J. R. R. Tolkien: J. R. R. Tolkien meséi

"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kiskutya, a neve Kóbor."

*

J. R. R. Tolkien csodálatos világába kalauzol bennünket e kötet, arra a varázslatos, képzelet szülte vidékre, ahol minden bizonnyal valamennyien feledhetetlen órákat, napokat töltöttünk már el. 

A nagy mesélő most újabb kalandokra hívja olvasóit négy meséjén keresztül. A sonkádi Egyed gazda – Göncz Árpád ma már klasszikus fordításában – történet egy távoli és csodálatos múltból, amelyben megismerhetjük a bátor Egyed gazdát, aki megfutamít egy óriást, majd a gyáva lovagok megszégyenülése után, az országra törő sárkányt is. A Tom Bombadil kalandjai, A Gyűrűk Urából már ismert gazda verses meséje, először jelenik meg magyarul, Tótfalusi István értő tolmácsolásában. A könyvben található két további történet, A levél és A woottoni kovácsmester ugyancsak ékes bizonyítékai a világhírű író eleven előadásmódjának, finom humorának és kimeríthetetlen fantáziájának.

Nem vagyok rá büszke, de a J. R. R. Tolkien meséi előtt semmit sem olvastam a szerzőtől. A Gyűrűk Ura és A hobbit is kimaradt nekem, viszont ebbe a 4 novellát tartalmazó kötetben mindenféle félsz nélkül tudtam belekezdeni, és már értem miért is imádják annyira az emberek azt, amit Tolkien letett az asztalra. A kötet számomra egy kezdőlöket volt, ami után mindenféleképpen pótolni fogom a hiányosságaimat, és mélyebben el fogok merülni a tündék és hobbitok világában is. Ismerkedésnek szerint nagyon jó volt a Tolkien meséi, az pedig külön öröm számomra, hogy érdekes történeteket vetett lapra és válogatott be ebben a kötetbe. Nemcsak szerethetőek, de bizonyos fokig tanulságosak is ezek a kis szösszenetek.

Meglehetősen könnyen lehet velük haladni, és ahogy haladunk előre a mesékben, úgy lesz egyre rövidebb és rövidebb a részek hosszúsága. A legelső egy kiskutyáról szól, viszont eleinte nem értettem, hogy miért is Kóbor a főszereplő. Valamiért az élt bennem, hogy majd Középfölde népéről fog szólni ez a kötet, de nem, és ennek örülök is meg nem is. Örülök, mert egy másik oldalát mutatta meg Tolkien, és nem örülök, mert készültem az utazásra. Ugyanakkor emiatt cseppet sem vagyok elégedetlen, mert így is egy igazi ingoványos utazás és nagybetűs kaland a J. R. R. Tolkien meséi.

Míg az első részben egy kutyus a főszereplőnk, addig a többiben hús-vér emberek. Legjobban A sonkádi egyed gazda tetszett, és nemcsak azért, mert ebben a részben találkozhatunk sárkánnyal, hanem azért is, mert úgy érzem, hogy az lett a legjobban megírva. Nemcsak izgalmas, de olvastatja is magát, és egyszerűen csak öröm elmerülni benne. Kicsit olyan, mint a magyar népmesék, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megszeressem ezt a mesétt. A főszereplő egy igencsak hétköznapi ember, mégis megjutalmazza a sors és nagy dolgokat ér el, még akkor is, ha ehhez csak jó helyen volt, jó időben.

