K. F. Breene: A rózsák romjai (A démonkirály átka 1.)

"Mélységes morgás dübörgött keresztül a Tiltott Erdő fái között. A szívem a torkomba szökött."

*

Megmenthetném, ​de örökre tönkretenne. Mindnyájan az őrült király átkától szenvedünk. Királyságunk az Idő foglya lett. Megbéklyózott minket a sötét alku, amelyet a néhai király kötött a Démonnal, aki most a pusztulásunkra tör. 

Az egyetlen, aki még életben tartja ezt a királyságot, nem más, mint a Szörnyeteg, a trónfosztott herceg. Ő a Tiltott Erdő vándora, és olyan végzet sújtja, amely a halálnál is rosszabb. Ő az egyetlen reménységünk. És egyben az én rémálmom. Elkapott, amikor beléptem a Tiltott Erdőbe. Halállal kellett volna büntetnie, de megkegyelmezett. Azonban mindennek ára van. A kastélyában kell éljek, a foglyaként. 

A saját céljaira akar felhasználni. Az egész feledésre ítélt királyságot felszabadíthatnám, amelyet a Démonkirály hatalma elzárt a világtól, de ahhoz közel kell kerülnöm a Szörnyhöz. 

Meg kell szelídítenem, oda kell adnom magamat neki. Abba azonban belehalnék. 

K. F. Breene, a USA Today, a Wall Street Journal és a Washington Post bestsellerszerzője egy sötéten szexi fantasysorozattal mutatkozik be a magyar olvasóközönségnek. A Szépség és a Szörnyeteg szenvedéllyel és veszéllyel megfűszerezett újramesélése garantáltan rabul ejti majd az olvasókat.

Az Álomgyár kiadó így év vége felé elhozott nekünk két fantasy sorozat első kötetét is. A Méz és Hamu udvarát még nem olvastam, de mindenképp tervben van. A rózsák romjai egy dark fantasy, tele erotikával, vulgáris elemekkel, és nyers vágyakkal. Steamy a maga nemében, spicy és nem jókislányoknak való olvasmány. Őszinte, ami a szívén, az a száján, és nem egy helyen morális kérdéseket dönget. A szóhasználat nem véletlen, mivel tele van a kötet a szexualitáshoz köthető kifejezésekkel, játékokkal és tevékenységekkel. 

Készítsétek elő a Bibliát, mert A rózsák romjai után nem lesz elég 5 miatyánk. Végig a rózsafüzért fogod szorongatni, és azt fogod kérdezni magadtól, hogy mégis hogy kerültél ide, mi vezetett el a K. F. Breene által megálmodott világba. A dark fantasyket nagyon szeretem, főleg ha tele van csavarokkal és eszes megoldásokkal. Csavarokban A rózsák romjai sem szűkölködik, viszont nem ez az első dolog ami eszembe jut róla, hanem a tivornyák, a szexszalonok, az incubus szex démonok és a nyers vágyak kiteljesedése. Adott egy királyság, ami megállt az időben, amit egy szörnyű átok súlyt. A herceg maga a szörnyeteg akárcsak A Szépség és a Szörnyetegben, rettegésben tartja a középkori falu szintjén ragadt embereket. De mi van, ha a Szörny nem is igazán fenevad, hanem ő is az átok miatt kényszerül ebben a formában járni a vidéket? Mi van ha vissza tud változni, de a falusiaknak kell a látszat, hogy veszélyes a Tiltott Erdő? Már az első fejezetek után meghökkentett és többször vissza kellett lapozzak, hogy valóban azt olvastam e, amit. Nagyon sok benne a megkezdett gondolat, a szexuális vágyakkal tűzdelt party, illetve éjszakai élet, emiatt nem egyszer néztem, hogy mi van, ezt tényleg olvastam vagy csak elbódított az örökfű?

Káprázik a szemem és látomásom van? De nem, mert kedves olvasó az írónő egy ennyire szókimondó, tabutól mentes, hard porn fantasyt írt, ami csak még vadabb és keményebb lesz. Ha nem bírod a nagyon spicy és testnedvektől terhes jeleneteket A rózsák romjai nem neked való olvasmány. Külföldön nagyon hódítanak a smut regények, és A démonkirály átka sorozat első része is ilyen. Nem szoktam kifejezetten ilyen könyveket olvasni, így nem is tudom, hogy a tüzességi skálán milyen helyet foglal el, de az biztos, hogy forró, és nem elég 3 chili paprika emoji.

A kötet két főszereplő Finley és Nyfain. Finley egy talpraesett, vehemens, szókimondó és buja lány, aki bármit megtenne a szeretteiért, ha kell még a Tiltott Erdőből is lopna, még akkor is, ha ezzel magára szabadítja a szörnyeteg haragját, és akkor is, ha ezzel saját magát sodorja veszélybe. Nem vagyok teljesen megelégedve vele, mert nagyon sok hibája van a lánynak, ugyanakkor a személyisége miatt nem egyszer nevettem fel olvasás közben, és nem egyszer gondolkodtam el azon, hogy vajon épelméjű e. Nem az a szokványos főhős, akiről az ember olvasni szokott, az biztos.

Mellette ott van Nyfain, az alfahím, aki habár tartja magát, elég egy finom érintés és darabokra esik. Vonaglik a vágyakozástól, bipoláris személyisége van, és aki nem egyszer jelentette ki, hogy ő bizony uralkodni akar a másikon. Őszintén egyes jeleneteknél nem tudtam hova tenni. Akarja is Finleyt, meg nem is. Játssza a kemény macsót, meg nem is. Teljesen kiismerhetetlen, aki nehezen kerekedik felül az állata kitörésein. Megvan benne a fenevad, az erő, de közben önfeláldozó is. A 'no one touches her but me' zsáner fogalma miatta nyer értelmet.

A kötet legnagyobb negatívuma az maga a világ felépítése, ami nincs eléggé kiforrva, hézagos és sokkal több információ, alátámasztás és erősebb váz kellett volna ahhoz, hogy megálljon a lábán. Kicsapongó, a cselekmény nem követi logikusan egymást, és könnyen el lehet tévedni olvasás közben. Mégis szórakoztat, és ha másért nem is, akkor a lehetetlen és már extra kínos szituációk megnevetettnek és mosolyt csalnak az arcodra. Többször csuktam be a könyvet, és kérdeztem magamtól, hogy ez mégis mi a jó isten volt? Ha megfogadtok egy jó tanácsot, akkor ne tömegközlekedésen olvassátok!

Nagyon vegyesek az érzéseim A rózsák romjaival kapcsolatban, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy folytatni fogom, mert tudnom kell, mi lesz a vége. Egy olyan tündérmese, ami a sötétebbnél is sötétebb, és ehhez fogható Szépség és a Szörnyeteg retellinget még nem olvastam. Az eleje kicsit ACOTAR feelinges, de aztán ezt hamar levetkőzi magáról, és megmutatja, hogy sokkal mocskosabb és ragadósabb, mint A tüskék és rózsák udvara. A szóhasználat itt sem véletlen.

A kémiai része tagadhatatlanul működik a karaktereink között, emiatt még forróbb és még pajzánabb a regény. Finley egy bizonyos tevékenységet folytató hölgyek munkaköri leírását megszégyenítő tudással és bujasággal áldotta meg Breene. Míg Nyfain egy olyan férfi, akiben az állat le akar rombolni, és addig nem nyugszik, amíg a lábai előtt nem heversz remegve. Ha lehet meztelenül, de ha van rajtad ruha az sem zavarja. Legalább lesz mit leszaggatnia rólad. Nemcsak dark fantasy, de dark romance is. Emellett nem egy red flag gyanús megszólalás, illetve gondolat tör felszínre.

