Sarina Bowen & Elle Kennedy: Good Boy - Jófiú (PNC 1.)

"Bár az étterem személyzete varázslatos munkát végzett, még egyszer szemügyre veszem az asztalt."

*

Ha ​eddig nem voltál jéghokirajongó, mostantól az leszel. 

Jess Canning életének legnagyobb kihívása, hogy megszervezze az öccse, Jamie és hokisztár párja, Wes esküvőjét, ahol a legmenőbb hokijátékosok is ott vannak a vendéglistán. Mivel eleve ő a család fekete báránya, nem vallhat kudarcot. 

És senki – de tényleg senki! – nem szerezhet tudomást az óriási hibáról, amit tavasszal, egy gyenge pillanatában követett el a vőlegény tanújával. Helytelen dolog volt, aminek nem lesz ismétlése. Kizárt. Még akkor sem, ha a világ legszexibb pasijáról van szó. 

Blake Riley a sors személyes ajándékának érzi az esküvőt. Jess és ő is tanúk? Kezdődjön a játék! És akkor mi van, ha némi (na jó, nagy) ellenállásba ütközik? Csak meg kell győznie a makacs szőkét, hogy igazából jófiú, rossz hírnévvel. 

Szerencsére minden profi hokijátékos tudja, hogy erőfeszítést kell tennie, ha gólt akar lőni. Jessnek viszont égetőbb problémája is akad annál, mintsem hogy pásztorórákra gondoljon egy nagyra nőtt kisfiúval. 

Vajon időben elkezdődik a szertartás – még akkor is, ha valaki leitatta a nagymamát? Való egyáltalán csillám egy esküvőre? És mennyire helyénvaló kinyírni a vőlegény tanúját? Vigyázat, véletlen tea- vagy kávéfélrenyelést okozhat! Ne olvasd nyilvános helyen, ahol nem illik hangosan nevetni! Szexi, de vicces hokijátékosokat tartalmaz, kiskutya-ölelgetéssel és egy pikáns fehérneművel. Hagyd, hogy magával ragadjon!

A fél vesémet odaadtam volna ezért a kötetért, amikor először találkoztam Blake Riley-val. Még most is övé, na meg már a szívem is. Blake egy olyan nagy gyerek, aki a megfelelő nő mellett képes komoly lenni, de emellett egy szerethető plüssmedve, aki ott áll mögötted, és támogat. Imádtam. Szerintem eddig nem olvastam olyat a két írónőtől, ami ne nyerte volna el maradéktalanul a tetszésemet. Egyszerűen nem tudnak rosszat írni. Pont múlt héten fejeztem be Kennedy Briar U sorozatát, de tartotta bennem a lelket, hogy ott várt a polcomon a PNC első része. Most, hogy ezt is kiolvastam egy hatalmas űr tátong bennem. Blake Riley minden értelemben levett a lábamról, és még erősebben él bennem az a gondolat, hogy nekem is kell egy nagyra nőtt hokis.

Ahogy Blake megjelent a Him második részében végig az motoszkált a fejemben, hogy neki is kell egy történet. Örülök, hogy nemcsak én gondoltam így, és a két írónő valóra váltotta az álmomat. Már az Us alatt sem egy unalmas mellékkarakter, de amit a Good Boy alatt művel, az viszi a pálmát. Teljesen és visszavonhatatlanul csatlakozott a hokis hárememhez. Ahol Blake megjelenik ott szem nem marad szárazon, na meg bugyi sem. Egy nagyon olvasmányos, szexi, forró, tüzes könyvet kaptam, ahol nem annyira hangsúlyos a hoki, mint az Off-Campus vagy Briar U sorozatokban és a karakterek is idősebbek, de ez cseppet sem zavaró, sőt... Blake megmutatja, hogy nem kell egyetemistának lenned ahhoz, hogy megmaradj annak a bohókás jellemnek, aki mindig is voltál. Hatalmas Wesmie drukker vagyok és voltam is, amíg a Him és Us könyveket olvastam, ez nem is változott, sőt ha igazán kedveskedni akarsz nekem, akkor ne gumicukrot vagy hasonló nyalánkságot lebegtess meg előttem, mivel elég ha dobsz egy csontot Jamie és Wes életéből. Az, hogy imádtam a Good Boyt nem fejezi ki eléggé, hogy mennyire is szerettem olvasni. Igaz, hogy rekordidő alatt kiolvastam, de az a helyzet, hogy ha elkezded nem tudsz leállni vele. Csak olvasni és olvasni akarod. A hétköznapi szükségletek mellékessé válnak, és addig nem is jutnak eszedbe, amíg a kötet végére nem érsz. Én nem tudom milyen varázslatot űz Elle Kennedy és Sarina Bowen, de nem akarom, hogy bármikor is abbahagyják. Zseniális amit eddig olvastam tőlük, és nincs az a mennyiség, ami elég lenne.

Blake egy nagyon szórakoztató karakter. Nem egyszer nevettem fel hangosan miatta, vagy csalt mosolyt az arcomra. Igazi boldogsághormon a Good Boy, azaz a Jófiú, és Blake az a személy, aki a jó hangulatért felelős. Sarina és Elle már nem egy, és nem két hokist álmodott meg, de még így is kiemelkedik Blake a többiek közül. Akárcsak a családja ő is hangos, folyton beszél, és nagyon nehéz ellenállni neki. Maga a két lábon járó kísértés, aki már hozzászokott ahhoz, hogy mindig megkapja, amit akar, de mi van akkor, ha most az egyszer meg kell küzdenie azért, amit szeretne?

A Good Boy róla és Jessről szól, aki szintén ismerős lehet nektek, ha pedig esetleg nem akkor olvassátok el Jamie és Wes történetét, mert kimaradtok a jóból. Náluk cukibb és összeillőbb pár nincs, mondjon bárki bármit. Ahol ők megjelennek ott csak hozzátesznek a színvonalhoz, akkor is, ha nem ők a főszereplők. Egyik kedvenc LMBTQ párosom. De térjünk vissza, Jessre, hiszen a Good Boy akármennyire is szeretném nem Wesmie-é, bár nem nagyon tiltakoznék, ha kapnának egy újabb kötetet. *csizmás kandur szemekkel néző fej*

Jess egy karakán lány, aki minden egyes bukkanót kudarcként él meg, és nem hisz eléggé önmagában ahhoz, hogy meglássa azokat az értékeket és embereket körülötte, akik csak segíteni akarnak neki, és mellette állni. Hatalmas rajta a nyomás, és azt érzi, hogy nem tudja mit akar az élettől, el van veszve, és keresi a saját útját, ami a hivatása és az életcélja felé vezeti, amiben végre boldog lehet, és ami miatt úgy érezheti magát, hogy már nem a család feketebáránya, és a szülei is büszkék lehetnek rá.

A kötet legfontosabb mondanivalója is Jesshez kapcsolódik, miszerint bízz magadban, és ne félj egy olyan útra lépni, ami boldoggá tesz. Nem baj, ha 26 évesen találod ki, hogy mit szeretnél. Az a lényeg, hogy élvezd és boldog legyél abban, amit csinálsz. Ha ez egy új pálya, akkor egy új pálya. Ha pedig egy szexi hokis, akkor nincs mit tenni, el kell fogadni a sorsunkat, és hagyni, hogy ez a vicces, de hatalmas szívvel megáldott játékos megmutassa mennyire is akar minket. És nem, egyáltalán nem szerettem egy kicsit is bele Blake-be. Nem leszek az, aki minden héten újabb könyves álompasit tesz képzeletben a listájához.

Na jó, kit akarok átverni? Persze, hogy Blake Riley is landolt ezen a bizonyos listán. De őszintén, ki hibáztatna érte? Már a kötet elején, Wesmie esküvőjén, ami mellesleg nagyon megható volt és csordultig telt a szívem, is éreztem, hogy nem fogok csalódni és pontosan azt fogom kapni Blake és Jess párosától, amit várok. Fergeteges hangulatot, örömkönnyeket, nevetést és egy bolondos medvét, aki bármikor képes plüssmacivá változni, na meg kanos kisnyúllá is, akinek csak egyvalami jár a fejében.

Remélem azzal nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy az eddigi általam ismert EK világból ez a kötet a legspicybb, és itt vannak a legizgatóbb jelenetek. Annyi érzelem, vágy, szexuális feszültség és ki nem mondott gondolatok perzselik a hangulatot, hogy az nem igaz. Az elejétől a végéig kísér minket, akkor sem engedi el a kezüket, amikor azt hinnénk, hogy már ennél jobb nem lehet, és akkor mutatja meg, hogy de. A Good Boy egy újabb hokis csoda, amit bátran ajánlok a hockey romance rajongóinak.

A karakterek és a hangulat mellett a cselekmény nemcsak humorban, és vicces jelenetekben gazdag, de mentes a drámáktól (a The Play és a The Dare után kellett a lelkemnek a kevesebb dráma), de azért itt is vannak meglepő fordulatok, és nem egyszer facsarodik össze a szívünk. Nem szoktam megkönnyezni a könyveket, amiket olvasok, de egy bizonyos jelenetnél nemcsak a kőkemény hokisoknak lett könnyes a szeme, hanem bizony nekem is, ami hozzáteszem nem fair, mert basszus, hogy kellett volna könnyek nélkül kibírjam?!

