Mashiro: My Love Story with Yamada-kun at Lv999 3. - 999-es szintű románcom Yamada-kunnal 3. (My Love Story with Yamada-kun at Lv999 3.)

 

*

Szintet lép-e a szerelem? 

Akane érzései Yamada iránt egyre erősödnek, ahogy az figyelmes és megbízható barátnak bizonyul mind az online, mind az offline életben – de a lány kezd mindent túlgondolni, amit a fiú társaságában tesz. 

Amikor Akane a guild többi tagjával részt vesz Yamada iskolai fesztiválján, a diákok azt hiszik, hogy Yamada barátnője, ami kínos félreértéshez vezet. 

További bonyodalmakat okoz, amikor Yamada a lázas beteg Akane segítségére siet. 

Vajon ez is csak a szokásos figyelmessége, vagy annál már valami többet jelez?

Szintet lépünk a My Love Story with Yamada-kun at Lv999 harmadik részében! Nem kell azon filóznunk, hogy Akane és Yamada között lesz e valami, mert Mashiro nagyon a romantika irányába tereli a cselekményt, amit eddig is vártunk, de ebben a részben tesz érte erőfeszítéseket, és mutatja meg annak az előszelét, hogy merre is fog tovább haladni a manga története. Mint az eddigi részeknél, úgy most is azt érzem, hogy rövid volt, és túl hamar a végére értem.

Ebben a harmadik rész úgy érzem, hogy hiába Akane a főszereplőnk, mégis Yamada az, akire úgy igazán fókuszál. Már nemcsak azt a képet látjuk a fiúról, amit szépen kialakított magáról, már nemcsak az elzártság és a magának valóság sugárzik belőle, hanem szépen beleshetünk a függöny mögé, és megláthatjuk Yamada sokkal emberibb, és szerethetőbb, olykor gondoskodó és talán aggódó oldalát.

Ez a rész egy igazi fordulópont a manga életében, hiszen az online jelenlét mellett már arra is helyezi a hangsúlyt, hogy kilépve ebből a térből épkézláb emberi kapcsolatokat alakítson ki a karakterei között. Yamada és Akane nem feltétlenül az a páros, akire számítanál, hogy majd együtt lesznek, viszont ez a harmadik etap tökéletes példa arra, hogy megmutassa, ha úgy adódik egy zárkózott és sokak által megközelíthetetlen karakter is lehet gondoskodó, érdekelheti a másik fél, még akkor is, ha erre utaló jelek eddig nem voltak, vagy annyira elenyészőek ezek, hogy a homályban tartott minket. Akane betegsége tökéletes eszköz arra, hogy kicsit közelebb hozza hozzánk Yamadát, és megmutassa azt, hogy egy romantikus mangáról van szó, csak ki kell várni, amíg történik is valami.

Én ezt a részt is nagyon szerettem, már csak azért is, mert nagyon édes, aranyos és esetlen a My Love Story with Yamada-kun at Lv999. Csetlő-botló, de megvan a varázsa. Nem kell tőle nagy előrehaladást várni, mert apránként haladunk, viszont ha visszatekintünk az első részre, akkor már most érezhető a változás, az ahogy Yamada viszonyul Akane karakteréhez, és az, ahogy egyre inkább az előnyére változik a fiú. Szépen lassan kilép az online térből, de ugyanúgy fennmarad a megközelíthetetlensége, azonban Akane szépen lassan belesiklik a mindennapjaiba, és a szemünk előtt kezd el szárba szökni kettejük között valami egészen különleges.

Míg Yamadát eddig úgy ismerhettük meg, mint egy magányos fiút, akit nem érdekelnek a lányok, sem pedig a kapcsolatok, addig ebben a harmadik részben ezt megkérdőjelezzük, mert ha mások előtt bunkónak és szívtelennek is tűnhet az, ahogy viszonyul társaihoz, megmutatja, hogy ez nem feltétlen van így. Láthatjuk a gondoskodó oldalát, azt amelyik segít Akanénak, amikor beteg, és ott van neki támasznak, ott van, mert segítségre szorul, és Yamada önmagát is meglepve gondoskodik a lányról.

Teljesen odáig vagyok azokért a jelenetekért, ahol az emberibb Yamadát láthatjuk, aki nem az a megközelíthetetlen online játékos, hanem egy egyszerű gimis srác, aki csak éli az életét, de Akane segítségével kitör a buborékából, és olyan tetteket hajt végre, amit nem néznénk ki belőle. Emiatt ez a harmadik rész teljes mértékben Yamadáé, és Akane, mint segítség van jelen, hogy egy új oldalát ismerhessük meg a fiúnak.

Ebben a részben valamivel hangsúlyosabb Akane és Yamada kapcsolatának az alakulása, végre nemcsak Akane érzéseit láthatjuk, hanem azt is, ahogy Yamada reagál különböző szituációkra, ahogy szépen lassan összerakja fejben a dolgokat és cselekszik. Ami nagyon tetszett, hogy az előző részekhez képest kevesebb az online jelenlét, és több a való világba kivetített jelenet. 

Az illusztrációk és a képkockák tökéletesen átadják azt a képi világot, amit Mashiro szeretett volna, és nagyon jól használja azokat az eszközöket, amiket az online játék során megalkotott. Már nemcsak egy felhasználónév lebeg előttünk, hanem nevet és arcot is tudunk társítani hozzá.

Ennek a résznek az a különlegessége, hogy Akane ki van szolgáltatva érzelmileg, míg Yamada a hűvös és távolságtartó személyiségével áll helyt ebben a történetben, és ahogy haladunk előre a cselekményben úgy döbbenünk rá fokozatosan arra, hogy jóval több rejlik a fiúban, mint azt elsőre gondolnánk róla. Összességében én nagyon szerettem ezt a részt is, és még ha nem kezdted el olvasni a My Love Story with Yamada-kun at Lv999 mangát, akkor ez legyen a jel, hogy kezd el! Nagyon szerethető, romantikus és iszonyat aranyos. Nem érdemes kihagyni!

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Hannah Nicole Maehrer: A Gonosz Bűntársa (A Gonosz Asszisztense 3.)

"Evie Sage első hónapja A Gonosz alkalmazásában meglehetősen szokatlanul telt, de legalább nem volt katasztrofális mértékben sokkoló."

