Agatha Christie: Függöny (Hercule Poirot 39.) (Arthur Hastings 11.)

"Nem vadászunk többé, barátom. Itt vadásztunk először - és utoljára…"

*

Az ​első világháború idején, a stylesi kastélyban lépett először színre s derített fel sikeresen egy szövevényes bűnügyet a menekült belga detektív: Hercule Poirot. Évtizedek teltek el azóta, a kastélyból panzió lett, vagy féltucatnyi lakója között azonban – ha hihetünk Poirot-nak – egy sorozatgyilkos bujkál. Poirot-nak pedig bízvást hihetünk, még ha elaggott, sőt tolókocsiba kényszerült is. Igen hamar bebizonyítja levélben odarendelt barátjának, az őszülő, de változatlanul romantikus lelkű Hastings kapitánynak, hogy a „kis szürke sejtek” még épek. Ám Hastingsnek minden eddiginél szokatlanabb, kettős problémával kell szembenéznie: Poirot tudja, de nem árulja el, ki a vendégek közül a gyilkos, továbbá a vendégek között ott van Hastings leánya, Judith is. Nem árulja el, nehogy Hastings lelepleződjék, amint szemügyre venné az illetőt (a tökéletes gyilkosságok elkövetőjére csak tett közben lehet lecsapni) – és Hastingsnek ráadásul egyszerre kell féltenie és gyanúsítania is a leányát. Persze előbb a többieket veszi sorra magában: a nyugdíjas ezredest és feleségét, a megszállott tudóst és unatkozó nejét, a madárbolond agglegényt, a gazdag nemesurat, a beteggondozó nővért… Valamelyiküknek már öt ember halála szárad a lelkén… A regény különleges helyet foglal el Agatha Christie életművében: csak a halála előtti évben jelenhetett meg, s hogy miért, arra az utolsó oldalakon derül fény.

" - Gyilkosság dolgában elég járatos vagyok - ha nekem az a meggyőződésem, hogy öngyilkosság történt, akkor el is hiszik."

Szépen lassan egyre közelebb és közelebb kerülök a célomhoz, ami az, hogy az eddigi összes Helikon kiadós AC könyvet elolvassam. A Függöny talán az egyik leggyorsabban kiolvasható, hiszen a többi Agatha Christie regényhez képest (talán a Pókháló volt rövidebb) eléggé kevés oldalszámmal bír, ami egyben hátrány és előny is. Hátrány, mert hamar a végére érsz, és nem biztos, hogy kész vagy órák alatt befalni, továbbá előny is, mivel egy igazán izgalmas nyomozós szálat kapunk.

Hercule Poirot és Arthur Hastings párosát nagyon szeretem. Mind a két ikonikus karakter más és más miatt szerethető, de az kétségtelen, hogy együtt nagyon jól tudnak dolgozni, precízek és olyan jó elmerülni a gondolataikba, illetve a csavaros meglátásaikban. A kötet Poirot utolsó esete alcímen fut, de őszintén nem vagyok felkészülve arra, hogy búcsút mondjak a mi belga zseninknek, aki egymás után göngyölíti fel az ügyeket. Korántsem érzem azt, hogy itt a vég. Szerencsére korántsem vagyok up to date az összes esetével, így még bőven kijuthat nekem Poirotból, akkor is, ha papíron ez az utolsó.

Ilyenkor szeretem, hogy össze vissza olvasom Agatha Christie regényeit, és nem követek semmilyen tematikát, vagy sorrendet. Azt már megtanultam az eddigi tizenvalahány elolvasott történet közben, hogy nagyon érdemes árgus szemmel figyelni a sorokat, és ha kijelentünk valamit, adott esetben azt, hogy valaki nem lehet a tettes, akkor tuti, hogy ő lesz az, vagy ha nem is, akkor sokáig fogunk rá gyanakodni, hogy mégis.

Újra megmutatta az írónő, hogy mennyire zseniális is. Le a nem létező kalapommal előtte. Újra átvert, megmutatta, hogy mennyire agyafúrt, és ha akartam se tudtam volna egyedül a végére járni a sorozatgyilkosnak. AC megleckéztet, megmozgatja az agytekervényeidet és arra ösztökél, hogy legyél éber és árgus szemekkel pásztázd a sorokat, mert sokszor ott lehet a megoldás kulcsa, ahol nem is számítanál rá, elvégre miért ne mozgasson meg, és miért ne bizonytalanítson el, ha megvan hozzá az eszköze?

Úgy kezdtem bele a Függönybe, hogy majd most megmutatom milyen fából is faragtak, és képes leszek a lehetetlenre, hát sajnos most sem sikerült, de hihetetlenül jól éreztem magam közben. Egy esős délután kezdtem el, és mire kettőt pislogtam este lett, és már az utolsó oldalakat tapostam. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan telik az idő, ha az ember a Függönyt olvassa. Kevés olyan írónő van, aki mellett olyan, mintha megállt volna az idő, közben meg csak úgy pörög, mivel úgy beszippant a történet, hogy nincs megállás, nincs kiszállás.

A Függöny a nehezebb krimik közé tartozik, mivel maga a cselekmény nagyon összetett, és hiába vagy okos, nehéz a végére járni. Egyes részeken bonyolult, és még csak sejteni sem lehet, hogy ki a gyilkos, vagy éppen mi az, ami erre a tettre sarkallta, az indítékról nem is beszélve. Nehéz krimi sokkoló véggel, és nemcsak azért, mert ez az utolsó Poirot eset, hanem azért is, mert tudod, hogy az, és hiába nem olvastál mindent, van egyfajta keserédes érzésed miatta.

S habár sokkoló, ugyanakkor szomorú a vége, valahol érezni lehetett, hogy az utolsó nagy kaland nem érhet véget holmi összecsapott véggel. Kellett a nagy durranás, hogy Poirot tisztességgel és büszkén hagyja el a hajót, ami 39 eseten keresztül volt a társa. Úgy érzem, hogy ha nem tudom, hogy ez az utolsó, akkor sokkal vidámabb bejegyzés születhetett volna, de így jár az, aki utánajár az olvasmányainak, és nem vak fejjel vág beléjük.

Összességében úgy érzem, hogy egy méltó lezárása a Függöny egy korszaknak. Poirot alakított egy utolsó nagyot, megmutatta, hogy még mindig eszes, egy igazi zseni, aki sokkal de sokkal okosabb, mint mi. Vannak benne utalások előző esetekre, amiket szívesen fogadtam, de még annyi minden van előttem. Valahol ez a búcsú is, meg nem is. Ahhoz képest, hogy az elején nem volt szimpatikus Poirot, úgy lett az egyik kedvenc ikonikus Agatha Christie karakterem.

" - Az emberek - mondta Franklin - általában nem akarják tudni. Inkább megnyugtató hazugságokat várnak az orvostól. Hogy remélhessenek. Bátorításcseppeket akarnak."

" - A gyilkos, barátom, a legbeképzeltebb ember a világon. Ő a legagyafúrtabb, őrá senki sem gyanakszik…"

"A fiatalok semmit sem vesznek annyira zokon, mint amikor az idősebbek tanácsot akarnak adni nekik."

" - Hát hány százszor, hány ezerszer kell elmondanom, hogy nem fizikai erőfeszítésre van szükség? Az embernek…gondolkodnia kell."

" - Mi a gonosz? És mi a jó? Századokon át változott a felelet. Amit maga le szeretne mérni, nem más, mint a bűntudat vagy az ártatlanság tudata. De az ilyesmi semmit sem bizonyít."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)