A Good Boy a végsőkig az őrületbe kerget, és az utolsó sorokkal sem hagy magadra. A hangulat felemelkedő, néhol vannak kilengések, de elmondható, hogy a boldogság, a bolondság és Blake hülyeségei határozzák meg a kötet 90%-át. Arról nem is beszélve, hogy úgy igazán csak Torontóban indulnak be az események, addig cicázunk és találgatunk, hogy mi és hogyan lesz. A kezdetleges huzavona és a cukkolás nagyon jót tesz a történetnek, beindítja a gépezetet, és megolajozza a végkimenetelt. 

Mind a Canning, s mind a Riley család a szívem csücske, de Blake anyukája valami eszméletlen. Hangos, akárcsak a fia, közben meg olyan szeretet árad belőle, hogy az hihetetlen. Egy olyan anyafigura, aki támogat mindenben és a legjobbat akarja neked. Minden könyves karakternek ilyen családot kívánok!! Mostmár tudom honnan is örökölte Blake a harsányságát és azt, hogy mindig ő akar a figyelem középpontjába lenni. Összességében nagyon nagyon nagyon szerettem, és bárcsak ne lett volna ilyen hamar vége. Már korábban is megfigyeltem, de most is igaznak bizonyult, hogy nem tudom másfél napnál hosszabban olvasni EK hokis könyveit, és ide a Sarina Bowennel közös írt sorozata is beletartozik. Pillanatok alatt befalja az ember, és várja a következő adagot. Nagyon kíváncsi vagyok már Eriksson könyvére, a PNC pedig a világ legjobb "klubja", ahova tartozhat az ember. Összetartóak és éreztetik veled, hogy fontos vagy. Egy olyan gépezet része, ami nélküled nem menne olyan gördülékenyen, és ami nélkül azt éreznéd, hogy valami hiányzik az életedből. Ha boldogsággal szeretnéd megtölteni a mindennapjaidat Blake Riley nem is lehetne jobb választás hozzá. :)

" - Nem etetjük meg a cicust, és nem tesszük be a virslit a mikróba, vagy akárhogy is nevezed a dolgot. Nem, és kész. Ez nem az ismétlések hétvégéje."

"Egy egyéjszakás kaland persze, belefér. Az meg is volt. De semmi értelme megismételni, miközben tudom, hogy nem lenne közös jövőnk ezzel a pasival."

"Jess és én nem vagyunk együtt, és soha nem is leszünk, mégis úgy érzem, hogy miszlikbe aprítanám az újoncot, amiért akár csak viccelődött azzal, hogy felhívja."

" - Bébi... ha én nem dughatlak meg, akkor más sem dughat meg téged. Pláne O'Connor nem. Ha csak egy ujjal is hozzád ér a srác, kikötözöm a jégpálya hálójához, és rajta fogom gyakorolni a kapás-lövést."

"Ha valaha is megint meg fogok bízni egy nőben, akkor neki lesz a legtöbb pontja a ranglistán."

" - Nahát! Szóval őszintének kell lenned vele. Hogy tudná megadni neked, amit akarsz, ha nem is tudja, mi az? Ja, és ha az a fajta pasi vagy, aki szereti a látványos gesztusokat, akkor ez most jó alkalom lenne rá. Te olyan látványos gesztusos srácnak tűnsz."

"Aki ennyire okos és fantasztikus, mint Jess, nem szabadna aggódnia semmin. Megérdemelné, hogy mindent ezüsttálcán nyújtsanak oda neki. Mert egy királynő. Akkor én lennék a királya? Ja, ez jól hangzik. I. Blake."

" - Csak a csillagokig, bébi. Mindig a csillagokat kell célba venni."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Laura Thalassa: Rhapsodic - Az Éjszaka Királya (Az Alkusz 1.)

"Véres a kezem, vér csorog a lábujjaim között, vércseppek pöttyözik a hajam. Vér fröcsög a mellkasomon, és rémületemre a vér ízét érzem az ajkamon is."

*

Callypso ​Lillis egy szirén, aki az elmúlt hét év során egy fekete gyöngyökből álló karkötőt gyűjtögetett a csuklójára. Minden gyöngy egy-egy mágikus adósságlevél olyan szívességekért, amiket megvásárolt. Csak a törlesztés vagy a halál oldja fel őket. 

Mindenki tudja, hogy akinek szívességre van szüksége, az az Alkuszhoz fordul segítségért. Ő az a férfi, aki bármit képes megszerezni… persze jó áron. És azt is mindenki tudja, hogy előbb vagy utóbb behajtja a kölcsönt. 

Az egyik ügyfelétől viszont még soha nem kért fizetséget. Egészen mostanáig. Amikor Callie a szobájában találja az éjszaka ravaszul vigyorgó és csillogó szemű királyát, azonnal világossá válik számára, hogy a dolgok hamarosan megváltoznak. Az Alkusz először csupán egy félszeg csókot követel tőle. Mindössze egyetlen gyöngyszemnyit. És ígéretet a folytatásra. 

Az Alkusz számára több ez egy rég elfeledett románc felélesztésénél. Mert mostanában valami titokzatos és fenyegető dolog zajlik a Másvilágban. Egymás után tűnnek el az árnyharcosok. Csak a nők térnek vissza. Mozdulatlanul fekszenek üvegkoporsójukban, mellükön egy-egy gyermekkel. És persze ott vannak a rabszolgák között suttogott titkok a gonoszról, aki állítólag felébredt. 

Ha az Alkusz meg akarja menteni a népét, szüksége lesz a szirén segítségére, akinek évekkel ezelőtt összetörte a szívét. Csakhogy a felébredt gonosz is rajong a különleges teremtményekért. Pont az olyanokért, mint Callie.

Kedves írónők! Kérlek ne hozzatok létre újabb és újabb szőke, netalántán szőke és tetovált férfi karaktereket, mert ez szerény személyem elleni bűncselekmény, már-már kínzásnak minősül. És igen, a fehér hajú karakterek is idetartoznak. Komolyra fordítva a szót, Laura Thalassa sorozatát már nagyon régen kinéztem magamnak, nemcsak azért, mert érdekes volt a fülszöveg, hanem azért is, mert a szirének, illetve a sellők a gyengéim. Imádok olvasni róluk. Kiapadhatatlan források, akikről nem lehet eleget tudni.

Magyarul az Anassa Kiadó hozta el, akiktől már olvastam a Csak egy szörnyeteget, ami hatalmas kedvenc lett, így Az Éjszaka Királyát is nagyon vártam. Minőségi a fordítás, jó érzés elmerülni benne és örülök, hogy végre magyarul is megjelent. Van ebben a sorozatban valami, ami miatt azt érzi az ember, hogy nem kaphat eleget belőle, és ezzel én is így vagyok. Az Éjszaka Királya Az Alkusz sorozat első része, ami nekem kicsit Tüskék és rózsák udvara illetve, a sötétség miatt pedig Addie LaRue láthatatlan élete feelinget adott. Maga a világnak a felépítése már az első oldalak után meggyőzött, és tudtam, hogy szeretni fogom. Igazi romantasy a javából, ami a sorozat előrehaladtával lesz egyre izgalmasabb és izgalmasabb. A világ nemcsak egy elképzelt birodalomban játszódik, hanem a mi világunkban is. Urban fantasy egy kis csavarral. A történet eleje könnyen emészthető, és hagy időt arra, hogy megszokd a stílust és a világ felépítését. Emellett nemcsak a jelenre fókuszál, hanem a múltra is, úgy hogy közben fejezetről-fejezetre építi fel. Az eleje sokkoló, megadja a kellő hangulatot, de igyekszik, hogy minél több oldalát meg tudja mutatni nekünk. Nemcsak a szirének oldalát, hanem más természetfeletti lényét is. Hála Des jelenlétének a tündérek is megjelennek, és valami miatt nekem Des olyan, mint Tamlin és Rhysand szerelemgyereke egy csipetnyi Azriellel megbolondítva.

Tamlin a megjelenése, Rhys a jelleme és a kisugárzása, míg Azriel az árnyékok miatt. Instant szerelem lett már az elejétől kezdve. Ezért is sajnálom, hogy nem váltottszemszögű a történet, és nem élvezhettem a gondolatait, illetve érzéseit első kézből. De így másodkézből sem panaszkodhatok, azt kell, hogy mondjam. Des megéri a pénzét, és azt is, hogy várjunk rá. Ha hét évet, akkor hét évet.

Őszintén ki ne szeretne egy jóképű tündérről olvasni, aki erős, impozáns és emellett hatalmas denevérszerű szárnyai vannak? A szárnyak és az agancsok a gyengéim, de jelen esetben csak a szárnyakért tudok rajongani. Az meg, hogy meg is indokolja az írónő, hogy mikor és miért válnak láthatóvá, omg!! Valaki hozza a hidegvízes vödröt, mert szükség van rá!! A Rhapsodic minden, amit egy kezdő kötettől várna az ember: kellően felcsigáz ahhoz, hogy már most akard a folytatást, ne akarj, és ne is tudj mást olvasni. 

