Papp Dóra: Rúnatánc (Bolyongó 2.)

"Már megint halvány fűszagra ébredtem."

*

A ​huszonnégy éves Szepes Norbert évek óta járja Európát – amióta a sorsfonalát szövő Nornák segítségével meghozta a döntést, hogy vándoréletet fog élni. Csakhogy a világjárvány a pogány csavargót is kihívás elé állítja, így Norbi kénytelen lehorgonyozni Berlinben. De nincs oka panaszra: imádja a munkáját, a csajok körében is elboldogul, a lakótársa pedig a legjobb barátja. Norbi hiába különc és tetovált, Európa bulifővárosában nála furább szerzetek is megfordulnak; mint a félig buddhista zenész, Daxten, aki mágnesként vonzza a magyar fiút. 

Ám Norbi régi szerelme, Farkas Míra Berlinbe érkezik, és felforgatja a mindennapjait: a lány rátalál a fiú gyenge pontjára, aminek köze van egy norvég zenekarhoz, az arctetoválásokhoz és a lengyel erdőkhöz. És miközben a járvány az utolsókat rúgja, egy megkerülhetetlen mozgalom is felüti a fejét, amely árnyékként telepszik Norbiékra. 

Hiába robban be az éjszakai élet, Berlin graffitivel telepingált falain olyan sorsdöntő változások hagynak nyomot, melyekről Norbi istene, Tyr többet tud, mint bárki más.

Középiskolában olvastam a sorozat első részét, a Bolyongót és emlékszem, hogy mennyire szerettem. Tetszett Dóra stílusa, az őszintesége és az, hogy érződött ő maga is a kötetből. Meghatározó élmény volt elmerülni Norbi és Míra világában. Aztán eltelt jó néhány év, és most itt vagyok, én is felnőttem és a kezembe foghatom a Rúnatáncot. Merőben más, mint a Bolyongó, de talán nem is baj. Míg a Bolyongóban Norbi önmagát és a világát keresi, addig a Rúnatáncban ez a fiatal srác felnő, bolyong a világban, de útközben megtalálja a lelki békét és a célt, amiért érdemes élni.

Norbi egy olyan karakter, aki benned is ott van. Olyan gondolatokkal játszadozik, amikkel szinte mindenki szembekerült már. Nemcsak egy a sok millió könyves karakter közül, hanem ő Szepes Norbi, akire érdemes odafigyelni, aki már a megjelenésével magára hívja a figyelmet, de közben nyugalmat is áraszt magából. Nem egy helyen rejt el életbölcsességeket a sorok között, nem egyszer döbbensz rá olvasás közben, hogy basszus, de igaza van a kötetnek. Valamilyen szinten a lelkedet simogatja, de ha arra van szükség a valóság keménységét is a képedbe tolja, és nem engedi, hogy elszállj. Nem engedi, hogy figyelmetlen legyél, hanem ösztönöz, hogy figyelj oda a külvilágra, a kapcsolatokra és ne ragadj le. Emellett lelki békét is ad, de meg is ráz. Még mindig hadban állok azzal kapcsolatban, hogy kell e a könyvekbe a 2020-ban kezdődő Covidról írni, vagy elég csak az, amit mi is tapasztaltunk. A Rúnatáncban ennek a vírusnak igen fontos szerepe van, továbbá annak is, hogy mennyire megváltoztatta az életünket, a normákat és azokat az alapvető szükségleteket, amik a vírus előtt természetesek voltak. Nemcsak nekünk kellett feldolgozni a valóságot, hanem Norbinak is. Naprakész, terjedelmes és nem egy helyen ragasztja rád azt az érzést, hogy kifolynak az évek a kezeid közül. Mindennek vége van egyszer, és nem szabad hagyni, hogy az élet nehézsége megakadályozzon abban, hogy éld az életed, és ragadd meg a lehetőségeket, amiket eléd sodor bármelyik isten, akiben hiszel.

Norbi azért szerethető figura, mert nem fél kiállni az elvei mellett, és ha nagyon szentimentális akarok lenni, akkor azt is bedobnám, hogy szinte a szemünk előtt nőt fel. Férfivá érett, a gondolkodásmódja is sokat változott a gimi óta, és ő rá az élő példa, hogy hajszolni kell az élvezeteket, az álmainkat, a célt magunk előtt, mert emiatt érezzük csak azt igazán, hogy élünk, hogy nem rohannak el mellettünk az évek és a lehetőségek.

Van a kötetben egy cseppnyi dráma is, a múlt bekopogtat az ajtón és felbolygatja a cselekményt. Még több gondolkodnivalóval lát el, felszínre hozza a régi érzéseket, és fel is pezsdíti a történetet. Ez a cseppnyi dráma pedig nem más, mint Míra. Akik olvasták a Bolyongót, azok régi ismerősként köszönthetik, és az a helyzet, hogy még mindig nagyon szimpatikus a karaktere. Persze közben ő is nővé érett, álmai vannak és egy jól bejáratott élete.