Ha finoman szeretnék fogalmazni azt mondanám, hogy teljesen megrontott a kötet, és el kell menjek gyónni. Nem voltam felkészülve arra, amit adott. De ha nem veszem figyelembe a gyenge alapot, akkor azt tudom mondani, hogy van benne fantázia. Van, mert tulajdonképpen nem volt hülyeség, amit kitalált az írónő, csak gyenge lábakon áll és nincs mögötte az erős támogatás, ami ahhoz kell, hogy beleszeressen az ember a történetbe és a karakterekbe. Finley kétség kívül badass, de ehhez társul egy döntésképtelen természet is. Nagyon sok kérdésem van így a kötet befejeztével, amikre remélem a második részben választ kapok. A rózsák romjai fénypontja egyértelműen Hadriel jelenléte, aki igazán szórakoztató jelenség, és aki tökéletes sidekick, azaz szárnysegéd. Szívesen olvastam volna róla többet is. Úgy gondolom, hogy az érzelmek hol erősek voltak, hol tomboltak, hol pedig eltérítették a cselekményt és bevadultak, vagy egy teljesen másik irányba terelték a történetet. Van benne fűszer bőven, csak legyen valaki, aki kigyomlálja őket, és öntözgeti a nedvesebb és szárazabb időben.

" - Túl sokat olvasol.
- Létezik olyan, mint túl sok olvasás?
- Akkor túl sokat ábrándozol.
Vállat vontam. - Hát az lehetséges."

" - Az egész élet egy olyan harc, amelyben nem lehet győzni. Ez felveti a kérdést, hogy szeretnénk-e békésen elhunyni, vagy harcolni az utolsó pillanatig. Én a harcot választom."

" - Azt kívánod, hogy fogoly legyél egy kastélyban, távol a családodtól, amelynek szüksége lenne rád, csupán azért, mert behatoltál a Tiltott Erdőbe, hogy megóvd az apádat a haláltól?"

" - Még szükséged lesz erre a tűzre, mielőtt mindennek vége szakad. Jegyezd meg a szavaimat, hercegnő: mielőtt ez itt mind véget ér, rommá zúzlak."

"Megéreztük a fenyő és orgona ismerős illatát a mézbogyó egy árnyalatával, ahogy egy balzsamos nyári napon úszik a levegőben. Megjött Nyfain."

" - (...) Én nem osztozom. Sem az elmúlt életemben nem tettem, sem most. Ha egyszer a magamévá teszlek, soha többé senkinek nem engedem meg, hogy hozzád nyúljon. Az életed zálogtárgy lesz. Örökre az enyém."

" - Azt akarom, hogy azért ismerjenek el, amit csinálok, nem azért, hogy hogy nézek ki. Azt akarom, hogy az eredményeimért dicsérjenek. De ebben a faluban mindig azt kell éreznem, hogy csak csinos vagyok, és ezen kívül tele hibákkal. Pedig én... Azt hiszem, én ennél többre vágyom."

" - Mmmm, te esdekelsz, Nyfain. Biztos vagyok benne, hogy a Nagy Csúnya Alfahímnek sosem szabadna könyörögnie."

 

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Amanda Joy: Vörös viadal (Vörös viadal 1.)

"Asim még sosem hallott olyan Felfedő bűbájról, ami ilyen sokáig tartott volna."

*

Két nővér vív halálos küzdelmet a trónért ebben a lebilincselő és akciódús könyvben, melynek mágikus világát az észak-afrikai ősi mítoszok ihlették. 

A tizenhat éves Eva igazi hercegnő, aki a vér és a velő mágiájával született – egy sötét és borzalmas hatalommal, amely sok generáció óta nem bukkant fel Myre színpompás, de már darabjaira hullott országában. 

Utolsó használója Raina királynő volt, aki nyolc generációval korábban megdöntötte az őslakosok uralmát, és aki több ezer életet oltott ki, köztük saját nővéréét is. 

Raina sötét árnyékában élve Evára halálig tartó összecsapás vár nővére, Isa ellen, ha meg akarja kaparintani az Elefántcsont Trónt – mivel Myre királynők uralta birodalmában csakis a legerősebb és legkönyörtelenebb uralkodók maradhatnak életben.

Keresem az olyan fantasyket, amik valami miatt különlegesek. A Vörös viadal pont ilyen. Egy olyan high fantasyről van szó, ami észak-afrikai mítoszok gyökereivel rendelkezik. Emellett tele van mindenféle lényekkel, akik egyfelől érdekesek, másfelől pedig feszültséggel teljes perceket okozhatnak. Az eleje a kötetnek annyira nem ragadott el, nekem lassan indult be, de aztán nem volt megállás és pillanatok alatt befejeztem.

A történet fő mozgatórúgója egy ősi szokás, miszerint az aktuális Királynő lányainak meg kell küzdenie a trónért, azért, hogy az egyikük követhesse az örökösödési sorrendben, továbbá hogy bebizonyítsa, mennyire talpra esett és tettre kész. Igen ám, de ebben az Amanda Joy által megálmodott világban a mágia is döntő szereppel bír, és teljesen kiszámíthatatlan, ki milyen képességekkel fog rendelkezni, és ezek mennyire segítik, illetve gátolják az előre jutását, vagy azt, hogy beteljesítse a sorsát. A történet Evalina, Eva Hercegnő szemszögéből íródott, az ő gondolatai, megpróbáltatásai és lelki világa elevenedik meg előttünk. Az írónő őt tünteti fel a gyengébbik testvérnek, annak akinek esélye sincs a trónra, ugyanakkor Isadora az, aki az erősebb, akit már mindenki elkönyvelt a leendő uralkodónak. Eva bebizonyítja, hogy még semmi sincs veszve, és versenyt futva az idővel és a gyilkossági kísérletekkel, megmutatja milyen fából is faragták. Az elejétől kezdve igazán szimpatikus karakter, akinek a mágiája nemcsak egyedi, de rettegett is. Hozzá társul egy olyan személyiség, amit könnyen meg lehet téveszteni, ugyanakkor nem szabad a történet elején temetni őt, mert képes meglepetéseket okozni.

Maga a világ megálmodása és felépítése egyik általam olvasott fantasy kötethez sem hasonlít. Nagyon jól fel van építve, látszik, hogy alapos kutatómunka, illetve fantázia terméke a Vörös viadal világa. Különösen tetszik az észak-afrikai mondakör behozatala, emiatt különlegesebb hangulata van a regénynek. Továbbá nem áll be a hétköznapi fantasyk sorába, hanem kiemelkedik közülük. A mágia vonala megpezsdíti, és ahol kell felforrosítja a lapokat, vagy éppen vérrel áztatja azokat. Plusz pont a szerteágazósága miatt. 

Alapvetően Eva a kulcsszereplő, de mellette mások is esélyt kapnak, hogy megmutathassák a tehetségüket. Eva egy igazán kedvelhető egyéniség, aki olykor a rossz útra tér, makacs, de nagyon csalódott lettem volna, ha nem ő a narratívánk, hanem Isa, aki ellenségeskedő, gonosz és egyáltalán nem szimpatikus. Egy igazi idegesítő testvér, aki ha kell, ha nem bosszantja és keresztbe tesz a másiknak. A Királynő egy percig nem volt a szívem csücske. Érthetetlenül állok az előtt, hogy miért törődött bele egy elavult hagyományba. Ha a Királynő sem, akkor ki tudna változást elérni? Egy lány, akiről mindenki lemondott? Akit senki sem gondol elég erősnek az uralkodáshoz? 

Baccha-t nem meglepő módon egyből a szívembe zártam, és nemcsak a megjelenése miatt, bár az sem utolsó, hanem azért mert titkokkal teli élete és az egész lénye jelzőtűzként ég a néhol komor, gyásztól terhes, szomorú sorok között. Cseppet sem vidám kötet, mégis levesz a lábadról, és arra ösztönöz, hogy olvass és olvass. Tele van vérrel, lemondással, ármánnyal és udvari intrikákkal. Érzelmileg erőteljes. A gyász, a béklyók, a szabadság érzete és az elfogadás adják a fókuszt, de a testvérek közötti harc, illetve romantikusabb érzések is helyet kapnak a Vörös viadalban. 

