Heteira: Tündéralku

" Delvin elől félreugrottak a fák."

*

A ​tündér alkukra éhes, a farkas tündérekre – beteljesülhet a szerelmük? 

Delvin a tizennyolcadik születésnapján szembesül azzal, hogy tündérereje van. Az első sokk után egy új világ tárul fel előtte: képtelen hazug szavakat kimondani, de cserébe képes varázsolni, és alkut kötni az emberekkel, azaz bűbájjal segíteni őket, ha megfizetik az árát. Minden csodás lehetne, csak éppen a férfi, akire régóta vágyik, ódzkodik a tündérektől… 

Rikke farkas alakváltó, aki egyszer már megégette magát, amikor alkut kötött egy tündérrel. Titkon jó ideje vonzza Delvin, várja az első átalakulását, a nagykorúságát, hátha a fiú oldja végre a magányát. Azonban kiderül, hogy Delvin is tündér. Vajon a vonzalom erősebb, mint a félelem? És ha ad egy esélyt a fiatal tündérnek, ő nem fog visszaélni a bizalmával? Delvin és Rikke akarja egymást. De csak akkor tudják megadni a másiknak a boldogságot, ha megértik saját magukat, beismerik a vágyaikat, és megtörnek egy múltbéli, kegyetlen alkut. Meg lehet bocsátani a hibákat? Létezik új esély? A szerelem mindent legyőz? 

Heteira humorral átszőtt, érzelmekkel teli, érzéki fantasyregénye gyönyörű történet szerelemről, bizalomról és. Lépj be egy új világba, és hagyd, hogy elvarázsoljon ez a szenvedélyes történet!

" - Téged elnézve nem értem, hogy lehet akár egyetlen tündér is néma."

Egy könyv, amiben egy tündér és egy vérfarkas egymásba szeret. Olyan, mintha egy mese lenne, amit a nagyim olvasott nekem gyerekkoromban, de ennél azért árnyaltabb a Tündéralku. Miután először találkoztam a fülszöveggel egyszerűen tudtam, hogy nekem ezt olvasni kell, mert milyen jól hangzik már az egész alapkoncepció??

Viszont nem éppen azt kaptam, mint amit vártam tőle. Azt hittem, hogy majd egy izgalmas, cuki kis történetet kapok, amiben a szerelem lesz a központi szereplő, de a sok tépelődés és szenvedés mellett csak másodlagos hely jutott neki. Az írónő már a legelején beledob minket a mélyvízbe, és az a helyzet, hogy eléggé nehezen sikerült kievickélnem belőle... De kezdjük is szépen sorban. Maga a megálmodott világ nagyon tetszik, az, hogy mindenkinek van egy természetfeletti rendeltetése, egy másalakja, és nemcsak egyből beleugrunk ebbe az új közegbe, hanem irányítást is kapunk. Teljesen olyan volt számomra ez, mint egy jó alap, viszont nem mindig éreztem azt az összhangot, mint amire szüksége lett volna a kötetnek. Szerintem annyira magasra tettem a lécet, hogy nem sikerült megugrania, de ez teljes mértékben az én hibám. Másra számítottam, és nehezen tudtam ezt elengedni. Nem mondom azt, hogy rossz olvasmány lett volna, mert nem, viszont más nevekkel talán sokkal jobb lett volna. Végig zavart, hogy Delvin és Rikke nem tudták belopni magukat a szívembe. Zavart, hogy nem tudtam úgy igazán megkedvelni őket. Zavart, hogy mindig kevertem őket, mert így ránézésre, vagy ha csak a nevet hallanám, akkor nem biztos, hogy meg tudnám mondani, hogy ki a farkas és ki a tündér.

A cselekmény maga is viszonylag lassan indult be, nem éreztem ezt az intenzítást, amit szerintem kellett volna, és sokszor megálltam olvasás közben, mert egyszerűen azt éreztem, hogy nem haladok. Hiába fogytak a lapok, ugyanott toporogtunk egyhelyben, és ez kikészített. Nagyom ritkán fordul elő, de azt hiszem, kijelenthetem, hogy a Tündéralku nem nekem íródott. Szerettem volna szeretni, de sajnos nem sikerült.

Hiába épül fel 3 részegységből a történet, végig ugyanazokat a köröket futják egymás között a karakterek, és egy idő után már nagyon untam, hogy érdemi dolog nem történik. Delvin már az elején is fura volt, mert először bizonytalan, utálja, hogy tündér aztán meg játszadozik az alkukkal, és úgy alakítja a mondanivalóját, hogy ő jöjjön ki pozitívan belőle. A kezdeti düh, illetve szendeség nem klappol azzal a Delvinnel, aki az átalakulás után lett.

