Micalea Smeltzer: The Confidence of Wildflowers - A vadvirágok magabiztossága (Vadvirág 1.)

 "Nem sírtam, amikor apám meghalt."

*

Lucy Score és Colleen Hoover rajongóinak egy szívfacsaró modern romantikus regény egy fiatal lányról, akit fájdalmas múltja sem akadályoz meg, hogy beleszeressen a szomszédban lakó, gyermekét egyedül nevelő apába. 

Tizennyolc voltam. Ő harmincegy. 

Egy világ választott el minket egymástól, pedig közvetlenül egymás mellett laktunk. A kísértés túl nagy volt. 

A jövőm pillanatnyilag egy óriási „mi lenne, ha”, és ezzel nincs is semmi bajom. 

Amikor Thayer Holmes beköltözik a mellettünk álló házba, a mogorva tájkertész egyszerre érdekel és szórakoztat. 

Az esetek többségében. 

Amikor megkér rá, hogy vigyázzak a fiára, nagyszerű mellékesnek tekintem. 

Lehetetlen nem szeretni Thayert és az imádnivaló fiát. 

De azért van egy nagy gond. 

Én tizennyolc vagyok. Ő harmincegy. 

Egy tizenöt évvel idősebb férfibe beleszeretni nem volt része a terveimnek, de néha akkor történik valami, amikor a legkevésbé számítunk rá.

" - Nem lenne szabad kívánnom téged - néz a szemembe csokoládébarna szemével. - Mégis kívánlak.

- Nem lenne szabad kívánnom téged - visszhangzom, és harapdálom a számat, hogy ne mozgassam a csípőm. - Mégis kívánlak." 

Számítottam rá, hogy nem lesz könnyű menet ez a kötet, de teljesen darabokra tört, és meghasadt a szívem a végére. Nem egy vidám olvasmány, még ha a virágos borító azt is sejteti. Gyönyörű külsőbe csomagolt fájdalom tele traumákkal és egy szerelemmel, ami már az elején halálra volt ítélve. Nem nagyon szoktam olyan könyveket olvasni, amiben nagy lenne a korkülönbség a két karakter között, viszont A vadvirágok magabiztossága alatt nem éreztem azt, hogy Salem és Thayer szerelme más lenne, mint azoké, akik között nincs 13 év.

A vadvirágok magabiztossága egy olyan regény, ami tele van fájdalmas pillanatokkal, szívszorító részekkel, és egy lánnyal, akinek ott tesz keresztbe az élet, ahol csak tud. A trigger warning miatt nem titok, de gyermekbántalmazás, nemi erőszak, rák, mint betegség is jelentős részét teszi ki a cselekménynek. Megmutatja egy lány útját, azt, hogy mennyi erő is kell ahhoz, hogy nap, mint nap talpon legyen és ne engedje, hogy a sötétség, és az emlékek, traumák magával rántsák. Nehéz erről a kötetről úgy írni, hogy az ne legyen valamilyen szinten spoileres. Nehéz, mert a kötet lénye is már tele van gondolatok sokaságával. Egy igazi érzelmi hullámvasút, amire fel kell ülnöd ahhoz, hogy tudd miről is beszélek. Át kell élned, meg kell tapasztalatnod azt, amit Salem és Thayer élt át A vadvirágok magabiztosságában. Hol fent vagy, hol lent. Hol azt érzed, hogy szárnyalsz, hol pedig azt, hogy nincs igazság a Földön, és nem tudod hol keresd a szíved apró darabkáit. Amilyen "jól" kezdődött, úgy lett a vége egy hatalmas lavina, ami maga alá temetett, és sokkolt. Még mindig azt érzem, hogy nem tudom hol vagyok, mit csináljak, mert kitépte az írónő a szívem, és nem is hiszem, hogy addig be tudja foltozni, amíg nem jön a duett második része, ami reményeim szerint megnyugtat, és begyógyítja a sebeket.

Már az első fejezet ad egyfajta ütést, ami sok mindenre enged következtetni, bár biztos nem lehetsz benne. Aztán jönnek a rémálmok, egy erősnek tűnő lány lidércei, amik nem hagyják aludni, amitől nem tud szabadulni. Itt érzed először azt, hogy nem lesz könnyű menet, és alaposan ki fog venni belőled egy darabot a történet. Úgy érzem, hogy a szívem megszakadt, és csak Thayer és Salem lesz képes helyrehozni.

