talál a szerelmespárunk, ahogy a világ egy új perspektíváját ismerik meg, és ahogy egy egyszerű randi is mekkora örömet tud okozni Jukinak, aki nem tudom, hogy Icuomi előtt, hogy élte az életét, de az biztos, hogy utána nem lesz minden ugyanolyan. A fiú kihúzza a lányt a csigaházából, abból a biztonságos közegből, ahová saját magát száműzte, és megmutatja neki, hogy milyen a világ akkor, ha esélyt ad neki.

A jelnyelvnek köszönhetően nem minden részlet vehető ki, ám én nagyon szerettem azt, hogy nekem kell rájönnöm arra, hogy éppen mi az, amit Icuomi izgalmában ennyire hevesen és hibásan jelel Juki számára. A szerelem kibontakozása, és ezáltal a kötet is lassú, a maga tempójában folyik, hol belassul, hol pedig tempósabb, de az biztos, hogy minden egyes pillanat megéri, mert hihetetlenül aranyos A szerelem jelei.

Ezt a részt is egy reggel alatt befaltam, és annyira jól esett a lelkemnek. Igazi gyógyír egy esős reggelre, amikor nem kell azzal foglalkoznod, hogy kint leszakad az ég, mert Juki és Icuomi gondoskodik arról, hogy a szívedben valami útnak induljon. 

Ha csak egy erősséget emelhetnék ki A szerelem jeleivel kapcsolatban, akkor az az lenne, hogy végtelenül aranyos, és ebben az aranyosságban kellő esetlenség is van, ami miatt mi is úgy érezzük, hogy átéljük újra az első szerelmet. Az illusztrációk és a hozzájuk tartozó párbeszédek most is nagyon jól kiegészítik egymást, és még mindig levesz a lábamról az a könnyedség, amit a történet áraszt magából. Ha manga rajongó vagy, és még nem kezdted el A szerelem jeleit, akkor legyen ez egy jel, hogy adj egy esélyt neki!

"Amikor… Jelelek… Olyankor… Juki… Rám néz."

"Lélegzetelállító… 

Biztos az ilyen pillanatokra használják ezt a kifejezést… 

Erre gondoltam ebben a percben."

"Mennyire érződik súlyosnak, az attól is függ, kinek mondja el, és ő az adott időben épp mennyire tudja befogadni azt."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Raven Kennedy: Gold - Arany (Az aranyozott fogoly 5.)

"Hangosan zuhanok."

*

Minden vég egyben egy kezdet is. 

Azt hittem, meg fogok halni, és ha nincs Slade, meg is haltam volna. Csak úgy menthetett meg, hogy feltépte a világok közti hasítékot. 

Csak úgy menthettem meg magam, hogy bebújtam ezen a résen. 

Néha egy veszélyes helyről menekülve egy másik veszélyes helyre kerülünk. 

Annwynba, A tündérek birodalmába. 

Varázslatot és szépséget találtam itt, bár minden sarkon fenyegetés leselkedik rám. 

De én is fenyegetést jelentek. 

Nem vagyok többé egy aranykalitkában tartott lány, és senki sem akadályozhatja meg, hogy megkeressem a Slade-hez visszavezető utat. De a hazatérés során farkasszemet kell néznem a veszéllyel és titkokkal kell szembesülnöm. 

Így hát elég fényes lángként kell lobognom, hogy megvilágítsam az utamat. 

Különben elnyel a sötétség.

"Hallgatom a saját búcsúmat, amit ő soha nem fog meghallani."

A negyedik rész függővége miatt már tűkön ülve vártam a folytatást, hogy megtudjam mi lett Aurennel, ugyanakkor féltem is ettől a résztől, hiszen már vészesen közel a történet vége, és én egyáltalán nem vagyok felkészülve rá. A Gold megadott mindent, amit vártam tőle, és még annál is többet. Ahogy haladunk előre a sorozatban úgy lesz egyre izgalmasabb, egyre veszélyesebb és egyre kiélezettebb a helyzet. Nemcsak Auren szenved meg ebben a kötetben, hanem Slade, Malina királynő és Osrik is, akit nagyon megkedveltem így a végére, és örülök, hogy nem engedtem, hogy az első benyomásom döntsön róla.