A karakterek az elsőszámú aduászai a regénynek. Callypso Lillis nem akármilyen szirén egy nem akármilyen múlttal. Ahogy a fejezetek elején vissza-visszatérünk a múltba úgy fáj egyre jobban a szívem a kicsi Callie-ért, és azt éreztem, hogy legszívesebben jól megölelgetném, úgy hogy nem vagyok oda az ölelésekért, de Thalassa nem hagyja, hogy védtelen maradjon, mivel egy erős, badass nőt formál belőle, aki nem fél kiállni önmagáért, és bármikor rávesz bárkit arra, hogy azt tegye, amit ő akar. 

Úgy nagyjából a kötet háromnegyedéig tartja magát és küzd Callie, de onnantól kezdve azt éreztem, hogy egyre jobban gyengül, és nagyon érdekel, hogy hova is fog futni ez a szál. Ha olvastátok remélem tudjátok, hogy mire gondolok. Mellette Des, az akiről beszélni kell. Kezdjük azzal, hogy elég bosszantó tud lenni a szó legjobb értelmében, ugyanakkor tele van titkokkal, szeret kínozni minket, és még élvezi is. Igazi kis szemét, akinek aranyból van a szíve, és akinél igaz a mondás, hogy a zord külső érző szívet takar. Desmond Flynn egy kétlábon járó csábítás!! 

A Rhapsodic nemcsak egy újabb fantasy, mivel van benne minden, ami ahhoz kell, hogy a rabja legyél. Nagyon nagyon tetszett, és azt érzem, hogy ha nem lett volna ennyire az érzelmekre fókuszálva, akkor kevésbé jött volna át a mondanivalója, de szerencsére nem így lett. Igazán akciódús, pörgős regény, de ahol kell ott lelassul, és hagyja, hogy az érzelmek irányítsák mind a cselekményt, s mind a történet alakulását. Egy olyan szerelem elevenedik meg előttünk, ami kicsit tiltott is, de közben meg nagyon édes. 

Imádtam, ahogy látszólag a semmiből bukkantak újra elő az érzések, közben meg mindig ott voltak, csak jó mélyen eltemetve. A 7 évvel ezelőtti események must have pillanatok ahhoz, hogy igazán át tudjuk érezni Callie és Des érzéseit. Eszméletlen közöttük a kémia, tökéletesen kiegészítik a másikat, és csak úgy lángolnak az oldalak. Érzelmekben duskál, de azért a spicybb jeleneteket sem veti meg, de azért én több chili paprikás jelenetet rejtettem volna el benne. Ezzel szemben Laura Thalassa az érzelmekre és a kötődésre fókuszál. 

Amit a legjobban szeretek ebben a világban, Des és Callie mellett az az, hogy mindig tudott meglepetést okozni, és a legérzelmesebb pillanatok után is képes volt izgalmat, vagy épp nehéz témát csempészni a sorok közé. 4 részes a sorozat és mi ebből a nagyobb képből kaptunk egy szeletet, egy ízelítőt, ami még közel sem elég ahhoz, hogy értsük a teljes képet, de ahhoz mindenképp, hogy ne tudjunk aludni, és végig azon töprengjünk, hogy mi lesz még. Az elején nem hittem volna, hogy majd ennyire fog tetszeni, de ez lett. Azt viszont kénytelen vagyok bevallani, hogy már most csaltam egy kicsit, és beleolvastam a második részbe. Nem bírtam megállni. De ideje felkötni a kisgatyót, mert a java csak még most következik. Még annyi mindent nem tudunk, ott van a Másvilág, na meg a többi királyság, a rejtélyről és a gonosz jelenlétéről nem is beszélve. Ha szeretnétek egy kalandos, de annál inkább pörgős romantasyt olvasni, ne hagyjátok ki a Rhapsodicot, Az Éjszaka Királyát, mert Des képes olyat mutatni, amivel még nem volt dolgod, Laura Thalassa tarsolya pedig egy kifogyhatatlan fantáziával megalkotott feketelyuk, amiből bármelyik pillanatban kiugorhat a következő csavar és rejtély.

" - Több igazság van a szavaidban, mint hinnéd, kerub. Te kényszerítettél rá, hogy elhagyjalak. Hét év várakozás hosszú idő, különösen egy magamfajta alaknak. Csak egy apró figyelmeztetés: soha többé nem hagylak el."

" - Lehet, hogy paráznék, ha nem kislányos lófarokban hordanád a hajadat - vágok vissza, és megérintem hófehér tincsei végét.
Elkapja a csuklómat.
- Nem vall túl jó modorra kigúnyolni egy tündért. Köztudott, hogy hamar megsértődünk. - A fenyegetés ellenére a szeme izgatottan felcsillan."

" Az már egyszer biztos: az árnyak szívtelen rohadékok, de a stílusérzékük verhetetlen."

"Még szép, hogy szégyenkezem. Ki a fene akarja beismerni a pasinak, aki kitépte a szívét, hogy "hellóka, még mindig gyereket akarok tőled"?"

" - Ne mondd, hogy téged is átváltoztatott! Nehogy ki merd ejteni a szádon! Emlékszem, mennyire megrémített téged már a gondolat is. Mert ha így tett, a fekete kisjézusra esküszöm, hogy megnyúzom azt a szőrös szarzsákot, és kabátot csinálok a bundájából. Világos?"

" Desmond Flynn egy olyan seb a szívemen, ami sosem gyógyult be."

"Des a holdfényem."

" - Valamit jobb, ha tudsz az árnyakról - veti oda a válla fölött. - A szárnyunk csak akkor jelenik meg, ha harcolni vagy dugni akarunk."

"Az álom és a kis halál földje. Ez elég sötéten és varázslatosan hangzik... ami lényegében Des dióhéjban."

"Végre megértem, miért vonz magához annyira az Alkusz. Ismeri Callie-t, az áldozatot, Callie-t, a gyilkost és Callie-t, az összetört kislányt, aki alig képes irányítani a saját életét. Látta mindezt, és mégis itt van, a hajamat simogatja, és halkan duruzsolja a fülembe:
- Semmi baj, kerub. Már elment, biztonságban vagy."

" - Én vagyok a legveszélyesebb lény ott kint. És ha bármi megpróbál akár csak egy ujjal is hozzád érni, velem találja szemben magát."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Agatha Christie: Halloween és a halál (Hercule Poirot 36.) (Ariadne Oliver 7.)

"Mrs. Ariadne Oliver barátnőjénél, Judith Butlernél vendégeskedett, és az egyik délután elmentek segédkezni egy este tartandó gyerekzsúr előkészületeiben."

*

Mrs. Ariadne Oliver Woodleigh Commonban vendégeskedik. A kisvárosban Halloweenkor tinibulit szerveznek: liszttorta-szeletelés, almahorgászás, tűzharapás szerepel a szórakozások között. A tizenhárom éves Joyce Reynolds azzal a meglepő információval áll a híres írónő elé, hogy gyilkosságot látott. Mrs. Oliver hiszi is meg nem is, egészen addig, amíg holtan nem találják a kislányt. Valaki belefojtotta a vödörbe, amiből az almákat kellene kihorgászni. A regényírónő megint jó barátjához, a világhírű kis szürke sejtek tulajdonosához, Hercule Poirot-hoz fordul segítségért. És noha megváltozott a világ azóta, hogy ők először találkoztak, van, ami mindig ugyanolyan marad – Poirot zsenialitása.

Azon kevesek egyike vagyok, akik még nem olvastak a krimi királynőjétől, de ez most megváltozott. Első regényemnek a Halloween és a halált választottam, már csak azért is, mert közel áll hozzám a Halloween, mint ünnep és úgy gondoltam, hogy jó lesz kezdésnek. Izgatottan vágtam bele, drukkoltam, hogy szeressem, mert nagyon jókat hallottam már az írónőről és a regényeiről. Elöljáróban annyit, hogy nem csalódtam, és fogom még AC regényt olvasni. A Helikon kiadó sorozatát pedig tervezem beszerezni. Sok-sok történet és halál vár még rám, de már most érzem, hogy jó lesz. :)

Semmilyen ismerettel nem rendelkezem sem Agatha Christieről, sem pedig a karaktereiről. Abszolút nem tudtam semmit. Max annyit, hogy láttam a Halál a Níluson c. filmet, de nem igazán nyerte el a tetszésemet, főleg Poirot volt idegesítő benne, de szerencsére ez nem igaz a Halloween és a halálra. Felettébb élvezetes, titkokkal terhes krimi. Arra számítottam, hogy majd jobban bele lesz szőve az ünnep, de leginkább az elején van jelentősége, így bátran bele lehet kezdeni akár nyáron is. 

