K. M. Holmes: Colton - A hatalom ára

 "Néztem a fiamat a sötét pincében, a gyér megvilágítású ringben, és halványan is, de láttam, ahogy Anthony egyre több ütést mér rá a bokszkesztyűbe bújtatott öklével."

*

Mit ​ér a bosszú, ha nem tesz boldoggá minket? 

Colton Moran neve ismeretlen volt a maffia világában, hiszen az apja igyekezett titokban tartani a kilétét. Dario Moran ugyanis nem akarta, hogy fia a helyére lépjen és Miami ura legyen. Hétköznapi életet szánt neki, ám egy tragédia mindent megváltoztatott… 

Colton irányítása alá vonta a város bűnszervezetét, azonban közben számos akadályba ütközött. Bosszúra szomjazott, de nem hagyhatta, hogy ez az érzés eluralkodjon rajta és mindent romba döntsön. Az utcákat elárasztották a detroitiak, akik ellen fel kellett venni a harcot, olyan emberek oldalán, akiket eddig megvetett. Amikor belépett az életébe Kaley, úgy érezte, vele kiutat találhat a sötétségből. A nőnek azonban egészen más tervei voltak. A megfejthetetlennek tűnő titkok és kegyetlenkedés mögött mindenáron a felszínre akart törni valami, ami több kettőjüknél. És ez az érzés helyet követelt magának a szívükben. 

Miután minden álarc lehullott, és szemtől-szemben álltak egymással, kezdetét vette a valódi harc. Mert meg kellett küzdeniük egymással – és egymásért. 

K. M. Holmes regénye bemutatja, hogy az ember a haragtól vakmerővé válik, ostoba dolgokba hajszolja magát, csakhogy mindig későn bánja meg a tetteit. A kérdés már csak az: van visszaút?

"Olyan érzés kerített hatalmába, amiről azt hittem, végleg eltűnt belőlem. De elég volt egy szikra, hogy bennem lángra lobbantson mindent."

Ha K. M. Holmes, akkor garantált az izgalmas, néhol veszélyes, de nagyon szexi cselekmény. Kicsit már el vagyok szokva a maffiás történetektől, meg úgy igazából nem is a kedvenceim, de Coltont imádtam, csak azt sajnálom, hogy még nem olvastam a Hazelt, meg a Colton - A döntés ára novellát, mert biztos vagyok benne, hogy ezek ismeretében még izgalmasabb, még jobb lenne ez a kötet, de így sem panaszkodhatok, mert nagyon berántott magának, és nem akartam, hogy vége legyen!!

Van az írónőnek egy naposabb, na meg egy sötétebb oldala. A Colton határozattan a sötétebb oldalhoz tartozik, de úgy érzem, hogy néha kell nekünk olvasóknak az, hogy K. M. Holmes bevaduljon, és úgy igazán elmerüljön a bűn és a mocsok világában. Imádtam, ahogy már az elején sem tétlenkedik, és egyből bedob minket a történések közepébe. Az előző részekre nézve tele van spoilerrel, de nem kell félni tőle, mert egy igazán letehetetlen, pikáns regény egy kis tiltott szerelemmel, hatalmi harcokkal és a maffia világával megspékelve!! Van benne minden, ami ahhoz kell, hogy jó legyen a történet: múltbéli fájdalmak, bosszú, hatalom, szerelem, érzékiség, érzelmek sokasága, sérelmek és vér, ami nélkül nem lehet teljes ez a sötét világ. Colton nemcsak, hogy jött, látott és győzött, de elérte azt, amire kevés maffiás kötet képes és a végéig lekötötte a figyelmem. Míg régebben szerettem ezeket a típusú könyveket, addig a mostani énem nincs odáig értük. Vágyik a lelkem a boldogságra, a meleg pillanatokra, ugyanakkor Colton meggyőzött, hogy a legmocskosabb talajból is nőhet ki virág, ami ott fog tündökölni végig, amíg le nem szakítjuk. Lehet a fájdalom és a bosszú mellett szerelemre találni, lehet boldog és humoros pillanatokat találni az életben, még akkor is, ha azt érezzük, hogy viharfelhők vannak a fejünk felett, és nem akar elállni az eső, és folyamatosan az arcunkba tolja a napsugár halovány sugarait. A Colton - A hatalom ára egyszerre egy kötet a gyógyulásról és magáról a bosszúról. Emiatt a kettősség miatt hol véresebb, durvább és ádázabb a kötet, hol pedig tele van reménnyel és egy szebb jövő képével.

A kötetben végigkísérhetjük Colton útját, ahogy darabokra tört szívvel átveszi az apja helyét, és a Miami-i maffiavilág feje lesz. Hatalmas feladatot vesz a nyakába, mégis úgy gondolom, hogy kellőképpen helyt állt, és megmutatta, hogy a csinos külső alatt, ő is tud durva és félelmet nem ismerő lenni, ugyanakkor úgy nagyjából a kötet feléig az írónő a fájdalmat, a veszteséget és a boldogtalanságot helyezi vele kapcsolatban előtérbe.

Emellett K. M. Holmes megmutatja Coltonnak, hogy nem feltétlenül kell egyedül lennie, és azok a pillanatok, illetve humoros helyzetek, vagy éppen véletlenek, amiben Colton és Kaley vannak kifejezetten a kedveceim lettek, és jó volt látni, hogy Colton sem tud ellenállni a kísértésnek, és nyitott arra, hogy ne maradjon örökre darabokban a szíve. Az írónő nagyon szépen átadja az önmarcangolás, a kétségek és a 'nem érdemlem meg, hogy boldog legyek' érzéseit. Úgy játszott velük, mint más a késsel, ugye Vincent?

Colton mellett, mint említettem Kayla a másik fontosabb karakter, akinek a gondolataiba, illetve érzéseibe betekinthetünk. S úgy látszik, az ő élete, illetve múltja sem fényesebb, mint Coltoné. Más problémákkal küzd, mint Colton, ugyanakkor várnunk kell, amíg teljesen meg nem nyílik előttünk, és ki nem teríti a lapjait. Míg az elején fenntartásokkal kezeltem a jelenlétét, addig a kötet felétől rendesen vártam, hogy hogyan is fog alakulni a sorsa.

A tiltott románc, illetve a titkok nagyon jól állnak ennek a történetnek. Adnak neki egyfajta édes érzést, amit nem tudok másképp megfogalmazni. Nagyon kellett ennek a kötetnek az, hogy legyen benne valami tiltott is a sok fájdalom mellett, hogy legyen benne egy cél, amiért harcolni kell, és amiért harcolni érdemes. Az érzelmek kialakulása is tökéletesen illik a képbe, illetve a spicybb részek is emelnek a történet hangulatán. Hol veszélyes, hol pedig pikáns tele vágyakkal és elemi ösztönökkel.

