Cassandra Clare: Éjsötét Királynő (Gonosz fortélyok 3.)

"Vér borította a Tanácsterem emelvényét, vér borította a lépcsőt, vér borította a falakat, a padlót és a Végzet Kardjának összetört maradványait is."

*

A ​sötét titkok és a tiltott szerelem már az árnyvadászok létezését fenyegetik! Ártatlanok vére folyt a Tanács termének lépcsőjén az árnyvadászok otthonában. Livia Blackthorn tragikus halála után a Klávéban a polgárháború réme kísért. A Blackthorn család néhány tagja Los Angelesbe menekül, ahol a boszorkánymesterek között pusztító kór forrását keresik.

Eközben Julian és Emma azon igyekeznek, hogy túltegyék magukat tiltott szerelmükön, és veszélyes küldetésre indulnak Tündérföldére A holtak fekete könyvéért. Végül olyan titkokra bukkannak a tündérek között, melyek akár végleg szétszakíthatják az árnyvilágot, és utat nyithatnak egy kilátástalan, sötét jövő felé. Emma és Julian az idővel versenyt futva igyekszik megmenteni az árnyvadászokat, mielőtt a parabataiok átkának rettenetes ereje végez velük és a szeretteikkel.

Lehet, hogy a kárhozat az igaz szerelem ára? Lenyűgöző zárókötet az elsöprően sikeres nemzetközi bestsellerszerzőtől, Cassandra Clare-től. Ismerd meg a Gonosz fortélyok trilógia végső, izgalmas fordulatait!

Most már hivatalos, a kedvenc trilógiám lett a Gonosz fortélyok és a legeslegkedvesebb kötet pedig az Éjsötét Királynő. Nincsenek szavak arra, mennyire imádtam, s mennyire szívesen élnék ebben a világban. Nemcsak fény derül arra, ki az Éjsötét Királynő, de a Gonosz fortélyok eredetét is megtudhatjuk, miért pont ez lett a sorozat neve és mi is tulajdonképpen ez.

Cassie amit eddig felépített A végzet ereklyéiben és a Pokoli szerkezetekben, azokat a szálakat, amiket eddig nyitva hagyott, most kifejtette és elzárta. Eszméletlenül részletgazdag, kalandos, akciódús, egy igazi mestermű, ami sok-sok díjat érdemelne. A maga féltégla méretével hosszú időre kikapcsol és rámutat azokra a pontokra, amiért érdemes belekezdeni a világba és újra belevetni magunkat a történések közepébe. Ez alkalommal sem csalódtam és az az igazság, mindig is sejtettem, hogy majd nekem az igazi szerelem ez a trilógia lesz, de amit a befejező kötetben kaptam arra egyáltalán nem számítottam, több helyen maradt tátva a szám, volt hogy felsikoltottam az izgalomtól és volt, hogy elképedve olvastam a sorokat. Masszív, ugyanakkor energikus és igazi adrenalinlöketet ad a kötet. Tökéletes folytatása a második részben, mielőtt úgy igazán beindulna a gépezet jól megfacsar minket és a démonok közé vet, hogy aztán oldalról oldalra újra és újra elkápráztasson. Minden eddigi regényt felülmúl, amit olvastam az írónőtől és nemcsak megkoronázza az eddigi élményeimet, de valami újat is mutat. Az Éjsötét Királynő alatt már nemcsak egy-egy szereplő sorsa a tét, hanem az egész létezés, az árnyvadászok és az alvilágiak léte a tét. Egy kötet, ami fenekestül felforgat mindent és amiben nem bízhatunk. Egy kötet, ami újabb és újabb meglepetéseket tartogat és ott vár újabb fordulatokkal, ahol nem is számítanánk rá. 

Az írónő mindig is tudta, hogy csűrje csavarja a szálakat és hogyan mozgassa az eseményeket úgy, hogy az olvasók elképedjenek és még többet akarjanak, de ebben a kötetben még ezt is felülmúlta. Az egész árnyvadász létet vonta kétségbe és attól sem riadt meg, mint egy olyan világ teremtése, ahol semmi sem az, aminek látszik. 

Sokakban felmerülhetett a Mennyei Tűz Városa után, mi lett volna, ha Sebastian győz? Mi lett volna, akkor a világgal, az árnyvadászokkal és az alvilágiakkal? Az írónő furfangos módon erre is választ ad, ezek a részletek hol elborzasztják az embert, hol pedig rádöbbentik arra, hogy igen, egy zseniális írónővel van dolgunk, aki minden világ királynője és akit nem lehet és nem is szabad ledönteni a trónjáról. Többek között választ kapunk az Éjsötét Királynőben arra is, kicsoda Ash, mi lesz Livvy-vel, Emma és Jules parabatai kötelékével, a Cohorsszal, Alicantével és az egész világgal. 

Minden szereplő megkapja a méltó vagy épp elkerülhetetlen lezárását, továbbá az írónő úgy mozgatja a szálakat, hogy a végére egyetlenegy szálka se maradjon a szemünkben. A végzet ereklyéi rajongók is nagyobb dózist kapnak a már megismert szereplőkkel és Tessa-Jem páros is újra feltűnik. Minden, amit eddig szerettünk ebben a világban összeforr a harmadik Gonosz fortélyok kötetben és nagyobbat üt, mint valaha. 

Levesz a lábadról, ámulatba ejt és arra ösztönöz, hogy te magad rakd össze a képet, te magad jöjj rá ki az Éjsötét Királynő és ennek mi köze van a Gonosz fortélyokhoz. Ahogy már megszokhattuk megannyi szálon fut a cselekmény, megannyi időben és helyszínen, mégis úgy érzem ennyire összetett és ennyire zseniális, még sosem volt. Ahol kell szívszorító, ahol pedig arra van szükség lehengerlő. 

Annyira de annyira imádtam, hogy legszívesebben újra kezdeném és újra elmerülnék benne. Ami magát a kötetet illeti nemcsak a borító kápráztat el, hanem a kötetben szereplő illusztrációk is, valami álomszép és adnak a kötetnek egy hatalmas pluszt. Maga a cselekmény sok szálon fut, mint ahogy azt megszokhattuk, nagyon sok mindenre kell odafigyelni, de az biztos, hogy ezek a szálak egy ponton összeérnek és a hatásuk 100 oldal múltán is érezhető. 

És, igen nincsenek benne logikai bukfencek, minden esemény és elkezdett gondolat logikusan követi a másikat, nincs egy pillanat, amikor azt érezné az ember, hogy nem ért valamit, mert mind a 846 oldal egy kémiai láncot alkot, ami alig várja, hogy robbanjon. Imádtam ezt a kötetet, mert nemcsak megvett magának kilóra, de újra és újra megmutatta miért is vagyok annyira odáig ezért a világért.

Nemcsak Emma, Julian, Christina, Mark, Tavvy, Dru, Ty, Kit és Kieran szerettették meg magukat velem, hanem az egész mindenség. Akiket utáltam, azok is egy idő után változtak, ez nyilván a Cohorsról nem mondható el, de amellett, hogy egy nagyon szépen felépített és megmunkált világról van szó, a karakterek cipelik a hátukon a történetet. A szerelmi szál is egészen egyedi, megmutatja mi van akkor, ha két szív szereti egymást, de nem lehetnek együtt, mégsem bírják ki a másik nélkül és végre, már az Éjfél kisasszonyt követően tudni akartam többet és többet a parabatai átokról és ezt az Éjsötét Királynő megadta, sőt ennél jóval többet. Válaszokat és megoldásokat kínál, utat mutat és mindenkit leborít a lábáról, hogy aztán kezét nyújtva felsegítsen a földről. Imádtam ezenkívül azt is, ahogy megvétózta az eddig ismerteket és egy olyan világ első pilléreit sorakoztatta fel előttem, amiben lehetséges az árnyvadászok és az alvilágiak együttélése és a béke, persze ehhez rögös út vezet, tele bukkanókkal és sosem lehetünk eléggé biztosak abban, hogy ez mennyire hat majd ki a további világokra és a további Cassie kötetekre. Vajon sikerül meghozni a békét és egy új világot teremteni? Vajon vannak olyan erősek, hogy ez lehetséges legyen? Minden egyes bizonytalanságban töltött pillanat megérte és újra végigcsinálnám, ha azt a lezárást kapnám, amit Emmáék. Nem titok, hogy Emma és Jules különösen kedves a szívemnek és emiatt nehéz volt, nagyon végigélni a kötetet, de minden egyes áldozat és könnycsepp megérte.