A romantasy (romantika + fantasy) a szívem egyik csücske. Ez a kötet több olyan zsánert is bevonz, amit nagyon szeretek. Ilyen például az előbb említett romantasy vagy éppen a testőrből szerető. Az írónő minden jóval ellát minket, hogy aztán darabokra törjön, és ne tudjunk felépülni belőle. A leírásoknak és a hangulatnak köszönhetően végig azt érezzük, hogy jó helyen vagyunk, még többet akarunk megtudni és tudjuk, hogy egy olyan függőség felé vezet az utunk, amiből nem lehet könnyen szabadulni. 

Nemcsak Eva fut versenyt az idővel, de mi is. Nehéz helytállni ebben a sötét és kimerítő világban, Eva mégis helytáll és megmutatja, hogy soha nem késő harcolni. Mutat egy olyan utat, ami által az is lehetségessé válik, ami eddig elképzelhetetlen volt. Eva, Baccha, Falun és Aketo is nagyban hozzájárul a kötet sikeréhez és ahhoz, hogy megszeressük ezt a rivalizálással és halállal teli történetet. Közvetetten, de a világban zajló előítéletek is megjeleníti az írónő, és mint eszközt addig formálja, amíg meg nem találja neki a tökéletes helyet. Összességében nagyon tetszett, és alig várom, hogy megtudjam mi lesz még ezután, főleg ami a lezárást illeti, mert azt érzem, hogy ez még csak a kezdet, amolyan bemelegítő kör volt, és a java csak ezután következik. Érdekel, hogy mi lesz Evával, Bacchával, Falunnal, Aketóval, Isával és az Amanda Joy által megalkotott világgal. Mi lesz Myre népével, a vérivókkal, az emberekkel, a tündérekkel és khimaer harcosokkal, illetve azokkal akik rezervátumokban élnek? Kellően felcsigázott ahhoz a kötet, hogy álmatlan éjszakaim legyenek, és addig ne legyen nyugtom, amíg a kezemben nincs a második rész. Ha egy izgalmas, kicsit sötét, ugyanakkor egyedi elemekkel megálmodott történetre vágysz, ne hagyd ki a Vörös viadalt. 

"Ez volt a születési előjogunk: hogy gyilkoljunk és Királynő váljon belőlünk, vagy meghaljunk."

"Nem számít, hogy milyen vad vagy hatalmas a mágiád, nem lenne szabad amiatt szégyenkezned, hogy arra használtad, hogy megvédd magadat."

"Egy csepp méz legördült a csészéje oldalán. Letörölte a hüvelykujjával, majd megízlelte.

Ó, hogy verjék meg az istenek! Mégis mi járt a fejemben, mikor behívtam ide?"

"Itt és most nem volt szabad azon merengenem, hogy mégis mit érzek a Herceg iránt. Amúgy pedig a szabályom a Foltra továbbra is élt: a romantika egy olyan luxus, amit csak azok engedhetnek meg maguknak, akiknek még éveik, nem pedig heteik vannak hátra."

"Felmerült bennem, hogy ilyen sok időt tölteni Bacchával olyan, mintha az ember egy oroszlánt sétáltatna pórázon, és közben elfelejtené, hogy az oroszlánnak bizony van foga, és néha szeret egészben lenyelni embereket."

" - Szörnyű lenne, ha most megcsókolnálak?"

"Nem válhatott belőlem egy törékeny, butácska virágszál. Most Evalina Hercegnőnek kellett lennem. Evalina Hercegnőnek, akiből apa és Baccha meggyőződése szerint Királynő válhat. Vagy Evalina Hercegnőnek, akiből sosem válhat több, mint ami most?"

"Egész este kezek fogdosták a csupasz derekamat; nem lett volna szabad, hogy az érintése részegítőbb legyen, mint a bor."

"Olyan íze volt, mint a kedvenc mentateámnak, amit éppen csak túlfőztek, majd két kanál mézzel édesítettek. Keserű volt, ugyanakkor fájdalmasan édes - tökéletes."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Ecsédi Orsolya: Juli vagyok, könyvmoly

 "Juli vagyok, könyvmoly."

*

Juli még soha nem volt szerelmes. Azaz dehogynem volt: csak éppen könyvek szereplőibe. 

A valódi, hús-vér fiúkban nincs semmi érdekes, ha egy kitalált hőssel hasonlítja őket össze az ember, nem igaz? Hiszen a képzeletbeli könyves kedvenceink erősek és titokzatosak, angyalok és démonok, csábító rosszfiúk és született romantikusok, akikben egy a közös: vonzanak, mint a mágnes. 

Vagy ez csak addig igaz, míg túl közel nem megy hozzájuk az ember? 

Juli megkapja a lehetőséget, hogy kiderítse a választ erre a minden valódi könyvmolyt foglalkoztató kérdésre. Élete legizgalmasabb és legveszélyesebb utazása egy könyvvel kezdődik, természetesen, a története végét viszont neki magának kell megírnia.

Egy könyv a könyvmolyságról. Juli egy vérbeli könyvmoly, aki már szinte az egész életét a könyvek lapjain éli. Ha tehetné minden egyes könyves szerelménél bepróbálkozna, és bebizonyítaná, hogy a könyves pasik igenis jobbak, mint a valódi hús-vér emberek. De mi történik akkor, ha valóban képes erre és sorra látogatja a fictional boyfriend-jeit? Mi van ha esélye van arra, hogy találkozzon és szerelemre lobbanjon Rómeóval, Mr. Darcyval, Luciferrel, Drakula gróffal, Tarzannal vagy éppen Sherlock Holmesszal? A Juli vagyok, könyvmoly pontosan erre adja meg a választ.

Ki ne szeretne néha belecsöppenni a kedvenc regényei cselekményébe? Ki ne szeretne találkozni a kedvenc szereplőivel? Ki ne szeretne más életét élni, mint amit él? De mi van akkor, ha időközben ráébredünk, hogy nem is olyan biztos, hogy más történetében nekünk helyünk van? Mi van akkor, ha ott kell lennünk ahol, és nem véletlenül nem vagyunk könyves karakterek? Juli is erre jön rá, többek között azért, mert ahogy ugrálunk egyik történetről a másikra, és egyik pasitól a másikra időközben rájövünk, hogy nem is olyan zöld a szomszéd füve. Mindenkinél van nehézség, van valami ami miatt mégse passzolnak, ami rámutat arra, hogy ez nem a te utad. Mindenki szeret álmodozni, és Juli is ezt teszi egy piros kötetes könyv által. Találkozik azokkal, akik a történeteikkel valamilyen nyomot hagytak benne, és rájön olyan dolgokra, minthogy a saját történetünket kell megírni, nem pedig másokéba belecsöppenni. Eleinte nehezen szoktam hozzá a kötethez, a hangulathoz, de aztán elég gyorsan egymásra találtunk. Elsőre talán furcsának tűnhet, de higgyétek el, hogy nem az. Van egy sajátos atmoszférája a kötetnek, amihez idő kell, mire teljesen bele tudjuk élni magunkat. Juli helyettünk is megmutatja a Juli vagyok, könyvmoly alatt, hogy milyen lenne a kedvenc történeteink főhőseinek lenni.

Juli úgy gondolom, hogy nem a legélesebb kés a fiókban, eléggé nehéz eset, akivel mégis szórakoztató tud lenni az élet, ha hagysz neki elég időt, hogy kibontakozzon. Talán azért is a közepe fele kedveltem meg a kötetet, mert addigra Juli elindul a változás útján, és már nemcsak azt hajtogatja, hogy ő mindent is jobban tud, mint más, hanem tapasztalatot szerez és egy kicsit más színben látja a világot. Határozattan jót tesz a karakterekének.

