Sarah Perry: Az essexi kígyó

"Fiatalember baktat a Blackwater partján a telihold hűvös fényében."

*

1893, London. Amikor Cora Seaborne és Francis nevű fia megérkezik Essexbe, ott az a szóbeszéd járja, hogy az egykor a lápvidéken garázdálkodó s emberéleteket követelő mitikus szörny, az Essexi Kígyó újra feltűnt Aldwinter egyházközségének partjainál. Lelkes természetbúvárként Corát tűzbe hozza a hír, hisz talán egy eleddig ismeretlen állatfaj példányáról van szó. A lény nyomait követve ismerkedik meg Aldwinter plébánosával, William Ransome-mal, akivel ellentmondásos érzelmeket táplálnak egymás iránt, míg végül a legváratlanabb módon alakítják át a másik életét. 

Az Essexi kígyó több irodalmi díjat kapott, megjelenése óta több mint egy éve az eladási listák elején szerepel a könyv az Egyesült Királyságban.

Már egy ideje szemezgettem Az essexi kígyóval, aztán megtudtam, hogy sorozat készül belőle, méghozzá Tom Hidleston főszereplésével, és nem volt kérdés, hogy bizony nekem ezt olvasni kell. Bíztam Tom ízlésében, és nem is csalódtam, mert Az essexi kígyó egy igazán különleges történet, amiben jóval több minden történik, mint amire számítana az ember. A 21. század kiadó KULT könyvek sorozata a szívem csücske, gyönyörű kötetek jelennek meg, és eddig egyik sem keltett hiú reményeket bennem. Az essexi kígyó tökéletesen illik a sorozatba, és valami eszméletlenül gyönyörű is, nemcsak a borító, hanem a belbecs is.

A fülszöveg alapján egy horror történetre számítottam misztikummal és különleges atmoszférával. Az utóbbi kettőt meg is kaptam, de nem mondanám kifejezetten hátborzongatónak a kötetet. Persze van egy sejtelmes hangulata, tele van titkokkal, mégsem riaszt meg, sokkal inkább a markában tart és nem ereszt. Mindig is szerettem azokat a regényeket, amik egy legendát, szóbeszédet vagy hiedelmet karolnak fel, és azt helyezik a történet középpontjába. Az essexi kígyó legendája végig ott lapul a sorok között, és alig várja, hogy kiteljesedhessen, és megmutathassa mi is rejtőzik a történet mögött. A kötet vagy megnyer magának vagy nem érted mi történik, és hiába olvasod azt érzed, hogy nem neked való. Nagy elvárásokkal kezdtem neki, és örülök, hogy az első táborba tartozom, mert nagyon tetszett. Nemcsak a karakterek érdekesek, hanem a cselekmény és maga a történet vezetése is. Sarah Perry olyat tett le az asztalra, ami már most maradandó, és a maga különcségével szerethető, de egyben különleges is. Bevallom az elején kicsit el voltam veszve, de ahogy haladunk, úgy nyílik meg előttünk a történet, és hónapról-hónapra (nem fejezetekre van bontva, hanem az idő múlását mutatja) egyre többet és többet mutat meg magából. A legnagyobb erőssége talán a légkör, ami körülöleli a kötetet, hiszen ritkán olvasni ennyire kifejező és aprólékos misztikus regényt. 

Tom Hiddleston miatt kezdtem el, de az írónő zsenialitása miatt maradtam. Kétség kívül az egyik legkülönlegesebb történet, amit idén olvastam, és azt hiszem, ha kimaradtam volna ebből az élményből, akkor azt nagyon sajnálnám. Nem mondom, hogy könnyű volt olvasni, mert néhol nyomasztó, és a hangulata is ehhez igazodott, ugyanakkor a karakterek és a vidék visz előre, és nem hagyja, hogy lemaradj az úton. Végig fogja a kezed, és társadul szegődik az út során.

Nehéz lenne pontosan megfogalmazni, hogy tulajdonképpen miről is szólt a kötet. Viszonylag egy közepes hosszúságú regény, viszont annyi mindenre kitér, hogy akár 1000 oldalas is lehetett volna. Van benne minden: házasság, özvegység, magány, borús gondolatok, szerelem, fájdalom, vágyak és gyerekkori élmények is. Az essexi kígyó emellett egy elnyomott nő története is, aki végre kitalál a fényre és rádöbben, milyen értékes is az élet.

