Nicola Yoon: Útmutató tánchoz

"A könyvek varázsa nem működik már rajtam."

*

Minden, ​minden és A Nap is csillag szerzőjének legújabb, romantikus regényének főhőse, Evie egy különleges képességre tesz szert: előre látja az emberek szerelmi életét és a kapcsolatuk sorsát. De mi történik vajon, ha a sajátjába is belepillant? Evie Thomas már nem hisz a szerelemben. Főleg azután a szokványosnak tűnő, mégis furcsa nap után, amikor meglát egy csókolózó párt, majd egy látomásban végigkíséri a történetüket, a kapcsolatuk kezdetét és… a végét. 

A legjobb love storyk amúgy is szívfájdalommal végződnek, nem igaz? Ahogy Evie próbálja megfejteni, mi történik vele, a La Brea Táncstúdióban találja magát, ahol keringőt, tangót és más egyéb táncokat kezd tanulni egy X becenevű fiú partnereként. 

X mindenben Evie szöges ellentéte: kalandvágyó, szenvedélyes, vakmerő. Sajátos filozófiája, hogy mindenre igent mond, többek között egy társastáncversenyre egy lánnyal, akit csak most ismert meg. 

Az, hogy beleszeret X-be, semmiképp sem szerepelt Evie tervei között. Ha valamit megtanítottak neki a látomásai, az pontosan az, hogy egyetlen szerelem sem tart örökké. De végül addig táncolnak körbe-körbe és egymás felé, hogy Evie szép lassan megkérdőjelez mindent, amit az életről és a szerelemről gondolt. Az igaz szerelem talán mégis megéri a kockázatot?

Olvastam már az írónőtől, méghozzá a Mindent, mindent, így fel voltam készülve arra, hogy nem vidám témákat fogunk boncolgatni, viszont a borító miatt reménykedtem benne, hogy nem lesz olyan melankólikus, szomorkás a hangulat. A két karakter a borítón és a lila szín vidámságot tükröz, de az Útmutató tánchoz minden csak nem vidám. Az elmúlás, a szívfájdalmak és a szerelem a fő témái, amik köré építette a cselekményt, és a karakterek által megmutatja a két végletet, azt amikor valaki a mának él, és azt amikor a végtől rettegünk. Iszonyat tanulságos regény emészthető és szerethető formában.

A kötet azon alapszik, hogy egyszer minden véget ér, igen ám, de nem mindegy, hogy addig félelemben élünk, vagy pedig kihasználjuk a lehetőségeket, és megpróbáljuk elengedni a sötét gondolatokat. A történet eleje nagyon szomorkás, mégis egyből megragad. Nem kevesebb, mint 24 óra alatt olvastam el, ami igazi rekord, mert nagyon ritkán sikerül egy normál hosszúságú könyvet ilyen rövid idő alatt befalnom. Elkezdtem, és azt vettem észre, hogy csak úgy fogynak a lapok. Szellősek az oldalak, nincsen benne felesleges szócséplés, vagy kelletlen információáradat, mégis tökéletesen átadja a hangulatot, és elgondolkodtat. Vajon mi számít jobban: az, hogy előre gyászoljuk a véget, vagy pedig az, hogy addig minden pillanatot megéljünk? Evie is erre keresi a választ, s még ha emiatt hülyeségeket is csinál, megmutatja nekünk, hogy a hibák azárt vannak, hogy tanuljunk belőlük, és néha igenis el kell engednünk magunkat, és nem gondolni arra, hogy mi lesz majd később. Az Útmutató tánchoz maga az élet, és ahogy haladunk előre úgy nyílik meg egyre inkább. Bevallom eleinte nem arra számítottam, mint amit kaptam, de örülök, hogy meglepett az írónő, bár ha tudom, hogy ennyire szomorú a hangulata, akkor nem most vettem volna kézbe. Mindenkivel fordult már elő olyan, hogy egy fontos személyt veszített el az életéből, legyen az azért, mert másfele sodorta az élet, vagy azért, mert lejárt az ideje. Emiatt nem egy helyen nyomasztó, ugyanakkor rá is ébreszt életbölcsességekre.

Aztán persze ott lebeg végig a fejünk felett a kérdés, hogy mi Evie helyében szeretnénk e tudni mikor lesz vége, vagy a tudatlanság vízén eveznénk szívesebben. Az a helyzet, hogy mindkét opcióban van valami, és erre az írónő is rávilágít. Ha tudod óvatosabb vagy, kevésbé használod ki a lehetőségeket, többször mondasz nemet, mint igent, viszont ha nem tudod minden nap egy ajándék. Ugyanez igaz a szerelemre is. Ha tudod mikor ér véget és hogyan, kevésbé törekedsz arra, hogy szeresd a másikat, mert tudod, hogy úgyis vége lesz, mert egyszer minden véget ér, ha akarjuk, ha nem.

Az Útmutató tánchoz arra ösztökél, hogy fogadd el azt, amit az élet ad, fogadd be a szerelmet és tanulj meg úgy élni, hogy nem azt nézed mi lesz, hanem azt hogy mi van most. A jelenben kell átélni az érzelmeket, nem pedig a jövőn keseregni. Emellett arra is keressük a választ, hogy ha létezik a szerelem, akkor megéri e? Megéri e a sok kaland és együtt töltött idő, ha úgyis vége lesz? Semmi sem tart örökké. Minden kérdés arra terelődik ki, hogy megéri e időt fordítani rá, de ha nem teszünk semmit, élünk e igazán?

