Carley Fortune: Várlak a tónál

" Észrevétlenül jutok el a néptelen recepciós pultig."

*

Találkozzunk ​egy év múlva… És ezúttal ne hagyj cserben! 

Fern Brookbanks felnőtt életének túl nagy részét pazarolta arra, hogy Will Baxteren agyaljon. A húszas évei elején mindössze egy napot töltött együtt a bosszantóan szívdöglesztő és idealista művésszel egy véletlen találkozásnak köszönhetően. Az időzítés rossz volt, a kémia viszont tagadhatatlan: minden titkukat és álmukat megosztották egymással, és megfogadták, egy év múlva újra találkoznak. Fern elment a megbeszélt helyre. Will nem. 

Évekkel később, harminckét évesen Fern élete kicsit sem hasonlít arra, amit egykor elképzelt magának. Ahelyett, hogy meghódítaná a nagyvárost, édesanyja tóparti panzióját vezeti, hiába fogadta meg hajdanán, hogy erre soha nem kerülhet sor. Az egész hely egy káosz, ráadásul az ex-pasija a menedzser. 

Fernnek szüksége van egy tervre – egy mentőövre. Meglepetésére ez épp Will képében érkezik, aki kilenc év késéssel, kezében bőrönddel toppan be, készen arra, hogy segítsen. Talán a férfi az egyetlen, aki megérti, min megy keresztül. De hogyan is bízhatna ebben a drága öltönyös látomásban, aki cseppet sem hasonlít arra a fiatal srácra, akit annyi évvel ezelőtt megismert? Will titkol valamit, és Fern már abban sem biztos, hogy tudni akarja, mit. De tíz évvel ezelőtt Will Baxter megmentette Fern Brookbankset. Vajon képes lesz most a nő viszonozni a szívességet?

" - Te meg én, egy év múlva, Fern Brookbanks - mondta. - Ne hagyj cserben!"

Egy újabb csoda Carley Fortune tollából. Tavaly hatalmas kedvencem lett a Minden elmúlt nyár, ezért nem is volt kérdés, hogy el fogom e olvasni a második regényét. Hatalmas elvárásaim voltak a Várlak a tónál felé, és szerencsére nem kellett csalódjak benne, hiszen egy erős, értelmes és baklövésekkel teli második esély történetet kaptam szerethető karakterekkel és right person, wrong time felállással, ami kicsit kitépte a szívem a helyéről.

Habár a helyszín nem Barry's Bay, mégis azt idézi fel bennünk. A kötet főszereplője Fern, aki egy üdülőszállóban nőtt fel, közel a vízhez, mégsem érzi azt, hogy neki azt az utat kellene folytatnia, mint amire az édesanyja is lépett. Tele van kérdésekkel, keresi az útját, próbálgatja a szárnyait, kicsit visszafogott, de aztán találkozik Willel, aki az ő rossz időben rátaláló megfelelő embere (right person, wrong time). Az ő kettejük szerelmének, és egy bizonyos pontig szenvedésének a története a Várlak a tónál. Az írónő két idősíkon mutatja be a jelen és a múlt történéseit, megosztva a fejezeteket egymás között. Hol a 10 évvel ezelőtti események kerülnek napvilágra, majd az az ominózus pont, ami összetört álmokat, hol a jelen kérdései bukkannak fel, és gondolkoztatnak el. Fern egy talpraesett, ugyanakkor kicsit bátortalan lány, akinek kell a megerősítés, az, hogy valaki ott legyen mellette és támogassa. Ezzel szemben habár Will elsőre bohókásnak tűnik, jóval több van benne, mint amit elsőre gondolnánk róla. Az írónő szépen, aprólékosan rántja le a leplet, és mutatja meg, hogy miért is telt el 10 év 1 helyett. Valahol szomorú is a meghiúsult találkozó, másfelől viszont megadja a kötet alaphangulatát. Megmutatja milyen volt Fern fiatalként, milyen baklövéseket követett el, milyen volt bizonytalanul a nagyvilágban az útját keresve, és megmutatja Willt is, akinek még nem volt hatalmas súly és felelősség a vállán. Ezek a fejezetek egyre jobban közelítenek a jelen konfliktusához, és ébresztenek szimpátiát a férfi, és tettei iránt.

A kötet elsősorban a hangsúlyt a második esélyre helyezi, arra, hogy ha két embernek együtt kell lennie, akkor a sors össze fogja őket hozni, és addig fogja noszogatja a másik felé, amíg ezt el nem fogadják, és be nem látják, hogy a sors is egymásnak teremtette őket. S habár nem a legvidámabb ok miatt fut újra össze Fern és Will, én mégis alig vártam a múlt fejezeteit olvasva, hogy ne csak itt legyen érezhető a vonzás és a másik iránti szeretet, hanem a kötet jelenében is.

A Várlak a tónál kérdések hadát teszi fel fejezetről-fejezetre. A problémákat és megoldandó helyzeteket csak úgy pakolja egymásra, míg már nem bírja el a súlyt, és alig várjuk, hogy megtudjuk, mégis mi vezetett el odáig, hogy Will nem jelent meg a megbeszélt találkozón, és mi miatt hiúsult meg a kibontakozóban lévő szerelem. Nem mondom, hogy nem ültem tűkön, hogy végre megtudjam, de az biztos, hogy az írónő nem adja könnyen a válaszokat.