Agatha Christie élénk tár egy megoldásra váró esetet, szépen az elejétől felépíti és hátradőlve a székén várja, hogy megoldjuk a bűntényt, és haladjunk tovább a következőre. Nem egy nagy terjedelmű mű, viszont pont ez a szép benne, hogy együltő helyben ki lehet olvasni, és pont addig kapcsol ki, amíg nyomozol, és próbálod felderíteni a halálesetet. Nem egy lassan haladós olvasmány, sokkal inkább az a fajta, amikor szinte kipörgeted a kezedben az egészet, és mire felócsudsz már meg is oldottad. Tudod ki a gyilkos, ismered az indítékot és minden apróság a helyén van. 

Persze, nekem fogalmam sem volt, hogy ki a tettes és mi az indíték, de ahogy szépen levezeti a miérteket, klappol minden. Megmozgatja az agytekervényeket, és arra ösztönöz, hogy keresd az összefüggéseket és ne higgy el mindent, amit a karakterek mondanak. Az eszeddel gondolkodj, és ne hallgass a szívedre. Több olyan dolog is napfényre kerül, ami eleinte olyan, mintha nem kapcsolódna az ügyhöz, aztán kiderül, hogy mindennek megvan a helye és az is, hogy miért pont most került felszínre. A történet egy elejtett hazugsággal kezdődik, egy hencegéssel, ami egy kislány életébe kerül. A helyszín egy Halloweeni összejövetel, a gyilkos kiléte nem ismert, viszont ott van előttünk minden, amire szükségünk van az ügy megoldásához. Adottak a bűncselekmény szereplői, már csak ki kell bogozni az indítékot, és át kell látni a nagyobb egész képet. Szerintem jól tettem, hogy ezzel a kötettel kezdtem, az meg, hogy régebbi esetet is felemleget, csak még jobban meggyőzött, hogy olvasnom kell még Agatha Christie tollából. Nem véletlenül hívják a krimi koronázatlan királynőjének. Azt hiszem egy új szerelem van születőben.

Maga a történet ahol kell ott csavaros, tele van részletekkel, olyan apróságokkal, amiről nem is tudod, hogy fontosak egészen addig, amíg szembe nem ötlik, hogy hoppá, lehet jobban kellett volna figyelni. Így kezdőként még nem tudtam mire is figyeljek oda, de így is nagyon élvezetes olvasni a Halloween és a halált. Viszont rövid, a fejezetek sem túl hosszúak, s ezek csak még inkább hozzátesznek ahhoz, hogy gyorsan és tempósan lehessen haladni vele.

A karakterek érdekesek voltak, nem lett mindenki a szívem csücske, de jó jel, hogy Hercule Poirot nem volt idegesítő, kotnyeles. Jól átadta azt a szerepet, amit ráruházott az írónő, és tetszett benne, hogy az egyértelmű bizonyítékokat sem dögölte egyből az orrunk alá. Látszik, hogy tényleg azt akarta, hogy mi rakjuk össze az ügyet, mielőtt lelövi az egészet, és megoldja. Igazi magánnyomozóként viselkedett, hiszen ahol kellett ott titokzatos volt, de néha egy-egy csontot is eldobott, hogy segítse az ügy megoldását.

Amellett, hogy ad egy kellemes nyomozós délutánt, kemény kérdésekkel is foglalkozik. Gondolok itt az emberi hitványságra, a pénzsóvárgásra, és a gátlások nélküli meggondolatlan tettekre. Nemcsak a gyarló embert mutatja meg, hanem a becsvágyót is, akiben semmi becsület, aki a gyilkosságtól sem riad vissza, és bármit megtenne a céljai elérése érdekében. Ha jól tudom, van belőle film is, tökéletes esti kikapcsolódás lesz a regény után az már biztos.

Akárcsak a regény, úgy az írónő is végig az orromnál fogva vezetett, de cseppet sem bánom. Elvéreztem, nem sikerült megoldanom a rejtélyt, de legalább megpróbáltam. Remélem a következő csavaros, rejtélyes, titkokkal terhes történetet már egy csuklómozdulatból kivágom. Összességében nagyon tetszett, és örülök, hogy ezzel a résszel kezdtem. Felcsigázott, és most még többet akarok. Mind Poirot, s mind Mrs. Oliver nagyon szimpatikus volt, de főleg Mrs. Oliver, aki maga is egy krimi író. Kétség kívül feldobta a történetet a jelenléte. 

" - Aki egyszer rendőr volt - mondta Hercule Poirot -, rendőr is marad. Az többé nem képes pusztán a civil fejével gondolkodni. Én már csak tudom. Én is a rendőrségnél kezdtem annak idején."

" - Hihetetlen, hogy ebben a házban meggyilkoltak valakit. Nem olyan háznak tűnik."

" - Úgy gondolom, hogy az érdektelen embereket nemigen szokták meggyilkolni. Egyy gyilkosság motivációja általában vagy a haszonszerzés vágya, vagy a félelem, vagy a szerelem. Vagy az egyik, vagy a másik, de mindenképpen kell valami, amiből kiindulhat az ember..."

" - (...) Jobban törődik a ruháival meg a bajuszával meg a küllemével meg az öltözködésével, mint a kényelemmel. Pedig a kényelem nagyon fontos dolog. Sőt ötvenéves kor után, úgyszólván, az egyetlen, ami számít."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Elle Kennedy: The Dare - A kihívás (Briar U 4.)

"Péntek este van. Egykedvűen figyelem, ahogy generációnk legnagyobb elméi alkoholos zselébombákkal és tizenöt literes festékesvödörben kikevert kék löttyökkel pusztítják az agysejtjeiket."

*

Vannak ​kockázatok, amiket vállalni kell… 

Az egyetem lett volna a nagy esély, hogy rút kiskacsából kecses hattyúvá változzam. Ehelyett egy gonosz banyákkal teli lányszövetség csapdájába estem. Nem könnyű a beilleszkedés, így amikor a Kappa Chi-nővéreim kihívás elé állítanak, nem mondhatok nemet. 

A feladat: elcsábítani a harmadév legmenőbb hokisát. Conor Edwards gyakori vendég a Görög Sor bulijain… és a Görög Sor lányszövetségeinek ágyaiban. Az a típus, akibe belezúgsz, mielőtt még rájönnél, hogy az ilyen srácok levegőnek nézik a magamfajta lányokat. Csakhogy Mr. Népszerű csupa meglepetés – ahelyett, hogy kinevetne, hajlandó velem felmenni az emeletre, és eljátszani, hogy történik köztünk valami. Sőt, még ennél is tovább megy: folytatni akarja a tettetést. Úgy tűnik, Conor szeret játszani, és élvezi, hogy hülyítheti a „barátaimat”. 

Szinte képtelenség ellenállni a dögös szörfös srác laza bájának, bár szép lassan rájövök, hogy Conor nem pont olyan, mint amilyennek a rajongói látják. Minél tovább folytatjuk ezt az őrült színjátékot, annál nagyobb az esély, hogy csúnya vége lesz a történetnek. Az egyik legnépszerűbb New Adult sorozat újabb része. HAGYD, HOGY LENYŰGÖZZÖN!

Ez a pillanat is elérkezett. Utolsó Briar U kötet, utolsó találkozás a fiúkkal, és az utolsó szezon is véget ért. Nem akarom elhinni. Annyira sokat adott nekem ez a sorozat, annyi megélt pillanattal lettem gazdagabb és annyi drámában, szerelemben lehetett részem. Próbáltam nagyon lassan olvasni Conor és Taylor kötetét, de egyszerűen nem ment, hiába szerettem volna csigalassúsággal befejezni, mert az a helyzet, hogy befaltam és új rekordot is döntöttem, hiszem minden egyes részt kevesebb, mint egy nap alatt olvastam ki.

Conor már A játszma alatt birizgálta a fantáziámat, és csak remélni mertem, hogy Elle Kennedy méltó befejezést ad mind a sorozatnak, s mind Conornak. Nem csalódtam, de sokkal több drámát és elejtett könnycseppet, mélyben lappangó érzéseket kaptam, mint amit vártam. Emellett ez a kötet szól magáról az önbecsülésről, az önmagukban való hitről és az egyetemi élet árnyoldaláról. Végre nemcsak a hokisok kerülnek előtérbe, hanem a görög házak és az élet ezekben az egyesületekben. Nemcsak azt mutatja meg, hogy minden csili-vili, hanem azt is, hogy ugyanúgy vannak zaklatók és ellenségek is, nemcsak a középiskolában. Emellett sztereotípiákat rombol le, bebizonyítja, hogy a szerelem képes lerombolni a korlátokat, és a különbözőségeket. Conor és Taylor igazi álompáros, akik a legváratlanabb pillanatban toppantak be a másik életébe, jól megkavarva azt, de néha pont arra a személyre van szükségünk, aki váratlanul toppan be, és nem számítunk az érkezésére. Már a kötet eleje meggyőzött abban, hogy ezt a részt is szeretni fogom. Kicsit cikis, ugyanakkor nem is reméltem más kezdést Conornak. Ez a pasi egy két lábon járó tesztoszteronbomba, aki mindenkit elvarázsol, de mint eddig minden EK srác ő is jóval több ennél. Ugyanúgy megvannak a démonai, mint mindenki másnak, és amíg A játszmában csak a játékos oldalát látjuk, addig A kihívásban az emberi oldala kerül elő. Megmutatja, hogy hiába a látszat, ha a külső alatt egy érző szív lakozik. Nemcsak saját magával harcol, hanem a lelkében dúló viharokkal is.