" - Okosabb vagyok nálad - felelte Julian. - Mondjuk, ezért mg nem veregetem vállon magam. A fűrészpor is okosabb nálad."

" - Mondták már rád valaha is, hogy buta vagy, Kieran herceg? - kérdezte súgva."

" - Magnus Bane prűd apácának hat mellette."

" - Ez nem teher. - Emma továbbra is a hátát fordította felé. - Csak arra emlékeztetsz vele, hogy miért szeretlek."

" - Az, hogy elveszítelek - folytatta Julian. . Senkit nem szerettem így, mint téged, és tudom, hogy soha nem is fogok. Nélküled nem vagyok önmagam, Emma. Ha az ember feloldja a festéket a vízben, nem tudja többé kivenni belőle. Így megy ez. Téged sem tudlak kivenni magamból. Ahhoz ki kellene tépni a szívemet, márpedig nem tetszem magamnak a szívem nélkül.Ezt most már tudom."

Ha te is elolvasnád és elmerülnék az árnyvadász világ rejtelmeibe ide megrendelhető 16%-os kedvezménnyel!

Lana Millan: Raziel 2 - Egy angyal a szerelem küszöbén (Raziel 2.)

"A teremben kialudtak a fények, a nézőtér homályba merült, és néhány kivételtől eltekintve minden néző elcsendesült."

*

Ismered a viccet, amiben egy bukott angyal és egy félnótás démon néhány társával elindul, hogy megmentse az emberiséget, miközben néha abban sem biztosak, hogy érdemes-e reggelente felkelni az ágyból?

Raziel és Belader párosa Nevada kopár vidékét ezúttal a napfényes Miamira cseréli. Kalandos útjuk során szerencsére arra is jut idejük, hogy a rájuk vadászó pokolfajzatokon kívül saját magukkal és egymás iránti érzéseikkel is fölvegyék a harcot.

Küldetésükhöz olyan különös figurák csatlakoznak, mint Theo, az ateista, Manuel, az elvált mexikói pincér, Soren, a dán cserediák vagy Tully, az angyalból lett sürgősségi sebész. Lucifer mellett most Belader történetét is megismerhetjük.

Tengerpart, pálmafák, luxus, mexikói konyha, mocsár, aligátorok és egy cseppnyi armageddon egy eltökélt bukott angyal és egy útkereső démon társaságában.

A hetekben jelent meg a Raziel sorozat második része - remélem még nagyon sok rész fog napvilágot látni, mert az a helyzet, hogy függője lettem. Szóval abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy már el is olvashattam. Köszönet érte az írónőnek és a kiadónak.

Ami magát a kötetet illeti, nem valami hosszú és egy délután alatt simán ki is lehet olvasni. Nagyon szórakoztató, egy küldetés van a történet középpontjában és hozza a már megszokott szarkasztikus, szókimondó formáját. A cselekmény nagyon pörög, nincs egyetlen egy unalmas momentum sem. Úgy érzed magad olvasás alatt, mintha egy jól megrendezett filmet néznél és az az igazság, hogy a Good omens sorozat különleges világa és szemlélete is érződik benne. Főleg Uriel és Lucifer hasonlítanak Aziraphale-re és Crowley-ra. Emiatt is meg magáért a történetért is imádtam. Szórakoztató, kikapcsolódást nyújtó igazi kalandregény tele események sorozatával és igazán különc, néhol idegesítő, de nagyon is szerethető karakterekkel, akik megszínesítik a lapokat és tartalommal töltik meg azt. Az olvasásom úgy nézett ki, hogy elkezdtem, majd többször is felnevettem közbe és végig ott ült az a bizonyos mosoly az arcomon, hiába komoly maga a téma, hiszen a világvégét akarják főhőseink megakadályozni, mégis van az írónőnek egy olyan bája, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni és ezt az érzést maximálisan át is adja a Raziel második részében. Imádtam, ahogy eszeveszett sebességgel robog a regény, ahogy újabb karakterek csatlakoznak, ahogy egyre jobban kibontakozott a cselekmény, hogy nemcsak egy síkon játszódott, ahogy fejezetről fejezetre egyre többet adott és ahogy levett a lábamról. 

Ami magát a kötet felépítését illeti, nemcsak a jelenben játszódik, hanem néhány fejezet erejéig a múltba is betekintést nyújt, megismerhetjük a mi drága démonunk gyerekkorát és arra is fény derül, hogy is került bele ebbe a küldetésbe és hogyan is, mi célból, vagyis leginkább ki miatt lett az, aki. 

Nagyon ajánlom, hogy mielőtt elkezdenétek a második részt elevenítsétek fel az első történéseit, mert az a helyzet, hogy kellett egy kis idő, mire újra belerázkódtam a cselekménybe és kétségetek se legyen afelől, hogy majd az írónő segít ebben, mert úgy belevág a dolgok közepébe, ahogy azt kell. Nincs felesleges szócséplés, csak a fontos dolgokra tér ki és ezeket taglalja. Itt nincsenek vakvágányok, nincsenek útvesztők, csak az igazság és a küldetés. 

Szándékos vagy nem de mindezek középpontjában egy vírus áll, ugye milyen találó? Ennél aktuálisabb nem is lehetne. Egy vírus, ami képes lenne kiirtani az embereket. Egy vírus, amit meg kell akadályozni és amire ellenszert kell létrehozni. Ugye milyen ismerős? Ha szeretnétek ezt a helyzetet angyalokkal és démonokkal karöltve végigkísérni, akkor nagyon ajánlom Lana Millan mesterművét. 

Nemcsak zseniális, de nagyszerű is. Igazi csemege, főleg így 2020-as szemléletben. Igaz, hogy csak 247 oldalt kaptam, mégis azt mondhatom, hogy ez a 247 oldal végig izgalmas, lehengerlő és nagyon is olvasmányos. Már az első oldalon magába szippantott és minél előrébb jutottam, annál inkább többet és többet akartam belőle. Nagyon gyorsan végig lehet menni rajta, de a mondanivalója sokkal tovább veled marad, mint az a pár óra, amíg a végére érsz. 

Eleinte csak azért kezdtem bele, mert angyalos-démonos, kicsit Supernatural feelingű volt, de most már azért tart a markában, mert minden egyes oldallal fokozza a feszültséget, nem hagy nyugtot és kérdéseket vet fel bennem. Rövid, de annál inkább tanulságos és elgondolkodtató. Ami pedig a karaktereket illeti, hol hisztisek, hol szórakoztatóak, de az biztos, hogy mindig történik valami, ami miatt kénytelen vagy tovább lapozni és várni az újabb fordulatokat és eseményeket. 

Az sem elhanyagolandó szempont, hogy egyedi és a maga nemében egyedülálló. Maga a cselekmény stabil lábakon áll, ha kellett komor volt, őszinte, de a szórakozást sem veti meg. Egyedül azt hiányoltam benne, hogy túl rövid és kevés érzelem kap szerepet. Igaz, hogy az áll a kötet borítóján, ami amúgy meseszép, hogy egy angyal a szerelem küszöbén, de ez érzelmi szinten még csak kibontakozóban van. Viszont az adok-kapok helyzetek, a váratlan történések nagyon jól ellensúlyozzák ezt. Ami magát a lezárást illeti, nagyon hamar jött és egyre inkább arra sarkall, hogy többet és többet akarjak, mert ez még korántsem a vége és úgy érzem, most kezd majd csak igazán izgalmas és letehetetlen lenni. Ahogy mi, úgy Raziel és Belader sem kerülhette el a karantént. Az írónő 21 apró novellán keresztül mutatja be a két karakter mindennapjait a karantén alatt, mintegy kiegészítve a sorozat második részét. Ezek a kis szösszenetek enyhítik a sóvárgást a harmadik rész iránt, de belénk is sulykolja azt, mennyire is robbanó párost alkot a két karakter.

