L. J. Shen - Parker S. Huntington: Éjsötét Romeo (Éjsötét 1.)

"Mindig is úgy gondoltam, az életem egy romantikus regény."

*

Az életem: egyik pillanatban még tündérmese, a következőben rémálom. 

Egy fényűző bálon elcsattant ártatlan csókkal kezdődött a végzetem. Egy titkos pillanat egy jóképű idegennel. De az én Romeóm nem olyan romantikus, mint névrokona. Nem a szerelem hajtja, hanem a bosszúvágy. 

Számára csak egy sakkfigura vagyok. Egy eszköz. A riválisa jegyese. 

Gyűlölöm ezt a sötét herceget. Nem köthetem össze vele az életem. Halált érdemel. 

Azt hiszi, elfogadom a sorsom. Nos, nagyobbat nem is tévedhetne. Nem adom olyan könnyen magam. A jövőmet én alakítom. 

Ebben a történetben Júlia nem hal meg. Na de Romeo? Rá pusztulás vár. 

A Wall Street Journal bestsellerszerzői, L. J. Shen és Parker S. Huntington egy elrendezett házasság történetét mesélik el, amely egy jégszívű férfi és egy harcias örökösnő között köttetik. Vajon vár rájuk a szerelem, vagy a sötétség mindent felemészt?

" - A családod mennyire szörnyű? - Homlokráncolva megállt, miután elindult a konyha felé. 

- Tudnom kell, hogy hozzak-e a nasim mellé valami erőset."

L. J. Shen munkásságát nagyon szeretem, szerintem még nem is olvastam tőle rosszat, viszont Parker S. Huntington könyvei eddig kimaradtak nekem, viszont az Éjsötét Romeo meggyőzött, hogy olvassak még az írónőtől, mert nagyon jó volt. Kicsit beteg, nagyon sötét, mégis az egyik legjobb dark romance, amit csak kívánhatnak a műfaj rajongói.

Bíztam benne, hogy jó lesz, mert Shen számomra a dark romance-ok királynője. Ő volt az, aki elindított ezen az úton, és az Éjsötét sorozat már most ezzel az első kötettel teljesen megnyert magának. Az első oldaltól kezdve az utolsó oldalakig csüngtem minden egyes szaván és baromi jól éreztem magam olvasás közben. A dinamika a két karakter között valami isteni, az egymás szívatása, és a másiknak keresztbe tevés nagyon jól kiegészítette az elrendezett házasság trope-t, amiért alapjáraton nem rajongok, viszont az Éjsötét Romeónak nagyon is jól állt. Adott egy kemény, érzelemmentes pasi, aki mindig megkapja, amit akar. Mindig elveszi azt, ami neki tetszik, és nem ismeri azt a szót, hogy nem. Mellette Dallas egy igazi tornádó, hiszen ahol jár ott semmi sem marad ugyanolyan és fenekestül felforgatja az emberek életét, és a hétköznapok nyugalmát is. Eleinte gyerekesnek tűnhet a karaktere, vagy éppen idegesítőnek, de ahogy egyre jobban megismered rájössz, hogy ez csak egy álca, egy álarc, amit nap mint nap hord, akárcsak Romeo, és az ő sötét lelke és kőkemény szíve, amit nem lehet megtörni, és ami már akkor darabokban hever, amikor Dallas még be sem lépett a képbe. Az Éjsötét Romeo egy vágyakkal teli, gonoszsággal átitatott, erősen 18+-os regény tele izgalmakkal, sötét humorral és szarkazmussal. Nekem nagyon tetszett, és nem tudom, hogy ebből mennyi volt Shen érdeme és mennyi Huntingtoné, de az biztos, hogy ez a kötet nem hagy maga után kérdéseket, és a legvégsőkig elmegy azért, hogy ne csak Dallas törjön meg, hanem te is!

Igazi csemege a dark romance rajongóinak. Romeo az a tipikus férfi hős, aki megközelíthetetlennek tűnik, és az is, viszont van egy gyengédebb oldala is, ami a jégszívűsége alatt rejlik, és kell hozzá a sütiszörny, jelen esetben Dallas, hogy előcsalogassa ennek a kőszikla férfinak a gyengédebb oldalát is, és ne csak a félelmet nem ismerő Mr. Costát ismerjük meg, hanem azt is, akibe Süti a végére beleszeret.

Mivel Shen regényről van szó és rutinos olvasóként tudjuk, hogy bizony tele vannak traumákkal a kötete, így nem lepődünk meg azon, hogy bizony az Éjsötét Romeo is bővelkedik bennük. Fájdalmas olvasni, ahogy a szörnyű emlékeket és traumákat vegyíti a jelen eseményeivel, emiatt én csak szenvedős, szívbemarkolós dark romance-oknak hívom a regényeit, amik garantáltan tönkretesznek és a földbe döngölnek.

Érzelmileg megterhelő olvasni egyes részeket, szívbemarkol és nem véletlenül olyan letehetetlen, mert tudnod kell, hogy mi lesz a vége, hogy vajon Dallas sikerrel jár e, és beteljesül az álma, vagy minden fondorlata hiábavaló, és azt az egy dolgot nem kapja meg, amit a legjobban szeretne az élettől? Eleinte macska-egér harcot vívnak, tele van utálattal és megvetéssel a másik felé, daccal és tagadással. Majd szépen jön a beletörődés fázisa, és úgy igazán ezután lesz komoly és fájdalmas a kötet olvasása.

Az elrendezett házasság kifejezetten jól áll a kötetnek. Leginkább azért, mert Romeo és Dallas valóban ellenségként kezeli a másikat, ezáltal csak úgy izzanak az indulatok, kettőt pislogsz és szó szerinti egymás torkának esnek. Perzselő, szexi, és valahol veszélyes is az a játék, amit ők ketten játszanak. Veszélyes, mert bármikor fordulhat a kocka, és az érzelmek alig várják, hogy végre kitörhessenek a börtönükből, és elkezdhessék a pusztítást, ami képes mindkettőjüket térdre kényszeríteni.

Romeo és Dallas mellett, amik számomra színesítették a cselekményt azok az üzenetváltások Romeo, Zach és Ollie között, illetve lezajló beszélgetések. Ezek miatt várom talán a leginkább a többiek könyvét, de leginkább Ollie-ét, mert biztos vagyok benne, hogy fergeteges lesz az övé is, akárcsak Romeo-é. Maga az Éjsötét Romeo cselekménye végig pörög, nincs benne egy üres menet sem, és a humoros és könnyed írásmódnak köszönhetően csak úgy pörögnek az oldalak a kezeid között.

Élek-halok az enemies to lovers típusú szerelmekért, és talán a legsötétebb az Romeo és Dallas szerelme. Kegyetlenek egymással, Dallas viselkedése is csak azt erősíti, hogy mennyire is megveti Romeo-t, de ahogy haladunk előre,  jóval el kell hagyni a kötet felét, lesz még érdekesebb és még lehengerlőbb a történet. Míg az elején már-már vérre megy a másik levegőnek nézése, és az elkerülése, addig a kötet második felében az elnyomott érzelmeké és a közelségé a főszerep. Nincs menekvés, csak problémák problémák hátán. Bosszú, árulás, barátságok, eltemetett érzések és vágyak kerülnek elő, amik alapjaiban rengetik meg a történet egészét. Az elrendezett házasság és az enemies to lovers mellett grumpy x sunshine is, hiszen Romeo maga az éjsötét éjszaka, míg Dallas a napsugár, ami alig várja, hogy kisüthessen és bekebelezhesse a sötétséget. Összességében nagyon élveztem olvasni, és ha az elején voltak is fenntartásaim a társszerzőség miatt, ezek elég hamar el is tűntek, mivel az Éjsötét Romeo egy olyan dark romance történet, ami tele van fájdalmakkal, az elit idejétmúlt szokásaival és hagyományaival, gazdagsággal, versengéssel, bosszúval és egy szerelemmel, amire senki sem számít. Ha szereted L. J. Shen munkásságát, illetve találkoznál az eddigi legarrogánsabb karakterével ne hagyd ki az Éjsötét Romeo-t, amit Parker S. Huntingtonnal tökéletesített, és egy igazán zseniális kötet lett belőle. Alig várom, hogy még többet olvashassak ebből a világból, és tűkön ülve várom, hogy mivel rukkol elő legközelebb a két írónő.

" - Válassz egy klasszikust - feleltem. - A fejed már így is tele van ostobaságokkal."

" - Süti - ráncolta a homlokát Romeo. - Nem hiszem, hogy az a veszély fenyeget, hogy te leszel a következő feltörekvő tech-zseni. Igazából, amikor a telefonod lefagy, ahelyett, hogy újraindítanád, inkább egy kemény felülethez csapod. Láttam, ahogy csinálod, többször is."