Úgy érzem, hogy a Gold az eddigi legfontosabb része Az aranyozott fogoly sorozatnak. Már nemcsak Auren sorsa a tét, hanem a világé is. A tüngusok és az oreaiak közötti ellentét kiélesedik, és már nem tudunk szemet hunyni a két faj közötti viszályon. Mind a két oldalon másként bánnak az oda nem illőekkel, és ez végig megpecsételi a Gold sorsát. Az első fejezetek Aurennek hála választ adnak a negyedik rész kérdéseire, hogy mi történik az Arany lánnyal, miután a szakadék elnyeli, és azt is megmutatja, hogy míg eddig küzdött azért, hogy kitörjön a kalitkájából, addig most már lehetőséget kap, hogy saját döntéseket hozzon, úgy alakítsa a sorsát, ahogy azt ő jónak látja. A Slade-től való elszakadás kikészített, hiszen borzalmas volt látni, hogy amikor végre egymásra találtak elszakadtak a másiktól, és nemcsak Slade próbál meg Auren után menni, de a lány is vissza akar térni hozzá. Maga a történet több szemszögből íródott, így nemcsak Slade és Auren sorsa játszódik le a lelki szemeink előtt, hanem másoké is. Vannak, akiket jobban megkedveltem emiatt a rész miatt, és vannak, akik végérvényesen elvágták magukat előttem, de ez így van jól, hiszen minden történetbe kell néhány negatív karakter, akiket lehet utálni, ha úgy alakul a világ sorsa, sőt akkor még hibáztatni is lehet őket, és Kaila királynő az egyik aki nem tudta belopni magát a szívembe. 

A kötet legnagyobb erőssége a világfelépítés, ami már sokkal kiterjedtebb, mint az eddigi kötetekben. Már nemcsak egy szegletét láthatjuk a világból, hanem egy teljesen másikat is, ami eddig rejtve volt előttünk, és ami sokkal nagyobb jelentőséggel bír. Érdekes volt látni, ahogy Auren megtapasztalta azt, amit gyerekként elvettek tőle, és végre kiállt önmagáért. Nagyon sokat fejlődött a Goldban, ugyanakkor nagyon hiányzott nekem az Auren-Slade páros. 

Az írónő egy nagyon gazdag környezetet teremtett meg nekünk, ahol nemcsak az önállóság szikrája kezdett el kigyökerezni, hanem elindult egyfajta önismeret is. A mágia, a politika és az emberi kapcsolatok összefonódnak, és nagyobb hangsúlyt kaptak, mint valaha. A feszültség és a világ sorsa végig jelen van, és nem hagyja, hogy a karakterek megfeledkezzenek róla. Auren nemcsak egy teljesen új világba csöppent bele, hanem azt is meglátja, hogy mennyivel másabb, mint az, amiben felnőtt. Ez a kettősség tökéletes táptalajt ad a kibontakozásra.

A kötet igazi üde foltja Malina és Dommik "kapcsolata", mert az az igazság, hogy én nagyon megkedveltem őket, főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy honnan is indultak. A tiltott dolgok mindig sokkal csábítóbbak, de őszintén ki ne lenne oda egy királynő x orgyilkos párosért, akik fokozatosan találnak egymásra, és akiket biztos, hogy nem láttál jönni? Mellettük Osrik és Rissa párosa is váratlan, és Osrik odaadása az, ami megnyer magának, és ami miatt drukkolsz, hogy Rissa felépüljön, még akkor is, ha semmi esélye a felépülésre.

A történet továbbra is nagyon izgalmas, és tele van váratlanabbnál váratlanabb fordulatokkal, amik nemcsak felrázzák az eseményeket, de színt is adnak neki. Slade bosszúhadjárata a rohasztással a kedvenc elemem, és nem tudom megunni azt a rothasztó mágiát, ami belőle árad. Maga a cselekmény nagyon gazdag, kalandos, néhol veszélyes, ugyanakkor új, és szórakoztató. Kicsit hosszúnak tűnhet, de ahogy belekezdünk belecsöppenünk egy örvényből, amiből nem akarunk kijönni, és amit nem akarunk, hogy véget érjen. A kötet a vége felé pörög fel igazán, és mutatja meg, hogy mennyire megérte várni, hogy azok a bizonyos szálak összeérjenek, és értelmet nyerjen mindaz, amit az írónő már a Gild elején elcsepegtetett nekünk. A lezárása szó szerint sokkolt, és fogalmam sincs, hogy mi lesz velem a Goldfinch megjelenéséig, mert az a helyzet, hogy teljesen a függője lettem, és ha eddig nem imádtam volna ezt a sorozatot, ez most biztos megváltozott volna, mert eszméletlenül jó volt, és imádtam, hogy ahogy haladunk egyre többet és többet kapunk ebből a világból, amit még mindig nem ismerhetünk teljesen. Ha szereted a dark fantasyket, és szeretnéd megtalálni a következő függőségedet, akkor ne hagyd ki Raven Kennedy Az aranyozott fogoly sorozatát, aminek a Gold az ötödik lebilincselő és izgalmakban gazdag része!

