Beth O'Leary: Útitársak

"- Én csak azt mondom, hogy a barátságok folyama kényelmes nem volt soha - szabadkozik Marcus, miközben a biztonság övével matat."

*

Addie és a nővére épp Skóciába tartanak egy barátjuk esküvőjére, amikor egy autó beléjük hajt hátulról. A vétkes kocsi sofőrje nem más, mint Addie volt barátja, Dylan, akit a lány a két évvel korábbi, meglehetősen traumatikus szakításuk óta kerül. 

Dylan és a legjobb barátja ugyanarra az esküvőre hivatalos, mint ők, és mivel az autójuk totálkáros lett a balesetben, Addie-nek nincs más választása, mint hogy felajánlja: menjenek velük. Az autó egyhamar megtelik csomagokkal és titkokkal, Addie és Dylan pedig nem tehet mást az előttük álló hosszú úton, mint hogy szembenéz a kapcsolatuk zűrzavaros történetével. 

Vajon időben odaérnek az esküvőre? És ami még fontosabb… ez az utazás tényleg a közös útjuk végét jelenti?

"Ő nem a te szépséges múzsád, Dylan, ő kaotikus, vad és kiforratlan. Egy készülőben lévő katasztrófa. Olyan ereje van, amiről még nem is tud, hát nem érted?"

Már az idejét sem tudom, hogy milyen régóta szeretnék Beth O'Learytől olvasni. Annyi jót hallottam már az írónő munkásságáról, de eddig valahogy nem került a kezembe egyik könyve sem, viszont ez most változni fog, hiszen van nálam 3 is, amiről szépen sorban írok is nektek. Habár nem az Útitársak jelent meg először O'Leary tollából magyarul, én mégis ezzel kezdtem, és milyen jól tettem, hiszen egy nagyon szórakoztató történetet kaptam.

Maga az alapkonfliktus szerintem egészen egyedi, nagyon jól ki lett találva, és habár elvárások nélkül kezdtem bele örülök, hogy ez lett az első regényem az írónőtől. Az esküvő mint téma annyira nem vonz, viszont már a fülszöveget elolvasva éreztem, hogy nem is igazán lesz hangsúlyos benne, sokkal inkább az odáig tartó út, a "meet cute", ami annyira nem is aranyos, ellenben annál inkább bosszantóbb, de van egy varázsa az Útitársaknak, ami miatt a kínos szituációk is felejthetetlenek. 

Magában az alapban van elég kreativitás ahhoz, hogy kiemelkedjen a többi romkom közül, mert akárhogy is nézem az Útitársak bizony egy chicklit, romkom regény a maga banális, teljesen kiszámítható módján, mégis szerethető és képes kikapcsolni egy-egy hosszú nap után. Engem nem egy helyen nevettetett meg, vagy éppen késztetett arra, hogy kínomban fogjam a fejem, de annyira humoros és szórakoztató, hogy még ez sem zavart. 

A kötet egyik különlegessége, hogy ugrál a jelen és a múlt eseményei között. Megmutatja a múlt azon szegletét, ami a kínos jelenhez vezetett. Azt, hogy mi is történt, mik azok a sérelmek, amik a kialakult szituációt még rosszabbá tették, és mik azok, amik tüskeként ott vannak a másikban, amiken nem lehet túllendülni, és amik miatt örülsz, hogy te nem ülsz ott a kocsiban Addie és Dylan mellett. Legnagyobb örömömre nemcsak Addie, a főszereplő lány kapja meg a szereplés jogát, hanem Dylan is, viszont amíg Addie egy igazán erős karakter, addig Dylan néha elveszik Addie erőssége mellett. Nem mondom azt, hogy nem kedvelhető, mert az, csak szerintem nem feltétlenül van egy szinten, mint Addie, akit már az elején nagyon megkedveltem és alig vártam, hogy még többet tudjak meg Addie és Dylan viharos kapcsolatából, ami mindennek mondható csak nyugodtnak nem. Maga a cselekmény nagyon gördülékeny, könnyen és gyorsan is lehet haladni vele. A lapok csak úgy tűnnek el a kezeink között, és mire kettőt pislogunk már a fél könyvet be is faltuk. Hihetetlenül gyorsan a hatása alá lehet kerülni, és pont azt szerettem benne a legjobban, hogy ilyen gyors és feszített ütemű a tempója. Van benne azért dráma, de nem ragad le egy-egy résznél, és mindig ad hozzá valamit, ami előre viszi a történetet. 

Persze nemcsak Addie és Dylan szerepelnek, viszont ők azok, akiknek ergo az Útitársak a kezdő vagy inkább sokadik löket a boldogsághoz. Viszont, és ez a viszont nem kicsit bolygatta meg a lelki békémet, de egyszerűen nem tudom elviselni a miscommunication zsánert. Ha tönkre lehet tenni valamivel, akkor ez az!! Annak vagyok a híve, hogy világosan adjuk a másik tudtára, ha bajunk van vele, de ebből a szempontból az Útitársak kicsinált. Beth O'Leary stílusa pazar, szórakoztató de kérlek ne tegyél a többi regényedbe ilyet!! 

Ami talán a legjobban tetszett a sztori gördülékenysége mellett a kötetben az az, hogy angol földön játszódik. Kínos az alap, nem is kicsit, mégis sikerült Beth O'Learynek kihoznia belőle valami egyedit. Kétség kívül kreatív és egyedi ötletekkel ír romantikus vígjátékokat, amiket kár lenne nem megfilmesíteni. Olvasás közben többször éreztem azt, hogy bárcsak lenne belőle film is. Szerintem nagyon adja az alapja az adaptációt. Kellően meg van áldva potenciállal, és nem véletlenül robbant be Az ágybérlővel a könyves piacra az írónő. 

Ha egy könnyed, ugyanakkor humoros romantikus regényre vágysz, és nem akarsz újra és újra ugyanazoktól az íróktól olvasni, akkor próbáld ki Beth O'Leary Útitársak c. kötetét, ami színt hoz a romantikus történetek világába, továbbá az egyedi ötleteivel megvesz magának kilóra. Én biztos fogok még olvasni tőle, már csak azért is, mert két regénye a polcomon várja, hogy sorra kerüljenek.

" - Azért nem olyan rossz ember, tudod - szólal meg, mellettem Luke. - Valahol él benne egy rendes fickó. Csak most egy kicsit eltűnt."

"Semmi kétségem nincs afelől, hogy csakugyan ez a szerelem, mi más is lehetne? Kínzó, gyönyörű és olyan óriási, hogy képtelen vagyok szavakba önteni."

"El sem tudja képzelni, mi folyik idebent! Ha le lehetne csapolni a titkokban feszülő energiát, nem is lenne szükségünk benzinre - annyi neheztelés gyűlt össze ebben a kocsiban, hogy egész Skóciáig kitartana."

"Tudod te, micsoda erő kell ahhoz, hogy valakiből jó ember legyen, amikor folyton azt hallja, hogy nem elég jó?"

"Mindenkiben ott van a lehetőség, hogy helytelenül cselekedjen, ha ez alapján mérettetnénk meg, mindnyájan könnyűnek találtatnánk. De az a lényeg, amit ténylegesen megteszünk."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)