A kötetben több tanulság is rejlik, de szerintem a legfontosabb az az, hogy ne ítélj külső alapján és hagyd, hogy kibontakozzon a másik, különben pont a lényeget veszíted el, és lehet nem lesz második esély. Juli fennhéjázó stílusa miatt eleinte a falat kapartam, aztán jött Duma, és Juli is tettre készebb lett, buzgott benne a versenyszellem, hogy majd ő igenis bebizonyítja, hogy a könyves álompasik az igaziak, de ugyebár ők sem véletlenül az álom kategória.

Amikor olvastam ezeket a kiruccanásokat végig az zakatolt a fejemben, hogy 'Julikám, rossz helyen vagy'. Minden egyes történetbe lépéssel elvette valaki helyét, legyen az Elizabeth Bennet vagy Jane, a Tarzanból. Ugrálunk a történetek között, holott a sajátunkat kellene írni. Persze, meg tudom érteni, hogy miért tett így, hiszen mindig érdekesebb a másé, mint a mienk. Emiatt a cselekmény kap egy kalandosabb felütést.

Maga a cselekmény, akárcsak Juli oldalanként változik. Jönnek a nagy szerelmek, majd elmennek. Sokat ugrál, kalandozunk, közben pedig ha kell humoros és szórakoztató. Juli jellemfejlődése koronázza meg számomra a regény mondanivalóját, és azt, hogy miért is volt érdemes kézbe vennem a Juli vagyok, könyvmolyt. Nem olvastam még ehhez hasonló könyvet, de az biztos, hogy igazi felüdülés volt. Könnyen ki tudtam általa zárni a külvilágot, és még jól is szórakoztam közben.

"Bárcsak igaziak lennétek! Bárcsak egyetlenegyszer találkozhatnék veletek, igaziból, nem csak a könyvek lapjain! Veletek, akik érdekesek és vonzóak vagytok, nem ilyen nyomoroncok, mint a valódi fiúk! Esküszöm, soha többé nem vágynék semmi másra a világon."

"Közben olyan panaszosan nézett rám, mintha én lennék Szörnyella de Frász, ő pedig egy személyben a százegy kiskutya. Valószínűleg nem is értette, miért gyötröm az ellenkezésemmel."

" - Azért legyél óvatos. Tudod, bármilyen vonzó is az út, mindig ügyelj, hogy ne menj túl messzire, és vissza tudj találni."

" - Eléggé be van dugulva az orrom. Az a másik dolog viszont igaz lehet. Látom benned a sötétséget. A reménytelenséget. A magányt."

" - És most jön a lényeg. A hármas tétel. Az, hogy a karakterétől függetlenül igazából mindenki főszereplő a saját életében."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Shelby Van Pelt: A boldogságnak nyolc karja van

"Nekem tökéletesen megfelel a sötétség."

 *

Elbűvölő, szellemes és letehetetlen történet barátságról, számvetésről és reményről, középpontjában egy özvegy és egy óriáspolip valószínűtlen kapcsolatával. 

A hetvenéves Tova Sullivan mindig is azt vallotta, hogy az a legjobb terápia, ha az ember elfoglalja magát. Így hát amikor a férje meghal, ő takarítói állást vállal a Sowell Bay-i Akváriumban. Úgy érzi, az akvárium néma lakóinak a társaságában megnyugszik a lelke. Az egyik esti műszak alkalmával Tova megmenti a tartályából rendszeresen kiszökő, mérhetetlenül kíváncsi csendes-óceáni óriáspolipot, Marcellust. 

A polip és az asszony barátságot köt, és Marcellus, aki a fogságban töltött évek során remek megfigyelőképességre tett szert, elhatározza, hogy fényt derít Tova múltjának legnagyobb rejtélyére: a fia eltűnésére. Vajon sikerül felszínre hoznia az igazságot, mielőtt túl késő lenne? 

AZ AMAZON 2022 EDDIGI LEGJOBB KÖNYVEI LISTÁJÁNAK ELSŐ HELYÉRŐL

A boldogságnak nyolc karja van szól egy polipról, egy idős hölgyről és egy 30-as srácról, akinek épp itt az ideje, hogy felnőjjön. Szól az elmúlásról, az életről és az új esélyekről, a felnőtté válásról, az elengedésről. Szívbemarkolóan gyönyörű írás egy kisvárosról, és egy polip életéről. Nem gondoltam volna, hogy ennyire szívhez szóló történetet kapok, de az az igazság, hogy igazán különleges élményt ad, és egy cseppet sem bánja az ember, hogy esélyt adott Marcellusnak ahhoz, hogy élete utolsó időszakában még egyszer maradandót alkosson.

Nem tipikusan olyan regény, amit olvasnék, viszont imádom a tengeri élőlényeket, és ha találok egy olyan könyvet, aminek a fülszövege is érdekesen hangzik, és van is benne tengeri állat, akkor azt biztos, hogy elolvasom. Nemcsak azért, mert ezáltal valamilyen szinten kilépek a komfortzónámból, hanem azért, mert időnként jólesik szívet melengető, mégis gyönyörű történeteket olvasni, és A boldogságnak nyolc karja van is ilyen. Egy csupaszív történet, ami nem vidám témákat dolgoz fel, mégsem nyomasztó, mégsem érzed azt, hogy lehoz az életről, mivel maga az egész kötet kedves, megszólít és nem hagyja, hogy elemésszen a komor téma. Tova, Cameron és Marcellus végig fogja a kezünket, vagy éppen a csápjaival belénk kapaszkodik, és nem hagyja, hogy lehúzzon a mély. Tova egy szimpatikus idős asszony, akinek kemény évek vannak a háta mögött, aki a mai napig reménykedik, ugyanakkor rájön arra, hogy hosszú évek után itt az ideje a változtatásnak, itt az ideje, hogy kilépjen a múlt árnyainak a fogságából, és újra megtalálja az élet értelmét. Könnyen együtt tudtam érezni vele, nagyon megkedveltem, igazi nagymama karakter, akit nem lehet nem szeretni.

Mellette ott van Cameron, aki úgy érzi, hogy nem elég jó, hogy semmi sem jön össze neki és alapjában véve mindenki ellene van. Ezzel szemben Marcellus, egy polip, akinek meg vannak számlálva a napjai, hiszen a polipok csak 4 évig élnek, és az utolsó időszakot öleli fel az életéből a kötet. Bevallom eleinte fura volt, hogy egy polip gondolatait és meglátásait olvasom, aztán meg alig vártam, hogy még többet kapjak belőle. A szökései igazi üde foltja a kötetnek, és keserédes a jelenléte, hisz tudjuk, hogy nem marad örökre velünk.

Maga a történet nagyon sokszínű és sokrétű, mindenki találhat benne olyan momentumok, vagy éppen érzéseket, amik miatt többet adhat, mint amit eleve szándékozott a kötet. Számomra magáról az életről, annak a körforgásáról, a családról és a baráti kapcsolatokról szól. Arról, hogy milyen kicsi a világ, arról hogy elég jókor jó helyen lenni, hogy teljesen a feje tetejére álljon, és változtassa meg az alapfelállást. A kötet pedig bemutatja, hogy a boldogság bizony a legváratlanabb pillanatokban kopogtathat. Akkor, amikor a legkevésbé sem számítanánk rá.

A boldogságnak nyolc karja van egy őszinte regény, nem titkol semmit, hagyja a maga medrében kiforrni a cselekményt, és az adott helyeken és szituációkban csöpögteti el a szükséges információkat. Nem akar más lenni, mint ami. Azt hiszem minden korosztály találhat benne magának olyan dolgot, ami miatt megszereti Marcellus, Tova és Cameron történetét. Tudunk velük azonosulni. Ha nem azért, mert abban a korban vagyunk mint ők, akkor a döntéseik végett.