"Annyira szeretem, hogy az túlmutat a szív határain, fájdalmat érzek, nem vagyok teljes, és gyászolok, amíg rám nem talál. 

És meg fog találni."

" - Valójában az - kezdem nyugodt hangon. - Digby hosszú évekig szolgált őrként Haranghegyen. Tehát ha valakinek tele lehet a töke azzal, hogy elhagytad a várost, hát az ő."

" - Inkább hoztam neked egy harangot. Őszintén szólva elég idegesítő a hangja. Nem olyan, mint a tiéd. A te hangod… szép."

" - Nem volt náluk a te virágod. A virágüzletben. El tudod hinni ezt a szart?"

"Vele vagyok ebben a fényben, fürdőzöm a melegében, és még a köztünk lévő távolság sem veheti ezt el tőlünk. Mert mindegy, hol vagyunk, a nap mindig felkel. Mindegy, hogy hol van, én szeretem."

"Vannak, akikkel csak pillanatokig kapcsolódik össze az életünk, akár egy hullócsillag. Gyorsan és rövid ideig, de egy pillanatra megvilágítják egy részedet, és a fényük azután is veled marad, hogy ők elmentek."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Sirahama Kamome: Boszorkánysüveg-műhely 5. (Boszorkánysüveg-műhely 5.)

*

A Kígyógerinc-barlang mélyén Qifrey és tanoncai egy karimás kalapossal kerülnek szembe, akinek sötét mágiája vadállattá változtatta Euinit. Mielőtt azonban visszatalálhatnának a biztonságos ösvényre, minden leleményüket és varázslatukat be kell vetniük, hogy átjussanak az elátkozott romononiak seregén. Vajon a boszorkányok megtalálják magukban az erőt, hogy felvegyék a harcot az új ellenséggel szemben, aki felrúgja még a mágia szabályait is?

Elérkeztünk az eddigi legizgalmasabb részhez. Sokkal komolyabb, veszélyesebb és nagyobb a tét, mint eddig. Nemcsak fel kell találniuk magukat a boszorkánytanoncoknak, de át is kell menniük a vizsgán, ami tovább tart, mint eddig bármikor. Új karaktereket ismerhetünk meg, régi ellenséget, és azt a találékonyságot, ami Coco-t jellemzi, ami segít neki abban, hogy mindig jól cselekedjen, vagy legalábbis megpróbáljon, és ne okozzon még nagyobb galibát, mint amit eddig okozott.

A történet ott folytatódik, ahol az előző rész abbamaradt, és egy pillanatra sem lehet elfordulni, hiszen biztos akkor fog történni valami, ami teljesen felforgatja a cselekményt. 

Szerettem azt ebben a részben, hogy ahogy haladunk előre Coco történetében úgy lesz egyre magasabb a tét, úgy ismerjük meg a tanoncok kreatív és problémamegoldó oldalát, és nemcsak Cocora helyez a manga hatalmas hangsúlyt, hanem a többi boszorkánytanoncra is, hiszen együtt vannak benne a képzésben, és együtt néznek szembe a nehézségekkel.

A régi fenyegetés, illetve a váratlan helyzetek tökéletesen dolgoztak együtt, és mutatták meg, hogy nem kell ahhoz tiltott varázsláshoz nyúlni, hogy egy húzós és szinte lehetetlen helyzetből kiutat találjanak hőseink. Mindössze kreatívnak, leleményesnek kell lenniük, na meg az sem hátrány, ha hisznek a sikerben, és mindent megtesznek a másikért, és egymásért is. Coco, Agatt és a többiek is megmutatják, hogy nem ijednek meg az akadályoktól, és emelt fővel állnak neki a megoldás kieszelésének.

A kiadvány minősége, illetve az illusztrációk még mindig hatalmas kedvencem, hiszen a lapok minőségiek, a rajzok tökéletesen tükrözik az adott szituációkat, a karaktereket, és ezáltal arra is képesek, hogy megmutassák a helyzet komolyságát, azt hogy ahogy haladunk előre a történetben úgy ismerjük meg fokozatosan a teljes képet, és kapunk egy olyan átfogó elképzelést, ami tökéletesen lefedi a Sirahama Kamome által megálmodott világot.

A Kígyógerinc-barlangban megrendezésre kerülő vizsga nem olyan ártalmatlan, mint amilyennek elsőre tűnhet. Jóval több, mint egy vizsga, hiszen nemcsak a túlélésért küzdenek Coco-ék, hanem a belső erkölcsi iránytűjükkel is, ami nem engedi, hogy helytelenül cselekedjenek, és rálépjenek egy olyan útra, ahonnan nincs menekvés, ahonnan nem lehet csak úgy lelépni. Emiatt nagy teher nyomja a tanoncok vállát, de készek vállalni a felelősséget a tetteikért, és a döntéseikért.

