Erin A. Craig: House of Salt and Sorrow - Só és bánat háza

 "Gyertyafény csillogott a nővérem nyakláncára metszett ezüsthorgonyon."

*

Gondold ​meg, kivel táncolsz… 

Ahogy gyönyörű testvérei titokzatos körülmények közepette életüket vesztik a szigeten, ahol magányos birtokuk áll, Annaleigh kénytelen fényt deríteni a családját kísértő átokra. Annaleigh burokban éli az életét Highmoorban a nővéreivel, az apjával és a mostohaanyjával. Egykor tizenketten voltak, de most, hogy négy lány élete hirtelen véget ért, magány kísérti a pompás termeket. Egyik haláleset tragikusabb a másiknál – egy járvány, egy esés, egy fulladás, egy zuhanás –, és a környező falvakban azt pletykálják, hogy a családot megátkozták az istenek. 

Annaleigh-t kísérteties látomások kínozzák, és egyre erősebben él benne a gyanú, hogy a nővérei nem balesetet szenvedtek. A lányok minden éjjel kiszöknek otthonról, hogy fényűző bálokra látogassanak el, hajnalig táncoljanak selyemruhájukban és csillogó cipellőjükben, és Annaleigh nehezen jut dűlőre, megakadályozza-e őket ebben, vagy csatlakozzon hozzájuk a tiltott találkozókon. Kivel – vagy inkább mivel – táncolnak valójában? 

Amikor Annaleigh közelebb kerül egy titokzatos idegenhez, aki maga is titkokat őriz, versenyt kell futnia az idővel, hogy eloszlassa a családjára boruló sötétséget, még mielőtt őt magát ragadja el legközelebb. 

Lebilincselő regény tele mágiával, fátyolselyem szoknyákkal és hosszú, sötét folyosókkal. Hagyd, hogy magával ragadjon!

A Só és bánat háza egy nagyon különleges retelling, ami A széttáncolt cipellőket dolgozza fel. Sok helyen olvastam, hogy ijesztő, kicsit creepy, de én imádtam, és nagyon gyorsan befaltam az oldalakat. Számomra egy fantasztikus utazás volt, igazi gótikus fantasy, ami a rejtélyessége mellett sötét és lebilincselő is. Már bánom, hogy ennyit vártam a kötet olvasásával, mivel ez a sötétebb vonal nagyon bejött és sajnálom hogy standalone kötet. Nagyon szívesen olvastam volna még tovább.

A Só és bánat házára már korábban felfigyeltem, ugyanakkor nem tudtam, hogy fog jönni magyarul is. A Grimm meséket már gyerekként is nagyon szerettem, viszont A széttáncolt cipellők (The Twelve Dancing Princesses) újdonság számomra. Érdekes volt utána olvasni, hogy mit is tartalmaz a mese, és aztán megnézni, hogy hogyan is ültette át az írónő a könyvébe. Azt kell, hogy mondjam, nagyon jól sikerült. Csak úgy ontja magából a különlegességet ez a kötet, és azt hiszem egy új kedvencet is avattam. A kötet főszereplője, Annaleigh  már az elején szimpatikus volt, de az első néhány fejezet annyira fura volt, hogy nem tudtam, mire is számítsak. Az biztos, hogy arra még a legvadabb álmaimban sem mertem volna fogadni, hogy majd ennyire szeretni fogom. Nem az a tipikus fantasy, amiket eddig olvastam. Sötét, tele van megoldandó rejtélyekkel, kellő mennyiségű fantáziával, egy jó nagy adag sötét hangulattal és nem utolsó sorban érdekes karakterekkel és egy lenyűgöző cselekménnyel. Az írónő megvett magának, és kicsivel több mint 24 óra alatt a Só és bánat házának a rabja lettem. Utoljára talán a Wicked Deep tetszett ennyire. A gyász, a halál és a tragikus balesetek mindennaposak a történetben, emiatt borongós, nem éppen vidám a kötet, ugyanakkor annyira élvezetes olvasni, hogy szinte el is felejted, hogy a House of Salt and Sorrow nem horror, hanem egy mese átdolgozás, amit az írónő egy sötétebb köntösbe csomagolt, és milyen jól is tette.