Senki sem tökéletes, még az sem, aki elsőre annak tűnik. Conor egy sebzett fiú, aki nem hisz magában, aki nem hiszi el, hogy lehet valaki, akinek szüksége van a támogatásra, és arra, hogy valaki higgyen benne és az értékeiben. Elle Kennedy a szexi hokist állítja szembe a duci, önbizalom hiányos lánnyal, de azt garantálom, hogy nem ennyire klisés és lerágott csont A kihívás.

Legfontosabb mondanivalója talán az lenne, hogy legyél önmagad, ne félj annak lenni, aki a szíved mélyén vagy, és ne feledd, hogy mindig van valaki, aki támasz lehet, akinek fontos vagy, és törődik veled. A tartozni valahova, illetve a beilleszkedés utáni vágy ugyanúgy szerves részei a történetnek, mint a bizonytalanság és önmagunk elfogadása. Ha te nem hiszel magadban, senki sem fog. Neked kell megtenni az első lépést, és neked kell akarnod.

Továbbá a felelősségvállalás, és a problémák elől futás hangulata érződik erősen a történetből. Nem egyszer szül feszültséget, illetve drámát ezeknek a hiánya. Néha olyan jó lett volna, ha Conor és Taylor kommunikálnak, és nemcsak strucc módjára a homokba dugják a fejüket. Annyi drámától megkímélhettek volna, de komolyan. Persze, nincs harag, mert a kettejük közötti összhang és dinamika kárpótolt a kommunikáció hiánya miatt.

Maga a cselekmény hozza a már megszokott hangulatot, nincs benne semmi meglepő, ugyanakkor nagyon is beleillik abba a Briar U képbe, amit eddig kialakított az írónő. Forró, perzselő érzések, vágyak, szexi jelenetek és nehézségek tömkelege fogad. Conor eddig is szimpatikus volt, de a lelke az, ami igazán szép benne, nemcsak a szőke lobonca, és a szörfös srác kisugárzása.

Taylor kapcsán azt érzem, hogy nagyon is tudtam azonosulni vele azért, mert én sem vagyok egy nádszál, és valósnak, reálisnak tartottam az elképzeléseit, és önmarcangoló gondolatait. Nem bánik kesztyűs kézzel vele az írónő, de felveszi a harcot és megmutatja, hogy több ő, mint egy önértékelésben szenvedő lány. Okos, vicces, jókat lehet vele beszélgetni, és tipikus bff alapanyag, akiért küzdeni kellene, nem pedig megerősíteni a hamis elképzeléseiben.

Egy humoros regényre számítottam, de egy annál sokkal komolyabbat kaptam. Taylor megmutatja, hogy nemcsak a vékony lányokra vár a szerelem, hanem mindenkire. Legyél alacsony, husis, deszka, nem számít. A lényeg az egyén és az, ami a külső alatt van. A belső értékek szállnak szembe a külsőével, és sokakkal ellentétben szerintem jól ábrázolta EK a belső vívódást, a bizonytalanságot és a kételyeket.

Úgy érzem, hogy mentőövet dobott Kennedy, és várta, mikor kapom fel. Akárcsak Taylor, én sem érzem azt, hogy elég lennék, vagy szimplán jó. Az önbizalomhiány súlyos probléma, ami hidakat rombol le és gátakat éget fel. Persze mindenkinek vannak hibái, de nehéz ezeken túllépni és elfogadni önmagunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Kevés husis lányról olvastam eddig, de Taylor az egyik legrealisztikusabb, legkedvesebb mind közül. Ha azt hinnéd, hogy a szerelem egy nem létező dolog, olvasd el A kihívást, és garantálom, hogy utána másképp fogod gondolni.

Nem akarok nagyon mélyen belemenni, de a vége felé a cyber bullying is előtérbe kerül, amiről úgy gondolom, hogy nem beszélünk eleget. Nem szabad csendben a sarokban ülni és hagyni, hogy a zaklatók learassák a babérokat, hanem igenis a sarkunkra kell állni, és megmutatni, hogy nem lehet minket megfélemlíteni. Sajnáltam Taylort, és nem egyszer szakadt meg a szívem miatta. Annyira aranyos lány, hogy az hihetetlen. Eddig minden Briar U lányban találtam valamit, ami tetszett, de Summer mellett Taylor került hozzám a legközelebb.

Úgy érzem, hogy ő és Conor tette fel arra a bizony tortára a marcipánt és velük lett teljes mind a sorozat, s mind az élmény, amit a Briar U sorozat olvasása jelent. Imádtam a párosukat, és azt érzem, hogy nincs olyan, hogy elég. Nyilván meglettem volna kevesebb dráma nélkül, több hokival és a malackával, hogy kiderüljön sikeres volt e hadjárat, és megkapják kabalának e a srácok, de ez a jövő zenéje marad. Tudom, hogy ez volt a befejező rész, a méltó lezárás, én mégsem tudom elengedni a karaktereket. Conor és Taylor szerelme komolyabb, több küzdelemmel járt, mint a többieké, és nem érzem azt, hogy ezzel vége lenne. Egyszerűen nem érhet végem az egyik kedvenc sorozatom. Ott van a többi srác, pl. Bucky, velük mi lesz? Taylor és Conor nem lehet a vég. Szerettem bennük, hogy habár mindketten belső harcokat vívnak segítik a másikat, és próbálják a helyes irányba terelni, még akkor is, ha ez hosszadalmas és kemény munka. Hokisokból sosem elég, EK hokisaiból meg főleg nem. Remélem a közeljövőben olvashatunk még hasonlót az írónőtől, de addig is vár rám a WAGs sorozat. *.*

"Jesszus, de magas! És azok a széles vállak! A szemét nem látom, csak a szoborszépségű profilját és a homlokából kisöpört félhosszú, szőke tincseit. Törvényben kéne tiltani, hogy valaki ennyire jóképű legyen."

"Jesszus, erre a srácra figyelmeztető táblát kéne akasztani."

" - Szerintem hagynod kéne, hogy megcsókoljalak.
- Téged fejre ejtettek gyerekkorodban?"

"Vidámság jó, heves vágy rossz. Nagyon-nagyon rossz ötlet Conor Edwards után vágyakoznom, mert ő pont az a fajta pasi, aki összetöri majd a szívem. Még akkor is, ha nem akarja."

" - Még nem késő meglépni, Con - figyelmeztet Brenna. - Fuss, te szexi viking harcos!"

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Cassandra Clare: Chain of Iron - Vaslánc (Az utolsó órák 2.)

"Különös és újszerű volt újra emberi testben lenni."

*

Az ​árnyvadászoknak el kell kapniuk egy gyilkost az Edward korabeli Londonban. 

Cordelia Carstairsnek mintha mindene meglenne, amire valaha is vágyott. Hamarosan feleségül megy James Herondale-hez, a fiúhoz, akibe kislánykora óta szerelmes. Új élete van Londonban a legjobb barátnőjével, Lucie Herondale-lel és James elbűvölő társaival, a Vidám Zsiványokkal. Nemsokára visszatér hozzá az imádott apja. És ő a Cortana, az ősi kard kiválasztottja. 

Az igazság viszont sokkal kegyetlenebb. James és Cordelia házassága egy hazugság, Cordelia hírnevének megmentéséért kerül rá sor. James a rejtélyes Grace Blackthornba szerelmes, akinek bátyja, Jesse évekkel ezelőtt meghalt egy tragikus balesetben. A Cortana égeti Cordelia kezét, amikor hozzáér, az apja pedig megkeseredett és dühös. És egy sorozatgyilkos kezdi tizedelni London árnyvadászait, aki a sötétség leple alatt öl, hogy aztán nyomtalanul eltűnjön. 

A Vidám Zsiványokkal együtt Cordeliának, Jamesnek és Lucie-nek a pengés gyilkos nyomába kell erednie a város legveszélyesebb utcáin. Mindeközben mindannyiuknak megvan a saját súlyos titka. Cassandra Clare, a világszerte rajongásnak örvendő, New York Times és USA Today bestsellerszerző új árnyvadászregénye. A kirobbanóan sikeres ARANYLÁNC izgalmas és romantikus folytatása.

Hogy én mennyire imádom Cassandra Clare Árnyvadász univerzumát! Egész évben arra vártam, hogy ez a ✨csoda✨ végre magyarul is megjelenjen, és a szokásokat tartva karácsonykor bele is kezdhessek. Imádtam minden egyes sorát, és talán egy picivel jobban is szerettem, mint a trilógia első részét. Hogy tud Cassie minden egyes új könyvével egyre jobb és jobb lenni? A Vasláncban megkaptam azt, amire az Aranyláncban vágytam. Együtt harcoltam és bohóckodtam a karakterekkel, én is London utcáit jártam, és csak úgy minden előjel nélkül elvesztem ebben a világban.