" - Ugye most csak viccelsz? Mondd, hogy ez csak poén! Az nem lehet, hogy úgy adtad oda a szárnyam egy démonnak, hogy közben nem ismered a szerződést teljes egészében. Ugye?"

" - Bizonyára ő a faragatlan démon, aki segít utadon - súgja a fülembe Muriel, tudomást sem véve Beladerről. - Barbár teremtmény, de mi nem hibáztatjuk ezért. A pokolban köztudottan rosszak a körülmények, nincs oktatás, se klíma."

" - De hát ez nem mese! Azért jöttünk, mert eltűnt a Tudás Könyve, Razielt kidobták a mennyből, és most meg kell találnunk egy csapat embert, akik megmenthetik az emberiséget a pusztulástól."

" - Vicces vagy, pokolivadék! Majd pont te leszel az, akinek adok a véleményére! Az, akinek az okoz élvezetet, hogy rombol, bomlaszt, nekem ugyan nem osztja az észt! Napi tizenkét órában dolgozunk, csak tegnap kilenc ember életét mentettük meg, mi ez, ha nem magasztos cél? - mondja Tully szájbiggyesztve, majd a cigarettájába szív, elnyomja és rágyújt egy másikra."

Köszönöm még egyszer az írónőnek és a kiadónak a lehetőséget! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 20%-os kedvezménnyel!

Ella Maise: Hozzád megyek Jack Hawthorne

"Figyelmeztetés önmagamnak: a jóképű ismeretlen mellett állva SEMMIKÉPPEN se mondj igent, amikor az anyakönyvvezető felteszi a nagy kérdést, miközben te semmit nem tudsz a leendő férjedről!"

*

Őrült vagyok? Hozzámentem egy idegenhez. Amikor a jövőmről álmodoztam, nem így képzeltem el. De aztán jött Jack Hawthorne… Jack és én mindent fordítva csináltunk. Az első nap, amikor találkoztunk, megkérte a kezemet. Azt gondolnád, hogy egy pasi, aki ilyen jól néz ki, aki kissé ugyan rideg, mégis elbűvölő és teljességgel elérhetetlen, csak élete szerelmének kérné meg a kezét, nem? Nem. Engem kért meg. Egy totál idegent, aki még soha nem hallott róla. Egy idegent, akivel a vőlegénye csupán pár hete szakított. Azt gondolnád, a szemébe nevettem, és bolondnak neveztem – és még sok minden másnak –, aztán a lehető leggyorsabban otthagytam. Nos… pontosan ezt tettem, kivéve az otthagyós részt. Csupán pár perc kellett neki, hogy rábeszéljen erre az ajánlatra… mármint a házasságra. Hamarosan el is érkezett életem legboldogabb napja. Ja, nem. Életem legrosszabb napja volt. Őt hibáztatom azért, hogy belementem ebbe az egészbe. A csodálatosan kék szemét, azt a komoly arckifejezést, amelyről nem gondoltam volna, hogy ennyire bele fogok bolondulni. A dolgok akkor kezdtek megváltozni, miután közölte velem, élete legnagyobb hibáját akkor követte el, amikor elvett engem. Ugyan továbbra sem beszélt sokat, a tettei beszéltek helyette. És a szívem kezdett ráhangolódni erre a beszédre… Egyik percben még nem is ismertem, aztán ő lett a mindenem. Egyik percben még elérhetetlennek tűnt, aztán mintha teljesen átadta volna magát nekem. Egyik percben azt hittem, hogy ami köztünk van, az igaz szerelem. A következő percben már minden hazugságnak tűnt.

Ella Maise írásai mindig különleges helyet fognak elfoglalni a szívemben, ez most sincs másképp. Van benne valami egészen egyedi, egészen különleges, ami minden egyes regényénél ott van és minden egyes köteténél érezteti az írónő hangját, gondolkodásmódját és világ szemléletét. Az írónő mindig ráébreszt arra, hogy igenis létezik a szerelem, csak meg kell találni hozzá a megfelelő embert.

Amikor elkezdtem a regényt még nem tudtam, mivel van dolgom. Nyilván a fülszöveg elolvasása sokat segít, de mint minden könyvnél, úgy a Hozzád megyek Jack Hawthorne is sokkal több, mint néhány összefoglaló, vagy éppen kedvcsináló mondatok összessége. Egy komplex, érzelmekkel és hibákkal, döntésekkel teli események sorozata, ami megindítja az embert és ami óráról órára leköt és értelmet ad. A cselekményt nézve egy slow burn romance-szal van dolgunk, ami annyit tesz magyarul, hogy lassan találnak érzelmi szinten egymásra a karakterek, hosszadalmas az az út, amit az érzelmek felé tesznek meg, nem szereleme első látásra, mégis szerelem, csak a lassabbik fajtából. Magyarul lassan beteljesülő szerelemnek, vagy románcnak mondanám. Ha a műfaját tekintem, akkor slow burn, de ha ennél sokkal tovább haladok, akkor azt mondanám, hogy nemcsak érzelmek sokasága, hanem valódi érzések és elképzelések kapcsolata a regény. Néhol döcög, néhol vánszorog, de amikor kell elemi erővel elsöpör minden kételyt és megmutatja az igazi valóját. Valamivel hosszabb, mint az eddigi olvasásaim az írónőtől, de komplexebb és összetettebb is. Szépen, fokozatosan, az elejétől építi fel nemcsak a cselekményt, hanem a mondanivalóját és a végkimenetelt is. Ahol kell begyorsít, de ha az kell akkor lelassít. Kell hozzá idő, hogy az ember belerázódjon a cselekménybe, de ha ez megtörténik, akkor onnantól kezdve nincs megállás.  Egyik pillanatról a másikra levesz a lábadról és addig nem hagy nyugtot, amíg meg nem tudod, mi lesz Jack és Rose történetének a vége. A név választás sem véletlen, a Titanic rajongói örömére az írónő a két tragikus szerelmesről nevezte el a karaktereit, de vajon az ő sorsuk mennyiben befolyásolja a Marriage for one történetét? 

Vajon ők is tragikus véget érnek? Vagy sikerül mindkettejüknek még a jéghegybe csapódás előtt elhagyni a süllyedő hajót? Vajon vannak elég erősek, ahhoz hogy elkerüljék a tragédiát? Vagy ha ez mégis bekövetkezik hogyan tovább? Ella Maise szerelmes párja nem a megszokott módon találkoznak, nem a megszokott módon indítják a kapcsolatukat. Náluk minden fordítva van. 

A normális alaphelyzet randival kezdődik és házassággal végződik, de nem Jack és Rose esetében. Ők házassággal indítanak és valami egészen szürreális alakul ki közöttük. Vajon ha az ember egyből belecsöppen egy házasságba mennyi az esélye annak, hogy közömbös maradjon a másik iránt? Mennyi az esélye annak, hogy 2 évet érzelmek és elköteleződés nélkül vigyenek végig? A Hozzád megyek Jack Hawthorne -ban mindenre fény derül. 

Ami magát a cselekményt illeti, a kezdeti bizonytalanságot felváltja a meglepetések és váratlan fordulatok kettőssége. Érzelmileg megragad, magával ránt és nem ereszt. Egy olyan szerelem történetét kapjuk, ami jóval korábban kezdődött, mint a történet kezdete. Egy olyan szerelemről ír az írónő, ahol a felek idegenek egymásnak, de mi van, ha ez csak a látszat? 

Mi van, ha ennél jóval több bújik meg a felszín alatt? Mi van, ha az érzelmek nemcsak elindítanak, de egy bizonyos ponton meg is gátolnak valamit? Ella Maise mesterien csavarja a szálakat, a kellő pillanatban dobja le a bombát és várja meg a robbanást, hogy aztán szedegethessük össze a darabokat és állítsuk a helyes sorrendbe és irányba a kapott információkat. 