A cselekmény is ehhez a színvonalhoz igazodik, és hol gyorsabb, s hol lassabb mederben folyik, de az biztos, hogy végig izgalmas, tele van adrenalinnal és feszültséggel. Őszintén annyi minden történik benne, hogy jóval többnek tűnik, mint 336 oldal. Végig iszonyatosan pörög, még akkor is, ha azt látjuk, hogy az érzelmekre és a kötődésre koncentrál, pedig közben a háttérben sem állnak le a dolgok, és a legváratlanabb pillanatokban csapnak le. Ha Colton egyszer kiszemelt magának, nincs menekülés előle!

Ha két szóval jellemezném a Colton - A hatalom árát, akkor azt mondanám, hogy eseménydús, illetve érzelmekben gazdag. Megvan benne az a kettősség, amit szeretek. Nem nyel el a sötétség, mindig ad kiutat belőle. A veszélyt sem veti meg, ugyanakkor az érzelmek azok, amik úgy igazán dominálnak. Megmutatja a sötétebb, illetve világosabb/naposabb oldalt is, amiben van remény, és tele van ígéretekkel. Még rosszat nem olvastam az írónőtől, és Colton is teljes mértékben meggyőzött, hogy bizony ezt nekem olvasnom kellett, mert annyira adrenalinbomba, annyira akciódús és izgalmas, hogy hiba lett volna kihagyni. Ugyanakkor ahol kell ott mélyebb a történet, nemcsak mondanivalója van, miszerint nem kell magunkat ostorozni olyan események miatt, ahol semmit sem tehettünk. El kell engedni a múltat, még akkor is, főleg akkor, ha fájdalmas és nem csaljuk meg a halott szeretteinket azzal, ha újra boldogok vagyunk valaki más oldalán!! Megmutatja a szeretet erejét, azt, hogy legyen akármilyen mocskos a világ megéri bízni és beengedni embereket az életünkbe, még akkor is ha eleinte csak a bosszú hajt. Összességében, mint arra már rájöhettetek én nagyon szerettem ezt a regényt, és alig várom, hogy újra olvashassak az írónőtől. Ha egy felettébb izgalmas és jól megírt maffia regényre vágysz tele mélyebb gondolatokkal és érzelmekkel, akkor ne hagyd ki Colton történetét!!

"Ha az ember csak két dolog közül választhat, és fél a fájdalomtól, akkor az érzéketlenség mellett dönt. A semmi jelen esetben a legtöbb, amit az ember kívánhat magának."

" - Sosem hittem a véletlenekben - erősített meg. - Abban viszont igen, hogy minden a kellő időben érkezik."

"Nem akartam elhinni, hogy az elsorvadt szívem képes még dobogni"

" - Tudom, milyen, amikor küzd az ember, hogy ne gondoljon valakire, miközben azon igyekszik, hogy sose felejtse el."

" - Ne feledd, az emlék csak a jelenben fáj – mondta apám. – Hagyd a múltban, hogy enyhüljön."

" - A legtöbb ember csalódást okoz - mondtam neki. - Ezért ne aggódj, nem bízok meg senkiben.

Elengedte a kezem és behunyta a szemét. 

- Akkor jó - mondta, majd halkan hozzátette. - Nem akarok fájdalmat okozni annak, aki törődött velem."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Heteira: Tündéralku

" Delvin elől félreugrottak a fák."

*

A ​tündér alkukra éhes, a farkas tündérekre – beteljesülhet a szerelmük? 

Delvin a tizennyolcadik születésnapján szembesül azzal, hogy tündérereje van. Az első sokk után egy új világ tárul fel előtte: képtelen hazug szavakat kimondani, de cserébe képes varázsolni, és alkut kötni az emberekkel, azaz bűbájjal segíteni őket, ha megfizetik az árát. Minden csodás lehetne, csak éppen a férfi, akire régóta vágyik, ódzkodik a tündérektől… 

Rikke farkas alakváltó, aki egyszer már megégette magát, amikor alkut kötött egy tündérrel. Titkon jó ideje vonzza Delvin, várja az első átalakulását, a nagykorúságát, hátha a fiú oldja végre a magányát. Azonban kiderül, hogy Delvin is tündér. Vajon a vonzalom erősebb, mint a félelem? És ha ad egy esélyt a fiatal tündérnek, ő nem fog visszaélni a bizalmával? Delvin és Rikke akarja egymást. De csak akkor tudják megadni a másiknak a boldogságot, ha megértik saját magukat, beismerik a vágyaikat, és megtörnek egy múltbéli, kegyetlen alkut. Meg lehet bocsátani a hibákat? Létezik új esély? A szerelem mindent legyőz? 

Heteira humorral átszőtt, érzelmekkel teli, érzéki fantasyregénye gyönyörű történet szerelemről, bizalomról és. Lépj be egy új világba, és hagyd, hogy elvarázsoljon ez a szenvedélyes történet!

" - Téged elnézve nem értem, hogy lehet akár egyetlen tündér is néma."

Egy könyv, amiben egy tündér és egy vérfarkas egymásba szeret. Olyan, mintha egy mese lenne, amit a nagyim olvasott nekem gyerekkoromban, de ennél azért árnyaltabb a Tündéralku. Miután először találkoztam a fülszöveggel egyszerűen tudtam, hogy nekem ezt olvasni kell, mert milyen jól hangzik már az egész alapkoncepció??

Viszont nem éppen azt kaptam, mint amit vártam tőle. Azt hittem, hogy majd egy izgalmas, cuki kis történetet kapok, amiben a szerelem lesz a központi szereplő, de a sok tépelődés és szenvedés mellett csak másodlagos hely jutott neki. Az írónő már a legelején beledob minket a mélyvízbe, és az a helyzet, hogy eléggé nehezen sikerült kievickélnem belőle... De kezdjük is szépen sorban. Maga a megálmodott világ nagyon tetszik, az, hogy mindenkinek van egy természetfeletti rendeltetése, egy másalakja, és nemcsak egyből beleugrunk ebbe az új közegbe, hanem irányítást is kapunk. Teljesen olyan volt számomra ez, mint egy jó alap, viszont nem mindig éreztem azt az összhangot, mint amire szüksége lett volna a kötetnek. Szerintem annyira magasra tettem a lécet, hogy nem sikerült megugrania, de ez teljes mértékben az én hibám. Másra számítottam, és nehezen tudtam ezt elengedni. Nem mondom azt, hogy rossz olvasmány lett volna, mert nem, viszont más nevekkel talán sokkal jobb lett volna. Végig zavart, hogy Delvin és Rikke nem tudták belopni magukat a szívembe. Zavart, hogy nem tudtam úgy igazán megkedvelni őket. Zavart, hogy mindig kevertem őket, mert így ránézésre, vagy ha csak a nevet hallanám, akkor nem biztos, hogy meg tudnám mondani, hogy ki a farkas és ki a tündér.

