Richelle Mead: A halál csókja (Vámpírakadémia 3.)

"Boldog születésnapot Rose, gondoltam keserűen. Végre tizennyolc. Semmi nem úgy alakult, ahogy reméltem."

*

Rose Hathaway egy hónap múlva tölti be a tizennyolcadik életévét, közeledik nagykorúságának és érettségijének időpontja is. Ez utóbbi feltétele egy kemény, hathetes terepgyakorlat, amit minden végzős damfír testőrtanoncnak végre kell hajtania egy-egy főnemesi mora vámpír mellett. Rose nehezen összpontosít feladatára, hisz nem csak elhunyt barátja, Mason jár vissza kísérteni őt, még az a Viktor Daskov is feltűnik, aki korábban Rose barátnőjének, a lélekmágus Lissa Dragomirnak életére tört. Ráadásul a főnemesi diákok intrikáikkal akaratukon és tudtunkon kívül utat nyitnak a Szent Vlagyimir Akadémiába a gyilkos és kíméletlen élőhalott strigák előtt.

"Reméltem, hogy a dicső győzelmem híre éppen olyan gyorsan elterjed az akadémián, mint a rossz hírek mostanában. De valószínűleg nem."

Vannak azok a sorozatok, amiket kismilliószor újraolvashatsz, de akkor sem fogod megunni, és minden egyes újraolvasás alkalmával tartogat magában valami meglepetést, amit két olvasás közben elfelejtettél. Na, A halál csókja is pont ilyen. A 10 évvel ezelőtti olvasás élményem teljesen kiment a fejemből, mert olyan volt kézbe venni A halál csókját, mintha először tettem volna azt. Viszont egyes helyeken meg előjött a nosztalgikus érzés, és ezt többek között Richelle Mead tudja elérni nálam. Ha nálad sem csengett még le a vámpírláz, akkor ülj fel a Vámpírakadémia vonatra, és hagyd, hogy Rose és Lissa elmeséljék a történetüket.

Habár a második rész, a Dermesztő ölelés nem ért valami jól véget, és eléggé érezteti is kezdetekben a hatását, nem feltétlenül mondanám azt, hogy rosszat tett a kötetnek. Persze, első és második olvasásra is sokkolt, de valamilyen szinten a továbblépéshez drasztikus módszerek kellettek, és ezt Richelle Mead meg is adta. Nem finomkodik, megmutatja, hogy igaz, hogy eddig is nagy volt a tét, de most látszódik csak igazán, hogy mennyire nagy is. Nem elég, hogy változik a kezdetekben megismert világ, de Dmitrij is szépen lassan kiszorul, vagy éppen harcba száll Adrian Ivashkovval attól függően, hogy ki szimpatikusabb, és itt nem feltétlenül romantikus értelemben értem. A halál csókja alatt végre közelebb kerülünk Lissa erejéhez, az árnyékcsókolta fogalom megismeréséhez és ahhoz, hogy megmutassa mekkora is a tét. Ez a rész is akárcsak az előzőek, izgalmasak, sőt talán eddig ez a legizgalmasabb rész, és ahogy haladunk előre úgy lesz egyre jobb és jobb. Hozza a már megszokott és szeretett közeget, hangulatot, azt a veszélyes légkört, amit ont magából, és ha eddig nem lettél teljesen a rabja, vagy éppen nem vett meg magának kilóra, akkor ez most megváltozik, mert A halál csókja a sorozat egyik legkiemelkedőbb része, ha nem a legjobb része a Vámpírakadémiának. Pörgős, folyamatosan megy előre a cselekmény, a karakterek hol baromi erősek, hol küszködnek, de a végére összekapják magukat, és újra úgy csukod be a könyvet, hogy ebből még többre van szükséged, és már nyúlnál is a következő részért.

Mind a karakterek. s mind a szerelmi szál előremozdul. A karakterek még inkább kibontakoznak, megmutatják, hogy milyen őrültek is, főleg Rose, hiszen még mindig hatással van rá az, ami Masonnel történt, engem is megviselt, de Rose még nálam is rosszabbul viselte. Összetört így látni őt, de tudtam, hogy ez lesz és próbáltam lelkiekben felkészülni rá. Ahogy első olvasásra, úgy másodikra is azt érzem, hogy egy idő után túl sok Lissából, de szerencsére ott van nekünk a Rose-Dmitrij szál, ami segít Lissa jelenlétén túllendülni, és most már Adrian is itt van nekünk.