A karimás kalapos megjelenése nem új keletű, hiszen az előző kötetekben már találkozhattunk vele, de most mutatja meg igazán azt, hogy mi is a célja, és milyen útra akarja terelni Coco-t. Eddig a háttérből irányította a szálakat, de most kész kiállni a tanoncok elé, és megmutatni, hogy mire is képes a tiltott varázslással, és mennyivel egyszerűbb megoldani a megoldhatatlant azzal, ha a rossz útra térünk.

Úgy érzem, hogy ennek az ötödik résznek az a legnagyobb erőssége, hogy a veszélyes helyzetek mellé belső fejlődés is jár. Coco útja most kezd el beérni, most látjuk meg igazán benne a potenciált, azt hogy ha választás elé áll és a könnyebbik út lenne a tiltott, akkor is a nehezebbet választja, mert az a helyes, és nem lehet megingatni, nem lehet elbizonytalanítani. Látja maga előtt a célt, a hozzávezető utat, és kitapossa azt, nem enged a csábításnak.

A Boszorkánysüveg-műhely ötödik része eddig a legeseménydúsabb, és egyben a leg- kalandosabb. Euini útja és átváltozása rányomja a bélyegét a kötetre, de jó értelemben, hiszen miatta még izgalmasabb lesz a történet, és még nagyobb a tét, mint eddig. Már nemcsak Coco anyukájának a sorsa forog kockán, hanem Euini-é is, aki rosszkor volt rossz helyen, aki nem olyan tanonc, mint amit a mesterek várnának, mégis ott van benne a szikra, ami csak arra vár, hogy megmutathassa magát, ami fokozatosan érik, és alig várom, hogy Euini is meg tudja mutatni mennyit ér, mint boszorkánytanonc. Összességében én ezt a részt is nagyon szerettem, és alig várom, hogy folytatódjon a történet, és Coco kalandja ebben a nem éppen veszélytelen világban!

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Rachel Gillig: Two Twisted Crowns - Két ferde korona (A pásztor király 2.)

"Ravyn közelebb lépett, a cella rácsa a kezében hideg volt, akár a jégcsap. 

- Tudom, hogy hallasz."

*

HA TÚLCSORDUL BENNE A MÁGIA, A KIRÁLYSÁGA PUSZTULÁSRA VAN ÍTÉLVE? 

Elspethnek szembe kell néznie a tettei következményeivel, amikor Ravynnal veszélyes küldetésre indulnak, hogy megmentsék a királyságot. A zsarnoki uralkodó és a fekete mágia kötelékében vergődő királyság veszélyben forog. Elspethnek és Ravynnak sikerült összegyűjtenie a Gondviselés kártyáit, egy kivételével: a legfontosabb, az Éger ikrek kártyája még hiányzik. 

Ahhoz, hogy még a téli napforduló előtt megleljék a kártyát, és a segítségével felszabadítsák a királyságot, be kell venniük magukat a veszedelmes, ködös erdőbe. 

Az egyetlen, aki a segítségükre lehet ebben, az az a szörny, aki Elspeth fejében él: a Lidérc. A szörny, aki már nem szívesen osztozkodik tovább… 

A One Dark Window – Egy sötét ablak kísérteties, lebilincselő folytatása.

"Mivel semmirekellő herceg és csapnivaló lovas katona volt, Elm nem zárta be az ajtót."

A One Dark Window után kétségem sem volt afelől, hogy fogom e folytatni a történetet, mert ennyire különleges fantasyt is csak nagyon régen olvastam. Rachel Gillig egy olyan duológiát álmodott meg, ami szó szerint tökéletes, és amiben nem találok hibát. Végig atmoszférikus, dark és imádtam, ahogy az Erdő szelleme, illetve a tarot kártyák megjelentek benne. Végig az Éger ikrek kártya után futunk, de közben ott van Elspeth és a Lidérc dilemmája is.

