Tahereh Mafi: Ne engedj (Ne érints 5.)

"Juliette sikoltozik."

*

Juliette rövid hivatali ideje Észak-Amerika főparancsnokaként katasztrófába torkollott. Ráadásul támogatás és útmutatás helyett Warner összetörte a szívét, amikor kiderült, hogy sötét titkokat rejtegetett előle a származásával kapcsolatban. 

A drámai eseményekkel zárult szimpózium után Juliette-nek szembe kell néznie családjával, megrázó eredettörténetével és a Regeneráció valódi törekvéseivel, miközben gyermekkorának olyan emlékei is felszínre törnek, melyek örökre megváltoztatják kapcsolatát azokkal, akiket igazán szeret. 

Vajon elég erős ahhoz, hogy a legkilátástalanabb helyzetben is felülkerekedjen a körülötte egyre csak sűrűsödő sötétségen? 

A New York Times, az USA Today és a Publishers Weekly bestseller Ne érints sorozatának ötödik kötete felkavarja az eseményeket, és mindent megváltoztat.

"Miatta akartam jobb ember lenni. A boldogságáért. A jövőjéért.

De ha ő nincs többé, mi értelme jónak lenni?"

A Ne érints sorozat első három részét év elején szó szerint bedaráltam. Teljesen a sorozat hatalmába kerültem, viszont a negyedik résszel vártam, és úgy érzem, hogy nagyon is jól tettem, főleg a vége miatt. A Ne hazudj mélyen ütött, kavargó érzelmeket hagyott maga után, de A Ne engedj valamivel közelebb vitt a végéhez; a sorozat sokkal érthetőbb, és már az összefüggéseket is jobban átlátjuk. A titkok felszínre kerülnek, és már senki sem az, aki a Ne érintsben volt. Karakterfejlődések, illetve rég eltemetett emlékek kerülnek felszínre, amik még jobban megbolygatják a történet szálát. A Ne engedj egyszerű zseniális volt, egy olyan folytatás, amire megérte várni!!

Maga a kötet nem valami hosszú, ugyanakkor jóval több dolog történik benne, mint a Ne hazudjban. Mert az az igazság, hogy a negyedik rész csak egy kitöltő anyag, megutáltatja veled Juliette-t, de ezen kívül mást nemigen csinál. Egy amolyan bevezető a Ne engedjhez. Ennek fényében sokkal szimpatikusabb, mint két nappal ezelőtt volt, mert a jó szokásokat illik betartani, emiatt olvastam egymás után a két részt, és azt kell, hogy mondjam nagyon jól tettem. Annyi minden van ebben a sorozatban, vannak kiemelkedő részei, mélyrepülés, fejlődés, új karakterek, végre elkezdjük látni a teljes képet, a kérdések helyett válaszokkal szolgál, és biztos vagyok benne, hogy szomorú nap lesz az, amikor a végére érek ennek a csodás, zseniális és Aaron Warnerrel teli világnak. Az egyik legnagyobb kedvencem, és örömmel jelenthetem be, hogy ez az ötödik rész felér az eredeti trilógiához!! Akciódús, kicsit titokzatos, ugyanakkor már nem tart a sötétben, és szépen fokozatosan adagolja az új információkat. Nemcsak Juliette múltja nyílik meg előttünk, hanem Aaron szerepe is, arról nem is beszélve, hogy Kenji olyan szinten felugrott a kedvenceim közé, hogy az nem igaz!! Nemcsak hozza az elvártakat, hanem meg is ugorja azokat. Rövid, de baromi sok mindent ad. 

Megeleveníti előtted a karaktereket, a helyszínt, és végre hagyja, hogy összerakd a kirakós darabkáit. Segít pontot tenni a bonyodalmak végére, és megadja azt, amire vártunk. Válaszokat ad, de nem akármilyen válaszokat. Ezek a válaszok összefogják az eddigi könyveket, és megalapozott tényekkel támasztják alá a mondanivalóját. Nem siet sehova, ugyanakkor ahol kell beveti az akciódús események sorozatát. Csillagos ötös olvasmány, ami megéri, hogy befaljuk!!

Már nemcsak a helyszín vagy a világ felépítése és annak a hierarchiai rendszere a fontos, hanem a karakterek, és a nagyobb kép is. Ad érzelmeket, adrenalinnal dúsított jeleneteket, illetve teljesen magába szippant, és végig a markában tart. Ilyen egy ütős, és eseménydús folytatás!! Nemcsak elvesz, hanem össze is illeszti a darabokat, ahol eddig összetörte a szívedet ott próbál segíteni újra egésszé tenni, és megmutatja, hogy mennyi minden rejlik még ebben a sorozatban.

A karakterek újfent tarolnak, és már nemcsak Juliette, hanem Aaron, Kenji és Naazera is. Juliette hatalmas karakterfejlődésen megy keresztül. Őszintén majdnem sírtam a megkönnyebbüléstől, mert a negyedik részben annyira idegesített a jelenléte, az hogy semmihez sem ért, de mindent is megpróbál irányítani, és nem fogadja el a segítséget. Viszont a Ne engedj alatt végre megtalálta önmagát, és azt, hogy ki is ő valójában. Összetört a múltja, a sok kegyetlenség és nem tudom utálni, mert az írónő által felnőtt végre a feladatához. Kislányból erős nővé érett a Ne engedj alatt. 