A hangulata végig hátborzongató, sosem lehet tudni, hogy mikor fog újra lecsapni, mikor történik újra haláleset, és úgy nagyjából a kötet kétharmada érthető is, míg az utolsó harmada mindent összekuszál, és amit eddig értettél azt nemcsak megkérdőjelezi, hanem a feje tetejére is állítja. Nemcsak játszadozik veled, de arra is rá akar venni, hogy a kuszaságból kibogozd a cselekményt, és megtaláld a választ a kérdésre, hogy miért is halnak meg a Thaumas testvérek. Itt zárójelben megjegyezném, hogy emiatt tényleg ijesztő volt a regény, de nem annyira, hogy a horror műfajába soroljam.

A kötet felépítése nemcsak bravúros, hanem káprázatos is. Nemcsak egy sziget lakóinak életébe enged betekintést, hanem egy teljesen új világéba is, amit jó lett volna térképen látni. Ezt egy kicsit hiányolom, de ami a többit illeti nagyon is elégedett vagyok. Nemcsak összhangban vannak a fejezetek egymással, hanem ahogy haladunk előre úgy lesz egyre sötétebb és sötétebb. Halálesetek, tragikus balesetek és megmagyarázhatatlan események vezetnek végig minket a Só és bánat házán. Ezek az események legtöbbször még sötétebb hangulatot árasztanak, de azért egy-egy fejezet erejéig a boldogság és a szerelem is tiszteletét teszi.

Maga a cselekmény 100%-on pörög, nincs megállás, mindig történik valami, ami vagy hozzáad a történethez, vagy teljesen elbizonytalanít, és már semmit sem látsz világosan. Egy bizonyos pontig azt hittem, hogy mindent értek, aztán hozott egy olyan csavart az írónő, ami miatt már azt is megkérdőjeleztem, amit biztosnak véltem. Nemcsak Annaleigh-vel játszik ez a történet, hanem velünk is. Kicsit tébolydás, megbolondulsz tőle, de közbe meg nem bánod, mert kísértetiesen remek, és ha be is paráztat a végére, akkor sem lesznek álmatlan éjszakáid tőle.

A történet egészét tekintve gyönyörű, ugyanakkor tragikus is. Azt hiszem, én még ennyi fordulattal és talánnyal nem találkoztam egyetlen olvasmányom alatt sem. Tele van mágikus elemekkel, továbbá paranormálisnak tűnő eseményekkel is. Highmoor nemcsak egy kastély, ahol a lányok élnek, annál jóval több. Itt történik a varázslat, az álom és e hely falain belül bontakozik ki A széttáncolt cipellők Erin A. Craig változata is, amit mellesleg imádtam, és ez a nyakatekert verzió valami ZSENIÁLIS!!

A karakterek, Annaleigh-en kívül is érdekesek és értékesek, nemcsak egy idegen kap nagyobb falatot a történetből, hanem a jóképű Cassius is. Annaleigh testvérei fűszerezik meg igazán a történetet, hiszen mindegyikük egyedi, miattuk lesz csak igazán szerethető a kötet, és miattuk is szorul össze a szívünk, hiszen nem tudhatjuk, hogy ki lesz a következő, aki meghal. A halál fogalomköre többször is előkerül, kérdéseket vet fel, és még egy átok eshetőségét is elveti. Ebből következik az, hogy vajon tényleg megvannak átkozva a testvérek vagy valami más van a háttérben, ami miatt egyre kevesebben és kevesebben vannak?

A Só és bánat háza nemcsak az olvasóit babonázza meg, hanem a karaktereit is. A kötet utolsó harmada mindent a feje tetejére állít, és olyan szinten megbolygatja az eseményeket, hogy csak pislogtam. Az egy dolog, hogy az istenek is megjelennek, de a kötet igazi mozgatórúgója az a sötétben tapogatózás, és az, hogy bármi megtörténhet. Az utolsó fejezeteknél nem győztem felszedni az államat a padlóról, és nem akartam elhinni, amit olvastam. Hátborzongató és félelmetes. Ez igaz, de inkább volt meghökkentő, mint nagyon para. A végére minden a helyére került, és az egész cselekményre más szemmel tekinthetünk. 