Ami pedig a karaktereket illeti, Rose már az első percekben szimpatikus, drukkoltam, szurkoltam érte. Kedves, megmondó, makacs nőszemély, akivel nagyon könnyű együtt érezni és aki a maga bájával és múltjával egyből belopja magát az olvasók szívébe. Ezzel szemben Jack a szexi, rezzenéstelen, érzelemmentes férfi, akit nehéz kiismerni, aki biztos, hogy darabokra fog törni, mégsem tudsz megálljt parancsolni neki. Nagyon is kedvelhető, erős férfi karakter, akire érdemes odafigyelni, mert nagy meglepetéseket képes okozni. 

Amikor elolvastam az első néhány fejezetet kételyek gyötörtek, nem tudtam, mégis ebből hogyan is fogja kivágni magát az írónő és hogyan fog nekem egy olyan "ellamaise-s" szerelmi történetet összehozni, amit már megszoktam tőle, de azt kell hogy mondjam, sikerült. Igaz Jason és Adam szintjét nem ugorta meg, de itt nem is ez volt a cél. Hanem az, hogy megmutassa, mennyi felé képpen is lehet értelmezni magát a szerelmet és azt, hogy ez hogyan is forrjon ki, hogyan is váljon teljes egésszé.

Maga a regény igazi hármas tagoltságú, kezdve az ismertető és bemutató első felével, majd az érzelmekben és érzésekben gazdag középső résszel, majd a fájdalmas, mégis édes befejező felével. Érzések, gondok, komoly témák, betegség, szeretni akarás, sodródás az árral és szembekerülés a valódi fájdalom érzésével. Ezek mind mind elemei a Hozzád megyek Jack Hawthorne -nak. Ahol kell szexibb és érzékibb, mint valaha, de arra van szükség szomorú és kétségeket ébreszt. Kaptam egy regényt, ami a maga valóságával lehengerelt, ami 568 oldalon át fenntartotta az érdeklődésem és ami megmutatta, hogy egy kemény, páncélba zárt szív is képes érezni és érzéseket kiváltani másokból. Összességében egy komplex, minden részletre kiterjedő történetet kaptam, ahol a múlt eltörpül a jelen és a jövő mellett, ahol az érzelmek fontosabbak, mint a makacsság, ahol érződik az írói hang, mégis más, mint az eddigiek. Egy történet, ahol nincsenek szabályok, ahol a karakterek irányítják a teljes cselekményt és rajtuk áll, illetve bukik minden. Ella Maise rajongóinak kötelező, de ha még nem olvastál tőle, viszont szereted a slow burn romance -ot, akkor szívből ajánlom Jack és Rose elfojtott érzelmekkel teli, fájdalmas, de egyben gyönyörű szerelmi történetét.

" - Ó, most már tényleg szeretnék még többet tudni. - Samantha keze megpihent az alkaromon. - Hogy a fenébe történhetett meg, hogy a hideg és visszafogott Jack Hawthorne hülyét csinál magából?"

"Mi a fene van ezzel a lánnyal? Miért nem tudom betartani a három lépés távolságot? Mégis mi a fenét fogok csinálni?"

" - Te számoltad a mosolyaimat?

  - Inkább csak megpróbáltam, mivel te úgy kuporgatod a derűs arckifejezéseidet, mint a mókus a télire begyűjtött mogyoróit."

" - Gyerünk, Jack Hawthorne, tedd fel a koronát a mai napomra! Hadd legyen meg a mesterhatosod! Mosolyogj végre rám! Hidd el, menni fog... Tudom, hogy képes vagy rá. Megvan benned az akarat."

" - Te vagy az életem egyetlen igazi szerelme - suttogtam vissza nyers, mély hangon. - Miközben a képmutatással foglalkoztam, valahogy teljesen a rabod lettem, és ma már el sem tudnám képzelni az életemet nélküled."

Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 29%-os kedvezménnyel!

Borsa Brown: Sapho második rész (Sapho 2.)

"Órákra, sőt napokra van szükségem, mire összekapom magam. Lia most ment el, a kanapén ülök, mint egy lerakott zsák."

*

Szerelem és megtorlás a bűn kapujában. Umberto Sapho, a szicíliai Cosa Nostra egyik családjának vezére, alapos leckét kap. Nemcsak arra jön rá, hogy a hatalom ingatag, mindennap meg kell érte harcolni, hanem arra is, hogy a szíve az egyik legnagyobb ellenségéhez húzza. Lia Dortella, a nyomozónő, elérheti azt, amit már gyerekkorában kitűzött célként. Apró lépések választják el a lelki békéjétől, de az érzéseivel nem tud harcba szállni. Mindenkinek megvan a maga fegyvere, és nem fél használni a másik ellen… De megtanulják, hogy „Aki háborúba kezd, annak két sírt kell ásnia!” Találkozik jó és rossz, kegyes és kegyetlen, szív és ököl, vágy és gyűlölet.

Borsa Brown különleges, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikus írásai hamar az olvasók kedvenceivé váltak. Nagy sikerű maffiakötetei folytatódnak, ezúttal egy másik család történetét ismerhetjük meg, de a szabályok ugyanazok: hibázni nem szabad, érezni tilos!

Az első rész után kétség sem fért hozzá ahhoz, hogy folytatni fogom Umberto Sapho történetét. Nemcsak teljesen a rabjává tett, de világokat mozgatott meg bennem. Szerettem és az első rész után ölni tudtam volna a folytatásért. De kellett is az idő, hogy minden leülepedjen bennem és újult erővel tudjak belecsapni a kötet közepébe, mert abba biztosak lehettek, az írónő nem lacafacázik és már az első oldalakon bevezet a mély vízbe.

Habár eléggé fájdalmasra sikerült az első rész lezárása egészen a kötet végéig reméltem, hogy majd az írónő megváltoztatja azt és nem fog adrenalintúltengéstől és reménytől száguldani a szívem. Úgy kezdtem el a kötetet, hogy tudtam, más lesz mint amire számítanék, de még így is elemi erővel döntött le a lábamról és mutatta meg azt, amit már eddig is tudtam, hogy bizony Umberto Sapho simán felél a Borellik oroszlánjához, Massimóhoz, s ha engem kérdeztek számomra Umberto hitelesebb, szerethetőbb és klasszikusan a rosszfiú külsejébe bújt jófiú, akit nem lehet utálni, csak tisztelni és követni a parancsait. A Sapho 2 már nemcsak egy klán életét és a szerelmet, a vágyakozást mutatja be, hanem az erőt és a Cosa Nostra jövőjét is, magát a szervezetet és a családok közötti kapcsot, azt amit egy pillanat alatt el lehet törni és semmissé lehet tenni. A kötet valahol a szív és az ész játéka is, de az utolsó oldalakig nem lehetünk biztosak benne, hogy vajon melyik fog felülkerekedni, hogy melyik fog győzedelmeskedni és melyik lesz az, aki lezárja a csatát és megnyeri a háborút. Sokan gondolhatják azt, hogy már ötödjére olvasni ugyanarról unalmas, de nem, mert Borsa Brown egy igazi őstehetség, akinek a vérében olasz vér csörgedezik és kétség kívül alapos, precíz, mindent átfogó kutatást végzett ahhoz, hogy ennyire hiteles legyen az általa felépített világ és hogy ennyire szeressük, amit hónapról hónapra letesz az asztalra. 

Az írónő egy igazi kincs, akit nem szabad elengedni, aki regényről regényre elkápráztat minket és megmutatja, mekkora őserő is lakozik a törékeny alakjában. Visszatérve a regényhez. Egyszerre vágott a falnak és emelt fel onnan, hogy a következő oldalon újra odacsapjon és addig ne engedjen el, amíg ki nem mondja az utolsó szót. A regény tele van meglepő fordulatokkal, meglepő eseményekkel, hátborzongatóan lehengerlő stílussal és egy csipetnyi olasz virtussal, ami megfűszerezi és ízesíti a regényt igény szerint. 

Amikor elkezdtem egyáltalán nem arra számítottam, mint amit kaptam, de mint eddig oly sokszor Borsa azt is megmutatta, hogy de arra van szükségem, amit ad és nem arra, amit én szerettem volna, illetve amit elképzeltem. Tudom, sokak félnek az olyan regényektől, ahol vannak hatalmi harcok, vér és brutális, ami más mint a mi világunk, de Borsa képes úgy megírni ezeket, hogy kikapcsoljon és ne féljünk tőle. 

