Leigh Rivers: Little Liar - Kis Hazug (A Csend Hálója duológia 2.)

"Nincs kőből a szívem, csak tele van méreggel."

*

Malachi Vize egész életében egy valakire vágyott. 

Egy célja volt. Egy leküzdhetetlen rögeszméje, amiről sosem tudott lemondani. 

A fogadott nővéréről, Oliviáról. Olivia a világgal dacolva most először áll ki mellette, és Malachi soha többé nem akarja kiereszteni a markából, csakhogy a boldogságát hamarosan nagyhatalmú ellenségek zúzzák szét, akik meg akarják kaparintani Oliviát. 

Malachi megszerezte Oliviát. 

De elvesztette. 

Sebesülten és még most is a démonjaival küzdve Malachi kénytelen nem várt szövetségeket kötni, hogy levadássza az ellenségeit. De nem hagy fel a harccal, míg vissza nem szerzi Oliviát. 

Mindegy, mibe kerül.

"Én mindig jól viselkedem. Az emberek egyszerűen nem szeretik, hogy más vagyok, mint a többiek. Játszani akarnak, barátkozni, meg minden, de nekem fogalmam sincs, hogyan kell."

Ismeritek azt az érzést, amikor egy történet kitépi a szíveteket? Malachi Vize és a Little Liar pont ezt teszi velünk. Ha azt hitted, hogy a Little Strangernél nem lehet szívbemarkolóbb egy történet, akkor itt van a Kis Hazug, ami még több Malachi-t ad, még több gyötrelmet és még több szenvedést, de pont emiatt nem tudtam nem átélni a cselekményt, és muszáj volt újra Malachi fejében lennem.

A kötet első fele a már átélt traumákat fejti ki, mutatja meg azokat a hézagokat, amiket eddig Malachi szemszögéből nem láthattunk, és pont emiatt volt olyan érzésem, mintha az első részt, a Little Strangert olvastam volna újra. A gyerek Malachi miatt újra darabokra tört a szívem, és ha nem éltem volna át újra ezeket az érzéseket, talán nem is adott volna akkora élményt a kötet. Még mindig sötét, még mindig elborult, még mindig beteg, de ez mind igaz Malachi Vize-ra is, mégsem tudunk ellenállni neki. Teljesen kicsinált ez a regény, és Malachi fejében kalandozva rám is rámtört az elmebaj olvasás közben, de ez mind hozzájárul A Csend Hálója duológia olvasásához, és így teljes a történet. A kötet második fele az, amiben olyan események történnek, amiket eddig még nem láttunk, illetve amik meglepetéssel szolgálnak. Az írónő megmutatja, hogy a Little Stranger még csak a kezdet volt, és az igazi elborult, sötét gondolatokat a második részre, a Little Liarre tartogatja.  Egy olyan érzelmileg intenzív, sötét hangulatú regény a Kis Hazug, ami a hazugság, a trauma és a bizalom törékenységét vizsgálja, ezekre helyezi a hangsúlyt. Nem egy könnyű olvasmány, én mégis úgy gondolom, hogy dark romance olvasóként érdemes elolvasni ezt a duológiát, ha másért nem, már azért megéri, hogy utána beutaltathasd magad terápiára.

Ha őszinte akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy ez a rész sokkal jobban tetszett, mint az első, már csak azért is, mert sokkal többet lehetünk Malachi fejében, és emiatt sokkal jobba átjött a történet lényege. Malachi egy meghasadt személyiség, akinek az élete egy valaki körül forog, és ezt a mániát ismétli az írónő, hol a mélybe ugrunk közben, hol pedig elmerülünk az őrültségben.

Olivia a Kis Hazugban ugyanolyan fontos karakter, mint a Kis Idegenben, de már nemcsak azt a kislányt látjuk, akiket a Vize szülők örökbe fogadtak, hanem a nőt is, aki tud és mer is nemet mondani. Végre kiáll önmagáért, és bebizonyítja, hogy Malachi nemcsak a testvére, hanem a pasija is. Csavart, elmebeteg, ugyanakkor valós az ő szerelmük, legyen akármilyen elborult is Malachi elméje.

A szexuális töltet ebből a kötetből sem hiányozhat, és szerintem sokkal pikánsabb is, mint a duológia első részében. Perzselően szexi oldalak, brutalitás és erkölcstelenség jellemzi ezeket a jeleneteket, de ez Malachie Vize nem lehet, és nem is szabad megváltoztatni, mert őt így kell elfogadni, így kell szeretni, és Olivia bármit megtenne a szerelméért. 

Maga a kötet sötét és nyomasztó hangulatot áraszt, amit nem könnyű olvasni. Mint ahogy az nektek is feltűnhetett Leigh Rivers nem egy hagyományos szerelmi történetet írt. Tele van traumákkal, megkérdőjelezhető tettekkel, megkérdőjelezhető érzelmekkel, de ebben rejlik a duológia varázsa, hogy nem a megszokott, és nem egy sémára épül. Malachi és Olivia szerelme ennél toxikusabb nem is lehetne, mégis van bennük valami, ami megfog, és nem ereszt. A gátlásaidat jó, ha leveted az írónő regényét olvasva, mert a Little Liar sem a gyengédebb lelkeknek való, akik követik a szabályokat, hanem azoknak, akik szeretnek kilógni a sorból, és valami szokatlant, valami nem odavalót csinálni. Tény és való, hogy a történet nagyon megosztó, nem véletlenül, hiszen olyan trope-kkal és meglátásokkal dolgozik, ami nem nevezhető hagyományosnak, de úgy hiszem, hogy a rutinos dark romance olvasók nem fognak olyanon fennakadni, mint örökbefogadott testvérek közötti szerelem, egy kis fájdalom és megannyi sötétség. Igazi téboly a Kis Hazug, de minden elolvasott oldal után egyre inkább azt érezteti, hogy akárcsak Malachi Vize te is sérülsz közben. Ha szeretted az első részt, a Little Strangert, ne hagyd ki a folytatást sem!

"Én mindig jól viselkedem. Az emberek egyszerűen nem szeretik, hogy más vagyok, mint a többiek. Játszani akarnak, barátkozni, meg minden, de nekem fogalmam sincs, hogyan kell."

"A terapeuta a gyerekkoromról beszélt nekem. Az első találkozón azt kérdezte, hogy mit vettek el tőlem a szüleim. 

Mindent. 

Mindent elvettek tőlem."

"Szeretlek most, szerettelek tegnap is. Amikor gyerekek voltunk, amikor tinik, amikor börtönbe küldtél, és amikor újra rád találtam, akkor is. Holnap is szeretni foglak. És a következő hónapban, a következő évben is. Szeretni foglak, ha a gyermekemet hordod, ha öreg és ősz leszel, sőt akkor még jobban szeretlek majd, mert ott lesz előttem az egész élet, hogy még jobban és jobban beléd szeressek. Elég ez neked, Olivia? Vagy több kell ennél?"