Engem nagyon elgondolkodtatott Nicola Yoon regénye, és nemcsak azért, mert emlékeket idézett fel, hanem azért is, mert még jobban tudatosította bennem, hogy hálásnak kell lennünk azoknak, akik valamilyen módon mellettünk állnak és fogják a kezünket, mert a jó élményekben tovább élnek, és a szívünkben bármennyire is elcsépelten hangzik, mindig ott lesznek. Talán ez a kötet legnagyobb tanulsága, hogy mindegy, hogy mit hiszünk, akikre kell azokra emlékezni fogunk, és akik fontosak nekünk, azok akkor is megmaradnak fontos tényezőkként, ha másfele viszi őket az élet. 

Maga a cselekmény valamilyen szinten megható, a sok okosság mellett szórakoztató is, és újfent bebizonyította az írónő, hogy neki igenis YA regényeket kell írni, mert ebben a közegben mozog otthonosan, és a mondanivalójával a fiatalabb korosztályt szólítja meg leginkább. Volt, hogy mosolyt csalt az arcomra, keserű emlékeket idézett fel, vagy csak egyszerűen hálás voltam. Mélyen érintett, továbbá fontos kérdéseket segített letisztázni magamban. Olyanokat, amik már egy ideje emésztettek, és amikben nem voltam biztos, hogy jól döntöttem e.

Számomra személyes hangvételűbb ez a történet, mint másnak. Többet láttam a sorok közé, mint ami teljesen ott volt, mégis azért szerettem az Útmutató tánchoz történetét, mert nem volt földhöz kötve a mondanivalója, és mindenki úgy alakíthatja azt, ahogy az adott élethelyzete és tapasztalatai diktálják. Személyes volt, mert nem olyan rég vesztettem el valakit, és eddig is tudtam, de a kötet csak megerősített abban, hogy minden egyes perc megérte, megérte mert ezeket a pillanatokat semmire sem cserélném el. Az Útmutató tánchoz megmutatja a valódi értékeket a mai anyagias világban, és nem fél kitárulkozni előttünk.

A cselekmény mellett a karakterek viszik a prímet. Evie egy összetört lány, aki már nem hisz a szerelemben, aki már feladta, hogy romantikus regényeket olvasson, mégis úgy hozza az élet, hogy felbolygatja az elképzeléseit, és megmutatja, hogy a happy end nem feltétlenül létezik, de az odáig tartó út is lehet boldog és szerelemmel teli. X az első perctől kezdve szimpatikus volt, és adott egyfajta 'Carpe diem' hangulatot a regénynek. A kettejük közötti kémia érezhető, mégsem túl sok. Az írónő megmaradt a tündérmesék vonalán, de közben a valóságot is becsempészte.

Ha egy elgondolkodtató, ugyanakkor könnyen emészthető, és gyorsan haladós kötetre vágytok, akkor az Útmutató tánchoz nektek szól. S hogy mit is kapsz ettől a kötettől, azon túl, hogy egy kellemes, pityergős délutánt tölthetsz el a társaságában?

- életbölcsességeket

- kérdéseket

- meglátásokat

- szerelmet

- táncot

- flörtöt

- könnyeket

- elmúlást

- és magát az életet.

Összességében szerettem, de annak ellenére is megviselt, hogy ilyen hamar befaltam. Másra számítottam, de nem bánom, hogy nem azt kaptam. Minden egyes sora megérte, és biztos vagyok benne, hogy fogok még olvasni Nicola Yoontól, mert egy olyan üde foltja ő az ifjúsági irodalomnak, amit vétek lenne kihagyni. Olvassátok és szeressétek ti is az Útmutató tánchoz c. kötetet, és próbáljatok meg nyitott szívvel, és nyitott lélekkel hozzáállni. Nem lesz hálátlan, ígérem! 

"Az elmúlt három hétben azt tanultam meg, hogy a romantikus regények túl korán érnek véget. Hiányoznak a fejezetek a kapcsolatok végéből."

"Idővel minden szerelmi történet szívfájdalomba fordul.

Szívfájdalom = szerelem + idő"

" - Fiona megtennéd, hogy nem vetkőzteted szemmel a kisunokámat?

 - Szeretnéd, ha inkább a kezemmel csinálnám? - kérdez vissza Fifi."

" - Ha a társastánc a maffia lenne, Fifi lenne a vezér. Sokkal egyszerűbb lesz az életünk, ha azt tesszük, amit mond."

"Igen, a szerelemhez kell egy kis hit. De az emberek csak azért ugranak bele, mert nem tudják, milyen lesz utána talajt érni. Azt hiszik, a földet érés nem fog annyira fájni. Hogy a talaj valami puhával van lefedve, tollakkal, párnákkal, puha takarókkal, plüss-szőnyegekkel. De én láttam, milyen. Halálos tüskékkel van tele, más merész ugrók csontjaival."

" Hiányozhat a jövőd valaki mással akkor is, ha még él az illető."

" - És látnotok kellene, hogyan néz Shirley-re, mintha ő tette volna a Napot, a Holdat, az összes csillagot az égboltra. Szinte kínos, mennyire szereti őt. De ez a lány pontosan ilyen szerelmet érdemel."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)