"Az én gyönyörű, őrjítő, fondorlatos, dühítő, átkozott feleségemben akartam élni, lélegezni és létezni."

" - Hát hivatalos. - Dallas visszahanyatlott a párnákra, arcán féloldalas vigyorral. Lehúzott magához, és nedves, nyálas csókokkal borította az arcom, emlékeztetve, hogy valóban nem sok különbség volt közte és egy kiskutya között. 

- A szex az új kedvenc sportom. 

- A szex nem sport. 

- Pedig annak kellene lennie. Egész nap csinálnám, ha lenne ilyen. 

- Van is. Prostitúciónak hívják."

"Amikor már nem tudtam tovább halogatni az elkerülhetetlent, elhagytam a szállodát, hogy vegyek egy gyűrűt életem átkának."

"Mindig is ő lesz az én tökéletes, éjsötét Romeóm."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Laini Taylor: Vér és csillagfény napjai (Füst és csont leánya 2.)

"Egyszer volt, hol nem volt, hogy egy angyal és egy ördög törőcsontot tartott a kezében."

*

A kék hajú Karou végre megkapta a választ kérdéseire. Már tudja, ki is ő, mi is ő valójában. Ezzel a tudással együtt azonban fény derül egy másik titokra is. Egy titokra, amelyet szeretne meg nem történtté tenni: az ellenséget szerette, aki elárulta – és a világ szenvedett miatta. 

A világsikerű Füst és csont leánya folytatásában Karounak döntenie kell, milyen áldozatot képes hozni népe megmentéséért. Karou és Akiva a háborúban ismét ellenséges oldalon áll. Szépséggel, szomorúsággal és titkokkal teli történetük újra az emberi világban ér össze. 

A lány mint új feltámasztó szörnyű hadsereget teremt, Akiva közben az angyalok gonoszsága ellen harcol. 

Születhet vajon új remény az elveszett álmokból?

"Torz elképzelés, hogy a gyilkosság, a csonkítás és a terror valaha is olyan világot teremt, amiben érdemes élni."

A Füst és csont leánya után nagyon vártam, hogy folytathassam a kalandot. Legszívesebben már rögtön az utolsó oldalak után egyből elkezdtem volna a Vér és csillagfény napjait. Nagyon régóta kedvencem ez a trilógia, és ennyi év után sem kopott meg a varázsa számomra. Talán még az első résznél is jobb volt, ami azért érdekes, mert tudjuk, hogy milyen nehéz is egy ütős kezdet után folytatást írni, de Laini Taylor megmutatta, hogy mi minden lapul még Karou és Akiva történetében.

Már a Füst és csont leánya is hatalmas kedvencem lett, viszont a Vér és csillagfény napjai sokkal több izgalmat tartogat magában, a meglepő fordulatoknak és szerencsés egybeeséseknek hála pedig képtelen vagy egy pillanatra is megválni a kötettől. Nemcsak, hogy jobb lett az első résznél, de még azt is megmutatja, hogy mindenféle sallang nélkül is lehet érdekes folytatást írni. Nem emlékszem olyan oldalra, amire azt tudnám mondani, hogy unalmas lett volna vagy vontatott volt, mivel újabb és újabb fontos események és információk kerülnek előtérbe, amik hozzájárulnak ahhoz, hogy minden még érthetőbb és még izgalmasabb legyen. Több mint 500 oldal tömény izgalom. Szerintem egy olyan fejezet nincs ebben a kötetben, amiben ne történt volna valami fontos, vagy amit nem felpörögve olvastam volna. Olyan nekem a Füst és csont leánya sorozat, mint másnak a kávé. Felpörget és végig azon jár az eszem, hogy mikor kaphatok még többet belőle, és mikor jön el a pillanat, amikor azt érzem, hogy elég volt az a mennyiség, amit Akivából és Karouból kaptam. Nem titok, hogy az írónő az egyik legkülönlegesebben író fantasy szerző, akivel valaha dolgom volt. Nem a mainstream vonalon mozog, mégis élnek a könyvei, és ez a Vér és csillagfény napjai alatt sincs másképp. Együtt lélegzünk a kötettel, és együtt tapasztaljuk meg az események forgatagát. Végig ott van velünk, fogja a kezünket és navigál minket. Laini Taylor egy igazi istennő, akiért ennél nem is lehetnék hálásabb.

A Vér és csillagfény napjai tele van fantáziával, meglepő fordulatokkal, egy mindent elsöprő utolsó fejezettel, és olyan események sorozatával, amik alapjaiban rengetik meg a történetet. Ez az egész 'veled akarok lenni, de nem lehet' teljesen kicsinált, és annyi bonyodalmat és fájdalmas pillanatot okozott eddig, hogy rendesen sajog a szerelmesekért a szívem.

Valahol meseszerű is a történet, lehet, hogy a szerelmesek miatt, de lehet, hogy azért mert olyan képet fest az írónő, viszont az biztos, hogy ezzel a hangulattal más kötetben nem találkozol. Árad az egyéniség és egyediség a történetből, az írónő stílusa már az első mondat első szavával levesz a lábadról, és megmutatja, hogy milyen remek fantasyk is vannak a hype-olt köteteken túl. A Vér és csillagfény napjai egy igazi szerelemgyerek, ami tele van érzelmekkel, akadályokkal és pörgős jelenetekkel.

Míg a szerelmi szál az első résznél nagyon szépen és tudatosan volt felépítve, addig ennél a második résznél kicsit hiányoltam azt, hogy kevés teret kapott, és sokkal több figyelmet érdemelt volna ez a szál. Gondolom a nagy fináléra tartogatja az írónő a csemegét, de én azért örültem volna, ha látok valamiféle előrelépést ez ügyben. Végig úgy éreztem, mintha egy olyan Rómeóval és Júliával lenne dolgom, akik nem képesek és nem is akarják követni a szívüket, s inkább a saját fejük után mennek hanyagolva a boldogságot és az igaz szerelem kibontakozásának lehetőségét.

Ugyanakkor a cselekmény eszméletlenül addiktív. Mindig történik valami, ami arra ösztönöz, hogy ne álljak meg, és csak olvassak és olvassak addig, amíg el nem fogynak a lapok, és amíg arra nem eszmélek, hogy micsoda fergeteges és különleges kalandban lehetett részem. Emellett legnagyobb örömömre a részletekre és a karakterekre is nagyobb hangsúly került.

Olyan dolgok kerülnek a felszínre, amik eddig rejtve voltak, vagy fel sem tűntek addig, amíg a megfelelő helyeken elő nem jöttek. Akiva és Karou mellett a barátaikat és a bajtársaikat is megismerhetjük, de ez nem minden esetben volt örömteli találkozás, hiszen az elmúlás nemcsak a szereplőkön ejthet sebet, hanem rajtunk, olvasókon is, ha túlságosan megkedveljük őket.

Számolni nem számoltam, de rengeteg nézőponton keresztül élhetjük át az eseményeket, hogy azok teljesek és izgalmasak legyenek. Akiknek tetszett az első rész, azoknak garantáltan fog ez a második is, mivel betekintést ad mind a szeráfok, s mind a kimérák világába. Emiatt számomra még letehetetlenebb és ellenállhatatlanabb volt ez a második rész. Azt éreztem olvasás közben, képtelenség nem teljesen elveszni a kötet világában, és még mindig képtelen vagyok felfogni, hogy majd 10 év után megtudhatom, hogy mi is Akiva és Karou szerelmének a vége, hogy mit is tartogat az írónő számukra a fináléban, és mi lesz az a sarkalatos pont, amikor teljesen a rabja leszek a trilógiának (spoiler: ez már az első rész alatt bekövetkezett, de pszt). Ne értsétek félre, most is imádom, hiszen az egyik legjobb, amit valaha olvastam, mégis más lesz azzal a tudattal szeretni, hogy a végére is érhetek. Összességében nagyon szerettem ezt a részt is, hiszen izgalmas és egyedi volt. Nagyon várom már a Istenek és szörnyek álmait. Ha szereted az urban fantasyket, egyedi világképpel, izgalommal, egy be nem teljesülhető szerelemmel, akkor ne habozz elmerülni Laini Taylor Füst és csont leánya világában!

"Réges-régen, azon az éjszakán egy másik életben, másik testben tudnia kellett volna, hogy követik, de a boldogság elhomályosította az éberségét."

"Eljött a vég, és mint egy álom, úgy érkezett meg hozzájuk a remény - suttogva jutott el sötét szállásaikra, a romok közé, a menekültek táboraiban."