"Megfeszül az állam, ahogy az ajtóra tapasztom a homlokomat, és csukott szemmel hallgatom a szipogását. Olivia sír. Miattam. Már megint megtörténik – boldogtalanná teszem. El fog hagyni, mert kiborítom."

"Azt hiszem, a húgom gerjed a szomnofíliára. Nem mintha zavarna!"

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Caroline Pecham & Susanne Valenti: Árnyhercegnő (Zodiákus Akadémia 4.)

 

"A csillagok energiáját meglovagolva tértem vissza a Királyodúba."

*

Az árnyak a véremben vannak. 

Érzem, ahogy belém ássák magukat, a bőröm alatt kúsznak, foglyul ejtenek. 

De a bennem élő sötétség még mindig jobb, mint az engem körülvevő. 

A négy égi örökös mindenre hajlandó, hogy elpusztítson engem és a testvéremet. 

Ám még mindig nem fogták fel, hogy sosem volt dolguk nálunk erősebb lényekkel. 

És amikor napvilágra kerül a titkunk, készen kell állnunk szembeszállni velük, és az összes ellenünk törő kegyetlen tündérrel. Vagy mi, vagy ők. 

Az pedig holtbiztos, hogy nem mi maradunk alul.

" - A tűz középpontjában ég leghevesebben a fa. Minél nagyobb a megpróbáltatás, annál erősebb leszel."

Az eddigi leghosszabb Zodiákus Akadémia kötet címét kapja... az Árnyhercegnő! A maga 800+ oldalával soknak tűnik, viszont annyira imádom ezt a világot, hogy még ezt is kevésnek érzem. Nagyon jó ez a rész, tovább bonyolódik a Vega ikrek sorsa, a fiúkat egy sokkal kegyetlenebb oldalukról ismerhetjük meg, de Toryt és Darcyt sem kell félteni. Adok-kapok helyzetek, átverések, kicseszések és megannyi epic pillanatnak lehetünk a részesei ebben a részben.

A kötet végig baromi izgalmas, képtelenség letenni, tele van olyan történésekkel, amik nagy jelentőséggel bírnak, a Tory-Darius-Caleb háromszög is hangsúlyosabb, mint az eddigi részek alatt, illetve Darcy és Orion románca is tovább égeti a lapokat. Nem titok, hogy én már rég letettem a BlueLance páros mellett a voksomat, így továbbra is ezek a részek a kedvenceim, ahol Darcy és Orion titkos és tiltott kapcsolatába tekinthetünk be. A Zodiákus Akadémián töltött idő is tovább folyik, és azt érzem, hogy a Vega ikrek sorsa talán sosem lesz zökkenőmentes, sosem lesz konfliktus és kicseszés mentes, mert az égi örökösök ezt nem hagyják. Amíg eddig valamennyire szimpatizáltam Seth-tel, az most úgy égett el, mint egy tollpihe, mert egy kicsit megutáltatta velem őt a két írónő. Viszont azt nem tagadom, hogy vannak érdekes pillanatai a srácnak, ami miatt nem is olyan tuskó, mint amilyennek mutatni akarja magát. Tory és Darcy az Árnyhercegnőben is remekel, és sorra veszik az akadályokat, amiket nemcsak az Akadémia görget eléjük, hanem bizony a srácok is, akik hiába piszok szexik, ha belül elkárhozottak, és jelen pillanatban azt érzem, hogy a jó pillanataik ellenére sincs esély a számukra a javulásra. Ettől függetlenül imádom őket, főleg Maxet a kis afférja miatt, mert valljuk be irtó mulatságos, ahogy fut Geraldine után, és ahogy sorra kapja a kosarakat. 

Maga a cselekmény hosszadalmas, sok minden történik, de úgy igazán az utolsó pár száz oldal pörög be, és mutatja meg, hogy miért is érdemes folytatni a sorozatot. Nagyon sokat nevettem olvasás közben, éreztem azt, hogy nagyon jó helyen vagyok, és olvadtam el, amikor Darcy és Orion jeleneteit olvastam. Imádom ezt a tiltott viszont köztük, ami kötetről-kötetre egyre valóságosabb és egyre mélyebb. Annyira jók együtt, és egy bizonyos résznél megállt az ütő bennem, de alig várom, hogy merre alakul tovább a kapcsolatuk.

Tory és a háromszöge miatt feszültséggel, akciódús jelenetekkel és adrenalinnal teli a történet. Ő az az iker, aki jobban szereti az adrenalint, a veszélyeket és előszeretettel húzgálja a sárkány bajszát, nem érdekelve, hogy ezzel felbőszíti vagy esetleg kihúzza a gyufát, és lángokba borít mindent. Kétségtelen, hogy a feszültség és a banter megvan Tory és Darius között, ugyanakkor Caleb sem kerül ki a képből, ami ad egyfajta pikantériát a kötetnek. 

Végre beérik a dolog Tory és Darius között, ám ez nem feltétlen jelenti azt, hogy minden happy. Rutinos Zodiákus Akadémia olvasóként tudjuk, hogy a tűzszünet talán sosem jön el, és minél tovább jutunk a sorozatban, annál inkább fognak égni az oldalak, és azt várjuk, hogy mikor fog minden lángolni közöttük. Az Árnyhercegnő olyan, mintha a két írónő lelocsolta volna benzinnel, és arra várunk, hogy mikor ejtenek el egy gyufát. Ez a gyufa a kötet lezárásával lángba borít mindent, és sóvárogva várhatjuk a következő kötet megjelenését!

Megtaposott, megrágott majd kiköpött a Zodiákus Akadémia negyedik része, de ha ennyire zseniális, akkor állok elébe, és bármikor szétcseszheti az agyamat. A fókusz ezúttal is az örökösökön meg a Vega ikreken van, viszont a cselekmény továbbra is érdekes és szórakoztató. Imádtam ebben a részben azt, hogy az utolsó száz oldalon próbált felállítani egy idillt, hogy aztán jól odacsapjon a végével! Zseniális sorozat zseniális résszel, ami igen, baromi hosszú, de a rajongók akkor is szeretni fogják, mert ha egyszer elkezded a Zodiákus Akadémiát függő leszel, és addig nem lehet megnyugvásod, amíg a végére nem érsz. Ebben a részben Toryt sikerült jobban megkedvelnem, míg Darcy megerősítette azt, hogy miért ő a kedvenc Vega ikrem. A BlueLance részekért repesett a szívem, és alig vártam, hogy Darcy vagy Orion szemszögéből olvashassam az eseményeket. Ezúttal veszélyesebb a kettejük között kialakult kapocs, hatalmas a tét, de a vallomástételek megerősítettek abban, hogy nem szabad kételkedni Lance Orionban, és olvasás közben kicsit mi is beleszeretünk, én legalábbis még jobban beleszerettem ebbe a mogorva és seggfej professzorba. :D Ha te is akkora Zodiákus Akadémia függő vagy, mint én, akkor ezt a részt is be fogod falni, és alig várod majd, hogy május legyen, és tudd folytatni, illetve újra az Akadémia falai között tölteni az idődet.