Aaron Warner Anderson mindig is a kedvenc karakterem lesz a sorozatból. Nem tud olyat tenni, ami miatt elítélném, ami miatt változna a véleményem róla, de azt el kell mondanom, hogy Tahereh Mafi nemcsak őt kínozta meg, hanem engem is. Ennyit szerintem még egyik rész alatt sem szenvedett, és egyes részeken a szívem szakadt meg miatta!! A negyedik részben jelent meg először Aaron szemszöge, és talán itt a Ne engedjnél fájt a legjobban a fejében lenni. Fájt, ugyanakkor örültem is neki, mert a Ne érints sorozatnak kell az, hogy Aaron fejébe is belássunk.

Aztán ott van Kenji és Naazera. Kenji, aki a Ne engedj alatt kapott először saját szemszöget, s habár először meglepő volt, egy idő után rájöttem, hogy nagyon is nagy szükség van az ő jelenlétére, arra, hogy tudjam mit gondol, és milyen érzelmi harcok dúlnak benne. Naazera pedig egy igencsak erős alappillére ennek a résznek. Érdekes, erős, ugyanakkor érdekel, hogy meg meri e lépni az írónő és nemcsak elhúzza a mézesmadzagot, de meg is ragadja azt. Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz Kenji és Naazera sorsa a befejező részben.

Ami a világot illeti, már nemcsak az 54-es szektor jelentős, hanem végre egy nagyobb szeletet is láthatunk a világból. Ezek a részek habár nem a leglebilincselőbbek, mégis kellenek a végjátékhoz, ahhoz hogy képesek legyünk továbblátni egy apró szegletén. Úgy érzem, hogy kapunk is valamit, valami újat meg nem is. Halad is előre a cselekmény, meg nem is. Felvezeti a finálét, de egetrengető eseményeket nem hoz be. Megmutatja Emmaline-t, és azt, hogy hol is kezdődött el az egész, hol kezdődött Juliette története.

Aztán ott van a történet, a cselekmény maga, ami az első oldalaktól az utolsóig érdekes, nem hagyja, hogy unatkozz, mégsem történik meg a nagy áttörés. Egyre inkább taszít minket a végső megpróbáltatás, a nagy finálé felé, és én félek. Félek, hogy egyszer vége lesz a sorozatnak, mert Tahereh Mafi Ne érints sorozatát a végletekig tudnám olvasni. Egyszerre addiktív, különleges és lenyűgöző is. Ez a rész hozza azt az izgalmat, amit vártam tőle, és végig ott lebeg előttünk a kép, miszerint még nagyon sok minden fog történni, jó lesz ha résen leszünk. Emellett valahol kicsit meg is tört, és egy újabb szintre emelte az imádatomat Aaron iránt. A történet leginkább a kötet végefelé pörög be, az utolsó harmada tartalmazza az izgalmak nagy hányadát, míg az előtte lévő fejezetek teret hagynak a múlt kibontakozásának és az emlékezésnek. Valahol számítottam rá, hogy jóval több van ebben a sorozatban, mint az első három könyv, ugyanakkor még így is sikerült az írónőnek valami fenomenálisat alkotnia!! Ha egy olyan sorozatra vágysz, ami nem hagy lélegezni és létezni, akkor a Ne érints neked való, mert az biztos, hogy aki elkezdi tűkön ülve fogja várni az újabb és újabb részeket, amik vagy a feje tetejére állítják a világot, vagy a lelkedbe gázolnak és összetörnek. Nagyon nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz még itt, hogy mit is tartogat a befejező rész, és csak remélni tudom, hogy nagy sikere lesz, hiszen még van pár novella, amit jó lenne magyarul olvasni.

"Az a veszély fenyeget, hogy felnyitja a mellkasomat is, de én csak fekszem, akár egy tökéletes zöldség, mialatt meghámoz."

" - Ha Aaron bárki más fia lenne - magyarázza -, már rég kivégeztem volna. Most azonnal kivégeztetném, ha tehetném. Ám sajnálatos módon, egyedül nincs erre felhatalmazásom."

"Aaron Warner Anderson az egyetlen átfedés az életemben, aminek van értelme. Az egyetlen állandóság. Az egyetlen biztos, megbízható szívdobbanás, amim valaha is volt."

" - Ez csak egy piknik volt. - Apámnak hűvös lesz a tekintete. - Tényleg jobb lenne, ha halott lennél, ha azok a körülmények képesek lettek volna megtörni."

"És azonnal elfelejtem, mit akartam mondani.

Mert olyan az arca. Olyan az arca, hogy az ember elfelejti, hol van, kicsoda, vagy mit akart csinálni és mondani."

"A jelen nem az örökkévalóság. A boldogság nem történik csak úgy meg velünk. A boldogságot fel kell fedezni, lehántani róla a fájdalom burkát. Követelni kell. És belekapaszkodni."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)