A Sapho második része minden egyes oldallal egyre többet és többet ad, egyre jobban megmutatja az igazi arcát és azt, hogy Umberto hiába akar erősnek látszani, néha igenis szükség van a női kezekre. Ami a maffiás szálat illeti úgy gondolom, hogy ebben a kötetben a legkiforrottabb, itt kapjuk a legtöbb információt, itt látjuk a valóságban is hogyan működik ez a világ és itt kapjuk az első pofonokat is.

 Sokan mondják, hogy első a kötelesség, de mi van akkor ha a szív mást akar? Mi van akkor, ha a törvény másik oldalán állunk, mégis a törvény embere az, aki elrabolja a szívünket? Mi van, akkor ha hiába tudja a szívünk azt, hogy nem szabad, az eszünk mégsem hallgat rá? Mi van akkor, ha a don beleszeret egy karabélyosba? Mi van akkor, ha ez a szerelem már az első perctől el van ítélve, de mi nem akarjuk tudomásul venni?

Mi van akkor, ha harcolnánk, de tudjuk jól, mi lesz az eredmény? Szétmarcangol, leteper, kést döf a szívedbe, de hagyja hogy lélegezz és megéld a fájdalmat.  A Sapho második része ezt jelentette nekem. Engedte, hogy folytassam a történetet, de fájdalmat is okozott, mégsem engedte el a kezem és a végéig fogta, szorította és a képembe ordította azt, amit már eddig is tudtam... Az élet nemcsak fekete-fehér, tele van színekkel és árnyalatokkal. 

Tele van döntésekkel, jókkal és rosszakkal és tele van fájdalmakkal, amik megerősítenek és megmásíthatatlan érzésekkel, amik ha nem vagy elég erős az utadat állják és belekerülsz egy olyan örvénybe, amiből nincs kiút. Maga a kötet feszültséggel teli, olvasmányos, veszélyes, véresebb, mint az eddigiek. Az élet igaz arcát mutatja egy teljesen új Umbertóval az élen. Az élet megy tovább, de a harc sosem áll meg. A második rész hűen az elsőhöz izgalmas, de valamivel komolyabb is annál. Nem fél harcolni, szembeszállni másokkal és nem riad vissza az akadályoktól. Megmutatja a Sapho klán vezérének komorabb, sötétebb, felelősségteljesebb arcát és minden egyes döntéssel azt sulykolja beléd, hogy hiába állsz készen, Umberto le fog igázni és az lesz, amit ő akar. Nincs előle menekülés, nincs kiút, bekebelez és a csapdájában fogsz vergődni. Ami pedig a végét illeti keserédes, de van benne valami szép is. Azt nem mondom, hogy teljesen elégedett vagyok a végkimenetellel és azt sem, hogy nem maradtak bennem kérdések, de megértem az okokat és az indokokat, ami miatt Borsa úgy zárta le a regényt ahogy. Ha szeretnétek egy velejéig szicíliai, maffiás történetet olvasni szerelemmel, érzésekkel és sorsfordító döntésekkel, akkor szívből ajánlom a Sapho köteteket. Ahol kell veszélyesek és ádázak, de a gyengédebb oldalukat is megmutatják, ha arra van szükség.

" - Nem mindenki jó, akiről azt hisszük, hogy az, és nem mindig rossz, akiről azt feltételezzük."

" - Nem érdekel a nevem. Sem a Velta, sem a Dortella. Nem érdekel a rendfokozatom. Nem érdekel a törvény! Amikor előttem állsz és én a szemedben látom magam, semmi sem érdekel, Umberto."

" - (...) Mi lenne, ha nem úgy beszélnél velem, ahogy egy nagybácsi, hanem úgy, mint egy barát! Szükségem van rád, te oroszlán! De ha te néha lehettél egy kis töketlen kutya, akkor én is olykor átmehetek vinnyogó pávába! Nem? A barátság erről is szól! Úgyhogy told hátrébb az arcodat, míg bele nem fejelek!"

" - Igen, a nevem az. De nem a nevünk határoz meg minket, Alessandro, hanem a tetteink. Remélem, hogy sosem kell majd bevinnem Umberto Saphót, de meg fogom tenni, ha kell. Ez rajta is áll! Tegye boldoggá az embereket, akik ebben a városban élnek. Ne zsákmányoljon ki kereskedőket. Ne csábítson bűnre fiúkat... és akkor békében élhet..."



Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 15%-os kedvezménnyel!

Suzanne Collins: Énekesmadarak és kígyók balladája (Az éhezők viadala trilógia)

"Coriolanus beleengedte a maréknyi káposztát a forró vízbe, és megfogadta, hogy egy szép napon soha nem vesz ilyesmit a szájába."

*

A ​becsvágy hajtja.

A küzdelem élteti.

De a hatalomnak megvan az ára.

Annak az aratásnapnak a reggelén járunk, amely a tizedik Éhezők Viadalát előzi meg. A Kapitóliumban a tizennyolc éves Coriolanus Snow élete nagy dobására készülődik, a mentori posztjára a Viadalban. Az egykor nagy hatalmú Snow-házra nehéz idők járnak: a jövőjük azon múlik, hogy Coriolanus képes lesz-e elbűvölőbbnek, ravaszabbnak és taktikusabbnak bizonyulni diáktársainál, és győztest tud-e faragni a saját kiválasztottjából.

Az esélyek azonban ellene szólnak. Azt a megalázó megbízatást kapja ugyanis, hogy a 12. körzet lány kiválasztottját mentorálja, a legaljának a legalját. Sorsuk ezzel végleg összefonódik – Coriolanus minden döntése kedvezményekhez vagy kudarchoz, csillogáshoz vagy csődhöz vezethet. Az arénán belül életre-halálra szóló harc következik, az arénán kívül pedig Coriolanus elkezd együttérezni megpecsételt sorsú kiválasztottjával… és mérlegelnie kell, hogy a szabályok követése-e a fontosabb, vagy a túlélés. Kerül, amibe kerül.

Amikor felreppent a hír, hogy újabb Éhezők viadala köteten dolgozik az írónő biztos voltam benne, hogy nekem olvasnom kell, hiszen anno nagyon imádtam az eredeti trilógiát és alig vártam, hogy újra belecsöppenjek a már ismert világba, igen ám, de arra nem számítottam, hogy az írónő Coriolanus Snowt teszi meg főszereplőnek, aki valljuk be senkinek sem a szíve csücske. Egy tipikus negatív karakter, aki zsarnok és keménykezű, aki szörnyű döntéseket hoz és szörnyű tetteket képes véghezvinni.

A kötet a Prológus szervezte Bookstagram turné keretein belül került hozzám, köszönöm a bizalmat itt is. Amikor kézhez kaptam a kötetet nem tudtam, mire is számítsak. Olvastam jókat is meg rosszakat is a kötetről, de az biztos, hogy megrengetett, megdöbbentett és fenekestül felforgatta az eddigi elképzeléseimet a viadalról, a Kapitóliumról és magáról a körzetekről is. Egy olyan történetet kaptam amire senki sem számított, ami nem magát a viadalt mutatja be, mint résztvevő, hanem a körülötte zajló eseményeket és a kezdetleges terveket, amik majd elvezetnek minket ahhoz az Éhezők viadalához, amit már ismerünk. Történetünk főszereplője a már említett Coriolanus Snow, az Énekesmadarak és kígyók balladája alatt a fiatalkori énjét ismerhetjük meg. Kezdve a családja múltjával, a fiatalkori döntéseivel és az első szerelemmel. Sokkal kegyetlenebb kötetre számítottam, bár így is brutális erővel csapott le rám. Kihúzta a lábam alól a talajt és néhány résznél csak pislogtam vagy épp fel voltam háborodva, hogy miért kell ezt. 