"És úgy érzem, hogy mostantól ez lesz az életünk. Folyamatosan olyan dolgokat kell tennünk, amiket egyáltalán nem akarunk. Felelősséggel halmoznak el minket, miközben csak szabadságra vágyom."

" - Ügyes, Seth. Kábé egy teáskanál érzelmi intelligenciájával rendelkezel - mondta."

" - Neked adom a szívemet. Ha cserébe nekem adod a tiédet, akkor életünk minden egyes pillanatát annak bizonyításával töltöm, hogy méltó lehetek rá."

"Hozzám húzódott. A csillagok a fejünk felett ragyogtak, várakozó energia gyülekezett körülöttünk. Lélegzete az enyémmel táncolt, illata beborított, és előcsalogatta szívem legsötétebb vágyait."

"Meglehetősen más dolog azt gondolni, hogy a lányok éreznek valamit, és tudni azt. Kicseszett enigmák, titokba csomagolva. Szóval ha megtalálod a kulcsot hozzájuk, akkor mondd el nekünk is."

"Túl mélyen egymásba gabalyodtunk már, és mintha az egész világegyetem összeszövetkezett volna, hogy így is maradjunk."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Karády Anna: A múlt tengerén (Zserbó 1.)

"Akárhogy is, az adriai napsütést mindenkinek jó szívvel ajánlom, főleg azoknak, akiknek levegőváltozásra van szükségük…"

*

Szerelem a századelőn… 

1910, Fiume – A Magyar Királyság egyetlen kikötője. Az Adriai-tenger partján virágzik a kereskedelem, ezért a híres pesti cukrász, Gerbeaud Emil megvásárolja a fiumei csokoládégyárat, és üzletet nyit az abbáziai luxusvillák és fényűző szállodák szomszédságában. Így kerül a fiumei gyorsvonattal a belvárosi cukrászdában dolgozó Szépkúti Blanka kisasszony egyenesen a híres tengerparti sétaútra – a kalapos kisasszonyok és sétapálcás urak legelőkelőbb üdülőhelyének szívébe. A Gerbeaud-kisasszony útjába egy tengerészt sodor a bóra nevű szél, akivel csupán abban egyeznek, hogy mindkettőjüknek igen határozott víziója van arról, hogyan is képzelik el a jövőt. 

Az emberek csupán véletlenül találkoznak életük során, vagy a sors rendeli így? Vajon a szerelem fordít a sorsunkon vagy éppen beleteljesíti azt? 

Karády Anna, a nagysikerű A füredi lány-trilógia írója különleges csemegét kínál a történelmi regények kedvelőinek: új, romantikus története az Osztrák-Magyar Monarchia idejébe, az „aranykor" éveibe repíti vissza az olvasókat – emlékeztetve az elfeledett magyar haditengerészeti évekre, amikor az Adria még magyar tenger is volt.

"Vajon észszerűség vagy megalkuvás beérni azzal, aminél nem biztos, hogy akad több?"

Karády Anna az a magyar történelmi romantikus szerző, akinél borítékolható, hogy különleges lesz a története. Minden A füredi lánnyal kezdődött számomra, aztán jött a Talizmán, és most itt vagyok a Zserbónál. Nincs olyan regény, amit ne imádnék az írónő tollából, és azt hiszem nem is lesz ilyen. Anna egy olyan történelmi időbe kalauzol el minket, ami visszavisz minket egészen 1910-ig, Fiuméhoz és egy Zserbó-kisasszonyhoz, aki elkerül az Adriai-tengerhez.

Hollósy Ármin és Szépkúti Blanka története nem is találhatott volna meg jobb időben! Imádtam, és nemcsak azért, mert Anna regényei igazi balzsam a léleknek, hanem azért is, mert képtelenség nem megkedvelni A múlt tengerén c. regényt! A már említett regények miatt nagyon magasan volt a léc és hatalmas elvárásokkal kezdtem bele a Zserbóba, de elmondhatom, hogy nagyon szépen megugrotta ezeket az elvárásokat a történet. A legelső oldaltól kezdve éreztem, hogy nagyon jó lesz, és nem is csalódtam. Imádtam nyomon kísérni Blanka útját, ahogy elhagyva a nyüzsgő várost belecsöppent Fiume és a fiumei kikötő életébe. A magyar történelem nem a kedvenc témám, viszont Anna mindig meglep, és mire kettőt pislognék már csüngök is a történet minden pillanatán. Nemcsak a történetnek sikerült levennie a lábamról, hanem a karaktereknek is. Blanka egy olyan üde foltja a történetnek, aki nélkül nem adná át ugyanazokat az érzéseket a regény, mint a jelenlétével. Nagyon kedveltem a kalandozásait, ahogy a kezdeti bökkenőket áthidalva megvetette a lábát Fiuméban, és olyan ingerekhez jutott ezáltal, ami elől otthon, Budapesten óva intették őt. Egy olyan hősnő ő, aki a tapasztalatlansága miatt máshogy látja a világot, és emiatt minden új inger hatalmas jelentőséggel bír. Az újdonság szele nemcsak őt teríti le a lábáról, hanem minket is.

A tengeri szellő nemcsak a történetnek tesz jót, hanem nekünk is, hiszen olvasás közben érezzük az arcunkon a szél simogatását, és mindazon ingereket, amiket Blanka átél. Más, mint az eddigi Karády Anna történetek, mégis van bennük egy kapocs, ami összeköti a többi történelmi romantikusával, ami nem más, mint a történelem iránti szeretet és a kutatómunka, ami szépen látszik a Zserbónál is. Történelmileg hű a regény, és nemcsak a korszakot tekintve, hanem azokat a sarkaltos pontokat is, amik előkerülnek olvasás közben.

Egy olyan történelmi romantikus regényt kaptam, ami egy ifjú kisasszony szemszögén keresztül meséli el az ismeretlennel való találkozást, az első szerelmet, az első tapasztalatokat és azt az élethelyzetet, amibe Blanka csöppen Fiuméban. Nem lehetett könnyű a dolga a messzi ismeretlenben, mégis úgy érzem, hogy szépen helytállt, és nem ismerve félelmet vetette bele magát a tengeri kalandokba és a szerelembe. Ez hol izgalmas pillanatokat szül, hol bonyodalmat, de az biztos, hogy egy percig sem unatkozunk olvasás közben.

