Sienna Cole: Reményszimfónia

"A bécsi Razumovszkij-szalonban valódi csoda történt."

*

Zene ​és szerelem Bécs szívében. Patrick Byrne, a nagyreményű zongorista-zeneszerző sötét múltja elől menekülve Bécsben próbál új életet kezdeni. Egyetlen dolog hajtja: hogy befejezze és színpadra állítsa élete fő művét, ám eközben nemcsak a lehetetlen feltételekkel, de saját démonaival is meg kell küzdenie. Carla Kimmel tehetős üzletember férjével érkezik Bécsbe. Egy művészeti alapítvány vezetőjeként felajánlja Patricknek a támogatását, de cserébe ő is kér valamit: zongoraleckéket szeretne venni a zseniális művésztől. Közös munkájuk során nemcsak Patrick küzdelmei állítanak eléjük akadályokat, de Carla rég eltemetett titkai is felszínre kerülnek. Vajon a zene képes rá, hogy begyógyítsa a sebeket? Van-e remény két összetört szív számára, hogy újra megtalálják a boldogságot?

Sienna Cole, az Aranykönyv-díjra jelölt Négyszáz nap szabadság és a páratlanul izgalmas Lefelé a folyón szerzője új, drámai, romantikus regényében is az emberi lélek legsötétebb mélységeibe tesz lebilincselő utazást.

Sienna legújabb regénye minden várakozásomat felülmúlta. Egyszerre kápráztatott el és vezetett új vizekre. Főhősünket, Patricket már a Négyszáz nap szabadság alatt megismerhettünk, így akik ezt a remekművet még nem olvasták feltétlenül kezdjék el, nemcsak azért, mert igazi utazásra invitál minket, hanem azért is, mert spoilerekkel találkozhatunk a Reményszimfónia sorai között.

Nemcsak azért vártam annyira Sienna új regényét, mert érdekelt, hogy mit is tud kihozni Patrickből, hanem azért is, hogy végre újból válthassak néhány szót vele, hiszen mindegy, hogy dedikáláson vagy bemutatón vesz részt az ember az írónőnek mindenkihez van egy pár kedves szava. Bevallom őszintén Patrick sose tartozott a kedvenceim mögé, leginkább azért, mert nem tudtam kiismerni, egy hatalmas kérdőjel volt a számomra, s most mégis eljött az a pillanat, amikor azt mondhatom, hogy tisztán látom már az ő lényét és nagyon is szükség volt arra, hogy belelássunk a legmélyebb gondolataiba, a lelkébe és abba, hogy milyen is egy elvont művész élete. A Reményszimfónia a maga valóságával szedett darabokra, cincálta meg a lelkem, de eközben építette és szépítgette is azt. Úgy érzem, hogy nem volt hiábavaló a munka és meg is hozta szépen a gyümölcsét, hiszen Sienna lelke, varázsa és a teljes lényéből áradó kecsesség és magabiztosság is csak úgy árad a lapokból. Bármennyire is elvont, bármennyire is különc a Reményszimfónia, mégis ez az írónő eddigi legfinomabb, legszebben megfogalmazott regénye, aminek méltó helye van a könyvesboltokban és az olvasók polcain. Maga a mű olyan szépen és kecsesen felépített, a helyszín már eleve magával ragad, megadja a kellő hangulatot és az alapmotívum is csak még magasabbra emeli.

Nem egyszerűen egy újabb regénnyel van dolgunk, hanem A regénnyel, ami megmutatja az ember legsötétebb gondolatait, rámutat az ok-okozati tényezőkre és darabjaira cincálja az olvasóit még az előtt, hogy a végére érhetnének és azt mondhatnák, hogy igen, erre a regényre volt szükségem. S valóban nekem erre volt szükségem. Begyógyította a sebeimet, egy teljesen új perspektívát helyezett előtérbe és úgy csavarta a szálakat, hogy azok a kellő helyeken érjenek össze, bontakozzanak ki és hozzák be a cselekménybe az újabb bonyodalmakat és megoldásra váró alaphelyzeteket. A legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyire mélyen fog érinteni és, hogy ennyire át fogom érezni a kötet hangulatát. 

Minél többet olvasok Sienna Coletól, annál inkább azt érzem, hogy nagyon is jól tettem annak idején, hogy felülkerekedve a kíváncsiságomon megismerhettem a munkásságát, mert könyvről-könyvre egyre érzelmesebb, egyre finomabb és egyre sötétebb történeteket tár az olvasók elé és minél inkább beleélem magam a történeteibe annál inkább érzem azt, hogy nagyon jól döntöttem. A lelkem mélyéig, s talán még annál is mélyebbre hatolt a Reményszimfóniájával. Nem egyszerűen elmesélte Patrick nem mindennapi történetét, de egy olyan környezetbe helyezte azt, ami még inkább rásegített arra, hogy minden a lelki szemeink előtt játszódjon le. Ha akarjuk akár el is látogathatunk az ikonikus helyszínekre, s beülve a Musikvereinba képzelhetjük azt is, hogy Patrick Byrne szimfóniáját hallgatjuk, s mi magunk vagyunk a könyvben a hallgatóság. Amikor elkezdtem egy könnyed történetre számítottam, de nem ezt kaptam. Adott egy sérült lélek, egy mindenre elszállt feleség és két fájdalmas múlt. 