"Ők ketten ismét ott találták magukat a nyomorúság kellős közepén. Egész világuk ez a nyomorúság volt, ebben rekedtek. A csalóka nyugalom egyszer régen megtévesztette már őket, és annak következménye ez a mostani kibírhatatlan valóság."

"Ha lett volna benne tisztesség, boldogságot kívánt volna Karounak a saját fajtájához tartozóval, mert ezekben a rettenetes időkben egyvalami látszott biztosnak: reménytelen, hogy a lány újra megszeresse."

"Imádkozni próbát, de úgy vélte, a holdak gyenge oltalmat nyújtanak, amikor az angyalok nappal vadásznak."

"Innen visszatekintve Karou alig akarta elhinni, milyen naiv volt, amiért elhitte, hogy a világ más is lehet, és hogy majd ő lesz az, aki képes megváltoztatni."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

C. N. Crawford: Tövisek városa (A démonkirálynő próbái 1.)

" Nagyon igyekeztem nem feltűnően bámulni azt a tenyérbemászó kollégista srácot, akit előző este megütöttem, de ezt három dolog is megnehezítette."

*

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer egy kazamatában fogom énekelni magamnak, hogy „Boldog szülinapot!”. De ez történik akkor, ha egy bűnösen szexi démon jelenik meg egy koktélbárban, akit ráadásul a Káosz Urának hívnak, és összetéveszt engem egy szukkubusszal. 

Szóval, boldog szülinapot nekem! 

Persze belátta, hogy halandó vagyok, amikor megkóstolta a vérem. Én pedig rájöttem, hogy van bennünk valami közös: mindketten bosszúra szomjazunk. Úgyhogy egyezséget kötöttünk: én a tiltott városban maradhatok, hogy megkeressem anyám gyilkosát, cserébe őt hozzásegítem a bosszújához. Ehhez nem kell mást tennem, mint eljátszani a szexi szukkubuszt. Egy probléma van csak: ő a legfőbb gyanúsítottam anyám ügyében. 

Amiről sajnos rendkívül könnyű megfeledkezni, amikor a szerepemre tanít, vagyis a csábításra. Minden egyes forró érintésétől közelebb sodródom a kárhozathoz. De ha megadom magam mágikus vonzerejének, akkor a biztos halál vár rám.

"Lucifer urbem spinarum libarab"

Érdekel egy dark fantasy, amiben démonok, szukkubusz, illetve inkubusz van? Ami egyben paranormális romantika is? Ami urban fantasy is? Na és mi a helyzet a titkokkal, a szexualitással és a próbatételekkel? Ha ezekre a válasz igen, akkor ne hagyd ki C. N. Crawford Tövisek városa c. regényét, ami egy gyorsan olvasható, rövid NA történet.

Az utóbbi időben nagyon szeretem azokat a fantasyket, amik indie kötetekként kezdték, de olyan nagy lett a sikerük, hogy a hagyományos megjelenést is megérték. Már több gyöngyszemet találtam hála annak, hogy felkapottak lettek ezek a kötetek, és az egyik ilyen a Tövisek városa. S habár nem egy véresen komoly történetről van szó, mégis jó volt, hogy pontosan annyit akart adni, mint amire szükségünk volt, és a Tövisek városa megmutatta, hogy lehet kevesebb, mint 300 oldalban is felvezetni a világot, a karaktereket és az alapkonfliktust, ami végigkíséri a történet egészét. A kötet főszereplője, Rowan, aki látszólag egy hétköznapi, egyetemista lány, akinek legfőbb álma bejutni a Tövisek városába, és kideríteni, hogy ki is ölte meg oly sok évvel ezelőtt az édesanyját. A történet eleinte erre a helyszínre fókuszál, Rowan nehézségeire, arra, hogy mennyire is egyedül van a világban, majd egy szerencsés véletlennek köszönhetően minden megváltozik, és egyre közelebb kerül a céljához. De mi van akkor, ha útközben olyan dolgokra derül fény, ami mindent más megvilágításban mutat be, és már semmi sem tűnik olyan egyszerűnek, mint az elején? Mi van akkor, ha Rowan szépen lassan ráébred az őt övező titkokra, és Orion sem olyan megrendíthetetlen, mint amilyennek látszik? Rowan személyében kapunk egy látszólag kedves és szende lányt, míg arra nem kényszerül, hogy igazi nősténydémonná, szukkubusszá váljon, aki csábító és bárkit az ujja köré tudna csavarni. 

Mellett ott van Orion, aki kegyetlennek tűnhet, de az ő szíve sincs jégből, és jóval több, mint egy démon. Neki is, akárcsak Rowannek titkai vannak, amik a kellő helyeken kerülnek elő, és pezsdítik fel a cselekményt. Mindig is vonzottak a fehér hajú férfi karakterek, és ez alól Orion sem kivétel. Ebből a szempontból nagyon könnyű levenni a lábamról, és Orionnak nyert ügye volt nálam, amihez aztán jött a személyisége, és az az igazság, hogy nagyon jól szórakoztam a Tövisek városán egészen addig, amíg nem kezdett komollyá válni a helyzet, és nem éreztem azt, hogy csak úgy lángol körülöttem minden.

Maga a történet nagyon kedvelhető, jó az írói stílus, könnyen lehet haladni a kötettel, nem egy hosszú olvasmány, mégis teljes mértékben ki tud kapcsolni arra a pár órára, míg a végére nem érsz. Vannak benne humorosabb, szexibb vagy éppen veszélyesebb részek is, amiket én személy szerint nagyon bírtam, már csak azért is, mert kreatív megoldásokkal tálalja az írónő a bonyodalmakat. Nem egy helyen szexi és igazán perzselő a kötet, tele célozgatásokkal, manipulációval és titkokkal, amik alig várják, hogy a felszínre kerülhessenek.

A helyszín egyszerre ismerős, hiszen egy része Massachusettsben játszódik, míg a másik ismeretlen része a Tövisek városában, ahol a démonok uralkodnak, halandók pedig csak külön engedéllyel vagy, mint szolgáló léphetnek be. A Tövisek városa egy igencsak veszélyes hely, tele ármánnyal, meglepő felfedezésekkel, és egy világképpel, ami kellően ki van dolgozva. Halkan megjegyzem, hogy simán elfért volna egy térkép, főleg a Tövisek városa miatt.

Rowan és Orion igazi enemies to lovers páros, akik nem tudják levenni a szemüket és a kezüket a másikról, mégis gyűlölik egymást, és cseppnyi kétséged se legyen afelől, hogy ha oda kerül a sor tűzbe mennének e a másikért vagy sem. Orion emellett morally grey karakter is, nem elég a fehér haj, ahh nem, muszáj morally greynek is lennie, hogy a gyanútlan olvasók a bűvkörébe kerüljenek. *guilty*

A történet úgy igazán a vége felé indul be, addig csak tapogatózik, építi a bonyodalmakat, és megalapozza a továbbiakra nézve a cselekmény egészét. Bemutatja a fontosabb karaktereket, az alapot, Rowan kettősségét, és Orion démoni oldalát. Hol a szexualitáson van a hangsúly, hol pedig azon, hogy minél több információ kerüljön a birtokunkba, és próbáljuk meg mi magunk összerakni a képet.

Persze van a kötetben egy-két csavar is, amik pont a kellő helyeken teszik tiszteletüket egy percet sem hagyva arra, hogy túlságosan elkényelmesedjünk, és megadja ezzel azt a lökést, amire a történetnek szüksége van. A kötet vége ha nem is annyira meglepő, attól még úgy érzem, hogy nagyon is kellett bele, és alig várom, hogy még többet tudhassak meg Morganáról, Orionról, a Tövisek városáról és Rowan karakteréről.

Lehet, hogy elfogult vagyok, de eddig még nem olvastam olyan ANASSA kötetet, ami ne tetszett volna. Nagyon jók a választásaik, kiválóak a fordítások, és a Tövisek városa is ilyen. Magamtól biztos nem olvastam volna el, ha szembejön velem, viszont így, hogy ők jelentették meg, amint kiderült, hogy jön magyarul már ugrott is a kívánságlistám élére. A koponyás borítónak meg már az elejétől kezdve nyert ügye volt. Azt érzem, hogy akárcsak a többi fantasy kötetük ez is nekem íródott. Nagyon bejött ez a démonos vonal, örülök, hogy esélyt adtak az írónőnek, annak meg még inkább, hogy nem is kell olyan sokat várni a folytatásra. Visszakanyarodva a történethez azt érzem, hogy megérdemel egy esélyt. Megérdemli, mert ritkán olvasni olyan dark NA fantasyt, ami a démonokra fókuszálna, és emiatt igazi hiánypótló mű A démonkirálynő próbái sorozat első része. A rövidsége is mindenképp az előnyére válik a kötetnek, már csak azért is, mert néha jó olyan könyveket kézbe venni, amik nem 500+ oldalas hosszúságúak, és amikkel ténylegesen lehet haladni. Összességében nekem egy erős 4 csillagos élményt tudott nyújtani a Tövisek városa. Orion levett a lábamról, igazi merénylet, hogy a fehér haja mellett morally grey is, az enemies to lovers szál miatt repes a szívem és örülök, hogy a kezdeti szürke kisegér Rowan helyét szépen fokozatosan átvette a bevállalósabb, keményebb Rowan, aki beveti a démoni csábító énjét, és megmutatja, hogy mi mindenre képes a céljai elérése miatt. Romantasy rajongóknak nagyon ajánlom, na meg azoknak is, akiknek kevés ideje van olvasni, viszont nem szeretnének lemondani a minőségi fantasy élményről sem.