A Gerbeaud cukrászda és az Adriai-tenger mint helyszín nagyon jó választásnak bizonyult, már csak azért is, mert így a sütemények és egy cukrászda élete is kézzelfogható közegbe került. Nekem az Adria mindig is a meleget, a napos nyári napokat juttatja eszembe, és jó volt látni, ahogy ez a két világ találkozott, és Blanka által más megközelítésbe kerültek. Hollósy Ármin karaktere a legváratlanabb pillanatokban bukkan fel, mégsem tudom azt mondani, hogy nem volt jó a jelenléte, mert igazán felpezsdíti a cselekményt és garantálja, hogy egy percig se unatkozzunk.

Remélem senkinek sem lesz meglepetés, de teljesen rabul ejtett a Zserbó világa, a szerelmi szál, a két karakter közötti huzavona, és mindaz az érzés, ami a Zserbót olvasva kerített hatalmába. A cselekmény egészen varázslatos, megmutatta azokat az apró részleteket, amikről nem is tudtam, hogy mekkora szükségem van, és elkalauzolt egészen Fiuméig, megmutatva a történelmi jelentőségét, és egy olyan izgalmas szerelmi szálat kezdett el, ami a bűvkörébe vont, és ami nélkül üresnek érezném A múlt tengerén c. regényt. Karády Anna újból lehengerelt, érzésekkel töltött el, megmutatta Blankát, az érzéseit, a kételyeit, és azt az utat, amit addig tett meg, amíg meg nem érkezett a helyére, amit a szíve választott neki. Izgalmas, szórakoztató, egyes helyeken bájos, máshol pedig igazán szerethető és imádnivaló a Zserbó tele érzésekkel, új tapasztalatokkal, az első szerelem édes pillanataival, bonyodalmakkal, egy cukrászda életével és megannyi lehengerlő részlettel. Összességében én nagyon szerettem a duológia első részét, a tengeri kalandozásokat, az újdonságokat, Blanka és Ármin karakterét, az egész Zserbó folyamot, és ahogy a híres cukrászda szerepet kapott benne, illetve Anna írásmódját, ami újfent levett a lábamról, és megmutatta, hogy ő a magyar történelmi romantikusok koronázatlan királynője! Ha szereted az írónő írásait, akkor adj egy esélyt a Zserbónak, ha pedig még nem olvastál tőle, akkor azért. Mindenképp egy olyan múltbéli utazásra invitál, amit nem érdemes kihagyni!

"Vannak, akiket - emberi léptékkel mérve - talán nagyobb feladatra szánt a Teremtő, és valamiféle különös nyugtalanságot oltott beléjük, ami egyre csak nő a szívükben, űzve őket a végzetük felé."

"Így van ez. Aki megszokja, az megunja. És ez alól a tengeri népek sem kivételek."

"A Scirocco a cukrászdától nem messze, a szokásos helyén macskázott, majd a csónakkal indultak a partra. A ladikban a Zserbó-kisasszonyok némán ültek, Ciro és a báró a part felé evezett."

" - A Zserbóba csak el kell jönni, és érezni, hogyan zajlik ez a szép élet - zárta a gondolatait."

" - Azt ugye tudja, hogy az ilyen fantáziadús, alkotó emberek, mint maga, csodákra képesek? Ám vigyázzon, mert a képzelőereje tévutakra is viheti, és akkor majd elevenen felfalják a félelmei."

"A veszedelemben egyszerűvé válik az élet. Ha nincs másik út, akkor cselekedni kell. Menni azon az egyen, ami van. Még akkor is, ha az életveszélyes."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Joe Hill: Lidérc

 

*

A bestsellerek sorát jegyző, többek között Eisner-díjjal kitüntetett Joe Hill a NOS4A2 című regényében bemutatta Karácsonyország vérfagyasztó világát és az ott uralkodó kortalan eszelőst, Charlie Manxet. A szerző ezúttal a rajzoló Charlie „Talent” Wilson III segítségével elmeséli nekünk Manx lidércnyomásba illő eredettörténetét, bemutatnak egy rakás züllött figurát, és elviszik az olvasókat egy körre a rémálmok útján egy olyan járgányban, amelyen nincsen fék.

Kezeket fel, akinek nem ismerős a NOS4A2! Ugye, hogy nincs ilyen?! Nemcsak sorozatként, hanem most már képregényként is megismerhetjük Charlie Manx és Karácsonyország történetét. Én a sorozatból csak az első évadot láttam, de annyira nyomasztó volt, hogy a másodikkal már meg sem próbálkoztam, viszont nagyon érdekelt, hogy azt adja e vissza a képregény hangulatban, mint amit várok tőle, és azt kell, hogy mondjam sikeresen hozta a tőle elvártakat.

Joe Hill története maga a lidércnyomás, ami a bőröd alá kúszik, ami egy olyan baljós és hátborzongató érzést ad, amitől nehéz elszakadni. Végig érződik a képregényen egy horrorisztikus vonal, egy szürrealista elképzelés, amit tényekkel alátámasztva mutat be nekünk. Nemcsak a képi világa sötét, hanem az illusztrációk, a véres jelenetek és a gyerekek ábrázolása ebben az álomvilágban, ahol nem érheti semmi baj őket.

A történet maga nagyon jól követhető, ugyanakkor eleinte annyira zsúfoltak és olyan kicsik a betűk, hogy őszintén azt éreztem, hogy baromi közel kell hajoljak, hogy egyáltalán el tudjam olvasni, és emiatt olyan érzés kerített hatalmába, mintha bele akartam volna mászni a képregénybe. Ha gyerek lennék talán még jó helyem is lenne ott, bár ezt erősen kétlem, viszont felnőtt fejjel tuti, hogy pillanatok alatt szétszedett volna a szörnyeteg gyerekek hordája. 

Nagyon erősen kezdett a képregény. Szépen felépítette a cselekményt, azokat a pontokat, amik létfontosságúak a történet szempontjából, és jól kiegészítette a már ismert világot, a vérszomjas gyerekekkel és azokkal a karakterekkel, akiket arra kárhoztatott, hogy megismerjék Karácsonyországot a maga brutális és kegyetlen valójában. Nem egy vidám történet az biztos, viszont a sötét hangulat és a szürreális elképzelések tökéletesen kiegészítik egymást.

Az ártatlan gyerekek szörnnyé válása egy érdekes pontja a történetnek. Míg Charlie jót akar tenni velük, és mindentől megvédeni őket, nem biztos, hogy olyan módszerekhez nyúl, ami a lehető legjobb nekik. A szörnyes vonal baromira szürreális és véres, mégis jól beleillik ebbe az elképzelt világba. Habár a gyerekeket nem bánthatja semmi, ez nem igaz azokra, akik szembekerülnek ezekkel a szörny gyerekekkel, és csak a szerencsén és a fantázián múlik, hogy túlélik e a velük való találkozást.

