Amber Smith: Amilyen most vagyok (Amilyen akkor voltam 2.)

 "Kezdek megint eltűnni."

*

Az ​Amilyen akkor voltam folytatásában Eden és Josh úgy határoznak, adnak még egy esélyt a kapcsolatuknak. Történetük azt vizsgálja, hogyan lehet továbblépni egy trauma után – mind az életben, mind a szerelemben. 

Edennek és Joshnak sosem volt valós esélye egy egészséges kapcsolatra. Amikor a gimiben randizni kezdtek, mindkettejüknek megvolt a saját problémája, mely útjában állt az egymás iránt táplált mély érzelmeknek: Eden egy pusztító szexuális bántalmazás terhét cipelte magával, Josh pedig alkoholista édesapja miatt küzdött súlyos magánéleti problémákkal. 

Hónapokkal azután, hogy Eden és két másik társa nyilvánosan megvádolja az erőszaktevőjüket, a lány elkezdi az egyetemet, miközben az ügye bíróság elé kerül. Amikor Joshsal újra közelebb kerülnek egymáshoz, úgy tűnik, végre minden adott ahhoz, hogy működjön a kapcsolatuk. De vajon elég erős-e a szerelmük ahhoz, hogy kiállja az egyetem megpróbáltatásait, valamint a tárgyalás nyomasztó valóságát, mely eldönti, Eden megkapja-e a megérdemelt igazságtételt?

"A csuklómra nézek, a saját kis pitypangomra, az aprócska magokra, melyek a tenyerem felé kúsznak. Vágyak, remények. Az enyémek."

Az Amilyen akkor voltam egy nagyon megterhelő, kemény témákat boncolgató regény, ami rendesen mellbevágott, és amiből fel kellett épüljek ahhoz, hogy egyáltalán bele tudjak kezdeni az Amilyen most vagyokba, ami úgy kellett nekem, mint szárazság idején az eső. Ha olvastad az első részt, semmiképp se hagyd ki, mert sokat hozzátesz a történethez, és az Amilyen most vagyok után talán könnyebben gondolsz Edenre, és könnyebb szívvel csukod be a kötetet az utolsó mondatok elolvasása után.

Nagyon ritkán olvasok olyan könyveket, mint Amber Smith regényei, de alkalomadtán nekem is szükségem van arra, hogy ne csak fantasy világokban barangoljak, hanem a valós élet is bekopogtasson és megmutassa, hogy ezek a szívbemarkoló sorsok is a földre tudnak lökni. Nem volt könnyebb olvasni, mint az Amilyen akkor voltam c. regényt. Másképp vágott földhöz, másképp markolt a szívembe, és másképp hatolt be a jégbe fagyott szívembe. Egy ifjúsági kötetről beszélünk, mégis olyan témákat boncolgat mindenféle tabu nélkül, mint a nemi erőszak, mentális egészség, pánikbetegség, függőség, erőszak, alkoholizmus és megfelelési kényszer. Több oldalról körbejárja az adott témát, és egy olyan átfogó képet ad, ami tele van érzelmekkel, emberi sorsokkal, könnyekkel, fájdalommal, megkönnyebbüléssel és egy ígérettel, hogy minden rendben lesz. Míg Eden az első részben csak tűrt és túlélt, addig ebben megmutatja, hogy mennyire egy erős női karakter, aki a depressziót is tudja kezelni, aki megmutatja, hogy oké nem jól lenni, és mindenkinek lehetnek olyan napjai, amikor a sötét gondolatok győzedelmeskednek, viszont fontos, hogy minden trauma épít, nem pedig rombol. Eden élete egy igazi érzelmi hullámvasút, ami úgy érzem, hogy teljesen letargiába taszított. Azt hittem, hogy majd ezt a részt könnyebb lesz olvasni, de nem. Ugyanolyan nehéz, mint az Amilyen akkor voltamot.

Éreztem, ahogy olvasás közben a depresszió szele engem is megcsap, illetve végig ott volt a sötétben a remény egy darabkája, ami alig várta, hogy közelebb kerülhessen és megmutathassa, hogy semmi sincs veszve, mindenki megérdemli, hogy teljes, boldog életet éljen, akkor is ha tele van a múltja, és néha a jelene is kísértő szellemekkel. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy az írónő ebben a részben sem kegyelmez Edennek, itt is a poklok poklát járja meg, mentálisan is, hiszen egy olyan traumából van felépülőben, amit senkinek sem szabadna átélnie. 

Az Amilyen most vagyok egy olyan folytatás, amiről nem tudtam, hogy szükségem van rá, egészen addig, amíg bele nem kezdtem. Egy mentőöv, ami segít lélegzethez jutni. Egy olyan kötél, ami nem engedi, hogy elszakadjak útközben, és végig ott van velem, hogy átsegítsen Eden történetén. Igaz, hogy már az első rész is lezártnak tekinthető, viszont ezzel a második résszel lesz teljes Eden története.