" - Empátia? - Orion szeme jegesnek, kegyetlennek tűnt. - Elég fárasztóan hangzik. Örülök, hogy engem nem sújtott ezzel a sors."

"Még soha életemben nem kívántam ennyire senkit."

"A démon a szemembe nézett, és hullámokban áradt belőle a dominancia. Csábító, égő cédrusra emlékeztető illata körém fonódott. Valami olyat éreztem, ami még erősebbnek bizonyult, mint a bordáim körül kígyózó félelem: ösztönös késztetést arra, hogy megadjam magam neki."

" - Ezért akarsz olyan megszállottan bosszút állni. Nem? Hogy jóvá tedd a dolgod. 

- Vagy talán a dühöm késztette erre, mert nem marad bennem más. Az határoz meg, és az segít elégetni a bűntudatomat. Semmi nem maradt már bennem, csak a harag."

" - Én egyértelműen veszélyes vagyok. Ezt mindenki látja, amikor először találkozik velem. Te viszont rejtegeted a képességeidet. Te egy báránybőrbe bújt oroszlán vagy."

"Évek óta felkészültem a démonapokalipszisre, és most bekövetkezett. Legalábbis számomra."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Rebecca Ross: Divine Rivals - Isteni riválisok (Letters of Enchantment 1.)

" A hideg köd úgy telepedett a vasútállomásra, mint egy halotti lepel, és Iris Winnow azt gondolta, az időjárás nem is lehetne találóbb."

*

Két fiatal rivális szerelemre talál egy mágikus kapcsolaton keresztül, és szembe kell nézniük a pokol bugyraival egy istenek közötti háború viharában, ami örökre megpecsételheti a sorsukat. Évszázadokig tartó álmukból felébredve az istenek ismét háborúznak. De a tizennyolc éves Iris Winnow csak a családját próbálja egyben tartani. Az anyja függőségével küzd, míg a bátyja eltűnt a fronton. Iris egyetlen reménye, hogy megszerzi a rovatvezetői előléptetést az Oathi Közlönynél. 

Hogy megbirkózzon aggodalmaival, Iris leveleket ír a testvérének, majd becsúsztatja őket a szekrénye ajtaja alatt, azonban eltűnnek – és egyenesen Roman Kitt, a rideg, de jóképű vetélytársa kezébe kerülnek. Amikor a férfi névtelenül visszaír Irisnek, kettejük között olyan kapcsolat alakul ki, ami elkíséri a lányt egészen a testvéréért, az emberiség jövőjéért és a szerelemért vívott háború csatájának frontvonaláig.

"Képtelen lenne egy olyan világban élni, amiben ő nem létezik."

Nem ez az első találkozásom az Isteni riválisokkal. Már több, mint egy éve olvastam, bőven a hivatalos megjelenés előtt, és már akkor hatalmas kedvencem lett. Vannak azok a történetek, amiket nem lehet elégszer olvasni, és az Isteni riválisok is ilyen. Imádtam angolul, és most imádom magyarul is. Egyszerűen képtelen vagyok megunni Iris és Roman párosát, na meg a lelkemnek is jól esett újra átélni a szerelmüket, és igaz, hogy tudom mi lesz a vége, mégsem éreztem azt, hogy ne tudna lekötni, mert Rebecca Ross írása egy szerelmeslevél a történelmi fantasyt kedvelőinek!!

Aki egyszer elkezdi biztos vagyok benne, hogy nem tudja letenni, és időről időre újra a kezébe kell vennie, hogy átélje az Isteni riválisok élményt. A Letters of Enchantment egy olyan duológia, ami megérdemli a hype-ot, és azt, hogy mindenki könyvespolcán ott legyen legalább egy példány. Én pl. annyira szeretem, hogy ez a magyar kiadás már a negyedik példányom belőle, de egy cseppet sem bánom! Előre szeretném leszögezni, hogy ez egy fangirl értékelés lesz, hiszen az egyik legkedvesebb regény a szívemnek, és a legjobb könyv, amit valaha olvastam. Az Isteni riválisok minden, amire egy történelmi fantasy rajongó vágyhat. A cselekmény egészen elképesztő, nagyon sok minden történik: háború, riválisok kibontakozása, titkos érzések, levelezés, szorongás, egy fiú, aki elsőnek esik szerelembe (megunhatatlan számomra, ahogy Roman fejezetről-fejezetre egyre jobban beleszeret Irisba, és ahogy szépen lassan magára talál), két csodálatos karakter és egy világ, amit ismerned kell. Egy igazán érzelmes kötet egy jó kis riválisokból szerelmesek trope-val megspékelve. Rebecca Ross olyan lírain, olyan szépen ír, hogy már azzal gyönyörűséget okoz, ha csak a kezedbe veszed. Sokkal több, mint egy egyszerű vagy éppen átlagos történet. Van benne erő, elhatározás, és bizony gyengéd érzelmek is, amiket édes pillanatokkal fűszerez meg.

Az Isteni riválisok egy olyan regény, amiben nemcsak a két főszereplő kerül előtérbe, hanem a háború, és két isten harca is. Az erő csap össze a valóság egy darabjával. Maga a háború sokkoló, és néha azt kívánod, bárcsak meg sem történt volna. Rengeteg a halál, a vér, a sérült ember, és a világkép szívbemarkolóan fájdalmas. Tele van reménytelenséggel, majd amikor azt hinnéd, hogy vége, újra előtör a remény, és egy új nap kezdete. 

Nem olvastam másik Rebecca Ross könyvet, de az Isteni riválisok után szeretném sorra keríteni az írónő többi regényét is. Rebecca Ross egy olyan írónő, akitől ha egyszer olvastál nem tudsz leállni addig amíg azt nem mondhatod, hogy minden eddigi regényét elolvastad és átélted, mert bizony az ő könyvei élnek, és azután sem engednek el, hogy az utolsó lapokhoz érnél.

Nem egy helyen érintette meg a szívemet az Isteni riválisok, és sokadik olvasásra is teljesen lenyűgözött. Az az igazság, hogy nagyon hiányzott ez a világ, és jó volt újra részese lenni Iris és Roman történetének. Az Isteni riválisok a legjobb történelmi fantasy, amit valaha olvastam, és úgy a valaha volt legjobb könyv is, ami a kezembe került. Függőséget okoz, és olyan szinten a lényed részévé válik, hogy képtelen vagy szabadulni tőle, de őszintén nem is akarsz.

Nemcsak a történetet imádom, vagy éppen az írásmódot, hanem a karaktereket is. Képzeld el Thomas Cresswell és Anthony Lockwood szerelemgyerekét, és megkapod a tökéletes képet Roman Kittről. Kitt mellett pedig ott van Iris, aki egy erős és független, de törékeny lány, aki csak meg akarja találni a testvérét, miután a feje tetejére állt a világa, és emiatt képes elmenni a háború előkertjébe is. Egy igazi példakép, aki megmutatja, hogy sosem szabad feladni, és küzdeni kell a végsőkig.

Iris Winnow az a főszereplő, akire az Isteni riválisoknak égető szüksége van. Nélküle és Roman nélkül nem lenne az Rebecca Ross duológiája, ami: egy csoda, egy igazi mestermű, ami világokat dönt romba, és megmutatja a történelmi fantasyk szépségét. Rebecca Ross az, aki megkedveltette úgy igazán velem a műfajt, és ő az, aki miatt csak jókat tudok mondani az Isteni riválisokról.

Maga a cselekmény hol szívbemarkol, hol pedig adrenalinnal tölt fel. Együtt izgulsz Irisszel, együtt esel szerelembe Carterrel, és együtt rivalizáltok Romannel. Az írónő az elejétől kezdve szépen építette a cselekményt, ahol kellett ott meglepett, vagy ha épp arra volt szükség, akkor meghökkentett. Minden egyes perc, amit az ember az Isteni riválisokkal tölthet ajándék. Ajándék, mert annyi mindent képes adni a kötet, olyan érzéseket és izgalmat, amire nem is számítanál tőle.