Rose baromi erős, ha nem a legerősebb, ugyanakkor legmakacsabb női karakter, akivel valaha életemben találkoztam, ugyanakkor olyan jól kiegészítik egymást Lissával, és imádom azt a kapcsot, illetve barátságot, ami kettejük között van. Kiállnak a másikért, ott vannak, ha arra van szükség, és valahogy mindig visszatalálnak a másikhoz, legyenek akármennyire elveszve. Mellettük Dmitrij és Adrian fűszerezik meg a cselekményt, s habár a die hard Dmitrij fanokat nehéz megingatni, valahol Adrian mégis képes rá.

Én azért is vártam ezt a részt, mert tudtam, hogy ahogy haladunk a sorozatban úgy lesz egyre több szerepe Adriannek, és nem titok, hogy nekem ebből az univerzumból ő a kedvenc, az elsőszámú, aki miatt minél többet és többet akarok tudni. Kétség kívül egy nagyon érdekes, ugyanakkor nehezen kiismerhető karakter, akit elsőre biztos, hogy tévesen ír le maga előtt az ember, vagy épp másnak gondolja, mint aki. Nekem ő az egyik olyan alappillére a Vámpírakadémiának, aki nélkül nem lenne az igazi.

A karakterek mellett végre valahára a romantikus része is fejlődik, amiért nem lehetek elég hálás, mert már a banterből kezdett sok lenni. Örülök, hogy az írónő nemcsak arra figyelt, hogy haladjon előre a történet, hanem a karakterekre, a kapcsolatokra, az érzelmekre és arra is, hogy időnként meglepetést okozzon vagy éppen megmutassa, hogy még sok minden van hátra, és az egésznek csak egy szegletét ismerjük. Egyre komolyabbá válik a helyzet, és A halál csókjánál érződik talán először az, hogy ez már nem egy vámpíros iskolai történet, hanem annál jóval több.

Már itt a harmadik résznél látni, hogy mekkora utat is tettek meg a karakterek és maga a történet is az első részhez képest, ami még csak a bevezetés volt, szinte tét nélkül, míg a harmadiknál már jóval nagyobb a tét, és nemcsak Rose-ra és Lissára nézve. A komolyabb és feszültséggel teli részeket nagyon jól kiegészítik a humorosabb részek, ahol neked is nevethetnéked támad, és kedved lenne belevetni magad a mókába.

A Richelle Mead által megalkotott és megálmodott világ még mindig az egyik kedvencem. Nem tudom megunni a dampírokat, vagy éppen a morákat sem, hiszen olyan jól lett kidolgozva a legapróbb részletekig, hogy napestig el tudnám hallgatni a történetüket. És ahhoz képest, hogy már a harmadik részt tapossuk nem érzem azt, hogy igazán benne lennénk a világ sűrűjében, hiszem még csak most kezd el igazán izgalmas és veszélyes lenni. Most kezd el egy új irányba haladni, ami a későbbiekben fontos lesz a történet szempontjából.

Nem meglepő módon nagyon élveztem A halál csókját, és végre több Adriant kaptam, viszont még lehetett volna több belőle. Azt érzem így a harmadik rész kapcsán, hogy egy nagyon izgalmas és pörgős részt kaptam. A vége pedig teljesen kicsinált, kész végem van miatta!! Ha érdekel egy egyedi világ vámpírokkal mindenképp olvasd el Richelle Mead Vámpírakadémia sorozatát.

"Dmitrij arcán hirtelen meglepődés halványította el az aggodalmaskodó kifejezést. Másodpercekig csak nézett. Néha úgy éreztem, mintha azok a szemek egyenesen a vesémbe látnának."

"Mason alakja egyre halványabbá vált, és éppen, mielőtt teljesen eltűnt volna, észrevettem egy mosoly árnyékát, azét a nevető, csibész mosolyét, amit annyira szerettem."

"Eszembe jutott, hogy amikor visszajöttünk az akadémiára, azt mondták, Dmitrij olyan, mint egy isten. Ebben a pillanatban úgy is nézett ki."

" - Hathaway kisasszony - mondta élesen. - Rövidre fogom. Vessél véget ennek a botrányos viszonynak az unokaöcsémmel! Azonnal!"

"A történelem folyamán mindig is bajkeverőknek hívták azokat, akik új gondolatokat próbáltak elfogadtatni, amásképp gondolkozókat, akik változást szerettek volna."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)