Az Amilyen akkor voltamhoz képest ez a rész váltott szemszögből íródott, így nemcsak Eden, de Josh gondolatai is helyet kapnak. Már nemcsak Eden fejébe láthatunk bele, hanem Joshéba is, aminek kifejezetten örülök, hiszen vannak olyan esetek, amikor a második esély győzedelmeskedik, és újra bekerül az életünkbe az az ember, akivel rossz volt az időzítés, mégis ő az igazi. Edennek ez az igazi Josh, aki bármit megtenne a lányért, és azért, hogy biztonságban érezhesse magát.

Számomra mindenképp pozitívum, hogy Josh is megkapta a maga szemszögét, mert így nemcsak azt láthatjuk, hogy milyen Edennek átvészelni a mindennapokat, és napról napra élni, hanem azt is, hogy mások ezt, hogyan is látják. Josh erre a tökéletes karakter, hiszen nála gondoskodóbb, és szerethetőbb férfi főhőst nem is kérhetne magának Eden. S habár az ő útjuk sem gördülékeny, mégis úgy hiszem, hogy megérte az az érzelmi cunami, amit nekik köszönhetünk.

Az Amilyen most vagyok, akárcsak az Amilyen akkor voltam tele van erőteljes érzelemmel, semmi sem alakul zökkenőmentesen, tele van ezen felül visszaesésekkel, csábítással és Eden önpusztító életmódjának a terhével. Egy olyan ember gondolataival, aki gyógyulófélben van, aki azt hitte, hogy nem lehet jövője, és aki egyik pusztítást végezte a másik után. Egy olyan lány döntéseinek a következményibe enged betekintést a regény, aki már korán megismerte az élet sötét oldalát.

De elsősorban az Amilyen akkor voltam Eden gyógyulása. Rögös az út, de minden elejtett könnycseppet megér. Emellett a traumák feldolgozása és önmagunk elfogadása is fontos szerepet kap. Nehéz írás, mégis gördülékeny és őszinte az írónő stílusa. Maga a történet nem könnyű, mégis megéri kézbe venni, és szembesülni azzal, hogy minden helyzetből és traumából van kiút. Mindenkire ott vár a boldog másnap ígérete, csak hinnünk kell benne, és abban, hogy nem mi okoztuk a bajt. Az élet tele van szörnyetegekkel, akik nem fogják megkérdezni mit akarsz, csak elveszik, amit akarnak és otthagynak romokban. Eden ebből a romhalmazból emelkedik ki főnixként, és mutatja meg, hogy önmagunk elfogadása, a mentális egészség és a traumák feldolgozása ugyanolyan fontos, mint a jelen megélése. Nagyon nehéz kötet, nem is biztos, hogy mindenki kibírja sírás nélkül, mégis beszélnünk kell róla, mert fontos témákat dolgoz fel. Amber Smith gyönyörűen megírta, illetve kerek lezárást adott Eden történetének, én mégis hiányolom az utolsó oldalak utáni epilógust, ami megmutatta volna, hogy milyen a felnőtt Eden, milyen az élete Josh-sal, és mi lett végül belőle. Nagyon örültem volna, ha ezt még megkapom, de így is elégedett vagyok, mert Eden erősebb, mint valaha, és irtózatosan büszke vagyok rá. Ha van könyv és történet, amiről beszélni kell, akkor az Eden McCrorey-é. A lányé, aki élt és nem engedte, hogy a depresszió, és a traumái rányomják a bélyegét az életére. Aki elég erős volt, ahhoz hogy szembesítse az erőszaktevőjét, és megvédjen másokat ettől a sorstól.

" - Nem is tudom. Veled mindig… Biztonságban éreztem magam. Talán túlságosan is. - Megereszt egy aprócska kacajt. - Ezek után már senki más nem lesz elég jó."

"Eden dühös volt, én pedig szomorú, és nem kellett volna működnie, mégis működött. Mintha nem lettünk volna túlságosan sérültek ahhoz, hogy jók legyünk együtt."

" - Szerintem azt az embert szereted, akit akkoriban ismertél, azt az embert, akivel szerinted egy napon válhatok. De ez nem ugyanaz, mint szeretni engem, úgy ahogy most vagyok."

"A közelében viszont szinte azonnal eszembe jut, hogy minden sötétsége ellenére ugyanolyan ragyogó is tud lenni."

"Úgy néz rám, mint mindig. Mintha tényleg látna, és az utolsó találkozásunk óta először nem érzem magam annyira elveszettnek."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)