Számomra az Isteni riválisok a nagybetűs KÖNYV!! Annyira boldog vagyok, hogy nemcsak Iris, hanem Roman gondolatai, illetve nézőpontja is teret kapott, mert az az igazság, hogy ha ez nem így lett volna, akkor nagyon hiányozna Roman szemszöge. Mindenféle túlzás nélkül mondhatom, hogy Roman Kitt emel az Isteni riválisok színvonalán, és nagyon jó irányba halad ahhoz, hogy egy igazi roncs legyen az ember, és beleszakadjon a szíve az utolsó fejezetekbe.

Akárcsak Iris, úgy te is egyre jobban beleszeretsz Roman karakterébe, és a szíveden viseled a sorsát. A cuki jelenetek és a fájdalmas angsty részek teszik igazán teljessé az élményt, és miattuk érzed azt a végére, hogy ha össze is tört, teljesen megérte, mert a második részben azon lesz, hogy még több érzelmet adjon át, és még jobban megnyomorgassa a szíved, de pont ez a duológia szépsége.

Imádtam minden egyes részét, főleg azokat, amikben Iris szépen lassan összerakja a kirakós darabkáit, illetve a levelek a regény fénypontjai. Valaminek a kezdete, ami végigkísér minket a reménytelenség sivár szakaszain, és nem hagyja, hogy kételkedjünk. Imádom, ha a férfi karakter esik először szerelembe, és Roman nem is eshetett volna jobban bele Irisba, mint ahogy tette. Imádtam a fejében lenni, és más szemszögből látni Irist, a háborút, az isteneket és Avalon Bluffot. Roman igaz, hogy eleinte kicsit beképzelt, de minden joga megvan hozzá.

A kezdeti riválisokból szerelmesek trope az egyik legjobb része a kötetnek. Megadja a kellő alapot, és nem hagyja, hogy egy percre is elterelődjenek a gondolataink. Oath, illetve Avalon Bluff is másképp hat erre a szálra, és valahol a kettő között előtörnek az érzelmek, és az elnyomott vágyak. Roman annyira gondoskodó és jószívű férfi karakter, aki bármit feladna a szeretteiért, ami miatt valahol úgy éreztem, hogy ami közte és Iris között van, az csak egy álom. Egy álom, de nem akarok felébredni belőle. 

Maga a kötet témája nehéz és jó pár helyen megterhelő, főleg a halál közelsége miatt és amiatt, hogy a háború egyes színterei szó szerint előttünk zajlanak. Együtt éljük át a félelmet, az utolsó perceket, és egyfajta fulladásos élményt, ami nem hagy lélegzethez jutni.

Az Isteni riválisokban minden részletnek megvan a maga célja, csak ki kell várni, hogy lássuk, ahogy szépen a helyére pattannak a szálak, és kiadja a teljes képet. Általában nem olvasok háborús vagy nehéz témájú könyveket, de az Isteni riválisok az egyik kivétel, ami megmutatja, hogy ebben a témában is lehet olyat írni, ami felkelti a fantasy kedvelők figyelmét is. Az Iris és Roman közötti rivalizálás és az érzelmek minden pillanatot megérnek. Nem szeretnék túlozni, de Roman Irisért tett gesztusai többet jelentenek, mint amit olvasó várhat a férfi karaktertől, és emiatt lesz Roman Kitt más, mint bármelyik fiktív férfi hős. Őszintén nem tudnám, hogy mihez kezdenék magammal, ha nem tudnám, hogyan is folytatódik Iris és Roman története. A vége teljesen tönkretett, úgy is, hogy tudtam mi lesz!! Egyszerűen nem lehet felkészülni rá, és csak a döbbenet marad utána. Az Iris és Roman párosa iránti imádatomat a kötet valamennyire csillapította, de alig várom, hogy a Ruthless Vows is megjelenjen magyarul, és újra belevethessem magam ebbe a fantasztikus történetbe. Ha egy olyan könyvet olvasnál, ami garantáltan függőséget okoz, és ami igazi komfortolvasmánnyá válhat, akkor olvasd el az Isteni riválisokat Rebecca Rosstól!!

"A háború az azon való merengés, mit hozhat a holnap. Mit hozhat a következó óra. A következ perc. Az idő hirtelen élesebbnek tetszik, mint a bőrödön végigsuhanó kés pengéje, képesnek arra, hogy bármelyik pillanatban felhasítson."

"Bátorság kell ahhoz, hogy levedd a páncélodat, hogy megengedd másoknak, hogy olyannak lássanak, amilyen vagy."

"Nem félek attól, hogy egyedül legyek, de belefáradtam, hogy mindig én legyek az, akit hátrahagynak."

"Talán minden egyetlen emberrel kezdődik. Valakivel, akiben megbízol. Az ő kedvéért leveted vérted egy darabját, engeded, hogy rád süssön a fény, akkor is, ha felszisszensz tőle."

" - Eltereled a figyelmemet, Kitt. 

- Ezt örömmel hallom."

" - Meglepőnek találod a válaszaimat, Winnow? 

- Nem igazán, Kitt. Mindig is tudtam, hogy a szöges ellentétem vagy. A nemezisek általában azok. 

- Jobban kedvelem az egykori rivális kifejezést."

"És azt akarom, hogy láss engem. Azt akarom, hogy ismerj. Keresztül a füstön és a tűz fényén és a kilométereken, amik egykoron köztünk húzódtak.

Látsz engem?"

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Stephanie Archer: Behind the Net - A háló mögött (Vancouver Storm 1.)

 "A jobbszélső a kapu felé siklik, és a korong felém vágódik."

*

Egy ​grumpy sunshine hokirománc 

Ő a szexi, barátságtalan kapus, akibe bele voltam zúgva a középiskolában, és most én lettem a bennlakó asszisztense. Miután az exem a zeneiparban sárba tiporta az álmaimat, betelt a pohár és elegem lett abból, hogy összetörjék a szívemet. Egy NHL játékos titkárnőjének lenni könnyű feladatnak tűnt, de Jamie Streicher körül semmi sem egyszerű. Ijesztően szexi, mogorva seggfej, aki ki nem állhat engem. És hatalmas az egója. Gondot jelent majd, hogy megőrizzük a hivatalos hangnemet, különösen akkor, amikor azt követeli, hogy költözzek hozzá. 

De a barátságtalan felszín alatt meglepően édes és védelmező. 

Amikor Jamie megtudja, milyen pocsék volt az exem az ágyban, a versengés szelleme feltámad, és Jamie bátorít mindenre, és elkényeztet minden lehetséges módon. A dalírásban jelentkező alkotói szikra? Visszanyertem megint, és ismét dalokat írok. A meccseken a trikóját hordom, lármás bulikra járok a csapattal és ismét bátor vagyok a színpadon – de közben beleszeretek Jamie-be. 

Megeshet, hogy összetöri a szívemet, de talán akkor is megéri.

" - Hogyan lehetséges, hogy még sosem láttalak egy meccsen sem? - Nem vagyok nagy hokirajongó... - vonom meg a vállamat."

Szereted a hoki románcokat? A slow burn szerelmeket? A grumpy x sunshine trope-t? Na és azt, amikor a férfi karakter esik először szerelembe? Mi a helyzet a főnök x asszisztens felállással? Jöhet a lakótárs trope is? Ha ezekre igen a válasz, akkor ne hagyd ki Stephanie Archer: A háló mögött című kötetét, ami egy ízig-vérig hokis románc tele édes és perzselő pillanatokkal.

Engem mindig meg lehet venni kilóra, ha hokis könyvekről van szó. Stephanie Archer pedig egy üde foltja a sport románcoknak. Már az elején nagyon beszippantott a történet, hiszen imádom, amikor egy történet gyors tempót diktál, vannak benne édes, angsty részek, na meg spicy is. Úgy érzem, hogy az írónő mindenből a legjobbat tette bele, és igyekezett megírni azt a hokis történetet, ami annak ellenére, hogy felnőttekről szól valamilyen szinten aranyos is. Pippa már az elején megmutatta, hogy őt bizony imádni fogjuk, annak ellenére is, hogy romokban az önbecsülése, nincs önbizalma és úgy alapjáraton bizonytalan. Ismerős, ugye? Itt jön a képbe a profi sportoló, akinek asszisztensre van szüksége, és aki eleinte nagyon morcos, mogorva, néha egyenesen bunkó, de ahogy haladunk a kötettel úgy veti le Jamie ezt a köntöst, és mutatja meg, hogy ki is lapul a hokimez alatt. Jamie ha nem is az első pillanatokban, de az első néhány fejezet után már megnyert magának, és tudtam, hogy jó lesz. Jó lesz, mert olvastatja magát, gyors a tempója, mindig történik valami, ha nem Jamie életében, akkor Pippáéban. Érdekes volt látni, ahogy először még nagyon feszengenek egymás társaságában, aztán ahogy szépen feloldódnak úgy tör elő az igazi énjük, és mutatják meg, hogy Pippa sem mindig az a mosolygós napsugár, hiszen neki is vannak bizonytalanságai, és Jamie sem az a faragatlan tuskó, mint akinek tűnni akar.