A sokadik Árnyvadász könyvem után is csak azt tudom mondani, hogy még!! Ha igazán boldoggá akartok tenni, dobjatok meg egy CC könyvvel és boldogan halok meg. A Vaslánc nemcsak azért lett igazi szerelem, mert imádom a világot, levett a lábamról a történet, hanem azért is, mert újra a szívemnek nagyon kedves karakterekkel tölthettem az időmet. Képtelen vagyok nem szeretni őket. A Könyvmolyképző kiadó egy igazán szép kiadást hozott el nekünk. Bevallom eleinte nem voltam nagy rajongója ennek az éldekorált kiadásnak, viszont ahogy olvastam a könyvet úgy szerettem meg egyre jobban és jobban. Tömény 600 oldalas monstrum, de már az első fejezetek után azt mondod, hogy soha ne legyen vége. Próbáltam lassan olvasni, nehéz volt, mert minél tovább itt akartam ragadni, és nem akartam kikerülni a fagyos való életbe. Cassie történetei élnek, és erre nem is lehetne jobb példát hozni, mint Az utolsó órák sorozata. Temérdek kérdéssel zártam az Aranyláncot, amikre nagyjából a Vaslánc alatt kaptam is választ, de mielőtt nagyon belemennék muszáj elmondanom, hogy a legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, de Cordelia és a Vidám Zsiványok ezúttal versenyre kelt Emmával és a Blackthornokkal. Imádom mind a két csapatot, és most már képtelen vagyok választani közülük. Mind a két csapat tagja akarok lenni. Pretty please!!

A cselekmény eleinte kicsit lassan indul be, de úgy is nézhetjük, hogy ez a történet boldog pillanatai, mert utána jönnek a bonyodalmak, a csavarok, a megdöbbentő események és az adrenalin, ami végigkísér a végéig. Tele van energiával, akciódús jelenetekkel, titkokkal, elhallgatott érzésekkel, vágyakozással, testvériséggel, barátsággal, a családdal és azzal a szeretettel, ami Jamest és Cordeliát körbeveszi. Külön-külön is érdekes karakterek, de együtt megolvasztják a szíveket, és elpuhulunk tőlük. Nem egyszer olvastam úgy a közös jeleneteiket, hogy szívecskék lebegtek a lelki szemeim előtt.

Úgy fejeztem be az első részt, hogy már szinte kiabáltam James-szel, hogy vegye le azt a kurva karkötőt. Na, ez ebben a részben is folytatódik, és nem egyszer léptem volna be legszívesebben a sorok közé, hogy letépjem róla, aztán amikor ez megtörtént, omg valaki hívja a tűzoltókat. * Chili emoji * Persze, nem tartott sokáig, mert Cassie megforgatta bennem a Cortanát, és aztán darabokra zúzta az álmom. A miscommunication tönkretett, és basszus, hogy lehet valamit így befejezni??

Éltem-haltam az arranged marriage-ért, a legnagyobb drukkere lettem, ugyanakkor valahol keserédes is. Tele van érzelmekkel, elfojtással, szívszaggató részekkel, és nem egy helyen éreztem azt, hogy sanyargat minket az írónő, rendesen kínoz, elnyújtja a biztos halált, hogy aztán még inkább lesokkoljon minket. Érzelmek hadát éltem át a Vaslánc olvasása közben, és viaskodtam magammal. Eddig ez a legjobb CC regény, amit olvastam, persze csak a Lady Midnight után. Emmát nem csalom meg.

Cassie nemcsak a történetet viszi előre, hanem a karakterek helyzetét és életét is. Nemcsak James és Cordelia a fontos, hanem Lucie és Jesse is. Itt halkan megjegyzem, hogy többször keltett bennem reményt, mint amit el tudok viselni, és nagyon nagyon mérges vagyok azért, hogy még mindig húzza ezt a szálat, és nem hagyja, hogy az én drágáim megéljék a szerelmüket. Olyan tökéletesek együtt, én meg annyira szeretem őket, hogy az már szinte fáj.

Matthew az Aranyláncban nekem annyira nem emelkedett ki, na de itt. Hölgyeim és uraim, hadd mutassam be mindenkinek a mi meg nem értett Matthew Fairchildunkat, aki sokkal több mindent hord magában, mint amit láttatni enged. Miatta kicsit szerelmi háromszöges is Az utolsó órák, de nem olyan durván, mint A Pokoli szerkezetek. Thank God! Nem hiszem, hogy még egy huzavonát és érzelmi megsemmisülést el tudna viselni a lelkem.

A történet a karakterek mellett nagyon erős. Szerteágazó, mindig történik valami, és ha kell, ha nem de megmutatja, hogy mennyi erő is lakozik benne. Emellett a barátságra, a családra, és egy nagyobb képre is összpontosít, ami még mindig nem teljesen tiszta előttünk, de még így is jóval többet mutat magából, mint az Aranylánc alatt. Grace sem egy számító kis..., mint eddig. Cassie neki is szépen megírta a cseppet sem szép, inkább szomorú és kétségbeejtő háttérsztoriját. Sajnáltam, de attól még utálom.

A traumákat és a fájdalmakat ugyanúgy megéljük, mint a boldog pillanatokat, vagy a valóság ridegségét. Tele van olyan titkokkal, amik alapjaiban rengetik meg a cselekmény alakulását, és olyan információkkal, amik dróton rángatva mozgatják a karaktereket. Erős, eseményekben gazdag hullámvasút, ami többször taszít le a mélybe, mint ahányszor felemel. Brutális erővel csap le, s akár a pók, addig nem enged, amíg meg nem kaparint magának. A szerkezetét nézve két részre oszlik, s míg az első részben csak alapozunk, addig a második egységben keményen a földbe döngöl. Azt éreztem, hogy az írónő átment rajtam egy úthengerrel, de nem bánom, mert tudom, hogy megéri. A leírások, a karakterek, a szarkazmus, az érzelmek ,és a be nem teljesült szerelmek megérik a fáradalmat. Egyszerre veszélyes a szívre és a józan észre is. De bizton állíthatom, hogy nem fogod bánni, ha belevágod a fejszédet. Fantasztikus! Letehetetlen! Igazi kis kincs, ami megérdemli, hogy sokan és sokszor olvassák. A Gonosz fortélyok mellett igazi kedvenc lett. Hagyd, hogy téged is levegyen a lábadról, és merülj el Cassandra Clare hamisítatlan és utánozhatatlan Árnyvadász világában, ahol nemcsak ismerős karakterekkel futhatsz össze, de újakat is megismerhetsz.

" - Hát, tudod, hogy tartja a mondás - felelte James. - A legjobb pasik vagy házasok, vagy Néma Testvérek."

"Gyakran az évődés és a nevetés volt a legjobb része: Cordelia már azelőtt is szerette barátként Jamest, hogy másképpen szerette, s ekkor elevenedett fel benne, miért."

" - Nem érted - mondta Jesse. - Amikor veled vagyok, elképzelem, hogy dobog a szívem, pedig már hét éve nem dobog. Olyan sokat adsz nekem, én pedig semmit sem tudok adni neked - kapott fel egy maroknyi papírt Lucie íróasztaláról. - Győzködtem magam, hogy semmit sem érzel irántam. Semmi többet, mint amit egy... egy festmény vagy fénykép iránt éreznél olyasvalakiről, aki élt és lélegzett egykor. Ha hazudtam magamnak, akkor ez az én hibám. Az egész. És muszáj véget vetnem neki."

" - Egyáltalán nem! Az égvilágon semmi illendő nincs semmilyen összejövetelben, ahol Anna Lightwood a házigazda. De a partijai pont ettől olyan jók."

" - Egy szellem szerelmes lesz egy élő lányba, és egy poros padláson emészti magát, miközben a lány éli az életét. De túl tudom élni, Lucie. Csak tragédia lenne a számodra."

" - Meglátod majd, Grace - húzta mosolyra pengevékony száját Tatiana. - A szerelem fájdalmat szül, ha viszont óvatosan bánsz vele, akkor arra is használhatod, hogy sebet ejts."

" - Vidd el a kardot a Néma Testvérekhez. Nézzék meg. Nem fogom elvenni a Cortanát, Cordelia. Te vagy a kard jogos tulajdonosa."

" - Jesse, én árnyvadász vagyok, nem holmi mondén lány, akit meg kell óvnod a csőcseléktől."

" - Te viszont még azokban a pillanatokban sem tűnsz boldognak, amikor Grace-szel vagy. Nem tűnsz boldognak, amikor róla beszélsz. A szerelemnek boldogságot kellene hoznia, legalább az elképzelésnek, hogy milyen lesz majd az életetek, amikor együtt lesztek. Milyen lesz vele a jövőd? Mondd el nekem, mit gondolsz erről."

