Hannah Grace: Wildfire - Futótűz (Maple Hills 2.)

" Henry tekintete gyakorlatilag lyukat éget belém a nappali túlsó feléből."

*

A ​Maple Hill főiskola diákjai, Russ Callaghan és Aurora Roberts először egy, a tanév végét ünneplő bulin gabalyodnak össze, és egy ivós játék végül egy szenvedélyes egy éjszakás kalandban végződik. Aurora, aki sose feszegeti a vendégség határait (és a férfiaktól se vár sokat), elsurran, mielőtt Russ megkérdezhetné a teljes nevét. 

Így eléggé meglepődnek, amikor összefutnak annak a nyári tábornak az első napján, ahol mindketten tábori felügyelők, és mindketten a bonyolult családi életük elől menekülnek ebbe a nyári munkába. Russ reméli, hogyha elég messze kerül Maple Hillstől, elkerülheti apja szerencsejáték-függőségének következményeit, míg Aurora unja, hogy meg kell küzdenie a környezete figyelméért, és vissza akar térni oda, ahol utoljára igazán otthon érezte magát. 

Russ tudja, ha megszegi a tábor szigorú szabályát, mely tiltja az alkalmazottak közötti kapcsolatot, egyenesen mehet is vissza Maple Hillsbe még a nyár vége előtt, de sajnos Aurora sose volt igazán jó szabálykövető… 

Sikerül békésen egymás mellett létezniük? Vagy az egyéjszakás kalandjuk olyan tüzet gyújtott, amit nem lehet kioltani?

" - Te vagy az első választásom, Russ - suttogja, ahogy arcát a nyakamba fúrja. - Ahová mész, oda megyek én is. Nem kell egyedül szembenézned ezzel."

Már a Jégtörőt is szerettem, na de a Futótűz még ennél is jobb. Igaza volt azoknak, akik agyba-főbe ajánlgatták, mert egy nagyon cuki táboros, tökéletes nyári olvasmány a Wildfire. Nemcsak a borító eszméletlenül cuki, hanem Russ is!! Szerintem ennyire aranyos férfi karakterrel még nem találkoztam, és eladnám a lelkem, ha nekem is lehetne táboros élményem Russ Callaghannel. Imádtam visszatérni Maple Hillsbe, viszont Honey Acres a szívem egyik csücske lett, és nagyon szeretnék még visszatérni ide.

A történet két főszereplője, Russ és Aurora, akik mindketten családi problémákkal küzdenek, és ez kihat az életükre. A cukiság és a szerelem mellett az írónő fontos témákat is boncolgat, úgy mint a függőség, alkoholizmus, daddy issues, elhanyagoltság érzése, egyedüllét, önbecsülés hiánya, és a kapcsolatuk természete az apjukkal. Könnyed kis történetnek indul aztán ahogy haladunk előre úgy lesz egyre nehezebb és komolyabb. Míg az első pár fejezetek hozzák a megszokott Maple Hills színvonalat, a bohókás hangulatot, a játékos oldalt, addig a kötet többi része egyre valóságosabb és tele van problémákkal, lelki nehézségekkel. Azzal a tudattal, hogy nem vagyunk elég jók, és mindegy, hogy mit teszünk a másik felet ez nem érdekli. Ilyen nehézségekkel kerülünk szembe, amíg a Futótüzet olvassuk, viszont nem éreztem azt, hogy éles lenne a váltás az Icebreaker után. Az írónő hozta azt a színvonalat és hangulatot, amit vártam tőle, és még magamat is meglepve, de sokkal jobban élveztem, mint a sorozat első részét. Imádtam a nyári tábor hangulatát, az önfeledtséget, a visongó gyerekeket, a különböző programokat, a szabályokat és az új karaktereket is. Nincs egy olyan pontja ennek a kötetnek, ami ne hozott volna elő nosztalgikus érzéseket, és végig azt éreztette velem, hogy én is ott vagyok Honey Acresben, és része vagyok annak a pár hónapnak, amíg részesei lehetünk Aurora és Russ életének. Mindketten nehéz batyut hordoznak a hátukon, mégsem éreztem fullasztónak, hiszen az írónő a kellő helyeken adagolja a cuki vagy éppen kínos részeket.

Az Icebreakerhez képest másabb ez a kötet. Másabb, mert valahogy jól áll neki, hogy nem olyan hosszú, mégis képes elmondani majdnem 400 oldalban, amit szeretne és nem érzed azt, hogy sok lenne. A Jégtörő ezzel szemben egy kicsit túl van írva, és mondom ezt úgy, hogy amúgy én azt is nagyon szerettem, és minden hibája ellenére is úgy gondolom, hogy egy jó hokis történet. A Futótűz is az, viszont a hokin nincs akkora hangsúly, mint Nate esetében.