A cselekmény maga is viszonylag lassan indult be, nem éreztem ezt az intenzítást, amit szerintem kellett volna, és sokszor megálltam olvasás közben, mert egyszerűen azt éreztem, hogy nem haladok. Hiába fogytak a lapok, ugyanott toporogtunk egyhelyben, és ez kikészített. Nagyom ritkán fordul elő, de azt hiszem, kijelenthetem, hogy a Tündéralku nem nekem íródott. Szerettem volna szeretni, de sajnos nem sikerült.

Hiába épül fel 3 részegységből a történet, végig ugyanazokat a köröket futják egymás között a karakterek, és egy idő után már nagyon untam, hogy érdemi dolog nem történik. Delvin már az elején is fura volt, mert először bizonytalan, utálja, hogy tündér aztán meg játszadozik az alkukkal, és úgy alakítja a mondanivalóját, hogy ő jöjjön ki pozitívan belőle. A kezdeti düh, illetve szendeség nem klappol azzal a Delvinnel, aki az átalakulás után lett.

Rikke, vérzik a szívem de vele sem éreztem a kapcsolatot, pedig általában szeretni szoktam a farkas alakváltókat. Nem éreztem benne azt a nagy farkas jelenlétet, amit hozzá hasonló karakterek kapcsán szoktam érezni, és valahol úgy érzem, hogy elveszett a jelleme a sorok között. Először nyomul, majd teljesen levegőnek nézi Delvint. Kérem szépen, hogy is van ez?? Jellemét tekintve inkább nézném tündérnek, mint farkasnak.

Az érzelmek hol plátóiak, hol pedig teljesen random módon törnek elő. Szeretem, ha egy-egy történet főszereplői között megalapozott a szerelem, a vonzalom és a kapocs, de a Tündéralkunál azt éreztem, hogy az alapvető vonzás hiányzik. Maga az alap tetszik (tündér+farkas), és csak a megvalósításával vannak gondjaim. Sajnos nem jöttek át egyáltalán az érzések, és nem tudom, hogy hova is tegyem a Tündéralkut, illetve, hogy akarom e bárhová.

Miután felsoroltam, hogy mik nem tetszettek a könyvben jöjjenek azok a pontok, amik igen. A világ nagyon jól ki lett találva, habár lehetett volna terjedelemesebb, illetve az írónő jobban belemélyedhetett volna, hogy még többet tudjunk meg. A részek közötti időbeli ugrások is előnyére váltak a történetnek. Sokban nem változtatták meg a véleményemet, de jó volt látni a fejlődést, és az utolsó hajrákat a vég előtt.

A másik dolog, ami feltornázta az értékelésemet az a természet közelsége, és a tisztelet iránta. Ha más miatt nem is, már ezért megérte elolvasnom, csak azt bánom, hogy nem talált meg magának Delvin és Rikke, és sokkal jobban érdekelt bármi más, mint ők ketten. Ugyanakkor Rikke fájdalmát ,és úgymond szenvedését át tudtam érezni, míg Delvin önzőségétől a falra tudtam mászni. Míg a kötet eleje nagyon lassú, vontatott és kicsit unalmas volt, addig a közepe felétől beindulnak az események, és nem hagy annyira cserben a történet. Megmutatja, hogy van benne erő, de nem lesz az a tipikus fantasy kötet, ami olvasók ezreit találja meg, és talán ezért sem talált meg magának. Nekem ez a prózaibb vonal nem fekszik, és ez nagyban közrejátszott abban, hogy nem tudtam annyira élvezni, mint szerettem volna. Néha az az érzésem támadt, hogy egy fanfictiont olvasok, de nem abból a fajtából, mint amiket szeretek. Kicsit nyögve-nyelős, erősen megküzdesz vele, de a végére, ha eljutsz odáig boldogan csukod be, és nem azért, mert annyira elvarázsolt, hanem azért, mert végre vége. Ha csillagoznom kellene, akkor 3 csillagot kapna, de azt is csak azért, mert végigolvastam és megérdemlem, hogy legalább 3 csillagos olvasmány legyen, ha már időt töltöttem vele. Sajnálom, hogy ez a Heteira kötet nem lett a kedvencem, és kicsit csalódnom kellett ebben a jó alapokkal rendelkező, tündér-farkas LMBTQ regényben.

" - Ne haragudj! – suttogta Delvin. - Sajnálom, hogy én vagyok itt, és nem a barátnőd. Sajnálom, hogy hozzám kell érned az alku miatt. De nem sajnálom, hogy megkötöttük. Ha nem kötjük meg, meghaltál volna a parton. Ha nem a sérülés, akkor a víz miatt. És én örökre meggyűlöltem volna magam, ha meghalsz, miközben van erőm arra, hogy megmentselek."

"Gyűlölte magát, amiért ennyire sóvárog. Gyűlölte Rikkét, amiért nem sóvárog eléggé."

"Utálta, hogy elhitte, érdemes áldozatokat hoznia – mert a szerelem áldozatot követel. Mert azt, aki áldozatot hoz, a végén megjutalmazzák. Hát, nem kap mindenki jutalmat."

"Nem szabad lehetőséget teremtenie a tündérnek, hogy játsszon vele. Márpedig a vágy a tündéreknek játék. A sajátjuk is, a másiké is. Ezt már megtanulta."

"Az ilyesmi nem csalás, inkább ügyeskedés, és még ha csalás is, nem az ő dolga megítélni, hogy az a tanuló-e az értékesebb, aki mindent kiválóan megjegyez, vagy az, akinek van mersze alkut kötni, hogy kijavíthassa, amit elrontott."

"Lekváríz, Delvin-íz. Tündéríz. Otthon és boldogság egyetlen csókban."

🛒 Ide kattintva megrendelhető a kötet!

Monica Murphy: Promises We Meant to Keep - Az ígéretek, amiket meg akartunk tartani (Lancaster középiskola 3.)

" - Anyu! - kiáltom rekedten. A torkom kiszáradt és fáj."

*

Spencer Donato előtt. 

A fivérem legjobb barátja előtt. 

A piszkos kis titkom előtt. 

A Lancaster középiskolában szerettünk egymásba. Bujkáltunk. Nem akartuk, hogy bárki megtudja. Ő volt az első szerelmem, a védelmezőm, a fényes páncélú lovagom. Az isten is egymásnak teremtett minket. Őszintén hittem, hogy örökre az enyém lesz. 