Azt éreztem olvasás közben, hogy habár hasonló a tó közelsége miatt a kötet hangulata, mint a Minden elmúlt nyárnál, valahogy a Várlak a tónál komolyabb, magasabb a tét, és még a második esélynek is van alapja. Nem igazán szeretem ezt a zsánert, mert a való életben sem hiszek a második esélyben. Ha valaki egyszer csalódást okozott, akkor nincs garancia arra, hogy nem fog még egyszer. Az írónő ezt nagyon szépen be is építette a regénybe, és a legvégéig húzza úgymond az időt, csak ott tudjuk meg, hogy beteljesül e Fern és Will szerelme, vagy hiábavaló volt minden igyekezet.

A kötet egyik, ha nem a legerősebb része azok az érzelmekkel teli leírások, annyira sok érzelem van benne, és olyan szépen adja át Carley Fortune őket, hogy néhol te is megkönnyezed őket, és túlcsordulsz. Én végig azt éreztem, hogy az írónő a lelkemet tapossa, és szándékosan arra játszik, hogy amikor már azt hinném nem lehet több érzelmet beletenni, akkor megmutatja, hogy lehet, és még inkább a szívedbe markol.

Az érzelmek mellett a szorongás kerül elő, mint fontos téma. Habár Will szemszögéből nem olvashatjuk a regényt, mégis láthatjuk, hogy milyen az, ha az ember nem hisz magában, ha szándékosan szabotálja a boldog pillanatait, és bebeszéli magának, hogy nem fontos a saját boldogsága, sokkal inkább a körülötte lévőké, és ez számára teljesen rendben is van. Aztán ott van Fern úgymond vívódása, önmaga keresése és az, hogy megtalálja a helyét, ahol otthon és teljesnek érzi magát.

Az biztos, hogy mind a ketten küzdenek a saját démonaikkal, és nem egyszerű együtt élni sem a szorongással, sem pedig azzal a tudattal, hogy nem vagyunk elegek, mert Fern hiába mutatja magát erősnek, azért neki sincs jégből a szíve, és igazán csak akkor értjük meg, hogy mi is volt igazán a legfontosabb számunkra, ha elveszítjük azt. Fern jelene, a tény, hogy találkozik újból Willel az anyukája miatt valósulhat meg, de ő már nem érte meg ezt a pillanatot, és ez engem rettenetesen megviselt. Nemcsak a tény, hogy elvesztette, hanem az, hogy későn döbbent rá arra, hogy mit is akar. 

A döntések mellett arra is rávilágít a Várlak a tónál, hogy a változás nem feltétlenül rossz. Nem baj, ha huszonévesen más álmaink vannak, mint harmincévesen, és teljesen rendben van az is, ha az idő múlásával még mindig elbizonytalanodunk, és többször átrágjuk a dolgokat. Összességében engem ez a kötete is nagyon megnyert az írónőnek, s míg a Minden elmúlt nyár másképp volt szép, addig a Várlak a tónál egy jóval érzelmesebb, fájdalmasabb és komolyabb írása. Olvashatunk a sorsról benne, új esélyekről, a gyász feldolgozásáról, szorongásról, megfelelési kényszerről, elvárásokról és meg nem élt pillanatokról. Nagyon jól állt az is a kötetnek, hogy két idősíkon játszódik, az hogy nem siette el az újbóli találkozást, és hagyta kicsit szenvedni a karaktereket, még akkor is, ha mi magunk is megsínylettük ezt egy kicsit. Kellett az, hogy ne egyből lobbanjanak lángra a másik iránt, hanem először rendezzék a problémákat, és csak utána térjenek vissza a másik életébe. Fern nagy kedvencem lett, de igazság szerint Will az, aki levett a lábamról. Hiába, gyengéim a tetovált, művész lelkek, akik hatalmas felelősséget vesznek a nyakukba, és mindent megtesznek a szeretteikért. Ha olvasnál egy jó második esély szerelmet ne hagyd ki Carley Fortune második regényét, a Várlak a tónál c. regényét.

" - Az a jó abban, ha találkozol valakivel, akit valószínűleg soha többé nem látsz az életben, hogy következmények nélkül elmondhatsz magadról bármit."

" - Te egy citromtorta vagy, Fernie. Kicsit fanyar, de a jó értelemben. Amitől az édesnek is jobb íze lesz."

"Érzem, ahogy a szívem hevesen kalapál, mintha át akarná törni a bordáimat, hogy az övéhez siessen."

"Tudom, hogy még nem állsz készen, de szerintem egy nap majd rájössz: a szíved túl nagy ahhoz, hogy megtartsd magadnak…"

" - Azt akarom, hogy te is annyira akard ezt, mint én - mormolja. - Hogy olyan veszettül vágyj rá, mint én mindvégig."

" - Nem akarok eszköz lenni, aki segít elmenekülni a valóságból. Én akarok lenni a valóság."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)