Carmen Maria Machado: Parázsló mélység

"Nincs-e fekete részem, ami eléggé kiüresedett, hogy saját személyiséget öltsön?"

*

A pennsylvaniai Mélyemoraj évek óta lángol. Az erdő tele van emberszemű nyulakkal, egy szarvasasszonnyal, aki éhes lányokra vadászik, és nyúzott férfiak hordáival. Ami pedig a város lakóit illeti… Az ő életük sem egyszerű. 

Amikor El és Octavia egy moziban ébrednek, semmire sem emlékezve az elmúlt pár óráról, a két fiatal lány hátborzongató kutatásba kezd, hogy megtudják az igazságot a különös városról, amelyet az otthonuknak neveznek. 

 A Hill House Comics kirobbanó sikerű sorozatában érkező Parázsló mélység történetét A női test és más összetevők elismert szerzője, Camen Maria Machado jegyzi, a lenyűgöző illusztrációkért pedig Dani (Lucifer) felel. Ez a kiadás a széria mind a hat részét tartalmazza.

"Félig üres vagy félig tele a város? Nézőpont kérdése!"

Ezt a képregényt leginkább testvérem ajánlása miatt olvastam el, viszont nem bántam meg, mert egy igencsak érdekes horror/weird fiction kötettel van dolgunk, ami a hangsúlyt a női testre, és a társadalomkritikára helyezi. Carmen Maria Machado neve, egy kis utánanézés után, a kortárs feminista, queer és mágikus realizmus irodalom egyik legerősebb hangjaként vált ismertté. A Parázsló mélység is természetesen beleillik ebbe a közegbe egy kis Stranger Things hangulattal feltúrbózva.

A Parázsló mélység egy látszólag egyszerű, kisvárosi történet, de ennél jóval több rejlik benne. Egy rejtélybe burkolt történet, amelynek két lány áll a középpontjában. Két barát, akik megtesznek mindent az igazság kiderítése érdekében. Nem mondom azt, hogy egy vidám olvasmány, mert nem az, viszont kellően weird és fontos témát boncolgat ahhoz, hogy ne beszéljünk róla. El és Octavia a képregény két központi karaktere, akik elindítják a cselekményt, és akik nem hagyják, hogy a város sötét múltja a múltban maradjon. Egy feminista írás, ami nem hagyja, hogy feledésbe merüljön a sötét titok, amely az emlékezettel és a női testtel van összeköttetésben. A hatalmi visszaélések, a titkok elborzasztó mivolta és a traumák, az emlékezés ugyanúgy megjelennek benne, mint a dilemma a feledés és az emlékezés között. Nem egyszerű olvasmány, viszont rövid, velős és kellően sötét és titokzatos ahhoz, hogy a végére akarjunk járni, és meg akarjuk tudni a város, Mélyemoraj titkát. A hangulat és a képi világ tökéletesen illeszkedik a cselekményhez. A sötét képek nekem nagyon Stranger Things vibe-ot árasztottak magukból, így gyorsan a végére is értem. Persze ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megnyerjen magának a hangulat és a vibe.

A képregényben olyan motívumok jelennek meg, mint a test, az emlékezés, a queer identitás kérdése vagy éppen a kisvárosból való kitörési kísérlet, a jobb élet reménye és a traumák feldolgozása. Machado hű maradt önmagához, és olyan kulcsfontosságú témákra hívja fel a figyelmet, mint a szabad akarat és a hatalommal való visszaélés. A szörnyek kellőképp kiegészítik a már így is sötét világfelépítést, és tökéletes körítést adnak ezáltal a történetnek.

Maga a történet azzal kezdődik, hogy El és Octavia nem emlékeznek arra, hogy mi is történt a filmben, amit elkezdtek nézni a moziban. Ez a tény indítja el a cselekményt, és ülteti el a bogarat a lányok fülében, hogy vajon mi az, amit nem tudnak felidézni. Ebből jön a kérdés, hogy vajon mi a jobb: nem tudni, hogy mi történt, vagy tudni és élni a tudattal, hogy minden hézag kitöltődött, és a helyére kerültek az addig hiányzó részletek?

Ami a műfaját illeti horror, de mágikus realizmussal feljavítva. Nem vagyok nagy horror fogyasztó, annál inkább imádom a mágikus realizmust, hiszen határt tényleg csak a csillagos ég szabhat. A képregény a horror műfaját a természetfeletti elemekkel emeli ki, és borzaszt el közben. A lények a traumák megfelelői, amik igazán a kötet felénél jelennek meg, és onnantól érezhető igazán a jelenlétük.

Van benne egy kis testhorror is, amit nem igazán tudok hova tenni, viszont tökéletesen illik a Parázsló mélységhez és a sötét képi világhoz. Maga a kötet hangulata emiatt nyugtalanító, bemászik a bőröd alá, és egy bizonyos szintig ijesztő is. A képpanelek is erre apellálnak, és a sötétebb tónusok is emiatt olyan kézzelfoghatóak. Továbbá érzelmi és társadalmi nyomást helyez az olvasókra.

A Dani és Tamra Bonvillain által készített illusztrációk tökéletesen illenek a történethez, és ahhoz a stílushoz, amit Machado megálmodott. A rajzstílus kevésbé horror jellegű, mint maga a történet és sokkal inkább álomszerű képeket tár elénk, amely által egy igencsak eltorzult világot mutat be. A lilásabb, sötétebb árnyalatok segítenek a karakterek belső világát érzékeltetni, és már-már olyan, mintha egy rémálom képeibe csöppentünk volna. Nem azt a tipikus képregény felépítést adja, mint amihez szokva vagyok, viszont úgy gondolom, hogy a történethez az kellett, hogy szakadjon meg a panel megosztása, és csak vigyen minket az ár előre. Szöveg nélkül is maximálisan értelmezhetőek a képkockák, és a múlt töredékei szépen kiegészítik a panelek megtörtségét. A képregény nemcsak a nők elleni erőszakot és annak elhallgatását helyezi előtérbe, hanem a queer identitás felvállalását, és a barátságot is. Nem romantizálja azonban Elt és Octaviát, hanem külön-külön mozgásteret enged nekik, ami számomra sokkal szimpatikusabb volt, mintha összeboronálta volna őket. Emiatt sokkal kézzelfoghatóbb a barátságuk, és a kettejük között kialakult szövetség is. A Parázsló mélység nem egy könnyed olvasmány, de őszintén nem is akar az lenni. Ha érdekel egy eltorzult város története, ne hagyd ki a Parázsló mélységet!

"Akárhogy is nézzük, lassú apokalipszisben élünk. Eljön a nap, amikor felébred egy ember Mélyemorajban, és rádöbben, hogy ő az utolsó, aki itt él."

"Az önfeláldozás a világ legnemesebb medvecsapdája. Mindenkit elkap, aki körülöttünk áll, és őket sem ereszti el. Az önfeláldozás önzés."

" - Itt minden sírkő egy áldozat a városért."

" - Csak annyit mondtam, hogy ott csókolóztunk."

" - Nem szeretném látni, mit műveltetek a hellyel."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)