Nagyon szerettem azt a Two Twisted Crownsban, hogy ott veszi fel a cselekmény szálát, ahol az első abbamaradt. A tét nagyobb mint eddig, és hatalmas súly nehezedik a karakterek vállára. Külön öröm számomra, hogy nemcsak Elspeth és Ravyn veszi ki a részét a "munkából", hanem Ione és Elm is, akiket nagyon megkedveltem így a második kötetre. A regény hangulata végig gótikus, nyomasztó és sötét. Az állandó fenyegetettség érzete végig rányomja a bélyegét a cselekményre, és nem ereszt. Az írásmód igazán különleges, és emiatt azt érezhetjük olvasás közben, hogy minket is elnyel a köd, és mindaz, ami ennyire kalandossá, veszélyessé és gótikussá teszi a Two Twisted Crownst. Maga a cselekmény a váltott szemszögeknek hála lassabban bontakozik ki, de ez ne riasszon meg senkit, mert igazán különleges élményt adnak ezáltal a történetnek. Nemcsak Elspeth sorsa forog kockán, hanem a világé is. Emiatt hol brutális eszközökhöz nyúlt az írónő, hol pedig elmélyítette a már ismert tényeket. A világfelépítés pont emiatt olyan fontos, mint a karakterek és a belső konfliktusaik. Nemcsak Elspeth kerül ezáltal közelebb hozzánk a Lidérccel folytatott belső küzdelmei miatt, hanem Ione is, aki teljesen más színben tűnik fel ebben a részben, mint az elsőben. Sokkal kedvelhetőbb, és a szívünkön viseljük a sorsát, és a döntései következményét.

Míg a One Dark Window csak egy szerelem kibontakozására fókuszált, addig a Two Twisted Crownsban két szerelem kerül előtérbe. Imádtam, ahogy a gótikus, horrorisztikusabb hangulat ellenére is teret kap a romantika, és mindezt az írónő a maga sajátos stílusában csinálja. Szerettem azt a kötetben, hogy habár a belső konfliktusok és a tarot kártya utáni hajsza van fókuszban, mégis figyelt a részletekre, és nagyon egyben van a cselekmény. Informatív, és tele van baljós jelenetekkel, ami még inkább elmélyíti a történetet.

A történet központi kérdése a hatalom, és az az ár, amit hajlandóak vagyunk érte megfizetni, emiatt hol árulással szembesülünk, hol pedig áldozatokkal. Egy igazi küzdelem a túlélésért és az életben maradásért ez a kötet. Elspeth a tökéletes példa arra, hogy a bennünk élő szörnyeteg ellenére is lehet helyesen dönteni és helyesen cselekedni. Emberileg sebezhető, akiben ott él a szörny, aki végig attól retteg, hogy maga is szörnyeteggé válik.

Elspeth egy igencsak komplex karakter. Míg ebben a részben a belső harc dominál nála, addig a Lidérc nagyobb teret kap, és megmutatja, hogy nem akkora szörnyeteg ő, mint amit gondoltunk róla. Neki is megvan a maga története, amit szerencsére meg is ismerünk, és megmutatja az emberibb oldalát is, bár azért a szóváltásai Elspeth-tel még mindig szórakoztatóak, és szerettem a kettősükről olvasni. Nem egy mindennapi páros, és nem egy mindennapi történet az övék.

Elspeth mellett Ravyn emelkedik ki igazán, hiszen végre megmutatja magát, és bebizonyítja, hogy bármit képes megtenni a szeretteiért, még saját magát is feláldozni. Az írónő egy olyan fantasy világot álmodott meg, ami nyugtalanító, ahol a köd veszélyt rejt magában, és ahol az Erdő szelleme bármikor lecsaphat. Nem egy tucat fantasy, sokkal inkább azoknak szól, akik szeretik a különlegességeket, az ínyencségeket, és akik nem riadnak vissza a sötétebb világképtől sem. Nekem hatalmas kedvencem lett, és alig várom, hogy még olvashassak az írónőtől, mert ezzel a duológiával nagyon magasra tette a lécet, és megmutatta, hogy mérsékelt érzelmi közegben is lehet maradandót alkotni. Leginkább a hatalom és a politikai intrika dominál, a "gonosz" legyőzése, és a kitűzött cél, a tarot kártyák egyesítése mellett. A kötet végig egyenletes tempóban halad, s míg a végére kicsit felgyorsulnak az események, addig a lezárás illik a duológia egészére. Egy olyan végkifejletet ad, amit el tudunk fogadni, és ami méltó Elspeth-hez, Ravynhoz, a Lidérchez, a Gondviselés Kártyáihoz, Ione-hoz és Elmhez. Ha szereted a gótikus fantasyket, semmiképp sem hagynám ki A pásztor király duológiát!

" - Tizenketten hívják egymást, amikor megnyúlnak az árnyak. Amikor rövidek a napok, a szellem erejének senki sem szabhat gátat. A paklit hívják, s a pakli válaszol. Egyesíts, kérik, s mi megszabadítunk a fekete varázstól. A király nevét viselő fánál a vért fertőző fekete sóval ők tizenketten, együtt, leszámolnak a kórral. Megvilágítják majd a ködöt a hegyektől odáig, hol zúg a tenger árja. Új kezdet s új vég, de mindennek megvan az ára."

" - Önnek is lehetne egy Leánya, ha akarna egyet. - Kilépett az ajtónyílásból, nesztelenül indult tovább a folyosón. - Ön egy Rowan. Nem vesz el mindent, ami megtetszik Önnek? - Nyilvánvalóan nem, hiszen jelenleg csak a zavartalan éjszakai alvás tetszik."

