K. F. Breene: A rózsák trónja (A démonkirály átka 2.)

"A szívem vadul dübörgött a mellkasomban, miközben a bestiát kerestem a Tiltott Erdőben."

*

Ő az egyetlen, aki megóvhat. 

A Sárkányherceg megpróbált szabaddá tenni, de ebben a királyságban senki nem lehet szabad. A démonok rám találtak, és csapdába akarnak ejteni, hogy felhasználhassanak a herceg ellen. Csak idő kérdése, hogy mikor idézik meg a Démonkirályt. Nyfain úgy gondolja, először magamat kellene megmentenem. 

Viszont ehhez egyezségre kellene lépnem a Démonkirállyal. De hogyan adhatnám oda magamat annak a teremtménynek, aki mindazok szenvedéséért felelős, akiket szeretek? 

Mégis, ha meg akarom menteni őket, lehet, hogy nincs más választásom… 

A USA Today, a Wall Street Journal és a Washington Post bestsellerszerzője, K. F. Breene visszavisz minket a Tiltott Erdőbe, ahol újra találkozhatunk az ellenálhatatlanul baljóslatú herceggel és rabul ejtett szerelmével. 

Új kihívások és veszélyek lesnek a párra és az egész királyságra.

Ha A rózsák romjainál azt mondtam, hogy a Biblia és a rózsafüzér is kevés hozzá, akkor A rózsák trónjához pap kell, na meg jó sok szenteltvíz, plusz a zárdába vonulást se felejtsük el. Azt hittem az első résznél semmi sem tud jobban meglepni, hát tévedtem. A rózsák trónja minden volt, csak az nem amire számítottam. Provokatívabb, mocskosabb és pajzánabb, mint az első rész, ugyanakkor a kötet negyedénél végre éreztem azt, hogy miért A szépség és a szörnyeteg retellingként van emlegetve.

Vannak azok a könyvek, amiket nem azért olvasol, mert megfogtak vagy éppen hatalmas kedvencek lettek, hanem azért, mert nem tudod elképzelni, hogy még mit lehet kitalálni, mit lehet elmondani, amire eddig nem került sor. A rózsák trónja számomra ilyen. Sokat nevetek a cselekményen és a jeleneteken, de nem azért mert viccesek, hanem azért, mert olyan kínosak, hogy nem tudsz mást csinálni. Tudtam, hogy ha más miatt nem is, hát ezért érdemes volt folytatni, mert az a helyzet, hogy nemcsak vastagságban, de testmozgásban is bővelkedik ez a rész, sőt... Szerintem a kötet jó 80%-át a szex és ennek a körülményei teszik ki. Arról nem is beszélve, hogy Finley még éhesebb, még szabadabbszájúbb, mint az első részben, és kapaszkodjatok meg, mert szem nem marad szárazon. Lehet, hogy valakinek magasabb az ingerküszöbe és ezt a folytatást már nem veszi be a gyomra, de én szeretem kínozni magam, és nem adom fel a cél előtt, így biztos lehettek benne, hogy a hátralévő két részről is fogok írni. Tartsatok velem, nevessünk egy jót, és lássuk miről is szól A rózsák trónja. Spoiler: nem sok mindenről, legalábbis nagyon nem érzem azt, hogy sokat haladunk előre a történetben...

A kötet pontosan ott kezdődik, ahol az első rész véget ért. Nem ugrálunk az időben, nincsenek kiesett információk, minden halad a maga medrében, s habár szokatlan volt visszatérni ebbe az erotikus világba, a döcögős kezdet után eléggé be, illetve felgyorsulnak az események. Na nem, nehogy világmegrengető dolgokra gondoljatok. Főhőseink még mindig sokat szexelnek, van benne egy kis érzelem, de a cselekmény legnagyobb részét a szexuális kielégítés, illetve kielégülés teszi.

Mindenképp egy kemény olvasmány, de nem a nyelvezete, vagy éppen a megalkotott világa miatt. Úgy igazán cselekményről talán a kötet háromnegyedétől beszélhetünk. Addig olyan érzésem volt, mintha alig történne valami, és csak úgy vagyunk. Lebegünk egy buborékban, amit valakinek ki kéne pukkasztania ahhoz, hogy felpörögjenek az események. Ez a személy ebben az esetben a Démonkirály lett, amiért nagyon hálás vagyok.

Finley és Nyfain még mindig vadállatok, egy kevéske érzelem, jó sok butaság és birtoklási vágy is társul hozzájuk. Képtelenek elszakadni a másiktól, vagy éppen a másikból. Ennél a kötetnél ez csupán részletkérdés. Ami az érzelmeket illeti, én nem éreztem azt, hogy olyan erősek lennének. A fülledt és erotikus jelenetek elveszik az érzelmeket, és csak a vadállatias ösztönök maradnak. Viszont még mindig érdekesnek tartom a belső állat gondolatát, és örülnék, ha a későbbiekben többet tudnék meg erről. Kedves írónő, itt lenne az ideje annak, hogy végre a fontos részletekre is időt szakítsunk. Utána jöhetnek az élvezetek.

