Jennifer Lynn Barnes: Az örökség kulcsa (Örökösök viadala 3.)

" - Beszélnünk kell a tizennyolcadik születésnapjáról - visszhangoztak Alisa szavai a Hawthorne-ház öt könyvtára legnagyobbikának két emelet magasba nyúló könyvespolcokkal teljesen beépített falai között."

*

Az Örökösök viadala és Az örökség ára folytatása 

Averynek már csak néhány hetet kell átvészelnie a rejtélyekkel teli Hawthorne-házban, hogy hozzájusson sokmilliárd dolláros örökségéhez. 

Az életére folyamatosan veszély leselkedik, de legalább van kire támaszkodnia: a Hawthorne testvérek befogadták a családjukba, és megosztották vele titkaikat. Néhány nappal azelőtt, hogy Averyből a világ leggazdagabb tinije lenne, felbukkan valaki a múltból, és a segítségét kéri. 

A látogató jelenléte teljesen felbolygatja a kastélyt, régi sebeket tép fel, és újabb rejtélyeket hoz felszínre. Közben kezdetét veszi egy utolsó, veszedelmes játék egy ismeretlen, de nagy hatalmú ellenféllel, a tét pedig hatalmas: mindent vagy semmit.

Az első két részt nagyon gyorsan bedaráltam, és ezzel a harmadikkal sem húztam sokáig az időt. Jennifer Lynn Barnes megalkotott egy olyan sorozatot, aminek minden egyes része maga az izgalom, tele van rejtélyekkel, titkokkal, játékkal és olyan karakterekkel, akik végig segítik az utadat. Elméletileg ez a befejező kötet, viszont nem az utolsó könyv ebből a világból. Látszólag lezárul az Örökösök viadala trilógia Az örökség kulcsával, de a móka korántsem ért véget. Barnes újból megmutatja zsenialitását, és azt, hogy az utolsó utáni pillanatokban is képes még egyet csavarni a történeten. Már az előző részek is tele vannak bonyodalmakkal, de a tetőpontot csak Az örökség kulcsában érik el.

A nyomozás és a folytonos rejtvényfejtés még mindig nagyon tetszik. Szeretem, ahogy rávesz arra az írónő, hogy próbáljam meg átlátni az adott szituációt, és kitalálni, illetve összerakni a puzzle apró darabkáit. Ebben a harmadik kötetben lesz igazán csavaros, és bonyodalmas a cselekmény. Itt ér be az előző két kötet gyümölcse, és látszólag itt kapunk választ minden kérdésünkre. Emellett tele van drámával, bizalmatlansággal, szerelemmel, döntésekkel és magával a családdal, sokkal kiélezettebb a helyzet, mint valaha, és csak rajtad áll, sikerül e időben kirakni a teljes képet. Bevallom, féltem ettől a résztől, de nem kellett volna, mert egyenesen imádtam, és nincs olyan, hogy elég, mert ebből a világból sosem elég. Az örökség kulcsa nemcsak válaszokat ad, hanem fényt derít olyan titkokra is, amikre nem számítottál. Egy nagyon erős, gondolkozós regény tele csavarokkal és váratlan fordulatokkal. Az események 110 fokos fordulatot vesznek, és nincs az az erő, ami képes lenne megállítani a dominót, ami minden egyes lépéssel egyre közelebb visz az utolsó kockához. Voltak számomra meglepő, és kevésbé meglepő fordulatok, de összességében elmondható, hogy nem ez lesz az a regény, aminek hasraütésszerűen ki lehet találni a végét, és a mindenkit érdeklő kérdésre a választ, miszerint miért pont Avery lett a Hawthorne vagyok örököse.

Az írásmódot, a furfangosságot és a karaktereket még mindig imádom. Az írásmódot azért, mert könnyen értelmezhető, a kitalálósabb részek is csak hozzáadnak az egészhez, és emiatt azt érzi az ember, hogy ő maga is ott van a birtokon és segít megoldani Tobias Hawthorne rejtvényeit. Az öregembert azért még mindig nem kedvelem, de tény, hogy ha ő nincs, akkor az Örökösök viadala sem lenne. A furfangosság része számomra azért kiemelkedő, mert igazi jolly joker. Nem lehet kiszámítani, csak jól tippelni.

Szerintem ennyire nyakatekert, csavaros, jól átgondolt befejező részt még nem olvastam, és nem is hiszem, hogy valaha is fogok. Jennifer Lynn Barnes a lehetetlent is megcsavarta, és megmutatta, hogy a legegyszerűbb tények mögött is van történet, amire érdemes fényt deríteni. Nem mondom, hogy néha nem volt túl sok a csavar, és nem éreztem azt, hogy el vagyok veszve, mert az esetek többségében el voltam, de hála a karaktereknek kijutottam az útvesztőből, és nem ragadtam meg egy-egy nyomnál.

Mint az előző részeknél úgy itt is elmondom, hogy hiába Avery története ez a trilógia nem kapunk eleget a Hawthorne fiúkból. Itt nem Graysonra vagy Jamesonra gondolok, hanem Nashre és legfőképp Xanderre, aki az egyik legkevesebb karakterem a Hawthorne-ok közül. Annyival, de annyival többet érdemelt volna. Lehet, hogy ő a legkisebb a 4 testvér közül, mégis ő az, aki a leginkább megérint és a humorával a legkomorabb hangulatot is feldobja.