Miért kell tinédzsereknek más tinédzserek életéről döntéseket hoznia? Miért kell halálra ítélni másokat? Miért kell a háború veszteseinek életét még jobban meggyötörni? Miért kellett az írónőnek az ifjú Snowt úgy leírnia és bemutatni, hogy megkedveljük a karakterét? Mert az a nagy helyzet, bármennyire is utáltam Snow elnököt, a fiatalkori énjével nincs semmi bajom, sőt tulajdonképpen egészen kedvelhető, bátor karakter, aki józanul tud gondolkodni és egyáltalán nincs meg még benne az a kegyetlenség és zsarnoki hatalom ami jó pár év múlva jellemezni fogja. 

Maga a cselekmény ehhez képest nem egy helyen döfi át tőrrel a szíved és hagyja, hogy egymagad kelj fel és foltozd be azt. Cselekménydús, gyorsan pörgő, megdöbbentő olvasmány tele erőszakkal, halállal és megvetéssel. A regény 3 része is ezeket az érzéseket erősítik. A mentorban még csak kapizsgáljuk, a felszínt karcoljuk majd A díjban elborzadunk, s A békeőr részben fordul csak igazán nagyot velünk a világ. 

Mindemellett hozza az elvárt színvonalat, tökéletes előzményt ad a trilógiának és önmagában is megállja a helyét. Erős, határozott hangú kemény olvasmány, ami a 10. Éhezők viadala sűrűjében játszódik tele lelkiismerettel, jósággal, igazságérzettel, meglepő fordulatokkal és eget rengető változásokkal. Aki egyszer belekezd biztos, hogy nem tud leállni és még többet és többet akar majd belőle. 

Ami magukat a karaktereket illeti, a középpontban Snow áll, a sanyarú sorsa, a nélkülözés és a remény vesztettség, de ahogy feltűnik a színen a 12. körzet kiválasztottja úgy fordul nagyot vele a világ és úgy nyílik meg előtte a lehetőségek kapuja. Igen, de mi van, ha túl sokat akar egyszerre és két szék közül végül a padlón végzi? Vajon kivégzik vagy más büntetés után néznek? Nem kedveltem Coriolanust, de együtt éreztem vele és drukkoltam, hogy viszonzásra találjanak az érzelmei és végül boldog befejezést kapjon, de az Énekesmadarak és kígyók balladája nem egy érzelmektől túlfűtött regény, hanem egy disztópia, ahol csak a halál és a bosszú a biztos. 

Ezenfelül a kötet megmutatja azt is, hogy Coriolanus nem született gonosznak, szörnyetegnek. A tettek és az elvárások tették azzá, aki lett. Eredendően senki sem bűnös a körülmények és a meghozott döntések formálják az embert olyanná, amilyen. Rávilágít az élet árnyoldalára és a semmiből hozza az újabb gondokat és döntéseket. Aztán megkaptuk Lucy Grayt, a kiválasztottat, aki a maga jóságával szavak nélkül levett mindenkit a lábáról és drukkoltunk, hogy nyerjen, de vajon egy csenevész, fiatal, énekesnek mennyi esélye lehet megnyerni a viadalt? 

Mennyi esélye lehet arra, hogy ne öljék meg már az első percekben? Mennyi esélye van a túlélésre? Vajon a mentora mit tud hozzátenni, mivel tudja segíteni? A regény nemcsak kérdéseket vet fel, hanem válaszokat is ad. Kezdve a génmanipulációval egészen a fecsegőposzátákig, hiszen ki ne szeretne még többet tudni azokról a módosításokról, amik Katniss Everdeen idején hétköznapiak??

Összességében úgy érzem, hogy egyrészt mást kaptam, mint amit vártam, de valahol többet is adott. Egy életsorsot mutatott be, a kezdetektől a szörnyetegig. A formálhatótól a kegyetlenig. Szerettem, de közben utáltam is. Nagyon jól megírta az írónő és az a helyzet, hogy ezután még többet szeretnék, hiszen annyi viadal, karakter van, aki még több figyelmet érdemelne. Nemcsak a 10. és a 74. viadal az érdekes, nemcsak a különbségek, az ahogy a brutalitást átvette az emberbarátibb környezet, hanem például az első viadal is. Nagyon kidolgozottan megmutatja a különbségeket és a kiaknázatlan lehetőségeket. Ha engem kérdeztek, mindenképp érdemes adni egy esélyt az Énekesmadarak és kígyók balladájának, ha valami újat akartok, ha látni akarjátok a fejlődést és részesei akartok lenni egy zsarnok születésének. Ha szerettétek a trilógiát, az előzményt se hagyjátok ki. Ha vágytok egy regényre, ami végig fenntartja a figyelmet, ami ad egy kis pluszt, ami elborzaszt és reménytelenséggel tölt el, ami egyszerre kegyetlen és ádáz, ahol egyszerre folyik a harc a túlélésért és ahol központi szerepet játszik a hatalom, az árulás és a háború végeláthatatlan sora, akkor az Énekesmadarak és kígyók balladája a te köteted. Ha szeretted az Éhezők viadala trilógiát, az előzménykötet sem fog csalódást okozni.

" - A hó felül landol! - visszhangozta Tigris. A mondás családnevünkre utalt, ami havat jelentett - és ez a mottó segítette őket át a háborún, amikor folyamatosan azért küzdöttek, hogy ne tapossák el őket."

" - Lehetséges. - Coriolanus elszégyellte magát. Ott, a kis zuguk relatív intimitásában döbbent rá először, hogy a lány pár napon belül meghal. Illetve ezt mindig is tudta. De inkább a saját versenyzőjeként gondolt rá. A kancájaként egy lóversenyen, a kutyájaként egy ketrecharcban. De minél több kiemelt figyelemmel kezelte, a lány annál emberibbé vált a szemében. Ahogy Sejamus is mondta annak a kislánynak, Lucy Gray nem állat volt, még akkor sem, ha nem kapitóliuminak született. Ő viszont mit keresett ott? Csak felvágott volna?"

" - Ez az egész Éhezők Viadala megőrjít! Mit művelünk itt? Gyerekeket küldünk az arénába, hogy megöljék egymást? Ez nagyon sok szempontból elfogadhatatlannak tűnik. Még az állatok is védelmezik a kicsinyeiket, nem? És mi is. Mi megvédjük a gyermekeinket! Ezt diktálják az ösztöneink. Ki akar ilyesmit csinálni? Ez természetellenes!"

"Coriolanus önkéntelenül is csodálta a fiú merészségét. De persze Sejanus nem tudta, milyen veszélyt jelenthet dr. Gaul. A fiú akár egy ketrecben is végezheti papagájszárnyakkal és elefántormánnyal, ha nem vigyáz."

" - Eleve vesztes helyzetből indultál - mondta Tigris. - Az Éhezők Viadala egy természetellenes, aljas büntetés. Hogyan várhatják, hogy egy olyan jó ember, mint te vagy, belemenjen ebbe?"

Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető!

Elizabeth Lim: Fénytörések (Sorsfordító történetek)

"Már csak egy ágyú maradt."

*

Mi ​lett volna, ha Mulannak az alvilágból kell kimentenie a szerelmét?

Ki ne ismerné Mulan történetét? A harcias lelkületű lány bármit megtenne, hogy megvédje szeretteit, még betegeskedő apja helyett is beállt a hadseregbe, egy Ping nevű fiúnak álcázva magát. De mi történt volna akkor, ha nem meséből ismert módon alakul a történet? A Sorsfordító történetek legújabb részéből ez is kiderül…

Amikor Li Shang kapitány a Mulannak szánt súlyos csapás útjába veti magát, a lány tudja, mindent meg kell tennie, hogy segítsen a kapitánynak túlélni a veszélyes sérülést… Ennek érdekében azonban fájdalmas küldetést kell vállalnia: útja egyenesen Diyuba, azaz az alvilágba vezet.

Diyu ura, Yama király nem könnyíti meg Mulan dolgát. Shang hatalmas őrző-védő oroszlánjának segítségével a lánynak át kell kelnie az alvilágon, és lehetetlennek tűnő akadályokat legyőzve, még napfelkelte előtt visszahoznia Shangot. Ham nem jár sikerrel, mindketten örökre Diyuban ragadnak. Ráadásul Mulan még mindig Pingnek álcázza magát, ám egyre nehezebben fedi el valódi kilétét, ahogy folyamatosan közelebb kerülnek egymáshoz Shanggal.

