Lucy Score: Amit sosem fedünk fel (Knockemout 2.)

"Az irodámban lebzselő szövetségi ügynököknek duplán szerencséjük volt."

*

A Morgan fivérek közül mindig is Nasht tartották a jó fiúnak: ő a megbízható rendőrfőnök, mindenkire kedvesen mosolyog, és ott segít, ahol tud. Azonban Nash épp egy lövöldözésben szerzett sérüléséből lábadozik, és az eset óta pánikrohamok és rémálmok kínozzák. Nem önmaga többé, de képtelen segítséget kérni a szeretteitől. Kerüli az embereket, és ez épp kapóra jön új, dögös szomszédjának, Linának, aki szintén nem vágyik mély beszélgetésekre vagy tartós emberi kapcsolatokra, csupán feltűnés nélkül szeretné elvégezni a munkát, ami miatt a városba érkezett. Csakhogy találkozásuk első pillanatától kezdve mindketten tudják, hogy nagyon nehezen tudnak majd szimplán jó szomszédok maradni. Vajon Lina képes lesz ellenállni Knockemout bájának és Nash sármjának? És képesek lesznek megőrizni legféltettebb titkaikat egymás előtt – a titkokat, amelyek mindent tönkretehetnek? 

Lucy Score második Knockemout-regénye legalább annyira humoros, izgalmas és szexi, mint az Amin sosem leszünk túl.

" - A barátok jobbá teszik egymást. Elfogadjuk a rosszat, megünnepeljük a jót, és nem csesztetünk a hibáid miatt - mondta Naomi."

Már a Knockemout sorozat első részébe, az Amin sosem leszünk túlban is nagyon érdekelt Nash Knox mellett, ezért is örültem annyira, hogy ő is megkapta a saját történetét, ami sokkal komolyabb, veszélyesebb, de ugyanolyan perzselő, mint Knoxé. Pont amiatt, hogy imádtam Knox és Naomi kötetét, volt bennem egyfajta félsz is, hogy oké szeretem Nash karakterét, de mi van, ha az írónő nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, és csalódnom kell? Na hát az van, hogy ezt a második részt is imádtam, de azért Naomiék vezetnek, viszont egyáltalán nem bánom, hogy megírta ezt a kötetet az írónő, mivel Nash könyve sokkal inkább a traumáé és a gyógyulásé, emellett a pánikbetegséggel is komolyabban foglalkozni.

Ami a szerelmi szálat illeti csak úgy perzseltek az oldalak, és örülök, hogy habár az elejétől fogva ott volt az a bizonyos szikra nem kapkodták el a karakterek, és végig ott érződött közöttük a vonzalom, a hamisítatlan érzelmek, amiket szépen eltemettek a mélybe. Valahol újdonság is volt számomra az Amit sosem fedünk fel, mivel ritkán olvasok jófiúkról, szinte talán soha, mert hát valljuk be a rosszfiúk sokkal izgalmasak, de Nash megmutatta, hogy nem minden értelemben véve jófiú. Tud kemény, határozott, és magabiztos is lenni, akinek nehéz ellenállni, és aki a végén úgyis megkapja, amit akar. Nash a törvény őre, Knockemout hőse, és tényleg eleinte csak ennyi, egy jófiú, de Lina szépen kihozza belőle az állatot, a védelmező mögötti sérült férfit, aki fejezetről fejezetre egyre jobban és jobban megnyílik előttünk. Már nemcsak a traumái irányítják, hanem szépen legyőzi ezeket, és újra az a férfi lesz, akire a városnak, a családjának, a barátainak és Linának szüksége van. Szépen kiegészítik egymást, és a lehető legjobbat hozzák ki a másikból, ott vannak ha kell, támogatják és egyengetik a másik útját, illetve jó irányba formálják a kialakult érzelmek és nehézségek mellett. A kisvárosi hangulat találkozik a jófiú vs. rossz kislány felállással ebben a slow burn romantikában, ahol nemcsak a múlt játszik hatalmas szerepet, hanem a jelen is. Arról nem is beszélve, hogy kapunk egy édes kiskutyát, Pipert, aki miatt igazán cuki lesz egy-két fejezet, illetve jelenet.

Ha az Amin sosem leszünk túlnál gondoltam azt, hogy slow burn, akkor erre Nash jócskán rácáfol, mert hiába látjuk, hogy bizony az érzelmek jelen vannak, nagyon sokat kell várni ahhoz, hogy végre lépjenek a karakterek. Igazi taktikai játék ez, ahol sosem tudhatod mi lesz a következő lépés, mikor lesz a cukkolás túl sok és mikor csattan el az első csók, ami elindítja a lavinát, és betemet minket az érzelmekkel. Imádom, ahogy kínoz minket a kötet, ahogy nem engedi, hogy túl magabiztosak legyünk, és ahogy minden egyes fejezetbe csepegtet valami édeset.

A pánikbetegség nemcsak, mint mellékszereplő van jelen, hanem nagyban befolyásolja az események alakulását, Nash jellemét, és segít kiutat találni a sötétségből. Úgy érzem, hogy a mélyére ásott az írónő, és nemcsak mint kötelező elemet helyezett el a kötetben. Rendesen körbe van járva a téma, nemcsak egy oldalról közelíti meg, és megmutatja, hogy mindent le lehet győzni, csak kellő motiváció és segítség kell hozzá.