" - Belehalnál, ha udvarias lennél? 

- Már halott vagyok. De igen, határozottan."

"A sötétség és én egyek voltunk, együtt mozdultunk az árral, ami a láthatatlan, csendes part felé sodort."

" - Rám akarsz ijeszteni? - Nem, kedveském. Figyelmeztetlek."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Sara Wolf: Csontot csontért (Szívet szívért 2.)

"Cavanos hercegnője, Varia úgy nézett rám, ahogy egy jól szórakozó vadmacska."

*

Senki sem mentheti meg. 

Hogy megvédje Lucien d'Malvane herceg szívét, Zerának el kellett árulnia őt. A férfi most már a látványát is gyűlöli. A király foglyaként Cavanosban rekedve várja az elkerülhetetlen pillanatot, amikor a boszorkánya megszakítja mágikus kapcsolatukat, és végleg véget vet az életének. 

De a sors még nem hajlandó lemondani róla. 

A legvalószínűtlenebb helyről érkező szabadsággal Zera második esélyt kap a Szívtelenek életére. De ennek szörnyű ára van. Miközben a király mozgósítja seregét, hogy a boszorkányok ellen vonuljon, Zerának meg kell szelídítenie egy megfoghatatlan és halálos valkeraxot, ami a város alatti alagutakban rekedt, ha vissza akarja nyerni emberi mivoltát. Egy vérszomjas valkerax legyőzése? Nehéz ügy. Visszaszerezni a barátait, mielőtt kitör a háború? Még nehezebb. 

De egy Szívtelen visszaszerezheti Lucien herceg szívét? 

Ez a legnehezebb dolog, amit valaha tett.

"Újra választásra kényszerülök. Közte és a szívem között. De ezúttal… ezúttal jól választok."

A Szívet szívért hatalmas kedvencem lett, amikor először olvastam, és azóta várom, hogy végre megjelenjen a második rész, a Csontot csontért. Minden várakozásomat felülmúlta, és egy kicsivel jobban is tetszett, mint a trilógia kezdőkötete. Igaz kellett jó néhány oldal, hogy visszarázódjak a történetbe, mivel az első rész nem mostanában jelent meg, ugyanakkor úgy érzem, hogy megvan benne a kellő potenciál, és a végére be is bizonyítja a kötet, hogy jó volt e a megérzésem.

A történet egy Szívetlen Szolgáról és egy hercegről szól fantasy köntösbe bújtatva, boszorkányokkal és valkeraxokkal fűszerezve. A középpontban továbbra is Zera áll, aki bármit megtenne azért, hogy újra ember lehessen, újra sebezhetővé váljon és nála legyen a szíve, ne boszorkányoknál, akik ezáltal irányítani tudják őt. A kötet ott folytatódik, ahol a Szívet szívért abbamaradt, ahol a cliffhanger felütötte a fejét, és én még ennyire sosem voltam hálás azért, hogy visszacsöppenhettem egy ennyire erős, különleges és kevésbé felkapott fantasy történet világába. Tekinthetünk úgy a Csontot csontért c. kötetre, mint egy küldetésre, hiszen a cselekmény javarészét az a feladat teszi ki, amit Zera kap Lucien nővérétől, Variától és eköré építette fel az egész történetet az írónő. Zera szíve és a siker elérhetősége végig ott lebeg előttünk, oly közel van, mégis oly távol. Sokszor éreztem azt olvasás közben, hogy habár Zera célja az első rész óta nem változott, mégis sokkal többet szenved és sokkal többet vesz el magából a szíve utáni hajsza, mint amire szükség lenne. Az írónő egyáltalán nem kíméli a karakterét, és most még Lucien szerelmébe sem tudunk kapaszkodni, mert a történet romantika része igazán elhanyagolható. Néhány kósza érintésen és csókon kívül e téren nincs előre mozdulás, és ez kicsit tönkre is tett olvasás közben, de imádtam is érte, hogy nem adja könnyen a boldogságot, és meg kell küzdeni azért, amit Zera akar. Legyen az a szíve, vagy éppen Lucien.

Zera karaktere úgy van lefestve, már csak a Szívetlen Szolga kifejezés miatt is, hogy kegyetlen, pedig nem. Van egy célja, amit el kell érnie, ami minden vágya, és ezért képes meg is halni. Azt kicsit sajnálom, hogy emiatt a cél miatt Lucien parkolópályára került, de a kötet vége azt hiszem minden bosszúságot képes volt elfeledtetni velem, mert wow! Pontosan erre vágytam, hogy meglepjen és a Csontot csontért el is végezte a küldetését.