Sokkal inkább a már említett tábor és a lelki harcok azok, amik dominálnak. Mind Aurora, a mind Russ kapcsolata nehézkes a szülőkkel más-más okból, ugyanakkor jó volt látni, hogy a kezdeti félrekommunikálás helyét felváltotta a megbeszélés, és így sokkal kevesebb félreértés is született, továbbá nem kellett tépni a hajunkat, és mehetett minden a megszokott kerékvágásban tovább.

A történet erőssége amellett, hogy tényleg baromi cuki Rory és Russ szerelem az az, hogy őszinte. Nem rejti véka alá a gondokat, szókimondó és azért pikáns jelenetet is kapunk bőven. Minden jóból csepegtet nekünk, és a sebezhetőség mellett ki is tárja a szívét, lecsupaszítja magát előttünk, és arra vár, hogy döntést hozzunk felette. Mindkettejük hatalmas kedvencem lett, és mind Rory és mind Russ előkelő helyet foglalnak el a szívemben.

Valamilyen szinten Roryt és Russt is sajnáltam, annak viszont örültem, hogy a döcögős múlt volt az, ami összekovácsolta őket, és a másikra támaszkodva megtanulhatták, hogy milyen is az, ha van az ember mellett valaki, aki odaadó, támogató, és akire a legrosszabb helyzetekben is lehet számítani. Russ annyira édes és cuki, hogy azt már be kellene tiltani, az meg hogy csak úgy tapadnak rá a kölyökkutyák igazi vétség, hiszen erősen kiakad a cukiságmérő és félő, hogy felrobbannak a lapok.

A Futótűz a bizalom és a múltbeli sérelmek elengedésének a regénye tábori köntösbe csomagolva, na meg jó nagy adag szerelemmel megspékelve. Barátokból szerelmesek történet, ami kicsit felrúgja az alapvető és hétköznapi ismerkedési trendet, ugyanakkor nagyon jól áll a kötetnek az, hogy míg az első "találkozás" nem komoly szándékkal történik, addig a kötet többi felében arrafelé haladunk, hogy ne csak barátság, vagy éppen egyéjszakás kaland legyen a vége, hanem valami sokkal több.

Úgy érzem, hogy Hannah Grace-nek megint sikerült megmutatnia, hogy mit is tud, és én személy szerint nagyon várom, hogy még olvashassak tőle. Már csak azért is, mert egy nagyon szép karakterfejlődésnek lehettünk szemtanúi, és már sem Aurora, sem pedig a félénk és félszeg Russ nem az, mint aki a Futótűz előtt volt. Megerősödnek a történet alatt, nemcsak próbálgatják a szárnyaikat, hanem egyenesen hasítják a levegőt. Aurora megmutatja, hogy nem az a család, akihez biológiailag közöd van, hanem azok az emberek, akik körülvesznek, akiknek fontos vagy, és akik bármit megtennének érted, még azt is, hogy kirúgjanak a táborból szabályszegés miatt. Russ oldaláról pedig azt láthattuk, hogy milyen az, ha nem bíznak az emberben és mások miatt azt érezzük, hogy nem vagyunk elég jók. Annyira, de annyira büszke vagyok mindkettejükre. Nemcsak a tábor tett nekik jót, hanem az is, hogy rátaláltak a másikra és végre egyszer az életben megtapasztalhatták azt, hogy milyen az, ha a másik törődik velük, fontosnak tart, és nem hagyja, hogy elbújj a megjátszott magabiztosság és a megnyerő külső mögé. Aurora végre ráébredt a kötet végére, hogy attól, hogy az apja semmibe veszi ez még nem jelenti azt, hogy nem elég, és folyton folyvást úgy kell viselkednie, hogy az másoknak megfeleljen. A felszabadult Rory a kedvencem, aki kihúzza Russt a csigaházából, és megmutatja neki, hogy az igazi tapasztalatok és érzések a biztonsági kerítés mögött lapulnak.

" - Most meg fogsz baszni ennek a falnak nyomva, mert féltékeny vagy?

- Nem. Azért foglak megbaszni ennek a falnak nyomva, mert benned lenni a legközelebbi dolog a mennyországhoz"

" - Te vagy a legragyogóbb dolog az életemben, Aurora - mondja. - És te vagy az élő emlékeztetője annak, hogy ha engedem, hogy boldog legyek, történhetnek jó dolgok."

"Russ Callaghan akkor nevezhet jó kislánynak, amikor csak akar."

"Sebezhetőnek lenni rémisztő. Olyan dolgokról beszélni, amikről azt hiszed, senki más nem értheti meg, rémisztő."

"Ha az ember oly sok időt tölt azzal, hogy önmagát pusztítja, a darabjai néha nem egészen akarnak majd összeállni. Időre és türelemre lesz hozzá szüksége."

"Mielőtt megismertelek, bele sem gondoltam soha, hogy miképp is nézhet ki az én boldog befejezésem."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)