Sürget az idő! Vajon Mulan meg tudja menteni Shangot – és saját magát –, mielőtt még túl késő lenne?

Mielőtt elkezdtem volna olvasni Mulan könyvét, ami a Sorsfordító történetek első része, megnéztem a mesét, behoztam a lemaradásomat, hiszen eddig nekem kimaradt a vakmerő és harcos Mulan méltó meséje a szabadságért és a kiemelkedésért. A kötet a Manó könyvek gondozásában jelent meg, ami azt pedzegeti, hogy mi lett volna, ha Mulan Li Shang kapitány után megy az alvilágba. A kötetet a Bookstagram tour keretein belül olvashattam. Maga a kínai kultúra és mondakör mindig is távol állt tőlem, de a Fénytörések közelebb hozta hozzám.

A regény számomra kicsit nehézkesen indult, bele kellett rázódjak, fel kellett vennem a történet fonalát. Az első 100 oldalt igazi csigatempóban olvastam, majd ahogy egyre jobban beleéltem magam a sztoriba úgy haladtam egyre gyorsabban és faltam be a regényt. Mulan karaktere az erős, önfeláldozó női szerepet képvisel egy olyan világban, ahol a nőknek nincs szava. Egyetlen dolguk van szépnek, engedelmesnek és jó feleségnek lenni. Nem lehetnek nagyon eget rengető gondolataik, nem cselekedhetnek, ha úgy tartja kedvük. Legnagyobb erényük a jól neveltség és a jó férj megtalálása. Felmerül a kérdés, hogy lehet ilyen világban élni, ahol akkor vagy csak igazán jó feleség ha fiút szülsz és engedelmes vagy a férjednek? Hogy lehet így szabadon és boldogan élni? Egy biztos, én nem tudnék. Elizabeth Lim egy olyan világba kalauzol minket, ahol szinte semmibe veszik a nőket, mégis Mulan megmutatja, hogy ez az eszme hanyatló sorba jut és igenis lehet egy női katona olyan erős, felelősségteljes és hazafi, hogy megéri harcba küldeni és felveszi a versenyt a férfiakkal. A kínai kultúra elemei, a mondakör, a népi hiedelmek és a kínaiak sajátos gondolkodásmódja is helyet kap. Hol motívumokkal, hol sárkányokkal vagy szellemekkel kápráztat el minket. 

Mulan története sokak által ismert, s az írónő hűen igazodik a már megismert történthez, hűen mutat be egy olyan nyitva hagyott szálat, ami sokak fantáziáját birizgálta már. Mulan egy igazi harcos amazon, aki a női mivolta ellenére is kihozza az emberből a tiszteletet és a megbecsülést. Maga a regény egy olyan nyitott szálat boncolgat, ami által utazást tehetünk Diyuba, azaz az alvilágba. 

Ahol nemcsak a múlt árnyaival kell megküzdenünk, hanem saját magunkkal és a lelkiismeretünkkel is. S igaz, hogy a kötet túlnyomó részében Mulan egy fiú szerepében tetszeleg, mégis kihívja a tiszteletet és megmutatja, hogy erős és független, hiába lány, ugyanúgy képes talpon maradni és megállja a helyét a katonák között. A cselekmény kalandos, energikus, néha nyomasztó a titkok súlya alatt, néha pedig túlontúl őszinte, de a lélek fejlődése és a lelket ostromló titkok éles csavarral rengetik meg a kötetet. 

A regény egy csatával veszi kezdetét, de az igazi harc a szívben zajlik, Mulan szívében és lelkében. Ennek a harcnak lehetünk szemtanúi a Fénytörések alatt, ennek a harcnak lehetünk segítői és lelki támaszai. Nemcsak az alvilággal kell megküzdenünk olvasás alatt, hanem a lelkünk tisztaságával is. Akarva akaratlanul is felvetül a kérdés, ha mi szállnánk alá Diyuban, vajon meddig maradnánk ott? Utána újjászületnénk vagy mehetnénk a mennybe? 

De mielőtt elérünk ide mennyit kell vezekelni tetteinkért és mennyit kell rostokolni az alvilágban, mielőtt új kapuk nyílnának ki előttünk? Elizabeth Lim tudatosan, vagy nem tudatosan de ilyen gondolatokat is elejtett a Fénytörések alatt, amik remélem nemcsak engem foglalkoztattak. Továbbá a cselekmény a kalandok mellett kételkedést, érzelmeket és fontos döntéseket is tartalmaz. Rámutat a felelősségtudatra, a család szeretetére és saját magunk megismerésére. 

Versenyt fut az idővel és a cél az elfogadás és megbocsátás önmagunknak. Maguk a karakterek hűek a már jól ismert mesebeli mivoltukhoz. Teljesen olyan olvasni a regényt, mintha a meséből léptek volna ki a karakterek és a lelki szemeink előtt zajlana a cselekmény. Annyit sajnálok csak igazán, hogy Mulan mellett Li Shang kapitány és Mushu nem kapott elég hangsúlyt, elég szerepet. Shangról nagyon kevés információval bővültek az ismereteink, a családjáról sem tudunk többet, mint eddig. 

De emellett úgy érzem, megérte az írónő munkája, hiszen még egyszer utoljára elrepített minket Kínába és még egy Mulan kalandban részünk lehetett. Ha szerettétek a mesét, mindenképp megéri elolvasni. Ha csak most ismerkedtek a világgal és annak felépítésével, akkor is bátran ajánlom.

Ami a kötetet illeti az eleje lassan hömpölygő folyó víz, a közepe gyors sodrású áram és a vége már lecsendesült hullámok zenéje. Néhol elkalandoztam, néhol lassú volt a cselekmény, de minden egyes pillanat megérte, hiszen a Fénytörések által új kedvencet avattam, egy új világot ismertetett meg velem és végre én is részese lehettem a Mulan varázsnak. A Fénytörések egy olyan kötet ahol az érzelmek csapnak össze a lelkiismerettel, ahol saját magunkra vagyunk utalva, ahol más nem hozhatja meg helyettünk a döntéseket és ahol mi vagyunk a saját sorsunk kovácsai. Egy olyan regény, ahol már nem érvényesek a törvények, ahol a szívünk visz előre és ami nem kevés fordulattal, kalanddal és vakmerő pillanatokkal kecsegtet. Mulan rajongóknak kötelező. Ha szerettétek a mesét és érdekel titeket, mit csinált Mulan és Shang Diyuban, az alvilágban, akkor ez a ti kötetetek. Vakmerő, erős és megmutatja mi is az az igazi girl power. Hiedelmeket és szokásokat rombol le, hogy helyette újakat alkosson. Ugyanakkor szívszorító olvasmány is egy lányról, aki a törvénnyel és a világgal harcol a szabadságáért és azért, hogy megmutassa neki is legalább annyi helye van a férfiak között, mint bárki másnak.

" - Hiszek neked, Ping. De nem tudom, vajon látlak-e még. Ha megtalálod Shangot, mondd el neki, hogy... nagyon büszke vagyok rá. És mondd el azt is, hogy sajnálom... Sajnálom, hogy sosem volt lehetőségünk együtt harcolni."

"Mulan elkapta az oroszlán farkát, de hiába húzta őt ShiShi a barlang mélye felé, a démonok a lábánál fogva tartották. Valaki egy lándzsát döfött a lány bokájába. Mulan felkiáltott fájdalmában."

"Elvágta a régi énjéhez fűződő kötelékeket. Így lett Mulanból Ping, menyasszonyból katona, engedelmes lányból a saját életét a kezében tartó nő."

" - Azért, mert nem bíztál bennem, vagy azért, mert azt mondtad, hogy egy nőből nem lehet olyan jó katona, mint egy férfiból?"

Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 20%-os kedvezménnyel!

Jen Calonita: Ne érezz, ne kérdezz! (Sorsfordító történetek)

" - Köszöntsétek Elzát, Arandelle hercegnőjét!"

*

Mi lett volna, ha Elza és Anna nem is ismerik egymást?