Berlin, mint helyszínválasztás hordoz magában egy kettősséget. A múlt darabjai összeforrnak a jelennel, és ennek történéseivel. Berlin maga is egy lélegző város, ahol nem áll meg az élet, ahol nemcsak a múltban írt történelmet, hanem a jelenben is. Azt hiszem ennél jobban nem is választhatott volna az írónő. Norbi útja még csak most kezdődik, és Berlin az, ami megadja neki a kezdőlöketet.

Amikor a Bolyongót olvastam azt éreztem, hogy tökéletesen eltalálta a lelki állapotomat, és megtalált akkor, amikor szükségem volt rá. A Rúnatánc kapcsán is ezt érzem. Jó volt elmerülni benne, még akkor is, ha néha felkavaró. Megtalált akkor, amikor szükségem volt a valóság talajára, és nem engedte, hogy bármi más elvonja a figyelmemet. Ilyen egy lélegző regény, ilyen az, amikor kinyúlnak a karakterek a sorok közül, és berángatnak a cselekménybe. Ilyen az, amikor megtalálod a nagy Őt. És a Rúnatánc az a maga tiszta valójában.

A kémiai része még mindig a gyengepontom, ami Mírát és Norbit illeti, de valahol keserűen édes is. A dinamika, és az érzelmek még mindig szikráznak köztük, de ott van a jelen valósága is, ami nem hagyja, hogy minden menjen a levesbe. Több karaktert viszont hiányoltam, hogy nem kaptak kellő figyelmet, illetve hogy nem voltak annyira jelen, mint amit én szerettem volna. Gondolok itt Gabeszra, mert hát lássuk be hatalmas forma, de a dilis finn, Mikko valamennyire kárpótolt érte.

A Rúnatánc a Bolyongó második része, de hiszem, hogy olvasható önállóan is. Megállja a helyét, és ha nem olvastad az első részt, akkor is átmennek az érzelmek, a kötet mondanivalója és az, hogy miért érezte szükségét annak az írónő, hogy ennyi év elteltével visszatérjen Norbihoz. Ő az egyik olyan karaktere, akit lehet, és kell is formálni. Jó volt újra elmerülni e csodás pogány életében. Hiába kaptam még többet belőle, nem érzem azt, hogy elég lenne. Szepes Norbiból sosem elég!!

Összességében örülök, hogy megszületett ez a rész, és annak is, hogy ennyi év elteltével is meg tud lepni az írónő. A Rúnatánc végig egy őszinte fejlődésregény tele bölcseletekkel és egy nagy adag arculcsapással. A járvány jelenléte miatt a történetet nehéz volt olvasni, néha azt éreztem, hogy szorongok és újra karanténban vagyok, nem csinálhatok semmi olyat, amit eddig természetesnek vettem és elfogott a vágy, hogy elmeneküljek a világ elől. Ugyanakkor ahogy én, úgy Norbi is belső harcokat él át. Küzd, de soha nem adja fel, és emiatt igazi példakép. Megmutatja a mai fiataloknak (na jó, ez úgy hangzott mintha én nem lennék az), hogy sose féljenek önmaguk lenni. Ne féljenek élni az álmaiknak, és az sem baj, ha gimis korban még nem tudják mit is akarnak kezdeni magukkal. Az élet egy társas, amit jól kell tudni játszani. Vannak boldog és kevésbé boldog pillanatok, akadályok és nehézségek, de ez sose gátoljon meg abban, hogy küzdj az álmaidért és megragadd a lehetőségeket. Ha a világjárvány nem döbbentett rá erre, akkor hagyd, hogy Papp Dóra megtegye ezt a Rúnatánccal és Szepesi Norbival.

" Dübörgött a szívem, mintha Thor simogatta volna a mellkasomat a kalapácsával."

" - Te is a részem vagy. Miattad vagyok szabad, kedves Míra."

"Hát persze: ez az egész az én feladatom, nem az övé. Frey tökét, hogy nincs egy megveszekedett útmutató sem a skandináv mitológiában arra, hogyan kell túlélni egy sztárügyvédet!"

" - Nem kellenek álmok, ha Odin máshogy beszél hozzám - mondta Mikko, amikor véget ért a dal. - Megkaptuk az egyik hollóját. Azt még ki kell derítenünk, hogy Hugint vagy Munint."

" -Most jöttem rá valamire - közölte Míra.
- Na, mire, kedves Míra?
- Te most éled a tiniéveidet.
- Igen? Ilyennek kell lennie a tiniéveknek? Milyen ez, hmm?
- Szabad."

" - Mondtam már neked, hogy józanul még bölcsebb vagy, mint részegen? A normális embereknél fordítva van. De én bírom, hogy te nem vagy normális, tesó."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)