A szerelmi szál, mert bizony ez is van benne, nagyon édes volt, ugyanakkor kicsit fájdalmas is. Úgy érzem, hogy a semmiből tört elő, levett a lábamról, de azért jól a földbe is döngölt, és megmutatta, hogy az nem is úgy van, ahogy mi azt gondoljuk. Megvan a boldog befejezésre az esély, de az írónő inkább arra helyezte a hangsúlyt, hogy minél sötétebb és titokzatosabb legyen a kötet. A szerelmesek léte pedig egy amolyan kiengesztelés, ha éppen valaki emiatt a könyv miatt nem fog tudni majd éjszaka aludni, és emiatt lesznek álmatlan éjszakái.

Összességében én nagyon szerettem, még a nyomasztóbb részeket is, és azt érzem, hogy Erin A. Craigre még nagyon érdemes lesz odafigyelni, mert a Só és bánat háza egy igazán egyedülálló retelling történet. A kötet előtt nem tudtam, hogy van olyan zsáner a fantasyn belül, hogy gótikus fantasy, de emiatt a kötet miatt még többet akarok olvasni ebben a műfajban. Nemcsak a borítója gyönyörű, ami nagyban hozzájátszik ahhoz, hogy megakadjon rajta az embernek a szeme és el akarja olvasni, hanem a belseje is lenyűgöző. Egyetlen egy negatívumot tudok csak kiemelni, ami nem is igazán a történethez, vagy az írónő munkásságához köthető, hanem ahhoz, hogy hiányzik belőle a térkép, ami nélkül én úgy gondolom, hogy egy fantasy történetet vétek így kiadni. De mindezt leszámítva imádtam, és még a szörnyűségek sem tudtak eltántorítani. Ami magát a kötet lezárását illeti kicsit gyors volt, a szerelmi szálat is hamar elzárta, és emiatt érzem azt, hogy még többet akarok, mert végig fenntartotta a figyelmemet, ugyanakkor a végén kialakult bennem egy hiányérzet is, ami annak köszönhető, hogy az írónő 10 oldalba sűrítette a cselekményt, és nem adta meg neki a megérdemelt lezárást. Viszont azt is el tudom képzelni, hogy ez szándékos volt az írónő részéről, tekintve, hogy meddig is húzta a történet kibontakozását, és azt, hogy minden a helyére kerüljön, így talán érthető, hogy miért lett rövidebb a lezárás, mint azt szerettem volna. Ha szeretitek a mese átdolgozásokat, és attól sem riadtok meg, ha kicsit sötétebb, titokzatosabb és őrültebb köntösben kapjátok ezt meg, akkor ajánlom olvasásra a Só és bánat házát. Különlegességben és varázslatban sem szűkölködik a kötet. Egyes részeknél Caraval hangulatom volt, ha olvastátok már Stephanie Garber sorozatát, akkor ezt se hagyjátok ki.

" - Tizenkilenc éves vagyok, és kincskereső útra indulok egy varázsajtó reményében! - Felpillantott rám. - Legalább a gráciák izgalmasnak találják majd."

" - Különös ilyesmit hallani tőlem? Hát, kimondani is furcsa. Egész életemben testvérként tekintettem rád... egy néha idegesítő, de mindig is hőn szeretett húgként. De amikor visszajöttem Saltenre, és láttam, hogy felnőttél, és ilyen gyönyörű lettél... Többé már nem akartam testvérként gondolni rád."

"Mindkét irányban végignéztem a folyosón, elképzeltem, ahogy Cassius végigsétál rajta. Cassius a highmoori birtokon. Cassius és én az üvegházban, lopott csókok és óriás páfránylevél rejtekében..."

" - Pont megfelelő árnyalatú, olyan vagy benne, mint egy sellő. Mi lehetne tökéletesebb a Tajtékra?"

" - Mi, a só népe azért gyűltünk össze ezen a különleges estén, hogy megemlékezzünk mindazokról, akiket túl korán ragadtak el tőlünk, akik most a hullámok heves ölelésében nyugszanak."

" - Ha csak egy baráttal beszélgetnék, akkor azt mondanám neki,, hogy ha vágyik valamire, akkor adjon bele mindent, és szerezze meg!"

" - Éveken át ábrándoztam rólad - mormolta, végigcsókolva az arcomat -, mégis annyival több vagy, mint amiről valaha is álmodhattam... Napfényillatod van - suttogta a számra."

" - Te jelented számomra az egész világot - jelentette ki Cassius nagy komolyan, egy pillanatig sem habozott."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)