Amit lehetett ezekből az alapokból kihozni azt Sienna maximálisan kihozta. A zeneiség mellett az érzékiség és a vágyak is fontos szerepet kapnak, s ez a hármasság teszi letehetetlenné. Magát a kötetet nem könnyű megemészteni, de minden egyes átvirrasztott éjszaka megéri, mert igazi eufóriás érzéssel tölti el az olvasókat. Maguk a karakterek sebezhetőek, lelkileg összetörtek, de emellett erősek és ádázak is, Carla mindenféleképpen, hiszen Patrickhez hasonlóan ő is döntések elé van állítva, neki is megvan a maga keresztje és múltja, amit cipelnie kell, de ha két hasonlóan fájdalmas múltú sors találkozik ott nem születhet olyan végeredmény, ami ne venné le a lábáról az olvasókat és ne késztetné őket arra, hogy sorba falják fel az összes Sienna Cole kötetet. 

Maga a cselekmény annyira erőteljes és muzikális, hogy ha nem figyelünk oda könnyedén beszippanthat és belekerülhetünk abba az örvénybe, ami a Reményszimfónia teremtett. Szakszavakkal és szakkifejezésekkel is bőven találkozhatunk, de ez senkit se ijesszen el, mivel még a legbotfülűbb is érteni fogja az utalásokat és a célzásokat. Az utolsó néhány oldal igazi csemege lehet azok számára, akik nemcsak értik, de szeretik is a tipikusan zenészeknek kitalált nyelvezetet, hiszen leginkább itt mutatja meg az írónő, hogy bizony ő is mélyen átérzi, sőt benne él a zenében és a sajátos kis világában. Még annyit szeretnék kiemelni, hogy a szerelmi szál kibontakozása és az ehhez fűződő akadályok teszik fel az i-re a pontot és, ha nem lenne ez így erősen hiányérzet gyötörne. Minden egyes leütött hanggal és minden egyes megszólaltatott hangszerrel együtt vont be engem is a történet a bűvkörébe és addig nem engedett, amíg ki nem bontakoztatta előttem Patrick történetét, a személye mögött rejlő kételyeket, a belső világát és az egyediségét. Ahogy Sienna elkezdett zenélni a szívem úgy követte az útját, hol erősebben és hangosabban dobogott, s volt hogy már a megszűnéshez közel állt, mégis ott volt a reménysugár, ami nem hagyta, hogy megszűnjön dobogni és addig éltette, amíg ki nem teljesedett és amíg vissza nem állt minden a megérdemelt helyére, s amíg teljesen magával nem szippantotta a dobbanásokat. Összességében nemcsak szívet dobogtató, de lelket simogató alkotás a Reményszimfónia minden egyes megszólalásával és hallgatásával együtt.

" - Tudja, szerintem az bújik ilyen ostoba sztereotípiák mögé, aki retteg az emberektől. Mi történt magával, Patrick, hogy ilyen kemény és tüskés lett?"

" - A Libertangóra gondol, kedves? - A férfi érezte, hogy csak nagyon kevés tartja vissza attól, hogy kifakadjon megint, aztán ez a kevés gát is leomlott, mikor a cukormázba mártott pöfeteggombára emlékeztető szipirtyó megkérdezte tőle, neki hogy tetszett a repertoár."

" - (...) Fogalmam sincs, mi tudná kirángatni ebből a gödörből, de ha rám hallgatsz, Carlita, akkor annyiban hagyod ezt a dolgot. Vannak olyan emberek, akiket egyszerűen nem lehet megmenteni saját maguktól."

" - Dehogynem - jelentette ki a nő, és beletúrt a férfi dús hajába. - Emlékszel, mit mondtam a legelső alkalommal, amikor találkoztunk? Téged akarlak, senki mást. Azóta ez a bizonyosság minden nappal csak tisztábbá és erősebbé vált bennem."

" - Nagyon leegyszerűsítve valahogy így történt - hagyta rá a férfi. - De ez már a múlt. Senki sem halhatatlan, a szerelem meg végképp nem az. Nagyon is múlandó, sőt kérészéletű."

" - A szenvedés egy döntés - válaszolta Carla. - És a boldogság is az. Én az utóbbit választom, bármi történjen is."

Köszönöm az Álomgyár Kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 15%-os kedvezménnyel!