*

JUTALOM JÁR ÉRTE: A Gonosz tanítványa kerestetik árulás (minimális), mágikus vagyoni kár okozása (állítólagos) és egy fegyverként használt sütemény (így történt) vádjával. Gyakran látható egy morcos béka (koronás, ítélkező) társaságában. Az „Evie” vagy a „Hagyd abba!” megszólításokra reagál. 

Evie Sage sosem gondolta volna, hogy a királyság legfélelmetesebb gonosztevőjének jobbkeze lesz. Az egyik pillanatban még egy „könnyű kis papírmunkát és alkalmi lefejezéseket” ígérő beosztotti pozícióra jelentkezett, a következőben pedig már térdig gázolt a zűrzavarban, gyilkossági tervekben és egy határozottan nem helyénvaló vonzalomban jóképű főnöke iránt. 

Most, hogy beteljesülni látszik egy mágikus jóslat, bérgyilkosok tűnnek fel a kastély társalgójában, és gyanúsan sok koronás béka rója az irodafolyosókat, Evie-nek valahogy túl kell élnie a mindennapokat anélkül, hogy lángba borítaná a királyságot, vagy teljesen elveszítené a méltóságát, ami már csak egy nagyon cinikus cérnaszálon lóg. 

A gonoszkodás nem volt része Evie középtávú tervének. De hát… az sem, hogy teljesen belezúg A Gonoszba.

"Trystannek is volt katapultja, és ha újabb sikolyt hall, akkor a pénzügyi osztály többi tagját is elkezdi kilövöldözni. Lehet amúgy is megteszi, csak szórakozásból."

Hogy én mennyire imádom ezt a sorozatot! Ha van sorozat, ami teljes mértékben nekem íródott, akkor az ez, mert minden egyes részt befalok, jelölők százával rakom tele, és idiótán vigyorgok olvasás közben. Ha valaki tudja esetleg, hogy A Gonosz mikor keres legközelebb asszisztenst magának, szóljon, mert muszáj jelentkeznem! Zseniális egy sorozat, röhögve nevetős, slow burn, tele galádsággal, egy elvarázsolt békával és mágiával!

Ahogy belekezdtem egyből visszatértek azok az érzések, amiket az előző két kötetnél éreztem. Imádtam ezt a részt, és olyan jó hangulatom volt végig, hogy nem győztem elrejteni közben a vigyorgást. A karakterek, a cselekmény és a történet is sokat fejlődött az első rész óta, és talán most érződik az igazán, hogy megérett a történet, már nemcsak lépkedünk a vékony jégen, már ami Tristant és Evie-t illeti, hanem történnek dolgok is. Eddig ez a slow burn készít ki a legjobban, mert ha haladunk is valamennyit előre, akkor sem annyit, mint amennyit én szeretnék. A csapat, a világ és a cselekmény is top tier. A legjobb karaktereket válogatta össze az írónő, és a történet szerteágazósága is jól jött A Gonosz Bűntársának. Tetszett az a kötetben, hogy ennyire sokfelé kellett figyeljek, az hogy nemcsak a Tristan-Evie vonal mozdult előre, hanem a többieké is. Jobban megismerhettem a karakterek zömét, a világ egy tágabb része tárult fel előttem, és még több a veszély, mint eddig. Nem egyszer éreztem azt, hogy bárcsak én is a kötet részese lehetnék, és ott lehetnék, amikor Kingsleynek van egy epizódja, vagy Evie valami vakmerőt mond, aminek már nem tud ellenállni Tristan sem, és csak úgy  perzselnek az oldalak. 

Az írónő humora és stílusa még mindig fenomenális, és a lehető legjobban adja át a történet lényegét. Megmutatja, hogy a sokak által A Gonosznak vélt férfi sem velejéig romlott, sőt sokkal jobban kedvelem ebben a történetben a gonosznak kikiáltott karaktert, mint a királyt, aki eddig nekem negatív karakter. Nem rajta van a hangsúly, de én ennek örülök, mert sokkal jobban bírom Beckyt, Kingsleyt, Pengét, Tatiannát vagy éppen a főszereplőinket, Tristant és Evie-t.

Maga a cselekmény nagyon szórakoztató, eseményekben gazdag, élvezhető és baromira olvasmányos. Van egyfajta sajátos hangulata, amit eddig más romantasy kötetek kapcsán még nem fedeztem fel, és emiatt egyedi A Gonosz Asszisztense sorozat. Ez a harmadik rész sem kevésbé élvezhető, mint az eddigiek, sőt nekem eddig ez a kedvencem. Valamivel hosszabb, mint az elődei, ennek amúgy nagyon örülök, és már lerágom a körmöm a slow burn miatt, de nem panaszkodok, mert minden csepp jutalom, amit Evie és Tristan életéből kaphatok.

A Gonosz Bűntársában Evie és az ő beszólásai, megszólalásai, felelőtlen tettei a hangsúlyosak, ezek is viszik előre a cselekményt, és ezek azok a pontok, ahol számíthatunk arra, hogy valami olyan fog történni, amire senki sem számít. Sem mi, sem pedig Tristan. Arra meg végképp nem vagyunk felkészülve, hogy mikor fog elszakadni A Gonosznál a cérna, és mikor jön el az a pont, ahol már nem tudja türtőztetni a vágyait, és bizony kézzelfogható bizonyíték tárul az Evie iránti vonzalma bizonyításaképp.

Az idei év egyik legjobban várt megjelenése számomra A Gonosz Bűntársa, és annyira örülök, hogy minden hozzáfűzött reményemet beváltotta, mert nagyon imádtam, és nem győztem lapozni, na meg jelölőzni olvasás közben. Evie és Tristan zseniálisak együtt, ahol ők ketten színre kerülnek, ott tuti, hogy fog valami történni. Kingsley miatt végig nagyon izgultam, és alig várom, hogy még többet tudjak meg, bár az sejthető, hogy a negyedik részben sem lesz kevésbé szórakoztató olvasni róla, főleg ha figyelembe vesszük a kötet utolsó fejezetét. Az Alexanderes vonal, ezzel az elátkozott békakirály vibe-bal nagyon ütős, de már várom, hogy megismerhessük Alexandert is, ne csak Kingsleyt. A cselekmény ezúttal is kalandos, szerteágazó, ugyanakkor könnyen követhető, és szinte lehetetlen elveszni a különböző nézőpontok között. Én imádtam, és alig várom a következő részt. Annak kifejezetten örülök, hogy így a harmadik részre történik is valami Evie és Tristan között, de szeretném, ha a továbbiakban gyorsabban haladnának, mert megöl ez a slow burn!! Ha szeretted az előző részeket, ne hagyd ki a sorozat harmadik, legújabb magyarul megjelent részét! Ha pedig még nem kezdtél bele a sorozatba, legyen ez egy jel, hogy itt az ideje!

"Amikor főnöke kitárta az ajtót, Kingsley jelent meg a küszöbén, és a tábláján még mindig az virított: Végre."

"Sage felsóhajtott, az orrán levő ránc egy pillanatra elvonta Trystan figyelmét, és a férfi ostoba módon számlálni kezdte a szeplőit."

" - Kavicsokat kellene tenned a cipőmbe - motyogta a férfi révetegen. 

- Micsoda? - Rebecka lenézett, majd újra fel. - Miért? 

- Mert menten elrepülök - felelte Penge, és megérintette az arcát, ahol az imént megérintette a nő ajka."

"Még ha Trystané lett is volna a világ összes önuralma, azok után, hogy két hétig távol kellett tartania magát a lánytól, csak az árnyékból leskelődni utána, és az ajtókhoz, falakhoz, sőt, olykor az ablakokhoz nyomni a fülét, csak hogy hallhassa a lány hangját, csupán egyetlen lehetséges válasz létezett tanítványa ajkának gyöngéd érintésére. 

És ez természetesen az volt, hogy elvesztette a maradék ép eszét."

" - Nem figyeltem, uram. 

Trystan elkomorodott. 

- Miért nem? 

- A mellkasodat bámultam."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Leigh Rivers: Little Liar - Kis Hazug (A Csend Hálója duológia 2.)

"Nincs kőből a szívem, csak tele van méreggel."

*

Malachi Vize egész életében egy valakire vágyott. 

Egy célja volt. Egy leküzdhetetlen rögeszméje, amiről sosem tudott lemondani. 

A fogadott nővéréről, Oliviáról. Olivia a világgal dacolva most először áll ki mellette, és Malachi soha többé nem akarja kiereszteni a markából, csakhogy a boldogságát hamarosan nagyhatalmú ellenségek zúzzák szét, akik meg akarják kaparintani Oliviát. 

Malachi megszerezte Oliviát. 

De elvesztette. 

Sebesülten és még most is a démonjaival küzdve Malachi kénytelen nem várt szövetségeket kötni, hogy levadássza az ellenségeit. De nem hagy fel a harccal, míg vissza nem szerzi Oliviát. 

Mindegy, mibe kerül.

"Én mindig jól viselkedem. Az emberek egyszerűen nem szeretik, hogy más vagyok, mint a többiek. Játszani akarnak, barátkozni, meg minden, de nekem fogalmam sincs, hogyan kell."

Ismeritek azt az érzést, amikor egy történet kitépi a szíveteket? Malachi Vize és a Little Liar pont ezt teszi velünk. Ha azt hitted, hogy a Little Strangernél nem lehet szívbemarkolóbb egy történet, akkor itt van a Kis Hazug, ami még több Malachi-t ad, még több gyötrelmet és még több szenvedést, de pont emiatt nem tudtam nem átélni a cselekményt, és muszáj volt újra Malachi fejében lennem.

A kötet első fele a már átélt traumákat fejti ki, mutatja meg azokat a hézagokat, amiket eddig Malachi szemszögéből nem láthattunk, és pont emiatt volt olyan érzésem, mintha az első részt, a Little Strangert olvastam volna újra. A gyerek Malachi miatt újra darabokra tört a szívem, és ha nem éltem volna át újra ezeket az érzéseket, talán nem is adott volna akkora élményt a kötet. Még mindig sötét, még mindig elborult, még mindig beteg, de ez mind igaz Malachi Vize-ra is, mégsem tudunk ellenállni neki. Teljesen kicsinált ez a regény, és Malachi fejében kalandozva rám is rámtört az elmebaj olvasás közben, de ez mind hozzájárul A Csend Hálója duológia olvasásához, és így teljes a történet. A kötet második fele az, amiben olyan események történnek, amiket eddig még nem láttunk, illetve amik meglepetéssel szolgálnak. Az írónő megmutatja, hogy a Little Stranger még csak a kezdet volt, és az igazi elborult, sötét gondolatokat a második részre, a Little Liarre tartogatja. Egy olyan érzelmileg intenzív, sötét hangulatú regény a Kis Hazug, ami a hazugság, a trauma és a bizalom törékenységét vizsgálja, ezekre helyezi a hangsúlyt. Nem egy könnyű olvasmány, én mégis úgy gondolom, hogy dark romance olvasóként érdemes elolvasni ezt a duológiát, ha másért nem, már azért megéri, hogy utána beutaltathasd magad terápiára.

Ha őszinte akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy ez a rész sokkal jobban tetszett, mint az első, már csak azért is, mert sokkal többet lehetünk Malachi fejében, és emiatt sokkal jobba átjött a történet lényege. Malachi egy meghasadt személyiség, akinek az élete egy valaki körül forog, és ezt a mániát ismétli az írónő, hol a mélybe ugrunk közben, hol pedig elmerülünk az őrültségben.

Olivia a Kis Hazugban ugyanolyan fontos karakter, mint a Kis Idegenben, de már nemcsak azt a kislányt látjuk, akiket a Vize szülők örökbe fogadtak, hanem a nőt is, aki tud és mer is nemet mondani. Végre kiáll önmagáért, és bebizonyítja, hogy Malachi nemcsak a testvére, hanem a pasija is. Csavart, elmebeteg, ugyanakkor valós az ő szerelmük, legyen akármilyen elborult is Malachi elméje.

A szexuális töltet ebből a kötetből sem hiányozhat, és szerintem sokkal pikánsabb is, mint a duológia első részében. Perzselően szexi oldalak, brutalitás és erkölcstelenség jellemzi ezeket a jeleneteket, de ez Malachie Vize nem lehet, és nem is szabad megváltoztatni, mert őt így kell elfogadni, így kell szeretni, és Olivia bármit megtenne a szerelméért. 