Maga a cselekmény igazán erőteljes és nem egy rész alatt mutatta meg az erejét. A legjobban az tetszett benne, hogy mindig történt valami, és nem kellett arra várni, hogy beinduljon a kerék, hanem szépen forgott és adagolta misztikummal és talánnyal a sorokat. Továbbá elgondolkodtatott, és meg is mutatta, hogy mennyire csak azt látjuk, amit látni akarunk, nem pedig azt, ami ténylegesen a szemünk előtt van. Elgondolkodtatott, és biztos vagyok benne, hogy sokáig velem lesz Essex és az essexi kígyó története, na meg William Ransome is.

A kötet legnagyobbrészt Coráról, illetve az ő sorsáról szól. Általa vezet be minket az írónő a cselekménybe, és mutat be egy sorsot a sok közül. Cora nem olyan, mint a többi vele egykorú nő, egy igazi különc, aki legszívesebben férfiruhákba járna, és fosszíliákat kutatna álló nap. Természetesen egyből megkedveltem, és tűkön ülve vártam, hogy még többet tudjak meg a sorsáról, és arról, hogy kiszabadulva Londonból mi is vár rá Essexben.

A történet nemcsak őszinte, de szinte már-már valóságos is. Nem csomagolja selyemfóliába a mondanivalóját, az érzelmeket is a maguk valós formájában adja át, és úgy en bloc a valódi arcát mutatja. Nem fél könyörtelen vagy épp titokzatos lenni, és a levelek, illetve naplóbejegyzések csak még inkább hozzáadnak Az essexi kígyó sikeréhez. Nemcsak különleges, de misztikus is.

Sokáig nem tudtam hova tenni ezt az egész essexi kígyó metaforát, aztán rájöttem, hogy nem is kell. A félelmeket hívatott megjeleníteni, míg mi olvasók valóban arra számítunk, hogy megjelenik a szörny és megmutatja magát. De Sarah Perry regénye nem erről szól, hanem a valóságról és a saját magunk elé vetett akadályokról. Szerettem, s nemcsak a karakterek miatt, hanem amiatt is, hogy odaszegezett a lapokhoz, és minden egyes sora igazi kincs. Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire is szükségem volt erre a kötetre. Igaz, hogy a megszokottnál lassabban indul be a cselekmény, viszont cserébe elkápráztat az írónő a leírásaival és a stílusával. Biztos vagyok benne, hogy fogok még olvasni Sarah Perry-től, és a kötet után már be van készítve a sorozat is. Remélem az is akkora kedvenc lesz (Tom Hiddleston miatt biztos), mint az alapjául szolgáló mű. Ha szeretitek a sejtelmes, ugyanakkor titkokkal teli történeteket, ahol nemcsak a karakterek dominálnak, hanem a helyszín és a mögöttes tartalom, akkor Az essexi kígyó tökéletes választás. Egy igazi gyöngyszem, ami arra vár, hogy minél több ember felfedezze magának és megmutassa a lápi falu történetét, benne egy misztikus szörnnyel, ami vagy létezik, vagy csak a falu lakóinak félelme teremtette meg. Sarah Perry egy nem mindennapi írónő, akinek a könyve sem evilági.

" - Nem is beszél másról mostanában, a Manónak nem írta meg? Kering egy mendemonda a falu tökfilkói között valami szárnyas kígyóról, ami kimászott a tengerből, és most a parthoz közeli falvakat fenyegeti. Cora a fejébe vette, hogy azok közül a dinoszauruszok közül lehet egy, amelyek állítólag túlélték a kihalást, hallott már ilyet?"

" - Úgy beszél, mintha még mindig a sötét középkorban élnénk, amikor Essexben boszorkányokat égettek! Nem, a mi hitünk megvilágosodott, tiszta hit; én nem botladozom, hanem a számomra kijelölt küzdőtéren futok türelemmel az én ösvényem világosságánál!"

" - Igen. Sajnálatos, hogy modern korunkban valaki képes legyen oly mértékben elfojtani az intellektusát, hogy mítoszokkal és legendákkal is beérje. Hogy a világnak hátat fordítva afféle elképzelésekbe temetkezzék, amelyeket vélhetően már az apja is meghaladottnak tekintett! Semmi sem lehet fontosabb, mint hogy éljünk az elménk adottságaival!"

" - Na és, s ezt most komolyan kérdezem, Cora, még mindig úgy hiszi, hogy egy élő foszíliát találhat (Ichthyosaurusnak nevezte, jól emlékszem?) pont egy ilyen unalmas és szürke helyen, mint a Blackwater torkolata?"

" - Most már nem számít. Minek újra előhozni? - Nevetve tette hozzá: - Mindig is élveztem magával csatározni, de nem a lényegi kérdésekben."

"Ha a szerelem nyilas, akkor valaki kinyomta a szemét, s most vakon botorkálva lődöz, és egyszer sem találja el a célt."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)