Lucy Score: Amit magunk mögött hagyunk (Knockemout 3.)

"A hinta ritmikusan nyikorgott alattam, ahogy a lábam hegyével löktem magamat."

*

Lucian ​Rollinsnak két célja van: a bosszú, és hogy eltörölje azt a foltot, amelyet abuzív apja ejtett családja nevén. Élete éppolyan élre vasalt, mint személyre szabott öltönye, nincs benne helye kételynek és felesleges érzelmeknek. Kivéve, ha egy tűzrőlpattant kisvárosi könyvtárosról van szó… 

Sloane Walton tökéletesen tudja, mi rejlik Lucian – csekély számú barátjának Luce, ellenségei tömegének Lucifer – ördögi szépségű vonásai mögött, elvégre együtt nőttek fel, amíg egy sötét titok el nem választotta őket. Valami azonban mégis a férfihoz vonzza, és amikor veszekedésük előjátékba csap át, egyikük sem bánja meg a történteket. Sloane viszont családot akar, míg Luciannek esze ágában sincs továbbörökítenie magát, mivel jól tudja, hogy a tönkretett férfiak tönkretett nőket hagynak maguk után. Képtelen lenne ártani Sloane-nak, de képtelen elhagyni is őt. Egy dologra viszont képesnek kell lennie: megvédeni szerelmét bármi áron. Lucy Score elsöprő sikerű Knockemout-sorozatának harmadik része érzéki romantika, szívszorító dráma és egy csipetnyi humor tökéletes keveréke.

"Mindig is az enyém volt. Csak most fogadtam el ezt a tényt. És ha valami egyszer az enyém volt, arról soha nem mondtam le."

Lucian Rollins... I swear you're gonna be the death of me!! A trilógia talán egyik legjobban várt kötete. Már az első részekben is nagyon érdekelt Lucian, és az Amit magunk mögött hagyunk megadott mindent, amit vártam tőle. Letörte Lucifer szarvát, a földbe döngölte egy kicsit, és megmutatta, hogy nem élheti úgy tovább a mogorva és morcos életét, ahogy eddig. Nagyon hosszú menet volt, viszont minden másodpercet megért.

Lucian és Sloane párosa minden, amit szeretek: enemies to lovers, second chance (na jó, inkább harmadik esély), grumpy x sunshine, suit daddy (haha, öltönyös apuci), hate to love és kisvárosi romantika. Nincs egy olyan eleme, amit ne imádnék. Már a legelső nézeteltérésnél alig vártam, hogy végre a kezembe vehessem a történetüket. Lucy Score mindegy mit ír, én tuti, hogy szeretni fogom, és ez most sincs másképp. Lucian és Sloane lassú és szenvedős tánca már a legeslegelején levett a lábamról, és imádtam, egyszerűen imádtam az egész kötetet, a hangulatot, Lucifert és Sloane dilis macskáját is. A történet maga baromi hosszú, talán a trilógia leghosszabb része, mégsem éreztem azt, hogy túl sok lenne, hiszen kellett Lucynak és Sloane-nak az, hogy legyen terük kibontakozni, és úgy igazán megmutathassák magukat. Sloane-nal szerintem minden könyvmoly csajszi együtt tud érezni, könnyen tud azonosulni vele, hiszen Sloane egy igazi könyvmoly, aki csak úgy falja a könyveket, könyvtáros, és keresi a saját romantikus történetét, azt a férfit, aki majd a férje és a gyermekei apja lehet. Ez hol érdekes, hol vicces, hol pedig gázos sztorikat szült, és nem tudtam megállni, hogy ne nevessek. Míg a kötet eleje tele van ellenségeskedéssel, és a másiknak keresztbe tevéssel, addig a kötet többi része egy játék. Egy olyan játék, aminek magas a tétje, és amihez minden változó elemet ismernünk kell.

Ha azt mondom, hogy forró és perzselő az Amit magunk mögött hagyunk, akkor nem fogalmazok elég pontosan, mert ez a kötet a legszexibb a trilógia kötetei közül. Tele van fizikai vonzással, vágyakkal, rejtett érzelmekkel, a múlt árnyával, ami kísért, és ami nem engedi el a jelent. Ugyanúgy hatással van rá, mint Luciferre a gyermekkora és az, aminek már egészen fiatalon a szemtanúja, illetve átélője volt.

Az eddigi részekben csak sejteni lehet, hogy a múlt árnyai miatt neheztel egymásra Lucian és Sloane, vagyis inkább csak Lucy, mégis azok a részek, amikben megtudjuk, hogy mi is történt, én ott teljesen összetörtem, mert iszonyatosan sajnáltam ezt a grumpy férfit, és nem kicsit össze is tört miatta a szívem. Sokkal, de sokkal többet érdemelt volna. Lucian Rollins ha nem is akarja elhinni, de minden joga megvan ahhoz, hogy boldog és teljes életet élhessen.

A kezdeti ellenségeskedést egy nagyon lassú lefolyású slow burn romantika váltja fel, és örüljünk, hogy nem gyulladtak ki a lapok, mert csak úgy pattogzott a levegő az elektromos kisülésektől, amikor Lucian és Sloane egy szobába kerültek. Nem egyszer éreztem azt, hogy hiába van közös múltjuk, mégis a jelen az, ami tönkre fog enni, ha így folytatják. Érzelmileg nagyon erős kötet, ami az öltönyös apucit is megadásra késztetett.