Tolkien meséi tényleg egy mese, és úgy is kell olvasni. Nincs tétjük, mégis kikapcsol addig a pár óráig, amíg végig nem olvassuk őket. Felépítésükben nem annyira kiforrottak, mint a szerző ismertebb művei, mégis ez az egyik szépsége. Egy új oldalát mutatja meg, és végig olyan érzésem volt olvasás közben, mint régen, amikor kicsi voltam, és anyu esti mesét olvasott nekem. Abban voltak sárkányok, kalandok, lovagok, sőt még talán kutyák is (bár hajlok rá, hogy inkább cicák, mert a család cicás, de ez már tényleg csak részletkérdés). Mind a 4 mese, kisregény más és más. Az egyikben egy kutya és a Hold szerepel, míg a másikban mágikus lények, de a tündérek is tiszteletüket teszik, és egy igencsak varázslatos történetet köszönhetünk nekik. Az első három nagyon izgalmas, van bennük mondanivaló, érti az ember, hogy mit olvas, hogy miről szól, na de az utolsó... Ha elolvasom még ötször szerintem akkor sem leszek előrébb. Ez az egyetlen, amire nem tudtam kellőképpen ráhangolódni, és aminél fogalmam sem volt, hogy mit is olvasok. Viszont nagy pozitívum, hogy ez volt a legrövidebb is, és annak ellenére, hogy igazi talány ez a történet, talán emiatt is annyira különleges, mert tényleg csak azok értik meg, akik eléggé nyitottak, és akiknek nem okoz nehézséget olvasni a sorok között, és megtalálni a történet értelmét. Míg a Kóbor kutyusról szóló történet a legvelősebb, addig A levél a legtitokzatosabb, és talán a legszokatlanabb.

Összességében örülök, hogy kézbe vettem és elolvastam ezeket a meséket. Nagyrészt tetszettek, tudtam azonosulni velük, továbbá megnyitottak előttem egy új világot. Ha hozzám hasonlóan még te sem olvastad Tolkien híres műveit, és csak a filmeket láttad sok-sok éve, ha egyáltalán megnézted, akkor ez a kötet remek bevezető lehet, ismerkedés azzal, hogy hogyan is ír a szerző, és milyen eszközöket használ, mik azok a fűszerek, amik alapkellékek nála egy jó történethez.

Muszáj pár szót szólnom magáról a kiadásról és az illusztrációkról is. Maga a borító nagyon tetszik, átadja a kötet hangulatát és a kedvenc mesém szerepel rajta, emiatt talán még annál is jobban tetszik, mint amikor elsőnek megláttam. Az illusztrációk fekete-fehérek, elvétve vannak benne a kötetben, mégis ékei annak.. Nem mondom, hogy nem örültem volna, ha színesek, de úgy gondolom, hogy így is szépek és tökéletesen passzolnak az adott részekhez. A Tolkien rajongók semmiképp se hagyják ki, mert merőben új, és sokkal emészthetőbb, mint a Gyűrűk Ura trilógia.

"Akkoriban senki se sietett, és senki se törte magát. Ez utóbbinak a dologhoz édeskevés köze van. Az emberek végezték a dolgukat, de nem törték magukat; munkára is, szóra is telt az idejükből."

"Abban a fiolában egy sötét varázslatot tartott, amely úgy nézett ki, mintha kátrány és méz kocsonyásított keveréke lenne (a szaga olyan volt, mintha November Ötödike és a túlfőzött káposzta bűze keveredne össze)."

"Az óceánban már jó ideje nincs bentlakó varázsló. Proteusz, Poszeidon, Triton, Neptun meg a többiek mind már réges-régen ellustultak, semmit sem csinálnak. Legalábbis a Földközi-tengeren kívül."

"A sötét oldalon fekete pókok élnek, mérges teremtmények, bár közel sem olyan nagyok, mint a világos oldalon lakó szörnyek. Gyűlölnek mindent, ami fehér vagy világos, különösképpen a sápatag pókokat utálják. Annyira gyűlölik őket, mint egyes emberek azokat a gazdag rokonaikat, akik csak ritkán látogatnak el hozzájuk."

"Így hát nem lett belőle harcos, mindörökre felfedező, kutató maradt; s bár idővel kovácsolhatott volna olyan fegyvereket, melyek saját világában hősi történetek szereplőivé és királyok díszeivé válhattak volna, tudta, hogy Tündérországban nem sok hasznukat vehetné. Úgyhogy a keze alól kikerült számtalan csodálatos dolog között sohasem akadt kard, lándzsa vagy nyílhegy."

" - Ezt az a hínárfajzat varázsló csinálta, legyen tyúkszemes valamennyi lábujja! - átkozódott a homoki varázsló. - Ez annak a perzsa szilvaszüretelőnek a műve! Ej, szétcincálni, fellógatni, végezni vele!

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)