Mackenzi Lee: A Tél Katonája - Hidegfront

 " Amikor felébredsz, csak a halálodra emlékszel."

*

AZ ​EMLÉKEINK HATÁROZZÁK MEG AZT, AKIK VAGYUNK – MI MARAD BELŐLÜNK HA MINDET ELVESZIK TŐLÜNK? 1954: A Tél Katonája a Szovjetunió legerősebb fegyvere. A legveszélyesebb titkos küldetéseket hajtja végre. Egyetlen célja: teljesíteni a parancsot. 

Csakhogy ő nem mindig volt a Tél Katonája… 

1941: A tizenhat éves Bucky Barnes csatlakozni szeretne az USA II. világháborúban harcoló seregéhez, de a helyi parancsnok megakadályozza ebben. Amikor felájánlják neki, hogy kiképzik az Egyesült Királyság titkosszolgálatának ügynökévé, Bucky előtt megcsillan a remény, hogy hőssé válhat. Ám alig ér Londonba, máris menekülnie kell egy rejtélyes orgyilkos elől, ráadásul egy olyan lány társaságában, aki a háborúban harcolófelek mindegyike számára értékes titok birtokában van. 

Több mint egy évtizeddel később a Tél Katonája ugyanazt a rejtélyt próbálja megoldani, amit annak idején Bucky. Az időn átívelve nemcsak a küldetésük, hanem az életük is összekapcsolódik; ám arra egyikük sem számít, hogy mindez hatással lesz a saját, személyes háborújuk kimenetelére is.

" – Mindkettőnk agyán mások ujjlenyomatai vannak."

Valaki azt mondta, hogy Bucky Barnes? Ezzel konkrétan el is dőlt, amikor megláttam, hogy mi lesz az írónő következő Marvel témájú regénye, hogy bizony én ezt olvasni fogom. Loki mellett Bucky az egyik kedvencem még, akiről úgy gondolom, hogy nem tudunk eleget, és sokkal több van benne, mint a Hydra ölébe, illetve Steve Rogers legjobb barátja. A Tél Katonája - Hidegfront pedig pont azt a Buckyt mutatja be nekünk, akit az MCU-ból nem ismerhetünk.

Valahol számítottam rá, hogy fájdalmas lesz, mert hát Buckyról van szó, és aki tudja a képregényekből/filmekből, hogy mi is az ő története, azok érteni fogják. Egyfelől szerettem olvasni, mert voltak benne humorosabb részek, láthattuk a fiatal Buckyt, azt aki nem tudta mihez is kezdjen önmagával, aztán mindig belekeveredett valamilyen bajba, láthattuk egy első szerelem szikráját, ugyanakkor kőkeményen a szomorú és szívet szaggató Tél Katonáját is, akinek nincsenek emlékei, aki nem tudja a saját nevét, és csak küldetése van, amit teljesítenie kell. A történet ezen a két idősíkon játszódik, egyszer 1941-ben vagyunk, majd 1954-ben. Mind a két időpontnak kulcsfontosságú szerep jut a cselekmény szempontjából, és érdemes nagyon figyelni, még akkor is, ha tudjuk mi a kimenetele. Alapvetően, ha csak azt nézem, hogy mi a kötet témája, akkor nem nekem való, mivel nem szoktam és nem is szeretek világháborús könyveket olvasni, viszont James Barnes múltjához ez is hozzátartozik, és miatta nem is éreztem azt, hogy háborús könyvet olvasok, mivel végig rá és a Tél Katonája projektre összpontosít. Egymás után váltakozva lehetünk szemtanúi az eseményeknek és első kézből értesülhetünk az események lefolyásáról. Kicsit fájdalmas olvasni, ugyanakkor a 16 éves Bucky nagyon közel került hozzám, és teljes mértékben együtt tudtam vele érezni. 

Volt, hogy vele együtt drukkoltam, volt hogy nem akartam hinni annak, amit olvasok és valahol a sorok között mosolyt is csalt az arcomra. Persze tele van temérdek veszélyes pillanattal, mégis valahogy sokkal közelibbnek éreztem ezeket a részeket, mint amikor a semmire sem emlékező Bucky került előtérbe. Ne érts félre, ezek a részek is hitelesek, ugyanakkor sokkal nyomasztóbbak és fájdalmasabbak is. A Buckyt szerető énemnek nagyon fájt a Tél Katonájának szemszögéből látni az eseményeket, és a szívem szakadt meg érte!!