Maga a cselekmény tele van bukkanóval, veszéllyel, érzelmekkel, izgalmakkal, akcióval, féltékenykedéssel, egy alfahím haragjával, illetve hatalmával, továbbá megannyi apró részlettel, amiknek köszönhetően a történet végére mi is teljesen beleszeretünk Mr. Csak Dugunk Lucian Rollinsba, aki akkor sem ismerné el, hogy érző ember, ha ezen múlna az élete. Hihetetlen egy pasi, és nem győzöm imába foglalni Lucy Score nevét, amiért megteremtette nekünk a tökéletes grumpy férfit, aki bármit megtenne, még gyűlölné is a szerelmét, ha azzal biztonságban tudhatja.

A múlt és a jelen kettőssége nagyon jól kiegészítik egymást, illetve szépen dolgoztak együtt. Amikor kellett, akkor előjött a múlt egy darabja, és szépen lassan kezdett összeállni a kirakós. Míg a kötet eleje nem egy vidám kezdés, addig a többi része a sistergő vonzalmak és az igazság felszínre kerülése között váltakozik. Hol gyengéd pillanatoknak, hol törődésnek, s hol pedig szexi, spicy jeleneteknek lehetünk szemtanúi. Ha van könyv, amitől teherbe lehet esni, akkor az az Amit magunk mögött hagyunk.

Imádtam látni, ahogy a könyörtelen, öltönyös apuci megadja magát, s igaz, hogy eleinte tagad, mégsem tud nemet mondani a mi szexi, szemüveges, szőke könyvtárosunknak, aki egyetlen pillantásával képes térdre kényszeríteni ezt az alfahímet, ezt a férfi csodát, aki minden könyvmoly álma. Jóképű? Pipa! Mindent feláldozna a szeretteiért? Pipa! Pimasz? Pipa! Szexi? Pipa! Ellenállhatatlan? Pipa! Néha idegesítő a maga minden lében kanál személyiségével, és az 'én mindent jobban tudok' magatartásával? Pipa! Mégsem tudsz ellenállni neki, és meghúzni a határt érzelmek és testi vágyakozás között.

Lucian pedig ott van még Sloane, aki egy igazi sunshine karakter, vicces, okos, néha pimasz, makacs, viszont a végsőkig szerethető, és mindig a jó cél vezérli. Imádtam a szópárbajaikat, az utállak szeretni attitűdöt és a temérdek forró hangulatot. Az Amit magunk mögött hagyunk egy igazán perzselő románc tele kisvárosi bájjal, sérelmekkel és két olyan karakterrel, akiket képtelenség nem megszeretni. Merem állítani, hogy a trilógia legjobb része. Már csak azért is, mert Lucian és Sloane mellett Knox és Nash, na meg Naomi és Lina is újra előbukkannak, és nem tudom nem szeretni ezt a found familyt. Annyira kedvesek a szívemnek, és ennek a kötetnek hála még jobban megszerettem őket. Minden egyes jelenet, amiben a hatosunk szerepel igazi kincs lett számomra, és nagyon nehezen tudom csak elengedni őket, mert az a helyzet, hogy legszívesebben én is Knockemoutba költöznék. Lucy Score mesterien ír baromi hosszú regényeket, de úgy érzem, hogy az Amit magunk mögött hagyunkkal igazán túltett magán, hiszen úgy a kötet háromnegyedéig kínoz minket, nem is akármilyen kínzásnak vet alá minket!! Nagyon lassan építette fel a cselekményt, az érzelmek is csigalassúsággal vánszorognak, mégsem bánom, mert az utolsó harmad mindenért kárpótolt. Ha egy igazi enemies to lovers kisvárosi romantikus történetet olvasnál ne hagyd ki Lucian és Sloane elsöprő és tüzes párosát!

" - Sloane Walton, olyan régóta szeretlek, hogy már nem is emlékszem, milyen volt az életem, mielőtt neked adtam a szívemet. Változtam az évek során. De szerettelek barátként, ellenségként és szeretőként is. Az lenne számomra a legnagyobb megtiszteltetés ebben az életben, ha megengednéd, hogy a feleségemként is szeresselek.

- Gyere hozzám, Sloane. Légy a feleségem. Osszuk meg egymással az életünket közelről. Hadd védjelek meg, és hadd szeresselek úgy, ahogy arra kész vagyok."

" - Hacsak nem versz szemen azzal a gumibottal a lábaid között, nem fogsz bántani."

"A barátság nem volt jó szó arra, amit iránta éreztem. Knox es Nash Morgan a barátaim voltak. De holtbiztos, hogy nem bújnék össze velük egy párnafészekben, hogy zenét hallgassunk."

"Szerintem ez a szokás rosszabb volt, mint a dohányzás; az, hogy nem feküdtem le, amíg Sloane le nem kapcsolta lámpáját. Ráadásul ez a kényszer nem tett jót nekem, tekintve hogy a nő egy könyvmoly volt, aki a legtöbb éjszaka éjfél után is olvasott."

" - Szerettelek téged. Tudod? Szerettelek gyerekkorunkban. És azt hiszem, képes lettem volna újra beléd szeretni."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)