A 'he falls first' eléggé hamar előkerül, és nem tudtam nem szeretni emiatt az írónőt. Annyi angst van miatta ebben a sztoriban, hogy csak na. Persze kapunk egy kis káoszt is, a hokira is fókuszál, illetve felvezeti a következő könyv karaktereit is. A háló mögött egy nagyon szórakoztató, ugyanakkor spicy és aranyos történet tele kutyás pillanatokkal, a múlt árnyaival, és a nélkülözhetetlen vágyakozással, ami csak úgy árad a kötetből.

A legjobban talán az tetszett a történetben, hogy a hokisztár külső mögött Jamie megmaradt embernek, akinek szükségletei vannak, vágyai, még akkor is, ha próbál ezeknek ellenállni, és megmutatni, hogy nincs szüksége Pippára, amikor nagyon is kell az életébe az a szélvihar, amit a lány hoz magával. Nemcsak a Daisyvel közös pillanatok voltak édesek, hanem azok is, amiben Jamie próbál jól viselkedni. Ezek a kedvenceim, mert valahol felhívás keringőre is, na meg megédesíti a sorokat.

A hokis vonal ugyanakkor igaz, hogy megjelenik, de ha több lett volna belőle, én azt sem bánnám, mert nagyon élveztem, ahogy az írónő a sportról írt, és ha eddig nem lett volna kedvem meglátogatni egy meccset, A háló mögött után biztos elkezdenék jegyet keresni az első hoki meccsemre. Kellően kielégíti a kíváncsiságot, ugyanakkor még többet akarsz belőle.

A karakterek szerethetősége és a hoki mellett az írónő olyan fontos dolgokra hívja fel a figyelmet, mint a másik kihasználása, az önbizalomhiány, egy előző kapcsolatból maradt törékeny szív, ami arra vár, hogy valaki befoltozza, bizalmatlanság, pánikroham, trauma, és hiába cuki a borító, amit egyébként imádok, a történet a maga nemében a felhozott problémák miatt komoly is. Romantikus, ugyanakkor van mondanivalója.

Maga a cselekmény és a történet alapja nagyon jó, kis könnyed romantika, érdekesek a karakterek, szépen ívelnek az események és a szálak, továbbá jót tett a kétféle szemszög a kötetnek. Jamie maga a tökéletes barát, aki önbizalmat ad, aki hisz benned és segít, hogy elérd az álmaid. Tökéletes hokis pasi, aki csak arra vár, hogy felfedezd magadnak.

Sajnos ezek mellett nem vagyok megelégedve a fordítással. Már több munkáját is olvastam a fordítónak, a Christina Lauren könyveknek a fordításaiért egyenesen rajongok, de úgy érzem, hogy ez most egy nagyon gyenge munka lett. Többször éreztem azt olvasás közben, hogy nem értem, amit olvasok, mert vagy magyartalan volt a szöveg, vagy rosszul használta a kifejezéseket, illetve olyan is előfordult, hogy egy-egy szót nem értettem, és elképzelni sem tudom, hogy mit akart a fordító. Számomra ez az egyetlen buktatója a kötetnek, hiszen ennek ellenére egy felettébb aranyos, szerethető és édes történet volt, amit lehet barátokból szerelmesek történetnek is tekinteni. Pippa egy szerény, de szerethető, csupaszív lány, aki megérdemli, hogy olyan mellett legyen, aki vigyáz rá, támogatja, és mindent megtesz a boldogságáért, megbecsüli a jelenlétét az életében. Jamie a szívem egy darabját birtokolja, és minden önbizalomhiányos nő mellé kéne egy Jamie Streicher, aki nemcsak egy szexi sportoló, hanem egy figyelmes barát is. Ha szereted a hokis történeteket, és olvasnál egy kicsit lassabb tűzön égő, ugyanakkor insta love-ra hajazó kötetet, ne hagyd ki Stephanie Archer Vancouver Storm sorozatának első részét. :)

"Felemelkedik a kezem, és csak az utolsó pillanatban kapok észbe. Mi a francot csinálsz, Streicher? Komolyan le akartad törölni azt a könnycseppet onnan? És most meg komolyan leülsz a csajjal szemben az asztalhoz?! A térdemet idegesen ugráltatva töprengek, mi a francot tehetnék." 

 "Nem kellene ezt csinálnom. 

De hiszen csak fantáziálok róla, tiltakozik az egyik felem. 

Inkább ez, mint engedni a vágynak." 

 " - Ne haragudj, Pippa. - A tekintete végigfut hajamon, az arcomon, le a kulcscsontomig. - Nagyon szép vagy, tudod?" 

 " - Valószínűleg mindjárt nekem fogsz ugrani azért, amit mondani fogok - szól Owens. 

- Akkor ne mondd. 

Rám vigyorog. 

- Mindegy! Úgyis kimondom. Szerintem jobban játszol, amikor Pippa is kint van a meccsen."

"Szerelmes vagyok ebbe a lányba. Arra még nem állok készen, hogy szavakba öntsem, mert túl veszélyesnek érzem, és minden másnál jobban vágyom rá, hogy Pippával hosszú távra tervezhessünk." 

" - Én győztem, mert én sokkal régebb óta szeretlek, mint hogy ráébredtem volna!"

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Grace Draven: Ragyogás

" Ma volt Ildikó esküvőjének a napja, és úgy döntött, ha nem fogja beteríteni a vendégeket a gyomra tartalmával, már rendkívül sikeresnek értékelheti az eseményt."

*

Egy ​férfi és egy nő – akiket a kötelességtudat és a politikai játszmák hoztak össze egymással – lassan ráébred, hogy a sors egymásnak szánta őket, miközben egy ellenséges királyság éppen a szétszakításukon mesterkedik. 

Egy jelentéktelen herceg 

A kai herceg, Brishen Khaskem, már régen beletörődött abba, hogy apja után a bátyja fogja megörökölni a trónt, és ő csupán egy lényegtelen tartalék a család és a királyság számára. Amikor azonban az emberek által lakott Gauri Királyság és a kaiok Bast-Haradis-i Királysága politikai és kereskedelmi szövetséget köt egymással, Brishennek feleségül kell vennie egy gauri nőt, hogy megpecsételjék a megállapodást. A herceg kötelességtudóan beleegyezik a házasságba, és szembesül a ténnyel, hogy menyasszonya épp olyan csúnya, mint amilyenre számított, de mégis sokkal gyönyörűbbnek találja, mint elképzelte. 

Egy jelentéktelen udvarhölgy 

Ildikó, a gauri király unokahúga, már régen beletörődött abba, hogy csupán érdekházasság szempontjából képviselhet értéket a királyi család számára. Mégis döbbenten értesül arról, hogy nem egy külföldi nemesnek szánják, hanem a kai király kisebbik fiának, vagyis a jövendőbelije még csak nem is ember. De újdonsült férje oldalán elindul az ismeretlenbe, és idővel megtanulja elfogadni a társát, aki bár sötétségbe burkolózik, de lelkét a legragyogóbb fényből kovácsolták.

" - El kell búcsúznom az anyádtól? 

- Csak abban az esetben, ha mazochista vagy. "

Grace Draven kötete nagyon meglepett, mert nem arra számítottam, mint amit adott, hanem sokkal, de sokkal jobb volt annál. Ha mindig is inkább a Szörnyeteget kedvelted a Herceg helyett a Szépség és a Szörnyetegben, akkor te is imádni fogod ezt a rövid, gyorsan olvasható és feszes tempót diktáló monster romance-t. Kicsit meghökkentett, az igaz, de magamat is meglepve extra gyorsan a végére értem. Az újdonság varázsával ledöntött, és biztos vagyok benne, hogy szeretnék még olvasni az írónőtől.