Korban távol áll tőlem, mégis Tova került a legközelebb. Egy igazán kedves idős hölgy, akit szívesen megismernék, és akivel leülnék egy bögre akármivel beszélgetni, és meghallgatni a mondanivalóját és a történetét. Nem mellesleg emlékeztet a nagymamámra, emiatt pedig még kedvesebb a szívemnek. Cameron egy óriási gyerek, aki mellett elsuhan az élet, hagyja hogy kifollyon a kezei közül, mégis benő a végére a feje lágya, és megmutatja, hogy sohasem késő változtatni.

Mély gondolatokat ébreszt, ugyanakkor olyan bájosan teszi ezt, hogy mire feleszmél az ember már be is falta a könyvet. Mire kettőt pislog az ember már az utolsó sorokat olvassa, és szomorú, hogy vége. Szomorú, mert olyan élményeket és meglátásokat, bölcs tanácsokat ad, amire szükséged van. Olvasmányos, kedves, bájos és nagyon is szerethető regény. Még több ilyet kérek az írónőtől, mert A boldogságnak nyolc karja van balzsam a léleknek.

Megoldás minden bajra. Szeretet a sötét órákban. Remény a legsötétebb éjszakán. Fény az alagút végén. De senkit se tévesszen meg a könnyed írói stílus, hiszen a felszín alatt kemény témákat boncolgat a maga könnyed módján. Emiatt lesz úgy igazán szerethető, és emiatt ajánlja az ember szeretettel, mert maga a kötet is hiszem, hogy így született. Szeretettel és velős gondolatokkal megáldva. Összességében egy nagyon különleges történetet kaptam, amiben nemcsak a polipokról tudtam meg fontos és hasznos dolgokat, hanem az életről is. A kezdet kezdetén még nem voltam biztos benne, hogy szeretni fogom, de imádtam és hiszem, hogy kortól függetlenül szól mindenkinek, aki elég bátor ahhoz, hogy esélyt adjon Shelby Van Pelt regényének. A polipos, tengeri állatos szál mellett az írónő az örökségét is beleszövi a cselekménybe, amitől csak még szimpatikusabb a történet. Marcellus, Tova és Marcell nem is lehetnének különbözőek, mégis összekovácsolja őket a magány érzése. Három szív (ha pontos akarok lenni, akkor 5, mert a polipoknak 3 is van), akik egymásra találtak egy olyan helyen, amire nem is számítottak volna. Kísérd figyelemmel te is Sowell Bay lakosainak életét, és merülj el a polipok különleges világában. Ha egy érzelmekben dúskáló, ugyanakkor rejtélyes, titkokkal teli történetre vágysz, hagyd, hogy Marcellus, Tova és Cameron megismertessen a sajátjával.

"Tompa agyak, a legalapvetőbb idegrendszereke. Csak a túlélésre összpontosítanak, és lehet, hogy ezt a funkciót szakavatott módon látják el, de egyetlen más lény sincs itt, amelyik olyan intelligenciával rendelkezne, mint én."

"Talán ő a világon az egyetlen, aki úgy gondolja, hogy a csikóhalbébik érdekesebbnek, mint az emberi csecsemők."

"Azt kérdezitek, kiféle kincsekből áll a gyűjteményem? Hol is kezdjem? Van három üveggolyó, két műanyag szuperhősfigura, egy smaragdköves gyűrű. Négy hitelkártya és egy jogosítvány. Egy strasszkövekkel díszített hajcsat. Egy ember fog. Miért fintorogtok így? Nem én húztam ki. A korábbi tulajdonosa egy iskolai kiránduláson járt itt, akkor esett ki a foga, aztán elvesztette."

"Egyszer annyi dinoszauruszos témájú könyvet vett ki a könyvtárból, hogy átmenetileg le is tiltották a kölcsönzőjegyét."

" - Összebarátkozni? - Cameron megtorpan. - Eze eléggé lehetetlen ötletnek tűnik. Szkülla, a tengeri szörny nem igazán volt odabújós és barátságos velem a korábbi kis találkozásunknál."

" - Nem igazság, hogy egy tartályban kellett töltened az életedet. És megígérem, Marcellus, hogy mindent el fogok követni, hogy az utódod a legelkényeztetebb, intellektuális ingerekkel teli életet élő polip legyen..."

"Emberek... Többnyire ostobák vagytok, tompaagyúak, és sokat hibáztok. De néha-néha meglepően értelmes teremtmények tudtok lenni."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

V. E. Schwab: Gallant

"A ház ura a kertben lévő fal mellett áll."

*

Az ​árnyak nem valóságosak, 

az álmok nem árthatnak neked, 

és mindaddig biztonságban leszel, amíg távol maradsz Gallanttól.

Olivia Prior egész életében azon tűnődött, ki ő valójában és hova tartozik. Ebben egyedül egy vékony, ütött-kopott napló van a segítségére: az anyjáé volt, tele bejegyzésekkel és képekkel, amelyek arra utalnak, hogy a nő elvesztette az eszét, ráadásul a rajzok alig többek tintapacáknál… amíg Olivia észre nem veszi bennük egy kéz, egy ajtó, egy virág és egy koponya körvonalait. Nem sokkal később levelet kap, melyben hazahívják Gallantba. 

A helyre, ahová az anyja naplója szerint soha nem szabad mennie. Olivia mégis útra kel. 

Mi mást tehetne? Gallantban aztán rátalál az utolsó élő rokonára és a családi kúriára bálteremmel, szalonnal, dolgozószobával és egy hatalmas, színpompás kerttel, valamint egy málladozó fallal és egy vaskapuval, amit soha nem szabad kinyitnia. 

Azonban senki nem tud a levélről. És senki nem árulja el Oliviának, mi kísérti az unokatestvérét az álmaiban, mi történt az anyjával és mi rejtőzik a fal túloldalán. Vajon az árnyak hívták haza a lányt? És, ha igen, mit kérnek érte cserébe?

Olvastam már pár regényét az írónőnek, na de ilyet még nem. Zseniális, igazi wow faktor, ami után tátva marad a szád. Egy igazi remekmű, amit kár lenne kihagyni. Én már az Addie LaRue láthatatlan életében is szerettem a sötétség megjelenését, na de a Gallant alatt mutatja meg igazán Schwab, hogy milyen sötét és hátborzongató gótikus történetét tud írni. Ezennel ez az új kedvenc V. E. Schwab regényem, és addig nem nyugszom, amíg legalább egy különleges kiadást be nem zsebelek belőle.

Úgy kezdtem bele, hogy nem voltak elvárásaim, hagytam hogy levegyen a lábamról és egy percig nem sajnálom, hogy ilyen gyorsan befaltam, mert az a helyzet, hogyha elkezded odatapad a kezedhez, és nem tudod letenni, de őszintén nem is akarod. Nem akarod, mert lenyűgöz a világ és érdekel a ház titka. A történet erős lábakon áll, már az elején megalapozza a hangulatot és ad egy hamisítatlan légkört neki. A Gallant nemcsak Olivia otthona lesz, hanem a tiéd is. Te is ugyanúgy szomjazod, hogy megtudd mi a ház és a Prior család története. Tökéletes őszi olvasmány tele rémálmokkal, szellemekkel és a világunk egy fordított verziójával. Úgy hiszem ez az eddigi legerősebb és legkomorabb regénye is az írónőnek. A hangulata néhol búskomor, nehéz megtalálni a fényt, mert elnyel a sötétség, de aztán ráeszmélsz, hogy a sötétnél is lehet sötétebb és elhagyatott a kötet. Amikor először olvastam a Gallantról, akkor azt hittem, hogy csak egy ház, ami tele van ghúlokkal, de ezek a ghúlok sem hétköznapi teremtések. Minden egyes karakternek, mondatnak és képnek jelentése van. Nem lehet csak úgy átsiklani az információkon, le kell ásni a mélybe és befogadni azt, amit a Gallant ad akar.

