" - Ő szabadon távozhat. - A király biccent a lovagjai felé, akik hagyják, hogy Emma és Ruth elmenjenek mellettük. - Ugyanis igazad van, nem ő az én királyném. Megtaláltam azt a nőt, akit keresek.
2024. szeptember 23., hétfő
Elise Kova: Alku a tündekirállyal (Mágiával egyesülve 1.)
"A tündék általában két okból kelnek át a mi világunkba: háborúzni vagy házasodni."
*
Ez a letehetetlenül izgalmas romantikus fantasy egy emberlány és a tündekirály házasságáról szól. A tündék csupán két okból jönnek közénk: háborúzni, vagy házasodni. Mindkét esetben a halál motiválja őket.
Háromezer évvel ezelőtt az emberekre vad mágiát használó, nagy hatalmú fajok vadásztak, amíg meg nem született közöttük egy paktum. Az azóta eltelt évszázadok során a tündék mindig Luella falujából vittek el egy fiatal nőt, hogy ő legyen az emberkirálynéjuk. Akit kiválasztanak, arra a falu úgy tekint, mintha megjelölte volna a halál. A 19 éves Luella hálás, hogy megmenekült ettől kislánykorában, és lehetősége nyílt arra, hogy a gyógynövények tanulmányozásának szentelhesse az életét, és a város egyetlen javasasszonyává válhasson.
Egészen addig, amíg váratlanul meg nem jelenik a faluban a tündekirály, aki érte jött. Minden, amit Luella a saját életéről és önmagáról tudott, hazugságnak bizonyul. Miután elviszik egy vad mágiával teli vidékre, Luella kénytelen királynévá válni a hideg, de perzselően jóképű tündekirály oldalán. A legnagyobb fájdalmat egy olyan szenvedély okozza neki, amire nem is számított.
Ez a regény, amit Hadész és Perszephoné, illetve a Szépség és a Szörnyeteg története ihletett, önmagában is teljes értékű olvasmány. Tökéletes választás a romantikus fantasy rajongóinak, akik épp megfelelő mennyiségű fülledtségre vágynak, és a következő lassan izzó, magával ragadó, legendás szerelmet keresik.
" - Te egy rejtély vagy számomra, Luella - suttogja Eldas vágyakozón."
Adott egy erős női karakter, és egy olyan férfi főhős, aki titokzatos, különc, mégis lehet szeretni. A történet már az elején megmutatja, mire is számíthatunk tőle, és végig hozzá azt a színvonalat, amit úgy szeretek az írónőtől. Eldas és Luella románca már elég korán megfogott magának, egyenesen imádtam őket, a világot és azt, ahogy Luella belecsöppent ebbe az egész Emberkirályné szituációba. Luella nemcsak független, de okos és felettébb kedvelhető karakter is, aki nem ismeri a lehetetlent és mindent megtesz, ami az erejéből telik. Ezzel szemben azt érzem, hogy Eldas sokkal zárkózottabb, legalábbis az elején, és kellett neki bőven idő ahhoz, hogy megnyíljon előttünk. A kötet eleinte a világról szól, az alapokról, Luella sorsáról majd ahogy egyre többet és többet olvasunk, úgy kezd a másik megismerése és a romantika is szerepet kapni. Az a helyzet, hogy engem mindig meg lehet győzni egy jó romantikus fantasy történettel, és az Alku a tündekirállyal még ennél is többet tett. Imádtam, és olyan szinten beleéltem magam a történetbe, hogy nem akartam, hogy vége legyen. A mágia és a világfelépítés valami fantasztikus, tele van élettel, és nagyon jól hozta a Szépség és a Szörnyeteg, illetve a Hadész és Perszephoné retelling jegyeit.
Eldas megnyert magának, de ezt már az elején is tudtam, hogy így lesz, emiatt nem is volt meglepő számomra, hogy a végére kedvenc karakterem lett. Nemcsak ő, hanem a kötet is lenyűgöző, tele van erővel és energiával, és azt érzed, hogy él, és minden egyes cseppért, amit ad hálás vagy. Vannak azok a fantasy történetek, amik neked íródtak, és azt érzem, hogy Elise Kova az Alku a tündekirállyal c. regényt nekem írta. Imádtam minden sorát, és a Könyvek varázslata óta az egyik legszebben megírt slow burn fantasy történt, amit olvastam. Nemcsak a világa nyűgöz le, hanem a karakterek is, hiszen szerethetőek, céljuk van, és valahol esendőek is, és emiatt kedvelhetőek annyira. Luella minden egyes pillanatban meglepett, míg Eldas jeleneteit szó szerint szomjaztam. A párosuk annyira de annyira jó, képtelen voltam nem imádni őket együtt. A romantika része igaz nem kap akkora hangsúlyt, mint a világ felépítése, mégsem volt emiatt hiányérzetem. A nagyobb volumenű fantasyk mellett az Alku a tündekirállyal igazi kincsesdoboz, mert habár nincsenek benne nagyvolumenű események, azért néhány csavart és meglepetést így is kapunk, ugyanakkor garantált a boldog befejezés, és számomra egy happy ending mindennél többet ér. Ha szeretnél egy könnyen olvasható fantasyt olvasni egy nagyon érdekes és jól kidolgozott világról, amiben az egyensúly fenntartásához áldozatokra és érzelmekre van szükség ne hagyd ki Luella és Eldas történetét. Egy nagyon ígéretes sorozat első része, amit önmagában is lehet olvasni.
"Életemben először úgy készülök végrehajtani valamit, hogy nincs tervem, és nem a kötelességtudat vezérel. Nem hallgatok másra, csak a szívem eszelős dobogására."
"Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha soha többé nem hagyom, hogy akár csak megforduljon a fejemben a szerelem gondolata."
" - Ő szabadon távozhat. - A király biccent a lovagjai felé, akik hagyják, hogy Emma és Ruth elmenjenek mellettük. - Ugyanis igazad van, nem ő az én királyném. Megtaláltam azt a nőt, akit keresek.
" - Ő szabadon távozhat. - A király biccent a lovagjai felé, akik hagyják, hogy Emma és Ruth elmenjenek mellettük. - Ugyanis igazad van, nem ő az én királyném. Megtaláltam azt a nőt, akit keresek.
- Nagyszerű, akkor most már el is mehetsz - dünnyögöm az orrom alatt."
" - Köteles vagy tisztelni engem! - kiabálja utánam.
- Előbb válj olyasvalakivé, aki megérdemli a tiszteletet! - szólok vissza, és becsapom az ajtót magam mögött."
" - Lehet, hogy nincs túl sok tapasztalatom ezen a téren, de szerintem a szeretlek nem ugyanazt jelenti, mint az, hogy feleségül akarok menni hozzád."
" - Igen, Eldas, megkaptam a szabadságot és a választási lehetőséget, és én téged választalak."
🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Carissa Broadbent: The Serpent and the Wings of Night - A kígyó és az éj szárnyai (Nyaxia koronái 1.)
"A király akkor még nem tudta, hogy legnagyobb szerelme egyben a vesztét is jelenti majd - és azt sem sejtette, hogy mindkettő egy apró...
-
" - Ugye ez valami vicc?" * Valami váratlan Mióta nagyanyám megtudta, hogy gyógyíthatatlan beteg, és az orvosok nem túl sok i...
-
"Everything in the universe has a rhythm, everything dances." * Akseli, az önértékelési problémákkal küzdő gitáros a metálbandáj...
-
"Az anyám sírja fölött állok, és azon merengek, mi a faszért száraz a szemem." * Mi lehet fontosabb az álmainknál? Bailey Follo...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése