Jeneva Rose: A tökéletes házasság

" - Ez most komoly? Már megint?"

*

Megvédenéd a férjedet, ha azzal vádolnák, hogy megölte a szeretőjét?

Sarah Morgan sikeres és befolyásos védőügyvéd Washingtonban. Mindössze 33 évesen már partner az irodánál, az élete pontosan úgy alakul, ahogy eltervezte. 

A férjéről, Adamről ugyanez már nem mondható el. Küszködő író, aki egyre inkább frusztrált felesége üstökösként ívelő karrierje miatt – úgy érzi, Sarah sikereiért a házasságuk fizette meg az árat. 

Adam közel két éve titkos viszonyt folytat Kelly Summersszel. Egy nap azonban minden megváltozik, amikor Kelly brutálisan meggyilkolt holttestére bukkannak a házaspár tóparti nyaralójában, és Adamet letartóztatják emberölés gyanújával. 

Sarah abban a rémálomszerű helyzetben találja magát, hogy saját férje védelmére kell kelnie – a férfiére, akit azzal vádolnak, hogy megölte a szeretőjét.

De vajon Adam tényleg bűnös… vagy ártatlan?

"Senki sem ismeri még a teljes történetet, nem hallani még róla a hírekben, de ez persze nem állíthatta meg a pletyka terjedését."

Jeneva Rose egy zseni, és ezt nem győzöm hangsúlyozni. Eddig az összes magyarul megjelent regényét olvastam, egy délután befaltam őket, de mindig képes meglepni, és megmutatni, hogy mi minden rejlik még a tarsolyában. A tökéletes házasság egy mesterien felépített pszichológiai thriller, és baromi ritkán olvasok ilyen regényeket, de amióta a kezembe vettem az első Jeneva Rose kötetemet azóta nem tudok ellenállni az írónő regényeinek, hiszen minden alkotása mesteri, és A tökéletes házasság is zseniális volt!

Imádtam, ahogy az elejétől a végéig felépítette az ügyet, ahogy szépen adagolta a bizonyítékokat, ahogy csőbe húzta Adamet, és végig izgalomban tartott minket, hiszen biztosak csak a kötet végén lehettünk abban, hogy Adam valóban elkövette e azt, amivel vádolják, vagy éppenséggel ártatlan volt e mindvégig. A bizonyítékok, a DNS-minták ,és az ügy briliánsan van felépítve. A jó helyeken jön szembe újabb bizonyíték, vagy siklik ki Adam a bizonytalanság és kétségbeesés miatt. Úgy gondolom, hogy nem egy szokványosan van felépítve a kötet, mégis ebben rejlik a varázsa. Végig játszadozik velünk a történet, sakkban tart, nem engedi, hogy biztosan tudjuk azt állítani, hogy igen bűnös, és ezen az sem segít, hogy látszólag el van könyvelve a rendőrség által a tett, és Sarah-n kívül látszólag nincs senki, aki segíteni akarna Adamen. Engem teljesen meggyőzött ez a regény, faltam az oldalakat, és nem tudtam letenni. Szó szerint addig a kezemhez tapadt, amíg a végére nem értem, és nem tudtam meg, hogy mi lett az ügy vége, mi lett Adam sorsa, és Sarah hogyan is viselte a megcsalás tényét, azt hogy Adam és Kelly a háta mögött összejöttek, és az a legszebb ebben a kötetben, hogy senkiben, de tényleg senkiben nem tudtam bízni, egyetlen egy dolog volt, amiben biztos voltam, mégpedig abban, hogy Adam Morgan ártatlan. Az elejétől kezdve meg voltam bizonyosodva afelől, hogy ő nem lehetett, de hogy igazam lett e, azt nem árulom el. Olvassátok el A tökéletes házasságot és kiderül.

Mivel olvastam a többi Jeneva Rose könyvet, így bátran ki merem jelenteni, hogy eddig A tökéletes házasság a legjobb írása. Ez van a legjobban, a legmegalapozottabban felépítve, és ennél éreztem azt, hogy tényleg játszadozik velünk, nem engedi, hogy a bizonyítékok meggyőzzenek, és akkora erővel csapott le, amire egyáltalán nem voltam felkészülve. Zseniális, de tényleg! Most érkezett meg igazán az írónő, a fordulatok mesteriek, az elhallgatott bizonyítékok életet menthetnek, és annyira csavaros és drámai az egész, hogy csak imádni lehet!

Nagyon nehezen bírtam ki, hogy ne olvassak bele a végébe, hogy ne üssem be a keresőbe, hogy ki a tettes, hogy Adam volt e az elkövető, de megálltam, és rekord sebességgel ki is olvastam A tökéletes házasságot. Hozzám nőtt, és amikor jutott egy szabad percem már olvastam is. Ehhez nagy segítség volt az, hogy pörgős, gyorsan lehet haladni vele, és a fejezetek kifejezetten rövidek, ami miatt simán beleeshetünk a "csak még egy fejezet" csapdájába. Szerettem benne, hogy rövidek a fejezetek, mert így abba a csapdába ringatott, hogy gyorsan haladok, és bármikor megtudhatok, ki is ölte meg Kelly-t.

A megcsalás, a gyilkosság, a nyaraló, a rendőrség és az ügyészség mind-mind hozzájárulnak a feszült hangulathoz, ahhoz, hogy ennyire izgalmas és letehetetlen lett a történet. Adam nem tűnik olyan karakternek, aki képes lenne gyilkosságra, de az írónő mégis elülteti a bogarat a fülünkben, hogy mi van, ha mégis ő volt, ha a bizonyítékok nem valósak, valaki csak rá akarja kenni a gyilkosságot, és rossz színben feltüntetni? Mellette ott van Sarah, a feleség, aki egyben a védőügyvéd is, de valóban képes egy nő megbocsátani a hűtlenséget? Többek között ilyen gondolatokat is pedzeget az írónő.

Megdöbbentő és egyben meghökkentő is volt számomra a történet hirtelen lezárása, hiszen nem éppen úgy zárul, ahogy arra az olvasó számítana. Én legalábbis teljesen másra számítottam, és rendesen tátva is maradt a szám. Mondom én, hogy zseniális ez a nő! Egy nem éppen sikeres író és egy híres ügyvéd, akár egy happy endes sztori is lehetne, de belekeveredik egy kis megcsalás, gyilkosság, rendőrségi ámokfutás, és egy igencsak terhelő bizonyíték, ami nem biztos, hogy kihúzza Adamet a slamasztikából, még akkor sem, ha Sarah megtesz mindent az ügy érdekében. Valóban megtesz mindent? A mellékkarakterek rendesen félrevezetnek minket, hiszen több lehetséges gyanúsítottat is felsorakoztat az írónő különféle indítékkal, és még ha nem is teljesen sikerült kitalálnom, hogy ki ölte meg Kelly-t, büszke vagyok magamra, mert ezúttal nagyon közel tapogatóztam, és ilyen közel talán még sosem jártam egy ügy felderítésében. Ha szereted a pszichológiai thrillereket, azokat az eseteket, ahol a bizonyítékok a vádlott ellen beszélnek, és fent szeretsz maradni hajnalig, hogy a végére járj az esetnek, akkor nagyon ajánlom A tökéletes házasságot, ami igazán zseniális, izgalmas és nem fogsz egykönnyen túljárni az eszén, de pont emiatt ennyire briliáns Jeneva Rose legújabb magyarul megjelent regénye!

"Mindig azt éreztem, hogy ő meghódítja a világot, miközben én csak küszködöm a létezéssel. Ő pontosan ilyen emberré akart válni - mindig ő a főszereplő, én meg csak statiszta vagyok."

"Ha már semmi sem marad az életedben, a remény az egyetlen, amit nem vehetnek el tőled."

"Nem az a típus vagyok, aki várni szokott a válaszokra, én szoktam rájuk találni. Utálok várakozni és sötétben tapogatózni."

"Megigazítom a papírokat, tökéletesen rendbe teszem őket. Mindig ezt csinálom, ha épp nem tudom, mit tegyek. Rendbe rakok mindent, amit kell."

"A szemébe néztem, és megláttam benne ugyanazt a szomorúságot, mint a sajátomban. Mindig is úgy gondoltam, hogy az emberek tekintete képtelen hazudni. Azt az igazságot hordozza magában, amit nem tudunk vagy nem akarunk megosztani."

" - Ez a jelvényedbe kerül majd, te emberszabású faszkalap!"

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Sarah Adams: Álmaidban (Ha Rómában jársz 4.)

"Személyes bosszút hirdettem a „tégy meg minden tőled telhetőt, a többivel pedig ne törődj” mondás ellen."

*

Fel szabad-e forgatni, amit alapvetésnek hiszünk? 

Madisonnak muszáj tiszta lapot nyitnia. Éveken át hiába próbált séfként befutni New Yorkban. Nem tervezte, hogy visszatér szülővárosába, a Kentucky-beli Rome-ba, de ölébe hullik egy állás: étterem nyílik, ahová közvetlenül a farmról hozzák az alapanyagokat. Az új hely séfet keres. Túl szép, hogy igaz legyen? Hát, igen. Az ajánlat Madison bátyjának legjobb barátjától, Jamestől érkezett, aki már évek óta szerelmes Madisonba. James tudja, hogy a lány idegesítőnek tartja, de most, hogy Madison újra itt van a városban, fejébe vette, hogy változtat a helyzeten. 

Mindkettejüknek kétségei vannak: vajon érdemes kockáztatni a szerelemért, vagy bizonyos álmokat jobb, ha nem piszkálunk?

"Az igazi barátoknak nem kell ragaszkodniuk szorosan, vagy bármit is erőltetniük ahhoz, hogy a barátságuk szilárd legyen."

Sarah Adams Ha Rómában jársz sorozata az egyik kedvencem, és el sem hiszem, hogy már az utolsó Walker testvér történetét olvashatjuk. Bevallom, nekem Madison karaktere állt eddig a legtávolabb tőlem, ő volt az, aki az eddigi kötetek alatt a legkevésbé keltette fel az érdeklődésemet, és emiatt vártam annyira az Álmaidban megjelenését, amire nagyon megérte várni, mert egy igazán kedvelhető slow burn kisvárosi románcot kaptam.

Imádtam újra Rome-ban lenni, és Madison az a Walker testvér, aki látszólag biztos magában, mert annak mutatkozik, de legbelül ugyanúgy össze van zavarodva, mint bárki más. Nem biztos a képességeiben, a tudásában és abban, hogy jó lehet valamiben. Ezzel nagyon sokan úgy gondolom, hogy együtt tudnak érezni, többek között én is, és emiatt is került olyan közel hozzám Madison karaktere, na meg ki ne szeretne egy olyan női karaktert, aki megment egy széttört páncélú teknőst a Central Parkból, és gondját viseli? Én egyből a szívembe zártam, és már sajnálom, hogy az előző kötetek alatt nem figyeltem annyira oda a karakterére. Maddie nagyon tehetséges, ám a folytonos kudarcai, és a "nem elég jó" érzés miatt nem tud kibontakozni, nem találja a hangját, fél és ebbe a félelembe csöppen bele James, aki Madison sziklájává válik, és alig várjuk, hogy ez a baseball sapis szikla végre megmozduljon, és megmutassa a lánynak, hogy mit is érez iránta. Slow burn, tehát erre várnunk kell, de higgyetek nekem, mert megéri. A férfi karakter esik először szerelembe, a vonzalom kettejük között tagadhatatlan, és ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, úgy lesz világos Maddie előtt az, ami végig a szeme előtt volt; egy olyan társ, akire lehet számítani, akivel meg lehet nézni egy 7 évados sorozatot, és aki mellett nem kell mindig érdekesnek tűnni ahhoz, hogy meg tudja tartani, és ne rombolja le az önbecsülését a földig.

A Huxley-farm és az Üvegház egy olyan kombináció, amire az Álmaidban c. kötetnek szüksége volt. Imádtam a farm feelinget, azt hogy James megtermeli a betevőt, hogy egy olyan erős férfi kéz, akire lehet számítani, és aki csak akkor enged a testvérének, Tommynak, ha azzal tud Madisonnak segíteni. Önzetlen, tele van szeretettel, de egyben zárkózott is, és csak azok előtt nyílik meg, akik azt megérdemlik, akiket kész a teljes bizalmába fogadni.

James pont ezek miatt a tulajdonságok miatt tökéletes Maddie számára. Szerintem nincs olyan nő, akinek ne imponálna egy olyan férfi, aki képes hegyet-völgyet megmozgatni miatta, és aki látja a legapróbb bizonytalanságokat is, de türelmes és kivárja, hogy a másik fél túlkerekedjen rajtuk. James és Maddie párosa a barátokból szerelmesek trope szerint bontakozik ki, de ennek a történetnek erre volt szüksége. Erre volt szüksége, mert így még jobban megismerhettük őket, a félelmeiket, és azokat az akadályokat, amik eddig meggátolták őket abban, hogy együtt legyenek.

Az elvárások, a belső dilemmák, a pánikroham és az önbecsülés hiánya mind-mind felütik a fejüket a kötetben, emiatt komolyabb hangvételű, de a stílus és a helyszín miatt egy könnyed romantikus regény. Könnyed, mert a karakterek azzá teszik, és ahogy haladunk az olvasással úgy nyílnak meg egyre jobban, és úgy tapasztalják meg a másik fél mellett az életet, amit élhetnének, ha végre lépnének.

Madisont eleinte úgy ismerhetjük, mint egy vad, zabolátlan lányt, aki előtt nincsenek akadályok, aki ambiciózus, és a szakács álmait követve indul el New Yorkba, de ennél nem is lehetnénk messzebb az igazságtól, hiszen a Walker testvérek közül talán ő a legbizonytalanabb, és őt a legnehezebb kiismerni, ő az, aki páncélba bújik, és nem engedi, hogy mások lássák a valódi énjét. Az Álmaidban az ő kiteljesülése kezdve a szarkasztikus humorral, a fokozatos kiteljesedéssel, és az Üvegházzal, ami valami új kezdete lehet. Egy esély, ami nemcsak megmutatja Madison értékeit, hanem arra is rávezeti, hogy talán nem is olyan szörnyű hely a Kentucky állambeli Rome, ahol az egész életét leélte, és ahonnan menekülni akart. James nagyban közrejátszik abban, hogy Maddie újra az a magabiztos Madison legyen, akinek a többiek látják, és a férfinek hála már nem is olyan biztos, hogy Rome szörnyű hely az újrakezdéshez, arra hogy Maddie megtalálja önmagát, és újra élvezettel nézzen a főzés irányába. Összességében én nagyon szerettem, és sajnálom, hogy ez az utolsó regény, amit az írónő a Ha Rómában jársz sorozathoz írt. Ha szereted a slow burn, friends to lovers, best friend's brother típusú kisvárosi románcokat, akkor nem szabad kihagynod Madison és James történetét sem, ami újra Rome-ba kalauzol el minket, egy olyan kisvárosba, ahol te is szívesen élnél!

"Az, hogy valaki ismer, csodás. Főleg, ha a legrosszabb dolgokat is tudja rólad, és mégis téged választ."

" - A szakácsiskola nem volt kudarc - kitartó nő vagy, aki a legnehezebb időkben sem adta fel."

"Aztán ahogy idősebb lettem, rájöttem, hogy a szív mindenképpen gyászolni fog. Csak megtanuljuk eltitkolni a fájdalmat mindenki elől, hogy ne okozzunk nekik kellemetlenséget."

" - Szerintem ezek az érzések teljesen jogosak. És szabad így érezned."

"Légy hangos. Bízz magadban."

"Ő mindenkinek mesélt az életéről, csak nekem nem, én pedig szánalmas figyelmet szenteltem minden egyes szónak, ami elhagyja a száját."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Adrienne Young: June Farrow két élete

"Margaret Anne Farrow 2023. június 10. napján halt meg álmában, így én maradtam az utolsó élő Farrow a világon."

*

June Farrow készen áll sorsa beteljesülésére. 

Családjának női ágát szörnyű átok sújtja: előbb vagy utóbb mindegyikük eszét veszti. June azonban eltökéli, hogy megtöri az ördögi kört, és tudatosan kerüli a férfiakat, nehogy bárkivel túl szoros kapcsolatot építsen ki. Az egész város ismeri anyja történetét, akinek nyoma veszett, amikor June-t a szíve alatt hordta, majd kislányát egy kosárban eljuttatta a nagymamához, hogy nevelje fel. 

A nagymama halála után June különös nyomokra bukkan, amelyek követésével talán anyja rejtélyes eltűnésére is magyarázatot kaphat. Ehhez viszont kénytelen a józan ész határait meghaladó dolgokban hinni. Talán már nála is bekopogtatott az őrület? Vagy igaza volt a nagymamájának, aki azt állította, ő nem beteg, csupán egyszerre van két helyen? Adrienne Young első, felnőtteknek szóló regénye felejthetetlen romantikus történet egy csipetnyi misztikummal és egy leheletnyi mágiával fűszerezve.

" - Az igazságnak megvan az a szokása, hogy végül mindig kiderül, nem igaz?"

Az írónő Fable sorozata hatalmas kedvencem, ezért nagyon vártam már, hogy valami mást is olvashassak Adrienne Youngtól. A June Farrow két élete egy nagyon különleges történet, nem szokványos felállással, és egy olyan sorssal, ami megpecsételi a Farrow nők helyzetét. Nagyon könnyen bele tudtam veszni a sorokba, és nagyon hamar a történet rabja lettem, hiszen tudnom kellett, hogy June Farrow melyik életet választja.

Maga a történet baromi egyedi, hasonló felállással már ugyan találkoztam, de az nem volt ennyire különleges, és emiatt teljesen levett a lábamról a történet. A környezet, a kisvárosi idill, a virágok és a föld közelsége miatt nagyon hamar a szívembe zártam a helyszínt, a Farrow családot, és a női sorsokat. Szerettem azt a kötetben, hogy az első oldaltól az utolsóig fogva tartott, és nem eresztett. Azt, hogy habár látszólag végig fogta a kezem, amikor valami váratlan történt vagy új információ került előtérbe elengedte azt, és hagyta, hogy zuhanjak. Nem egy szokványos szerelmi történet June és Eamon története. Az 1951-es években járunk, egy tragikus halálesetet követően, ami még friss nyomot hagyott az ott élőkben, és aminek a rejtélye végig körbelengi a történetet. Hol azt éreztem olvasás közben, hogy egyre közelebb kerülünk a rejtély megoldásához hol pedig azt, hogy egyre távolabb, és már talán sosem fogjuk megtudni, hogy mi történt a lelkésszel, és ennek az egésznek mi köze June-hoz. Nagyon jó volt, hogy az írónő oldalról-oldalra mindig meg tudott lepni, és úgy igazán nem ismerhettük ki a gondolkodásmódját, csak a történet végére nyert értelmet nagyon sok minden, gondolok itt azokra az emberekre, akik a jövőben nem tűntek fontosnak, és gondolok arra a csavarra, amikor ezeket az embereket leleplezi a múltban, és jön egy olyan érzés, ami miatt tátott szájjal bámulsz magad elé.

Minden egy a semmiből megjelenő piros ajtóval kezdődik, és minden azzal is ér véget. Ez az ajtó szó szerint addig kísérti June Farrow-t, amíg ki nem nyitja, és meg nem tudja, hogy mi van az ajtó túloldalán. Nem mondom azt, hogy minden zökkenőmentesen zajlott, mert cseppet sem, de pont az a történet varázsa, hogy képes meglepni, meghökkenteni és bizonytalanságban tartani. A 2023 és az 1951 közötti párhuzam hatalmas, és csak June képes arra, hogy mindent feltérképezzen, és válaszokat adjon a kérdéseinkre.

June Farrow karaktere akárcsak a történet tele van ismeretlennel. Igaz, hogy sok mindent megtudunk róla, de sok minden talány marad. Nagyon érdekes, ahogy az írónő felépítette a karakterét, ahogy összemosta az idővonalakat, és megmutatta, hogy June egy olyan énje életébe cseppent, ahol minden ismeretlen számára, és akárcsak nekünk úgy neki is össze kell rakosgatnia a darabkákat, és rá kell jönnie a teljes képre, hogy értelmet nyerhessen a piros ajtó, és a vele járó felelősség és döntések fontossága.

A gyilkosság és June múltjának felfedezése kellőképp kiegészítik egymást, emellé Eamon és Annie igazi bónusz, ami eleinte sokként éri a lányt, mégsem riad meg a feladattól, és kész úgy meghozni a döntését, hogy nemcsak a jövőre fókuszál, hanem a múltat is figyelembe veszi, és mérlegel. Hatalmas felelősség szakad June nyakába, de úgy érzem, hogy jól helytállt, és meghozta azokat a döntéseket, amik feltétlen szükségesek voltak ahhoz, hogy normalizálja a piros ajtót, az idővonalakat és az érintettek életét.

A leírások, a belső gondolatok és az az idillinek tűnő környezet, ami mégsem az, nagyon sokban hozzájárult ahhoz, hogy ennyire különleges lehessen a June Farrow két élete. Látszólag csak róla szól ez a történet, de jobban megnézve mindenki másra is kihatással vannak a tettei, és a döntései. Nem lehet úgy megbolygatni az idővonalat, hogy az ne legyen hatással a jövőre, és a múltra is egyaránt. Különleges női sorsokat mutat meg, nők egész generációját, akik egy bizonyos teherrel élik az életüket, hiszen nemcsak a jövőben élhetnek, hanem a piros ajtónak köszönhetően a múltban is. A hangulata kicsit hasonlít az Outlanderhez, így aki szereti Diana Gabaldon monumentális sorozatát, azoknak biztos fog tetszeni Adrienne Young Junne Farrow két élete is. Nagyon sok mindenben eltér az említett műtől, ugyanakkor hasonlóság is van benne, az viszont biztos, hogy merőben más, mint a Fable sorozat. Engem már az első oldalak megvettek maguknak, és alig vártam, hogy minél többet és többet tudjak meg. Egyszerűen imádtam, és ki merem jelenteni, hogy eddig ez az írónő legerősebb írása, mind ami a cselekményt illeti, s mind ami a karaktereket. A June Farrow két élete egy olyan utazás, amiből nem szeretnél kimaradni. Ha szereted az időutazós, különleges történeteket, semmiképp se hagyd ki!

"Nem számít, mennyire kicsi a város, vagy mennyire ügyesen próbálod rejtegetni a dolgokat, mindig maradnak utánad nyomok. Mindig van valaki, aki látott vagy hallott valamit. Csak idő kérdése, hogy mikor kerül a felszínre."

" - Emlékszel rám? - Úgy tette fel a kérdést, mintha félt volna. Mintha olyan választ adhatnék, amivel elpusztítom őt. - Nem úgy értem, hogy vannak-e emlékeid kettőnkről. Úgy értem, emlékszel rám?"

"A tükör felé fordultam, a bőröm bizseregni kezdett, ahogy abban a szobában állva figyeltem magam. Én voltam, egy olyan élet vásznára festve, amit nem éltem meg. Az volt a legrosszabb, hogy úgy festettem, mint aki ide tartozik, tökéletesen illettem a jelenetbe."

"Az én világom nagyon kicsi volt, csak pár ember és hely alkotta, és úgy éreztem, minden pillanattal egyre inkább zsugorodik."

"Nem képzelődtem. Az ajtó volt. A piros ajtó. Ugyanaz, amit a temetőben láttam. A farmon. És a Main Streeten. Ugyanaz a rézgomb. Ugyanaz a lepattogzott festék. Ott állt egyenesen a mező kellős közepén, vörös foltként a zöld, hullámzó domboldalon."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Leigh Rivers: Insatiable - A kielégíthetetlen (The Edge of Darkness-trilógia 1.)

"Kurvára utálom az embereket."

*

Kade Mitchell megszállottja valakinek, akit megvet 

Stacey Rhodes egy angyal bőrébe bújt kígyó, mégis ő az, akit Kade képtelen elfelejteni: a lány, aki összetörte a szívét, és az alvilág mélyének sötétjébe taszította.. 

Éveken át figyelte. Megölt mindenkit, aki a közelébe merészkedett. De most, amikor a számára csapdát jelentő életből egy röpke pillanatra kiszabadul, hazatér és ismét hajtja a vágy, hogy a lányt a magáénak követelje, és ezért megszeg minden szabályt, amit felállított. 

Még a gyűlölet sem nyomhatja el a kettejük közötti vonzalmat. 

De Kade sosem fog megbocsátani – vagy mégis?

" - De soha nem szűntem meg szeretni őt. Egy percre sem."

Ha azt hitted, hogy Malachi Vize az orvosi eset, az elvetemült megszállott, akkor még nem találkoztál Kade Mitchell-el, aki még rajta is túltesz. Nem véletlenül ez a trilógiája a legsötétebb írása az írónőnek, és nem véletlenül ennyire ádáz, kegyetlen és birtokló. Nemcsak Kade kielégíthetetlen, hanem a történet is. Hol perzsel, hol megfélemlít, hol pedig a múlt darabkáit csöpögteti, hogy még jobban fájjon a jelen.

Tökéletesen beleillik az Insatiable a dark románcok világába, mégis másképp sötét, mint amit megszokhattunk ettől a műfajtól. Sötét, mert Kade a férfi főszereplő, és az élete olyan fordulatot vett, ami miatt veszélyes, sötét és brutális a világa. Tele van áldozatokkal, gyilkolással, erőszakkal, lemondásokkal és egy megrögzött vággyal, amit semmi sem pusztíthat el. Eleinte még csak a felszínt kapargatjuk aztán megmutatja az írónő a regény igazi valóját, azt a sötét oldalát, ami meglep, és képes bármelyik pillanatban ledönteni a lábadról. Nem a gyenge idegzetűeknek való A kielégíthetetlen, hanem azoknak, akik imádják a sötétség ölelését, akik nem riadnak vissza a kegyetlenkedéstől, és akik készek letérdelni Kade Mitchell előtt. Egy nagyon sötét és nagyon fájdalmas történet Stacy és Kade szerelme. Mind a ketten olyan dolgokon mentek és mennek keresztül, amik képesek elméket megtörni, ami megrengeti az emberekbe vetett bizalmat, és amit senkinek sem kívánok, mert nemcsak életeket tesz tönkre, hanem olyan kapcsolatokat, amiknek nem kellett volna, hogy véget érjenek. Erre a legjobb példa Kade és Stacey szerelme, ami best friend's brother, enemies to lovers és touch her and die, ha a trope-kat nézem.

Nagyon rossz volt látni, ahogy Kade és Stacey elhidegültek egymástól, főleg annak függvényében, hogy a múlt darabjait is adagolja az írónő. Ezek a visszaemlékezések még csetlő-botló korukban mutatja be a karaktereket, az első alkalmakat, az első csókot, azt a vonzást, ami elindult a két karakterben, és szépen lassan egyre több és több kezdett el kialakulni közöttük.

Maga a történet brutális erővel csap le. tele van szenvedéssel, belső és lelki harcokkal, ami miatt mély és feledhetetlen lesz az Insatiable, és ami miatt nyomot hagy maga után. A The Edge of Darkness-trilógia első része, de én úgy gondolom, hogy már ez az első rész is elég sötét és kielégíthetetlen ahhoz, hogy erős lábakon álljon, és egy ütős kezdést adjon a trilógiának, és ennek a romlott szerelemnek.

A múltbéli visszaemlékezések olyannyira ellentétben állnak a jelennel, hogy sokszor nem is értettem, hogy jutottak el ahhoz a jelenhez a karakterek, ahol épp állnak. A múltban még ártatlanok, fiatalok, üdék, esetlenek és nincs tapasztalatuk, viszont a jelenben megjárták a poklot, és írmagja sem maradt annak az ártatlanságnak, ami jellemezte őket. Mintha két külön életet éltek volna, van a szakítás előtti időszak és az utáni kegyetlen valóság, ami tele van fájdalmakkal és gyötrődéssel.

Romlott, mély és tele van borzalmakkal A kielégíthetetlen. Kade élete annyira a feje tetejére állt, hogy sokszor bele se mertem gondolni abba, hogy mit kellett az idő alatt átélnie, amíg Stacey nem volt az élete része, és nem volt ott mellett, hogy megnyugtassa a mániáját, és elkerülje a bajt. Úgy érzem, hogy még nagyon az elején járunk, de már most annyi minden történt, hogy azt ép ésszel nem tudom felfogni. Annak ellenére, hogy Kade életében Stacey a kísértés melegágya, nekem nagyon szimpatikus a karaktere, ám megszakad a szívem a múltja és főleg Chris miatt, akit akár egy kanál vízben képes lennék megfojtani. A kielégíthetetlen egy tipikusan olyan regény, ami érzelmeket vált ki az olvasóiból, összetöri őket, és hagyja, hogy a kötet befejezte után szedegessük a darabokat, és várjuk, hogy helyre álljon a lelki békénk. Összességében én imádtam ezt a regényt, minden nehézségével együtt és alig várom, hogy a következő rész még inkább lerombolja a lelki világomat, és megmutassa milyen a szenvedés, az igazi hamisíthatatlan szenvedés. Ha olvastál már az írónőtől, akkor azért, ha nem akkor pedig azért adj egy esélyt a The Edge of Darkness-trilógiának! Az összetört szív garantált a történet végére!

" - De soha nem szűntem meg szeretni őt. Egy percre sem."

"E miatt a nő miatt a szokásosnál is veszélyesebb vagyok."

" - Az embereknek néha meg kell változniuk, hogy életben maradjanak."

"Tudják, hányszor akartam így felébredni az elmúlt két évben? Így, hogy a karomban tartom? Gyűlöltem magam, amiért annyira vágyom rá, de minden szabályomat hajlandó lettem volna megszegni csak azért, hogy ilyen helyzetben lehessek. Most pedig itt vagyok."

"Alighanem ő az egyetlen ember ezen a földön, aki igazán megért, pedig több ezer kilométerre él innen egy elmegyógyintézetben."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Christina Baehr: Szelek Vára (Ormdale titkai 3.)

"A helyzet valóban sokkal borzalmasabb volt, mint először hittem."

*

Szentivánéjkor a Vörös Sárkány menyasszonyt választ. 

Egy titokzatos meghívás nyomán Edith útnak indul a Szelek Várába, hogy felkutassa a vadregényes walesi hegyekben élő, eltűntnek hitt sárkányőrök családját. Ám hamar ráébred, hogy semmi sem az, aminek látszik. Ha nem vigyáz, és nem őrzi meg saját, régóta rejtegetett erejét, talán soha nem tér vissza Ormdale-be azokhoz, akik számítanak rá, köztük a férfihoz, aki időközben beleszeretett. Vajon Edith képes lesz szövetségre lépni álmai legendás Vörös Sárkányával, hogy megóvja örökségét? Vagy elveszít mindent, amiért eddig küzdött?

" - Tisztelt vendégeink, eljött az idő, hogy leróják tiszteletüket a Vörös Sárkány előtt! Hadd mutassam be Arthurt, Gwynedd hercegét!"

Christina Baehr Ormdale titkai sorozata igazi komfort olvasmány, ami képes elrepíteni minket a Vad Wales tájaira, sárkányok közelébe, és amiben garantált, hogy Edith valami kalamajkába keveredik. Már a sorozat harmadik része is megjelent, ami legalább olyan, ha nem izgalmasabb, mint a Wormwood-apátság és a Drake-birtok. Imádtam kalandozni a vad tájon, új sárkányok faját megismerni, és ott lennie Worms kisasszonnyal, amikor kiderül számára, hogy a Vörös Sárkány nem az, amire ő számított.

Ez a sárkányos, gótikus, viktoriánus vonal nagyon jól áll a sorozatnak. Ebben a harmadik részben Edith távolabb barangol el az otthonától, de mint mindig a vad Wales kietlen tájain is megtalálja őt a baj, és nem egyszerű tartani vele a lépést. Nagyon hangulatos és gyönyörű a táj, ahova elkalauzol minket az írónő, az különösen tetszett, hogy nemcsak Wales szépségét mutatja be, hanem egy kis mitológiát is belecsempészett a történetbe, ami miatt még különlegesebb ez a rész. A sárkányok megléte, illetve új fajok ismerete is terítéken van, de úgy érzem, hogy inkább fókuszálunk a Vörös sárkányra és a menyasszonykeresésre, mint a sárkányokra, viszont így sem vagyok elégedetlen, hiszen kalandos, izgalmas és elképesztő a Szelek Vára. Nagyon vártam a sorozat harmadik részét, viszont most egyedül érkezett, és még egy kicsit várnunk kell a negyedik részre, ugyanakkor annyira egyedi, mitikus és különleges a Szelek Vára, és az Ormdale titkai sorozat, hogy megéri várni a részekre. Nagyon tetszett ebben a kötetben az, hogy végig fenn tudta tartani a figyelmemet, nem kalandoztunk nagyon el az alaptól, és egy teljesen új közegét mutatta meg a sárkányok őrzőiről. Jó volt látni, hogy nemcsak a Wormwood-apátság és a Drake-birtok lakói tudnak a sárkányok létezéséről, és védik őket, hanem mások is, akik őrzik őket az emberek elől.

Az első részekből megismert karakterek közül Edith és Simon kalauzol el minket Walesbe, velük vagyunk ott a hegymászáskor, a vonatúton, a Vörös Sárkánynál, de nem együtt térünk vissza, és emiatt szívem szerint már nyúltam volna is a folytatásért. Nagyon megkedveltem a karaktereket, a világ hatalmas kedvencem lett, és a sárkányokat még inkább a szívembe zártam.

Azért lett komfort olvasmány a Szelek Vára, mert habár a menyasszonyos fiaskón nem vennék részt, de szívesen barangolnék Wales tájain, fedezném fel a sárkányokat, és fognám Edith kezét, ha valami hülyeséget akar csinálni. Edith egy olyan hősnő, aki vakmerő, de csak akkor, ha a sárkányokról, illetve a szeretteiről van szó, és pont emiatt olyan kedvelhető karakter.

A kötet hangulata ismét levett a lábamról, és igazán szórakoztató volt, amikor kiderült a Vörös Sárkány léte, és megindult a bonyodalom szövevényes kuszasága. A történet még mindig baromi erős, cozy hangulatot áraszt magából, és a veszélyes szituációkban is kalandos és izgalmas volt. A sárkányok a kötet végén mutatják meg úgy igazán magukat, de addig is elő-elő bukkannak.

A kötet vége megint úgy ért véget, hogy az lenne a legjobb, ha már a következő rész is megjelent volna, de pont ez a szépsége ennek a sorozatnak, hogy annyira izgalmas, hogy szíved szerint rögtön nyúlnál is a folytatásért, ahogy befejezed. Edith most sem okozott csalódást, és megmutatta, hogy nem kell félteni őt, hiszen bármely helyzetből ki tudja menteni magát, és ő nem az a karakter, aki arra várna, hogy egy férfi megmentse. A viktoriánus vonal még mindig baromi jól áll az Ormdale titkainak, és ezáltal a Szelek Várának is. Szerettem azt ebben a kötetben, hogy valamivel hosszabb, mint az elődei, és végig kiegyensúlyozott, hozza a tőle elvártakat, azonban képes meglepni. Sárkány mániásként felettébb örültem annak, hogy nemcsak a szárazföldi fajokra fókuszálunk, hanem elkalandozunk tavi sárkány vonalra is, amiről én még szívesen olvastam volna többet. Nekem emiatt a vonal miatt kicsit Loch Ness-i szörnyes vibe-os a regény, de imádtam érte. Összességében nekem nagyon tetszett ez a harmadik rész is, izgalmas, kalandos és szórakoztató volt, na meg tele van sárkányokkal, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni, és egy új karakter, Meredith is feltűnik, aki már most eléggé érdekesnek tűnik ahhoz, hogy abban reménykedjek, még találkozhatok vele. Ha szereted a sárkányokat, és a kicsit viktoriánusabb regényeket, ne hagyd ki az Ormdale titkai sorozatot!

" - Hiszem, hogy kialakítható egy olyan társadalom, ahol nincs bűnözés és szegénység, ahol az emberek általános egészségi állapota magas, ahol a nyomor szinte ismeretlen, és az intelligencia és a boldogság a mostani százszorosára nő. Eben a pillanatban a tudatlanságon kívül semmilyen más akadály nem áll annak az útjában, hogy ez a társadalmi berendezkedés világszerte elerjedjen."

"Lehetséges, hogy tényleg valamiféle veszély fenyeget minket?"

" - Néha úgy érzem magam, mintha egy tündérmesébe csöppentem volna."

"Ekkor hasított belém a szörnyű felismerés. Ez az egész nem ennek a férfinak a hibája volt, csakis az enyém. Én vétettem szörnyű hibát."

"Feltűnt, hogy Falconer kisasszonynak eszébe jutott leengedni a szoknyáját. Milyen jól mutatott, az ég áldja meg!"

 "A drága szüleim imádnak olvasni, de természetes ízlésüknek nem felelnek meg az olyan bűnügyi történetek, mint amiket én írok, és amiket olcsó ponyvaként is lehet jellemezni."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

SenLinYu: Alchemised - Alkimisták háborúja

"Helena néha eltöprengett azon, vajon van-e még szeme, mert a sötétség sosem ért véget."

*

Korunk egyik legnépszerűbb dark fantasyjében egy emlékeitől megfosztott nő próbál túlélni egy háború sújtotta világban, ahol nekromancia és alkímia uralkodik - miközben múltjának legmélyebb titkai lassan a felszínre törnek. 

Helena Marino egykor ígéretes alkimista volt, most azonban a korrupt céhbárók és kegyetlen nekromanták foglya. A képességeit elfojtották, ellenálló barátait és szövetségeseit pedig brutálisan kivégezték. A világ, amit ismert, darabokra hullott. 

A feljegyzések szerint Helena csupán jelentéktelen gyógyítóként szolgált az Ellenállásban, azonban képtelen visszaemlékezni a fogsága előtti hónapokra, ami ellenségeiben gyanút ébreszt. Tényleg az az elhanyagolható figura volt, akinek tűnik, vagy igazából az ő fogságba kerülése jelenti az Ellenállás utolsó, kétségbeesett tervét? 

Hogy feltörjék elméje zárt kapuit, Helenát a helytartóhoz küldik, a legnagyobb hatalmú és legkegyetlenebb nekromantához ebben az új világban. Az ő omladozó birtokán, egy magányos börtönben kezdődik a nő igazi harca – nemcsak múltja elveszett darabjaiért, hanem azért is, hogy megőrizze mindazt, ami még megmaradt belőle. Ám börtönének és fogvatartójának is megvannak a saját titkai… titkok, amelyeket Helenának bármi áron fel kell tárnia. 

