A. G. Slatter: A csonthárfa dala

"Látod azt a házat ott, nem messze Hob's Head gránit szirtfalától?"

*

Miren O’Malley családja valamikor régen alkut kötött a tengerrel: minden nemzedékből egy gyereket megkap a tenger királynője, cserébe a hajóik minden útjukról sértetlenül térnek vissza a kikötőbe, és ők jólétben élhetnek. 

De immár hosszú évek óta nem tudják teljesíteni az alku rájuk eső részét, s a család lassan elszegényedik. Miren nagyanyja elszánta magát, hogy helyreállítja a régi dicsőséget, akár unokája szabadságának árán is. 

Sötét családi titkokról, varázslatról, boszorkányságról, a tengerben élő mitikus lényekről, valamint erős nőkről és rajtuk uralkodni vágyó férfiakról szól ez a lenyűgöző, félelmetességében is gyönyörű történet.

Ahogy megláttam a borítót és elolvastam a fülszöveget, egyből landolt is a kívánságlistámon A csonthárfa dala. Nagyon szeretem a különlegesebb, gótikusabb, darkosabb történeteket és A. G. Slatter regénye ilyen. Nem pontosan azt kaptam, mint amire számítottam, de így is szerettem. A borító valami eszméletlenül gyönyörű, nagyon tetszik, ahogy megelevenedik a gyötrelem és a nehézségek a vér szinonimája által. Nagyon találó lett. Sokkal jobban bejön, mint az eredeti angol borító. És nem utolsó sorban hatalmas szerepet játszott abban, hogy el akarjam olvasni ezt a történetet.

" - Egyet a háznak, egyet az egyháznak, és egyet a tengernek - felelem, mint valami varázsigét. Azt hittem, ennek már vége. Azt hittem, ez régen volt, majdnem elmúlt, már csak Aoife halála kell hozzá, hogy ennek is végképp vége legyen."

A kötet eleje nem indul valami izgalmasan, sőt... Idő kell neki, hogy beinduljon, de már az elején érződik az írónő különleges hangja és az, hogy érdemes várni. Érdemes, mert aztán megmutatja, hogy mit is tud, és még ha nem is pontosan azt adja, mint amit a fülszöveg sejtet, akkor is megéri kézbe venni. Mint ahogy a lassú víz, úgy A csonthárfa dala is megvárja, hogy elérje a partot és csak utána húzódik vissza, megmutatva milyen erő is rejlik benne. Nagyon sejtelmes, sötét történet ez tele legendákkal, boszorkánysággal és egy család történetével, ami elsőre nem igazán vett le a lábamról, de ahogy megismertem a miérteket és a család gyökereit, egyre jobban elmerültem ebben a sodró lendületű, nem mindennapi történetben. Nincs benne semmi tündérmese, sokkal inkább a legendákra és mítoszokra fókuszál. Adott egy lány, akinek a vére már felhígult az évtizedek alatt, ugyanakkor ugyanúgy a család része, s rajta keresztül ismerhetjük meg A csonthárfa dalát. Ő szólaltatja meg és játssza el nekünk a dallamát. Nehéz sorsokat mutat be, de végig őszinte és titokzatos. Titokzatos, mert a markában tart és nem ereszt, ugyanakkor fel is kelti az érdeklődésedet. Akik szeretik a nem szokványos megközelítéseket és a drámai belépőket, azoknak nagyon tudom ajánlani ezt a sötét mesét.

Ez a kötet nemcsak Mirenről szól, hanem a hatalomról és a pénzről is. A becsvágyról, az irányításról és arról, hogy bábként rángassa Aoife Miren karakterét, de ő megmutatja, hogy mennyire erős, okos és független is valójában. Megmutatja, hogy vele nem lehet játszadozni, és az élete az ő kezében van, nem máséban. Ez az erős személyiség már elég korán meggyőzött, és végig nagyon szimpatikus volt, ahogy nem adta fel és végig kitartott az elképzelései mellett.