Úgy gondolom, hogy ez a képregény szépen kiegészíti a sorozatot, azt a világot és atmoszférát, amit már ismerünk, és Joe Hill Charlie „Talent” Wilson III jól adaptálta át a történetet ebbe a közegbe. A képkockák érthetőek, leginkább a sötétebb és borúsabb színek dominálnak, sok a szöveg, de a kellő helyeken ezek lelassulnak, és megmutatják, hogy a képkockák is érthetőek mindenféle magyarázat nélkül. Míg az elején túlzsúfoltak, addig a végére sokkal kevesebb a befogadnivaló és több a magyarázat nélküli illusztráció.

Karácsonyország mindenképp para, de számomra a képregény sokkal jobban meg tudta ragadni ezt a para hangulatot, és sokkal inkább éreztem azt, hogy bekerültem egy sötét fellegbe, ami kész elrabolni, és ledobni a szörnyeteg gyerekek közé. Nem éreztem magam biztonságban olvasás közben, de nem is az a célja a képregénynek, hogy ezt érezd.

Ahhoz képest, hogy egyes helyeken zsúfolt a szöveg elég szépen lehet haladni a történettel. Ahogy bekerülünk Karácsonyországba pedig csak úgy pörögnek az oldalak a kezeink között, és mire felocsudhatnánk már vége is van. A bónusz fejezetek szép keretet adnak a történethez, az egész Karácsonyország képéhez, és megmutatja az alapokat, aminek köszönhetően kialakulhatott ez az anomália.

Összességében nekem nagyon bejött ez a képregény a baljós világával, és a groteszk képeivel. Mindenképp azoknak az olvasóknak ajánlanám, akik nyitottak a sötétebb és durvább ábrázolásokra, illetve azoknak, akik valamilyen módon már megismerkedtek a NOS4A2 világával, és érdeklődnek a képregények világa iránt. Joe Hill rajongóinak meg azt hiszem igazi kötelező olvasmány!

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Maxym M. Martineau: A romlás háza (Egy fonáljavító krónikái 1.)

"Amikor a csillagok fiatalok voltak, és a Nap új volt, egy makacs és hatalmas erővel rendelkező nő találkozott a Halállal egy keresztúton, pontosan délben."

*

Ha elrejti a mágiáját mások elől, megőrizheti az életét. 

Ha elkezdi használni, talán megmentheti vele a világot. 

Edira Brillwyn fonáljavító: ritka, életmentő hatalom birtokosa, aki szempillantás alatt képes betegségeket elmulasztani és sebeket begyógyítani. Csakhogy a mágiájának ára van, minden egyes használattal elveszít valamennyi időt a saját életéből. Edira rejtegeti ezt a képességét mások elől: szeretett nagynénje, Rowena, aki maga is fonáljavító volt, tanította meg rá, ugyanis vannak, akik bármit megtennének azért, hogy kihasználják. 

Orin Fernglove halhatatlan – egy Ever –, és a hatalmas Fernglove-ház feje. A Fernglove-ok birtokolják a közeli bányákat, ráadásul mágiájukkal képesek elmozdítani a csillagokat is, így nem ismerik a visszautasítást. Amikor Edira testvérei megfertőződnek a Métellyel, a gyógyíthatatlan betegséggel, amely tizedeli a várost, Orin meglepő ajánlattal áll elő. Ha Edira beköltözik a Fernglove-birtokra, hogy segítsen a járvány elleni gyógymód kutatásában, ő addig lelassítja testvérei betegségének előrehaladását, amennyire csak lehet. 

A Fernglove család többi tagja azonban korántsem olyan biztos Edira képességeiben, és talán veszélyesebbek is, mint maga a terjedő kór. Miközben Edira és Orin az idővel versenyt futva küzdenek testvérei életéért, a család kifogástalan felszíne repedezni kezd. A romló falak mögül pedig előbukkan a valódi ok, amiért Edirát a birtokra hívták… azzal a sötét erővel együtt, amely egyetlen mozdulattal porig rombolhatja a Fernglove-házat.

"Zeverin Ignatus Embergrave"

A romlás háza egy nagyon egyedi, különleges és sötét atmoszférával rendelkező fantasy történet, amiben a cselekmény gyors lefolyású, különleges és végig áraszt magából egy baljós hangulatot. Egy olyan történet, ahol nem szabad senkiben sem bízni, és ami az újdonság varázsával terít le. Egy duológia első része, ám ha nem lenne az utolsó pár sor, simán elmehetne standalone kötetnek is, annyira egyben van az egész történet, és a karaktereknek is megadja a kellő lezárást. Ugyanakkor annyira megszerettem, hogy nem bánom a második rész tényét, és alig várom, hogy elmerülhessek benne.

Maxym M. Martineau gyarapítja a fehér hajú hősnők sorát, amit cseppet sem bánok, hiszen eddig ezek a karakterek mindig megmutatták, hogy nem kell félteni őket, és ezt Edira is erősíti. Eleinte bujkálunk, el kell rejtenie a képességét, de ahogy teret enged neki az írónő úgy lesz egyre izgalmasabb, és egyre szórakoztatóbb a történet. Az írónő egy igazán különleges világot alkotott meg, ahol a Métely tizedeli az embereket, na meg a nagy hatalommal bíró, halhatatlannak tituált karaktereket is. Edira ebbe csöppen bele, és mint fonáljavító kész feláldozni önmagát a szerettei megmentése érdekében. A történet maga nem hosszú, csupán 300 oldal, viszont ezalatt a 300 oldal alatt nagyon sok minden történik. Szemtanúi lehetünk a látszatnak, bizalmatlanságnak, kibontakozó érzelmeknek, árulásnak, eltitkolt információknak és sorsdöntő döntéseknek. A fő fókusz a hatalmon van, és annak megtartásán. Ehhez kapcsolódik Edira és az ő képessége, az eltitkolt információk és mindaz, ami miatt A romlás háza különleges lesz. Ahogy azt a cím is mutatja nem egy vidám történet, sokkal inkább baljós, de azért a fantasyre jellemző elemek is szerepet kapnak benne. Gondolok itt a küldetésre, vagy éppen a megrendezett bálra, ahol Edira is jelenletét teszi. Az különösen tetszett, hogy végig izgalomban tartott, és nem tudhattam, hogy mikor derül ki valami olyan, ami megváltoztatja a véleményemet, és más színben látom a történetet.

Az elképzelés nagyon tetszik, és úgy érzem, hogy az írónő szépen meg is valósította azt, amit megálmodott. A világ jól követhető, logikusan van felépítve, ám a történet rövidsége miatt néhány helyen érezhető az, hogy túl gyorsan haladunk. A cselekmény közepe volt nekem gyors lefolyású, és nem egy olyan rész volt, ahol azt éreztem, hogy ki lehetett volna jobban fejteni, illetve több információra lett volna szükségem.