Maga a kötet sötét és nyomasztó hangulatot áraszt, amit nem könnyű olvasni. Mint ahogy az nektek is feltűnhetett Leigh Rivers nem egy hagyományos szerelmi történetet írt. Tele van traumákkal, megkérdőjelezhető tettekkel, megkérdőjelezhető érzelmekkel, de ebben rejlik a duológia varázsa, hogy nem a megszokott, és nem egy sémára épül. Malachi és Olivia szerelme ennél toxikusabb nem is lehetne, mégis van bennük valami, ami megfog, és nem ereszt. A gátlásaidat jó, ha leveted az írónő regényét olvasva, mert a Little Liar sem a gyengédebb lelkeknek való, akik követik a szabályokat, hanem azoknak, akik szeretnek kilógni a sorból, és valami szokatlant, valami nem odavalót csinálni. Tény és való, hogy a történet nagyon megosztó, nem véletlenül, hiszen olyan trope-kkal és meglátásokkal dolgozik, ami nem nevezhető hagyományosnak, de úgy hiszem, hogy a rutinos dark romance olvasók nem fognak olyanon fennakadni, mint örökbefogadott testvérek közötti szerelem, egy kis fájdalom és megannyi sötétség. Igazi téboly a Kis Hazug, de minden elolvasott oldal után egyre inkább azt érezteti, hogy akárcsak Malachi Vize te is sérülsz közben. Ha szeretted az első részt, a Little Strangert, ne hagyd ki a folytatást sem!

"Én mindig jól viselkedem. Az emberek egyszerűen nem szeretik, hogy más vagyok, mint a többiek. Játszani akarnak, barátkozni, meg minden, de nekem fogalmam sincs, hogyan kell."

"A terapeuta a gyerekkoromról beszélt nekem. Az első találkozón azt kérdezte, hogy mit vettek el tőlem a szüleim. 

Mindent. 

Mindent elvettek tőlem."

"Szeretlek most, szerettelek tegnap is. Amikor gyerekek voltunk, amikor tinik, amikor börtönbe küldtél, és amikor újra rád találtam, akkor is. Holnap is szeretni foglak. És a következő hónapban, a következő évben is. Szeretni foglak, ha a gyermekemet hordod, ha öreg és ősz leszel, sőt akkor még jobban szeretlek majd, mert ott lesz előttem az egész élet, hogy még jobban és jobban beléd szeressek. Elég ez neked, Olivia? Vagy több kell ennél?"

"Megfeszül az állam, ahogy az ajtóra tapasztom a homlokomat, és csukott szemmel hallgatom a szipogását. Olivia sír. Miattam. Már megint megtörténik – boldogtalanná teszem. El fog hagyni, mert kiborítom."

"Azt hiszem, a húgom gerjed a szomnofíliára. Nem mintha zavarna!"

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Caroline Pecham & Susanne Valenti: Árnyhercegnő (Zodiákus Akadémia 4.)

 

"A csillagok energiáját meglovagolva tértem vissza a Királyodúba."

*

Az árnyak a véremben vannak. 

Érzem, ahogy belém ássák magukat, a bőröm alatt kúsznak, foglyul ejtenek. 

De a bennem élő sötétség még mindig jobb, mint az engem körülvevő. 

A négy égi örökös mindenre hajlandó, hogy elpusztítson engem és a testvéremet. 

Ám még mindig nem fogták fel, hogy sosem volt dolguk nálunk erősebb lényekkel. 

És amikor napvilágra kerül a titkunk, készen kell állnunk szembeszállni velük, és az összes ellenünk törő kegyetlen tündérrel. Vagy mi, vagy ők. 

Az pedig holtbiztos, hogy nem mi maradunk alul.

" - A tűz középpontjában ég leghevesebben a fa. Minél nagyobb a megpróbáltatás, annál erősebb leszel."

Az eddigi leghosszabb Zodiákus Akadémia kötet címét kapja... az Árnyhercegnő! A maga 800+ oldalával soknak tűnik, viszont annyira imádom ezt a világot, hogy még ezt is kevésnek érzem. Nagyon jó ez a rész, tovább bonyolódik a Vega ikrek sorsa, a fiúkat egy sokkal kegyetlenebb oldalukról ismerhetjük meg, de Toryt és Darcyt sem kell félteni. Adok-kapok helyzetek, átverések, kicseszések és megannyi epic pillanatnak lehetünk a részesei ebben a részben.

A kötet végig baromi izgalmas, képtelenség letenni, tele van olyan történésekkel, amik nagy jelentőséggel bírnak, a Tory-Darius-Caleb háromszög is hangsúlyosabb, mint az eddigi részek alatt, illetve Darcy és Orion románca is tovább égeti a lapokat. Nem titok, hogy én már rég letettem a BlueLance páros mellett a voksomat, így továbbra is ezek a részek a kedvenceim, ahol Darcy és Orion titkos és tiltott kapcsolatába tekinthetünk be. A Zodiákus Akadémián töltött idő is tovább folyik, és azt érzem, hogy a Vega ikrek sorsa talán sosem lesz zökkenőmentes, sosem lesz konfliktus és kicseszés mentes, mert az égi örökösök ezt nem hagyják. Amíg eddig valamennyire szimpatizáltam Seth-tel, az most úgy égett el, mint egy tollpihe, mert egy kicsit megutáltatta velem őt a két írónő. Viszont azt nem tagadom, hogy vannak érdekes pillanatai a srácnak, ami miatt nem is olyan tuskó, mint amilyennek mutatni akarja magát. Tory és Darcy az Árnyhercegnőben is remekel, és sorra veszik az akadályokat, amiket nemcsak az Akadémia görget eléjük, hanem bizony a srácok is, akik hiába piszok szexik, ha belül elkárhozottak, és jelen pillanatban azt érzem, hogy a jó pillanataik ellenére sincs esély a számukra a javulásra. Ettől függetlenül imádom őket, főleg Maxet a kis afférja miatt, mert valljuk be irtó mulatságos, ahogy fut Geraldine után, és ahogy sorra kapja a kosarakat. 

Maga a cselekmény hosszadalmas, sok minden történik, de úgy igazán az utolsó pár száz oldal pörög be, és mutatja meg, hogy miért is érdemes folytatni a sorozatot. Nagyon sokat nevettem olvasás közben, éreztem azt, hogy nagyon jó helyen vagyok, és olvadtam el, amikor Darcy és Orion jeleneteit olvastam. Imádom ezt a tiltott viszont köztük, ami kötetről-kötetre egyre valóságosabb és egyre mélyebb. Annyira jók együtt, és egy bizonyos résznél megállt az ütő bennem, de alig várom, hogy merre alakul tovább a kapcsolatuk.

Tory és a háromszöge miatt feszültséggel, akciódús jelenetekkel és adrenalinnal teli a történet. Ő az az iker, aki jobban szereti az adrenalint, a veszélyeket és előszeretettel húzgálja a sárkány bajszát, nem érdekelve, hogy ezzel felbőszíti vagy esetleg kihúzza a gyufát, és lángokba borít mindent. Kétségtelen, hogy a feszültség és a banter megvan Tory és Darius között, ugyanakkor Caleb sem kerül ki a képből, ami ad egyfajta pikantériát a kötetnek. 