Rikke, vérzik a szívem de vele sem éreztem a kapcsolatot, pedig általában szeretni szoktam a farkas alakváltókat. Nem éreztem benne azt a nagy farkas jelenlétet, amit hozzá hasonló karakterek kapcsán szoktam érezni, és valahol úgy érzem, hogy elveszett a jelleme a sorok között. Először nyomul, majd teljesen levegőnek nézi Delvint. Kérem szépen, hogy is van ez?? Jellemét tekintve inkább nézném tündérnek, mint farkasnak.

Az érzelmek hol plátóiak, hol pedig teljesen random módon törnek elő. Szeretem, ha egy-egy történet főszereplői között megalapozott a szerelem, a vonzalom és a kapocs, de a Tündéralkunál azt éreztem, hogy az alapvető vonzás hiányzik. Maga az alap tetszik (tündér+farkas), és csak a megvalósításával vannak gondjaim. Sajnos nem jöttek át egyáltalán az érzések, és nem tudom, hogy hova is tegyem a Tündéralkut, illetve, hogy akarom e bárhová.

Miután felsoroltam, hogy mik nem tetszettek a könyvben jöjjenek azok a pontok, amik igen. A világ nagyon jól ki lett találva, habár lehetett volna terjedelemesebb, illetve az írónő jobban belemélyedhetett volna, hogy még többet tudjunk meg. A részek közötti időbeli ugrások is előnyére váltak a történetnek. Sokban nem változtatták meg a véleményemet, de jó volt látni a fejlődést, és az utolsó hajrákat a vég előtt.

A másik dolog, ami feltornázta az értékelésemet az a természet közelsége, és a tisztelet iránta. Ha más miatt nem is, már ezért megérte elolvasnom, csak azt bánom, hogy nem talált meg magának Delvin és Rikke, és sokkal jobban érdekelt bármi más, mint ők ketten. Ugyanakkor Rikke fájdalmát ,és úgymond szenvedését át tudtam érezni, míg Delvin önzőségétől a falra tudtam mászni. Míg a kötet eleje nagyon lassú, vontatott és kicsit unalmas volt, addig a közepe felétől beindulnak az események, és nem hagy annyira cserben a történet. Megmutatja, hogy van benne erő, de nem lesz az a tipikus fantasy kötet, ami olvasók ezreit találja meg, és talán ezért sem talált meg magának. Nekem ez a prózaibb vonal nem fekszik, és ez nagyban közrejátszott abban, hogy nem tudtam annyira élvezni, mint szerettem volna. Néha az az érzésem támadt, hogy egy fanfictiont olvasok, de nem abból a fajtából, mint amiket szeretek. Kicsit nyögve-nyelős, erősen megküzdesz vele, de a végére, ha eljutsz odáig boldogan csukod be, és nem azért, mert annyira elvarázsolt, hanem azért, mert végre vége. Ha csillagoznom kellene, akkor 3 csillagot kapna, de azt is csak azért, mert végigolvastam és megérdemlem, hogy legalább 3 csillagos olvasmány legyen, ha már időt töltöttem vele. Sajnálom, hogy ez a Heteira kötet nem lett a kedvencem, és kicsit csalódnom kellett ebben a jó alapokkal rendelkező, tündér-farkas LMBTQ regényben.

" - Ne haragudj! – suttogta Delvin. - Sajnálom, hogy én vagyok itt, és nem a barátnőd. Sajnálom, hogy hozzám kell érned az alku miatt. De nem sajnálom, hogy megkötöttük. Ha nem kötjük meg, meghaltál volna a parton. Ha nem a sérülés, akkor a víz miatt. És én örökre meggyűlöltem volna magam, ha meghalsz, miközben van erőm arra, hogy megmentselek."

"Gyűlölte magát, amiért ennyire sóvárog. Gyűlölte Rikkét, amiért nem sóvárog eléggé."

"Utálta, hogy elhitte, érdemes áldozatokat hoznia – mert a szerelem áldozatot követel. Mert azt, aki áldozatot hoz, a végén megjutalmazzák. Hát, nem kap mindenki jutalmat."

"Nem szabad lehetőséget teremtenie a tündérnek, hogy játsszon vele. Márpedig a vágy a tündéreknek játék. A sajátjuk is, a másiké is. Ezt már megtanulta."

"Az ilyesmi nem csalás, inkább ügyeskedés, és még ha csalás is, nem az ő dolga megítélni, hogy az a tanuló-e az értékesebb, aki mindent kiválóan megjegyez, vagy az, akinek van mersze alkut kötni, hogy kijavíthassa, amit elrontott."

"Lekváríz, Delvin-íz. Tündéríz. Otthon és boldogság egyetlen csókban."

🛒 Ide kattintva megrendelhető a kötet!