Edira, mint hősnő nagyon szimpatikus. Kész lenne feláldozni az életét, hogy megmentse a fivéreit. Ezt nagyon tisztelem benne, de az eszességét még jobban. Nagyon kedvelhető karakter ő, akinek a szemszögéből ismerhetjük meg a világot és A romlás házát. Vele együtt tapasztalhatjuk meg a furcsaságokat, és a rejtett információkat, amik csak a végén kerülnek elő, és addig hagyja, hogy a sötétben tapogatózzunk, illetve tévútra vezessen.

Edira mellett Orin kap nagyobb hangsúlyt. Az írónő eleinte úgy festi le őt, mint a hőst, a szőke herceget fehér lovon, de ahogy egyre inkább belemásztam a kötet sűrűjébe azt éreztem, hogy valami nem okés vele, sorra bukkannak fel a vele kapcsolatos red flagek, rossz érzés kerített nem egyszer hatalmába, amikor felbukkant a színen, és az én ízlésemnek nagyon gyorsan alakulnak ki közte és Edira között a dolgok.

Orin pont emiatt nem okozott akkora meglepetést a végére, ugyanakkor örültem, hogy nem csaltak a megérzéseim, mert hajlamos vagyok egyes red flageket zöldnek látni. Többek között ezért sem volt kiszámítható A romlás háza. Mint fantasy jól megállja a helyét a piacon, ugyanakkor valamivel különlegesebb, mint egy sima fantasy történet. A Métely és annak kialakulása végig foglalkoztatott olvasás közben, és kifejezetten örülök, hogy nemcsak azt mutatja meg az írónő, hogy milyen gyorsan képes legyőzni a test fizikai valóját, hanem azt is, hogy nem olyan egyszerű a helyzet, mint azt elsőre gondolnánk. A gótikus kastély és a környező vidék már az első pillanatokban levett a lábamról, és szerencsére ez a végéig kitartott. Nem a legerősebb fantasy azonban, amit valaha olvastam, de nagyon jó kikapcsolódást nyújtott, és a hibái ellenére is nagyon élvezetes a cselekménye. Remélem megkapja a kötet a figyelmet, mert nagyon szeretném olvasni a második részt, és aki szereti a gótikusabb, rothadással kapcsolatos fantasyket, azoknak jó választás lehet Maxym M. Martineau A romlás háza c. kötetet, ami Egy fonáljavító krónikái első izgalmas és fontos döntésekben teli része. 

"Hirtelen olyan sebezhetőnek látszottak, mintha emberek lettek volna. A fivéreimre emlékeztettek, és megborzongtam."

"Végre megértettem, hogy a város lakói miért igyekeztek az Everek kegyeibe férkőzni. Még sohasem láttam ennyi szépséget egy helyen, és meg akartam mártózni benne."

" - Az eskühöz közös megegyezés kell, és a varázslat sajnos nem veszi figyelembe a mögöttes szándékot. Beleegyeztél abba, hogy eleget teszel a kérésüknek, és ez éppen elég volt."

"Orin rendkívül meggyőző tudott lenni. 

A régi énem kirántotta volna a kezéből a kezét, és grimaszokkal reagált volna a kedvességére."

"Amikor beléptem a kétszárnyú ajtón, olyan érzésem volt, mintha egy másik világba csöppentem volna."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Rachel Gillig: One Dark Window - Egy sötét ablak (A pásztor király 1.)

"A Lidérc ereje ég az izmaimban. Brutális erővel ütöm mellkason az útonállót, mire elejti a tőrt, és az útra vágódik."

*

HA SZABADON ENGEDI A BENNE ÉLŐ SZÖRNYET, MEGMENTHETI A KIRÁLYSÁGÁT? 

Elspeth Spindle biztonságra vágyik a kísérteties, ködös királyságban, ahol él. Ám ehhez a puszta szerencsénél többre van szüksége… A Lidérc – ahogyan Elspeth hívja – egy szeszélyes, ősi szellem, aki a fejében lakozik. Védelmezi a lányt, és megőrzi a titkait. Azonban mindennek megvan az ára, a varázserőnek különösen. Amikor Elspeth az erdőben összetalálkozik egy rejtélyes útonállóval, az élete drámai fordulatot vesz. Csatlakozik egy csoporthoz, amelynek célja, hogy megtisztítsák Blundert a sötét mágiától, amihez össze kell gyűjteniük a Gondviselés tizenkét kártyáját. És hogy ki az útonálló? A király unokaöccse, Blunder legveszélyesebb embereinek parancsnoka, a magas, sötét hajú és piszkosul jóképű Ravyn Yew, a felségáruló. A tét egyre nő, akárcsak Elspeth és Ravyn egymás iránt érzett vonzalma. A lánynak pedig lassan szembe kell néznie a legsötétebb titkával: a Lidérc egyre nagyobb befolyást szerez az elméje felett, és talán nem is lesz képes megállítani őt…

"Könnyebb volt utálni őt azért, amiért titkolózott és nem volt őszinte, mintsem beismerni, hogy magamat is utálom ugyanezért."

Rachel Gillig regénye egy időben minden közösségi média felületen ott volt, emiatt természetesen én is kíváncsi lettem rá, de féltem, hogy a nagy hype miatt nem lesz akkora élmény, viszont azt kell, hogy mondjam, hogy a One Dark Window minden figyelmet megérdemel, mert egyszerűen zseniális ez a kötet. Sötét, titokzatos és magával ragadó. Végig hátborzongató a légköre, és ha féltél gyerekként, hogy szörny lakozik az ágyad alatt, akkor a víz ki fog verni attól a gondolattól, hogy a szörny az ágyad helyett benned lakozik.

Nagyon szeretem a különlegesebb fantasyket, és Rachel Gillig One Dark Window c. regénye ilyen. A maga sötét és karakteres atmoszférájával vesz le a lábadról, mutatja meg azt a sötétséget, ami benne rejlik, és mire kettőt pislogsz már körülötted is ott pislákol a sötétség fellege. Egy olyan gótikus fantasy történet ez, amiben a kártyák, illetve az elfajzottság kap hangsúlyos szerepet, és az írónő erre is építi fel a történet egészét. Bevallom, eleinte nem volt zökkenőmentes az utunk, mert hozzá kellett szokjak a kötet hangulatához, az ódon kastélyhoz, a köddel átitatott erdőhöz, de utána, ahogy ez megtörtént nem tudtam elszakadni a történettől. Imádtam Elspeth és Ravyn történetének a részese lenni, és úgy éreztem, hogy én is ott vagyok velük, a Pásztor király az én gondolataimat is maximálisan kitöltötte, és együtt éltem meg Elspeth-tel a veszélyes jeleneteket, a kártyák utáni hajszát, és mindazt, amit az Egy sötét ablak kínál. Nemcsak ez a gótikus világ vett le a lábamról, az ódon épületeivel, és a nem szokványos hangulatával, hanem a karakterek is. Műfaját tekintve gótikus romantasy horror elemekkel megspékelve, na meg egy jó nagy adag mágiával, ami hol bolyongó, hol sötét fellegként lebeg a fejünk felett. Egyszerre ejt ámulatba, és vesz le a lábadról ez a világklasszis történet, ami képes a bőröd alá kúszni, és addig nem ereszt, amíg le nem emeled a második részt is a polcról.