Egy borongós, ködös, őszi reggel kezdtem el, egész nap esett az eső és ez a hangulat kell ahhoz, hogy tökéletes élmény legyen a kötet olvasása. Bevallom, eleinte kicsit fura, vagy éppen 'érdekes' volt maga a történet, de a jó értelemben, mert látszik benne az írónő zsenialitása és az, hogy mennyire is jól áll neki ez a gótikus vonal. Még csak hasonlót sem olvastam. V. E. Schwabnak sikerült valami egészen egyedit letennie az asztalra, de ez nem is csoda tőle, hiszen minden egyes regénye új szintre emeli az olvasás művészetét.

A történet eleinte Oliviáról szól, egy árváról, aki nem elég, hogy egyedül van, de néma is. Emiatt a társai bántják, kegyetlenek vele, de nem is igazán fontos ez a része a kötetnek, mivel onnantól indulnak be igazán az események, hogy Olivia kikerül a Merilance-ből, és felfedezi, hogy van családja. Igen ám, de ez a család titkokkal és kötelességekkel terhes. Megvan a keresztje, és nem könnyű szabadulni belőle, ha egyáltalán sikerül. A sötétség mindenkit előbb utóbb, de elér. 

A hangulat végig borzongató, borús és van egy nyomasztó felütése is, ami az érzékenyebb lelkűeknek nem biztos, hogy bejön, de nekem nagyon tetszett, mert különleges, misztikus és félelmetes. Igazi gótikus kis csoda egy csipetnyi horrorral megszórva. Emellett paranormális jelenségek is tarkítják a cselekményt, és az illusztrációknak hála lenyűgöző élményben lehet részünk. Ezek az illusztrációk szinte megszólalnak, beszélnek hozzád, és képes vagy percekig elveszni a részletekben. 

Maga a cselekmény nagyon olvasmányos, könnyen és gyorsan lehet vele haladni. A fejezetek csak úgy odatapasztanak, hogy mire felócsudsz már a felét be is faltad. Nálam ez hatalmas szó, de a kötet háromnegyedét egyszerre faltam be. Elkezdtem és egyszerűen nem tudtam letenni. Rekordidő alatt értem a végére, és már az első pár fejezet után éreztem, hogy imádni fogom, és nem is tévedtem. Habár kevés szereplőt kapunk, nem érezzük azt, hogy hiányozna valami vagy éppen valaki. 

Olivia, Matthew és a sötétség hármasa képes elvinni a hátán a történetet mindenféle probléma nélkül. Az árnyékok a sötétben megbúvó ghúlok ugyanúgy a részei, mint a ház, ami él, és ami sötét titkokat rejteget miután lemegy a nap. Garantáltan rémálmokhoz vezet, és talán a saját árnyékodtól is megijedsz, ha nem vagy felkészülve arra, hogy egy kötet úgy vegyen le a lábadról, hogy közben a frászt hozza rád. A kuckózós esték kötelező eleme a Gallant egy bögre tea és egy doromboló cica társaságában. 

A Gallant nemcsak egy misztikus hely, hanem egy teljesen más világ. Itt kelnek életre a legrosszabb rémálmaid, és itt szembesülsz azzal, hogy semmi sem fekete-fehér. Ahogy Olivia, úgy a történet sem egy síkon fut. Olivia a némasága miatt egy másik síkon képes átadni a gondolatait, amikor a már jól megszokott kellékei cserben hagyják, Matthew pedig a kezdeti unszimpátia után képes megmutatni, hogy több mint egy család utolsó sarja. Egyszerre szomorú és valahol reményvesztett is a ház sorsa, ugyanakkor az éjszaka és a nappal ellentéte adja meg az igazi összetartozást, és a titkok végső válaszát. A kötet vége felé nagyon felgyorsulnak az események, egyik fontos pillanat követi a másikat és nincs idő lélegzethez jutni, mert ahogy jött, úgy tarol le, és mire kettőt pislantasz már vége is, elolvastad az utolsó sorokat és pont kerül a Gallant végére. De vajon valóban ez lenne a vége? A Gallant egy olyan történet, aminek nem lehet befejezése, s csak rajtad múlik mikor és hogyan tudod elengedni. Imádtam? Igen! Elolvasnám újra? Mi az hogy! V. E. Schwab a szavaival egy teljesen új világot alkotott, ahol a sötétség az úr, az összetartás gátolja meg a katasztrófa kirobbanását és ahol Olivia, a két világ szülötte valami olyat tesz, amire eddig még nem volt példa. Összességében, mint azt szerintem már tudjátok, hogy imádtam a Gallantot. A kellő helyeken volt a sötétnél is sötétebb, és a borzongatónál is borzongatóbb. Olvassátok és szeressétek ti is V. E. Schwab gótikus szellemes történetét!

"Egész életében semmi másra nem vágyott, csak egy házra, egy kertre és egy saját szobára. De ebben az álomképbwn valami más is ott szunnyadt: egy család. Szülők, akik elhalmozzák szeretettel. Testvérek, akik szeretetből ugratják. Nagyszülők, nagynénik és nagybácsik, unokahúgok és unokaöcsök - Olivia fejében a család egy terebélyes dologként élt, egy gyümölcsöskert volt tele gyökerekkel és ágakkal."

"Gallant maga egy labirintus, terem termet, szoba szobát követ, akadnak köztük elegánsak és kicsik is, de a legtöbb használaton kívül van, és bútorhegyek raboskodnak a ropogós, fehér lepedő alatt."

" - Idejöttünk, most meg már nem mehetünk el. Ide vagyunk kötve. A ház, a fal, és ami azon túl van, magához láncol minket, és ennek soha nem lesz vége, amíg élnek Priorok."

"Apa szerint ez egy börtön, és mi vagyunk a börtönőröl, de ez nem igaz. Mi is rabok vagyunk. Ehhez a földhöz, ehhez a házhoz, ehhez a kerthez vagyunk láncolva."

"Azt hitte, ahogy átlép a küszöbön, tudni fogja a választ, és lehull a lepel a titokról. De az ajtó csak egy ajtó, a mögötte lévő folyosó pedig csak egy folyosó, és amikor Olivia körbenéz, az általa ismert Gallant kietlenebb, színtelen változata tárul elé, de máskülönben semmit és senkit nem lát."

"Soha nem hitt a felsőbb erőkben, mert ha léteztek volna ilyenek, azt jelentette volna, hogy ők vették el tőle az anyját, az apját, a hangját, és ők hagyták a Merilance-ben egyetlen könyvvel. Alsóbb, furcsább erők viszont vannak, és ott a sötétben, az ajtó mögött a lány hozzájuk imádkozik."

"A falon túli valami képes megfosztani ezt a világot az élettől, ő viszont képes visszaadni az életet a falon túl. Ez erősség vagy gyenge pont? Még nem tudja."

" - Tudom, mit mondtak neked. Hogy ez börtön, és én vagyok a rab. De tévednek. Nem vagyok szörnyeteg. Nem kell ketrecbe zárni."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Thomas Hardy: Egy tiszta nő

"Május vége táján, estefelé, egy középkorú férfi igyekezett haza Shastonból Marlott faluba, a szomszédos Blakemore- vagy Blackmoor-völgybe."

*

Az ​angol irodalom kiemelkedő prózaírójának késői műve a szép parasztlány, Tess története, akinek tiszta lelke és nemes egyénisége ellenére rövid élete során szinte csupa kudarc, megaláztatás és szenvedés jut osztályrészül, hiába küzd környezetével. Az egykor nagyhírű D'Urberville nemesi család elszegényedett ágának sarja, a romlatlan Tess Durbeyfield jómódú rokonainak szolgálatába áll, s ezzel megindul komor végzete felé. 

Miután a birtok gazdája egy éjjel megrontja, Tess visszamenekül családjához a közeli faluba, majd törvénytelen gyermeke születését és halálát követően búcsút int a szülői háznak. 