De aztán megtettem az elképzelhetetlent, és a lehető legszörnyűbb árulást követtem el ellene. Azt hittem, örökre elvesztettem… 

Amíg meg nem láttam a bátyám esküvőjén. Idősebb lett. Kegyetlenebb. Elviselhetetlenül gyönyörű. Még mindig vonzódunk egymáshoz, de vajon Spencer mellettem áll-e, amikor a legnagyobb szükségem lesz rá? Vagy ismét tönkretettem a kapcsolatunkat?

" - Az a baj az ígéreteiddel, hogy soha, de soha nem tudod betartani őket."

Sylvie egy olyan karaktere a sorozatnak, aki nagyon megosztó, akit baromi nehéz megérteni, illetve szeretni, ugyanakkor pont emiatt vártam annyira, hogy megismerhessem a legelcseszettebb Lancaster történetét is. Igazi brother's best friend és friends to lovers szerelem az övék tele toxikus pillanatokkal, félelemmel, a múlt sebeivel és tömény erotikával. Hasonlóan az eddigi Lancaster középiskola köteteihez, Sylvie-ében is van erő, gonoszság és fájdalmak, amiket ki kell bogozni, és elengedni ahhoz, hogy a jelen kecsegtető lehessen.

Ahogy olvastam a sorozat előző részeit hol kedveltem, hol utáltam, hol pedig egyáltalán nem értettem Sylvie karakterét. Volt benne egyfajta furcsaság, amit nem tudtam hova tenni, de hálisten Monica Murphy nem hagyott cserben és kitöltötte azokat a hézagokat, amik ahhoz kellenek, hogy jobban megismerjük Sylvie Lancastert. Egy törékeny, betegeskedő lánynak tűnik, de az igazi Sylvie Lancaster egy igazi túlélő, akit nem lehet csak úgy félreállítani, és kivonni a forgalomból. Ugyanakkor fontosnak tartom leszögezni, hogy Sylvie és Spencer kapcsolata eleinte kicsit toxikus, tele van sérelemmel és valamilyen szinten kegyetlen is Sylvie részéről, persze nem Whit Lancaster szintjén, de azért van benne bőven. Az ígéretek, amiket meg akartunk tartani egy valamivel érettebb és komolyabb Sylvie-t és Spencert mutat be. Mindketten felnőttek, ugyanakkor az első szerelem ritkán hagy nyugodni, és az ő esetünkben is ez történik. Egy régi szikra lobban lángra és mutatja meg, mire is képes. A kötet eleje valamivel nyomasztóbb, mint a többi része. Van benne bőven szívfájdalom, elzárkózás a világ elől, a múlt, és persze vágyódás egy olyan dolog iránt, ami nem lehet a miénk. Valahol keserédes Syl és Spence szerelme. Feláldozással és megannyi kompromisszummal terhelt. De emellett megmutatja, hogy bárki képes lehet a fejlődésre, főleg akkor, ha mer lépni és nem hagyja, hogy mások átgázoljanak rajta. Spenceren látni leginkább, hogy már nem az a szerelmes kisfiú, aki volt, már nem lohol (pedig néha de) annyit Sylvie után, mégis évekkel később is vonzzák egymást, és nem bírnak nemet mondani a másiknak.

Ami talán a legjobban érdekelt az a Sylvie körül lappangó titok, hogy miért is volt olyan törékeny és beteges a sorozat első két része alatt, hogy mégis miért olyan elcseszett, és miért nem képes kiállni önmagáért. Ezekre megkaptam a választ, de az igazság sokkal szomorúbb, mint szerettem volna, hogy az legyen. Whitnél már sejtette az írónő, hogy mi lesz a vége, ugyanakkor leírva látni még rosszabb.

Sylvie sorsa sosem volt egyszerű, hiába született kőgazdag családba, hiába nyújtják át neki tálcán a jólétet, hiába engedhet meg anyagilag mindent. Van egyetlen egy dolog, ami nem vehető meg, amit ki kell érdemelni, és ez a szeretet. Sylvie Lancaster megmutatja, hogy a pénz nem boldogít, ha nincs senki, akivel meg tudnád osztani, vagy akit szívesen látnál az életedben.

Sokáig nem kedveltem Sylvie-t, még a kötet elején sem. Persze tele volt lemondásokkal az élete, és nem is igazán élhette úgy, ahogy azt akarta. A manipulálás, illetve a mommy issues erősen rányomja a bélyegét a történetre, és alapjaiban határozza meg egy ideig a hangulatot. Szomorú, valamilyen szinte lemondó, majd úgy nagyjából a kötet felétől reményteljes.

Nem mondom azt, hogy Slyvie és Spencer tökéletesek együtt, mert ez nem is állhatna messzebb az igazságtól, ugyanakkor az kétségtelen, hogy együtt nem olyan nyomorultak, nem olyan szerencsétlenek, és hiba lenne tagadni, hogy igenis működik közöttük a kémia, a nyers vonzás és az érzelmek tomboló vihara. A friends to lovers típusú szerelmekben mindig van egyfajta keserűség, egyfajta fájdalom, angst, ami miatt nagyon szeretem ezt a trope-t, persze csak ha jól van megírva, és az írónőnek sikerült a sarkalatos pontokat is jól megragadnia.

Ami a kötet szexuális részét illeti, teljes mértékben hű az eddigi színvonalhoz, talán annyi, hogy egy kicsit kevesebbet kaptunk belőle, de ahhoz, amit már az első két részben is nyújt tökéletesen passzol. Nyers erő lakozik ezekben a jelenetekben. Teljesen lecsupaszította előttünk a karaktereket ,képletesen és szemléletesen is, továbbá még mindig tudja Monica Murphy, hogyan is kell izgalmasan megírni és vágyakkal tüzelni az erotikus részeket. Nem csalódtam benne, hiszen kaptunk dominanciát, pikáns részleteket, miközben megnyitotta előttünk Syl és Spence szívét.

Ha alapul veszem Whit és Crew történetét, akkor Sylvie-é sokkal inkább a manipuláció, a szeretet és a szülői vasmarokból való kikerülésre helyezi a hangsúlyt. A múltbeli visszaemlékezéseknek hála megmutatja, hogy honnan is indult Sylvie és hova érkezik. Úgy gondolom, hogy hatalmas utat tett meg, és mindenképp sokat fejlődött a kötet eleje és vége között. Egy igazi Lancaster lett belőle, aki megmutatta, hogy nem lehet rajta átgyalogolni, és neki is lehetnek épkézláb gondolatai. Spencer kihozta a saját kis zárt világából, és pontot tett az évek óta tartó sóvárgás végére. Szerettem, hogy habár gyorsan haladnak az események, mégis ha kell képes lelassulni a cselekmény, és olyan fontos dolgokra helyezni a hangsúlyt, mint a mentális egészség vagy egy toxikus kapcsolat megszakítása. Ezúttal sem csalódtam az írónőben, és még magam is nehezen hiszem el, de sokkal jobban szerettem Az ígéretek, amiket meg akartunk tartani c. kötetet, mint amire számítottam tőle. Tökéletes hozzá a Lancaster középiskola hangulatát, azt ami miatt egyszer már bizalmat szavaztunk a sorozatnak, és ahhoz kétség sem fér, hogy Spencer egy igazi főnyeremény, aki tudja, hogy mit akar és meg is szerzi azt. Nélküle nem lenne igazi ez a regény, és örülök, hogy az írónő Sylvie-nek is megadta a boldog befejezés lehetőségét!! Ha szeretted a sorozat első két részét, akkor ezt se hagyd ki, mert Sylvie Lancaster tud meglepetéseket okozni!!