Végre beérik a dolog Tory és Darius között, ám ez nem feltétlen jelenti azt, hogy minden happy. Rutinos Zodiákus Akadémia olvasóként tudjuk, hogy a tűzszünet talán sosem jön el, és minél tovább jutunk a sorozatban, annál inkább fognak égni az oldalak, és azt várjuk, hogy mikor fog minden lángolni közöttük. Az Árnyhercegnő olyan, mintha a két írónő lelocsolta volna benzinnel, és arra várunk, hogy mikor ejtenek el egy gyufát. Ez a gyufa a kötet lezárásával lángba borít mindent, és sóvárogva várhatjuk a következő kötet megjelenését!

Megtaposott, megrágott majd kiköpött a Zodiákus Akadémia negyedik része, de ha ennyire zseniális, akkor állok elébe, és bármikor szétcseszheti az agyamat. A fókusz ezúttal is az örökösökön meg a Vega ikreken van, viszont a cselekmény továbbra is érdekes és szórakoztató. Imádtam ebben a részben azt, hogy az utolsó száz oldalon próbált felállítani egy idillt, hogy aztán jól odacsapjon a végével! Zseniális sorozat zseniális résszel, ami igen, baromi hosszú, de a rajongók akkor is szeretni fogják, mert ha egyszer elkezded a Zodiákus Akadémiát függő leszel, és addig nem lehet megnyugvásod, amíg a végére nem érsz. Ebben a részben Toryt sikerült jobban megkedvelnem, míg Darcy megerősítette azt, hogy miért ő a kedvenc Vega ikrem. A BlueLance részekért repesett a szívem, és alig vártam, hogy Darcy vagy Orion szemszögéből olvashassam az eseményeket. Ezúttal veszélyesebb a kettejük között kialakult kapocs, hatalmas a tét, de a vallomástételek megerősítettek abban, hogy nem szabad kételkedni Lance Orionban, és olvasás közben kicsit mi is beleszeretünk, én legalábbis még jobban beleszerettem ebbe a mogorva és seggfej professzorba. :D Ha te is akkora Zodiákus Akadémia függő vagy, mint én, akkor ezt a részt is be fogod falni, és alig várod majd, hogy május legyen, és tudd folytatni, illetve újra az Akadémia falai között tölteni az idődet.

"És úgy érzem, hogy mostantól ez lesz az életünk. Folyamatosan olyan dolgokat kell tennünk, amiket egyáltalán nem akarunk. Felelősséggel halmoznak el minket, miközben csak szabadságra vágyom."

" - Ügyes, Seth. Kábé egy teáskanál érzelmi intelligenciájával rendelkezel - mondta."

" - Neked adom a szívemet. Ha cserébe nekem adod a tiédet, akkor életünk minden egyes pillanatát annak bizonyításával töltöm, hogy méltó lehetek rá."

"Hozzám húzódott. A csillagok a fejünk felett ragyogtak, várakozó energia gyülekezett körülöttünk. Lélegzete az enyémmel táncolt, illata beborított, és előcsalogatta szívem legsötétebb vágyait."

"Meglehetősen más dolog azt gondolni, hogy a lányok éreznek valamit, és tudni azt. Kicseszett enigmák, titokba csomagolva. Szóval ha megtalálod a kulcsot hozzájuk, akkor mondd el nekünk is."

"Túl mélyen egymásba gabalyodtunk már, és mintha az egész világegyetem összeszövetkezett volna, hogy így is maradjunk."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Karády Anna: A múlt tengerén (Zserbó 1.)

"Akárhogy is, az adriai napsütést mindenkinek jó szívvel ajánlom, főleg azoknak, akiknek levegőváltozásra van szükségük…"

*

Szerelem a századelőn… 

1910, Fiume – A Magyar Királyság egyetlen kikötője. Az Adriai-tenger partján virágzik a kereskedelem, ezért a híres pesti cukrász, Gerbeaud Emil megvásárolja a fiumei csokoládégyárat, és üzletet nyit az abbáziai luxusvillák és fényűző szállodák szomszédságában. Így kerül a fiumei gyorsvonattal a belvárosi cukrászdában dolgozó Szépkúti Blanka kisasszony egyenesen a híres tengerparti sétaútra – a kalapos kisasszonyok és sétapálcás urak legelőkelőbb üdülőhelyének szívébe. A Gerbeaud-kisasszony útjába egy tengerészt sodor a bóra nevű szél, akivel csupán abban egyeznek, hogy mindkettőjüknek igen határozott víziója van arról, hogyan is képzelik el a jövőt. 

Az emberek csupán véletlenül találkoznak életük során, vagy a sors rendeli így? Vajon a szerelem fordít a sorsunkon vagy éppen beleteljesíti azt? 

Karády Anna, a nagysikerű A füredi lány-trilógia írója különleges csemegét kínál a történelmi regények kedvelőinek: új, romantikus története az Osztrák-Magyar Monarchia idejébe, az „aranykor" éveibe repíti vissza az olvasókat – emlékeztetve az elfeledett magyar haditengerészeti évekre, amikor az Adria még magyar tenger is volt.

"Vajon észszerűség vagy megalkuvás beérni azzal, aminél nem biztos, hogy akad több?"

Karády Anna az a magyar történelmi romantikus szerző, akinél borítékolható, hogy különleges lesz a története. Minden A füredi lánnyal kezdődött számomra, aztán jött a Talizmán, és most itt vagyok a Zserbónál. Nincs olyan regény, amit ne imádnék az írónő tollából, és azt hiszem nem is lesz ilyen. Anna egy olyan történelmi időbe kalauzol el minket, ami visszavisz minket egészen 1910-ig, Fiuméhoz és egy Zserbó-kisasszonyhoz, aki elkerül az Adriai-tengerhez.