Amikor valaki azt mondja, hogy Szépség és a Szörnyeteg retelling, akkor nem egészen arra gondolsz, hogy a Szörnyeteg megmarad szörnyetegnek, hanem arra, hogy visszaváltozik herceggé, igaz? Na Grace Draven ezen csavart egyet, és a regénye egyik kulcsfontosságú karakterének egy kai herceget tett meg, aki megjelenésben nagyon elüt az emberekétől. Szőrös testével és sárga szemével inkább hasonlít egy vadállatra, mint egy értelmes, gondolkodó személyre. A monster romance mindig is az a műfaj volt, amit kicsit féltem kipróbálni, mert mi van ha tetszene? Azt már tudtam, hogy az alien romance bejön, na de, hogy a monster is? Aztán szépen lassan rájöttem olvasás közben, hogy talán nem is baj, hogy megtalált magának ez a kötet, mert szerintem kezdésnek nagyon jó. Se nem túl erotikus, se nem túl durva. New Adult vonalon mozog, mégsem akar több lenni, mint ami: egy szórakoztató, elrendezett házassággal átitatott, két faj szerelme, amiben barátokból lesznek szerelmesek. Fantasy a javából, hiszen nagyon érdekes a világfelépítése, és kevesebb mint 300 oldalban képes felvázolni előttünk a Grace Draven által megálmodott világot, ami eleinte tele van előítéletekkel, majd ahogy haladunk úgy jövünk rá, hogy sokkal fontosabb az egyén, a gondolkodás és a személyiség, mint az, hogy ki melyik fajhoz tartozik, és hogy mennyire találja csúnyának vagy éppen visszataszítónak a másikat. Viszont mindenképp újdonság volt, ahogy arról olvashattam mennyire is nem szívleli a két faj egymást, és hogy mennyire is undorodnak a másiktól. Ebben a történetben elsősorban a kaiokról és a gauikról tudunk meg többet, míg a kaiok inkább állatias jegyekkel rendelkeznek, addig a gauik hasonlítanak leginkább az emberre.

Már a kötet eleje elég viccesen és valamilyen szinten humorosan kezdődik ahhoz, hogy már az első oldalak után azt éreztesse, hogy ez más, mint az eddigi olvasmányaid. Más, mert az írónő stílusa nagyon egyedi, kis egyszerű, ami csak a legszükségesebbekre tér ki, és nem szaporítja feleslegesen a szót. Elmondja, amit szeretne, feszített tempóban haladunk, és végig ott motoszkál a fejedben.

Az elrendezett házasság sem a megszokott módon zajlik, hiszen ezekben általában valamilyen szintű vonzalom van a két fél között, de nem a Ragyogásban, mert itt tényleg undorodnak egymástól a karakterek, történetesen Ildikó és Brishen. Ezek a részek számomra a legszórakoztatóbbak voltak, leginkább azért, mert az ellenszenv ellenére is tisztelettel tudtak fordulni a másik felé.

Nem titok, hogy a borító miatt és a fülszöveg miatt én azt hittem, hogy Grace Draven Ragyogása egy retelling valamilyen formában, és ha úgy nézzük akkor valóban az, közben meg mégsem. Ildikó egy vöröshajú, rózsaszín bőrű nő, akit kiszakítanak az otthonából, és akinek alkalmazkodnia kell egy számára ismeretlen faj szokásaihoz, ételeihez és életmódjához. Ismerősen hangzik, ugye?

Elsőre meglepődtem a magyar nevű főszereplő miatt, gyorsan rá is kerestem, hogy valóban Ildikó akar e lenni, és igen, így számomra ez egy kicsi pluszt adott, mivel nagyon ritka, hogy külföldi szerzők magyar nevet adjanak a főszereplőnek. Már emiatt is megkedveltem az írónőt, de úgy igazán a kötet különcsége vett meg magának. Egyszerű, ahol kell ott leíró, de legtöbbször gyorsan haladós, rövid fejezetekkel átitatott könnyed kis olvasmány.

Brishent leginkább egy óriásra nőtt beszélő farkashoz tudnám hasonlítani, de a Szörnyeteg is tökéletes példa a kaiok megjelenéséhez. Ugyanakkor a kemény külső egy igazi úriembert takar, aki a helyzete mellett is előtérbe helyezi a felesége igényeit és semmit sem erőltet rá. Az eleinte fennálló kémia hiánya eléggé szórakoztatott ahhoz, hogy beszippantson a kötet, viszont örülök, hogy a barátságra és a másik megismerésére helyezi a hangsúlyt az írónő.

A spicy részek először megleptek, mert hiába tudtam, hogy lesz benne nem számítottam rá, hogy leíró lesz. Valahogy teljesen ignoráltam a tényt, hogy a Ragyogás egy max. 🌶️🌶️ faktoros regény. Annak azonban örülök, hogy az első találkozásom a monster romance-okkal ilyen lightos lett. A másik megismerése mellett kapunk egy adag veszélyt, izgalmat és udvari intrikát is, na meg egy olyan befejezést, ami kiállt a folytatásért és azért, hogy többet tudjunk meg. Összességében, ha elsőre fura is volt a kötet a végére megszerettem, mert jól van felépítve, könnyed kikapcsolódást nyújt, gyorsan lehet haladni vele és pont annyit ad, mint amennyi szükséges. Se nem több, se nem kevesebb, mint egy szórakoztató, fél nap alatt kiolvasható regény. A karakterei szimpatikusak, Ildikó és Brishen párosa eleinte szokatlan, de aztán, ahogy egyre nagyobb teret kapnak úgy lesznek kedvelhetőek együtt, és őszintén én a végét végig izgultam. Szerintem ilyen gyorsan a végére nem akartam egy kötetnek sem érni, mert egyszerűen tudni akartam, hogy mi lesz a végkimenet. Örülök, hogy olvashattam a kötetet, és remélem, hogy meg fogja találni magának az olvasóit ez a különleges fantasy történet. Ha még csak most ismerkednél a monster romance műfajával, akkor kezd Grace Draven Ragyogás c. kötetével!

" - Ha a hála kifejezése szégyent hoz rám és a családomra, akkor csupán árnyékok vagyunk."

"Uralkodónak lenni többet jelent a vérnél és a születési előjognál."

" - Elhangoznak a jó tanácsaikkal, együttérzően megveregetik a vállam, és azt mondogatják, hogy egyszerűen feküdjek hanyatt, és gondoljak arra, hogy ez a kötelességem a királyommal és a házammal szemben. - Szárazon elmosolyodott. - A többség egyébként azt javasolta, hogy legyen olyan sötét a szobában, hogy az orromig se lássak. És ha már itt tartunk, lehetőleg a maga orrát se lássam."

" - De akkor is az enyém vagy, férjem."

"Lehet, hogy az emberek szépnek tartották, a kaiok pedig csúnyának, de jól vágott az esze, és jólelkű volt. Brishen egyre jobban csodálta őt."

"Nem volt oka arra, hogy sírjon. A férje nem nyert volna meg egy gauri szépségversenyt, de különleges férfi volt, és Ildikó kedvelte őt. Kevés nőnek volt ekkora szerencséje azzal a házastárssal, akit kiválasztottak neki, vagy akit ő kiválasztottak maguk mellé."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Heather Fawcett: Emily Wilde tündérenciklopédiája (Emily Wilde 1.)

"Árnyék most a legkevésbé sincs jó véleménnyel rólam."

*

Jóllehet ​Emily Wilde professzor nem tudja, hogyan kell társaságban viselkedni – vagy egyáltalán elérni, hogy meghívják valahova –, de jó úton jár afelé, hogy a világ egyik legnevesebb drüadológusa, azaz szerzeteket tanulmányozó tudósa legyen. Épp a tudományos közösség első, mindent átfogó tündérenciklopédiáján dolgozik, amitől pályafutása felívelését várja, és már csak egy fejezet van hátra, ami a sarkköri Ljoslandon élő titokzatos rejtettekről szólna. 

Ám Emily teljesen idegen terepen találja magát, amikor megérkezik Hrafnsvik csodás, de zord falujába. A külvilágtól szinte teljesen elszigetelten élő helyieknek egymásra kell hagyatkozniuk a túlélés érdekében, és Emily társas készségek hiányában hamar magára haragítja a fél falut. A dolgok tovább bonyolódnak Wendell Bambleby professzor érkezésével, aki Emily egyetemi riválisa, és szintén a rejtetteket kutatja. 

Amikor a lehengerlő természetű férfi felajánlja Emilynek, hogy dolgozzanak együtt, a nő kénytelen elfogadni az ajánlatát, máskülönben fennállna a veszélye annak, hogy Bambleby kisajátítja magának az összes felfedezés érdemét. Ugyanakkor azt is tudja, hogy Wendell több annál, mint aminek látszik, és nem bízhat meg benne. Emily csakhamar azon kapja magát, hogy hiába szeretne tudományos távolságot tartani a ljoslandi szerzetektől, belekeveredik gonosz játszmáikba. Ha Wendell-lel együtt segíteni akar Hrafnsvik lakóinak, nemcsak a hőn dédelgetett tudományos objektivitását kell kockára tennie, hanem az életét is. 