"Ő a szerelmem. A jövőm. Az egész világom."

"Spencer az álmom. A fiú, akiért rajongtam. A fiú, akivel az életemet elképzeltem, akit ugrottam, piszkáltam és kínoztam. A férfi, akit mindig is, kételyek nélkül, tiszta szívből szerettem."

"Ha én nem kaphatom meg, nem akarom, hogy másé legyen."

"Túl sok minden történt köztünk. Fájdalmas és nyers, de mélyen gyökerezik. Olyan mélyen, mintha az ereimben lüktetne. A véremben. 

A lelkem legmélyén."

"Elegem van, hogy megint kihasznált egy Lancaster. 

Többé ez nem fordulhat elő."

" - Te vagy az egész világon az egyetlen, aki mellett biztonságban érzem magam, Spence. Csakis te."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Margaret Rogerson: Sorcery of Thorns - Könyvek varázslata (Könyvek varázslata 1.)

"A halál napnyugtakor érkezett meg Summershall Nagy Könyvtárába, méghozzá hintón."

*

A ​mágia az emberek és a démonok közötti alku eredménye. 

Az árva Elisabeth egy könyvtárban nevelkedett, gótikus boltívek, mágikus grimoárok, varázskönyvek között, amelyek suttognak, énekelnek, hörögnek vagy sikoltoznak a polcokon. A legerőszakosabb példányokat vasláncok rögzítik, a drámai jeleneteket kedvelő kötetek olykor groteszk tinta- és bőrszörnyekké változnak, a manipulatívak pedig kísértések suttogó szavaival hálózzák be a gyenge embereket. 

Ebben a veszélyes és baljós világban Elisabeth felügyelő szeretne lenni, mert leghőbb vágya, hogy a könyvtárat és a föld alatti páncélszekrényben őrzött nagy hatalmú könyveket védelmezhesse. A terveit felborítja egy gonosz erő színre lépése, amely arra készül, hogy felszabadítsa minden idők legveszélyesebb grimoárját, az emberiség pusztulását kockáztatva. A különleges lány barátok és támogatók nélkül marad. Gyanakodva tekint a segítségére siető varázslóra és szolgájára, hiszen a mágia eredendően gonosz, és azok, akik gyakorolják, gonosz tettek végrehajtására is képesek. Hamarosan megkérdőjelezi mindazt, amit tanítottak neki varázslókról, könyvtárakról, a mágia félelmetes és egyben lenyűgöző univerzumáról. A szerelmi szálat sem nélkülöző, kalandos, romantikus fantasy főhősei a tizenhét éves Elizabeth és a tizennyolc éves, de máris nagy varázserővel bíró Nathaniel. A nagyon sajátságos varázsvilágot bemutató, igényes regény a high fantasy iránt rajongó minden korosztálynak izgalmas szórakozást nyújt.

" - Természetesen boldogan részt veszek bármilyen életveszélyes hősies vállalkozásodban, Scrivener. Csak szólnod kell!"

Miért nem mondta senki, hogy Margaret Rogerson Sorcery of Thorns c. regénye nekem íródott? Szó szerint azt érzem, hogy az írónő engem célzott meg, és annyira magaménak érzem Elisabeth történetét, hogy az már szinte képtelenség. Ritkán fordul elő, de ha igen, akkor beeszi magát a bőröm alá, és a Könyvek varázslata ezt tette velem. Minden gondolatomat kitöltötte, élek-halok a karakterekért, és legszívesebben a világában élnék.

Kicsit olyan, mintha egy oly szeretett Árnyvadász kötetet olvastam volna, a hangulata is nagyon hasonló, mint a Chain of Gold, ami hatalmas kedvencem, és így az utolsó oldalak után bátran ki merem jelenteni, hogy a Könyvek varázslata az új kedvencem, az új mindenem, amivel nem tudok betelni. Zseniális volt, és imádtam minden sorát!! Ha van könyv, ami a könyvmolyoknak és a fantasy rajongóinak íródott, akkor az a Sorcery of Thorns. Hiszen ki ne szeretn egy könyvtárban élni az életét, majd egy magiszterrel bajba keveredni, de közben bálokba járni, és megmenteni a világot, mindezt démonokkal kísérve?? Na ugye, hogy mindenki! Úgy kellett nekem a Könyvek varázslata, mint egy hűsítő limonádé kánikula idején. Nagyon régen olvastam olyan könyvet, ami ennyire szerethető, eredeti és lebilincselő lett volna, mint Margaret Rogerson írása. Már értem, hogy miért szeretik annyira ezt a történetet oly sokan, és értem, hogy miért érvágás az, hogy csak egy könyvet meg egy novellát kaptunk az írónőtől. Hiába fejeztem be nem olyan rég, újra el akarok veszni a cselekményében, és újra át akarom élni az eseményeket. A gótikus irodalom elemei találkoznak a mágiával, az összhatás meg egyszerűen fenomenális. A szöveg baromi könnyed, olvastatja magát, és hiába tűnik vaskosnak a kötet, amíg olvasol észre sem veszed, hogy csak úgy pörögnek az oldalak a kezeid között. Ha egyszer beszippant, nem ereszt és addig nem engedi, hogy bármi másra gondolj (utána se nagyon), amíg a végére nem érsz.

A történet főszereplője Elisabeth, aki Summershall Könyvtárában nevelkedett, nem is ismer mást egészen addig, amíg egy végzetes éjjelen megváltozik a sorsa és elindul egy olyan út felé, ami tele van felelősséggel, hatalommal, démonokkal, grimoárokkal, magiszterekkel, és megannyi varázslattal. Egyszerre a valaha volt legtökéletesebb high fantasy a Könyvek varázslata, és a legérdekesebb világ, amiről eddig olvastam.

Maga az alaptörténet felettébb érdekes, van benne jó sok potenciál, amit szerencsére ki is használt az írónő. Míg az elején a grimoárok és a könyvtár maga kap szerepet, addig a továbbiakban legnagyobb részt Elisabeth és Nathaniel kapcsolata kerül terítékre, na meg olyan apróságok, mint a világ sorsa. A mágikus részeket szövi egybe az írónő az izgalmasabb, kalandosabb vagy olykor veszélyesebb részekkel, és minden egyes fejezet után csak úgy szikrázik a történet.