Zera egy olyan világban próbál szív nélkül ember maradni, ahol a hatalom és a mágia félelme uralkodik. A boszorkányokat üldözik, a Szívetlen Szolgák sincsenek biztonságban, és elég egy elejtett vérkönny, túl sok emberi élelem és Zera a lebukás szélére sodródhat. Emiatt nagyon izgalmas a kötet, ott vagy végig Zera mellett, drukkolsz neki, hogy sikerrel járjon a küldetésében, közben meg falod az új információkat, az új lényeket és a világnak egy olyan szegletét, amit eddig még nem láttál.

Remélem nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a történetben bizony a valkeraxok nemzetsége is fontos szerepet kap. Nagyjából a kötet negyedétől számítva bukkan fel a valkeraxok kultusza, és ez nagyon jól összeillett a boszorkánysággal, az erővel, a hatalommal és valahol a kapzsisággal is. Persze emellett a bizonytalanság, és a másik kihasználása, irányítása is erősen felüti a fejét. Úgy érzem, hogy Sara Wolf regényében a mágia és az érzelmek egymás ellen dolgoznak, és oldalról-oldalra képesek meglepetést okozni.

Maga a történet szorosan követi az első részben megismert alapszituációt, a karakterek mélyére ás le, és megmutatja a fantasy elemekkel, hogy a Csontot csontért egy lenyűgöző trilógia második része, ami tele van izgalmas részletekkel, veszéllyel, félelemmel és egy vággyal, ami erősebb az éhségnél. Zera szinte minden fejezetben küzd az éhséggel, a vérszomjjal, és azzal, hogy emberi maradjon, hogy ne engedje ennek az éhségnek, hogy átvegye a hatalmat, és olyan tettekre sarkallja, amiket egyébként magától nem tenne meg. A valkeraxok megjelenése nemcsak felpezsdítette a cselekményt, de értelmet is adott a kötet címének. Ezek a teremtmények kulcsfontosságú szereppel bírnak a cselekményre nézve, de úgy igazán csak a történet végén mutatják meg az erejüket, és olyan hirtelen hagynak magunkra, hogy már csak emiatt is sóvárogjuk a folytatást. A Csontot csontért nemcsak egy fantasy trilógia folytatása, hanem sokkal inkább egy küzdelem az embernek maradásért. Megmutatja, hogy Zera képes ember maradni egy olyan világban, ami el akarja venni tőle az emberségét, és szörnyet csinálni belőle. Ha szereted a különleges, ám izgalmas és kalandos fantasyket, akkor ne hagyd ki Sara Wolf Szívet szívért trilógiáját, aminek a hetekben jelent meg a második része! 

" - Kérlek… legalább az álmaimban maradj velem!"

"Ez esetben, ha megengeded, feljegyezlek azon emberek listájára, akiket próbálok nem cserben hagyni."

" - Ügyeljenek arra, hogy addig ne kapjon enni - kiáltom Yorlnak. 

- Ügyelnünk kell arra, hogy addig ne egyen meg senkit - feleli."

"Ezért maradtam melletted, drága hercegnőm. Részben azért, mert nincs más elképzelhető választásom ebben a kérdésben, de leginkább azért, mert te és én ugyanarra az oldalra vagyunk írva a szörnyű emberekről szóló könyvben."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

T. Kingfisher: Holtak mozgatója

"A gomba lemezei olyan mélyvörösek voltak, akár az elszakadt izom: az a fajta, már-már ibolyakék árnyalat, amely elborzasztó kontrasztot alkot a zsigerek fakó rózsaszínjével."

*

Amikor a nyugállományú katona, Alex Easton fülébe jut, hogy gyermekkori barátja, Madeline Usher haldoklik, Ruritaniába, az Usherek ősi lakhelyére siet. 

Amit ott talál, maga a rémálom: gombák burjánzanak, és a vadállatokat megszállta valami a sötét, lüktető tó körül. Madeline alvajáró, éjjelente különös hangon szól, a bátyját, Rodericket pedig rejtélyes idegbetegség gyötri. 

Alexnek egy rendíthetetlen angol gombaszakértő és egy zavarodott amerikai orvos segítségével kell kibogoznia az Usher-ház titkát, mielőtt az mindnyájukat elpusztítja.

"Azt mondják, a gombák az ördög lába nyomában sarjadnak."

Életem első botanikai horrorja, de az biztos, hogy nem az utolsó. Alapvetően imádom a gombákat, ezért nagyon érdekelt egy ilyen jellegű kötet, amiben a gombáknak, a spóráknak és egy fertőzésnek jut nagyobb szerep. A Holtak mozgatója egy Usher-ház retelling, de én ezt a művet nem olvastam, így minden az újdonság varázsával hatott rám. Hangulatos, hátborzongató, gótikus és egyes helyeken nyugtalanító.