Heather Fawcett regénye egy varázslatos izlandi tündérmese, ami az 1900-as évek egy képzeletbeli világában játszódik, ötvözve az Ezüstfonás, A Hollókirály és a Ház az égszínkék tengernél különleges hangulatát.

"A ljoslandiak sokszor hagynak itt-ott ajándékokat a közönséges tündéreknek, de azon tűnődtem, hogy vajon ez az apró tündér kapott-e már valaha is valamit, amit kifejezetten neki szántak."

Már az eredeti megjelenésekor is felkeltette a figyelmemet ez a kötet, emiatt nagyon megörültem, amikor kiderült, hogy az Agave könyvek elhozzák nekünk magyarul. Az Emily Wilde tündérenciklopédiája egy felettébb szerethető, egyedi történet tele folklórral és a tündérek különböző fajtáival, akik hol kedvesek, hol segítőkészek, s hol pedig elrabolnak és fogva akarnak tartani a birodalmukban.

Az írónő nagyon szépen megírta ezt a naplóbejegyzésekre hajazó történetet, amiben egy olyan lányt tesz meg a főszereplőjének, akivel nagyon könnyen lehet azonosulni, és aki megmutatja, hogy egy különc is lehet egy regény központi karaktere. Emily Wilde egy kutató, aki a tündérek miatt utazik a sarkköri Ljoslandonba. Ez a mese tele van lényekkel, magának való falusiakkal, rejtélyekkel, egy jó nagy adag misztikummal és kutatással, ami sosem akar véget érni. Már az elején nagyon megfogott magának a regény, igazából egyszerre le is csúszott a fele, és amilyen különleges maga a történetvezetés olyan kiváló a szöveg is. Nagyon jó lett a magyar fordítás, illetve hozta azt a hangulatot, amit vártam tőle. Ha kellett titokzatos volt, ha meg arra volt szükség, akkor különc. Imádom az egyediséget, és ez Emily Wilde tündérenciklopédiája minden tekintetben az. Különleges a tündéres fantasyk között, illetve van benn egyfajta melankolikus hangulata is. Nem az a történet, ami mindenkinek bejön, viszont, aki odáig van a természetfeletti témáért, na meg a tündérekért annak nagyon fog tetszeni. Egy téli csodavilágba kalauzol el mindet az 1900-as évek elején, ami csak úgy hemzseg a mágiától. A karakterei maguknak valóak, ugyanakkor képtelenség nem megszeretni a falu lakóit, és Árnyék, Emily kutyája is belopja magát a szívedbe. Egy igazi cozy fantasy, amit télen a kandalló előtt ülve a legjobb olvasni, hiszen Emily is a téli hónapokban látogat el Ljoslandonba, és vészeli át a zord, és kemény telet, amit kutatással, és írással tölt. Maga az alapötlet nagyon egyedi, és habár egyes helyeken kellőképp szokatlan, talán pont ez is egyben a kötet varázsa. Különleges fantasy, ami az alapoktól építkezik, és nem fél másnak lenni, mint a megszokott.

A különleges hangulátaval és Wendell karakterével elég hamar megfogott magának, viszont Wendell nem az a tipikus férfi főszereplő, aki hamar leveszi a lábáról a női olvasókat. Nem, Wendell, akárcsak az Emily Wilde tündérenciklopédiája is egy fura szerzet, akit nem mindig lehet megérteni, és aki megannyi titkot tartogat magában, ugyanakkor a tudálékos álca alatt valahol egy igazán szerethető karakter is.

Úgy gondolom, hogy Emily és Wendell jó munkakapcsolatot ápol, jót tesz nekik a versengés, és a másik sikerének megkérdőjelezése, ugyanakkor a romantikus vonal derült égből villámcsapásként csapott le rám, és nem is érzem úgy, hogy belevaló lett volna. Nekem eléggé kívülálló szereplő lett a romantika, akkor is, ha alapvetően látom benne a rációt, valahogy mégsem győzött meg rendesen.

Maga a megálmodott világ baromi egyedi, és ha nem is éppen Ljoslandonba utaznék el, de azért szívesen felkerekednék Emilyvel tündérek után kutatni, és feljegyezni a látottakat, az élményeket és mindazt, amit az adott helyen megosztanak velünk, legyen az a folklór egy darabja vagy éppen egy megtörtént esemény. Ebben a részben elsősorban a nemes tündérekre fókuszálunk, na meg az elcserélt gyermek jelenségére. Míg az előbbi veszélyesebb, addig az utóbbi vonzza a bajt és a tündérek énekét, aminek nem lehet ellenállni.

A falu, ahol játszódik a történet jól mutatja, hogy mekkora fába is vágta Emily a fejszéjét ezzel az expedíciójával. Eleinte fagyos a légkör, nem kedvesek az emberek, de ez el is várható tőlük, hiszen egy zárt közösségbe tört be Emily, és ezen a közösségen belül szándékozik felderíteni a tündérek mozgását, szokásait és mindent, amit Ljoslandon ad neki. A kutatás része szerintem irtó jó lett, és a fagyos hangulat is tökéletesen illet ahhoz a varázslatos képhez, amit lefest az írónő olvasás közben.

Számomra a kötet legnagyobb pozitívuma azok a karakterek, és az egyedi világ. Tündéres könyvnek nem lehet és nem is tudok nemet mondani. Emily egy hihetetlenül makacs, okos és bátor hősnő, aki megmutatja, hogy mi mindenre is képes. Olyan olvasni a naplóbejegyzéseit, mintha delíriumban vagy tündérbor hatása alatt állnánk. Hol elkápráztat, hol pedig összezavar, és akárcsak Emily eltűnik a talpad alól a realitás talaja, és mire kettőt pislogsz már a tündérek világában találod magad.

Emily már ebben az első kötetben fejlődik, mint karakter, s az Emily Wilde tündérenciklopédiája pont annyira szól ezekről a mágikus lényekről, mint Emily fejlődéséről. A magának való, bezárkozó lány szépen kibújik a csigaházából, és beengedi az embereket, illetve a kavargó érzéseket. Wendell, mint karakter ezzel szemben meglehetősen szórakoztató, és ha nem is meglepetés a kiléte, akkor is van benne valami, ami megfog. Néhol kicsit kényes, különc vagy épp magának való, akárcsak Emily, de épp ezért olyan tökéletes kutatópartner. A tündéres, mágikus vonal is pont annyira egyedi és különleges, mint amire szüksége van a kötetnek, és nagyon várom, hogy még több kalandban lehessen részem. Emily egy igazi felfedező, aki mindennek utána néz, legyen az veszélyes, vagy éppen felelőtlenség, és pont emiatt szerettem annyira az Emily Wilde tündérenciklopédiáját, mert mellette nem lehet unatkozni, és meglehetősen érdekes volt elmerülni a világnak ebben az aprócska szegletében! A talált család mellett enyhe barátokból szerelmesek trope található a kötetben, viszont ebben az első részben én még nem éreztem annyira erősnek ezt ahhoz, hogy jobban is foglalkozzak vele. Viszont mindenképp várom, hogy mi is lesz Emily válasza Wendell számára, és még milyen kalandokat tartogat számukra az írónő a sorozat következő kötetében, az Emily Wilde's Map of the Otherlandsben.

"Még mindig úgy érzem, mintha vékony sóréteg feszülne a bőrömre a hajóút után. Olyan vagyok, mint egy könyvespolc, amelyre hagyták rátelepedni a port."

"Belesimulsz a környezetbe. Olyan, mintha itt sem lennél. Üdítő élmény."

"Csak azért, mert a te szívedet ezer könyvkupac pora lepi be, másét még nem. Tessék!"

"Nincs itt semmi, csak jég, sötétség, és utálatos, vérszomjas lények. Jellemző, hogy engem is iderángattál."

"Az életem olyan pillanatok hosszú egymásutánjából áll, amelyek során az észszerűséget választottam az együttérzés helyett, amelyek során háttérbe szorítottam az érzéseimet, hogy teljesítsek valamilyen intellektuális feladatot."

"Elég, ha olyan mogorván nézel a fára, ahogy rám szoktál, attól biztos kettéhasad."

"Bambleby szeme igazából nem fekete, hanem olyan, mint az erdő zöldje alkonyatkor, amit csak nagyon közelről lehet észrevenni. Már többször láttam elveszni másokat a tekintete kereszttüzében. Ilyenkor kótyagosan poroszkálnak ebben a sötét rengetegben, belegabalyodnak a tüskés bokrokba és isten tudja, mi másba."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)