Elisabeth nagyon kedvelhető, erős női karakter, aki különbözik a többi segédkönyvtárostól. Kemény nő, akin nem lehet átgázolni, vagy éppen félreállítani az útból. Bűnbakból lesz harcedzett, mindent feláldozó karakter. Nem egyszer éreztem azt vele kapcsolatban, hogy ha valamilyen csoda folytán belekerülnék egy könyvbe, akkor olyan lennék, mint Elisabeth, vagy legalábbis szeretnék olyan lenni. Imádtam a dinamikáját Silas-szal és Nathaniellel is. Az apró szerelmi szálért egyenesen repes a szívem, és alig várom, hogy a novellát is elolvassam.

Elisabeth mellett Nathaniel és Silas is nagyon kedvelhetőek. Nathaniel eleinte zárkózott, kicsit szarkasztikus a humora, viszont imádtam. Egy igazi egyéniség, akit kár nem megismerni. Imádtam, mert olyan jól ábrázolja az írónő, és olyan szépen felruházta tulajdonságokkal, hogy egyszerűen nem tudtam nem megkedvelni. Silas, pedig csak Silas. Egy démon, akire érdemes odafigyelni, mert sosem tudhatod, hogy mikor hogyan fog lépni. Akárcsak Nathaniellel, úgy Silas-szal is remekül működik a dinamika.

A történet egésze végig lendületes, kalandokban és veszélyekben gazdag, és emiatt nem is lehetnék boldogabb. Tényleg mindig történik valami, hol a veszély leselkedik ránk a sarokban, hol próbáljuk összerakni a nagyobb képet kisebb-nagyobb sikerrel, s hol a mágia kápráztat el. A lendületét tekintve nagyon könnyen és gyorsan olvasható, és a magyar fordítás is nagyon jó lett. Talán az egyik legjobb, de nem is vártam mást a Kossuth Kiadótól, hiszen mindig minőségi munkát adnak ki a kezeik közül.

Olvasás közben nagyon sokszor éreztem azt, hogy imádom, amit olvasok. Nem tudnék egy olyan részt kiemelni, ami miatt ne repesett volna a szívem. Igazából megvan minden a Könyvek varázslatában, amit egy jó fantasy történettől elvárok: menő térkép, izgalmas cselekmény, szerethető karakterek, valami plusz ami kiemelkedővé teszi, egy (cuki) szárnysegéd, egy küldetés, aminek hatalmas tétje van, remek írói stílus, érdekes világkép, romantika és az elengedhetetlen fantázia. A Könyvek varázslata tele van remek pillanatokkal, necces helyzetekkel, önfeláldozással, egy nagyobb tervvel és megannyi varázslattal. Nemcsak, mint mellékszereplők kapnak szerepet a grimoárok, hanem bizony központi feladat jut nekik. Ezek a grimoárok a kötet mozgatórugói, illetve a mozgatókerekei. Nélkülük nem lenne Könyvek varázslata, és Elisabeth sem találkozott volna Nathaniellel. A Sorcery of Thorns egy igazán különleges fantasy történet, ami végig fenn tartja a figyekmedet, és megmutatja, hogy hogyan is kell izgalmas és a szívedbe belopós történetet írni. Margaret Rogerson nagyon meggyőzött, és alig várom, hogy még olvashassak tőle. Ha még plusz 1000 oldalt hozzátett volna a Könyvek varázslatához, azt is elolvastam volna annyira megunhatatlan számomra Elisabeth és Nathaniel párosa. Ha hiányolod Cassandra Clare Az utolsó órák c. sorozatát kezd el Margaret Rogerson: Könyvek varázslata regényét. Garantálom, hogy új kedvencet fogsz avatni a személyében!!

" - Látom, nem pazarolták az időt, és a lehető leggyorsabban börtönbe záratták magukat."

" - Attól a pillanattól megpecsételődött a sorsom, hogy végignéztem, amint lecsapsz egy démonfajzatot a hintómról egy feszítővassal."

" - Hogy is nem vetted észre? Silas hetek óta forgatja a szemét!"

" - De te velem maradtál. És ennek, önző módon, még örültem is… Még semmire sem vágytam ennyire életemben. Te, átkozott! - tette hozzá Nathaniel. - Te, kezelhetetlen, ellentmondásos teremtmény! Sikerült elérned, hogy végre higgyek valamiben. És ez éppen annyira fájdalmas, mint amilyennek képzeltem."

" - Az ország legnagyobb hatalmú varázslójának provokálása, Elisabeth szabadjára engedése egy bálteremben… Ugyan mi baj történhet?"

"Nathaniel furcsán nézett rá. 

- Neked tetszik ez a hely? 

- Persze! Könyvek vannak benne."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Raven Kennedy: Glint - Tündöklés (Az aranyozott fogoly 2.)

 "Minden aranyból van, ameddig a szem ellát."

*

Tíz éven át Midász király arany kastélyában éltem egy aranykalitkában. 

Most azonban a Negyedik Királyság hadseregének foglya vagyok, és nem tudom, kikerülök-e innen valaha is egy darabban. A hadsereg csatába indul, és én vagyok a tárgyalási előny, ami vagy eloltja a tüzet, vagy kirobbantja a háborút. 

Félelmem, aggodalmam forrása nem más, mint Rip parancsnok. 

A csatában brutalitásáról híres, felülmúlhatatlan a gonoszsága. De én pontosan tudom, micsoda. 

Szellem. Tündér. 

Az árulók, a gyilkosok közül való, akik majdnem elpusztították Oreát, és közben eltörölték a Hetedik Királyságot. Ripet a hatalomvágy fűti, és tüskék csillognak a gerince mentén. de a szeme…a tekintete a legparancsolóbb. 

Amikor rám szegezi fekete szemét, egészen más okból érzem rabnak magam. Lehet, hogy nem vagyok már a kalitkámban, de nem vagyok szabad sem. Egyáltalán nem. 

Királyok és hadseregek játékában én vagyok az arany játékszer. A kérdés csak az, túl tudok-e járni az eszükön? 

Az aranyozott fogoly sorozat lebilincselő második kötete. Nagyívű, felnőtteknek szóló fantasy történet, amiben szerelem, intrika és a képzelet teremtette csodálatos világ keveredik. Visszatér a Midász király mítoszán alapuló, varázslat inspirálta, elbűvölő történet. Merüljünk el Orea világában!

"A magány biztonságos, ugyanakkor veszélyt is rejteget. Olyat, ami nem akárhonnan leselkedik, hanem saját magamból."