SenLinYu regénye 2025 egyik legnagyobb dark fantasy szenzációja: az Alchemised – Alkimisták háborúja megjelenésekor a New York Times sikerlistájának első helyén nyitott, mostanra több százezer rajongóra lelt, a megfilmesítési jogait pedig rekordösszegért adták el.

" - Az enyém vagy, az enyém vagy - ismételgette állandóan Kaine. - Mondd ki! Mondd ki, hogy az enyém vagy!

- Megígérem, hogy örökké a tiéd leszek."

Nem vagyok Dramione fan, nem olvastam a Manacled fanfictiönt, de baromi kíváncsi lettem az Alchemisedra. Ha eltekintek a hasonlóságoktól, és nem látnám Draco és Hermione karakterét Kaine-ben és Helenában, simán olvashattam volna úgyis, hogy nem Harry Potter fanfic, mert annyira egyedi, annyira jól és aprólékosan felépített a világ, hogy önmagában is megállja a helyét. SenLinYu baromi erős és szívszaggató történetet írt, ami nem hagy szemeket szárazon. Masszív, földbe döngölős olvasási élményt ad, ami darabokra szaggat, és ami után keresed a talajt a talpad alatt, hogy meg tudj állni, és ne borulj zokogva a padlóra.

Ez a dark fantasy felemésztette minden időmet, kizsigerelt és megmutatta, hogy milyen az, ha egy történet a lényed része lesz. Nemcsak behúzott magával, hanem a személyiségem része lett SenLinYu alkotása. Maga a történet 3 részből áll, emiatt már rögtön az elején bedob minket ebbe a brutális világba, és megmutatja, hogy mivel is van dolgunk. Megmutatja a világot azután, hogy az Ellenállás vesztett, és Helena egyedül maradt ebben a zord, kegyetlen és kizsigerelő világban. Egy olyan világban, ami A szolgálólány meséje sötétebb változata, amiben élőhalottak és Megnemhalók járják az utcákat, ahol nem lehetsz biztonságban, és ahol Kaine Ferron tulajdona vagy. Majd jön a második rész, ami megmutatja, hogy mi vezetett el az Ellenállás bukásához, ahhoz hogy Helena magára maradjon mindenféle emlék nélkül, hogy egyedül egyen a kínzások és az erőszak pillanataiban. Nagyon brutális és véres ez a második egység, ami a történet java részét kiteszi, mégis ezzel a résszel tudtam a legjobban haladni. Egyszerűen muszáj volt megtudnom mindent, és cserébe az alvással töltött óráimat is feláldoztam. Feláldoztam, mert benne ragadtam a történetben, és nem tudtam, de nem is akartam szabadulni tőle. Fájt? Igen, mégis azt mondom, hogy megérte. 

Háborúról, szerelemről és áldozatokról szól egy olyan mágikus rendszerrel felturbózva, ami a bőröd alá eszi magát, és nem ereszt. Az Alkimisták háborúja nem egy szokványos regény, és nem is egy olyan, ami mindenkinek fekszik. Brutális erővel tarol le, megmutatja, hogy miért is dark fantasy, és még az utolsó oldalakon is beléd rúg, leszúr vagy éppen olyan sebet ejt rajtad, amit nem lehet begyógyítani. Nem lehet begyógyítani, mert a heg örökre megmarad. Megmarad, és emlékeztet mindarra, amit az Alkimisták háborúja ad.

Az Alchemised egy olyan lányról szól, aki mindent feláldozott a barátaiért, a jó cél érdekében, és aki ebben a zord és kegyetlen világban is képes volt szeretni. Szeretni és harcolni a szerelméért. A lelkedig hatol Helena útja, a szenvedések, a kezdeti ellenszenvből kialakult érzelmek és az az út, amit bejár a több mint 800 oldalon, amíg az Alkimisták háborúja tart. Az írónő nem bánt vele kesztyűs kézzel, ott vett el tőle, ahol csak tudott. Fejezetről-fejezetre egyre többet és többet vesz el belőled, de nem tudsz másra koncentrálni, gondolni csak Helenára és Kaine-re.

Nemcsak azt mutatja meg ez a kötet, hogy milyen az, ha a legelsorvadtabb, leggennyesebb és legromlottabb földből érzelmek gyökereznek ki, hanem azt is, hogy milyen a győztes és a vesztes oldal is. A veszteségeket, a fájdalmat, a terrort, a félelmet, azt az eltorzult világot, ami a győzelem által megszületett, és azt az elképzelést, hogy emberi bábként használják a mágiával rendelkezőket, hogy ezzel pótolják a veszteségeket, és ezáltal elveszik a szabad akaratot, a döntés képességét és mindazt, ami döntéssel és egyedi sorsokkal függ össze.

Ahogy haladunk előre a történetben egyre inkább azt érezzük, hogy a szívünkbe markol, és lassan, lépésenként vesz el belőlünk darabokat. Az, hogy romokban hagy nem is kérdés. Teljesen a padlóra küld, és olyan érzelmi kavalkádot élsz át általa, amit eddig nem tapasztaltál. Nem véletlenül ennyire népszerű ez a történet, és nem véletlenül leszel kíváncsi a Manacledre, ami ihlette az Alchemised történetét. Kaine és Helena szerelme tele van áldozatokkal, nehéz döntésekkel, testiséggel, erős érzelmekkel, törődéssel, mágiával és két oldallal, ami romba dönti a másikat. Ismerve az Ellenállás sorsát még tragikusabb és még gyomorba vágósabb a végkifejlet, amit száraz szemmel nem lehet átélni. Én nagyon ritkán sírok egy könyv miatt, de ez alól az Alchemised a kivétel, mert szó szerint képes volt megsemmisíteni. A történet nem fekete-fehér, hiszen a szürke ezer színét éljük át, mégis végig borús, kegyetlen, veszteségekkel teli a megálmodott világ, és a részek közötti váltakozás sem hoz megnyugvást. Elsősorban azoknak ajánlom, akik elég erősek az Alkimisták háborújához, akik szeretik a dark fantasyket, és nem riadnak meg, ha mindent beterít a sötétség és a kétségbeesés. Csak erős idegzetűeknek, de garantáltan nem fogja megbánni az, aki belekezd SenLinYu első hagyományosan megjelent történetébe.

" - Ó, Marino! - dünnyögte Ferron, miközben megsimogatta hüvelyujjával a nő nyakán húzódó heget. - Ha tudtam volna, hogy ekkora fájdalmat okozol nekem, nem engedtelek volna be a házamba."