Nash egy erős karakter, akivel 360 fokos fordulatot vett az élet. Bezárta őt a félelmei börtönébe, de az Amit sosem fedünk fel alatt azt is megmutatja, hogy habár képes kitörni a félelmei karmából, jó ha talál valakit, akire tud támaszkodni, aki nem ítéli el, aki mellett önmaga lehet, és nem kell mindig annak a hősnek lennie, akit a város elvár, akinek a kezében többek sorsa is ott van. Ha az első rész alatt nem is gondoltam volna, de Nash egy nagyon összetett, ugyanakkor egyszerű ember. Egy hős archetípus, akinek mindig erősnek kell éreznie magát, de Lina megmutatja, hogy ennél sokkal fontosabb az, hogy ő rendben legyen nemcsak testileg, de lelkileg is.

Lina és Nash mellett visszatérnek Knoxék is, aminek már csak azért is örültem, mert így egy kicsit tovább lehetettem részese az életüknek, és a harmadik kötetet is szépen felvezeti az írónő. Egy kicsit kínos maga az alapszituáció, hiszen Nash kiszemelte magának Naomit, míg Lina Knox exe, és emiatt néhány helyen eléggé kínosan éreztem magam, de szerencsére ez hamar elmúlt és megmutatta Lucy Score, hogy ilyen alapokkal is lehet dolgozni. Nem egyszer fogtam emiatt a fejem, mert azért valljuk be elkerülhetetlen, hogy kínos jelenetekbe botoljunk, és ez az Amit sosem fedünk fel alatt is bekövetkezett.

Maga a történet a slow burn romantika mellett is élvezhető, egyes helyeken szórakoztató, végig megadja a tökéletes kisvárosi hangulatot és nem engedi, hogy elfelejtsük azt, hogy Nash "sérült", illetve Naomi is menekül a múltbeli események elől. A komoly hangulatot vicces jelenetekkel, illetve parádés szereposztással teszi még kedvelhetőbbé és a lehetetlenből is kihozza a legjobbat. Végig érezteti, hogy majd a következő fejezetben csavar egyet az eseményeken, és amikor már azt hinnéd, hogy el van intézve a bonyodalom, akkor mutatja meg, hogy tévedtél. Tetszett a kötetben, hogy az izgalmakat keveri az érzelmekkel és az érzelmeket a komolyabb témákkal.

Összességében úgy érzem, hogy az írónő kihozott mindent Nashből és Linából. Megmutatta általuk, hogy mennyire is fontos a kommunikáció, a másik megértése és az, hogy ott legyünk, amikor kell. Azt, hogy nem szabad a gondokat és a nehézségeket félvállról venni, hiszen sokkal egyszerűbb, ha van valaki, aki megért és általa egy kisebb súlytól szabadulsz meg. Emellett megmutatja azt is, hogy nem szabad kifogások mögé bújni, és szabadjára kell engedni azt, aki vagy. Aki szeret, az úgy fog szeretni, ahogy vagy, és nem fogja érdekelni mit tettek a szüleid, vagy éppen az, hogy milyen kifogás mögé bújsz. A saját sorsodat te magad írod, nem más, csakis te vagy felelős a saját boldogságodért. Lucy Score nagyon szépen egyengette Nash és Lina útját, a kémia is 10/10 közöttük, érezhető az a bizonyos szikra, ami csak arra vár, hogy robbanjon és megmutassa, milyen is az, ha 110 fokon ég. Valahol a slow burn része pont ezért hagy keserédes gondolatokat maga után, mivel annyit kell várni, és sosem tudhatod biztosan, mi lesz az az esemény, ami miatt még perzselőbb, szexibb és szórakoztatóbb lesz az Amit sosem fedünk fel. De amint bekövetkezik, nincs megállás és az biztos, hogy nem fog az sem zavarni, hogy több mint 600 oldalas féltégla a Knockemout sorozat második része. Ha szeretnél egy mélyebb gondolatokkal megáldott, ugyanakkor egy igazán szerethető kisvárosi slow burn könyvet olvasni, ne hagyd ki az Amit sosem fedünk felt. Nash Morgan megéri a fáradalmakat, és Lucy Score meg is mutatja, hogy miért.

" - Belém fúródott a pisztolyod.
- Az nem a pisztolyom - morogtam összeszorított fogamon keresztül.
Kacéran elmosolyodott.
- Tudom.
- Akkor ne fészkelődj."

"Trauma. Áldozatok. Ezeket a címkéket az egész karrierem során másokra ragasztottam. Erre most a saját "hős" címkémet letépték, és kicserélték az "áldozatra". Fogalmam sem volt, hogy képes leszek-e ezt megemészteni valamikor."

" Anélkül, hogy észrevettem volna, Knockemout beszippantott a gravitációs mezejébe. És csak rajtam múlik, hogy ki akarok-e szabadulni belőle. Hogy elég bátor vagyok-e ahhoz, hogy megnézzem, milyen a többi réteg."

" - A te nevedben nem beszélhetek, de én felnőtt vagyok. Csak azért, mert a látványodtól legszívesebben pofán vágnálak egy összecsukható székkel, még képes vagyok eljátszani egy napig, hogy el tudlak viselni."

" - Mit mondana egy pszichológia szakos hallgató arról, ha egy lány nem szereti, ha megérintik, kivéve a pasit, aki folyton felbosszantja?"

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)