Egy napon Elza lesz Arandelle királynője. Rengeteg felelősséggel és elvárással kell majd megbirkóznia, a megválaszolatlan kérdésekről nem is szólva. Vajon milyen vezető válik majd belőle? Mikor kell kérőt választania? És vajon miért él benne régóta mélyen elrejtve az érzés, hogy egy nagyon fontos része hiányzik?

Szülei váratlan halála után Elzának hamarabb kell választ találnia az életét övező számtalan kérdésre, mint remélte. A királyság egyetlen uralkodójaként magányosabbnak érzi magát, mint valaha. Amikor azonban titokzatos erők lépnek működésbe, Elza elvesztett gyermekkori emlékei kezdenek visszatérni – képek jelennek meg előtte egy hozzá nagyon hasonló kislányról. Hogy kitöltse a benne lakozó űrt, Elza embert próbáló utazásra indul jeges királyságán át, hogy visszafordítson egy szörnyű átkot …, és megtalálja Arandelle elveszett hercegnőjét.

Hatalmas Jégvarázs rajongó vagyok, nagyon sokszor láttam a mesét, a második részt premieren az elsők között és minden, aminek köze van ehhez a világhoz a szívem egy darabját birtokolja. Már amikor először láttam otthon káprázatba ejtett és azóta is szinte minden évben többször megnézem. Amikor pedig megláttam, hogy a Manó könyvek jóvoltából olvashatjuk a Sorsfordító történeteken belül a Ne érezz, ne kérdezz! átdolgozást tudtam, hogy nekem ez a könyv kell. A kék oldalszél pedig csak még inkább az sulykolta belém, hogy igen, sose fogok kinőni belőle és mindig is Frozen rajongó leszek, amíg élek.

A kötetet a Prológus által szervezett Bookstagram tour keretén belül olvashattam el, amit újfent szeretnék megköszönni a csapatnak. Nem hiszem, hogy bárkinek is be kéne mutassam, mi is az a Jégvarázs, kik a szereplők és miről szól, mert ha az ember nem is mese mániás, akkor is biztos vagyok benne, hogy találkozott már vele valahol. A Ne érezz, ne kérdezz! a Sorsfordító történetek második része, ami Elza és Anna történetét meséli el másképp. Ahogy az a borítóról is olvasható a regény cselekménye aköré épül, hogy mi lett volna, akkor ha Anna és Elza nem ismerik egymást. Vajon milyen életük lett volna akkor? Vajon akkor is találkoztak volna egy nap? Vajon akkor is jégbe fagyott volna Arandelle? Vajon akkor is megijedtek volna az emberek Elza képességétől? Vajon akkor is találkozott volna Anna és Kristoff? Vajon akkor is létezett volna Olaf? Megannyi kérdést vet fel, s a válaszok mind a Ne érezz, ne kérdezz! kötetben lapulnak. Azt mondanom sem kell, hisz sejthetitek, már ez a kis kérdés olyannyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy bizony egybe befaltam a regényt. 

Nem bírtam magammal és addig olvastam, amíg már nem volt hova, mert elfogytak a lapok. Izgalmas, letehetetlen és szívhez szóló kötet került ki az írónő kezei közül, ami hű maradt a meséhez, elmesélte a már ismert történetet és egy teljesen új szemszögből világította meg magát a történetet és a mesélnivalóját. Rávilágított a szeretet erősségére és fontosságára, megmutatta, hogy szeretettel bármi elérhető és ez a legnagyobb kincs az életben. 

Nemcsak Anna és Elza kapott nagy hangsúlyt, hanem Sven, Kristoff, Olaf és Hans is. Maga a mese eredete és a karakterek jelleme megmaradt, viszont hozzáadott az írónő egy kis pluszt és ennek köszönhetően még szeretnivalóbb, még édesebb lett. Megmutatja a regényen keresztül azt hogy ha két szív összetartozik, akkor semmi sem állhat az útjukba, mert idővel úgyis egymásra találnak és kiegészítik a másikat. 

Nemcsak azért volt jó olvasni, mert végig hatalmas szemekkel ámultam és bámultam a cselekményt, hanem azért is, mert újra gyereknek érezhettem magam és újra elmerülhettem egy kedvenc történetben. Az írónő hangja is érződik a regényen keresztül, mindezt úgy, hogy a lelki szemeink előtt játszódik le a cselekmény és egy pillanat alatt képes magába szippantani. Nemcsak az eleje, de a közepe és a vége is. 

Képtelenség nem elcsábulni és garantálom, ha eddig nem is szeretted a Jégvarázst (van egyáltalán ilyen ember??), ezután biztos meg akarod nézni az eredetit. Ami magát a cselekményt illeti, hű a filmhez, hű az alapokhoz és hű a karakterekhez. Ahol kellett kalandos volt, veszélyes, szomorú vagy épp szívet tépő, de az biztos, akárcsak Elza úgy te is igazi érzelmi hullámvasúton száguldasz végig a regényen. Ami különösen tetszett a Ne érezz, ne kérdezz! -ben, hogy több szemszögű, több érzést és gondolatot kaptam. 

Jóval több hangsúlyt kapnak a mellékkarakterek is és úgy vett le a lábamról, hogy közben nem is érzékeltem az idő múlását. Emellett a kötet olyan problémákat is boncolgat, mint a másoktól való különbözőség és arra tanít meg, hiába más valaki, ugyanúgy képes a szeretetre és ugyanúgy kell bánni vele, mintha teljesen hétköznapi lenne. A Ne érezz, ne kérdezz! szórakoztat, de egyben tanít és nevel is. Felkészít a világra és megmutatja, milyen sokszínűek vagyunk mi emberek. Ami pedig a karaktereket illeti. 

Anna megmaradt az a kedves és vakmerő lélek, akinek megismertük. A szerelmi szál lassan égő tűzként perzseli az oldalakat a maga kedves és aranyos módján. Elza egy erős, de annál inkább sebezhető karakter, akinek szüksége van arra, hogy szeressék és megértsék az emberek. Olaf mint mindig, elbűvölő, teljesen levett a lábamról és annyira, de annyira cuki, hogy arra nincsenek szavak. Sven még mindig Sven, a bohókás rénszarvas, akit képtelenség nem szeretni és titkon Kristoffba mi is bele vagyunk esve, nemcsak Anna. Maga a kötet végig varázslatos, lehengerlő és úgy érzed közben, hogy te is Arandelle-ben vagy, te is küldesz a jéggel, a faggyal és a hideggel, de ahogy egyre közelebb érsz a végéhez úgy kezdesz el olvadni és alig várod, hogy újból elmerülhess a kötetben. Nemcsak a regény eleje ejt rabul, hanem a közepe és a lezárás is. Az elején még csak ismerkedünk a karakterekkel, a cselekménnyel és száguldunk a bonyodalom felé. Aztán a regény közepénél már betemet minket a hóvihar, teljesen ellep, majd a regény vége felé jön a megváltó első napsugár és azt kívánjuk bár sose érne véget, bár sose olvadna el a hó, sose kéne elhagynunk Arandelle-t. Ez volt az első Sorsfordító történetem, amit olvastam, de az biztos, hogy nem az utolsó.

"A képzeletében élő hóember egy nagy alsó, és egy kisebb középső hólabdából állt, két karja gally, a feje pedig ovális volt. Az orra répából készült, és három, cukormázzal kikent szénfekete gombja volt. Mindig vidámnak és barátságosnak látszott."

" - Anna a húgom volt - mondta Elza akadozó hangon. - És az erőm megölte őt."

"Anna Arandelle-be tartott. Eredetileg nem így tervezte ezt az utazást, de legalább úton volt az álmai felé. Ismét a fagyos kastélyra és a hercegnőre gondolt. Az ösztönei azt súgták, hogy valakinek odalent szüksége van rá. A zsigereiben érezte."

" - Nem akartalak megijeszteni. Kezdjük elölről a dolgot! - mondta neki a hóember. - Sziasztok, srácok! Olaf vagyok, és szeretem, ha megölelnek."

" - Mondd csak meg annak a lánynak, hogy sosem talál még egy olyan érzékeny és cukorfalat pasit, mint az én Kristoffom!"



Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 20%-os kedvezménnyel!