Az első részt befejezve egyből szerettem volna folytatni a történetet, viszont akkor még nem jelent meg magyarul. Ebben a második részben még mindig nem látjuk az egész világot, csupán egy szeletét, emiatt nagyon úgy érzem, hogy úgy igazán az események csak a harmadik kötetben fognak beindulni, viszont így is elmondhatom, hogy valamivel jobban tetszett és izgalmasabb is volt, mint a sorozat első része, a Gild.

Szépen lassan megmutatja az írónő az aranykalitkán túli életet, Aurent arra ösztönzi, hogy nyisson a világ felé, és ne engedje, hogy mások szabják meg neki, mit tehet, illetve úgy érzem, hogy ahogy haladtunk a történetben, úgy lesz Auren karaktere is egyre érdekesebb. Már nemcsak egy lány, akit arany borít, nem az a lány, aki kalitkában éli az életét, s habár azt sugallta az első kötet néhány utolsó fejezete, hogy nagyon nem lesz jó a második hangulata, és sokkal durvább lesz, mint az volt, mégsem ez történik. Kicsit becsapós, de sokkal jobb annál, mint amit sejtetett magából. Van benne néhány apróbb csavar, nem sok, azért ne legyünk telhetetlenek, és izgalmas is. A helyszín folyamatosan változik, a jeges vidék, illetve a királyság közelsége az, ami döntően meghatározza a hangulatot, továbbá a zord tájnak köszönhetően Auren elkezdi látni a világot. Míg eddig nem sok beleszólása volt az életébe, az írónő ebben a részben elkezdi felpiszkálni, és megmutatni neki, hogy a döntés képessége ott van a kezében, csak meg kell ragadnia azt. Valamivel erősebb is, és már kezdem látni, hogy miért szeretik olyan sokan a karakterét. Megkapja a lehetőséget, hogy önmagát válassza. Már jóval több mint Tryndall kancája, vagy az a lány, akit "Midasz arannyá változtatott", és akihez fogható nincs még egy a Királyságban. Látom benne is, illetve a történetben is a fejlődést, és elindult egy olyan úton, ami majd a későbbiekben hiszem, hogy fontos lesz. Mind ő, s mind a kötet egy teljesen új oldalát mutatja meg a Glintben, és alig várom, hogy még többet lássak belőle.

Mellette Rip parancsnok (Commander Rip) hangsúlyos. Ő az, aki Auren mellett a hátán viszi a cselekményt, és azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon is megérdemli, hogy kiemelt szerepe legyen a Tündöklésben. Érdekes karakter, tipikusan az a fantasy morally grey karakter/antihős, aki megmenti a lányt, viszont a sajátos taktikáit veti be ehhez, és az sem elhanyagolandó tény, hogy baromi veszélyes, titokzatos, ugyanakkor lojális és rejtélyes karakter, akit meg kell fejteni.

Maga a világ most sem mutatja meg teljesen magát. S hiába hittem azt, hogy majd a Tündöklésben jobban ráfekszik az írónő a világépítésre, nem így történt. Csepegtet ugyan információkat, viszont ezek korántsem elegek. Több kell nekem ebből a sötét és arannyal átitatott világból. Többet kell tudjak a tüngusokról (tündér mágus), és arról, hogy milyen konfliktus is húzódik a háttérben.

A múltbeli visszaemlékezések nagyon jót tesznek a történetnek, mivel nemcsak Auren sorsát követhetjük így valamennyire nyomon, hanem a világ egy szeletét is megmutatja ezáltal. Megmutatja a mocsokból való kiemelkedést, és igazolja Auren hűségét Midaszhoz. Az első részben ezt nem értettem, viszont a második szépen kifejti Aurent ragaszkodását és szeretetét/szerelmét Tryndall iránt.

A cselekmény újfent lassabban bontakozik ki, még mindig azt érzem, hogy ez a kötet is csak egy újabb bevezető, ami alátámasztja majd a többi kötetet, hiszen nagy volumenű esemény a kötet 90%-ában nem történik. Viszont ennek ellenére is olvastatja magát, izgalmas, kicsit veszélyes, tele van érdekes pillanatokkal, harccal, önismerettel, és egy hatalmas jellemfejlődéssel. Auren nemcsak kilép a csigaházából, hanem ki is ereszti a karmait.

Mellette néhány fejezet erejéig Malina királynő életébe is betekinthetünk, s míg a Gildben nagyon nem volt szimpatikus karakter, addig a Glintben már teljesen más szemmel nézek rá, hiszen ő is Midasz uralkodásának és tetteinek az áldozata, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ne utálnám teljes szívemből. Ebben a részben Malina királynő megmutatja, hogy nem olyan gyámoltalan, mint amilyennek hiszik, és egy erős és vaskezű uralkodó, aki csak a megfelelő pillanatra várt.

Rip parancsnok a sokak által szeretett Rhysandre emlékeztet, és nem ok nélkül. Ott van, amikor szükség van rá, elkezdi rombolni Auren falait, elveti benne a kétely magjait, türelmes, és igaz, hogy úgy van emlegetve, mint a történet gonosztevője, aki képes puszta kézzel a túlvilágra küldeni az embereket, megmutatja, hogy ennél jobban nem is tévedhetnénk. Rip parancsnok egy ravasz, kéuuelfogható kísértés, aki ezt nagyon jól tudja magáról, és nem rest Aurenben is elültetni a kétely magjait. Míg Midasz borzalmasan bánt Aurennel, addig Rip ráveszi arra, hogy megcsillogtassa a tudását, akadályokat görget elé, és láthatatlanul erősíti a jellemét. Midaszhoz mérten sokkal jobban emberszámba veszi, és nem használja ki a sérült és bizonytalan helyzetét sem. Az írónő minden eszközzel azon van, hogy megkedveltesse velünk Rip parancsnokot, és ez sikerült is neki. A kezdetleges found familyről nem is beszélve. Ők is úgymond rosszfiúknak vannak tituálva, de az igazság ennél jóval kedvezőbb. Összességében úgy gondolom, hogy ez a második rész is lassan bontakozott ki, a slow burn romantika erősen tombol benne, mivel az érzelmi része még csak most kezdődik. Ahhoz képest, hogy a Gild tele van szexszel, és erősen elkél a 🌶️🌶️🌶️, addig a Glintben semmi nincs. Ez eléggé meglepett, viszont visszagondolva szüksége volt a szünetre a történetnek. Biztos vagyok benne, hogy a továbbiakban bőven lesz részünk benne. Ami pedig a lezárást illeti, csak annyit mondok, hogy ide a harmadik részt!!

"Úgy vélem, bizonyos kérdések nem bírják el a világosságot. A sötétben könnyebb kimondani a tétova szavakat és a rettegett válaszokat. Akkor legalább elrejthetjük őket az árnyékban – és magunk is elbújhatunk előlük."