Aztán persze újból előtérbe kerül a Grayson vs. Jameson, amire mondatjátok azt, hogy de már egyszer eldőlt. Igen, ám, de a dráma kedvéért újból itt van, és valahol össze is törte a szívemet. Mindkét srácot imádom, más-más miatt, boldog vagyok a választást illetően, ugyanakkor szomorú is. Ha nem YA regény lenne simán lehetne why choose, mert ez a szerelmi háromszög minden egyes kötettel egyre inkább tönkre tesz. Nemcsak a Hawthorne fiúk tesznek tönkre, hanem az írónő is amiatt, hogy megalkotta őket.

A humor és a romantika segítenek a legcsavarosabb részeken is túllendülni, illetve ha kell megkavarják az amúgy sem csendes vizet. Xander humora mindig a legjobb pillanatokban bukkan fel, és a romantikus pillanatok is enyhítik a keserédes, vagy éppen árulással teli jeleneteket. Maga az út a megoldásig hosszadalmas, már-már azt az érzést kelti, hogy sose jön el a vég, s aztán derült égből villámcsapásként lesújt, s ahogy jött úgy tovább is áll.

A kötet talán egyetlen negatív pontja az a lezárás. Kettő és háromnegyed könyvön keresztül keressük a választ majd az írónő néhány oldalba sűrítve lelövi az egészet, és otthagy minket a semmi közepén, vagyis nem a semmi közepén, hanem a veszély melegágyában. Az eleje és a közepe nagyon szépen ki van dolgozva, át van gondolva, egyedül a nagy finálénál éreztem azt, hogy többre számítottam, lehetett volna hosszadalmasabb, bővebb, de jó hír, vagy legalábbis szerintem az, hogy nem igazán lezárás ez. Úgy érzem eléggé nyitva maradt ahhoz, hogy lehessen még mit kezdeni vele.

Összességében nagyon szerettem ezt a sorozatot, a karaktereket (Avery, Libby, Max, Jameson, Grayson, Xander és Nash) nagyon megkedveltem. Igazi egyéniségeket alkotott meg az írónő. A világ és a rejtvények teszik igazán különlegessé az Örökösök viadalát, ugyanakkor a könnyed stílus és a rövid fejezetek azok, amik megtartják az olvasókat. Hihetetlenül gyorsan lehet haladni velük, a csavarok észveszejtőek, néha veszélyesek, vagy éppen ármányt és árulást halmoznak egymásra, de az egyszer biztos, hogy egy percig sem unatkozik az ember, amíg Az örökség kulcsát olvassa, vagy éppen az előző köteteket. Ha azt mondom, hogy az Örökösök viadala és Az örökség ára fergeteges, akkor Az örökség kulcsa az elsöprő káosz, ami még több titkot fed fel, még jobban megbolygatja a szálakat. Szerethető. Játékos. De megvan benne a bosszú, és a félelmet nem ismerő ember képe is. Veszélyesebb, mint az eddigi részek, ugyanakkor kiélezettebb is a helyzet, hisz oly közel a megoldás. Avery ahogy eddig úgy a trilógia lezárásában is változik, és már csak árnyéka annak az Averynek, aki az első kötetben volt. Egy erős, okos, furfangos lány, aki nem véletlenül lett a Hawthorne örökség kezdeményezettje. Ha szeretitek a csavarokkal teli, ugyanakkor néha veszélyes és titkokkal terhes történeteket, ne hagyjátok ki az Örökösök viadalát sem, mert megéri kézbe venni a köteteket.

" - Tudod, Örökösnő, néha nem tehetsz mást, mint figyeled, merre fúj a szél, és aszerint tervezed meg az útvonalat."

"Nem minden rejtély egy előre kitalált, bonyolult játék, a megoldás pedig nem mindig elegáns és jól eltervezett lépések eredménye."

" - Most te ülsz a zongoránál, lányom. A Vincent Blake-félék pedig el fogják törni az összes ujjadat. De csak akkor, ha hagyod."

"Ökölbe szorult a kezem. Jameson Winchester Hawthorne-t a veszély éltette."

" - Szeretlek. Tényleg az életemet adnám érted. Azt se bánnám, hogy gyűlölsz, ha attól nagyobb biztonságban lennél. Mert tényleg van, ami túl értékes ahhoz, hogy feltegyük egy játékra."

" - Azt is tudom, hogy Grayson jobb nálam. Mindig is az volt. Jobb ember, jobb unoka, jobb Hawthorne. Azt hiszem, ezért vágytam olyan kétségbeesetten arra, hogy Emily engem válasszon. Egyszer én akartam lenni a jobb. Persze hiába. Emnek én csak egy játék voltam, ő viszont a szerelme."

" - Az, hogy közel engedtelek magamhoz - vallottam tovább Jamesonnak, alig egy méterre tőle guggolva -, hogy én és te mi lettünk, megváltoztatott. Te tanítottál meg arra, hogy akarjak dolgokat. - Hogy akarjam őt. - Miattad már én is éhes vagyok. Mindenre. Az egész világot akarom. - A szemébe néztem, és nem engedtem el a tekintetét. - Méghozzá veled."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)