Hollósy Ármin és Szépkúti Blanka története nem is találhatott volna meg jobb időben! Imádtam, és nemcsak azért, mert Anna regényei igazi balzsam a léleknek, hanem azért is, mert képtelenség nem megkedvelni A múlt tengerén c. regényt! A már említett regények miatt nagyon magasan volt a léc és hatalmas elvárásokkal kezdtem bele a Zserbóba, de elmondhatom, hogy nagyon szépen megugrotta ezeket az elvárásokat a történet. A legelső oldaltól kezdve éreztem, hogy nagyon jó lesz, és nem is csalódtam. Imádtam nyomon kísérni Blanka útját, ahogy elhagyva a nyüzsgő várost belecsöppent Fiume és a fiumei kikötő életébe. A magyar történelem nem a kedvenc témám, viszont Anna mindig meglep, és mire kettőt pislognék már csüngök is a történet minden pillanatán. Nemcsak a történetnek sikerült levennie a lábamról, hanem a karaktereknek is. Blanka egy olyan üde foltja a történetnek, aki nélkül nem adná át ugyanazokat az érzéseket a regény, mint a jelenlétével. Nagyon kedveltem a kalandozásait, ahogy a kezdeti bökkenőket áthidalva megvetette a lábát Fiuméban, és olyan ingerekhez jutott ezáltal, ami elől otthon, Budapesten óva intették őt. Egy olyan hősnő ő, aki a tapasztalatlansága miatt máshogy látja a világot, és emiatt minden új inger hatalmas jelentőséggel bír. Az újdonság szele nemcsak őt teríti le a lábáról, hanem minket is.

A tengeri szellő nemcsak a történetnek tesz jót, hanem nekünk is, hiszen olvasás közben érezzük az arcunkon a szél simogatását, és mindazon ingereket, amiket Blanka átél. Más, mint az eddigi Karády Anna történetek, mégis van bennük egy kapocs, ami összeköti a többi történelmi romantikusával, ami nem más, mint a történelem iránti szeretet és a kutatómunka, ami szépen látszik a Zserbónál is. Történelmileg hű a regény, és nemcsak a korszakot tekintve, hanem azokat a sarkaltos pontokat is, amik előkerülnek olvasás közben.

Egy olyan történelmi romantikus regényt kaptam, ami egy ifjú kisasszony szemszögén keresztül meséli el az ismeretlennel való találkozást, az első szerelmet, az első tapasztalatokat és azt az élethelyzetet, amibe Blanka csöppen Fiuméban. Nem lehetett könnyű a dolga a messzi ismeretlenben, mégis úgy érzem, hogy szépen helytállt, és nem ismerve félelmet vetette bele magát a tengeri kalandokba és a szerelembe. Ez hol izgalmas pillanatokat szül, hol bonyodalmat, de az biztos, hogy egy percig sem unatkozunk olvasás közben.

A Gerbeaud cukrászda és az Adriai-tenger mint helyszín nagyon jó választásnak bizonyult, már csak azért is, mert így a sütemények és egy cukrászda élete is kézzelfogható közegbe került. Nekem az Adria mindig is a meleget, a napos nyári napokat juttatja eszembe, és jó volt látni, ahogy ez a két világ találkozott, és Blanka által más megközelítésbe kerültek. Hollósy Ármin karaktere a legváratlanabb pillanatokban bukkan fel, mégsem tudom azt mondani, hogy nem volt jó a jelenléte, mert igazán felpezsdíti a cselekményt és garantálja, hogy egy percig se unatkozzunk.

Remélem senkinek sem lesz meglepetés, de teljesen rabul ejtett a Zserbó világa, a szerelmi szál, a két karakter közötti huzavona, és mindaz az érzés, ami a Zserbót olvasva kerített hatalmába. A cselekmény egészen varázslatos, megmutatta azokat az apró részleteket, amikről nem is tudtam, hogy mekkora szükségem van, és elkalauzolt egészen Fiuméig, megmutatva a történelmi jelentőségét, és egy olyan izgalmas szerelmi szálat kezdett el, ami a bűvkörébe vont, és ami nélkül üresnek érezném A múlt tengerén c. regényt. Karády Anna újból lehengerelt, érzésekkel töltött el, megmutatta Blankát, az érzéseit, a kételyeit, és azt az utat, amit addig tett meg, amíg meg nem érkezett a helyére, amit a szíve választott neki. Izgalmas, szórakoztató, egyes helyeken bájos, máshol pedig igazán szerethető és imádnivaló a Zserbó tele érzésekkel, új tapasztalatokkal, az első szerelem édes pillanataival, bonyodalmakkal, egy cukrászda életével és megannyi lehengerlő részlettel. Összességében én nagyon szerettem a duológia első részét, a tengeri kalandozásokat, az újdonságokat, Blanka és Ármin karakterét, az egész Zserbó folyamot, és ahogy a híres cukrászda szerepet kapott benne, illetve Anna írásmódját, ami újfent levett a lábamról, és megmutatta, hogy ő a magyar történelmi romantikusok koronázatlan királynője! Ha szereted az írónő írásait, akkor adj egy esélyt a Zserbónak, ha pedig még nem olvastál tőle, akkor azért. Mindenképp egy olyan múltbéli utazásra invitál, amit nem érdemes kihagyni!

"Vannak, akiket - emberi léptékkel mérve - talán nagyobb feladatra szánt a Teremtő, és valamiféle különös nyugtalanságot oltott beléjük, ami egyre csak nő a szívükben, űzve őket a végzetük felé."

"Így van ez. Aki megszokja, az megunja. És ez alól a tengeri népek sem kivételek."

"A Scirocco a cukrászdától nem messze, a szokásos helyén macskázott, majd a csónakkal indultak a partra. A ladikban a Zserbó-kisasszonyok némán ültek, Ciro és a báró a part felé evezett."

" - A Zserbóba csak el kell jönni, és érezni, hogyan zajlik ez a szép élet - zárta a gondolatait."

" - Azt ugye tudja, hogy az ilyen fantáziadús, alkotó emberek, mint maga, csodákra képesek? Ám vigyázzon, mert a képzelőereje tévutakra is viheti, és akkor majd elevenen felfalják a félelmei."

"A veszedelemben egyszerűvé válik az élet. Ha nincs másik út, akkor cselekedni kell. Menni azon az egyen, ami van. Még akkor is, ha az életveszélyes."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Joe Hill: Lidérc

 

*

A bestsellerek sorát jegyző, többek között Eisner-díjjal kitüntetett Joe Hill a NOS4A2 című regényében bemutatta Karácsonyország vérfagyasztó világát és az ott uralkodó kortalan eszelőst, Charlie Manxet. A szerző ezúttal a rajzoló Charlie „Talent” Wilson III segítségével elmeséli nekünk Manx lidércnyomásba illő eredettörténetét, bemutatnak egy rakás züllött figurát, és elviszik az olvasókat egy körre a rémálmok útján egy olyan járgányban, amelyen nincsen fék.