" - Rád gondoltam - ismételte James. - Olyan volt, mintha ott lettél volna, velem. Láttam az arcodat. A hajadat... - csavarta az ujjai köré az egyik tincset Cordelia arcánál, aki érezte a fiú kezének melegét. - És már nem féltem többé. Tudtam, hogy képes leszek hazatérni, miattad. Hogy te majd visszavezetsz. Te vagy az én állócsillagom, Daisy."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

M. L. Eperke: Az Ősi erők gyermekei

" - Roland lassan ideér - mondta Erika, miközben hatalmas, barna szemét a parkoló bejáratára meresztette. - Örülnék, ha a legjobb formádat hoznád."

*

Amélia azt hitte, ebben az évben az érettségi lesz számára a legnagyobb megpróbáltatás. A kamaszlány élete azonban darabokra hullik, nevelőszülei balesetével. Nem sejti, milyen különleges családba kerül amikor a nagybátyja, Roland magához veszi. Ő és a fia egy titokzatos Intézetben dolgoznak, ahol gyakran megfordulnak a férfi örökbefogadott gyerekei, Damien és Lucienne is. 

Első látásra mind hétköznapinak tűnnek, ám idővel egyre több misztikus apróság jelenik meg körülöttük. Vajon mit kutat Roland az intézetben, és miért figyeli néha Améliát a szeme sarkából? Damien hogy tud mindig a legjobbkor feltűnni? Lucienne-nek tényleg nincs választása a jövőjével kapcsolatban? A család barátja és az intézet biztonságiőre Patrik miért akar ennyire jóban lenni Améliával? 

De a legfontosabb kérdés a lány számára mégis az, hogy vajon mit is tehetett az apja, amiért Roland ekkora hévvel gyűlöli? Amélia gyanítja, hogy Roland veszedelmes titkokat rejteget előle, de nem marad ideje válaszok keresgélésére, mert az idő gyorsabbnak bizonyul nála. Családja és élete darabokra hullik, és csak egyet tud biztosan: egy olyan ősi történetbe csöppent, ami legalább olyan idős, mint maga a Föld.

Instagramon már többször jött velem szembe a kötet, és nem tudtam szó nélkül elmenni mellette. Tipikus esete annak, amikor egy csodaszép borító megfog, és addig nem ereszt, amíg meg nem tudod, hogy mit rejt. Nagyon sokszor ez alapján ítélek, ami annyira nem jó tulajdonság, de a legtöbbször bejön, és ez Az Ősi erők gyermekeinél sem volt másképp. Az Emma Carstairs és Julian Blackthorn vibe miatt nálam már nyert ügye volt. Nem volt kérdés, hogy meg kell ismerjem L. M. Eperke és Az Ősi erők gyermekeit.

Egy nagyon könnyen és gyorsan haladós történettel van dolgunk. Már az elején szépen, lépcsőzetesen vezet be minket a regény világába. Fejezetről-fejezetre építve fel azt. Bemutatja a környezetet, a karaktereket, de nem túl gyorsan, így kellő időt hagy arra, hogy megszülethessenek az első benyomások, és kiválasszuk a számukra szimpatikus szereplőket. Amélia egy szorgalmas, okos lány, akivel nem bánt eddig kesztyűskézzel az élet, ő mégsem adta fel, és tesz azért, hogy elérje a céljait. Szimpatikus, annyira sokat nem beszél, inkább csendes megfigyelő, de ahogy haladunk úgy nyílik meg egyre inkább előttünk, és megmutatja, hogy jóval több annál, mint egy elárvult lány. Aztán ott van Lucienne, aki már az első megszólalásával belopja magát az ember szívébe, és tudod, hogy nagyon szoros barátság fog kialakulni köztetek, mert nem lehet nem szeretni. Kicsit kotnyeles, túl sokat beszél, de abszolút helyén van a szíve, és nem fél kimondani azt, amit gondol. Damien eleinte szintén csendes, kicsit goromba, de mindez csak a látszat, hiszen ő jóval több ennél. Kell neki időt hagyni, hogy a maga ütemében bontsa ki a szárnyait, és annak éljen, ami igazán fontos neki. Emellett már az első fejezeteket áthatja egyfajta mágikus légkör, titokzatosság és egy olyan világ, ami bármelyik pillanatban betörheti az ablakokat. Roland, Amélia nagybátyja súlyos titkokat rejteget, amik azzal fenyegetnek, hogy mindent megváltoztatnak, és darabjaira törik a már ismert világot. Tarts te is Améliával és légy részese Az Ősi erők gyermekeinek.

A kezdő fejezetek után egyre gyorsul a tempó, egyre több mindenre derül fény, és egyre inkább azt érezteti a cselekmény, hogy érdemes figyelni, mert a java csak ezután következik. Misztikum, baráti kapcsolatok, érzelmek és egy ősi történet, ami mindent megváltoztat. Nemcsak Amélia kötete ez, hanem a francia ikreké is. Tele van mágiával, szabályokkal és egy olyan légkörrel, aminek a segítségével könnyen szelheted a lapokat.

A kötet különlegessége, hogy nemcsak a fejezetek rövidek, hanem meghatározatlan időközönként illusztrációk is előfordulnak. Ezek egytől egyig tökéletesen illenek a cselekményhez, és szépen kiegészítik a leírt szavakat. Mindenképp pozitívum, hogy belekerültek Az Ősi erők gyermekeibe. Táptalajul szolgálnak ahhoz, hogy minél pontosabban el tudjuk képzelni a karaktereket, az adott jelenetet és a hangulatot is felpezsdítik ezek az artok.

A cselekmény könnyed, olvastatja magát, néhol nagyon egyszerű, de ahol kell ott odacsap az asztalra és megmutatja, hogy van benne erő. Első szerzős regényről van szó, ugyanakkor látom benne a fantáziát, és a végére egész szépen összeáll a történet magja. Az eleje csak a bevezető, ami ahhoz kell, hogy belecsöppenjünk az írónő által megálmodott világba, és úgy, ahogy Amélia, mi is apránként jövünk rá a különlegességekre és azokra az elemekre, amiket M. L. Eperke specifikusan ehhez a regényhez álmodott meg.

A helyszín Magyarország, azon belül is Győr, de sokszor elfelejtettem, hogy bizony kicsiny hazánkban játszódik a történet. Továbbá kapunk egy csipet drámát, még több titkot, érzéseket, kakasviadalt (egyik kedvenc jelenetem a két fiú között), és érdekes mellékszereplőket is. Az egyik ilyen Dominik, akit nem tudtam nem a szívembe zárni. Erős kiskrapek, akire mindig lehet számítani. Feldobja a legkomorabb hangulatot is, és boldog percekkel tölti meg azokat.

Az elvárások csapnak össze az álmokkal. Egy magasztosabb cél az egyénnel. Egy kisebb elem a kerékben az egész gépezettel. A kötelesség a szórakozással és a vágyakkal. Damien által érzelmek hadát éljük át, ugyanúgy, ahogy Amélia oldaláról. Ők ketten fogják össze Az Ősi erők gyermekeit, és ők azok, akik viszik a hátukon a cselekményt és az egész kötetet. Ha zsánerbe osztanám be azt mondanám, hogy found family és talán a későbbiekre nézve friends to lovers, na meg szerelmi háromszög. Mindenesetre különleges és mágiával átitatott olvasmány M. L. Eperke első regénye. A kötet befejezése pedig adrenalinban gazdag, pörgős és erősen wow faktoros. Várom a folytatást!!

" - Azt hittem, hogy engem is ünneplünk, mert nélkülem nem mentél volna át, Menta - suttogta, de csak annyira, hogy Patrik is tisztán hallja."

" - Inkább örülj, Lu. Te voltál az egyetlen, aki a kezdetektől fogva be akarta avatni Améliát, hogy velünk maradhasson. Félig teljesült a kívánságod."

" - Az Ősik voltak az első faj a Földön. Pontosabban a Föld kezdetben négy Ősit teremtett: az életet, a halált, a teremtést és a pusztítást - tisztázta Benji."

"Damien nem tudta, hogy az fáj neki jobban, hogy hazudott a lánynak, vagy az, hogy ő elhitte."

" - Inkább messzebb megyek tőled, mert úgy néz ki, nem tudsz koncentrálni, ha túl közel vagyok. - Patrik mosolya mit sem változott."

" - Pontosan én sem tudnám megfogalmazni, de erős, az biztos. Benjit simán legyőzné - nevetett fel Damien, Amélia felé pillantva. A lány azonban még mindig elrejtette előlük az arcát."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Papp Dóra: Rúnatánc (Bolyongó 2.)

"Már megint halvány fűszagra ébredtem."

*

A ​huszonnégy éves Szepes Norbert évek óta járja Európát – amióta a sorsfonalát szövő Nornák segítségével meghozta a döntést, hogy vándoréletet fog élni. Csakhogy a világjárvány a pogány csavargót is kihívás elé állítja, így Norbi kénytelen lehorgonyozni Berlinben. De nincs oka panaszra: imádja a munkáját, a csajok körében is elboldogul, a lakótársa pedig a legjobb barátja. Norbi hiába különc és tetovált, Európa bulifővárosában nála furább szerzetek is megfordulnak; mint a félig buddhista zenész, Daxten, aki mágnesként vonzza a magyar fiút. 