Míg A rózsák romjai csak egy bevezető volt ebbe a kéjjel megáldott világba, ami tényleg egy nagyon kicsavart A szépség és a szörnyeteg retelling, addig A rózsák trónjában felbukkanak motívumok, amik valóban köthetőek a meséhez. Úgy, mint a kastély, a könyvtár, a rózsa és az elvarázsolt szolgálók. Ők eddig is jelen voltak, de ennél a résznél lehet jobban érezni azt, hogy kezd alakulni ez a retelling vonal, és lehet belőle valami. 

Finley ennél a résznél nekem kicsit sok volt. Miatta nem egyszer éreztem kínosan magam, és a legszívesebben bezártam volna abba a toronyba, hogy ne csináljon már semmi hülyeséget, és ne kelljen mindig a keményebb élvezetek tengerébeb uszkálni. De emellett sokat nevettem is, vagy éppen kerekedett el a szemem, hogy oké, nem is tudom mit mondjak. Néha kicsit sok, olyan soft/hard porn, inkább már hard, ami fantasyvel vegyítve igencsak meglepő. 

Finley és Nyfain vonakodása mellett a Démonkirály felrázza az eseményeket, és mielőtt úgy igazán kibontakozna a szála jól pofán vág minket az írónő, és parlagon hagy. A végére mire beindulna a cselekmény vége a kötetnek. Majdnem 600 oldalas olvasmány, de bőven elég lett volna 350-400 oldal is, én úgy gondolom. Viszont az mindenképp a kötet javára szolgál, hogy könnyen olvasható, a fejezetek sem túl hosszúak, és ha kihagy az ember 50 oldalt, akkor is teljesen képben lesz. Vagy ha éppen 100-at, a cselekményen akkora változást nem fedezünk fel, ami indokolná, hogy minden fejezetet töviről hegyire rágjunk át. Annyi biztos, hogy ez a történet most sem hazudtolta meg magát, és hozza azt a szintet, amit az első részben is megkaptunk. Őszintén valahol vártam is, de közben reménykedtem is, hogy valahol félúton megkomolyodik a történet, és K. F. Breene bebizonyítja, miért is szeretik annyira a munkásságát. Jelenleg vegyes érzelmeim vannak a sorozattal, és ezzel a második résszel kapcsolatban is. A vegyes érzelmek egy jó nagy adag kérdőjellel is párosulnak, de várom, hogy mi lesz a harmadik kötetben, ami A rózsák királysága címet viseli.

"Ez a férfi sokban hasonlított a megszállott örökfűre, hiszen az esetek többségében életveszélyesnek tűnt, öntelten és kibírhatatlanul viselkedett... de csak azért, hogy aztán váratlanul megmentse az életem."

"Mostanra már elegem volt abból, hogy eljátsszam a hervadó virágszálat. Nagyon elegem! Hiszen sosem voltam hervadó virág. Nem fogom beérni a középszerűséggel. Ha az kell ahhoz, hogy lekopjanak rólam a démonok, hogy megölöm őket, akkor mindet kicsinálom. Csak jöjjön ide a Démonkirály. A kurva anyját! Egyszer mindenkinek meg kell halnia, és én csatában fogok elesni."

" - Én amúgy szeretem a kitalálósdit - mondta Hadriel. - Kivéve, ha a válaszolónak őrület lángol a szemében és ettől megdermed a vér az ereimben. Mi lenne, ha érthetően beszélnél?"

" - A könyvtár - bólintott Gyril. - A legjobb hely egy hozzád hasonló ifjú hölgy számára. Olvass olyan sokat, amilyen sokat csak lehet. Legyél annyira művelt, mint amilyen bátor és határozott is vagy. Akkor majd senki nem állíthat meg."

" - De hát olyan szép vagy!
- Semmit sem tehetsz azzal kapcsolatban, hogy milyen arccal születtél. Nem a külsőm dönti el, hogy milyen ember vagyok."

" - Egyértelmű, hogy szereznem kell szobalány-egyenruhát. Mit szólnál ahhoz, ha én lennék a kettes számú cseléded? Egész úton ott leszek melletted, édesem. Nem fogom hagyni, hogy egyedül szállj szembe azokkal a démonokkal. Szükséged van egy társalkodónőre, hogy kiegyensúlyozott maradhass. Nálam jobb udvarhölgy nem is létezik. Éppen úgy tudok sikítani, mint egy csaj."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)