Kezeket fel, akinek nem ismerős a NOS4A2! Ugye, hogy nincs ilyen?! Nemcsak sorozatként, hanem most már képregényként is megismerhetjük Charlie Manx és Karácsonyország történetét. Én a sorozatból csak az első évadot láttam, de annyira nyomasztó volt, hogy a másodikkal már meg sem próbálkoztam, viszont nagyon érdekelt, hogy azt adja e vissza a képregény hangulatban, mint amit várok tőle, és azt kell, hogy mondjam sikeresen hozta a tőle elvártakat.

Joe Hill története maga a lidércnyomás, ami a bőröd alá kúszik, ami egy olyan baljós és hátborzongató érzést ad, amitől nehéz elszakadni. Végig érződik a képregényen egy horrorisztikus vonal, egy szürrealista elképzelés, amit tényekkel alátámasztva mutat be nekünk. Nemcsak a képi világa sötét, hanem az illusztrációk, a véres jelenetek és a gyerekek ábrázolása ebben az álomvilágban, ahol nem érheti semmi baj őket.

A történet maga nagyon jól követhető, ugyanakkor eleinte annyira zsúfoltak és olyan kicsik a betűk, hogy őszintén azt éreztem, hogy baromi közel kell hajoljak, hogy egyáltalán el tudjam olvasni, és emiatt olyan érzés kerített hatalmába, mintha bele akartam volna mászni a képregénybe. Ha gyerek lennék talán még jó helyem is lenne ott, bár ezt erősen kétlem, viszont felnőtt fejjel tuti, hogy pillanatok alatt szétszedett volna a szörnyeteg gyerekek hordája. 

Nagyon erősen kezdett a képregény. Szépen felépítette a cselekményt, azokat a pontokat, amik létfontosságúak a történet szempontjából, és jól kiegészítette a már ismert világot, a vérszomjas gyerekekkel és azokkal a karakterekkel, akiket arra kárhoztatott, hogy megismerjék Karácsonyországot a maga brutális és kegyetlen valójában. Nem egy vidám történet az biztos, viszont a sötét hangulat és a szürreális elképzelések tökéletesen kiegészítik egymást.

Az ártatlan gyerekek szörnnyé válása egy érdekes pontja a történetnek. Míg Charlie jót akar tenni velük, és mindentől megvédeni őket, nem biztos, hogy olyan módszerekhez nyúl, ami a lehető legjobb nekik. A szörnyes vonal baromira szürreális és véres, mégis jól beleillik ebbe az elképzelt világba. Habár a gyerekeket nem bánthatja semmi, ez nem igaz azokra, akik szembekerülnek ezekkel a szörny gyerekekkel, és csak a szerencsén és a fantázián múlik, hogy túlélik e a velük való találkozást.

Úgy gondolom, hogy ez a képregény szépen kiegészíti a sorozatot, azt a világot és atmoszférát, amit már ismerünk, és Joe Hill Charlie „Talent” Wilson III jól adaptálta át a történetet ebbe a közegbe. A képkockák érthetőek, leginkább a sötétebb és borúsabb színek dominálnak, sok a szöveg, de a kellő helyeken ezek lelassulnak, és megmutatják, hogy a képkockák is érthetőek mindenféle magyarázat nélkül. Míg az elején túlzsúfoltak, addig a végére sokkal kevesebb a befogadnivaló és több a magyarázat nélküli illusztráció.

Karácsonyország mindenképp para, de számomra a képregény sokkal jobban meg tudta ragadni ezt a para hangulatot, és sokkal inkább éreztem azt, hogy bekerültem egy sötét fellegbe, ami kész elrabolni, és ledobni a szörnyeteg gyerekek közé. Nem éreztem magam biztonságban olvasás közben, de nem is az a célja a képregénynek, hogy ezt érezd.

Ahhoz képest, hogy egyes helyeken zsúfolt a szöveg elég szépen lehet haladni a történettel. Ahogy bekerülünk Karácsonyországba pedig csak úgy pörögnek az oldalak a kezeink között, és mire felocsudhatnánk már vége is van. A bónusz fejezetek szép keretet adnak a történethez, az egész Karácsonyország képéhez, és megmutatja az alapokat, aminek köszönhetően kialakulhatott ez az anomália.

Összességében nekem nagyon bejött ez a képregény a baljós világával, és a groteszk képeivel. Mindenképp azoknak az olvasóknak ajánlanám, akik nyitottak a sötétebb és durvább ábrázolásokra, illetve azoknak, akik valamilyen módon már megismerkedtek a NOS4A2 világával, és érdeklődnek a képregények világa iránt. Joe Hill rajongóinak meg azt hiszem igazi kötelező olvasmány!

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Maxym M. Martineau: A romlás háza (Egy fonáljavító krónikái 1.)

"Amikor a csillagok fiatalok voltak, és a Nap új volt, egy makacs és hatalmas erővel rendelkező nő találkozott a Halállal egy keresztúton, pontosan délben."

*

Ha elrejti a mágiáját mások elől, megőrizheti az életét. 

Ha elkezdi használni, talán megmentheti vele a világot. 

Edira Brillwyn fonáljavító: ritka, életmentő hatalom birtokosa, aki szempillantás alatt képes betegségeket elmulasztani és sebeket begyógyítani. Csakhogy a mágiájának ára van, minden egyes használattal elveszít valamennyi időt a saját életéből. Edira rejtegeti ezt a képességét mások elől: szeretett nagynénje, Rowena, aki maga is fonáljavító volt, tanította meg rá, ugyanis vannak, akik bármit megtennének azért, hogy kihasználják. 

Orin Fernglove halhatatlan – egy Ever –, és a hatalmas Fernglove-ház feje. A Fernglove-ok birtokolják a közeli bányákat, ráadásul mágiájukkal képesek elmozdítani a csillagokat is, így nem ismerik a visszautasítást. Amikor Edira testvérei megfertőződnek a Métellyel, a gyógyíthatatlan betegséggel, amely tizedeli a várost, Orin meglepő ajánlattal áll elő. Ha Edira beköltözik a Fernglove-birtokra, hogy segítsen a járvány elleni gyógymód kutatásában, ő addig lelassítja testvérei betegségének előrehaladását, amennyire csak lehet. 