"A második alkalom ezerszer rosszabb volt az elsőnél, mert ezúttal kívánta Ferront."

" - Nem kell példákkal bizonyítanod nekem, hogy a világ rideg és közömbös, mert tisztában vagyok vele. De én is az univerzum része vagyok, még akkor is, ha csak aprócska, akkora, hogy nincs jelentősége."

" - Ne aggódj, mindig vissza fogok jönni hozzád!"

"Kaine Ferron végre úgy viselkedett, mint egy ember. A falon, amit maga köré emelt, apró repedés keletkezett, Helena pedig keresztülsiklott rajta, lehámozta róla a rosszindulat és a kegyetlenség páncélját, és egy összetört szívet talált."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Takano Ichigo: Orange 1. (Orange 1.)

"Kedves 10 évvel ezelőtti énem! Számtalan öröm és boldogság vár még a jövőben. Remélem elég bátor leszel észrevenni. Remélem nem hagyod kicsúszni a kezedből."

*

A 11. osztályos Naho az iskola­kezdés napján levelet kap saját, tíz évvel idősebb énjétől. Először átverésnek könyveli el a dolgot, de amikor a levél jóslatai egytől egyig valóra válnak, a lány ráébred a levél valódiságára. Jövőbeli énje elárulja neki, hogy osztályába hamarosan új diák érkezik: egy Kakeru nevű fiú – és arra kéri Nahót, hogy vigyázzon rá, mert csak ő mentheti meg Kakerut a szörnyű jövőtől. Ki ez a titokzatos fiú, és vajon Naho meg tudja-e óvni őt a végzetétől? 

Az Orange egy szívszorító sci-fi románc, amely Japánban több mint egymillió példányban kelt el.

"A narancslé édes volt és savanykás. Szomorú íze volt."

Egy újabb manga, amit nagyon megszerettem, és amit alig várok, hogy újabb rész jelenjen meg. Úgy érzem, hogy a Vadvirágok nem tud olyan mangát hozni, ami ne tetszene, vagy valami miatt ne keltse fel az érdeklődésemet. Ahogy a fülszöveg is sejteti valóban egy sci-fi beütésű mangáról van szó, de nem úgy, ahogy azt mi gondolnánk. A sci-fi vonal egy jövőből küldött levél által van jelen, aminek a jelentése sokkal fontosabb, mint elsőre tűnik. Ha esetleg valaha ilyen levelet kapnál, kövesd az utasításait, mert nem véletlenül került hozzád az a levél, ez ugyanúgy igaz erre a kötetre is.

Habár én már nem vagyok gimis, szeretem azokat a történeteket, amik gimiben játszódnak. Az Orange új esélyeket, új szerelmet, új lehetőségeket és új tapasztalatokat kínál. Már a manga elején bedob minket a mélyvízbe, és hagyja, hogy fokozatosan, ahogy haladunk előre álljon össze a történet maga.

Elsőnek megismerhetjük az alapot, a helyszínt, a karaktereket, majd amikor már eléggé otthonosan mozgunk, akkor megmutatja, hogy mi is a tét, hogy mi az, aminek változnia kell ahhoz, hogy a jövő megváltozzon. Ez a vonal nekem különösen tetszett, mert ezáltal egyedi ez a történet, és a karakterei.

Naho egy nagyon kedvelhető, ám félénk és szerény lány, akinek hatalmasat kell fejlődnie ahhoz, hogy bármit is képes legyen megváltoztatni a jövőben. Ki kell bújnia a csigaházából, a biztonságos közegéből, és ahhoz, hogy elkerülje az elkerülhetetlent bizony neki is merészebbnek, bevállalósabbnak és bátrabbnak kell lennie. Ehhez ad neki lehetőséget az ominózus levél, és az, hogy képes legyen változást elérni. A manga megmutatja ezáltal, hogy a kisebb mértékű tettek is mekkora jelentőséggel bírnak.

Az elején azt hittem, hogy majd egy tök cuki mangát kapok, de az Orange ennél jóval több. Több, mert olyan mélysége van, amire nem voltam felkészülve. A gyász, a lelki vívódások, a féltékenység, a barátság, az érzelmek fokozatos kialakulása, a boldogság és ezzel párhuzamosan a szomorúság is helyet kap a kötetben. Ugyanakkor a segítségnyújtás (ennek a formája a lényeg ebben a történetben, hiszen egy apró tett is hatalmas változásokra képes) is helyet kap.

Maga a történet és az illusztrációk nagyon szépen léteznek egymás mellett, és imádtam azt ebben a mangában, hogy habár rövid, mégis sok minden történik. Egy sorozat kezdő része, de az alapokat szépen lefektette, és már a célt is látjuk, hiszen meg kell menteni valakit, ezt még egyenlőre nem lőném le, hogy kit, de Naho életének egy új és fontos szereplőjét.

Nem az a könnyed olvasmány, mint amire számítottam, de ennek ellenére is nagyon kedvelhető és szerethető történet. Az illusztrációk és a képkockák szépen összhangban vannak, és maga a cselekmény is jól követhető. Ami nekem külön tetszett az az, hogy nemcsak a manga jelene jelenik meg a képkockákban, hanem a jövője is. A jövő, ami kimondja, hogy Nahónak miért érdemes másképp cselekednie, és ezáltal mit vagy éppen kit veszíthet.

Azt is megtudjuk, vagyis inkább csak sejteti a történet, hogy mik azok az események, amik jelentőséggel bírnak, és mik azok, amiket érdemes megváltoztatni ahhoz, hogy a jövő elkerülhető legyen. 

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy merre fog tovább haladni a cselekmény, hiszen már most nagyon megkedveltem a karaktereket, és nagyon érdekel, hogy vajon Naho meg tudja e változtatni a jövőt, és elég lesz e hozzá az az instrukció, amit a jövőbeli énje által kapott. Ha szeretnél egy könnyednek tűnő, ám nagyon is mély mangát olvasni, akkor ne hagyd ki Takano Ichigo Orange sorozatát, ami már az első résszel megnyer magának!

"Tizenhatodik évem tavaszán érkezett egy levél nekem címezve."

"Takamiya Nahónak! 

Hogy vagy, kedves 11-edikes énem? 

A 10 évvel későbbi jövőből írok neked. 

Hogy mégis miért írom ezt a levelet? 

Mert van valami, amit szeretném, ha megtennél nekem!"

"Nehéz úgy élni, hogy semmit ne bánjon meg az ember."

"Én megmentem Kakerut. Meg fogom menteni őt."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)