A romantika eleinte elenyésző, szépen lassan épül fel, viszont annál varázslatosabb, és annál szebb. Nyers, mégis tele van erővel, és valahogy jónak tűnik. Először jön a barátság része, majd átveszi a vágy az irányítást, és mire kettőt pislogsz már benne is vagy a sűrűjében, és a korkülönbség sem érdekel, mert Salem sunshine oldala szépen kiegészíti Thayer grumpy oldalát.

Salem egy igazán kedves, aranyos és segítőkész lány, akinek baromi nehéz múltja van. Az élete szinte romokban, ahol biztonságot kellett volna éreznie az számára maga volt a kínkeserves szenvedés. De még ezek ellenére is képes az élet napos oldalát látni, és ha nem is értek egyet minden döntésével, mégis jó volt részese lenni annak, ahogy fejezetről fejezetre egyre közelebb került Thayerhez.

Thayer egy nagyon szexi, egyedülálló, 31 éves apuka, akinek nehéz ellenállni, aki ha akar tud gondoskodó és figyelmes lenni. Aki úgy eszi be magát a bőröd alá, hogy észre sem veszed, mert ahogy elkezded olvasni A vadvirágok magabiztossága c. kötetet nem tudsz leállni, és egyszerre be akarod falni. Valahol a mogorva külső alatt egy nagyszerű férfi él, akinek a legfontosabb a 6 éves kisfia, aki hozzá kell tegyem egy igazi tünemény.

Miután megismertük Salem és Thayer hátterét, jönnek az érzelmek, amik ha nem is lassan alakulnak ki, hiszen a kezdeti vonzás már az első találkozás alkalmával ott van, mégis jó volt látni, ahogy kisebb apróságokkal kedveskednek a másiknak, vagy éppen gondolnak a másik félre, és miután eljön az első fordulópont, a rák megjelenése, és azt hittem tudom, mi lesz a végkimenetele, de tévedtem.

Tévedtem, mert valahol a trigger warning félre is vezetett, hiszen előre megmondja, hogy valaki rákos lesz. Igen ám, de nem csak emiatt markol a szívedbe a történet. Nem, mert ennél sokkal brutálisabb dolog történik benne, ami darabokra szaggatja a lelked, és nem tudsz utána lélegezni. Nem tudod mit kezdj magaddal, és szó szerint romokban vagy miatta. Miután befejeztem el kellett menjek sétálni, kiszellőztetni a fejem, mert úgy éreztem magam, mint egy érzelmi roncs. A vadvirágok magabiztossága érzelmi ronccsá tett, és kést döfött a vérző szívembe. Egészen a végéig egy csodaszép romantikus történet lehetne, de aztán beüt a ménkő, és felforgatja a világod. Nagyon ritkán történik olyan, hogy egy könyvben sokkal több van, mint amire számítottam, de Micalea Smeltzer regényénél pont ez történt. Adott egy szépen ívelő szerelmet, amit megtűzdelt traumákkal, akadályokkal, majd a végén ott hagyott egyedül, és azt érzem, hogy végem. Megsemmisített. Kivégzett. Apró darabokra cincált. Egyszerűen túl fájdalmas ahhoz, hogy ne tépjen darabokra, amit meg is tett, és A vadvirágok magabiztossága tipikusan egy olyan regény, ami gyönyörűen van megírva, mégis valahol gyűlölöd, mert nem létezik, hogy így érjen véget, és nem létezik, hogy lógva hagyjon minket az írónő. Olyan, mintha lenyomott volna a mélyvízbe, aztán meg elfelejtett volna kihúzni. Ha egy olyan regényre vágysz, amit fájdalmas olvasni, ami örök nyomot hagy, akkor ne menj sehova, mert A vadvirágok magabiztossága pont ilyen. Kívül gyönyörű, belül pedig tele van fájdalommal és kegyetlenséggel!

" - Nem tudom, mi lenne velem, ha az anyám vagy az apukám meghalna - ráncolja az orrát. - Te már felnőtt vagy, de a felnőtteknek is szükségük van az anyukájukra."

"Erősebb akarok lenni annál, mint hogy mindig elfussak a démonaim elől."

"Néha meg kell ölelned valakit, vigaszt kell keresned nála, és ez teljesen rendben van. Nem leszel gyengébb attól, hogy emberi érintésre van szükséged."

"Nem tudom, hogyan törhet össze egy szív úgy, mint az enyém. Úgy tűnik, hogy egy idő után már nem képes több csapást elviselni, mégis egyiket kapja a másik után."

"A gyerekek megérdemlik, hogy higgyenek az elképzelhetetlenben. A valóság leginkább olyan, mint egy pofon. Hadd álmodjanak nappal is, amíg lehet."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)