Ahogy haladunk előre a történetben úgy lesz egyre izgalmasabb a cselekmény, úgy érezzük azt, hogy nem akarunk másra gondolni csak a One Dark Windowra. Régen voltam ennyire függő egy történet miatt, de Rachel Gillig elérte azt, hogy ne tudjak másra gondolni, és minden ébren töltött pillanatomat az Egy sötét ablak töltse ki. Eszméletlenül jó volt, és a romantikus szál keveredése a gótikával valami olyan kombináció, amiről nem tudtam, hogy mekkora szükségem is van rá.

Rachel Gillig a One Dark Window regényével újat mutat. A slow burn romantikát egy olyan mágikus világba helyezte el, ahol üldözik az elfajzottakat, és ahol a kártyáknak fontos szerepük van. Hatalommal ruházza fel a használóit, de mint mindennek így a hatalomnak és a mágiának is ára van. Nemcsak Elspeth fizeti meg ezt az árat, hanem a kötet valamennyi karaktere. Kit előbb ér utol a végzete, kit később, de az biztos, hogy menekülni előle nem lehet.

Maga a történet fokozatosan épül, és ahogy egyre inkább benne vagyunk a sűrűjében úgy lesz egyre érthetőbb az a világ, amit az írónő megálmodott. Nemcsak a karaktereket ismerhetjük meg, hanem a kártyák jelentését, azt hogy mit is jelent elfajzottnak lenni, és Elspeth esetében ez miben nyilvánul meg. Nekem személy szerint baromira bejött az, hogy a női karakterben él a szörnyeteg, és ő küzd vele a kötet végéig, ami annyira izgalmasan zárult, hogy szívem szerint már most nyúlnék a folytatásért.

Az Elspeth és Ravyn közötti érzelmek kialakulását nem láttam jönni. Derült égből villámcsapásként tarolt le, de örülök neki. Ugyanakkor Ravynt nehéz kiismerni, ha egyáltalán sikerül, de emiatt csak még inkább kedvelhető lesz. Elspeth már az elejétől kezdve nagyon szimpatikus volt számomra, és mint főszereplő baromi erős. Erős, mert ott él Lidérc a fejében, és minden egyes nap egyre inkább gyengül a lány tudata, mégsem adja fel, és küzd azért, hogy a felszínen maradhasson, és az ő kezében legyen az irányítás.

Egy sötét, misztikus és fullasztó hangulatú történet a One Dark Window. Nagyon különleges, mégis hátborzongató világot mutat be, ahol nemcsak egy érdekes világ felépítést ismerhetsz meg, hanem egy olyan kapcsolatot is, amit Elspeth alakított ki Lidérccel, a fejében élő szörnnyel. Emellett kapunk megfelelő mennyiségű veszélyt, szadista karaktert és üldözést. Az írónő nagyon szépen alkalmazta a regényben a fantasy műfajára jellemző kellékeket, de közben sikerült valami újat is belecsempésznie. A hangulata nekem a Belladonnát idézte, ami miatt még jobban szerettem az Egy sötét ablakot. Összességében úgy gondolom, hogy Rachel Gillig duológiája minden elismerést megérdemel, kellőképp izgalmas és képes fenntartani a figyelmet. Elspeth egy igazi badass csaj, aki megmutatja, hogy nem egy sablonos hősnő, hanem annál jóval több. Ravyn igazi meglepetés, hiszen a kötet elején még nem tudjuk, hogy mi lesz a szerepe a történetre nézve, és bevallom én azt hittem, hogy Elspeth Lidérccel fog romantikus szálra lépni. Oops, azt hiszem nagyon akartam, hogy ez a gótikus fantasy egy kicsit monster romance is legyen. Ha szereted az olyan romantasyket, amik ódon kastélyban játszódnak, köddel körülvett erdőkben csatangolunk, és nem szabadulhatunk a fejünkben élő "hangtól", akkor ne hagyd ki Rachel Gillig népszerű duológiájának első részét, a One Dark Windowt!

"A mágia a legrégebbi ellentmondás. Minél erősebbé tesz, annál gyengébb leszel."

" - Az árnyak pásztora, a félelem fantomja, az álmok démonja, a lidérc, amely éjszaka meglátogat."

" - Volt egyszer egy lány - mormolta -, okos és jó, aki az erdő mélyén, az árnyak között járt. Volt egyszer egy király, a botja nyomán Pásztornak nevezték, aki uralta a mágiát, s megírta az ősi könyvet. Ketten együtt voltak, így e kettő ugyanaz volt: a lány, a király… s a szörny, amivé e kettő vált."

"Körbefont minket a titok és a féligazságok hálója."

" - Az ősi könyv szerint a mágia változékony, mint a sós vizű tenger dagálykor. Azt hiszem, a Szellem a hold, ő irányítja az árapályt. Fogva tart, de miatta vagyunk szabadok. Nem jó és nem is rossz. Ő maga a mágia, az egyensúly. Örökkévaló."

" - Hívj Elspethnek - kértem. - Végül is most készülünk együtt elkövetni egy bűncselekményt."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Kat Singleton: Bright Lights & Summer Nights - Szikrázó fények (Fekete nyakkendők 3.)

" - A csajos esték lényege, hogy vagy nagyban csinálod, vagy sehogy."

*

A nyári éjszakák rengeteg meglepetést tartogathatnak 

Huszonöt éves, egyedülálló, munkanélküli és menthetetlenül zűrös nőként egyetlen céllal érkeztem nyárra Hamptonsba: hogy önmagamra koncentráljak, és kilábaljak a kapunyitási krízisemből. Nem terveztem, hogy találkozom egy jóképű idegennel, hogy ez az idegen a milliárdos Preston Rhodes lesz, aki a Manhattani Mambák szupersztár irányítója. És ez még csak nem is a legőrültebb része a sztorinak. 

Megkért, hogy egy héten át játsszam el a barátnője szerepét. Neki kellett egy partner a húga esküvőjére, én pedig sosem mondanék nemet egy olyan ritka lehetőségre, hogy egy gazdag férfi kényeztessen. 

Csakhogy Prestonnak nem nagyon megy a tettetés. 

Így ahelyett, hogy felfedezném önmagam, azzal töltöm a hetet, hogy megtapasztalom, milyen lenne vele az élet. És ahelyett, hogy magamra figyelnék, azzal foglalkozom, ahogy rám néz, ahogy megérint, és hogy mennyire vágyik rám. 