"Egy sereg olyan jó, amilyen jó a parancsnoka."

"Azt hiszik, megtörnek, de majd rájönnek, hogy nem olyan fából faragtak."

"Az a baj az igazsággal, hogy olyan, akár a fűszer. Ha csak egy kicsit adsz az ételhez, gazdagabbá teszi az ízét, és több réteget fedezhetsz fel. De ha túl sokat használsz, akkor élvezhetetlenné válik a fogás."

" - Midasz király pontosan az, aki, egy király. És a királyok egyetlen dolgot szeretnek mindennél jobban. A hatalmat."

"Mi nem kapunk igaz szerelmet, Auren."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Shelley Parker-Chan: A sötétségbe fojtott világ (A nappá vált lány 2.)

"Togon Temür, a Nagy Jüan mongol birodalmának tizenötödik nagykánja uralkodásának huszonharmadik évében a mongolok akkora vereséget szenvedtek a birodalom belső ellenségeivel szemben, hogy elvesztették országuk déli része feletti irányításukat."

*

Mennyit ​áldoznál fel azért, hogy megszerezd a világot? 

Csu Jüancsang, a Fénylő Király, csodálatos győzelmet aratott, amikor elszakította Kína déli részét mongol uraiktól. Most új vágytól ég: meg akarja szerezni a trónt, és császárrá akarja koronázni magát. 

Nem ő azonban az egyetlen, akit efféle becsvágy hajt. Déli szomszédja, Csang asszony, a kurtizán, a férjének akarja megszerezni a trónt – és elég erős hozzá, hogy eltörölje Csút a Föld színéről. Ahhoz, hogy játékban maradjon, a fiatal nőnek kockára kell tennie mindent, és szövetségre kell lépnie egy régi ellenségével, a tehetséges, ám kiszámíthatatlan eunuchhal, Oujang tábornokkal, aki már mindent feladott azért, hogy bosszút állhasson apja gyilkosán, a nagykánon. 

A déliek tudtán kívül egy új szereplő még közelebb került a trónhoz. A lenézett tudós, Vang Paohsziang addig mesterkedett, amíg el nem jutott a fővárosba, és most halálos udvari játékai azzal fenyegetnek, hogy térdre kényszerítik a birodalmat. Paohsziang ugyanis szintén bosszúra éhezik: ő akar lenni a történelem legelfajzottabb nagykánja, hogy ezzel űzzön gúnyt az értékekből, amelyeket mongol harcosokból álló családja jobban szeretett nála. 

A trónkövetelők eltökélték, hogy bármit megtesznek a győzelemért. Csakhogy amikor az ember vágyának tárgya az egész világ, az még a legkegyetlenebbek számára is túl sokba kerülhet…

" - Alábecsültem magát, Csu Jüancsang."

A nappá vált lány óta várom, hogy olvashassak még az írónőtől, hiszen elég magasra tette a lécet Shelley Parker-Chan, viszont úgy érzem, hogy sikerült megugrania azt. Nem tudom, hogy mi van velem meg ezekkel a vaskos, politikával átitatott könyvekkel, de ezt is gyorsan kiolvastam. Valamivel jobban fel voltam készülve rá, a várakozás is sokat segített, de ami igazán megindított az a stílus. Imádom, ahogy az írónő szövi a szálakat, játszadozik a karakterekkel, ahogy bevezeti a politikai részeket, és ahogy fejezetről-fejezetre egyre többet és többet ad.

A sötétségbe fojtott világ egy igazán remek folytatás, ami nem hagy kérdéseket maga után. Tele van megannyi izgalommal, ha kell akkor kicsit lassabb ütemet vesz fel, de ha arra van szükség, akkor bizony begyorsít. Nem egyszer éreztem azt, hogy hiába egy igencsak vaskos kötet, mégis csak úgy pörgött a kezeim között.

Ahogy A nappá vált lányban úgy itt is szerteágazó a cselekmény, jó sok nevet kell megjegyeznünk, illetve észben tartani, de ha egyszer elkap a gépszíj, akkor nincs menekvés és még a karakterek sokasága sem tántoríthat el. Imádtam, hogy Csu továbbra is kiáll önmagáért, harcol az igazáért, és bárkin képes átgázolni csak azért, hogy elérje azt, amire igazán vágyik, és ami miatt megéri számára lerombolni a körülötte lévő világot. Ő az egyik legkiemelkedőbb karaktere a kötetnek, és nem győzöm hangsúlyozni, hogy mekkora szüksége is van rá a duológiának.

A sötétségbe fojtott világ egy lenyűgözően összetett és komplex kötet a politikáról és a megtévesztésről. Akárcsak az első rész, úgy ez is furfangos, van benne tanulság, élet és egyszerűen káprázatos, ahogy az írónő tálalja nekünk Csu történetét. Játszi könnyedséggel alakítja a szálakat, görgeti elé az akadályokat és nem hagyja, hogy a politika örvénylő forgatagában elvesszen.

Úgy érzem, hogy méltó folytatása lett A nappá vált lánynak, még akkor is ha helyenként összezavar, vagy erősen el kell gondolkodni azon, hogy éppen mi is történt az előbb. Erős folytatás, ami megérdemli a sikert, a díjakat és azt, hogy még többen olvassanak ettől az ausztrál szerzőtől. Én még biztosan fogok, és alig várom, hogy megtudjam, mivel rukkol elő legközelebb.

Szerettem A sötétségbe fojtott világba azt, hogy bonyolult a világa, nagyon kellett nekem az, hogy el tudjak veszni benne, és ez a kötet nemcsak egy egyszerű folytatás, mivel az írónő egy olyan történetet hozott létre, amiben mindenkinek van múltja, titka vagy éppen motivációja, ami végig hajtja előre, és pont ez A sötétségbe fojtott világ szépsége. Ok-okozati összefüggésekkel játszik, zseniális eszközökkel és egy olyan képpel, ami minden képzeletet képes felülmúlni.

Maguk a karakterek sokszínűek, mindenkinek van valami hátsó mozgatórugója, illetve célja, amit el akar érni. Legyen az ambíció, gyengédség vagy konfliktus generálása. Az biztos, hogy Shelley Parker-Chan A nappá vált lány duológiáját jó pár évig nem fogom elfelejteni. Azokat a régi fantasyket idézi fel bennem, amikor még nem egy kaptafára épültek fel, és szinte mindegyikben volt valami egyedi. Na, A sötétségbe fojtott világ pont ilyen.

Ha érdekel egy 14. századi, alternatív kínai történelmet bemutató, harcoktól hemzsegő, erős, ugyanakkor grandiózus történelmi fantasyt olvasni, amiben a főszereplő nem bináris, akkor olvasd el Shelley Parker-Chan A nappá vált lány duológiáját!!

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)