A boldogság ígéretét egy rövid időre felvillantó igaz szerelmet egy tejgazdaságba szegődve találja meg, csakhogy kedvese, Angel Clare képtelen megemészteni választottja „szégyenletes” múltját, ezért elhagyja a lányt. 

Az újabb csapások Tesst már-már elviselhetetlen nyomorba taszítják, és amikor egy sorsszerű találkozás révén ismét felbukkan életében csábítója, Alec D'Urberville, a minden reményétől megfosztott lány enged a férfi gyötrően kitartó udvarlásának. Angel váratlan visszatérése azonban hamar véget vet a hamis idillnek: a visszás helyzetet feloldandó Tess végzetes döntésre, erkölcsi leszámolásra szánja el magát, melynek nyomán önnön sorsa is beteljesedik.

Folytatom az ismerkedést az Érzelmes klasszikusokkal és azt kell, hogy mondjam, nagyon magamra találtam ezzel a kiadói sorozattal. Nem gondoltam volna, hogy ez a kötet is ennyire telitalálat lesz, pedig az lett. Igaz, hogy keményebb és nehezebb olvasmány, mint a Két város regénye, viszont azt hittem, hogy megterhelőbb lesz olvasni az Egy tiszta nőt.

Természetesen összetörte a lelkem, és jól meg is taposott, de pont ez a szépsége Thomas Hardy művének. Végig a markában tartott, és irányította a szívemet olvasás közben. Nem tudtam elszakadni, de nem is akartam, ha őszinte akarok lenni. Ahogy belekezdtem az első fejezetekbe tudtam, vagyis inkább éreztem, hogy felejthetetlen lesz a történet. A kötet eleje nem annyira komor, sőt inkább úgy jellemezném, hogy pont annyira alapozza meg a hangulatot, hogy azt később könnyű szerrel tudja manipulálni és sötétebb, baljósabb vizekre evezni vele. Főszereplőnk, Tess egy igencsak bájos lány, de szegény nagyon naiv, még nekem is. Pont olyan korba ért, amikor a kor normái szerint már házasodnia illene, és ez a momentum indítja be igazán a cselekményt. Beleláthatunk Tess életébe, abba hogy habár gazdag család sarja, mégis bizonyítania kell. Akik olvastak már 19. századi Angliában játszódó regényt azok tudják, hogy bizony az arisztokraták élete sem mindig olyan csillogó. Egyfelől idilli, másfelől pedig nagyon nehéz. Nemcsak a a látszat fenntartása, hanem a 'jól házasodni és nem szégyent hozni a családra' része is. Eleinte olyan, mintha egy Jane Austen regényt olvasnál, aztán ahogy szembeötlik a valóság és a való élet, úgy lesz egyre komorabb, és úgy változik meg a kötet hangulata is.

Nem egy gyors ütemben haladó regényről van szó, bár bevallom én erre számítottam. Ez az első Hardym, és ha a többi műve is legalább ennyire szerethető, akkor biztos vagyok benne, hogy fogok még olvasni tőle a jövőben. Maga a cselekmény tele van izgalommal, és a csavart sem veti meg az író. Egy-két helyen leesett az állam és szerettem benne, hogy meg tudott lepni, még akkor is, amikor azt hittem, hogy engem már ez a regény nem tud.

A kötet megjelenése stílusos, valami eszméletlenül gyönyörű és emiatt is élmény az olvasása. Annyira igényes lett, hogy arra nincsenek szavak. Nagyon tetszik a kék borító és rajta az ezüst - arany cím, továbbá a motívumok is mutatósak. Garantáltan megakad rajta az ember szeme. Nem lehet csak úgy elsétálni mellette anélkül, hogy ne babonázna meg teljesen.

Visszatérve a történetre, mert hát egy kicsit elkalandoztam. A kötet egyik talán legnagyobb erénye az az összetettsége és az az aprólékosság, amivel Hardy lapokra vetette sorait. Azt nem mondom, hogy eddigi életem legnehezebb olvasmánya, de kétség kívül nehéz és emészteni kell. Ezt az értékelést is úgy írom, hogy már eltelt pár nap a kötet olvasása után, de még mindig kavarognak bennem az érzések.

Egyfelől szerettem, másfelől meg tragikus is az Egy tiszta nő. Tragikus mert nem éppen arra számítottam, mint amit ténylegesen kaptam, és annyira közel került hozzám Tess, hogy nekem nem lett volna szívem ennyit nyomorgatni. Szegényt kihasználták, és hiába volt végig kedves, és egy igazi tünemény, Hardy megmutatta az élet komor oldalát. A földbe tiporta és nem engedte, hogy felálljon onnan. Teljesen tönkretette, és vele együtt engem is.

Egyszerre voltam dühös és szomorú is. Dühös, mert nem hittem a szememnek, és szomorú mert nem olyan lezárást kap a regény, mint amit én szerettem volna. Ugyanakkor pont emiatt fog nagyon sokáig velem maradni, mert maradandót alkotott és megmutatta, hogy így is lehet. Míg a kötet eleje maga a fény, addig a többi része a komor sötétség, ami bármelyik pillanatban elnyelhet. 

Elnyel, aztán egészben kiköp. Kétség kívül hatást gyakorol az emberre. Megvisel. Meglepetést okoz. Lerombol. Mindezeket adja az Egy tiszta nő. Ha szeretted az Üvöltő szeleket, akkor bátran tudom ajánlani Thomas Hardy művét is. Viszont ha már az Üvöltő szelek sem neked íródott, és már azt sem tudtad elfogadni, akkor menekülj az Egy tiszta nő elől, és vissza se nézz. Összességében nekem egy bizonyos pontig tetszett, utána meg azt éreztem, hogy be kell fejezzem, és meg kell tudjam a végét. Vajon tragédia lesz? Vagy várhatjuk, hogy minden jóra forduljon, és végül happy enddel záródjon? Zsebkendőt mindenképp készítsetek be! 

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

K. M. Holmes: Megtévesztő szerelem

 

" - Jó reggelt! - hallottam bátyám hangját a telefonban, alighogy felvettem."

*

A reménytelen szerelemnek is megvan az előnye, hiszen a tökéletes illúzióban nem lehet csalódni. Ilyen szerelemben él Avery is, akinek az élete pont emiatt olyan sivár. De a váratlan fordulatok mindig meglepetést okoznak, most épp a vonzó külsejű Derek Davis személyében. Ő az a férfi, akit eddig csak a divatmagazinok címlapján látott, és akiért titokban mindig is dobogott a szíve. Ám Derek mosolya ezúttal már nemcsak a kamerának szól, hanem egy kicsit őt is hívogatja. 

Derek nem tervezte, hogy megcsókolja a fotós hugicáját, de Avery teljesen elkápráztatta, ahogy félénken rámosolygott a kamera mellől. Kíváncsi volt rá, hogy milyen érzés lehet. Tudta, hogy a csók után nem látja többé, nem is reménykedett benne. De ahogy távolodott tőle, a léptei egyre elnehezültek, és azon kapta magát, hogy a sorsot kérleli az újabb csodáért. Pedig tudta jól, hogy kihasználná. Eldobná. Mert ő csak elveszíteni tudja a nőket, megtartani nem. Mi történik akkor, ha a lehetetlennek hitt álom valóra válik? 

Ha megjelenik előttünk az a személy, akit eddig csak a címlapokon láttunk? Lesz folytatása a történteknek, vagy csak elkíséri őket a találkozás emléke? 

A rendkívül sikeres Tiéd a főszerep-sorozat szerzője, K. M. Holmes újra elvarázsolja olvasóit érzelmekkel és fordulatokkal teli regényével, miközben bepillantást enged egy olyan világba, amiről sokan csak fantáziálnak.