Miután végül egyikünk sem színlel, csak remélhetem, hogy képesek leszünk megőrizni, amit a szikrázó fények és a nyári éjszakák adtak nekünk.

" -  Emma, ha már összetöröd a szívem, legalább hadd kísérjelek ki."

Kat Singleton Bright Lights & Summer Nights c. regénye egy könnyed, olvasmányos romantikus történet, ami olyan trope-kból áll össze, mint age gap, billionaire romance, fake dating, grumpy x sunshine, forced proximity és sport románc. Egy nagyon gyorsan olvasható, nyári történet, aminek köszönhetően te is Hamptonsba érezheted magad. Hűs tengeri szellő éri az arcod, a nap végig süt és olyan nyári programoknak lehetsz a részese, mint tenisz vagy spa nap, ahol a hangsúly a kényeztetésen van.

Úgy érzem, hogy Kat Singleton nagyon is tudja, hogy milyen férfi karakterekre van szükségünk, és őket írja meg a romantikus regényeiben. A sorozat első részét a Fekete nyakkendőket nagyon szerettem, és őszintén ez a sorozat az egyik kedvencem. Könnyed, fülledt, romantikus, tele érzelmekkel és döntésekkel. A Szikrázó fények alatt a hangsúly önmagunk megismerésén van, a döntéseinken és azon, hogy mindenféle elvárások nélkül boldoguljunk az életben. Emma egy hihetetlenül kedves és szerethető karakter, akinek öröm volt olvasni a szemszögét, mellette Preston pedig egy nagyon is szexi és kicsit idősebb férfi, aki nem tervez megállapodni, mégis belecsöppen az életébe Emma, és egy olyan fergeteges hétnek lehetünk a szemtanúi, ahol nemcsak kap egy álbarátnőt Preston, hanem megismerheti azt az érzést is, amit az ad, ha valaki nem tudja ki ő, vagy éppen nem érdekli, hogy híres focista. Maga a történet könnyed, szórakoztató, ahol kell ott perzselően szexi, és nem veti meg a spicy jeleneteket sem, amiből szerencsére van jó pár a Bright Lights & Summer Nights - Szikrázó fények alatt. Nekem eddig ez a kedvenc Kat Singleton regényem, és szívesen eltöltenék egy hetet Prestonnal Hamptonsba. 

A kötet hangulata hozza a tőle elvártakat, a nyár meleg levegőjét, a lehetőségek tárházát, és mindazt amit egy fake dating kapcsolat hozni tud. Tetszett a kötetben az, hogy habár age gap nem rugaszkodott el a valóságtól, és megmutatta, hogy milyen jól kiegészíti a másikat Emma és Preston. Nagyon szórakoztató és egyedi az ő kettejük egymásra találása, és emiatt nem egyszer hangosan nevettem olvasás közben.

Emma karaktere nagyon valósághű, könnyen át lehet érezni a helyzetét, azt hogy keresi önmagát, az útját és azt, hogy mit is szeretne kezdeni az életével. A kötetnek köszönhetően azt érzem, hogy ha néha zűrösek is a napjaim, a történet megnyugvással tudott szolgálni, hogy nem szabad elkeseredni vagy éppen feladni, mert ez teljesen normális. Emiatt Emma az egyik kedvenc szabadszájú hősnőm lett, aki ugyanolyan mint te vagy én. Hibázik, de feláll és folytatja tovább.

Mellette Preston egy visszavonulni készülő amerikai focisztár, aki emellett milliomos is, és nem mellesleg piszok jóképű. Hozza a tipikus grumpy karakterre jellemző jegyeket, amit én személy szerint nem tudok megunni, és ez a habitus tökéletesen illet Emma karakteréhez. Preston miatt a spicy jelenetek igazán tüzesek, és imádnivaló ahogy a fake dating valami egészen valóságossá alakul. 

A történet maga nem hosszú, ugyanakkor igazán jól lehet haladni vele. Hol Emma, hol pedig Preston szemszögéből láthatjuk az eseményeket, és lehetünk a szemtanúi az esküvői készülődésnek. Ha kell teniszezni megyünk, ha kell spa nap van, de yachtos nap is van. A tenger közelsége, illetve a nyár nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy igazán letehetetlen legyen a regény, és ne tudjunk másra gondolni olvasás közben. Igazi nyári felüdülés a Szikrázó fények, amit csak imádni tudok!

A főszereplők életében egy olyan időszakban lépünk be, ami átmeneti. Kilépnek a mindennapok körforgásából, és újraértékelik a vágyaikat, illetve azt, hogy mit szeretnének az élettől. Emmának és Prestonnak is lehetősége nyílik arra, hogy a mindennapi rutint elhagyva szabadon éljenek, szabadon döntsenek és a döntéseik következményével nem foglalkozva vessék bele magukat ebbe a fake dating kapcsolatba. A történet utolsó negyede az igazi fordulópont a kötetre nézve, hiszen itt érik be igazán a két főszereplő között kialakult kapcsolat. Áldozatokat hoznak, megpróbálnak arra koncentrálni, ami előttük áll, és ha ehhez az kell, hogy előtte elengedjék a másikat, hogy aztán újra együtt legyenek, akkor ezt teszik. Nagyon szerettem azt a Szikrázó fényekben, hogy végig őszinte volt, mentes a bonyodalmaktól, és hogy olyan természetesen alakultak ki az érzelmek Emma és Preston között. Ha együtt kell lenniük, együtt lesznek, nem számít, hogy először saját magukat kell megtalálniuk, hogy aztán beérjen a happily ever afterjük. Ha szereted az írónő munkásságát, illetve a romantikus regényeket, egy kis age gappel megfűszerezve (14 év a korkülönbség), akkor ne hagyd ki a Bright Lights  Summer Nights - Szikrázó fények c. regényt, ami igazi napsütést ígér!

"Tudtam, hogy ha nem dolgozom magamon, végül tönkre fogom tenni a kapcsolatunkat, mert szerintem nehéz igazán szeretni valakit, ha közben magadat nem szereted. Képes lettem volna elveszni benned, és még jobban elveszíteni saját magam."

"Régen halálra rémített az örökkévalóság. Az ismeretlen még annál is jobban. Most azonban izgalmasnak látom."

"Benne minden megvan, amit egy társban és pasiban kerestem. Csak én nem vagyok még az, aki lenni akarok, és nem akarom később amiatt elveszíteni a tökéletes férfit, mert nem szántam elég időt arra, hogy szeressem és megtaláljam önmagam."

" - Én már tudom, hogy egymásnak vagyunk teremtve, Emma. Meg akarom adni neked az időt, hogy ne csak megtaláld önmagad, de szeresd is azt, aki vagy. Várok, amíg készen nem állsz."

"Életembe először félek hogy elveszítek valamit."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)