A kötet különlegessége, hogy nemcsak egy szálon fut, hanem különböző mesékkel beékelve borongós sorsokat mutat be, elkalauzol egy teljesen új világba és minden egyes mesével egyre inkább levesz a lábunkról. Nagyon szerettem, hogy végig kiszámíthatatlan, és nem ereszt könnyen. Több, mint amit vártam tőle, mégis kevesebb. Kevesebb, mert a sellős/szirénes részből többet akartam kapni, ugyanakkor a felelevenített mesék meggyőztek, hogy ez így van jól. A boldogságnak ára van, és ezt A csonthárfa dala sem felejti el.

Akármennyire is óvatos és sejtelmes maga a kötet végig fenn tudja tartani a figyelmet, és ha arra van szükség, akkor begyorsul és megmutatja, milyen is az, ha nemcsak téblábolunk, hanem bizony haladunk is valamerre. Ha arra vársz, hogy majd egy újabb tucat történetet kapsz, akkor ne is kezdj bele A csonthárfa dalába, mert az írónő gondoskodik róla, hogy igazán kiemelkedő és feledhetetlen élmény maradjon a kötet olvasása.

Összességében egy szörnyekkel teli, mesékkel tarkított dark fantasyt kaptam, amit nagyon megszerettem a végére, és ami a boszorkányság mellett a halállal is foglalkozik. Néhol úgy éreztem, hogy pont emiatt a téma miatt annyira sötét, mégis a természetfeletti részek teljesen levettek a lábamról. Idén már olvastam pár dark fantasyt, de A csonthárfa dala az egyik legerősebb közülük. Engem már elsőre sikerült megnyerni az írónőnek, így biztos, hogy fogok még tőle olvasni, remélem a kiadó hoz még nekünk tőle, mert én nagyon örülnék neki. Amit fontosnak tartok még megemlíteni, hogy habár párbeszéd is van bőven, a történet java része belső monológ, illetve leírás. Olyan leírások és gondolatok, amik elsőre nem biztos, hogy elnyerik a tetszésed, mert akármilyen szépen is van megírva, néhol nyomasztóak és borúsak. Egy viharos, őszi délután tökéletes regénye, egy kis horrorral és a halál jelenlétével megspékelve. Azoknak ajánlom, akik nyitottak az újdonságokra és nem félnek elmerülni a sötétségben. A csonthárfa dala igazi gótikus regény a javából.

"Más családok történetei talán rideg férfiakról és ártatlan, tiszta nőkről szólnak, de nekünk isteneink, tengeri lényeink és szörnyeink vannak."

"Egyesek a világért sem akarnak fájdalmat okozni azoknak, akikkel ilyesmit tesznek, de a legtöbben úgy gondolkoznak, hogy a saját fájdalmuk feljogosítja őket arra, hogy valamennyit másra is ráterheljenek belőle."

"Egyszer mondta nekem, hogy így van, amikor az ember megöregszik: a csontjaid aludni vágynak, de az elméd nem hajlik rá, kivéve a legalkalmatlanabb időpontokban, mert tudja, mindennap közelebb lépsz a halálodhoz."

"Olyan, mintha eltűnne a látóhatár. Mi történne, ha nincs többé ez a vonal? A vonal, amely felé mindnyájan tartunk, tudva, hogy sohasem érhetjük el, mégis mennünk kell felé, ahogy egy költözőmadár követi évről évre, egyik életről a másikra a vándorlás útvonalát."

"Emlékszem, a nagyapám ijedt gyerekké változott, egész kicsire húzta össze magát a hatalmas matracon, amelyen a matriarcháink és patriarcháink születtek, aludtak és meghaltak. Emlékszem, sírt, hogy senki nem fog bánkódni a halála miatt; hirtelen támadt benne ez a vágy, hogy szeressék, miközben ő maga nem sok szeretetet mutatott mások iránt. Eltűnődtem azon, hogy nem a bűnei megbocsátására vágyott, amelyekből pedig számosat jegyezhettek fel egy hatalmas könyvben, hanem szeretetre."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)