Nem egy hosszú olvasmányról van szó, mégis képes az első oldalakkal megfogni, és a markában tartani. Ahogy elkezdtem úgy be is fejeztem. A body horroros és botanikai horror elemek nagyon jól állnak a Holtak mozgatójának. Nemcsak nyugtalanító légkört ad, hanem nyugtalanít is. Azt éreztem olvasás közben, hogy a hátam mögé kell nézzek, és nagyon figyelnem kell arra, hogy semmilyen természeti élőlénnyel ne érintkezzek addig, amíg olvasom. Nyuszi gazdiként a nyulas rész baromira bejött, és simán el tudom képzelni, hogy egy-egy fertőzés miatt ennyire torz, és szörnyszülöttek lesznek a nyulak. Ha már a rollerről le tudnak lökni, akkor az is benne van a pakliban, hogy megfertőznek gomba spórával. A kötet alapja az a beteg Madeline Usher, a rothadó birtok és az elkerülhetetlen pusztulás, ami végig érezteti a hatását. Alex úgy csöppen bele ebbe a helyzetbe, hogy arról nem tud semmit, feltűnnek neki a furcsaságok, de úgy igazán sem ő, sem mi nem tudjuk addig ezeket hová tenni, amíg ki nem derül, hogy mégis mi olyan fura Madeline-ban, a nyulakban és a tengerszemben, ami végig ott van a szemünk előtt, de nem tudjuk hogy miért olyan fontos. A gombák megjelenése, és a kötetbe beleszőtt fontossága miatt igazán hozzátesz a horror jelzőhöz, és T. Kingfisher nemcsak a botanikai horror vonalat erősíti ezzel a regényével, hanem azon retellingekét is, amik hozzátesznek az eredeti műhöz, és a Holtak mozgatója hozzátesz.

Az Usher-ház, mint élő organizmus jelenik meg, ami olyan mintha már élne, de az biztos, hogy senki sincs biztonságban, aki ebben a házban él, vagy csak megszállt. A nyugtalanító légkör fokozatosan lesz egyre hangsúlyosabb, és mutatja meg, hogy nemcsak a környezetre érdemes odafigyelni, hanem a benne élőkre is, akik nem biztos, hogy élnek. Mindent is megkérdőjelezünk olvasás közben, azt hogy mi baja Madeline-nak, milyen kór pusztítja a sejtjeit, és mi löki őt a pusztulás végső stádiumába.

A body horror részek undorítóak, de nagyon jól jött a Holtak mozgatójának. Kellőképp para ahhoz, hogy különleges élményt adjon, és kellőképp titokzatos ahhoz, hogy a kötet végéig fenntartsa az érdeklődésünket. Az, hogy ennyire rövid a történet most a javára vált, mert rövid idő alatt is sikerült meglepetést okoznia. Elsősorban a test romlására, és az ember–természet kapcsolat torzulására koncentrál a regény, és ennek mentén Alex hangján keresztül meséli el, hogy mi is történik. Alexnek hála mi is átéljük a borzalmas felismerést, és együtt dolgozunk azon, hogy minél hamarabb kiirtsuk a kort.

Összességében nekem nagyon tetszett. Jó volt az a regényben, hogy nyugtalanító volt, bemászott a bőröm alá olvasás közben, és végig fenn tudta tartani azt a borús és gótikus hangulatot, amit már a kötet elején felvezetett. Éreztem az orromban a nedves föld szagát, a penész rothadását, és láttam a lelki szemeim előtt az állatok természetellenes viselkedését, főleg a nyulakét, és megmutatta a Holtak mozgatója, hogy a botanikai horror nekem való!

"Aki nem viselkedik ostobán az állatokkal szemben - legalább négyszemközt -, abban nem lehet megbízni."

"Szerettem volna azt felelni neki, hogy igazából nem az jelentene a megoldást Maddy gondjaira, ha felrobbantaná a házat, de lényem egy része közben már azt számolgatta, pontosan mennyi dinamitra lenne ehhez szükség."

"A patáinak dobogása nagyon jó ütemet adott a fejemben kerengő mondatnak. Klipp-klopp, dibb-dobb. Hol-tak nem-kel nek-fel. Dibb-dobb. Nem-kel nek-fel."

"És nem igazán lehet valakit az élete megmentése érdekében azzal megfenyegetni, hogy különben lelövik."

"Az emberek egyfolytában a boldogsággal és az örömmel foglalkoznak, de a vidámsággal is el lehet jutni ugyanoda, és általában könnyebben is összehozhatjuk."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)