A Fernglove család többi tagja azonban korántsem olyan biztos Edira képességeiben, és talán veszélyesebbek is, mint maga a terjedő kór. Miközben Edira és Orin az idővel versenyt futva küzdenek testvérei életéért, a család kifogástalan felszíne repedezni kezd. A romló falak mögül pedig előbukkan a valódi ok, amiért Edirát a birtokra hívták… azzal a sötét erővel együtt, amely egyetlen mozdulattal porig rombolhatja a Fernglove-házat.

"Zeverin Ignatus Embergrave"

A romlás háza egy nagyon egyedi, különleges és sötét atmoszférával rendelkező fantasy történet, amiben a cselekmény gyors lefolyású, különleges és végig áraszt magából egy baljós hangulatot. Egy olyan történet, ahol nem szabad senkiben sem bízni, és ami az újdonság varázsával terít le. Egy duológia első része, ám ha nem lenne az utolsó pár sor, simán elmehetne standalone kötetnek is, annyira egyben van az egész történet, és a karaktereknek is megadja a kellő lezárást. Ugyanakkor annyira megszerettem, hogy nem bánom a második rész tényét, és alig várom, hogy elmerülhessek benne.

Maxym M. Martineau gyarapítja a fehér hajú hősnők sorát, amit cseppet sem bánok, hiszen eddig ezek a karakterek mindig megmutatták, hogy nem kell félteni őket, és ezt Edira is erősíti. Eleinte bujkálunk, el kell rejtenie a képességét, de ahogy teret enged neki az írónő úgy lesz egyre izgalmasabb, és egyre szórakoztatóbb a történet. Az írónő egy igazán különleges világot alkotott meg, ahol a Métely tizedeli az embereket, na meg a nagy hatalommal bíró, halhatatlannak tituált karaktereket is. Edira ebbe csöppen bele, és mint fonáljavító kész feláldozni önmagát a szerettei megmentése érdekében. A történet maga nem hosszú, csupán 300 oldal, viszont ezalatt a 300 oldal alatt nagyon sok minden történik. Szemtanúi lehetünk a látszatnak, bizalmatlanságnak, kibontakozó érzelmeknek, árulásnak, eltitkolt információknak és sorsdöntő döntéseknek. A fő fókusz a hatalmon van, és annak megtartásán. Ehhez kapcsolódik Edira és az ő képessége, az eltitkolt információk és mindaz, ami miatt A romlás háza különleges lesz. Ahogy azt a cím is mutatja nem egy vidám történet, sokkal inkább baljós, de azért a fantasyre jellemző elemek is szerepet kapnak benne. Gondolok itt a küldetésre, vagy éppen a megrendezett bálra, ahol Edira is jelenletét teszi. Az különösen tetszett, hogy végig izgalomban tartott, és nem tudhattam, hogy mikor derül ki valami olyan, ami megváltoztatja a véleményemet, és más színben látom a történetet.

Az elképzelés nagyon tetszik, és úgy érzem, hogy az írónő szépen meg is valósította azt, amit megálmodott. A világ jól követhető, logikusan van felépítve, ám a történet rövidsége miatt néhány helyen érezhető az, hogy túl gyorsan haladunk. A cselekmény közepe volt nekem gyors lefolyású, és nem egy olyan rész volt, ahol azt éreztem, hogy ki lehetett volna jobban fejteni, illetve több információra lett volna szükségem.

Edira, mint hősnő nagyon szimpatikus. Kész lenne feláldozni az életét, hogy megmentse a fivéreit. Ezt nagyon tisztelem benne, de az eszességét még jobban. Nagyon kedvelhető karakter ő, akinek a szemszögéből ismerhetjük meg a világot és A romlás házát. Vele együtt tapasztalhatjuk meg a furcsaságokat, és a rejtett információkat, amik csak a végén kerülnek elő, és addig hagyja, hogy a sötétben tapogatózzunk, illetve tévútra vezessen.

Edira mellett Orin kap nagyobb hangsúlyt. Az írónő eleinte úgy festi le őt, mint a hőst, a szőke herceget fehér lovon, de ahogy egyre inkább belemásztam a kötet sűrűjébe azt éreztem, hogy valami nem okés vele, sorra bukkannak fel a vele kapcsolatos red flagek, rossz érzés kerített nem egyszer hatalmába, amikor felbukkant a színen, és az én ízlésemnek nagyon gyorsan alakulnak ki közte és Edira között a dolgok.

Orin pont emiatt nem okozott akkora meglepetést a végére, ugyanakkor örültem, hogy nem csaltak a megérzéseim, mert hajlamos vagyok egyes red flageket zöldnek látni. Többek között ezért sem volt kiszámítható A romlás háza. Mint fantasy jól megállja a helyét a piacon, ugyanakkor valamivel különlegesebb, mint egy sima fantasy történet. A Métely és annak kialakulása végig foglalkoztatott olvasás közben, és kifejezetten örülök, hogy nemcsak azt mutatja meg az írónő, hogy milyen gyorsan képes legyőzni a test fizikai valóját, hanem azt is, hogy nem olyan egyszerű a helyzet, mint azt elsőre gondolnánk. A gótikus kastély és a környező vidék már az első pillanatokban levett a lábamról, és szerencsére ez a végéig kitartott. Nem a legerősebb fantasy azonban, amit valaha olvastam, de nagyon jó kikapcsolódást nyújtott, és a hibái ellenére is nagyon élvezetes a cselekménye. Remélem megkapja a kötet a figyelmet, mert nagyon szeretném olvasni a második részt, és aki szereti a gótikusabb, rothadással kapcsolatos fantasyket, azoknak jó választás lehet Maxym M. Martineau A romlás háza c. kötetet, ami Egy fonáljavító krónikái első izgalmas és fontos döntésekben teli része. 

"Hirtelen olyan sebezhetőnek látszottak, mintha emberek lettek volna. A fivéreimre emlékeztettek, és megborzongtam."

"Végre megértettem, hogy a város lakói miért igyekeztek az Everek kegyeibe férkőzni. Még sohasem láttam ennyi szépséget egy helyen, és meg akartam mártózni benne."

" - Az eskühöz közös megegyezés kell, és a varázslat sajnos nem veszi figyelembe a mögöttes szándékot. Beleegyeztél abba, hogy eleget teszel a kérésüknek, és ez éppen elég volt."

"Orin rendkívül meggyőző tudott lenni. 

A régi énem kirántotta volna a kezéből a kezét, és grimaszokkal reagált volna a kedvességére."

"Amikor beléptem a kétszárnyú ajtón, olyan érzésem volt, mintha egy másik világba csöppentem volna."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)