Vissza az alapokhoz. K. M. Holmes legújabb regényében visszanyúl a könnyed romantikához, és bebizonyítja nekünk, hogy igenis létezik szerelem, és nemcsak a könyvek lapjain kelhet életre, hanem a való világban is. Visszaadja a szerelembe vetett hitet, és megmutatja, hogy ha valakiket a sors is egymásnak szánt, akkor együtt is lesznek. Legyen az most, vagy két év múlva. Ezenfelül megmutatja, hogy az álmok azért vannak, hogy valóra váljanak és nem azért, hogy elüssük velük az időt. Merj, álmodj és szeress!

Mindig izgatottan veszem kézbe az írónő regényeit, már csak azért is, mert garantált, hogy jól fogok szórakozni, és külön öröm számomra, hogy a Megtévesztő szerelemben újra a romantikáé a főszerep. Kerüljük a kétes ügyeket, és már vártam, hogy mikor olvashatok újra egy olyan csodát tőle, mint a Tiéd a főszerep sorozat. Ezennel hivatalosan is a rabja lettem ennek a történetnek. Tetszett az a vonal, amit az elejétől építget az írónő, hogy ahogy haladunk előre úgy adagolja a bonyodalmakat, az érzéseket és a fontosabb témákat is a cselekmény egészébe. Nemcsak egy újabb szerelmes, romantikus regény ez, hanem egy olyan történet, amivel a többség tud azonosulni. Ugye már veled is előfordult, hogy megszállottja lettél egy hírességnek és minden létező platformon követted? Hogy azt érezted, hogy neked ő az igazi, holott sohasem találkoztatok? Hogy talán az álom egyszerre valóra válik? Ha ezekre igennel válaszoltál, akkor olvasnod kell K. M. Holmes Megtévesztő szerelem c. kötetét. Ugyanezekre a kérdésekre keresi a választ, és megmutatja, hogy semmi sem lehetetlen, hogy mindenre van egy kicsi esély, és ha a megfelelő helyen vagy a megfelelő időben, akkor ez a kicsi esély lehet sokkal nagyobb is.

Egész kisregényt tudnék írni a fangirl énemről, akinek mindig bejön valamelyik híresség, attól függ, hogy éppen milyen sorozatot vagy filmet néztem meg. Emiatt érzem azt, hogy ez a könyv nekem szól, hogy nekem írta meg az írónő, és ezáltal a remény apró csíráját is elültette. Fontosnak tartom kiemelni, hogy a sztárok, híres emberek is csak emberek, akik ugyanúgy vágynak egy normális életre, mint mindenki más.

A social media és az általa mutatott kép is előtérbe kerül. Főleg az, hogy nem minden felel meg a valóságnak, mint amit pl. Instagramon látunk. Van egy kialakított image, de ez nem jelenti azt, hogy az image mögötti ember az e, akinek mi hisszük. Lehet, hogy csak egy álomkép, ami a fejünkben él, lehet hogy csak egy színjáték egy darabja. Az írónő rávilágít az igazi értékekre, és rámutat arra, hogy ne higgyük mindig el azt, amit látunk.

Továbbá a stalkerkedés, mint jelenség is fontos eleme a Megtévesztő szerelemnek. Néhol eléggé cringe volt olvasni, hogy mire nem képes Avery és Harper csak azért, hogy "véletlenül" összefusson a két gerlice. Ijesztő, és az a helyzet, hogy a mai világban, ha a megfelelő kontinensen vagy, bárkit le tudsz nyomozni. Azért eléggé para, ha jobban belegondolunk. Veszélyes időket élünk az biztos.

Ehhez a gondolatmenethez még annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy nem az online jelenléted határoz meg téged, nem az a kép, amit egy PR csapat vagy éppen te alakítasz ki magadról, hanem az, hogy milyen vagy valójában, hogy bánsz másokkal, milyen a szíved, milyen a személyiséged és te magad. Talán ez a történet legfontosabb mondanivalója is, azon túl, hogy higgyünk a szerelemben, mert ha kell meg fog találni minket. Nem lesz könnyű az út, de megéri.

Maga a történet egy könyvszakmában dolgozó lányról, Avery-ről szól, aki teljesen bele van zúgva egy modellbe, Derek Davisbe. Látszólag az esélytelenek nyugalmával indít, igen ám, de itt jön a képbe az írónő, és az ő zsenialitása. Megmutatja, hogy az esélytelenek nyugalmából is ki lehet hozni valami egészen nagyszerűt. A két karakter közötti szerelem döcögősen és lassan indul, viszont megéri kivárni, mert nem marad el a tűzijáték a végéről.

Nemcsak a karakterek kedvelhetőek nagyon, hanem a helyszín, az események és a kötet hangulata, atmoszférája is. Igazi szerelem regény lett ez a kötet, és nagyon remélem, hogy fog még nekünk hasonló kincseket írni az írónő, mert a lelkemnek szüksége van arra a határozott és célzott gondoskodásra, amit K. M. Holmes tud nyújtani az írásaival. Eddig is hatalmas kedvencem volt, és ezután is az lesz, mert amin ott virít a neve, én azt biztos vagyok, hogy olvasni fogom.

A Megtévesztő szerelem cselekménye egyszerre valóra vált álom és két szív találkozása. Vannak itt múltbéli sérelmek, bizalmatlanság, érzelmek elnyomása vagy éppen teljes kiírtása, ami csak arra vár, hogy valaki szépen megöntözgesse és elkezdje gondozni. Derek levet a lábamról, ez nem titok, és miatta azt érzem, hogy semmi sincs veszve. Történhetnek még csodák, és semmi sincs kőbe vésve. A Megtévesztő szerelem egy nagyon kedvelhető, érzelmekben gazdag történet, ahol a hírnév mögé is bekukkanthatunk és megláthatjuk az image mögötti hús-vér embert. A kötetben van egy csavar, ami eléggé nagyot üt, viszont valamiért én már az elején megéreztem, hogy mi lesz és olyan jókat nevettem közben. De van ebben a történetben egy kettősség, amíg kikapcsol és szórakoztat, addig tud komoly is lenni és kitárja előttünk a szívét, lecsupaszodik és megmutatja, hogy mit is rejt igazából a Megtévesztő szerelem. Igazi boldogsághormon, amit receptre írattatnék fel az orvossal összetört szívek ellen. Derek Davis megmutatja, hogy mi rejlik a modell mögött, míg Avery egy olyan oldalát tárja fel, aki beengedi az embereket, és nem kirekeszti azokat. Kockáztat, mer élni és emiatt megtalálja azt, ami eddig hiányzott az életéből. A szerelmet. Ha egy vérbeli romantikus regényre vágytok, ne keressetek tovább. Hagyjátok, hogy K. M. Holmes elrepítsen titeket New York utcáin, és megmutassa mi is az a nagybetűs szerelem.

"Fájt volna, ha a valóságban csak elsétál mellettem és nem ismer meg. Mert más érzés láthatatlannak maradni, és egészen más, ha valaki más lát annak."

" - Nincs térkép, amely navigál minket, ezért tévedünk el néha. De talán ez adja a legnagyobb szabadságot! Mindig van választásunk, hogy merre haladjunk."

"Most először nem akartam álomba merülni, mert képtelen voltam a valóságtól elszakadni. Egy nap alatt fordult meg mindez, mert ezen a napon szebb lett az életem, mint az álmaimban."

" - Én nem sajnálom. Kár, hogy nem jöttem rá előbb, hogy mennyire megfeneklett a szerelmi életem, és talán ennek nem is Derek volt az oka."

" - De talán most jött el az ideje, hogy megtegyem. Mert téged is arra biztatlak, hogy légy bátor! Engedd, hogy végre szabadnak érezd magad! Merj, szeress, élj!"

" Nem méreg volt abban a bögrében, ahogy nem csak puszta vágy a testemben. Mert volt ebben a testben egy szív is. Egy olyan szív, ami képes volt belesajdulnia hiányába. És ki akarom deríteni, hogy miért. Mert csak az tud fájdalmat okozni, aki iránt érzünk valamit. Akit elengedünk, de nem felejtünk."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)