Az írónő újból megmutatta, hogy mennyire is jól meg tudja ragadni a karakter lényét, és teljesen hitelesnek éreztem azt, ahogy Buckyról és az életéről írt. Úgy, ahogy a Lokis kötetnél vagy éppen a Gamora és Nebulásnál úgy itt is remekül fel van építve a cselekmény, nincsenek benne logikai bukfencek, és hozzák az elvárt színvonalat, nem másítja meg a karakter lényét, és végig arra törekedett, hogy a leghitelesebb legyen. Úgy érzem, hogy sikerült is neki, és hiába YA regény egyes részek brutálisak.

Lehet, hogy elfogult vagyok, és hát miért is ne lennék az, de még annak ellenére is, hogy egyes részek nehezek voltak és szó szerint fájt olvasni, még így is imádtam és elég gyorsan be is daráltam. Ahogy elkezdtem nem is igazán akartam semmi mást csinálni, viszont tudtam, hogy egy adott hangulatban kell legyek a kötethez, mert sokkal keményebb, mint az írónő első két MARVEL kötete.

A Hidegfront alatt nem azt a Buckyt láthatjuk, mint akit az MCU filmjeiben, hanem sokkal inkább a képregényes verziót, így akik még nem olvasták a képregényeket, azoknak igazi meglepetés lehet MacKenzi Lee regénye, viszont így is tökéletes volt. Az időbeli ugrások teszik igazán letehetetlenné a kötetet, és emiatt nem tudjuk szépen beosztani, mert amikor valami izgalmas történne (mind 1941-ben, s mind 1954-ben is van belőle bőven részünk) jön a csavar és epekedhetve várhatjuk, hogy újra ott legyünk Bucky, illetve V mellett, aki a Tél Katonáját testesíti meg.

Ezenfelül van egyfajta keserédesség is a kötetben, hiszen kapunk egy szerethető női karaktert, aki elsőre nem tűnik fontosnak, de aztán megmutatja, hogy jóval több van benne, mint amire számítottunk tőle. Ugyanakkor a boldogság nem lehet teljes. Sajnos sejteni lehet, hogy mi lesz Gimlet és Bucky sorsa, viszont azért reménykedünk. Mellette azért persze Steve is feltűnik, viszont csak a végefelé, és akkor sem jut neki sok szerep, amivel teljesen ki vagyok békülve.

Míg 1941 tele van lehetőségekkel, reményekkel és döntésekkel, addig 1954 brutális, nincs szabadság, nincs akarat, csak parancsok vannak és teljesítendő küldetések. Ezek a részek kemények, tele vannak erőszakkal, vérrel, a kontrol elvesztésével és emlékfoszlányok sokaságával, amik készülnek kitörni, amik alig várják, hogy a felszínre kerülhessenek, és ne legyenek többé elnyomva. 

Bevallom az utolsó fejezetek nagyon betettek, és kicsit könnyes is lett a szemem, de mentségemre szóljon, hogy Loki mellett Bucky az, akivel a leginkább szimpatizálok, és akinek át tudom érezni a helyzetét. Az utolsó fejezet egyenesen kegyetlen, és darabokra tör. Nem érdekli, hogy mit akarsz, elveszi tőled azokat a könnyeket, és hagyja, hogy megszakadjon a szíved. Tudtam, éreztem, hogy nem lesz jó vége, de basszus... Nem találok szavakat. Mackenzi Lee ebben a kötetben tette úgy igazán oda magát, és itt mutatta meg, hogy mekkora erő is rejlik benne. Már az időbeli ugrásokat is szépen tálalja, nem éreztem darabosnak őket, és nem hagyott kérdéseket maguk után, viszont az utolsó fejezet az, ami úgy igazán felteszi az i-re a pontot és megmutatja, hogy nem minden regény érhet véget happy enddel, és nem minden történet célja az, hogy boldogsággal töltsön el. A Tél Katonája - Hidegfront igenis összetör és jól megtapossa az összetört darabokat. Ha te is szereted a Marvel világát, illetve Steve helyett Buckyt választanád, akkor ne habozz kézbe venni ezt a remekművet és hagyd, hogy Bucky rajtad is átgázoljon, és megmutassa, hogyan is lett egy élettől buzgó 16 éves fiúból az oroszok egyik legelvetemültebb és legkegyetlenebb fegyvere!!

" - Utasításokat kaptam. 

- Te jó ég! Ezt ráhímezték már a szovjet zászlóra?"

" - Igen, hát most épp háborúban állunk, Buck. A finomkodás és a jó modor nem igazán priortás."

" - Van egy olyan érzésem, hogy a náciság elsődleges követelménye a „Hitler” név helyes betűzése."

" - Nem harcoltam Amerika Kapitány mellett - ellenkezett a férfi fogcsikorgatva. - Sohasem működnék együtt amerikaiakkal!"

"PROJEKT: TÉL KATONÁJA 

Alany: James Buchanan Barnes 

Ismert álnevek: Bucky, Kanári, Desperado"

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)