Ám Norbi régi szerelme, Farkas Míra Berlinbe érkezik, és felforgatja a mindennapjait: a lány rátalál a fiú gyenge pontjára, aminek köze van egy norvég zenekarhoz, az arctetoválásokhoz és a lengyel erdőkhöz. És miközben a járvány az utolsókat rúgja, egy megkerülhetetlen mozgalom is felüti a fejét, amely árnyékként telepszik Norbiékra. 

Hiába robban be az éjszakai élet, Berlin graffitivel telepingált falain olyan sorsdöntő változások hagynak nyomot, melyekről Norbi istene, Tyr többet tud, mint bárki más.

Középiskolában olvastam a sorozat első részét, a Bolyongót és emlékszem, hogy mennyire szerettem. Tetszett Dóra stílusa, az őszintesége és az, hogy érződött ő maga is a kötetből. Meghatározó élmény volt elmerülni Norbi és Míra világában. Aztán eltelt jó néhány év, és most itt vagyok, én is felnőttem és a kezembe foghatom a Rúnatáncot. Merőben más, mint a Bolyongó, de talán nem is baj. Míg a Bolyongóban Norbi önmagát és a világát keresi, addig a Rúnatáncban ez a fiatal srác felnő, bolyong a világban, de útközben megtalálja a lelki békét és a célt, amiért érdemes élni.

Norbi egy olyan karakter, aki benned is ott van. Olyan gondolatokkal játszadozik, amikkel szinte mindenki szembekerült már. Nemcsak egy a sok millió könyves karakter közül, hanem ő Szepes Norbi, akire érdemes odafigyelni, aki már a megjelenésével magára hívja a figyelmet, de közben nyugalmat is áraszt magából. Nem egy helyen rejt el életbölcsességeket a sorok között, nem egyszer döbbensz rá olvasás közben, hogy basszus, de igaza van a kötetnek. Valamilyen szinten a lelkedet simogatja, de ha arra van szükség a valóság keménységét is a képedbe tolja, és nem engedi, hogy elszállj. Nem engedi, hogy figyelmetlen legyél, hanem ösztönöz, hogy figyelj oda a külvilágra, a kapcsolatokra és ne ragadj le. Emellett lelki békét is ad, de meg is ráz. Még mindig hadban állok azzal kapcsolatban, hogy kell e a könyvekbe a 2020-ban kezdődő Covidról írni, vagy elég csak az, amit mi is tapasztaltunk. A Rúnatáncban ennek a vírusnak igen fontos szerepe van, továbbá annak is, hogy mennyire megváltoztatta az életünket, a normákat és azokat az alapvető szükségleteket, amik a vírus előtt természetesek voltak. Nemcsak nekünk kellett feldolgozni a valóságot, hanem Norbinak is. Naprakész, terjedelmes és nem egy helyen ragasztja rád azt az érzést, hogy kifolynak az évek a kezeid közül. Mindennek vége van egyszer, és nem szabad hagyni, hogy az élet nehézsége megakadályozzon abban, hogy éld az életed, és ragadd meg a lehetőségeket, amiket eléd sodor bármelyik isten, akiben hiszel.

Norbi azért szerethető figura, mert nem fél kiállni az elvei mellett, és ha nagyon szentimentális akarok lenni, akkor azt is bedobnám, hogy szinte a szemünk előtt nőt fel. Férfivá érett, a gondolkodásmódja is sokat változott a gimi óta, és ő rá az élő példa, hogy hajszolni kell az élvezeteket, az álmainkat, a célt magunk előtt, mert emiatt érezzük csak azt igazán, hogy élünk, hogy nem rohannak el mellettünk az évek és a lehetőségek.

Van a kötetben egy cseppnyi dráma is, a múlt bekopogtat az ajtón és felbolygatja a cselekményt. Még több gondolkodnivalóval lát el, felszínre hozza a régi érzéseket, és fel is pezsdíti a történetet. Ez a cseppnyi dráma pedig nem más, mint Míra. Akik olvasták a Bolyongót, azok régi ismerősként köszönthetik, és az a helyzet, hogy még mindig nagyon szimpatikus a karaktere. Persze közben ő is nővé érett, álmai vannak és egy jól bejáratott élete.

Berlin, mint helyszínválasztás hordoz magában egy kettősséget. A múlt darabjai összeforrnak a jelennel, és ennek történéseivel. Berlin maga is egy lélegző város, ahol nem áll meg az élet, ahol nemcsak a múltban írt történelmet, hanem a jelenben is. Azt hiszem ennél jobban nem is választhatott volna az írónő. Norbi útja még csak most kezdődik, és Berlin az, ami megadja neki a kezdőlöketet.

Amikor a Bolyongót olvastam azt éreztem, hogy tökéletesen eltalálta a lelki állapotomat, és megtalált akkor, amikor szükségem volt rá. A Rúnatánc kapcsán is ezt érzem. Jó volt elmerülni benne, még akkor is, ha néha felkavaró. Megtalált akkor, amikor szükségem volt a valóság talajára, és nem engedte, hogy bármi más elvonja a figyelmemet. Ilyen egy lélegző regény, ilyen az, amikor kinyúlnak a karakterek a sorok közül, és berángatnak a cselekménybe. Ilyen az, amikor megtalálod a nagy Őt. És a Rúnatánc az a maga tiszta valójában.

A kémiai része még mindig a gyengepontom, ami Mírát és Norbit illeti, de valahol keserűen édes is. A dinamika, és az érzelmek még mindig szikráznak köztük, de ott van a jelen valósága is, ami nem hagyja, hogy minden menjen a levesbe. Több karaktert viszont hiányoltam, hogy nem kaptak kellő figyelmet, illetve hogy nem voltak annyira jelen, mint amit én szerettem volna. Gondolok itt Gabeszra, mert hát lássuk be hatalmas forma, de a dilis finn, Mikko valamennyire kárpótolt érte.

A Rúnatánc a Bolyongó második része, de hiszem, hogy olvasható önállóan is. Megállja a helyét, és ha nem olvastad az első részt, akkor is átmennek az érzelmek, a kötet mondanivalója és az, hogy miért érezte szükségét annak az írónő, hogy ennyi év elteltével visszatérjen Norbihoz. Ő az egyik olyan karaktere, akit lehet, és kell is formálni. Jó volt újra elmerülni e csodás pogány életében. Hiába kaptam még többet belőle, nem érzem azt, hogy elég lenne. Szepes Norbiból sosem elég!!

Összességében örülök, hogy megszületett ez a rész, és annak is, hogy ennyi év elteltével is meg tud lepni az írónő. A Rúnatánc végig egy őszinte fejlődésregény tele bölcseletekkel és egy nagy adag arculcsapással. A járvány jelenléte miatt a történetet nehéz volt olvasni, néha azt éreztem, hogy szorongok és újra karanténban vagyok, nem csinálhatok semmi olyat, amit eddig természetesnek vettem és elfogott a vágy, hogy elmeneküljek a világ elől. Ugyanakkor ahogy én, úgy Norbi is belső harcokat él át. Küzd, de soha nem adja fel, és emiatt igazi példakép. Megmutatja a mai fiataloknak (na jó, ez úgy hangzott mintha én nem lennék az), hogy sose féljenek önmaguk lenni. Ne féljenek élni az álmaiknak, és az sem baj, ha gimis korban még nem tudják mit is akarnak kezdeni magukkal. Az élet egy társas, amit jól kell tudni játszani. Vannak boldog és kevésbé boldog pillanatok, akadályok és nehézségek, de ez sose gátoljon meg abban, hogy küzdj az álmaidért és megragadd a lehetőségeket. Ha a világjárvány nem döbbentett rá erre, akkor hagyd, hogy Papp Dóra megtegye ezt a Rúnatánccal és Szepesi Norbival.

" Dübörgött a szívem, mintha Thor simogatta volna a mellkasomat a kalapácsával."

" - Te is a részem vagy. Miattad vagyok szabad, kedves Míra."

"Hát persze: ez az egész az én feladatom, nem az övé. Frey tökét, hogy nincs egy megveszekedett útmutató sem a skandináv mitológiában arra, hogyan kell túlélni egy sztárügyvédet!"

" - Nem kellenek álmok, ha Odin máshogy beszél hozzám - mondta Mikko, amikor véget ért a dal. - Megkaptuk az egyik hollóját. Azt még ki kell derítenünk, hogy Hugint vagy Munint."

" -Most jöttem rá valamire - közölte Míra.
- Na, mire, kedves Míra?
- Te most éled a tiniéveidet.
- Igen? Ilyennek kell lennie a tiniéveknek? Milyen ez, hmm?
- Szabad."

" - Mondtam már neked, hogy józanul még bölcsebb vagy, mint részegen? A normális embereknél fordítva van. De én bírom, hogy te nem vagy normális, tesó."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)